Skip to content


       Szűrés lista

Elszólta magát a rendőrkapitány

Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány a délelőtti sajtótájékoztatóján bizony elszólta magát. 
Nem volt politikailag korrekt megfogalmazás, valószínűleg már izzítják is Budapesten a "rasszista billogot". A Hírszerzőn egyenesen "Cigányozó rendőrfőkapitány" címmel írnak az esetről.
Pedig a tények makacs dolgok ... természetesen borítékolható, hogy nem azzal fognak foglalkozni, hogy milyen tényeket állított a kapitány, és hogy ennek mi az oka, hanem azzal, ahogy mondta ...

"Valamennyi bűncselekmény, valamennyi elkövetője cigány volt. Összesen 8 ilyen utcai támadásban kellett intézkednie kollégáinknak. Buszmegállókban, járdán támadtak meg járókelőket. Az elkövetők sok esetben erőszakot is alkalmaztak. Volt, akit kézzel, volt, akit bottal ütöttek le. Az utcai támadásokkal összefüggésben 11 főként huszonéves elkövetőt vettek őrizetbe kollégáim.
Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások - ami ilyen erőszakos jellegű rablások - elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon azt kell, hogy mondjam, hogy legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük.
(Az utcai támadásokkal összefüggésben őrizetbe vettek között 3 gyermek-, 3 fiatalkorú, és 5 felnőtt van. Legtöbben már voltak büntetve hasonló jellegű bűncselekményekért.)"

Bővebben az Index-cikkben.

Ezek után érthető, miért tilos etnikai alapú statisztikát készíteni a bűncselekményekről...

Címkék: rendőrség

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr13912394

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Crile's 2009.01.30. 18:15:02

Ha Rómában jársz...Az utóbbi idők nem túl vidám eseményei - így a cigány családok elleni támadások és a kiskunlacházai gyilkosság - nagymértékben felkavarták a felszínt cigánykérdésben. No nem, mintha a mélyben nem dúlna a vihar már sok-sok éve. Egye…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.30. 21:10:42

Es meg azt kerdeztek tölem, hogy miert költöztem el Miskolcrol?
Mert Borsodban csak sör vilagos.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.30. 21:11:17

@Spielberg:

Na olyan várzseni szerintem én is vagyok.:P
Amúgy meg szerintem is értelmetlen a dolog, nyilván nem csak török őseid voltak, és valószínűleg sosem fog kiderülni, hogy a 15. század elejétől pontosan kikkel keveredtek az őseid - mert a Kárpát-medence mindig is a népek országútja volt -, ahhoz elég jó okleveles anyagnak kéne itt lenni. Az meg nincs.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.30. 21:11:50

@Spielberg:

Meg egy csehországi vár, ennyi erővel.:P

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.30. 21:12:15

@VonPerez: A költségtérítéssel való visszaélés ez is...

Carnivora (törölt) 2009.01.30. 21:14:06

Megmagyarázhatatlanok a miskolci rendőrkapitány kijelentései, közölte péntek délután Gusztos Péter, az SZDSZ frakcióvezető-helyettese. Pásztor Albert pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a decemberben, januárban Miskolcon történt valamennyi rablási "bűncselekmény elkövetője cigány származású volt".

index.hu/politika/belfold/miskcig0130/

Megdöbbentő egy embernek ennyire nincsen fogalma a magyar valóságról? :O

redriot77 2009.01.30. 21:14:29

@VonPerez: rendben.
Az előbb kissé nyersen és ingerülten írtam. Még Gusztosnak sem kívánom hogy őt vagy hozzátartozóit cigánytámadás érje, de nem tudom hogy mi más nyitná fel az ilyen holdkórosok szemét, hogy lássák: nem kisebbségvédelmi alosztályok kellenek a kapitányságokra, hanem az ellenkezője.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.30. 21:17:16

@hannibal22:

Szerintem felszólította a cigányokat, hogy ...khm...szóval ne hagyják magukat.

