Skip to content


       Szűrés lista

Steiner Kristóf máshogy ... (egy értelmezhetetlen bulvárhír)

Ki fejti meg, hogy ez a hír miről szól, mi az üzenete és kik a célcsoport? Nálam "run time error"-ra fut mindig, ha elolvasom ...

"Steiner Kristóf , a VIVA tévé sztárja meghökkentő kijelentést tett. A Celeb vagyok, ments ki innen című, hamarosan induló műsor kapcsán elmondta, hogy ő nem úgy pisil, és nem úgy kakil, mint mások.

Kérdésünkre, hogy ezt pontosan hogyan is értette, a vártnál misztikusabb, sőt mi több, filozofikus választ kaptunk.
"Köztudott, hogy korábban étkezési problémákkal küzdöttem. Akkoriban olvastam arról az elméletről is, hogy a tibeti szerzetesek hosszú-hosszú ideig kibírják táplálék nélkül. Ők úgynevezett pránával, vagyis fénnyel táplálkoznak. Ez nagyon tetszett, ezért kipróbáltam, és működött - emlékszik vissza. - Volt, hogy tíz napig is élelem nélkül voltam, s jobb volt a közérzetem, mint valaha. Természetesen azt, hogy másképp végzem a kis és nagy dolgomat, mint a többi ember, félig-meddig viccnek szántam. Ám az tény, hogy pránaevő koromban valóban nem használtam a WC-t sem."

Megnyugtatásunkra Kristóf elmondta, ma már rendesen eszik, így minden bizonnyal másokhoz hasonlatosan végzi majd szükségleteit az őserdőben."

Ha ezt a "hírt" Kristóf belső kényszerből kívánta megosztani magyarok millióival - köszönjük!

Ha ezt a "hírt" Kristóf az RTL Klub Sajtóosztálya nyomására közölte - köszönjük!

Ha ezt a "hírt" az RTL Klub Sajtóosztálya közölte Kristóf tudta nélkül - köszönjük!

Címkék: bulvár bizarr

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr31659968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

reKorrekt 2008.09.12. 12:03:07

Ha ezt a hírt a 4 mancs közölte mindenki tudta nélkül - köszönjük!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.12. 12:04:39

korrekt

Tömjük fénnyel (pránával) a libákat????

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.12. 12:05:36

zero: ezt miért kellett? Kannácska, Steiner? Ennél már nincs lejjebb....
Na jó, de van. DE AZT NE!!! Azt ne merd!
NEM akarunk KiszelTündét :-)))))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.12. 12:09:37

Seduxen

Bocs, ma ilyen nap van .... xD

Nem lehet mindig csak AZ a téma, szörnyű banda! :)

movhu 2008.09.12. 12:11:06

Ez egy szőke c*gány :D

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.12. 12:11:54

zero: tévedtél... lehet :-)))

movhu 2008.09.12. 12:11:57

Év végén lehetne összefoglalót írni az év legérdektelenebb/leggusztustalanabb bulvárhíreiről.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.12. 12:15:49

szerintem még meleg is :-)
ezek szerint összefoglalva ő egy meleg fényevő szöke cigó árja? Szép...
Asszem kb 1 éve Subbán is volt egy post erről a "valamiről", na ott is kapott rendesen. Ott egy olyan kép volt róla, mintha egyszerre két lánykával lenne együtt, és amolyan "mindjárt jó lesz" arckifejezése volt :-)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.12. 12:26:04

Seduxen

sodi.freeblog.hu/files/kristof_gruppen.jpg

2 pasi + lány aki szintén fiúnak néz ki

Biztos együtt zabálták a fényt ...

Detlef · http://www.gazdapiac.com 2008.09.12. 12:33:02

Mindig örül a lelkem, ha Steiner Kristófról hallok. Ezúton kívánom neki, hogy úgy kakáljon&pisiljen, ahogy szeretne (20 év múlva is). Az RTL klubnak meg azt, hogy sokan legyenek hálásak Neki, hogy tudomást szerezhettek erről.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.09.12. 12:34:05

Azért ez a fényevő-múlt a mai napig meglátszik Kristófon. :)

Geza 2008.09.12. 12:36:48

Hát, ahogy ezen a képen kinéz, hűtőszekrényt biztosan nem vele reklámoznék, már ha értik, hogy mire gondolok...
Ellenben ha ezt a pránaevést meg a mellékhelységi tevékenységeket egybe vesszük, akkor a "nem az ő s.ggéből süt a napfény" szólás új értelmet nyer, mondhatni más megvilágításba kerül :).

Geza 2008.09.12. 12:37:58

Megvan! Nem ugrott be, hogy mire emlékeztetett ez a frizura, de most megvan! Így nézne ki Dieter Bohlen a "Jedi visszatér" főszerepében :) !

