Skip to content


       Szűrés lista

Veress Jenő megint képzelődik

Derce Tamás, Újpest polgármestere szerdán sajtótájékoztatót tartott, ahol bejelentette, hogy hét település önkormányzata létrehozta a Változásért Szövetséget. Az új szervezet a politikai közéletben, az erkölcsi viszonyokban és a közbiztonság állapotában bekövetkezett hanyatlás megállítását szándékozik elősegíteni. Elmondta, hogy a szövetség tagjai az elkerülhetetlen, szükségszerű változás érdekében a mindenkori pártpolitikától függetlenül, kizárólag a közös társadalompolitikai célok szem előtt tartásával kíván tevékenykedni. Javaslatokat fogalmaz meg többi között a közbiztonságban, az oktatásban tapasztalható ellentmondások felszámolásáért. Kezdeményezi városi, települési rendőrség felállítását. A szövetség tagjai: Újpest, Verőce, Kerepes, Áporka, Kiskunlacháza, Monok és Hernádkak - valamennyi polgármester független.

A sajtótájékoztatón a felszólaló alapító polgármesterek hangsúlyozták, hogy az ország mára mélypontra jutott, a társadalmat feszítő kérdések megoldására pedig képtelen a kormány. Ebben a helyzetben a hatalom és az emberek között hídként szereplő önkormányzatokra mind több feladat hárul - miközben Franka Tibor, Kerepes polgármestere szerint csak az idén 600 milliárd forintot von el a költségvetés az önkormányzatoktól, ellehetetlenítve munkájukat.

Kovács Tibor, Áporka polgármestere szerint a kistelepüléseken megromlott közbiztonság miatt mind gyakoribb az önbíráskodás. Ezért - mint kiemelte - egy olyan különálló rendőrség felállítására van szükség, amely a kisebb fajsúlyú helyi lopások, garázdaságok ügyében járna el, ezzel a nagyobb bűncselekmények kezelésére a rendőrség jobban felkészülhet. A polgármester álláspontja szerint a jogszabályok szigorítása is elkerülhetetlen, ma ugyanis például a húszezer forintos érték alatt maradó lopás csupán szabálysértés, ami bátorítja a bűnözőket. Derce Tamás ehhez hozzátette: mára jogalkotási káosz alakult ki, amit jól érzékeltet a fővárosban elrendelt szmogriadó körüli rendeletértelmezési huzavona.

Bethlen Farkas, Verőce első embere szerint a szövetség a morális, gazdasági süllyedés ellen fog össze, annál is inkább mert a központi hatalom nem is érzékeli milyen baj van a végeken.

Monok polgármestere, Szepessy Zsolt arról szólt, hogy a szervezet kezdeményezni fogja a parlament és az önkormányzati tisztségviselők számának csökkentését is.

Répás József, Kiskunlacháza és Hajdú János, Hernádkak polgármestere azt emelték ki, hogy a szövetség javaslatokat fogalmaz meg a törvényalkotóknak, és ügyvivői testületként akar működni. Tagjaik közé egyaránt várják bal- és jobboldali, illetve liberális elveket valló polgármesterek csatlakozását - közölték. (MTI)

Veress Jenőt, a Népszava "oknyomozó" munkatársát azt hiszem, nem kell senkinek bemutatni. Ő volt az, aki a budakeszi airsoftosokban gyakorlatozó szélsőjobbosokat látott, és azonnal náciveszélyt kiáltott. Most ismét kitett magáért, cigányüldöző rendőrséget vizionál. Részletek az írásából:

"Van-e annál szebb, mint amikor kormánygyűlöletükről elhíresült polgármesterek dühükben elvakulva bőszen döngetik a nyitott kapukat? Nincs hát! De azt is láthatjuk, hogy a néhány agyament ezt pontosan tudni látszik, és jelenleg a kegyetlennek tűnő jövő efféle „aláágyazása” folyik....

...Hét falu – már ha Újpestet is ide soroljuk, ami vezetője ismeretében nem is sértő – szövetséget alkotott.
Heten – mint a közmondásosan jóindulatúak – összefogtak. (Magam egyszerűen írnám le, mert megtanultam annak idején a sorok között olvasni. Cigányüldöző rendőrségre lenne szükség.)...

...A valós cél azonban – természetesen – nem ez, hanem az, hogy cicázzanak végre ismét a szép csendőrtollak. Amint azt a vonatkozó urak – említsük csak Franka Tibort – pontosan tudják, hamarosan csendőrök grasszál­nak majd településeiken...

