Skip to content


       Szűrés lista

Magyar(os) postaliberalizáció

Erre a posztra nagyon-nagyon régóta készülünk......

Miről is van szó? Az EU 2008-tól szerette volna elindítani a teljes versenyt, de a tagállamok nyomására előbb 2011-re halasztották, azonban 10 tagállam még 2 év haladékot kapott: Magyarország, Románia, Lengyelország, Csehország, Görögország, Luxemburg, Lettország, Litvánia, Málta, Ciprus. A postai szektor liberalizációjától nagyobb versenyt, ennek következtében pedig magasabb színvonalú szolgáltatásokat és alacsonyabb árakat vár az Európai Bizottság. 

Még tavaly júliusban kezdődött az egész. A csodálatos Magyar Posta fantasztikus futárszolgálatával küszködtem, és ábrándos örömmel olvastam a hírt, hogy 300 önműködő csomagküldő terminállal a magyar postai piacra lép az Integer.pl lengyel cégcsoport.

Zero ezzel szemben belefutott abba, hogy a Magyar Posta mivel készül a 2013.január 1-i piacnyitásra, vagyis a postaliberalizációra, amellyel az 50 gramm alatti leveleknél is megszűnik az állami vállalat monopóliuma. 

Mini ABC-kkel készült. 
A postákon.

zuglói_nagyposta1.jpg

zuglói_nagyposta2.jpg

zuglói_nagyposta3.jpg

Levélben tette fel a kérdést, hogy MIÉRT? Miért árulnak bonbont és tampont a postán?


"Tisztelt Posta!

Legyenek szívesek elmagyarázni nekem, hogy a "Budapest - Zugló 1 posta"-n (1577 Budapest XIV. Nagy Lajos király útja 173.),  ami az egyik legforgalmasabb posta a kerületben, miért került a Posta közepére egy mini ABC, ráadásul a székek helyére?

Ezen a postán az átlagos várakozási idő 10-20 perc, és ha találtunk ülőhelyet, akkor eddig ki tudtuk ülve várni.
Most ennek vége, mert önök sampont meg tejszínhabot árulnak a Posta közepén.
Csak annyit szeretnénk kérdezni: miért?

Önök nem az ügyfelek kényelmes (és gyors) kiszolgálásában érdekeltek? De ha már nem gyors, akkor inkább álljunk?
Nyilvánvaló, a postára postai szolgáltatások végett térnek be az emberek, nem pedig sampon és tejszínhab vásárlása miatt.

várom a válaszukat,
XY"


Majdnem egy hónap múlva jött a válasz:
posta1.jpg
posta2.jpg
Hogy az árusítást, a kaparós sorsjegyek, szerencsecsekkek, biztosítások kötelezően előírt árusítását hogy élik meg a postai dolgozók, arról a Munkahelyi terror blogon lehet szép történteket olvasni.

Eléggé elfoglalt voltam akkoriban, de a dolog nem hagyott nyugodni, ezért két hónappal később az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud-on keresztül benyújtottam egy közadatigénylést a Posta eme remek új üzletmodelljének költségeire vonatkozóan. Nagyon korrekten és részletesen válaszoltak.

Tájékoztattak, hogy a Magyar Posta Zrt. az új üzleti megoldásának bevezetését saját piaci bevételeiből finanszírozta. Első lépésben az új értékesítési koncepciót 3 postán tesztelte a társaság 2011. november – 2012. április közötti időszakban.

posta3.jpg

A PILOT időszakot követően 2012. évben 880 postahelyen valósította meg a társaság az árubemutatási feltételrendszer javítását, ebből 307 postán került kialakításra ügyféltéri önkiszolgáló postabolt, míg a többi, általában kisebb postára egyéb árubemutató eszközt szereztek be.

posta4.jpg

Elmondták, hogy még 2007-ben végeztettek a Szonda Ipsos Kft-vel 3,84 millió forintért piackutatást, melynek keretében a postai kiskereskedelmi termékportfolióra vonatkozó ügyféligényeket, valamint az önkiszolgáló értékesítési módszer bevezetésének megítélését, lakossági fogadtatását is vizsgálták. A piackutatás - válaszukhoz prezentációban csatolt - eredményeire alapozva 2007 és 2010. között az új építésű postákon ill. a posták felújításakor a tágas, önkiszolgáló rendszerű postaboltok kialakítását helyezte előtérbe a Társaság. A PILOT keretében saját hatáskörben végeztek egy további közvélemény-kutatást 1000 fő megkérdezésével. külső piackutató céget nem vettünk igénybe. A kapott eredmények a Posta állítása szerint egyértelműen azt mutatták, hogy a postára járó ügyfelek többségének (54%) tetszik a posta ügyfélterében elhelyezett önkiszolgáló postabolt, 30% meglepődve fogadta az új értékesítési módszert és csupán az ügyfelek 16%-a fejezte ki nemtetszését az új megoldással szemben.

Az üzleti tervet üzleti titokra hivatkozva nem küldték el adatigénylésemre, de a társaság "gazdálkodásának átláthatósága iránti érdek megvalósulása érdekében" jelezték, hogy abban 18 hónapon belüli megtérüléssel kalkuláltak, azonban már az első 3 hónap (augusztus-október) folyamatosan növekvő, átlagosan 25%-os forgalomnövekedése (októberben már 35%) a projekt sikerességét és a tervezettnél jóval rövidebb idő alatti megtérülését vetíti előre.

Októbertől aztán érezhető volt a piacnyitás miatti egyre növekvő félelem.

Először olvastuk, hogy "Magyarország számára a Posta nemzeti érték. Nemzeti érdek, hogy a jövőben is az maradjon", és "a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja arra kéri Magyarország Kormányát, hogy biztosítson nagy szerepet a Postának a közszolgáltatások területén." Ugyanezen közlemény tartalmazta ezt a mondatot is: "Kihívást jelent a Posta számára a változó világ is, hiszen az Internet és az elektronikus levelezés elterjedésével a klasszikus magánlevelezés jelentős mértékben csökkent."

Az erre a kihívásra kitalált megoldásukról november közepén értesültünk: "fejlesztik az elektronikus levélhelyettesítőket, például jönnek majd a félig papír, félig elektronikus "hibrid levelek". Ez úgy működik, hogy feladhatja valaki e-mailben a levelét, de a posta azt nyomtatva kézbesíti, és fordítva: papír alapú levelet küld ki a posta e-mailben."

Iszonyat félelmetesen hangzik, nem? Megírom, beborítékolom, és feladom a levelet, ők pedig kibontják, beszkennelik, és elküldik. Vagy fordítva. Hibalehetőségek valóságos kincsesbányája. Viszont ígéretük szerint néhány hónapon belül működésbe állnak a csomagautomaták, biztos olvastak a lengyel cég ötletéről.

November 23-án Áder János jelentette ki, hogy "Magyar Posta többet jelent egy vállalatnál, benne az ország gazdaságának, társadalmi működésének egyik motorját tisztelhetjük", majd hozzátette: "a Magyar Posta fennállása óta élen járt a modernizációban, az ügyfelek, partnerek minél korszerűbb kiszolgálásában".

November 29-én kiderült, hogy a Posta 2013-tól jelentősen, 112-ről 137 forintra, vagyis 22%-kal megemeli a sárga csekkek díját, ugyanakkor kitalálta és olcsóbban kínálja a szolgáltatóknak a fehér csekket. Amivel nem mellesleg a piacát is tudná védeni, hiszen "a fehér csekk alsó részén található, gépi leolvasásra alkalmas mezőben azonban más adatok lesznek, a címzett bankszámlaszámát egyedi azonosítóra cserélik, ezért ezt a csekket már nem lehet bankfiókban befizetni, csak a postákon". Mindenesetre az ötlet nem lettegy sikertörténet.

