Skip to content


       Szűrés lista

Esnek ki a csontvázak: autópályapénzek 8:3 arányban

Úgy néz, Gyurcsány Ferenc és az MSZP semmit sem bíz a véletlenre: az elkóborolt "bárányt" bármi áron, de vissza kell terelni az akolba. Ha nem hajlandó erre, akkor jöhet a büntetés ...

Szerintem most indult meg a "leszámolás", sorban dőlnek ki a csontvázak a szekrényből. Kíváncsian várjuk Kuncze Gabi mikor veszi elő a kockás füzetét, és tölti meg a shotgun-ját tűzforró MSZP-és ügyekkel ... készíteném be a hideg élelmet és a sört a TV mellé.

Kezdődött egy "ezeréves" MÁV-os üggyel, ami még Csillag István minisztersége idején történt, de 2007-ben tett feljelentést egy MSZP-s képviselő, de sajtónyilvánosságot csak szeptember első hetében kapott. Miért pont akkor?

Folytatódott a budapesti útfelújítások ügyével, melyben maga Demszky is érintett lehet. 2006-os ügy ez is, véletlenek sorozata lehet, hogy az ügyészség pont szeptember első hetében rendelte el a nyomozást.

És legfrissebb, a régi 2006-os Strabag ügy leporolva, újratöltve, friss munícióval. Ez igen, csak csettinteni lehet, annyira szaftos és pikáns az ügy!

Úgy néz ki, hogy igaza lesz annak az olvasói levélnek, amely szerint már a koalíció is az autópályapénzek felosztása miatt bomlott fel. Vagy akár Dávid "70-30" Ibolyának is ...

"A sztori még a 2006-os osztrák választás előtt zajlott, ahol a Strabag-ot megvádolták, hogy az Eurocontact nevű pr-cégén keresztül több millió eurós támogatást nyújtott a magyar szocialistáknak és szabaddemokratáknak. Az MSZP és az SZDSZ akkor a leghatározottabban cáfolták, hogy kaptak volna pénzt a Strabagtól."

Nos, Ausztriában szeptemberben újra választások lesznek, a Strabag ügy leporolva, felmelegítve, új ízekkel tálalva ...

"Munkavégzésünk a vevők jogos követeléseinek és elvárásainak teljesítését célozza." - Strabag

"Az hétfőn nyilvánosságra kerülő új papírok szerint az Eurocontact 2003 augusztusa és 2005 márciusa között célirányosan kapcsolatokat keresett az összes magyarországi párttal, méghozzá azzal a feltételezhető szándékkal, hogy az osztrák cég javára befolyást gyakoroljon a különböző építési megbízások elbírására.

Az Eurocontact akkori ügyvezetője az az Alexander Zach volt, aki még ma is a szeptember végi választáson induló Liberális Fórum elnöke, a cég társtulajdonosa pedig Zoltán Aczél, aki 2005-ben jelölt volt a bécsi helyhatósági választáson, és a fórum sajtóügyeit intézi.
Zoltán Aczél neve elég sokszor felbukkan az ominózus olvasói levélben is ...

A Profil osztrák lap birtokába jutott iratokban számos magyarországi építési projektről szó van, köztük az M5-ös, M35-ös, M0-ás és az M7-es autópályáról, metróépítésről és egy budapesti kórházról. A levelezések a magazin szerint bepillantást nyújtanak a lobbisták tevékenységébe: kapcsolatokat ápoltak kormányzati munkatársakkal, az összes párt pénztárosával és minisztereivel, minden egyes információról értesültek, befolyásolták a projektek odaítélésének folyamatát, bécsi találkozókat szerveztek a Strabag-vezér számára magyar politikusokkal, illetve továbbították az utóbbiak kívánságait a konszern felé. A tudósítás szerint minden egyes esetben a pénz játszotta a főszerepet.

"A stratégiák és célok keretében üzletfeleink felé az információkat és tapasztalatokat nyíltan közvetítjük. Biztosítjuk a titoktartás és a diszkréció elvárt mértékét." - Strabag

Miután Medgyessy Péter szocialista kormányfő felvetette, a négyes metró újjáépítésénél az oroszok is szóba jöhetnek, Kuncze Gábor, a liberálisok akkori elnöke 2003. november 5-én Bécsben találkozott Zachhal és Aczéllal, majd november 24-én Aczél a Liberális Intézet nevében egy BAWAG-számlán keresztül 93 ezer eurót utalt át az SZDSZ-nek. Négy nappal később Kuncze megköszönte a nagylelkű támogatást.  

