Skip to content


       Szűrés lista

Átnevezik az orvosok nyugdíját

A bírák nyugdíjazásával kezdődött minden. Ezt valamiért nagyon akarták, és amikor az EU kötelezettségszegési eljárást indított miatta, kitalálták, hogy kiterjesztik minden közszférában dolgozóra. Igaz, hogy úgy kiöntik a fürdővízzel együtt a gyereket is, de legalább már nem lesz diszkriminatív.

A bírákra vonatkozó törvényt példátlanul szoros, 7:7 szavazati arányban, Paczolay Péter elnök döntő voksával júliusban alkotmányellenesnek ítélte és megsemmisítette az Alkotmánybíróság, az Európai Bíróság novemberi ítélete pedig megállapította róla, hogy a a diszkrimináció uniós tilalmába ütközik. De az idő már túlhaladt ezen, már nem foglalkozik vele a kormány, az alternatív megoldásként kieszelt egységes szabályozáson dolgoznak gőzerővel. Az év végén megjelent kormányhatározat szerint a nyugdíjas kort elért közszférában dolgozók munkaviszonyát meg kell szüntetni január 31-ével.

biró.jpg

A mentőötletet a megszületése után próbálták spórolásként eladni, Matolcsy júniusban a 2013-as költségvetésről tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a 62 év felettiek kötelező nyugdíjbavonulása és az így kiürült helyek üresen hagyása 20 millárd megtakarítást jelent. Októberi első csomagjában ehhez hozzávették, hogy a 62 év alatti, nyugdíjban vagy nyugdíjjellegű, korhatár előtti ellátásban részesülő közszférában dolgozóknak választaniuk kell, hogy nyugdíjat kapjanak vagy bért, ettől plusz 10 milliárdot várnak.

Szerencsére hallgattak a józan hangokra, miszerint nem lesz ki tanítson, nem lesz ki gyógyítson, ha bevezetik a kényszernyugdíjazást. Így a tervek finomodtak, az oktatásban és egészségügyben dolgozók mentességet kaphatnak a kötelező nyugdíjba vonulás alól.

"Hat-hétezerre tehető azoknak az egészségügyi dolgozóknak a száma, akiket érint a kötelező nyugdíjazás rendszere. Ők egyénileg, szervezett eljárás keretében folyamodhatnak a nyugdíjazás alóli felmentésért" - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Korábban Orbán Viktor azt mondta, hogy egyedi, miniszterelnöki engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak. A kettős juttatást, vagyis a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását nekik is megtiltják, de a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük, mert "így fair".

Szakmai szervezetek 70  éves korhatárt szerettek volna, de ilyen nem lesz. A megoldás sokkal egyszerűbb, és már többször is bevált. Átnevezés.

A Népszabadság úgy tudja, hogy a tervek szerint az idős orvosok nyugellátását július elsejétől ugyan nem folyósítanák tovább, de a nyugdíjuknak megfelelő összeget ösztöndíj címén hozzácsapnák a bérükhöz. A már formálódó kormányzati koncepció szerint az, aki a mentességet kéri, automatikusan lemond a nyugdíjáról, és ezzel egyidejűleg jogosult lenne a Senior ösztöndíjra, amelynek összege azonos lenne az öregségi ellátással. A lap információi szerint a Senior ösztöndíjra külön állami alap létesülne oly módon, hogy az érintettek öregségi ellátásának összegét egyszerűen ide irányítanák át.

Pofonegyszerű. Nyugdíj helyett Senior ösztöndíj (!) egy állami alapból, amibe a nyugdíjfolyósító utal.

Mondjuk én óvatos lennék ezzel a "mondj le a nyugdíjadról, majd kapsz helyette ösztöndíjat" ígérettel azok (és még sok más) után, hogy a MANYUP-tagokat azzal fenyegették, hogy ha nem lépnek vissza az állami rendszerbe, nem kapnak teljes állami nyugdíjat (pedig de), és a bankoknak is írásba adták, hogy 2013-tól megfelezik a bankadót (pedig nem).

Viszont óriási vargabetűkkel ugyan, de legalább sikerül elérni az eredeti célt, a bírák nyugdíjazását.
Gratulálunk a kitartáshoz és ötletességhez.

