Skip to content


       Szűrés lista

A galgagyörki incidens két forrásból

Nézzük meg, hogy írja le a Galgagyörkön történteket Bayer Zsolt, a Magyar Hírlap újságírója és a Magyar Távirati Iroda, az ország első számú hírforrása, melynek tudósításait minden hazai médium használja (eleve érdekes, hogy egy MTI hír hogy lehet tele az "úgy tudják", "egyesek szerint" szókapcsolatokkal). Érdemes végigolvasni, tanulságos lesz:

Bayer Zsolt, Magyar Hírlap (innen):

"Nézzük először a hírt, amely számos hírportálon olvasható: "Két család viszálya miatt a Magyar Gárda tagjai is megjelentek a Pest megyei Galgagyörkön vasárnap. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a településre, ám beavatkozásra nem volt szükség. A helyiek tájékoztatása szerint az ügy hátterében a két szomszédos család tagjainak szerelmi ügye áll. A két családfő összeszólalkozott, majd pedig vasárnapra virradóra felgyújtották a roma család házát, de megrongálták a másik érintett, nem roma család házát is. Az egyik kárvallott ezek után úgy döntött, elköltözik a faluból, és segítségül a Magyar Gárda tagjait hívta. Körülbelül 30 önkéntes jelent meg, akiket a rendőrök kísértek a faluban."

Mindez ocsmány hazugság. A vasárnap estét jómagam Galgagyörkön töltöttem. Megtudtam, hogy "balhé" van a faluban, és sietve odamentem, velem volt kollégám, az Echo tévé operatőre is. A mi kameránkon kívül más filmes eszközt nem láttam. De ez mindegy is. Áldom az eget, hogy ott voltam, és elmondhatom, megmutathatom mindenkinek, mi történt. Ha nem lettem volna ott, a magyarországi alja média tálalná az esetet, és még jobban megalázna két ártatlan magyar családot.

Ami vasárnap Galgagyörkön történt, az nem "balhé". Maga az iszonyat. S ha ez megtörténhetett, akkor megtörténhet immár akármi. Bár – teszem mindjárt hozzá – ezt mondogattuk Olaszliszka után is. S akkor lássuk az ocsmány hazugságok után a tényeket.

Galgagyörkön, a cigánysor egyik házában élt egy fiatal magyar házaspár. Amikor házukat megvették, még csak egy cigány család lakott ott, rendes, dolgos emberek, a mi házaspárunk jó barátságot ápolt velük. Aztán jó sok cigány lett Galgagyörkön is. S történt három évvel ezelőtt – mondom, három éve! –, hogy néhány alja ember egyszerűen beköltözött a magyar pár házába. (Hogy értsék: a mi párunk telkén áll egy száz négyzetméteres ház, abban lakott a család, s a telek másik részén áll egy húsz négyzetméteres ház, azt nyári konyhának használták. No, ebbe a nyári konyhába költöztek be a rohadékok egy szép napon, három esztendeje immár. S a rohadékok nem azért rohadékok, mert cigányok, hanem mert nem valók emberi közösségbe, azért.)

Már innentől érdekes a hír, amelyet az alja média világgá kürtölt: "két szomszédos család viszálya". Tehát ha holnap néhány rohadék beköltözik a sufnimba, attól fogva mi szomszédok vagyunk. Még jó, hogy nem szomszéd úr, a keserves mindenit!

Beköltöztek hát a romák, a mi párunk pedig próbált jogorvoslatot keresni. Rosszul tették, az ugyanis nincs ebben az országban – de erre még később visszatérünk. Mikor elmentek a rendőrségre, azt a választ kapták, hogy hozzanak a polgármestertől és a jegyzőtől kilakoltatási papírt. Mentek a polgármesterhez, ott meg nem adtak nekik ilyen papírt. Hogy miért nem? Mert féltek azoktól, akik időközben szépen belakták a fiatal pár kis házát, akik aztán fizethették utánuk a közüzemi díjakat, mert azt természetesen nem fizették. S így suhant el három esztendő. A fiatal pár szaladgált fűhöz-fához, a "vendégek" meg még inkább elszemtelenedtek, miután látták, hogy őket az elfoglalt házból senki sem fogja kivágni. Hogy elszemtelenedtek végképp, onnan lehetett tudni, hogy elkezdték terrorizálni a mi fiatal párunkat. Naponta fenyegették őket, hogy "meg lesznek ölve, ki lesznek irtva". Így, ebben a légkörben érkeztünk el néhány nappal ezelőttig, amikor is az egyik úgy megütötte a fiatal pár férfi tagját, hogy annak beszakadt a dobhártyája. A fiatalember elment a rendőrségre, és feljelentést tett. Ettől annyira felmérgesedtek, hogy vasárnap hajnalban betörték a fiatalok autójának ablakait, és kidöntötték a házuk kerítését. Majd vagy ötvenfős, kaszával, kapával felfegyverkezett csürhe körbevette a pár házát, és azt üvöltözték, hogy megölik őket. A pár ekkor kihívta a rendőrséget. A rendőrök három óra múlva jelentek meg a helyszínen. Négy (!) rendőr vonult ki, kicsit nézelődtek, majd elmentek. A fiatalember ekkor felhívta a Magyar Gárdát, és kérte, jöjjenek már oda, védjék meg az életüket, és segítsenek elköltözni, mivel a fiatalasszony az idegösszeomlás határán van, és nem csinálják tovább. Tehát 2008-ban Magyarországon egy fiatal pár úgy dönt, hogy elköltözik a saját házából, mert néhány roma terrorja erre készteti…

A Magyar Gárda meg is jelent a településen. Jelenléte akadályozta meg, hogy a támadók behatoljanak a pár házába, és ott csak a jó ég tudja, mit műveljenek. Érdekes fejlemény, hogy a gárda megjelenése után azonnal meg tudott érkezni a Készenléti Rendőrség. A háznál a fegyvertelen gárdisták néztek farkasszemet a kapával, kaszával és szamurájkardokkal felfegyverkezett cigányokkal. Ebben a helyzetben a Készenléti Rendőrség a legfontosabb feladatának azt tekintette, hogy akkurátusan igazoltatni kezdje a gárdistákat. A cigányokhoz a készenlétiek nem is szóltak. A gárda később a cigánysorról levonult a faluközpontba, ahol a község lakói már összegyűltek. A falubeliek vastapssal köszöntötték a gárdistákat, majd elénekelték a Himnuszt. Ezt követően a rendőrök vezetője megkérte a gárdistákat, hogy vagy tízen menjenek vissza a fiatal pár házához, és segítsenek bepakolni a holmikat a teherautóba, mert a pár költözik. De – tette hozzá a rendőrök vezetője – az egyenruhát vegyék le, mert az "irritálja a cigányokat". Irritálja szegényeket – hogy mindjárt megszakad a szívem…

Ez történt tehát Galgagyörkön, drága barátaim. A fiatal pár és egy másik család – anya három gyermekével – elköltözött a házából. Beszéltem velük, az interjúkat megnézhetik vasárnap este a Mélymagyarban. Ja, el ne felejtsem! Az anya a három gyermekével azért költözött el, mert még délelőtt, mikor látta, hogy mi készül, átment a mi fiatal párunkhoz, hogy segíthet-e valamiben. Mikor kijött a házból, a romák közölték vele: "Te is meg fogsz dögleni a malacpofájú kölykeiddel együtt!" Ekkor úgy döntött, elmegy. Este, a falujától való búcsúzáskor az egyik gárdista autójában ült, hátul a gyermekei. Arcát tenyerébe temette…

Miközben a Magyar Gárda költöztette házaikból a magyarokat, még egy nagyon fontos személy érkezett a faluba. Az Országos Cigány Önkormányzat valakije. Nagykutya lehetett, mert bazi nagy Audi hozta. Ő eltűnt odafönt a cigánysoron, az övéi között. Akik nyilván beszámoltak neki a "rettenetes magyarokról" meg a "rettenetes gárdáról" s arról, hogy nekik pokol az életük. Mert gombnyomásra hazudnak. S bár vasárnap este nem volt kamera Galgagyörkön, csak a miénk, de most majd lesz. Hiszen a fiatal magyar családok már elköltöztek. Most már semmi sem zavarhatja az idillt, amelyben majd a házfoglalók bele fogják vernyogni a kamerába, hogy a szemét gádzsók bántják őket.

S még egy apróság: tegnap este Galgagyörkön egyetlen ház sem égett. Értsd: a nyári konyha sem – amelyben a "szomszéd úrék" élnek. "


Ugyanez az MTI-től (innen):

A Pest megyei Galgagyörk cigányok által lakott részében két család között tört ki a viszály - erősítette meg a falu polgármestere, Szabadi Mónika kedden azt, amit az MTI munkatársa a helyszínen hallott.

