Skip to content


       Szűrés lista

Világszenzáció: 300% buzi

Nem vagyok teljesen biztos e poszt létjogosultságában, de úgy voltam vele, hogy ha Rozsomák is melegpornózhatott akkor ez a három magyar kölök miért ne. Bár a belem kifordul tőlük na.

Szóval anno volt egy büszke anyuka aki 89 február 26-.án három fiú ikernek adott életet. Én ugyan nem emlékszem mert még csak 8 voltam, de tuti hogy abban az évben nagyon korán jött a tavasz és a nap első, huncut sugarai túl sokat kacsintgattak be a szülőszobába, mert mire a srácok felcseperedtek kiderült, hogy mindhárman melegek. Nesze neked sok unoka. De a fiúk úgy gondolhatták, hogy ez a tény még nem elég mély tőrdöfés az édesanyjukba (hát még a papába) így elkezdtek pornózni is. Mottójuk: egymással nem csak egymás mellett. Aki akarja most elképzelhet hat buzit egy kanapén, úgy hogy közülük három tökegyforma.

A Visconti Triples művésznevet felvevő Jimmy, Joey és Jason a producerek szerint óriási karriert fog befutni, hiszen a pornós szakmában nagyon keresettek az ikerpárok, a hármasikrek meg főleg.

"A fiúk saját bevallásuk (azaz honlapjuk ) szerint Budapest egy peremkerületében születtek 1989. február 26-án, és azóta is szüleikkel laknak. Azt állítják, a pornóforgatásokon és -fotózásokon is kellemes családias hangulat uralkodik, ami miatt nemhogy kényelmetlenül nem érzik magukat, Joey szerint kifejezetten "megnyugtató" ikertestvéreinek jelenléte. "Kizárt, hogy tudnám ezt nélkülük csinálni" - áll bemutatkozó interjújukban. Jó érzés, hogy velem vannak a tesóim - tódítja Jimmy. Jason pedig arról számol be, hogy Joey eleinte idegességében nem tudott a filmstáb jelenlétében ejakulálni, de testvérei "segítettek" neki, így megoldódott a probléma."   Aki akarja a Velveten megtudhatja a srácok méreteit is, sőt a honlapjukon még videót is töltögethet, de mi ennyire nem "mélyedünk" beléjük azért. Vége. Ja amúgy, Jó reggelt!

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr3593950

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KEhelyKE · http://kehelyke.blog.hu 2008.07.31. 11:29:28

jól kezded a reggelt Te is bakter :]

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2008.07.31. 11:34:04

legalabb ebben jok vagyunk. :) adunk valamit a vilagnak.

magyarorszag= kurvak es buzik hazaja a kulfoldiek szemeben

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 11:34:59

Már bocs, de a velvet szerint 20/15-ös "méretük" van. És a 15 a vastagsága (már ha "körbemérik"). Na ezt tudod ki hiszi el... Talán ha a három "dorongot" egymás mellé rakva mérik le...
És ők a passzív, vagy az aktív tagok? Értsd: ők, vagy őket? :-)))
eric, zero: a magam részéről jó néven venném, ha nem lennétek diszkriminálók, és "néha" meleg hölgyekről is lennének ilyen posztok :-))))

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.07.31. 11:36:43

Seduxen...mi sem hittük el a 15ös kerületet. Úgyhogy kivágtuk papírból és összehajtogattuk, hogy az mégis mekkora... Hidd el nem olyan nagyon nagy ám...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 11:42:07

:-))))) de ráértek bazze!!!
Jó, ám legyen... gondolom egy pár év múlva komoly széklettartási problémáik lesznek... na de mind1. nem leszek homofób (ezt meghagyom a fasisztoid-náci "hordának", aki(k) majd jön(nek) ).

Bezuhov. 2008.07.31. 11:51:23

csak azt tudnam, hogy mi a fa*ert kellett ezt nekem vegigolvasnom...es pont ebedidöben...ehh :/

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.31. 12:16:34

Bezuhov

Ebben nem volt flash, már ez sem jó ??

Combi a ballibes Ferkófan 2008.07.31. 13:05:57

Bezuhov · provokativ.blog.hu/ 2008.07.31. 11:51:23
"csak azt tudnam, hogy mi a fa*ert kellett ezt nekem vegigolvasnom...es pont ebedidöben...ehh :/ "

Pontosan a fa*ert olvastad. Ismerünk :D

Johnny336 2008.07.31. 14:57:56

Háhh!

Elképzeltelek titeket, ahogy ültök melóhelyen a velvet előtt, nyűszítve röhögtök, közben vonalzóval méritek az A4-es papírt, és hengert formáltok belőle.
Nektek adnak fizetést is?! :D

eric · http://vastagbor.blog.hu 2008.07.31. 15:05:37

nem igy volt...négyzetrácsos papíron vágtam ki 30 kocka széles csikot:D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.31. 15:14:44

Johnny336

Amúgy méregettük, természetesen ....xDDD

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.31. 15:51:26

"és "néha" meleg hölgyekről is lennének ilyen posztok :-))))" (Seduxen)

Ó, istenem, vajon megérem-e valaha, hogy aki ilyet leír, az észrevegye magán, hogy gusztustalan volt?

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 16:17:11

Csöncsön: nem érted a kifinomult humort, az a baj...
Nem, az sem lenne jobb, csak gondoltam a diszkrimináció ellen mindenféle fórumon fel kell lépjek...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.31. 16:28:06

Értem én, hogy humorosnak szántad.

Csak az ilyenfajta "humor" szerintem átlépi a jóízlés határát.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.07.31. 18:13:46

Seduxen!

Ez egy értelmiségi kulturblog, kérlek maradj a jó ízlés határain belül!

Köszönöm!
xD

Tassadar 2008.07.31. 18:31:58

Zero
Már magával a poszttal átlépted a jó ízlés határát, és egyben el is foglaltad Jó ízlést, a lakosságát pedig likvidáltad :DDDDD

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2008.07.31. 19:19:39

ja, Nietzsche bizonyára sose nézett lezbipornót. Pföjj.

Hozzátenném, ha kiderülne, hogy mindhárom fiam meleg, ugyanolyan büszke anyukájuk maradnék. De ha megtudnám, hogy pornóznak, fenéken billenteném őket, gay vagy hetero műfajtól függetlenül.

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.31. 19:30:49

Nem önmagában a leszbi- vagy melegpornóval van baj. Hanem az olyan álszent homofóbiával, amely szerint az egyik "jöhet", a másik meg "pfujj" (mármint erkölcsi szempontból).

Ha ízlésről van szó, azon természetesen nem kapunk össze. :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 19:30:53

zero: engedélyt kérek meghunyászkodni, ígérem többé nem fordul elő :-))
Azért cigányozni, zsidózni, pirézezni továbbra is lehet? :-))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.07.31. 19:32:10

Csöncsön: ha én megkülönböztetem a kettőt, annak nem "erkölcsi" okai vannak. Pusztán "biológiai" :-))))
Nem ítélem én el őket. Ha ez kell nekik, csinálják...

Csöncsön · http://mondataink.blog.hu 2008.07.31. 19:36:28

Mondom, azon nem kapunk össze. :-))

keppi 2008.08.01. 23:20:21

ezeket ismerem, itt laknak csepelen, de nem buzik az egyiknek gecidurva csaja van

Carnivora (törölt) 2008.08.04. 13:18:27

pénzért buzulni ... baszki

kuki123 2010.03.30. 14:43:50

tyű mikor még csak 25 komment volt...

most jó ha 200 alatt megáll...és nem ritka a 300-600 kommentes cikeke se..

XD

süti beállítások módosítása