Skip to content


       Szűrés lista

Karas Mónika? Csodálatos választás!

Az Index úgy értesült, hogy "Orbán Viktor órákon belül bejelenti, hogy Karas Mónikát, a Magyar Nemzet és a Hír TV jogászát jelöli a médiahatóság élére."

Már maga az április óta tartó elnökjelölt-keresési kutyakomédia is elképesztő, hogy nem találtak olyan jelöltet, aki megfelel a törvényben található szakmai követelménynek ÉS emellett ugye elkötelezett, megingathatatlan fideszes is. Emiatt lejjebb kellett vinni a szakmai követelményt. A NMHH elnökét ugyanis 9 (!) évre nevezik ki, rendeletalkotási jogkörrel rendelkezik, nem kicsit kulcspozíció egy olyan területen, ahol egy Telenor nem küldi ki ingyen a Belügyminisztérium SMS-ét, "titkos média-összeesküvés zajlik a kormány ellen", a kereskedelmi híradók már "kritikusak" a kormánnyal szemben és még mindig fenyegető a "balliberális túlsúly" a médiapiacon, ahogy erről remekül tudósít a Magyar Nemzet, s Heti Válasz és a Fidesz-szóvivő ...

Ha Orbán Viktor veszít 2014-ben, utána még az ő embere irányítja az NMHH-t.
Ha Orbán Viktor csak 2018-ban veszít, utána még akkor is az ő embere irányítja az NMHH-t.
Sőt, ha Orbán csak 2022-ben veszít, még akkor is az ő embere fogja irányítani az NMHH-t. Igaz, akkor már csak pár hónapig ...

Karas Mónika nevét tegnap dobták be a kalapba, de ezek szerint már régebb óta ő a favorit.
Médiajogásznak titulálják, pedig Dr. Karas inkább tűnik ügyvédnek, igen tekintélyes ügyféllistával.
De nézzük sorban, hol és mikor találkozhatunk Karas Mónika nevével az MTI archívumában:

Budapest, 2004. február 17., kedd (MTI) - Sajtó-helyreigazításra kötelezte a Magyar Nemzetet Gál J. Zoltán kormányszóvivő lakásvásárlásának körülményeit illetően első fokon, nem jogerősen kedden a Fővárosi Bíróság (FB).(...) Karas Mónika, a Magyar Nemzet jogi képviselője az ítélethirdetés után az MTI-nek elmondta, hogy mindenképpen fellebbeznek, mert szerinte pontatlan az ítélet.

Budapest, 2004. június 29., kedd (MTI) - Sajtó-helyreigazításra kötelezte első fokon, nem jogerősen a Magyar Nemzetet kedden a Fővárosi Bíróság (FB) a lapban a Kulcsár-üggyel összefüggésben megjelent, a Schönthal Henrik elleni ügyészi nemzetközi elfogatóparancs kiadásának körülményeit is taglaló írás miatt.(...) Karas Mónika, a Magyar Nemzet jogi képviselője az ítélethirdetés után az MTI-nek azt mondta: valószínűleg fellebbeznek.

Budapest, 2005. április 26.
, kedd (MTI) - Nem jogerősen egy év próbára bocsátotta kedden meghozott ítéletében a Pesti Központi Kerületi Bíróság Török Lászlót, a Magyar Nemzet újságíróját, akit kétrendbeli, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásban találtak bűnösnek, mert egy 2003-ban megjelent cikkben megrágalmazta az akkor még sportminiszter Gyurcsány Ferencet és a személyéhez köthető céget. (...) A vádlott védője, Karas Mónika azt hangsúlyozta: a cikk szerzője csak Pokorni Zoltán szavait idézte.

Budapest, 2006. január 24., kedd (MTI) - Másodfokon, jogerősen elutasította a Fővárosi Ítélőtábla Gyurcsány Ferenc miniszterelnök keresetét, amelyben a Magyar Nemzet című újság elmarasztalását kérte egy sajtó-helyreigazítási ügyben - mondta el az MTI-nek Karas Mónika, a napilap ügyvédje. A kormányfő tudomásul veszi az Ítélőtábla döntését - közölte Batiz András kormányszóvivő.

Budapest, 2006. február 3.
, péntek (MTI) - Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese első fokon pert nyert a Magyar Nemzet című napilap ellen - közölte a szocialista párt pénteken az MTI-vel. (...) Karas Mónika, a napilap ügyvédje az MTI-nek elmondta: fellebbeznek az ítélet ellen, mert szerinte nem keltettek hamis látszatot.

Budapest, 2006. február 14., kedd (MTI) - A Fővárosi Bíróság első fokon helyt adott Gusztos Péter szabad demokrata képviselő kérelmének a Magyar Nemzet című napilappal szemben indított sajtó-helyreigazítási perben kedden.(...) Karas Mónika, a Magyar Nemzet ügyvédje az MTI-nek elmondta: fellebbeznek az elsőfokú ítélet ellen.

