Skip to content


       Szűrés lista

Telepfelszámolás a gyakorlatban, Pécsett

Az önkormányzat tervei szerint hamarosan beindul a „Fizikai életfeltételek javítása Pécs keleti városrészében” elnevezésű program. A legsürgősebb beavatkozásra a György-telepen van szükség.

A György-telep a város leginkább leértékelt lakóterülete, ahol 40 rendkívül rossz állagú lakás található. Bennük csak 17 jogszerű bérlő él, összesen 26 lakás működik valamelyest rendezett jogviszony között. Egy-egy kiköltözést követően önkényes lakásfoglalók veszik birtokba az ingatlanokat, ám a jelenlegi rendszer nem teszi lehetővé a gyors döntéshozást, így sokszor a lefalazás(!!!)sem segít abban, hogy a hivatalos bérlő időben beköltözhessen. Ez ám a jogállam, meg a demokrácia!

Hering Gyula, a terület önkormányzati képviselője szerint az önkényeseket is két csoportba lehet osztani. Az egyikbe azok a pécsi lakosok tartoznak, akik valamilyen szociális probléma miatt váltak hajléktalanná. A másik csoportba azok a szomszédos megyékből a legkülönbözőbb okokból elmenekülők, akik nagy számban lepik el a környéket. Jelenleg is folyamatban van egy per, mondja a képviselő, mert egy másfél szobás lakásba 16-an költöztek be.(!!!) Mennyi egy másfél szobás lakás, 50 négyzetméter? 3 fő per 1*1 méter?

Az állapotok: Közel harminc család, de lehet, hogy több is, és majdnem száz gyerek. És néhány korcs kutya. Ez a telep statisztikája. Fanyar bűz, szemétkupacban ugrándozó gyerekekkel. Szemét, piszok, rendetlenség mindenütt: a házak visszhangozzák a mélyszegénységet. Nem tudja hirtelenjében a hívatlan idegen, hogy kitől féljen inkább, a kutyáktól vagy a környék fenyegető tekintetű, káromkodó, kiabáló lakóitól. A 26 négyzetméteres kis házacskákban se mosdó, se vécé, se víz. A közösre járnak. Itt majd mindenki szociális segélyből tengődik. Bogdánék tizenhárom gyereket nevelnek. A szobában a sparhelt dorombol. Éva asszony kifakad. Évek óta kopogtat szociális lakásért, de hiába. Már húsz éve élnek itt,... És tessék mondani, Éva asszony, miért kell 13 gyereket szülni a nyomorba??

Az önkormányzat 15 millió forintot szán ebben az évben a problémák orvoslására. Ebből kiirtják a bozótokat, hogy eltávolíthassák a rengeteg szemetet, lebontják az elhagyott fáskamrákat, a világháborús bunkerokat, és nem akciószerűen, hanem folyamatosan, egész évben irtják a patkányokat. A szemetet hetente kétszer elszállítja a Biokom. A Pécs Holding segítségével pedig az épületeken kívánják a legszükségesebb karbantartási munkálatokat elvégezni. Tehát a lakóknak nem kell semmit csinálniuk, kiganéznak alóluk. Gyönyörű!

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a telepen működtetett Jelenlét programjához kapcsolódva lehetőséget biztosít egy modern fürdőkonténer felállítására, amely egyrészt ellátja a lakosság higiénés szükségleteit, másrészt megoldja a géppel történő mosást az azt igénybe venni kívánók számára, térítésmentesen. Aztán azt vajon kitakarítják majd maguk után a kedves igénybevevők?

A Munka-Pécsért Nonprofit Kft. adott már ajánlatot a bozótvágási munkákra. Ennek összege szállítás nélkül 3,8 millió forint plusz áfa. Durván 4 milla? Ahelyett, hogy kivezényelnék a lakókat kapákkal, kaszákkal?

(forrás: a bama.hu cikkei itt, itt és itt)

Címkék: pécs társadalom cigány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr93862842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.07. 17:30:26

"Nem mondom meg mert akkor egy spanyolé lenne az elsőség :-). "

Mivan??? Combi SPANYOL??? Mindig van új a nap alatt... :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.07. 17:34:04

@derelyegrádi szellem:

Öhh, ehhez a partizáninfó rajongóhoz mit szólsz?:)

"Miért ? a jobbik egy párt ??? hahahahaahahahahh...mindjárt becsinálok !!! a jobbik egy kiscsoportos ovodás-társulat, elakadtak még a pelenkázásnál...Vona egy seggfej, ideje lenne ha már meglátogatna egy pszihiátert, mert elöbb-utóbb nagy baja lesz...hahahahahahha...a agyar gárda meg elmeháborodott bünözők és idióták gyülekezete...nevetséges csürhe, de a törvény nemtudása nem mentesit a büntetés alol !!! ezt jó ha tudjátok...az, hogy a kuruc-info még nem zuhant be, az nem biztos, hogy a véletlen műve...mert a profik tudják, hogy hogyan kell felgöngyöliteni a szélsöségesek a terroristák szervezeteit...nem szabad rögtön lecspni, mert akkor nem jutunk el a fejekhez, azokhoz, akik az uszitok, akik finanszirozzák az usziást a terrorista előklszületeket...a profik tudják mikor kell lecspni...azért ami késik nem mulik...nem adnék egy pennyt sem értük, mert napjaik meg vannak számlálva...csak a gyeplő el van kicsit engedve, de nemsokára a torkukra szorul...ilyen az élet, aki másnak vermet áas, maga esik bele...D/19"

acel 2009.01.07. 17:36:17

Nyissunk ikább új bejegyzést. 12 milliárdos autópálya tervezése 6 hét alatt.