Féltékenység miatt robbant ki a háborúskodás - mondták a helyi romák. Az ügy egyik főszereplője, P. L. néhány éve költözött a romák által lakott településrészre. Az ő élettársa a szóbeszéd szerint összeszűrte a levet a szomszédos O. család 18 éves fiával. Az ügy a szombati ballagási buli után szóváltásba torkollott, végül a megcsalt férfit -, aki a szemtanúk szerint részeg volt - a fiú pofonvágta.

P.-ről a helyiek úgy tudják, hogy korábban felvételét kérte a Magyar Gárdába, sőt egyesek szerint már tagja is a szervezetnek. A férfi a veszekedés után telefonon kihívta a gárdistákat, akik még aznap éjjel megjelentek, és "végigverték a cigányokat" - mondták a környékbeliek.

Balogh József, az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese és Angeli Tamás, az EKE Jogvédő Egyesület képviselője vasárnap este a helyszínen arról számolt be, hogy előző éjjel csuklyás magyar gárdisták hetven-nyolcvan tagú csoportja támadt a háromgyerekes O. család házára, amelyet felgyújtottak, a tévéjükbe pedig többször is belelőttek. Akkor ők úgy tudták, hogy több száz gárdista ólálkodik a környéken.

Dósa István, a Magyar Gárda főkapitánya ugyancsak vasárnap este, Galgagyörkön az MTI tudósítójának azt mondta, őket szombat éjjel azzal riasztotta P., hogy védjék meg a háza köré gyűlt cigányoktól és segítsenek neki elköltözni a faluból.

Vasárnap délután mintegy harminc gárdista érkezett a faluba, ahol már sok rendőr fogadta őket. Hét embernek megengedték, hogy odamenjen P. házához, a többiek pedig onnan másfél kilométerre várakoztak. Vasárnap késő este a P. bútoraival megrakott teherautó erős rendőri kísérettel elhagyta a falut, kis idő múlva a gárdisták is távoztak.

A rendőrök folyamatosan igyekeznek megnyugtatni a helyieket, hogy megvédik őket, a polgármesternő pedig már két éjjel a romák között aludt, hogy félelmüket csillapítsa. Hétfő este azonban ennek ellenére pár perc alatt nagyobb csoport fegyverkezett fel, mert valaki azzal kereste fel őket, hogy visszajöttek a gárdisták. Ez azonban tévedésnek bizonyult, mint kiderült, vadászok voltak a falu határában.

P. és az élettársa négy éve költözött az 1,7 millió forintért megvásárolt házba - ismertette Szabadi Mónika polgármester az előzményeket. A ház előző tulajdonosa azonban a nyári konyhát zsebszerződéssel eladta a szomszéd O.-éknak, akik azóta is használják.

Eddig ebből nem is volt összeütközés, nemrégiben azonban a "rendezetlen életmódot folytató" P. előző felesége oda akart költözni a közös gyerekükkel, tehát kellett volna a hely - mondta a polgármester. Végül is ez a tisztázatlan hátterű jogvita és a féltékenység vezetett a viszályhoz. A polgármester szerint - a híresztelésekkel ellentétben - nem gyújtották fel senki otthonát, de az O.-ék nyári konyhájában talált holmit valóban kiszórták az udvarra.

Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden azt közölte: rendőrök cirkálnak az ominózus településrészen, és a rendőrség jelenleg is vizsgálódik az ügyben - bővebbet egyelőre nem kívánnak mondani.

Az Országos Cigány Önkormányzat elnöke, Kolompár Orbán az MTI-nek kedden azt mondta, hogy a Magyar Gárda "burkolt és burkolatlan fenyegetéseit" valóra váltja, és most már fizikai erőszakot is alkalmaz a cigányság ellen. Megjegyezte, a múlt héten a Fejér megyei Pátkán Dósa István, a gárdisták kapitánya feltette neki a kérdést, hogy hajlandó-e meghalni népéért, mint azt tette a feketék egyenjogúságáért Martin Luther King. Az OCÖ elnöke - mint mondta - igennel válaszolt, de hozzátette, ezek szerint "akár merényletet is képesek elkövetni ellene és a cigányság ellen".

Raffael Gyula, a Pest megyei kisebbségi önkormányzat elnöke az MTI-nek azt mondta: "aljas hazugságok" jelentek meg a sajtóban kedden a Galgagyörkön történtekről. Hozzátette: figyelemmel kísérik az ott zajló eseményeket; naponta többször is beszélnek telefonon a helyiekkel és a szomszéd települések kisebbségi önkormányzatainak képviselőivel, mivel az eset óta a környéken félelemben élnek a cigányok."

A képek (videók itt):

Az elmenekült család:

























Pakolnak, menekülnek a betört ablakú autóval:

























Mindent vittek ami belefért:

























Összegyűltek:


























Címkék: közélet abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr72529229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DrSzöszi 2008.06.19. 18:52:48

Firefly,

nem, én sem.
Csak arra akartam rávilágítani, hogy az, hogy látod-e, mi történik a környezetedben, nem feltétlenül függ attól, hogy hol élsz.

Én munka-család szinten be vagyok szorulva a XII. ker - VI. ker - Bécs háromszögbe. Nem az a klasszikus terület, ahol elsőkézből kapsz infót a hasonló dolgokról. E
Épp arra akartam ráilágítani, hogy attól még, hogy hol élsz, lehet rálátásod arra, hogy az országban mi történik.

efhábé 2008.06.19. 18:53:57

"Tényleg?

Őszintén kérdezem.

Te az elmúlt években láttál Magyarországon olyan tendenciát, amiből természetes, hogy a romák félnek? Csak úgy? Ha nem tettek semmit?

ŐSZINTÉN!"

Te nem félnél, ha megjelenne az utcádban a Gárda, akikről minden roma úgy tudja, hogy rettenetes cigányevő bagázs?
Te is félnél.

bazalt 2008.06.19. 18:54:20

FHB!
"Attól, hogy szeretem a pörköltet, még nem következik automatikusan, hogy a galuskát is"

Értem én. Csak az is sántít. A pörköltet ugyanis általában galuskával adják, tehát implicite következik hogy szereted a galuskát IS. Ha már hasonlat.

2008.06.19. 18:56:16

nem olvastam minden kommentet

off:
ahhoz szólnék hozzá, h milyen híreket is kapunk. szóval fodor gábor még a megválasztása előtt beszélt azokról a feltételekről, melyek alapján elfogadná az előrehozott választásokat: index.hu/politika/belfold/szfg0607/

tegnap olvasom az indexen, h orbán meg gyurcsány mikor tárgyal fodorral... a hír végén összefoglalásul az előzmények: fodor megválasztása után beszélt a feltételekről index.hu/politika/belfold/fodor9947/
hát kapja be az index is! meg az is aki írta! ennyire analfabétákat!
mert ám ez is nagy különbség! nem mindegy!

on:
ez van a jelen esetben is az mti-s hírrel.
mocskok ezek minden...
fejétől bűzlik a hal?

efhábé 2008.06.19. 18:56:17

baszkurátor, ezekre én is. Mondjuk azért az éremnek van két oldala, arról se feledkezz meg, hogy a szakképzett romát sem feltétlenül az első munkahelyére vették fel, nem tudod, hány helyen telt be már a munkakör hirtelen, mire odaért.

efhábé 2008.06.19. 18:57:51

bazalt, vagy főtt krumplival, rizzsel, tésztával, ugyebár...
Attól, hogy neked csak egy dolog ugrik be mindenről, nem feltétlenül csak az az egy létezik.

DrSzöszi 2008.06.19. 18:58:09

Firefly,

azért mindenesetre most volt nálunk lomtalanítás, és hát nem örültem neki.
Lehet, hogy ez nem PC, de nem örültem neki. Nem örültem, amikor éjszaka is üvöltözés volt ott, ahol egyébként szupercsend van, nem örültem, amikor a kislányom olyan szavakat hallott, amiket azóta kérdezget, hogy mit jelentenek...
És nem, nem pakoltam ki a lomokat, mert nem akartam, hogy közvetlenül előttünk legyen mindez.
Majd elszállíttatom őket a Vörös Kereszttel később.

És igen, tudom, hogy ez a legenyhébb változat, és azt is, hogy lehet, hogy túlérzékeny vagyok, de akkor is, ha őszinte akarok lenni, nem örültem...

És ha belegondolok abba, hogy én ennek mennyire nem örültem, akkor csak elképzelni tudom, hogy mások, más helyzetben mennyire nem örülhetnek. Ha érted, mire célzok.

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2008.06.19. 18:59:20

"Te nem félnél, ha megjelenne az utcádban a Gárda, akikről minden roma úgy tudja, hogy rettenetes cigányevő bagázs?
Te is félnél."

Valóban, de ez nem a gárda hibája: az ő rendeltetésükből az fakad, hogy annak kellene félnie, csak és kizárolag, akinek vaj van a füle mögött / véres a keze. Hogy a média n+1-szer elátkozta őket még mielőtt bármit is csinálhattak volna, az más kérdés, és elég szomorú.

