Skip to content


       Szűrés lista

Hogyan mossunk tisztára 700 ezer eurót?

2013. december 21. óta lehet élni a kormány "ajándékával", ami Stabilitási Megtakarítási Számla néven fut.

A tennivalók:

1. Keresni kell egy magyar bankot, ami már kínálja az új számlát.

2. Nyitni kell egy Stabilitási Megtakarítási Számlát, minimum 5 millió forint befizetésével.
Fizessük be a 700 ezer eurót (~240 millió forintot).

3. A bank 8 napon belül kiállítja ezt az igazolást, amit 10 évig meg kell őrizni.

igazolás.jpg

Ekkor megtörténik a "csoda", a befizetés pillanatában az összeget a törvény belföldön megszerzett jövedelemnek minősíti, és ezzel legalizálja a számlára került összeget.

4. Az igazolás birtokában 32%-os adó megfizetésével ki lehet venni a hófehérre mosott, patyolattiszta pénzt.
Vagyis beteszünk 240 millió forint fekete pénzt, majd pár nap múlva kiveszünk 163 millió forint tisztára mosott pénzt.

Ha egy picit türelmesek vagyunk, és várunk 3 évet, akkor már 16%-os adó megfizetésével vehetjük ki a pénzt, 4 év után csak 8%-ot kell fizetni, 5 év leteltével adómentesen megkapjuk a betett pénzünket és még a állampapírok által hozott kamatokat is megkapjuk - kamatadó mentesen!

Nem tudom kinek mennyi ideje van pénzt mosni, de nem hangzik jól, hogy ha türelmetlenek vagyunk akkor 32% bünti mellett tisztára lehet mosni a fekete pénzt? 

A törvényt már tavaly nyáron sem értette senki, de Rogán Antalnak lehet megköszönni. Akkor az NGM azzal indokolta, hogy tudja, hogy adózatlan pénzeket terel a számlákra, de ezekkel a pénzekkel az államadósságon belül a devizaarányt lehet csökkenteni. "Márpedig több eszközzel törekedni kell arra, hogy az államadósságon belül az arány a forintban kifejezett adósság felé tolódjon el".

Ez a Simon Gábor, aki az MSZP elnökhelyettese, volt olyan hülye, hogy kiment a sógorokhoz 2009-ben, nyitott egy számlát, betett rá 240 milliót. Majd elvált, nem úgy tűnik hogy békésen, mert az asszony felnyomta az osztrák bankszámlát. 

Simont meghallgatta az MSZP-válságstáb, az Index szerint "az „inkvizíció″ letargikus hangulatban zajlott. Simon azzal magyarázta az MSZP vezetőinek, hogy Ausztriában tartja a pénzt, hogy Magyarországon kevéssé lehet bízni a pénzügyi stabilitásban. A pénz eredete állítólag nem került szóba."

Azért ne menjünk el amellett, hogy az MSZP jogállamot kívánja "visszaállítani", de az nem érdekelte őket, hogy az elnökhelyettes elvtársnak honnan volt titkos negyedmilliárdja.
Mintha ez teljesen hétköznapi, bevetett dolog lenne, csak a szegény Gábor nem jól kezelte a válását ... bár lehet, hogy pont ez a helyzet.

Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezett Simon ellen a mentelmi bizottságnál. Liszkayt nem láttam ennyire tekerni Zsiga Marcell vagy Szijjártó Péter vagyonosodási "anomáliáinak" feltárása ügyében ...

Tavaly Zsiga Marcell 40 milliós miskolctapolcai házvásárlása miatt kezdeményezett vagyonosodási vizsgálatot a Blikk. A mentelmi bizottság két hét múlva össze is ült, zárt ülésen, Zsiga Marcell jelenléte nélkül mindenben tisztázta a képviselőt.

Most olyan sürgős lett a vizsgálat, hogy parlamenti futárral keresik Simon Gábort. Várjuk Simon magyarázatát, biztos nagyszerű lesz, ahogy eddig is mindegyik vagyonosodási magyarázat nagyszerű volt.

Címkék: pénzmosás

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr975798882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Conchobar 2014.02.05. 11:04:27

@Jani haverja: "Bocsánat, csak később olvastam el a kérésedet, mint ahogy már reagáltam, de ezentúl nem fogok" - Egyszer azt kitalálták ki az osztálytársnőink, hogy nem szólnak a matektanárhoz. Mi fiúk, meg dőltünk a röhögéstől meg poénkodástól, mikor elképzeltük mi lesz másnap a feleltetéskor. Tudod, azok a lányok se tudták, hogy kik ők (és hogy hol vannak)

SirTocy 2014.02.05. 11:05:39

@ColT: Sőt, szerintem annyira epic, hogy ahogy rávarrták az iraki zászlóra az "Isten hatalmas" feliratot, én ezt a rendeletet varratnám a magyar lobogóra kötelezően. Egyszerűen ez annyira mi vagyunk, hogy tökéletesen leírja a mindenkori magyar politikát.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.05. 11:05:55

Zsiga úr tavalyi "a feleségem fizette a felét" epic produkciója nekem is eszembe jutott :).

"A pénz eredete állítólag nem került szóba.". Miért is került volna? Talán azt hihetnénk, hogy nem érdekelte őket, de talán egyszerűen csak tudták :)...

De ez azért szép kapcsolás :). Mekkora röhögés lenne itt, ha Simon azt a törvényi kaput kihasználva mosta volna tisztára az ilyen/olyan pénzeket, amit Rogán nyitott :), és a Fide... akarom mondani, a Magyar Nemzet döglött aknát próbált volna most felrobbantani!

@Virág et.: Itt az Index azért már egész jól összeszedte a kapcsolódási pontokat, és nahát, lehet, hogy nem "személyes célra" ment volna a pénz:
index.hu/belfold/2014/02/04/keruleti_mutyikbol_szarmazhat_simon_eltitkolt_penze/

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.05. 11:07:21

@Jani haverja:
Tedd szűrőre, és máris nem is fogsz tudni róla, hogy milyen marhaságaira nem kell válaszolnod :).

