Skip to content


       Szűrés lista

Tessék: a szemétnáczifidesz már akasztana!

"Egy, a nemzetbiztonsági államtitkár mögött ülő fideszes képviselő azt kiabálta Iváncsik Imre felé: "Lógni fogtok".
Szili Katalin házelnök azt mondta, példátlan eset történt, ezért összehívta a rendkívüli házbizottsági ülést.

Arnóth Sándor fideszes képviselő kiabálta az MSZP-sek felé, hogy "Lógni fogtok". Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója azt mondta: etikai vizsgálatot indítanak a képviselő ellen, ugyanakkor értékelik, hogy Arnóth Sándor, bár nem kapott szót, felállt és azt mondta, kijelentéséért megköveti az Országgyűlést."

Sajnos a részleteket nem fejtette ki Sándor, így csak találgatni tudok, hogy vajon aktív testmozgást és szertornát javasolt a szoci képviselőknek?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Érdekes, amikor amikor bekiabálták hogy "Hordót a zsidónak", vagy "Kapjátok be", nem volt rendkívüli házbizottsági ülés?
Vagy a "kurva anyád!" Kuncze Gabitól? Esetleg a "Mi van tolvajbanda nem tetszik a válasz?" szintén Kunczétől? Esetleg "Ezt kapjátok el, f...ok!" Németh Imre, földművelési és vidékfejlesztési minisztertől?

Ha pedig Arnóth Sándor valami ilyesmire gondolt, akkor sajnos súlyos tévedésben van, az EU-s és a magyar törvények értelmében a halálbüntetés intézményét eltörölték:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr54687487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kozika · http://www.k-1.hu 2008.09.29. 15:58:00

remélem miután végeztek az mszp-vel, következik az szdsz, majd az mdf, végül pedig egy kollektív öngyilkossággal ünneplik meg Magyarország felszabadítását a még életben lévő képviselők.

DArchAngel 2008.09.29. 15:58:50

Pedig egy-kettőre ráférne a fenyítés.

Helyesbítek: mindre!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.29. 16:00:38

386 lengedező képviselő az Andrássy úti lámpaoszlopokon?

Micsoda utcabál lenne ! xD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.29. 16:02:26

xanax

Micsoda gyöngyszem, erre nem is emlékeztem!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.29. 16:07:43

Ja, és ugye nézzük mik várhatóak ma:

-Szili Katalin kisírt szemmel, remegő, megcsukó hanggal: "Példátlan ... "
-Szilvásy: Ezért kell lehallgatni a szemét fideszt, ki tudja milyen terveket főznek ....
-Draskovics: Törvényt fogunk alkotni, hogy többet ilyen példátlan verbális támadás ne érje a képviselőket...

Horizont 2008.09.29. 16:08:43

Szerintem ez egyáltalán nem humoros!

more 2008.09.29. 16:21:11

osszeszorul az elvtarsak gyomra, mert tudjak, h kell ezt csinlani, nem is volt olyan reg, h elesben nyomtak edesapaik ezt a modszert....de hat ugye amit szabad jupiternek....

n-n-n (törölt) 2008.09.29. 16:21:46

Felesleges is börtönt építeni ezeknek. Igaza van a fickónak, számos politikai bünözőnek inkább lógnia kéne a bíróság ítélete alapján, mint etetni őket a börtönben, közpénzből.
Kár, hogy lemondott.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.09.29. 16:22:12

Lemondott. Mégsem következmények nélküli ez az ország.

derelyegrádi szellem 2008.09.29. 16:24:04

Optimista

Nem optimista csak az volt ellenállhatatlanul vicces (röhögtek is a koalíciósok gurgulázva) amikor egyik rendőrök által agyonvert képviselőtársuk megjelent bekötözve a Parlamentben. Az k...va vicces volt, igaz, csak az ilyen ember alatti lényeknek, mit ők.

Az is jó tréfa volt, amikor anyák napja akalmával Kuncze kurvaanyázta le az ellenzéki képviselőket. Majd nem bocsánatot kért, hanem letagadta.

