Skip to content


       Szűrés lista

Pécs, EKF 2010: legalább a vezetők jól jártak

Áh, gyerekek, igazatok van, ez a 80 millió 500 embernek az Oktatási Minisztériumban ez lótúró!
Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt, ebben dolgozni, na  az a tuti!

Kezdjük ott, hogy az EKF projekt 3 vezetőjének lakást béreltek. A  Csukás házban (ami a Zsolnay-örökség része) lakik ugyanis még a mai napig is az EKF vezérkarának három egykori vezető egyénisége, a nemrégiben azonnali hatállyal eltávolított Mészáros András főigazgató, továbbá a táppénzen lévő Kende Márta főigazgató-helyettes és Szász Andrea kommunikációs igazgató.

Az egyéni kívánságok maximális teljesítésével a bérbe adandó lakásokat egyenként két és félmilliós költséggel berendezték, átadták, majd aláírták egy szerződést azzal a Ruzsa Csabával, aki akkoriban a cég pénzügyi igazgatója volt, ma pedig már az ügyvezetője. Eszerint a bérlők 2010. december 31-ig lakhatnak az ingatlanokban, ők fizetik a díjakat, de ha valami probléma adódna bármelyikükkel, a központ tovább fizet.

Dőlt a pénz itt, kérem szépen! Elvégre már egy diszkót lebontottak, szerintem meg is érdemelték!

Mészáros András főigazgató másfél milliós havi fizetést kapott, s idén júliusban 1,2 milliós sikerdíjat vett át. 2007 júliusi belépésétől idén szeptember végi távozásáig fizette a cég a vezetékes és mobiltelefon, valamint mobil internet-használatát. Felső határt nem szabtak számára, így 2,6 milliós számlát kellett a központnak kiegyenlítenie. A vezetők utazási és reprezentációs költségei 1,35 millióra rúgtak.

Kende Mária fizetése 1 millió forint volt, mellette 120 ezret kapott havonta lakhatási támogatásként. Mobiltelefonja havi költségének felső határa 50 ezer forint volt. Kende Mária összesen 21,3 milliójába került a társaságnak.

Szász Andrea munkabér gyanánt csupán 800 ezret vett fel, ő is megkapta a havi 120 ezres lakhatási támogatást, nála 80 ezer volt mobilköltség. Az ő ittléte 20,1 millióba került.

Említést kell még tenni a gépkocsivezetőről. Munkabérként 295 ezer forintot kapott, 62 500-at lakhatási támogatás címén, 5000 forint telefontámogatást, s idén novemberben 210 ezer forint jutalom ütötte a markát.

De most mindennek vége!

Már visszaadták a havi 180 ezerért bérelt autót a kölcsönadó kereskedőnek, leszorították a mobilbeszélgetés kereteit, megszüntetik a mobil internetezést, közös megegyezéssel megváltak Mészáros András gépkocsivezetőjétől, aki egyébként, legalábbis papíron, marketing projekt menedzseri posztot(!) is betöltött.

Vajon miért nem csodálkozom? Hogy az ország legeslegfontosabb projektjénél a sofőr a marketing projekt menedzser? A takarító vajon milyen pozíciót tölthet be? Sajtóreferens?

Csodálkozik még valaki hogy 400 nappal a kezdés így áll a nagyívű projekt?
 

Címkék: közélet pécs pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr27779499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bacu 2008.11.20. 15:04:54

Ennyiért én is vezetek autót :)

Virág et. 2008.11.20. 15:07:57

Ha minőségi munkát tettek volna le ezért a pénzért, nem sokalnám. Így, hogy látjuk, hogy nagy bukás lesz belőle pofátlanság a köbön.

A söfőr, mint marketing-menedzser, az viszont a nap vicce.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2008.11.20. 15:08:00

Pimasz, pofátlan vagy provokatív?

Egyébként továbbra is tartom magam ahhoz, hogy Egernek kellett volna nyerni anno.

derelyegrádi szellem 2008.11.20. 15:10:04

Majd akkor Bacu, ha marketing projekt menedzser is leszel, majd akkor. :)

Itt minden így megy a Wc papír beszerzéstől a kultúrális fővárosa projektig. MINDEN!

