Skip to content


       Szűrés lista

Magyarország, Game Over?

Nem én kongatom itt a vészharangot, hanem nálam sokkal bölcsebb emberek. Most például Parragh László. Talán adni kellene a szavaira.

A  Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke azt nyilatkozta a zoom.hu-nak, hogy "Magyarország évek óta sodródik, csúszik és a szemünk előtt megy tönkre. Nincs lehetőség adócsökkentésre, az Magyarország versenyhátrányának konzerválása mellett áll. A választások közeledte nem indokolja a nagy rendszerek átalakításának halogatását, mert választások mindig lesznek.

Magyarország rossz válaszokat ad a válságra, s a jóléti kiadások átmeneti befagyasztása helyett inkább átfogó racionalizálásra lenne szükség. Nem esik szó a nyugdíjszámítási mód megváltoztatásáról, a nyugdíjkorhatár felemeléséről, vagyis egyetlen igazán fontos reformlépésről sem."

Hogy mekkora szarban vagyunk, az csak nagyon kevesen sejtik, és még annál is kevesebben tudják bizonyosan.
Lehet, hogy Gyurcsány sejti vagy tudja, de nem igazán csinál semmit. 
Lehet, hogy az MSZP-frakció sejti vagy tudja, de nem csinálnak semmit.
Lehet, hogy minden frakció sejti vagy tudja, de nem csinálnak semmit.

Mos komolyan, milyen magyar állampolgár az, aki a képviselői helyéért feláldozza az országot? Nem merünk semmi sem csinálni, mert akkor lehet hogy ő vagy én nem jutunk be az Országgyűlésbe 2010-be? Lapulunk még 15 hónapig és úgy teszünk mintha izzana a munka? Nem ismerős ez? 2004-2006 között mintha már hasonló történt volna, csak az lelepleződött az öszödi beszéddel. Vajon Feri újra meg fog szakadni, hogy úgy tegyen mintha kormányozna? Viszont - remélem- mi nem kajáljuk be újra ezt!

Nekem ebből a lötyögésből nagyon elegem van. 31 éves lettem, szüleim felneveltek, taníttattak lemondások árán, a 2 hugomat szintén, és sem ők sem én nem tudok egyről a kettőre lépni. Nincs köztünk büntett előéletű, nem kapunk segélyt, egyetemet végeztünk, mindannyian tisztességesen dolgozunk, fizetésből, nem adót csalva. Saját lakás? Autó? Gyerek? Ilyenről nem is álmodhatunk. Dolgozunk, hogy a fele fizetésünket elvegye az állam. Ennyi az élet? Ha a munkaadó költségeit is hozzácsapjuk, akkor az 58%-át. Ez lenne a modern közteherviselés? 58%? Amikor a prágai vagy a pozsonyi kollegáink ugyanennyi bruttóból többet visznek haza (egykulcsos SZJA),  és még ráadásul sokminden olcsóbb is, mint idehaza? Már 6 évet áldoztunk erre a dillettáns kormányra. Megérte? Jobban állunk? Jobb nekünk? Vagy meddig és hova akarunk még süllyedni? Nekünk tényleg Mohács kell? Mindig Mohács kell?

Komolyan, tényleg nem értem. Annyi mindent kellene csinálni ebben az országban. Annyi lenne a tennivaló. És nem teszik. Szakemberek, intézetek még ki dolgozták / dolgozzák helyettük a konkrét terveket, de nem. A nyomorult szavazatok miatt hagyják tönkremenni az országot? Felelős hazafiak az ilyenek? Mi pedig csak széttárni tudjuk a kezünket, hogy ilyen a parlamenti demokrácia, csak 4 évente vannak a választások? Komolyan, szeretnék egy olyan törvényt, hogy aki már volt képviselő, ne lehessen újra az 2010-ben. Inkább jöjjön 386 lelkes amatőr, mint ez a megfásult, sokszorosan leszerepelt, hozzá nem értő, korrupt banda.

Mik a jóslatok? Gyalázatos kisebbségi kormányzás, real-time lötyögés várható 15 hónapig, miközben pont most lehetne rengeteg mindent megcsinálni. Rá lehet fogni a "Válságra", az MSZP népszerűségének meg már úgyis annyi. Vagy tényleg azt hiszik, hogy nyerhetnek 2010-ben? Gyurcsánnyal, Veressel, Szilvásyval? Illetve annyira nem is vicces, mert még az is lehet, hogy tényleg nyernek ... Abszurdisztánban, ugye tudjuk, minden megtörénhet!

Egyetlen egy adatot idéznék csak, ami teljesen lesokkolt:


"Az OECD a különösen akut problémák közé sorolta a rokkantnyugdíjasok magas arányát a 45 és 60 év közöttiek korosztályában. A különösen érintett 55 és 59 év közti korosztályban például a rokkantnyugdíjasok aránya 2006-ban csaknem elérte a korosztályba tartozók egynegyedét és meghaladja a nem foglalkoztatottak felét. Ez azt is jelenti, hogy egy széles társadalmi szegmensben a munkanélküli segély és a rendszeres szociális segélyek szerepe másodlagossá vált a rokkantnyugdíjakhoz képest. A nyugdíjkorhatár alatt a legalább 50%-os egészségkárosodás alapján rokkantnyugdíjat kapók száma 452 ezer, felette 350 ezer. Rajtuk kívül rendszeres szociális segélyben részesül 40%-ot meghaladó egészségkárosodás alapján 185 ezer fő."

Tehát a 10 millió lakosból 800 000 ember rokkantnyugdíjas! Ép nemzet, egészséges lakosok?
Akkor jön a valódi sokk: Szlovákiában 27 000 rokkantnyugdíjas van. 5,5 milliós lakosra.
800 ezer vs. 27 ezer !!! Csodálkozik még valaki, hogy Szlovákia megelőzött, és most már Párkányban euróval kell fizetnünk az Arany Fácán sörért? Kapjunk már egy kicsit észhez: a lesajnált Szlovákiában euró van! Le a kalappal előttük!

Hol, melyik országban mennek normálisan a dolgok? Ki sem merem számolni, hogy ha 800 ezerből csak 300 ezer ember dolgozna legálisan, az mennyi plusz adóbevételt jelentene az államnak, és mivel nem kellene rokkantnyugdíjat folyosítani ezeknek az embereknek, duplán járna jól az állam! Ezt az egész mutyi-országot le kell önteni forró vízzel. Sokk-terápia. Nincs mese, nincs kegyelem!

Nézzünk egy kicsit körbe, látunk-e egy kis pislákoló halovány reménysugarat az alagút végén? Amikor tényleg a penge élén ugrálunk féllábon kéjes vigyorral beszívva (IMF hitelből vett jó kis cuccból), akkor milyen tennivalókkal próbálnak az ország helyzetén javítani?