"Elfogadjuk az emberi jogokat és a közjót támogatjuk.A hatályos jogszabályokhoz tartjuk magunkat és a fair versenyzés mellett kiállunk." - Strabag

2004 januárjában Aczél tájékoztatja Haselsteinert, hogy megállapodott a szocialisták, illetve a liberálisok pénztárosával, aminek értelmében a "11-et 8:3 arányban osztják szét a koalíciós partnerek között". A Profil értelmezése szerint a "11" jelölés valószínűleg 11 millió euróra vonatkozik. Egy később feljegyzésben ezzel összefüggésben megemlítik Puch Lászlót, az MSZP pénztárosát is.  Puch neve melyik nagy botrányban nem merült fel még idáig? Tocsik-ügy? Megvolt. Kulcsár-ügy? Megvolt. Strabag? Úgy látszik ez is meglesz ...

Egy 2004 május 17-i keltezésű, a budapesti kórházépítéssel kapcsolatos feljegyzésben utalás van arra, hogy a Fidesz budapesti szervezetének a támogatása biztosított, és hogy valamennyi fővárosi szervezet beleegyezett: a pénz a Magyarországi Demokrácia Támogatásának Egyesülete bécsi székhelyű szervezeten keresztül "közvetlenül a pártokhoz folyjon be (Kórház)".  Véletlen egybeesés vagy sem - jegyzi meg a hetilap -, mindenesetre 2005 márciusa és májusa között Gyürk András és Lezsák Sándor Fidesz-politikusok rendezvényeit átszámítva 48 ezer, illetve 60 ezer euróval finanszírozták."

2006. szeptember 29: "Egy dokumentumok szerint Gyürk András, a Fidesz jelenlegi europarlamenti képviselője 2005-ben, a Fidelitas elnökeként megköszöni egy bécsi szervezetnek a "demokrácia támogatására" átutalt 12,4 millió forintot."

Hát nem csodálatos, ha egy osztrák cég támogatja a magyar demokréciát?

12,5 millió forint vs. 11 millió euró (2,7 milliárd forint). Ügyes, zseniális húzás! Ezzel a Fideszt is bevonták a buliba egy kis alamizsnával, így már hárompárti kuss van az ügyben. Remek bűnbanda ...

Elég nehéz ehhez mit hozzáfűzni .... Az ország nyakig a "szarban", senki sem kormányoz, a pártok meg mint egy rossz western film elfuserált pisztolypárbajában egymást lövik le.
Nekem nincs más ötletem: teljes elitváltást. Valahogy, akárhogy. Le kellene zárni ezt a 19 évet. Köszönjük az összes korrupt, dilletáns, nemtőrődöm, ostoba képviselőnek, pártelnöknek, pénztárnoknak, elég volt belőlük ...

Apró megjegyzés: mindenki látott már Strabag hirdetést a Magyar Nemzetben és a Hír TV-ben. Minek kell hirdetni egy autópályaépítő-céget? Ha a Strabagé  a legolcsóbb pályázat, akkor nyernek, ehhez nem kell több tíz vagy százmillióért hirdetést vásárolni jobboldali médiákban. Vasárnap este 19:20 van, melyik hírportál nem adott még erről hírt? Így van, a Magyar Nemzet és a Hír TV ...

A pártok szóvivőinek a reakcióit akár meg is lehet jósolni, hamarabb lesz telitalálatunk ebben, mint a 6-os lottón. Íme, az első fecskék:

Szijjártó Péter
: "A nyilvánvalóan felhevült hangulatú osztrák választási kampány küzdelmeiben nekünk nem dolgunk részt venni".
Ó, hogy az a ***** (erős indulatszó, kicsillagozva). Nem kell résztvenned benne, te idióta, hanem kaptatok pénzt a Strabagtól vagy sem? "Yes or no?" - sima eldöntendő kérdés ...

Nyakó István: "Az MSZP az osztrák belpolitikai folklór részének tartja a lapértesülést. Erről két évvel ezelőtt is írt az osztrák lap, és az MSZP akkor is leszögezte, hogy nem kért és nem kapott pénzt a Strabagtól. Nem kívánunk beleszólni az osztrák belpolitikába".
Nézd már, hirtelen de tiszteletben tartjuk az osztrák politikát .... nincs is most annál fontosabb, ugye István? Ez a piti kis korrupciós vád ezzel le is van söpörve, ugye? Ennél sokkal kevesebbért mondott már miniszter vagy egy kormány, nálunk szerencsésebb demokratikus fejlődést bejárt országokban. Ekkora vastagbőrt: a teljes volt kormánykoalíciót meggyanúsítják 2,7 milliárd forint korrupciós pénz elfogadásával, ez és szerintük csak az "osztrák belpolitikai folklór" része ...