Ahogy a vadonatúj, fideszes rezsiszámla sem. Az új típusú számlaképet rögzítő NFM-rendeletet sikerült úgy megalkotni, hogy a címzés átkerült a baloldalra. Ez azonban nem felel meg a Magyar Posta Zrt. küldeményforgalmi üzletszabályzatának részét képező 3. sz. függelékében található címzésmintáinak, eszerint ugyanis a címzettnek a jobb oldalon alul van a helye, és az Országos Logisztikai Központban üzemelő levélfeldolgozó rendszer ezt a formátumot tudja gépi úton feldolgozni. A Magyar Posta közleményben jelezte, hogy "versenypiaci szolgáltatóként képes a folyamatosan változó megrendelői igényekhez való rugalmas alkalmazkodásra. A társaság keresi és hamarosan meg is találja azt a megoldást, amellyel az új előírások szerinti számlák zökkenőmentesen és többletköltség nélkül eljuttathatók a címzettekhez." Nagy volt a tét, havonta mintegy 10 millió számlalevél. A címzés baloldalra kerülése egyébként a Magyar Posta leendő versenytársának, az osztrák állami posta magyarországi leányvállalatának, a Feibra Kft.-nek kedvezett (Lászlóné idegen ügynök?), mert Ausztriában a címzés a szabvány szerint a bal oldalon van.

A Feibra pedig tényleg jött, és elsőként az üzleti ügyfeleket, a számlákat és DM-küldeményeket rendszeresen küldő cégeket céloztákmeg. A január elsejei piacnyitás másnapján, elsőként és eddig egyedüliként adtak be kérelmet működési engedélyre a hírközlési hatósághoz, Budapesten és az agglomeráció 15 városában szerettek volna belépni a piacra.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság azonban nem sietett az engedély megadásával: az engedélyezés összes eljárási határidejét maximálisan kihasználta, március elején hiánypótlást kért a cégtől, áprilisban pedig nyilatkozattételre szólította fel a társaságot. A Feibra remélte, hogy ennek teljesítésével az utolsó bürokratikus akadályt is leküzdi.
 
Nem így lett.
 
Az NMHH csütörtöki közleménye szerint "A vizsgálat során a hatóság a többi között megállapította, hogy a cég számviteli eljárásai jelenleg még nem kellően áttekinthetőek, így egyetemes postai szolgáltatást helyettesítő postai szolgáltatóként nem felel meg a jogszabályban rögzített követelményeknek, azaz ilyen tevékenységet nem egyelőre végezhet."
 
A nagy európai piacok tapasztalatai arra utalnak, hogy a piacnyitásnak köszönhetően akár 10-15 százalékot is elérhet a díjak csökkenése, azonban nálunk az állam igyekszik mindent megtenni a Posta egyeduralmának fenntartásáért.

Elmondhatjuk, hogy 4 hónapja liberalizált a piac, ahol még mindig monopolhelyzetben van a Magyar Posta.
Magyaros postaliberalizáció.
 
A valódi nyitást viszont csak húzni-halasztani lehet, de elkerülni nem.

Címkék: posta abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr355248754

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.04.29. 16:26:10

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.29. 11:04:18

@Transylvanianmixedgrill: LOL, kemény :D Ilyenkor taposnám ki a marketingesek belét, mert ugyan nem szeretek kényszerűen sorban állni, de azt még kevésbé bírom, ha eközben még dolgokat is a pofámba nyomnak :D

Ugyanez a biztosításértékesítésre, stb. is igaz.

@Egyéves Önkéntes: Csak ilyenhez állnék :D

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2013.04.29. 11:11:36

Könyv meg plüssállat eddig is volt a postákon, de inkább a falak mellé meg zárt vitrinbe rakva. Érdekes a felhozatal mindkettőből, a könyveknél kb. a könyvdiszkontok színvonala, tehát néha bevetődik egy-két hasznos példány a ponyva közé, az állatoknál pedig az átlag trafik, ahol szintén lehet olykor találni olyat, ami nem ijesztő.

Ez viszont, hogy ennyi fittyfütyi van, ugyanúgy mint a jófajta kínai/vietnami diszkontban (csak sajnos nem olyan áron), még nekem is új. De @Transylvanianmixedgrill: nagyon jól rávilágított, hogy miért is működhet ez. Csak az a szomorú, hogy így oldják meg a dolgot (meg sorszámot huzatnak a szerencsétlen kuncsafttal, amibe eleve be van kódolva, hogy hosszan kell várakoznia - eleve ez a szó is, hogy várakozás, már azt sugallja, hogy nemcsak szimplán várnod kell, hanem idegesítően, feltartóan rabolják az idődet, és nem is nagyon tudsz mit csinálni, mert ugrásra készen kell figyelni, hogy mikor kerüsz sorra), ahelyett, hogy az ügyintézés gyorsulna. A másik szép történet a kártyás fizetés, ami ugye készpénzfelvételnek számít náluk...

A belinkelt munkahelyi terroros posztban már részben leírtam az ilyeneket, és ott mondtam el azt is, hogy a posta vagy nem képes tudomásul venni, hogy a konkurrencia már régen megverte, vagy pedig alapból képtelen a változásokra. És ami a legrosszabb: hogy nincsen semmi vélt vagy valós előnye a szolgáltatásainak a mai világban. A MÁV még hivatkozhat arra, hogy a vonatok kényelmesebbek, biztonságosabbak, környezetbarátabbak, mint a többi közlekedési eszköz, de vajon pont ugyanezeket a jelzőket el lehet mondani a postai szolgáltatásokról? Ahol libamáj árban küldenek az internet és a mobiltelefon korában is faxot és (dísz)táviratot, a levelek lassúak, a csomagokat meg dézsmálják?!

Egyébként hallok néha dolgokat arról, hogy mik folynak a legmagasabb szinteken a postánál, és mindig döbbenet, hogy mindennél van lejjebb. Nem is csoda, hogy itt tart az egész, habár ez a hibrid levél már nálam is leverte a lécet...

Transylvanianmixedgrill 2013.04.29. 11:13:29

@Rufus78:

Ugye ez az egész olyasmi, mint hogy gyomorrontás miatt telefingod a monopol üzlethelyiséged, és ahelyett, hogy elmennél orvoshoz, elkezdesz gázálarcokat eladni a nálad dekkolóknak. Hisz úgyse tudja máshol beszerezni, amit akar...

kifordított nagyanyó 2013.04.29. 11:36:48

Az nem lehetne,hogy a rendes postai szolgáltatások minőségében legyenek jobbak?
Mondjuk a kávét egész jó áron adják.
Egyébként hallottam róla hogy valami balhé volt náluk talán az informatikai fejlesztéseknél.
Tavaly volt talán,hogy jött valami új főnök a postára és az elmaradt fejlesztések miatt kirúgtak pár embert.
Mondjuk fura hogy nem fideszest neveznek ki fejesnek ha igaz.

Secnir 2013.04.29. 11:48:26

"A vizsgálat során a hatóság a többi között megállapította, hogy a cég számviteli eljárásai jelenleg még nem kellően áttekinthetőek,"

iiigen, az osztrák, német, svájci, svéd, dán, holland, finn, belga, francia és angol cégek arról híresek, hogy a számviteli eljárásaik nem kellően áttekinthetőek.
ellentétben mondjuk egy szabadon választott (mondjuk fidesz, mvm, bkv, máv, magyar posta) magyar céggel...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.29. 11:52:49

@no-night: Néztem, a Pécs-Uránvárosi postán kb. egy évig szokott ugyanaz a kínálat lenni. Még nem láttam, hogy valaki vett volna bármit is onnan.

Mondjuk érdekelne, hogy amióta van kihelyezés az ügyféltérbe ilyesmiből, hogya sampon, meg ilyesmi, azóta milyenek az eladások?