De említhetném Szabó Z. szépszájú gémboj hőst is..

Vagy Vastagh elvtársat, aki egy lakossági fórumon a recski haláltábor újraindításának szükségességéről, és oda a jobboldaliak elhelyezéséről értekezett. Ettől még igazságügyi miniszter is lehetett.

Horn Gy. kurvaanyázását nem említem, mert az esetkor gyakorlatilag merevrészeg volt a lakossági fórumon.

Ugyanmár, ezt az álszentséget.

Az igaz, hogy ez az Arnóth jobban vigyázhatna a szájára, mert nem mondunk ki mindent....

Horizont 2008.09.29. 16:32:38

Szellem! 16:24
Azok se voltak humorosak!Akkor is ki voltam akadva mindegyiken!
Ez az egész jelenség annyira szörnyű!Már tényleg csak a bunyó hiányzik!
Én még mást tanultam!
A közemberekről,közerkölcsökről,
illemről stb.
Például szeretnék felnézni azokra akiknek az életünket a kezükbe adjuk. (hú de szépen írtam)
Szóval nap mint nap hányingerem van tőlük!Pártállástól függetlenül.
Undorítóak!

ckai/poke and destroy · http://www.nyariviola.blogspot.com 2008.09.29. 16:35:28

hat en ehhez nem tudok erdemben hozzaszolni azt hiszem... en mar nem lepodok meg semmin sem.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2008.09.29. 16:51:09

Na a fidesz elkezdte az propagandát saját maga ellen. Már látom is az mszp-s kampányt: Toroczkai csukjásai, majd Arnóth Sándor "lógni fogtok"-ja, közben pedig könnyező kislányok és nyuggerek.

Egyébként engem nem zavar, tényleg jó lenne ha lógnának. XD

Mertcsak 2008.09.29. 16:57:32

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.09.29. 16:00:38

Arra a "bálra" én is mennék!
Majd lécci értesíts az időpontról!

borsikm 2008.09.29. 17:01:21

derelyegrádi, hamár ilyen szépen összeszedted, engedelmeddel blogbejegyzést is kanyarintottam hozzá, ne vesszen el nyomtalanul :)

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.29. 17:09:01

Fogni kéne a 386 országgyűlési képviselőt, belökni őket kb. 50 hetekig éheztetett hiénakutya közé. Aki kijön élve az maradhat a tisztelt ház nagyrabecsült tagja :)

DArchAngel 2008.09.29. 17:23:24

Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.09.29. 17:09:01
Inkább kapáljanak évekig, az sokkal hasznosabb.

Johnson Doe 2008.09.29. 17:24:42

Azt hiszem, az ilyen frankó kis elszólások, pontosabban minden hallható mondat bekerül a gépíró(nő)k által a parlamenti jegyzőkönyvbe. Szerintem hatalmas üzleti fogás lenne kiadni egy Besztof parlamentet, akkora 18-as karikával, ami beteríteni a teljes fedlapot.:-D
Zero: "386 lengedező képviselő az Andrássy úti lámpaoszlopokon?" Hozzátéve az milyen szép lenne, ha lenyugodna a nap, és mindet szépen sorban fáklyával meggyújtanák. Lenne itt örömtűz, cseje-huja. :-D (most pedig kezdek elhatárolódni önmagamtól.)

Horizont 2008.09.29. 17:27:05

Higgyjétek el a Fidesznek "sikerülni " fog a
2/3-os előnyét lefaragnia!

Johnson Doe 2008.09.29. 17:31:35

Azt hiszem hatalmas tévedés áldozata lett mind a fentebb említett képviselő, mind a parlament, mind mi. Lehet, hogy csak lemaradt a mondat vége a történetből:
"Lógni fogtok... az Ikariamon"!!
(lsd. Értünk dolgoznak, tele lemondással, stresszel post.) Akkor viszont semmi botránykeltő nincs az ügyben.