Ezután a mezőőrökről kezd beszélni, szerinte a polgármesterek őket akarják csendőrré átkeresztelni, hogy terrorban tartsák a falvak népét. Mesteri gondoltacsavarintás, gratulálok! A csúsztatás magasiskolája. Ezt a szálat meglovagolva a mezőőrök feladatkörét idézi valahonnan:

"„a mezőőr feladata, hogy a működési területen a mezőgazdasági termőföld, mezőgazdasági termények és termékek, gépek, felszerelések és eszközök, háziállatok, mezőgazdasági, valamint geodéziai építmények, földmérési jelek őrzését biztosítsa. A mezőőr az őrzött vagyont veszélyeztető vagy károsító cselekmény elkövetésén tetten ért személyt személyazonosságának igazolására, a jogellenes cselekmény abbahagyására és a terület elhagyására köteles felszólítani. Azt a járművet, amelyről alaposan feltételezhető, hogy azon jogellenesen szerzett szállítmány van, köteles feltartóztatni, a jármű vezetőjét és a járművön, illetve az abban tartózkodókat igazoltatni. A mezőőr azt a személyt, aki a nála vagy a feltartóztatott járművön levő szállítmány megszerzésének jogszerűségét nem igazolja, köteles a legközelebbi rendőri szervhez bekísérni. A mezőőr a jogellenesen szerzett terményt, terméket, tárgyat, állatot, az elkövetéséhez használt eszközt köteles elvenni, és azokat a legközelebbi rendőri szervnek átadni.”"

Tehát Veress úr szerint csak a cigányok követnek el ilyen cselekményeket? Mert ugye a cikke elején cigányüldöző rendőrségről írt...Ha nem lennének cigányok, nem kellenének mezőőrök? Elég rasszista gondolkodás, várom Mohácsi Viktória reagálását rá...

"...A mezőőr tehát lényegében a rendőröket megillető jogosítvánnyal rendelkezik, azonban csupán a faluvezetésnek tartozik beszámolással – és hálával kinevezéséért –, tegyen jogkörében bármit. És az már tényleg csak apróság, hogy a derék képviselők a mezőőr működését bármikor kiterjeszthetik a falu teljes belterületére is. Puskával a vállon, szinte korlátlan felhatalmazással a zsebben!

Akármilyen borzalmasan hangzik is: a kakastollbiznisz akár holnap elkezdődhet!"

Tehát rettegjetek, Népszava-olvasók, a fasizmus (szinte szó szerint) a kertek alatt jár!

Néhány 2007-es adat a Népszaváról, a Wikipediából:

-Annak ellenére, hogy a lap politikai identitása egyértelmű, minden véleményt közöl, amennyiben az megfelel a szakmai követelményeknek, és nem ütközik az alkotmányba. Nem akar politikát csinálni, de a publicisztikai oldalon ismerteti álláspontját olvasóival, így igazítva őket el a világ történéseiben, felkészítve az argumentumokban való részvételre, illetve támpontot nyújtva a saját vélemény alkotásában.

-A Népszava körülbelül 8 éve van jelen online formában is, ezt naponta körülbelül 10 ezren olvassák.

Tehát 10.000 ember félretájékoztatása szárad Veress Jenő lelkén, ráadásul nem először, és nem mondanám, hogy véletlenül. Csodálkozik valaki, hogy itt tart ez az ország? Mikor a legkelendőbb a Népszava, a Népszabadság és a Mónika-show?

Címkék: politika közélet pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr29886675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mind2 (törölt) 2009.01.19. 11:25:17

Jaj, borzasztó, hogy egyes önkormányzatok gyakorolni akarják ÖNkormányzati jogaikat, képesek gyanús módon - kétes összeesküvés látszatát keltve valahogy rendet tenni a lakosság érdekében.... Ideológiai elhajlás, nem kellenek nekünk Önkormányzatok. Majd a PÁRT Központi Bizottsága megmondja, hogy mit tehetünk helyi szinten és mit nem. Hol élünk mi ????? Ezek mindenhol összeesküvést látnak :::)))) ???

buckafej 2009.01.19. 11:26:33

Néhány partizánveteránon kívül sokan nem olvassák azt a szart.
Az MSZP köldökzsinórán lóg a lap, hálából ír ennyi marhaságot.
Falun lakom, nagyon gyakoriak a lopások a belterületen és a mezőkön szintén.
1 falu 1 rendőr- nem is lenne rossz.

mind2 (törölt) 2009.01.19. 11:30:12

Jah, itt a jogalap , bocsi Veress Jenő :) Néha tán olyanokat kéne olvasgatni, mint az Alkotmány, egyéb törvények, jogszabályok, rendeletek, stb...

