Skip to content


       Szűrés lista

Totális ellentámadás: a miskolci rendőrkapitány leváltva!

A miskolci rendőrkapitány tartott egy sajtótájékoztatót péntek délelőtt. Este 22:30-kor pedig már nem rendőrkapitány.

Mi is történt?

Ezzel kezdte Pásztor Albert:
"Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások - ami ilyen erőszakos jellegű rablások - elkövetői cigány emberek."  (Videó a satótájékoztatóról.)
 
Kérdésre válaszolva, mivel már akkor sem azzal foglalkozott a sajtó, hogy esetleg mi lehet az oka, hogy minden rabló roma, Pásztor kifejtette, hogy "Miskolcon az etnikai szembenállást nem azzal oldjuk meg, ha elhallgatjuk a mindenki által tudottan létező problémát. Ha meg sem fogalmazzuk, hogyan akarunk valamiféle kiútban gondolkodni? Mindenki hülyének nézne, ha azt állítanám, hogy nincs helyzet. (...) Meddig várunk? Amíg etnikai összecsapás lesz? Nem kellene ez ellen tenni? Nem az elhallgatás a megoldás. Én felelősséget érzek, és nem feszültséget gerjesztek, hanem rávilágítok a helyzetre, és megoldást próbálok kezdeményezni. Büszke leszek, ha valami ezáltal megindul."

És mondtott egy érdekes dolgot, ami az Index-es cikkben délután még benn volt, most viszont már nincs:
"Ez [a származás] a személyi nyilvántartásokba nem kerül bele, a büntetőeljárás során azonban figyelembe vehető egészen a büntetés kiszabásáig, hiszen a gyanúsított érdeke, hogy körülményeiről, helyzetéről beszámoljon, ami adott esetben akár enyhítheti is a cselekményének a megítélését."  

Ez az én olvasatomba azt jelenti, hogy a romák enyhébb büntetést kapnak?

Nos, a rávilágítás 100%-os sikerült ...

Gusztos Péter (SZDSZ) kezdte meg a kapitány elleni támadást:
"Megmagyarázhatatlannak tartom, hogy a közrend védelméért felelős személy ilyen kijelentésekre ragadtassa magát egy olyan országban, ahol a kirekesztettség és a kisebbségvédelem továbbra is megoldatlan probléma. (...)
Adjon tájékoztatást arról, hogy miként tartja számon a bűnelkövető magyar állampolgárok nemzetiségét; hogy "a faji alapú kartotékját magáncélra vagy a rendőrség keretei között vezeti-e"; illetve hogy a származásvizsgálat alkalmazása kiterjed-e a sikkasztók és hivatali visszaélések bűnelkövetőire, vagy csak bizonyos bűncselekménytípusokra, lopásra, rablásokra." Gusztos nyílt levele erre.

A Helsinki Bizottság sem maradhatott ki:
A Magyar Helsinki Bizottság szerint a rendőrségnek nem dolga közölni a gyanúsítottak származását. "Egy ilyen kijelentés azt a benyomást kelti, hogy ezek az emberek azért követnek el rablásokat, mert cigányok" - magyarázta Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki bizottság társelnöke.

És jött a végén Draskovics!
"Az igazságügyi és rendészeti miniszter kezdeményezésére Dr. Bencze József rendőr altábornagy, az ORFK vezetője a miskolci városi rendőrkapitány péntek este, sajtótájékoztatón tett nyilatkozatával kapcsolatban azonnali vizsgálatot rendelt el. Ezzel egyidejűleg intézkedett a vizsgálat idejére más beosztásba történő vezénylésére."

Mellesleg az Index ismét visszatalált a régi jó formájába: "Leváltották a cigányozó rendőrkapitányt" címmel hirdeti a nagy hírt  ...

Szóval lehet gyújtani az örömtüzeket, a probléma majdnem kibuggyant a szőnyeg alól, de egy villámgyors Gusztos-Helsinki-Draskovics kooperációval vissza lett tuszkolva a szőnyeg alá.

Az üzenet egyértelmű: beszélni is TILOS erről.

Pásztor hétfőtől szorgalmasan gépelheti a jelentéseket meg fénymásolhat, aztán a vizsgálat tudjuk hogy majd milyen eredménnyel fog zárulni...

Mellesleg, ha mondjuk a miskolci rablásokat MIND belső-afrikai négerek követték volna el, gondolom ezek szerint azt sem szabadott volna elmondania? Pedig fontos információ, nem?

Miért kell tovább feszíteni a húrt, kedves MSZP-SZDSZ? Volt egy ember Miskolcon, aki legalább próbált tenni valamit. Ma estig.

UPDATE (szombat):

Draskovics megszólalt a Napkeltében:

"Ez egy erkölcsi, vagy értékválasztás alapú döntés volt, amikor nem mérlegeltem azt, hogy ennek milyen következményei lesznek például a rendőrség szervezetén belül. (...) Magyarországon rendőri vezető nem tehet ilyen kijelentést, akármilyen nyomás alatt is áll"

A miniszter szerint nagyon sokan "rosszul élik" meg a rendőrkapitány áthelyezését, mert tehetséges, eredményes, jó vezetőnek tartják. - zoom

És végül egy írás Munk Veronika tollából:

"Pásztor ezzel a jól artikulált cigányozással keresztülhúzta a rendőrség utóbbi években az esélyegyenlőség és a hivatali előítéletek csökkentése terén tett erőfeszítéseit."

Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet pedig elküldi a sunyiba Bencze és Draskovics urakat :
"Ennek többek között bizonyára az is az oka, hogy sem Ön, sem a politikai ukázt kiadó rendészeti miniszter soha nem volt klasszikus értelemben vett utcai rendőr így nincs azzal tisztában, hogy a magyarországi cigány etnikum egyes csoportjai a társadalmi együttélés minimális szabályait sem hajlandóak betartani, és ennek során a tisztességes emberek mindennapjait keserítik meg.

Ön a pártállam idején községi tanácselnökből lett rendőrkapitány, míg az MSZP rendészeti minisztere soha nem volt rendőr, hanem politikai pályafutását a kommunista rendszerben betöltött funkciók ellátásával kezdte."

A Független Rendőr Szakszervezet is kiadott egy sajtóközleményt:

"Az FRSZ véleménye szerint az igazságügyi és rendészeti miniszternek nem az a dolga, hogy kézi vezérléssel irányítsa a Rendőrséget! Ezzel szemben kötelessége biztosítani annak feltételeit, hogy minden magyar állampolgár biztonságban tudhassa életét, testi épségét és tisztességes munkával megszerzett vagyonát.
Mindezekre figyelemmel felszólítjuk dr. Draskovics Tibor miniszter urat, hogy a jövőben
tartózkodjon az 50-es évek módszereit idéző statáriális személyzeti döntésektől! Ehelyett
gondoskodjon arról, hogy ne csökkentsék évr ől évre a Rend őrség költségvetését, mely lassan lehetetlen helyzetbe hozza a testület egészét."

VÉGKIFEJLET (vasárnap):

A péntek este még hét közepére ígért vizsgálat-lezárás már vasárnap délelőtt megtörtént, és Pásztor Albertet visszahelyezték hivatalába, de figyelmeztésben részesítették, hogy a jövőben tartózkodjon a félreérthető (!) nyilatkozatoktól.

 


 

 

Címkék: rendőrség botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr81913392

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.02.01. 18:49:02

Pásztor Albert, a szürke lovag visszatér"Folytathatja eredeti munkáját Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány, átvezénylését Bencze József országos rendőrkapitány, Draskovics Tibor rendészeti miniszter jóváhagyásával megszüntette." /index.hu/ &n…

Trackback: Konzervatórium 2009.01.31. 20:44:58

Sötét idők                       Idézetek Pásztor Albertről, kommentár nélkül. Harminc éve szolgál rendőrként a pénteki kijelentése után más beosztásba helyezett miskolci rendőrkapitány; Pásztor Al…

Trackback: Crile's 2009.01.31. 17:58:08

A tudatlanság: erő...Szép jó reggelt kívánok, kedves magyarok. Ilyen ország márpedig van.Tegnap Pásztor Albert, Miskolc rendőrkapitánya - nyilván mindenki értesült már róla - sajtótájékoztatóján elmondott néhány olyan tényt, amik egyeseket politikailag ér…

Trackback: Athos blogja 2009.01.31. 12:45:38

Nyugi, nincs messze a közepeAztán ha a közepét elértük, onnan már úgyis kifelé vezet az út, ha el nem szúrjuk... — Itt rend lesz! - kiáltott fel kórusban Gusztos Péter és Draskovics Tibor gazságügyi miniszter, és visszatömködték a problémát a szőnyeg alá…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Asszem 2009.01.30. 23:06:00

Számomra ezzel az SZDSZ kizáródott a 2010-ben szavazható pártok közül. Gratulálok.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.30. 23:08:03

Azt a kurva élet, úgy néz ki tényleg megyek tüntetni Miskolcra vagy az ORFK elé.

irrelevant 2009.01.30. 23:09:24

Nagyon blikkes a cím, szerintem rikkancsként kellene dolgoznod, zero :)

dr.justice 2009.01.30. 23:10:07

Hol tart ez az ország ? :(

SirBors · http://kisby.blog.hu/ 2009.01.30. 23:10:21

Most elkezdhetnék írni valami jól megfogalmazott, kifinomult véleményt is az egész ügyről ehelyett csak annyit hogy:

A JÓ KURVA ANYJUKAT

Grafithuszar 2009.01.30. 23:11:46

@br: Tüntetni? Te is nácifasiszta vagy? Csak a nácifasiszták tüntetnek. A rendes ember otthon ül és vár a segélyre.Majd szépen elkergetnek egy vízágyúval....
Most komolyan....egyszerűen nem is tudom, hogy mit mondjak....mondanám hogy el kell menni ebőől a qrva országból, de hova? mindenütt válság van, nem hiszem hogytárt karokkal fogadnának most egy bevándorlót....

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.30. 23:12:02

Kapcsolat.hu-n komment, kishíján lefordultam a székről...

A Tesco bezárásra reagálva...:

#408398 | felix49 | 2009-01-30 22:49 | Válasz

Válasz kisse_ertetlen felhasználó #408332 számú bejegyzésére:

Ilyen esetekben az áruháznek invesztálnia kell a biztonságba.
Ez hosszutávon megtérül.
Itt a polgármester is gyáva.
Ha egy önkormányzatnak nincs annyi ereje, hogy egy üzlethelyiségtöl a garázdákat tavól tartsa akkor oszlassa fel magát akaármilyen szinü is.

Asszem 2009.01.30. 23:13:04

Vajon arányban van-e a miskolci rendőrkapitány kijelentése által okozott (?) kár (?) azzal a kárral, ami a miskolci közbiztonságot érinti amiatt, hogy hirtelen lefejezik az ottani rendőrséget?

Ettől most jobb lett? Megnőtt a közbiztonság? Csökkent a bűnözés? Enyhültek az etnikai feszültségek?

dr.justice 2009.01.30. 23:13:51

A szemkilövő, földön fekvőt rugdosó, a közrendőrt szarban hagyó rendőri vezetőkkel szemben nem volt ilyen gyors intézkedés. És az is ellentétes irányba mutatott.

Rwindx 2009.01.30. 23:17:56

Mit lehetne mondani? Semmit.
Elmegyek kötélverést tanulni, szerintem nemsokára sok kötélre lesz szükség...
... hogy azzal húzzuk ki az országot a bajból :)

epres négercsók 2009.01.30. 23:18:44

Én komolyan mondom hogy most már tüntetni kéne... majd az lesz a hátborzongató, amikor megy majd a gárda tüntetni mellette... Na ez már vérlázító!!
(Ahogy Mézga Paula mondaná: Géééza! Te tűröd ezt?!)

Off: iszonyat lassú az oldal

Mertcsak 2009.01.30. 23:18:54

@SirBors:

Velős,tömör,lényegretörő.
Nekem se jutott más eszembe. Esetleg még cifrázni tudnám.
ááá......lószar az egész.

nigel 2009.01.30. 23:19:03

Ebből is látszik, hogy ebben az országban nincs rasszizmus! Pedik kurvára kéne! Dögöljön meg az összes ......................! A kurva anyátok!!!

FreeHckr 2009.01.30. 23:19:24

Ez a tipikus esete annak hogy "mondj igazat, betörik a fejed".

Gusztos, az egyik Új Degenerált: "Adjon tájékoztatást arról, hogy miként tartja számon a bűnelkövető magyar állampolgárok nemzetiségét"

B*zdmeg Gusztos, ahogyan a segílyeket veszik fel: "bemondásra". :)

Helsinki Baromság: "rendőrségnek nem dolga közölni a gyanúsítottak származását"

Pedig ideje lenne ezt általánossá bevezetni.

Szar Szemét Szaralak 2009.01.30. 23:20:09

Egy normális országban egy ilyen eset után másnap a rendőrök tüntetnének. De itt? Ahol szabadon garázdálkodhatnak, csak néhány kínos kérdést kell kerülni, Ugyan már? Megalkuvó, naplopó népség. Lassan jobban bízom egy mezei biztonsági őrben, mint egy rendőrben.

FreeHckr 2009.01.30. 23:20:35

patch:
- bevezetni
+ tenni

Kisangyal 2009.01.30. 23:20:41

TÜNTETÉST!!!!!
Ez már sok!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.30. 23:22:06

@otvospeter:
Pedig már fél lábbal az ágyban voltam :-))

Véraláfutás 2009.01.30. 23:22:32

Baszki, totál olyan az érzésem, mintha a kádári renccerben ülnék ,itt a monitor előtt, de akkor legalább tudtad, hogy a renccer miről szól. Itt meg ugyanazok, ugyanazzal a mentalitással imitálnak valamit, csak a kvazúr csúszik le, és egyre kellemetlenebb.

Forr a vérem bazdmeg, úgyhogy mára ennyit a vastagbőrről, rá kell pihennem, bár az alvás most később fog jönni sztem....

Eddig a magamfajta, aki nem járt tüntetni, és próbált türelmes lenni, nagyon kezd torkig lenni a töketlenkedéssel és ezzel az egész sleppel!!!!!!!!!!!!!!

A FASZOM

LETÉPTÉK RÓLAM A KULTÚRMÁZT

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.30. 23:23:48

Skacok, en bekes ember vagyuk, de..

1. a kurva anyjat az szdsznek, a mohacsinak, a helszinkinek meg az orfknak.

2. a mediaban sehol semmi nincsen rola, tv pl. gondolom nem is lesz.

3. lehet ez a szikra, ami elinditja az egeszet. Ha lesz pesten tuntetes, kimegyek. Miskolcra nem tudok ezert lemenni.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.30. 23:24:53

Veralafutas: szinten! en sem voltam meg tuntetesen!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.30. 23:26:38

Mocskoskommunistarendőrivezetők!
Nem is beszélve Gusztos Péterről!
Ezek után ki fékezi meg a cigányokat??
Most röhögnek a markukba!
Komolyan kurvanagy balhé lesz itt!

Kisangyal 2009.01.30. 23:27:06

HOGYB@SZÁSZÁJBAAJÓBÜDÖSRETKESKIB@SZOTTHBXUFBNNNGHIUQIJXNGQUBVJIXBUWO

Bakker olyan ideges lettem, hogy mingyárt fölrobbanok!!!!!!!!!!!
Nem hiszem el, hogy ezt mindenki csendben tűri és senki nem tesz semmit!!!!!!!!!!!