A kényszernyugdíjazás természetesen nem vonatkozik a politikai vezetőkre, vagyis a miniszterelnökre, a miniszterekre és - a közigazgatási és helyettes államtitkárok kivételével - az államtitkárokra. A kettős finanszírozás tilalma viszont igen, vagyis ők is csak a munkabérüket kapják meg, nyugdíjukat nem. (Izgatottan várjuk az ezt kiküszöbölő kreatív ötleteket! Új értelmet nyer majd esetleg az "állami ösztöndíj" kifejezés?) Érintett lehet Martonyi János, Pintér Sándor, Fónagy János, Hoffmann Rózsa. Más a jogi helyzetük a közigazgatási és a helyettes államtitkároknak, akik szakmai vezetőként kormányzati szolgálati jogviszonyban állnak, vagyis rájuk vonatkozik a kötelező nyugdíjazás szabálya, amely alól természetesen ők is kaphatnak felmentést egyedi kormányengedéllyel - ismertette a Kormányszóvivői Iroda.

Címkék: fidesz nyugdíj abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr55016685

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.14. 11:39:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2013.01.14. 08:43:05

Leginkább őket kéne nyugdíjazni... akár 60 év után.
Ezek akkora balfaszok, hogy ilyet még sosem láttunk.

dr. Aullah 2013.01.14. 08:44:32

Amúgy mi van most a diákokkal? Ultimátum ideje lejárt és le se szarták őket...

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2013.01.14. 09:04:07

@dr. Aullah: "Majd megunják, hazamennek.", csak hogy egy klasszikust idézzek.

NIPREDIL 2013.01.14. 09:40:37

@dr. Aullah: Szerintem február valahanyadikán jár le az ultimátum.

lyken 2013.01.14. 09:41:04

Nem izomból korményzunk, mert úgy nem lehet. Igaz, Viktor?

lyken 2013.01.14. 09:43:53

Egyébként rohadtul diszkrimináció szaga van, csodálnám ha egy EU-s vizsgálat nem kaszálná el ezt is. sakhát mire jön a kasza, addigra másik kormány fogja állni a cehhet, úgyhogy tehetik nyugodtan.

dr. Aullah 2013.01.14. 09:45:32

@NIPREDIL: Valóban... azt tudtam, hogy 11-ik adtak, de azt hittem január, de tényleg február.

S***ci 2013.01.14. 11:17:58

Én csak az előrehozott nyugdíj melletti munkát tiltanám, mert az a gyakorlat vérlázító volt, hogy elmentek előrehozott nyugdíjba (most nem a hivatásosok szolgálati nyugdíjáról van szó!), amit az állam kifizetett a TB-nek (pénzben megváltotta azt az 5 évnyi befizetést), majd tovább dolgoztak a nyugdíj mellett, ugyanott... Orvosok, bírók, ügyészek, minisztériumi hivatalnokok - nem csak vezetők - éltek ezzel a módszerrel... Erre pedig azt mondom, hogy aki elfáradt (és sokszor erről pl. orvosi papírt is kerített), és ezért előrehozott nyugdíjat kért, az ne dolgozzon tovább abban a beosztásban, amiben megfáradt... A civil szférában tőlem dolgozhat tovább, de két helyről húzni az adófizetők pénzét azért vérlázító.
A tényleges öregségi nyugdíj melletti munka az más, mert az nem jelent többletkiadást...

Szelid sunmalac 2013.01.14. 12:09:20

Most miert? Ha valaki meg kerdezi, hat tenyleg nem kapnak nyugdijat! Meg csak hazudni sem kell!

Gera 2013.01.14. 12:39:42

Röhejes ez a gagyi barkácsolás. Tényleg nem érzik, mennyire süt róluk az ostobaság?

VT Man 2013.01.14. 12:55:46

Érdekes, hogy a rendőrök azért tüntetnek, hogy 45 évesen mehessenek nyugdíjba, az orvosok pedig azért, hogy 65 évesen NE menjenek nyugdíjba.

Hol az igazság?

A másik, hogy van sok olyan terület az orvosoknál is, ahol nem igazán előny a 65 év feletti kor.

Geza 2013.01.14. 13:01:03

Ez az 'átnevezem a szart gesztenyepürének és akkor mosolyogva eszem majd meg'-hozzáállás annyira debil, hogy az már egy Ty-kategóriás sitcom nyolcadik évadjának uborkaszezonjában is túl bárgyú lenne.

Szerintem ezek még ahhoz is túl hülyék, hogy minket ennyire hülyének nézzenek, és egész egyszerűen arról van szó, hogy gyerekkorukban úgy tanulták, hogy 'ha nem értesz semmit, akkor hazudj nagyot, hátha bejön', és jobb híján most is ehhez tartják magukat. Hogy csírázna ki bennük a kukoricagránát...