Kandeláber 2014.02.05. 11:09:46

Nem újdonság az ilyesmi a szoci pártcsaládon belül.
archivum.hvg.hu/article/199513CLEAS_MEGFAZOTT.aspx

Conchobar 2014.02.05. 11:10:31

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "Tedd szűrőre, és máris nem is fogsz tudni róla, hogy milyen marhaságaira nem kell válaszolnod" - Ja. Ha már a valóságot szűrőre teszed, akkor már mit neked egy kommentelő

SirTocy 2014.02.05. 11:11:13

@Transylvanianmixedgrill: Az a garancia, hogy ez egyértelműen Nekik és a bűnöző cimboráiknak készült. Tudod, holló a hollónak nem vájja ki a szemét.

Virág et. 2014.02.05. 11:16:16

@SirTocy: Nyilván.

@NYJetsTD: Szerintem élő ember nem lepődött meg ezen. Pláne 2010 után. És még lesz ilyen a kampányban mindkét oldalon, a kérdés, hogy következménye lesz-e.

@Svájc kiadta a szökésben lévő elítélt expolitikust: Kampányidőszakban egy elhúzódó vizsgálat a saját párttársunk ellen politikai öngyilkosság lenne. Ha lesz ilyen, azt a kormánypárt vagy a közvélemény fogja kicsikarni. Ebből jól nem lehet kijönni sehogy a szociknak.

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): Egyrészt, azért várjuk meg mit mondanak az érintettek. Másrészt 200-240 millió nem olyan sok pénz, hogy egy egész fővárosi kerület mutyija lehetne. Kb. ennyibe kerül például miniszterelnök úr budai háza az ingatlannal együtt.
Simán lehet ez csak saját rész valamiből, ha már illegális forrásokról beszélünk.

NYJetsTD 2014.02.05. 11:18:16

@Virág et.: Naná. Bár kijavítanám, értelmes emberre. A hívőket ez nem hatja meg, egyik oldalon sem.

Más:
Azért ilyenkor röhög bennem a kisördög, ahogy szerencsétlen C. nevű hivatali dolgozó nem tud megfelelni a főnökeinek... Nyomja a kommenteket, de semmi válasz... hogy lesz ebből fizu... : )
este visszanézek, hátha már a keselyűk csipkedik döglött testét.

Conchobar 2014.02.05. 11:22:22

@NYJetsTD: "Nyomja a kommenteket, de semmi válasz... " - Gyerekem, nagyon kib@sztok ám velem, mikor nem feleseltek

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.05. 11:24:51

@Virág et.: Aztán ha ez csak egy része?
Több számlája is lehet, csak az asszony erről tudott.

SirTocy 2014.02.05. 11:26:21

@NYJetsTD: Attól függ, ha a normát az általa küldött kommentek számában határozzák meg, akkor nem lesz gond szerintem. De ki tudja, lehet, hogy épp ott áll a válla fölött egy kövér, bajszos őrnagy úr, és morcolja a szemöldökét a folyamatos kudarcokat látva. Így szűrve egyébként csak annyi a bajom a csávóval, hogy a radaron még így is látszanak a marhaságai, hogy száradjon el. Nem baj, legalább máshogy már nem. :)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.02.05. 11:30:57

@dr. Aullah:

"Jajj de szánalmas a fityisz, Istenem..."

Amit a puccsista-fidesz-maffia elkezdett 2006-ban a díjak átadásakor, most szépen törvényileg lekorlátozza. Ezt akkor 2006-ban szabadott, söt, illett minden Nemzeti Ézelmü kitüntetettnek kimutatva azt, hogy a Gyurcsány-kormány illegitim.

Így szép az élet.

Hamajd 2014.02.05. 11:33:39

Ha már mindenki kisajnálkozta magát és jól megmondta a tutit, akkor fogja magát és rohanjon szavazni, biztos lehet benne, mindegy kire.

Conchobar 2014.02.05. 11:36:30

@SirTocy: "Így szűrve egyébként csak annyi a bajom a csávóval, hogy a radaron még így is látszanak a marhaságai, hogy száradjon el" - Gyerekem, itt ül mögöttem egy TEK-őrnagy, és azt súgja a fülembe, hogy ne dicsérjem Orbánt, sőt Mesterházyt se szidjam, meg ne szidjak se ballibsiket, se jobboldaliakat, hanem egyszerűen csak a valóságra hívjam föl a figyelmet. Nem álmodsz te?

Virág et. 2014.02.05. 11:37:43

@ColT: Ezt az asszony-mesét én még mindig nem veszem be. Szimplán valaki a banktól vagy a magyar igazságszolgáltatásból köpött. Mindkettő bűncselekmény, de nálunk eddig sem volt semmi következménye annak, ha politikusokat érintő ügyekből az ügyészségről egyenesen egy jobboldali sajtótermékhez kerülnek a papírok, most sem lesz.

"Mi lenne ha" történeteknek meg nincs értelme. Mert bárhová elvezethetnek.

Tücsök1 2014.02.05. 11:44:32

Az utánpótlás meg kikelt már az összes párt saját keltetőjében( ifjúsági tagozat), tollasodnak pl. a hökökben. Csak a remény el ne hagyjon, hogy lesz ez még másképp!

öregember a kocsmából 2014.02.05. 11:46:13

Tehát ha jól értem ha én holnap besétálok mondjuk egy ilyen Unicredit bankba és rámolok tőlük 100 misit, majd pár hét múlva ha el nem kapnak beviszem ezt a pénzt egy másik fiókjukba és beteszem egy ilyen számlára akkor pár nap múlva ha kiveszem a 32% adó miatt maradó 68 misit akkor az már teljesen tiszta pénz amit már nem kell a padláson dugdosnom és még a NAV se fog baszogatni mert ugye az adót szépen megfizettem? Hát gratulálok ehhez az ügyes törvényhez.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.05. 11:55:21

@öregember a kocsmából:
Elvileg igen, de mert a pénz bűncselekményből származik, így ha azt rádbizonyítják, akkor kötelezhetnek a kártérítésre a magánvagyonodból :). Ha viszont elévül a dolog, akkor már tényleg nem nyúlhatnak hozzá(d).