Spielberg 2009.01.30. 21:19:04

@Mj: ja, az, egy vár...
egyébként a NG vérvizsgálata (DNS) megmondja, ki honnan jött, és kivel keveredett...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.30. 21:19:50

@Spielberg:

Én eddig sem szavaztam rájuk, de mi mást tehetnék még?:)

Corry 2009.01.30. 21:21:30

@Carnivora:
Majd a szavazók fel fogják világosítani.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.30. 21:23:15

@epres négercsók:

Inkább nem válaszolok, mert az tényleg nem lenne vicces.:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.30. 21:28:47

@redriot77:

Meg fogsz lepődni, tudtommal van egy kisfia.:-S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.30. 21:29:20

@VonPerez:

Öhh, ezek szerint az is lehet, hogy a nemét majd ő dönti el, ha nagykorú lesz?:)

Spielberg 2009.01.30. 21:34:26

@Mj: mindenkit akit tudok, felvilágosítok, tényekkel, hogy ez egy korrupt, patkány banda!
OK, más se jobb, de ennél rosszabb nincs.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.30. 21:34:34

@Spielberg:

A Kárpát-medencében szerinted kikkel nem keveredtünk?:) Kb. az indiánokkal, az ausztrál őslakókkal meg a feketékkel nem.:) Én csak azt tudom, hogy apámnak fekete haj-kék szem párosításhoz belső-ázsiai vércsoportja van - az enyémet még mindig nem tudtam kideríteni -, én pedig kb. 80%-ban rá hasonlítok, csak ehhez képest meg tisztára mediterránok a vonásaim.:) (Amúgy szegény nagyanyám szokta volt mondani, hogy a családban minden volt már, csak román pópa nem.:))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.30. 21:37:08

@Spielberg:

Nekem eddig kereken egy, azaz egy darab szadeszos ismerősöm volt, ő meg lefasisztázott már azért is, mert 2 éve október végén '56-os lyukas zászlós, Kossuth címeres póló volt rajtam, pusztán mások emlékeztetése kedvéért.:)

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.01.30. 21:38:34

Ahogy én látom, nem sokáig tartja már magát a hazugságra épülő nemzetiségi-politika. megérdemelten hiteltelenné válik - bár régebben is az volt, csak kevesebben mondták ki "hangosan", persze úgy egyszerűbb: nincs cigánybűnözés, nincs cigány-nyomor, nincs cigány-munkanélküliség (ha nem beszélünk róla), így nem is kell foglalkozni vele/költeni rá.
személy szerint viszont legnagyobb fájdalmam, hogy közben szép lassan lejáratják a liberalizmust, mint eszmét.

irrelevant 2009.01.30. 21:41:56

@Mj: Milyen az a belső-ázsiai vércsoport?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.30. 21:43:08

@ozirisz:

Ez ugyanolyan eltorzult liberalizmus, mint amilyen eltorzult volt a kádári rezsim szocializmusa. Bár konzervatív értékrendet vallok magaménak, mind a két előbbi értékrendet tisztelni tudom bizonyos jellemzőiért, csak ugye ezek nincsenek jelen az országban.:-/

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.30. 21:44:28

@Véraláfutás: Egyrészt valóban lehet röhögni a hazai titkosszolgálaton bizonyos aspektusból szemlélve (ami vagy szándékos az nbh részéről, vagy nem), de lebecsülni őket nem szabad. Ha csak a fele igaz annak, amit hallottam a 'cég' tevékenységéről, -és szerintem igaz- akkor már nem félek a nem nyílt forráskód miatt.

Ha pedig a hazai informatikai analfabétizmura akartál utalni, akkor nagyobb félnivalónk lenne az open source megoldásoktól ;o)

Viszont én nem ezt a részét hegyeztem ki a dolognak, szerintem nagyobb baj az, hogy a vezető informatikusképzés idehaza sehol sincs, és románia ebből a szempontból bizony 'bezzegország' lett... állami képzésben legalábbis biztos. A hazai önképzőkörökről most nem beszélnék, mert ők ott vannak a szeren, csak ugye ez egy nagyon szűk réteg.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.30. 21:58:09

@Mj: Na, ezért kell neked kapucnit húznod, mert ezek után bármelyik fél felismer, véged :-D

Spielberg 2009.01.30. 22:07:51

na, most megint majdnem megváltottuk a világot. :)
de legalább egyre többen beszélünk róla
nem lesz (talán) úgy elsumákolva, mint az ügynöktörvény... (ami szerintem az ország szégyene a mai napig)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.30. 22:12:15

@Mj: Ja, kemény dolgok ezek, pláne így mai fejjel belegondolva. Amikor azon húzom magam, hogy milyen elb.szott rendszer ez a mostani, akkor gyakran eszembe jut, hogy akkor mi volt, vagy mi lehetett, mert persze fogalmam sincs, hogy mi lehetett akkor az 'objektív' valóság.