Secnir 2013.01.14. 13:14:17

egyszer már felvetettem, hogy kellene egy 'Hányan Nem Fognak A Fideszre Szavazni 2014-ben?' számláló. Feldobni jobboldalra, és az aktuális elbaszott intézkedések alanyait hozzácsapni.
példa:
-rendőrök: 20.000
-tűzoltók: 15.000
-pedagógusok: 15.000
-manyup tagok: 100.000
-diákok (és leendő egyetemisták): 250.000

és így tovább.
és alulra egy Σ, hogy itten tartunk (haladók mellé tehetik a törvényeket, illetve a LEX xxxx-et is.)

Kabarészínész 2013.01.14. 13:23:06

közalkalmazottak, köztisztviselők....

2013.01.14. 13:34:12

Valamiért liberáliskáméknak minden rossz, amit a kormány tesz. Márpedig ez a kormány teszi a dolgát. Liberáliskámék meg hörögnek. És mint szokták a nemzetközi liberál haverokat idézgetik, akik azt írják, amit ők hazudtak nekik. Mert magyar liberáliskámék magyar emberek. Igaziak. Bár néha igérik, hogy elmennek külföldre, merthogy itt nem leht élni.
Viszont maradnak. Velük vannak teli a belvárosi romkocsmák és minden más hely, ahol pénzt lehet költeni. De nagyon rosszul élnek.

Szelid sunmalac 2013.01.14. 13:40:32

Husiparban dolgzok, dohanyiparban dolgozok, fuvarozok, epitoipari dolgozok

Én is akarok kommentelni 2013.01.14. 13:42:31

@Secnir:
Pedagógusok számára vonatkozóan tuti az a 20000?
www.ovonok.hu/pedagogusok-szama-magyarorszagon-1990-2012.html

Bár malacz pl. tanár és tuti fideszes szavazó még mindig, szóval lehet neked van igazad :o

Secnir 2013.01.14. 13:45:10

@Én is akarok kommentelni:
mittomén, én csak beírtam pár példát, nehogy valaki komolyan vegye! mondjuk a manyupot azt tudom biztosan...

lüke 2013.01.14. 13:46:59

most már 60+ felettiek is nyugodtan elmehetnek külföldre-tapasztalt jobban kell, arra is szükség van kint- legfeljebb összeadódik az adózása a szar magyar nyugdíjával

Secnir 2013.01.14. 13:50:30

@Lindalinda:
jaj, megvagy! tudom ki vagy!
a hírcsárdán a szíjjártós hírhez írtad, hogy mé' hazudik róla a blogger!
hircsarda.blog.hu/2012/12/23/orban_viktor_kapta_az_ev_fiatal_demokrataja_dijat/fullcommentlist/1#c18633335
vagy nem te vagy az? :)

Seduxen (már NEM dr.) 2013.01.14. 13:51:15

'palmas! Múlt héten reklamálta valaki, hogy jó ideje nem frissült a TROLLTARTÓ... Valahogy ez most eszembe jutott, gondoltam szólok. Látom megint index-címlap van, jó is az...

A posthoz: erről a régi vadász, te szopni jársz az erdőbe c. örökzöld jut eszembe, ugyanis ezzel a döntéssel a Kormány házhoz megy (már az Alkotmánybírósághoz) a pofonért.

Kepa 2013.01.14. 13:51:28

@Lindalinda: Ezert kar volt billentyuzetet ragadni..... pont ilyan mint a fidesz : handabanda.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.14. 13:58:28

Pintér Sándorra, hogy hogy nem semmi nem vonatkozik, ki érti ezt?!?!

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.14. 14:00:22

"de a nyugdíjuknak megfelelő összeget ösztöndíj címén hozzácsapnák a bérükhöz."

Bruhaha! Ügyesen szómágiáznak ismét a fijjug! Csak azt nem értem, hogy egy 70 éves dokinál milyen ösztönt kell díjazni! ;)

Csigataposó 2013.01.14. 14:06:45

En azt szeretnem kerdezni, hogy kotelezo nyugdijazas a ugyan vonatkozik-e a "valasztott" koztisztviselokre? Tudomasom szerint parlamenti kepviselo, alkotmanybiro, legfobbugyesz mentesul.
En azt szeretnem kerdezni, hogy parlamenti kepviselo mehete korkedvezmenyesen nyugdijba mig mindenki mas nem? Tudomasom szerint igen.
En azt szeretnem kerdezni, hogy parlamenti kepviselo kapahte fizetest tovabbbra is nyugdijmellet mig mindeki mas nem? Tudomasom szerint igen.
Koszonom
Es kurva anyjukat, mocskos gecik, faszopp parasztoknak.

