Skip to content


       Szűrés lista

TV székház - szinte ingyé'

Az állami vagyon elherdálása nem új keletű probléma, már a rendszerváltás óta nagyban űzik, és úgy néz ki, sosem ér véget. És mivel a kormány 200 milliárdot kíván összeszedni, csak a szociális tárcánál 60 milliárdot tervez megspórolni, nem mindegy, hogy például 1 db eset kapcsán bukott az állam közel 6 milliárd forintot. Sok kicsi sokra megy. Vajon hány ilyen eset van még?

A kereskedelmi televíziók megjelenésével és a nézőszám csökkenésével a 90-es évek végén rájöttek, hogy az 1897-ben épített Tőzsdepalota épülete túl nagy és korszerűtlen egy televíziós székhelynek. Vagyis kellene egy új, modern székház a Magyar Televíziónak.

1999-ben Szabó László Zsolt akkori elnök lépett: eladta az MTV otthonát az ÁPV Rt.-nek 6 milliárd forintért. Az állami vagyonkezelő évekig többször próbálta értékesíteni az épületet, de hiába. Végül a vevő 2005-ben a 3 millió forint jegyzett tőkéjű, 2005 tavaszán alapított, eleinte izraeli, majd kanadai hátterű Palace 17 Kft. lett, amelynek tulajdonosa a Virgin-szigeteken bejegyzett Burdock Investment Holding Corp., később pedig a Burdock Corporation Ltd. lett.

A kft. 2006 februárban átutalta a 4,5 milliárd forint vételárat az államnak, azaz az adásvétellel egyből másfél milliárd forint közpénzt bukott el az ÁPV Rt.

A folyamatosan növekvő ingatlanárak mellett egy kicsit furcsának tűnik, hogy 6 év alatt 25%-kal csökkenjen az ingatlan értéke. Nem nagyon tudok másra gondolni, hogy vagy 1999-ben áron felül vette meg az ÁPV Rt. a székházat (hozzá nem értés? korrupció?), vagy 2005-ben áron alul adta el (hozzá nem értés? korrupció?).

A remek üzlet megköttetett, ám akkor meglepetésszerűen érte a döbbenet a TV vezetését, hogy nincs is hová költözniük, és eladták fejük fölük az ingatlant. Ezért a MTV tárgyalásokba kezdett a Palace 17 kft.-vel, hogy ugyan hadd maradjanak már továbbra is bent a régi székházban, míg nem készül el az új székház. A kanadia kft. pedig nem egy szeretetszolgálat, ki is használta ezt az orbitális ziccert. Az MTV maradhatott, de 2007 nyarától évi 2 milliárd bérleti díjat kell fizetnie, és 2009 június 30-án lejár a bérleti szerződés.

Vagyis az MTV a székház eladásából befolyt 6 milliárd forint 2/3-át, 4 milliárdot eltapsolt 2 év alatt. A magyar állam ezen az üzleten 1,5+2+2 vagyis összesen 5,5 milliárd forintot bukott.
Megkérdezném azokat, akik ezeket a szerződéseket kötötték, hogy vajon a saját házukkal is kötnénk ilyen szerződést? Mert úgy látszik, az állami vagyonnal könnyű dobálózni. 
Bízom benne hogy az ügyészség kideríti, hogy kik a felelősek ezért, és hogy a hozzá nem értésükből fakadt ez a kis vagyonvesztés, vagy esetleg kaptak egy kis külsős segítséget, mondjuk a Palace 17 kft. jóvoltából.

Ugyanis ha a kanadai cég szempontjából vizsgáljuk az ügyletet, máris az évtized ingatlanüzlete rajzolódik ki. Megvették a 6 milliárdos ingatlant 4,5 milliárdért, majd a saját pénzükből 4 milliárdot visszakaptak 2 év alatt! Így összegezve: kemény 500 millió forintért lett az övéké a Budapest egyik legjobb helyén lévő böhöm nagy palota. Csak összehasonlításul, 520 millió forintba kerül egy 260nm2-es luxus penthouse a Vörösmarty téri irodaház tetején.

Nem is tudom, van olyan hülye, aki eladja a lakását 15 millióért, de nem költözik ki, hanem még két évig ott lakik, évi 7 milliós bérleti díjért???

De az MTV az új székházzal sem járt jobban.