index.hu/gazdasag/magyar/m0090107/
Határidő feb. 19.-e Bár nem értek hozzá. Biztos lehetsége ennyi idő alatt.

acel 2009.01.07. 17:38:02

@Mj:
ey hamisítvány :-))

Gab007 2009.01.07. 17:47:15

@acel: Nem. 36m2 mindennel együtt. Egyrészt ingatlanokkal foglalkozok, másrészt 36m2-es másfeles lakásban nőttem fel.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.07. 17:58:06

És ez a D/19. gondolom a III.as főcsoportfőnökségnél használt azonosítója... a sötét barma...

derelyegrádi szellem 2009.01.07. 17:58:35

@Mj:

Csodálatos! :-)

De a tartalom is súlyos terheltségről tanúskodik.

acel

nem kéne a "z" és az "y" billentyűt megcserélni, ha már commodor 64-en kened?

mind2 (törölt) 2009.01.07. 18:07:29


Nátczikok jöttök ? Én ugyanis feladok egy hirdetést :
Ezúton keresek egy Csendes - óceáni viszonylatban is csendes kis vagy középméretű szigetet, saját állandó lakóhely létrehozása céljából. Lehet lakatlan is, majd a velünk egyívásúakkal belakjuk. Dolgozni szerető több gyermekes család vagyunk, értünk a földműveléshez, házak tervezéséhez, egészségügyhöz, , konyhaművészethez, ... tudunk horgászni , nem szemetelni, együttesen beszélünk 4 nyelven, és környezettudatosságban telik majd minden napunk. Szeretjük az embereket, de leginkább a már említett " egyívásúakat " . A szigetet állandó - holtomiglan lakhelynek tekintenénk, vigyáznánk rá és ígérjük sosem unatkoznánk.

Ajánlatokat az alábbi jeligére kérjük : " kurvagyorsan "

dr.justice 2009.01.07. 18:17:37

derelye

Fülig Jimmynek volt sajátos a helyesírása. Egyébként lehet, hogy acel elvtars vakon gépel.

System failure. :) 2009.01.07. 18:18:12

Napalm. Elhatárolódom magamtól. Súlyosan sérülnek a magyarok jogai a retkes c-k miatt. Nem hiszem, hogy nem lehetne tenni ez ellen. Gyűjtök én 200.000 aláírást TUDNÉK, mindenki rühelli a cigányokat. Teljesen felháborító mit kapnak, KÖVETELNEK, néznek el ennek a népcsoportnak. Miért gondolja a magyar állam, hogy segíteni kell ezeknek??? Főleg ilyen módon, hogy pumpáljuk a pénzt beléjük, ami még inkább ösztönzi ezeket a férg*ket, hogy világra szarjanak még több retkes semmirevalót? Öngerjesztő folyamat az egész. Mi meg nyögünk, a nyugdíjas hozzátartozóim akik egész életükben dolgoztak, meg kitörölhetik.... Ne legyen bennem gyilkos düh? Az öco elnöke mondhat olyat, hogy aki a cigányság útjában áll, azt kíméletlenül el kell taposni? Nincs politikai felelős, mindenki csak kúpol, terel, hárít? Véres háború lesz itt hamarosan. Én megyek és teszek az ellen, hogy a mocsok ingyenélők visszafogjanak az arcból. Nem értenek ezek másból, csak az erőszakból. Leköpném magam, ha nem mennék. Megyek öcsém és szüleim helyett is, és későbbi gyerekeim miatt is akik szintén "szenvedő alanyok."

dr.justice 2009.01.07. 18:23:18

Derelye

Nekem is volt C64. Szerettem.

Jut eszembe, mi az, hogy nem hallgatsz zenét ?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.07. 18:38:10

@mind2: Jajj, de pesszimista vagy! Soha, senki nem tud annak örülni, ami van, esetedben például az a tény, hogy Téged legalább beengednek a Jam sörözőbe, már a tudat önmagában felér egy cociális lakással :o)

derelyegrádi szellem 2009.01.07. 18:46:14

@dr.justice:

Akkor olvasd el az Elátkozott part és Három testőr Afrikában címú opusokat a Szerzőtől.

Azért nem hallgatok zenét, mert nincs rá időm, meg azért, mert ez város egy távoli bolygó, itt élni nem rossz, és itt élni nem jó....

De egyébként a téli szünetben hallgattam egy kicsit. Amiket hozott a Jézuska. Régi, jó, "távirati stílusban", ha érted mire gondolok.

Egyébként BUÉK.

mind2 (törölt) 2009.01.07. 18:48:46

@Félkupica_Fehér_Főnök: ahham, zöld a szemem, arcom csupa derű ;) olyannyira nem vagyok pesszimista, hogy kapát - kaszát ragadok és elmegyek " segíteni " nekik takarítani ... Jössz ? ;)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.07. 18:58:13

Na most, ez nem csak Pécsen probléma, de úgy látom sikerült ráakaszkodni erre a szerencsétlen városra :)

Valóban felháborító az, hogy az önkényes lakásfoglalókat, meg a kiskorúakat veszélyeztetőket (nálam a 13 gyerek szülése a putriba annak minősül) nem viszik azonnal láncra verve valamelyik fogházba. Az is felháborító, hogy közpénzből lesz helyreálltva a terület, ami két hét múlva ugyanilyen állapotban lesz. Lehetne ezt még ragozni, és igen valóban pofátlan és igénytelen népség.

De mondjuk az "írcsuk ki a romákat gecc" és a többi értelmes hozzászólás helyett volna valakinek, egy épkézláb ötlete, hogyan lehetne a fenti helyzetet orvosolni? (a Jobbikot a parlamentbe baromságot és kéretik mellőzni)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.07. 19:14:51

mind2: Van egy elektromos sövénynyíróm... azt bedobom a közösbe, nehogy túlságosan elfáradj a nagytakarításban.

