Skip to content


       Szűrés lista

Ultra-nyugdíjas vegyescsapattal védenék a Fideszt

Már most olyan érzésünk lehet, mintha már 3 hét lenne a választásig, nem pedig még egy hosszú év. Hiába vezet utcahosszal a közvélemény kutatók szerint a Fidesz, úgy gondolják, hogy csak egy démonizált ellenséggel lehet mozgósítani a híveket, talán éppen a háttérből irányító amerikai tanácsadó hatására.

De kikből lehet kihozni a Nagy Ellenségképet?
A 2%-os Gyurcsány Ferencből? Viccnek mindig jó a szegény bolond, de félelmetes ellenségnek már sajnos nem.
Vona Gábor? Nehéz lenne démonizálni, amikor a Jobbik programjának nagy részét sikerült 3 év alatt példamutatóan megvalósítani.
Mesterházy? Sajnos tőle sem rándul össze az emberek gyomra, olyan szegény, mintha a bolond Feri unokatesója lenne, sok vizet nem zavar a háttérben, meg hát úgyis rokonok szegények ....

Így marad Bajnai Gordon. Az Együtt 2014 nem áll valami fényesen, de valamiért úgy gondolja a Fidesz, ha elkezdik sulykolni Bajnai Gordon nevét, előbb utóbb Fidesz-tábor elhiszi, hogy ő a patás ördög, és mindenáron meg kell akadályozni hogy miniszterelnök legyen, mert akkor .... tényleg mi lenne akkor?
Recesszióba süllyedne az ország? Ja, már most is abban van, elég vastagon.
Elvenne 3000 milliárd magánnyugdíj-pénzt? Ja, azt már elvették. 
Új adókat találna ki, tízesével? Már megtörtént.
Saját alkotmányt írna? De hát nem is lenne kétharmada.
Minden fontos állami és független intézmény élére a saját embereit nevezné ki. Upsz, már mindenhová bebetonoztak valami fideszest 6-9 évre.

Amikor bármiről, mindenről Bajnai jut Kósa Lajos eszébe:
bajnai.jpg  
A csütörtöki események a Lendvay utcai Fidesz székháznál megmutatta mennyire szánalmas a Fidesz és hogy az egész ország ugyanúgy a gödör fenekén van, mint az elmúlthúszévben bármikor.
A suta, bénácska "székházfoglalást" a lehető legnagyobbra igyekeznek felfújni, "félmilliós kár", "rettegő Fidesz irodisták", Kósa Lajos már egyenes Bajnai-gárdázott, miközben többek között gyilkosságért ült kopaszt rendeltek oda, aki történetesen az FTC-től kapja a fizetését, attól az FTC-től, aminek az elnöke a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor.

A Fidesz hívására megérkező nyugdíjas keménymag, az "ellentüntetők", a "békemenetesek" pedig jól megmutatták, hogy kiknek van kedvük, idejük a Fidesz segítségére igyekezni. 

Vajon ezek után, ha tüntetnek, tiltakoznak, akkor megy a telefon, és jönnek a kopaszok, jönnek az ultrák? Ezek szerint nem volt véletlen, hogy a debreceni egyetemen és az ELTE-n is látogatást tettek a tüntető diákoknál az ultrák.
Biztos örülnek, hogy a tévészékház ostroma után ismét "szükség" van rájuk, hosszú volt ez az elmúlt hét év.

De vajon a Fidesznél tudják, hogy egy veszélyes fegyvert próbálnak megalkotni, ami könnyen a képükbe robbanhat? Nyilván remek címlap lesz, ha a kopasz ultrák 40 kg-os bölcsészeket kezdenek verni, márpedig az ultrák nem éppen a éles eszükről és remek politikai szimatukról híresek, de nem is ezért tartják őket.

Kubatov Gábor tegnap levelet küldött a Fidesznél emailcímmel regisztrált szimpatizánsoknak.
A kérdés ezek után már csak az, hogy mikor fog vér folyni? Természetesen Bajnai miatt.


"Kedves Barátaink!

Szeretnénk tájékoztatni titeket a tegnapi eseményekről.

Radikális diákok egy csoportja a délelőtti órákban megtámadta a Fidesz Lendvay utcai székházát. Átmásztak az épület kerítésén, és be akartak jutni az épületbe. Közben az előre értesített baloldali újságírók kamerákkal kísérték őket. Munkatársaink határozott fellépésének köszönhetően csak páran jutottak be, a többiek az udvaron maradtak. A földre telepedő aktivisták időről időre megpróbáltak újra betörni az épületbe. Eközben törtek-zúztak, bántalmazták a székház dolgozóit, többek között megrúgtak egy női munkatársat is. Nem voltak tekintettel a ház idős dolgozóira sem, akik megrémültek a soha nem látott durvaság láttán. Dokumentumok után kutatva elvitték a kukák tartalmát. A radikális fiatalok példátlan akciója törvénybe ütközik, birtokháborításnak minősül. A Fidesz, miközben megtehette volna, nem kérte a rendőrség beavatkozását (ezzel szemben 2006-ban a békés tüntetők szemét is kilőtték a rendőrök).

A diákokat azok a jól ismert arcok vezették, akik az elmúlt hónapokban folyamatosan heccelték a magyar fiatalokat. Ők azok, akik maguk is bevallották, részt vettek egy amerikai tanácsadók által tartott képzésen, amelyen agresszív utcai kampányok szervezésére oktatták őket. Azokról a radikális fiatalokról van szó, akik maguk sem tagadták, hogy egyeztettek a Bajnai Gordon vezette Együtt 2014 Mozgalommal. Azokról van szó, akik a diákság képviselőinek állítják be magukat, de közben a baloldal bíztatására provokációkat szerveznek a magyar városok utcáin. Be nem jelentett tüntetéseket tartanak, hidakat és épületeket foglalnak, rongálnak.

A jövőben minden Fidesz-iroda számíthat hasonló törvénytelen megmozdulásukra. Éppen ezért arra kérünk benneteket, hogy ennek megfelelően alakítsátok ki irodáitok biztonságos, de békés védelmét. Amint az tegnap is bebizonyosodott, politikai ellenfeleink nem fognak válogatni az eszközökben.

A Központi Hivatal védelmében várjuk azon Fidesz-tagok jelentkezését, akik a tegnapihoz hasonló agresszió esetén 1 órán belül a helyszínen tudnak lenni. A jelentkezéseket kérjük, juttassátok el a riadolanc@fidesz.hu címre, nevetek, tagkártya-számotok és mobilszámotok feltüntetésével.

Sok munka áll előttünk, de addig is, szeretnénk köszönetet mondani minden munkatársnak és szimpatizánsnak, akik segítettek megvédeni a székházat és az itt dolgozó embereket.

Üdvözlettel:
Kubatov Gábor
pártigazgató"


Mi már beadtuk a jelentkezést. És ti?

kubatov.jpg

Hamarosan ...

munkásőrség.jpg

Címkék: fidesz kubatov ultra

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr625124656

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Beállnál gyakornoknak a Fidesz-maffiához? 2013.03.10. 14:35:22

A garázda Habony Árpádtól, a listázó Kubatov Gábortól, vagy a főnökét meggyilkoló, diáklányokkal dulakodó Sz. Ferenc biztonsági őrtől tanulhatnád meg a szakma alapjait, ha ügyesen forgolódsz a Fidesz-birodalomban. Gyakornokokat keres a Miniszterelnöksé...

Trackback: Aranyos János: Orbán spanja 2013.03.10. 14:31:28

KubatovGáborunkLevelét megírta;ÁlságosKönnyévelAzt is telesírta.Csürhének mentLevélPestnek városából,RémhíreketViszen aFidesz-székházból:„Híveim!Gyertek felA Fidesz-székházhoz;Törnek-zúznak,VernekMinket a diákok."  „Jó magyarForinttalMegfizetek...