-Küldd be számlákat és nyerj havonta 1 milliót.
Minden hónapban 10 szerencsés nyer. Az összesen 10 millió. A reklámcsík már az Index fejlécében. És ki nem szeretne 1 millió nyerni? Amikor minden szombaton sorok kígyóznak a Lottózókban, visszaadózva az államnak a nagy nyeremény reményében? Szépen be is kajálják az emberek:
"A fiatalos nagymama az év eleje óta nagyon figyel, hogy a fodrásznál vagy a kozmetikusnál is biztosan kapjon papírt, hiszen egy szelvény a kormány Tiszta Haszon programjában most akár egymillió forintot is érhet. Eddig sosem kértem számlát, de most minden szelvényt elteszek – mondta a nagymama, aki – ha Fortuna kegyes lesz hozzá – unokájára költi a pénzt. "

Persze megint csak az érem egyik oldalát látják, csak azzal foglalkoznak. Nem adnak számlát - nem fizetnek ÁFÁ-t. Azzal miért nem foglalkoznak, hogy miért nem?! Mert ha tisztességesen és törvényesen dolgoznának, akkor pár hónapon belül csődbe mennének? A nagymami meg kurvára örülhet a számla meg blokkgyűjteményének, abba nem gondol bele, hogy lehet a lányát szépen kirúgják a munkahelyéről, mivel számlát kell adni, csökken a bevétel, így pár emberrel kevesebbre lesz szükség. Költségcsökkentés. Ez a számla-játék úgy lett volna korrekt, ha csökkentik a vállalkozások terheit is, hogy tényleg nem legyen probléma számlát adni. Így viszont 10 millió Apeh ellenőrt csinálnak. Persze, ez a könnyebb út.

- Mobiltelefon az elítélteknek.
Az évvége nagy abszurd poénja lett volna, ha Juhász Gábor, (gépész-mérnök!) a rendeletet előkészítő igazságügyi tárca államtitkára a Monthy Python csoport tagja lenne. Mivel évente ezer becsempészett mobiltelefont találnak, ezért inkább engedélyeznék azt! "A rabok nem maguknál, hanem letétben tarthatnák a készüléküket. A tervek szerint az az elítélt, aki nem követett el fegyelemsértést, akár naponta használhatná a mobilját." Nem a Zuschlagnál talált mobil miatt tervezik? Gyanús összefüggés.
Hát mindenkinek elgurult a Seduxen a minisztériumban? Ez lenne a "Nagy Közbiztonságot Növelő és a Bűnözőket Elrettentő Terv"?! Legyen mindjárt egyből börtön Iphone, nem? Az adófizetők pénzéből, börtön Pannon-csomaggal. Nehogymár a szegény elítéltnek a gombokkal kelljen bajlódniuk! Érintőképernyőst mindnek! Nézzük csak, mikkel rettenti el a bűnelkövetéstől a börtön az állampolgárokat: fűtés, villany, víz ingyen. Minden cellában TV. Konditerem. Könyvtár. Napi munka. Szakmatanulás. És ingyen mobil. Ez már jobb, mint a kollégium, ahol 7 évet húztam le, 10nm2-es, 3 ágyas szobában.  És még fizettem is érte! Tent City kellene ide ide, a Hortobágyra, nem padlófűtésen luxusbörtön

-A legnagyobb ellenzéki párt egyik szellemileg törpe emberének a 2008-as decemberi naptárra pillantva isten ötlete támadt! Szívassuk meg a köcsög kommancs minisztereket! Mivel az írásban feltett kérdésekre 15 nap (nem munkanap) alatt kell válaszolniuk, ha december 21-én kérdezünk, pont január 5-én telik le a 15 nap. Még lehet, hogy koccintottak is a Nagy Ötletre, arra gondolván, hogy ha megválaszolják a kérdéseket, akkor kibasztak velük, ha meg nem, akkor sírhatunk január 5-én a kamerák előtt, hogy micsoda diktatúra van, nem tartják be a törvényt bla-bla-bla ... ja, és Gyurcsány a hibás. 

A szerencsétlen balfaszoknak annyi eszük sem volt, hogy felhívjanak egyetlen volt Fideszes minisztert, hogy
-Szia Lacikám, amikor te voltál a titokminiszter, hány kérdést válaszoltál meg személyesen, a két kis kezeddel bepötyögve a válaszleveleket?
-???
-Egyet sem? Nem túl jó hír ... És az ünnep alatt sem?
-???
-Azért köszi Lacikám, kellemes ünnepeket!

És mi történt? 700 minisztériumi dolgozót küldtek be az ünnepek alatt, hogy a Fidesz által beadott, izzadságszagú és debil 1300 kérdést megválaszolják. Kurvára kibasztunk a kormánnyal ugye?!
Ha nyer a Fidesz, és becsörtetnek a minisztériumokban, mindjárt hűséges és lojális közeg fogja őket fogadni. A saját, leendő beosztottjaikat szívatták meg, Budai "Bociszemű" Bernadett meg nagy kéjesen, apró orgazmusokat elfojtva olvasta be a kamerákba a jobbnál-jobb kérdéseket. A szokásossá vált havi kurva nagy Fidesz öngól, menetrend szerint. (A Fidesz 2002-2008 közti balfaszságairól itt írtam.) Ők fogják átvenni a kormányrudat? Oh, my God ...


Itt vannak
a kérdések-válaszok, szépen pdf-ben, nem vagyok hajlandó egyet sem kiemelni  és a hülyeséget reklámozni. Itt azért el lehet olvasni egy-két fajsúlyosabb kérdést. 

Ezek után ki miben bízik? Van még remény? Mi lesz 2009-ben az országgal?
Game Over?

Címkék: politika közélet abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr66865095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wuff 2009.01.09. 14:11:59

@KopaszMercis:
"jozicsenko:
azok az "ezek" az anyad meg a szutyok genhibas kolykeid.. csak ugy szolok. "

Amennyiben ők 45 éves, segélyből és rokkantnyugdíjból élő személyek. Különben nincs igazad.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.09. 14:13:32

Van egy jó Tyler Duren idézet:

"A legerősebb és legbölcsebb férfiak állnak itt körülöttem. Sok nagy lehetőség, ami pocsékba megy. Az egész elkúrt nemzedék benzint csapol, kaját tálal vagy nyakkendős rabszolgának állt. Reklámok parancsára kocsikra gyűjtünk, melózunk, hogy legyen pénzünk a sok felesleges cuccra. A történelem zabigyerekei vagyunk. Nincs se célunk, se helyünk. Nincs világháborúnk, se válságunk. A mi háborúnk szellemi háború, a mi válságunk az életünk. A tévé elhitette velünk, hogy egy szép napon milliomosok, filmcsillagok és rocksztárok leszünk. Pedig nem leszünk. Erre lassan rádöbbenünk, és nagyon, nagyon berágunk."

Azzal a kiegészítéssel, hogy válságunk már van, csak a kiút nincs meg.