Jancsibohóc: Munkára kell őket szoktatni, akár kényszerrel is, a többi jönne magától.

Most hallottam, hogy péntek munkaszüneti nap lesz a gázválság miatt. Így kezdődik az igazi egyenjogúság, igaz csak egy nap erejéig, de nekünk sem kell dolgoznunk, nem csak 'nekik' :o)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.07. 19:15:26

nem péntek, hanem szombat, basszus

reKorrekt 2009.01.07. 19:19:45

@mind2: mit szólnál mondjuk ehhez?
maps.google.com/maps?f=q&hl=hu&geocode=&q=-13.286662,+-176.207657&sll=-43.99973,-176.369019&sspn=0.691507,0.98465&ie=UTF8&ll=-13.287397,-176.189804&spn=0.116946,0.188313&t=h&z=13&lci=lmc:panoramio,lmc:wikipedia_hu
Vannak hegyek, völgyek, tavak s még kis takaros házikók is, ~10 ezer lakossal ahogy látom. Mondjuk valszeg franciául beszélnek, de sebaj.
Még külön domain cím is van: wf!!
Wiki: en.wikipedia.org/wiki/Wallis_and_Futuna
Mennyi lehet egy házikó?

Amúgy az egész pécsi projektben egy értelmes dolgot látok: a patkányirtást.

reKorrekt 2009.01.07. 19:36:38

Na, most meghoztad a kedvem hozzá :D
Szóval itt egy korrekt kis kép is, az arányok egész jól látszanak rajta:
www.survoldefrance.fr/photos/highdef/5124.jpg

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.07. 19:51:56

Egyébként ilyenkor hol van az a sok szamurájkard? Asszem az sövény ellen is véd...

acel 2009.01.07. 20:15:52

A munkahalyemen angol, magyar és kínai billentyűzetet használok felváltva. A kínait csak véletlenül. A magyart kommentelésre, a többire angol. Ezért a zy cserebere. A többi viszont képzetlen gyorsírás, nemodafigyelés összefoglalva diszgráfia.

mind2 (törölt) 2009.01.07. 20:26:58

@egy kantányi korrekt leguán: nagyon drága vagy, köszönöm....most mondd meg, hát nem vonzó ? tengerszint emelkedés ide vagy oda.... nehogy már csak én vágyódjak el innen ? Sors ide vagy oda, meg itt élned halnod kell, na mind1, álmodozni szabad, pedig lehet, hogy egyszer csak egy nagy levegőt kéne venni :(

blogszemle (törölt) · http://magyar-blogszemle.blog.hu/ 2009.01.07. 20:42:31

Mit tudtok a csepeli kettős tanár(??)gyilkosságról? A politikai fórumon két topik is indult, mindkettőt törölték, pedig épp csak a leírás volt benne ... Kik az elkövetők?

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.01.07. 21:10:34

Javaslatom a probléma megoldására ismeritek.

@acel:
Belefáradtam abba, hogy elveszik a fizum felét és nincs látszatja.
Nem, basszus nem bírom megvárni míg mindenféle romo-szocio-faszomlógusok "on the experimental way" kitalálják mi legyen velük. Nem dolgozol (holott nem vagy gyépés, magatehetetlen, esetleg nyugdíjas)? -> dögölj éhen b+! (ha minimálisan sem akarsz tenni azért, hogy legyen valami, ne csak lopott árammal üzemeltetett tányérostévé bámulás meg kölökgyártás egész nap.)
Ennyi.
Maschinengewehr.
www.youtube.com/watch?v=NHy8PzvlYRc

basszus, nem tudod eltávolítani véletlenül?

gidabiga 2009.01.07. 21:16:20

mind2 2009.01.07. 18:07:29
a rídonlik is fenik a fogukat a szigetedre.
tartok tőle, hogy hamarosan kicsi lesz :D

és igaz, hogy nagyon ritkán kommentelek ide, de rendszeresen olvasom a blogot,
BÚÉK mindenkinek!

dr.justice 2009.01.07. 21:32:35

derelye

Kösz, viszont kívánom.

Én a Piszkos Fred a kapitányra gondoltam, ebben "I-ső Füllig Jammes " leveleire, naplójára.

Cigánytelep.

1. Felszólítani a tisztelt lakókat, hogy egy hónapon belül - ingyen- irtsák ki a bozótot, takarítsák el a szemetet, ássanak minden udvaron budit, különben segélymegvonás.

2. A mocsokban tengődő gyerekeket bentlakásos iskolába vinni.

3. A felnőtteknek egészségi/fizikai/szellemi állapotuknak megfelelő közmunkát ajánlani. Esetleg az önkormányzat vagy a kormány közreműködésével olyan céget alapítani amelyik iskolai végzettséget nem kívánó munkák elvégzésére szakosodik. Aki visszautasítja vagy nem végzi el a felajánlott munkát, nem kap segélyt.

4. Segélyt csak az kap, aki munkaképtelen vagy akinek végképp nem tudnak munkát adni.

5. A nem adózó személyeknél a gyerekek száma után járó bármilyen szociális támogatást 3 gyerekben maximálni.

Kezdetnek nagy vonalakban ennyi.

Ui. Én sem szeretem, ha kisárgul a nevem.( Mert azt tette. )

acel 2009.01.07. 21:41:21

@misikeh:
kb 10 click, NIncs rá időm, mert állandóan a vastagbőrt olvasom, írom. Aztán úgyis állandóan japán, koreai, kínai, arab, vietnámi stb tartalmú oldalakat nézgélek úgyis.

dr.justice 2009.01.07. 21:47:55

@misikeh:

Én nem vagyok rasszista, sőt bejönnek egyes cigány/néger/ázsiai, -egye fene- román nők is. Sőt ismerek két cigány embert, aki dolgozik, velük kifejezetten jóban vagyok.