Trackback: Polgári engedetlenséggel szemben garázdaság 2013.03.10. 13:26:04

A Fidesz székház elfoglalása kapcsán történt, a kamerák által dokumentált események kapcsán töprengve felvetődik a hatóságok helye és szerepe az ügyben. A polgári engedetlenség természetes velejárója a törvénysértés, hiszen mi másnak lennének engedetle...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muzsikok közt 2013.03.10. 19:03:34

@Jani haverja: 1.@kúrórudi: ismerem a listát vagy igaz vagy nem. Mi az hogy cáfold meg? Ez nem a népbíróság elvtársam, hogy mondod azt van...:DDD

2. nem igazán tennék egyenlőségjelet az mszmp-tag meg a gimnáziumi kisz titkár és a KB tag közé. Ez valóban röhejes mosakodás a büdöslábú kommeréktől.

3. Az tény hogy a magyar közönség inkább balos de ez nem baj. Nyugodtan legyen valaki népvidámító balos terézanya csak ne a jövő rovására, mint Kádár, Horn, Gyurcsány, Megyó.

kúrórudi 2013.03.10. 19:10:43

@Zuckerbrot:

látom a komcsizós fröcsögést betanultad.... vagy az 1 bites agyaddal ez pont megy magadtól is?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 19:13:37

@Zuckerbrot: Ha meg lehetett volna cáfolni, az érintettek már rég megtették volna, nagyon sok médiumban kering ugyanis ez a lista. Ha meg tudták volna cáfolni, akkor hatalmas nagy erkölcsi fölényük keletkezett volna. De nem tudták megcáfolni, mert igaz. Nem tudom, hogy hány éves vagy, de én a jó részüket a rendszerváltás előttről ismerem a TV-ből, mint az MSZMP prominens személyiségeit, úgyhogy hidd el, igaz. Ezért a listáért az érintettek SOHA nem tettek feljelentést, de még csak nem is cáfolták!!! Nem véletlenül. Kussolnak, mint szar a fűben, ugyanúgy, mint az ügynöktörvénnyel. Az sem véletlen ám!

Én egyenlőséget teszek az összes rohadék kommunista között. Aki elvből volt kommunista, az egy dilettáns barom, aki meg érdekből lépett be a pártba, vagy vállalt KISZ titkári feladatokat, az meg egy alávaló hazaáruló. Lehet választani az uraknak-hölgyeknek, ki melyik csoportba akar tartozni.

Te ezt a "nem igazán tennék egyenlőségjelet" ezt úgy írtad, mintha a zsebtolvaj, meg a betörő nem lenne ugyanolyan bűnöző, mint a fegyveres bankrabló. Mert a te írásodból ez rajzolódik ki.

A Kádár, Horn, Gyurcsány, Megyó éppen olyan alávaló kommunisták, mint a Fidesz vezérkar, semmi különbség nincs köztük. Illetve egy apróság az egyiknél: A Megyó tudomásom szerint (de nem biztos, csak így rémlik) nem volt MSZMP tag, "csak" III/II-es ügynök :)

kúrórudi 2013.03.10. 19:14:40

@Zuckerbrot:

"Nyugodtan legyen valaki népvidámító balos terézanya csak ne a jövő rovására, mint Kádár, Horn, Gyurcsány, Megyó."

- tudod ki az aki megszavazta megyó 100 napos programját?
fidesz
- tudod ki az aki a megyó 100 napos előtt mégnagyobb béremelést hajtott végre?
fidesz
- tudod ki az aki leszavazott mindent 2006-2010 között ami jó lett volna vagy szükség lett volna rá azt is?
fidesz
- tudod ki az aki leszavazta amikor bajnai megszüntette a 13. havi nyugdíjat?
fidesz
- tudod ki az aki 12 év megtakarítását a 3000 mrd nyi JÖVŐBELI nyugdíjból 1700 mrdot felélt?
fidesz

szerintem neked fingod sincs mi történik körülötted csak benyalod a fidesz agymosást....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 19:15:22

@Zuckerbrot: Ja, azon meg igazán jót röhögtem, hogy engem balosnak tartasz, amikor itt fröcsögöm folyamatosan tele a netet a libertarian (ha nem tudod, hogy mi az, akkor nézz utána) nézeteimmel :)

kúrórudi 2013.03.10. 19:16:27

@Zuckerbrot:

"1. ismerem a listát vagy igaz vagy nem. Mi az hogy cáfold meg? Ez nem a népbíróság elvtársam, hogy mondod azt van...:DDD

2. nem igazán tennék egyenlőségjelet az mszmp-tag meg a gimnáziumi kisz titkár és a KB tag közé. Ez valóban röhejes mosakodás a büdöslábú kommeréktől."

tudod ki az aki leszavazta az ügynök múlt nyilvánosságra hozását?
fidesz

bajnai pl. támogatja.

kúrórudi 2013.03.10. 19:19:56

@Zuckerbrot:

ja és ha már kádár... orbánék jelenleg kádárista politikát folytatnak...

Muzsikok közt 2013.03.10. 19:34:59

@Jani haverja: A blogok nem médiumok. Semmilyen médiumban nem kering ez a lista, mert annak ugye jogi következménye is lenne.

Van 2 KB tag a listádon, Szürös és Pozsgay. Csak azt kérdezném tőled hogy nekik mi közük a fideszhez?

Muzsikok közt 2013.03.10. 19:35:57

@kúrórudi: Milyen az a kádárista politika?

Muzsikok közt 2013.03.10. 19:37:56

@kúrórudi: Ellenzékből irányított a fidesz? Akkor nagyon tunak a fijugg valamit...:DD

Na akkor Bajnai nem volt ügynök. Ez mindenképpen plusz.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 19:55:50

@Zuckerbrot: Papcsák mégis beperelte az egyik blogot, pedig az csak azt állította, hogy népnyúzó. Ez értelemszerűen nem volt alkalmas semmire, mert ez egy vélemény.

Viszont az, hogy ha valakiről azt állítják, hogy MSZMP tag volt, az nem vélemény, hanem tény, és azt az illetőt jogosan lehetne perelni, ha valótlan, és kompromittáló tényt állít. Ezt egészen biztos, hogy meg is tennék ezek a fideszesek, de nem tudják megtenni, mert a lista valós tényeken alapul, nincs mit rajta perelni. Egyébként nem csak blogokon volt ez, hanem ha jól tudom újságokban, sőt asszem az ATV-ben is, ha jól emlékszem. Lehetett volna bőven perelni. De nemcsak hogy nem perelnek, még csak nem is tiltakoznak a lista ellen, nem hülyék ők, nem akarják magukat még jöbban lejáratni.

Hogy a genyaláda Pozsgaynak mi köze van a Fideszhez??? Ezt az új fideszes alaptörvényt 3 vagy négy másik emberrel ő írta!!! A NEMKOMMUNISTA alaptörvényt egy volt KB tag!!!

Ez az igazán röhejes a Fideszben, hogy már a látszatra sem adnak.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 20:01:55

@Zuckerbrot: Közszolgáltatók állami tulajdonba vétele, államilag meghatározott árak, teljes foglalkoztatottság célkitűzése állami munkahelyekkel, Erzsébet, meg hasonló utalványok, mint régen a SZOT beutalók, stb.