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.11.20. 15:11:37

Szerintem is rendben lennének a számok, ha valódi teljesítmény lenne mögötte. De így?

Berrick 2008.11.20. 15:14:03

Hű de jó , még egy csodás kis lopás a frankón befizetett közpénzből . Ezúton kérem a vastagbőr szerkesztőit szedjék össze hogy mennyi ellopt pénzről írtak már itt, az összeget felezzük meg majd / 100 és szerintem még nem árt ha gyököt is vonunk belőle. A fennmaradó összeg 1/3 részéből vegyünk 7,62 - es lőszert szerintem elég lesz az összes érinttre. Ez a szörnyű !

Roltii 2008.11.20. 15:14:11

tényleg nem lenne sok, ha professzionális munkát látnánk. Mellesleg ki tudja mi történik, lehet hogy még jó is lesz a végén. Bár ennek az esélyét olyan 0,1 és 0,5 százalék közé tenném. Egyébként miért nem jár felelősség is a munkával? Ha szar lesz, vagy minden elbaszódott rész/fázis/program után fizessenek ők vissza lóvét. Többet mint amit kaptak. Így lehetne biztosítani, hogy csak profik vállalják el, és működjön is minden úgy ahogy kell.

De ne felejtsük, jön majd a U2 is...igaz, erről még ők se tudnak:D

Marcellusca 2008.11.20. 15:29:24

Na, mégegyszer, hátha nem száll el a zéterben.

Szellem!

Nekem is a zótózás jutott eszembe.
Szórólapot is tudok terjeszteni. 130-nál ablak leteker és a menetszél megoldja. :D

"A takarító vajon milyen pozíciót tölthet be?" - higiéniai projekt manager. :D

derelyegrádi szellem 2008.11.20. 15:39:36

Delcon

Mondom, MINDEN. De ez halmozottan igaz "roma integrációs" projektek esetén. Ott még annyira sem lehet "ellenőrizni" a teljesítményt mint máshol Megnézik/megkérdezik mennyire inetgrálódtak? Dehogy is, valamelyik havert megdobták 50 milla mínusz a megdobók része összeggel. Most éppen kerttervezésre, rendezvényszervezésre nem volt projekt, így maradt a roma inegráció.

Nemrég 8 millió eurot utaltak ki roma "felzárkóztatásra" . Abból egy-ketten tényleg "felzárkóztak", de az analfabéta roma iskolások számát egyetlennel sem sikerült csökkenteni. (Azt most fel se vessük, ha mondjuk szorgalmas kiváló képességő tanulókra költenénk 8 millió eurót, annak nem lenne-e több értelme)

reKorrekt 2008.11.20. 15:43:50

"idén júliusban 1,2 milliós sikerdíjat vett át"

Mire?!?!?!?

Eszem elszáll gyerekek...

reKorrekt 2008.11.20. 15:50:00

Ha jól számolok ezek hárman is simán eltapsolták a 40 évem adóját.

Lista updatelve.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.20. 15:51:03

Én már csak szerencsétlen pécsi embereket sajnálom... eddig abban a boldog hitben élhettek, hogy akkora böszmeséget, mint amit Bp.-en művelnek már évek óta, azt máshol egyszerűen képtelenség elkövetni, mégis sikerült.
Egy ottani lokálpatriótának kb. olyan ez, mint... áhh hagyjuk, Lovasi András képe mindent elárult, amikor a témáról legutóbb nyilatkozott, szégyen.

A következő lépés az lesz, hogy este 10 után ott sem lehet majd alkoholt vásárolni, az lesz majd a szép világ :o)

Marcellusca 2008.11.20. 15:51:51

Leguán!