Végeredményben persze ez sosem tudja elfelejtetni velem, hogy ami most van, az sok szempontból nagyon gáz :o)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.30. 22:13:33

@Mj: Persze, hogyne kapnál, akár kettőt is, vagy rögtön hármat...


...feltéve, hogy lesz pincér, és még meg is kéred, hogy hozzon neked xDDD

Asszem 2009.01.30. 22:16:00

Gusztos nyilatkozata szerintem tragédia, de ahogy nem kötjük össze a cigányt a bűnözéssel azért, mert cigány, úgy az SZDSZ-t se kössük össze a liberalizmussal...

Azért, mert vannak hülye liberálisok (~bűnöző cigányok) még nem minden liberális hülye (~nem minden cigány bűnöző).

Mertcsak 2009.01.30. 22:33:11

Ugorjatok csak hama az Index címlapra!
Pásztor Albertet leváltották!
Átmenetileg.
Hát a pofám leszakad!

peti1000 2009.01.30. 22:34:01

friss!

Leváltották a cigányozó rendőrkapitányt:
index.hu/politika/belfold/paszt0130/

Véraláfutás 2009.01.30. 22:34:12

@Félkupica_Fehér_Főnök:

"Egyrészt valóban lehet röhögni a hazai titkosszolgálaton bizonyos aspektusból szemlélve (ami vagy szándékos az nbh részéről, vagy nem), de lebecsülni őket nem szabad. Ha csak a fele igaz annak, amit hallottam a 'cég' tevékenységéről, -és szerintem igaz- akkor már nem félek a nem nyílt forráskód miatt."

Ha az általad mondottak iagazak, akkor elég ellentmondásos számomra az NBH tevékenysége kis hazánkban.
Gondolok itt arra, hogy rengeteg a korrupt ügy, a lenyult/elutalt pénzek, de ezekből az esetekből alig kerül napvilágra valami, és főleg alig jut el az igazságszolgáltatásig. Ott van a magyar nyúlak témáján keresztül, az elit mutyi ügyei. Ezekben miért nincs kezdeményezés, eredmény felmutatás a kedves NBH részéről. A jelenlegi esetek általában valamilyen cilvil infóból, oknyomozásból pattantak ki...
Az államellenes tevékenységet (ugye nem csak katonai stratégiákban kell gondolkodni, hanem minden olyan tevékenységre-folyamatokra, ami az állam biztonságát - STABILITÁSÁT veszélyezteti) nem csak a külföldiekkel szemben vizsgálnám. Ha meg rengeteg dologról tudnak és van anyag, azok mire várnak (zsarolási pozíciókhoz persze jók)?
De javíts ki, ha tévedek, és rosszúl látom a dolgokat, végülis egy laikus vagyok e témában, de a józan paraszti észnek, ami itt folyik több, mint egy évtizede, sokminden ellentmond számomra.

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2009.01.30. 22:34:52

Ez komolyan hihetetlen. És mi meg tűrjük.

Mertcsak 2009.01.30. 22:35:36

Átmenetileg=az ellene folyó vizsgálat idejére.

Asszem 2009.01.30. 22:36:27

@peti1000: beszarás :(

Remélem nagy botrány lesz az ügyből, és így még több emberhez jut el az üzenet, hiába próbálják a rasszizmus mögé bújva szőnyeg alá söpörni.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.30. 22:36:48

A büdöskurvaistenfaszát!
Megint adtak lovat a kibaszott cigányok alá!
Ez már tűrhetetlen!
Itt nincs szabad vélemény nyilvánítás???
Itt hamarosan háború lesz!

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.01.30. 22:36:58

Jesszum Pepi! A Kurucinfó meghekkelte az Indexet!! :DDDD

Ilyen címlap fogad ezen a békésegyüttélés-illatú péntek estén:

A miskolci utcai rablásokat kizárólag cigányok követik el
index.hu/politika/belfold/cigbun090130/


Lopások miatt bezárnák a sarkadi Tescót
index.hu/politika/bulvar/tescsarkad01/

Aztán a jó kis magyaros szőnyeg alatt rohasztós megoldás:

Leváltották a cigányozó rendőrkapitányt
index.hu/politika/belfold/paszt0130/


mi lesz itt, Sajókám, mi lesz itt??

Asszem 2009.01.30. 22:38:55

Na, akkor én hajlandó volnék aláírni a rendőrkapitány rehabilitálása érdekében. Vagy legalábbis valamilyen formában kifejezni a tiltakozásomat amiatt, hogy ez a leváltás egyáltalán megtörténhetett.