(Cikkek: Vg.hu , Inforadio.hu , Népszabadság , HVG , Index)

Címkék: politika mszp fidesz szdsz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr12652542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rolika 2008.09.08. 08:26:40

ááhh, itt már nem csak a lóláb lóg ki, hanem az egész ló, egy nagy büdös lóf.sszal együtt

ex-Zep 2008.09.08. 08:50:52

Hát, vazze még mindig van lejjebb?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.09.08. 09:02:32

Remélem, előbb-utóbb mind belebukik ezekbe az ügyekbe. Mert nemsokára elfogynak a feláldozható emberek, és hiába bármi mosakodás, az egész bagázsnak mennie kell.

Johnny336 2008.09.08. 09:15:18

20 éve ezt csinálják. Csak színjáték a "haragszomrád". Eddig tartott, mire leesett, hogy ezek csak minket szopatnak egymás utálatával? Hatalmas biznisz, lenyúlják az országot, benne az emberekkel.

Nem tudom feltűnt-e, hogy választások után, minden esetben (egy kivétellel) másik oldal lett a győztes. Ehhez képest semmit sem intéztek el, csak mondták, hogy a XY (tetszőlegesen be lehet helyettesíteni akármit!) elbaszta előttünk, nem tudunk mit kezdeni...
Kész. Pont.

Elkergetni őket messzire. Nem kívánok lincselést, se Dunába lövést. Pedig valami nagyon durva büntetés kijárna a díszes társaságnak...

Geza 2008.09.08. 09:15:35

Jelenleg ez ellen nem sok mindent tudunk tenni, de a neveik kint vannak, és innentől nekik mindig mázlisnak kell lenniük, nekünk pedig elég csak egyszer. Egyszer valakinek ad a sors két percet, hogy eljátszadozhasson ezeknek a férgeknek a torkán egy bicskával vagy betoljon egy csavarhúzót a bordáik közé, na azért a két percért meg fogja érni várni :)... A világ kicsi, az idő meg hosszú, előbb-utóbb minden számla le lesz törlesztve, de ha még ők meg is ússzák, hetedíziglen is kitart az emlékezet, ha kell.
Nagyon nem szép ugyan ez a hozzáállás, de ők tanították nekünk, hát legyen akkor így.

kill004 2008.09.08. 09:22:54

Anyám! Csak kiderülnek itt a dolgok! Na, most várnék panelprolizós, butaparasztos posztokat. Ugyanis a proli melós kb 10 éve( na jó 6) azt mondogatja: Á, ezek: egyik kutya másik eb. A budapesti bőcsészeknek meg most esett le.

Müszijő Csirke 2008.09.08. 09:48:28

Ezeket tényleg fel kéne akasztani...nem gondoltam,hogy ilyet mondok valaha,de tényleg.

JohnnyB 2008.09.08. 10:10:38

Az a gond, hogy normális országokban a politikai életből még az is száműzeti magát, aki csak hallotta azt, aki látta azokat, akik ilyen és ehhez hasonló dolgokat csinálnak. Itt csak a kisembert kell baszlatni naponta, milliárdokat nyúlnak le tőlünk ezek a mocskok.

Érdemes lenne értelmezni manapság a 12 pontot.
"Törvény előtti egyenlőséget."
Muhaha.
:okádós_smiley:

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2008.09.08. 10:11:06

Johnny336, senki sem kíván senkit ártatlanul a Dunába :) De ezek olyan messze vannak már az ártatlanságtól...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 10:34:22

"Az is tény, hogy 2004-ben a Strabag nyerte a legtöbb közbeszerzési tendert, 113 eljáráson végzett az élen, és csak abban az évben csaknem 168 milliárd forintos megbízást kapott ilyen úton. Ez utóbbi alapján is a Strabag vezet 2004-ben, hiszen 168 milliárdos megrendeléseit az érték szerinti második helyezett, a Betonút Rt. 122,6 milliárd forinttal követi"

index.hu/politika/belfold/strpar080907/

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.08. 10:44:13

laspalmas: "Remélem, előbb-utóbb mind belebukik ezekbe az ügyekbe. Mert nemsokára elfogynak a feláldozható emberek, és hiába bármi mosakodás, az egész bagázsnak mennie kell. "
muhahaha: ezt ugye Te sem gondoltad komolyan? MINDIG lesz feláldozható ember, ezeket pótolják, ha egyet-egyet "be kell áldozni". mint a cuslág-pista :-))
Ja, amúgy szép jó napot látens náci barátaim :-)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 10:50:20