Secnir 2013.01.14. 14:19:11

@Csigataposó:
+1
(ez azt is jelenti, hogyha mész, nálam van plusz egy kötél)

@TrueY:
"Csak azt nem értem, hogy egy 70 éves dokinál milyen ösztönt kell díjazni!"
gondolj bele: egy 70 éves nőgyógyász hány pinát látott életében? szerinted az nem undorodik már tőlük? szerintem de. na ezért kell.
különben én aszondó vagyok: a 70 éves sebésznek ne adjanak ösztöndíjat. Inkább műtét előtt két barackot, hogy ne remegjen a keze.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2013.01.14. 14:37:38

@Secnir: 70 évesen azért nem mindenki kézremegős! ;)

Jaffar 2013.01.14. 15:11:12

Izgatottan várom, hogy végre mikor lesz mindenki nyugdíjazva, és a politikától, és mindennemü közügytöl ELTILTVA MINDENKI, aki az elmúlt rendszerben BÁRMILYEN NEMÜ politikai funkciót betöltött. Igen, a KISZ-eseket is...

legeslegujabbkor 2013.01.14. 15:35:17

Azt a bizonyos miniszterelnöki engedélyt milyen feltételekhez kötik? Esetleg ajánlott felajánlani az ösztöndíj felét valamelyik futballklubnak?

Vu, de ja vu 2013.01.14. 15:43:03

@VT Man: Érdekes, hogy a rendőrök azért tüntetnek, hogy 45 évesen mehessenek nyugdíjba, az orvosok pedig azért, hogy 65 évesen NE menjenek nyugdíjba.
...
A másik, hogy van sok olyan terület az orvosoknál is, ahol nem igazán előny a 65 év feletti kor.

A 'rendőrök' (fegyveres testületek tagjai) azért tüntettek, hogy ha már ennyire fiatalon fölöslegesek a hatalomnak, utólag ne tegyék őket 'szopóágra' - he-he, 'mért ne, bohócforradalmárok stb (Uniós eljárás folyamatban)

Orvosoknál felső korhatár diktátuma: ott is van orvosi.szakmai alkalmassági vizsgálat, ha alkalmas, miért ne gyógyíthatna 55-60 rutinnal??? Én a gyerekeimet az egri Dr. Papp Kálmánhoz hordtam, főleg ügyelet után és a ~80 éves ember 95 %-os rutinnal hallotta meg azt, amit más nem. Béke Poraira Kálmán bá', szakmádnak éltél, a szakmádnak haltál!!!

Rugóztok itt ~340 ezer nyugdíjason vagy tököm tudja, kinek mennyivel van baja... De az senkinek nem jutott még eszébe, hogy a pótcselekvéseket is büntetni kellene: amikor deficitről tárgyal a Tiszteletlen Ház, akkor a közterület-elnevezések c. bohózatoknál a havi juttatás megvonását rendelném el!!!

Engem sem tolerál a főnök, ha 50 csapágyház helyett éjszakásban 100 db Mária-szobrot öntök ki... pedig Szúz Mária és a csapágyház művészetileg abszolút vallás-párti - legalábbis annak kellene legyen a KFNP Mária-országában:-PPP

hackbard.celine 2013.01.14. 15:45:44

Simplicity. You know. Fairytale.
Egyébként ez az egész hülyeség el fog bukni azért mert
1.) szerzett jog nem vonható el, nem lehet róla lemondani sem - azaz a nyugdíj jár, mert a befizetett járulékok után a járadékfizetés az nem opcionális
2.) a kor szerinti diszkrimináció alkotmányellenes
3.) a szabad munkavállalás tiltása is alkatmányellenes
Szóval szépen jogegységi döntésként a jó magyar bíróság, de legkésőbb ombudsmani közbenjárással az AB el fogja törölni a picsába és jöhet egy új okos ötlet.
Hogy mi értelme a packázásnak és az egyéni miniszterelnöki engedélynek? Hatalomfitogtatás (minielnök) és dilettantizmus (szorgalmasan megfelelni vágyó jogalkotók) keveréke. Szóval semmi értelme.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.14. 15:46:29

Mi lenne, ha mindenkinek megtiltanák, hogy nyugdíj mellett tejes állásban dolgozzon? Aki nyugdíjat kér, az ne dolgozzon heti 40 órában.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.14. 15:51:00

@Vu, de ja vu: Ismerek olyan jó orvost, aki 80 évesen még praktizál és olyan orvost is, aki még csak 65, de már az időskori elbutulás jeleit mutatja, mindenre ugyanazt a 2 ősrégi gyógyszert írja fel és minden betegének elmondja, hogy ne szedjen Aszpirint (még ha az eszébe jutna és semmi köze a panaszához).

