Skip to content


       Szűrés lista

Demszky "Vastagbőr" Gábor: Ez nem választási metró!

Demszky Gábor, Mokka, Jakupcsek ...

Demszky arról hogy miért kell 300-400 méterenként megálló :
"A két megálló közel van egymáshoz (Fővám-Kálvin), de a Kálvin téri megállón a 80 méteres szerelvény az átszálló utasokat a 3-as metróról, és ez egyéb átszálló utasokat és a térségben közlekedő embereket NEM TUDJA elszállítani, ha a Fővámtéri megállóról, tehát a 2-es villamosról is ide érkeznek be az utasok. Kell, az emberek 6%-át el kell vinni a Fővám térre ahhoz, hogy a másik megálló is biztonsággal működhessen. Ugyanaz a helyzet a Bocskai út és a Móricz Zsigmond körtér esetében. Nagyon közel van egymáshoz a 2 megálló, de a Móricz egyedül nem lenne képes lebonyolítani azt az ÓRÁSI nagy forgalmat amit a Bocskai úti megálló és a Móricz körtéri megálló együttessen jelentene ....
Íme:


Tovább mögött folytatom ...

Ekkor sületlenséget rég olvastam, mintha a 6 percenként közlekedő 2-es villamosról a Kálvin térre hömpölygő tömeg egymást agyontaposná a 3-as metróról átszálló emberekkel együtt. A Deák téren 4 metró, számtalan busz, 2 villamos utasai szállnak át gond nélkül mindennap. "Ez nem választási metró" mondata pedig akármelyik paródiában megállná a helyét ...Hogy mer ilyet mondani, amikor végül is csak 1990-ben, 1994-ben, 1998-ban, 2002-ben és 2006-ban KAMPÁNYOLT, ÍGÉRT 4-es metrót. Sajnos mindig volt elég ember, voltak aki 5-ször (!!!) kajálták be ... hogy röhöghet Demszky rajtuk :(

Demszky ,nézd most megspórolok az adófizetőknek vagy 20 milliárdot :

A Kálvin téri állomás HÁTSÓ be és kijárata a Lónyai utcánál lesz ... innen elég egy 150 méteres mozgójárda a csarnokig és meg van oldva a kérdés . És képzeld Demszky, ez a  mozgójárda dolog van, létezik, működik, szeretik.

 
Amúgy meg a Kálvin téri megálló az egyik legfényűzőbb, képzeljetek el egy nagy üvegpiramist a földbe süllyesztve , aminek a teteje kint van a felszínen. Mivel az a terv, hogy a napfény cirógassa a lent a síneket, mert az annyira jó....és kurva drága !
Pofátlanul, de meg is tervezték, és ha ezeken az idiótákon múlik, meg is építik.

Amúgy JBB kollega írta le azt a gondolotát ennél a cikknél, és ezen én is elgondolkoztam, lehet hogy ez a magyarázat :
"Azért is ragaszkodnak foggal-körömmel "A Terv"-hez a rablók, mert az alagútfúrás költségei nemzetközi szinten igen pontosan és egyszerűen összehasonlíthatóak, ergó nem lehet lopni korlátlanul. Nade az állomások, azok aztán nem kerülhetnek semmilyen összehasonlításba! Látjuk is a végeredményt, gyakorlatilag az egész M4 egy gigahosszú állomás lesz, néhányszáz méterenként áttört, unikális, teátrumos terekkel, amiknál drágább megoldás egyszerűen nincs."

Lehet benne valami, 1 km alagútfúrás ára gondolom egy sávban mozog a világon Japántól Londonig mindenhol, de az állomásokért annyit kérnek amennyit nem szégyellnek. És Demszky még azt sem engedte meg az oroszoknak a 90-es évek elején, hogy az államadósság fejében kifúrják nekünk az alagutat ...Miért nem ??? Nem tudom...

Kálvin téren ilyen lesz (?)