DArchAngel 2008.09.29. 17:34:18

Á, szerintem ez akart az lenni:
"Lógni fogtok... ti is a következő plenáris ülésről?
Mert akkor ihatnánk együtt egy sört a büfében..."

110/800 2008.09.29. 17:43:53

elmondta a véleményét és LEMONDOTT. ennyi. b.őszöd után is hasonlónak kellett vna történnie, csak nagyban.

Corry 2008.09.29. 17:51:20

Aki ennyire nem tud uralkodni az érzelmein, az ne menjen politikusnak. A dolog pozitívuma az, hogy lemondott.

Persze vannak még politikusok, akik nem tudnak uralkodni magukon és gyakran beszélnek hülyeségeket, példul az öszödi beszéd, szaudi futballisták, vagy a feleség lecserélése.

Na, mindegy.

Marcellusca 2008.09.29. 17:55:05

A kijelentéssel már-már egyet tudok érteni, de mint az előttem szólók kifejtették mind a 386-ra vonatkozóan. Annyival kiegészíteném, hogy a megyei közgyűlésekben résztvevőket is hozzá kéne csapni.
Jaj, máris elhatárolódom saját magamtól.
Szóval, tán mégse ott kellett volna mondani, hamár kikívánkozott belőle!

Horizont 2008.09.29. 18:01:38

Inkább azt kellett volna bekiabálnia:
LÓGNI FOGUNK !
(ha így csináljuk tovább)

reKorrekt 2008.09.29. 18:05:32

Johnson Doe 2008.09.29. 17:31:35
DArchAngel 2008.09.29. 17:34:18
Optimista 2008.09.29. 18:01:38

Betegek!
xDDD

reKorrekt 2008.09.29. 18:16:03

Amúgy ha jól sejtem az Andrássy-n kevés ehhez a villanyoszlop. Az Erzsébet tértől a Hősök teréig kb. 2 km az út. Ez azt jelenti hogy a 386 képviselőnek (még ha egymással szemben is lennének - párban :) akkor is ~11 méterenként kéne oszlop. Ami nincs.
Na, akkor én most határolódom el magamtól :)

reKorrekt 2008.09.29. 18:18:17

Bár pl. az Oktogonon és a Kodály köröndön lehetne körkép...

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2008.09.29. 18:31:41

Elhatárolódom a lámpavasas és fáklyás és utczabálas kijelentésektől :)
A maschinengewehr sokkal humánusabb :)
Igen, és elhatárolódok magamtól is :D

reKorrekt 2008.09.29. 18:34:45

Bazzeg, még ilyet nyilatkozik a sértett fasz hogy "még nem döntöttem el hogy teszek-e feljelentést az ügyben".

Hát elmegy a kurva anyukájába, szar szemét mocsok tetves banda. Méghogy tisztelt ház... az...

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2008.09.29. 19:11:57

korrekt, na már na. estére ne tuningold magad, legyen normális a vérnyomásod, mert nyugtalanul fogsz aludni. Fáradt leszel reggel, nyűgös és stresszes leszel a munkahelyeden... nem hiányzik az neked :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.29. 20:08:39

korrekt 2008.09.29. 18:16:03

Kissé össze vagyok zavarodva: te a számokat szereted jobban vagy a pin@t ? Mert állandóan összezavarsz itt minket ... jöhetne már egy "coming out" ...xD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.09.29. 20:32:51

Bár igaza lenne Arnóth "Lámpavas" Sándornak. Remélem, a próféta szólt belőle.

OFF.
Napi Kolompár:
www.mno.hu/portal/587927

reKorrekt 2008.09.29. 20:41:30

"te a számokat szereted jobban vagy a

reKorrekt 2008.09.29. 20:44:31

laspalmas 2008.09.29. 20:32:51

"Orsós Vendel, az Eurife elnöke..."