Különben a gárdisták amúgy is 'jógyerekek': még tüntetéseken sem virgonckodhatnak, mert avval az egész testületet képviselik, és tényleg szétcincálnák őket.

DrSzöszi 2008.06.19. 18:59:49

"Te nem félnél, ha megjelenne az utcádban a Gárda, akikről minden roma úgy tudja, hogy rettenetes cigányevő bagázs?
Te is félnél."

Igen. Félnék.

Csakhogy nekem nem is lenne egy "csapatom", "rokonaim", akiket másnapra felfegyverezhetnék...

Ha lenne, akkor nem félnék.

firefly 2008.06.19. 19:00:38

Dr Szöszi

Rálátásom az bőven megvan, akár tapasztalati szinten is. Volt néhány év, hogy tanárként dolgoztam (szeretem a kihívásokat:)), olyan intézményben is többek között, ahol voltak jelen kisebbségben élő diákok is. Nos ezért is hagytam ott a PÁLYÁT.

DrSzöszi 2008.06.19. 19:02:31

"Rálátásom az bőven megvan, akár tapasztalati szinten is. Volt néhány év, hogy tanárként dolgoztam (szeretem a kihívásokat:)), olyan intézményben is többek között, ahol voltak jelen kisebbségben élő diákok is."

Firefly,

hasonló háttér. :)

firefly 2008.06.19. 19:02:53

DrSzöszi

Természetesen értem. Talán jobban is, mint más.

efhábé 2008.06.19. 19:04:08

Demo, tökmindegy, hogy a gárda hibája-e vagy sem, a tényen, hogy félnek, nem változtat.

DrSzöszi, hogyne félnél, akkor is félnél, csak éppen közben rettentő erősnek éreznéd magad.
Én egyébként ezt speciel irigylem a romáktól, meg tudták őrizni a családi kötelékeket és ha kell, azonnal összeszalad a nagycsalád (most nem feltétlenül lincselésre gondolok természetesen).

firefly 2008.06.19. 19:04:42

DrSzöszi

:)) Most megyek 1 kicsit fejlesztgetni. Örülök, hogy beszélgettünk.

Pista Bácsi 2008.06.19. 19:13:03

Szerintetek miért teszi azt egyre több önkormányzat (valószínűleg jogtalanul, de nagyon helyesen!!!), hogy a segélyek folyósítását a gyerekek iskoláztatásához, közmunka elvégzéséhez köti?

Szerintem azért, hogy valami hasznos tevékenységre vegye rá az egyre inkább semmittevésre szocializálódó "indiából jött" honfitársainkat.

Persze az is lehet valaki szerint válasz, hogy ameddig közmunkán vannak, addig se érnek rá lopni...

Mint írtam, lehet válasz ez is, ez nem az én véleményem, én elhatárolom magamat ettől a verziótól :-))

DrSzöszi 2008.06.19. 19:14:19

"Demo, tökmindegy, hogy a gárda hibája-e vagy sem, a tényen, hogy félnek, nem változtat"

A tényen valóban nem változtat. De a történeten igen. Egyébként ebben az országban minden oldalról szívesen operálnak a félelemmel. Szerintem ez az egyik legszomorúbb tény errefelé.

A családi kötelékek megőrzését én is irigylem, de a kötelék megőrzéséhez nem érzem elengethetetlenül szükségesnek a közös fegyverkezést. Ha annak érezmém, akkor legszívesebben egy szicíliai családba házasodnék...:)

Firefly,

jó fejlesztgetést.:)

efhábé 2008.06.19. 19:19:16

a közös fegyverkezés nyilván, én sem arra gondoltam, még ki is emeltem külön, hogy nem feltétlenül lincselésre gondolok :)
Pista bácsi, ez az egész segély-dolog el van baszva. Én csak annak adnék segélyt, akinek a munkaügyi hivatal igazolja, hogy nem tudta elhelyezni sehova. Nehogy már olyanoknak osszuk a segélyt, akik "azért a 6ezer forint különbségért nem éri meg elmenni", lenne hova elmennie dolgozni, de túl kicsi a különbség a segélyhez képest. Hát lófüttyöt, akadna meló neked? Akkor nincs segély, azt coki...
És nem közmunkáról beszélek, mert azzal ugyanazt az állami pénzt fizetjük ki, csak más jogcímen. Ha van lehetősége dolgozni, dolgozzon. Ha nincs lehetősége, akkor közmunka. Ha meg tényleg munkaképtelen, akkor segély, de csak akkor.

DrSzöszi 2008.06.19. 19:24:22

Demo,

nagyon nem fog ide kapcsolódni, de azért elmesélek valamit. Érted, ha érted - szerintem fogod.

Adott nekem a leges-leges-legjobb barátom, vagy talán nem is az, de az Ember, akit a legjobban tisztelek. (Pedig nem vagyok egy "tiszteletből -élő" fajta.:))) Na, ez az ember történetesen zsidó. Történetesen viszont - nem pártpolitikai, hanem valós értelemben - konzervatív. Ezért úgy hozta a sorsa, hogy anno volt egy bizonyos (iger, AAAZ A) választás, amin a Fideszre szavazott... Nem azért, mert egy orbánista (én sem vagyok az), hanem mert ott, akkor, az tűnt a jó választásnak... (most nem ez a vita tárgya)

Két-három héttel a választás után összefutottunk közö s, zsidó ismerőssel. A választásokról beszéltünk. Kiderült, hogy a általam legjobb barátként tisztelt úr hova szavazott...

Másik emberünk - hölgy - magából kikelve ordítani kezdett vele, hogy egy áruló, hogy képelte, hogy arra szavaz, aki Dunába fogja lövetni a saját fajtáját! (Siccccc!)

Igaz-e, hogy félt a hölgy?
Szerintem igen.

JUelent-e az ő félelmebármi valósat a társadalom szemszögéből?
Szerintem nem.

Történet lényege?
Mindig más-más személynek/szervezetnek/bárkinek lételeme a félelemkeltés.

Tény, hogy valaki, valamitől fél.
De ez közel sem mindig annak a felelőssége, akitől félnek.

Szerintem itt sem.

A Gárdát én pl egy elég buta viccnek találom.
Értelmes ember ettől nem fél.

Aki igen, az komolyan meg van tévesztve.
Ezt gondolom.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.06.19. 19:26:27

efhábé

Most akkor szedjük szét a témát. Az, hogy az összes romát összevonják az gáz.

Na, most esetünkben van egy jól behatárolható embertömeg nevezzük cigánynak/léhűtőnek/semmirekellőfaszkalapnak (én az ingyenélő kifejezést szoktam használni), akik nyilvánvalóan nem képesek a többségi társadalom normái szerint élni.
Teszem azt, nem lincselünk, nem lopunk, nem költözünk be más házába stb. A történet szempontjából lényegtelen. A gárda (akiket én személy szerint nagyon nem szeretek) kimegy a településre és ott lesz. Azok a cigányok/magyarok/zsidók/baszkok, akik rendesn élnek, ha odamennek hozzájuk biztos, hogy normálisan fognak velük szemben viselkedni, nem azért mert szentek, hanem mert az egész társaság nevében teszik azt és tisztában vannak a felelősségükkel. Ezek a milicista barmok ilyenek.

Azok pedig akik a fent emlitett ingyenélő kategóriába tartoznak meg igenis rettegjenek!

Yasashi Tanuki 2008.06.19. 19:34:22

Teljesen mindegy, hogy mik voltak az előzmények a tények szerint a fiatal pár a tualjdonos a cigányok jogcim nélkül laknak ott.
A megoldás volt rossz. Első körben őrző-védőkkel kellett volna a lakásfoglalókat kirakni aztán valakit beköltöztetni a helyükre vagy földig rombolni a viskót.

Én hajlok rá, hogy az első verziónak higgyek mert az ismerősöm szinte ugyanezen ment keresztül.
Idős édesapja - akitől az anyja már elvált mert az apuka kicsit sokat ivott - a lakásába odavett egy cigány családot akiket megsajnált. Mikor az öreg meghalt a cigányok úgy gondolták, hogy nekik joguk van ott maradni. Mikro az ismerősöm (nő) odament, hogy elmondja nekik, hogy van rá egy hónapjuk, hogy elköltözzenek fülük botját se mozditották viszont a cigány családapa - nyilván mert bántotta az agresszivitás - felpofozta a középkorú asszonyt.
Ezután stilust váltottad, jöttek az erős emberek és el is takarodtak a cigányok.
Rendőrségre fölösleges menni - azok csak ott intézkednek ahol nincs ellenállás.

efhábé 2008.06.19. 19:35:17

d.z. a probléma az, hogy ha ott élsz a putrisoron, akkor pontosan tudod, hogy ha jön a gárda és üt, akkor előtte nem fog erkölcsi bizonyítványt kérni.
Nem csak az a gond, hogy az összes romát összevonják, de az is, hogy ha nem vonják össze őket, akkor két halmaz van, a zenészcigányok (általában ők a "rendes romák, akik dolgoznak", meg a büdös cigók és aki a putrisoron lakik, automatikusan lesz büdös cigó, pedig nem feltétlenül lop és rabol. Félnek, és tök mindegy, hogy ez reális-e, DrSzöszi nagyon szépen írta le a dolgot, olvasd át a hsz-ét figyelmesen.