Tassadar 2009.01.30. 22:39:03

Görényit kitüntetik, aki meg kimondja az igazat azt leváltják...HÁT A JÓBÜDÖSKURVANYUKAT!!!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.30. 22:40:26

Ezt a köcsögöt kellene a cigányok közé vetni!

Az ORFK közleménye előtt Gusztos Péter is reagált a miskolci rendőrkapitány kijelentéseire. Az SZDSZ-es politikus azt írta: "Megmagyarázhatatlannak tartom, hogy a közrend védelméért felelős személy ilyen kijelentésekre ragadtassa magát egy olyan országban, ahol a kirekesztettség és a kisebbségvédelem továbbra is megoldatlan probléma" - fogalmazott a politikus.

Ileyeneket állít! Szarjon szögesdrótot.

Véraláfutás 2009.01.30. 22:41:37

@Véraláfutás:
Persze, ha a füleseket az NBH szivárogtatta ki, a különböző ügyeknél, a megfelelő médiumok felé, nem lepődnék meg, de akkor ezek felülről irányított események, amik az NBH politikai függetlenségét kapásból elássák. (Mondjuk naivitás lenne hinni Abszurdisztán intézményeinél a politikai függetlenséget :( )

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.01.30. 22:45:44

@Asszem: Csatlakozom! Most már valami tényleg történhetne ebben a K(ellemes) országban!

Spielberg 2009.01.30. 22:48:15

tudom, hogy más is linkelte, de nem volt kedvem idézni... ennyit erről az országról, jóccakát!

SirBors · http://kisby.blog.hu/ 2009.01.30. 22:50:28

Miskolciak: Ha minden igaz Vasárnap 5 órától a Városház Téren tüntetés Pásztor Albert mellett, minnél többen gyertek!!!!

Asszem 2009.01.30. 22:50:34

@Spielberg: Ja, a miskolciak biztos örvendeznek, mert lesz egy politikailag korrekt rendőrkapitányuk, továbbá a magyar nyelv is gazdagodni fog a jelenség mindenki által érthető újabbfajta körülírásával.

már csak a problémával kellene kezdeni valamit, bár most, hogy leváltották a cigányozó rendőrt, a probléma is megszűnt létezni.

Ilyenkor kéne egy normális köztársasági elnök, aki közbe mer lépni a tekintélyével.

Asszem 2009.01.30. 22:51:57

@SirBors: Helyes, nyomják csak, Pesten is kéne valami hasonló, és a legjobb lenne, ha valami cigány szervezet szervezné, mert biztos vagyok benne, hogy a normális roma többség számára ez ugyanannyira felháborítóan vérlázító...

epres négercsók 2009.01.30. 22:53:04

Na akkor én elmentem tüntetni... Mocskos szemetek!!

Mertcsak 2009.01.30. 22:57:02

@SirBors:

Én nem vagyok miskolci,de remélem nagyon sokan lesztek!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.30. 23:03:01

Srácok, most kaptam a hírt telefonon ...írtam róla egy új posztot ...

Ja, valaki azt mondta lehet, hogy nem lesz téma 2009-ben ... mu-ha-ha :-(((

mind2 (törölt) 2009.01.30. 23:04:25

@páctivald: mondjuk március 15 ? ;)
Nézzük ma az összes csatorna összes híradóját, és azt mondja a férjem :
A jó kurva anyjukat. Tönkrevágták a szüleink életét, tönkre a miénket, és tönkre a gyerekeinkét is. 7 év kellett hozzá.
Én meg átmegyek az Argentína 2001 témájú blogokra meg cikekkre, meg kitalálom, hogy élessem túl majd a családdal a következő 1 évet.
Lófasz lett itt EU tagság nyújtotta védelem. Megfektet bennünket az IMF, aztán leshetünk.
De ha valaki kimondja előttem azt a mondatot, hogy kommancsokra szavazott bármikor a történelemben, azt felrúgom :((((((

irrelevant 2009.01.30. 23:04:34

@zero: Csak győzzétek megírni...

dr.justice 2009.01.30. 23:06:36

Nem én találtam ki de teljesen egyetértek vele. Ha a rendőrség nem tudhatja, nem tarthatja nyilván etnikai alapon a bűnözőket, az úgynevezett jogvédők honnan tudják, hogy adott esetben ki cigány, ki nem ? Honnan állapítják meg, hogy cigányt embert ért-e valamilyen hátrányos megkülönböztetés vagy mást ? Nekik van nyilvántartásuk, vagy arcról döntik el az etnikai hovatartozást ?