Conchobar 2014.02.05. 12:02:21

@öregember a kocsmából: "Hát gratulálok ehhez az ügyes törvényhez" - Ha az igaz, hogy a költségvetés többszörösét menekítették már ki az adózást kikerülve, akkor a hatalmas pénzmennyiséget (a gazdaság élénkítése céljából) valóban érdemes visszacsalogatni ilyen amnesztiaszerű törvénnyel, még akkor is, ha amúgy igazságtalan ez az amnesztia

Marcellusca 2014.02.05. 12:25:18

Hadd ne gúglizzak most, de azt olvastam, hogy már tavaly kérték az osztrák banktól az adatokat. Ők meg nyomták, ami alapján vizsgálódott a magyar állam.
De:
1) valóban balfasz, ha mindezek ellenére még ott tartotta a lóvét (Természetesen rohadjon meg, ha nem tiszta a zsé!)
2) mé csak most, kampány kezdetekor derült ki?

Ui.: millen jól elvan a hülyegyerek magában. :DDDD

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.02.05. 12:31:52

Bizonyíték, hogy az mszp és fidesz ugyanaz a párt! Eközben a magyar egymást öli!

iksz.beszolunk.hu/bizonyitek-hogy-az-mszp-es-fidesz-ugyanaz-a-part-ekozben-a-magyar-egymast-oli/

Félelmem, a többi pártunk sem lóg ki a sorból. :-(

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.02.05. 12:33:14

@Marcellusca:

"millen jól elvan a hülyegyerek magában"

Nekem is feltünt :)))) Így kell ezt csinálni :)

Tücsök1 2014.02.05. 12:37:22

@Marcellusca: Miért-miért? Azok a malmok igen lassan őrölnek. Tehetnek ők arról,hogy 4 évente, kampányra forog ki a búzából az ocsú? Ugye,hogy nem? Van még 2 hónap, hogy a hajrára a vezetőszíj is előkerüljön. Igaza volt annak idején Kéri Lászlónak, aki fióka korukban felismerte bennük a legrosszabb bolsevista hagyományok folytatóit.
Ui.: le is ment a vérnyomásom ebben a nyugiban. Megyek, iszom egy kávét.

Conchobar 2014.02.05. 12:45:11

@Marcellusca: " millen jól elvan a hülyegyerek magában" - Gyerekem, ha foglalkoztad téged, akkor vagy nem hülye, vagy nem gyerek, vagy egyik sem

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.02.05. 12:47:47

@rdos:

Ez de kurva jó volt. A végén a sorral, hogy "Ausztria ezért müködik". Bazmeg, mindig ezt pofázom nyuszómuszó...

Conchobar 2014.02.05. 12:54:04

@Svájc kiadta a szökésben lévő elítélt expolitikust: "Nekem is feltünt" - Hej, ez a fidesztroll, ha ír, ha nem ír, téged egyaránt foglalkoztat

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.02.05. 12:58:27

@Svájc kiadta a szökésben lévő elítélt expolitikust: "Ausztria ezért müködik"

Meg talán azért, mert náluk csak tíz évig volt szojvet-orosz megszállás, ráadásul csak az ország egyik felében. Nálunk meg, így elnézegetve Paks-2-t, mintha ma sem szünt volna meg a hajdanvolt szojvet, ma orosz "megszállás". :-(

SirTocy 2014.02.05. 13:26:38

@rdos: Az a baj, hogy nem csak a FIDESZ és az MSZP ilyen. Úgy érzem, a többi párt is (LMP, Jobbik, stb.) ugyanezt csinálná, ha lenne rá lehetősége, mind csak arra vár, hogy a húsosfazékhoz férjenek. Ki marad, akire tiszta szívvel lehetne szavazni? A 4K? Nyomatják magukat ezerrel, de kik ezek? És ha rájuk sem tudnék tiszta lelkiismerettel szavazni? Maradjak otthon, és nézzem tétlenül, ahogy a sok droid egy újabb ciklusra választja ezeket a parazitákat?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2014.02.05. 13:29:47

@ColT:
Mondjuk csak nem az, hogy az Adobe legfeljebb a saját szoftverére tud amnesztiát hirdetni, és úgy vannak vele, hogy még a kevés pénz is jobb, mint a semmi, míg ez a törvény éppen most tette Európa pénzmosó paradicsomává Magyarországot? Csak venni kell azt a honosítási kötvényt vagy mi a szart a gyorsított honosítási eljáráshoz, azzal nyitni egy-két-X ilyen számlát, és már folyik is ki a tiszta zsozsó. Kockázata és költsége a normál pénzmosásnak is van, amire átfut azon a sok bankon meg fedőszervezeten, csak a macera van vele.

"A magyarok tisztábbra mossák!" - Hajrá, Magyarország jobban teljesít a pénzmosodában is!

SirTocy 2014.02.05. 13:34:40

@rdos: Papa, az van, hogy a szovjet megszállás már rég nem kifogás. Lassan negyed évszázad telt el azóta, hogy elvileg magunk vagyunk felelősek a saját tetteinkért, és hát az a nagy büdös helyzet, hogy lassan a balti államok is elhúznak mellettünk (bocs, lehet, hogy már el is húztak), sőt, a visszapillantó tükörben megjelentek a balkáni országok is. Nem lehet egész hátralévő életünkben azzal kapálózni, hogy megszálltak a szovjetek.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.02.05. 13:36:36

@rdos:

Nézd, ennél azért összetettebb a kérdés. Az osztrák (sváb) felfogás egészen más, mint a magyar. Ne untassalak történelmi faszságokkal, de érdemes azért tudomásul venni a következöt:

A nagy-Magyarországon (a Monarchiában) 1910-es években egy felmrésböl megtudhattuk, hogy amíg a nyugati vármegyékben (pl. Moson) kb. 10%-os volt a az ANALFABÉTIZMUS, addig a keleti vérmegyékben (Kolozs, Torda) majdnem 60% volt ugyanez. Értelem szerüen a középsö vármegyékben a kettö átlaga kb. 25-30%.

