Skip to content


       Szűrés lista

Luxuslimuzinnal a börtönből haza

"Hófehér, 9 személyes luxus Lincoln Town Car személyautóval és a járművet kísérő autókonvojjal érkeztek  egy fiatal elítélt szabadulására a rokonok a kecskeméti börtön elé.

Az általában fiatal jegyespárok szállítására bérelhető Lincoln reggel 7:30 körül beparkolt a Mátyási utcai épület elé, a többi luxus verda – Audik, BMW-k, Fordok – pedig felsorakoztak mögötte. A kocsikból elegáns, öltönyös, bőrkabátos férfiak szálltak ki és ünnepelni kezdtek, amit a kezükben tartott whisky-s üvegekkel, és poharakkal is jeleztek. A gyülekezet miatt nem sok idő múlva a börtönőrök és az utcába riasztott rendőrök is megjelentek az utcán. Szóváltás, vita nem volt, a konvojhoz tartozók ugyanis eleget tettek a kérésnek, hogy valamivel arrébb várakozzanak. 

Mint megtudtuk, egy székesfehérvári elítélt – egyébként első büntetését befejező és ma szabaduló – fiatal férfiért érkezett a „mennyasszonyi” menet. Ami – miután a börtön kapuján kilépett az illető – felkerekedett és elhagyták Kecskemétet. Csak az üres whisky-s üvegek maradtak utánuk a földön, a börtön melletti Fecske utcában."  - adta hírül  a baon.hu.

30.000 HUF /  óra ez a limuzinbérlés. De 3 órára már csak 65 ezer! Van mit a tejbe aprítani egyeseknek, úgy látom! Audi, BMW, Ford, limo, whisky ... az első lakás, az első diploma vagy az első gyermek születését szokták megünnepelni az emberek, nem pedig az első börtönbüntetés befejezésést, de úgy látszik, változik a világ.

Címkék: pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr37867333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

naavii 2009.01.09. 14:32:49

Nem irigylem a kölcsönző céget.... Sz...r meló lehet gőzborotvával tisztítani a bőrüléseket, mior visszahozzák.

Grafithuszar 2009.01.09. 14:37:37

@naavii: :) Nyugi, nem kell azt tisztínai, már írják a kérvényt a köztársasági elnöknek, hogy a következő limót az adófizetők pénzéből Dugónak béreljék

kill004 2009.01.09. 14:37:48

Mér'? Családi pótlék/segily osztáskor nálunk is taxival járnak kocsmáról -kocsmára. Egy szabadulás csak komolyabb, nem???

Nyomdász · http://www.ritternyomda.hu 2009.01.09. 14:39:00

Ja, hány kurvát megdughattak már ezeken az üléseken....

Mertcsak 2009.01.09. 14:40:02

Valóban vastag az a bőrke.

Mertcsak 2009.01.09. 14:43:45

lakást kapnak cucilis alapon.
Diploma?:))))))
A purdékat meg nem tudják számon tartani.
Érthető,hogy keresnek alkalmat,amit ilyetén módon ünnepelhetnek.

A Nagymenők jut eszembe. Mikor a srác nem köp első lebukása után,ezért De Niro megajándékozza egy kis cash-el.

k9 2009.01.09. 14:45:25

Javaslom, hogy a Vastagbőr közössége is dobjon össze egy óra kölcsönzési díjat, mégpedig Dugó bevonulására.
Aki eljön a menetet kísérni, viszkit és sört hozzon!
A médiaközvetítés lehetőségét a Vastagbőr kapja meg, kizárólagos joggal.

Ezenfelül a közösség Dugónak felajánl egy reklámszereplést az alternatív energiaforrások népszerűsítésére.

Várom a további ötleteket :)

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.01.09. 14:55:02

Kusturica majd ezt is megfilmesíti.. a háttérben meg düböröghetne a "pitbull".

Nanehogymá 2009.01.09. 14:56:16

Már a miskolci Vajda is megmondta a fajtársainak:
"Mit vártok magatoktól ha arra vagytok büszkék, hogy a fiatok börtönben van!"

molaris 2009.01.09. 14:59:27

Látszik, hogy Tasnádi le van maradva. Mindössze három lesötétített Merci várta, viszont az teljes harckészültségben.:)

Mertcsak 2009.01.09. 15:02:27

@k9:

Nem szeretem a viszkit. Vihetek házi páleszt lapos üvegben?

reKorrekt 2009.01.09. 15:03:21

De genyók vagytok. Hát hadd örüljenek már ők is kicsit valaminek, hisz olyanoknak mint pl...
- a munka ünnepe
- adóvisszatérítés utalási nap
- diplomaosztó
...ők nem örülhetnek :(

reKorrekt 2009.01.09. 15:05:00

...mit diplomaosztó, ballagás!!!

