Skip to content


       Szűrés lista

Betétdíjas műanyagpoharat a Szigetre!

És természetesen minden fesztiválra és koncertre!

Az idei Sziget minden eddiginél mocskosabb volt. Hiába járkáltak köztünk a nagyon aranyos szemétszedő lányok, a 65-70 ezer ember képezte hulladékmennyiségel nem tudtak megbírkózni. Éjfél után nem lehetett leülni az asztalokhoz, mert fél méter vastagon borította a szemét. A földön meg bokág jártunk a műanyagban. Állítólag volt 45 szelekítv hulladékgyűjtő a Szigeten, de amikor arra nem képes a mezei szigetlátogató, hogy az asztal végére ragasztott hulladzsákba dobja a tényérját-poharát, ne várjuk, hogy a tömegben megkeresi és szelektíven dobja ki a szemetét.

A Szigeten naponta összegyűjtött 500 köbméternyi hulladék egy méter magasan borítana be egy futballpályát, típus szerint söröspohárból van a legtöbb. 


És mi erre megoldás? Ami már máshol Európában bevált: a betétdíjas műanyagpohár! Mindig is mondtam, nem nekünk kell a spanyolviaszt feltalálni, csak vegyük át a már máshol jó bevált módszereket!

Amikor megveszed az első söröd, egy bizonyos összeggel, mondjuk 250 ft-tal "kibéreled" a korsódat. Ha eldobod, eldobod a betéti díjat. De ha visszamész vele a pulthoz, szépen teletöltik sörrel. Ha megiszol 7 korsó sört egymás után, miért kellene ehhez 7 külön műanyag korsó, amit utána eldobsz? És ha már nem kell több sör, visszviszed, és visszaadják a betéti díjat. Vagyis neked nem kerül semmibe, de mégis, egy kis lépést tettél a környzetvédelem irányába.

Szeretném kérni innen is a Sziget Szervezőirodát, hogy a 2009-es Szigeten legyen bevezetve a fenti módszer. Ha pedig ők nem lépnek, akkor a terület tulajdonosának, a  Fővárosnak kell rávenni a szervezőket, hogy csak ilyen feltételek mellett rendezhessék meg a fesztivált.

Annál is inkább lépni kell a Sziget-szervezőknek, mert úgy néz ki, hogy a Szegedi Ifjúsági Napokon ezt a módszert - először Magyarországon - bevezetik. Remélem fényesen be fog válni.

Ritkán járok külföldi koncertekre, de Münchenben és Bécsben is teljesen bevált módszer a betétdíjas műanyagpohár. A bécsi változat nagyon frankó, még füle is van a műanyag korsónak.

Címkék: sziget sziget2008

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr96625187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.08.21. 08:13:42

Sose értettem azokat,akik 2-3 lépést sem képesek tenni a szemetesig.Ezzel saját magukat minősítik.Gondolom,otthon nem így viselkednek,bár ki tudja?!
Jó ötlet ez a betétdíjas pohár,remélem,bevezetik és be is válik.

Caracalla 2008.08.21. 08:24:00

Tegyük hozzá, hogy az átlag magyar műanyagkorsókat megfogni se egyszerű, mert hajlanak, a képen lévő darabok jóval masszívabbnak néznek ki.

lor 2008.08.21. 09:05:36

mekkora egy focipalya?
miert kell ezzel a hasonlattal nyomulni.

fingom nincs mekkora egy kurva focipalya es azt se, hogy egy focista mekkora.

Johnny336 2008.08.21. 09:10:55

A focipálya 120*90-es (asszem). Egy méter magasan borítaná be a szemét. Az szerintük 500 köbméter. Nemtom hogy számolták ki. :D

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.08.21. 09:18:56

120*90*1= 10800 köbméter.
7 *500 (NAPI 500 köbös!!!!)= 3500 köbméter.
kb 30 cm magasan borítaná be:)

ex-Zep 2008.08.21. 09:44:31

A probléma valós, de mivel nagy sörivó vagyok, ezért pár megjegyzést tennék.
Nem szívesen mászkálok fel alá egy üres műanyag korsóval a kezemben.
Nem igazán kellemes a már egyszer használt pohárba mosogatás nélkül újra sört tölteni, egyszerűen rontja az élvezeti értékét.
Ha pedig minden alkalommal azonnal visszaváltom a betétdíjat, akkor ugyanannyi poharat használok el.