Vu, de ja vu 2013.01.14. 15:55:59

Ja, és a 340 ezer roki az átszámolva hány segílyes, hány Eu-pályázatos, illetve hány közbeszerzéses tétel???

1 db Közgép Zrt. hány nyugdíjassal, humánus módon 47 eFt-tal (nincs válasz, hogy miért, CSAK) számolva, hány éhenkórásszal fel, akiért az AI, HB és még legalább két szervezet tüntet (megélhetést+vadkendert, azaz megélhetést)???

340 ezer nyugdíjas kerül annyiba, mint 386 országgyűlési képviselő, adó nélkül, elszámolás nélkül, átalányként igazolás nélkül elfogadható utazási költségtérítéssel, budival, kisfröccsel, stb-stb???

Biztos-e, hogy az ÉN k. anyámat???

tiboru · http://blogrepublik.eu 2013.01.14. 16:01:10

@hackbard.celine:

"szerzett jog nem vonható el" - na erről majd kérdezt meg azt a 35 ezer szolgálati nyugdíjast, akinek:

1.) átnevezték a nyugdíját "járandóság"-ra
2.) és rögtön meg is adóztatták (azaz elvontak belőle 16%-ot)
3.) "járandóság"-ként pedig bármelyik pillanatban ismét hozzányúlhatnak és azt mondhatják, hogy (teszem azt) havi tízezer forintban maximálják az ezen a jogcímen kifizetett összeget. És leszarják, hogy valaki esetleg 30 évig fizette a nyugdíjjárulékot.

Vu, de ja vu 2013.01.14. 16:03:35

@Távmunkás: Van lehetőség a szabad orvosválasztásra, ha a kamara pl. panasz után hagyja praktizálni...

Az Aspirin felírása elkerülését pedig gyermekkor esetén KIFEJEZETTEN ellenjavallt... hogy miért??? no ezért nem kérdezem meg felnőtt korban sem, bárhogy nyomják a reklámjaikat:-)

Elég a fórum gyógyszeres rovatait látogatni, főleg a depis anyagokat:: látod, olvasod, mit tömnek beléd - "kísérleti állatba"...

tiboru · http://blogrepublik.eu 2013.01.14. 16:07:33

@Távmunkás:

Valami zavart érzek az erőben. Mi az, hogy aki nyugdíjat "kér"?

Tudod te, hogy mi a nyugdíj? Nos, elárulom: gyakorlatilag az aktív évek alatt befizetett nyugdíjjárulék VISSZAfizetése a nyugdíjasnak. Tehát azt nem "kérik", nem "adják", hanem az JÁR. Olyan (kéne legyen), mint a bankszámla: befizetek, befizetek, aztán (amikor elértem a törvényes korhatárt) kiveszem.

Ja, hogy volt ilyen (magánnyugdíjpénztár), de elvették és például stadiont építenek belőle és (szintén például) egy faipari végzettségű bukott erdélyi politikusnak 100 fős Nemzetstratégiai Intézetet gründolnak?

Bocs, szinte elfelejtettem.

hackbard.celine 2013.01.14. 16:15:47

@tiboru: Az is botrány volt, de ha jól tudom, még nincs lefutva a meccs. Várjuk meg az Európai Bíróság döntését, az kötelezi majd a magyar államot. Nem lehet így tömegesen kisemmizni embereket! Jól tudom, hogy eleve magasabb járulékot is fizettek utánatok épp azért hogy a szolgálati nyugdíj ne legyen megkérdőjelezhető?
Az öregségi nyugdíj viszont kicsit más kategória. Ott aztán nem sok mindenre lehet hivatkozni, bár kreatív a joggal való visszaélésre kihegyezett apparátus. A bíráknál első körben nem jött be. Másodikban sem fog, mert nagyon kilóg a lóláb. Illetve a ló.