Meg lesz-e POSTA SAJÁTMÁRKA :D
Posta gazdaságos?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.29. 11:53:34

@Secnir: @kifordított nagyanyó: Egyszerű, ott rendben megy minden, nincs mutyi, és ezt az itthoni szakemberek már nem értik.

kifordított nagyanyó 2013.04.29. 12:08:30

@ColT: Fura nekik,hogy ott egy 100 éves cég kap megbízást.
És nem egy tegnapelőtt alapított cég kap többmilliárdos megbízást.
Így már érthető.

Kandeláber 2013.04.29. 12:37:04

Peterboroughban (Anglia) a DVD-ket nézegettem, amíg sorba álltam feladni a képeslapjaimat.
Engem kurvára nem zavart, hogy ott voltak.
Azoknak is írni kéne, hogy mit képzelnek, postára nem való semmi más.

dobzse.laci 2013.04.29. 12:44:06

@Rufus78: "pihenésüket töltő ügyfelek"

Ez, b+ ötcsillagos. Csak gyorsan átfutottam a kommenteket, hogy másnak is kiverte-e a szemét és nem csalatkoztam.
Bemegyek egy nyugággyal, szétborítom a polcokat, hogy legyen helyem, aztán felpattintok egy sört.
Amelyik meg hangosan kalapálja a számítógépét, följelentődik, megfenyítődik :)

Gontar 2013.04.29. 13:11:15

Nemsokára csak CBA-s cuccokat lehet ám látni a posták polcain. :-D Aztán lehet át is nevezik CBA-nak az egész kócerájt. :-DDD

Kodomo 2013.04.29. 13:14:06

Tudod mi lenne modern? Lenne pár ótómata önkiszolgáló gép, bedugnád a sárgacsekket, meg a bankkártyát, a csekket beszkennelné, kérdezné, hogy oké, aztán levonná a pénzt.
Ehelyett amikor azt kérdezem, hogy "fizethetek kártyával", mondja a hölgy hogy "persze", majd csinál egy kp. felvételt idegen ATM-ből.
Távirat feladás, postafiók bérlet rohadt drága.
Van még valahol postaláda (gyűjtő), vagy mindenképp postára kell menni levelet feladni?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.04.29. 13:16:54

Sajnos rákényszerülök szinte hetente betérni a postára, de kiboritó ami ott folyik.
Ami nálunk külön vicces, hogy kevés a parkolóhely, és fizetős is.

Tavaly beszaladtam feladni egy levelet (csak bélyeg+elsőbbségi matrica), és nem vettem parkolójegyet, mondván 2 perc a max, amig végzek. Sikerült 15 percet sorban állni, és begyűjteni a parkolóbüntit.

Év elején meg egyszerűen elhagyták a Zasszony táppénzes papirjait (tértivevény, e-értesités, elsőbbségi ellenére), emiatt 2 hónapot csúszott a táppénz kifizetése.
Ha nem kérdez rá egy hét múlva az OEPnél, hogy beért-e a papir, akkor még mindig azt várjuk, hogy jöjjön a pénz... amikor a postán érdeklődtünk, akkor mondták, hogy nyújtsunk be tudakozmányt (ha letelt a 15 nap), amire 30 napon belül válaszolnak.
Magyarul egy max 2 nap alatt odaérő levél miatt kell várni 45 napot.
(megoldás: kocsiba pattantunk, beszereztünk minden papirt újból, és személyesen bevittük az OEPhez)

Elsők között leszek annál a külföldi cégnél ügyfél, aki versenytársként megjelenik, még akkor is, ha ötszörös dijjal dolgozik.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.04.29. 13:20:10

Jah, és még valami:
Ki van irva, hogy Western Union hely.

Múltkor kaptunk lóvét WU-n keresztül. Bementünk a postára, és 40 percet kellett várni arra, hogy kiadják a pénzt, mert el kellett faxolniuk a központi főpostára a papirokat, ahol van hozzáférés a WU-hoz, visszaigazolták faxon, és utána kifizették.
A helyi Tesconál egy kibaszott fülkében van egy pénzváltó, ami WU is egyben. Előbb kiadják a pénzt, mint ahogy én lottót tudok venni a mellette lévő fülkénél...

Egyéves Önkéntes 2013.04.29. 13:24:53

@Kőmíves Kelemen: a múltkor apámmal táviratot adtunk fel egy esküvőre. Sajnos pontosan már nem emlékszem, mert sokkot kaptam az eljárás során, de valahogy úgy volt, hogy adtak egy űrlapot, ráírtuk, a nő felhívott valakit, telefonban bediktálta a szöveget, a másik végén leírták és úgy nyomtatták ki.
a XXI. században nem jutott el oda a posta, hogy egy terminálon begépeled a szöveget, ráklikkelsz a képre, amit szeretnél és a másik postán kinyomtatja a kész cuccot neked meg kiírja, hogy 1200 forint plusz áfa

Geza 2013.04.29. 13:25:32

Jónapot kívánok, Átlag Géza vagyok, tizennyolc éve járok rendszeresen postára, ... és már kuuuurvára tele a hócipőm a lúzerségükkel.

Kedves Posta! Ha szeretnék a forgalmukat fellendíteni, akkor az alábbi pontokon tudnának optimalizálni:
- A Posta ne a küldemény 'kézbesítésének megkísérlését' garantálja, hanem a kézbesítést magát, és azt is _gyorsan_. Nyugodtan vegyenek példát a DHL-ről, náluk van még napon belüli kézbesítés is.
- A központi szortírozójukban aki lopni mer, annak a kezét levágni, az illetőt karóba húzni, majd a kezét is karóba húzni. Magyar emberként nekem ég a pofám, amikor egy tengerentúli boltból rendelt könyv eltűnésekor rendre az derül ki, hogy az a feladó országot dokumentáltan elhagyta, aztán egyszer csak szublimált.
- Ami csomagra a szortírozós tolvajaik nem tartanak igényt, az 7..10 (hét..tíz) nap alatt ér be a ferihegyi érkeztetéstől a budapesti célcímig. Basszák meg az urak a logisztikájukat, a XVIII.sz.-ban ennyi idő alatt Debrecenből lovon felért az ember Bécsbe.
- A regisztrált csomagokat nyilvántartó rendszerükben ne az érkezéskor kattintsák végig az összes állapot-átmenetet (két hét semmi, aztán öt perc alatt megérkezik, szortírozódik, kiszállítódik, kézbesítés megkísérlődik, értesítőcetli bedobódik, csomag a postára visszavivődik), hanem tényleg látszódjék, hogy épp hol van a csomag. A postafiókhoz / postán maradó küldeményhez az SMS-küldő szolgáltatásuk tényleg működjön, és legyen elérhető egyszerű küldeményekhez is, ne csak hivatalos irathoz.
- A lakcímről postafiókra átirányítás tényleg működjön, és ne azon múljon, hogy a helyettesítő kézbesítő megkapta-e a stencilezett átirányítási listát ill. hogy leszarja-e azt.
- Azon gyökér kézbesítőknek, akik az 'adathordozó' jelzetű (feláras) leveleket is kettéhajtva teszik be a postaládába, azoknak az ujjait is hasonlóképpen hajtsák ketté, lehetőleg a kézhát irányába. Azokra, akik a 'törékeny' jelzetű (feláras) csomagot dobva rakodják és kovácsüllőket tesznek a tetejére, azokra ültessenek elefántot, lehetőleg hasmenéseset.
- A postahivatalokból az útban lévő polcos/vitrines szarjaikat vigyék a búsbüdös pitsába, és az ügyfélszolgálati pultokat legalább a normál munkaidőn kívüli időszakban tartsák már mindet nyitva.
- Ne csak 9..16 legyenek nyitva, mert vannak még a kismamákon, nyugdíjasokon és munkanélkülieken kívül is emberek. A normál munkaidőn kívül a nyuggereket hajtsák el haza, vagy legalább tartsanak fenn 'dolgozók pultjá'-t, hogy az átlag dolgozó ember ne a postán élje le a legszebb éveit.
- Lehessen olyan szolgáltatást kérni, hogy a nem névre érkező küldeményeket (levélszemét) ne kézbesítsék. (A büdös spammer levéltetvek karóba húzatásán már másik projekt dolgozik...)
- A normális, becsületes postai dolgozókkal (mert azért nagy részük ilyen) bánjanak emberségesen, mert ha ők besokallnak, akkor tényleg csak a sok gyökér sudribunkó tolvaj kötsög marad.
- A vezetőik közül azokat, akik lopnak, kezeljék úgy, mint a pitiáner csomagtolvajokat (karóra velük is).
- Végezetül: ne picsogjanak már annyit. Ha egy átlag vállalat veszteséges, akkor becsődöl a pitsába, a Postát meg adófizetői pénzből húzzák ki a szarból évről évre, aztán mégse képesek rendes eredményt elérni. Ha ennyire nem megy, akkor ne erőltessék, menjenek inkább kapálni.