"A helyi önkormányzat alapjogait a képviselő-testület gyakorolja, amely önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz és igazgat, döntése kizárólag törvényességi okból vizsgálható felül. Gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat, az önkormányzat bevételeivel önállóan gazdálkodik és saját felelősségére vállalkozhat. Törvényben meghatározott feladatainak ellátásához megfelelő saját bevételre jogosult, e feladatokkal arányban álló állami támogatásban részesül, továbbá törvény keretei között megállapítja a helyi adók fajtáit és mértékét. A képviselő-testület törvény keretei között önállóan alakítja ki szervezetét és működési rendjét, önkormányzati jelképeket alkothat, helyi kitüntetéseket és elismerő címeket alapíthat és a helyi közösséget érintő közügyekben kezdeményezéssel fordulhat a döntésre jogosult szervhez. Szabadon társulhat más helyi önkormányzattal. Érdekeinek képviseletére önkormányzati érdekszövetséget hozhat létre, feladatkörében együttműködhet más országok helyi önkormányzatával, és tagja lehet nemzetközi önkormányzati szervezetnek."

derelyegrádi szellem 2009.01.19. 11:31:33

Ezzel a Veress Jenő nevű fehérjehalmazzal kár foglalkozni. Mindig is ilyen volt, ilyen marad. Talán ő legsúlyosabb eset az exbolsi újságírók közül, pedig az azért elég sűrű mezőny. Talán a Várkonyival ketten viszik a prímet.

moRtiZ 2009.01.19. 11:41:40

Basszus, nem értem, miért csak a független polgármesterek képesek olyan dolgokat előterjeszteni, ami tényleg előremozdítaná az országot. :S. Persze a tolvajpártok nem fognak a hátuk mögé állni, és 7 ember nem tudja megváltoztatni a jól olajozott tolvajbizniszt. Szomorú tény, de azért azt is jó olvasni, hogy van olyan felelős beosztásban levő ember, aki javítani akar a rábízott feladat gyakorlati minőségén is.

Hetfield 2009.01.19. 11:43:09

Itt már nincs mit tenni! Szegény roma barátainknak el kell hagyniuk meleg, békés otthonaikat, menekülniük kell ebből a fasiszta országból, oda, ahol csupa béke és szeretet veszi körül őket! Menjetek! Meneküljetek! Emléketek örökre itt marad bennünk! (sajnos)

Rwindx 2009.01.19. 11:46:54

Én egy időben olvasgattam népszavát, jobb több szemszögből is látni az információkat, de aztán belefáradtam a hülyeségbe.

broafka 2009.01.19. 11:49:36

En pont a kornyekrol szarmazom egyebkent (Rackeve), es arrafele tenyleg komoly gondot okoznak az ilyen "kisebb" buncselekmenyek a lakossagnak, amit azert be kell, hogy valljak, persze elhatarolodas mellett, leginkabb ciganyok kovetnek el.
Biztos vagyok benne, hogy az ilyen kis varosok es falvak lakoi üdvözölnek az ötletet, ha folyamatosan ügyelne valaki a közbiztonsagra, mert tenyleg hihetetlen milyen dolgok tortennek.
Nekunk peldaul annak idejen ugy raboltak ki az illatszer uzletunket, hogy a jobboldali szomszed uzlet hatso falat lebontottak (!!!), es ugy jottek be.
Ja azt meg hozza kell tennem, hogy a baloldali epulet a rendorseg...

broafka 2009.01.19. 12:00:35

Amúgy Pereznek meg Fonoknek meg Combinak ajanlanam foleg, de mindenki olvashat benne erdekes dolgokat:

hvg.hu/velemeny/20090118_imf_valsag_koltsegvetes_szapary.aspx

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.19. 12:01:48

Veress Jenő szerintem csak egy kispályás, Gréczy Zsolt nálam viszi a pírmet, lagalábbis mióta egyik kedves ismerősöm felhívta rá a figyelmemet :o)

Spielberg 2009.01.19. 12:08:57

Faszom a Veress szájába. Költözzön ki vidékre, oszt alkudozzon a cigányokkal. "Jajj, ne vigyétek mán el a csirkéimet... Jajj, ne lopjátok mán el a gyerekem cipőjét..." Biztos hatásos lesz te fasz!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.19. 12:09:36

"kakastollbiznisz akár holnap elkezdődhet!""