Vu, de ja vu 2013.01.14. 16:19:13

@Távmunkás: "Mi lenne, ha mindenkinek megtiltanák, hogy nyugdíj mellett tejes állásban dolgozzon? Aki nyugdíjat kér, az ne dolgozzon heti 40 órában."

Észérv????????

Én megmondom, hogy miért dolgozzon, akinek kedve és lehetősége van:

- 1. adózik utána;
- 2. Eü. járulékot fizet, amit amúgy nem kellene
- 3. A nyugdíjából visszatermel valamit (azért hülyeség az SZJA-limit, mert ha több adót fizetek az államnak, mint ami nyugdíjat kapok, nettó befizetővé válok!!! Nálunk ez luxus, NEM KELL!!! Ülj a seggeden vagy húzz el egy "de baszott jól fizető helyre!!!":-(((
4. Van kire mutogatni: "mocskos léhűtő nyugdíjasok"... bezzeg a Közgép, bezzeg az Ezüsthajó bezzeg a Happy End... és szerintem még lehetne sorolni a vádiratit órák hosszat:-(((
5. A nyugdíjas az álláskereső elől veszi el az álláshelyet!!!
Bazz, ha Te vagyonőrként 4 órásban bejelentve ebben látod álmaid jövőjét, huszonévesen, akkor anélkül hogy megkérdezném, mit fogsz csinálni 20-30 év múlva, sok sikert kívánok:-DDD

hackbard.celine 2013.01.14. 16:20:05

@tiboru: a felosztó-kirovó sajnos nem teljesen ilyen, a szolgálati idő allatt a befizetésekkel csak a jogosultságot vásárolod meg, nem a befizetett összeget adják vissza hozamokkal (mert az nincs), a nyugdíj ráadásul élethosszig tart, nem a befizetett összeg visszafizetéséig - sem a túlfizetést, sem a többlet kivétet nem lehet értelmezni.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.14. 16:25:43

@tiboru: Aki elérte a nyugdíjkorhatárt, az kérheti a nyugdíjazását. Nem kötelező.

Rosszul tudod a nyugdíj fogalmát. Nem az aktív években befizetett járulékot kapod vissza, hanem azt a pénzt, amit akkor fizetnek be járulékként, amikor te nyugdíjas vagy + jelenlegi állás szerint évente 800 milliárd adóforintot. Aki ma nyugdíjas, az jellemzően nagyjából feleannyi nyugdíjjárulékot fizetett, mint amennyi nyugdíjat most kap. Nézd meg, hogy hány mostani járulékfizető pénzéből hány nyugdíjasnak fizetnek és mi volt az arány 20 éve... A nyugdíjak összege jóval gyorsabban növekszik az automatikus inflációkövetés miatt, mint a bérek összege.

Nincsen egyéni számla, mert az túl átlátható volt és nem lophatta el az állam, de ezen könnyen segítettek...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.14. 16:29:07

@Vu, de ja vu: Nem azt mondom, hogy ne dolgozzon, hanem azt, hogy ne kérje a nyugdíjazását, ha dolgozni akar még.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.14. 16:31:13

@Vu, de ja vu: + nézz csak körül, hogy mennyi a 30 év alatti munkanélküli, hiába van Start kártya meg egyebek. Arról már ne is beszéljünk, hogy egyes állami szakmákba a fiatalok alig kerülnek be, a fizetés mellett ez is komoly indok arra, hogy miért mennek el az orvosok mellett a fiatal egyetemi oktatók is külföldre.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.14. 16:37:06

@Vu, de ja vu: Én olyan dokit ismerek, aki mindenkinek minden találkozáskor elmondja, hogy Aspirin-t ne szedjen :) Ha jól tudom, az Aspirin-t azért nem ajánlják, mert vérzékenységet okoz, véralvadás-gátló, nem véletlenül, hiszen szívgyógyszernek indult...
Otthagytam már néhány éve, de ugyanúgy praktizál, hiába volt azóta 1-2 téves diagnózisos balhéja, mindig elsimította...