Konklúzió? A magyar "ugarnak" az volt a célja minden korban (a mai napig), hogy tudatlanságban tartsa a jobbágyait. Ez ellen persze a fasz magyar még tapsolt is (tapsol a mai napig).

Hogy honnan tudom mindezt? Onnan, hogy az én magyarországi falumnak az eredeti lakossága sváb, ebböl adódóan természetesen a neve is az.

Marcellusca 2014.02.05. 13:37:18

@SirTocy: Jogos.
De a fejekben még élénken élnek a szovjet-szocialista emlékek. :(
És egyeseknek qrva nehéz szabadulni tőlük. :)

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.02.05. 13:43:24

@rdos:

Olyannyira dolgosak, pedánsak voltak nálunk a svábok, hogy a történelmi a feljegyzéseik megtalálhatóak visszamenöleg az 1200-as évekig ELLENTÈTBEN a mellett lévö ugynakkora magyar faluéval, ahol ezután (talán) 400 évvel jelentek meg az elsö feljegyzések úgy, hogy mindvégig lakott település volt.

A svábok egyszerüen dolgos, pedáns nép volt nálunk. Összetartottak, vándor-cigányt nem engedtek a faluba 500 éven át. Stb.

SirTocy 2014.02.05. 13:45:51

@Marcellusca: Persze, nyilván, de ez hatalmas, iszonyatos probléma, egyébként meg jellemzően magyar tulajdonság. Legalábbis ezt figyeltem meg. Ahelyett, hogy azt néznénk, hol vagyunk és hová megyünk, mindig csak azon koptatjuk a pofánkat, hogy mi volt tegnap, mi volt 30 éve, mi volt 100 éve, és ezeken hisztizünk meg gyepáljuk egymást ('48,Trianon, '56, '89, sőt, egyesek még a mai napig a török megszálláson siránkoznak).

Pedig kurvára nem sajnáltatni kéne magunkat, hanem valamit kezdeni a kialakult helyzettel. Nem azon pityeregni, hogy megütött minket az Orosz, meg a Francia elvette a legszebb játékainkat, hanem felállni, leporolni magunkat, közölni mindenkivel, hogy "bekaphatjátok", és menni tovább. De amíg az embereket meg lehet venni ezekkel az egyszerre szentimentális és demagóg faszságokkal, addig erre nem fog sor kerülni, mert addig biztosan megválasztják ezeket a majmokat újra, meg újra, meg újra.

PAPÓ38 2014.02.05. 13:45:51

Tehát az nem számít honnan van a 240 milla, csak az, hogy volt ilyen hülye és nem itthon tartotta bankszámlán.
Talán előbb azt kellene tisztázni, honnan van a pénz.
Lehet nem is az övé, hiszen nem is olyan rég Gyurcsány mondta, jobb, ha nem tudjuk honnan van az MSZP pénze.
No vajon honnan?

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.02.05. 13:48:49

@SirTocy:

"De amíg az embereket meg lehet venni ezekkel az egyszerre szentimentális és demagóg faszságokkal, addig erre nem fog sor kerülni, mert addig biztosan megválasztják ezeket a majmokat újra, meg újra, meg újra"

Bizony.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.05. 13:56:31

@SirTocy:
@Svájc kiadta a szökésben lévő elítélt expolitikust:
Pontosan. Én sokaknak elmondtam még anno Magyarországon, hogy nem a Gyurcsánnyal, meg az Orbánnal, meg a többivel van a probléma. Ők nem a bajok okai, ők csak a következményei a bajoknak. A bajok ugyanis a magyar választópolgárok többségének a fejében vannak.

Ha a Gyurcsány, meg az Orbán, meg a többi meg sem született volna, akkor lenne helyettük másik ugyanolyan, mivel - mint már írtam - ők nem okok, hanem következmények, tehát a magyar választópolgárok azokat is ugyanúgy megválasztanák.

Többek között én emiatt jöttem el Magyarországról, mert úgy ítéltem meg, hogy ott belátható időn belül változás nem lesz a választópolgárok többségének a fejében.

SirTocy 2014.02.05. 14:00:46

@Jani haverja: És valószínűleg én is ezért fogok elmenni. Elnézést, tényleg nagyon tündi-bündi dolog a hazafiasság, de nekem csak egy életem van, és eme apró kellemetlenség azt eredményezi, hogy nincs 50 évem kivárni, mire felnő két olyan generáció, akik mondjuk pl. utána is néznek a dolgoknak, nem csak meghallgatják a pártpropagandát, és rögtön rohannak is szavazni.

Marcellusca 2014.02.05. 14:04:26

@SirTocy: Szvsz elcseszett nép vagyunk. (Igen, én is magyar vagyok, azaz közéjük tartozom. :D)
(Semmiben) nem tudunk megmaradni a nyeregben. Nekünk mindig át kell esnünk a ló túloldalára.
Vagy kesergünk - akár még török megszálláson is - vagy oltárian felmagasztaljuk magunkat - akár Szíriuszi magasságokig. :D
Miért nem lehet megfogalmazni, hogy mi egy fifikás, szívós, kitartó nép vagyunk - elvégre 1000 éve "itt esz a fene" minket ebben a medencében - és megvan a magunkhoz való esze, életképessége, stb.?
Miért kell nekünk vagy a gödör legalján lenni, vagy a fellegekben járni?
Miért nem jó nekünk itt, a földön?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.02.05. 14:06:10

@SirTocy: "Ki marad, akire tiszta szívvel lehetne szavazni?" Magam is így látom, fityisz, jobbklikk, lehetett volna más, böszmefogás, bocska, ha valakit kihagytam az újabban (úgy 23. éve) többpártinak nevezett "demokráciánkban", teljesen egyformák. Korruptak, nemzet és polgárosodás ellenesek. Sajnos. :-(

"Papa, az van, hogy a szovjet megszállás már rég nem kifogás." Tutti biztos vagy ebben?