Eddig jutottam de már kész vagyok xDD

Johnson Doe 2008.09.29. 20:48:30

laspalmas 2008.09.29. 20:32:51
"Arnóth "Lámpavas" Sándor"
XDD Hatalmas!! XDD
BB Évi, Való Világ Laci, Lámpavas Sándor. XDD

Bezuhov. 2008.09.29. 20:51:33

De jaó hogy nincsnek is nácik :)

reKorrekt 2008.09.29. 20:53:22

Szerinted hány zsidó akarta Hitlert kibelezve látni? A sok náci-e...

Bezuhov. 2008.09.29. 20:57:49

passz, zsidóügyekben te vagy otthon :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.09.29. 20:59:48

Johnson Doe 2008.09.29. 20:48:30

Vekker Viktort kihagytad. ;)

Johnson Doe 2008.09.29. 21:01:22

Laspalmas:
A kis országban végtelen a sor.:-D Lassan amúgy is snassz már a vezeték-keresztnéven való bemutatkozás.:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.09.29. 21:05:53

korrekt 2008.09.29. 20:44:31

Érdekes lehet az "Antirasszista vagy megélhetési romavezetők" című cikk is, ami a mai MNO-ban jelent meg, a Koloros cikknél van a beharangozója.

reKorrekt 2008.09.29. 21:10:24

Bezuhov · provokativ.blog.hu/ 2008.09.29. 20:57:49

Nem vagyok nagy röplabdás, de kapd be :D

Bezuhov. 2008.09.29. 21:12:24

Felmerül bennem a költői kérdés: Ha egy ilyen patkány a parlamentig jut, akkor mit várunk "az utca emberétől"? MO szép ország!!! nem vitás !!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.09.29. 21:15:55

Bezuhov · provokativ.blog.hu/ 2008.09.29. 21:12:24

ja igazad van, ők a krém, az elit ...

amúgy azt nem értem, 4 hónapja képviselő, ugye?

Te sem úgy kezded a munkahelyeden, hogy a 10. heti meetingen beszólsz hogy dögöljetek meg ... inkább lapulsz és figyelsz ...

n-n-n (törölt) 2008.09.29. 21:19:03

Pedig van társadalmi igény az akasztásra.

Bezuhov. 2008.09.29. 21:19:16

hajtotta a vérre :))... tudod: "ami a szívén, az a száján" mint anno Kövérlaca és Kulabá :)

reKorrekt 2008.09.29. 21:28:51

Azt tudja valaki hogy az NFÜ marketing költségeit mely szervezet, de ami fontosabb, milyen pénzből állja? Minden nap legalább egyszer látom ezt az Új Magyarországos reklámot, de nem értem mi az értelme?

Bezuhov. 2008.09.29. 21:34:14

MUHAHA hogy terelnek a témáról :DD

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2008.09.29. 22:34:20

Az egész vihar a biliben! De legalább lemondott.

OFF
Egy élő legendával találkoztam szombaton. Kitaláljátok-e, kivel? Annyit segítek, Horn részegen neki is beszólt.

INkvizitor 2008.09.29. 22:39:55

Jellemző a polelitünkre, hogy aki őszintén, és jól beszél azt kivágják maguk közül! :)))


(akkor is lógni fognak!!!!!)

Bezuhov. 2008.09.29. 23:33:13

áhhá rájöttem!!

Arnóth beépített szoci provakátor volt... :))

Horizont 2008.09.30. 06:06:49

Az egy dolog mit szeretnénk, az egy másik hogy mit érdemelnek!!De azon csodálkozom hogy nincs igazán felháborodás itt a kommentelők között a stíluson, a mélységen ameddig süllyedtek.
Tényleg mindenhez hozzászokunk??
És mindenre rábólintunk?
Már számoljuk is a lámpavasakat?