A kormány még 2004-ben döntött úgy, hogy magántőke bevonásával felépítteti a Magyar Televízió új székházát Óbudán. (A Milleneumi Média Kft.-t a televízió székházának felépítésére 2001-ben az ÁPV Rt. alapította 4,6 milliárd forint törzstőkével.)

Az állam ezután eladta a Millenniumi Média Kft.-t a Wallis Ingatlan Fejlesztő, Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.-nek. Az MM 4,6 milliárd forint névértékű, száz százalékos üzletrésze 7,4 milliárd forintért került a Wallis tulajdonába. 

Az új székházat az MTV szintén bérelni fogja, mégpedig havi 993 ezer euróért (havonta négyzetméterenként átlagosan 10,74 euró lesz az fajlagos bérleti díj, 3,68 euró az üzemeltetési díja, az irodaterület bérleti díja pedig 11,4 euró lesz). 
Évente tehát kicsivel több, mint 3 milliárd forint lesz a köztévé lakhatása.


Viszont!

A bérleti szerződés 22 évre szól! Így összesen 70 milliárdot fog kifizetni bérlésre, miközben az új székház építése összesen 10-15 milliárdba kerül. A Wallisnak 3-5 év alatt visszajön az építés ára a bérleti díjból, onnantól már a tiszta profit csörgedez. 

Kinek előnyes ez a konstrukció? A Magyar Televíziónak vagy a Wallisnak?

Sőt, ha az MTV a székházáért kapott 6 milliárdot nem tapsolja el, csak 4-5 milliárd forintot kellett volna mellé tennie (mondjuk hitelt vesz fel), és lenne egy saját tulajdonú ingatlana. 

És a végére egy kérdés:
A 3,3 milliárdos bérleti díjat miből fogja kifizetni az MTV?
a, A reklámbevételekből, vagyis a profitból
b, a költségvetési támogatásból, vagyis az adófizetők pénzéből 

Címkék: közélet mtv pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr39886496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

binike 2009.01.20. 08:38:07

ez a TV székház már akkor kib*szta a biztosítékot nálam amikor múlt héten olvastam. Mivel a törekvés az hogy a közszolgálati TV-ben ne legyen reklám ezért az adófizetők fogják kifizetni az ősszes ezzel felmerülő pénzt.

Vámos Sándor · http://passport.blog.hu/ 2009.01.20. 08:42:59

Ennyi börtön nincs az országban.. mardjunk meg a voodo-nál: "dögöljön meg mind".

blogszemle (törölt) · http://magyar-blogszemle.blog.hu/ 2009.01.20. 08:46:11

@koborló: miért kéne ezeknek börtön? szélessávú internetelérés nem kéne odabent nekik? nehogymár. kőtörés és jó friss libalegelő. ha meg kiganézták az ólat, akkor lehet bent aludni is. ők se adtak a magyaroknak jobb helyet anno. legalább kipróbálják most majd, milyen is az.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.20. 08:50:00

Ez már a múlt héten gyomoridegre tett.

Viszont ami érdekelne: ezt írod:

Bízom benne hogy az ügyészség kideríti, hogy kik a felelősek ezért,

ezekszerint elindult vm. nyomozás?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.20. 08:50:30

Ha nem lesz feljelentés és nyomozás az zöld lámpa mindenkinek, hogy ilyet meg lehet csinálni. Akármikor. Akármilyen összegben.

Nem vagyok ügyvéd, de biztos van erre valami a büntető törvénykönyvben? Hűtlen kezelés?

Remélem Szellem segít :-)

J3sus (törölt) 2009.01.20. 08:51:42

Szokásos téma lesz, max felreppen egy hír, hogy nyomoznak, aztán szépen lassan mindenki elfelejti, és nem történik semmi.A mi pénzünkből kifizetik, akik jól jártak, azok meg élnek boldogan amíg meg nem halnak(remélem lassan, és fájdalmasan)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.20. 08:54:18

zero, meglesz a duma:

pillanatnyilag jó ötletnek tűnt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.20. 08:55:11

@J3sus:

Szó sincs nyomozásról, még az ötlete sem merült fel senkiben.

És ez a legszörnyűbb .....!!!

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.20. 08:56:29

egyébként meg, nézd már ezt a wallist. ezek milyen jó üzletemberek, nem? a dataplexre emlékszünk?