Budapest, 2012. november 29., csütörtök (MTI) - Helyreigazításra kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön, jogerős ítéletében a Magyar Nemzetet az április 30-án, Gyurcsány Ferenc plagizált című cikkével kapcsolatban.(...) Karas Mónika, a Magyar Nemzet jogi képviselője ugyanakkor azt közölte az MTI-vel: az elsőfokú döntéssel kapcsolatban sikeres volt a lap fellebbezése abban a tekintetben, hogy a valóságot közölték akkor, amikor azt állították, hogy Gyurcsány Ferenc évfolyamából egyedül a volt miniszterelnök szakdolgozata tűnt el.

Balatonalmádi, 2012. december 18., kedd (MTI) - A sajtószabadság és az adatvédelem összefüggéseiről is hallhattak beszélgetést a Balatonalmádiban megrendezett Korrektúra Médiakonferencia résztvevői kedden. Szóba került még a vidéki rádiók és televíziók bekapcsolódása a közmédia munkájába.(..)
Kaszó Klára, az RTL Klub jogi főtanácsadója szerint is nehezen fenntartható, ha egy tüntetésről csak hosszas utómunkát igénylően, a rendőrök kitakarásával lehet tudósítani. Nagyobb problémának tartotta azonban azt, hogy jelenleg még egy interjút adó személytől is megerősítést kell kérni arra, hogy szerepeltetni lehessen a televízióban. "El kell dönteni, hogy az információszabadság ügye előrébb való-e, mint a közszereplő joga" - fogalmazott, hozzáfűzve: a bíróknak is minden esetben ezt kellene mérlegelnie. 
Karas Mónika ügyvéd is azt a problémát vetette fel: meddig közszereplő például egy politikus. Mint mondta, a bírói gyakorlat szerint, addig, amíg megy a szekér", ha pedig már tisztsége nélkül, utólag áll bíróság elé, bemutatása jogsértő.

2012:
"A Fővárosi Törvényszék 2012. február 1-én megállapította, hogy a Magyar Nemzet alperes Mayer Aranka felperes személyiségi jogait megsértette, és eltiltotta Magyar Nemzetet a további jogsértésektől, valamint 300.000.-Ft nem vagyoni kártérítést is megítélt felperesnek, alperes perköltségekben való marasztalásával egyidejűleg. (...)Az ügy pikantériája, hogy a Magyar Nemzet ügyvédje az a dr. Karas Mónika volt, aki az Élet és Irodalom elleni sajtóperben a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft. jogi képviseletét látta el, és amiben elismerte hogy állításai nem megalapozottak, sőt, Karas Mónika ügyvéd létére elismerte, hogy hazudott!"

2013:
"Meglátogatta csütörtökön Habony Árpád a Sziget Eye óriáskereket Budapest belvárosában, és vele tartott Hajdú Péter is. Habony Árpád ügyvédje szerint „igen gúnyos hangnemű” cikkünknek „nyilvánvalóan semmi más indítéka, célja nincs, mint az, hogy olvasói(n)k számára érzelmektől túlfűtött, gyalázkodó ’kommentek’ közreadásához szolgáltassanak alapot”. Az ügyvéd, Karas Mónika azt is kifogásolta, hogy a hír mellé képet is mellékeltünk, pedig Habony Árpád „nem közszereplő” (vastag betűkkel írva – a szerk.), és „nem nyilvános közszereplésen” vett részt, így polgári peres eljárást indítanak a hvg.hu ellen, ha nem távolítjuk el 24 órán belül a képeket.”

Ügyvédként képviselte az V. kerületi önkormányzatot is az atlatszo.hu elleni perben, amiben az önkormányzat helyreigazítást szeretett volna elérni a honlapon megjelent Belváros-Lipótváros: Százmilliók csókos alvállalkozóknak című tavaly februári cikke miatt. A Fővárosi Ítélőtábla a keresetet azonban elutasította és másodfokú ítéletében kötelezte az önkormányzatot 50 ezer forint perköltség megfizetésére.”

Sikerült egy olyan embert kiválasztani a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöki posztjára, aki egyszer egy médiakonferencián mondott 2 mondatot, de védte a Magyar Nemzetet, a Szárhegy-dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.-t, az V. kerületi önkormányzatot, Rogán Antalt és Habony Árpádot.

Az elnöki tisztségre a miniszterelnök jelölése után Ádár János köztársasági elnök nevezi ki a jelöltet. Mivel az Elnök úr is hasonlóan "független", mint Karas Mónika, így nagy gond nem lehet ...

Mit is lehet erre mondani? Semmit. 

hahaha_fuckyou.gif
Friss:
Hivatalos. Karas Mónika Orbán Viktor jelöltje a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöki posztjára.

Címkék: fidesz nmhh

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr425460279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Kix 2013.08.14. 13:39:30

Gusztustalan, amit művelnek. Márpedig gusztustalan dolgokat általában gusztustalan emberek művelnek.