Az én javaslatom az lenne, hogy meg kell venni a szemetet. A csóró pénztelen szigetlakó összegyűjti a műanyag poharat, majd egy erre kijelölt helyen bedobja egy mérleggel ellátott konténerbe. Cserébe kap például kilónként 390 Ft-ot, ami egy korsó sör ára volt az idén. Szerintem ez működne.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.08.21. 09:52:12

Skandináviában láttam azt, hogy minden műanyagpalack, sörösdoboz betétdíjas. A boltokban van egy gép, ami pénzt ad érte. A hajléktalanok meg összegyűjtik, és mindenki jól jár.
És még nem is biztos, hogy drágább amit veszel, elvégre most is megfizeted az eldobható palackot is.

Zep ötleték kell továbbvinni, egy pohár mondjuk 10 Ft. A csórók összegyűjtenék és meg van oldva a gond (feltéve, hogy újrahasznosítják).

lor 2008.08.21. 10:28:14

kocsmaban valoszinuleg meg nem ittal sort visszavitt uvegpoharbol.
ki szoktak mosni!
a szivoszalat nem!

skandigraun 2008.08.21. 10:37:57

A focipálya mérete nem konstans: 90-120m x 45-90 m.
Vegyük a legkisebbet: 90 m x 45 m= 4050 m2 (vagyis ha megtöltik szeméttel 1m magasan, akkor lesz 4050 m3) Így más majdnem. (Csak 14 centi hiányzik)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.21. 10:54:32

Zep

Visszaviszed, elmossák, kapsz egy új poharat :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.21. 10:56:03

Őrnagy Őrnagy
"Zep ötleték kell továbbvinni, egy pohár mondjuk 10 Ft. A csórók összegyűjtenék és meg van oldva a gond (feltéve, hogy újrahasznosítják)."

Pont az lenne a cél, hogy NE termeljünk felesleges műanyaghulladékot! Ha összeszedik a csórok mi változik? Most is összeszedik ...

Monsieur Csirke/Csirke Úr/Cs.A.K. 2008.08.21. 10:58:10

Social recycling...hmmmm....mint lomtalanításkor:D

Bisztő Gyalla · http://gyulszi.blog.hu 2008.08.21. 10:59:42

Eggy focista az kicsi. Minél többen rohangálnak eccerre a tévébe, anál kissebb.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.08.21. 11:01:33

Le kell darálni, stb jó lesz újra pohárnak. Újrahasznosítás.

A visszaviszed elmossák nem jó, így is nagy a sor néha. + víz, mosószer, mosogató, mosogató droid.

Gery Greyhound // · http://www.bestofgyurcsany.hu 2008.08.21. 11:08:09

"A csóró pénztelen szigetlakó"

Naná, mert általában csupa csóró pénztelenek veszik halomra a 8000 Ft-os napi- vagy 40-ért a hetijegyet.

A visszaváltható söröspohár szerintem nem rossz ötlet, én ha leülök sörözni akkor úgysem állok meg 2-nél alább (buliban, szigeten 5-6 az alsó határ amit egy ültő helyemben minimum megiszok, úgyhogy erre tényleg tök fölösleges 5-6 pohár)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.21. 11:20:33

Amúgy régen volt ilyen, hogy aki összeszdi az Ászokos poharat és leadja, az kapott vmit cserébe ...

De ettől még ugyanannyi Ászokos pohár keletkezett.

Viszont jó lenne, ha kevesebb hulladékot termelne a Sziget vagy bármelyik más fesztivál. Erre szerintem a betét vagy letétdíjas pohár jó megoldás.

Különben is: ha Bécsben vagy Münchenben bevált, itthon is működne ...:-))

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.08.21. 11:36:44

Wackenben is így működik, plusz az elején kapsz x euróért egy szemetes zsákot, és ha teletöltöd akkor visszakapod a pénzt, ebből elvileg ott egész jó bizniszt lehet csinálni.

Savafan 2008.08.21. 11:48:49

mi is sok külföldi fesztiválon voltunk, és szinte mindenhol ez a betétdíjas megoldás működött. ráadásul ha jópofa szigetes dizájnt raknak a pohárra akkor nagyon sokan ereklyeként haza is viszik. ami plussz bevétel a szigetnek.
a német bang your head fesztiválon még literes műanyag korsó is volt. természetesen mindenki hozott haza egy-egy példányt, még én is aki nem fogyaszt alkoholt:) de emléknek nagyon kíváló:)
és nincs is szemét egy sokkal kisebb helyen 20-30 ezer ember részvételénél sem.
természetesen a kis poharakból is már szép gyűjteményem van. a magyar minden forintot kétszer is meggondol így nem fogja csak úgy elhajítani a poharat.
és nem gond egy ilyen poharat cipelni. zsebbe, ővtáskába, hátizsákba is simán elfér.
kíváncsi leszek a szegedieknek bejön-e? remélem!