A vastagbőr viszont vastagon rasszista mert ismét besárgított. :)

dr.justice 2009.01.07. 22:00:05

Teljesen OFF.

"A miniszterelnök kezdeményezése alapján úgy döntött az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT), hogy január 10-e, szombat mégsem lesz munkanap, közölte a kormányszóvivő szerdán.Daróczi Dávid tájékoztatása szerint egy pihenőnapon - amilyen az OÉT döntése értelmében január 10-e is lesz - hatmillió köbméterrel kevesebb gáz fogy, mint egy munkanapon. Január 10-e helyett - amikor január 2-át dolgoztuk volna le - március 28-án lesz munkanap.
A szükséges jogalkotási munka már el is indult."

Kibaszott kemény munka lehet a kormányrendeletben átírni január 10-ét március 28-ra. Remélem a jogszabály előkészítő munkát kiadják egy arra érdemes ügyvédi irodának.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.07. 22:54:31

@blogszemle:

Szerinted? Szétválasztotta a verekedő mokkákat a diri, megmondták, hogy kiontják a belit érte és meg is tették. Nem én fantáziáltam, a TV-ben mondták így, persze hozzátéve, hogy nem biztos az összefüggés... A riporter mondta azt is, hogy ide többségében, hátrányos helyzetűek és romák járnak...

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2009.01.08. 00:36:11

Szerintem a legésszerübb az lenne, ha visszaállítanák azt a rendszert, ami egyszer már volt, mely szerint a gyerekek után nem Családi pótlék járt, hanem adókedvezmény. Sajna így azok, akik keveset keresnek, kvázi kisebb pótlékot kapnának, de mivel 100E a max így is úgy is, ez nem jelentős.
Szintén jó lenne, hogy élelmiszerjegyeket osztanak segélyként, bár személy szerint a szociális rendszer kiadásait az adósságcsökkentésre fordítanám az utolsó fillérig. A vicc az benne, hogy ez nem szélsőjobboldali, hanem kapitalista, vagyis liberális ideológia :)
Alapelv: "Aki nem dolgozik, ne is egyék!"
Ébresztő Urak/Hölgyek, meg kéne már csinálni a rendszerváltást, 18 év kevés volt?! (ezt nem az itt kommentelőknek mondom :D)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 03:30:02

@acel:

Nem, sajnos rendszeresen beszélek hozzá, blogja is van, de persze lehet, hogy csak egy jól kitalált fake.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 03:31:28

@Seduxen:

Kanadában él, de amúgy meglehet, hogy Megykó kollégája volt.;-) Őszintén szólva nem is lepődnék meg.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 03:35:06

@derelyegrádi szellem:

A partizáninfón olyan gyöngyszemek vannak, hogy el sem tudod képzelni.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 03:38:15

@mind2:

:( Nekem biztos, hogy honvágyam lenne, a Szózat vonatkozó soraira nem gondolva sem akartam soha elhagyni a hazámat. És személy szerint bőven elég lenne ez a szerencsétlen Magyarország is, ha élhető maradna.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 03:40:20

@Cody78:

"Megyek öcsém és szüleim helyett is, és későbbi gyerekeim miatt is akik szintén "szenvedő alanyok.""

Ok, ok, de pontosan hova és mit csinálni?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 03:43:22

@Jancsibohóc:

Az összes veszélyeztetett kiskorú generációjának átnevelése bölcsis kortól esetleg?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 03:45:38

@Jancsibohóc:

Ez hihetetlen, nem hittem volna, hogy létezik ember, aki még azt mondja hozzám hasonlóan, hogy Pécsett.:) Fölemelő zárása a napnak.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 03:48:37

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Ha gonosz antiszemita lennék, akkor most azt mondanám, hogy "hehehe, jól kiszúrtak a tetűhintásokkal".:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 03:50:37

@egy kantányi korrekt leguán:

Túl sík.:-/ Flatron képernyőn mondjuk még jó, hogy az.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 03:58:23

@blogszemle:

Még jó, hogy a papír szerint tanár leszek nyáron.:-/ Mióta mondom, hogy a tanároknak is kéne veszélyességi pótlék...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.08. 07:04:18

@Mj:

Direkt én is így írtam a címet, hogy ne kössön bele senki. :)
De őszintén szólva szerintem ez az alak már elavult, épp úgy, mint a Győrött, Székesfehérvárott is. Kövezzetek meg...:)

beszelorobot 2009.01.08. 07:39:47

Hidd el, nem szeretnéd te azt a népséget kaszával meg kapával a kezükbe látni...

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.01.08. 08:28:55

off:

index címlap:
MSZP-s iskolaigazgatót lőttek agyon Csepelen.
Gratulálok... 'drágabógárúr' bisztoss azért lőtték agyon, mert szoci politikus volt.

Plutonic 2009.01.08. 08:59:57

@Mj: Basszus! Lehet, hogy acel diszgráfiás, de Te meg tutira grafomán vagy! :D

leonov 2009.01.08. 09:27:32

mitől emeszpésigazgató ?

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.08. 09:38:41

mocskos rohadt kurva ciganyok! az ember agya megall! minden napra jut egy kibaszott ciganyos hir! Nem lehet mar ebben a kurva orszagban elni!

MI az apjuk faszaert tartjuk el ezt a rohadt bagazst? Van valami hasznuk? Van valami pozitiv ebben a tolvaj, rablo eroszakolo kocsog nepcsoportban?