Ez jó kérdés! Nem történt semmi. Minden médium ezt szajkózza. Ő meg sikerdíjat kap! Mire? Hogy nem b@szott még el semmit?!
Más meg - tisztességes munkával - nem keres ennyit egész évben!

derelyegrádi szellem 2008.11.20. 16:00:20

Marcellsuca

Dehogynem. Sikeresen beköltözött a számára bérelt lakásban, azt sikerült berendeztetnie, sikerült sofört találnia, sikerült felvenni a fizetését. Ilyen sikerek után a jutalom sem maradhat el.

Lithium78 2008.11.20. 16:08:14

Főnök: "Én már csak szerencsétlen pécsi embereket sajnálom... "

köszi :) nincs amúgy nagy gond Pécsen, csak éppen errefelé másként értelmezik a dolgokat a magyar átlaghoz képest ;D

Marcellusca 2008.11.20. 16:36:43

derelyegrádi szellem 2008.11.20. 16:00:20

Én is, én is! Had próbáljam meg én is! Hátha nekem is sikerülne beköltözni és berendezkedni. Lehet, hogy még le sem laknám ennyi idő alatt azt a lakást.
De mégsem! Van saját lakásom, amire ráférne egy festés és bútorcsere. Szvsz olcsóbban kijönne. :D
Sőt! Még vigyáznék is rá! :D

Marcellusca 2008.11.20. 16:53:18

misikeh 2008.11.20. 16:50:12

Kikérem magamnak! Az én zsebemben a PKM-SZ nyílik. Ahhoz talán még lőszert is lehetne szerezni. :D

Marcellusca 2008.11.20. 17:18:25

misikeh · www.thevenusproject.com/ 2008.11.20. 17:15:58

Da!
Csak ahhoz bizti van itthon is lőszer.

Loge · http://bloge.blog.hu/ 2008.11.20. 18:10:29

A Moszkva feliratot le kell törölni Pécs táblájáról. (gy.k.: választások idején át szokták húzni a Pécs feliratot és Moszkvával helyettesítik.)

Szóval legközelebb írjanak nyugodtan Panamát.

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.20. 18:36:19

Lithium78 2008.11.20. 16:08:14
"csak éppen errefelé másként értelmezik a dolgokat a magyar átlaghoz képest ;D "

Ez még akár dicséret is lehet, vagy annak szántad? :o)

Pécs szerintem sem lesz nagy bajban a KF cím miatt, mert Pécs önmagában is gyönyörű. Nekem azért fáj a szívem, mert nagyon kíváncsi voltam rá, hogy egy ekkora gigaberuházás után milyenné válik majd a város.

Változás nem sok lesz, persze ettől még továbbra is az egyik kedvenc városom marad, de abban mindketten egyetértünk szerintem, hogy sok nagy lehetőség elúszni látszik, amire ráadásul még pénz is volt, csak ez se akarattal, se hozzáértéssel nem párosult, amiért bizony sok embernek a k.anyját!

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.20. 18:49:25

Loge · bloge.blog.hu/ 2008.11.20. 18:10:29

Erről írj egy kicsit részletesebben.
Azt tudom, hogy tradicionálisan baloldali város, ki írja át? :o)

misikeh · www.thevenusproject.com/ 2008.11.20. 17:15:58

Én sosem értettem ezt a maschinengewehrezést, egy Tigris kell ide, ha van hozzá elég üzemanyag, akkor töltény nélkül is el lehetne foglalni az egész országot, meg persze szlovákiát is :o)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.11.20. 19:43:07

Pécs ilyen drága város, hogy havi 1millából nehéz kifizetni az albérletet meg a rezsit?
Ruzsa is 900.000-et kap, igaz, ez csak bruttó. A prokjekt meg azért tart még mindig nagyjából ugyanott, ahol elkezdték, mert még most is olyan iszonyúan fontos dolgokkal foglalkoznak, hogy az EKF Vezetői Értekezlet helyett megalakítják az EKF Szakmai Koordinációs Értekezletet és az EKF Board-ot. Hangzatos nevek, nulla tartalom. Ha kimenne az összes maltert keverni, több haszna lenne.