Pelso 2008.06.19. 19:41:12

Sajnos, a sajtó mocsok-hazug-aljas-kilóramegvett, ugy, ahogy van, tisztelet a kevés kivételnek.
Ezekből a gárda vs romák villongásokbol hamarosan lesz néhány haláleset, na, akkor lesz itt világ......

fynndafrail 2008.06.19. 19:45:36

"Jön a gárda és üt" — Már elnézést, de ilyesmivel majd akkor tessék dobálózni ha akár egyetlen egy alkalommal ment a gárda és ütött.

Itt egyelőre arról van szó hogy a cigók ütnek, aki meg nem közéjük tartozik az retteg, vagy hív valakit — jobb híján a Magyar Gárdát — hogy megvédje. Majd sírva menekül a saját házából, mert fél és nincs aki *valójában* megvédje. (Ugye tudjuk hogy csak idő kérdése lett volna hogy a felfegyverkezett romák tizenhatszoros túlerővel — mert alapvetően gyávák — nekiessenek a [megszámoltam:] 36 fegyvertelen gárdistának.

Bezzeg a cigók. őket védi a jogrendszer, a rendőrség, az ÖCO, meg a magadfajta szájtépők is. Holott a legcsekélyebb mértékben sincsenek rászorulva. Sőt. Alapvetően az efféléktől kellene megvédeni a magyar társadalmat.

DArchAngel 2008.06.19. 19:46:54

Hol a fenében jelent ez meg hírként a jobbos médián és az MTI-n kívül? Se RetekKlub, se TV2, se MTV se Index...

Tassadar 2008.06.19. 19:50:08

"d.z. a probléma az, hogy ha ott élsz a putrisoron, akkor pontosan tudod, hogy ha jön a gárda és üt, akkor előtte nem fog erkölcsi bizonyítványt kérni."
Pff ha jön a gárda, ha piros hó esik, ha egy yeti a ház elé szar, sok a ha...Hány gárdista vert meg cigányt azért mert cigány, sőt tovább megyek hány magyar vert meg egy cigányt mert cigány pusztán bőrszíne miatt(nem azért mert mondjuk tetten érték)?
És hány cigány vert meg egy magyart pusztán azért mert magyar?
A kolompár féle főgengszerek tudatosan szítják a feszültséget mert ők azok akik ebből profitálnak.

Demo · http://nepkoztarsasagot.blog.hu 2008.06.19. 19:56:07

Darchangel: a 'b' kategóriás hírportálokon még, mint a stop.hu.

Meh. A zavart emberekről, meg az őket kihasználókról, és a zavart kitermelőkről csak Deák Ferenc jut eszembe, aki annyit hozott volna sajtótörvénynek, hogy hazudni nem szabad.

Viszont most én is félek. Éjszaka, az utcán. Nem zavartságból. Akkor pedig mi van? Lépjek be én is a Gárdába, tegyem gyorslistára a telefonszámukat? Csak rendőrautók nyomvonalán járjak?

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.06.19. 20:02:24

A probléma az, hogy kéne nekünk egy tökös kormány, aki felvenne még párezer rendőrt, vasszigort tartana fenn, a börtönöket átalakitaná olyanra, hogy tényleg szar legyen ott lenni, átalakitaná a segélyezést úgy, hogy csak a rászorultak kapjanak, felépitene egy erős oktatási rendszert, ahol a felnőttek gyorsan szakosodhatnak...ÉSATÖBBI

Na most, amig az államigazgatásunkba ilyen töketlen idiótákat választunk, addig nem lesz itten semmi. Illetve lesz, gárdásdi meg üldöznek minket a magyarok...blabla...

Röhej ez az egész ország.

A helyzet az, hogy az egész probléma onnan indul ki, hogy el van baszva az államunk, illetve a kormányunk, de még az ellenzékünk is. És kik a nyertesei a problémának? Ugyanazok. Ez a helyzet mindenkinek szar.

Lehet ezen itt vitázni, de igazából értelme az nem sok van. Előrébb nem leszünk, a dolog nem fog változni.

Nzoltan 2008.06.19. 20:04:38

Irigylem a szlovákokat. Ott helyre teszik a dolgokat. Ha mással nem is, hát a hadsereggel.

Petike82 2008.06.19. 20:11:02

Nem olvasom el a kommenteket, csak leírom mit gondolok:

A cigány családot beköltöztetni az szdszes liberális cigányfajvédők irodáiba házaiba és a probléma megoldva.

Amit tenni kellene. Pogromot hirdetni, és kinyírni az összes geci cigányt aki kezet emel vagy korlátozza a másik embert, egytől egyig családostól mindenestől, az őseiket kihantolni, becsomagolni a maradványokat és elégetni.
1000-1500 ilyen eset után úgy gondolom, hogy megszűnne a cigányokra eső bűnözés Magyarországon. Lehet, hogy nem leszünk EU-konformok, kizárnak az ENSZből, de akkor mi nagyon szívesen nekik adjuk őket és integrálják ők őket. Nekünk nincs rá pénzünk.

Petike82 2008.06.19. 20:13:06

Kolompár Orbánt és a tolvaj cimboráit meg nyilvánosan fel kellene akasztani, meg azokat is akik ott tartják őket, ahol vannak, párttól függetlenül. Tudja már hogy hol a helye.

Petike82 2008.06.19. 20:14:46

És nem vagyok rasszista. Csak a szívem szakad meg a képeket látva, és a bejegyzést olvasva, hogy ilyen lehet ma Magyarországon.

==T== 2008.06.19. 20:17:41

Bayer Zsolt verziója életszerű sajnos...

SheronComb 2008.06.19. 20:56:41

Ma egy átlagos, két gyermekes magyar család cirka 150-200ezerből (munkával megkeresett) gazdálkodik. Ebből fizetik a rezsit, óvodai-iskolai étkezést, bérletek, tankönyvek, ruházkodás, élelem stb.....Ezzel szemben egy 6-7 gyermekes cigány család 220-250ezerből (gyerm.v.tám, rendszeres szocsegély, családipótlék, esetleg alkalmi munka). Plusz a természetbeni juttatások: étkeztetés ingyenes, utazás ingyenes, tankönyvek ingyenes, rendszeres élelmiszer segély, ruházat.....rezsit nem fizetnek. A városban, ahol jelenleg lakom, a cigánysoron senki nem fizet az áramért. Merthogy rég kikapcsolták, nincs villanyóra, ennek ellenére mindenkinek plazmatévé, PC és egyéb cuccaik vannak. Működnek is:D Minek is menne el dolgozni? Én persze dögöljek bele a munkába, hogy ne haljak éhen, mert én aki bejelentve dolgozik, épp nem vagyok jogosult semmilyen támogatásra, mert bevallom a jövedelmem! Biztos vagyok benne, hogy ezek nem csak cigányokra vonatkoznak, de ne legyünk álszentek, igenis a többség cigány.

"Az elmúlt három évben mintegy hárommilliárd forintot fordított a kormányzat a cigánytelepek felszámolására, idén a célra 875 millió forint áll rendelkezésre - erről Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára beszélt csütörtökön az MTI-nek.

Eddig összesen 211 család költözött új lakásba és 563 lakást újítottak fel az eddigi programokban részt vevő településeken - mondta Korózs Lajos. A felmérések szerint Magyarországon mintegy százezer ember él "telepszerű lakókörnyezetben", csaknem ötszáz cigánytelepen, amelyek jelentős része kistelepüléseken találhatóak."

A gyermekem természetesen nem fog lakást kapni, én sem kaptam, megdolgoztam érte, kuporgattam. Hát hogy is van ez?
Na és még egy kis olvasgatni való.

www.a100leggazdagabb.hu/default.asp?cCenter=article&nID=372100

DArchAngel 2008.06.19. 21:04:20

Gennyes szemét vagyok, ha azt feltételezem, nem teljesen tisztán szerezték azt a pénzt, és még szemérmetlenül kérkednek is vele, nekem meg túlórznom kell, ha előbbre is szeretnék jutni.
Tuom, hogy minden társadalomban vannak egyenlőbbek, de azért ez túlzás!

Kedves politikusaink! A nép egyszerű, dolgos becsületes tagja kéri, követeli, hogy gondoljatok rá is.

Vagy ahhoz már kevés szavazatot képviselünk?!

SheronComb 2008.06.19. 21:11:40

Spéter 46
Rákerestem, itt a link
www.halasinfo.hu/modules.php?name=News&file=article&sid=4068
Érdekes olvasmány, de vajon annak akit érint, eljut a tudatáig?