KopaszMercis 2009.01.09. 14:15:08

@Roa:
Jah, mert ha nem tartoznak oda akkor
a) nem hasznalnak gazt
b) nem hasznalanak tomegkozlekedest
c) nem hasznaljak az utakat
d) nem hasznaljak a kozvilagitast
e) nem jarnak/jartak soha iskolaba

idiota..

KiNG 2009.01.09. 14:17:31

Ebből nem lesz semmi, mert csak blogon tudjátok vállalni a véleményeteket. A valóságban ebből - pontosan emiatt - semmi sem fog megvalósulni.

Gondolkozzatok racionálisan.

Először is, nevet kell adni az elhatározásunknak: "Változás 2009"

A kellemetlen helyzetet csakis úgy lehet megszüntetni, ha elhatározzuk, hogy a hét valamelyik napján - az ülések miatt legyen ez hétfő - összegyűlik minden olyan ember a Parlament előtt, aki változást akar. Mondjuk 18-tól 20-ig, két óra időtartamra. Nem, nem kormányváltási célból. Nem "gyurcsánytakarodj" jelszavakat mondva. Nem Árpád-sávot lobogtatva. Nem gyertyát égetve. Ezeket már más eszmék kisajátították. Két óra lenne mindössze, heti egyszeri ráfordítás.

Minden héten megtennénk ezt. Addig, amíg egyszer csak annyian nem lennénk, hogy nem lenne erő, ami a 10-20.000 embert feltartóztatna. És akkor bevonulnánk a Parlamentbe, a képviselőket pedig letartóztatnánk, és egy jól őrzött helyre szállítanánk, és egy ideiglenes kormányt felállítanánk a mozgalom tagjaiból, akit arra a becsülete, végzettsége és az elhivatottsága miatt alkalmasnak tartunk.

És, akkor nagyon lassan elkezdenénk azt a szarkupacot eltakarítani, amit ma Magyarországnak hívunk.

A független médiának is fel kellene karolnia az ügyet. Pl. Index, Origo címoldalán hozhatná a mozgalmat.

Na, ha ezt megtesszük, akkor gondoljuk komolyan, hogy változtatni kellene. Addig csak beszélünk, blogolunk, múlatjuk az időt, saját boldogulásunktól elvéve azt.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.09. 14:20:59

A független médiának is fel kellene karolnia az ügyet. Pl. Index, Origo címoldalán hozhatná a mozgalmat.

Ezek a független médiák? :) Tényleg?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.09. 14:23:41

ezért nem nyer a fidesz:

megosztottság, szar PR, közben Feri a zisten, mert ő a dott gázt:

www.kapcsolat.hu/blog/display/72475!

De hozzáteszi, mert ügyesen megspóroltuk, fejsimi az országnak.

Szijjártó: pedig lásd fentebb:

Nem adunk gázt köcsög kormány a vajdaságiak fáznak!

Adunk gázt köcsögkormány eladja a tartalékot!

Hát, hát...

totyatotya 2009.01.09. 14:25:16

off,
te seduxen, te tenyleg valami miniszteriumbol
1. irsz egesz nap, ergo kurvara nem dolgozol
2. panaszkodsz hogy neked mennyire szar
3. obegatsz h mennyire el kellene menni innen?

on
a post gyakorlatilag 10 pontos, congrats. a szazezerszam athuzott, "kurva anyatokat" feliratos szavazolap azt hiszem jar a politikai elitunknek.

p_p 2009.01.09. 14:27:00

@jozicsenko: Amit a munkáltatód fizet utánad, annak 24%-a szintén a nyugdíjjárulék.
200 bruttóra az adójóváírást is figyelembe véve a tényleges szja kulcs 21,9%.
És még nem esett szó a cafeteria rendszerről, ami adómentes és minden épeszű munkáltató mélységesen kihasznál.

"tobb marad, ha kevesebbet keresel és kevesebb, ha többet"
Azért ez így ebben a formában nem igaz.
Ne nézz mszp fannak, távol álljon tőlem hogy ezeket védjem, csak mindenhol hallom, olvasom hogy milyen rossz nekünk, és ha kicsit mélyebben megnézed, lehet hogy más országban sem sokkal jobb, csak máshogy van tálalva.

Wuff 2009.01.09. 14:27:08

Ennyire rá vagy szorulva te is a segélyedhez a mások adóbefizetéseire, hogy így véded a rendszert? Persze megértem. Aki sosem dolgozott...

kill004 2009.01.09. 14:27:32

Amíg van mit falni, semmi sem fog változni.

KiNG 2009.01.09. 14:27:35

@Jancsibohóc:
Függetlenen azt értem, ami nem állami tulajdonban van. Olyan mindegy, jobb vagy baloldali -e, ha változtatást akar. A média csak tájékoztasson, informáljon. Minél több embert.

Létrehoznánk egy honlapot, és minden kommentelő a nickje mellé odatenné az URL-t. Csupán már kommenteléssel reklámoznátok a honlapot, ezáltal a mozgalmat.

Különben, ugyanígy fogtok háborogni 5 év múlva is, amíg államcsőd nem lesz. Bár akkor ugyanúgy megválasztjátok azokat, akik a csődöt okozták.

De ha nektek ez tetszik...

Wuff 2009.01.09. 14:28:10

Mármint KopaszMercisnek írtam. (Még mielőtt más is belémkötne.)

p_p 2009.01.09. 14:28:50

@két kantányi korrekt leguán: azért ez erős így. Pl. Magyarországon igen jelentős a használtcikk kereskedelem (nézd csak az autókat), ott már nem fizetsz áfát.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.09. 14:31:13

@VonPerez: Tyühűű micsoda tövig benyaló hozzászólások lesznek, már alig várom :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.09. 14:32:29

"Különben, ugyanígy fogtok háborogni 5 év múlva is, amíg államcsőd nem lesz. Bár akkor ugyanúgy megválasztjátok azokat, akik a csődöt okozták."

Ezt szerintem a post írójának szántad, én egyenlőre próbálok a jelenlegi helyzettel megbirkózni, ami ugyan nem tetszik, de még mindig kérdezem, mit lehetne tenni?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.09. 14:35:51

@The King & Kinga:

Rendben Kinga én benne vagyok! Hol lehet jelentkezni, agitálni?

Egyébként mit tudtok erről?

www.lehetmas.hu/

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.09. 14:39:05

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: ez nem tudom hogy függ össze azzal, hogy valami "ingyenes" ?! Az más kérdés, hogy kurvára alulfinanszírozott. Nem hiszem, hogy ezen nagyban segített volna a "háomcá" forint.

reKorrekt 2009.01.09. 14:40:49

@p_p: azért 15-20k-t ott is leszakítanak rólad átírási költség címen ;)

derelyegrádi szellem 2009.01.09. 14:41:06

Ezt hallotta valaki:

"Borókai Homérosz Odüsszeiájából idézett, az ügyvéd viszont „hókarón a nyuszikát” értett „hókarú Nauszikaa” helyett, amit magára vett. Helmeczy a műsor miatt feljelentette Rákay Philip műsorvezetőt és Rákóczi Pétert, a Célpont című műsor felelős szerkesztőjét is, mert szerinte rossz színben tüntették fel őt, amikor az oknyomozó műsor felvételeit elemezték."