Újabb feledhetetlen mondat!

Köszönjük, Jenő bá' ....!!!!

gasparnorbertpal · http://geoabc.blogspot.com 2009.01.19. 12:12:59

Támogatandó a csendőrség létrehozása és aktív jelenléte az utcákon, hiszen sokkal nagyobb lenne a biztonságérzet. Ehhez persze az is kell, hogy ne legyenek a rendőrökhöz hasonlóan korruptak...


Ez az izé meg persze h fél, ha félnivalója van... Tisztességes ember sose fél...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.19. 12:21:11

"A valós cél azonban – természetesen – nem ez, hanem az, hogy cicázzanak végre ismét a szép csendőrtollak. Amint azt a vonatkozó urak – említsük csak Franka Tibort – pontosan tudják, hamarosan csendőrök grasszál­nak majd településeiken..."

Szellem, kedves. Ez nem rágalmazás vagy ilyesmi? Mert ugye Veress elfelejtette odaírni, hogy "szerintem".

Maximio 2009.01.19. 12:24:32

Ezek a polgik elég régóta szervezkednek, remélem, lesz valami eredménye. Bár ilyen környezetben nehéz lesz bármit elérni, ahol az ilyen Veress Jenő-féle talpasok egyből a náci Németországot vizionálják bámilyen kezdeményezés kapcsán, ami nem az európai értelemben vett haladó-demokratikus erők holdudvarából érkezik.

A Népszava borzasztó, szerintem az MSZP-székházban írják, de legalábbis láttamozzák a híreket. Egy merő seggnyalás az egész újság, folyamatos fasisztaveszély és orbánozás, a fél banda ráadásul átjár a Klubrádióba meg az ATV-be is osztani az észt. Lehet, hogy csak a volt munkásőrök olvassák, de sajnos sűrűn hivatkoznak rá, előkerül itt-ott. A lap létezése számomra önmagában is közösség elleni izgatás.

birdlady 2009.01.19. 12:26:59

Verőcén nem olyan régóta van saját rendőrség.
A polgármestert egyből meg is vádolták, hogy "rendőrállamot akar csinálni"

toxikus 2009.01.19. 12:38:49

veress jenőt még nem péjntóbolzták halálra?

toxikus 2009.01.19. 12:46:03

ez a kapcsolat.hu továbbra is készen van :)


"Kérdeztem az orvost, (aki megjegyzem Fideszes,de jó orvos)
hogy mit csináljak evvel a papírral,Ő azt mondta ,hogy dobjam a szemétbe,
Én oda is dobtam szemüveg nélkül nem tudtam elolvasni,de már bánom,hogy nem hoztam haza ,mert lehet, hogy ez a Fidesz kampányfogása, hogy 3 millió nyugdíjast most,a Kormány ellen hangoljon???"

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.19. 12:49:02

Nemtom ki ez a csako, de ritka nagy faszparaszt.

hajra lachaza!!! Hajra Monok!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.01.19. 12:57:39

Nem az a baj hogy van az országban egy rakat bérrettegő, hanem az hogy kurva nagy forúmot kapnak hozzá.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.19. 13:05:06

Nagyon remelem, hogy ez a ket ev eleg lesz ezeknek az embereknek - es a tobbi joerzesu hazafinak - hogy osszehozzanak egy politikai szervezetet, amire majd lehet szavazni. persze igy is lesz eleg baromarcu, aki a fideszre es az mszpre szavaz. csak tudnam, miert...

Mellesleg ugy erzem, hogy hazankban pattanasig feszult a helyzet. Egy szikra eleg, hogy kitorjon valami, es elinduljon egy igen komoly gyilkossagi hullam a ciganyok es politikusok ellen. Vicces volt hallani az uj adoemelesi tervezeteket, mikozben csupan ebben a blogban felsorolt esetekben annyi milliardot loptak el, amibol az osszes problemat meg lehetne oldani.

Nem veszik eszre ezek a baromarcuak, hogy egy bizonyos pont felett mar nem lehet tovabb nyuzni a dolgozo kisebbseget.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.19. 13:06:32

Jah, igen. Merek fogadni, hogy ez a cikk nem kerul ki a zsindex cimlapjara.... Ki tartja?