DArchAngel
Ott a pont!

efhábé 2008.06.19. 21:58:45

fynndrafail, nem olyan bonyolult ám megérteni, hogy teljesen mindegy, ütött-e már a gárda, ha ezek az emberek meg vannak arról győződve, hogy fog ütni.

Egyébként tudsz idézni bármit tőlem, ahol védem őket? Akkor leszel szives idézni. Meg utána azt is, ahol épp nem védem őket. Meg fogsz ám lepődni keresgélés közben, ugyanis nem védtem őket, csak éppen nem vagyok agyatlan rasszista és időnként elgondolkodom az ő indítékaikon is. Ami természetesen nem azt jelenti, hogy megértem őket vagy egyetértek velük, pláne nem azt jelenti, hogy védeném az ingyenélő bűnözőket...
De persze meggyőzhető vagyok, idézz tőlem olyat, amikor védem a bűnöző cigányokat...

mirejmatyiő · http://www.antikkonyv.hu 2008.06.19. 22:14:41

d.z.

"Hát én bazmeg nagyon nem pártolom ezt a gárdás témát, de mégis ki a faszomat hivjon az ember, ha a rendőr leszarja?!"

Max. igazad van.

redriot77 2008.06.19. 22:16:05

Lehet hogy P. nem volt szentéletű ember, lehet hogy megitta a magáét, lehet hogy néha az asszonnyal is ordibált. Még az is lehet hogy a cigányoknak is beszólt.

De mégis, képzeljétek el a szitut, hogy az udvaron szétverik a kocsidat, halálos fenyegetéseket ordibálnak rád és a családodra, és lassan 30-50 fős hőbörgő tömeg gyűlik a házad előtt, majd kapustól bedöntik a kerítést... Aztán mikor hívod a rendőrséget, (3-4 perc kicsöngés után unott "halló", közben a nappaliablakot betöri egy arra repülő féltégla) nem történik semmilyen érdemi intézkedés!

Nem kívánom hogy veletek megtörténjen, csak képzeljétek magatok elé a helyzetet, próbáljátok magatokat beleélni! A szar magyar törvény nem védi az állampolgárokat, ellenben a deviáns elemek terrorjához szilárd alapokat biztosít. A Gárda nem "csak úgy" jött létre: szükség volt hozzá egy minden képzeletet felülmúlóan impotens, cselekvőképtelen, hazug, a saját holdudvarától távolabb nem néző szarházi politikai elitre is.

Nem Galgagyörk az igazi botrány, hanem hogy GY.F. és a szarevő ombudsmanok és falvédők megpróbálják a porba taposni a monoki kezdeményezést! Amikor végre valakik tettlegesen próbálnának orvosságot találni a problémára! Nem nyilasruhában masírozással, hanem munkával, felzárkóztatással. Még a helyi romák is elismerően szóltak a programról.

Erre jön Fletó és az öltösnyöscigányok galerije, és kijelentik, hogy a monoki program megalázó és diszkrimináló a romákra nézve.

Én mondom gyerekek: nem ország ez, hanem egy 10 millió szereplős, végtelen hosszúságú Monty Python jelenet.

redriot77 2008.06.19. 22:22:47

efhábé:
"fynndrafail, nem olyan bonyolult ám megérteni, hogy teljesen mindegy, ütött-e már a gárda, ha ezek az emberek meg vannak arról győződve, hogy fog ütni."

Meg vannak győződve? Mégis milyen alapon??? Csak nem... Csak nem??? Csak nem előítéleteik vannak?????? Hát szabad ilyet? Ejnye-bejnye!

Tegyük fel szembe jön velem 8 cigány a járdán, csatárláncban, óbégatva, járókelőket feltaszigálva. Feltételezhetem én róluk, hogy nem becsületes emberek, és talán valakit meg fognak támadni/kirabolni? Vagy ez már előítélet?

Kettős mérce körvonalazódik?

mutant · http://universal.blog.hu 2008.06.19. 22:28:58

"pozitív pedig csak cigányzene "--> ilyen nem létezik. az magyar muzsika,amit pl. a 100 tagú cigányzenekar nyom.nem a romantic meg a Bódi Guszti féle szarra gondolok.de ez olyan,mint a "cigánykonyha".merthogy olyan sincs. csak fogták a magyar ételeket és tettek bele burgonyát-az őnyelvükön kolompért- meg mondjuk paradicsomot és tessék:" ramkaja".se kultúrájuk,seintelligenciájuk nincs. egy szarrágó csürhe.fel kell lépni ellenük!

efhábé 2008.06.19. 22:37:13

Miért lenne előítélet? Ha feltaszigálják a járókelőket, akkor nem normális, becsületes emberek, nem? Épeszű ember ilyenkor átmegy a másik oldalra.
Ahogy az sem előítélet, hogy ha valakik épp fekete egyenruhában érzik jól magukat, véletlenül épp a leventemozgalom és a nyilasok által kedvelt szebb jövőt köszöntést tartják a legmegfelelőbbnek, tagjai közül többen Szálasi-idézeteket tartanak identifikáló tényezőként aláírásukban a fórumukban, akkor azok minden valószínűség szerint szervezett hungaristák. Azoktól meg épeszű cigányember tart, joggal...

Annyira vicces, amikor jönnek ezzel a kettős mérce szöveggel, ami semmi másra nem szolgál, mint arra, hogy saját előítéleteiket igazolják. A bűnőző cigányoktól félni kell, megjegyzem halkan, a bűnőző magyaroktól, sváboktól, ruszinoktól, zsidóktól is.

guga 2008.06.19. 22:46:48

Hajrá magyarország :))
Ezt érdemlitek!

Nem óbégatni kell a zinterneten névtelenül, hanem csöndben dolgozni, adózni és eltartani az ingyenélőket.
Van valami problémád?
Menj tüntetni, majd feribá ad neked vízágyúval ázze.

Ha meg nem akarsz Kossuth téri huggyos csürhe lenni, akkor fogd be a mocskos pofád és fizess.
Ha esetleg ez a szitu veled esne meg, hát Istenem, elszigetelt eset, ezt osztotta rád a sors.

Attól tölteléknek még jó vagy :)
Viszont fizetned így is, úgy is kell, akárhová jár a pofád.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.06.19. 22:57:08

Amúgy annyit tegyünk hozzá, hogy tényleg nem ordibálni kell a zinterneten keresztül, hanem csinálni valamit!

Nem felvonulgatni, nem cigányozni, vannak jobb módok is.

Mondjuk csinálni egy párszázezer aláirásos peticiot, hogy NEM vagyunk hajlandóak olyan pártra szavazni, amely nem indit azonnal átfogó közmunka programot és alakitja át a szociális rendszert olyanra, hogy valóban a rászorulók kapjanak támogatást!

Ha lenne egy kevés civil kurázsi ebben az országban már jóval beljebb lennénk. Volnának itt opciók, hogy hangot adhassunk annak, hogy ebből kurvára elég, csak hihetetlenül csekély a középosztály, igy meg nem lehet normális tömegbázist találni ilyesmihez.

area51 2008.06.19. 23:00:48

Video a Galgagyörki esetről. Vita nincs, és nem is lehet.

magyargarda.net/pest/Galeria/Video_Galeria_Galgagyork.html

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.06.19. 23:02:17

Az eloiteletrol par eszkombanjnak:

Ha van egy akvarium, benne egy krokodil vagy egy capa, bele mersz-e menni, uszni egyet.
Nem?? Miert nem, csak nem eloiteletes vagy...
azert mert a TOBBI CAPA ES TOBBI KROKODIL harap, attol meg honnan tudod, hogy ez az egy is fog?

Ugye miert is altalanositanak az emberek a ciganyokkal kapcsolatban? es ez most eloitelet vagy tapasztalat?

grigorij (törölt) 2008.06.19. 23:07:59

Csak azt nem értem, hogy ha valaki engedély nélkül elfoglaja más tulajdonát, akkor a törvény miért nem biztosítja a helyzet megszüntetését???

area51 2008.06.19. 23:14:32

Rendőrség által aktívan támogatott,magyarellenes etnikai tisztogatás magyar(?)ország(?)on.

Bűnpártolás, szolgálatmegtagadás, szolgálat alól való kibúvás? Nem kéne feljelenteni a rendőri egység parancsnokát?

Host 2008.06.19. 23:21:28

Sztem egyszerű a dolog! Elég hallgatni a híreket. Reggel 5-kor még csak a hírolvasó van bent. Ő megírja a hírt. Ez megy reggel 7-ig. Ekkorra már felébred az egyik hírszerkesztő ő az aktuális politikának megfelelően kiigazítja. 9-re már a politikus és kinyitotta a szemét akkor megint módosul. Az itt belinketl MTI hír 11-12 körül készülhetett :)
A jelenlegi politikai elitünknek lételeme nem basztatni a tésztáért és konzervért, fejletteb régiókban a vajdákon keresztül pénzért megvett cigány szavazatokat!