Te szentséges Isten!

KiNG 2009.01.09. 14:42:43

@Jancsibohóc:
Kezdetben minden ember rááldozhatna 2 órát a hetéből. Megnézzük, hányan érzik magukat rosszul ebben az országban. Azután mondhatjuk meg igazán, beteg -e az ország.

@VonPerez:
Ezt nem tudom. Ez csak egy ötlet.

Jó mozgalomnak tűnik a Lehet Más. Csak elég csöndes és passzív. Konferenciákkal és zöld színnel tiltakozik egy olyan rendszer ellen, ami emiatt nem veszi komolyan, így kiröhögi.

more 2009.01.09. 14:42:43

egyetertek king(a)-val. egy szervezett dolog kell VEGRE, nem fejetlenkedes, meg arpadsav. a kepviselok letartoztatasa resz meg nincs kellokeppen kidolgozva, de rajta leszunk:)))
szoval en is csatlakozom a mozgalomhoz. (ps. par honap mulva ugyis hazakoltozom, tudom, nagy barom vagyok...)

p_p 2009.01.09. 14:48:54

@két kantányi korrekt leguán: Na igen, ez már egy megint más történet. Nem mondom hogy jó ami van, túl kevés az adó meg a járulék, csak ha már szidjuk a rendszert, szidjuk korrektül, túlzások és elhallgatások nélkül, mert különben drága "politikai elitünkkel" azonos szintre süllyedünk.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.09. 14:53:18

@Seduxen: A vidéki körzeti rendelőkben segített volna mocskos sokat az a 300 forint. Egyébként pedig az orvosi ellátás nem ingyenes hisz fizeted a tb-t.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.09. 14:53:45

VonPerez · tokfa.blog.hu/ 2009.01.09. 14:48:08
@derelyegrádi szellem:

Még jó, hogy nem Bórokát értett a nyuszikarón...

www.borokaballs.hu

hÖHÖ

Na az árpádsávot már kisajátították a "másfajták", így én arra gondoltam, hogy Jóskasávos felsőket fogok gyártani, és kimegyünk a parlament elé, "Ferenc főzz nekünk valami finomat", és hasonló rigmusokat kiabálni, persze 80 decibell alatt, hogy békés, mondhatni csendes demonstrációnak tűnjön.
ha Ferenc nem hajlandó főzni, akkor bepörköljök a gulyáságyúkat, amiket anno a gazdák pörgettek, amikor a milliós trakikkal rodáztak.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.09. 14:56:17

more amikor jössz hazafele, tessék hozni finom söröket!

reKorrekt 2009.01.09. 14:58:37

Az árpádsávot nem kisajátították mások, hanem a más-mások mossák össze a radikalizmust vele, mivel nincs jobb ötletük. Ha az nem lenne, akkor a fekete kabát lenne naci szimbólum. De ez nem idevágó téma...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.09. 14:59:57

Korrekt, de idevágó, kérlek folytasd!

"Az árpádsávot nem kisajátították mások, hanem a más-mások mossák össze a radikalizmust vele, mivel nincs jobb ötletük."

Amihez persze a radikálisoknak semmi köze nincsen.

KiNG 2009.01.09. 15:04:12

@more:
Persze, az ilyen típusú mozgalomnak csak akkor van értelme, ha a projekt még most, tavasszal elkezdődik, és az össznépi tiltakozás fázisába eljut.

Nyáron nem lesznek tiltakozók, és nem lesznek olyanok, akiket felelősségre lehetne vonni, mert a Parlament nyáron nem üzemel. Ősszel pedig a nyári szünetről, nyaralásból visszajöttek érdektelenek lesznek bármi tiltakozással szemben, hiszen kezdődik a munka, iskola.

2010 elején pedig választás lenne, az elterelné az egészről a figyelmet, és meg is ölné minden bizonnyal a mozgalmat. Esetleg a jövő tél-tavasz, még a választások előtt. Talán úgy ütőképesebb is lenne, hiszen addig eljutna a mozgalom egy biztos talajra.

A kreatívabbak pedig gondolkodhatnának egy színen, egy emblémán, és egy jelszón.

eztmaraztannehogymar 2009.01.09. 15:05:32

Azoknak akik nem csak sajnálkoznának és úgy érzik tenni kéne valamit, hogy jobbra forduljanak a dolgaink:

Magyarok Szövetsége: karpathaza.net/kiskate

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.09. 15:05:57

Mindenképpen helytelen:

fasiszta, feketeingesek, Mussolini
barnaingesek, nácik, Hitlerék Adolfkája (na meg mi magyarok 10 millióan)

hajjaj....))))))))))))

KopaszMercis 2009.01.09. 15:07:11

@Roa:
te fasztalicska en nappalis egyetem mellet teljes munkaidoben dolgozom, es nagysagrendileg annyit keresek mint az egesz csaladod, es minden fillert leadozok.

nem baj... magyarazd be neked, hogy biztos nem igy van.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.09. 15:12:46

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Köszönöm! Ugyanezt írd már meg monnyuk a szadesznek is, aki a "szereti az ingyenességet?" szlogennel kampámyolt...

more 2009.01.09. 15:13:16

tudjatok az a baj, amirol jancsi beszel. el van hitetve az emberekkel, h nekunk NINCS beleszolasunk a dolgok folyasaba, kuss legyen, ugyse tudsz csinalni semmit.
az a helyzet, h erdekes modon mashol van eredmenye es ertelme a demostracioknak, mert a demokracia alapveto allapolgari joga. akit a nep megvalasztott, le is valthat, ennyi.

csakhogy nalunk 40 evig nem volt igy, az emberek nem hiszik, h ezutan ez lehet igy, tehat minden ilyen megmozdulast feleslegesnek, nevetsegesnek, radikalisnak, butanak, nacinak, stb stb-nek tartanak.
aminek az eredmenye az, h meg aki egyet is ertene vele sem all ki mellette, nehigy buta, naci, nevetseges, radikalis stb legyen.
igy csak nehanyan fogjak verni az asztalt, akik tenyleg nevetsegesek, radikalisak, butak, nacik, stb, vagy annak tunnek, mivel ezt kell hinni roluk.

es nem azt, h van egy 'elit' a nyakunkon mar 20 eve (uristen....) akik vidaman eleldegelnek es rohognek rajtunk, h mekkora baromarcu birkak vagyunk

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.09. 15:14:11

combi!!!! frissítették Feriazisten adtam gázt, pecsétgyűrűre a csókot bejegyzésen a hozzászólásokat! :)))))))

Ombuccmann 2009.01.09. 15:14:24

@KopaszMercis: Mit keresel itt te virtuális műmájer? Asz nehogy csúnyán válaszolj, mert duplaannyit keresek mint te, mellette két egyetemen tanulok nappalin, rohadt kemény vagyok, a faszom meg 40 centis.

more 2009.01.09. 15:18:28

@Ombuccmann: woooow ombuccmann, ezt elolvasom megeccccer...:)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.09. 15:19:11

@more: okfejtésedben egy hiba van: kis hazánk politikai "elitje" szarik arra, ha demonstráció van...
nem képzeled, hogy - bármelyik is van kormánypárton - érdekli őket, ha kimegy X ezer (adabszurdum X százezer) ember, és rázza a nyálát?