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.01.19. 13:13:08

Van egy ismerősöm, aki mezőőr (nem kis falu, hanem megyei jogú város), elég szép nagy darab terület esik rá, ahol hetente 7-10 "intézkedést foganatosít" ebből 6-9 alkalommal "rétinéger" az elkövető. A következő történetet mesélte:
Manapság már a fa- és terménylopás mindennapos eset. Egyre pofátlanabbak és durvulnak a dolgok. Amikor az öntözőberendezést vágták szét disszuval a cigányok, a következőt modták neki -érdeklődésére, hogy mégis mi a f@szt csinálnak itt éjjel fél háromkor-:Hát mink csák á kárbántártók vágyunk, javítjuk a gépet. (Hogyne, minden bizonnyal :)) Meg amikor két ifányi sittet borítanak le a tájvédelmi körzetben egy éjjel... tudjátok, ingyen vállalják a bontást a használható anyagokért a használhatatlant meg elszállítják. Nos ide szállítják, a folyo mellé az ártérbe- há' de úgyizs e'viszi az ár, nem? védekezéssel... Persze szig sosincs náluk és rendszám se a kocsin. De a csákányt meg a lapátot odavágják ismerősőmhöz.

Bárcsak lobogtatná már a kakastollat, meg az árvalányhajat a szél.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.19. 13:51:30

@Dinin: " Egy szikra eleg, hogy kitorjon valami,"

Egy frászt, durvábbnál-durvább dolgok kerülnek elő folyamatosan az ágy alól, a 'Lacházi esetnél még én is így gondoltam, ahogy Te, de olyan szépen le tudják csillapítani a népet és el tudják terelni a gondolataikat, hogy nem lesz itt semmi ilyesmi.
(Hozzáteszem, én elsősorban politikai intézkedéseket várnék, mert egy kvázi polgárháborós helyzet az mindenkinek rosszat lenne, normális ember nem is vágyhat erre.)

Az oké, hogy nem lehet akármeddig eltűrni ezeket a dolgokat de erre se kommunikáció, se bátorság se semmi nincs, legalábbis én nem látok mást, mint az emberek elsírják a sérelmeiket, majd fogadkoznak kicsit, hogy ezt nem hagyják, aztán szépen fogják magukat és hazamennek. Azt az egy-kettőt, aki elkezdene tenni valamit, mondjuk a magántulajdona védelmében, azt példásan egy világ előtt jól meghurcolják és az ügy megoldva megint jó hosszú időre.

Higany 2009.01.19. 13:56:45

Újpestiként szerencsére még nem volt alkalmam cigányhordákkal találkozni, de ez inkább annak köszönhető, hogy a kerület cigánymentes részén lakom, azért vannak helyek, ahova nem szívesen merészkednék. A 30-as busz vonalán az egyik házon évekig egy "Cigány hatalmat Újpesten!" felirat virított. A postán külön épületben van a csomagos rész, ott az esetek 50%-ában sorbaállnak a dzsipók, különféle BV intézmények címére megcímzett csomagokkal a dolgos kezecskéikben
Ha ez a kis kerületi csendőrség eredményesen lép fel a Szilas-patak partját szemétlerakónak nézőkkel és az Óceánárok utcát versenypályának néző motorosokkal szemben, akkor erre emlékezni fogok jövő ősszel a szavazófülke magányában...

derelyegrádi szellem 2009.01.19. 14:03:16

@misikeh:

"Bárcsak lobogtatná már a kakastollat, meg az árvalányhajat a szél."

Némi puskaporszag kíséretében.. :-)

rolika 2009.01.19. 14:10:28

"...Hét falu – már ha Újpestet is ide soroljuk, ami vezetője ismeretében nem is sértő"

a k.rva anyádat, te bunkó! a falu kifejezés sértő?!!! b.zmeg ilyet is csak egy köcsög városi írhat, főleg egy élhetetlen, szutykos, parkolhatatlan városból!!!

off, egy kis prosztóság, nem bírom megállni: aki hernádkakon él, az hernádkaki? ;-)
elnézést is kérek minden hernádkakitól ezért a kis élcelődésért :-DDD

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.19. 14:12:04

Hat igen, a szavazofulke maganya. Az en voksomat az a part viszi - illetve jelolt - aki eredmenyeket tud felmutatni a ciganybunozessel szemben. Eddig ezt egy partocska merte meglepni.