Potyoló 2009.01.20. 09:01:47

Természetesen véletlen, hogy Bajnai Gordonnak hívták a Wallis korábbi főnökét...

rolika 2009.01.20. 09:03:48

soha nem értettem, egy államnak miért jó bérelnie a saját területén lévő ingatlant. egy állam nem években, vagy évtizedekben, hanem században gondolkodjon, és akkor egyből nem csinálna ilyen ordináré hülyeséget.

a wallis egyébként nem bajnai-érdekeltség (volt) ?

(persze, olyan, hogy volt, ezeknél nem létezik, csak papíron)

Spielberg 2009.01.20. 09:05:17

@VonPerez:
Szabó László Zsolt ellen volt nyomozás, de megszűnt. És egy kiegészítés: Zsoltika nem csak a székházat adta el, hanem a TV teljes ingatlanvagyonát (A Bojtár utcát, a garázsokat, a lakásokat gárdonyi és siófoki szállodát, stb.) mintegy 11 milliárd ft értékben. És ez nem az MSZP alatt történt...
Volt nyomozás Ragács Imre után is, az is megszűnt, pl kiderült, hogy a TV székházban működő büfék (nem kis forgalommal) NEM fizetnek bérleti díjat...
Remélem, Rudi után is nyomoznak majd, bár "úgyse lesz semmi".
Most a TV-t egyébként a Czák-Rudi-Medveczky trió irányítja, ebből 2 jobbos, Rudi meg mindenki seggét kinyalja, ha úgy adódik.
Lehetne ezt sorolni, de minek, abszurdisztánban???

Spielberg 2009.01.20. 09:10:06

ja, és sosem lesz elnök.

Tapmancs 2009.01.20. 09:10:48

K*b*sz*tt durva! Hogy a jó k*rv*a anyját az összesnek! #%@"!& (ez cenzúrázott káromkodás volt)

becsületes adózó 2009.01.20. 09:17:11

Köszi a cikket zero! Pénteken pont ezt az indexes cikket olvasva telt be nálam a pohár és regisztráltam ide hogy ne csak passzív olvasó legyek.
Dobjunk össze és hasonló konstrukcióval vegyük meg a parlamentet. Ha kevesebb képviselő lesz, úgyis túl nagy lesz nekik, amíg épül a kormányzati negyed majd visszabérlik tőlünk, ott majd kapnak egy nagyobb konferencia termet :)

wlakos 2009.01.20. 09:17:49

Akkor az önkormányzati képviselő jogtalan gépjármű használatából eredő 70000Ft-os kár után miért nyomoztak egy évet? Ja mert ő nem milliók, ne adj isten milliárdokat tudott el lopni! /hiába ezért van a mondás lopni csak nagyban! speciel vezetőinknek sikerül ezt meg tenni az egész országgal + a jövőnkkel:(/ Ez a TV-s ügy emlékeztet Gyurcsány főnök Balatonöszödi nyaraló vásárlására.

broafka 2009.01.20. 09:21:00

A magyarázatoknak ilyesmikre számítok: "Történt egy kisebb baki..."

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.20. 09:38:11

@becsületes adózó: Szerintem is be kéne vásárolnunk magunkat a parlamentbe, már csak a kapcsolati tőke hiányzik, mert ha az megvan, akkor max. 1-2 milliárdból eladnák nekünk az egész pereputtyot, bútorostól, képviselőstől, mindenestől.

Ha a fiatalabb képviselőknek eladnánk a szerveit, a többieket meg eladnánk egy cipőgyárnak rabszolgaként, akkor már vissza is jönne az egész ráfordítás, a többi már tiszta haszon :o)

broafka 2009.01.20. 09:42:14

@Félkupica_Fehér_Főnök: Pluszban még lehúzhatnánk egy bőrt a tilosban dohányzókról büntetés gyanánt :).

toxikus 2009.01.20. 09:42:53

lehetek vmi miniszter?

jpmjpm 2009.01.20. 09:47:24

Ez az egész jól mutatja, hogy hogy működik nálunk a rendszer. Nagyban-kicsiben tök mind1, mindenki aki állami vagyon közelébe jut az lopni kezd.

Igazából sokkal jobban élhetnénk ha nem lenne minden ellopva az utolsó csavarig. És a legbosszantóbb, hogy az embereken megspórolják az utolsó fillérig a kiadásokat (csp, 13. havi stb...), de nem veszik észre, hogy igazából hol folyik el a pénz (illetve dehogynem, hiszen ők lopják el).