Ilyen a Kádár rendszer újragondolt fideszes változata.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 20:03:10

@Zuckerbrot: Azt is vehetjük, hogy ellenzékből irányított a Fidesz anno. Szociális népszavazás, dereng ugye?

kúrórudi 2013.03.10. 20:15:07

@Zuckerbrot:

"@kúrórudi: Milyen az a kádárista politika?"

a jellemzők:

- populizmus, folyamatos hazugság, kettős beszéd, kommunikáció (majd mi megállítjuk a gázárakat akármicsodát)
- ideológiáktól átfűtött, ellenségképpel operáló, "haldoklik a nyugat, de majd mi"
- nyugat, piac, bank, tőke ellenesség
- nyugat EU helyett kelet orientáció
- jövő felélő (lásd mnyp)
- korlátozott demokrácia, jogbiztonság (AB jogkorlátozások, jogbiztonsági problémák, azonnal hatályba lépő, visszamenőleges törvény stb.)
- pártállamiság (párthűség párton belül, állami hivatalok, intézmények totális pártosítása, médiauralom, erőből politizálás)
- korrupció (közbeszerzések)
- mindeközben valódi átalakítást, reformot kerülő (állami vízfej csökkentése helyett növelése, EÜ, nyugdíjrendszer reformálatlansága)
- centralizáció, államosítás (iskolák, kórházak államosítása, piaci szektorok tollvonással megszüntetése, megyei kormányhivatali rendszer, bürokrácia növelése csökkentés helyett)
- a társadom önállóságra, felelősségteljes döntésre nevelése helyett a segítő állam mítoszának továbbéltetése
- állam erősítése a gazdaság rovására. az EU 27 tagállamából 54%al nálunk van a 3. legmagasabb állami újraelosztás (csak a dánok, norvégok magasabbak 1-2%ponttal, még a svédeket is verjük). az eddigi 45-50% is magas volt orbánék tovább növelték. a szlovákoknál ez 35%....

soroljam még?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 20:26:49

@kúrórudi: Nagyon szép összefoglaló, töredelmesen bevallom, erre én lusta voltam, és köszönöm, hogy megtetted helyettem.

Még egy rokonsága a Fidesznek az MSZMP-vel: A pártelnök mióta is van folyamatosan hatalmon?
Egy kis rövid intermezzót kivéve Orbán már 1990 óta pártelnök, ki is alakította a saját mini személyi kultuszát maga körül. Demokratikus pártoknál én nem tudok ilyenre példát, még a Helmut Kohl sem volt ilyen soká.

Muzsikok közt 2013.03.10. 20:39:29

@Jani haverja: Tehát hazudik az mszp amikor azt állítja hogy a fidesz saját maga alkotta az Alaptv-t a komcsikat kizárva, mert Pozsgay még csak nem is párttag, nemhogy szava lenne a fideszben.

- Pont azok a valós tények hiányoznak a listád mellől amitől ez tényszerüen komolyan vehető.

Muzsikok közt 2013.03.10. 20:50:29

@Jani haverja: Kádár nem vett állami tulajdonba semit okoska. Utalványok mindenhol vannak, teljes foglalkoztatottság mint cél szép és jó, főleg segély helyett még gazdaságilag is racionális.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 20:57:28

@Zuckerbrot: Én nem tudom, hogy erről mit állít az MSZP, ez viszont TÉNY:
hvg.hu/itthon/20100604_alkotmany_kidolgozasa

Ez éppen egy HVG hír, de az MTI-től vette át a HVG.

Hány tényt hozzak még???

Muzsikok közt 2013.03.10. 21:01:48

@Jani haverja: Felsoroltál nekem egy listát a fideszes kommunistákról.

Ebből annyi a tény hogy Pozsgay nem fideszes. És részt vett az alk. kidolgozásában, ennek ellenére.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 21:02:19

@Zuckerbrot: Kádár állami tulajdonba vett mindent, csak akkor még Rákosi volt a nagyfőnök, de a csapatban Kádár is ott volt.

Mutassál Erzsébet utalványhoz hasonló utalványokat légyszi mondjuk az USA-ban, Svájcban, vagy Albániában. Három teljesen különböző országot írtam, egyet is választhatsz, ha arról az egyről bebizonyítod, hogy vannak ilyen utalványok mint az Erzsébet utalvány államilag ott, akkor eltekintek a másik kettőtől.

A teljes foglalkoztatottság kommunista demagógia. A közmunka meg jóval többe kerül, mint a segély, és tetejében káros is, mert látszatmunkára neveli a közmunkást.

kúrórudi 2013.03.10. 21:03:03

@Zuckerbrot:

"Kádár nem vett állami tulajdonba semit okoska."

segítek.
kádárnál még állami tulajdonban volt szinte minden...
jani haverja meg arról írt h orbán állami kézbe vesz egy csomó mindent...

így már érted az összehasonlítást? (mintha a gazdasági ismeretek hiánya mellett erős szövegértési problémáid is lennének)....

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 21:06:09

@Zuckerbrot: Jaj, nehogymár ne legyen fideszes a Pozsgay:
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:5x2wHLSgvGsJ:hu.wikipedia.org/wiki/Fidesz_%E2%80%93_Magyar_Polg%C3%A1ri_Sz%C3%B6vets%C3%A9g+pozsgay+imre+fidesz&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Úgy linkeltem be, hogy színessel kiemelve legyen. 2003 utáni részt kell nézni. Benne van a gusztustalan Szűrös is.

Muzsikok közt 2013.03.10. 21:12:16

@kúrórudi: Igen, így már talán érted hogy hülyeséget hasonlítasz hülyeséghez. Az állami tulajdon aránya nálunk kevesebb most mint nyugat európában, legalábbis német és franciaországban.

@Jani haverja: illetve a korábban a baloldalhoz kötődő közszereplők megnyerésével (Pozsgay Imre, Szűrös Mátyás) igyekezett bővíteni bázisát.

- Ezt gondoltad? Szedd már össze magad.

Nap Pali 2013.03.10. 21:16:20

na mi van libsikéim!

sírtok ríttok nyígtok ! mi?!?

xar mi? pártunk és kormányunk a népből toborzott őrséggel
az uccsó csapást is rátok méri... ja és a gaz imperialistákra!
jaaa meg a bankokra, meg a multikra! na coclibsik! most 8év kuss lesz nektek ! szopóág!

végső győzelmet aratott a nemzeti ormány !

9mmPara 2013.03.10. 21:16:50

@Zuckerbrot: A valódi teljes foglalkoztatottság még egy ősszocialista tervgazdaságban is botrányos ötlet kellene, hogy legyen. Egy olyan országban pedig, amelyikben csak kicsit is szabadon akarják hagyni az egyéni vállalkozó szellemet, végképp gyilkos idea. Kezelhetetlenül merev munkaerőpiacot eredményez.
Arról lehet elmélkedni, hogy mekkora a munkanélküliség optimális mértéke, de, kell, hogy legyen érezhető mennyiségű szabad munkaerő egy gazdaságban.

Muzsikok közt 2013.03.10. 21:18:34

@Jani haverja: Politikai pályafutása

1951 – 1956 [MDP]? tagja
1956 – 1989 [MSZMP]? tagja
1978 – moszkvai nagykövet
1978 – [Központi Bizottság]? tagja, majd 1983 – 1989 KB titkára
1985 – 1989 a Külügyi Bizottság elnöke
1989 – az Országgyűlés elnökévé választották
1989. november 3. – 1990. május 1. ideiglenes Köztársasági Elnök
1989-ben belépett az MSZMP utódpártjába, az MSZP-be
1990 – 2002 országgyűlési képviselő (MSZP)
2002 – kilép az MSZP-ből, és az [Új Baloldal]? színeiben indul, de nem érnek el eredményt.
2003-ban kilép az Új Baloldaltól, és 2005-ig az [SZDP]?-ben politizál
2006-ban Kistarcsa [polgármester]?i székéért indul, de veszít

Itt van Szürös karrierje, kihúzhatod a listádról..:) politikapedia.hu/szuros-matyas

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 21:18:49

@Zuckerbrot: Ezt gondoltam. Egyébként meg fizetett tanácsadója volt a Fidesznek. Ha nem fideszes, akkor mi?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 21:20:57

@Zuckerbrot: Pozsgayval együtt fizetett tanácsadója volt a Fidesznek, lehet, hogy még most is az.