Algopirin 2013.04.29. 13:33:05

@Geza: Korrekt összefoglaló.

titan 2013.04.29. 13:39:04

@Geza: minden ponttal tökéletesen egyetértek

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.04.29. 13:41:06

már bocsánat, de a Fideszocializmushoz ez a postamodell illik.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2013.04.29. 13:42:11

@Geza:
Korrekt.

Én már mindig veszek két sorsjegyet, ha ott járok, hogy befogják a pofájukat. Erre mostanában még hátsó helyiségbe akarnak invitálni, ahol egy kolléganőjük vár.
Monopoly sorsjegyet vettem bazzeg, erre bónuszba még szex is jár?
Aztán a kismama asszonyt is beinvitálták legközelebb, úgyhogy mégsem...

kifordított nagyanyó 2013.04.29. 13:43:25

@Geza: + a biztosításokat esetleg csak nagyobb postákon lehessen kötni,ahol külön ablakot tudnak erre biztosítani.
De ez túl ésszerű lenne...

fesztiválozó · http://legyenrend.blog.hu 2013.04.29. 13:45:16

@Geza: Az utolsó pontot kivéve - mivel az nem igaz, hogy veszteséges, illetve hogy az állam húzza ki a szarból évről-évre - egyetértek.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.04.29. 13:45:19

@ColT:

Posta Gazdaságos Ízű Reggeli Ital

@Kőmíves Kelemen:

Na látod, nem sírni kell, hanem kézbe venni a dolgokat! :)

komplikato 2013.04.29. 13:45:38

Több ex-postás emberkétől hallottam, hogy egy idő után már minden sz*rt árultak, Harry Potter DVD-től, a kínai hamis Barbie babáig, csak borítékot meg bélyeget nem kaptak ... persze amikor ezért jogosan reklamáltak a vevők, akkor az akinek ez a DÖNTÉSE volt, az ott dolgozókat büntette meg. Ungarische Wischaft .

Mindeközben vitatnám, hogy nem fog látszódni a monopólium lejárta, az Osztrák Posta évek óta gőzerővel terjeszkedik fű alatt és szedi össze a Magyar királyi Posta értelmesebb embereit akik onnan menekültek vagy csak kirúgták őket. Állítólag a szórólap terjesztés egy jó része a kezükben van. Kérdés mikor lépnek porondra, mert ezt ami posta helyett ma van, nem lesz nehéz lemosni a pályáról.

komplikato 2013.04.29. 13:48:44

@komplikato: Ja fentiekhez hozzá tartozik, hogy régen egy Postásnak mindenféle képzés kellett, hogy jól elláthassa a munkáját, manapság viszont ilyen emberek nem kelendőek, lehetőleg 0 percet melózott vagy egyéb támogatott munkanélküliekkel töltik fel soraikat, mert olcsóbb. Az, hogy ez a munkán is meglátszik, az nem szempont.

komplikato 2013.04.29. 13:52:03

@no-night: "Ez viszont, hogy ennyi fittyfütyi van, ugyanúgy mint a jófajta kínai/vietnami diszkontban (csak sajnos nem olyan áron), még nekem is új."

Pedig lehet az is Vimpex-es kávé, sampon, mosópor, stb. mint az "Egy eurós" boltokban vagy a CBA-ban. :P

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.04.29. 13:54:51

@Geza:

Egyszer elábrándoztam rajta, milyen szép is lenne elmenni Indiába, szerezni egy plazmatévés dobozt, belepakolni egy szakajtó pápaszemes kobrát, lezárni, hatalmas vörös betűkkel ráírni: "ÓVATOSAN! NAGY ÉRTÉKŰ MŰSZAKI CIKK!", aztán postán feladni Pestre.
Hadd legyen abban a szortírozóban végre egy kis izgalom...

komplikato 2013.04.29. 14:08:23

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Nekünk régebben egy elég nagy értékű csomagot loptak el, benne baba holmikkal és játékokkal amit egy rendkívül szegény családnak küldtünk, meg a nagyon beteg gyereküknek. És ellopták. Érted pelenkát, babacuccokat és játékokat. És nem azért küldtük, mert mi olyan gazdagok voltunk ...

Nyugdíjas Szektor 2013.04.29. 14:40:49

@Geza: Minden javaslat ül. Hozzátenném az EU-n kívülről érkező csomagok Orczy téri visszatartásának és vámügyintézőkkel súlyosbított megsarcolásának megszüntetését.
Az én cégem oda jutott, hogy nagyjából már bármilyen küldeményt (akár csak papírokat is) futárcég/személyes szállítás/DHL/UPS/... bevonásával kizárólag csak olyan módon szállít, hogy a Magyar Postával ne kerüljön kapcsolatba.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.29. 14:42:38

@Egyéves Önkéntes: Nem találtak havercéget rá.

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Húvaze. milyen lenne az.

@Kőmíves Kelemen: Ez is ilyen magyar találmány, hogy létrehoznak egy szolgáltatást, amit nem hirdetnek, tehát havonta 1 arc betéved, hogy használná -> akkor meg fogalmuk sincs a dolgozóknak, hogy mit kéne csinálni.
Mondjuk meg tudom érteni, annyi pénzért én sem lennék motivált.

@komplikato: A Postán nem lopnak :D A csomagok "elvesznek" :D:D:D:D:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.29. 14:43:33

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Én erre festékbombával szoktam gondolni. Hamar kiderülne, ki lop!

lutria 2013.04.29. 14:50:34

@komplikato: Honnan veszed hogy (képzetlen) dolgozókat vesznek fel a postánál?
Mert én úgy tudom hogy 2008 óta inkább leépítés van,van akit kirúgnak,másokat addig basztatnak a munkakörülményekkel amíg maguktól kilépnek,akik meg még mindig tűrík a vegzát azoknak meg több havi lelépési pénzt ígérnek csak húzzanak el önszántukból...

komplikato 2013.04.29. 14:53:08

@ColT: OFF: Mondjuk a Posta NEM dicsekszik vele, de ha egy csomag elveszik, annak értékétől függetlenül (már ha nem biztosított!) annak a feladási árnak TIZENÖTSZÖRÖSE jár a feladónak! Sokan nem tudják ezt.

Gondolom a lemoshatatlan, pénzkötegbe is rejtett kék/zöld festékre gondolsz. :)

kifordított nagyanyó 2013.04.29. 14:53:16

@ColT: Ez is jó,de a másik izgalmasabb.:))

komplikato 2013.04.29. 14:55:09

@lutria: Több különböző beosztásban (kézbesítő, pultos, közép vezető) dolgozó volt postai dolgozóktól veszem. Tele van velük minden, hiszen munkát keresnének ők is ...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2013.04.29. 14:56:35

@komplikato: De én tudom ;)
Csak ezt nem az a szemét fizeti ki, amelyik ellopja!

@kifordított nagyanyó: :D:D:D:D:D

titan 2013.04.29. 14:58:49

@ColT: "elvesznek"... a zoknimanók már a postát is bevették mi? :)

@komplikato: ez viszont egy hasznos infó, akkor legközelebb feldobom az Amazonnak, mint ötletet...
bár ha jól emlékszem egy időben több nemzetközi webáruháznál feketelistán volt úgy en bloc Magyarország.