Mertcsak 2009.01.30. 23:10:43

@mind2:

Akkor pont ráérek!:)

mind2 (törölt) 2009.01.30. 23:10:54

@dr.justice: évtizedekig volt nyilvántartás, hogy ki cigány és ki nem a büntetésvégrehajtási intézményekben bazze... Jah, hogy az még az átkosban volt ? Szép veretes statisztikai oldalakat vezettek... Igaz az maga volt a diktatúra.
Gusztosnak meg a jó édes anyját az érettségijével, foglalkoztak volna a gazdasággal 7 évig, nem a kormányzati kurválkodással.... kinn is vagyok benn is vagyok...mindezt megkoronázzák azzal, hogy a barnamedve meg átment riporterbe.... Menjenek a picsába a 2százalékukkal,
sík ideg vagyok :(((

vadasmarha balra 2009.01.30. 23:12:11

Hogy költöztessék be a politikusokhoz társbérlőnek
az agyonvédett netuddki milyen etnikumu miskolci
banditákat!!!!

www.zoom.hu/belfold/eltavolitottak-a-ciganybunozest-emlegeto-rendorkapitanyt-38160.html?ref=hk

Meg természetesen az ország egyetlen becsületes rendőrfőkapitányát kell az állásából kitenni?!?!
NORMÁLIS?????

mind2 (törölt) 2009.01.30. 23:12:47

Mivel ideges vagyok : aludni sem tudok, és káromkodni fogok zero bocsiiiii Komolyan szétvet az ideg...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.30. 23:14:34

@páctivald: De végül is, a saját sírjukat ássák, hajrá gusztos, hajrá szdsz!

mind2 (törölt) 2009.01.30. 23:17:16

@vadasmarha balra: Nem, nem, nem normális ! Biztos azért tették ki a helyéről, mert nem bírták kivárni, amíg véletlenül öngyilkos lesz ?
Hanem az üzenete ennek micsoda lesz ????
Hogy bammeg, ha cigány vagy, mától kezdve azt csinálsz amit akarsz, mert szarjuk le a rendőrséget, lásd valami főnök is azt mondta mi rosszfiúk vagyunk, erre kiba....ták a helyéről, hát gádzsóóók, szabad a pálya.... Valami kurvára a fejére állt ebben az országban. Már nem hiszek abban, hogy mindez véletlen :::(((((((((((

mind2 (törölt) 2009.01.30. 23:18:34

Eddig sem hittem. De most már biztos vagyok benne :((

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.30. 23:33:22

@Véraláfutás: Én is laikus vagyok, ezt szeretném rögtön leszögezni.

Az nbh elsősorban az országot érő külső fenyegetettség ellen lett létrehozva, ezután következnek csak a belső gondok.

A tevékenységükről annyit tudok, amit egy (nbh-s) csoporttársam és az egyik szakmai (volt nbh-s) tanárom elfecsegett. Hidd el, hogy sem technikai, sem pedig humán erőforrásban nincsenek lemaradva egy európai országhoz képest.

Viszont, amíg a mindenkori kormány felügyeli az nbh tevékenységét (és ezt fel is használja múló pártpolitikai érdekekből) , nos addig ne számíts semmilyen korrupciós ügy felderítésére.
Ha azok fönt rámutatnak valakire, akkor az illetőnek nem csak az állása szűnik meg, hanem a szakmai előremenetele is, kb. ugyanaz mint a rendőrségnél. Politikai szempontból impotens a szervezet, de ha a hazai politikát kell megvédeni, akkor bizony elég potens.
Gondolj csak arra, hogy hány szlovák terrorista robbantgatott a választások környékén... bizony egy sem (de ez ugye csak egy vicc volt :o) )

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.30. 23:38:53

@mind2: Én még most is azt mondom, hogy ennek piszok csúnya vége lesz, no de nem a mi szempontunkból... és az is igaz, hogy pont ebben a posztban írtam, hogy Pásztor Albertnek nem kell féltenie a beosztását, de valami olyan közel kerültünk már a fordulóponthoz, hogy a fent említett rendőrelvtárs is csak jól jöhet ki a dologból.