Johnson Doe 2008.09.30. 06:29:43

Optimista 2008.09.30. 06:06:49
Szerintem azért nincs ezen már felháborodás, mert már korábban épp elég alkalom volt, hogy kevésbé "poénos" módon adjon az ember hangot nem tetszésének (ahogy a postban és a kommentekben többször is elhangzott: egyáltalán nem ez volt az első eset, amikor finoman és kedvesen nyilatkoztak meg a politikai "elit" tagjai).
Amálnak van igaza: "De ő legalább lemondott". A többi delikvens még mindig ott ücsörög, mintha mi sem történt volna.

spájdernecc 2008.09.30. 07:05:25

nem vizsgálva az bekiabálás jogosságát, érthető a felháborodás.
aki képtelen kontrollálni a beszélőkéjét ne álljon politikusnak. ismét egy pofon az egész bandának...
másrészről legalább nem a egy horngyulai "naés?!" a következmény.

Lithium78 2008.09.30. 07:47:13

Ah, látom megint vidám cikk fogad, így kora reggel. Támogatom a lámpavas akciót. Annyi módosítással, h mindnek adjuk a kezébe egy lampiont, lufit, lámpát, stb, h meglegyen a kellemes kis utcabál hangulat. Sőt, akár végigvilágíthatnánk velük a Duna partot. Azt meg már csak félve mondom ki, h lehetne Pesten egy Spartacus emlékutca... ;D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.09.30. 07:54:13

Optimista
Személy szerint én azért nem háborodtam fel, mert azt értékelem a hapsiban, hogy őszinte volt. Ez manapság igen-igen ritka politikusaink között. És bizony, ő legalább lemondott. Na, ez unikum.

rolika 2008.09.30. 09:01:57

na végre, valaki megmondta, amit mindenki gondol :)
vaze, hogy fel vannak háborodva, mintha bármilyen esélye is lenne a megvalósításnak.

Bezuhov. 2008.09.30. 10:06:47

Optimista

Ennyit sem tudsz?! :)
A "kapd be" és a "dögölj meg" egyenlő értékű beszólás. Ezt csak mi, agymosottak nem tudjuk felfogni.

INkvizitor 2008.09.30. 10:22:59

"Fel lesztek akasztva"= felelőségre lesztek vonva.

de kár is magyarázni, azoknak akiknek a "hazugság" = "igazság" azoknak akiknek öszöd egy "bátorságbeszéd" azok tényleg azt képzelik hogy itt bárki is akasztani fog (részemről pártolom az ötletet, csak jogilag és törvényesen nem kivitelezhető)

derelyegrádi szellem 2008.09.30. 10:24:18

bezu gondolom akkor is így kivolt, amikor egy Török Csóti nevű szocialista ogy képviselő az találta mondani Szász Károly kapcsán (mert miatta lepleződött le az a kis szoci belsőkörös biznic, amiről Ildi néni azt mondta majd ki fog derülni, hogy az is egy Fideszes üzlet. Ja, jól kiderült :) ), hogy először vagyonelkobzás, majd tárgyalunk arról meddig üljön börtönben.

Ugyen bezu ő is lemondott. Jaaa, hogy nem? Na mindegy....

Ha valaki nem tudná beazonosítani ezt a Török Zsoltot (némi esztétikai erőfeszítés árán fotográfiája is megtekinthető az Ogy lapján, de ezt nem tanácsolom), ő az aki behazudott magának egy diplomát is az önéletrajzában. Ja, hogy amiatt sem mondott le....

Ja, hogy a Veres "Zidane" Jani sem mondott le, pedig ő és haverjai kábítószert kívántak a Hírtv riprtereinek kocsijába rakni, és azzal lebuktatni őket, vagy 6-8 év börtönt rájuk sózva.

Meg a többiek sem...Csak ez a hülye Arnóth.