Makkasz 2013.04.29. 15:05:09

Pontosan igy nez ki, ha egy allami, amugy monopolhelyzetben levo ceg a versenyszferaba akar belepni.
Ugyanilyen vesztes lenne az allami mobilceg, hala az egnek meg nem valosult meg.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.04.29. 15:08:18

@komplikato:

Mondjuk nem vagyok meglepve, egy csomó cég már eleve nem is küld Magyarországra postán semmit. Na, mire leírtam, most látom hogy fent titan már leírta. .D

@ColT: Nem, a csomagok "kézbesítésre való kísérletre kerülés során eltűnésre kerülődnek." :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.04.29. 15:12:33

Érdekes, a felszólítóim, hogy mit fizessek be nyolc napon belül gyógyulóan, valahogy nem kerülnek eltűnésre. Nem mintha befizetném, csak a jelenségre akartam rámutatni.

komplikato 2013.04.29. 15:18:57

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Kölyök kromban nyertem egy Red Alertet (ez egy játék volt), akkor én ezt 6 hét alatt kaptam meg. Persze valaki végigjátszotta a játékot és mivel dobozt se tudott kibontani rendesen a marha, úgy volt össze celluxozva a a doboz. persze mikor nem jött meg és reklamáltam, akkor kaptam pofámra, hogy "csak nem gondolja, hogy a Postán LOPNAK!?", de úgy látom 20 év alatt semmi nem változott vagy inkább romlott.

Fecooka · http://www.boorze.com/ 2013.04.29. 15:24:20

Lassan teljes értékű boltok nyílhatnak a nagyobb postákon. Csemegepulttal és zöldségessel.

Egyéves Önkéntes 2013.04.29. 15:24:38

@komplikato: Cannot deploy here, building in progress. :D
mennyi időt elb.sztam azzal a játékkal, te jóságos isten.
amúgy van Ipad-es változata, nagyon f.sza!

komplikato 2013.04.29. 15:25:47

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Mondjuk pl. eBay-en a magánszemélyek sem nagyon, egy kategóriába kerültünk Nigériával, pedig az sem piskóta, másrészt a nigériai csalók már réges régen európai címekről nyomják az ipart.

Pepibubó 2013.04.29. 15:27:07

Még a rendszerváltás előtt adtam fel ajánlott levelet Ausztriában. A felvevő hölgy, amikor látta, hogy még nincs kitöltve a feladóvevényem, szó nélkül fogta és kitöltötte, amíg én a borítékot ragasztottam. 23 év telt el a "rendszerváltás" óta, de ez a jelenet Magyarországon még mindig elképzelhetetlen!!! Miért az, kedves "piacérzékeny" magyar posta?!
Pár napja tértivevényes levelet adtam fel Budapesten. A postás hölgy szó nélkül végigvárta, míg kitöltöttem a két bizonylatot, közben a haját igazgatta és persze föl sem merült benne az a 25 évvel ezelőtt, a "kapitalista" bécsi postán természetes megoldás.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.29. 15:37:46

éppen csak arra nem jó a posta amire kitalálták.

mert levelet, pláne csomagot kézbesíteni már évek óta nem tudnak.

Pepibubó 2013.04.29. 15:38:11

A másik "kedves", hazai sajátság: a kézbesítési vélelem esete. Kétszer öt munkanap nap után visszaküldik a tértivevényes levelet is, mely így az összes jogkövetkezményekkel együtt kézbesítettnek minősül. A hazai demokrácia dicsőségére: egy 1952-es törvény alapján!

A bizonylatok, aláírárt dokumentumok, elismervények sorozatán alapuló eljárosokban az egyik leglényegesebb elem "vélelmen" alapul. Azon, hogy a postás vélhetőleg tényleg bedobta az értesítőt, tényleg jó helyre dobta, a címzett meg vélhetőleg meg is találta a cetlit a reklámújságok közt. Mindezen vélelmek összessége pedig jogérvényes átvételnek minősül Magyarországon.

Ha legalább egy külön, alternatív értesítést, a kornak megfelelően SMS-t, vagy email értesítést lehetne - akár külön díjért - igényelni címzettként is a várhatóan beérkező küldeményekre! Miért nincs ilyen kiegészítő szolgáltatás, kedves "piacérzékeny" Magyar Posta?!

Pepibubó 2013.04.29. 15:40:55

@Pepibubó:
1952-es
=
legsötétebb rákosikor
------------------------------------------------------
eljárosokban
=
eljárásokban

v2peti 2013.04.29. 15:44:19

@Kandeláber: Egy DVD-s polc azért még nem azonos a bazárral, ami idehaz van! Vagy odakint is bazár lett a postából?

Nem értem, hogy miért nem a profilközeli feladatokra koncentrálnak? Valamelyik postán pl. megszűnt a lottófeladás, és újság is csak tessék-lássék van. Miért nem azt árulnak inkább, a bazári áruk helyett???

Agyalap 2013.04.29. 15:47:44

Egy dolgot nem lát be a Posta, mert a liberalzáló stratégiai ügynökeik soha nem jártak postahivatalban: ha én bemegyek valamit feladni, és szerencsétlen alkalmazottnak végig kell kérdeznie, hogy akarok-e kaparós sorsjegyet, csokit, műanyag játékot, postabanki szolgáltatást, az számára (és számomra is) fél perc szarakodást jelent. Mivel kb tizen állnak előttem, csak ezzel öt perccel szivatott be a Posta, nem is beszélve a levélkeresés hihetetlen 21. századi technikájáról. Igy legylább negyed órát állok ott, és az alatt a vérnyomásom legfeljebb 520-ra szokott emelkedni. El is határozom mindig, hogy ha egyszer találkozom egy másik szolgáltatóval az országban, a baseball ütővel veretem ki a fejemből a Magyar Posta nevét.
És még arra büszkék hogy nyereségesek (egyelőre) röhej...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.04.29. 15:51:30

@Geza: @Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Na, az ilyenekért (is) szeretek itt olvasgatni :D! Még bejön a héten egy posztban az új VDSzSz-naptár (tudjátok, az előző volt a "szarós csaj":)), és tutira itt kapok rekeszizomsérvet :)!

@dobzse.laci:
Ami pedig felteszi a koronát erre az állatságra, az az a tény, hogy hogyan tudná bárki is ott a "pihenését tölteni", amikor a széksorok helyére rakták a polcokat?!

@Kandeláber:
Jaja, hát tiszta sor, hogy nekünk semmi se jó, és bezzeg egy DVD-állvány (ami már eddig is volt a Postákon!) tökéletesen összemérhető egy komplett vegyesbolttal! A 80 éves Mari néni is biztos nagyon fog örülni, hogy leülnie ugyan már nincs hova, de közben nézegetheti a tamponokat. Azt pedig érdeklődve várom, hogy megírd, azon az angol postán átlag hány percet szoktál várakozni, mert az átlag magyar várakozási idő nem csak a DVD-k nézegetéséhez elegendő, ill. baromi unalmas fél órán át ugyanazt a 20 DVD-t nézegetni.
Tudod, ha elhinném, hogy ez plusz szolgáltatás, egy lehetséges bevételi forrás, mert egyébként az összes kínált szolgáltatásukkal már minden rendben van, akkor nem lenne egy tetves szavam sem. De az, hogy a Posta a saját szolgáltatásának kívánatosabbá tétele helyett úgy akar jövedelmezőbb lenni, hogy konkurencia lesz egy olyan piacon, amihez nem ért és amin semmi tapasztalata nincs, az röhejes! Addig csak hirdetési felületnek jó, meg arra, hogy a sorsjegyhez hasonlóan ezzel is lehessen baszogatni a postáskisasszonyokat, ha nem teljesül a valamelyik impotens nagykutya által megálmodott bevételi kvóta per postahely.

bioLarzen 2013.04.29. 15:52:44

Kuss, én így liberalizálok!

bioLarzen 2013.04.29. 15:53:26

Amúgy szerintem azzal nincs semmi gond, hogy a postán van rögtön egy mini-ABC is - amennyiben az nem a postai szolgáltatások színvonalának rovására megy.

bio

Nyugdíjas Szektor 2013.04.29. 15:53:46

@Agyalap: A Posta egyetlen dolog miatt nyereséges, ez a "sárgacsekk" (sajnos a magyar lakosság/államigazgatás is ragaszkodik ehhez az elavult formához). A küldemények púp a hátukon.