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.06.19. 23:33:29

durvak ezek a videok, ezeket magyarazzak ki a jogvedok. Foleg a kotekedo es beugato ciganyokat.
meg az oket vedo zsarukat.
na, valaki?

szanalom.

"Nehogy irritalja a romakat"

pfff..

Skulo · http://politoxi.blog.hu/ 2008.06.19. 23:52:45

Csak némi dízelolaj kell és egy pár tolólapos buldózer. Nem kell kiköltöztetni őket, velük együtt lehet síkra tarolni az egészet, legalább megvan rögtön a sírjuk is. Praktikus, egyszerű megoldás. Az amcsik alkalmazták már az öbölháborúban is, csak ott M1A1-eken voltak a tolólapok és az iraki lövészárkokat temették be arabostul.

Nem tudom mire várunk, jobb úgysem lesz, csak rosszabb, lassan el kéne kezdeni. Az lesz a vége, hogy túl sokan lesznek és kitesznek minket az országból, esetleg kissebbségben melózhatunk, azért, hogy ők gond nélkül élhessenek a munkanélküliségből.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.06.20. 00:00:01

Valahol a kettő között lehet az igazság..Aki nem hisz a "c"-k(lassan le se meri írni az ember mert egyből büdösnácipatkány lesz)önkényes házfoglalási szokásaiban az egyszerűen idióta.Ez tény kéremszépen,ez létező dolog fogadjuk el ,tudom ,hogy ez onnan ahol a cigó ritkán jár nehéz elképzelni de ettől ez van...Vannak falvak ahol az emberek arra gyűjtenek(ha van rá módjuk...) ,hogy ha kihal mellőlük egy idős akkor a szomszéddal közösen megvegyék a házát-telkét az örökösöktől,viszont még ez sem életbiztosítás..szögesdrót,habzószájú kuvasz a minimum,fákat jobb kivágni vagy jönnek az "önkéntesek".Ismerek olyat aki inkább eladta az autóját ,hogy abból fizesse ki...kik vannak itt megfélemlítve kéremszépen?Gondolkozzunk már...

frikazojd · http://kocs.ma 2008.06.20. 00:58:39

minden cigányt költöztessünk egy adott területre, pl borsodba vagy ilyesmi, és jól kerítsük őket körül. aztán éljenek ahogy tudnak. nem fogják sokáig húzni.

bjela szila 2008.06.20. 01:06:54

A Kádár rendszer bukása óta elszabadult a retek cigányokkal a ló . Ezt a közhatalom , politika , média zsidók által megszállt többsége még adja alájuk , félve utánuk ők jönnek . A kisembert addig csavarják , amíg bele nem döglik . Vagy önvédelemi mozgalmakka , vagy őket gyülölő politikai erők hatalomra juttatásával védekezünk , vagy a Kárpát Medence palesztinjai leszünk . Vége közeleg Abszurdisztánnak remélem !

átlátó 2008.06.20. 02:59:29

A vidéken egyedül élő 78 éves anyám kertszomszédságába egy népes és hangos, büdös-tetves- rohadék-gázkamrába való cigány család költözött kb. egy éve. Az idén eddig öt alkalommal tettem feljelentést ellenük, mert jól rögzíthető nyomot hagyva maguk után rendszeresen átjárnak és visznek mindent amit találnak. A házba 1965-ben költöztünk és mára az udvar minden helységét zárni kell. Kiderült, hogy ennek az élve máglyára való családnak előző házát elárverezték és most az új vételnél a M A G Y A R Á L L A M adott 450.000 Ft otthonteremtési támogatást nekik, hogy az önrészt az OTP. kölcsönhöz biztosítsa. Évtizedek óta a férfi családtagok felváltva börtönben, a nők felváltva szülnek. Bűnöző életvitelüket a M A G Y A R Á L L A M támogatja. Mi a jó kurva isten van ebben az országban pállottszájú, hintaló politikusok? He? Hogy húzzon az isten a faszára benneteket!

ftxpmj 2008.06.20. 03:56:28

Az a legjobb amikor a cigány mondja, hogy a gárdisták belelőttek a PLAZMATÉVÉJÜKBE!!!! MIBE? Hát igen. Ez Magyarország 2008-ban! Szerencse, hogy ilyen jól megy nekünk, hogy még a mélyszegénységben élő romákoknak is Plázmátévére fussa....

Baszkurátor 2008.06.20. 06:35:58

@ redriot77 2008.06.19. 22:16:05

Ez az egész pártállástól teljesen független szerintem.

A kibaszott közpénzen fenntartott királyi TV erről miért hallgat?Ez nem hír csak az, hogy qrva afgánok felmásztak a rühes villanypóznára??He??

redriot77 2008.06.20. 06:39:49

átlátó:
az, hogy az édesanyád, és hozzá hasonlóan többezer kisnyugdíjas a kelet-magyarországi falvakban rettegésben él, nem létező probléma a politikusoknak.

Bezzeg mikor a Gárda megjelent Kerepesen, mit is mondott Gusztos Péter? "Nem fogjuk hagyni, hogy a kerepesi romák rettegésben éljenek!!!"

Ne haragudjatok, de ez olyan abszurdum, amitől minden épeszű ember csak kapkod a levegő után.

Egyetlen olyan példát mondjon már valaki, hogy a Gárda tettlegesen bántalmazott volna valakit! Ellenben a bűnügyi hírek televannak idős, védtelen emberek sérelmére elkövetett, súlyos testi sértéssel /gyilkossággal végződő betörésekkel.

Még mindig azt mondom nem gázkamra kell ide, hanem egy népszavazás, amivel törvény szintre emlnénk a monoki rendszabályokat. Hogy ne azt lássa a következő roma generáció, hogy az egész család otthon lebzsel, hanem azt, hogy apa reggelente elmegy munkába. Nincs ebben semmi megalázó, Kállai Jenő úr. Ezek nem cigányok elleni törvények lennének. Ez csak egy kísérlet arra, hogy a jó útról letévedt embereket visszaterelje a társadalomba.

Egy ilyen népszavazásnak több értelme lenne mint a húgyagyú albert házaspár baromságának.

redriot77 2008.06.20. 06:46:20

Igazad van Baszkurátor. Csak azért szoktam kiemelni rendszeresen az szdszt, mert ők hangoztatják a legőrültebb vadliberális baromságokat. Náluk a liberalizmus és a jogállamiság azt jelenti, hogy mindenkinek mindenhez joga van akkor is, ha esetleg többmillió másik embert is sért ezzel.

OFF: pl. nálunk a kapzsi önkormányzatok és néhány hibbant telektulajdonos miatt évtizedek óta nem lehet befejezni az M0-ást. Meg néhány sötétzöld miatt. Az hogy a főváros megfullad a kipufogógázban, összeomlott a közlekedés, hogy pl. a Szlovák úton szétesnek a házak a nagy forgalomtól, az másodlagos tényező. Max. 50 ember miatt szív kb. 3 millió.

Baszkurátor 2008.06.20. 07:07:07

Szerintem ezzel, hogy agyon hallgatják és főleg, hogy nemtesznek ellene semmit egy dolgot biztosan elérnek.HA előbb nem két év múlva ha a Gárda ( vagy az általa támogatott akármi ) indul a választásokon kurva sokan fognak rájuk szavazni.Ez tuti!

Itt vagyok én például ;)
Engem qrvára nemérdekel, hogy valaki fehér, sárga ződ.Zsidó, muszlim vagy voodoo hívő egészen addig amig hasznos tagja a társadalomnak.Amíg a saját vallását, stílusát mittoménmijét nem akarja rákényszeríteni a másikra.De ez ami itt van már nekem is sok.
Ha nem változik semmi és tényleg lesz ilyen induló akkor +5 - 6 szavazat a részünkről ( kiccsálád :D ) kinéz.

És mit annyiszor most is azt mondom:
ha ez Brüsszelnek vagy a faszom tudja kinek nemtetszik lehet őket vinni.
Bár ha jól belegondolunk akkor ugye ha kimennek igen hamar visszazavarják őket és úgy pofáznak.Milyen érdekes ..

renesis 2008.06.20. 07:30:30

Én cigányudvarban nőttem fel. Mikor oda költöztünk mégcsak 1 cigány család lakott ott.Ahogy haltak ki az öregek úgy nőtt a cigány családok létszáma.Persze nem megvették a lakásokat, hanem feltörték.Mikor eljöttünk már csak 1 magyar család maradt ott. Fiatalkoromban (voltam vagy 50kg) három kan cigány fényes nappal minden ok nélkül megvert.Rendőrök 30 méterre, inkább elfordultak és elindultak a másik irányba.
Úgyhogy a jóédes anyját az összes cigánynak és beszari rendőrnek.
Én csak annyit kívánok,azoknak akik annyira védik a cigányokat, hogy le lehet költözni hozzájuk. Ja, azt meritek?!