Czigler Zsolt 2008.08.21. 11:54:52

Bádogpohár,karabíner /azzal rögzíted ruházatod bármely pontjához/,papírpohár leadóhellyel,láncosbögre,óriásszívószál,hep-c...

Combi a ballibes Ferkófan 2008.08.21. 11:58:25

Hehehe megint beomlott az m6-os egyik teljesen szükséges alagútja :D

noe d. 2008.08.21. 11:59:10

Egy Sziget méretú rendezvényen egyelőre nem reális kialakítani a háttérinfrastruktúrát, meg ellátni sokszázezres darabszámban pohárral. 100 milliós beruházás lenne. egyelőre a cél a kisebb fesztiváljaink ra a rendszer kidolgozása, ehhez az első lépés Szeged. Aztán jön az egyutas (nem mosható) csomagolások betétdíjas kezelése, mert ez nem igényel ekkora befektetést.

üdv

átlátó 2008.08.21. 12:02:20

Természetesen "egyetértek a problémával". Csak felvetem, hogy a 3 fázisú mosogató, a víz, a mosogatóvegyszer,...stb. Körül kell nézni a világban és koppintani...

KopaszMercis 2008.08.21. 12:03:37

Zep 2008.08.21. 09:44:31

"A probléma valós, de mivel nagy sörivó vagyok, ezért pár megjegyzést tennék.
Nem szívesen mászkálok fel alá egy üres műanyag korsóval a kezemben."

Annyira nagy sorivo nem vagy...

Egy nagy sorivonak, havonta egyszer ketszer van olyan, hogy nincsen egy ures (vagy tele, vagy kifogyofelben) levo korso a kezeben :)

Rajtam azon rohogtek a szigeten amikor legutobb kinn voltam, hogy egy heten at akarhanyszor lattak mindig volt egy fel literes korso a kezemben.. igaz en froccsoztem :)

Savafan 2008.08.21. 12:09:15

és még annyit, hogy a betétedíjas pohárnál talán nem lenne az, hogy a koncertek alatt a tirpák elhajítja a félig tele poharát a közönség közé. nem nagy öröm amikor egyszercsak a fejedn landol egy sörös pohár, anyaggal:(( külföldön ez már nem divat. az idei sziget 2-3 alkalommal landolt mellettem-rajtam ilyen

kujoon 2008.08.21. 12:09:54

igen, régebben volt olyan, hogy összegyüjtögette a sörivó és egyben leadott 30-40 poharat és kapott érte új sört vagy valamennyi lóvét...mijafaszért kellett ezt mexüntetni.És oké, hogy ettgől még nem lesz kevesebb, de _össze_van_gyüjtve_!És ez már egy lépés előre

amondó (törölt) 2008.08.21. 12:10:35

Egyetértek zero-val:

Betétdíjas pohár legyen, de ne a visszaváltásért fizessenek: azzal, hogy elviszik a visszaváltóig, még nem lesz kevesebb szemét.

Kerüljön 100-asba a pohár, vagy 250-be, és töltsék bele a sört. Pohárral 370+250, hozott pohárba 370. Oszt kész.

A pohár egyrészt nem lebomló szemét, előállításához kőolaj, csomó energia és víz kell, újrahasznosításához szintén víz és energia kell, ezért mindent meg kell tenni, hogy minél kevesebb kerüljön belőlük szemétbe.

KopaszMercis 2008.08.21. 12:13:30

Savafan 2008.08.21. 12:09:15

Abban a legritkabban van sor.. altalaban belehugyoznak es eloredobjak...

Savafan 2008.08.21. 12:34:00

kopaszmercis:

én kaptam sört is, talán örüljek neki?:))

Peter Blau 2008.08.21. 12:39:22

És ha csak üveges, betétdíjas sört árulnának? Az üvegért meg felszámolnának egy százast eleve, és több beváltóhely lenne a szigeten?!

_T_ 2008.08.21. 12:45:49

Az idei NoveRockon 5 Euro volt egy sör(4 dl), ebből 1 Euro a pohár. Ha vitted a pulthoz, akkor kaptál ujat, pontosabban ők dobták ki a szemed előtt. Nem is volt pohár eldobálva sehol viszont minden más igen. A belépésnél fejenként 5Euró letéti díjat kértek szemét kezelés címén, amit távozáskor 1 zsák szemétért vissza kapott az ember fia. Kint a cityben, kb 4 Km-re, egy tálca dobozos sör 26 Euro volt.
Mindezek eredménye:
Egy nagy szemét halom. Rothadó kaja és egyébb maradékok mindenfelé, voltak olyan részek ahol futva közlekedtünk szinte, mert akkora bűz volt.