Maximio 2009.01.20. 09:47:31

Szép történet a közvagyon kezeléséről. Az állam rossz gazda. Akik ezt a szlogent kitalálták, mindent meg is tettek, hogy igaz legyen.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.20. 09:47:46

Mondjuk a privatizáció után, nem is tudom, min vagyunk meglepősve. Mindezekután még volt pofájuk újra előrángatni Suchmann Tamást.

Az agyhalottakra, gazdasági adatok és tények százezrei zúdultak tegnap este, de megvolt az utolsó reakció: akkor beszéljünk arról, hogy micsoda siekr az, hogy tudtunk adni gázt! Befejeztem ottani ténykedésemet, max. ha zeróéknál gyenge a kávé, akkor be-be ugrok sokkolni magam... Ha pedig újra megnyerik a választásokat, akkor...

toxikus 2009.01.20. 09:50:37

VonPerez · tokfa.blog.hu/ 2009.01.20. 09:47:46
én csak most csatlakoztam az odakommentelők táborához. nem való nekem asszem. reggel óta folyamatosan bazmegelek meg kurvaanyázok meg ilyennincsezek magamban:D

acel 2009.01.20. 09:52:55

Ez egy szokásos privatizációs megoldás, a sok pártitkárnak gyárigazgatónak tsz elnöknek nem volt pénze régen sem megvenni a gyárat. Megvették olcsón halaszott hitelre, és a nyereség fizette a hitelrészletet. Aki kimaradt az nem maradt le amíg van mit eladni. Minden szabályos.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.20. 09:52:58

@rolika:

Ja, én sem értettem miért jó a PPP, legfelejebb hogy nem egyszerre kell nagy összeget beruháznia az államnak, de az évek során az a többszörösét bukja el, illetve adja oda egy magáncégnek ...

A Wallis milyen jól járt, FIX bevétel 20 évig, évi 3,3 milliárd forint.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.20. 09:53:00

@VonPerez: Amikor tételesen leírtam, hogy mi lett elbaszarintva itten, akkor a végső érv mégiscsak az volt, hogy "ne felejtsük már el, hogy nem az mszp a hibás, az egész parlament felelőssége" xD

Én már csak 1-2 naponta megyek oda néhány komment erejéig, azon úgyis el tudnak csámcsogni 2-3 napig is akár :o)

Rwindx 2009.01.20. 09:53:45

És akkor még plusz információ hogy bajnai gordon a Wallis csoport egyik tulajdonosa, korábban (2005.12.31-ig) vezérigazgatója.

Nanehogymá 2009.01.20. 09:56:06

Ez is olyan ügy mint pl az autópálya építés:
Nem kéne 1 km-et 2 milliárdért építeni.....
Bár az utólsó átlagárakat tekintve ez jóval több mint 2 milliárd. Ha csak itt meghúznák a határt tögtön nyernénk. Ilyen esetekben mindig azon gondolkodom hogy pl 1 km autópálya árából az összes hozzá való gépet a legjobb szakikkal meg lehetne venni...

Az eladásoknál meg az APEH helyébben nagyon megvizsgálnám az ügyletet lebonyolító ember és családtagjainka vagyongyarapodását.... Gondolom papíron éhen halnak de egy nagy víztárolós háza mindnek van AMG mercivel.....

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.20. 09:59:40

@zero:

"Ja, én sem értettem miért jó a PPP"

így adjuk el a jövőnket. ismerős?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.01.20. 10:03:34

Ez tuti jól le van "papírozva" Tehát jogszerű, de maximum nem erkölcsös. Na és akkor mi van?

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.20. 10:06:50

@Nanehogymá:

apropó autópálya.
dolgoztam egy Mz-es projekten. alépítményt kellett építeni az M7 mellé. Aztán felvezetni a tervekre a változásokat.

mit ad isten, hát elvesztek a tervek! sehol senkinek nem volt meg az M7 építési terve. hogy rá lehessen vezetni a változásokat, bizony újra kellett felmérni és rajzolni.

ekkor jutott az eszembe, hogy vajon miért mindig a puszta közepén hagyják félbe az építést.
ha a város vége tába és az út között lenne 500 méter földút, az sokaknak szemet szúrna...
persze az autópályák soha nem a városban végződnek (kivéve budapestet). egyébként meg, ha hiányzik 1-2 kilométer a semmiben végető útbók, ugyan ki veszi észre?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.20. 10:19:41

Ha netán lesz is valami tesék-lássék nyomozás, bizonyíték hiányában szépen meg fog szűnni...Ez Magyarország.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.20. 10:22:16

Baszki, azt írtam, hogy korrupt az egész rendser, és lelőtt a moderátor, hogy rágalmazás...