Achmed, a hitetlen 2013.08.14. 14:31:51

@Dr. Kix: hát tenni kéne róla, hogy olyan helyre is kerüljenek. Bár mostanában a kilátás onnan is pompás: cink.hu/http-img-gawkerassets-com-img-18ww76z3z57u7jpg-origin-1121617807

Joe Pass · http://vegyes.blog.hu 2013.08.14. 14:35:12

Örüljetek, hogy nem Deutsch lett az, majmok! Ő aztán odacsördítene nektek!

InversioN 2013.08.14. 14:48:13

Hogy is áll most a beígért jogászhadsereg a média megfélemlítéséhez? Ő lesz ezek szerint a tábornok?

csárli hárper 2013.08.14. 15:04:48

hogy egy klasszikust idézzek: hát kiskegyedben kinek a farkát tisztelhetjük?
ez a liba csak szopni jár a bíróságra? biztos jobb dugópartner mint ügyvéd...

♔batyu♔ 2013.08.14. 15:06:01

Mi a probléma? Azt kell hazudni mint a ballibsik annak idején mindenkire, akit ők neveztek ki. Független és ki lehet nyalni.

Uva 2013.08.14. 15:25:38

ebben mi a hir? a hir majd az lesz, ha egyszer valahova nem egy fideszes droid kocsogot neveznek ki.

talpi 2013.08.14. 15:28:54

Vajon kinek a farokvizén evez?

Globetrotter2014 2013.08.14. 15:31:23

@♔batyu♔: hát azért a Pataki Dániel önéletrajza megált poltika nélkül is amióta lemondott:
www.etno.be/news/etno/2011/29

Vagy a rövid diőpre kinevezett utódja aki azóta világbanki tanácsadó.
hu.linkedin.com/pub/krisztina-rozgonyi/1a/ba5/a72

milyen szép a Vértes, ó 2013.08.14. 15:31:52

Nem találtak fideszest, aki megfelelt volna az eredeti -- nem igazán kemény -- követelményeknek? Nyikk. :))

milyen szép a Vértes, ó 2013.08.14. 15:33:46

@ZF2:

Fideszesnek magyarázol? Minek? Épp elég kihívás volt számára rájönni, hogy ide nem azt kell beírja, hogy 'mitkeresettoszkóavizzerben'. ;-)

lobster thermidor 2013.08.14. 15:36:35

Megfelelő embert, a megfelelő helyre!
Az új jelölt pedigréjének láttán attól tartok, hogy néhányan igencsak vissza fogják még sírni Szalai Annamáriát.
De ahogy egy nagy tapasztalatokkal rendelkező, 98 évesen elhunyt rokonom mondogatta mindig nekem, amikor politikáról esett szó közöttünk: - Fiam, jól vésd az eszedbe, soha nem jön jobb...!

Stenonis 2013.08.14. 15:37:03

Nem értem mit kell pánikolni egy 9 évre kinevezett embertől?

Az NMHH a költségvetéstől kapja a működéshez szükséges pénzt?
Ha igen, akkor meg lehet nyirbálni. Marad a Mónika és 1 titkárnő fizetésére való éves költségvetés.
Át lehet költöztetni a hivatalt. Mondjuk felújítjuk az épületet és keresünk nekik egy nyírségi vagy borsodi falut, ahol a cigánysor mellett dolgozhatnak... Munkakezdés 8:00 ;)
Mellette létrehozhatok egy hasonló szervezetet hasonló jogkörökkel.
És máris megoldotta a 9 évig kinevezett emberkék problémáját.
Ha a mostani ellenzék erre nem képes, akkor nem érdemli meg, hogy kormányozzanak.

Egyébként ritka undorító dolog egy ilyen háttérrel rendelkező ember kinevezése egy elvileg független intézmény élére... Vajon miért nem lepődök meg?

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2013.08.14. 15:37:25

Mosolyogni való, hogy mi mindent megmozgatnak azért, hogy a "megfelelő" bábuk a helyükre kerüljenek. Átlátszó, szánalmas és eleve védhetetlen... és pontosan ennyit is fog érni ez a sok meló, törvényi csiszolgatás, csúsztatás, amikor majd bedől a sakktábla...

Veetee 2013.08.14. 15:39:26

Az NMHH az összes létező pert elveszette a Klubrádióval szemben. Most legalább egy olyan szakértő kerül a hatóság élére, akinek nem kis rutinja van abban, hogy hogyan kell elveszíteni a pereket a bíróságon.

milyen szép a Vértes, ó 2013.08.14. 15:42:22

@Veetee:

Ma úgy mondjuk: 'unortodox győzelmeket arat'. ;-)

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2013.08.14. 15:43:34

@lobster thermidor: illetve: "míg a világ világ lesz, mindig rosszabb világ lesz".

ob.szerver 2013.08.14. 15:46:28

Végül is, miért ne?

Ideírom azt a számot, ahány szavazatot veszít amiatt a fidesz, hogy ísmét nem adtak még a látszatra sem: 0

Akkor meg?