Aki nem dolgozik, ne is egyek. Aki lop, annak vagjak le a kezet.

Kurvaorszag.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.08. 09:57:26

Soha nem fognak dolgozni, mert nem értenek semmihez.
Most őszintén, kit zavar, hogy a saját szarukben fetrengenek?
Ezzel a generációval már nem lehet semmit kezdeni, a gyerekeiket kellene iszonyat keményen tanulásra szorítani. Alternatív megoldásként a tartós munkanélküliek akkor kapnak jó nagy segélyt, ha nincs gyerekük. Két generáción belül kipusztulnának. Probléma megoldva, és senkinek nem kellett géppuskát vásárolnia.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.08. 10:10:21

A napalm, illetve egy szőnyegbombázás biztos segítene.

acel 2009.01.08. 10:16:27

@Vizibusz:
A probléma a gyerekneveléssel ay, hogy ha magyar nevel fel roma gyereket, a környezete, és az emberek cigányokkal szembeni elfogultsága miatt akkor is szegregált lesz. Sajnos láttam erre is példát.

mind2 (törölt) 2009.01.08. 10:23:04

hy !
Tavasszal kimennék a területre a munkaeszközökkel egy hétfői napon, és kijelölnék egy területet, amit 24 óra rendbe kéne rakni. Faanyagot, bozótot ( minden elégethető tüzelőt ) ebbe a sarokba, szemetet a másik sarokba, amit lehet zsákokba...stb.Kedden újabb területet, és így tovább minden napra... A faanyagot ingyen átadnám, a szemetet városi költségen elvitetném. Az épületek felhasználható anyagát ( bontott tégla, hasonló ) megpucoltatnám és szintén ingyen odaadnám annak akinek kell. Mindezen munkák elvégzése esetén az így megmaradt pénzből ( feltételezett vállalkozói díj, ha idegennel végeztetném ) alapvető élelmiszereket vennék, használt bálás ruhát, takarókat...stb. Pénzt nem adnék. Gondolom úgyis segélyezett a túlnyomó többség. Csak a józan paraszti ész alapján tennék így. Dehogy nem másokkal végeztetném el a takarítás kemény pénzekért, az is biztos.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.08. 10:34:33

Az a baj a cigányokkal, hogy történelmük folyamán csak 1x dolgoztak, akkor is koncentrációs táborban. Ezt kéne alkalmazni újra, így-e van Seduxen? :)

Az EREDETI 2009.01.08. 10:38:22

Engedjék csak be őket a lakásokba, és csak azután falazzák be...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.08. 10:40:18

@beszelorobot:

Dehogynem. A saját lakókörnyezetükben, ha kell, láncra verve, a sarkokon meg csőre töltött kommandósokkal. Asszem, rend lenne.

jozicsenko 2009.01.08. 10:44:52

hi!

bevett szokás népneveléskor, hogy nem abból a megyéből származó rendöröket vetnek be: egy borsod megyei rendőr után nem megy a csongrádi "üldözött"

apeh ellenőröket, szoctám ellenőröket csak így alkalmaznék, mert a pécsi, miskolci példánál ha nem adja meg a szoctámot az a szerencsétlen 50 éves önk-i alkalmazott, jobbik esetben csak az ablakpucolással nem kell foglalkoznia egy ideig...

rosszabbik esetben úgy jár, mint a csepeli iskolaigazgató...

derelyegrádi szellem 2009.01.08. 10:45:17

@leonov:

attól, hogy ez a "hovatartozás" áldozattá válás estén már cigóknak bejött, így megpróbálkoznak vele mások is.

De van pálda ellekező technikára is. Ez pedig Szabó Bálint, az a Fiatal Baloldali aktivista, akit a belső pártharcok hevében hárman természet elleni erőszakos fajtanságban (magyarul: seggbe szexuálták erőszakkal) részesítettek, esetében - ha volt is szó róla pár napig a "fősodratúban" - mindig FIBISZESnek titulálták. Soha nem Fiatal Baloldalinak. Gondolom nem kell magyarázni miért.

derelyegrádi szellem 2009.01.08. 11:09:19

de pálmát ez viszi el:

"P. László, aki szintén szocialista szimpatizáns"

Ezt honnan lehet tudni, kedves Index, és mi köze van az áldozattá válásához?

Ezt azért kérdem, mert nekem nem jött le cikkből.

Egyébként őszinte részvétem mindkét ember családjának és hozzátarozóinak.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.08. 11:17:23

Ja, amúgy gratuláljatok ti is a kormánynak, a jóléti rendszer fenntartása januárban elérte a gdp 60%-át :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.08. 11:41:04

@derelyegrádi szellem: Jajmerthogy nyilvánvaló, hogy szemétnáci gárdista bérgyilkos ölte meg a cuculista párt kulcspozíciójában lévő politikusait.
A nyomozás jelenlegi szakaszában ez már biztos, és innen megyünk felfelé.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.08. 11:43:51

@Vizibusz: Vajon Draskovics ott lesz a temetésen?

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.08. 11:49:21

Nora temetesen sem volt ott Lachazan. Es bar meg mindig nincsen tettes, ott nyomravezetoi dij sincsen....

Hiaba, ott retinigger volt az elkoveto, nem lehet utana nyomozni, meg kiderulne..

derelyegrádi szellem 2009.01.08. 11:54:33

most ferenc a soros, ő fog elmenni.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.08. 11:58:39

Hmmm, noshát a biztonsági őr tette.
De attól még lehet náci!