Vidéki 2013.04.29. 15:58:14

(Vastagbőr) „Levélben tette fel a kérdést, hogy MIÉRT? Miért árulnak bonbont és tampont a postán?”

„A csizmadia maradjon meg a kaptafánál!”

Inkább ehhez kellene tartania magát a Postának. Volna javítanivaló munkájukon. Nem feltétlenül az a jó működés jellemzője, ha az ügyfeleket hosszasan várakoztatják ablakaik előtt.

Döntésüket jól megalapozták: A Sanda Ipsékkel (nem ingyért) hatástanulmányt készíttettek, tehát a Sanda Ipsék hatalmas szakértelme is bizonyítja, hogy ők aztán gondosan, teljesen szabályosan és racionálisan döntöttek, amikor bonbont és tampont kezdtek árulni a postán

„Elmondták, hogy még 2007-ben végeztettek a Szonda Ipsos Kft-vel 3,84 millió forintért piackutatást, melynek keretében a postai kiskereskedelmi termékportfolióra vonatkozó ügyféligényeket, valamint az önkiszolgáló értékesítési módszer bevezetésének megítélését, lakossági fogadtatását is vizsgálták.

A piackutatás - válaszukhoz prezentációban csatolt - eredményeire alapozva 2007 és 2010. között az új építésű postákon ill. a posták felújításakor a tágas, önkiszolgáló rendszerű postaboltok kialakítását helyezte előtérbe a Társaság.

A Biblia szerint Jézus Krisztus korbáccsal kergette ki a kufárokat a jeruzsálemi templomból.

Szerintem az a fajta kufárkodás, amelyet Vastagbőr képei jól jellemeznek, nem a postahivatalokba valók.

Rostand művében Cyrano de Bergeractól ezt hallhatjuk:

„De szellemet, boldogtalan dudás,

Azt nem ismer, s azt tudja csak,

Hogy hülye fráter is lehet lovag”!

A posta vezetésében is fellelhetők az ilyen „lovagok” és „lovaginák”.

bioLarzen 2013.04.29. 15:58:16

@Geza: "a Postát meg adófizetői pénzből húzzák ki a szarból évről évre, aztán mégse képesek rendes eredményt elérni. "

Hát, pont ez az: ha te tudnád, hogy hiába működteted a vállalatot veszteségesen és űberszarul, úgyse mehet csődbe - és nem lennél egy különösebben lelkiismeretes vezető - akkor erőltetnéd magad egy picit is?

Na látod.

bio

Kandeláber 2013.04.29. 16:12:01

@Rufus78: Egyszer voltam atz említett postán, kb. 10 percig.
A helyiség közepén húzódott egy hosszú, asztalszerű akármi, amin nem csak DVD-k voltak, hanem CD-k, könyvek, képeslapok is.
Nem tűnt úgy, hogy bárkit is zavart.
Amikor bementem, meg is néztem egy párat belőlük, csak utána álltam be a sorba.
Igaz szabin voltam, egy angliai-skóciai körutazáson, így nem hisztériáztam, hogy hárman is álltak előttem a sorban.

komplikato 2013.04.29. 16:21:17

@Kandeláber: Továbbra se ezzel van a gond, hanem azzal, hogy a Postán minden van, csak érdemi postai szolgáltatások nem. Ezzel együtt már gáz, ha bóvli piacnak meg mini-ABC-nek rendezik be, alapból nem lenne hülyeség, de a megvalósítása ... pont olyan mint minden másé. Gáz.

Secnir 2013.04.29. 16:25:13

@Vidéki:
egyetértesz lasplamassal?
kezdünk fordulni? lassan, de biztosan?

Pepibubó 2013.04.29. 16:33:23

Milyen érdekes, mennyire sürgős volt ezt a postás blogot letakarítani az Index-címlapról - soron kívül! Miközben ugyanannyi ideje, vagy régebben ott volt cikkek maradtak.
Felrémlik emiatt, hogy a rendszerváltás előtt létezett a "különösen védett" állami cégek köre. Azokat még annyira se volt szabad bírálni, mint a többi "vállalatot". Koknrétan emlékszem, hogy a Patyolat - amelynek egy különösen fontos, talán volt ÁVH-s elvtárs volt az igazgatója - köztük volt, amely szolgáltatási minőségének kritizálása miatt a tévétől rúgtak ki egy riportert.

Lehet, hogy most meg szegény Vastagbőr zavart egy fontos elvtársat, a kialakuló eszmecsere miatt?
Mindenesetre az értesítős ötletem, ha megvalósul, jelentkezem az ötletdíjért.
Ha egyáltalán eléréri az ingerküszöbüket - ami, mint tudjuk, a dínók esetében elég magas...

Pepibubó 2013.04.29. 16:38:24

@Pepibubó:
Koknrétan
=
Konkrétan
-----------------------------------------
eléréri
=
eléri

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.29. 16:42:51

az meg ertheto hogy uditos automatat kiraknak par postara, hogyha valaki a varosban a fel orara levo uti desztinacioja elott szomjanhalna akkor vehessen asvanyvizet, meg hogy kis falvakban a helyi boltban lehessen levelet feladni(hiszen ez csak viszonyitas kerdese, hogy a posthivatal lett trafik vagy a trafikban lehet levelet feladni) de az mar total erthetetlen hogy egy plazaban ahol van 3 db 100 Ftos bolt meg 5 konyvaruhaz akkor minek is probalkoznak

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.29. 17:47:20

@Vidéki: a posztban szereplo marketing bullshitet hogy lehet vedeni?
amikor leirja neked egy az adott postat JOBBAN ismero ember hogy az ulohelyek helyere raktak azokat a samponos polcokat?
es ha jobban figyeltel volna, akkor a szonda sipsos az egy elzoetes felmerest vegzett majd volt 3 PILOT posta, ha ertened is amit olvasol

amugy az engem erdekel hogy hol volt az az elso 3 posta hogy milyen retardalt barmok jartak oda hogy ezt kepesek voltak a nyakunkra hozni

titan 2013.04.29. 17:58:52

@Pepibubó: szerintem alapból nonszensz, hogy egyáltalán ki kell tölteni feladóvevényt kézzel, és a borítékon levő címzés mellett. Számomra érthetetlen ez a redundanciakényszer.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.04.29. 18:15:48

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Lehet, hogy ez furcsán hangzik majd, de nem védte :). Legfeljebb nem kérte számon, de a poszt tartalmával ezúttal egyetértett.

Ironfist 2013.04.29. 18:24:04

@komplikato:
"OFF: Mondjuk a Posta NEM dicsekszik vele, de ha egy csomag elveszik, annak értékétől függetlenül (már ha nem biztosított!) annak a feladási árnak TIZENÖTSZÖRÖSE jár a feladónak! Sokan nem tudják ezt."

Ezt honnan tudod?

Vittore. 2013.04.29. 18:24:42

Hehe, én is arra a postára járok, 3 havonta egyszer. Ami viszont érdekes, s nem is értem, miért nem tűnt fel, az nem a kisbolti polcok a váróterem közepén, hanem az, hogy nézzétek csak meg a 3. polcon látható kampókat? Egy felfelé hajló kampó. Nekem 1 hónapja tűnt fel, egy gyerek futkozott ott vidáman, s akkor láttam, ha egy picit megbotlik, akkor bizony szépen felkoncolja a fejét arra a rúdra, vagy jobb esetben csak a szemét nyomja ki. Ennyire tellett tehát a sok milliós bútorbeszerzésből.