Ui: ismerek rendes cigányt is, de Ő nekem : roma.

Nzoltan 2008.06.20. 07:38:42

Én abban látom a megoldás felé az elmozdulást, hogy valakinek össze kéne fognia a normálisabb cigányokat, akik felemelnék a szavukat a cigánybűnözés ellen. A normálisabbja elég sokat kaphat a többségi társadalomtól a csürhe miatt.
Addig míg biznisz az államot fejni segélyért, különböző juttatásokért addig nem fog itt változni semmi. Csak szét kell nézni. Az összes 'roma' vezető egytől egyig bűnöző. A cigányvajdákról nem is beszélve.

Nzoltan 2008.06.20. 07:43:17

És még valami.

Amiért ma érdemes megtanulni vastagot köpni, az a rendörség.

hejesirasbalynok 2008.06.20. 08:12:41

azért két dolog furcsa itt. Milyen ország már az, ahol:
1. A Bayer cikke életszerűbb mint az MTI jelentés
2. A rendőrség szarik rád és a Gárdát kell hívni

hejesirasbalynok 2008.06.20. 08:14:37

egyébként meg Európa is előbb utóbb rádöbben, mert a Róma körül élő 200.000 román, meg a Spanyolországban lévő mittoménmennyi cigó majd kibassza náluk is a biztosítékot.

vicso 2008.06.20. 09:00:00

kellett nekünk ez a nagy "cigánykérdés"... jaj szegény romák, minden nap diszkriminációval szembesülnek, nem tudnak beilleszkedni a társadalomba (nem is akarnak).
most aztán senki sem állítja meg őket... nem, mert nekik "jogaik" vannak.
a büdös cigány életbe!
a segélyekről pedig, itt nem csak arról van szó, hogy egyszerűen felveszik őket, nem-nem. a romák ugyanis nagyon "kiokosodtak" az elmúlt évek alatt. vannak olyan "áldott állapotban" levő roma asszonyok, akik gyógyszerezik magukat a terhesség alatt, hogy fogyatékos gyermekek jöjjenek a világra, akik ezáltal még magasabb juttatásokra lesznek jogosultak. UNDORÍTÓ és FELHÁBORÍTÓ!!!!!
az is megszokott jelenség, hogy lemond a gyermekéről, akit vmilyen intézetbe dugnak, és végül az "anya" vmelyik szomszédja fogja vállalni a gyermek felnevelését, természetesen könnyen rájöhetünk, hogy ki kapja meg a szociális jutattásokat ebben az esetben is.
ELFOGADHATATLAN!

Tassadar 2008.06.20. 09:15:44

hjesirasbalynok:
A renőrség eddig is szart rád(ilyen esetekben), amikor engem kiraboltak a cigányok 2óra kellet ahhoz, hogy kijöjjön a rendőrség (Budapesten)a gyalog tízpercre lévő kapitányságról, és akkor is mit csináltak? Bementek a 40-50méterre lévő putriba mert ők ismerték az elkövetőket(két 18 alatti is volt köztük), azt csá mindenki mindent tagadott nekünk meg még mondták hogy tudják hol lakunk és ne merjünk tanúskodni.Ennyi a legidősebb cigányt valszeg az "értelmiszerzőt" letartóztatták autólopásért:)
Akkor még nem volt gárda, úgyhogy a vajdához kellet fordulni, és voilá azóta is be-beszólnak de nem raboltak ki/vertek meg (na persze,elszoktam kerülöm a hangosabbakat )

Yasashi Tanuki 2008.06.20. 09:19:48

Lakik egy ismerősöm az ukrán határ közelében. Azt mesélte, hogy a cigányok Ukrajnában körbekeritett őrzött telepeken élnek ahová este be kell menniük és nem jöhetnek ki reggelig.
Érdekes, hogy Ukrajnáról még nem olvastam az Amnesty jelentésben. Valamelyik kereskedelmi TV elmehetne oda riportot csinálni, hátha a magyar politikusoknak támad valami jó ötletük.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.20. 09:27:51

Szenzációs ötletem van.
Létre kell hozni egy alapítványt, mondjuk Társadalmi integráció elmélyítésért. Lakásokat venni szétszórva a Rózsadombon, Hűvösvölgyben, Újlipótvárosban, stb, stb. És igazi putris cigókat költöztetni be családostul. Fizetni nekik a rezsinek azt a részét, amit nem kapcsolhatnak ki. Persze a lakás marad az alapítvány nevén, a cigók csak mint szociális lakhelyet vehetik igénybe. Nagy vicc lenne az tuti :)

Baszkurátor 2008.06.20. 09:42:59

@ Őrnagy Őrnagy · kriegsmarine.fw.hu/ 2008.06.20. 09:27:51

Hát ez qrva nagy ötlet bakker!!!!Komolyan!

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.06.20. 09:48:53

Tegnap volt a radio1 hireiben ebben az evben 200 roma csaladnak vett az allam uj hazat.
Nem ertem, az ilyen magyaroknak miert nem vesznek??? mi ez a faszom nagy negativ etnikai diszkriminacio?

redriot77 2008.06.20. 09:54:55

Kiegészíteném az alapítvány projectet azzal, hogy a környékbeli elitiskolák mindegyikébe beiratni néhány hátrányos helyzetű, magatartászavaros cigánygyereket.

Úgy meghallgatnám egy rózsadombi jogvédő nyilatkozatát, miután a gyereke bőgve rohanna haza suliból, mert a Lólé Kálmánka belebaszott egy tollbetétet a kezébe vagy utánament a vécébe és fogdosni kezdte a micsodáját.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.20. 09:57:25

Jó ötlet redriot77.:). Meg kéne csinálni az alapítványt, szerintem hamar összegyűlne a pénz :DDDDDD

skandigraun 2008.06.20. 10:35:23

Fúúú bazzeg, tegnap nem volt kedvem elolvasni a postot, milyen jól tettem. De azt milyen rosszul, hogy most igen. Annyir a felhúzott, majd szétvet az ideg. De különben tök érdekes, hogy olyan 35-40 év felett a legtöbb cigány viszonylag normális. Én is Erzsébeten lakom immár 7 éve. Amikor odaköltöztem, akkor baromira paráztam, de a vagy én lakom viszonylag normális részén, vagy itt vannak mutáns cigányok, de az én környékemen még nem történt velem kapcsolatos atrocitás. Viszont egy kerülettel arrébb (Csepelen és Kispesten is) futottam már össze velük úgy, hogy eredetileg csak 1 cigiről volt szó.

Nem igazán tudom mit lehetne csinálni. Bezárni, kitelepíteni baromi nehéz. Azt szerintem minden józan gondolkású ember belátja, hogy a "telepítsük ki Indiába őket" verzió vicces, de semmiképp sem megvalósítható. Viszont egyre inkább érzem, hogy létre kell hozni egy jobb oldali pártot, melynek a fő programja a vasmarok-politika. Szerintem lehetne nyerni választás. (Tudom, a kurucon is felvetették nemrég, de nekem ez már 5 éve is eszembe jutott anélkül, hogy "vér"rasszista lennék). Legalább 2-3 évig kellene büntetni cigányokat minden bűncselekményért (persze nem csak a cigányokra lenne kihegyezve, aki gyökér, az pusztuljon), azután csak megtanulná mindenki.
Valami ilyesmi Új Magyarország program kellene szerintem:
- Eleinte 100 napos program: cigányregula. Olyan Happy Hours szerűség. Büntetés nélkül lehet gyepálni a bizonyíthatóan gyökér cigányokat.
(Mivel jelenleg el kell tűrnöd, hogy vernek, de ha visszaütsz, akkor rasszista uszító vagy. Ez szerintem nem jó. Meg hogy a bírókat is meg lehet félemlíteni. Felháborító.)
- Indok nélküli segélyek azonnali beszüntetése (Ez a közmunkás rendszer tetszik, ezt simán átvenném, és kiterjeszteném országos szintre)
- Éjszakánként országosan, nappal a cigányos részek környékén civilruhás rendőrök, akikbe ha beleköt a cigány, azonnal intézkedhetnek. (Persze nem puhapöcsű rendőrökre gondolok)

Szerintetek? Alapít valaki velem? Esetleg egy szponzor, hogy 2 év múlva már hatalmon lehessen a párt?

Egyébként még érdekes mostanában az olaszoknál a helyzet. Valami ilyesmi kellene ide is. Csak hogy megtanulják, hol a helyük. Csak ehhez nem elég egy ember, egy egész ország szükséges.

hejesirasbalynok 2008.06.20. 10:57:44

a pártalapításnál (amit egyébként támogatok) sokkal egyszerűbb és beszédesebb lenne, ha mondjuk naponta ezrével álnának be az emberek a gárdába.
Szerintem elgondolkodtatná a politikusokat a 2 millió gárdatag...