Ilyen nincs!!!!!

Mertcsak 2009.01.30. 23:27:07

@zero:

Te fél lábbal az ágyban,az ország meg fél lábbal a sírban.
De lehet,hogy már teljesen.

epres négercsók 2009.01.30. 23:27:32

Off: könyörgöm zero, vegyétek már ki ezt a videjót... szerintem mindenki, aki itt kommentelt, már kismilliószor megnéz(het)te, és baromira lassítja az oldalt, nem lehet frissíteni! (Én pedig nem akarok lemaradni a spontán szerveződő tüntetésről :D)

On: 0.25-kor csigakettőn híradó, azok elég szenzációhajhászok, esetleg abba lehet majd belenézni...

Mertcsak 2009.01.30. 23:28:46

Előbb cigi közben pont azon járt az agyam,hogy eddig én se voltam tüntetni,de most.......

Grafithuszar 2009.01.30. 23:30:15

Qrva élet, most nem tudok elaludni, ez már nem is kávé helyett hanem koffeinbomba helyett rovat... Egyszerűen annyira felment bennem a pumpa...
Ha lesz tüntetés Pesten én megyek...

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.30. 23:30:18

@Dinin: Eddig egyszer voltam megmozduláson, az okt 23.-ai brutalitás ellen és a demokrácia mellett tüntetni.

Ez lesz a második. Ezt már nem lehet következmények nélkül hagyni.

vadasmarha balra 2009.01.30. 23:33:50

Nem rossz ötlet ilyen bicskanyitogató szemétségekkel hergelni az embereket, legalább nem figyelnek oda, hogy az ország elfogyott, kopog a csőd az ablakon. De azért nagyon sajnálom a kapitányt.

mind2 (törölt) 2009.01.30. 23:35:01

Máshova írtam -az előzőhöz, - de bemásolom :
Nézzük ma az összes csatorna összes híradóját, és azt mondja a férjem :
A jó kurva anyjukat. Tönkrevágták a szüleink életét, tönkre a miénket, és tönkre a gyerekeinkét is. 7 év kellett hozzá.
Én meg átmegyek az Argentína 2001 témájú blogokra meg cikekkre, meg kitalálom, hogy élessem túl majd a családdal a következő 10 évet.
Lófasz lett itt EU tagság nyújtotta védelem. Megfektet bennünket az IMF, aztán leshetünk.
De ha valaki kimondja előttem azt a mondatot, hogy kommancsokra szavazott bármikor a történelemben, azt felrúgom :((((((
és a többi :
@dr.justice: évtizedekig volt nyilvántartás, hogy ki cigány és ki nem a büntetésvégrehajtási intézményekben bazze... Jah, hogy az még az átkosban volt ? Szép veretes statisztikai oldalakat vezettek... Igaz az maga volt a diktatúra.
Gusztosnak meg a jó édes anyját az érettségijével, foglalkoztak volna a gazdasággal 7 évig, nem a kormányzati kurválkodással.... kinn is vagyok benn is vagyok...mindezt megkoronázzák azzal, hogy a barnamedve meg átment riporterbe.... Menjenek a picsába a 2százalékukkal,
sík ideg vagyok :(((
és ez is :
Mivel ideges vagyok : aludni sem tudok, és káromkodni fogok zero bocsiiiii Komolyan szétvet az ideg...
és végül :
@vadasmarha balra: Nem, nem, nem normális ! Biztos azért tették ki a helyéről, mert nem bírták kivárni, amíg véletlenül öngyilkos lesz ?
Hanem az üzenete ennek micsoda lesz ????
Hogy bammeg, ha cigány vagy, mától kezdve azt csinálsz amit akarsz, mert szarjuk le a rendőrséget, lásd valami főnök is azt mondta mi rosszfiúk vagyunk, erre kiba....ták a helyéről, hát gádzsóóók, szabad a pálya.... Valami kurvára a fejére állt ebben az országban. Már nem hiszek abban, hogy mindez véletlen :::(((((((((((
Válasz erre mind2 2009.01.30. 23:18:34
Eddig sem hittem. De most már biztos vagyok benne :((

Kisangyal 2009.01.30. 23:35:19

Komment a boonról:

"A tüntetésig lehet emailekkel bombázni az orfk-t és a irm-t...
(orfkvezeto@orfk.police.hu,ugy felszolgalat@irm.gov.hu) sajnos draskovics címét nem találtam:-( "

Aki nem tud elmenni tüntetni, így is kifejezheti rosszallását :)

mind2 (törölt) 2009.01.30. 23:36:15

Nagyon - nagyon szeretem ennek a számnak a képi világát :)))
www.youtube.com/watch?v=TVboOdX9icA&feature=channel_page

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.30. 23:38:25

remélem, akkor is meglesz Péternek a pc hangvétele, amikor őt vagy a feleségét kezdi el megrakni hátulról egy-két benga kaffer.

egyébként meg, MohácsiViki és helsinki bizottság. ne vegye figyelembe az etnikai hovatartozását a rendőrség?
hát akkor hogy a náthás faszomba tudják majd "kinyomozni a bűncselekmény etnikai hátterét" ?!

menjetek mind a sarkadi teszkóba eladónak vagy biztonsági őrnek. kanapéról okoskodó jogvédő selejtek.

epres négercsók 2009.01.30. 23:39:12

1. Mi nem gyűjtünk szolidáris aláírásokat, mint Dugóért??? :D

2. Várjatok már, ez a leváltás annyira nem is hülyeség... Ha nem történt volna semmi, szépen elsikkad, de így... Lehet hogy az ORFK is gondolkodik? :D

Quintus Allard 2009.01.30. 23:44:00

@VonPerez: Ehh, én a nol.hu-n eddzem magamat, s úgy tervezem, ha kigyúrom magam, átnézek a kapcsolatra is. : )

Ügyvédjelöltként dolgozom Bp-en. Már évek óta zokogva jövök ki a tárgyaló teremből, mert siralmas a jogrendszer. S hogy most kezdett el kibugyogni? Azért imádkozom régóta, hogy minél több embernek nyíljon ki a szeme! Ne beszélhessenek félre a gusztustalan féle mocskok. Kötelet neki, de vastagot!

Asszem 2009.01.30. 23:44:31

Arra azért kíváncsi lennék, hogy a pártok mit reagálnak (oké, az SZDSZ reakcióját már ismerjük, épp ideje, hogy elveszítsék azt az 1%-os támogatottságukat is).

Most kéne színt vallani.

sjbee 2009.01.30. 23:47:19

Nehéz szavakat találni, no nem arra, h eltávolíották a rendőrkapitányt (tudtuk, h a totális diktatúra eltapossa minden gond nélkül), hanem arra ahogyan bedobják ezek a ... ezt a liberális maszlagot, na ezt nem tudom megszokni. Ahogy kifossák magukból a fent idézett mondatokat, te jó ég! Ha elmondanám, mit tennék ezekkel az "emberekkel" , akkor bizonyosan teljes jogalapot adnék, h akár még engem, kisembert is eltapossanak ugyanezek a képződmények - mivel jogállamban élünk, ahol mindig győz az (i)gazság. Kívánom Gusztosnak meg fajtársainak, h éljék le olyan közérzettel életüket mint a borsodi-szabolcsi, és még sorolhatnám a megyéket, cigányterrorizált kisemberek. Kívánok még egyebet is, de azt most inkább magamban tartom.

kyncza 2009.01.30. 23:47:38

Adjon az Isten!

Érdekes, amikor cigányokat támadnak meg vélt, vagy valós (inkább vélt) esetben, mindig kiemelik, hogy szegény romákat érte támadás...olyan cikket még nem láttam, hogy magyar nénit/fiatalt/lányt támadott meg xy elkövető...

Tudom, miért váltották le azonnal a kapitányt!! még a nyakkendője is árpádsávos;)

(ez persze csak vicc, le a kalappal előtte, hogy bevállalta azt, amit más nem mert, remélem nem az első, és az utolsó volt)

Szebb Jövőt!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.30. 23:48:11

@Asszem: Szerinted? Max a Jobbik áll ki a kapitány mellett. Viszont most pont nem azt kéne láttatni, hogy gárda meg ilyenek, hanem azt, hogy a átleg nátzi izé polgár is kimegy elégedetlenségének hangot adva...

kill004 2009.01.30. 23:48:15

Szerveznek valamit Miskolcon. 2009 02.01.Városház tér 17.00 .

Véraláfutás 2009.01.30. 23:48:22

Azt hiszem itt az ideje egy igazi generációs váltásra (főleg a fejekben). Az inga mindig oda-vissza leng. Mindennek van ok-okozata. A sok sár, ami ellep minket ideje lenne, hogy elmossa a tiszta víz.

Nem veszik észre, hogy az IGAZ SZÓ hiánya és kimondása okozza az emberekben a feszültséget! Főleg, ha az igazmondókat bántják!!!

kyncza 2009.01.30. 23:51:34

off.

Vonulhatunk holnap Ivánban, a bíróság érvénytelenítette az előző határozatokat...:)))

www.barikad.hu/node/23345

szanthomaster 2009.01.30. 23:51:40

éééés igen!!!!! valahogy már délután háromkor éreztem, hogy ez lesz a következő post...... nem lehetne inkább gusztos petikét leváltani?....:)

Mertcsak 2009.01.30. 23:53:14

@VonPerez:

A boon.hu-n pont valami ilyesmit próbálnak összehozni.
Az egyik hozzászóló felvetette,hogy a borsodi vajdát is oda kéne hívni a demonstrációra.

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.30. 23:53:18

@kill004: Valószínűleg lenézek. Úgy is rég jártam már Miskolcon.

Calogero 2009.01.30. 23:53:55

Ez mekkora szégyen! Komolyan, nem is tudok mást mondani

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.30. 23:55:04

@kyncza: Ez a Gaudi jó gyerek! A multkor a mokkában is beleszántotta a műsorvezetőt a földbe...

nigel 2009.01.30. 23:59:33

Érdekes, hogy sem a blikkben sem az origon nem lehet kommentálni a cikket! Esetleg félnek a túl sok anyázó kommenttől?

kyncza 2009.01.31. 00:00:09

@VonPerez: sztem is nagyon ott van, szívvel, lélekkel kiáll a Gárdáért. Sajnos az Egyesület feloszlatásakor semmit nem vettek figyelembe, csak a kézbe kapott végzést olvasta fel a bíró...akár a Tanú című filmben.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.01.31. 00:00:39

Konkrétan nem csupán egy volt, aki tenni akart. Milyen jó is lenne.

Úgy hallottam az emberek hihetetlen - nem engedélyköteles - arzenálokat halmoznak föl olyan tárgyakból, amikkel bizony tartós egészségkárosodást lehet okozni. Persze van olyan ország, ahol a fegyvertartás alkotmányos jog, de ott meg más a probléma.

Talán nem lehetséges, hogy egy olyan szégyentelenül szemét tolvaj politikai elit vezeti az országot már kibírhatatlanul régen, akinek egykor az osztályszövetségest jelentették a köztörvényesek?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 00:01:14

Na és minek a reklámja megy most a TV2-n? A Mozgalom a Deszegregációért Alapítványé.
Ha tüntetés lesz az ORFK előtt - márpedig miért ne lenne -, akkor én is megyek, főleg, hogy lassan hiányérzetem lesz tüntetésből.:) Csak aztán nehogy beficcenjenek a jó öreg rendőrszidó rigmusok...:)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.01.31. 00:01:45

eszembe jutott két régi vers, amit valamiért nagyon utáltam anno magyarórán. mostanában elég gyakran eszembe jutnak, pár hetente előveszem őket, a gyűjteményes kötet más műveivel együtt.

mek.oszk.hu/01000/01006/html/vs184702.htm#24
mek.niif.hu/01000/01006/html/vs184802.htm#32

mindenkitől elnézést kérek az offért.

szívesen írnék most erre a témára valamit, de nem találok szavakat.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.31. 00:02:40

@Magyarkodó blog: Nekem van ismerősöm, aki pont ezért jött el Fokvárosból.

Quintus Allard 2009.01.31. 00:03:27

@nigel: Most komolyan, sztem holnap Ferkó kiáll az újságírók elé és rettegni fog egy jó nagyot, majd a tarka marhák is lehatárolódnak és követelni fogják, hogy a fidesz is jól határolódjon el. Ha szerencsénk van még Feldmájer úr is lenyom egy-két nyilatkozatot a gárda fantomról, meg hasonlókról.

Jó lesz a szombatunk... : )

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.01.31. 00:03:33

@Mj: "Ha tüntetés lesz az ORFK előtt - márpedig miért ne lenne -, akkor én is megyek, főleg, hogy lassan hiányérzetem lesz tüntetésből.:) Csak aztán nehogy beficcenjenek a jó öreg rendőrszidó rigmusok...:)"


ez tetszett. :DDD
Lesz szimpátiatüntetés? Hol és mikor?

epres négercsók 2009.01.31. 00:03:35

Tudjátok mi lesz a poén? Hogy ha lesz tüntetés, akkor odamennek tüntetni egy rendőrért!!! Szerintetek, REBISZ fog oszlatni? Kivételesen tényleg védhetik a mundér becsületét...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 00:06:12

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):

Nyilván az ORFK palotája előtt, nyilván pár nap múlva. (Basszus, holnap egész nap Jászberényben leszek a nagybátyám szülinapját ünnepelni, úgyhogy már előre ideges vagyok, hogy nagyon le fogok maradni.:-/)

majomkutya 2009.01.31. 00:06:29

már az előző posthoz írt kommentemnél megmondtam
éreztem, hogy ez lesz
nem is értem, hogy miért húzta föl magam,de
A JÓ BÜDÖS KURVA ANYJUKAT!!!
kiborító ez az ország

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 00:06:48

@epres négercsók:

Az oszlatás csak azon fog múlni, hogy elszabadulnak-e az indulatok.

Nyakravaló 2009.01.31. 00:07:52

Felháborítónak tartom, ami történt.

Ez kapitány tényeket mondott. Nem jó, hogy ez van, de ezek a tények.

Azt mondta, hogy minden cigányt ki kell írtani? Gázkamrában velük? Visssza Indiába? NEM. A nyilvánvaló igazságot mindta ki. Egy bizonyos időszakban az ország egyik megyeszékhelyén minden rabló cigány volt, mégpedig úgy, hogy ők maguk is cigánynak tartották magukat.

A rohadék SZDSZ, a tolvaj MSZP és minden jogvédő: azoknak az embereknek a jogait mikor fogják megvédeni, akiket kiraboltak?

Miskolcon már a '90-es évek elején sem mertek a rendőrök bemenni a belvárosi házakhoz egyedül. Nem volt titok: amikor még annó a szocializmus alatt a tanács "hátrányos szociális helyzetű" embereket telepített be, akik egészen véletlenül 100%-osan cigányok voltak, akkor egészen véletlenül Miskolc belvárosa rohamosan lepusztult.

Milyen ország ez, ahol nyilvánvaló igazságokat nem lehet kimondani? Habár a 2006-os eseményeket soha nem fogom elfelejteni, ez az ember a maffiapolitizálás gyökeres kiírtása után legyen ismételten rendőr!