A kágébé mikor ment el?

@Svájc kiadta a szökésben lévő elítélt expolitikust: "Konklúzió? A magyar "ugarnak" az volt a célja minden korban (a mai napig), hogy tudatlanságban tartsa a jobbágyait. Ez ellen persze a fasz magyar még tapsolt is (tapsol a mai napig)."

Sajnos magam is így látom. 1914-ig ami polgári, haladó volt, az jórészt ausztria felől érkezett Mo-ra. Ezért az akkori labbancaink (Haburghű magyarok) joggal mondhatták, hogy 1, az osztrák császár jogszeriniti magyar király, 2. a progerssio tólük jön.

A mi mostani labbancaink (az első bekezdésemben a lista) a szojvet, ma orosz érdekeket és újabban az egybesült állomokét is képviselik, de a magyarságét nem. :-(

Jelen poszt pedig arról szól, a júdáspénzt hogy veszik fel. :-(

Conchobar 2014.02.05. 14:07:00

@Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye): "Adobe legfeljebb a saját szoftverére tud amnesztiát hirdetni" - Meghát az Adobe, az csak egy cég. Viszont Németország, és a Merkel-kormány adócsalókat érintő amnesztiája az már valami: "Ezzel egy időben tömegesen jelentkeztek olyanok, akik a hatóságoknak önkéntesen bevallották adófizetési vétségeiket, és jelezték..." ("Német adócsalási ügy - vége a türelmi időnek" www.metropol.hu/cikk/542766-nemet-adocsalasi-ugy-vege-a-turelmi-idonek), bár mondhatja a falka, hogy ez se teljesen analóg, mert Merkelék kezében volt furkósbot is (helyesebben CD), míg a magyar kormány kezében nincs adu, így aztán kénytelen ilyesféle adókedvezményben részesíteni a megtérő adócsalókat

Conchobar 2014.02.05. 14:10:46

@Marcellusca: "Szvsz elcseszett nép vagyunk" - Minden nép "elcseszett"

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.05. 14:11:46

@SirTocy: Pontosan. Valamint azt sem szeretném, hogy a gyerekem olyan légkörben nevelkedjen fel, ami ma a magyar oktatásban, és egész Magyarországon van.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.02.05. 14:11:47

@Svájc kiadta a szökésben lévő elítélt expolitikust: "A svábok egyszerüen dolgos, pedáns nép volt nálunk." Pontosan. A lényeg, a jobbtól tanulni kell. Nem irigykedni rá. A monarchiában az osztrák tisztviselő mikor találkoztak az utcán magyarul köszönt a magyarnak, a magyar meg németül köszönt vissza neki. De ez volt a morvákkal is. Ismerték az egymás mellett élő népek egymás nyelvét, kultúráját. Pontosan 4. generáció óta pedig egymás torkának ugrasztanak minket. :-(

Conchobar 2014.02.05. 14:15:15

@rdos: "Konklúzió? A magyar 'ugarnak' az volt a célja minden korban (a mai napig), hogy tudatlanságban tartsa a jobbágyait. Ez ellen persze a fasz magyar még tapsolt is (tapsol a mai napig).' Sajnos magam is így látom" - ...és milyen érdekes, hogy vannak (különösen a fiatalok között) akik másokat megvezetett hülyéknek látnak, miközben eszükbe se jut azt kutatni, hogy őket vezeti-e vajon valaki az orruknál fogva

Tiborfalvi Tibor 2014.02.05. 14:15:16

Ritkán futom át a kommenteket, de ez a nyomorult kancsóbár azóta is itt rontja a levegőt :D De ügyesek vagytok már, első körben 13 kommentet számoltam össze tőle, ahogy próbál vergődni egy ki figyelemért és senki nem válaszolt neki...

Conchobar 2014.02.05. 14:17:41

@Tiborfalvi Tibor: "Ritkán futom át a kommenteket, de ez a nyomorult kancsóbár azóta is itt rontja a levegőt" - Itt, bizony, ébbe bele kell törődnöd

Conchobar 2014.02.05. 14:20:00

@Tiborfalvi Tibor: "De ügyesek vagytok már, első körben 13 kommentet számoltam össze tőle, ahogy próbál vergődni egy ki figyelemért és senki nem válaszolt neki..." - Csak így tovább, gyerekek, semmi figyelmet ennek a fidesztrollnak. Gyerekek, a kívülállót ki kell közösíteni a falkából!

fvipera 2014.02.05. 14:29:36

szerintem a stabilitási számla csak adóelkerülésre jó. az igazolás nem menti ki az illetőt abban a kérdésben, hogy honnan van a pénze.

Kandeláber 2014.02.05. 14:32:15

@rdos: Továbbá Ausztria részesült a Marshall-segélyben, amelyet a mi öntudatos népi demokráciánk teljesen szuverén és legitim vezetői elutasítottak.
Továbbá Ausztriában lépten-nyomon találkozni olyan üzletekkel, amelyek évszázadok óta ugyanannak a családnak a tulajdonában vannak.
Ott nem volt kohnbéla féle kommün, és nem volt rosenfeld-csermanek -féle proéletárdiktatúra.
Továbbá ott nincs másfél millió rejtett erőforrás.
Hát ezért (is) működik Ausztria.

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.02.05. 14:35:31

@Tiborfalvi Tibor:

"ahogy próbál vergődni egy ki figyelemért és senki nem válaszolt neki..."