A másik, ami felbaszta az agyam, hogy kinti langyos meleg ellenére ezerrel fűtöttek, s persze tökig nyitották az ablakokat. Persze, az én pénzemből könnyen pazarolnak, egy versenyben lévő cég ilyen pazarlást nem engedhetne meg magának...

lomposfarkas 2013.04.29. 18:29:34

"hogy a postára járó ügyfelek többségének (54%) tetszik"
A magyar választópolgár IQ-jának figyelembevétele mellett is hazugságnak tartom, hogy ez a szemét ennyi embernek tetszene.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.29. 18:34:03

@Rufus78: elegge agyzsibbaszto volt a Videki bujtatott dolgat ertelmezni, de igazad van, tenyleg nem vedte csak ugy irt 1 A4 -nyi dumat a semmirol

komplikato 2013.04.29. 19:01:03

@Ironfist: Konkrétan? vannak még becsületes postai dolgozók, bár aki elmondta az megkért, hogy ne említsem senki ellőtt tőle tudom. :D
Ez pont olyan, mint amikor a MÁV pénztáros véletlenül kikotyogta, hogy gyerekkel járna családi kedvezmény, de mindezt az után, hogy fiam már 2.5 éves volt. Addig ügyesen titkolták.

@lomposfarkas: A fogyasztói elégedettség vizsgálatokhoz előre meghatározott korú, nemű, iskolázottságú, keresetű, stb. embereket előre úgy toborozzák össze. A végeredményt a megrendelő ELŐRE megadja! Ezek után már érthető, hogy miként lehet 5-6 fogkrém is egyszerre amit a fogorvosok 80%-a ajánlana. :D Gyengébbek kedvéért ilyen "teszten" való részvételért vagy pénzt, vagy caffetériát, vagy termékcsoportokból összeállított ajándék jár ... azaz fizetnek, hogy azt X-eld amit kell. Mostanában diszkrétebben hirdetik ezeket, mert volt belőle balhé.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2013.04.29. 19:09:11

@Ironfist:
2012. évi CLIX. törvény a postai szolgáltatásokról:
46. § (1) Ha a könyvelt postai küldemény megsemmisül, teljesen vagy részlegesen elvész vagy megsérül, a postai szolgáltató kártérítési átalányt köteles fizetni. A küldemény
a) megsemmisülése vagy teljes elveszése esetén a fizetendő kártérítési átalány összege a szolgáltatásért fizetendő díj tizenötszöröse,
b) részleges elveszése vagy megsérülése esetén a fizetendő kártérítési átalány összege úgy aránylik a kártérítési átalány a) pontban meghatározott teljes összegéhez, ahogyan a keletkezett kár aránylik a postai küldemény teljes értékéhez.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a postai szolgáltató köteles a szolgáltatásért fizetett díjat is visszafizetni.

_Hooligan_ 2013.04.29. 19:23:13

Ohh, Posta... ha mesélhetnék... jelenleg is ott dolgozom, mint kézbesítő. (Természetesen közöm se nincs hozzá, de nem válogathattam.)

Gyorsan azért pár dolog:

- Azért álltok sorban tovább, mert a kedves cég folyamatosan leépít. (!?) Elküld embereket, akik meg maradnak, azok egyszerre 3 ember munkáját végzik. Úgy meg naná hogy hibáznak. Te is hibáznál. Én is hibázok. Sorry.
- Többen azért nem kaptok levelet, mert sajnos mongolidióták vagytok. Tisztelet a kivételnek persze, aki:

1. felszerel egy krva postaládát a kertes házának kapujára (már ha van, hehe).
2. megcímzi mondjuk az emeletes házban lévő postaládáját és esetleg a kapucsengőre is kiírja becses nevét. (ellenkező esetben természetesen a hitelkártyád, a cetelem számlád, az értesítő a felszólításról, hogy két hónapja nem fizeted az áramot/gázt/netet a postaláda tetején landol, ahonnan valamelyik genya szomszédod elviszi)

Egyébként kaotikus, talán ezzel a szóval tudnám az egész céget jellemezni, tényleg fogok róla írni egyszer egy hosszabbat, mert ezen fogtok sírva röhögni két hétig.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.29. 19:31:10

@_Hooligan_: hozzam a 3al korabban ittlako cuccat dobaltak be, volt az APEH kesedelmi kamatyra valo felszolitas mobiltelcsi tartozas vagy valami lejart autohitel...
pedig az en nevem egyertelmuen ki van irva es nem hasonlit ra...
egyszer egy gorilla is megjelent az ajtomnal valakit keresett, oszt majdnem beinvitaltam hogy agyonverjem...

nehany amcsi filmet lattam, ahol par embernek az volt a feladata, hogy felkutassa a cimzettet es a kepebe tolja, a kovetkezo dumaval: "You have been served."
de nalunk ugy tunik eleg ha a postas csak bedobja a levelket ugy is hogy NINCSEN a neve odairva!!!

komplikato 2013.04.29. 19:35:29

@_Hooligan_: Engem a 9-ik kerületben azzal szopatott a Posta dolgozója, hogy ki volt írva a név meg minden kapucsengőre, de egyszer nem csöngetett fel, hogy otthon vagyunk vagy sem (otthon voltunk, asszony a fiammal), de a papírt, hogy nem talált minket azt bedobálta. És mindezt egy közepes csomag szállító furgonnal. Mi lett volna ha gyalog jár? Amikor néha megkaptuk a csomagot, akkor tudtuk, hogy helyettes dolgozik. :D

_Hooligan_ 2013.04.29. 19:45:34

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: A tényállás a következő: Hiába költözött el a faszi, NEKED kell bejelenteni a postán, vagy a postásnál (egy adott formanyomtatványon!!!!!!!) hogy mi a helyzet. Eszem megállt nekem is, elhiheted, de tényleg így van. Addig ki kell vinnem és próbálkoznom (LOL). Nem küldhetem vissza csak úgy. Természetesen ökörség ahogy van. Mondjuk nem értem miért dobálták be hozzád, ezt szerintem azért nem kellene. Én csak felbaszom a ládák tetejére, aztán két-három hét múlva visszaviszem, visszaküldöm, majd pár hét múlva megkapom megint ugyanazt a levelet. Persze a hivatalos levelekről van itt elvileg szó.

@komplikato: Jó, hát ez megy csak egy paraszt. Erre már én sem tudok mit mondani. Ha van időd, nyugodtan nyomj pár panaszt rá a postán, hivatalosan. Imádják. Mármint ha a nagy központnál teszed ezt, mert az nagyon negatívnak számít és előveszik a postavezetőt. :)

komplikato 2013.04.29. 19:59:10

@_Hooligan_: Az a szép benne, hogy a "lopakodó mód" ellenére is sokszor kiszúrtuk a csomag kihordó jó munkás embert, de a másodikról hiper sebességgel se sikerült elérni, olyan gyorsan elmenekült a tett helyszínéről. :D
Már kitaláltam neki egy mentősztorit, hogy valaki a házból biztos életveszélyesen megfenyegette, mert más magyarázatom nem volt erre.