Hamarosan meglátjuk, legyen nekem igazam :o)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.30. 23:48:06

@Noname Cowboy: Gusztos már oly' régen leírta magát, egy súlytalan senki ő

nem szeretem túlzottan a Tomcat gyereket, de erre mindig mosolyogva emlékezek vissza :o)
www.youtube.com/watch?v=cXOH-GG1ioE

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 00:11:37

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Már késő.:) Ha rákattintasz a nickem mellett lévő blogra, bármelyik hozzászólásomnál megnézheted, hogy hogy néz ki az arcom.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 00:15:35

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Igen, akkor fel is akaszthatták volna az egyik nagyapámat "Békét, kenyeret" szövegű röpcédulákért, de nem vallott semmit kényszervallatásnál, és a kínzást is túlélte. Szegény dédapám viszont belehalt az ávós módszerekbe. Ma meg minden további nélkül elküldöm anyukájába Veres Janit, szemtől szembe, és még itt vagyok. (Bár nem tudom mi lett volna, ha a Fetserrel találkozom az utcán.:-O)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 00:16:07

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Csak hármat?:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 00:20:51

@Asszem:

Sólyomnak mégis milyen hatásköre van ehhez? Gyakorlatilag egy díszpinty-pozíciója van, így is "túl aktív".

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 00:22:26

@mind2:

Miért, te nem voltál szavazóképes az átkosban?:P A nagybátyámat szabályszerűen bekísérték ilyenekkor...

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2009.01.31. 00:41:37

TÉRFIGYELŐ KAMERA A MEGOLDÁS ÉS MÉG 10-20 PRIVÁTBÖRTŐN ÉPÍTÉSE. rablásért 2-5 ig terjedő szab.v. szabható ki. Ha ott a felvétel, bírók szigorúan lépnek fel. Szdsz-es buzik meg pofáznak hogy ők majd megoldják a kisebbségi kérdést. A JÓ K....... ANYÁTOK! 2002 TŐL MI A GE.IT OLDOTTATOK MEG? SEMMIT! DE HA POFÁZNI KELL, AKKOR AZONNAL KIADJÁTOK A SABLON SZÖVEGET... SZÁNALMAS! AZ EGÉSZ ORSZÁG KEZD EGY ROSSZ VICC LENNI.

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2009.01.31. 00:42:39

megoldásról az a baj, senki nem beszél, és itt sok politikusra lehet gondolni aki nem tett semmit... A segély elvonása sajnos nem megoldás. 22-es csapdája a story mert egy cigányt nehezen vesznek fel jó munkahelyre pont a rossz tapasztalat miatt. ha meg választani lehet akkor jó h nem a munkát választja. Valamiből nekik is élniük kell. Lassan csak az a megoldás marad egy roma/nem roma fiatalnak aki el szeretne érni valamit, hogy elmegy ebből az országból. Külföldön, az Indiaiak jó munkaerők, (igaz h sokan igénytelenek és nem fürdenek de ez sem a többség) ugyanúgy néznek ki mint a cigányok, és mégsem bűnöznek. Ki a hibás. egyértelmű. Az ÁLLAM. Mo-n ma 2009 ben, akár cigány/nem cigány vagy, egyszerűen nem éri meg dolgozni. Ezt jól elkúrta valaki... Szomorú hogy ide jutott ez az ország.

dagger 2009.01.31. 00:44:13

@Félkupica_Fehér_Főnök:
"Pásztor Albertnek nem kell féltenie a beosztását, de valami olyan közel kerültünk már a fordulóponthoz, hogy a fent említett rendőrelvtárs is csak jól jöhet ki a dologból.

Hamarosan meglátjuk, legyen nekem igazam :o) "

Nemnyert...

Leváltották a cigányozó rendőrkapitányt
| 2009. 01. 30., 22:14
index.hu/politika/belfold/paszt0130/

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.31. 00:50:10

@Mj: Azt már régen megnéztem, e hét szombatján majdnem le-reakcionistáztam egy barnakabátos csajt a keletiben, mert azt hittem, hogy Te vagy, de láttam a megszeppent arcát és inkább nem frusztráltam a hülyeségeimmel, mert egy naiv és ártatlan lányt nem illik ilyenekkel zaklatni xDD

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.31. 00:55:29

@dagger: IGEN-IGEN!!! :o)

Csak az a bökkenő, hogy én nemsoá' elrepülök innét, és ha addig nem oldódik meg ez a Pásztor ügy, akkor lehet, hogy kint maradok, de szerintem sokáig nem tudják tartani a liberális baromságot a tüntetések ellenében.