Link elek 2013.08.14. 15:50:37

@Joe Pass:
kar, hogy nem o lett.

kupleraj elere kurvapecer dukal

ámbátor 2013.08.14. 15:59:34

@Stenonis: Pontosan.
Kormányváltás esetén a továbbiakban az NMHH a telex és telefax forgalmazást illetve a reptéri pozíciójelző bip-bip hangot felügyeli (elnöke K.M. 9 évig, de a pofátlan bérére 98%-os adót kell kivetni) míg a létrejövő OMHH veszi át az NMHH mostani feladatait, és eszközeit.

Globetrotter2014 2013.08.14. 16:01:57

@Stenonis: nem ktsvetésből gazdálkodik.

Az intézményt pedig nem lehet az elnök akartán kívül átszervezni.

lobster thermidor 2013.08.14. 16:02:48

@idelle:

Így is lehet mondni, de a lényeg sajnálatos módon egy és ugyanaz.

komplikato 2013.08.14. 16:13:42

@♔batyu♔: Az MNO ügyvédje? :D Független? Habony Árpi ügyvédje? Rogán ügyvédje? Független? Az az ügyvéd aki az Átlátszót cseszegette (de bebukta), független?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2013.08.14. 16:13:59

Erre attak a zemberek felhatalmazást, nem? Akkor meg?

♔batyu♔ 2013.08.14. 16:17:40

@komplikato: Olvasd már el újra mit írtam.

milyen szép a Vértes, ó 2013.08.14. 16:20:11

@komplikato:

A kedves retard' nem azt írta, hogy független, hanem arra próbált szegény célozgatni, hogy 'de a ballibkomcsigyurcsányistamaszoposok is ugyanígy csinálták'. Tudod, az unortodox mítoszok és társaik. ;-)

Libatolvaj takarodj 2013.08.14. 16:20:47

Schiffer András ügyvéd, személyesen védte Orbán Viktort a jogsértések ellen amikor az MSZP-SZDSZ kormányzat egyik minisztériuma beperelte, a TASZ képviseletében. A pert könnyedén megnyerte, mert történetesen egy kamu per volt.

John Adams a híres amerikai hazafi védte a bíróságon azokat a brit katonákat, akik a elkövették a Boston Massacre-t, és mentette meg őket a kivégzéstől. Miközben amúgy a britek elleni háború és az USA függetlenségében is nagy szerepe volt.

Ő már 1770-es években tudta, amit a posztoló mai napig nem volt képes megérteni. Mindenkinek joga van a törvényes képviselethez, még egy gyilkoló angol katonának is, ezért azzal hogy ki kinek az ügyvédje, tisztességes ember nem érvel, nem próbál belőle ügyet kreálni. Mert ostobaság és tisztességtelen.

milyen szép a Vértes, ó 2013.08.14. 16:22:32

@Libatolvaj takarodj:

Na, csak gyűlnek az analfabéta idióták. :))

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2013.08.14. 16:27:34

Természetesen barnanyelvű fekete öves fityiszest nevez ki a csúti törpe. Naggyon meglepődtünk...

Libatolvaj takarodj 2013.08.14. 16:41:00

@milyen szép a Vértes, ó: Gyűlnek Az MSZMP seggéből kilátó idióták, akik itt őrjöngenek egy öt perc alatt "copy paste" módszerrel összeálított másolmány alatt, ami felerészben hazugságokat, felerészben olyan borzalmas ügyeket tartalmaz, mint hogy :

- Pokorni Zoltán szavait idézni merte a sajtó és ez az ügyvéd pedig merészelte azt az álláspontot képviselni, hogy hadd szabadjon már országos politikusok nyilvános közléseiről beszámolni. Ez nyilván egy szörny igaz?

Más esetekben a nagy MSZP seggnyaló bloggerek és kommenterek szerint a sajtószabadság kérdése, hogy ne lehessen senkit beperelni mert idéz egy ismert politikust... Most pedig ez a nagy bizonyíték.. komolyan szánalmas már a seggnyalásnak ez a szintje...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2013.08.14. 16:47:38

@Libatolvaj takarodj: Kemény vagy, Csoki! Csak azt felejted el, hogy ide jobbára nem hülyék járnak.

legeslegujabbkor 2013.08.14. 16:49:22

Miért, Bayer Zsoltnak nem volt meg hozzá a végzettsége?

Lasombra 2013.08.14. 16:57:02

tökmindegy, hogy 9 évre vagy 900 évre választják ezeket a strómanokat, az első adandó alkalommal úgyis ki kell ganézni ebben a NER istállóban. persze mindent szépen, okosan, papíron törvényesen, ahogy tanultuk.

a hátralevő időre meg felőlem lehet akár az Orbán család is a közhivatalok élén.
most úgyis mindenkinek az van, amit a pocakos paraszt mond, utána meg úgyis mehet vissza mind a balettbe ugrálni.

cutcopy 2013.08.14. 16:59:08

"Ha Orbán Viktor veszít 2014-ben, utána még az ő embere irányítja az NMHH-t."