reKorrekt 2008.11.20. 19:54:14

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.20. 18:49:25

:off

Minap (tegnap?) este volt az NGC-n a világ 10 legjobb tankja. 'Csak' 2. lett, mert túl drága volt és csak 1500 készült belőle. De a megfélemlítési skillje maximum lett :)

báró Leopold 2008.11.20. 20:10:07

off

Ja és a szaros T-34 lett a legjobb tank. Pfffff. Hol van az a Tigertől?

reKorrekt 2008.11.20. 20:19:53

A legkellemesebb sztori az volt a műsorban, miszerint a háború alatt egy 6 órás tankcsata után az egyik Tigrisen 225 találatot számoltak meg. Persze saját lánctalpán fejezte be a csatát xD

:ON

Félkupica_Fehér_Főnök 2008.11.20. 20:55:42

Drága? Ugyan már, az Isten skill bármit megér :o)
A Tigrisnek egy baja volt, hogy akkoriban egyszerűen nem tudtak elég erős motort építeni bele, meg persze nehéz is volt. A Tigrisek közül több ment pocsékba a lánctalpak és a motorok miatt, mint a sherman+akna+gyalogság miatt.

5-6 papír-sherman talán elbírt egy Tigerrel, de csak úgy,ha ráültek és agyonnyomták :o)

Volt még az a jópofa Maus, az Isten2 skillel, volt belőle vagy 20db :o) azzal még labancokat is lenyomnánk... az is kár, hogy le kell venni a lánctalpat, ha vasúti sínen akarjuk szállítani, vagy nem kell, de akkor csak az egyik vágányon közlekedhetnénk... de végül is pont azt mondtam, hogy egy is elég lenne :o)

Konegafi (törölt) 2008.11.20. 21:10:55

hmmm, szép summák ...
de én vagyok a nyilasnácifasiszta, mikor - bíróság után - akasztást emlegetek ...

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2008.11.20. 21:30:37

FFF,
Itt a blogon már valahol kifejtettem már a maschinengewehr, mint szó lélekre mért hatását, sokak (és az azóta már a nyakunkon élősködő kölkeik is talán) összerezzenek a szóra, ki mire asszociál ugye...
Bennem másmilyen emlékeket kelt, mikor a nagypapi mesélt azokról az időkről, Erdélyről, Felvidékről, az orosz frontról...

reKorrekt 2008.11.20. 21:49:04

Ez olyasmi szó mint az ober standartenführer? Bár ezzel kapcsolatban nem sokaknak jut más az eszébe...

moRtiZ 2008.11.20. 21:51:50

Jo cikk, de azert latszik hogy a Vastagbor nem mostanaban fog munka nelkul maradni:

Rendezvényszervezéssel és kertépítéssel foglalkozó cégek nyertek az oktatási tárca roma integrációs pályázatán. A 50-60 milliós munkamegbízás OKM-es döntnökeinek az sem jelentett problémát, hogy az egyik cég APEH-tartozással indult az integrációs pedagógiai rendszer iskolai alkalmazásához kapcsolódó szakértői, szaktanácsadói feladatok elnyeréséért versengő cégek között.

index.hu/politika/belfold/okmeduipr11/?main&rnd=539

fingfelelős 2008.11.20. 21:51:54

Megérdemelt sikerdíj?!?

Az én fizum kb. 20 év tanulás (2 diploma) után bruttó 250.000,- (nettó 152.000,-) Ft állami igazságügyi alkalmazottként. Nálunk volt 40 ropi jutalom azt kész.

És még ezek sírnak, elképesztő. Ennek az uram-bátyám viszonynak soha nem lesz vége...

dr.justice 2008.11.20. 22:50:21

Ehhez kell a vastagbőr.

Rendezvényszervezéssel és kertépítéssel foglalkozó cégek nyertek az oktatási tárca roma integrációs pályázatán. A 50-60 milliós munkamegbízás OKM-es döntnökeinek az sem jelentett problémát, hogy az egyik cég APEH-tartozással indult az integrációs pedagógiai rendszer iskolai alkalmazásához kapcsolódó szakértői, szaktanácsadói feladatok elnyeréséért versengő cégek között.

kombinat · http://cciepursuit.blog.hu 2008.11.21. 00:07:53

Nincs valahol lista arról, hogy az egyes önkormányzatok milyen autókat vettek a polgármesternek/alpolgármesternek?
Kinek van Subaru Imperzája, melyik alpolgármesternek van 8-10 milliós autója?