Ezzel még a fizujának is löttek :)))

Conchobar 2014.02.05. 14:47:52

@Svájc kiadta a szökésben lévő elítélt expolitikust: "Ezzel még a fizujának is löttek" - Gyerekek, ezt a kib@szott fidesztrollt azért fizetik ám, hogy hülyegyerekeket szóra bírjon. Újabban már nem Orbán-dícséretre, meg libajnaizásra-gyurcsányozásra fizetnek, mert abból haszna nem származik a Fidesznek

maxval bircaman fȍszerkesztȍhelyettes · http://bircahang.org 2014.02.05. 14:53:31

@Kandeláber:

Te eggggészen pontosan beleillesz ebbe a kerek meghatározásba (klikk a Szörre):

@SirTocy:

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.02.05. 14:53:55

@Virág et.: Nekem tulajdonképp teljesen mindegy. Ha nem lenne sáros az a lóvé, akkor alapból nem lenne baj, ha valaki beköpi. Ha az bűncselekmény, kapjon az illető egy ejnyebejnyét, de nagyobb dologra világított rá, mint amit ő elkövetett.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.02.05. 15:08:01

@Kandeláber: Ez történelmi tény. Nagyobbik gondom, hogy a módszerváltó többpárti eftársak 1pártállami titokszolis múltja és múltunk a mai napig titkos. Fityisz hisztérikusan komenyistázik szóban. Tettekben nem. :-(

Ezért aztán én már csak úgy vagyok, konteó vagy sem, hogy a történelmünk talán ha 1944-45-ig "tény". Azóta, ahogy nézem, a mai napig agitPRop. :-(

Kandeláber 2014.02.05. 15:19:43

@rdos: Mindegyik "rendszerváltó" párt tele volt pakolva besúgókkal.
Vajon miért nem fedték fel az ügynökök kilétét Antallék idején?
Mellesleg Horn sem igyekezett és az utána jövők sem csipkedték magukat.
Kicsit unalmas már, hogy szinte csak volt KISZ-titkárok lehetnek miniszterelnökök ebben az országban...
Amúgy a fideszen kívül a déká és a maszop is komcsizik, ez már vicc kategória.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.02.05. 15:30:55

@Kandeláber: Sajnos igazad van, Tartok tőle a jobbklikk is be van "drótozva".

Kérdeznék is valamit, mert komolyan nem értem. Hogy van az, hogy a NATO-nak sem csipi a szemét hogy a polgári és katonai 1pártállami titokszolisiank szervezetükben, személyi állományukban, tokkal vonóval folytonosak? Mert hogy a vélhetéleg személyükben is érintett politikumunkét nem csípi, azt logikusnak tartom, még ha valahol nagyon szomorú is. Állítólag volt itt egy hidegháború, ahol a korábban szövetséges USA és SzU egymásnak feszült. Tudom hog kicsit Off, de nem az van, hogy bár a SzEB (Szövetséges Ellenőrző Bizottság) megszűnt, de gyakoraltilag a mai napig "együtt dolgoznak rajtunk"? Ha felvetésem igaz, ez már nem háború, de nem is béke. :-(

Kandeláber 2014.02.05. 15:39:53

@rdos: Sztem teljesen logikus, hogy a gatyaváltás után max. a szolgálatok meg egyéb szervek felső vezetőit hajtották el, az állomány szinte érintetlenül maradt.
Például az ügyészségeken-bíróságokon '90-ben új önéletrajzokat írattak, így a 80%-ban MSZMP tag ügyészek-bírák szépen felesküdtek az új alkotmányra, aztán minden maradt a régiben.
Aztán az elvtársakból/elvtársnőkből urak/úrhölgyek lettek.
Az Állami Vagyonügynökség élére meg odatették Csepi Lajos ex-KISZ titkárt.
Sztem meg a szolgálatok kompetens emberei már minimum egy éve jenki zsoldban álltak, csak a leghülyébbek nem lépték meg ezt.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.02.05. 15:54:33

@Kandeláber: "Sztem teljesen logikus, hogy a gatyaváltás után max. a szolgálatok meg egyéb szervek felső vezetőit hajtották el"

Legalább ez megtörtént? Vagy vélelmezed, hogy megtörtént? Ugyanis az én környezetemben (nem rendvédelemben voltam) minden változatlan maradt. Minden. :-(

Ja, ahogy mondtad is a komisszár eftárs (függetlenített munkahelyi pártitikár) azóta buzgó katolikus lett, de hát neki aztán valóban van mit gyónnia. :-(

Bocsi, most mentem, néha dolgozni is kell. Holnap benézek.

Kandeláber 2014.02.05. 15:56:04

@rdos: A felső vezetőket azért a látszat kedvéért elhajtották.
Az ügyészségi- bírósági sztorit meg biztos forrásból tudom.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.05. 16:12:05

@Kandeláber: "A felső vezetőket azért a látszat kedvéért elhajtották."

Ja. Annyira, hogy a Pozsgay segített megírni azt a nagyon antikomenyista fidesznyik Tákolmányt...

Kandeláber 2014.02.05. 16:17:51

@Jani haverja: '90-ben hol is volt a fidesz?
Csak nem pár százalékos pártként ellenzékben a szadeszes haverjaikkal?
'90-ben simán az mdf-re szavaztam, mert tetszett a plakátjuk, meg a "tavaszi nagytakarítás" szlogen.
Aztán nem lett még sima takarítás sem.
'94-ben meg visszajött például Békesi pénzügyminiszternek, de becsületére mondva le is mondott nemsokára.
Itt minden csak látszat meg átverés.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.02.05. 16:25:29

@Kandeláber: A Fidesz 90-ben tényleg kicsi párt volt, viszont azért az tény, hogy Pozsgay 89-90-ben még az Antallékkal egyezkedett, csak nem sikerült köztársasági elnöknek lennie. Úgyhogy őt az MDF nem önszántából állította hátra.