Muzsikok közt 2013.03.10. 21:21:30

@9mmPara: Nem teljes foglalkoztatottság van hanem az a cél. Ez nagy különbség. Hogy ennek mi köze van az egyéni vállalkozáshoz én nem értem. Te igen?

Muzsikok közt 2013.03.10. 21:22:27

@Jani haverja: 'Pozsgayval együtt fizetett tanácsadója volt a Fidesznek, lehet, hogy még most is az.'

Ja gondolom az is úgy terjed mint a 'lista'.....:)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 21:33:06

@Zuckerbrot: A lista is tényekeeket tartalmaz, meg ez is tény.

"Hogyan jutott el az MSZMP-ből a mai Fideszbe?

Régen nekem a Fidesz ádáz politikai ellenfelem volt. Most sem én mentem át a Fideszbe, hanem a Fidesz jött át hozzám. Én ugyanaz a nemzeti érdekeket képviselő, balközép beállítottságú ember vagyok, aki nem talált ehhez pártot. "

Ez egy interjú Pozsgayval, az eredetit itt találod:
fn.hir24.hu/itthon/2009/02/20/pozsgay_fidesz_jott_at

Szűrös Mátyás:
webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:UQL6AH755Z8J:www.origo.hu/itthon/20111018-nem-lesz-egyszeru-az-elozo-rendszer-vezetoinek-felelossegre-vonasa.html+sz%C5%B1r%C3%B6s+m%C3%A1ty%C3%A1s+fidesz&cd=14&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Egyébként itt elég a képet nézni, az is beszédes :)

9mmPara 2013.03.10. 21:34:10

@Zuckerbrot: Ha teljes foglalkoztatottság van, akkor nincs szabad munkaerő, amivel új vállalkozást lehet indítani, meglévőt bővíteni. Csak úgy, hogy elszipkázol máshonnan munkaerőt. Ami viszont -- ha nem kamu munkahely volt -- onnan fog hiányozni. Tehát meg kell várnod, amíg az új generáció frissen munkaerőpiacra kerül. Azaz, csak kezdőt tudsz foglalkoztatni. Kiváló induló pozíció egy friss vállalkozásnak.
Aztán, mi a helyzet akkor, ha valamely évben többen érik el a nyugdíjkorhatárt, mint ahányan munkába állnak? Kényszermunka a nyugdíjasnak, amíg nem lesz helyette valaki? Vagy egy nő csak előre megtervezett időben, állami/vállalati engedéllyel eshet teherbe? És kötelező lesz a megfelelő nemű és érdeklődésű gyermeket világra hozni, hogy nehogy bekavarjon a megtervezett munkaerő-létszámba?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 21:37:56

@9mmPara: Meg azon felül egy teljes foglalkoztatottságban a dolgozónak semmi motivációja nincs a tisztességes munkára. Ez volt a Kádár rendszerben is, és ez van most is Magyarországon a közmunkásoknál, pedig nincs is teljes foglalkoztatottság.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.10. 21:46:00

@Zuckerbrot:
A Google a barátod... Ahelyett, hogy egymást tapossátok, miért nem írjátok be a keresőbe, hogy "Szűrös Mátyás Fidesz" és máris dől a mennyei manna:
www.youtube.com/watch?v=x5Bm5mCDaQc

9mmPara 2013.03.10. 21:46:27

@Jani haverja: Áhh, nevetséges az egész ötlet. Olyan abszurd szitukat eredményezett, hogy borzasztó. Én pl. a katonásdi előtti utolsó nyaramon be voltam fenyítve, hogy bevisznek KMK miatt. Szerencsére, egy IBUSZ-os nagyfejű ismerős gyártott nekem egy kamu állást arra az egy hónapra. Reggelente vettem neki a boltban egy kefírt, meg két kiflit, aztán hazamentem. Ha kellett a határra a pénzváltóba pénzt vinni, akkor segítettem cipekedni és akkor nem délelőtt 9-kor, hanem 11-kor voltam otthon. És mindezért a semmi munkáért még pénzt is kaptam: 2850 Ft-ot, amikor az ő fizetése sem érte el a 9000-et. A nagy szent teljes foglalkoztatottság jegyében.

Komolyan mondom, hiányzik Tirana.

Muzsikok közt 2013.03.10. 21:48:59

@Jani haverja: Tehát akkor azt írtad hogy fideszes komcsi szürös pozsgay.

Pozsgay MSZMP-MSZP-MDF-Fidesz(semmi tisztség) + Ő volt az első állampárti politikus, aki az 1956-os forradalmat „népfelkelésnek” nevezte (1989. január 28-án, Grósz Károly távolléte alatt). Nagy Imre újratemetésén ő volt az egyik politikus, aki őrt állt Nagy Imre koporsójánál.

Szürös MSZMP-MSZP-Új Baloldal-Szdp

És ez volt a két nagyágyú mert KB tagok voltak.

Akkor ez összevetve azzal amit idehazuidtál 10% igazságtartalmat is képvisel.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 21:54:34

@Zuckerbrot: Nézd meg ezt @Rufus78: által belinkelt videót, aztán meglátod, hogy mennyire fideszes a Szűrös.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 21:59:37

@Zuckerbrot: Egyébként meg az én szememben, mint már írtam neked, semmivel sem kisebb bűnözők azok, akik MSZMP tagok voltak, vagy KISZ titkárok. KISZ tagot azért nem írok, mert sok helyen oda belépni kötelező volt.

Muzsikok közt 2013.03.10. 21:59:51

@Jani haverja: Annyira hogy egy fidesz zászló előtt áll. A politikai karrierje szerint azonban minden párt tagja volt csak a fideszé nem.

Értem hogy a komcsi fasiszták soha senkit nem vontak be a döntésekbe aki nem pártfunkci de hogy fel sem fogják hogy ilyen van máshol, meglepő....:)

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.10. 22:06:12

@Zuckerbrot:
Nahát, ez igazán dicséretes, hogy Pozsgay "volt az első állampárti politikus, aki az 1956-os forradalmat „népfelkelésnek” nevezte (1989. január 28-án, Grósz Károly távolléte alatt)". Igaz, előtte 32 évvel egy kicsit máshogy nevezte, de csak nem hányhatunk a szemére fél évszázados marhaságokat...

hvg.hu/itthon/20090204_pozsgay_1956-rol_es_nagy_imrerol
www.lakatospal.hu/index.php?page=kategorizalt&kat_id=11&id=797&regi-idok-nagy-tanui--a-petofi-nepeben-jelent-meg-kecskemeten-1957-december-15-en

"Hiába, sokat fejlődött a világ!"

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 22:21:18

@Zuckerbrot: Gratulálok, akkor szerinted aki:
- egy Fidesz rendezvényen
- a Fidesz meghívására
- a Fidesz mellett kampányol, az nem fideszes :)

Egyébként meg nem csak a zászló mellett állt és nyilatkozott, hanem a Fidesz rendezvényen a pódiumon is szónokolt!!!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.10. 22:24:44

@Zuckerbrot:
Elnézést, de elhangzott itt bárkitől, hogy Pozsgay és Szűrös Fidesz-párttag? Nem. Viszont azóta kiderült, hogy Pozsgayt úgy választották be az ellenzék nevében az Alaptörvény előkészítői közé, hogy semmifajta ellenzéki kötődése nem volt és nincs (tehát akkor csak felmerül a kérdés, hogy akkor mégis mi a rákot keresett ott?), az meg hogy Szűrös "csak áll" egy Fidesz plakát előtt, ami Fidesz lakossági fórumnak tűnik, a Fidesz választási szövegét nyomja felszólalóként és a Fidesz győzelmét vizionálja, az csak úgy "véletlenül" megtörtént.
" A demokrácia működése szempontjából ugyan nem feltétlenül jó az, ha egy párt [a Fidesz] dominálja a politikai színteret, de most Magyarországon egy olyan sajátos helyzet alakult ki, hogy igenis jó lenne a kétharmados többséget elérni."