Tényleg nem hittem volna, hogy ebből baja lehet Albertnek... :o(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 01:06:53

@dagger:

Erre mondom azt, hogy eltűnt a Pásztor, maradnak a birkák...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 01:09:32

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Nincs is barna kabátom - csak fekete van, mert náczi vagyok -, meg nem is járok a Keletiben.:P Ezek szerint se naiv, se ártatlan nem vagyok?!:) Egyébként meg nem értem, eddigi életemben már legalább háromszor kevertek össze valaki mással úgy, hogy azért annyira nincs tucatarcom, szörnyű.:-S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 01:10:34

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Ejj már, hogy a normális emberek mennek el innen.:-/ Legalább jó messzire?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.31. 02:04:46

@Mj: Se naiv, se ártatlan nem vagy ,ezt így a net sűrű és átható távolából megállapíthatom :o) (Náczi persze még lehetsz)

Én csak egy kapucniból kivillanó szempárt láttam, majd miután elsétáltam mellette, egy kissé megviccelt a arc-felismerő szoftverem, de ezt a hibát rögtön korrigálta a zebránál visszaforduló hölgyemény (naiv, ártatlan kislány) tekintete. Ami, nem mellesleg megkímélte a reakcionista-bolsevik-nácioid beszólásoktól is.

Igazából most derül csak ki, hogy milyen veszélybe sodrod a mit sem sejtő, tinilányokat, én nem is bírnám elviselni az ilyen lelkiismereti útvesztőket... tényleg szörnyű lehet xDDD

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.01.31. 02:13:10

@Mj: Ejj már, ez meg milyen sértegetős szöveg már, hogy a 'nooormáális' emberek?!? (ezt utoljára a besenyő pistabácsitól hallottam xD )

Én csak a ködös albionba megyek, egészen egy hétig, mert more kommenttársunk tartozik nekem egy sörrel, és utálom ha tartoznak nekem, de aztán persze még kint maradhatok, ha jó állást ajánlanak :o)

Persze a blogra így is - úgy is visszatérek... egyszer... valamikor ;-)

gordu 2009.01.31. 03:19:23

"az ORFK vezetõje vizsgálatot indított és addig is, leváltotta posztjáról Pásztor Albertet."

szarország.

szaremberek szarországa.

gordu 2009.01.31. 03:21:00

:(

bocsánatot kérek, szomorú vagyok.

ionsrác 2009.01.31. 03:28:34

Hát akkor most jön az, hogy a lakosság elkezd fegyvert vásárolni, vagy mi jön most? :)
Tényleg.
:)

nagyfej 2009.01.31. 06:58:09

De könyörgöm ha egyszer cigány származásúak a szarháziak , akkor miért baxa a csőrüket ha lecigányozzák?????

Ha minket leMagyaroznak akkor azt is büntetni kell!!

SheronComb 2009.01.31. 07:07:55

Ó, így lenne ötösöm a lottón! Tudtam, mire felébredek már nem lesz a helyén a rendőrkapitány. Rohadt ország ez! A bűnösök röhögnek a markukba, az ártatlanokat meghurcolják.

SheronComb 2009.01.31. 07:14:05

@nagyfej: A közelmúltban egy étteremben nézegettem az étlapot, kérdezem a felszolgálót, mi az a betyár pecsenye? Mondja, hogy fokhagymás hús, szalonnával. Mondom, ez cigány pecsenye. Mondja, ja-ja, de nem merik már annak hívni.
Itt tartunk!

laserjet 2009.01.31. 07:32:39



Hiszen már Kuncze "klubrádiósparlamentiriporter" Gábor is megmondta mikor belügyér volt:
Megélhetési bűnözés.
Úgyhogy nem büntetni kell a drágákat, hanem megdicsérni, és segíteni!
Ugye ti is elhiszitek az SZDSZ-nek?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 08:28:11

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Húha, akkor gyorsan át kell operáltatnom az arcomat valami jetű-szerűvé.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 08:30:06

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Ja igaz, te nem tartozol közéjük.:P Basszus, angol sört akarok inni...:(
Vastagbőr nélkül meg úgysem fogod kibírni, túl mazochistának tűnsz.:P

SheronComb 2009.01.31. 08:53:09

Felhívnám minden polgártársam figyelmét, aki holnap részt vesz a miskolci tüntetésen, hogy még véletlenül se legyen nála papírgalacsin, mert az súlyos szankciókat vonhat maga után!