Szánalmas, hogy kimondta az igazságot, és ezért jól kirúgták. Remélem, hogy Gusztos Péter majd találkozni fog egy az SZDSZ oktatási reformjában felnőtt 15 év körüli cigánygyerekkel, aki se szó, se beszéd megszurkálja, megveri, kirabolja, megalázza, levizeli megerőszakolja, felveszi videóra és majd jól felteszi az Internetre. Petikém, akkor nyitogasd azt a mocskos hazug becstelen pofádat!

epres négercsók 2009.01.31. 00:07:55

Na aki boon-on tud kommentelni, küldje már el a tetves EHCR-t a jó büdös ...ba!
Na én eleget dühöngtem mára, jóéccakát (0.25 híradó)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 00:07:55

@majomkutya:

Én is éreztem, de attól még én is rohadt ideges vagyok. Ráadásul most néztem meg az m2-n egy focihuligános filmet, ami teli volt utcai harccal... Síkideg vagyok.

nigel 2009.01.31. 00:08:57

gusztos petike mit fog mondani a Teszkós picsa nyilatkozatára, aki nyiltan kimondta, hogy az etnikum lopta szét a sakrkadi tecsót.

Rwindx 2009.01.31. 00:10:38

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
A Feltámadott a tenger engem mindig felpörget. Az egyetlen vers, amit kifejezetten szeretek.

Quintus Allard 2009.01.31. 00:16:18

Hajrá SZDSZ! Húzzatok bele!

Sok lesz az az 1 °%, amit a Medián mért nektek. : )

Johnny336 2009.01.31. 00:17:45

Ha tüntetnek, én kimegyek.
Még soha nem voltam kint. Fotelből értettem velük egyet (módszerrel nem minden esetben! - gondolok itt a felesleges törés-zúzásra).

Most kimegyek. Nem érdekel. Elegem lett ebből az egész geciből, ami itt folyik. Bocs a vulgáris kifejezésekért, de ennél szebb szó nem hiszem, hogy létezik erre. Sőt, még finom voltam.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 00:19:06

Úgy tűnik, mégiscsak lesz Vastagbőr találkozó, csak egy kicsit rendhagyó formában.:) (Csak miről ismerjük meg egymást?:))

mind2 (törölt) 2009.01.31. 00:21:10

@Mj: Szijjjja, nézd meg ezt.... a zene is nagyon jó, de a videjóóóóó !!!!
www.youtube.com/watch?v=TVboOdX9icA&feature=channel_page

candleman 2009.01.31. 00:23:41

az szegregció ha a roma-gyerekek külön osztályba kerülnek, de honnan tudják az iskolában hogy ők romák??? csak nem illegális feljegyzésük van róla ki a cigány és ki nem? persze ezt a rendőröknek nem szabad tudnia.... píszí

Johnny336 2009.01.31. 00:25:15

@Mj:
Aki vastagbőrös, az hozzon magával árpád-sávos zászlót, és üvöltözzön, hogy MONNYONLE! :D

mind2 (törölt) 2009.01.31. 00:26:54

@Mj: Arról ismerjük meg egymást, hogy mi nem fogunk törni-zúzni. Mi csak megyünk, csendben :)))
Majd meglátod :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 00:28:10

@Johnny336:

Hülye vagy?:D (Mondjuk viccnek nem rossz.:)) Minden második embernél Árpád-sávos zászló lesz, és mindenki ordítani fogja, hogy monnyonle!:D Hány tüntetésen voltál te eddig?:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 00:29:02

@mind2:

Ilyet már sokszor csináltam, ez nem lesz gond.:) De tényleg kéne valami közös ismertetőjel...:)

Nyakravaló 2009.01.31. 00:29:49

Nekem is végtelenül elegem van ezekből a tolvajokból, a sok élősködő, semmittevő rohadékból!

Igazi rendszerváltást szeretnék, ahol ki lehet menni tüntetni anélkül, hogy kilőnék a szemünket! Fontosnak tartom az emberi jogokat. De az ilyen Gusztos-, Mohácsi-, Draskovics-féle kriptokommunista, hazug, tolvaj emberekből elegem van! Mondjátok ti "jogvédők" attól nem féltek, hogy mi lesz akkor, ha annyi joguk lesz egyeseknek, hogy titeket is megtámadnak? Jaaaaaaaaaaaa, hogy a Parlament és Budapest nem ilyen hely?

Ahogyan loptok és hazudtok, itt már semmi sem biztos...

mind2 (törölt) 2009.01.31. 00:40:35

@Mj: most őszintén te mire gondolsz ? Te kis szegregációs , kirekesztő, hadd ne mondjam :::))))

Johnny336 2009.01.31. 00:42:03

@Nyakravaló: Tévedsz, Budapest is ilyen hely lassan. Vannak környékek ahol nem érdemes csak úgy sétálgatni, mert beléd kötnek...

@Mj: Mondom, hogy még egy ilyenen sem voltam kint. :D
Egyébként tényleg viccnek szántam, bár vastagbőrös póló sincsen a szekrényben...

mind2 (törölt) 2009.01.31. 00:48:13

@Johnny336: tudod milyen jó érzés, intelligens srácok és lányok, nyugdíjasok, középkorúak, fiatalok között lenni, nyugiban, úgy, hogy érzel egy közösségi élményt, hogy rád mosolyognak vadidegenek.... na ilyen egy " tüntetés " igaz az IQ is kell hozzá. Egyébként ahány ilyenen voltam, ott, senki nem ült fel provokátoroknak...milyen érdekes :(
Persze manipuláció az életünk, de ha nem hiszünk semmiben, akkor mi értelme van ? :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 01:00:44

@Nyakravaló:

Nem kell kilőni még a szemünket sem, elég, ha megszórnak egy kis CR-rel, már azt is elfelejted, hogy milyen érzés levegőt kapni...:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 01:02:57

@Johnny336:

Még Budán is leüthetnek hátulról, hogy elvegyék a pénzed meg a mobilod, ne aggódj.
Nem tudod miről maradtál le.;-)

Humgor 2009.01.31. 01:04:10

Sziasztok!

Szeretném kérni Gusztos Péter "urat" -aki még életében nem járt Sarkadon (szerintem Miskolcon se), hogy legyen abban is élenjáró, hogy beköltözik egy ilyen roma telepre, és a helyszínen segíti a cigányság életét, mondjuk egy pár évig.

A szegénység mindenhol szegénység. De attól, hogy valaki még szegény nem kell a szoba közepére szarni, nem kell, hogy a ház környéke gyakorlatilag szeméttelep legyen, nem kell, hogy az összes gyerek nyakig szarosan fetrengjen egész nap a koszban, nem kell 12 gyereket vállalni úgy, hogy az egyik szülő se dolgozott életében 1 napot sem, és összesen van 2 osztály általános iskolai masszív végzettség.

Gratulálok a miskolci rendőrkapitánynak, hogy végre a problémáról beszélünk!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 01:04:27

@mind2:

Igen, én például hiszek a közösség erejében.

sjbee 2009.01.31. 01:09:41

@Mj: "Úgy tűnik, mégiscsak lesz Vastagbőr találkozó, csak egy kicsit rendhagyó formában.:) (Csak miről ismerjük meg egymást?:))"

Sztem a hitlerbajusz eléggé árulkodó lesz :D

zikkájl!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 01:11:39

@sjbee:

Nő vagyok, és még a pihéimet is kitépkedem.:P Valami használhatóbb náczi ötlet?;-)

sjbee 2009.01.31. 01:14:29

Akkor marad az árja tekintet :)

Johnny336 2009.01.31. 01:55:03

@Mj: Budán lakom, aszittem itt nincs gáz.
Igazából én is csak a TV-ből ismerem a cigányokat, mint a jogvédők. Csak a pofám nagy nekem is :D

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.31. 01:59:05

Jó cikk. A lényeget emeli ki, időbeli és logikai sorrendbe rakva a tröénéseket.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.31. 02:04:11

Sokkal lényegretörőbb mint a reakciós. Blogbejegyzésnek kiváló, újságcikknek épp ezért talán kevésbé. (Értsd jól.)

Charybdis 2009.01.31. 02:27:23

A gusztost meg a többi idótát kell kiköltöztetni Miskolcra, de szigorúan a kisebbség közé. Ott aztán lehetnek okosak. Majd amikor fényes nappal leütik őket az utcán, lehet változik a véleményük.

makacs szennyeződés 2009.01.31. 03:36:06

én elvóvék itt még, de

de kislányom van

mi a faszom folyik itt?

cuccolok. eladok. ha maradnék, fegyvert vennék. de nem maradok.
mi a fasz van már itt?

makacs szennyeződés 2009.01.31. 03:48:45

kicsi szive
:(
most komolyan felelőtlennek érzem magam, mert még mindig itt "lavírozok".

Béla az állat 2009.01.31. 04:07:46

Pásztor, der Terrorführer ist kaputt, Kamerad!

"Népi demokráciánkhoz méltatlan módon, újfasiszta elhajlások kapaszkodnak kommunista gyökereinkbe, elvtársak! A béketábor tagjaként nem hagyhatjuk, hogy elvtársaink a pásztorista propagandának áldozati bárányul szolgáljanak! Szerencsére államvédelmi szerveink ébersége nem lanyhul, ezért lefülelhettük az elmúlt évszázad legjelentősebb emberiségellenes bűntényét! Belügyi Komisszár elvtársunk megtette a kellő lépeseket! Előre! A Hazáért!

Günther, der Hart

marosy 2009.01.31. 04:19:27

Az a baj, hogy most a cigányok vérszemet kapnak.
Kettős mérce: a szemkilővés a rendőrségnél eltűrt, a cigánybűnözés felfedése nem.

csikósnindzsa 2009.01.31. 04:39:24

Ti hogy védekeztek a káros hatások ellen?

Én becsuktam a szemem a liftben.

.gereblye 2009.01.31. 04:40:30

nem, most nem a cigányok kaptak vérszemet szerintem.

.gereblye 2009.01.31. 04:42:13

mostantól elég sokmindent szabad, csak utána mondd be, hogy cigány vagy.

(ez a belébő.)

ionsrác 2009.01.31. 04:50:39

Ugyabmár, kövessük a trendet, válljunk mi is cigánykokká!!!

Hogy kell azt?

Valaminek a meglétét vagy hiányát kell bizonyítani?

Segítsetek!

Cigány akarok lenni! Nem akarok dolgozni!

ionsrác 2009.01.31. 04:57:40

ezt nyugotdtan törölheted, 4 üveg bor után írtam, biztos szégyellném

a bunkókat csakcsak utálom

ionsrác 2009.01.31. 04:58:47

elég bunkó vagyok, visszaolvasva a 20 álnevem

ionsrác 2009.01.31. 05:05:08

ISTEN BOCSÁSON MEG NEKEM

Agyrém 2009.01.31. 05:09:03

A boonos kommentek ide vannak elmentve:

www.agyrem.blog.hu

ionsrác 2009.01.31. 05:15:24

ionsrác visszaolvasott. és végleg eltrűnik

belzebubó 2009.01.31. 05:41:51

@VonPerez: A kollégáim 40%-a dél-afrikai és egyre többen vannak itt Ázsiában,Szingapúrban mert ott már nem tudnak élni. Sajnos amikor a magyar dolgokról mesélek nekik,nagyon sok hasonlóságot fedeznek fel az ottani helyzettel.A kafferok ott is átvették a hatalmat a jogvédőkkel, a többiek pedig hagyják el hazájukat.
Mo.30 év múlva....

darvas · http://dtp.tumblr.com 2009.01.31. 07:07:27

A folyton cigányozó vastagbőr pályafutása legszebb napjait éli. Sajnos. Ehhez ad muníciót egy meggondolatlanul fogalmazó rendőr.
(egy borsodi cigány, aki nem rabolt még és nem is tervezi)

blogszemle (törölt) · http://magyar-blogszemle.blog.hu/ 2009.01.31. 07:08:56

Akkor a tesco is rasszista, náci????


Pásztor Albertet országos rendőrfőkapitánynak!!!!

Kampfer 2009.01.31. 07:12:45

Szánalmas egy szerencsétlen idióta ez a bencze is... A drazsé egy mocskos liboldó kis fillérember, nem is lehet mit várni tőle! A gusztostalant és a fajtáját, meg az egész pártját pedig egyszerűen csak vasvillával kéne lehányni a platóról!
Jó az üzenet! Egy cigány megtehet bármit! Egy rendőr lelőhet, kilóheti a szemed, összeverhet, ha csak egy magyar címer is van rajtad! Ha egy vezetőjük csak tényeket közöl, ami nem illik liboldóék világképébe, akkor repül! Halott egy ország ez...
Darvas!
Talán nem itt kéne észt osztanod, hanem a saját cigányaid közt! Gondolom ezt a rizikót nem vállalod be, igaz? Omg...
K.

molaris 2009.01.31. 07:31:35

@darvas:
Szidnánk mi a kínaiakat is, de azok naoestig dolgoznak, és utána nics már erejük felháborítani a társadalmat.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.01.31. 07:46:55

@molaris: Pontosan erről van szó. A kínaiak lassan annyian lesznek itt az országban, mint amennyi cigány van (és most senki se kötekedjen számokkal!), mégis: a kínai jól főz, dolgozik, nincs útban az utcán, még magyarul is tud, büdös, de nem annyira, szőrös is, bár ha megkérem, leborotválja, és még sosem akart megkéselni (helyette balettozik meg rugdos, de leütöm).

Miért van tehát, hogy a kínai nem zavar, a cigány meg igen? Mert náci vagyok? Érdekes, de engem még a négerek sem zavarnak, akik internetkávézót üzemeltetnek, és udvariasan tudnak köszönni, meg a csikket sem dobálják el az utcán, hanem gyűjtőbe rakják.

Csak a cigánnyal van baj. És ha valaki megmondja, repül. Komolyan: én arra gondoltam, a kapitányt hétfő reggel basszák ki! Erre még aznap este...
Miféle gyors jogállamban élünk, mi? :-)

Horizont 2009.01.31. 07:56:54

Döbbenetes!
És még azt hiszitek a szocializmus volt a legrosszabb ami lehetett? Tilos beszélni IS róla? Nem azért nem beszélnek és nem engednek beszélni róla, mert védelmeznék őket, hanem azért, mert amiről nem beszélünk az NINCS! És a hatalomnak ez a könnyebb út. Nagyön sajnálom a rendőrkapitányt! Minden tiszteletem az övé! Jó lenne ha szavahihető, pozicióban lévő emberek kiállnának mellette.
Én még soha nem voltam tüntetésen, de ez az első eset, hogy bármennyire is félnék, a miskolci rendőrkapitányért kimennék az utcára! Mert megérdemli! Nem kicsit, nagyon!!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 07:59:11

@darvas:

A Vastagbőr nem cigányozik, csupán tudósít a hírekről. Nem mi tehetünk róla, hogy azok cigányokról szólnak. Bár ne így lenne.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 08:02:29

@Tom Bobb:

Felpörögtek az események. A probléma egyre nagyobb, egyre inkább igyekeznek a szőnyeg alá söpörni. Nem látják, be, hogy ez nem megoldás.