CyberDog 2013.04.29. 20:01:13

Remélem nem irritálok senkit , de az én legfrissebb postal élményem egy hónapja volt.
Megdöglött a számitogépem, vettem másikat E-bay-en. Szerda este 8 körül a haverom gépén kattintottam. Kérdés , extragyorsan akarom a szállitást vagy sztenderd. A gyorsnak volt valamit díjja, a normál benne az árban.
OK normál. Péntek este 6 körül jöttem a melóbol. Ott a doboz , a lakótársam vette át napközben. (ja és nem a városon belül jött , hanem távolabbi városból)
Ez persze nem a nemzeti, pántlikás, tulipános, magyar, sőtt kokárdás posta volt.
Ez momentán, a ROYAL MAIL volt.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.04.29. 20:14:38

@komplikato:

A Red Alertet most akarom letölteni. Cukiság. :D

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.04.29. 20:17:48

@CyberDog:

Csak azért, mert a rohadt imperialista Királyi Posta picit gyorsabb, még nem adhatjuk fel a Szabadságharcot!

komplikato 2013.04.29. 20:34:51

Ami érdekes lesz az a Magyar Királyi Posta versus Osztrák Posta lesz, szerintem. Egyenlőre vihar előtti csend van. De postai dolgozókkal beszélve nem tennének nagyobb tétet a saját cégükre.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.29. 20:37:07

@_Hooligan_: jo koszi az informaciot akkor majd ott is "kijelentem" oket
valojaban ez az egesz rendszer erdekes... hogy egy APEH tartozast is mashova visznek, es ez szinte mindennel igy van... egyszeruen nem szabad elkoltozni :)))

komplikato 2013.04.29. 21:27:39

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: OFF: Na ja, de most már legális, hiszen a C&C1, Red Alert ingyenes lett és több helyről leszedhető. De nekem mindig csak a C&C1 tetszett, a többi mind rókabőr nyúzás./OFF

komplikato 2013.04.29. 21:30:54

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: APEH az első melóhelyemet 4x bűntette meg azzal, hogy NEM jelentette be a cég címének változását, így hát én vittem be az ÖTÖDIK adat módosító lapot a Haller utcába. Persze ilyesmik, hogy előző négy lap eredetije alá írva és lebélyegezve és okmány bélyeggel fizetve az nem hatotta meg őket ... ahogy nézem azóta ez semmit nem változott, az összes közintézményünk ilyen töketlen, néha azt gondolom a monarchiában 1860-as években értelmesebb volt minden közhivatal mint ezek. Számítógép meg azért van, hogy legyen mivel kitámasztani ablakot a szellőztetésnél ...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.04.29. 22:01:08

@komplikato: en eloszor az ombucmannt vagnam pofan, aztan kuldozgessek ossze vissza az iiota hulye papirjaikat
ami most van az egy kaosz, foldhivatal kulon tarolja az adatokat pedig mar regesreg APEHes adatbazisa van, de a postazasi cim az mas az kulon kell legyen!
az onkuri is mashol tarolja a dolgokat, valoszinu az APEH is, meg hat mnt latjuk most a POSTA is, raadasul barhol leadhatok adatot pl. egy telcsiszammal kapcsolatban vagy az autohitellel....
meg jo hogy az ingatlanhitelnel nem szokott valtozgatni tul surun a lakcim :)))

komplikato 2013.04.29. 22:02:46

Mindeközben a címlapon a hirdetések hirdetése:

Duplán megéri a postára betérni!
A Magyar Postán ugyanis áprilistól nyereményözön várja mindazokat, akik csekket, csomagot adnak fel, vagy Posta Szerencsesütit vásárolnak!

Szerencsesüti! Berosálok! :D
Innen csak egy lépés a sült tészta kis céglogós dobozkában ajándék pálcikával.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.04.29. 23:09:22

@Kandeláber: Mit kerestél Te a hanyatló nyugaton? Na de ha szerinted egy sor DVD azonos kategória a terület zömét blokkoló samponokkal és egyéb szarokkal, akkor nym.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.04.29. 23:16:04

@Rufus78: Mi az, hogy nem ért hozzá? A CBA biztos korrepetálta előtte!

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2013.04.30. 05:46:29

Volt "szerencsém" belátni a kulisszák mögé is egy picit. Az ugye nem túl meglepő, hogy az egyszerű postai dolgozók nincsenek agyonfizetve (örüljenek, hogy be vannak jelentve).
Egy egy forgalmasabb napon több százezer forint megy át a kezük alatt és ha valahol hibáznak, akkor a hiány az ő zsebükre megy. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a dolgozók még egymástól is képesek lopni.
Kb.: havonta kapnak egy u.n.: Postaügyi Értesítőt, ami egy 10-20 (vagy néha több) oldalas kiadvány az éppen aktuális változásokról. Amit elvileg tanulmányozniuk kéne. (De felesleges, ha komoly változás történik, úgy is szólnak a dolgozónak személyesen).
Az ablakoknál beérkező pénzek két külön kasszába kerülnek elkönyvelésre. Egyik a "hagyományos" postai forgalom, a másik pedig a plüssállat, DVD, csoki, sorsjegy...stb. A nap végén mindkét kasszának stimmelnie kell. Ami után a postavezető elvégzi az összesítést, ami szintén nem egy egyszerű feladat. Ahol számítógép van, ott még nehézkesebb lehet a dolog, hogyha többlet/hiány van a rendszerben, akkor addig nem lehet lezárni a kasszát és a postavezető ott dekkolhat zárás után még +2 órát is, hogy kiderítse, hol van a hiba.
A biztosítás egy agyament dolog, mivel az ember eleve nem azért meg a postára, hogy: "feladok egy küldeményt és ha már ott vagyok veszek kávét és kötök egy lakásbiztosítást". Persze a postai dolgozóknak olyan oktatófilmekben próbálják ezt propagálni, mintha ez egy teljesen természetes dolog volna az országban.
És persze a dolgozót folyamatosan cseszegetik, hogy miért nem adott el biztosítást "X" hónap alatt... majd cseszegetik a postavezetőt is, hogy a dolgozói mért nem adnak el biztosítást. És gondolom a középvezetést is azzal cseszegetik, hogy az ő körzetében mely posták teljesítenek rosszul a biztosítások terén. A biztosítások eladása az u.n. éves tervben kerül kiadásra.

Összefoglalva: egy postai dolgozónak 2 kasszát kell kezelnie, ami miatt a nap végén állandó stresszben van, hogy egyezzen minden. Közben teljesíteni kell az éves tervét, ajánlgatni a sorsjegyeket, nyereményakciókat. Arról pedig nem is beszélve, hogy sietniük kell, hogy gyorsan kiszolgálhassák az ügyfeleket. És amikor méteres sor áll a postán, akkor vajon melyik vállalja be, még hogy ajánlgat legalább 2-3 féle dolgot ?!

Ironfist 2013.04.30. 06:03:00

@csabapayne:
" És amikor méteres sor áll a postán, akkor vajon melyik vállalja be, még hogy ajánlgat legalább 2-3 féle dolgot ?!"

Miután a családomban többen is dolgoznak az Allianznál, tudom, hogy biztosítást manapság az ember akkor is nehezen köt, ha direkt biztosítóval tárgyal, nem még csak úgy, Postán, vagy OTP-ben. Egyébként meg ki is törne a lázadás, ha egy két méteres sorban egyszer csak valaki elkezdene a biztosítások felől érdeklődni, pláne most, hogy ugye már leülni sem lehet - de szerencsére van sokminden, amit lehet kapni.
"Fiam, szaladj már le a postára, adj fel egy levelet, köss felelősségbiztosítást, meg vegyél egy doboz tampont, és egy tusfürdőt, jó?"
Hihetetlen, hogy a vezetők nem látják be ennek a adolognak a teljes, és totális életképtelenségét/életszerűtlenségét.

kifordított nagyanyó 2013.04.30. 12:17:43

@Pepibubó: Azt tudom hogy csekk esetén ő nem írhatja.
Nem tudom a te esetedben írhatja e.
@csabapayne:
@Ironfist:
Mondom:csak nagyobb postánál külön ablakkal kéne ez a biztosítósdi.

Agyalap 2013.04.30. 15:45:14

@kifordított nagyanyó: Annál a zablaknál egy másik hölgynek kéne inkább ülnie, aki a napi feladatokat látja el, hogy ne kelljen fél órát sorba állni a nyitva lévő pár ablakhoz...

süti beállítások módosítása