Viszont ha nyer, az azt jelenti hogy mindez nem gond a választóknak.. )

pillangószárnyú csincsilla 2013.08.14. 17:01:39

Nálam ez a nap híre:

Az MSZP-ből szerkesztik az Egyenlítő blogot

index.hu/belfold/2013/08/14/az_mszp-bol_szerkesztik_az_egyenlito_blogot/

Eddig is tudtuk, hogy az "ellenzéki" blogokat fizetett pártmunkások írják. Most már bizonyítékunk is van rá. Szánalmas banda!

dr. Aullah 2013.08.14. 17:03:11

Én ezt amúgy nem értem, hogy EGY PÁRT hogy nevezhet ki valami vezetőt ILYEN SOK ÉVRE? Hogy? Mert még ha mindegyik párt közösen választ, akkor megértem... de egy párt kinevezheti a csókosát 3 ciklusra?

kiwirágós kivirradtig 2013.08.14. 17:09:23

@milyen szép a Vértes, ó:
Nem analfabéták, mert a betűket ismerik (mondjuk írni nem tudnak, az tény), csak az olvasást nem adta feladatul a pártközpont, csak azt, hogy mit kell ide beírni.

@legeslegujabbkor:
Bayer Zsoltnak egyrészt a végzettsége sincs meg hozzá, meg őrá máshol van szükség, ő nem a seggnyalást, hanem a foshányást végzi a szervezetben.

@Lasombra:
Sajnos, ehhez forradalom kellene.
Még a választások előtt.
Viszont az összes paramilitarista szervezet és focidrukkerbanda a Fidesz irányítása alatt áll.

Libatolvaj takarodj 2013.08.14. 17:10:34

@pillangószárnyú csincsilla: "Az MSZP-ből szerkesztik az Egyenlítő blogot" -amúgy tök nyilvánvaló, hogy nem csak ezt az egy vezető indexes blogot szerkesztik a ballibek közvetlenül, pártutasítással...

kiwirágós kivirradtig 2013.08.14. 17:10:53

@pillangószárnyú csincsilla:
A Mandinert meg a Fideszből.
Mi ebben az újdonság?

legeslegujabbkor 2013.08.14. 17:14:55

@kiwirágós kivirradtig:
A bebetonozásra volt itt egy válasz, ami nem elegáns, de járható út, @Stenonis: írta le, hogy fantom intézménnyé kell változtatni a médiatanácsot, és aztán lehet írni egy etikai kódexet, hogy hazudni bűn.

Lasombra 2013.08.14. 17:15:20

@pillangószárnyú csincsilla: na végre. ez is kiderült. megérdemlik!
de most már bebizonyosodott, hogy az összes "ellenzéki" blogot az mszp írja. kár is volt ezt így kiemelned, ez tök logikus.
fideszes hátterű blog meg műfajilag eleve kizárt. még a nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár (aljas Kumin Ferenc) blogját - inkluzíve annak bizonyára elenyésző összegű nemzetközi marketingjét - bezzeg csak egy lelkes magánszemély fizeti, nem egy párt vagy egy kormány!
köcsög szocik.

mizrolist 2013.08.14. 17:15:57

@pillangószárnyú csincsilla: tudod, mi a vicc? Hogy kormánypárti blogból sokkal kevesebb van. Erre nem telik a Fidesznek? :P

Libatolvaj takarodj 2013.08.14. 17:21:08

@pillangószárnyú csincsilla: "Az MSZP-ből szerkesztik az Egyenlítő blogot

index.hu/belfold/2013/08/14/az_mszp-bol_szerkesztik_az_egyenlito_blogot/

Eddig is tudtuk, hogy az "ellenzéki" blogokat fizetett pártmunkások írják. Most már bizonyítékunk is van rá. Szánalmas banda! "

Inkább az a megdöbbentő, hogy az index meg merte írni ezt... nem árt ez így az ügynek, amiért nap mint nap küzdenek?

kiwirágós kivirradtig 2013.08.14. 17:21:57

@legeslegujabbkor:
Nem elegáns?
Azok után, amit ezek az elmúlt 3 évben csináltak?

Lasombra 2013.08.14. 17:30:46

@Libatolvaj takarodj: "Inkább az a megdöbbentő, hogy az index meg merte írni ezt... nem árt ez így az ügynek, amiért nap mint nap küzdenek?"

Spéder Zoltán neve esetleg mond neked valamit?
elhiszed, hogy a mai index már régen nem az az index?
www.kreativ.hu/media/cikk/mi_folyik_az_indexnel
hát kb így küzdenek.

@mizrolist: vagy, ha van is, a kutya se olvassa. vagy max röhögni, ld pl G-pont Fodor Gábor blogját.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.08.14. 17:35:26

@Libatolvaj takarodj:

Szerintem az a megdöbbentő, ha valaki tapsikol annak, ha a Médiatanács élére kilenc évre kinevezik a következetesen hazudozó Magyar Nemzet ügyvédjét, viszont a szívéhez kap, ha egy vállaltan baloldali blogról kiderül, hogy szoci potentátoktól kap íméleket, és közben magát kultúrembernek tartja, nem pedig annak, ami: egy vonalas pontagyú droidnak...