Seduxen

Vagy be sem áldoznak senkit, lásd Kapolyi-Keller megfigyelési ügy. Keller még mindig államtitkár :-)

Puch is államtitkár :-)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.09.08. 10:56:15

Szijjártó Péter: "A nyilvánvalóan felhevült hangulatú osztrák választási kampány küzdelmeiben nekünk nem dolgunk részt venni".
Ó, hogy az a ***** (erős indulatszó, kicsillagozva). Nem kell résztvenned benne, te idióta, hanem kaptatok pénzt a Strabagtól vagy sem? "Yes or no?" - sima eldöntendő kérdés ...

ezek mikor adtak egyenes választ bármelyik feltett kérdésre? :D

Mellesleg a Móricka magazinban megjelent az ELITES botrányképregény, lehet kérni hogy feltegyétek? :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 11:06:48

A Strabag-pénzekről még mindig egy sornyi hírek sincs a az mno.hu-n és a hirtv.hu-n....

Ez már nekem kínos, nagyon kilóg a lóláb ...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.09.08. 11:11:53

Az érdekes azért, amikor közös mutyizásról van szó nagy a kuss. :D A képviselői fizetések megszavazásakor is milyen nagy egyetértés volt.
Egyik kutya, másik eb.
Arra azért kíváncsi vagyok mi történik abban az esetben, ha az FPÖ felszalad, és megnyeri a választásokat.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.08. 11:16:46

zero: igen, általában ez a gyakoribb... jobban belegondolva minek is? felkap egy-egy ilyen hírt valamelyik média, 2 napig hír, indul egy amolyan "tessék-lássék" nyomozás, majd 30 (60) nap múlva megszűntetik az eljárást bűncselekmény hiányában... Welcome to Abszurdisztán :-)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.09.08. 11:33:45

Egyik -kutya másik eb, nagyon megy.
Ettől függetlenül az elmúlt 6 évben a fizum kb. 60%ra inflálódott. A többiről ne is beszéljünk.

Az icipici fidesz krományzás (4év - 18ból) volt az egyetlen időszak, amikor azt lehetett érezni, hogy gazdaságila/anyagilag megyünk valahová. Feljebb a létrán stb.
Ha mindez igaz, amit most borítanak, akkor is gáz, hogy most borítják (másodszor) amikor érzik, hogy a maszop-szadesz már semmilyen mozástérrel nem rendelkezik, ezért dögöljön meg a szomszéd lova is lapon, egy lejárt lemezt leporolnak és újra feltesznek.

Így megy még évekeig a fingfűrészelés, mi meg leszerelünk ingre - gatyára. Nincs megint x évünk. Itt a dal vége. A falnál vagyunk.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 11:34:58

Seduxen

Na igen, de ha erősen ráharapna a média, és
széjjelszednék mondjuk Szíjjártót, Nyakót, Puchot vagy Kunczét, előbb-utóbb borulna a bili ...

De ki tenné meg ezt? Vagy pártsajtó, vagy Strabag megvette őket .....szörnyű a sajtó (is) !

"Kuncze Gábor, a liberálisok akkori elnöke 2003. november 5-én Bécsben találkozott Zachhal és Aczéllal, majd november 24-én Aczél a Liberális Intézet nevében egy BAWAG-számlán keresztül 93 ezer eurót utalt át az SZDSZ-nek. Négy nappal később Kuncze megköszönte a nagylelkű támogatást."

Miért nem lehet felhívni Kunczét?
-Mit csinált 2003. november 5-én?
-Találkozott achhal és Aczéllal?
-Kapott 93 ezer eurót az SZDSZ?
stb.
stb.
stb.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.09.08. 11:39:27

Mindenhol van korrupció, ált. jobban falaznak egymásnak. Aztán kiborul a bili. Mindenhol.

A z sokkal nagyobb gáz, hogy MEGINT EGY OSZTRÁK cég az érintett. Az osztrákok kiszívják a vérünket. Az alamtermelők is osztrák céggel vannak háborúban. Agrana. Övék a maradék magyar cukoripar nagy része is.
Az autómárkák (mAzda /Renault, meg ki tudja mi még.) kereskedése Mo.on osztrák anyacégeken és tullajdonon keresztül történik évtizedek óta.
Csendben gyarmatosítanak bennünket, mi meg a Teszkó, meg Ósan ellen mennénk ezerrel.
A felmelegített sztori alapján látszik, hogy a politikánkat és az egész gazdaságunkat is kézben tartják.