A depresszió elleni gyógyszerek nagy részéről kiderült, hogy nem hatásosabb a placebónál vagy a homeopátiás bogyóknál.

hackbard.celine 2013.01.14. 16:43:44

@Távmunkás: a blogbejegyzés épp a kötelező kényszernyugdíjazásról szólt. Szóval nem opcionális.
Másrészt szerintem mindenki dolgozzon aki teheti, korra, nemre, felekeztre való tekintet nélkül, termelje a GDP-t, fizessen adót a tehetsége, képességei szerint, de ha nyugdíjat is felvesz, akkor nyugdíj bruttósítva növelje az adóalapját és ez legyen a befizetett adók és járulékok alapja. Mert az így korrekt.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.14. 16:59:47

@hackbard.celine: A blogbejegyzés a közalkalmazottaknál és kormánytisztviselőknél kötelező kényszernyugdíjazásról szólt (700 ezer ember). Én erre azt írtam, hogy mindenkire legyen kötelező a választás a munka és a nyugdíj között (4 millió ember), erről kezdtünk el fentebb vitázni.

Vu, de ja vu 2013.01.14. 17:29:18

@Távmunkás: "@tiboru: Aki elérte a nyugdíjkorhatárt, az kérheti a nyugdíjazását. Nem kötelező."

Bocs, hogy belepofázok, de van van két szakma, ahol abban a munkakörben nem dolgozhat valaki, mert - teszem azt - egészségügyileg alkalmatlanná válik (pl. Tengiz vagy az arab világ, Mecsek, Egercsehi, stb-stb), ha túlélte és itthon képes rá, MIÉRT? NE? DOLGOZZON??? ...valamit?

Mert az neki jó??? Mert az mástól vesz el bármit??? (Olyan is az a más, hogy tésztaszűrőnek se alkalmaznám)...

Verseny van, TISZTA verseny: ha jobban dolgozik, övé a meló. Én is mentem karosszériáshoz, nem szakmám, de érdekelt volna: 1 hónap, aztán lapát... jogosan (a vállalkozó nem tanítani akar, nem a fogásokat megmutogatni, neki 100 %-os ember kell. A tébláboló is jó valamire,,, ott viszont nem volt dolga):-(((

Vu, de ja vu 2013.01.14. 17:41:56

@Távmunkás: A közalkalmazottaknál és kormánytisztviselőknél - amikor az ember elkötelezi magát pl. 20 évre egy lakáshitelhez (ven ok, ami ezt elllenjavallaná??? NEM MOST!!!!) - szóval viszonylag fix értékekkel dolgozott: ~4-5 %-os éves béremelés, ÁLLAMI GARANCIA, esetleg pár % béremelés...

Ezzel szemben: több éve bérek befagyasztása, 13. havi (vagy bármi, pl. adókedvezmény) eltörlése, járandóságok körének megnyirbálása. Szemben áll ezzel egy (novum gazdaságpolitikai: közszféra befagyasztás, nyirbálás stb-stb - reálbér-csökkenés.

+++Új adónemek kivetése!!!

Ezek szerint Hanzinak volt igaza '56-ban (~2000-ben), hogy el innen, de mielőbb???

Secnir 2013.01.14. 17:45:03

@Vu, de ja vu:
"Az Aspirin felírása elkerülését pedig gyermekkor esetén KIFEJEZETTEN ellenjavallt... "
ezt a mondatot nem értjük, pedig de :)

szóval az aszpirin (helyesen írva aspyrin) hatóanyaga a pyrine, ami nagyon sok emberben (függetlenül a kortól) allergiás tüneteket okoz. na egy gyerekorvos pusztán lustaságból nem ajánlja olyan gyógyszert, ami allergiás tünetet okozhat, mert akkor visszahozzák hozzá, és nekiállhat találgatni, hogy most mitől duzzadt a szem (mondjuk).
és nagyon sok gyógyszerben van pyrine, pl: algopyrin, kalmopyrin.

Secnir 2013.01.14. 17:47:46

@Távmunkás:
"Nem az aktív években befizetett járulékot kapod vissza, hanem azt a pénzt, amit akkor fizetnek be járulékként, amikor te nyugdíjas vagy + jelenlegi állás szerint évente 800 milliárd adóforintot"

pedig a tudomány mai állása szerint: "az aktív években befizetett járulékot kapod vissza,"
:)
vagyis :(

toportyánzsóti 2013.01.14. 18:26:30

Szólhatna már nekik valaki,addig nyomják a full retardáltat,amíg mindenki el nem hiszi,aztán 1 jó össznépi sztrájk és mennek unortodox nyaralni,valamelik BV intézménybe.

alte trottel 2013.01.14. 18:29:37

@Secnir:
Ne bántsd szegényt!
Leépítés volt a kotongyárban, nem kell már EKKORA manöken, oszt bánatában tör-zúz...