Baszki 31.-ek vagyunk a világranglistán korrupcióban, akkor az rágalmazás?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.20. 10:24:00

Azért kellett elköltöznie a székháznak, mert a stratégák rájöttek, hogy a következő tatárjárásnál a rossz terepviszonyok következményében megintcsak nem fogják tudni megvédeni ezt a hatalmas jelentőségű szimbólumot :o)

Spielberg 2009.01.20. 10:24:29

és Cuslág ül börtönben... (JOGGAL)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.20. 10:26:47

@VonPerez: Szerintuk ez teljsen jogos legális biznisz.
Hát a főnökük is ezzel a módszerrel szerzett állami ingatlanokat (Öszöd, Szalay u. stb...) Semmiért megvenni aztán visszabéreltetni az állammal. Ez ám a buli. Nem hitelből szarakodni.

Nanehogymá 2009.01.20. 10:27:54

@Spielberg: De az is csak egy apró kolonc...
50 misi, nem mondom engem kihúzna a szarból.. De azért ez apró pénz ahoz képest amit ellopnak.....:(

broafka 2009.01.20. 10:27:58

@Félkupica_Fehér_Főnök: Az volt a legkomolyabb, amikor nekem azt írta valamelyik gyík, hogy ő még a saját pénzét is odaadná a kormánynak, szívesen (!).
Hoppá. Akkor gondolkoztam én is, hogy érdemes-e az árral szemben úszni. Kíváncsi vagyok onnan valaki átmerészkedik-e ide a "fidesz-blogra" zavart kelteni :))).
Amúgy én komolyan mondom, hogy nem vagyok meglepve ezen az mtv ügyön sem, szerintem ez már-már presztízs kérdés lehet a politikusok között, hogy ki tud nagyobb lehúzásban részt venni.
Aztán évvégeken zárt, titkos üléseken megszavazzák az év mutyidíját, a legpofátlanabb hazudozót, az emberekkel legjobban kibaszót, meg ilyeneket.

reKorrekt 2009.01.20. 10:29:55

@Nanehogymá: @denever:

Ekkora szrban egyáltalán mi a f@szért kell az autópálya építést erőltetni. Mondják azt hogy bocs, de idén nem építünk, mert szar van. De neeeeeem...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.20. 10:33:06

Cuslág is csak a főnököket akarta majmolni. Ha neki megy neki is. De lebukott az istenbarma.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.20. 10:34:53

Ezt az egészet nem értem. Ha van egy ingatlanom, amiben inygen lakom, (hiszen az enyém, már kifizettem) eladom, hogy bérelhessek egy másikat? Ez csak akkor értelmes, ha az új székházban az üzemeltetési költség legalább annyival kevesebb, mint amennyiért bérlem. Az kb. havi, 250 millió. Havi 250 millióval lesz kevesebb a villanyszámla, gázszámla és a parkolási díj az új székházban?
Hogy lehet, hogy Szabó László Zsolt még szabadlábon van?

Szabó László Zsolt szamárszex videó letöltés.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.20. 10:37:34

Végülis, a Strabag is csak Ausztriában korrupt nálunk nem. Szegény osztrákok meg még szóltak is nekünk, hogy, ha kell segítenek...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.20. 10:37:51

Ilyen zsíros biznisz után is képes Bajnai lopni az áramot. Villamosszéket neki. Lopott villannyal.

zala 2009.01.20. 10:38:10

"A bérleti szerződés 22 évre szól! Így összesen 70 milliárdot fog kifizetni bérlésre, miközben az új székház építése összesen 10-15 milliárdba kerül. A Wallisnak 3-5 év alatt visszajön az építés ára a bérleti díjból, onnantól már a tiszta profit csörgedez. "

akkor felraknám az i-re a pontot: a bérleti szerződés lejárta után az új székház tulajdonjoga nem kerül át az mtv-hez, hanem eldönthetik, hogy megvásárolják azt, tovább bérlik vagy kiköltöznek belőle.