k9 2009.01.09. 15:06:42

páctivald 2009.01.09. 15:02:27
Nem szeretem a viszkit. Vihetek házi páleszt lapos üvegben?
_______________

Csak abban az esetben, ha adsz belőle :)

Mertcsak 2009.01.09. 15:09:38

@k9:

Természetesen az egész felvonulás idejére a vendégem vagy!:)
Aztán ha rövid lesz,majd kitalálunk még valami jó okot.:)

Nanehogymá 2009.01.09. 15:14:22

@zero: :D
Azért a média lenyomhatná azt a beszédet egy pár helyen....
Igaz azzal a vajdával igy ránézésre azért nem találkoznék este az utcán...:D

molaris 2009.01.09. 15:16:41

Kitört a puritanizmus, mert a slágerből tudjuk: Trabanton szállni élvezet. Na itt erről mondtak le, nagy, nagy tusakodás után!

Petrow 2009.01.09. 15:18:12

Apám elég sok cigány "munkással" találkozik, ott tényleg az teremti a respektet, ha a fiad most szabadult / vonul be / van éppen bent a hűvösön.

Természetesen elhatárolódom, hiszen se cigánybűnözés nincs az országban, se utalás arra, hogy milyen kisebbséghez tartozik az "ünnepelt" :)

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.01.09. 15:22:13

Nem semmi a kurvanynyát! Nálunk, mikor kiszabadult a cigánygyerek a börtönből, hol pénzhamisításból kifolyólag volt bezárva ,250 fős bulit csaptak a,tiszteletére, a csávókám kiöltözve- mint szarospista Jézus nevenapján- úgy járkált mint ha valami kitüntetést kapott volna, a többiek,meg mint az istenre ,úgy néztek rá.Most egy év után, újra belekeveredett egy hasonló buliba. Remélem most nem ússza meg három évvel!

vernon 2009.01.09. 15:28:00

Vajon cigányok voltak vagy sem?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.09. 15:30:28

@vernon:

Nincsenek cigányok börtönökben, így értelemszerűen nem is szabadulhatott onnan egysem ...

vernon 2009.01.09. 15:33:44

Huhh megnyugodtam. Már azt hittem ebből is cigányozás lesz a kulcsszavak miatt: "rokonok", "fiatal elítélt", "börtön"

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.01.09. 15:34:49

@vernon: ezt a kérdést meg sem hallottam:)

dr.justice 2009.01.09. 15:46:52

Megérne egy vagyonosodási vizsgálatot, viszont az APEH alkalmazottak félnek tőlük.

movhu 2009.01.09. 16:00:49

Már hallom is hangosan dübörögni az autóban:

Ja grizem
žderem
režim
derem

njušim
stenjem
jedem
serem

Ja lajem
grebem
sisam
jebem

U licu vošten
u duši pošten

Ja sam mala pit bull

movhu 2009.01.09. 16:02:26

Különben meg mocskos raschisták vagytok. Egyből cigányoztok, miközben a hírben sehol nincs ott, hogy cigány volt :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.09. 16:05:02

@movhu:

Így igaz, a Cinit is limóval várták! :)

dr.justice 2009.01.09. 16:06:07

"Kedveskedve "magyar cigánynak" becézi vejét, Nicolas Sarkozy francia elnököt Marisa Bruni Tedeschi, az államfő feleségének édesanyja."

Szerintem a vastagbőrön is erről van szó általában :)

derelyegrádi szellem 2009.01.09. 16:06:39

@movhu:

csak nem általánosítsunk, én egyenesen kizártam ennek még a lehetőségét is. :-)

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.01.09. 16:08:51

@movhu: Te meg pitbullozol, az mennyivel jobb? ;)

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.01.09. 16:10:15

@dr.justice: Sarkozy-re nézve ez akár még hízelgő is lehet..

epres négercsók 2009.01.09. 16:35:48

Na látod, drága Dugó, már csak ezért se kérjél kegyelmet! Ugye, milyen jó lesz, ha téged is ekkora csinnadrattával fognak várni a börtön udvarán két év múlva? :D

redriot77 2009.01.09. 16:59:29

Dugó? Ha ő szabadul akkora konvojt szervezek neki, hogy mindenki azt hiszi majd hogy Barack Obama jött érte a börtön elé, de tényleg.

molaris 2009.01.09. 17:25:04

Ígérem, ha Gyurcsány szabadul a halmazatiból úgy 10- 15 év múltán, én rendelek egy limuzint Neki!:)

Alfredd 2009.01.09. 17:26:47

@movhu:

Jéé, tényleg, elolvastam mégegyszer a cikket és tényleg nem írják le benne, hogy cigó volt a delikvens, akkor biztos én vagyok a neonyilasújnácifasistarasszista, mert odagondoltam a szövegbe... :)

Amúgymeg volt szerencsém a 8.kerületben lakni egy ideig, és bizony mikor mentem haza a munkába, hallottam jópárszor, hogy ezek a c... khm, fajtajelleget tekintve homogén egyedekből álló csoportosulások tagjai azzal vágnak fel a másik előtt, hogy kinek a rokona volt többet sitten... (a leghangosabbnak 8 évre varrták be a nagybáttyát, dagadt is melle a büszkeségtől... ).