A polgarmesteri valasztasoknal nem fogok Mr. Repasrol megfelejtkezni. Szerintem igen sok tamogatot szerzett ezzel a normalis fellepesevel a falunkban. Amugy amiota az eszemet tudom, az osszes polgarmesterunk lopott mint a szar. Lehet, hogy o is lop, de ez az elso eset, mikor a polgarmester felemelte a hangjat a nep mellett.
Az, hogy ki mer allni a nagy tolvajpartok ellen, mint fuggetlen, tovabb novelte az erteket a szememben.

reKorrekt 2009.01.19. 14:18:44

Mindig is hittem abban, hogy az önkormányzati (vármegye ;) szintű intézkedések, közigazgatás, stb. jelenthetik a legjobb megoldást, hogy az ő kezükbe kell nagyobb hatalmat adni, hisz a lokális vezetők látják tisztán hogy melyek az igazi helyi problémák, stb.

Erre mi történik?
"...csak az idén 600 milliárd forintot von el a költségvetés az önkormányzatoktól..."

hát kurv@jó mondhatom. odafent ennyire féltik a hatalmukat, a pénzüket?

molaris 2009.01.19. 14:25:31

@rolika:
És aki Ondon lakik??:)

molaris 2009.01.19. 14:26:42

@Korrekt Standartenführer:
Mónika megígérte, Mónika betartja.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.01.19. 14:33:27

"...Hét falu – már ha Újpestet is ide soroljuk, ami vezetője ismeretében nem is sértő – szövetséget alkotott. "
Hüm, a falusi kisebbségnek nincs ombucmanója? Ez alkalmas lehet gyűlöletkeltésre stb stb stb...

"Heten – mint a közmondásosan jóindulatúak – összefogtak."
Vagy mint a magyarok. Ők is 7en voltak, persze gondoltam, hogy nem ez jut eszébe...

"Magam egyszerűen írnám le, mert megtanultam annak idején a sorok között olvasni."

Azért nem lehetett túl nehéz, mivel régen is ő, és elvtársai írták azokat a sorokat. Jó, hogy erre még büszke is.

"...A valós cél azonban – természetesen – nem ez, hanem az, hogy cicázzanak végre ismét a szép csendőrtollak. Amint azt a vonatkozó urak – említsük csak Franka Tibort – pontosan tudják, hamarosan csendőrök grasszál­nak majd településeiken..."
Amen!

"...A mezőőr tehát lényegében a rendőröket megillető jogosítvánnyal rendelkezik, azonban csupán a faluvezetésnek tartozik beszámolással – és hálával kinevezéséért –, tegyen jogkörében bármit."
Ezzel ellentétben a rendőr nem a kormánynak tartozik beszámolással, és hálával, sem a szkuritik a szolgáltatás megfizetőjének, tehát ők legitimek, demokratikusak. A rendőr a népnek tartozik beszámolással és hálával, mint az okt 23án is láthattuk.

"Puskával a vállon, szinte korlátlan felhatalmazással a zsebben!"
Miért zavarja ez Veresjanit? Úgyse járt még életében vidéken. Mellesleg mennyivel szociáldemokratikusabb a mostani helyzet, amikor a cigányok flangálnak szamurájkarddal. Ég és föld.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.01.19. 14:46:13

Seriff rendszert Magyarországra!

"Az Amerikai Egyesült Államokban a seriff szerepe államonként változó, legtöbbször azonban egy adott régió rendőrfőnöke. A legtöbb esetben választott, az önkormányzatnak van alárendelve."

forrás: hu.wikipedia.org/wiki/Seriff

Támogatnám!

rolika 2009.01.19. 14:55:14

@koborló: majdnem ugyanaz, mint a "kakastoll". itthon a seriff intézménye ellen is ágálnának, mert minden náczi-faschiszta, amit nem odafentről tartanak rövid pórázon

molaris, szellem: ezeket ismertem! de hernádkakot nem (csak azután merészeltem viccelődni, hogy megnéztem a térképen, mert azt hittem, elírták, pl. hernádlak helyett :)

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.01.19. 15:00:14

@rolika: de nincs történelmi vonatkozása (nálunk) és az általunk hűen majmot Usá-ban bevált.

Cassandra Gemini 2009.01.19. 15:38:56

Grat a polgármestereknek, szerintem ez egy igazán remek ötlet! Remélem elegendő forrást is találnak majd hozzá!

Veress pajtást meg benevezném egy ingyenes sokkterápiával egybekötött lsd túrára.
hogy ilyen emberek írásai napvilágot láthatnak.....

SchA · http://katpol.blog.hu 2009.01.19. 18:05:02

Valaki elmagyarázhatná már ezeknek a szerencsétleneknek, hogy a csendőrség nem bebetonozott része egy "Negyvenes Évek Party Csomagnak", amit csak Horthyval, Panzer IV-gyel és német megszállással együtt lehet megrendelni.

jozicsenko 2009.01.19. 19:13:26

szeretnék egy tent city-t a hortobágyra!