Az ilyen helyeken dolgozó haverjaimmal már régóta nem merek merek ezekről a témákról beszélni, mert félek hogy megbolondulok.

reKorrekt 2008.11.21. 09:29:43

'Asszem eldobnánk az agyunkat ha összesítenénk az államszervezet kényelmi szempontjait szolgáló beruházásokra, tárgyi eszközökre, stb fordított összeget. Már ittam 2 kávét ma úgyhogy inkább nem kérek a strokeból.
Amúgy ha valaki rászánná magát és összesítené a tiszteltház 2007-es juttatásait (ktgtérítés, autók, felszólalások percben, stb) egy táblában, országosan népszerűvé válna a listája. Lehetne a címe mondjuk: 386-os parcella.

Atrox 2008.11.21. 10:38:13

Na ja, ide tényleg pár tigris kellene. De még jobb lenne egy WaffenSS hadosztály megspékelve pár Königtiger-rel :)

Csak, hogy tovább náczuljunk :)

more 2008.11.21. 10:47:17

morR10, drjustice, combi, az a baj, h ti meg sose hallottatok a multitask-rol....egy ember ertsen sokmindenhez, plane egy ceg!!! es magyarorszag olyan hely, ahol a legtobb ember minimum 5 kulonbozo szakmahoz, hobbihoz, stb-hez ert, plusz a foci, plusz a politika, na ebben mindenki 10000%os expert:)))
az meg, h nem tudjatok elkepzelni, hogyan jon egy lapra a roma felzarkoztatas,a rendezvenyszervezes es a kertrendezes....hat pl ugy zarkoztatom fel a romakat, h egy tomott sorba szervezem oket, es felkapaltatom veluk a kertet. amelyik leszakad, csak odarikkantok neki: felzarkozni, nem leszakadni!!
mindenhez csak fanatazia kell, ami meg van dogivel az elvarsaknal, ha loverol van szo

Marcellusca 2008.11.21. 10:52:49

Jól mondod, more!
Ha lóvéról van szó! Munka szóba sem került. Max rémálmaikban!

Marcellusca 2008.11.21. 10:54:00

Ja, és a kapálók mellé, vagy a sor végére oda állítanám misikeh-t! :D

Marcellusca 2008.11.21. 10:54:41

Szerintem egyből felzárkóznának!

Corry 2008.11.21. 10:58:36

A Mészáros András mint marketing manigger és gépkocsivezető titulust talán a névegyezőséggel érdemelte ki, ami persze származhat onnan is, hogy a fiacskája a főigazgató úrnak és ami még perverzebb lenne, hogy ő maga a főigazgató úr is egyben. De persze lehet pusztán véletlen műve is, nem vagyok jártas a pécsi dolgokban, csak azt látom, hogy idénre megvolt az IMF hitel, hogy lejárassuk az országot, jövőre még ki kell találni valamit, aztán 2010-re ott lesz ez a pécsi kultúrális főváros, utána meg jön az eu elnökség, nekünk az is jól fog sikerülni, ismerve márkás politkusainkat.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.11.21. 11:14:23

" Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci 2008.11.21. 10:22:41
Zero mikor osztod meg a gondolataid velünk erről? :)
index.hu/politika/belfold/okmeduipr11/ "


Semmi kivetnivalót nem látok ebben, mivel sose fogják felzárkóztatni a romákat, akkor meg nem mindegy hogy hova megy feleslegesen a pénz? :)

more 2008.11.21. 11:19:20

marcellusca, a sor egyik vegere misikeh, a masikra combi:))) lenne hatalmas felzarkozas:))) es sokkal kevesebb lovebol

Combi a ballibes Ferkófan 2008.11.21. 12:03:40

zero · vastagbor.blog.hu/ 2008.11.21. 11:14:23
Mocskos rasszista náci vagy, fúj. Elhatárolódom :)