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.09. 15:20:15

@Ombuccmann: Én szeretem KopaszMercis stílusát, meg tud ő érvelni normálisan is, ha akar :)

KopaszMercis 2009.01.09. 15:21:49

@Ombuccmann:
te legalabb vicces vagy.. igaz te nem is gondolod komlyan.. viszont a tobbi talalt gyerek hot szíriiüsz :)

more 2009.01.09. 15:22:54

@Seduxen: ezt mondom, h a fentiekbol az kovetkezik, h NEM megy ki SOHA x szazezer ember verni a nyalat( megjegyzem sokkal tobbnek kene kimenni), amivel mar nem tudna a politikai 'elitunk' mit kezdeni, csak fulet-farkat behuzva menekulni, ha tud....

HerrBaller · http://fityisz.com/ 2009.01.09. 15:27:43

@The King & Kinga:
Teljes mértékben igazad van! Valamit el kell indítani, a politikusok teljes mértékben inpotens balfékek. És nagyon sok ember van aki így gondolkozik. Se nem jobb, se nem baloldali, egyszerűen csak látja mennyire rossz irányba tart az ország.

more 2009.01.09. 15:28:11

en igy 2 ev kulfoldon letoltott utan azt mondom, h mindenkinek ki kellene mennie par evre egy nyugat-europai orszagba valamennyi idore, es meglatni, h vannak kurva jol es logikusan mukodo rendszerek. nem kanaan, hanem allampolgar-parti es nem politikus-parti rendszerek.

akkor talan nem vonna vallat a nepseg, h mittucctenni, semmiccccse.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.09. 15:28:32

more: ja, értelek... ki szervezne meg egy ilyet? hogy vennél rá több százezer móunikásón "nevelkedett" embert a részvételre!?

na jó, megyek vissza dolgozni, mielőtt még "totyatotya" kioszt. Megint :)))

derelyegrádi szellem 2009.01.09. 15:28:42

@kill004:

Ja az. Most szólt egy ismerősöm, hogy a Boros Bánk Leventét is beperelte ez a köztiszteletben álló és nagy műveltségű Helmeczy az alábbaik miatt:

B.B.L. Borsa Kopaszt hozta fel példaként mint a keleti végeken volt kiskirályt. A jau Helmeczy ezt is magára vette, így egy keresetet be is adott a bíróságra, amiben sérelmezte, hogy őt "borsó kopaszként" (sic!!!) aposztrofálták.

Szerintem a bíróságon minden polgári bíró ezen röhögött kórusban.

Olvasott, művelt ember az Ügyvéd Úr.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.09. 15:28:48

@Seduxen: alapvetően mennyiségi kérdés.

x száz - ignore
x ezer - röhögés
x tízezer - kreatív számkozmetika
1-2 százezer - "az utcára viszika politikát.."
5-x százezer - megdőlt a kormány

jozicsenko 2009.01.09. 15:29:28

p_p 2009.01.09. 14:27:00 :

elhiszem, hogy tanítottak neked az adóról valamit, és talán azt is, hogy átolvastad az adókódexet (már ezért respect), de nézz utána alaposabban:

amit utánam fizetnek, azt qrvára nem én kapom meg, hanem elnyeli a nagy állami pénznyelő: azokból fizetik ugyanis a sok-sok mai nyugdíjast

az én Nyugdíjalapomba csak és kizárólag az a 8% kerül, amit tőlem vontak le

igen, papíron, elvileg maaajd a nyugdíjam, az állami részből annyi lesz, amit utána befizetnek (de nem 24%: kirovó-elosztó a rendszer, nem felhalmozó)

de te ezt elhiszed? mutatták, olvastam, tanultam, gyakorlaton számoltam eleget, hogy tudjam: akkora lopást, mint az állami nyugdíj, nincs még egy (valorizáció, pl: hasraütve bukom egy részét), meg más apróságok: tudom, ezt csináltam: bukta az egész: nyittass külföldön (külföldi munka alapján) egy euro alapú magánynyugdíj-számlát és gyüjts abba: akkor lesz pénzed és nyugdíjad: igy csak a keserű vigyor jut majd (sajnos)

kopaszmerci: te alapból vagy ekkora sutyerák, vagy külön képezted magad?

a: a legdrágább gázkategoriában vagyok
b: teljes árú jegyet /bérletet vesz
c: de igen, csak a strabag óta tudjuk: nem annyi az annyi
d : minek? szellemed világít, nem kell lámpa
e) de jártak iskolába, csak épp egyetemre nem
(hups, buktam, én igen, ahogy most te is: megköszönted már anyádnak, hogy adózik miattad?)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.09. 15:33:25

@br: 5-X százezer: ehhez gyakorlatilag a teljes közteherviselői réteget utcára kellene vinned :)))

(bár elég lenne ha 20-an kimennénk, és megkérnénk rákaifilippet - a fityesz matematika-tagozatának vezetőjét -, hogy számoljon össze minket... a végeredmény olyan 2 milla lenne)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.09. 15:33:54

Na hozok sört a bótól', aztán visszatérünk a témához. more tesvír jól mondja, meg lehet nézni 1-2 igazi nyugati országot. Ott sem minden fenékig tejfel, de maga a rendszer működik.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.09. 15:36:10

@Seduxen: ezért kell megtanítani az alapoktól az embereket demokráciára.

A rákaifilip az nekem is nagykedvencem ;)

KopaszMercis 2009.01.09. 15:37:30

@jozicsenko:

kopaszmerci: te alapból vagy ekkora sutyerák, vagy külön képezted magad?

te mindenkinek ennyire ugyesen tudsz beszolni, vagy csak engem tisztelsz meg ezzel? =)

Szal az "ezek" a te szar szemet rokonaid.. nekik adozol nem a gyrucsanyinak te nagyon egypontnulla!