EZ A GÁZ!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.09.08. 11:42:50

" Seduxen · hungarisztan.blog.hu/ 2008.09.08. 10:44:13
muhahaha: ezt ugye Te sem gondoltad komolyan? "

Elismerem, nagyon-nagyon optimista hozzászólás volt, de én tényleg bízom abban, hogy egyszer (hamarosan) vége lesz ennek az ámokfutásnak, és valami csoda folytán fejlődésnek indul kis hazánk, és vele együtt az életszínvonalam is. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.08. 11:46:25

zero: de naiv vagy... ahogy azt - amúgy helyesen - írod, ebben a kurva országban olyan, hogy "független, hiteles" média egy sincs. A "nagy" kertv-k híradóit tudjuk milyenek, a hír, meg echo meg egyéb zseniális adók meg... múlt héten néztem valamelyik este, és szakadtra röhögtem magam, ahogy a robot műsörvezető milyen eltorzul fejjel vette a szájára "Gyurcsány Ferenc"-et :-))
Rájöttem, hogy ezek félig robotok, és ez a reakció van kódolva a Gyurcsány Ferenc OR Miniszterelnök OR Kormány OR Kormányfő szavakra:-)))

"Miért nem lehet felhívni Kunczét?
-Mit csinált 2003. november 5-én?
-Találkozott achhal és Aczéllal?
-Kapott 93 ezer eurót az SZDSZ?"

Válaszok:
- Golfozni voltam Puch Laci barátommal egy a Strabag által épített luxus golf-pályán...
- Kikkel? Jaaa, Aczél? Ő most a válogatott másodedzője, ugye?
- Nem, sajnos nem...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.08. 11:47:38

laspalmas: "Elismerem, nagyon-nagyon optimista hozzászólás volt, de én tényleg bízom abban, hogy egyszer (hamarosan) vége lesz ennek az ámokfutásnak, és valami csoda folytán fejlődésnek indul kis hazánk, és vele együtt az életszínvonalam is. :) "
Ha nem veszed zokon: mondd már meg, hogy MIT ISZOL, szeretnék én is ilyen optimista lenni :-)))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.09.08. 11:47:42

vero, arról hogy a tehetősebb országok bekebeleznek minket, elsősorban országunk vezetése tehet. Felesleges a labancokon ugrálni, nyugodtan menj neki a teszkónak, vagy az osannak :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.09.08. 11:53:18

"Seduxen · hungarisztan.blog.hu/ 2008.09.08. 11:47:38
Ha nem veszed zokon: mondd már meg, hogy MIT ISZOL, szeretnék én is ilyen optimista lenni :-))) "

Ez nálam genetikus, de azért majd megnézem a multivitaminom összetevőit. :))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.08. 11:56:01

pedig a régi mondás jutott először eszembe:
"A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőbe. A másik felének nincsen pénze drogokra..."

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.09.08. 12:06:43

Pesszimista látásmóddal kibírhatatlan lenne az élet, de legalábbis jóval kevésbé élvezetes. Kínomban is röhögök, így sokkal könnyebb.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.08. 12:17:47

laspalmas: ez má igaz, ha az ember kínjában vagy röhöghet, vagy sírhat, akkor inkább előbbi. kisebb eséllyel kapunk agyvérzést :-)))

spájdernecc 2008.09.08. 12:31:53

nos, ebben a megközelítésben a tököm félig teli van már az egész bagázzsal, a ideokapitalisata baltól, a szocdem jobbig bezárólag. Különös tekintettel a csereszabatos megélhetési holdudvarra.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.08. 12:44:11

laspalmas: nem, zero még mindig libát töm (kényszertöm pontosan), így nem ér rá :-)))

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.08. 12:59:20

van egy blog, de ő is egy költőt idéz: "mindenkinek kurvannyát" (így, egybe)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 13:16:30

laspalmas 2008.09.08. 12:31:33
Amúgy nem lesz ma új post?