Az igazsághoz hozzátartozik: természetesen egy kultúrember minden Török Zsolttól érkezett levelet még elolvasás ELŐTT töröl.

Marcellusca 2013.08.14. 17:46:16

Én meg inkább nem etetem a trollokat. :P :D

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2013.08.14. 17:49:29

@Marcellusca:

Én mindig egy zacsi ZOO-csemegével ülök le kommentelni, te nem? :)

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.08.14. 17:50:02

Mutassatok már egy képet, legalább jó nő?

LallyPop 2013.08.14. 17:51:18

Mindenféle megoldás üdvös, ha erőszakkal elnyomja a külföldi tulajdonú média rikácsolását.

Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2013.08.14. 17:57:22

@Ándi bácsi: jólvan, jólvan, nemsoká' jön a doktorbácsi a gyógyszereiddel, addig tessék szépen eljönni a számítógéptől.

tryclops 2013.08.14. 17:57:36

@Libatolvaj takarodj: Köszönjük a történelemleckét, várjuk a listát a Karas Mónika által képviselt ellenzéki ügyfelekről.
Na jó, nagylelkű leszek, egy civil szervezet is megfelel.
Sőt, tudodmit? Bármit az elmúlt 5 évből, ami nem MNO vagy HörrTV, vagy Fidesz.

Mert szépen hangzik ez a John Adams féle párhuzam, meg az idealista felütés, de a büdös nagy helyzet az, hogy az általad idecitált személlyel szemben a hölgyemény a magyar államot védte elvtelenül egy korrupcióellenes szervezet ellen (átlátszó). Ami az alapító atyák szellemiségével kurvára szembe megy. Szóval szerintem öngól. Köszönjük Pistike.

Csumpitáz Béla 2013.08.14. 17:59:06

@Stenonis: Ez nagyon jó ötlet. És ezt lehetne a többi hasonló szervvel is, pl. főügyészség, Kúria stb.

Marcellusca 2013.08.14. 18:02:37

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Nincs az a Zoo-(és egyéb)csemege, ami ezeknek megfelel, mind mennyiségben, mind minőségben. :)

Virág et. 2013.08.14. 18:08:06

@tryclops: Nehéz súlyú fideszdroiddal próbálsz vitatkozni, csak szólok. Értelmetlen. Nekik minden megengedhető, ha a fidesz csinálja és semmi, ha mások. :) Ahogy egy rock zenekar groupie-jával sem szoktunk leállni a zenei ízlésről vitatkozni, úgy nem érdemes ezekkel sem vitatkozni politikáról. Nekik az hitkérdés.

Karassal meg nem az a baj, hogy képviselte a MN-et vagy Habonyt is, hanem hogy főként ezeket képviselte és hogy mindezek ellenére egy olyan pozícióba teszik, ahol a pártosság helyett inkább a pártatlanság lenne az erény. De ezek már a látszatra sem adnak. Már rég nem.

Lasombra 2013.08.14. 18:13:49

@immortalis: hát, ízlés dolga, de én vhogy úgy mondanám, hogy Karas Szalai Annamária epszilon környezetében helyezkedik el a jónő tengelyen.

nandras01 2013.08.14. 18:14:46

@Stenonis:
"Az NMHH a költségvetéstől kapja a működéshez szükséges pénzt?
Ha igen, akkor meg lehet nyirbálni."

jó ötlet, de sajnos nem kivitelezhető.
az nmhh- nak törvényben rögzített joga, hogy a "neki járó összeget" akár inkasszóval is leemelheti a költségvetésből.
a fiugg kreativitása -és aljassága...- határtalan.

LallyPop 2013.08.14. 18:22:54

@nandras01: ''nmhh- nak törvényben rögzített joga, hogy a "neki járó összeget" akár inkasszóval is leemelheti a költségvetésből.''

Nyíhahhahahaha

Lécci még ilyeneket!

xvxvxv 2013.08.14. 18:37:39

@Libatolvaj takarodj: hát nálatok, fideszcigányoknál, az ún. demokráciákban, gusztustalanabb férgeket nem lehetne találni a földkerekségen.

ritka egy okádék, alja népség vagytok.

van a magyar embernek azonban egy velős szava rátok: "szaremberek".

legeslegujabbkor 2013.08.14. 18:50:56

@kiwirágós kivirradtig:
Ha nem figyelek, mindig előjön belőlem a demokrata. :)

prof. med.univ. doktor 2013.08.14. 19:00:18

Ahogy elnézem Maunika pályafutását, az lehet csak indok a kinevezésére, hogy Selmeczi Házisüti Gabikával egy szoliba járnak.

prof. med.univ. doktor 2013.08.14. 19:02:14

@immortalis: rákerestem a guglin, erre kiadott egy csomó kutyát.

Ironfist 2013.08.14. 19:16:25

@Marcellusca:
KÖSZÖNÖM!
Hihetetlen, hogy itt mennyien nem képesek megérteni, hogy pont azért jönnek ide trollkodni, mert etetik őket...

a kormány embere 2013.08.14. 19:18:11

A jelölt,méltó jelölőjéhez.,avagy szarból,csak szart lehet főzni.