KopaszMercis 2009.01.09. 15:43:42

@Seduxen:
(bár elég lenne ha 20-an kimennénk, és megkérnénk rákaifilippet - a fityesz matematika-tagozatának vezetőjét -, hogy számoljon össze minket... a végeredmény olyan 2 milla lenne)


VAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA konnyesre rohogtem magam.. itt magyarazzak a kollegak hogy teljesen kesz vagyok.. visitok a rohogestol... matek tagoooooozaaaaaaaaaaaaat

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.09. 15:44:16

@br: ez igaz, de praktikusan a demokrácia minden "szereplőjét". Állampolgárt, politikust, mindenkit... Ja, és célszerű nem csak a "jogok" fejezetre fokúszálni :))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.09. 15:46:07

@KopaszMercis: nem mondod, hogy nem ismerted ezt a poént? szakálla van pedig:))

Ő volt az, aki olyan jól összeszámolta az embereket az ominózus Kossuth-téri nagygyűlésen :)))

KopaszMercis 2009.01.09. 15:46:18

@Seduxen:

ISTEN VAGY BAZD MEG ISTEEEEEEEEEEN.. HEHEHE :)

KopaszMercis 2009.01.09. 15:47:13

@Seduxen:
tudom ... en rugattam ki a viva-tol.. tudtam kinek kell irni a nemeteknel ;)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.09. 15:54:23

@KopaszMercis: na ma már megérte felkelni, valakinek örömet okoztam :))

látom elfogyóban a nácziakok törzsgárdája, biztos kitört a péntek délután :))

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.09. 15:55:20

@Seduxen: Én a másik posztban Dugót biztosítom soha véget nem érő együttérzésemről és támogatásomról :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.09. 15:59:20

"látom elfogyóban a nácziakok törzsgárdája, biztos kitört a péntek délután :))"

Leszaladtam a boltba sörért, aztán Eristoff Flash lett belőle, ez valami selejtes termék lehet, mert a vodka túlerőben van a narancsbambihoz képest :)

reKorrekt 2009.01.09. 16:07:45

@Jancsibohóc: ha nem volt olyan sör amit ismerek, soha nem vettem noname-et. Egyszerűen nem mertem kiadni rá a sörkeretet, inkább átmentem máshová :) mert az ember azért csak tarsa magát az elveihez.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.09. 16:16:56

@két kantányi korrekt leguán: pedig, mint tudjuk az elv olyan, mint a fing; tartja az ember, amíg tudja...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.09. 16:16:58

Korrekt, volt olyan sör amit ismerek, nem sok olyan sör van amit nem ismerek.höhö A páromnak hoztam Wieselburger-t (az egyik legjobb labanc sör), magamnak meg ezt a lőrét. Ma nincs kedvem sörözni :)

more 2009.01.09. 16:17:49

milyen sort kernek a nagymeltosagu urak innen a lucsok es kod orszagabol, ha egyszer hazavet a sors?
jut eszembe, volt blogtalalkozo decemberben? remelem nem...mert otthon voltam

more 2009.01.09. 16:18:54

sedux bazeg egyszer ki kell adni az aranykopeseidet:))))))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.09. 16:24:23

more nem volt szerintem.

A sörök amiket kipróbálnék hangliából:

Isle Of Skye
Sheperd-Neame
Black Sheep

de kiegyezhetünk abban is, h csak úgy random leveszel a polcról 2-3 félét. :D

Sedux poénja már volt itt egy régebbi post-ban höhö

jozicsenko 2009.01.09. 16:29:37

KopaszMercis 2009.01.09. 15:37:30

amilyen öntelt vagy, még el is hiszed amit feljebb írtál

nem baj, dolgozik a kormányodban egy szökött pszichiáter, talán külügyminiszternek képzeli magát

kopogj be hozzá, meghallgat, majd segít

talán vagy nyugibogyót is ír fel :-)

a náczik még dolgoznak, mert különben nem lesz ösztöndíj az egyetemistáknak és a végén a kopasz éhen marad... :-))

jap: az adóm sajnos három olyan helyen csapódik le, amihez semmi közöm:

nyugdíjasok
cigányok
Strabag

more 2009.01.09. 16:30:29

jovan
cyder jo lesz? az csak £1.20 egy 2 lityos muanyaguveg:)))
nem leszek suttyo, majd valogatok, ezeket meg majd felirom, mer sose lattam (mongyuk nem is neztem), a heinekkenig jutunk el mindig...:(

kobanyait mi? hehehee...a polish shopban biztos van, ott minden van...multkor magyar krinolint talaltam:)))

sedux, te lopod a poenokat??? ki gondolta volna...? nembaj jancsi, akkor is lesz kiadvany, a kakidesszert lesz az elso kopes benne:))))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.09. 16:43:46

Nem azt mondtam hogy lopta, hanem már elütötte :D

Heineken-t iszol? Ott kint? Ejnye. Ez olyan szintű égés, mint amikor valaki kiviszi Csehországba a Dreher-t :AD:AD

more 2009.01.09. 17:01:20

biztos nem o talalta ki akkoo se:)))

kerem megbocsatani a szanalomkelto sorozesi szokasaimat (a stella is ego?), nem tudom olyan jol csinalni, mint a pasik...inkabb dicseretet erdemelnek, h egyaltalan....namindegy:((((((

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.01.09. 17:08:48

A Stella is :D A lényeg az, hogy azon országokban ahol finomak a sörök, eszembe sem jutna más ország sörét vásárolni/inni :) De becsülendő, hogy megiszod a sört.:) A páromnak is nagy szerencséje....

KopaszMercis 2009.01.09. 17:17:04

@jozicsenko:

nyugdíjasok - amilyen pechjunk van megered a kort
cigányok - mar mondtam, az vagy a borszinedtol fuggetlenul
Strabag - a szemet rohadt gyurcsany miatt szulettel olyan hulyenek, hogy a zsak pakolashoz is hulye vagy.. ha nem lennel akkor itt is erintett lennel

Bocsi a tavolletert, csak szet kellett osszak 2 gurikat az ertekesitok kozt ;)

more 2009.01.09. 17:20:09

meg jo h visszajottel mercis, mert latod, az egesz (vastagbor)univerzum -amit te mozgatol- megallt nelkuled:))))

KopaszMercis 2009.01.09. 17:28:53

@more:
jo hogy hianyoztam.. most mar kiveheted a fasozmat a szadbol :)

more 2009.01.09. 17:30:30

ami 40 centis tudom...istenkem, sose mernem bevenni, hiszen hat ki vagyok en egy ekkora faszhoz...:))

p_p 2009.01.09. 17:38:04

@jozicsenko: Ebben igazad van, tévedtem. Mert igen, én önszorgalomból tanulmányoztam az adórendszert, hogy megalapozottabban tudjam szidni a rendszert mint sokan:)
Mindemellett szerintem a fő probléma nem is azzal van hogy mennyit kell befizetni, hanem hogy az mire megy el. Ha nem is lopják el, ésszerűtlenül elpocsékolják.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.09. 17:39:04

ejnye gyerekek! mi van ha kiskorúak is olvassák ezt a blogot? gondoljatok az erkölcsi fejlődésükre :)

molaris 2009.01.09. 17:39:36

"derelye",- nem akarlak megbántani, de azért van néhány szűkre szabott kollégád.
Volt a múltkorában egy vetélkedőn kérdés:melyik költő neve szerepel Radnóti "Nem tudhatom"- c.- mű versében? A végzés előtt álló, leendő kolleginád elfogadta Csokonait!!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.09. 17:44:49

@derelyegrádi szellem: ... csak azok már minisztériumot vezetnek :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.01.09. 17:58:03

na jól van nácziakok, jó hétvégét mindenkinek !