Geza 2008.09.30. 10:28:31

Hmm. Már jó párszor végigvettük, hogy a fityisz és a maszop és a parlamenti bagázs többi része (a 'munkásságuk' alapján) valójában egyetlen brigád, aki, hogy focizni tudjon, két csapatot alakít ki, egyet piros sapkában, egyet narancssárgában. Nomármost, a brigád egyik tagja úgy tett, mintha nem szeretné a brigád másik tagját, erre a nemzet rövidlátóbb része és a lakosság egésze úgy veti magát a témára, mint gyöngytyúk a meleg takonyra, és rágja, tépi, rázza, kikéri és magyarázza, mintha ez többet érne egy náthás tüsszentésnél.
Rövidre lehetett volna zárni a "na és"-sel, az "el lehet menni ebből az országból"-lal, a "nem bontottuk ki az igazság minden részletét"-tel, amivel tetszik, de se így, se úgy nincs nagyobb jelentősége, mint amikor a grundon Karesz egy rosszul sikerült cselezés után hangos "bmeg"-et küld Bélusnak, hogy aztán meccs után együtt menjenek kocsmázni.

Szóval én inkább azt kérdezném, hogy miről terelődik elfele éppen a közfigyelem ezzel az eposzi toposzok között előadott drámai gesztussal?

martonx 2008.09.30. 11:38:02

Én azért egy dolognak örülök az esettel kapcsolatban.

Végre valaki belátta, hogy hibázott, és önként lemondott a parlamentben.

Azt várom mikor kap észbe a maradék 385 képviselő, de leginkább a kormányunk, és mond le önként nagyon gyorsan.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.30. 11:42:41

"Rétegvér-ivászatban" gazdag szép jó napot a Náczikoknak!
Látom semmi érdekes nem történt az elmúlt 1 hétben, csak a "szokásos" formáját hozta mindenki, erre kár is szót vesztegetni :-)))
(Meg a többi postra is igazából, a nagy médiahírverésnek gratula /Fábrys cucc/).

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.30. 11:43:38

Kicsoda Reiner Péter, a Magyar Gárda alapító tagja?

1944-ben születtem Budán, a Maros utcai zsidókórházban. Édesapám haláltáborban pusztult el, édesanyámmal a pesti gettóban éltük túl a vészkorszakot. A fertődi Esterházy-kastélyban tanultam, szőlész-borász és kertész szakmérnök vagyok, már nyugdíjas. Holocaust-túlélőként saját magam, és elhunyt édesapám jogán szerény kárpótlást és életjáradékot is kapok.

44-ben születtél és holokauszt-túlélőként életjáradék? Buzi-e vagy?

Bezuhov. 2008.09.30. 12:15:20

derelyegrádi szellem 2008.09.30. 10:24:18

ajánlom figyelmedbe a következő pár kriksz-krakszot (ezekett hívják betűknek, amik szavakat alkotnak és jelentéstartalommal ruházódnak fel)

>>A "kapd be" és a "dögölj meg" egyenlő értékű beszólás

Bezuhov. 2008.09.30. 12:16:48

/vége lemaradt, ezért a blogmotor lógni fog/

...Aztán majd, ha valami csoda folytán disztingválni tudsz a dolgok között, akkor szóljál....addig
meg magas ívből tojok a szoci bűnlajstomodra, mert engem az rohadtul nem érdekel, max a hírtévén szocializálódott elvtársakat.

Mindazonáltal epekedve várom azon maszoposok névsorát, melyek akasztással fenyegették a patkó "jobb" sorsra érdemsebb felét. Ha nem férne ki a kommentbe akkor küld el mailben :)

ancsurka55 2008.09.30. 12:19:05

Én az összeset kihajitanám,kezdenék egy teljesen új ,alulról jött csoporttal,akik nem a fizetésük meghatározásával ülésezhetnek éjszakákba nyulóan,hanem a gondok megoldásával lenne kötelességük foglalkozni,legelőször is.A fizetésük,annyi lenne,amit feltudnak mutatni,közérdekekben végzett munkájukért.Az alvás tilos lenne,meg a számitógépezés,munkájuk ideje alatt.Aki ezt tenné,azonnal kidobnám.Visszaút nincs,mert ha ezt csinálja azt jelzi,hogy számára teljesen érdektelen a dolog.Nem fizetnék nekik,csak annyit amennyi valós ,az ország érdekeit megvédő és láthatóan mükődő képes munkát végeztek.Felül vizsgálnám az elháritást is,mert a mi itt m egy az már a szemétség és aljasság fogalmát is felül múlja.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.30. 12:23:24