Ironfist 2013.08.14. 19:24:27

@immortalis:
"Mutassatok már egy képet, legalább jó nő?"

Baszki, a Szalai Annamáriának volt szobatársa. Max akkor lehet jó nő, ha MILFhunter vagy.

Ironfist 2013.08.14. 19:25:26

Ez no offense persze senkinek, de a Szalai, úgy tudom valami 60 éves volt már.

InversioN 2013.08.14. 19:31:22

@Libatolvaj takarodj: Vidékinek legalább volt egy stílusa amin mindig tudtam röhögni, de a te írásod már végképp agyrém.

Egyébként mi lett a Vidékivel? Leépítés volt narancséknál? Kezd hiányozni, ő legalább vicces volt.

Ironfist 2013.08.14. 19:40:17

@InversioN:
Vidéki, mint vicces? LOL. Remélem tarkónlőtték a Fideszljanka pincéjében, mert megkérdőjelezte a nagy vezértörpét.

Lasombra 2013.08.14. 20:19:07

@InversioN: Vidéki hajszálpontosan annyira volt vicces, mint a fidesz.

kiwirágós kivirradtig 2013.08.14. 20:23:42

@Ándi bácsi:
Gondolom, a nyelvtankönyvet is a külföldi tulajdonú média nyomtatja, azért nem olvasod.

Különben tudnád, hogy ezt így írják:
Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Végül is egy 4 szavas mondatban csak 4 hibát követtél el.

Szerinted tisztességes magyar embernek nem illene rendesen beszélnie az anyanyelvét?

Stenonis 2013.08.14. 20:25:50

@nandras01:
Attól függetlenül az épületét felújíthatjuk ;)
Irthatunk rágcsálókat, csótányokat. Új proxyszervert telepíthetünk. Átállhatunk linux alapra és csak azzal dolgozhatnak. Időközben ki kell cserélni az elektromos hálózatot. Újra elszaporodtak a rágcsálók. Újabb informatikai korszerűsítés miatt újfajta linux kerül a gépekre. Etc.
Ha kezembe kapnám az egészet + 1 jó jogászt, akkor kb fél év múlva 1 db Orbán által kreált szervezet sem tudna normálisan működni ;)

Azért egy ilyen inkasszót megnéznék. Úgyis kedvelem az ÁSZ-t vagy minek hívják az utóbbi időben. Ránézhet, hogy tényleg jól költik-e el a pénzt. Legalább az ÁSZ-ban ücsörgő jaffásokat is csesztetném :)

Mellette már üzemelnének párhuzamosan a helyettesítő szervezetek.

Ügyesek a fideszesek, de tökéletes munkát (az esetek többségében elégségest sem) nem tudnak végezni. Szerintem a bebetonozás is eléggé gyenge munka lehet.

nandras01 2013.08.14. 20:29:24

@Stenonis: ez az út már járhatónak tűnik :)
a gond csak az, sem bajnaiból, sem pedig mesterházyból ennyi tökösséget és kreativitást nem nézek ki...

kiwirágós kivirradtig 2013.08.14. 20:30:49

@Virág et.:
Miért, mikor adtak a látszatra?

@Ironfist:
Konkrétan 52.

CyberDog 2013.08.14. 20:33:07

Ahogy régen a koleszban is volt fellszopó ribi ( csücsökgabika), úgy a fidelitasban is volt egy fürdősk...a, akit most pozícióba helyezték. Igazi titánkáder.

Knapp75 2013.08.14. 20:35:04

Ha Karas Mónika megkapja a kinevezését, valószínűleg rutinból fellebbez majd!

Azt viszont ugye kizárhatjuk, hogy egy ilyen pozícióba jutva majd előjönnek a korábbi "sérelmei"?! :)

InversioN 2013.08.14. 20:42:05

@Cirbolya_sentinel Narancs himnusz -:
@Ironfist:
Irónia? Egyébként a vidéki az "annyira szánalmas, hogy már vicces" kategóriát erősítette.

Meridian74 2013.08.14. 21:43:20

Amúgy oké, hogy ez egy irgalmatlan nagy pofátlanság. De nem ez a probléma. Pont leszarom ki a MNHH fejese éppen, mert nem érdekel. Az már inkább probléma szvsz, hogy a legtöbb parlamenti tisztségviselő, képviselő példának okért VIP ellátást kap a Honvéd(?) kórházban, vagy ha ez nem tetszik simán felvesz annyi fizetést és mellékest, hoyg bármely magánklinikán kezelni tudják. Miközben ők döntéshozóként leszarják azt, hogy milyen állapotokban van példa kedvéért a "közszolgálati" egészségügy. Mivel őket ez egyáltalán nem érinti.