Spielberg 2009.01.09. 18:06:30

sajna azokkal kell egyetértenem, akik szerint nem a fórumon kéne megváltani a világot... a sok biorobot meg majd szavaz 2010-ben 2 konzervér meg a 17. havi nyugdíjér...
tényleg, most akkor dolgozunk holnap, vagy nem, mert akkor úgy húzom az órát...

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2009.01.09. 19:07:49

@Dexter Morgan78 2009.01.09. 09:18:33

Ez rém vicces, csak egy aprócska történet tavaly(előtt) nyárról: állok Ferihegyen a csodálatosan gördülékeny Malév csekkinre várva (a rendszerváltás óta velük akkor először és utoljára is), majd haverom megböki a bal oldalam, hogy "né'mmá, az ott nem a Feri?" Hát egy sorral odébb ott álldogál a normál csekkinsorban a Feri, Népszabit olvasva, egy azaz egy darab testőrrel.

2007 június. Túl voltunk már Öszödön, okt 23án, Teveplázát meglövöldözésen, tojászáporos márc 15-én ésatöbbi, és az ország már akkor sem népszerűsége csúcsán lévő miniszterelnöke csak úgy lazán beáll a plebs közé, reggeli Népszabit olvasgatni. Vö: terroristaveszély, náciveszély, mesterlövészek a Nemzeti tetején, ésatöbbi.

Félreértés ne essék, szerintem ez CSODÁLATOS dolog, hogy Magyarországon ilyen szintű biztonság van.

Horizont 2009.01.09. 23:08:18

Azért az egyéni pesszimizmusnak is kell, hogy legyenek határai!
Igen tényleg minden szar akármerre nézünk, a politikusaink a főkolomposok de mi magunk is odarakosgatunk egy kicsikét.És sok kicsi sokra megy.
De könyörgöm akármilyen pocsék a helyzetünk csak egy életünk van (és milyen rövid) nem hagyhatjuk hogy elvegyék tőlünk vagy mi magunktól. Közhelyeket mondanék, de örüljünk, hogy egészségesek vagyunk, van munkánk (mégha nem is álom fizetésért) vagy tanulhatunk, szerető család vesz körül, élnek a szüleink, szerelmesek vagyunk, vagy már kiscsaládom van, összekapartunk egy lakást, eljutunk nyaralni, feldobott egy jó film, könyv, koncert. Nem minden az anyagiak.Ha mindig kesergünk csak megmérgezzük az életünket, és már azt se látjuk meg ami szép és jó körülöttünk.Mert azért akad:)
Na jó nem a kormány, nem a vezetőink. De az életünk nem csak belőlük áll, hála az égnek.

Gyara 2009.01.10. 01:21:43

@Horizont: Igazad van az apró kis dolgoknak is lehet, sőt kell örülni. A pénz nem minden, de a legnagyobb baj az hogy nagy szarban van az egész ország, és a mi vezetőink meg még rátesznek pár lapáttal. Szóval amíg azt hallom/látom hogy de nagy a válság, de csak úgy milliókat felvesznek(számla nélkül), fizetésemelést szavaznak meg maguknak, sokmilliós szolgálati kocsi/lakás kell, meg adókatemelnek, meg mindent emelnek, addig ne várják el hogy mindenhol mindenki becsületes legyen.

Horizont 2009.01.10. 08:43:46

@Gyara:
Ebben teljesen igazad van. De a magánéletünk örömei nem apró kis dolgok, az a fő. Pont azt szerettem volna kiemelni, hogy nehogymár ezek a köcsögök a szemétségükkel elvegyék az életkedvünket -is!
Minden téren minden szinten csak a rosszkedv, sírás, rívás megy szinte magunkba beszéljük (vagy mások belénk) hogy már élni sem érdemes! Itthon meg pláne nem:((
Az élet szép! Mert csak egy életünk van és milyen rövid! Amin nem tudok változtatni azon kikáromkodom magam és próbálok tovább lépni, (vagy kiírom magamból a Vastagbőrön!) amin viszont tudok azon ezerrel igyekszem. Vannak nehézségek, senki nem mondta, hogy fel van virágozva az élet útja!
Itt magamban belül ennek a sok szemétnek nem szerzem meg azt az örömet, hogy mély búbánatba essek:))

molaris 2009.01.10. 09:14:42

@Jancsibohóc:
Sikeres ember Pilsner Urqelt iszik.

novaprospect 2009.01.13. 16:59:25

Becsülettel végigolvastam a hozzászólásokat. Remélem, nem ad hiteles keresztmetszetet a magyar társadalomról (attól félek, mégis).

A kommentek kb. fele szólt a témáról, a többi a szokásos 14 éves színvonalú, "figyeljetek, jót mondok, röhögjetek" típusú üres agymenés (elnézést az értelmes 14 évesektől).

Van néhány nagyon értelmes hozzászólás is, de a legtöbbje csak találgat, okoskodik, fikázik és hőzöng. Egyetértetek zero postjával, mégsem a közös nevezőt keresitek, nem arra törekedtek, hogyan fogjatok össze, hogyan változtassatok, hanem arra, hogy egy fórumon, amit talán tucatnyian olvasnak, okosabbnak tűnjetek a többieknél. Remélem, most boldogok vagytok.

Mindez azért nem offtopic, mert elsősorban ez a hozzáállás az, ami miatt itt tart ez az ország, és ez az, amiért semmi sem fog megváltozni, ha ti magatok nem változtok meg.

Horizont 2009.01.14. 11:10:07

@novaprospect:
Szép dolog a kritika de még szebb az önkritika:))))
Tehát te hol fogsz össze???

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.14. 17:31:30

@rolika:

"nézd meg a szlovák vezetést az ősszlovákokkal, meg szvatopluk az első szlovák fejedelem. röhögünk rajtuk, de ha egyszer ez kell az egyszeri embernek. szerintem a nemzettudat igenis fontos szempont, mégha túlzásokba is lehet esni vele. semmi bajom nincs azzal, hogy a hunok elődeink voltak, vagy hogy jézusnak magyar gyökerei lehetnek. eldönteni, bizonyítani már úgysem lehet, és ha van valami jó hozadéka (önbizalom, egészséges büszkeség, mely jótékonyan kihathat a közösségépítésre is), akkor miért ne?
egyébként én is röhögtem az ilyen sumer baromságokon, amíg el nem olvastam egy-két könyvet meg tanulmányt, hogy ugyan már, honnan szedik ezt a nyilvánvaló badarságot? azóta inkább tanácstalan vagyok a dologgal kapcsolatban. hol van ilyenkor az mta, hogy legalább cáfoljon? (de ne úgy, hogy lesöpör az asztalról mindent, hanem legalább a más nézetet vallók szintjén, tanulmányokkal, hivatkozásokkal, évszámokkal stb.)"