Marcellusca 2008.11.21. 14:21:13

more 2008.11.21. 11:19:20

Az nem jó, mert abból csak tömörülés lesz.
Bár így Combiéknak lenne könnyebb dolguk. :D

Combi a ballibes Ferkófan 2008.11.21. 14:29:06

Marcellusca 2008.11.21. 14:21:13
A tömörülés jó, mert akkor nincs annyi dolga az M-60-nak :) (en.wikipedia.org/wiki/M60_machine_gun),

Perillustris 2008.11.25. 14:52:49

Na, megvan minden késlekedés oka: a rómaiak. index.hu/kultur/klassz/rompecs1125/

derelyegrádi szellem 2008.11.28. 17:34:17

Na, megy ez nekik, ez már csak természetes a postban írtak mellett:

"Hárommilliárd forinttal is többe kerülhet a Pécs Kulturális Főváros (EKF) program egyik helyszínének megépítése - írja a Dunántúli Napló [1]."

Hozzáfűzzek ehhez még valamit? Felesleges.

reKorrekt 2008.12.02. 13:55:27

Én azért megteszem:

"Tegnap egy cég megtámadta az EKF-program egyik nagy projektje, a konferencia- és koncertközpont közbeszerzési kiírását a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. Ezért Pécs kénytelen módosítani a pályázókkal szemben támasztott feltételeket. A kiírásoknak ugyanis az országban csak Demján Sándor cége, a Művészetek Palotáját építő Trigránit felel meg."

LoL

reKorrekt 2008.12.02. 13:58:18

Fel nem tudom fogni hogy hogy a faszba lehet túlbonyolítani egy pályázatot 100 különböző kritériummal. Nekem van egy minta pályázatom, ami itt is klasszul bevállna:

1. Képes az előírt határidőt 5 millió forint/nap kötbér terhe mellett tartani?
igen/nem
2. Mennyit kér a munkáért?
_________

Ennyi.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2008.12.02. 16:01:49

korrekt
Na, ezért nem vagy te milliomos.

Azért az sem gyenge, hogy Mészáros 2010 végéig igényt tart a fizetésére.

derelyegrádi szellem 2008.12.02. 16:35:43

miért, addig lebontanak még egy diszkót? :)

Renzém 2009.01.31. 17:27:26

Nem a kabátot kellene a gombhoz igazítani! Először is Városunk vezetőinek be kellene ismerni, hogy felkészületlenül és tudatlanul végezték dolgukat, szűklátókörűen és pökhendi módon elüldözték az összes helyi, hazai és külföldi szakembert az EKF ügyétől, és megfosztották a Várost - és annak lakóit - egy nagyléptékű városfejlesztés minden örömétől és joggal várható eredményétől. (No jó, egy adagot a tisztelt Kormányunk hasonlóan tehetséges és önzetlen tagjaira is rá lehet kenni!) Ezután azonnal tárgyalásokat kell kezdeni az EU illetékes bizottságával, és meg kell egyezni az EKF év elhalasztásáról: PÉCS EKF2011. Ez legalább olyan jól hangzik! Kulturális létesítmények és város rehabilitáció nélkül nem lehet EKF szÍnekben fellépni, Az EKF év nélkül a kulturális intézményeink bevezetése több évet fog tartani, a hozzá tartozó veszteséggel. Az őszinteség talán még valamit segítene. Megjegyzem: ezzel az akcióval a jelenlegi kurzus megúszhat egy csúfos buktát, a következőnek van egy esélye a jó kezdésre, és a Város lakói csak nyernek vele.
Én itt szeretnék élni, és utálnám ha a Városom iránti szeretetemet tönkretenné az ostoba és szégyenteljes "politikai elit" kilátástalan iszapbírkózása. POLGÁRTÁRSAK! TEGYÜNK ÉRTE, HOGY A TISZTA, JÓZAN ÉSZ LEGYEN MEGINT HATALMON A VÁROSBAN! (lásd még www.afal.hu)

süti beállítások módosítása