Lezudius 2009.01.31. 08:05:14

Baszki, ráköptem a reggeli kávémat a monitorra. Ez sokkal durvább cucc. Tegnap mikor olvastam az első cikket, naív hülye kisgyerekként azt mondtam, na ez se éri meg a hétfőt. De basszus, hogy a szombatot sem? Volt egy rendőrünk aki gerinccel született és most elkaszálták...
Egyszerűen nem találok szavakat

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.01.31. 08:07:15

Ez a leváltás egy üzenet a cigányoknak: azt csináltok, amit akartok!
Lófasz lesz itt, nem forradalom...

Horizont 2009.01.31. 08:10:23

@darvas: Már bocsáss meg, de nem azt mondta a kapitány, hogy MINDEN miskolci cigány bűnt követett el, hanem azt hogy az utóbbi 2 hónap bűnesetének MINDEN elkövetője cigány volt!!!!!!
A Vastagbőr csak a napi eseményeket követi. Hűen!

Kisangyal 2009.01.31. 08:10:24

HA EZT ENGEDI A NÉP, AKKOR MEG IS ÉRDEMLI A SORSÁT!

jonnglenn 2009.01.31. 08:18:24

"Tuntetes lesz a Draskovics altal kirugott Pasztor Albert mellett .Idopont februar 1. 17 ora Miskolc Tanacshaz-ter. Jelenjen meg mindenki akinek elege van a Gusztos,Draskovics es tarsaik szonyeg ala sopro demagog hulyesegeibol!"

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 08:24:05

@Tom Bobb:

Mutass már nekem egy szőrös kínait, sose láttam.:P

Kisangyal 2009.01.31. 08:24:24

Jelentem a boonon már nem lehet kommentelni, nem jelenik meg.

jonnglenn 2009.01.31. 08:26:15

ott a helyem !

Néhány kivételtől eltekintve az "emberei" is szeretik, tisztelik Pásztort ! Karakán ember ! Nem utolsó sorban nagyon jó szakember .

Mocskos banda ! Basszátok meg az anyátokat !

És most azt hiszem, hogy a MONITOROZÓK is bólogatnak, de nem jobbra-balra, hanem le-föl !

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.31. 08:26:56

érzem, kezdek rasszista lenni. érzem...már jön....kezdődik....

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 08:34:38

Na jó, estig valószínűleg nem tudok gépnél lenni, addig ne írjatok 300-nál több kommentet, mert megőrülök.:)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.31. 08:39:58

@darvas: A folyton cigányozó vastagbőrnek állandóan adja a muníciót a kisebbséged egy része sajnos, akár elismered akár nem.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.31. 08:42:04

@Mj: 200 komment felett nekem meghülyül a rendszer, és onnantól csak a 100 legfrisebbet tudom olvasni :(

jonnglenn 2009.01.31. 08:43:20

Albert !

Azt kellett volna mondani, hogy :

"Az avasi kolónián csak a tücskök markecolnak, békés dolgozó hangyákat. Ezért kellett megalakítani a közösség védelme érdekében a kolónija egyik bojánál zsoldosokból álló nem beavatkozó hangyaörséget!
Lekfejjebb a négymancsfaszkalapjaival lehetett volna galiba.

ÉS KÜLÖNBEN IS LÁRIFÁRI ! "

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.31. 08:45:53

LOL
UJRATØLTVE: Jelentkezési lap romáknak kivándorláshoz


Tudnivalók: A jelentkezési lapot elegendő nyomtatott nagybetűkkel kitölteni, - amennyiben ez sikerül.
Ahol megjelölés szükséges, tegye aláírását [ x ] a négyzetbe. Fénykép nem szükséges, mind egyforma.

Neve:

[_] Lakatos
[_] Kolompár
[_] Bangó
[_] Rézműves
[_] Balog
[_] Orsós
[_] Drótos

Anyja neve:

[_] Lakatos
[_] Kolompár
[_] Bangó
[_] Rézműves
[_] Balog
[_] Orsós
[_] Drótos

Apja neve, ha ismert:

[_] Lakatos
[_] Kolompár
[_] Bangó
[_] Rézműves
[_] Balog
[_] Orsós
[_] Drótos

Jelenlegi tartózkodási helye:

[_] előzetes letartóztatás
[_] jogerős szabadságvesztés
[_] szökésben
[_] jogcím nélküli lakáshasználó

Születési hely:

[_] putri
[_] nyócker
[_] állatkert, majomház
[_] Szabolcs
[_] Borsod

Életkorából a börtönben töltött évek aránya:

[_] 25%
[_] 50%
[_] 75%
[_] ott született

Jelenlegi lakhelyén hányan laknak a
valóságban:

[_] 15 alatt
[_] 15-nél több
[_] 25-nél több
[_] nem tudok addig számolni

Jelenlegi megélhetési forrás:

[_] segély
[_] bűnözés
[_] mindkettő
[_] nem tudok olvasni

Iskolai végzettség (a kisegítőt nem
számítva):

[_] alapfokú ( 1 általános )
[_] középfokú ( 2 általános )
[_] felsőfokú ( 3 általános )
[_] doktor ( 8 általános - négy első és
négy második )

Hányszor volt büntetve:

[_] 14 éven aluli, nem büntethető
[_] 10 alatt
[_] 10 és 20 között
[_] sokszor, nem tudja pontosan

Gyermekeinek száma ( amelyről tud ):

[_] háromnál több
[_] ötnél több
[_] kb. 6-10
[_] 10 felett

Autója:

[_] nincs
[_] piros 1500-as Lada
[_] sárga 123-as Mercedes
[_] aranyszínű 525-ös BMW

Mobiltelefonja -természetesen- van,
mégpedig:

[_] egy lopott Motorola
[_] arany előlapos Ericsson
[_] mahagóni előlapos Nokia
[_] egy Wap-os ( az meg mi ) Siemens

Háziállata:

[_] tetű
[_] rüh
[_] bolha
[_] poloska
[_] galandféreg

A következő államokba szeretnék
kivándorolni:

[_] Franciaország
[_] Hollandia
[_] Kanada
[_] Egyesült Államok

A következő műszaki cikkeket tudom kezelni:

[_] rugós bicska
[_] pillangókés
[_] feszítővas
[_] öngyújtó
[_] pókerautomata
[_] riglihúzó
[_] mobiltelefon
[_] baseballütő
[_] hengerzártörő
[_] Tv-videó távkapcsoló
[_] pisztoly
[_] sörnyitó
[_] dugóhúzó
[_] flipper

A következő dolgokban nagyon jó vagyok:

[_] gagyizás
[_] zsebtolvajlás
[_] bolti lopás
[_] orgazdaság
[_] zsarolás
[_] strihelés
[_] csencselés
[_] szotyolázás

Kedvenc kulturális időtöltésem:

[_] szotyolázás
[_] ragasztószívás
[_] fájer, ferbli
[_] itt a piros...hol a piros
[_] pókerautomata
[_] karatefilmek
[_] Game Boy
[_] nemi szervem fogdosása

Kb. 20 szóban írja le élete legnagyobb vágyát, amennyiben ez más mint egy 500g-os nyaklánc.

Kisangyal 2009.01.31. 08:47:32

Éééés a boonon törölték az összes kommentet, ezt nem hiszem el!
Ez ám a szólásszabadság!

jonnglenn 2009.01.31. 08:53:15

a bóón is megbaszhattya az annyát !

bisztos ez volt a parancslánc:

gusztos, szolt a hazudósnak, a hazudós szolt a miskolciműmájernek, meg a dzsenlimen drazsénak, impotenskáli szolt a bónnak, drazsé szolt a bónnak .

a seggnyalók meg azonnal, persze elftárs töröjjük hát !

423ft 2009.01.31. 08:53:45

Sajnálattal és elkesredéssel olvasom, hogy leváltották a rendőrkapitányt. De hát sajnos ilyen országban élünk, ilyen vezetőink vannak, akiket MI választottunk meg. Pásztor Albertet nem leváltani hanem kinevezni kellet volna, megyei rfk-nak vagy országosnak. De igen, nekünk akiknek nem tetszik a leváltás nyugodtan döljünk hátra a székbe szidjuk kicsit a rendszert, de véletlenül se tegyünk valamit, de télleg ne.

redriot77 2009.01.31. 08:58:47

@Kisangyal:
ezt nem hiszem el! Ha nem a számítógépem előtt ülnék azt hinném nem 2009 van hanem 1949!
Demokrácia és szólásszabadság!

Egyébként szerencsés vagyok, mert csak ma reggel olvastam a hírt a kapitány úr leváltásáról. Így tudtam aludni - csak reggelizni nem tudok mert hányingerem van.

A tüntetéssel egy gond van: a média úgy állítaná be, mintha rasszista megmozdulás lenne, ami a cigányság egésze ellen irányul. Hiába tudjuk mindannyian hogy ez nem így van, látjátok mi történt:
a kapitány sem tett kirekesztő kijelentést, csak az igazságot mondta el, mégis megbélyegezték...

Kisangyal 2009.01.31. 08:58:48

@423ft: Jól látod!
Ez a fajta gondolatmenet a legnagyobb baj!

redriot77 2009.01.31. 08:59:39

"a bóón is megbaszhattya az annyát !

bisztos ez volt a parancslánc:"

szerintem attól fostak be, hogy megjelent egy-két tüntetést szervező komment.

pina_csaba · http://octagon.blog.hu/ 2009.01.31. 09:01:32

És én még azon morfondíroztam, hogy milyen kamu indokkal fogják eltűntetni a süllyesztóben a miskóci sheriffet. Nem gondoltam volna, hogy ez lesz. A head honcho csak odaszól és már repül is a csóka...

A jelenlegi szitu analógiát mutat Jessup ezredes és Kaffee hadnagy párbeszédével:

J: - You want answers?!
K: - I want the truth!
J: - You can't handle the truth!


@Mj:
"Mutass már nekem egy szőrös kínait, sose láttam.:P "

Mert eddig még csak olyan kínaival találkoztál, akit már Tom Bobb megkért a borotválkozásra.

Én egyszer láttam egy szőrös kínait, de lehet, hogy mongol volt.

tkgabor 2009.01.31. 09:04:37

Most mit mondjak? Felháborító? Inkább várható volt. Ahol a rendetlenség a törvény ott a rendcsináló a lázadó. Miskolciak menjetek ki a tüntetésre, lássák hogy van jó pár ember akinek nem tetszik!

Kisangyal 2009.01.31. 09:05:24

@redriot77:

A médiának nyilatkozni kell, nyílt levelek és jól látható, olvasható, rövid, tömör szöveggel kell megelőzni a problémát.
Aláírásgyüjtés, népszavazás, ezek témáját nem lehet meghamisítani!
Ha elindulna végre valami, nagyon sokan bekapcsolódnának, akik még azért nem tették, mert nem hiszik, hogy értelme van. De ha látnák, hogy egyre többen tesznek valamit, elhinnék!
És nem cigányozni kell, hanem értelmes, összeszedett észérveket felsorakoztatni!

Ludas Matyi · http://rongykerekufabicikli.freeblog.hu/ 2009.01.31. 09:07:44

No és egy elfogatóparancsba mit írjanak bele?
Azt, hogy "nem fehérbőrű" ...

Spielberg 2009.01.31. 09:19:56

BTW mindegy a média hogy állítja be, ha nagy a tömeg, azt nem lehet elsimákolni. ennyi. a kiskunlacházi(?) tömeget is bemutatták, csak a konkrétumokról nem beszéltek.
BP-n is kéne tüntetni, nemcsak Miskolcon. volt egy ilyen komcsi dal: "nem vagyunk több, mint egy egy tégla, de együtt mi vagyunk a ház!"

Kampfer 2009.01.31. 09:24:28

Redriot!

A médiát jelenleg hazánkban a retektévé, a telavivkettő tévé, a bárdosandrások, liptaiklaudiák, győzikepromo műsorok jelentik. A sajtót a blikk testesíti meg. A törvényes közhatalmat a fletó, a rendőrséget a drazsé és a benczebarom képviseli. A politikát pedig a gusztostalan meg a vásárhelyimária és társaik.

PÁSZTOR ALBERT neve eggyé válik a kisebbségben lévő, majdhogynem tehetetlen gerinces igazsággal, akit egyszerűen kinyírnak, mint egy papírkutyát! A hír üzenetértéke sajnos sokkal mélyebb és nagyobb, mintsem a "cigány... azt teszel, amit akarsz" közhely! Az üzenete jelenleg az, hogy ma Magyarországon az igazság csak egyoldalú lehet, csak az az igazság, ami belefér ezek világképébe! Minden más üldözendő...! 1949? Vagy 1951. Tökmindegy...

423Ft!
És mit tehetnének azon túl, hogy kimennek tüntetni Pásztor mellett? A liboldók leszarják, gusztostalannal az élen. Majd megint náciznak (illetve fasisztáznak) és rasszistáznak egy sort és ismét teleordíthatja a mohácsivész vikike az EP-t, hogy mekkora nácik a magyarok!
Vagy talán arra gondolsz, hogy gyújtsuk fel a tévét? Annak nem nagyon látnám értelmét...! Esetleg a szadesz bármiféle földi megtestesülését föl lehetne, nem ágálnék ellene...!
K.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.01.31. 09:31:06

Várható volt, hogy ebbe beletörik a bicskája. De legalább volt vér a pucájában kimondani azt, amit mindenki tud, Gusztos Pétert is beleértve. Minden más csak álszent szemforgatás.
Megkockáztatom, hogy nem valami zsiros semmittevő állásba küldték el a rendőrkapitányt (ellentétben pl a MÁVos szarháziakkal, akik emberek ezreinek életét teszik tönkre napi szinten). De ez kevéssé lényeges, mert egy ország mögötte áll és végre, végre napvilágot látott az igazság. És ezt már nem lehet meg nem történtté tenni, a világ összes kirúgásával sem.
El tetszett késni, Gusztos úr és galerije. Valami már elindult.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.01.31. 09:31:38

ja és szia Kampfer :) rég láttalak!

HZ323F · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=33417 2009.01.31. 09:31:41

Ez de felb@szta az agyam. Biztos voltam benne hogy ez lesz, de azért mégis! Még a rendőrkapitánytól is támogatást kap??? Látott az valaha ciányt bűncselekmény elkövetése közben/után? Azt sem tudja miről papol. Az itteni cikkben a kapitányúr ellen felszólalók tökéletes felsorolása az országot tönkretevő embereknek/pártoknak/gondolkodásmódnak.
Baromi idegesítő ez a szituáció. Én tapasztaltam élőben rendőrök oldalán nem egyszer azt, amiről a kaptiányúr (bocsánat: volt kapitányúr) beszélt. Mindenben igazat kell adjak neki, nálunk is hasonló a statisztika, Pest megyei település(ek)ről van szó. Itt nem etnikai kérdésről van szó, tiszta statisztikáról. Nem egy tapasztalt rendőr tehet arról,hogy ezt hozza ki a statisztika! Talán el kéne gondolkodni, hogy lehet benne valami. Sok hülye állat!!! Mi lesz az országunkkal???

Kisangyal 2009.01.31. 09:32:29

Jók ezek a kiábrándító szövegek!

Ezekszerint várjunk nyugodtan a sorsunkra mint a birkák a vágóhídon!?

Sok minden tünhet értelmetlennek, aztán kiderül, hogy van neki olyanja. Volt már ilyen a történelemben. Ha más nem, talán az, hogy megnehezítsük az ellenség dolgát, vagy folyamatosan kinyissuk az emberek szemeit!
Én személy szerint azt az elvet vallom, hogy ha tudom, hogy úgyis megdöglök, akkor is harcolok, sose lehet tudni...