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.03.10. 22:53:16

@Lencsés István: És a kettőspontot is direkt írod két szóba? Ha már helyesírásozol...
Amúgy persze nem kell mindig nagy kezdőbetű a kettőspont után, csak ha egész mondat következik utána. Pédául: "A kommentelő két mondata körül kettő nem volt igaz: az első és a második".

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.10. 22:56:01

@Zuckerbrot:
Ja, igen, arra a mondatra, hogy "Nagy Imre újratemetésén ő volt az egyik politikus, aki őrt állt Nagy Imre koporsójánál.", csak annyit mondhatok, részben Pozsgay cikkét idézve: biztosan meg akarta adni a végtisztességet a "nevezetesen renegát"-nak, "akinek szellemi képességeit ugyan csak egy adóvégrehajtói karrierhez szabták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehér-terror napjaiban", és aki "csak úgy táncolt, ahogy Mindszenty és a hozzá hasonló „forradalmárok” fújták.".

Szóval igazán csak hálásak lehetünk azért a Fidesznek, hogy a közreműködésével ilyen nagyszerű, egyenes jellemek részei lehettek a kommunista múlttal végérvényesen szakító Alaptörvény megalkotásának.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 23:12:00

@Zuckerbrot: Tudod ha a Fidesz nem kommunistákból állna ezt a Szűröst nemhogy meghívta volna a saját rendezvényére, hanem ha véletlenül megjelent volna a Szűrös ott, akkor úgy hajította volna ki, mint macskát szarni. De mivel a Fidesz ugyanolyan utódja a régi MSZMP-nek, mint az MSZP, ezért aztán meghívták ezt a régi vérkomcsit, hogy ajnározza őket.

Zsák a foltját megtalálja mindig, és össze is nő, ami összetartozik.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.10. 23:41:34

Ezt a régi kommunistákról szóló viccet meg most kaptam, nagyon illik az Orbán rezsimre is:

- Lesz-e pénz kommunizmusban?
- A jugoszláv revizionisták szerint lesz.
A kínai dogmatikusok szerint nem lesz.
Mi, igazi leninista szovjet kommunisták természetesen dialektikusan viszonyulunk ehhez a kérdéshez: van akinek lesz, van akinek nem lesz.

DDD

kúrórudi 2013.03.11. 00:34:29

@Zuckerbrot:

"Igen, így már talán érted hogy hülyeséget hasonlítasz hülyeséghez. Az állami tulajdon aránya nálunk kevesebb most mint nyugat európában, legalábbis német és franciaországban."

te miről beszélsz??

én állami ÚJRAELOSZTÁS arányáról beszéltem.. neked alapfogalmakról sincs fingod se.

és ebben 3. legmagasabbak vagyunk az egész euban (csak skandináv országok előznek meg, az se mind)... 54% a szlovákoknál 35...

erre mondom h kádári gazdaság épül/épült...

Muzsikok közt 2013.03.11. 00:34:56

@Rufus78: Ja, helyesen MSZMP KB tag a rendszerváltás előtt MSZP tag(elnök) a rendszerváltás után.

Igen, sokat változott 30 év alatt a világ aki ezt észrevette az a fidesz felé mozdult el, aki nem az még a maszopban ül.

Muzsikok közt 2013.03.11. 00:36:50

@Jani haverja: A fidesz nem fasiszta mint a bolsik. @kúrórudi: Akkor a skandinávok is kádárizmusban élnek?

kúrórudi 2013.03.11. 00:38:02

@Zuckerbrot:

erre meg nem is tudtál mit reagálni... jellemző.. a jobber kommentelők az érdemi részre sose reagálnak...

""@kúrórudi: Milyen az a kádárista politika?"

a jellemzők:

- populizmus, folyamatos hazugság, kettős beszéd, kommunikáció (majd mi megállítjuk a gázárakat akármicsodát)
- ideológiáktól átfűtött, ellenségképpel operáló, "haldoklik a nyugat, de majd mi"
- nyugat, piac, bank, tőke ellenesség
- nyugat EU helyett kelet orientáció
- jövő felélő (lásd mnyp)
- korlátozott demokrácia, jogbiztonság (AB jogkorlátozások, jogbiztonsági problémák, azonnal hatályba lépő, visszamenőleges törvény stb.)
- pártállamiság (párthűség párton belül, állami hivatalok, intézmények totális pártosítása, médiauralom, erőből politizálás)
- korrupció (közbeszerzések)
- mindeközben valódi átalakítást, reformot kerülő (állami vízfej csökkentése helyett növelése, EÜ, nyugdíjrendszer reformálatlansága)
- centralizáció, államosítás (iskolák, kórházak államosítása, piaci szektorok tollvonással megszüntetése, megyei kormányhivatali rendszer, bürokrácia növelése csökkentés helyett)
- a társadom önállóságra, felelősségteljes döntésre nevelése helyett a segítő állam mítoszának továbbéltetése
- állam erősítése a gazdaság rovására. az EU 27 tagállamából 54%al nálunk van a 3. legmagasabb állami újraelosztás (csak a dánok, norvégok magasabbak 1-2%ponttal, még a svédeket is verjük). az eddigi 45-50% is magas volt orbánék tovább növelték. a szlovákoknál ez 35%....

soroljam még?"

kúrórudi 2013.03.11. 00:43:55

@Zuckerbrot:

nem. csak a skandinávoknál van egy saját úgynevezett szociális piacgazdasági modelljük... csak ehhez mások a történelmi, kulturális hátterek...a fejlettség...na meg a geopolitikai és gazdasági adottságok... (de a svédek állami újraelosztása még így is alacsonyabb a miénknél)

a szlovák csoda a 2000es évtizedben nem más volt mint az h az államot leépítették... a poszt komcsi 45-50%os állami újraelosztás helyett náluk 35 van... mi meg 54re növeltük...

az állami újraelosztás azt jelenti h a teljes gdp hány %a kerül az államhoz amit aztán az állam oszt szét... na ez nálunk 54% a szlovákoknál 35.... azaz a szlovák állam a gazdaság által termelt érték harmadára tesz rá a kezét mi több mint a felére....

kúrórudi 2013.03.11. 00:45:10

és csodálkozunk h recesszió van meg munkanélküliség meg a kutya nem akar itt beruházni befektetni meg h versenyhátrányban vagyunk....

kúrórudi 2013.03.11. 00:46:15

@Zuckerbrot:

az a baj h úgy nem lehet valakivel gazdaságpolitikáról vitázni h az alapokkal sincs tisztában....

kúrórudi 2013.03.11. 00:48:39

egy ilyen nyersanyagszegény kis nyitott gazdaság mint mi ilyen magas állami újraelosztással soha az életbe nem lesz versenyképes....

Ironfist 2013.03.11. 01:35:40

@peterd127:
"ez egy elég gyermegded baller érv
kitalálhatnátok már egy jobbat is ;)"

Mitől gyermekded érv ez? A Fidesz megegyezik azzal, amit ti két pofára szidtok. Mellesleg mitől baller érv az, ha a fideszt utálom, mert komcsik? U MAD bro?