Szerintem nem letétidíj kérdése volt ott se, mert mint a mellékelt ábra mutatta aki nem akar az nem szemetel, aki akar annak meg mind1. Mondjuk az is igaz, hogy az átlag életkor nem volt magas, de akkor is! Én személy szerint erősen meglepődtem, hogy egy ennyire rendezett és környezet tudatos ország fiataljai hogyan is tudnak ekkora szemét dombot létrehozni maguk köre.

aretuska 2008.08.21. 12:56:06

Sziasztok,
A Nova Rockos hozzászólás kicsit sántít. Ugyanis: a Nova Rockon be lehetett vinni a sátorozós részre mindent! Kaját, piát minden mennyiségeben. Csak a két nagyszínpad előtt működött ez a rendszer, de ott rendesen: 2x 50 000 ember nem szemetelt, vagy amit szemetelt, azt a többiek összeszedték, és vitték visszaváltani, majd sört inni. A Szigetre nem lehet bevinni semmit kereskedelmi mennyiségben, tehát a szemét csak abból képződik amit ott veszel. Szóval ha lenne betétdíjas pohár, amit már régóta hiányolunk, az megoldaná a probléma nagyrészét. Lehet ellenérveket is mondani, de egyszerűen el kell csak menni egy külföldi fesztiválra és megnézni, hogy ez hogyan működik. A többi felesleges szájtépés. Egyébként a Sziget minden más téren előrébb jár szinte az összes fesztiválnál. Most csak az infrastruktúráról beszélünk, nem a zenei felhozatalról (ami azért idén sem volt olyan rossz szerintem)
Üdv. Mindenkinek

KopaszMercis 2008.08.21. 12:56:50

Savafan 2008.08.21. 12:34:00

Hat sztem tapsikolj :)

alert 2008.08.21. 13:12:26

Peter Blau 2008.08.21. 12:39:22

üveges? meg vagy huzatva? üvegszilánkokon akarsz táncolni (pl a betoncsíkokon könnyen törik), és ehhez kb 50.000 pohár kéne, de lehet hogy több, ennyit hova tuszkolnának egy bódé mögé..

_T_ 2008.08.21. 13:16:28

aretuska
Igaz, így volt. A koncert terület tiszta volt, mint a patyolat :) De pl.: ami a zuhanyzó környékén volt ez nem volt semmi, pedig ott volt egy nagy konténer is. A WC-k és a zuhanyzók is rendben voltak.
Szerintem a szigetre nem környezetvédelmi megfontolások miatt nem vihetsz be semmit :)
Félre értés ne essen, nem azt írtam, h ne legyen, igenis legyen.
A zenei felhozatalról nem is beszélnék, mert nincs értelme, mindenkinek más jön be. Amit én szeretek abban a Nova jobb volt. Az infrastuktúra, meg a helyszínhez képest elfogadható volt, mert ugye a puszta közepén azért vannak határok.

Madafaka · http://madafaka.blog.hu 2008.08.21. 13:32:25

"Nem igazán kellemes a már egyszer használt pohárba mosogatás nélkül újra sört tölteni, egyszerűen rontja az élvezeti értékét."

egyrészt nem tudom, hogy az üres pohár újratöltése milyen káros hatással bír, hisz ha üveges sörhöz kapok poharat azzal se rohangálok ki a budiba mosogatni. másrészt a szigeten ez nem hiszem hogy nagyon számítana

aretuska 2008.08.21. 13:36:28

-T-
A zuhanyzók a sátorzós területen voltak és 120 000 emberre volt kb. 40-50 hely :) Nyilván nem környezetvédelmi megfontolásból nem lehet bevinni piát :) Asszem akkor egyetértünk, legyen ! :)
(Infrastruktúrán meg a fesztiválok a világítást - a Nován nem volt - kiépített utakat - szintén nem volt - és zuhanyzókat wc-ket szokták a fesztiválokon érteni, asszem. Ami nagyon jól meg volt a Nován oldva az a parkolás, na ezt aztán végképp nem lehet elrontani egy mező :)
Egyébként jó volt a Nova is, meg a Sziget is :)
Viszont kint nem lopnak... itt meg kétszer sikerült kiforgatni a sátrat, szerencsére nem tartunk benne a ruhákon kívül semmit., az meg nem kell nekik...
Üdv.