Spielberg 2009.01.31. 09:35:51

A szardéesznek már csak 1 éve van. féllábon állva is kibírjuk!

Horizont 2009.01.31. 09:38:33

@Rékuc: Nem akarlak lelombozni, de abban igazad van, hogy valami elindult! De meg is áll és be is betonozzák!
A főkapitánnyal és velünk együtt!!! Sajnos!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 09:39:02

Update a posthoz, fent olvashatjátok.

Draskovics megszólalt a Napkeltében! "Erkölcsi döntés született."

Horizont 2009.01.31. 09:39:28

pardon: nem főkapitány hanem a miskolci kapitány!

Kisangyal 2009.01.31. 09:39:35

SOS!
Bocsika, de hogy kell lementeni a boonos kommenteket, mert én nem tudom?

Teddy Bagwell (törölt) 2009.01.31. 09:42:31

erre csak azt tudom mondani, megint

a kuuuurvaaaa anyááááátok

Szűcslaci 2009.01.31. 09:43:27

Ha lehet írni, akár a kormánysajtóban is - konszolidált, mértékadó orgánumokban egyaránt - szalonképes módon világszerte ARAB TERRORISTÁKRÓL - akkor érthetetlen, hogy a CIGÁNYBŰNÖZŐKRŐL miért nem? Persze, az SZDSZ a nevetséges 2 %- ával szavazóbázisnak édesgetné akár az ördögöket is...........Nem szimpatizálok a fehérgalléros, magyar bűnözőkkel sem - nem szeretem, ha bankot rabolnak, ha sikkasztana, ha közpénzeket nyúlnak le. De azt még kevésbé tolerálom, ha a nagymamámat megerőszakolják, kirabolják, megölik és végül a szoba közepére szarnak. Én is azt szeretném, hogy ne legyen megkülönböztetés. Ítéljék el a cigányokat is úgy, ahogyan elítélnének egy magyart, egy fehéret - egy embert.

zala 2009.01.31. 09:43:37

mind2 2009.01.30. 23:36:15

huhh, köszi

mind2 (törölt) 2009.01.31. 09:44:37

Jobb reggelt :)
Tudna vki segíteni ? Explorerben a Vastagbőrnek akkora betüi vannak mint a ház, azt hiszem tegnap éjjel idegességemben valamit elütöttem vagy félreállítottam, valami 3- as hibakód, vagy mi a franc jelent meg...
Firefoxban nincs gond, de ha valaki tudna segíteni azt megköszönném... :::))

Kampfer 2009.01.31. 09:47:56

Rékuc! :)

Kézcsók!!! Nem tűntem ám el! :) Csak (még) sok a meló, kevesebb az idő a vitákra. De azért még olvasok!!! ;)
Azt egyébként én is gondolom, hogy ezt a szart már nehéz lesz visszalapátolni a lóba, de abban biztos vagyok, hogy ezek megpróbálják! Ugyanis ez nem egyszerűen egy rendőrségi-etikai ügy! Ez már komolyan túlmutat egy egyszerű kommunikációs kérdésen és egy rendőrségi belügyön! Mert ez kőkemény társadalmi, azon túl pedig politikai kérdéseket vet föl, mi több felelősségi kérdéseket is! Annak ugyanis nem liboldók által hangoztatott sztereotípiák az okai, hogy ilyen feszültségek alakultak ki a társadalomban! A hatalom nyílt haza- és magyarellenessége teljesen egyértelmű, társadalmat szétverő tudatos politikája nyilvánvaló! Hogy ezekről nem beszélhet egy (még annak tudatában is levő) rnedőr főtiszt ezt megértem. De hogy egy egyszerű és tényszerű statisztikát közöl, majd ezért kinyírják, ez közönséges bűncselekmény! Politikus által elkövetett hatalommal való visszaélés, rendőri vezetés által elkövetett közönséges szabályszegés, a testület működésének veszélyeztetése. Én magam pedig úgy gondolom, hogy közönséges árulás!

Kisangyal!
Nos, egyet kell értsek Veled, igazad van! De tételezzük fel, hogy elkezdik a Zil-platóról osztani a dióverőket. Mennyi idő alatt fog beavatkozni a külvilág és veszti el az ország a maradék integritását is? Ha leszúrkáljuk őket, mártírokat gyártunk. Ha egyszerűen csak betartatjuk a törvényeket, a társadalmi normák elfogadására kényszerítjük őket, majd számonkérjük és szankcionáljuk a törvénysértéseiket, azzal pedig egyszerűen csak akként definiáljuk őket a külvilág felé, amik. Köztörvényes bűnözőknek, társadalmi életre alkalmatlan deviáns kezelhetetleneknek. Ezek pedig üldözendők. Pont. Sajnos mindezen fentiek teljesülésének gátja a szadeszféle liboldó banda, maga liberalizmus és a maszopféle bűnöző hazaárulók.
Egyáltalán! Mióta kell egy politikusnak belepofáznia rendőrségi szakmai kérdésekbe? Nos, liboldóéknál ez a szokás...
K.

mind2 (törölt) 2009.01.31. 09:51:31

Jah, jól van megcsináltam, már megint előbb nyavalyogtam mint gondolkodtam. bocsiiiiiiiii :::)))

mind2 (törölt) 2009.01.31. 09:56:48

@zala: ma sem vagyok nyugodtabb, nem hiszed el, fáj a szívem ezért a pici országért, .... apám - már nem él sajnos - minig sírt ha a Himnuszt meghallotta. Mindig.
Még rákos betegen is elment egy- két lusta rokonért, ismerősért, hogy menjenek el vele szavazni 2002 - ben. :)
Ha megijedek, nem vagyok hozzá méltó, és a szabadságomat sem érdemlem meg.

zala 2009.01.31. 10:01:07

mind2 2009.01.31. 09:56:48

elhiszem. és nem vagy egyedül

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.31. 10:01:49

@mind2:

IE ->Nézet -> Szövegméret -> Közepes :)

mind2 (törölt) 2009.01.31. 10:04:41

@zero: drága vagy, tudod nő vagyok, és még mindig előfordul hogy sikítok, ahelyett, hogy gondolkodnék :( De képzeld, EGYEDÜL rájöttem :::))))

Kampfer 2009.01.31. 10:05:20

Mind2!

Tavaly az akkor 62 éves apámmal autóztunk hazafelé. Elb*sztam, mert valami jó cd helyett az inforadio (egyébként semmi bajom velük) szólt és hallgattuk a híreket. Jóapám rám nézett a jobb 1-ből és csak annyit tudott mondani: "itt vagyok, itt élek 62 évesen, ahol születtem és felnőttem. És nem vagyok otthon...!"
Respekt Neked is és szüleidnek is!
Kampfer

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.31. 10:05:24

Ezt írtam tegnap :

"Pedig a tények makacs dolgok ... természetesen borítékolható, hogy nem azzal fognak foglalkozni, hogy milyen tényeket állított a kapitány, és hogy ennek mi az oka, hanem azzal, ahogy mondta ..."

Miért nem azzal van tele a sajtó, hogy miért 100% roma elkövetők száma az utcai rablásokban? Miért nem 100% kínai? ERRŐL kellene vitázni és EZT kellene orvosolni.

Mert most úgy tűnik, ez nem lényeges, minden mehet így tovább ... csak meddig? A miskolciak is adóznak, nekik is ugyanaz a védelem kijár, mint a II. kerületben lakóknak ...

mind2 (törölt) 2009.01.31. 10:13:04

@zala: furcsa nem, hogy az utóbbi időben a gyülekezéssel kapcsolatos összes jogot módosítgatják, szűkítik és olyan kitételekkel tűzdelik tele, ami jogalapot teremt nekik arra, hogy elő is kapjanak érte. Pszichológiai hadviselés, nehogy már élni kívánj azzal, ami alkotmányos alapjogod. Előzetes engedélyek, meg olyan képsorok ami leginkább a diktatúrákra jellemző, nos ez mind eszköz a megfélemlítésre...
Már leírtam, de félt eleget apáink korosztálya, nincs kedvem újrajátszani az ő tehetetlenségüket, meg az otthon is halkan mondott, " amit most elmondtam arról nehogy beszélj a suliban " tudathasadását. Ez az ország a miénk is, akik dolgozunk és gyerekeket nevelünk, nincs kedvem újrajátszani a 70-es, 80-as éveket.... Az ötveneseket meg pláne nem.

leibolmaj 2009.01.31. 10:18:59

"A munkanélküliek száma növekszik, az emberek általános hangulata egyre rosszabb. Csonka-Magyarországon a “válságkezelő reformok” még be sem indultak, de a rendszer az emberek nagy valószínűséggel közelgő elégedetlenségét már most a véleménnyílvánítás legártatlanabb formáinak durva tiltásával próbálja korlátok között tartani.
Azt, hogy milyen agóniában van nem csak a gazdasági, hanem az egész politikai rendszer is, mutatják a kormánynak az egyre eszelősebb ötletei és lépései. A bizonytalanság érzését, valamint a félelmet a külföldről, a hasonló folyamatokról hozzánk érkező hírek csak erősítik.
Mégis biztos: az isteni gondviselés akarja ezt így. Hiszen a nemzetek a legsúlyosabb válságok terhe alatt tudnak saját erejükre is ráébredni. Ha az ember már szinte semmit sem veszíthet, könnyebb a valóban fontos dolgokra koncentrálni.
A rendszer gigantikus megtévesztőmanőverei egyre inkább elvesztik hatásukat és egyre inkább idejétmúltnak hatnak. A rendszer a hazugságait ugyan még az eddigieknél is aggresszívebben terjeszti, de ezt egyre kevesebb ember hiszi el.
Persze, a kívánt változások nem máról holnapra fognak megtörténni. Amit viszont napjainkban megélünk, az az új európai szabadságharc kibontakozása is"
ez innen van: kitartas.mozgalom.org/cikk.php?t=664

zeneszke 2009.01.31. 10:28:11

Nem tudok napirendre térni!

Ez Európa ? Azért mert valaki végre kimerte mondani azt az igazságot amely már évtizedek óta nyílvánvaló?

Okításul küldök egy olyan levet, amit tegnap kaptam.

>2007.
március: egy 26 éves cigány fiatalember Polgáron alaposan leitta magát
a szociális segély fölvételét követően, majd ordítozva hazafelé indult.
Egy útkereszteződésnél ráordított egy idős kerékpárosra, ám az nem állt
meg. A cigány fiatalember utánaszaladt, lerántotta a bicikliről, és
többször fejbe rúgta. Az idős férfi belehalt sérüléseibe.

2007. húsvét hétfő: Bakson egy 19 éves cigány fiatalember agyonverte és kirabolta a 99 éves Lajos Piroskát.

2007.
június 23.: egy 23 éves dunakeszi illetőségű cigány nő cigarettát kért
egy idős asszonytól Újpesten, s mert nem kapott, dühében agyonszúrta a
hölgyet.

2007. június 24.: Ózdon egy 49 éves cigány férfi agyonvert és kirabolt egy 90 éves bácsit.

2007.
szeptember 27.: a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsén három cigány
fiatal agyonverte és kirabolta a település egyik kocsmárosát.

2007.
november 8.: Gyálon két cigány fiatal összerugdosott és kirabolt egy
103 éves nőt, aki csodával határos módon túlélte a brutális támadást.

2007.
november 11.: nem volt ilyen szerencséje annak a 93 éves asszonynak,
akit Szalonnán vert agyon és rabolt ki egy cigány fiú.

2007.
november 18.: Gadnán egy 88 éves nénit erőszakolt meg és rabolt ki egy
21 éves cigány fiatal. A gyilkos ezen felül összeszurkálta áldozatát,
kinyomta a szemét, baltával széthasította a fejét és levágta a lábát.

Megélhetési bűnözés?

2007. december 8.: a mátészalkai Luca
Bisztró tulajdonosa zárórakor már nem akart kiszolgálni egy részeg
cigány férfit, aki ezért telefonon odahívta barátait. A baseballütőkkel
érkező banda leütötte a kocsmárost, vasvillát döftek bele, majd
szétverték az ivót és a tulajdonos autóját is.

2008. február 6.:
Tarnabodon három cigány fiatal â013 hosszabb ideje tartó fenyegetőzés és
többszöri fosztogatás után â013 agyonverte és kirabolta a 67 éves Balogh
Lászlót.

2008. február 22.: Jászberényben egy 85 éves asszonyt vert agyon és rabolt ki egy 32 éves cigány férfi.

2008.
február 22.: Mátraszőlősön egy ágyhoz kötött bácsit rabolt ki egy
cigány fiatal, aki rágyújtotta az ágyneműt a magatehetetlen idős
emberre.

2008. február 23.: Tarnaörsön egy 80 éves asszonyt erőszakolt meg és rabolt ki egy 20 éves cigány fiatal.

2008. február 23.: Nyírvasváriban két cigány tört be egy idős asszony házába, fojtogatták, megkötözték, majd kirabolták.

2008.
március 10.: Gyöngyösön egy cigány család brutálisan összevert egy
doktornőt a városi kórházban, mert nem akarta befektetni a család egyik
nőtagját az intézménybe, hanem járóbetegszakrendelésre küldte.

2008.
március 14.: 3200 forintért kellett meghalnia annak a 74 éves ceglédi
néninek, akit saját tanyáján ölt meg és rabolt ki két cigány férfi.

2008. március 19.: Tornyospálcán két cigány fiatal betört egy 54 éves asszonyhoz, megverték és megerőszakolták.

2008. március 22.: Hajóson egy 37 éves cigány férfi betört egy 59 éves asszony házába, megverte, majd elrabolta arany ékszereit.

2008.
április 11.: Jászladányban egy 47 éves önkormányzati dolgozót szúrt
nyakon egy törött pohárral egy cigány férfi, mivel úgy vélte, a
helyhatóság nem foglalkozik kellő odafigyeléssel személyével.

2008. április 16.: Somogyzsitfán egy 77 éves asszonyt gyilkoltak meg és raboltak ki cigány fiatalok.

2008. április 19.: Vásárosnaményban két cigány fiatal agyonvert és kirabolt egy 69 éves férfit.

2008, április 19.: Kiskunhalason egy 34 éves cigány férfi betört egy 52 éves asszonyhoz, brutálisan megverte és kirabolta.

2008.
április 22.: a Somogy megyei Öreglak-Barátihegyen két cigány férfi
vasvillával támadt egy juhászra, mert annak birkái az út mentén
legelésztek, és ez zavarta a támadókat.

2008. május 2.: Hajdúhadházon a bocskaikerti vasútállomás közelében öt cigány fiatal rabolt ki egy idős hölgyet.

2008.
május 4.: ugyanez a banda brutálisan megvert és kirabolt egy 67 éves
asszonyt, majd a bűncselekmény után alig egy órával egy kerékpárost
hagytak helyben és fosztottak ki.

2008. május 6.: Dormándon egy cigány nő fojtogatta gyermekei tanárnőjét, mert az rászólt a tanulókra.

!!!!!!!!!És a legutóbbi undorító aljas eset!!!!!! :

2008.
november 23.: Kiskunlacházán egy 14 éves kislányt este hazafele menet
megtámadott 6 cigány, megerőszakolták, majd megyilkolták, és a meztelen
holttestét az út mellé hajították.