Ez vajon mi ? :))

reKorrekt 2008.09.08. 13:33:32

Srácok, borzasztó egyszerű a képlet. Legközelebb mondjuk a Jobbikra kell szavazni. A szélsőséges(-en erős) nemzeti érzés egyesekben a fasizmus képét jeleníti meg, bennem azonban azt a véleményt erősíti, miszerint pl. egy Vona Gáborról nehezen tudom elképzelni hogy szétlopja az országot.
Véletlen-e hogy a fasisztázók pont azok, akik jelenleg a torta közelében ülnek? Talán féltik a széküket az asztalnál? Egyre inkább jól teszik...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.09.08. 13:44:44

Jancsibohóc // Arról beszéltem, hogy a gazdasági befolyás, a képlet szerint már nem közvetetten érvényesül a mo.i politikában, hanem direkt és mit ád az Úr, pont a sógorék nyomják ilyen pimaszul. A gazdasági lobbizást meg sunyin a fű alatt.
Mondj még 3 parcellát, amit az soztrákok tartanak a markukban!-- Pedig van! Sok. Csak nem jelenti be a közt eln. a parlamentben, mint máshol. Ők is felvásárolják a földjeinket.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.09.08. 13:55:44

"pl. egy Vona Gáborról nehezen tudom elképzelni hogy szétlopja az országot."

írd át a neved Naívára :)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2008.09.08. 14:15:25

A fő gond, hogy ezek egymást tartják hatalmon.

Addig, amíg a másikkal riogatva szavazókat lehet gyűjtneni, a maszop és a fityisz kaszinója marad ez a kurva ország. no meg a csatlóspártjaiké.

elitváltás kell, minden szinten, minél előbb. de hogy ezt hogyan lehetne véghezvinni...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2008.09.08. 14:18:25

korrekt 2008.09.08. 13:33:32
"pl. egy Vona Gáborról nehezen tudom elképzelni hogy szétlopja az országot."

Hm. Az országban jópár millió szavazó gondolja ugyanezt Gyurcsiról, Orbiról és a spanjaikról. Tudod, mindig csak az a másik...

Müszijő Csirke 2008.09.08. 14:29:38

Éljenek a cigányok:)
Csak,hogy nehogy már ebből a postból kimaradjon:D

Müszijő Csirke 2008.09.08. 14:31:06

Ha én megígérem,hogy 100 milliónál többet nem lopok ki az ország zsebéből,rám szavaztok:D?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 14:49:22

Müszijő Csirke 2008.09.08. 14:31:06

Igen, 100 millió korrekt.
De évente, vagy a 4 éves ciklusra ?

Amúgy nem értem, minek ennyit lopni?
Gyurcsány meg a többiek milliomosok, még a gyerekeiknek sem kell dolgozniuk. Ha meg pártkasszának loptak mit értek vele? Béka segge alatt van a népszerűség. lopott milliárdok ide vagy oda ....

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.08. 15:35:10

"Amúgy nem értem, minek ennyit lopni?
Gyurcsány meg a többiek milliomosok, még a gyerekeiknek sem kell dolgozniuk"

zero: ne a "magunkfajta" proli életvitele alapján vond le - téves - következtetéseidet. Nagyban játszanak ők... ahhoz meg pénz kell. sok pénz :-)

more 2008.09.08. 15:42:13

lehet, h ez a magyar verben van, de az is lehet, h a politikus verben. de az biztos, h nem-korrupt politikus nincs a vilagon. mongyuk en mar azon is sirva rohogtem, amikor 2006ban a szakadar kossuth-teri csoport (hehehe pardon) gyujtogette a lovet szeptembertol mittomenmeddig amig kinn taboroztak a parlament elott, majd par honap mulva az egyik fokolompos meglepett az osszekalapozott loveval

nahat szoval ezert tokmindegy h ki kerul oda, elobb utobb ugyis bunozo valik belole, mert nalunk nincs torvenyi szabalyozas ezekre a kedves emberekre

btw helloka mindenkinek. volt vmi ramazuri szombaton?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 15:54:09

more 2008.09.08. 15:42:13

Akkor ha abból indulunk ki hogy minden politikus lop, akkor kevés dolgot tehetünk:
-kőkemény ellenőrzések, vizsgálatok
-korrupcióért a legmagasabb letöltendő börtönbüntetést

Aztán ha már 4-5 vezető politikus ül a Gyorskocsi utcában, akkor a többi elgondolkozik, hogy elfogadja-e a kenőpénzt ...

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.08. 16:10:44

zero:
"-kőkemény ellenőrzések, vizsgálatok
-korrupcióért a legmagasabb letöltendő börtönbüntetést "

És ezt mégis KI viszi véghez?

Tiszteltköcsögmagyar Választópolgár!

Azt a telibeb***ott Alkotmányt is MI (=a politikai "elit" írja!!