De erre volna egy nagyon egyszerű megoldás.
Nem a pénzt és "forrásokat" kellene keresgélni az állami költségvetésben és ezen civakodni tök értelmetlenül, amit ott lopnak szét ahol csak tudnak, hanem azok akik kormány munkájában döntéshozók (értsd: képviselők, miniszterek, államtitkárok, titkárok, vagy egyéb olyan tisztségviselők akik részt vesznek az egyes - alapvetően mindenkit érintő - döntésekben), azok csak úgy kaphatnák meg a tisztégüket és munkájukat, ha aláírnának egy határozott idejű szerződést, miszerint sem ők sem pedig felmenőik, hozzátartozóik, közvetlen rokonaik nem vehetnek igénybe magán szolgáltatásokat egészségügyi, oktatási, stb téren.

Amennyiben ezt megszegik, a büntetési tétel minimum fél év fizetésnek megfelelő pénzbüntetés, és minimum 5 év szigorított fegyház. A szerződés a kormányzati ciklus lejáratáig érvényes. Ha ennek előtte mond le a mandátumából (trükközésből) akkor a szerződés 2 évig még érvényben marad.

A lényeg az, hogy ezt ki kellene próbálni.
Lehet, hogy semmi változás nem történne, de akkor legalább alkalomadtán legfeljebb szomszédos ágyon dögölnénk meg az elégtelen kezelések okán... de úgy vélem hihetetlen és látványos csoda történne az egészségügyben. Látványos gyorsasággal kerülnének elő azok az összegek, amelyek a kórházak, egészségügyi szolgáltatások helyreállítására és finanszírozására lennének szükségesek, és látványos javulás állna be az oktatás és egyéb más közszolgálatások területén is, mert ténylegesen - kényszerített módon - érdekeltek lennének ebben a döntéshozó képviselőink is.
A kényszer nagy úr tud ám lenni... de mondom, ha lehetetlen lenne az egész, akkor sincs semmi különös. Együtt nevetünk, együtt sírunk elve érvényesülne ebben az esetben.

Ezek után pont leszarnám azt is, hogy mit hogy lopnának szét, vagyis ez esetben valószínűleg már nem annyira lopnák szét, és hogy kinek mekkora a fizuja van, meg kit hogy miért és hogyan játszanak bele egy-egy fontosabb pozicióba. Ha közszolgáltatásban döntéshozó, akkor alá kellene írnia egy kötelezvényt, a fentiek szerint, és ha kiderül hoyg ezt bármiben megszegi, megy a fegyházba, gyorsított eljárásban. Spionok, irigyek, rosszakarók mindig lesznek akik a renitenseket feldobják...

Persze eleinte hangos ajvékolás lenne az egészből, na de senki nem áll mögöttük géppisztollyal kényszerítve, márpedig neked poltikusnek és képviselőnek kell lenned. Ha ezt akarod, akkor a másik oldalt is fell kell vállalnod, cserébe a kiemelt fizuért... felelőségük úgysincs semmire, de legalább a következményeket viseljék úgyanúgy, ahogyan mi, az egyszerű köznép.

Jelentkezők a feladatra még így sokszoros létszámban lennének.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2013.08.14. 21:49:18

@Meridian74: Azt hittem ez a ViP ellátás csak engem zavar. Hihetetlen mi megy ebben az országban és hihetetlen, hogy ezt támogatja valaki... szomorú. Élhetetlen ez az ország.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.08.14. 22:01:41

Szerintem még akkor se kell aggódni, ha 9 évig ül ott. Csak vesztes ügyeket képvisel, az egyébként full jobbos bírói kar simán elkaszálja az ügyeit, éás valsz így lesz az NMHH élén is.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.08.14. 22:03:26

Szerintem akkor se kell aggódni, ha 9 évig ül ott. Csak vesztes ügyeket képvisel, sorra kaszálja el az ügyeit az egyébként full jobbos bírói kar.. Valószínűleg így lesz az NMHH-s ügyeivel is.

zsoltix 2013.08.14. 23:32:36

@Himpellér: Persze a képet is a Magyar Nemzet fotósa készítette, ki más. :) Egyébként semmi probléma nem lehet itt, hiszen maga Lázár János folytatott szakmai szervezetekkel egyeztetést a lehetséges jelöltekről, Lázár Úr elfogulatlansága pedig köztudott.

mizrolist 2013.08.15. 01:13:28

@InversioN: néha feltűnik Fedornál (DeMarco mellett... és ezek ketten a sírba tesznek); illetve Agricola6709 fedőnéven terrorizálja a usereket a HVG-nél.

sanity 2013.08.15. 01:16:55

@Himpellér: Oh bmeg.... Pedig már indultam volna aludni.

kifordított nagyanyó 2013.08.15. 10:28:05

Biztosan a megfelelő ember kerül a megfelelő helyre...

titan 2013.08.15. 11:54:41

@Meridian74: nem mindig szoktunk egyetérteni, de ezzel most tökéletesen.

ftk 2013.08.15. 13:14:14

Hááát, amikor felmerült Koltay neve annak idején, azt gondoltam, de szép is lenne... hát nincs olyan szerencsénk.

eMM2 2013.08.18. 16:45:09

Meddig próbálkozhatott a fotós mire sikerült valami elfogadható képet csinálni erről a bányarémről

süti beállítások módosítása