Minek ezt tépni, mint floky a lábtörlőt? Elgurult a gyógyszere a faszinak, javasolt egy nem túl európai megoldást az államtitkár úr újrahasznosítására, ezután lemondott. Ennyi. Kár ezt túlspirázni. Főleg azt a cirkuszt nem értem, amit SzilyKati művel. Mintha eddig nem fordult volna elő, hogy suttyó stílusban szóltak oda egymásnak a képviselők.
Másrészt: mi még szerencsések vagyunk, meg kell nézni egy japán, vagy dél-koreai parlamenti "vitát". Na ez ahhoz képest smafu :)

Geza 2008.09.30. 12:43:07

Hmm. Egy képviselő egy másiknak azt mondta, hogy "lógni fogtok", és mindenki fel van hőbörödve.
Anno a kókadt az egész országot címezte az "a mocsár lecsapolásáról sem kérdezik meg a békákat" kijelentéssel , ill. a gúnár emlegetett valami "a kóbor kutyákat sintértelepre kell zárni"-szerűséget az ellene tüntetőkről beszélvén, és ezt természetesen el kell fogadnunk, mert így demokratikus és szólásszabad.

No, hát akkor én meg magas ívből tojok a szoci képviselők érzékeny lelkecskéibe, címzem nekik, hogy "a fellógatásról sem kérdezik meg a fellógatandót", valamint a "hústolvaj veszett kutyákat fel kell lógatni".

Ezt az örökös megfelelési kényszert, ezt nem értem én! Nem tetszik valami egy szocinak. Na és? Ki nem tojik rá magas ívből?!

Bezuhov. 2008.09.30. 12:51:34

"elgurult a gyógyszere a faszinak"

na persze! egy 4 hónapja ott "dolgozó" képviselőfánk annyire magára vette pártjának a sértegetését, hogy rögtön akasztani akart.

Ez spontán reakció volt. Újoncként még nem tanulta meg, hogy "ami a szívemen az a számon" képviselőként nem oly szerencsés, mint az utcán.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.30. 12:56:08

Bezuhov: na látod, őszinte volt a lelkem, ritka ez a fajtája között :)
Ettől függetlenül fenntartom, hogy ez egy TÉNYLEG balfasz, és elítélendő kijelentés volt, aminek - meglepő módon - meg is lett a következménye.
Úgyhogy "gyerünk vissza dolgozni" :-)))
Felesleges bizottságosdit játszani, meg etikai vizsgálatokkal bohóckodni. Emberből van ő is, mindannyian teszünk meggondolatlan kijelentéseket, csak azt nem hallja ország-világ.
Valami azt súgja, hogy nem ez volt az utolsó ilyen megnyilvánulás a T.Házban...

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.30. 13:01:05

Seduxennek van igaza, a távol-keleti politika az igazi mikor 150-200 képviselő verekszik össze egy-egy beszólás miatt.

Johnson Doe 2008.09.30. 13:03:34

Combi: ugyan, valld be, szívesen látnád, ahogy Fletó ökölre megy Vityával, vagy Veres éppen elereszt egy parasztlengőt Dávid Ibike szeme alá. :D

Bezuhov. 2008.09.30. 13:05:31

"Felesleges bizottságosdit játszani"

egyetértek

"Emberből van ő is, mindannyian teszünk meggondolatlan kijelentéseket"

meggondolatlan, mi??? xD
persze-persze. Én meg nyertem az 5öslottón!

Johnson Doe 2008.09.30. 13:11:09

Bezuhov: Seduxen alighanem úgy gondolta (saját meglátásom szerint) hogy hirtelen felindulásból elkövetett kijelentés. Mint amikor rálépnek a lábadra, és Te elmorzsolsz a fogaid közt egy "dögölj meg"-et. Vagy nem?