Kandeláber 2014.02.05. 16:37:22

@Jani haverja: '89-ben az ún "Ellenzéki Kerekasztal" (amelyet erre senki sem hatalmazott fel) fideszestül-szadeszestül-mdfestül egyezkedett az mszmp-vel.
Pozsgaynak egyébként elképzelhető, hogy népszavazás útján sikerült volna köztársasági elnöknek lennie, de a négyigenes népszavazás ezt megakadályozta.
Az MDF-SZDSZ paktum alapján a parlament nevezte ki a köztársasági elnököt, nevezetesen Gönczöt, aki mindvégig szdsz szellemben tevékenykedett.
Támogatta a puccsista taxisokat, Olaszországban nyivákolt a La Stampa c. lapnak holmi Horthy-restaurációról.
Antall szégyene, hogy belement a paktumba, de persze csak fenyegetés hatására.

Tücsök1 2014.02.05. 16:54:43

@Jani haverja: Most pedig elmeséli Rákay igen szakértő műsorában, hogy is volt a rendszeváltás.
Valaki fentebb kérdezte, hogyan maradhatott meg az apparátus? Hát azokat legalább már ismerték keleten-nyugaton.

Achmed, a hitetlen 2014.02.05. 17:13:34

@Kandeláber: Én azt tudom biztos forrásból - tapasztalatból -, hogy az ilyen elhajtott felső vezetőket, pártembereket berakták a honvédséghez tisztnek magas fizetéssel. Aztán amikor pár év múlva kihozták a tiszti törvényt - főiskola kellett a csillaghoz -, akkor rengetegen elmentek nyugdíjba, vagy a sorállományúakkal íratták meg a dolgozataikat (pl az egyik haverom írta a laktanyaparancsnok vackait eltávért cserébe)...
Lófasz volt - és van is - itt, nem rendszerváltás.
Láttad Az ügynökök a mennybe mennek című filmet? Egy megnézést megér.

@Jani haverja: azóta is teli hazudja a sajtót, hogy a régi rendszerben ő volt a belső ellenzék, és mennyire szar volt neki akkor. Az MSZMP KB tagjaként milyen szar lehetett akkor az élet, még megsajnálom a végén.

Kandeláber 2014.02.05. 17:24:42

@Achmed, a hitetlen: Szerintem sem volt itt igazi rendszerváltás.
A káderek nem vesztek el, csak átalakultak.
Most meg egymást komcsizzák ezerrel, ez a legmurisabb.

_most_ 2014.02.05. 17:59:00

az vesse rá az első követ, akinek nincs 240 milliója külföldi bankszámlán.

victor vacendak 2014.02.05. 18:07:22

az a vicc, hogy havi egy-másfél millát kereső politikusok (akik ismert üzletemberek, kormányközeli cégekkel - mindegy melyik kormány) a bevallásuk szerint általában mindig egy fél Wartburg/Skoda/Trabant tulajdonjogával, másfél szobás panellal és kétmilliós adóssággal rendelkeznek (ez a standard)...

rexcramer 2014.02.05. 18:45:35

@Virág et.: várjàl picit, most a simon gabi dőlt be.....

kvadrillio 2014.02.05. 19:39:46

"Nem kell a pénz a zsidóknak
2014, február 5 - 14:02

Belföld
Friss hírek

Komoly dilemma lehetett, de megszületett a döntés: a zsidók annyria fasisztának tartják a kormányt, hogy nem kérnek a pénzéből.

A Dohány és a Frankel Leó utcai zsinagóga, valamint a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ is visszautasítja a Magyar Holokauszt 2014 emlékév programjainak megvalósítására a Civil Pályázati Alaptól elnyert támogatást - közölte a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerdán az MTI-vel.

Mint írták, a Zsidó Nyári Fesztivál szervezője, a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ arról tájékoztatta a Mazsihisz vezetőségét, hogy "a jelenlegi, felháborító helyzetre való tekintettel a civil pályázaton elnyert teljes összeget - 24 millió forintot - visszautasítjuk, és a jelenlegi kormány által szervezett Holokauszt emlékéven nem kívánunk részt venni"."

ENNEK SZÍVBŐL ÖRÜLÖK ! :)
MERT ÓRIÁSI A MUNKANÉLKÜLISÉG, TÖBB SZÁZEZER GYERMEK ÉHEZIK, A BATTHYÁNY TÉREN ÉS EGYÉB HELYEKEN PEDIG SOK ÉS EGYRE TÖBB KILOMÉTERES SOROKBAN ÁLLNAK SORBA SZEGÉNY EMBEREK, CSALÁDOK GYEREKEK EGY TÁL MELEG ÉTELÉRT !
A KÓRHÁZAKNAK IS SZÜKSÉGÜK VAN EZEKRE A MILLIÁRDOKRA ( KB 10 MILLIÁRD ?)A BETEG EMBEREK JOBB ELLÁTÁSÁÉRT.

NEHOGY MEGGONDOLJÁK MAGUKAT, MERT EZEKRE A HELYEKRE SOKKAL JOBBAN KELL A PÉNZ !!!+!! MINT HOLMI ÜNNEPSÉGSOROZATRA ebben a meggyötört országban és társadalomban !!!

Sztavrosz_ (törölt) 2014.02.05. 19:44:41

Azt persze megint senki sem firtatja hogy keletkezhet, egy évben 14 milliót kereső képviselőnek egy év alatt 16 milliónyi megtakarítása. Hazugság a demokrácia is.

Kámasuka 2014.02.05. 20:44:46

Ez egy qrvanagy 5let.

kewcheg 2014.02.05. 20:45:10

Zsiga Mártonnal nem az volt a baj hogy házat vett kb. 50 mihályért,aminek az adásvételijére negyvenet írtak,hanem hogy azt mondta hogy meglehet élni 47ezerből, meg hogy leaszfaltoztatta az utcáját egy olyan környéken,ahol azóta is tengelyig érnek a kátyúk,kivéve az ő utcáját. Mártonnak nem volt a pénze szerintem bűncselekményből legalábbis valószínű, még nincs annyira tapasztalt,dörzsölt..... Majd néhány év múlva már , ki tudja...