Címkék: bkv demszky metró

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr14294411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cowkie 2008.01.12. 16:52:30

bocskain meg a moriczon is nagy a forgalom amugy, a 18/41/56-os villamoson nap mint nap latom, h ezen a ket megallon urul ki a szerelveny, kb 50:50 aranyban. ettol fuggetlenul tenyleg tulsagosan kozel van, szntem mozgojarda kene a moricztol a piacig (ugyis csak amiatt mennek oda a nyugdijasok)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.01.12. 18:09:34

Ja, azt nem is írtam bele, hogy Demszky szerint a légszennyezettség nem lépi túl a határtéket Budapesten ...

Lehet budakeszi lakosként a friss erdei levegő nagyon kellemes Demszkynek, de mintha csak háromszorosan lépte túl a szennyezettség december végén/ január elején ...

"A legmagasabb értéket a rákkeltő hatású szálló por, a PM10 éri el, tegnap az egészségügyi határérték háromszoros koncentrációját mérték Csepelen."

pl:www.idokep.hu/?oldal=hirek&id=54

simonmondja... 2008.01.12. 18:37:19

Cowkie.
Nagy a tapasztalatod. Azért, ha nem haragszol, van a piacon és a járóbetegellátáson kívül néhány lakó, mivel itt a házak átlag 8 emeletig sűrűn lakottak, és a néhány kollégium, egyetemekkel. Munkahelyek, Földhiatal.
Ha a plázát nem számoljuk, ami a piac mellett épül.
Amikor épp nincs a térségben minden feltúrva, erre megy át a kelet-nyugat forgalom elég szép része.
Szóval van mozgás elég.
De teljesen igazad van .
Ezt a két csomópontot vétek külön kezelni.
Egy ekkora távolság két különirányú mozgólépcsővel simán áthidalható.
Sőt. Akár egy harmadik irány sem lenne hülyeség .

simonmondja... 2008.01.12. 18:41:24

Ja, a "Közgáz" felé is dettó elég lenne egy egyszerű kivezetés . Hülyeség a Duna alá állomást tenni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.01.12. 19:05:04

Én utaztam Prágában metróval, de annyi ideig ment 2 állomás között a metró, hogy szó szerint be voltam tojva hogy rossz metróra szálltam ...:)

Moks · http://vastagbor.blog.hu 2008.01.12. 20:09:53

azt hitted h távolsági busz,mi:D?

pityutanarur · http://pityutanarur.blog.hu 2008.01.12. 21:22:28

a bocskai és a móricz hogy külön megálló lesz, az akkor is hülyeség, ha a kettő közt ott az SZTK, meg az egyiknél ott a négyes, a másiknál a hatos végállomása. A vásárcsarnokba pedig nem a Keletitől jönnek a szatyrok vásárolni és az egyetemisták kajálni, hanem a környékről, villamossal.

Semmire nem jó ilyenkor már az okosság, de szerintem simán bölcs lett volna, ha a megálló egyik mozgólépcsője a móriczra vitt volna, a másik a bocskaira. Magyarul egy megállót a két pontnak. A kettő annyira közel van, hogy ha az orrom előtt húz el a villamos, vasárnap még simán megéri futni utána, mert simán el lehet érni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.01.12. 21:36:53

Ja, a metro nem arról szól hogy minden sarkon megálljon, hanem hogy nagy tömeget vigyen A-pontból B-pontba, ami lehetőleg jó nagy távolságra legyen egymástól és máshogy nem lehet megközelíteni ...:)

nem is értem, ezt így hogy tervezhették meg ? És ha feléíptik, ki fog rajta utazni anniyan hogy akár 20-30 évebelül visszahozza az árát ...vagy az nem számít ?
Demszky kitalálta, Demszky megígérte, Demszky megépíti akármi árán is ?!

Mike36 2008.01.13. 03:31:04

nem bekajálta és nem röhög rajtuk
látom még mindig azon megy a pityergés, hogy nem az óbudai faszfej lett a polgármester

aranyhaj.blogspot.com 2008.01.13. 08:52:58

Pityutanarur javaslata jól hangzik... kár, hogy az okosok nem találták ki, mielőtt belevágtak az építkezésbe.
Nem mintha olyan közel lenne a befejezés...

aranyhaj.blogspot.com

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.01.13. 10:57:50

Mike12

Milyen kesergés ? Hol olvastad ? Leszarom ki polgármester, nem is pesten szavazok amúgy ....csak rendes, normális várost csináljon ..(mivel ez lenne a munkája).