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.08. 12:04:40

A bizt. őr és a gazdasági igazgatóhelyettes.
Amúgy ne feledjük, hogy mindkét áldozat hc-szoci volt, tehát lehet, hogy ott lesz az egész vezérkar, kézenfogva és pityeregve.

derelyegrádi szellem 2009.01.08. 12:13:11

ennek csak egy dolog lehet akadálya, hogy legfrissebb hírek szerint a gyanúsítottak egyike a gazdasági igazgatóhelyettes is helyi MSZP-és önkormányzati képviselő.

De róla szerintem gyorsan ki fog derülni, hogy maga a zorbán küldte a Pártba pont ilyen kegyetlen likvidálások okánakcéljából.

Gyara 2009.01.08. 12:34:37

Szerintem ez csakis úgy történhetett hogy egy szemétnáci/fasiszta/hungarista/népirtó/antiszemita gárdista odaosont és rádobott egy árpádsávot az egyikre mire a biztonsági őr vad lövöldözésbe kezdett habzó szájjal és még magát is vállonlótte, a nácizmus elleni keresztes hadjáratában :D

Amúgy én is elhatárolódom magamtól......

Gyara 2009.01.08. 12:40:19

Na most kicsit komolyabban is nekifutok ennek a lövöldözős kérdésnek.
Ha mondjuk bebizonyosodik hogy az egyik diák állt bosszút amiért nem hagyták verekedni. Nem fogják elítélni, mert nem beszámítható/fogyatékkal élő/nehéz gyerekkora volt blablabla...
Szerintem ez nem lehet mentség egy gyilkosságra. Ha tényleg fogyatékos akkor meg mi értelme őrizgetni meg sok embernek vigyázni rá hogy ne tehessen több ilyet? Halálbüntetés és kész.
Sőt igazából akárki tette, vissza kell állítani a halálbüntetést.

Gyara 2009.01.08. 12:48:16

Na most pedig az eredeti témához is hozzászólok, ha már egyszer ideszabadultam és irogathatok. Had érezzem hűde fontosnak magam :-)
Egyetértek azokkal akik azt mondják hogy pénzkidobás. Mondjuk én azért költenék rájuk pár százezret. Vennék nekik kéziszerszámokat nehogy az legyen a baj hogy ők dolgoznának, de nincs mivel. Almoljanak ki maguk alól.Dolgozzanak, de pénz nem kapnak. Kaja annak járna aki dolgozott. Ha délig akkor kap ebédet, ha estig akkor vacsorát is. Aztán ha már nem néz ki gettónak a hely akkor az itt megszerzett tudást máshol pénzzé tehetik. És a becsületes munkavégzésre persze fegyveresek ügyelnének. A 13at szülő "anyát" pedig börtönbe egy időre, és miskárolják ki!!!!!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 14:18:46

@misikeh:

Számomra is, ahogy a Győrött is. Viszont egyre ritkábban hallom/látom ebben a formában.:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 14:20:04

@laspalmas:

Én már beletörődtem, hogy huszonévesen "elavult, ósdi" szóalakokat használok.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 14:20:58

@misikeh:

Egyértelmű, hogy fideszes fasiszták voltak.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 14:21:33

@Psychonaut:

Tudok róla, már máshol is illettek ezzel a jelzővel, pedig ide direkt nem írok regényeket.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 14:30:54

@Dinin:

Azért ilyeneket ne lássunk már bele az ügybe. A rendőrség magától is nyomon van, nemsokára eredményekről is be fognak számolni. Nyomravezetői díjat akkor ajánlanak föl, amikor abszolúte fogalmuk sincs, hogy ki az elkövető. Persze biztos könnyebb mocskos cigányozni meg a hazánkat lekurvázni, mint a valós okokkal foglalkozni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 14:41:43

@Gyara:

Már elnézést, de állatokat szoktak kimiskárolni, mondjuk macskákat. Egyszerűen nonszensznek tartom, hogy valaki azért kerüljön börtönbe, mert szült 13 gyereket, és annyira nem képes eltervezni a jövőjét, hogy a gyerekeiről sem tud gondoskodni. Ez nem megoldás. A gyerekeket kell elvenni tőle minél hamarabb, az oké, de az így is tele lévő börtönökbe sokgyerekes cigányasszonyokat küldeni semmi értelme. A halálbüntetést meg elég nagy egyetértéssel nyírta ki anno az Alkotmánybíróság, és szerintem a mostani tagok is igazodnak elődeik álláspontjához.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.08. 16:20:01

MJ: a rauzsa dombrol is konnyebb am nepet nevelni, mint a valos okokat videken meglatni. Te fizut kapsz ciganyvedesert, csak ugy erdeklodok.

Mellesleg ha egy kicsit elsz kulfoldon es korulnezel, ott hogy mennek a dolgok, majd hazajossz ebbe a fostalicskaba, es naponta szembesulsz vastagboros irasokkal es atkurasokkal neked sem lesz masmilyen velemenyed. Ez egy orszag, amelyik penzert mindenkinek megenged mindent, mert a vezetok agyilag analfabetak.

DE hogy a hozzad hasonlo valosagtagadok honnan kerulnek elo ilyen tomegben, elkepzelni sem tudom. Ha kiderul, hogy cigany volt a lachazi elkoveto, fel fogod emelni a hangodat a ciganyok ellen? vagy legalabb a ciganybunozes ellen?

Vagy papapapapapa lesz odahaza a budai pannoramaban gyonyorkodve?

Csak ugy erdeklodok, mert ahol kiderult hogy cigany a hunyo, ott valahogy hianyoznak az ilyen liberalis hm.. emberek. Voltal olaszliszkan?

Masreszt meg nem tudom, te fizetsz-e adot. Mert en pl. fizetek. Nem is keveset. Van egy nyugdijas mostohaapam, meg egy munkanelkuli edesanyam, egy hugommal es egy alapnyugdijat kapo nagymamam. Na most mi az allamtol lofaxot nem kaptunk eddig. Sem ingyeszamitogepet, sem ingyenetet, de meg hazat sem. Nem am.