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.09.12. 12:38:23

Géze nem értem Ön mire gondolhatott. Talán arra, hogy egy KÖCSÖG? :D

DArchAngel 2008.09.12. 12:47:04

Mi a francot fog ez csinálni az őserdőben?

Na mindegy, a lényeg az, hogy vissza ne jöjjön.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.12. 12:57:15

zero: igen, ez az ! gyönyörű kompozíció, ha elég felnőtt lesz a poronty meg is mutatom neki, hogy "Ilyen ne legyél, mert szívlapáttal baszlak tarkón..."

more 2008.09.12. 13:02:16

a srac egy fertelmes himringyo, akitol nem tudom mit varhatnank, amikor paris hilton magyarorszagi helytartojanak tartja magat. fordit tole, meg ilyenek. nembaj kovetkezo eleteben szog lesz az tuti

derelyegrádi szellem 2008.09.12. 13:04:24

zero, zero!

Átlátszó: Most felhoztad a társadalom másik "leggyengébb és legkiszolgáltatottabb" rétegét... :)

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 13:09:53

Elég lesz mára az ilyenekből Subba Zero :D

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 13:11:32

DArchAngel 2008.09.12. 12:47:04
Mi a francot fog ez csinálni az őserdőben?

A kamera előtt fog zokogni, hogy jajj ő már nem bírja tovább és mentsék ki, aztán ha vége a műsoridőnek akkor a stábtagokkal fogja zabálni a kaviárt meg inni a pezsgőt egy fullextrás sátorban.

more 2008.09.12. 13:39:06

combit is jeloljuk beeeeee!!! majdnem kimaradt!!!

Geza 2008.09.12. 13:41:01

Jut is eszembe, már esett amúgy szó a cikk alanyáról korábban is:
www.kuruc.info/r/1/15800/

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.12. 13:51:28

ezaz a "főnáci" ki ne maradjon :)
Na bevállalod Combi?

movhu 2008.09.12. 13:52:41

Úgy látom Livilla azóta öngyi lett, mert olyan depit kapott tőlünk :D

more 2008.09.12. 14:04:40

sedux, irtam combinak, h o se vegye komolyan ezutan egy beirasomat se:))))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.12. 14:17:05

more: ááá, szerintem Combi csak szimplán "voluman" :-)))

krtek 2008.09.12. 14:40:59

Kicsibulvárfaszkalap producerek figyelem. Megint adok nektek egy ötletet ingyé:

Kisköcsög hülyegyereket betenni egy szobába 10 napra. Csak a fény jutna be., meg levegő. De ki, semmi. Se hang, se ez a kiscsupor. Semmi.

Mindenképpen nyereséges a biznic: ha a tizedik napon ez a szerencsétlen istenbarma még él, akkor egy exklúzív interjúval síktahók millióit lehet a képernyő elé ültetni. Ha nem sikerül a cucc az is tiszta nyereség, mert legalább nem irritálja a kicsit idősebb korosztályt és nem mutat ilyen média-idióta példát az ostoba tinitininyál kishülyepicsáknak.

Én magam nem vagyok erőszak párti, de vannak helyek, ahol az ilyen "stílusú" genetikai nyamvadékokat hamar megcsapkodnák...
Teszemhozzá ábszolúte jogosan.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.12. 14:48:06

index.hu/politika/belfold/almdf3054/

Maffia ...

"Az Index információi szerint az MDF elnöki posztját befolyásolni szándékozó akció érdekében bizonyos vállalkozói körök közel 2 milliárd forintot mozgattak meg."

Mocskos az egész "elit"

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 14:50:58

Seduxen · hungarisztan.blog.hu/ 2008.09.12. 13:51:28
ezaz a "főnáci" ki ne maradjon :)
Na bevállalod Combi?

Facebook :)

lombroso · http://www.szajtepo.blogspot.com 2008.09.12. 14:51:04

Most mi a bajotok azzal, ha egy homoszexuális és/vagy transznemű megtanul fotoszintetizálni? Amúgy szerintem az RTL sajtóosztálya az ötletet a szintén náluk látható Kung-Fu, A legenda folytatódik sorozatból vette. A következő az lesz, hogy Gálvölgyi átmegy a falon, vagy Verebes sebezhetetlen lesz, és leszámol a környék kínai drogmaffiájával.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.12. 14:51:19

zero: ezzel nem mondtál újat :-)
különben nekem gyanús, hogy a kémkedés valójában arra vonatkozott, hogy Ibolya honnan szerzi be a mindent alulmúló kalapjait :-)))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.12. 14:52:36

"és leszámol a környék kínai drogmaffiájával"
francot: a környéket uraló gárda-szellemisséggel számol le, az sokkal jobban hangzik :-)

more 2008.09.12. 14:52:58

jovan combi, az adatok a facebookra is konvertalhatok:))) nem menekulsz:)))
2 milliard az mdf-ert??? muhahahhahahahaha

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.12. 14:56:29

"2 milliard az mdf-ert??? "

Ez igaz, akkor már inkább 250.000 Kannácskáért :-)))

Na jó nácziak, ledobom a láncokat, és irány a Vaterland :)
További jó "jogvédetti" vérivászatot...