Szerinted sincs cigánybűnözés???

Ha igen akkor arra kérlek légyszíves, azokért a halottakért, akiket ilyen aljas módon meggyilkoltak, az "Állatnak" sem nevezhető gyilkosok,
kérlek küldd tovább ezt a levelet.
Ennyit tegyünk meg értük, ha már mást nem tudtunk!

Zsombor78 2009.01.31. 10:36:32

Ennek az orszagnak annyi!Meg Angliaban is az ujsagban olvastam minap hogy a ciganyokkal baj van es elkoltoztettek egy falkat valahova eszakra.Oda ahol kozel tavol szinte semmi sincs mert annyi bunozes volt mikor megjelentek valahol.Itt a liberalizmus felegvaraban is megteszik ezt!Azert hogy megvedjek a tobbseget!Magyarorszagon beszelni sem lehet rola .akarom mondani ciganyorszagban mert ez a jovo..Ha gyerekem lenne es otthon elnek nagyon felnek mert nem eleg hogy az orszag osszeomlik gazdasagilag, hanem meg a magyar embert magyarsagaban tapossa el sajat kormanya.!

yxcvbnma 2009.01.31. 10:38:54

Hmm

Az utolsó talpas rendőrt kimossák a szemkilövöldözésből, igazoltatott csaj partiba vágásából, megerőszakolásából, és ilyen jellegű bűncselekményekből.

A rendőrkapitány (!) meg pár órán belül repül, ha kimondja azt, amit amúgy is tudnak az emberek.

Vagyis egy rendőri erőszakolás azt teljesen rendben van, mossuk ki őket belőle, mert a mennyasszonya is olyan szépen sírt a híradóban, a cigányozás meg főbenjáró bűn, lapát.

Nem tudok mit mondani ehhez, nem is szabad ebbe jobban belegondolnom...

mind2 (törölt) 2009.01.31. 10:41:25

Lassan olyanok leszünk , hogy magunkért kell polgárjogi mozgalmat indítani. Egyébként gondolkodtam ezen, sok ember , csendesen,békésen - és családos létemre mondom - kisgyerekek kezét fogva, úgy kéne menni.... valahogy méltóság lenne benne, és talán azok is elszégyellnék magukat, akikből már kiíródott a lelkiismeret :(

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.31. 10:42:55

"mikor nem mérlegeltem azt, hogy ennek milyen következményei lesznek"

Aha, majd mikor beindul Miskolcon a pogrom akkor meg majd sírsz köcsög.

mind2 (törölt) 2009.01.31. 10:50:22

@Zsombor78: a gazdasági összeomlás jelei még halványak, nem szembetűnőek, de a legbiztosabb jele az, hogy túl nagy a csend... A cégek ( kis- közepes ) vagy nem indultak be elseje óta, vagy ha igen, csökkentett üzemmódban tevékenykednek... és rengeteg a kérés, hogy adjunk időt, nincs pénz, részletekben fizethessenek, ütemezzünk át, stb.
A bankok nem állnak szóba olyan cégekkel sem, akik pedig éveken át megbízható partnerek voltak..nincs pénz, nincs megrendelés, ha van is, nem tudnak fizetni, .... Még nem jött át igazán , hogy mekkora szarban vagyunk. És sokkal több ember veszítette el már most is az állását, mint amit a statisztika állít. A legtöbb ember kétségbeesetten keres állást, és nem regisztráltatja magát egyből ... nem beszélve azokról, akiket feketén alkalmaztak, és nem kerülhetnek a rendszerbe...

jpmjpm 2009.01.31. 10:55:37

A tények makacs dolgok. És a mi politikusaink folyton szembe mennek a tényekkel. Minden szinten. Emiatt tartunk itt. :(((((

Tűrhetetlen! 2009.01.31. 10:56:40

Magyar emberek! Valamit tenni kéne ebben az országban, ahol lassan már az is bűn, ha magyarnak vallod magad és ennek hangot adsz valahol... Akkor náci vagy, szélsőséges, felbujtó....stb.
Az ilyen híreken pedig legszívesebben csak sírna az ember! Várhatunk birka módjára - ahogy a történelemben már sokszor - most épp a következő választásokig. És akkor mi történik majd? Mindig várunk valamire, addig is sajnáltatjuk magunkat. Forradalom kéne! Nem fegyveres, hanem erkölcsi, amivel tidzta, mindenkire vonatkozó törvényekkel és igazi szólásszabadsággal lehetne rendet teremteni. Ha ehhez az kell, hogy a normális társadalmi együttélésre képtelen cigányokat mi is elkülönítsük vagy elköltöztessük, akor ezt kell tenni!
Nyilván nem megoldás nekünk az országot elhagyni, de én épp ezen gondolkozom, mert szeretném, ha a gyerekeim biztonságban nőnének fel és nem egy olyan lassan rendőrállamban, ahol a megélhetés feltételei napról napra változnak és félned kell az utcán! Szebb jövőt!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.31. 11:02:22

Gusztos Petyát a saját oldalán oltják szanaszét ... javallom, tegyük mi is ezt.

Csak mert szólásszabadság van (még) ...

www.gusztos.hu/posts/450

Tűrhetetlen! 2009.01.31. 11:03:56

Még valami: miért tudnak nyugaton erőteljesen fellépni az oda betelepült vagy betelepülni készülő cigányok ellen? Miért küldték őket haza pl. Kanadából? Ott van a hatalomnak annyi esze, hogy a nagyon rövid idő alatt is megmutatkozó cigány parazitatevékenység árt a népnek és ebből ők nem kérnek! Mi meddig kérünk még???

irrelevant 2009.01.31. 11:05:33

Már a PH-cikkben is szerepel, és itt a kommentek közt is többször emlegették, hogy a cigányügyek "bedobása" a közéletbe csak elterelő akció, amivel a válságról, sőt az állítólag közeledő összeomlásról próbálják elterelni a figyelmet odafönn.

Mit gondoltok, mennyire lehetséges ez?

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.01.31. 11:08:53

na..., szerintem meg ez a totális ellentámadás...

minden rendőr rohadék..., all cops are bastards...

See them walking down the streets all day - A.C.A.B.
See them walking down the streets all night - A.C.A.B.
Never heard of human dignity - A.C.A.B.
Working for a fascist machinery - A.C.A.B.
They say it's law and order, but we live in fear
Fuck off cops, get out of here
All cops are bastards!!!
See them driving with their blue lights on - A.C.A.B.
See them holding their Tommy-Guns - A.C.A.B.
Beatin' up people without any reason - A.C.A.B.
Supported by the law and the politicians - A.C.A.B.
They say it's law and order, but we live in fear
Fuck off cops, get out of here
All cops are bastards!!!

peterman 2009.01.31. 11:09:08

Hiába no, ez egy olyan ország, ahol következménye lesz az igazság kimondásának. EZEK leckéztetnek másokat, milyen alapon?????

Kampfer 2009.01.31. 11:11:00

Zero!

Szerintem ennek a libomajomnak az oldalán olyan vastagond fog a radír, hogy értelme sincs koptatni a tasztot egy megjegyzésért sem! Persze, normálisan az arcába lehet tolni, mekkora egy selejtes, hiteltelen, gusztostalan kis mocsok ő maga, de szerintem ez a lény pontosan tudja, mit gondolnak róla legtöbben! Annyira azért nem hülye! De meg kell játszania, hogy ő meghallgatja, elolvassa mások véleményét, mert valójában ugye szarik ő rája, mit is érez, akar, gondol a "pógár"!
Ahogy már írták is, talán még egy év... De jobb lenne, ha inkább nagyon sok év... neki... valahol egy bányában...! És a pártjának is, mindnek....! Igaz emese?
Kampfer

Geza 2009.01.31. 11:11:21

@Tűrhetetlen!:
"Forradalom kéne! Nem fegyveres, hanem erkölcsi"
Azt rövid úton szétvernék azok, akiknek most sincs aggálya fegyvert fogni az ártatlanokra.
Itt rend már csak rendes, ódivatú, gépkarabélyos, villanyoszlopra akasztós, rpg-vel utcát kipucolós, trotilmellényes merénylővel 'jogvédő' gyűlést feloszlatós módon lesz. _Ha_ lesz, persze.

Most elég nyíltan a pofánkba lett mondva, hogy másodosztályú rabszolgának vagyunk minősítve, a kérdés csak az, hogy mi fog történni. Tartok tőle, hogy a kisebb pofátlanságok és a sorozatos nagyobb hazudozások során annyira megemelték az ingerküszöböt, hogy csak 'tüntetünk majd aztán hazamegyünk', és mivel senki nem fog össze senkivel, nincs mindenki által elfogadott szervező erő, anélkül meg senki nem mozdul meg (mondjuk anélkül értelme sem lenne), így némi hőbörgés után minden marad a régiben.

No mindegy, én is csak járatom itt a bagólesőmet, az már szentigaz. (Azért ha valakinek van eladó karabélya, rpg-je, robbanómellénye, stb., az szerintem mostanság nagyot fog kaszálni :)...)

avasi pusztuljgurulj 2009.01.31. 11:12:21

gusztost meg a haverjait szivesen várjuk itt minálunk vidéken, van nekik fenntartva 1-2 bérházi lakás fészkesrakósprogramos szomszéddal:)

mind2 (törölt) 2009.01.31. 11:12:54

@otvospeter: annyira lehetséges, hogy igaz :) De ez kábé olyan, mintha a parázsra rádobnál egy kis puskaport. Nem vagyok benne biztos, hogy felmérték minden egyes szavuk jelentőségét. Ebből is látszik, hogy gőzük nincs a közhangulatról... És most megint szegény kis Marie Antoinett jutott eszembe....Ők se tudták min ülnek. És ezek sem tudják :)

Zsombor78 2009.01.31. 11:19:26

Megint csak Angliabol tudok neked ujsagon keresztuli infokat mondani.Magyarorszag jelenleg IMF kolcsonbol el!Ennek utolso felveheto reszlete 2010 marciusa.Utana kell torleszteni majd a reszleteket plusz elfogy a le!Ezert megy mar a szabadrablas mert ezek megprobaljak majd az uj kormanyra haritani az osszeomlas okat,hogy akkor kovetkezzen be ne most!Az orszag totalisan eladosodik en azt olvastam hogy Litvania es Magyarorszag lesz a kovetkezo Izland.Csak az IMF hitel tartja most eletben ezeket az orszagokat.Az emberek itt is becsukjak a szemuket es nem merik elismerni hogy Anglia hatalmas recesszioban van.Mindenhol bedolt hitelek hazai kiadok,eladok.Neha tobb haz egymas melett is!Itt az Angolok talan elmennek dolgozni es nem csak utazgatnak majd meg hitelekbol lebecolnak.Magyarorszagon majd a kajert kuzdenek az emberek de hidd el a politikusok a kulfoldi bankszamlakkal ugyan ugy nem veszik majd ezt eszre!Gondolhatod ha ezt a cigany problemat azonnal igy lesoprik,azt amitol az orszag sok sok szazaleka szenved szerinted majd ha alsz sorba kenyerert akkor majd megsajnalnak?EN itt elek 2.5 eve a baratnom otthon mindig mondja menjek haza velem akkar elni.Van otthon lakasom meg munkat is tudnak talalni.De nem tudom elviselni azt amikor az embert pofajaba hazudnak,meglopjak majd ha vedekezni probal jol le is nacizzak!Milyen jovoje van egy nemzetnek akinek JOGA sincs megvedeni magat sajat politikusai altal?

Hetfield 2009.01.31. 11:21:32

Az lenne a nagyon jó, ha végre a rendőrök is kiállnának egymásért és magukért! Ha most az egész miskolci rendőrség egy emberként Pásztor Albert mögé állna.

Kampfer 2009.01.31. 11:22:51

Mind2!

Hehe... Ámen! :) '16-ben még a Romanovok is azt hihették, hogy a fák az égig érnek! Aztán lett is nagy balhé, mikor összeterelték őket...

Nem tudom, mennyi értelme lenne egy ilyen méretű kaszának! Szerintem nagyon hamar beavatkoznának kintről, de lehet, hogy csak jönne a bbc meg a cnn esti mozit csinálni az otthoniaknak...? Számomra az egy elég szimpatikus és hatásos dolog volt, amit Thaiföldön csináltak. Pár éve a rendőrök ugyanígy elkezdtek keménykedni a pógárokkal, mint decemberben akarták, de akkor a hadsereg a tüntetők mellé állt és akkor rendőrék bekussoltak... Hiába no, egy gumibot meg a vízágyú qrvajó lehet a jónép ellen, de a Szu-27-esek és a BTR-ek ellen nagyon sovány...!
Tényleg! Van még egyáltalán BTR-ünk?
Kampfer

peti1000 2009.01.31. 11:29:14

@otvospeter: tudnád linkelni ezt a cikket, vagy megmondani, merre keressem? köszi

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 11:30:29

Lakatos Attila vajda kiáll Pásztor Albert mellett:

"Ne Pestről osszák az észt, mert az nem ér el idáig. Jöjjenek el ide, éljenek itt, és nézzék meg milyen itt a helyzet"
- Mit kellett volna mondani Pásztor Albertnek, ha 200 betörésből 200-at cigány követ el? - tette fel a kérdést a cigányvajda. "
www.boon.hu/hirek/borsod-abauj-zemplen/cikk/a-ciganyvajda-kiall-pasztor-albert-mellett/cn/news-20090131-10320362

Hetfield 2009.01.31. 11:36:33

@laspalmas: Elképesztő ez a vajda! :D Ha szükség van rá, ott terem!

Mertcsak 2009.01.31. 11:40:07

@laspalmas:

Már vártam Lakatos Attila megszólalását.
Még mindíg tökös csávó!

movhu 2009.01.31. 11:44:14

@laspalmas: Azt nem értem, hogy amikor már a vajda is azt vallja, hogy igaza van a rendőrkapitánynak, akkor miért kell az Index-nek is beállni a sorba... :(:(:(

index.hu/velemeny/jegyzet/paszt0131/

peti1000 2009.01.31. 11:44:45

@otvospeter: köszi, ezt már olvastam amúgy, csak nem tudtam mi lehet a PH cikk. De már leesett!

sixx · http://comment.blog.hu 2009.01.31. 11:44:45

zero: ne ferdíts már, ha kérhetlek, az indexes cikkben továbbra is szerepel az inkriminált mondat, csak hátrébb került. elolvasni büdös, beszólni nem?

Tűrhetetlen! 2009.01.31. 11:48:25

@Geza: Én még ilyen kis naiv vagyok, csak most kezdek nacionalista öntudatomra ébredni! :-) Eddig azt hittem, liberális vagyok...

irrelevant 2009.01.31. 11:49:42

Ki ez a nagyokos Munk Veronika?