garamt 2008.08.21. 14:23:13

én még otthon is szelektiven gyűjtöm a szemetet, de a szigeten egyszerűen elképzelhetetlennek tartom ezt a betétdíjas poharazást.

szituáció: bemegyek egy koncertre a tömegbe, viszek magammal egy sört, megiszom. utána mit kéne tegyek? fogjam a kezembe az üres poharat? nem fogom, alig várom hogy elfogyjon a söröm, hogy tudjak pl tapsolni, táncolni, etc.
rakjam le a földre? felrúgják, tele megy porral, stb. abból soha nem iszok újra.

az, hogy a kajálós részeknél lehetne kezdeni valamit ezzel az rendben van, de szerintem a koncerthelyszínek környékén ez teljesen életszerűtlen.

azt használhatónak tartom, hogy legyen ilyen IS, vagy ha viszel korsót akkor olcsóbb a sör egy 50-essel, de azt hogy minden egyes alkalommal csak betétdíjjal lehessen sört venni, azt semmilyen formában nem gondolnám jónak.

amúgy sehol sem szemetelek, ha mellédobom a papirzsepit még azért is lehajolok is kidobom az utcán, de a szigeten 1 órával a nagyszinpad zárása után tiszta a parkett, plusz ami "megnyugtat", hogy tudom, hogy szelektíven végzik a takaritást.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.08.21. 14:42:13

Berlinben a Vandit Night-on megvetted a sört vagy a Red Bull-t, vagy bármit és az italáron felül fizettél még 1 euro-t, adtak egy zsetont. Amikor visszavitted a flakont, poharat, üveget visszakaptad az 1 euro-t. Nem volt szemét, kultúráltan működött. Nem hiszem, egy ehhez hasonló módszer bevezetése akkora dolog lenne, mert a fentebbi hozzászólásokból látszik, nyugaton működik a dolog, csak nálunk nem, és nem is fog. Másik oldalról megközelítve: ha nem lenne ennyi szemét, ennyi szemétszedőt sem kéne foglalkoztatni ;) A szemetet meg szét lehet szelektíven válogatni, és a szétszórt poharakból még lehet Nike cipőtök, meg Adidas felsőtök :D Köszi-puszi

itelethozo · http://itelethozo.blog.hu 2008.08.21. 17:04:48

szégyenlem magam, hogy én hozom fel a témát de itthon ezt a tényezőt is figyelembe kell venni:a kisebbség.
tavaly pafe-n leszállt az est és megjelentek a kis purdék és csak járt a szemük ki mit hagy el a tömegben(és ez még a jobbik eset volt)
ugyanezek eljárnának az adott fesztiválra és nyugodt szívvel begyűjtenék azt a poharat amit én leraktam az asztalra amíg beugrottam táncolni a random koncertre és a haverjaim nem árgus szemmel figyeltek rá.
kövezzetek meg ha nincs valószínűsége...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.21. 17:54:14

itelethozo 2008.08.21. 17:04:48

Kisebbséggel nem nagyon találkoztam bent a Szigeten ... tudod, ők csak az ingyenes Kapcsolat koncertre meg a Tűzijátékra járnak ...

pekkka 2008.08.21. 21:54:51

Én általában visszamegyek a korsómmal (akár üveg, akár műanyag), hogy abba kérem a következőt, kocsmában, fesztiválon egyaránt. Többnyire úgy néznek rám, mint a véres rongyra, néhány alkalommal kifejtették, hogy ezt nem lehet, mert nem higiénikus vagy mijafasz.

stringZ 2008.08.23. 21:03:54

Üdvözlet mindenkinek. A HírTV Zöld Övezet című műsora foglalkozott a témával, melyben a Sziget néhány fő emberével csináltak riportot, akit érdekel, itt megtekintheti: www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=229835

Rengeteget fognak tenni a jövőben a szervezők azért, hogy a fesztivál környezetkímélőbb legyen. A Zöld Fesztivál minősítés megléte alapjában hatalmas lépés. Aggodalomra semmi szükség, minthogy arra sincs, hogy a Főváros rákényszerítse bármire is a fesztivált szervező Sziget Kft.-t, Demszky inkább foglalkozzon azzal, hogy ne lehetetlenítse el az Európában is unikumnak számító fesztivált ( belfold.ma.hu/tart/cikk/a/0/15671/1/belfold/Vita_a_Sziget_fesztival_kozterulethasznalatanak_ingyenessegerol ).

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.08.23. 22:17:07

stringZ

Úgy legyen!

Jövőre leteszteljük ....:-)

süti beállítások módosítása