Cikkre reagálva, nem hiszem bolti lopásért, vagy megélhetési áramlopásért sittelték le (de nem is sikkasztásért, mert ahhoz már ész is kéne). Van egy sejtésem, hogy minimum drogterjesztés, vagy gyilkosság...

kacsa! 2009.01.09. 21:14:30

@misikeh: Mindig ezek a fegyverek, áhh... :D

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.09. 22:11:13

Limuzin? Na hat mar ez jarja?
Annak idejen az egri ÜMK ablakabol neztük ahogy a ciganybanda tust huz a szabadulonak ((Törvenyhaz utca-a börtönnel szemben), na hogy halad a vilag.

Pedig az ügyvedurak vigasztaltak a klienseket,hogy kisfiam nem te vagy bezarva hanem a börtön ajto.

Horizont 2009.01.09. 22:34:06

Most olvastam, hogy Eger városában 30 női rab lapátolta a havat és a börtönőrök vigyáztak rájuk!
Ez szép, de hol voltak a férfi rabok??:))

Horizont 2009.01.09. 22:36:57

Biztos, hogy cigány volt?
Csak érdekelne!

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.09. 22:38:18

" ott tul a racson egy mas vilag van...."

molaris 2009.01.10. 09:01:29

@Horizont:
A Csillagban, Balassagyarmaton, Márianosztrán, Sopronban, Szombathelyen, stb.
Kérdés: vajon dolgoztak e?

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.10. 09:52:27

@molaris:
ugytudom a csillagban gyartjak a birosagi targyalotermek butorait - hagy szokjak

Asidotus 2009.01.11. 00:30:46

Erről egy vicc jut eszembe:
Politikusok látogatnak az egyik óvodába, megnézik, hogyan élnek a gyerekeink. A látogatás végén a kultuszminiszter megjegyzi:
- A gyerekeknek túl nagy az ebédadagjuk, ennek a fele is éppen elegendő. A kelleténél jóval több játékuk van, takarékossági szempontból kevesebbet kell játékokra költeni.
Másik alkalommal, ugyanez a csapat meglátogat egy általános iskolát. A látogatás végén a kultuszminiszter ismét megjegyzést tesz:
- A gyerekeknek túl nagy az ebédadagjuk, ennek a fele is bőségesen elegendő. Fölösleges minden iskolának számítógép, elegendő, ha minden másodikban van.
A legközelebbi alkalommal, egy neves büntetés-végrehajtó intézetet látogat meg a kis team. Mikor a látogatás végére érnek, miniszterünk megjegyzi:
- Itt a raboknak nagyon gyenge a koszt, fel kell javítani, több hús jár nekik. Újabb konditermet kell nyitni nekik, és lehetővé kell tenni, hogy minden szinten legyen Internet-elérés.
Mire az egyik társa megkérdezi:
- Te viccelsz? Az ovisoknak, meg az iskolásoknak az ételt felére csökkentetted, a játékot, meg a számítógépet elvetted tőlük, itt pedig a raboknak a lehető legmaximálisabb kedvezményeket akarod adni?
- Dehogy is viccelek, óvodába meg iskolába már nem fogunk járni, de ide még bármelyikünk bekerülhet.

Johnny336 2009.01.11. 00:50:49

Nem cigány volt. Tuti.
Azoknak nincsen pénzük: kevés segélyt kapnak, azt is a gyerek tankönyveire költik.

Nem értelek én titeket, bánjátok szegíny romákokat. :D

szjmn · http://zawar.hu 2009.01.11. 17:35:03

első diplomát ugyan minek megünnepelni

joe64 2009.01.12. 09:40:35

@Nyomdász: Szia nyomdász!
Nem is tudtam, hogy fent vagy! Modjuk csak miattad regisztrálta.
Üdv (pc studio)

LakatosWinnetou 2010.03.23. 16:20:11

Ejjnye! Csúnya rasszistákok!
Nem bérelték a drága unokátestvíremék, há én adtam nekik kölcsön.
Tudjátok nálunk nagy a család, gyakran van szükség rá, hát inkább vettem egyet a tavalyi bodzatermésbül, úgyhogy nekik ingyé vót. Max. egy kis segítségért, majd bodzaszezonban...

LakatosWinnetou 2010.03.23. 16:22:31

Ja, az üvegben meg nem whiskey vót, hanem bodzaszörp, csak nem vót mán milyen üvegbe tőteni, hát ilyet tudtunk keríteni.

süti beállítások módosítása