Igen, tudom, hogy rohadt nagy lemaradásban vagyok, és már senkit nem érdekel, de hátha.
Diplomázó töri szakosként teljes bizonyossággal állíthatom, hogy nemcsak a Badiny-féle agymenésekkel nincs idejük és energiájuk foglalkozni a történészeknek, de még Heribert Illig kitalált középkoros könyvének a szerteágazó hivatkozásait sem fogják visszakeresni csak német könyvtárakban föllelhető szakirodalom meg külföldi levéltárakban őrzött okleveles forrás alapján csak azért, hogy az egyszeri ember úgyse olvassa el a cáfolataikat. Az sajnos külön kérdés, hogy miért csak a II. világháború és a totális rendszerek lettek divattémákká, és miért nem írnak a történészek hiteles történelmi regényeket, esszéket.
Ha érdekel egyébként, kb. 2-3 valóban bizonyítható sumer eredetű szavunk van, amit a középperzsa közvetített, ha jól emlékszem. A legtöbb sumer-magyaros "kutató" pedig eleve semmilyen nyelvészeti és történeti módszertannal sincs tisztában, és kb. az a hivatkozásuk alapja, hogy hasonló szavakat keresnek, illetőleg összekeverik a nyelvrokonságot a genetikai vagy néprokonsággal. Ennyi erővel meg a franciák is a rokonaink, mert a 'qui' kérdőszavukat ugyanúgy ejtik, mint mi, és ugyanazt is jelenti. Én a magam részéről agyérgörcsöt kapok már a körosztó, Babba Máriás, mindenkinél ősibb és értékesebb szittyasumérpárthusősmagyaros hülyeségektől. Van elég értéke úgy is a magyarságnak, hogy nem színezik össeesküvés-elméletekkel/politikai felhangokkal a tényeket.
Az, hogy Jézus magyar volt, meg egyenesen baromság, mert egyrészt akkor a magyar néppé összeállt törzsek szövetsége sem létezett - tehát anakronizmus -, másrészt éppen az első genealógiai táblázatok, vagyis a Biblia sorai állítják, hogy Dávid király nemzetségéből származott. Amit természetesen lehet cáfolni - nem vagyok hebraista, tehát nem az én dolgom -, csak ne összeesküvés-elméletekkel, mert azoktól kiráz a hideg. Egyébként pedig csak akkor higgyünk el valamit, ha azt szakemberek megfelelő bizonyítékokkal állítják. Namármost eddig megfelelő bizonyítékok éppen Jézus magyarsága vagy a magyarság hun vagy sumer eredete mellett nem szólnak. Tehát első az állítás - lehetőleg a leglogikusabb, legegyszerűbb feltételezésekkel -, és csak utána jön a cáfolat.
A hun elméletről nagyon röviden annyit, hogy igazolhatóan nyugati gyökerei vannak, ugyanis a krónikák hunokról és avarokról szóló leírásait olvasgató, magyarok támadásait megélt krónikások hitték azt, hogy visszajöttek pl. a hunok. Hiszen lóval jöttek, könnyűfegyverzetűek voltak, meg nagyjából megfeleltek a hunokról vagy avarokról kialakult sztereotípiáknak. Ezt emelte át Kézai Simon a krónikájába - aki Nyugaton járt egyetemre -, ez pedig minden alapvető középkori történeti munka alapja lett. A magyarok elődeinek ettől függetlenül az V. században lehetett hun uralkodójuk, de a kontinuitás eleve ott megszakadt, hogy 451 után a hunok szétszóródtak a Fekete-Tengertől északra eső vidéken. Az Árpád-házi királyok sem véletlenül Szent István és Szent László királyra, azaz a szent királyok nemzetségére voltak büszkék. Ettől teljesen független a finnugor kontra török nyelvrokonság 19. századi politikai ellentétbe is átcsapó vitája. Arról nem is beszélve, hogy fogalmunk sincs, hogy milyen nyelven beszéltek a hunok, mert egyedül Priskos rhetornak lett volna esélye leírni hun szavakat - ő gyerekkorában meg is tanult hunul -, de pár kifejezésen túl nem tette meg nekünk ezt a szívességet.
A szlovákok fiatalabb államban élnek, mint amennyi náluk a választókor alsó határa, úgyhogy naná, hogy keresik a saját identitásuk alapjait, és kb. azon a szinten állnak, mint mi a reformkorban. Csakhogy ők ebből a szempontból is szar helyzetben vannak, mert egyrészt "mesterséges" államról van szó, az 1939-1945 közötti államukra meg nem elfogadott hivatkozni, a Beneš-dekrétumok pedig ugyanúgy elbántak a németekkel és velünk magyarokkal, mint az 1942-es zsidótörvényeik, ráadásul még mindig nem tudják megfeleően kezelni a nemzetiségi kérdésüket.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.14. 18:27:02

@derelyegrádi szellem:

"Ezt hallotta valaki:

"Borókai Homérosz Odüsszeiájából idézett, az ügyvéd viszont „hókarón a nyuszikát” értett „hókarú Nauszikaa” helyett, amit magára vett. Helmeczy a műsor miatt feljelentette Rákay Philip műsorvezetőt és Rákóczi Pétert, a Célpont című műsor felelős szerkesztőjét is, mert szerinte rossz színben tüntették fel őt, amikor az oknyomozó műsor felvételeit elemezték."

Te szentséges Isten!"

Végre egy kurvajó komment!:DDD

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.14. 18:39:29

@more:

Jaj ne, nem lehettek ennyire idealisták...:-S Nem fog kimenni még ezer ember sem, vagy ha igen, hazamennek. Igen, tényleg megunják, és tényleg hazamennek. Különben is hideg van. Ha mégsem, esetleg feloszlatják őket a rendőrök. Esetleg csatlakozhatnak a 20 fős Gonda-féle gittegylethez. Esetleg inkább a tüntetők kapnak bilincset, és őket rakják jól elzárt helyekre. Esetleg nem csak 386 politikus van az országban, aki az állapotokért felel. Esetleg akkora szarban vagyunk, hogy ragaszkodunk a kis betevő falatkánkhoz meg a pitizéseinkhez, mint a "gulyáskommunizmusban", és eszünk ágában sincs kockára tenni a meleg otthont, az ételt, vagy az esti sorozat nézést. (Én most nem tartozom a halmazba.:P) Mert amíg ezek megvannak, addig az embereknek van mit veszíteniük, és nem fognak csak úgy utcára vonulni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.14. 18:43:38

@KopaszMercis:

Bocs a kérdésért, de mielőtt engem is elküldesz esetleg, érdeklődhetek, hogy szereztél-e már félévenként 48 kreditet jeles átlaggal, nem kamu egyetem nem kamu szakpárján?

süti beállítások módosítása