Lehet azert, mert nem vaygok kolompar? Szoval kerlek ne vedd a cigokat, hacsak nem te fizeted az osszes eltartasat. Ha majd a cigok 90%-a csupan fele annyit adozik mint en, nah, akkor en sem fogom oket szidni. Nem hiszem hogy megelem.

Bocsi, meg egy k erdes. Ugyan az aramlopasos cigorol mi a velemenyed? Csak ugy erdeklodnek. Gondolom szegeny elesett ember..

Te vedett fogyaszto-e vagy?

Gyara 2009.01.08. 16:33:14

@Mj: azt nem is mondtam hogy a gyerekeket bántani kellene. Tényleg ki kell szakítani őket abból a környezetből és bizonyos normák szerint felnevelni.
De ha valaki megszül egy tucat gyereket a nyomorba, amikor azt se tudja biztosan hogy egyáltalán neki lesz-e kenyere holnap az szerintem egy szinten van azzal, mint aki szándékosan elzár valakit és éheztet.
Vagy ha te látsz egy embert aki rosszullett, vagy baleset ért de nem segítesz rajta akkor bűnös vagy. Akkor szerintem ez is ugyanolyan bűn.

System failure. :) 2009.01.08. 16:47:50

Mj: Mikor betelik a pohár és megelégeljük az elnyomást, terrort én, remélem többed magammal megyek és a nagypofájú cigányoknak a fejébe csákányt állítok. Aztán majd attól észhez térnek és nem pattognak. Az én hozzátartozóimat egy retkes sem fogja terrorizálni, mert hamar véget ér a földi karriere. De hát én már csak ilyen agresszor vagyok. Szemet-szemért.... Erre értettem, hogy "megyek".
Mikor felfegyverkezünk és nem gondolunk arra, hogy mi lesz a tetteink következménye, akkor én is megyek és megmutatom hogy mi a magyarok atyaúristene, hogy összecsinálják magukat és az elkövetkezendő 1000 évben meghúzza magát a sok retek,esetleg kipusztul magától. Egyáltalán nem érzem azt, hogy NEKÜNK MAGYAROKNAK KELL tenni bármit is ezekért. Ha nem tetszik hogy megvonunk mindent MINDENT ezektől, akkor el lehet menni. Ha nem akaródzik, akkor pofát befog, adózik, nem hőbörög, nem potyázik. Nem kell itt mellébeszélni. Integrálódás?: Takarodsz tanulni, ha nem, akkor takarodsz árkot ásni. Nem babusgatni kell ezeket, hanem odacsapni, de kőkeményen. Így is vérszemet kaptak. A börtön már nem visszatartó erő. Lassan eu-s nyaraló. Hőbörög a suliban, fenyegetőzik, gyülekeznek? Kommandósok ki, pofákat szilánkosra zúzni. Párszor megtenni, lenne eredménye. Gyilkoltál? Főutcán fellógatni. Nem évente milliókért nyaraltatni a börtönben. Ha az agresszióból értenek, akkor ide nem tutyi mutyi pöcsök kellenek, hogy rendet tegyenek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 16:51:26

@Dinin:

Te hülye vagy, vagy csak a szövegértésed nulla? Olvasd el mit írtam Dugó úrról meg a cigányokról, oké?;-) Hidd el, nem fog fájni.:) Utána meg visszatérhetünk rá, hogy mennyiben vagyok liberális, rózsadombi vagy cigányfajvédő hülyegyerek. Két dolgot nem szeretek viszont: a bunkó, anyázó, normális megoldást ignoráló stílust, meg a kurvaországozást. Te mindkettő bónuszt elsütötted, úgyhogy ezért szóltam be kegyességednek.;-)

Gyara 2009.01.08. 16:53:14

@Cody78: Ezzel is egyetértek.
Az integrálódásról meg annyit hogyha 500 évig nem tudtak/akartak beilleszkedni, akkor ezután sem fognak, tehát kár vesződni velük.
Ha meg van közöttük rendes( márpedig van csak kevés) az marad és dolgozik. És a legnagyobb baj az hogy a többségük meg sem akar változni, és addig kár egy fillért is költeni rájuk.
Nem a mi dolgunk bebizonyítani hogy ők tisztességesek.......

Gyara 2009.01.08. 16:55:20

@Dinin: igaza van mj-nek....
ha végigolvastad volna a kommenteket akkor tudhatnád hogy mj nem egy antifa törzsfőnök :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 16:55:37

@Gyara:

Szerintem ugyanarról beszélünk, csak a megoldási módszereink mások. Egyébként mindenki a tőle elvárható módon köteles csak segíteni egy bajba jutott emberen. Ha nem tudok úszni, akkor nem ugrom be egy fuldokló emberért. Ha nem vagyok orvos, akkor nem kell újraélesztenem egy bekómáló embert, hanem ki kell hívnom a mentőket.
Az általad említett esetek között az a különbség, hogy ez az asszony olyan gyenge értelmi képességekkel rendelkezik, hogy nem fogja fel, hogy mi a gyerekei érdeke. Aki pedig tudatosan éheztet valakit, az pontosan ki tudja számítani a jövőt.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 17:00:30

@Cody78:

És ezt mennyire tartod reálisan megvalósíthatónak? Egyébként nekem is kivan már a nemlétezőm, hogy Galgagyörknél ki tudnak menni a rohamdroidok, ha segít költöztetni a Magyar Gárda, de egy rohadt rendőrőrsöt nem tudnak létesíteni Lacházán, ami város.:-/ Piliscsabán, a vasútállomáson például fényes nappal erőszakoltak meg egy egyetemista csajt a dzsipók - én is lehettem volna -, mert egy rohadt rendőr nincs az egész környéken, és természetesen a cigányok bármit megtehetnek, ha szabad a pálya.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 17:04:56

@Gyara:

A cigányokkal szerintem nem volt különösebb baj addig, amíg nem tudtak másból megélni, mint a hagyományos foglalkozásaikból - tehát nem volt szociális háló -, és folytathatták vándorló életmódjukat. Ugyanolyan mesteremberek kerültek ki közülük, mint a drótos vagy az üveges tót. Ha viszont bűncselekményt követtek el, akkor semmifajta emberi jogokra meg kegyelmi kérvényre nem voltak tekintettel az illetékesek - nem is volt ilyen a rendszer -, hanem leültették őket, aztán csókolom.