Javasolnél Neked agy Prágai hosszú hétvégét .. 2 szocilasta utódállam fővárosa, ugyanonnan indultak 1989-ben, és neézd meg hol tartanak most ....

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2008.01.13. 12:40:10

az összes ilyen államiönkormányzati gigaberuházás csak arra kell, hogy utat találjon a pénznek kifelé az állami keretből

senkit nem érdekel hogy hol lesz hány utas

plusz egy megálló az plusz egy lehetőség "tendereztetni"

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.01.13. 21:01:16

Ja, Cowboy, ezt is megírtem 2 poszttal feljebb :)

Noname Cowboy 2008.01.13. 21:02:45

Bocsánat. Elsiklottam felette.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.01.13. 21:24:01

Nem akartam egyben megírni, bár összefügg ...mondjuk csak a 4-es metróról lehetne egy külön blogot nyitni :(

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.01.13. 21:30:28

Háát igen. Szép hosszú blog-ot. :-)
Ez a riport.is hihetetln. :-)
a Bp-iek 80-85 százaléka várja! :-)
Orvos kellene már Demszkynek. Pszihiáter.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.01.13. 22:22:09

Ez megint egy csúsztatás Demszkytől ..
az emberek 80%-a normálisan akar közlekedni, ha ez ufókkal működne, ufó-pártiak lennének ...:(

Tudod, ahány kérdés,a nyi válasz ..akármit kihozok neki 80-85%-ra, csak okosan kell kérdezni az embereket !.

W Joe 2008.01.14. 00:17:42

Itt van egy szavazás a 4-es metró Fővám téri megállójáról:
www.wita.hu/index.php?show=wita&wita=1

De egyébként mindegy, hogy ki mit gondol a metróról, mert Demszky megmondta, hogy ők készítettek közvéleménykutatást és ez az ami fontos :D A Budapestiek 80%-a happy a 4-es metró miatt! Juhé!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2008.01.14. 01:10:10

Azért nem mindegy, hogy a Bp-iek vagy a megkérdezettek. Mert nem mindegy milyen népességben vesznek mintát.

greg 2008.01.14. 10:28:33

Kapára, kaszára, vagy miaf@sz ez: www.negyesmetrobaratai.eu

Tele van vele az egyetem környéke.

Noname Cowboy 2008.01.14. 10:58:05

Kik ezek az agyalágyult barmok????
Nem veszik észre, hogy pont az az érdeke valakiknek, hogy ne készüljön.
Munka nélkül kaszáljanak milliárdokat.

zek 2008.01.14. 13:51:33

szerintem tök jó. menjünk oda, állítólag megerősítik a rákoczi tér védelmét.

Transzilva 2008.01.14. 13:59:12

Én a Kálvinon futottam bele a metro barátok plakátjába, szerintem is jó ötlet, legalább vki csinál vmit, meg egy icsit odab@sz a demszkynek, mert ami a metro körül megy az már lassan komédiába torkollik, meg a pénztárcám még mélyebb bugyraiba.

bacsa 2008.01.15. 15:13:28

Mike 12
Te egy tucatnyi hulyeseget halmoztal a pihent szajkomunkas agyadba.

pozitivecrew · http://www.nesze.hu 2008.01.15. 19:38:17

Hihetetlen!
Gratulálok, tényleg..ahelyett, hogy az ember örülne neki, hogy épül végre az a rohadt metró, még kössünk bele abba, hogy hány kurva megálló lesz? Nem tudom kinek hogyan működik az agya, de minél több a megálló, annál jobb..aki meg ennyire kritizál, az gondolkozzon el egy picit, miért van ideje ilyen faszságokkal foglalkozni..vagy nyerj meg egy választást, és tedd tényleg jobbá a dolgokat, vagy kurvára kussolj és menjél inkább szemetet szedni a 8ba, hogy tényleg vmi hasznosat csinálj..písz

Roltii 2008.01.15. 19:57:00

pozitivecrew:
persze, miért is emeljük fel a hangunkat bármiért, egyszerűen csak kussoljunk. Nem érdekes hogy a mi pénzünket költik a felhatalmazásunk nélkül 70-es években készült tervek alapján. taps-taps-taps
Jah, egyébként lényegtelen, mert úgyse fog elkészülni. egyébként persze bp-vel minden rendben van, most jutotunk el arra a pontra, hogy a 4-es metró az első a fontossági sorrendben.ha-ha-ha

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.01.15. 20:47:03

pozitivecrew

"minél több a megálló, annál jobb."