Jólét :-)))

reKorrekt 2008.09.12. 15:08:23

off
Hát bakker, az a Nyúlon túl blog besz@rás, mindenképp nézzétek meg, már fáj a hasam! XDDD

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 15:08:31

more 2008.09.12. 14:52:58
jovan combi, az adatok a facebookra is konvertalhatok:))) nem menekulsz:)))

www.new.facebook.com/profile.php?id=1396249478

more 2008.09.12. 15:12:56

hat messzirol latszik mar a kepeken, mekkora egy naci vagy:)))) de nembaj, azert szeretunk

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 15:14:47

Seduxen · hungarisztan.blog.hu/ 2008.09.12. 14:56:29
3kor lelépsz melóból? Feneapofád :D

more 2008.09.12. 15:12:56
Te jelöltél be? :D

more 2008.09.12. 15:17:12

igen combi. hat szal tucc elni, jol is all:))))

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 15:18:43

more 2008.09.12. 15:17:12
Jó, akkor megjegyezném, hogy az összes képeden látszik, hogy fasisztanáci vagyol :)

co2 · http://anyulontul.blog.hu 2008.09.12. 15:19:48

korrekt

Annyira nem jó az a nyúlontúl, hogy szétoffoljuk a Kristófos cikket
:):)

reKorrekt 2008.09.12. 15:21:13

Hát kihagytok a tutiból? :(
Mindig is szerettem volna egy akkor mocskos náci ismerőse lenni mint combi...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.12. 15:22:40

Combi

ne fedd fel magad!
vagy már késő???

és ha "megtalálnak" ?!

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 15:22:54

Ott a facebook profil linkem, be lehet jelölni :)

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 15:24:12

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.09.12. 15:22:40

Akkor majd átmegyek hivatásos rettegőbe :)

more 2008.09.12. 15:35:02

hat retteghetel is, mer mostasztan megvagy he!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.12. 15:43:37

Combi úr, Ön egy bátor ember!

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 15:46:10

Jajj már zero, ne viccelődjünk már. Semeddig nem tart, hogy a szolgáltatódtól megtudják az adataid, ha annyira kíváncsiak rád :)

more 2008.09.12. 15:52:40

zero, itten most hirtelen eleg sokan batrak lettunk, paran felfedtuk a kiletunket egymas elott...remelem senki se ize...ugynok vagymi

more 2008.09.12. 15:58:46

ugyh kernem, senki ne csinaljon semmi baromsagot, mert ha eaz egyik hulye nacit lekapcsoljak, akkor aztan megy mindenki a levesbe:)))))

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 16:00:36

more 2008.09.12. 15:52:40
remelem senki se ize...ugynok vagymi

Már megírtam a jelentést, nemsoká találkozom az összekötő tisztemmel is :D

toxikus 2008.09.12. 16:11:34

combi bazzeg ne linkelgesd már magad, mer rajtad keresztül hozzám is el lehet jutni faszkivan:)

toxikus 2008.09.12. 16:12:19

amúgy az a leggázabb ha eza kis buzi el is hiszi amit mond és tényleg meg van győződve arról,h ő 10nepig nem evett/ nem szart. ez teljesen hülye:D

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 16:22:50

←tox→ tudom, hülye vagyok · engeddel.blog.hu 2008.09.12. 16:11:34

Ne ríjjá :D

more 2008.09.12. 16:26:53

tox, ezt ha nem mondtad volna, senki nem nezne meg combi baratait:))))) meg a rendorseg se:)))))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.12. 17:28:51

" Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.09.12. 15:46:10
Jajj már zero, ne viccelődjünk már. Semeddig nem tart, hogy a szolgáltatódtól megtudják az adataid, ha annyira kíváncsiak rád :) "

Azt csak bűncselekmény miatt kérheti ki a rendőrség, csak "úgy" nem adják oda....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.12. 17:30:40

Megyek a tükör elé gyakorolni, hogy majd hieteles legyen az NBH-ás kihallgatáson ...