HZ323F · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=33417 2009.01.31. 09:17:10

Végre egy tapasztalt rendfenntartó, aki ki meri mondani a súlyos valóságot. Előre is sajnálom, hogy nem sokáig lesz a pozíciójában, mert gyanítom, a kedves jogvédő szervezetek, bulvár, és egyéb politikai nyomás miatt, egy ilyen "rasszistának" távoznia kell.
Én támogatom a kapitányurat! Ki van velem?

SheronComb 2009.01.31. 09:20:31

@HZ323F:" Előre is sajnálom, hogy nem sokáig lesz a pozíciójában"

Már kirúgták!

AsgardV 2009.01.31. 11:56:23

Whoa, látom néhányan jól megsértődtek. Úgy látszik rosszul fejeztem ki magam. Sajnálom. Így persze az - egyébként releváns és elgondolkodtató - kommentem lényege nem nagyon ment át.... :)

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.01.31. 11:57:01

Emberek, nem lehetne Pásztor mellett valamilyen szolidaritási aláírásgyüjtést vagy mittudoménmit kezdeményezni? Tököm tele már azzal, hogy ezek a hombárfejű megmondóemberek azt képzelik, lazán szembeszaladhatnak a többség véleményével.

Martian (törölt) 2009.01.31. 14:17:26

Annak idején a kriminalisztikának külön irányzata volt a cigánybűnözés, a jellegzetességeinek nyilvántartása, kutatása...

csodalámpa 2009.01.31. 16:09:29

@Martian:
jah, anno Moldovát is támadták....a rendőrős könyvéést, mert le merte írni - még az átkosban - hogy van cigánybűnözés....írta, hogy voltak C-vonalon dolgozó rendőrök, etc....mostmár PC-k vagyunk....

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.02.01. 16:57:48

Gyermekeim!
Ami itt a napokban történt, abban nincsen semmi meglepő. Ki van ez találva. Az utóbbi napok híre ugye a miskolci rendőrkapitány, és a cigánykérdés körül forgott. Az első reflexből adott ball reakciót ismerjük, nagyrészt a teli torokból kiáltott "RASSZISTAAA!!" fejezi ki legjobban. Aztán a széleskörű tiltakozására ezek a gerinctelen senkiházik visszakozni kezdtek, és már csak szerényen "szerencsétlen kijentésről" kezdtek susmusolni. A zsIndex alázatosan asszisztált az ügy elmaszatolásába: gondolom észrevettétek a napokban egy a cigányokkal vagy a miskolci üggyel kapcsolatos blogot nem linkeltek a főlapra, inkább ilyen jelentéktelen hülyesgeket: amit elhallgatunk az nem létezik.
A ballib propagandagépezet nagyon ügyes: pontosan tudták, hogy a multikulturalista dogmáik körülbelül párezer magát okosnak hívő ütődöttön kívül senkit se érdekelnek az országban, így inkább szemérmesen elkendőzték az ügyet.
Aztán a ballib proaktívan beavatkozott: ne a cigányokról beszéljenek az emberek, mert azon a terepen csak kiütéses vereséget szenvedhetünk, beszéljenek inkább az n-edig programcsomagról, amiből valszeg semmi se lesz (és ha nem, azt is rákenik gonosz fideszre), és mintha nem lenne teljesen mindegy hány fős a parlament, ha megkéselnek az utcán, és eltűnik a nemzet. Ja, hogy még tetézzük: Gyurcsány, mint hős lovag, karjaiban viszi ki a kormányszóvivőt.
Nesze paraszt, zabálj!

kenájkikit 2009.02.02. 07:45:39

Azért ez megint jellemzi ezt az országot. Valaki kimeri mondani, hogy cigány ráadásul úgy, hogy minden elkövető az a cigány, akkor ő takarodjon, a cigányönkormányzat meg lenyilatkozza, hogy ez félelmet kelt bennük, minden elkövető cigány és ők félnek hábazmeg neeee, a Gyurcsány papa meg sajtótájékoztatón közli, hogy neki hányingere van a cigányozástól, hánekem meg attól van, hogy hátarfordítanak és úgy csinálnak mintha nem lenne cigánybűnözés, pedig van ez egyértelmű, csak sokan még mindig ott tartanak, hogy: azé me' cigá' vagyok. Nevetséges.

süti beállítások módosítása