Lencsés István 2013.03.11. 07:34:25

@Kuviklacz: Igen mint írtam én direkt írok így . Mindig nagy kezdőbetű kell utána , meg is indokoltam miért .

Vidéki 2013.03.11. 08:33:33

A „Szabad Sajtó” akcióra buzdított:

A Fidesz székházba betörni nem kell félnetek, jó lesz!

„ s ki néma volt netán
s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték,
akár a pestisest.”

Akik a Fidesz székházba betörés ötletéért lelkesedni restek voltak, azok kiváltották a „Szabad Sajtó” gyűlölet fröcsögését: A „Szabad Sajtó” a Sátán Kutyáiként festi le őket.

Ha a Fidesz székházba betörés ötletéért lelkesedni restek az önvédelmük érdekében a kis ujjukat is mozdítani merik, a „Szabad Sajtó” azzal vádolja meg őket, hogy újra létre akarják hozni a rossz emlékű fegyveres szervezetet a Munkásőrséget.

Mivel a „Szabad Sajtó” hazudozási, rágalmazási szabadsága korlátlan, arcpirulás nélkül állíthatja azt is, hogy őt cenzúrázzák és itten kérem mostan diktatúra van!

kúrórudi 2013.03.11. 08:59:31

@Lencsés István:

viszont még mindig nem válaszoltál!

kúrórudi 2013.03.11. 09:00:39

@Lencsés István:

"...Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye..."

Forrás:
www.orbanviktor.hu

AFulgens 2013.03.11. 09:06:50

Nagyjabol a feleig birtam elolvasni a kommenteket.

@Vidéki: Jogos onvedelem hol a tokben van Magyarhonban?! Agyhalott hulye vagy, Cavington kellene, es akkor talan emlekeznel a nyugdijas ferfira, aki megunta, hogy egyes sotetebb boru falubelijei elloptak a termeset, aramot vezetett egy belso keritesbe (ami nem utcafrontos volt), valaki meghalt es a tulajdonos buntettek meg. Hol jogos onvedelem ez? USA-ban vagy UK-ban nem is lett volna hir, mert maganteruleten tortent a dolog es JOGOS VOLT A ROHADT ELETBE IS. Odahivni az ultra-kat, hogy csinaljanak valamit a tuntetokkel NEM JOGOS!

Az, hogy nehany tunteto bemegy a partszekhaz udvarara tuntetni lehet, hogy nem jogos, de akkor intezkedjen a rendorseg vagy dobjak ki oket a szekhazban benn dolgozok. Ennyi.

Eszem-faszom megall.

Viszont az latszik, hogy nagyon be vannak szarva. Ennyi berkommentelot meg nem lattam Vastagboron egy postnal sem hozzaszolni.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.11. 09:17:27

@Vidéki:
Talán problémát jelent számodra hozzabb szöveget olvasni, ezért inkább maradjunk csak három kérdésnél:
- A riadólánc helyett miért nem a rendőrséget kell értesíteni ilyen esetben, miért nem a rendőri jelenlét jelenti a legnagyobb biztonságérzetet Kubatov Gábor számára?
- Ha bármelyik székháznál a későbbiekben "törvénytelen megmozdulás" történik, akkor az odariadóláncozott, semmilyen jogkörrel nem rendelkező civileknek mégis mi lesz a szerepe?
- Ha Kubatov ennyire aggódik a pártszimpatizánsai, bürokratái épségéért, akkor miért trombitálja oda őket az esetleges "tűzvonalba"?

Tessék, ebben nincs rágalmazás, nincs diktatúrázás, nincs vádolás, nincs cenzúrázás. Három választ váró kérdés.

Egyébként a "székházba betörés" ötletéért én sem lelkesedtem. Teljesen feleslegesnek tartom effajta ingatag törvényességű, könnyen tematizálható (ld. "Bajnai-gárda" és annak minden paranoid folyománya) és a lényegről a figyelmet elterelő, azt erkölcsileg aláásó akciókkal terhelni egy egyébként fontos tiltakozást.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.11. 09:47:46

@Zuckerbrot: A bolsik miért is fasiszták??? Rákosi, Gerő és a többiek mind-mind zsidók voltak!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.11. 09:52:37

@Vidéki: Ha ennek csak a tizede igaz, az is nagy baj:
nepszava.com/2013/03/velemeny/bartus-laszlo-szoke-feri.html/comment-page-1#comments

Márpedig a tizede igaz, mert az nagyon életszerűtlen, hogy a köztörvényes gyilkos futballhuligán éppen arra sétált, amikor meglátta a Fidesz székház foglalókat, és lelkiismereti okokból ebrudalta ki őket onnan.

Gondolkozzz Vidéki gondolkozz, bár tudom, hogy nehezen megy ez neked.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.11. 09:54:26

@AFulgens: Pontosan, én is csodálkoztam a nagy igyekezetükön, amikor meg akarják magyarázni a megmagyarázhatatlant :)

kúrórudi 2013.03.11. 10:09:20

@Rufus78:

ne várj választ értelmes kérdésekre fidesz trolloktól... én is hiába várom..

kiszámíthatóan viselkedik mindegyik: lózungokat nyomat...te kérdezel erre jön a komcsizás fröcsögés hazugkampány visszafele mutogatás összemosás... kérdezel tovább... válaszkikerülés személyeskedés... kérdezel tovább... lelépnek... visszajönnek más nickkel vagy ugyanazzal és nyomatják tovább a kampányolást (és máris a kör elejére ugrottunk és kezdődik előről)...

2013.03.11. 10:10:27

@Rufus78: "Teljesen feleslegesnek tartom effajta ingatag törvényességű, könnyen tematizálható (ld. "Bajnai-gárda" és annak minden paranoid folyománya) és a lényegről a figyelmet elterelő, azt erkölcsileg aláásó akciókkal terhelni egy egyébként fontos tiltakozást." - nem értek veled egyet, már ha belekotyoghatok az itt folyó vitába.
Az egyszeri érdeklődő állampolgár megnézte a Lendvai utcában történtekről készített videót és mit látott? Kb. 30 jóarcú fiatalt, a földön ülve és jelszavakat skandálva (Alkotmányt, demokráciát, jogállamot! Mecsoda fertő! Brrr!!) és az erre rászervezett Békemenet agresszív demenseit, savazással fenyegetőző, ávósattitűddel megáldott vénséggel meg rikoltozó Vazul nénivel. A hab a tortán Kubatov kedvenc gyilkosának megjelenése volt.
Ha azt nézzük, a jelenlegi kormányzat mennyire ragaszkodik a "látvány" politikához, marha nagy égés lett ebből a dologból, hiába vizionál Kósa agresszív demonstráló csürhét, a videó pont az ellenkezőjét bizonyítja.
Az persze hátrány, hogy ezt a videót TV-ben nem lehetett látni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.11. 10:16:56

@kúrórudi: Tulajdonképpen nem baj ám ez :)
Ugyanis aki csak felületesen tájékozott Magyarországon, az ha végigolvas egyetlenegy ilyen kommentfolyamot, akkor egyből kiderül a számára, hogy ezeknek minden érvét széjjel lehet cincálni, magyarul saját maguk bizonyítják be, hogy nincs igazuk.