Justices 2014.02.05. 20:58:13

Kvadrilio vagy olyan naiv hogy azt hiszed jó helyre fog kerülni a pénz? Valamelyik szarházi seggnyaló számláján landol majd!!!! Én Megértem hogy nem kell nekik a mocskos náci kormány pénze bárhonnan is nézem....

Justices 2014.02.05. 21:02:42

@kvadrillio: Kvadrilio vagy olyan naiv hogy azt hiszed jó helyre fog kerülni a pénz? Valamedlyik szarházi seggnyaló számláján landol majd!!!! Én Megértem hogy nem kell nekik a mocskos náci kormány pénze bárhonnan is nézem....

Justices 2014.02.05. 21:03:50

@dr. Aullah: A Mazsihisz ma adta ki közleményben.

Kámasuka 2014.02.05. 21:05:56

@Justices: @dr. Aullah: @kvadrillio:

Majd a választás után kérni fogják az elmaradt részt kamatostól de hát most kampány van, a munkásőr Mazsihisz tetveseitől meg kb. ezt lehetett várni..:DDD

Kámasuka 2014.02.05. 21:11:07

A hülye fideszkqrmány meg visszamondta állítólag a német megszállási emlékmüvet a visításuk miatt.

A gyökerek! Újabb emlékmü kéne hogy azért hogy a zsidók nem szipolyoznak ktgvetési pénzeket!

Tücsök1 2014.02.05. 21:14:00

@kvadrillio: Egyrészt undorítóan írsz! Másészt, ez az első helyeselhető megmozdulás részükől.Lassan rájön majd a többi felekezet is, hogy ki kell bújniuk a fidesz halálos öleléséből.

eraszmusz 2014.02.05. 22:08:30

@kvadrillio:
Kedves Kvadrillio, neked lenne annyi eszed és iskolai tanulmányod, valamint egyszerű paraszti eszed akkor elgondolkodtál volna egy kicsit mielőtt leírod e nagy butaságot.
Lehet a Fidesz-KdnP-Jobbik csoport neked örömet és komoly jövedelmet adott amiért azt támadod aki gondolkodik és megpróbál építeni, s a sok megpróbáltatás után még mindig tűr mint a sok-sok magyar akit egy csapatnyi fiatal félrevezetett, szeretném ha végig gondolnád azon pénzek melyek ezen embereknek nem kell, most, mert nem akarnak azonosulni a Náci német birodalom emlékével melyben sokakat csak a fajtájuk miatt irtottak, nem másért. Te mit tennél ha szüleid, nagy szüleid szintén elpusztultak volna egy oktalan ember miatt, Te azonosulnál vele?
Jó gondolkodást, áldott napot.

eraszmusz 2014.02.05. 22:11:01

@Kámasuka: Mond jó elmebetegnek lenni, vagy csak attól vagy nagy fiú mert valakit lehet bántani, ha unatkozol akkor sportolj vagy végezz kerti munkát. Az legalább elfáraszt és nem kell közben a borsót tologatni,mert az neked fárasztó.

RÖVIDLÁTÓ 2014.02.05. 23:19:36

A balfasz! A bucska szelénél átrakhatta volna valamelyik főfidesznyik nevére és most azt vakarhatnák.
A dohányt úgy is bukja.

Hamajd 2014.02.06. 08:14:28

@kvadrillio:" Nem kell a pénz a zsidóknak"

Dunába vzet?

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.02.07. 11:23:49

@Kandeláber: Ügyészséget, bíróságot nem ismerem, de pl. a béemes Császár Józsefné maradt.

iksz.beszolunk.hu/kuncze-avh-s-tisztet-tamogatott-miniszterkent-az-szdsz-1-milliarddal-tartozik-az-allamnak-kuncze-nem-nyilatkozik/

Háborús bűnökről van szó, ezek nem évülnek el soha.

Hamajd 2014.02.07. 12:26:55

@rdos: Mi az, hogy az Szdsz tartozik az államnak, hiszen jogutód nélkül megszünt.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.02.07. 12:39:19

@Hamajd: Ha a linkelt cikket olvastad volna, akkor nem tetted volna fel ezt a kérdést. Mert ez a legkisebb (csőd)büntettük. :-(

Hamajd 2014.02.07. 14:32:37

@rdos: Elolvastam és egyből a békés átmenet jutott az eszembe.:-(((

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.02.07. 14:55:18

@Hamajd: Jogos. Ha nem ismernéd, adok további linket. Bereznay András, Kibulizott ország c. írása.

kibulizottorszag.net/

Hamajd 2014.02.07. 14:59:42

@rdos: Köszi, ezt már ismerem, szoktam én is ilyeneket olvasgatni, van amikor elszomorít, van amikor agresszívvá tesz, egyik sem jó.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2014.02.07. 15:48:08

@Hamajd: Nincs más út, mint a meggyőzés. Pl. ismerősök felé. Arra kell ráébreszteni a többséget (a fele már tudja, vagy érzi, ezt a tartósan ötven százalék körüli részvételi arány mutatja), ez a többpárti miskulancia nem legitim, valójában kollaborálnak korábbi elnyomónkkal SzU, módszerváltásunkat követően ezen túl az újjal is.

Ha kétséged lenne, egy másik történelem szemléletet adok.
www.magtudin.org/Hernadi_Tibor_%20A_masodik_vilaghaboru_igaz_tortenete.pdf

Ez meg egy betiltott? film. Furcsa, hiszen nincs is cenzúra. Vagy mégis?
avosok.atw.hu/

Addig marad Bereznay András ötlete, elmenni szavazni, mindet kihúzni. Köszönjük mindenoldali eftársak. Leszerepeltetek. Mind.

gabest1 2014.02.12. 15:56:52

Böcsületet melyik számlára kell utalni, és hány fokon mossák?

süti beállítások módosítása