Horizont 2013.01.14. 20:06:08

Na azért ezt úgy magam elé képzeltem, hogy emberek ezrei sorakoznak a Miniszterelnöki dolgozó szoba ajtaja előtt, ahol felváltva nyitogatják az ajtót, Rogán, Szijjártó, Selmeczi, Matolcsy! Ők lesznek az ajtónállók! Orbán meg odabent stemplizik!! Minden kérvényre egy pecsét!
"Korábban Orbán Viktor azt mondta, hogy egyedi, miniszterelnöki engedéllyel"

Senior ösztöndíj????? Olyan röhejes és szánalmas!
Jó, hogy nem a Babakötvény nyuggerformátumban!
Komolyan mondom a 1998-2002 -höz képest mutálódtak!!!!Mára szörnyszülöttekké váltak!

cscsb 2013.01.14. 22:59:01

Aspirin gyerekkorban kontraindikált Reye szindróma miatt (felsőlégúti vírusinfekció+aspirin ritkán de akár halálos is lehet) A potential increased risk of developing Reye's syndrome is one of the main reasons that aspirin has not been recommended for use in children and teenagers, the age group for which the risk of lasting serious effects is highest. No research has found a definitive cause of Reye's syndrome, and association with aspirin has only been shown through epidemiological studies. The diagnosis of "Reye's Syndrome" greatly decreased in the 1980s, when genetic testing for inborn errors of metabolism was becoming available in developed countries.

cscsb 2013.01.14. 23:03:43

egyébként nem pyrin:) a hatóanyag. ez csak elnevezés a gyulladáscsökkentő hatásra:
algopyrin: H.A: metamizol, aszpirin HA: acetil-szalicilsav.....

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.15. 09:15:09

@Secnir: Jelenleg semmi köze a befizetett járuléknak a nyugdíjakhoz, mivel azt nem is tartják nyilván, csak a nettó fizetésből számítják a nyugdíjat, ezt még tovább torzítja az inflációkövetés és ha nincs elég pénz, akkor kipótolják az állami költségvetésből (évi 800 milliárd).
Még mindig nincs semmi hír a magánnyugdíjpénzek államosításakor beígért egyéni számlákról... Az a pár tízezer ember, aki megmaradt magánnyugdíjpénztári tagnak, az is nagyjából a nyugdÍja negyedét kapja majd az ott vezetett számláról. Szomorú, de ez a magyar valóság :(

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.15. 09:29:57

@Vu, de ja vu: Mikor volt évi fix 4-5%-os béremelés a közszférában? Az utóbbi 10 évben egy 5%-ot elérő béremelés volt, még 2008 januárjában emelték 5-10% között a közalkalmazottak bérét, mert a bértábla jelentős része már akkor is a minimálbér alá került.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2013.01.15. 09:35:47

Lehet, h csak 1 napig élt az ötlet?
"Ezért is érte hideg zuhanyként az intézményvezetőket a közigazgatási államtitkár levele. Ebben ugyanis az áll, hogy a kötelező nyugdíjazás alóli egyéni kérelmeket a kormány mégsem egységes formanyomtatvánnyal gyűjti, hanem – az erről szóló kormányhatározat értelmében – megmarad az egyéni kérelmek és jóváhagyások rendszere. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy hat-hétezer dokumentum érkezhet meg csak az egészségügyből a kormányzathoz. A körlevélben már arról sincs szó, hogy a kötelezően nyugdíjba küldendő alkalmazottak státusza megmaradna. Mint ahogyan arról sincs említés benne, hogy miként pótolná a kormány a nyugdíj összegét. Ennek hiányában viszont nem is lehet választani a biztos nyugdíj vagy a bizonytalan feltételek melletti munka között."
nol.hu/belfold/20130115-ahol__minden_bolond__irhat_jogszabalyt

blog olló · http://kiserletigazdasag.blog.hu 2013.01.21. 21:22:18

@S***ci: részben egyetértek, de ajánlom megfontolásra ezt is :
öregségi nyugdíjat csak az kapjon, aki egészségi állapota miatt sem fizikai, sem szellemi munkát nem képes végezni, így jövedelmet már nem képes generálni. A nyugdíj nem egy egy élet munkájáért kiérdemelt fiktív kor után kapott, "érdemei elismeréséül" címkével ellátott szociális-jóléti juttatás kellene, hogy legyen egyébként még jó egészségnek örvendő emberek számára.

süti beállítások módosítása