Nanehogymá 2009.01.20. 10:39:31

@Korrekt Standartenführer: Na ez az !
Gondolom ha nem építenénk akkor nem tudnák megtömni a zsebüket...:(

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.01.20. 10:42:57

@Korrekt Standartenführer: Ez nem talált, gazdasági válság idején pont az olyan beruházásokat kell erőltetni, amik nem jelennek meg a piacon. Ez kb. két kategória: infrastruktúra-fejlesztés és hadsereg. Ferinek elég kevés ismerőse van a hadiipari beszállítók között, szóval marad az utópálya.

binike 2009.01.20. 10:44:06

@Korrekt Standartenführer: az autópálya építéssel nincs gond mert kell ... itt az a baj, ahogy építik és mennyiért. Előre felvásárolt földek az autópálya nyomvonalán, értelmetlen alagutak, völgyhidek stb. Olcsóbb is lehetne (ezt többen megerősíthetik) de akkor a döntéshozók nem járnának anyagilag jól.

Rwindx 2009.01.20. 10:47:20

@VonPerez: nem fizettél a moderátornak, szerintem ez volt a baj :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.20. 10:47:47

Előrebocsátom, nem vagyok szakember, de én is úgy gondolom, hogy az infrastruktúra fejlesztése fontos, pozitív hatása van az idegenforgalomra, és nem mellékesen a cégek letelepedési kedvére is. A probléma azzal van, hogy többszörös áron építik.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.20. 11:32:05

@laspalmas:

Persze!
AZ MTV helyében azt csináltam volna. hogy a 6 milliárdhoz felvesz 5 milliárd hitelt, felépíti az új székházat magának, az 5 milliárd hitelt pedig hoszsú távon törleszti.
Így lenne egy saját tulajdonú ingatlana, és nem fizetne 3,3 milliárd bérelti díjat ....

Nonszensz ...

zala 2009.01.20. 11:33:42

vajon miért van rossz érzésem az alábbi hírtől?


hvg.hu/kkv/20090120_mukaugyi_birsag_felfuggesztes.aspx

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.20. 12:01:59

@zala: Háát szép lesz. ezek szerint a haveroknak nem derogál felvenni az állami lét de még feketén is alkalmaznak. S ha lebuknak nehogymá kimaradjanak a jóból. Menjenek ezek a zavaros náthás picsába.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.20. 12:10:37

Háát akkor módosítanám, a jó kurva anyjuk picsájába!

reKorrekt 2009.01.20. 12:20:46

Valamit nem értek.
- Tőzsdepalota épülete túl nagy és korszerűtlen (6 Mrd Ft)
DE
- új székház építése 10-15 milliárdba kerül

Ezek szerint egy kisebb, de korszerűbb székház építés +4-7 milliárdba kerül? Tehát a meglévő tőzsdepalota korszerűsítése nem jött volna ki 4-7 milliárdból? Hozzáteszem így saját kézben is maradt volna, bár nem tömünk tele haveri zsebeket...

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.01.20. 13:25:25

Nem vagyok egy pénzügyi zseni, de ha én anno így bántam volna a zsebpénzemmel, akkor anyám úgy felképelt volna, hogy oda is becsöngetek ahol még csak az alapot ássák!....

Lezudius 2009.01.20. 14:21:18

Nincs valakinek egy olyan kimutatása, hogy mennyi volt állami vagyon 89-90-ben és mennyi most? Egy vödör kávé helyett?

molaris 2009.01.20. 14:53:46

@zero: @Rwindx:
Ez itt a lényeg!! Ki a fenét érdekel itt az ország? Akit érdekel az f * s z i s t a!
Mint mi!:)

Véraláfutás 2009.01.20. 15:56:03

Nem értem, mit csodálkoztok azon, mikor Mutyi ország Mutyi elitjének, a jéghegyei közül néhány a látóteretekbe csúszik? (Pl. a magyar tőzsde se magyar tulajdonú már :D)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 15:56:41

És ezek után még van pofájuk amiatt síni, hogy Toroczkaiék x millió kárt csináltak az ostrommal? B@sszák meg! Égett volna le az egész, olcsóbban kijöttünk volna. :S

Az ilyenekkel kéne kidíszíteni az Andrási út lámpaoszlopait karácsonykor!

Perverzsrac 2009.01.20. 16:51:26

Kedves zero. Ha emlékeim nem csalnak egy Gy. Ferenc nevű államférfi ugyanezt a konstrukciót alkalmazta a tisztiklubnál. (Bár a helyszínben nem vagyok biztos) Megvette hitelbő, élből visszabérelték és végül ingyen jutott hozzá egy kurvaértékes ingatlanhoz. Ez a modell már akkor is működött...