"Nem ismerem Combit, sose hallottam még ezt a nevet."
"Nem ismerem Combit, sose hallottam még ezt a nevet."
"Nem ismerem Combit, sose hallottam még ezt a nevet."
"Nem ismerem Combit, sose hallottam még ezt a nevet."
.
.
.
.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 17:36:21

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.09.12. 17:28:51

Naugye. Meg valószínű, hogy majd a rendőrök majd azon szarakodnak, hogy ki kommentezik egy rohadt blogban :)

more 2008.09.12. 17:43:01

na ja, csak majd ne csodalkozz, ha esetleg "artatlanul nezelodo jarokelokent" belekeverednel egy utcai cirkuszba, es veletlenul az elsok kozt vesznek ki a tomegbol, a gyorskocsiban meg mar nevreszolo cellaba visznek:))))))

Horizont 2008.09.12. 18:27:52

Spórolós gyerek ez a Kristóf.A fény ingyen van, WC papír nem kell, víz nem kell az öblítéshez.Bravó.
Mellesleg ilyen alja műsorokra pénzt adnak ki,és jelentkező is van rá!Borzalom!

Emlékeztek a fényevő pasira akinek meghalt a várandós felesége és utolsó percben mentették meg a kisgyerekét?
Olvastam hogy a börtönben zabál, na nem fényt, rendes kaját.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.09.12. 18:28:13

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.09.12. 17:28:51
" Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.09.12. 15:46:10
Jajj már zero, ne viccelődjünk már. Semeddig nem tart, hogy a szolgáltatódtól megtudják az adataid, ha annyira kíváncsiak rád :) "

Azt csak bűncselekmény miatt kérheti ki a rendőrség, csak "úgy" nem adják oda..

weheh, nem is mondok erre semmit

Ellenben hiányolok pár dologt kedves blogírók.

2001 Szeptember 11-éről írhattatok volna egy fasza cikket, jobban érdekelt volna mint buzika és zsenike.

A másik dolog. Itt kint a Kronen Zeitung vezércikkben hozta le a nem gyenge klímaváltozást, 20 fokos hőmérséklet zuhanásra lehet számítani, és az 1300 m-es magasságtól a héten beköszönt a tél.

Puszika

derelyegrádi szellem 2008.09.12. 18:40:21

nem olvastam a Kronen Zeitungot, de félek tőle, hogy ez csak egy időjárásváltozásról szóló hír lesz, nem pedig egy "klímaváltozásról".

De mindegy, azért köszi hogy szóltál.

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.12. 18:42:15

more 2008.09.12. 17:43:01
Nem szokásom belekeveredni ilyen hülyeségekbe hálistennek :)

Jancsibohóc 2008.09.12. 18:28:13
2001 Szeptember 11-éről írhattatok volna egy fasza cikket, jobban érdekelt volna mint buzika és zsenike.

Subbán volt egy jó poszt, szétröhögtem rajta magam :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2008.09.12. 18:42:40

mert a két dolognak semmi köze nincs egymáshoz ugye? :D

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2008.09.12. 21:06:18

most komolyan,

1. ez a csipf4sz mióta sztár? hol? melyik bolygón?

2. kit érdekel, hogy mekkorát és mikor sz4rik? ennyire mélyre süllyedt már a bulvármédia?

3. fényt evett. naja. érdekes, eddig akárhányszor próbálták ezt tudományos kísérlettel igazolni, sosem jött össze. a kedves szuperlény (aki elmondása szerint 1-4-8 éve nem evett csak fényt) az utolsó pillanatban mindig visszalépett. legutóbb valami amcsi spiritiszta majmot akartak kamera előtt letesztelni, de 3 nap után megszakíttatta a kísérletet, valami ködös misztikus blablára hivatkozva. parasztvakítás az egész.

Prophet 2008.09.12. 23:32:20

"Kicsibulvárfaszkalap producerek figyelem. Megint adok nektek egy ötletet ingyé:

Kisköcsög hülyegyereket betenni egy szobába 10 napra."

Én inkább tizenöt percre zárnám egy kamrába, néhány hasonszőrű "celeb" társával együtt...

Álmoselefánt 2008.09.13. 08:48:06

Töretlen hittel csalódom. Mi jöhet még?
Őrültség nincsen.-Őrültek vannak!!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2008.09.13. 09:19:03

És jó lesz a műsor is...Celeb vagyok ments ki innen...hihi majd lesz celeb ott,pákó.dundika ,anettka,bugyis tündike.és még sorolhatnám...ez a sztárcsapat..jjjááááájjjjj..inkább a dallas mégegyszer!!!

Zsolt70 2008.09.14. 18:13:19

Ha van olyan,hogy fényevés,akkor tanítsa meg szegény "kisnyuggiknak".

Horizont 2008.09.14. 20:00:08

Zsolt70
A "kisnyuggik" ettől azért sokkal normálisabban gondolkoznak....
Pont azért mert kisnyugdíjasok,ez a kis hülye meg tele van pénzzel és jódolgában nem tudja mit tegyen,egyen!

süti beállítások módosítása