Egy példa: Előkerült itt feljebb a Pozsgay, meg a Szűrös, mint fideszesek. Itt elkezdték bizonygatni, hogy azok nem fideszesek. A sok vita közben aztán a sok belinkelt cikk nyomán kiderült olyan, amit még én sem tudtam Pozsgayról, mégpedig az, hogy mit nyilatkozott '56-ról közvetlen '56 után (lehet, hogy éppen Te linkelted be). És így már nagyon nem lehet ezeknek arra sem hivatkozni, hogy Pozsgay a legrendesebb kommunista volt, mert elsőként mondta azt '56-ról, hogy népfelkelés volt :)

Szóval egy egyszeri olvasónak is sokkal jobban megvilágosodik pont a bérkommentelők miatt, hogy milyen is az igazi Fidesz, és ezzel gyakorlatilag maguk alatt vágják a fát :)

2013.03.11. 10:17:38

@kúrórudi: sokat gondolkodtam, mi ennek a célja. Majd jól elhiszem, amit mondanak és a FIDESZ-re fogok szavazni? Tudom én, hogy kognitív disszonancia meg ilyesmi, de nagylány vagyok már, inkább annak hiszek, amit tapasztalok. Másrészről meg ha túlnyomják (és mindig túlnyomják) éppen az ellenkező hatást érik el.

2013.03.11. 10:24:54

@Jani haverja: egyetlen megjegyzés Pozsgayval kapcsolatban: öreg vagyok, mint az országút, emlékszem az ő nagy, bátor bejelentésére, megmondom mi volt: egységesen kezdtünk kurvaanyázni, mikor láttuk a TV-ben.
Nem voltam a demokratikus ellenzék tagja huszonévesen, de mikorra meglépte ezt ez az ökör, már életvitelszerűen jártam tüntetésekre. Fáziskésésben volt a drága, persze megértem. Meg kellett várnia, míg főnöke jó messzire utazik, mert annyira azért nem volt bátor, hogy Grósz jelenlétében tegye meg. Az a baj, hogy ma ezt a "népfelkelés volt nem ellenforradalom" mondatot valami baromi nagy kiállásként értékelik, pedig csak pozícióba akart lavírozni, ahogy azt tette egész élete során.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.11. 10:35:12

@beebeer: Hát azért hozzám képest nem vagy annyira "öreg" :)

Én 20 éves voltam '89-ben :)

2013.03.11. 10:39:20

@Jani haverja: akkor te is emlékszel. Istenem, a legtöbb barátomnak akkor születtek a gyerekei, 91-ben, mennyire hittünk, hogy valami nagy dolgot csináltunk, hogy jobb lesz. Aztán mi lett belőle.
Én már elnézést kértem a fiamtól, hogy ilyen szarul sikerült. :(

kifordított nagyanyó 2013.03.11. 10:46:11

Megint jók vagytok!
2 napig nem nézek rátok és jó a termés.
Bár inkább ezért szomorúnak kéne lennem.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.11. 10:54:10

@beebeer: Én éppen főiskolás voltam, mi is tele voltunk reményekkel :) Aztán mi lett belőle :(

Nekem a fiam még kicsi, 8 éves csak, így nem kértem tőle elnézést, meg amúgy is, családilag orvosoltuk a probléma nagy részét, tavalyelőtt elköltöztünk Magyarországról, mert már nem bírtuk nagyon a légkört. De ezt 1989-90-ben soha nem gondoltam volna magamról, hogy én elmegyek egy másik országba.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.11. 10:55:48

@kifordított nagyanyó: Hogy vidámítsalak egy kicsit, olvasd el a kommentekben, hogy a fideszes bérkommentelők hadának "érvelései" hogy szét lettek cincálva :)

2013.03.11. 11:06:38

@Jani haverja: tudod mi a vicces? Hogy én is gondolkodom rajta. Pedig már így közel az ötvenhez már élvezni kellene a felépített egzisztenciát.
Az én fiam most egyetemista. Tiszta szívű és bátor mint mi voltunk 89-ben. Mondhatni, hogy fiatal demokrata. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.11. 11:27:25

@beebeer: Nekem a főiskolai évfolyamtársaim közel 1/3-a már nem Magyarországon él. A gimnáziumi osztálytársaimnál is kb. ez az arány. És az a legszomorúbb, hogy a külföldön élők többsége (én is) az utóbbi években hagyta el az országot. Ez azt jelenti, hogy egyre rosszabb lett Magyarország.

Sok sikert kívánok a fiadnak, de ne habozzon, ha véletlenül el tud menni külföldre tanulni-dolgozni. A hazaszeretet nem éri meg a saját és a családi nyugalom, egzisztencia, stb. szétrombolását, márpedig Magyarországon vagy marad az "egyre rosszabb lesz" folyamat, vagy pedig nagyon komoly véres események lesznek, és egyik sem jó, ha az ember a saját és a családja életét tartja szem előtt. Ez a meglátásom természetesen vonatkozik Rád is. Sajnos én így látom a magyarországi fejleményeket, bár én tévednék...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.11. 12:04:36

@beebeer:
Nem belekotyogás ez:). Azért vannak itt olyanok (köztük talán én is), akik szívesen olvasnak a sajátjuktól eltérő és kultúráltan megfogalmazott véleményeket... elvégre a kezdeti időkben talán ez volt a kommentelés életre hívásának lényege.

De hogy egy kicsit "magyarázzam a bizonyítványom": azért írtam, amit, ami az utolsó mondatodban van: "Az persze hátrány, hogy ezt a videót TV-ben nem lehetett látni.", azzal a kiegészítéssel, hogy ha lehetne, akkor sem biztos, hogy bármit elérne... hívhatod pesszimizmusnak, tapasztalatnak, logikának vagy bárminek:
- A Fidesz-szimpatizánsokat hagyjuk; akik szerint a Békemenet civil kezdeményezés, és még bármi köze van a békéltetéshez, akik szerint minden ellenzéki szó hazug mocskolódás, minden tett provokáció, és esetleg Vona Gábor nem áll közülük egyedül idegen érdekkörök befolyása alatt, akiknek egyetlen céljuk a magyar nemzet elveszejtése, nos, azok menthetetlenek. Szerintem egyébként sokuknak meggyőződésük, hogy a savas bácsi egy Bajnai által fizetett provokatőr volt;
- Az ellenzéki szimpatizánsokat megint nem kell győzködni, túl sokat eddig sem feltételeztek a "birkamenetről", és náluk (nálam) inkább csak a kérdések gyarapodnak a Fidesz által előadott hisztéria és paranoia kapcsán... még ha az okáról vannak is elképzeléseim.
- A bizonytalanok/nemszavazók pedig annyit látnak, hogy bárhova szavaznak, vagy a savas bácsival vagy a kapun/kerítésen bemászó tinikkel kéne elvi közösséget vállalniuk, de az ő válaszuk inkább az lesz, hogy még intentívebben szarnak bele a politikába.

Akkor ki marad? Érdekelnek itt még bárkit a tények, kérdések, aggályok pár kommentelőt kivéve?

Ironfist 2013.03.11. 12:16:11

@Jani haverja:
" És így már nagyon nem lehet ezeknek arra sem hivatkozni, hogy Pozsgay a legrendesebb kommunista volt, mert elsőként mondta azt '56-ról, hogy népfelkelés volt :)"

Egy olyan ellen"érv"et hallottam erre, meg a listára, amit szoktam linkelgetni, hogy - kapaszkodj - ők azért jó emberek, mert '89-ben volt annyi gerincük, hogy időben elhagyják a süllyedő hajót.

Ironfist 2013.03.11. 12:17:28

@Rufus78:
"- A riadólánc helyett miért nem a rendőrséget kell értesíteni ilyen esetben, miért nem a rendőri jelenlét jelenti a legnagyobb biztonságérzetet Kubatov Gábor számára?
- Ha bármelyik székháznál a későbbiekben "törvénytelen megmozdulás" történik, akkor az odariadóláncozott, semmilyen jogkörrel nem rendelkező civileknek mégis mi lesz a szerepe?
- Ha Kubatov ennyire aggódik a pártszimpatizánsai, bürokratái épségéért, akkor miért trombitálja oda őket az esetleges "tűzvonalba"?"