Jóhogy nem mindjárt mindnen sarkon megálljo nem ?
Pont az a lényeg hogy gyorsan menjen,minél kevesebbszer álljon meg! így nyersz vele időt. A jelenlegi tervek szerint csak perceket fog verni a piros 7-esre (Keleti-Etele), így nem éri meg átszállni .-> nem lesz rajta utas -> nem hozza vissza az árát.

Arról nem is beszélek hogy minden egyes megálló 10-20 milliárd forintba kerül....


Sajnos az a baj hogy nem hallgattak a szakmára/civilikre. Rossz terveket, rossz számítással rosszul valósítanak meg. Nem a metró ellen vagyok/vagyunk , hanem hogy így ennek semmi értelme ...

Jobb lesz egy kihasználtlan metró ? 500 milliárdért?
Csak mert Demszky azt mondta , LESZ 4-es metró ???

Bubek 2008.01.16. 00:16:38

Szerintem - habár nem értek a várostervezéshez - ez a 4-es metró felesleges. Többet használna a városnak, ha a koromokádó olajkályhával hajtott buszokat trolikra cserélné, néhány oszlop, drót a levegőbe, sok troli megoldaná olcsón, gyorsan rugalmasan a légszennyezettségi és utas problémákat. Nem kell lemenni és feljönni a mélységbe/ből, nem kell fűteni és szellőztetni az állomásokat, nem kell parázni, hogy egy öngyilkos miatt megáll az egész, nem kell annyi milliárdért mindent szétfúrni és talán a trolikat egyszerűbb fenntartani esetleg lecserélni.Gyorsabb, csendesebb mint a busz, olcsóbb mint a villamos vagy a metró felépítése, igaz télen izgalmasabb a trolikkal a jeges úton csúszkálni. :)
Én a közlekedési felügyelet golyóit is elkapnám és megméretném vele a "kék dobzokból" kijövő füstöt. Az nekem ne mondják, hogy járjak a busszal, amikor hangosabb és büdösebb, mint egy EURO 4-es motor. Ha troli lenne, lökném a dunába a kocsit oszt járnék azzal. Mert talán a troli eljuttatható bárhova, ahova a metró nem jut el, és a metró nem ér semmit a kapcsolódó járművonalak nélkül.Egy zöldkártya ráférne a kukásautókra is..
Megaztán a trolimegállók lehetnek 300m-re is egyámstól...

simonmondja... 2008.01.19. 19:49:38

Bubek.
A trolira, aztán követelnénk a légkondikat nyáron, a fűtést télen.
Eső és hó, valamint csúcsforgalom és hétvégi átmenőforgalom idején állnánk a dugóban.
Az egysávos hidakon sorbaállítanánk a trolikat és a tetejükön ugrálnánk el a túlpartra.
Autóbalesetek és árurakodás pedig izgalmassá tenné a napjainkat, mert bármikor képes megakasztani a felszini forgalmat.
És persze, sok trolin sok jegyellenőr és bliccelő kergetőzhetne.

simonmondja... 2008.01.19. 19:53:33

Ó, a felsővezetékszakadás örömeiről majdnem megfeledkeztem.
Ezek nem kimondottan csendes, félreeső útvonalak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.01.19. 22:45:04

A 4-es metró nem felesleges, csak nem így és nem ott kellene építeni .

Emlékszem , volt róla terv hogy a 2-es metrót felhozzák a felszínra a Délinél és kivezetik a vasúti síneken Kelenföldre, mivel a Déli pályaudvar kiköltözne oda.... és az csak 1 a sok ötlet közül.

simonmondja... 2008.01.21. 10:28:12

Zero.
A Nemzeti Színházzal is ez volt a gond.
Hogy ne a belvárosba kerüljön, hanem a haver félreeső telkére, és ne kész tervek alapján épüljön, hanem a haveri kör megbízásaival.

süti beállítások módosítása