DArchAngel 2008.06.20. 11:11:04

kinek1986 -
Ameddig a jelenlegi politikai és hatalmi (pénz) elitnek megfelel ez a helyzet, elég nehéz lesz támogatókat találnod. Szavazókat könnyebb lenne. Biztos, hogy sokan támogatnának, ha ki mernél állni és érdemben, értelmesen foglalkozni ezzel a problémával.
(Valószínűleg én is.)
Amit én nem értek, hogy Ratyiland ratyi politikusai miért nem foglalkoznak érdemben a dologgal?
Nehéz 4 évnél hosszabb távra gondolkozni? Kellene a könnyen megvehető szavazatok? Hülyének tetszenek lenni?

Kitől lehetne megkérdezni ezeket? Mert a Parlamentbe nem engednének be, az biztos...

fynndafrail 2008.06.20. 11:39:47

A cigány egyetlen dologtól retteg: ha dolgoznia kell. Ergo ha már nevelni akarjuk őket, akkor bizony szigorú közmunkatáborokba kell őket zsuppolni, mármint azt, amelyik képtelen beilleszkedni és bűnözőként él. Van ebben az országban mit takarítani, meg kell csak nézni az utak szélét, vagy neadjisten az erdeinket. Ki lehetne velük takaríttatni azt a sok szart amit odahordtak, vissza lehetne telepíttetni velük amit kivágtak.

Ha keresnek egy kis pénzt, azt nem odaadni hogy elszórakozzák, hanem olcsó építőanyagot vásárolni és abból falvakat (újjá-) építeni nekik. A házak tulajdonjogát megtartani, ha egyetlen csempét eltörnek vagy elvesztenek akkor visszabaszni őket a táborba. A lakás tulajdonjogát ESETLEG megkaphatja majd a legjobb tanulmányi eredményt felmutató gyerekük ha leérettségizett és igazol 5 év kiváló munkaviszonyt. Addig meg kuss van.

fynndafrail 2008.06.20. 11:43:22

"olaszoknál a helyzet" — Nálunk ilyesmi már csak akkor lesz amikor túl késő lesz, puhapöcsű, töketlen és nemtörődöm ez a nép. Mi is csak itt tépjük a szánkat, de még senki nem kászálódott ki a karosszékéből hogy tegyen is valamit. Nem is fog, amíg rá nem törik a cigók az ajtót. Akkor majd fülét-farkát behúzza és elsompolyog, ahelyett hogy tűzbe borítaná a cigánysort.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.20. 11:47:05

Mindjárt feltöltöm a 2 videót a Youtube-re .....

Megnéztem, és elment a kedvem az ebédtől ...:-(
Ilyen nincs ...

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.06.20. 12:25:08

"A cigány egyetlen dologtól retteg: ha dolgoznia kell. Ergo ha már nevelni akarjuk őket, akkor bizony szigorú közmunkatáborokba kell őket zsuppolni, mármint azt, amelyik képtelen beilleszkedni és bűnözőként él. Van ebben az országban mit takarítani, meg kell csak nézni az utak szélét, vagy neadjisten az erdeinket. Ki lehetne velük takaríttatni azt a sok szart amit odahordtak, vissza lehetne telepíttetni velük amit kivágtak.

Ha keresnek egy kis pénzt, azt nem odaadni hogy elszórakozzák, hanem olcsó építőanyagot vásárolni és abból falvakat (újjá-) építeni nekik. A házak tulajdonjogát megtartani, ha egyetlen csempét eltörnek vagy elvesztenek akkor visszabaszni őket a táborba. A lakás tulajdonjogát ESETLEG megkaphatja majd a legjobb tanulmányi eredményt felmutató gyerekük ha leérettségizett és igazol 5 év kiváló munkaviszonyt. Addig meg kuss van."

Ez idáig legkidolgozottabb ötlet a témában, amit idáig olvastam!

Grat

és mélységes sajnálat, hogy ezek tűnnek már csak megoldásnak...

fynndafrail 2008.06.20. 12:33:43

Höhö, fynndafrail for president... ööö... king... ööö... VAJDA! :-DDD

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2008.06.20. 12:34:41

"vannak olyan "áldott állapotban" levő roma asszonyok, akik gyógyszerezik magukat a terhesség alatt, hogy fogyatékos gyermekek jöjjenek a világra, akik ezáltal még magasabb juttatásokra lesznek jogosultak. UNDORÍTÓ és FELHÁBORÍTÓ!!!!!"

Azert ez mar frocsoges kategoria, ezt nem hiszem el. :D

fynndafrail 2008.06.20. 12:34:44

Ja, még egy érdekes adalék: a 8 éven aluli magyarországi gyermekek között 52-54% a romák aránya. No comment.

redriot77 2008.06.20. 12:43:53

Olaszország, Olaszország... Ha ott eldurvul a helyzet, nekik azért egyszerűbb lesz megoldani: az ottani rétinégerek nem őshonosak, hanem román állampolgárok, így náluk a "Project India - menjetek vissza, ahonnan jöttetek!" könnyebben kivitelezhető mint nálunk. :/

redriot77 2008.06.20. 12:46:21

Ettől eldobjátok az agyatokat! Valaki kicsiben megvalósította a "Társadalmi integráció elmélyítése" c. ötletünket!!! :D

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=80114941&t=9179590

Balacy for president!

Baszkurátor 2008.06.20. 12:50:28

zero még nem fenyegetek meg ?? 0.o

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2008.06.20. 13:04:28

redriot

Bazmeg ez nem lehet igaz, annyira kurvajó....

Tassadar 2008.06.20. 13:06:33

redriot77:
Ez annyira szép, már jókedvű leszek egésznap:, kösz redriotDDDD

Tassadar 2008.06.20. 13:07:24

amióta elolvastam nem bírom abbahagyni a mosolygást/röhögést

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.20. 13:09:41

redriot ez qrvajó :)))
Balcay-t fel kéne kérni az alapítvány elnökének .)

fynndafrail 2008.06.20. 13:14:49

Sztorinak jól hangzik, csak kevésbé hihető. :-D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.20. 14:01:45

redriot77

LOL, a nap sztorija ...

Mindjárt összeszedem az összes liberális, jogvédős, Helsinki Bizottságos emberke lakcímét, oszt megnézzük, van-e kiadó/eladó lakás a szomszédban :)

Baszkurátor 2008.06.20. 15:10:45

Nyomjad fater, nyomjad! :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.06.20. 16:40:49

Az Echo TV-én a műsor vasárnap 20:00-tól lesz !

"Mélymagyar"
Bayer Zsolt műsora
Vendég: Gaudi-Nagy Tamás jogász és a kitelepített galgagyörki házaspár, Pölöskei László és felesége

Spéter46 2008.06.21. 12:48:46

Balacy ezt nyomd le a Fábry Sanyinak!!!!

másodrendűpolgár 2008.06.23. 12:53:39

Csak egy kis adalék, galgagyörki lakos vagyok, az események óta kis falunkban folyamatos a rendőri jelenlét, mindezek ellenére "valakik" tegnap éjszaka több utcában is felszedték és elvitték a vízlefolyókat takaró vasrácsokat, ez egyik utca (mivel zsákutca) ennek köszönhetően autóval (pl. mentő) megközelíthetettlenné vált, a rendünk békés őrei az egyik helyszíntől 300 m-re kocsijukban űlve őrizték a falu cigány lakosságának nyugalmát :-)

hirokin (törölt) 2008.06.23. 14:32:02

Egy másik Alapítvány pedig szerelhetne ellophatatlanul rögzített éjjellátó és térfigyelő kamerákat a falvakba, mondjuk 72 órás felvételi időkorláttal. A réggebbi felvételekre ráveszi az újat, csak hogy a személyiségi jogokat se sértsük.

hirokin (törölt) 2008.06.23. 14:34:26

mármint: [...]se sértsenek.

BLovi 2008.06.26. 17:57:37

efhábé:
"A bűnőző cigányoktól félni kell, megjegyzem halkan, a bűnőző magyaroktól, sváboktól, ruszinoktól, zsidóktól is. "

Aha. Csak hát az arányok...vazze az arányok...Ne legyél álszent. Voltál már vidéki faluban?
Miért van az, hogy ha késő este a sötét utcában jön szembe három cigány fiatal, inkább átmegyek a másik oldalra, vagy kerülő utat nézek, ha nem cigányok azok akkor ált. megyek tovább? Talán mert rasszista vagyok? Hát nem.

Természetesen előfordulhat, hogy pechemre pont a három magyar/ruszin/sváb/zsidó kötne belém és a romák csendben elmennének mellettem...De most őszintén: te mit tartanál valószínűbbnek?
Néhány ember úgy írkál, mintha nem ebben az országban élne...

Borsod, Szabolcs, Heves, stb. megyék falvaiban nagyon nagy mértékben van jelen cigánybűnözés. Ez tény! Aki nem hiszi (mondjuk pestiek) járjanak utána...


Üdv:
egy szabolcs megyei

süti beállítások módosítása