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.01.31. 11:50:17

a mai Munk Veronika Index cikk után én bojkottálom az indexet,ki is töröltem a kedvencek közül,nem támogatom egy kattintással sem azt a szennyet

Cucchiaio 2009.01.31. 11:50:18

index.hu/velemeny/jegyzet/paszt0131/ - kemény vélemény, borítékolható volt, hogy ideje rászólni már megint az ország népére, hogy szégyelje el magát, amiért ilyen undorító rasszista-fasiszta-kirekesztő-antiszemita-magyarkodó köcsög. Köszönet érte, tudjuk már hol a helyünk..

peti1000 2009.01.31. 11:54:14

Aki nem akar agyérgörcsöt kapni, az kérem ezt az indexes cikket el ne olvassa!
Bátrabbaknak is elég csak az utolsó pár bekezdés.

movhu 2009.01.31. 11:55:20

Me beszélgettem egy nagyon jó cigány ismerősömmel. Ő érdekes, de nem veszi magára, amikor cigánybűnözésről beszélnek. De milyen érdekes, nekem sem ő jut eszembe. A becsületes cigányok nem szokták sértésnek venni azt ilyet.

De gratulálok, probléma megoldva, nincs országunkban cigánybűnözés. Az liberálisok megszüntették egy huszárvágással.

ui.:Most is hozzáteszem: csak egyforma bánásmódot kérek, és hatékony fellépést a bűnözés ellen. Legyen az akárki.

Mertcsak 2009.01.31. 11:55:52

@peti1000:

Késő,elolvastam.
Idióta picsa.

Kampfer 2009.01.31. 11:59:16

Ez a munkveronika (vagy akár gusztostalan, vásárhelyimária, mohácsivészviki) egy várható jelenség. Csak órák kérdése volt, hogy a dexen megjelenik egy ilyen idióta, demagóg liboldó hülyepicsa véleménye... Az élettől teljesen eltávolodott (nem eléggé), demagóg, bárdosandrisféle megmondóember... Egy hiteltelen szar! Kár foglalkozni vele
Kampfer

maylo · http://www.flickr.com/photos/mayloka/ 2009.01.31. 12:02:06

munk@mail.index.hu

azt hiszem írok neki egy véleményt a cikkéről...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.01.31. 12:02:10

Bréjking!

A Borsodi vajda kiáll Pászor mellett!!

avasi pusztuljgurulj 2009.01.31. 12:02:48

a cigány mindent megtehet mer cigány(szegény kirekesztett, elnyomott, kátrányoshelyzetű)
a magyar nem magyarkodhat mer az naczionalista(kirekesztő, faszista:)
adnék én nekik segijjt 10g-os olómgolyókban

avasi pusztuljgurulj 2009.01.31. 12:04:48

fw:ki a f..sz ez a munk picsa?

Maximio 2009.01.31. 12:05:13

Ez a hír teljesen készre vágott, pedig nem lehet azt mondani, hogy ne lettem volna bármire felkészülve a cigányokkal, illetve az őket elvtelenül mindentől megvédő, gusztos-féle megmondóemberektől. Drazsének is a jó kurva anyját, szarházi szemét. Úgy látszik, a regnáló hatalomnak mindennél fontosabb, hogy ezt a kérdést és a vele járó szarkupacot a szőnyeg alatt tartsa, és megmagyarázza, hogy az a szőnyeg nem is dudorodik annyira, sőt egyáltalán nincs is alatta semmi. A cigányok örülhetnek, továbbra is lesz segílyke, lehet tovább fosztogatni, öldökölni a "parasztokat".

Basszameg, hol élünk?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.31. 12:05:27

Komolyan beszarok ezeken. Viszont Lakatos Attilla újabb jó pontot szerzett sokunknál! Mint mindig. Csak az a baj, hogy mint mondta Bp-ről osszák az észt. Főképpen a Budai Hegyekből! Hogy szarna mind szögesdrótot. Komolyan mintha nem is ebben az országban élnének.
Sajnos még mindig sokat hoznak a konyhára a cigányok így közel az EU választásokhoz s nem messze a OGY választásokhoz.
S ez a lépés konyebb volt mint ellenük menni.
Gusztustalan. Ebben az országban valami kibaszottul el van baszva. :-(

mijaju 2009.01.31. 12:05:40

Üdvözlet mindenkinek! Itt és most bejelentem mindenkinek, hogy adóminimalizálásra törekszem. BETELT A POHÁR!
A mocskos vezetők a zsizsikekkel és a füstösekkel elmehetnek a jó f@-ba.
Nem akarok kilométereket írni a véleményemmel, de elég volt. A normális embereket kicsinálják.
Emlékeztek még Szász Károlyra? A felügyelet vezetőjére? Normális ember, Magyar és ott is a cigány Kulcsár Attila miatt és a politika miatt csinálták ki. Hány jó embert kell elveszítenünk?
Eldöntöttem, nem támogatom ezt az országot amíg ez a helyzet. Minden pénzem kiszervezem külföldre és megpróbálok elérni kettős állampolgárságot, hogy ne itt kelljen fizetnem az adókat ami a cigányoknak és gallíciai hulladékoknak megy.
Ha lesz tűntetés lázadás szóljatok szívesen megyek.
Ha finanszírozni kell valamit azt is szívesen megteszem gyermekeinkért!

xstranger 2009.01.31. 12:10:31

hehe, a csajnak tiz perce meg nyilvanos volt a facebook profile-ja. Gondolom most raebredt mit jelent egy ilyen temarol index cimlapon irni.

Véraláfutás 2009.01.31. 12:10:32

EGY KIS OLAJ A TŰZRE, A LAKÁJOK FELSORAKOZNAK, LÁSD INDEX:

index.hu/velemeny/jegyzet/paszt0131/

avasi pusztuljgurulj 2009.01.31. 12:13:13

@Az EREDETI: Bobafett - Nénike zsirsirálykirály:)

avasi pusztuljgurulj 2009.01.31. 12:16:00

húúúúúbammeg demegnézném amin megfarcolja 1ifásplatónyi kancigány eztaz elmebeteg munkizét....!!!!

Nyakravaló 2009.01.31. 12:17:02

@Véraláfutás:

Egyszerűen tökfej ez a MUNK

Felháborító, hogy egyes magukat újságírónak emberek mit meg nem engednek maguknak. Csak a címre vonatkozik, a tartalmat nem is elemezgetem....

Szóval MUNK, a kurva anyádat.

Én egy hozzászólásban sok mindent megengedhetek magamnak. Ezzel szemben TE újságot írsz. Szóval a rohadt kurva idióta anyádat!

Kampfer 2009.01.31. 12:18:30

Egy platónyi kancigány? Ezt a munkot inkább bassza meg az ipari áram! Az összes szadeszes féreggel együtt!
K.

mijaju 2009.01.31. 12:18:43

Nem inkább drazségec vagy a abberrált husztustalannál kellene tűntetni vagy legyalázni? Esetleg főnöküknél fletónál? Már két éve mennek a tüntetgetések, de semmi eredmény. Sőt egyre rosszabb. Kéne már valamit tenni, mert végünk lesz.

Nyakravaló 2009.01.31. 12:18:55

@Rékuc:

Tegyük ezt a dolgot helyre.

Nem te gyűjtöttél az SZDSZ-nek kopogtatcédulákat?

Ha nem, akkor sajnálom, hogy összekevertelek valaki mással.
Ha igen, akkor javaslom, hogy csak visszafogottan...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 12:24:32

@Hetfield:

Nem az a jó szülő, aki mindent megenged a gyereknek, hanem aki normakövetésre tanítja.

irrelevant 2009.01.31. 12:24:53

Íme ez a végtelenül polkorrekt, feminista és kisebbségvédő, békenobel-esélyes hülgyemény:

iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=3839

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 12:25:38

Dagad az ügy:

"A miskolci polgárőrök vezetője felháborodott, amiért leváltották a kapitányt. Cseh László, aki egyébként szocialista önkormányzati képviselő a Zoomnak azt mondta, hogy nem Pásztor Albertet, hanem Draskovicsot kellene leváltani. Szerinte a kapitány pusztán tényeket közölt.

„A szőnyeg már annyira fel van púposodva, hogy nincs mit alá söpörni”- véli a polgárőr, aki csak megerősíteni tudja a kapitány állításait. Cseh László azt mondta, hogy Miskolcon a polgárőrök tapasztalata is az mutatja, hogy tíz bűncselekményből tízet romák követnek el.

Cseh László szerint a legnagyobb baj, hogy a fővárosban a döntéshozók nem látnak az íróasztalon túlra. Borsodban több cigány él, mint Budapesten és Dunántúlon összesen, mondja a polgárőr, aki abban látja a legnagyobb hibát, hogy a cigányság erkölcse folyamatosan romlik a 80-as évek óta."
www.zoom.hu/belfold/a-levaltott-kapitanyert-lobbizik-miskolc-38185.html

Hetfield 2009.01.31. 12:27:27

@laspalmas: Ezzel teljesen egyetértek! De hogy is jön most ez ide? :)

redriot77 2009.01.31. 12:29:57

Ez a derék vajda már pár hónappal ezelőtt is kivívta az elismerésem, mert nem hittem volna, hogy létezik olyan roma ember, aki nem kizárólag a többségi társadalmat teszi felelőssé a kialakult helyzetért, hanem épp ellenkezőleg.

A hombárfejű Kállai, a bandzsa Farkas Flórián és a többi cigánypolitikus csak a többséget szidalmazza és gyalázza a kialakult helyzetért, ugyanakkor a többségtől kér támogatást, segítséget. Az hogy a kialakult helyzet enyhítése végett a cigányoknak is tennie kéne valamit? Ilyen gondolat a fent nevezett urakban és a magukat liberálisnak hazudó gerinctelen alakok fejében meg sem fordul! Ez az, ami igazán felháborít. Ha most segítő kezünket nyújtjuk, a piranhák lerágják róla a húst könyékig, és utána újra csak követelődznének. Kontroll nélkül semmi sem megy.

Munk Veronika egy szédült, süket pina, aszongyahogy:
"Magyarország legnagyobb kisebbségi csoportja és a többség békés egymás mellett élése mindenkinek, cigánynak és cigányellenesnek egyaránt érdeke,"

Zöld pipa, így van. Ezt a célt viszont nem lehet úgy elérni, hogy ugyanúgy támogatjuk a bűnöző életmódot folytató, beilleszkedésre nem hajlandó vércigányokat, és a tisztességes, valóban dolgozni akaró, tanuló, és az általános társadalmi normákat elfogadó romákat.

Hozzanak létre alapítványi romaiskolákat, támogassák azokat a gyerekeket akik odajárnak. Legyenek ezek lehetőleg bentlakásos iskolák. Ha pedig valaki azért sodródik a társadalom perifériájára, mert többszörösen elítélték erőszakos bűncselekmények miatt, akkor az elbaszta az életét, és ne számítson külső segítségre. Ja hogy azért követett el erőszakos bűncselekményeket, mert negatív élmények érték gyermekkorában? Akkor mi van? Engem is cikiztek iskolában, még sem rabolok/gyilkolok ki 90 éves öregasszonyokat és tinédzsereket.

Ne tartson el mindenkit a szociális védőháló válogatás nélkül. Ha valaki érdemes rá kapjon több segítséget, ha nem érdemes semmire akkor ne kapjon semmit.

Maximio 2009.01.31. 12:33:34

Rendesen kiverte a biztosítékot mindenhol és mindenkinél a történet. A net szinte izzik.

Hetfield 2009.01.31. 12:33:42

@laspalmas: Tudom, Lakatos nem tartozik "abba" a csoportba! Amúgymeg:

"Miskolc polgármestere kiáll Pásztor Albert mellett. Az MSZP megyei tisztújító közgyűlésén is szóbakerült a Pásztor Albert ellen indult vizsgálat, és felfüggesztésének ügye.

Értesüléseink szerint Káli Sándor védelmébe vette az ezredest, és az ülésen lévők vastapsa kísérte ezt a kiállást.


A polgármester 14 órakor sajtótájékoztatót tart, kollégáink a helyszínről tudósítanak."

Calogero 2009.01.31. 12:38:12

@Hetfield: honnét van ez az idézet?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.31. 12:39:21

@laspalmas: Hááát ha így folytatódik nem lesz utópia :-(

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.01.31. 12:40:08

ne akartam írni a nicknév mellé ,hogy bojkottálazindexet!.hu ,csak nem tudtam ,hogy ilyen erős cenzúra vagyon :-D szép szabad ország.

Calogero 2009.01.31. 12:40:21

megvan már, rájöttem

Zsombor78 2009.01.31. 12:40:56

Elkezdtek torolgetni a hozzaszolasokat nem egy helyen!Mukodik a kommunista propaganda!Ebbol latszik a legjobban hogy ezeknek nem a tobbseg velemenye szamit!Igazi verszivok ezek kis hazankon!

Hetfield 2009.01.31. 12:41:39

@Calogero: Boon.hu

Folyamatosan frissítik. Beraktam gyorshívóba :D

molaris 2009.01.31. 12:42:03

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:
Kombi, ezt még finomítani kell, mert így túl ELŐÍTÉLETES és általános. Nem szentelsz mélyebb figyelmet a kiszolgáltatott polgártársak lelki rezdüléseire. Csak egy példa. Miért nézed hülyének őket? Csak olyan országokat sorolsz fel ahol kell fűteni. Sokkal jobb lenne számukra Indonézia, Jamaica környékén, vagy egy másik, hasonló trópusi szigeten. Mondjuk el lehetne küldeni őket olyan helyre, ahol jól ellehetnének, és mi rasszista többség havonta küldenénk egy hajórakomány ellátást.

Spielberg 2009.01.31. 12:42:08

www.elegvolt.tk/
ez az! meg ez:(from BOON)
Káli Sándor kiállt a rendőrkapitány mellett


"Súlyos következményei lehetnek a megyei cigányság körében a miskolci rendőrkapitány nyilatkozatának" - mondta Bordás Géza a B.-A.-Z. Megyei Cigánykisebbségi Önkormányzat elnöke. Ez ügyben a jövőhéten rendkívüli közgyűlést hívnak össze.
Bordás Géza úgy foglamazott: " nem is az a baj, amit a kapitány mondott, hanem ami a kijelentése nyomán következik, mert hétfőn már a GOJ motorosok is itt lesznek, és elszabadulhat a pokol..."
Miskolc polgármestere kiáll Pásztor Albert mellett. Az MSZP megyei tisztújító közgyűlésén is szóbakerült a Pásztor Albert ellen indult vizsgálat, és felfüggesztésének ügye.

Értesüléseink szerint Káli Sándor védelmébe vette az ezredest, és az ülésen lévők vastapsa kísérte ezt a kiállást.


A polgármester 14 órakor sajtótájékoztatót tart, kollégáink a helyszínről tudósítanak. "

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 12:44:16

Munkot beraktam a postba, elképesztő.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.31. 12:47:36

Sajnos most nem nagyon van időm, de kii a tököm ez a Munk Veronika????

index.hu/velemeny/jegyzet/paszt0131/

Mellesleg az Index-et sem értem.

Kettőt jobbra?
Kettős balra?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 12:48:57

@zero:

Szerintem tegnap csak meghackelték, ma már minden a régi.
Munkot beírtam a post végére, nem baj, ugye?

molaris 2009.01.31. 12:49:11

@redriot77:
Jaaa! Másfél hónap késés az ösztöndíjakban. Szerencsétlen becsületesen tanul, de az őt szóban ajnározó kormány, magasan xarik rá.