Perverzsrac 2009.01.20. 16:58:54

@zero: na pont az ilyen hozzáállás miatt nem leszel te soha MTV elnök! Ami jó az országnak az nem jó nekünk a haveroknak a parlamentben. ÉRTED?! És akkor válassz ki a fontosabb...

derelyegrádi szellem 2009.01.20. 16:59:08

@Perverzsrac:

nem, nem csal meg téged az emlékezeted. Majd minden ingatlanát így "szerezte", lásd Szalay utca, Öszöd.

Kivéve a lakóhelyéül szolgálót, azt először elkobozták a zsidó tulajdonosától, aztán kiutalték Apró elvtársnak, majd bagóért megvették (azt hiszem 6 millerért egy budai villát!).

Nincs igyenebéd, ezt kéretik megjegyezni!!

Perverzsrac 2009.01.20. 17:00:19

@Lezudius: nincs. De múltkor hivatkoztak rá tvben, hogy az európai átlag alatt van az állami vagyon aránya már egy ideje...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 18:50:24

@VonPerez:

Korábban már írtam, hogy azért csak 31-ikek, mert még ezt is korrumpáltuk.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 18:52:53

@Nanehogymá:

Cusinál nem a pénz a lényeg - persze az is fáj -, hanem a legfelső körökig vezető szálak, amiket természetesen minél teljesebb körűen elvagdosgatnak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 18:55:09

@broafka:

Ezért is kár, hogy a vizitdíj-automatákat eltávolították. Aki ugyanis szerette volna fizetni - mert nyilván megteheti egy héten ötször is -, az dobálja csak be ezután is nyugodtan.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.20. 19:11:00

@Lezudius:

Keresgéltem, de pontos kimutatást nem találtam. Viszont elolvastam ezt, igen tanulságos, még 1997-ből, amikor sok mindent nem lehetett tudni:

www.europe-ltd.com/mihalyip/privatis/HU_Priv_Nagyjabol_kesz.pdf

Lezudius 2009.01.20. 19:21:21

@Perverzsrac:

Jó meglátás(alatta van) a kérdés, hogy mennyivel? :)

Perverzsrac 2009.01.20. 20:48:12

napról nappal távolabb vagyunk a szinttől :) Ez az egy tuti:)

Plutonic 2009.01.21. 10:37:52

Kezd felmenni a vérnyomásom, pedig nem is kávé helyett van a poszt.....

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.01.21. 11:37:36

Ez kurvára arra emlékeztet, hogy a katonákkal teli laktanyákat civil örző-védőkkel őriztetik...

tommybravo 2009.01.22. 10:52:52

Eltiron: Azért az nem lenne egy túl okos megoldás, hogy a drágán kiképzett, valódi katonáink szedjék a belépőkártyát és szívják a cigit a bejáratnál.... Felvehetnének biztonsági orkokat, az talán jobban megérné, mint külsősöket megbízni, de a valódi katonáknak valódi munkát kell végezniük.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.01.22. 16:59:41

Nem meglepő, hogy a Wallis van az egész mögött. Ők aztán értenek az üzlethez. (...|.....)

Rocky 2009.01.22. 17:48:01

Ugyan azt csinálták mint a Moszkva téri Posta Központtal.

Azt is eladták, 180e forintos négyzetméteráron.
Most luxusszálloda lesz belőle.

A posta kibérelte a Gate Way felét azt hiszem 10 évre, évi 1 mrd körüli összegért.
Aztán ha elfogy a lé, akkor se székház, se lóvé...

Erre az okos mszp-s főnököm azt mondta, hogy a csőd előtti cég épít csak székházat. Aki székházat épített az mnd tökrement szerinte. És IGEN-IGEN, az állam a legrosszabb gazda.
Hát ezt bebizonyítják folyamatosan...

Persze nem épít saját székházat az ericsson, a t-mobil, vodafone stb... persze

Csak a magathetetlenség szemléltetése képpen, a Gate Way 6 hónap alatt épült fel, a királyi postának, 8 azaz NYOLC hónapra volt szüksége arra, hogy a tetőn lévő MAGYAR POSTA feliratot "megterveztesse", felszerelje.

süti beállítások módosítása