Geza 2008.09.30. 13:12:08

Bezuhov · 2008.09.30. 12:51:34:
"Ez spontán reakció volt. Újoncként még nem tanulta meg, hogy ami a szívemen az a számon képviselőként nem oly szerencsés, mint az utcán."
Egyetértek (bármilyen furcsa is) !

Elsiklottunk a lényeg fölött, hölgyeim és uraim!
Történelmi eseménynek voltunk tanúi: a parlamentben elhangzott az első olyan kijelentés, ami mentes volt a ferdítéstől, polkorrekt csúsztatástól, reálpolitikai hátterű megfogalmazástól, egyszóval a hazugságtól, és a kijelentést megtevő ember a véleményét nyíltan, egyenesen, őszintén és egyszerűen kimondta!
Ilyen még nem volt! (Pezsgőt, de gyorsan!)

Sőt, tudjátok mit? Ez volt az igazi "szenvedélyes igazságbeszéd"! Éljen soká Arnóth (csak az utolsó lámpavas legyen az övé) !

more 2008.09.30. 13:12:31

me' nincs uj tema? zerooooo eriiiiic

Johnson Doe 2008.09.30. 13:14:58

More: Laspalmas már felvetett egy érdekeset, 4-én tarka-magyar felvonulás lesz. Arra is megnézném a kommenteket... Aztán elhatárolódnék.:)

more 2008.09.30. 13:18:23

ja, igaza van bezunak, mit mossatok a nacikat??? (ti is azok vagytok ez a napnal vilagosabb) egyertelmu, h NEM agyfelkurt elszolas volt, hanem a csavo a mar dunaparton keszulo akasztofakra es lampavasakra utalt, amit a fityesz kalapal ossze, verbenforgo szemekkel varva, h vegre hatalomra keruljenek es lehessen OLNI!!!! mindenkit aki szoci, mindenkit aki szadi, zsido es cigany. felebredhetnetek mar ti is!!! kene valamit tennunk ez ellen!!!

jol szoltam bezu?

Combi a ballibes Ferkófan 2008.09.30. 13:31:22

Johnson Doe 2008.09.30. 13:03:34
Sokkal jobban örülnék ha ugyanezt doom stílusban láncfűrésszel tolnák :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.09.30. 13:34:31

Johnson Doe 2008.09.30. 13:03:34
Én szívesen nézném közben a felső sarokban jelfordító nénit is. ;)

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.30. 13:47:18

Johnson Doe: igen, effélére gondoltam. Miután ösztönlény az ember, ez benne van a pakliban. De lehet, hogy bezu úgy gondolta, hogy a fityesz padsoraiban egyféle "biorobotok" ülnek, akiket a "Nagy Vezér" irányít agyhullámokkal :-)))

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.30. 13:49:56

laspalmas apropóján: én a "lógni fogsz" közben néztem volna meg a jeltolmácsot. Vajon "elmutogatta" -e? :-)))

dr.justice 2008.09.30. 14:19:57

Előre is elnézést kérek az érintettektől.

1. Idióta az a képviselő aki "Lógni fogtok"-ozik.

2. Idióta aki az gondolja, hogy ez a kijelentés a mai viszonyok között akasztásra vonatkozó ígéretet vagy fenyegetést jelent.

3. Idióta, aki az előző kijelentés miatti lemondást valamiféle bátor, őszinte gesztusnak tekinti.

Kodomo 2008.09.30. 14:20:06

AS:"Lógni fogtok!"
GyF:"Mi az hogy?! Nagyon is!"

Méghogy verekedés, a közízlés már túllépett ezen: pornót kérünk! Hiba volt anno nem beszavazni Husikát.

Seduxen (már NEM dr.) 2008.09.30. 14:36:06

"Méghogy verekedés, a közízlés már túllépett ezen: pornót kérünk!"
Esetleg Deutsch "Mácsó" Tamás megrépázná Ibi-t, vagy Szíjjártó "Megmondó" Péter az "ellen Ildikóját", de működhetne egy Pelczné Gáll Ildikó vs Hiller Pista lepedőakrobatika is :-)))

süti beállítások módosítása