System failure. :) 2009.01.08. 17:28:02

Reálisan megvalósítható akkor lesz, mikor az öco elnökét lesittelik, a liberális fajvédőket hazaárulással 4 hétre bezárják az imádottjaik közé, megszüntetik az ingyenélők szavazati jogát, eltörlik a pozitív diszkriminációt, a megélhetési bűnözőnek semmivel nem lesz több joga, mint a MEGÉLHETÉSI DOLGOZÓnak. Főleg ha volna olyan tökös politikusunk, mint olasznak. Aki nagy ívben sz@rna Brüsszelre. Mikor meg jönnének az emberi jogokkal, akkor mutatnánk a kismillió terrorizált,megfélemlített, meggyilkolt áldozataink képeit aztán bemutatnánk egy nagyot. Mikor a politikusaink MERNEK beszélni a cigány bűnözésről, főleg mernének TENNI is ellene, nem a szavazatok számának csökkenésétől kúpolnának, meg az egyéni érdekeiket néznék.
Akkor lenne reálisan megvalósítható, hogy egy "nyugodtabb" országban éljünk. Csak tenni is kellene érte valamit ugye. Ha kell kimenni az utcára és hallatni a hangunkat. Leváltani a politikai elitet hozzá nemértés címén, stb.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.08. 17:51:27

@Cody78:

Én elég sokat kint voltam az utcán eddig is. Nem, nem csöves vagyok.:P Egyébként mást nem tudok tenni, mint a magam háza táján szorgalmasan söprögetni és drukkolni.:-/

System failure. :) 2009.01.08. 18:25:26

Szintén sajnos. Kötve van a kezünk.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.09. 01:43:44

@Cody78:

Én csak borogatom a kezem, mert korizni tanultam, kötés még nincs rajta.:-S

Marcellusca 2009.01.09. 07:10:05

Az nem tűnt fel senkinek, hogy nem jó a cím. Vagy a post. Mert amiről a post szól az nem telepFELSZÁMOLÁS, hanem telep (esetleg terep)RENDEZÉS.
Szvsz a telepfelszámolás az azt jelenti, hogy jó munkás emberek (rendőri támogatással) dózerekkel megjelennek és a földdel teszik egyenlőzé a putrikat.
Esetleg gyorsabb (mingyá etűnik a szemít meg a patkányok is) a napalm.
Húha, már határolódok is elfele magamtól!

Mj!
Fiatal és érzékeny női mivoltodnak tudom be, hogy Te még szeretnél emberi megoldást. :D
Nem megy. A kutyákat kutyaként, a majmokat majomként kell kezelni. A cigókat meg cigóként. Ha nem érsz el velük semmit szépszóval, jóakarattal, akkor marad az erőszak. Abból értenek. És csak abból! (Tisztelet a nagyon kevés kivételnek!)
Az elmúlt 20 év teljesen "felbőszítette" őket. Én még emlékszem, hogy az átkosban nem voltak ekkora problémák velük. (Nem sírom vissza, nehogy lekomenyistázzatok! :D) A rendőrök simán összeszedték a putriból a bűnözőket, nyílt utcán úgy vágták nyakon a barnabőrű delikvenst, hogy egyből talajt fogott. És nem volt rinya, nem jöttek a faj- és jogvédők!
Viszont nézd meg, hogy az elmúlt 20 esztendő "próbálkozásai" mennyire sikeresek!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.09. 07:28:53

@Marcellusca:

Ez a telepfelszámolás első lépése. Addig is, amíg nem tudnak új, összkomfortos, minden földi jóval felszerelt lakásokat biztosítani a györgy-telepieknek, legalább a mostani körülményeiken akarnak javítani, hogy ki ne törjön valami járvány.

Marcellusca 2009.01.09. 10:16:05

@laspalmas:

Mé' ne? Had hulljon a férgese!

Már el is vagyok határolódva!

Mouth Hero 2009.01.09. 15:46:04

"lehetőséget biztosít egy modern fürdőkonténer felállítására, amely egyrészt ellátja a lakosság higiénés szükségleteit"

A "lakosság" szükségleteit ez bőven meghaladja.

Gyara 2009.01.10. 11:46:17

@Mj: Én azzal tisztában vagyok hogy amit akkor főként cigányok csináltak afelett eljárt az idő. És??? Tanuljanak más dolgokat! Az összes többi nép nem siránkozik hogy hát mi hagyományosan szatócsok voltunk, meg bodnárok és mit csináljak ha ez már nem kell. Én is sírhatnék hogy itt a környéken 100évig szinte mindenki a bányában dolgozott, most akkor mi lesz. Alkalmazkodni kell a piaci igényekhez.

@Marcellusca: én méginkább visszamennék az időben és a csendőrség visszaállítását követelem! Amúgy nincs értelme mentegetőzni téged már mindenki lekomcsiz! :D
öööö engem meg nyilasozni fognak....
na mindegy :D

süti beállítások módosítása