Hahó, tessék felébredni, és kivenni a kezet a biliből...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 16:16:11

Seduxen ·

Hát majd a képviselők hoznak olyan rendeletek ami alapján lehet őket ellenőrizni és több évre börtönbe juttatni ......../kissé bizonytalan vagyok/

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2008.09.08. 16:24:42

A fenti hozzászólásokból levonható következtetés: a Kossuth-tériek másfél évvel ezelőtti követelései nemsokára össznépi támogatást élveznek.
"Követeljük a Parlament feloszlatását és új, alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását!"

Olyan ez, mint itt fenn kill004 2008.09.08. 09:22:54 hozzászólásában:
"Anyám! Csak kiderülnek itt a dolgok! Na, most várnék panelprolizós, butaparasztos posztokat. Ugyanis a proli melós kb 10 éve( na jó 6) azt mondogatja: Á, ezek: egyik kutya másik eb. A budapesti bőcsészeknek meg most esett le."

kill004 2008.09.08. 16:54:50

Zero

Bocs...de... MUHAHAHA!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 17:54:15

kill004 2008.09.08. 16:54:50

Jól van má' , csak naivan agyaltam xDDD

gidabiga 2008.09.08. 18:56:02

nem akarok senkit mentegetni, igazán távol áll tőlem, de azt osztrák újságok valószínűleg valami megrendelésre dolgoznak.
tavaly egy osztrák ismerőssel beszélgettünk vizitdíj kapcsán és ő azt mondta, hogy értsük már meg, hogy vége van a szocializmusnak és nem kaphatunk ingyen egészségügyet, ez a 300 forint semmi.
mi elmeséltük neki a 300 forintot, meg a sok százalékot, amit levonnak a bérünkből az egészségbiztosítás címén, ő csak lesett, hiszen az újságok azt írták, hogy eddig nálunk teljesen ingyenes volt az egészségügy.
és csodálkozunk, ha hülyének néznek bennünket.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 19:23:05

gidabiga

Hát igen, ha bruttó 300 000-ból hazaviszel 240 000-et mert 20%-os egykulcsos adó van és semmi több, akkor ki nem szarná le a 300 forintot, meg hogy már 5-ször emelték a gáz árát?

(Most br. 300 ezer = nettó165 ezer)

gidabiga 2008.09.08. 19:36:31

zero, boldog lennék, ha annyit hazavinnék.
leginkább az háborított fel, hogy az a kép alakulhat ki mindenhol rólunk, hogy ingyenélő, dolgozni nem akaró emberek vagyunk.
és mindenhol beszopják, mert nincs ebben az országban senki, aki tiltakozna.
sőt, - összeesküvéselmélet - , de lehet, hogy itthon írják a cikkeket, ott csak közlik.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.09.08. 20:40:01

" zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 16:16:11 "

Maguk alatt vágják a fát?

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2008.09.08. 21:50:27

" zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 19:23:05
gidabiga

Hát igen, ha bruttó 300 000-ból hazaviszel 240 000-et mert 20%-os egykulcsos adó van és semmi több, akkor ki nem szarná le a 300 forintot, meg hogy már 5-ször emelték a gáz árát?"


Saját üveggyöngyöt minden bennszülöttnek!!! Akár pártot is szervezhetnénk e köré, tuti befutó.

Harapdáltatják itt velünk egymás seggét 300 szaros forinton, ál-ingyenes felsőoktatáson (diákhitel rulez), meg mindenféle kettős állampolgárságon, és míg egymás nyaki verőerét csócsáljuk a porban fetrengve, ők csendben osztoznak a húsunkon. A sok barom meg elment szavazni, mert azt hitte, hogy tétje van (ezúton is gratulálok mindnek, még a nemmel szavazóknak is: hozzájárultak az eredményes szavazáshoz, gratula!).

Mikor vesszük már észre, hogy nem a maszopos anyós meg a fityiszes szomszéd minden rossznak gyökere, hanem az úgynevezett elit?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 22:05:34

A 40-es fantomja

off:
Egyetértek veled, de én is nemmel szavaztam, mert a TB-vel havonta én és a cégem kb. 100 000 forinttal fizetem az egészségügyi ellátásomat. De most nem ez a téma.

Corry 2008.09.08. 22:10:11

Asszem találtam valami, ha már a magyar sajtó nem írkál, akkor nézzük, hogy a labanc sajtó és internet mit is homorít.
Most attól eltekintve, hogy a bécsi sajtó tele van ezzel a témával, van itt egy szösszenet, amit szerintem akkor is érdemes megnézni, ha esetleg a német szöveget nem érted. Különösen a "Quellen" (keress rá) után található dokumentumok megtekintése ajánlott. Látható, hogy nemcsak az SZDSZ van benne a pixisban, hanem a fidelitas és társai is.