Van egy negyedik kérdésem is:
- Ha egy tüntetésre a válasz kizárólag egy ellentüntetés lehet, akkor hogy egyeztethető ez össze azzal, hogy a fidesz elítél mindenkit, aki az utcára viszi a politikát?

Vidéki 2013.03.11. 12:29:29

@beebeer:

Írja: "de nagylány vagyok már, inkább annak hiszek, amit tapasztalok."

Egy régi viccben az anatómia professzor vizsgáztatott egy medikát és megkérdezte:

„Van-e csont a péniszben?”

A medika határozott válasza: Igen, van.

Mire a professzor:

„Ugyan kollegina, maga azt csak úgy érezte.”

Ironfist 2013.03.11. 12:37:49

@beebeer:
"Tiszta szívű és bátor mint mi voltunk 89-ben. Mondhatni, hogy fiatal demokrata. :)"

Sajnos a demokrata, pláne a fiatal demokrata kb. olyan rossz ízű kifejezés már, hála a fidesznek, hogy nem szívesen használom. Ugyanez van a nemzet szóval, a kokárdával, és a nemzeti ünnepekkel is.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.11. 12:41:37

@Ironfist:
Hát úgy, hogy egyeseknél axióma (inkább dogma): "Ami Fidesz, az jó". Nekik tulajdonképpen már az értelmező szótárukban is egy pártlogó van a "Jó" szócikkénél.
Így aztán amikor a Fidesz viszi az utcára az övéit (ahogy tette mondjuk 2006-ban nem egyszer, ld. a vekkeres kampányt), az jó. A Fidesz soha nem tüntet, csak egészségügyi sétát és városnézést szervez a szimpatizánsainak, esetleg vegyészeti továbbképzést...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.11. 12:52:45

@Ironfist:
Pedig használd csak nyugodtan a "nemzet" szót meg az összes többit is! Tüntetőleg, lehetőleg egy ellenzéki párt jelvénye mellett, hogy érezzék, mi az, amit kisajátíthatnak...

w.blog.hu/2007/06/11/foglalod_a_kurvanyadat

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.11. 13:29:05

@Ironfist: DDD

Ez jó volt, tipikus fideszpatkány érv, hogy már egy kis hasonlattal is éljek :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.11. 13:31:30

@Vidéki: Kb. olyan hülye a vicc, mint amilyen hülye vagy te.

Még ha legalább falusi parasztlánnyal adtad volna elő, akkor valamennyire hihetőbb lenne.

kúrórudi 2013.03.11. 13:42:49

@Vidéki:

igaz-e ez az állítás?

"...Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye..."

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.03.11. 13:44:38

@Ironfist: @Jani haverja:
Nem kell az ilyenért messzre menni, alig fél napja hangzott el itt:):

Zuckerbrot 2013.03.11. 00:34:56
"Igen, sokat változott 30 év alatt a világ aki ezt észrevette az a fidesz felé mozdult el, aki nem az még a maszopban ül."

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2013.03.11. 14:07:37

@Rufus78: Látod a sok egyéb elolvasott hülyeség között elsiklottam felette :)

2013.03.11. 14:57:39

@Vidéki: kedves, de már régi, ismert történet ez. De ha megfordítjuk, szeretném már én magam érezni, hogy olyan jó itt nekem, nem elég ha a kormány mantrázza.

2013.03.11. 15:02:19

@Ironfist: szerintem azzal, hogy rossz szájízzel mondasz ki olyan szavakat, mint nemzet, meg kokárda, ezzel engeded át nekik. Én nem vagyok hajlandó átengedni, nem engedem kisajátítani.

2013.03.11. 15:33:42

@Rufus78: "bizonytalanok/nemszavazók pedig annyit látnak, hogy bárhova szavaznak, vagy a savas bácsival vagy a kapun/kerítésen bemászó tinikkel kéne elvi közösséget vállalniuk, de az ő válaszuk inkább az lesz, hogy még intentívebben szarnak bele a politikába."

Ha továbbra is ennyire hiszterizált lesz a közélet, aktivizálhatja a bizonytalanok/nem szavazók hatalmas táborát. Mert szép-szép a közvéleménykutatók statisztikája, de azzal valahogy nem foglalkoznak, hogy a biztos pártválasztók száma folyamatosan csökken.
Ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem fognak szavazni.

Szóval, az, hogy ez a videó kire, hogyan hatott majd 2014-ben dől el.
Ja és még egy, soha nem a véleménykülönbséggel van baj, a stílussal. :)

ork1234 2013.03.12. 23:24:38

Vidéki, Lencsés István, Ballibgeczyk, szépen összejött a díszes társaság. Csak röhögök rajtatok, mert látom magam előtt, hogy az agyvérzés kerülget benneteket, amikor írjátok a kommenteket. Ti nem is bértollnokok vagytok, hanem meggyőződésből hülyék. Csak azt nem értem, minek etetnek benneteket, észérvekkel úgysem lehet hatni rátok. Tényleg, a 10%-os rezsicsökkentéssel már be tudjátok a csekkeket fizetni hónap végén, vagy még jó lenne mondjuk másik 10%-os csökkentés? Csak az a baj, hogy ennél jobban már nem tudtok mélyebbre a seggbe belebújni, mit tudtok még tenni az ügy érdekében?

Ironfist 2013.03.18. 08:56:01

@Mate Toth:
A Fidesz egy kommunistákból álló, kommunista programmal bíró, kommunista retorikát használó, minden ízében kommunista párt.

BPO654 2013.03.18. 23:49:15

@Ironfist: Mert a többi nem az mi?
Bádogbarom.............. .:D

Ironfist 2013.03.19. 00:08:14

Éljeeen, visszatért ez a hülye gyökér BPOvalahány! :D És - dobpergés - még MINDIG képtelen felfogni azzal az egybites agykezdeményével, hogy nem látom mit írogat nekem XD. Feltételezem bocsánatot akar kérni tőlem, amiért ilyen gyökérként viselkedik, de akkor innen a távolról üzenem neki: akaszd fel magad! ;)

BPO654 2013.03.19. 00:25:12

@Ironfist:
Leszarom h nem látod te barom!
Én akkor is írok te szerencsétlen, mert a kutyát nem érdekli h nem látod te hülye Bádogbarom.
Nem bírod felfogni az 1bites agyaddal????

BPO654 2013.03.19. 00:32:41

Ezt kapják a dolgozó prolik a politikusoktól:
index.hu/belfold/budapest/2013/03/18/potlobuszok_a_2-es_metro_vonalan/
A menekítő ajtót az alstom nem is akarta beépíteni eredetileg........... .
Áramellátási zavar volt állítólag. Pár éve újították fel az egész vonalat 42 Mrd-ért.................. .
Hiába írkáltok itt v máshol nemigen érdekel ez senkit. Ez a posztnyitókra is vonatkozik.
Mert érdekli bmelyik politikust h neked a hóban kell leugranod a vágányok közé???
Nem.
Lefekszenek a nagy multiknak egyik is másik is,odáig érdekli őket azt kész.
Most égett ki egy csuklós busz is. Na és? Tán ha vki megdöglik a tűzben akkor érdekli őket...Ennyi.
Alstom Mercedes Volvo-Rába. Ezeknek elfeküdtek és a prolinak ebből mia a jó? Semmi. Ezen kéne már elgondolkodni........:D
Az pedig h az ilyen segg trollok mint Bádogbarom naponta termelnek 1234 hsz.-t azt le kell xarni.

Ironfist 2013.03.19. 00:52:30

Ilyenkor mindig könnybe lábad a szemem, mert bizonysággá válik, hogy igenis felsőbbrendű vagyok az ilyeneknél. IQ-m legalábbis vagy százzal van több ^^

süti beállítások módosítása