(sajnos legutobb 52-ben volt és a politikailag üldözött kisebbség került oda sajnos)

ma délben a kronika körül/után épp a feléledő csendőrségről volt szó, mostmár tudom honnan a hülyeség (jellemző: csak a kojakutánérzés mert megszólalni, mindenki más menekült a kérdéstől is: jogos, mert félnek hogy naáczik lesznek mind, ha megszólalnak: csendben vagyok, de véleményem van)

tényleg, ha véletlenül nyerne a patásördög, mohaácsi victory kér-e menekültstátuszt brüsszelben?

jozicsenko 2009.01.19. 19:16:27

@SchA: de sajnos azok, a zsidóüldözéssel, romaholokauszttal együtt - nekik

nekünk a tulajdonjog védelmét jelenti, nekik a jogos jussuk megnyirbálását (=megélhetési bünözők)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.01.19. 20:49:46

Alapvetően jó az ötlet, még ha nem is újkeletű: a budaörsi polgármester már évek óta lobbizik az önkormányzati rendőrségek felállításáért (igaz, anno a gárda térnyerésének ellensúlyozására került újra napirendre az ötlet, a lényeg ugyanaz).

Ez, vagy a postban említett helyi rendőrség (nem sok különbséget látok) lazán működhetne amolyan seriff-rendszerként. Lenne egy országos, koordináló és felügyelő szerv, de a helyi csip-csup ügyekkel és a közbiztonság, valamint közbiztonság-érzet javításával az önkormányzati rendőrség foglalkozna.

www.origo.hu/itthon/20080711-onkormanyzati-rendorseget-szervezne-budaors-polgarmestere-wittinghoff-tamas.html

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.01.19. 20:59:00

@Dinin: "Mellesleg ugy erzem, hogy hazankban pattanasig feszult a helyzet. Egy szikra eleg, hogy kitorjon valami, es elinduljon egy igen komoly gyilkossagi hullam a ciganyok es politikusok ellen. (...)
Nem veszik eszre ezek a baromarcuak, hogy egy bizonyos pont felett mar nem lehet tovabb nyuzni a dolgozo kisebbseget. "

Én már jó ideje így érzem, de a magyar ember mindig meg tud lepni. Valahogy mi annyira birkák vagyunk, hogy bármit megtehetnek velünk. Így aztán meg is tesznek, és egyre pofátlanabbul. De nincs jogom dumálni: én is együtt bégetek a nyájjal. :D

Roxvox 2009.01.19. 22:59:57

Független polgármesterek, a következő lépés, csak független parlamenterek - no frakciófegyelem - no párt, szép lassan megtisztuló közélet........aztán felébredek.

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.01.19. 23:55:27

KAKASTOLLBIZNISZ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!

Ezen beszarok, halálosak ezek a pasik, tényleg...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 00:30:52

@gasparnorbertpal:

Tudtommal pl. Franciaországban, Olaszországban és Romániában is vannak csendőrök. Igen, így hívják őket. Na és? Ja tudom, a csendőrök voltak azok, akik deportálták a zsidókat. Meg a vasúti váltókezelők. Meg az állomásfőnökök. Meg a postások. Meg a titkárok. Tehát mondhatni az összes állami alkalmazott kollektíve felelős a tragédiáért, amiért nem szereltek le vagy nem mondtak fel, hogy minimum elveszítsék az állásukat. Ja meg a csendőrök lőtték le a szegény, magát igazolni nem akaró és összevissza lövöldöző Ságvári Endrét is. Ez a Veress elvtárs már a csendőr szót is félelemmel vegyes gyűlölettel írhatta le. Még jó, hogy nem kellett megküzdenie a vitézi rend, a Magyar Királyi Honvédség vagy a darutollas föveg szókapcsolatokkal.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 00:33:29

@Maximio:

Mint országos napilapot, a könyvtárak is kötelesek naponta járatni, és csomóan szokták olvasni. Azt nem mondanám, hogy nagy egyetértéssel, de nyilván minimum tájékozódni akarnak, ha nem röhögni vagy horrorfilmbe illő víziókon csemegézni. Néha én is elolvasok belőle pár szót, akár mondatot is.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 00:34:52

@birdlady:

Bezzeg ilyenkor nem jó a feltételezhetően szociknak, hogy sok a rendőr az utcán.:P Rendőrállamoztak volna 2006 őszén.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 00:40:37

@misikeh:

Nekem aztán tök mindegy, hogy milyen fejfedőt hordanak a rendfenntartó szervek - csak lehetőleg ne legyen rajta önkényuralmi jelkép -, a lényeg, hogy minél hatékonyabbak legyenek, természetesen törvényes keretek között.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 00:47:37

@Korrekt Standartenführer:

Ne aggódj, Szabó Pál is azért mondott le, mert a tárcájától rengeteg forrást elvontak már ősszel is, így az infrastrukturális fejlesztéseknek is búcsút mondhatott, és gyakorlatilag nem is maradt mozgástere. És tudod mire költik az elvonásokat? Például 900 millás roma integrációs politikára, ami mint tudjuk, rendkívül gazdag sikerekben.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 00:48:14

@molaris:

Csak olyan van, hogy Ondód, de át akarják keresztelni Kishegyesre.:D

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.01.20. 00:58:44

@Mj: Ondódból Kishegyes?? :loool: mekkora ötlet! miért nem rögtön Fütykösfickándi? :DDD


@Mj: "És tudod mire költik az elvonásokat? Például 900 millás roma integrációs politikára, ami mint tudjuk, rendkívül gazdag sikerekben.:-/"

Az én szívemnek legkedvesebb kiadási tétel: cigányzenészek és romagyerekek üdültetése - 740 milkáért. hát a hülyének is megéri, nem hogy az adófizetőknek, nem? :S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 01:25:25

@rolika:

Hazánkban rendkívül sok vicces vagy furcsa nevű település van, aminek általában köze nincs eredetileg a mostani jelentéséhez, vagy vicces, amikor válaszol az illető arra, hogy hol lakik. Emlékezetből Pornóapáti, Szilsárkány, Ukk, Rum, Beled, Ács, Kék, Bugyi vagy Bak jut eszembe. Egy régészeti légifelvételeket helynevek szerint gyűjtő oldalon például egész lista jön össze: Bár, Bér, Boldog, Bőszénfa, Csákány, Csesznek, Csömör, Doboz, Egyed, Fáj, Fegyvernek, Forró, Füles, Galambok, Görgeteg, Gyügye, Hajós, Hasznos, Hetes, Horgos, Iregszemcse, Izsák, Kám, Kemence, Kengyel, Keszeg, Kulcs, Kölked, Lánycsók, Lengyel, Lenti, Levelek, Misefa, Mogyoród, Mosdós, Nagykarácsony, Nagykopáncs, Nemesvita, Nőtincs, Nyúl, Ostffyasszonyfa, Pusztacsalád, Sarkad, Sarud, Simaság, Sipító, Szarvas, Székely (és Kisszékely, Nagyszékely külön), Szépalma, Szügy, Szögliget, Tét, Tolmács, Tök, Vaja, Vál, Vállaj, Városföld, Vaspör, Vatta, Velem és Üröm.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 01:26:26

@SchA:

Azért a '40-es évek második fele biztos jobban tetszene neki.:-S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 01:27:41

@jozicsenko:

Olyan szép hely, én még sokszor szeretnék arra kirándulni.:( Meg a Hortobágyi Csárdában sem lenne rossz elkölteni egy kiadós ebédet/vacsorát...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 01:29:40

@Roxvox:

A független képviselőkkel csak az a baj, hogy párton belül is akkora a szétforgácsoló erő, hogy a függetlenek tuti nem tudnának egy fia törvényjavaslatot sem megszavazni, így gyakorlatilag az egész egyenlő lenne a káosszal.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 01:31:35

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):

Éhes vagyok és fáradt. (Mint a dalszövegben.) Ilyenkor fokozott veszély fenyeget, hogy ideges leszek és rosszkedvű.:-/ Inkább böngészek tovább vicces településeket.:)

Plutonic 2009.01.21. 10:18:56

Ez a csendőrös felvetés egyáltalán nem rossz ötlet.

madisn62 2010.01.30. 10:52:06

Ezt olvassátok el!
www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1294130
Itt riogat, hogy majd a Fidesz bevezeti a vizitdíjat!!!!!!
Biztosan amnéziás a szerencsétlen! Nem emlékszik, hogy az MSZP vezette be, aztán a Fidesz kezdeményezett népszavazást, hogy leszavazzuk. TB járulék+vizitdíj, füstadó???? Ez a Fidesz terve? Mintha az MSZP vezette volna be ezeket nem? Vagy én nem jól emlékszem.
Van ai ezeket beveszi? Mert akkor azért tartunk itt, ahol tartunk!

süti beállítások módosítása