A link:
www.lif-transparent.org/

Corry 2008.09.08. 22:39:39

A fenti link alapján bátorkodom tényszerű lenni:
szerintem a címkénél (mszp, szdsz, politika) némi kiegészítést kéne eszközölni, mert mások (értsd: más pártok) is képbe kerültek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.08. 22:54:27

Corry 2008.09.08. 22:39:39

Jogos, javította!

Amúgy a www.lif-transparent.org doksikat melyik magyar újság fogja lefordítani? Vagy ezek a papírok is az osztrák folklór részei?

INkvizítor 2008.09.08. 23:16:45

Ami a súlyos az egészben, hogy a (strabagzsebben lévő) jobboldali mainstream sajtó agyon hallgatja az ügyet, 12 milláért, meg egy gyürk andrisért...(btw! hogy a faszomban akarnak országot vezetni, gyürk andrisokkal ???? :))) ezen gondolkodott már valaki?) a szocik meg legalább lerántották a strabagot (valszeg többszörösen, mert alvállalkozóként is fel fel tűntek az építkezések környékén) pár milla euróval, és a pofánkba mondják amit úgy is tudunk: "ilyen a pátfinanszírozási törvény...sry." :)))


úgy sem lesz belőle itthon semmi...
az oszrákoknál is csak az a párt fog hisztizni amelyik még nem kapott zsetont a strabagtól.

gidabiga 2008.09.08. 23:24:48

én a 300 Ft-os vizitdíjról csak az osztrák sajtó ferdítése miatt írtam. nem amiatt, mert köze lenne a poszthoz.
és amiatt, hogy tőlünk soha nincs senki, aki helyreigazítást kérne a kinti sajtótól.
annyi baromságot írhatnak, amennyit akarnak.
vagy itthonról írják nekik.
bezzeg a 4 mancs már mindenkit fel akar jelenteni, aki szerinte besározta a nevét.

Corry 2008.09.08. 23:32:39

A Lif -es linkkel kapcsolatban egy nagyon fontos dolgot azért még ki kell mondanunk: ez egy politikai indíttatású oldal, aminek az a célja, hogy bemutassa miért is nem szabad szavazni a liberálisokra. Mármint az osztrák liberálisokra, mert a LIF gondolom az egyik kinti párt.

A mi emberkéink mellékszereplők ebben az ügyben, ezért a forrás kábé autentikusnak is tekinthető, vagy legalábbis az nem feltételezhető róla, hogy a magyar belpolitikai megfontolások alapján ferdít. Ezt max. az osztrák belpolitikai vonal miatt teheti, ezt nem tudom megítélni, továbbá a magyar vonatkozásban felületes lehet, ezt viszont hozza is a cikkíró: a szadit jobboldali liberális pártnak titulálja, lásd dokument2 "rechtsliberale partei".

kacsa! 2008.09.08. 23:47:01

"Nekem nincs más ötletem: teljes elitváltást. Valahogy, akárhogy." Ötletelj mert valamit tenni kell.

kacsa! 2008.09.08. 23:55:10

elnéztem a lif-transparent-re: Blumen & Vögel... édes.

gidabiga 2008.09.08. 23:57:06

jobboldali liberális párt: szdsz
jobboldali populista párt: fidesz
mndom, hogy súgnak nekik :DDD

JohnnyB 2008.09.09. 08:01:07

Igazából engem az érdekelne, hogy hogy a búbánatba nem tűnt fel ez senkinek?
Ha bemegyek a postára, és 1000 euró fölött akarok fizetni csekket (hülye lennék), akkor kapásból személyit és lakcímkártyát kérnek. Egy bankos ismerősöm szerint is pár (10) milla fölötti utalásnál már kell valamilyen ellenőrzés (sajnos nem tapasztaltam még...)
Vagy talicskával hozták az ojrót?

acel 2008.09.09. 10:06:01

Juszt Laci elővette Kaya Ibrahimot is.
Esnek ki a csontvázak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.09. 12:17:36

JohnnyB 2008.09.09. 08:01:07

off-shore cégek, Kajmán szigetek .... hidd el, Puch meg a többi vérprofi ...

JohnnyB 2008.09.09. 14:43:22

Akkor be kell tiltani az off-shore cégeket, ennyi. Valós gazdasági szereplők off-shoreban tevékenykednek egyáltalán, vagy csak azért engedélyezik EZEK hogy tudjanak EZEK lopni?

(Bocsi, nem értek a pénzügyi világhoz.)

süti beállítások módosítása