Szerintem Veres is egy mocskosnácirasszistazsidó! Most: "nincs píz az ösztöndíjra, új ótót köllött vönni."

irrelevant 2009.01.31. 12:49:47

zero:

Az index elérte, hogy rohadt sokan kattintsanak rá, először a tegnap esti 3 cigányos cikk miatt, ma pedig emiatt a felháborító szemétkupac miatt, amit Munk V. hordott össze.

Nincs mögötte ideológiai vívódás, csak a kattintásszám és a lóvé.

Roxvox 2009.01.31. 12:50:13

@Kisangyal:
6.666.666.-dik vagyok a sorban - Beeeeee!

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.01.31. 12:52:12

@zero:
Az index valószínűleg megpróbál középen maradni, hírportálként ezt jól teszi. Én meg azt tudom, hogy ha lesz tüntetés Pesten Pásztor mellett, én ott leszek. Liberálisként (ami nem tévesztendő össze az szdsz-szel).

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.31. 12:53:27

az indexnek a jo kurva anyjat! bazmeg, milyen cikket hozott mar le a faszkalapja???

bazmeg....

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.01.31. 12:53:37

Aki tudja ,hogy kell weboldalt blokkolni a Firefoxban az segítsen.Betettem az AdBlockba azt a szennyet, de így is bejön az az okádék.Európa segggíííícs!

Martian (törölt) 2009.01.31. 12:54:09

A cigány származású bűnelkövetői dominanciát figyelve felesleges velük a kisebbségi biztosoknak foglalkozni.
Egyszerűen átadhatnák az ügyeiket az állatvédőknek.

maylo · http://www.flickr.com/photos/mayloka/ 2009.01.31. 12:57:31

reagálás:

Dr. Pásztor Albert ezredest, Miskolc felfüggesztett rendőrkapitányát megkérdeztük a dologgal kapcsolatban. Röviden azt közölte: " Ne sajnáljon engem senki, de azzal se próbálkozzon senki, hogy engem lerasszistáz, mert azt nem tűröm el. A tegnapi reagálások kapcsán már elmondta portálunknak, hogy számolt azzal, hogy nyilatkozata visszhangot válthat ki. Elhatározta azonban, hogy ha a beosztásába kerül is akkor sem hajlandó ezt elhallgatni.

ColLector 2009.01.31. 13:00:29

Martian, én állatvédő vagyok, de a cigányokat ne hasonlítsuk az állatokhoz. Állatokkal szívesen foglalkozik az ember, mert megérdemlik, mert hálásak, mert kiszolgáltatottak.
Na de a cigányok??
Óriási bajok vannak itt, ha pedig csak beszélsz is róla, már mocskosbüdösnáczirasszistafasiszta vagy. Őrület, ami ma Mo-on megy.

pitz75 2009.01.31. 13:02:42

Színtiszta provokáció az index összes ezzel kapcsolatos cikke, gerjesztik a hangulatot holnapra, hogy majd megint fröcsöghessen a nácirasszistázós ótvar duma...
Terelnek ezzel is a 300 ft-os euróról meg a többiről, or not?

De mosmár én is aszondom, baaazzmeeeeg!

pitz75 2009.01.31. 13:06:03

Pesti, 20-on éves úri....csa, aki cigányt még nem látott közelről, eszem megáll....
Asszem egy hétig nem iszom kávét.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.01.31. 13:07:51

"Idén először internetes újságíró, Munk Vera, az Index.hu munkatársa kapta a „Zooscar-díjat”. Az internetes hírportál olvasói a leggyakrabban az ő munkájának köszönhetően értesülhetnek arról, hogy mi minden történik éppen az Állatkertben. A „hagyományos” rovatok mellett a legtöbb ilyen témájú írás az Index.hu „kölykeként” 2007 elején indult Cukiság című mellékletben jelenik meg."

Köszönjük.Biztos hatalmas rálátása van az ügyekre,letökfejez ez X éve dolgozó Megyei Rendőrfőkapitányt.Gratulálok Index színvonal,köszönöm ebből ennyi elég volt egy életre.

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2009.01.31. 13:08:33

@Martian:
Martian, ezt az állatvédők ki fogják kérni maguknak a védenceik nevében...
A Gusztos-Drazsé-féléket meg lassan már élőlénynek tekinteni is nehéz. Megbolondult gépek.

Sok lesz nekem végigolvasni az 9összes kommentet, elnézést, ha volt már: ha lesz Budapesten(is) tüntetés, hol és mikor?

pitz75 2009.01.31. 13:13:41

@Hetfield: Igen, ezt nézve ötlött fel bennem a 2. kommentem...

Calogero 2009.01.31. 13:14:04

Szerintem meg az Indextől már az is nagy szó, hogy lement tegnap egy-két normálisabb cikk. Széllel szemben ők sem fognak hugyozni,másrészt meg jól csinálják, mert ezért vagy azért, de mindenki őket olvassa. Ilyen az üzlet.. persze, ha az enyém lenne az oldal, az nem a mai napi jegyzetet tükrözné, más kérdés, hogy biztos nem véletlen, hogy nem az enyém

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 13:20:06

"Ne Pestről osszák az észt, mert az nem ér el idáig. Jöjjenek el ide, éljenek itt, és nézzék meg milyen it ta helyzet" - Mit kellett volna mondani Pásztor Albertnek, ha 200 betörésből 200-at cigány követ el? tette fel a kérdést a cigányvajda.

Ennyi. Lakatos Attila megint kimondta a tutit.

Calogero 2009.01.31. 13:28:05

kuruc.info/r/2/34372/ nem tudom, hogy ez nem kamu-e, de, ha igaz, akkor nagyon kemény :-)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.31. 13:28:23

Ismét megszólalt egy zseniális népbékítő a kanapé mélyéből. Köszönjük Veronika, már vártuk - mi több, már üres volt az életünk - a kinyilatkoztatásodat.

zseniális rutinnal mosod össze az agyatlan "vérükben van" érveket azzal, hogy a jelek szerint 600 év kevés volt számukra a beilleszkedéshez, vagy hogy 20 év tömény jogvédelem és kirekesztésellenes hadjárat sem volt képes európai - ugyan - civilizált normákhoz igazítani a viselkedésüket. a probléma ott van, kb 25-30 éve már. biztos nem vertek meg az utcán iskolából hazafele jövet, de még nem is hallottál ilyenről, ugye?
a zseniális bölcsész véleményformálók, a szavazatvadász politikusok, a fogadatlan prókátorok mind mind szeretik a szőnyeg alá söpörni a cigánysággal összefüggő problémákat, nevezetesen az önszegregációt. mondjuk csak ki, egy részük képtelen a magyarországon elfogadott életviteli normák betartására. ez lefedi a civilizálatlan viselkedést, a bűnözés népszerűbb formáit, az elvárt higiénia mellőzését, a társadalom - mint olyan - elutasítását illetve saját törvények szerinti életmód folytatását.

köszi, hogy felnyitottad mindenki szemét, hogy erről csak sunyiban lehet beszélni, de ott is csak virágnyelven. mert nehogy már cigányozzunk.

te biztos tévedhetenlen vagy, és az úristen téged egyedül áldott meg a semlegesség smaragdmérlegével, hogy abszolút elfogulatlanul írd meg a dolgokat. te ismered a cigányság éledtmódját, mert nap mint nap velük együtt lógsz, és halálos biztonsággal meg tudod állapítani, hogy mi a cigányozás exakt definíciója. több hónapot töltöttél az avason vagy akár csak a malomszög utcán, és kedvesen mosolyogtál a szatyrokkal és kolbászvégekkel dekorált lomb nélküli fákon. közben azt gondoltad nagy megelégedéssel, igen, ők így élnek harmóniában a környezetükkel. szótlanul mosolyogva róttad a 10emeletes házak sötét belső folyosóit, ahol ott lógott az egész kisebbség, öreg,fiatal,gyerek,felnőtt - nap mint nap, és közben azt gondoltad: ők így dolgoznak.

amikor az egyes villamos megállójában akarták letépni a válladról a táskád, kézségesen átadtad nekik - szüntelenül mosolyogva - hogy lássák, te megérted a megélhetési bűnözés fogalmát.

a miskolci rendőrkapitány - a buta begyepesedett rasszista, mondhatnánk - a biztonságos hivatala mélyéről böfögi fel a nettó rasszista nyilatkozatait, csak azért, hogy szintentartsa a társadalmon belüli ellentéteket, hiszen nélkülük azok maguktól megszűnnének.

de te ott vagy a tűzvonalban. köszönjük neked. nem is tudom hol lennénk nélküled.

Roxvox 2009.01.31. 13:31:25

@Carnivora:
Kimondani a tutit én is kitudom, tegyen inkább rendet a saját fajtáján belül, állítólag rá hallgatnak.

maylo · http://www.flickr.com/photos/mayloka/ 2009.01.31. 13:35:04

Teleki László romaügyi miniszteri megbízott első hallásra nem tartja felháborítónak a kijelentést. Szerencsétlen mondatnak tartja az elhangzottakat. Teleki László hozzátette: nyitott arra, hogy ezt a kérdést a miskolci rendőrkapitánnyal személyesen is tisztázza. Ezt az MR1 Kossuth Rádiónak nyilatkozta.

redriot77 2009.01.31. 13:36:12

Munk Veronika szeretettel várja leveleiteket:

munk@mail.index.hu

Hannibal22 2009.01.31. 13:37:17

Eljutunk odáig,hogy bocsánatkérés és anyagi kártérítés jár a roma rablóknak mert lecigányozták őket.Ebben az országban ez sem lenne abszurd

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.31. 13:37:22

index.hu/cikkepek/0711/tech/kamesz//.gdata/gpb_2007-11-13-36704.jpg

"Munk Vera kolléganőnk kosárlabdázás közben szerzett sebeit mutogatja"

szerintem estefelé a búza téren szerezne cifrábbakat is.

Hetfield 2009.01.31. 13:38:56

@denever: És szerinted azt is ilyen büszkén mutogatná? :D

Roxvox 2009.01.31. 13:41:22

Munk Vera - blokkkkolnám öööööö blokkolnám :)))

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.31. 13:41:27

Munk Vera: index.hu/gal/?dir=0711/tech/kamesz/

Latszik a hulyepicsan, hogy budai villaban lakik es ciganyt eleteben nem latott meg.
az ilyenek kellene Lachazan setalnia, a ciganysoron, hogy jol megeroszakoljak a ringyojat.

Mertcsak 2009.01.31. 13:45:04

@Roxvox:

De kizárólag büntetés képpen ugye?!:)

Kampfer 2009.01.31. 13:46:08

Dinin! Üdv! :D

Egyetértek! Ez a szar egy elkényeztetett, szénnéokított kis bölcsészkedő selejtes kis szalonliboldó! 20000 éve az ilyen szarokat ette meg elsőnek a kardfogú! Sajnos Darwinnak mégsem volt eléggé igaza! Mára is maradt még ebből a génhibából...!

Roxvox 2009.01.31. 13:46:29

@Dinin:
Megérne egy beleegyezős nemi erőszakot :D

Kampfer 2009.01.31. 13:47:16

Roxvox!

Ezt blokkolni? Hmmm.... Egy MP-40-essel a dunaparton! Büntetésképpen...
K.

movhu 2009.01.31. 13:47:16

Minden tiszteletem az Index-é, úgy általában.
Deeee!

Kedves Index!

Munk Veráról ránézésre tudja mindenki, hogy koránál fogva nem lehet tisztában a magyar cigánykérdéssel. Cikke tele csúsztatásokkal, ami nem méltó egy általában objektív híportálhoz.

Én ettől most nem fogom az Index-et nem szeretni, de ezt az írást lehozni óriási baklövés!
Az írás nem más, mint a kuruc.info negálva, és megszorozva 5-el!
Nem tudok gratulálni :(

Maximio 2009.01.31. 13:49:16

@hannibal22:
Nálunk a komcsik megsértődnek, ha lekomcsizzák őket, a cigányok, ha lecigányozzák őket, a tolvajok, ha letolvajozzák őket. Sajátságos ország ez.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.31. 13:52:03

@Roxvox: meg lehetne baszni seggbe, hogy fajjon neki.

kozben azt kellene neki kiabalnia: nem vagyok ciganyberenc, nem vagyok hazaarulo!

redriot77 2009.01.31. 13:53:27

@Dinin: "Latszik a hulyepicsan, hogy budai villaban lakik es ciganyt eleteben nem latott meg."

Dehogynem! Befüvezve a Sziget világzenei sátrában valami gipsy-bandet.

redriot77 2009.01.31. 13:54:43

@Kampfer: Dunaparti randevú? :) Nem is tudtam hogy te ilyen romantikus lélek vagy. :))

Roxvox 2009.01.31. 14:03:36

@Dinin:
Vagy szájbacekcualizálni, hogy más is jöjjön ki a száján, ne csak a hülyeség :DDD

Omnibusz 2009.01.31. 14:03:41

Le kellene szállni Munk Veronikáról. Írt egy irgalmatlan hülye cikket. Tényleg, aki tudja, hogy mi folyik az országban, az tök jogosan sértve érzi magát. Viszont olvassátok már el, hogy mit írtatok!

Egy adófizető magyar állampolgárnak azt kívánjátok, hogy erőszakolja meg őt valaki.
Ilyet a bandázó cigányok ordibálnak, ők keltenek így félelmet!

Mutassátok meg azt, hogy különbek vagytok az állam csecsén lógó csürhétől, és tudtok értelmes ember módjára viselkedni. Én egyetértek veletek, hogy nem szabad a szőnyeg alá söpörni ezt a problémát, de ha így viselkedtek, akkor nem csak engem veszít el az ügyetek, hanem a _békés_ , de épeszű többséget.

Quintus Allard 2009.01.31. 14:03:58

@Dinin: Ááááá, basszus, félrenyeltem a vizemet röhögés közben és majdnem megfulladtam.

De a Duna parti randevú is ütött.... :D

Quintus Allard 2009.01.31. 14:05:14

@Omnibusz: Esetleg irónia, szarkazmus? Hm, hm hallottál már ezekről?

Kampfer 2009.01.31. 14:08:27

Redriot! :) Üdv!

Ugye? Igaz, nekem nem egy későtavaszi naplmentés sétálgatós jelenet villant az eszembe ezzel a ribanccal kapcsolatban, inkább valami ködös januári hajnali Opel-platós... Na de ha már ennyire romantika, akkor meghagyom Roxvoxnak! :D

Nem látott ez a kis kurva életében még semmit! Csak nyomja a liboldó kis szalonpolitizált pc dumáját! Öt percet életében nem dolgozott, nagyjából annyi haszon van a fajtájából, mint a cigányokból, akiket véd...! Kis féreg kurva!

Tényleg erőt és kitartást kívánok a Kapitány Úrnak! A Miskolciakat pedig meg tudom érteni! Innen Pestről csak azt írhatom nekik, hogy itt Kispesten is annyira foglalkoznak velünk, mint ott velük! Szart sem érünk ezeknek a gusztostalanféle rohadékoknak! Talán csak annyival vagyunk mákosabbak, hogy itt tényleg kissé kevesebb a cigány! Na azért van itt is...!
Üdv!
K.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.31. 14:09:24

Omnibusz: szerinted a hulyesegevel mennyi kart okozott? Hany ember - aki eloszor hallott az ugyrol - legyint unottan: aaaa, rasszista a rendor. jolvan...

Ezen ugyanugy el kell am gondolkozni. Mellesleg ha en ilyen fiatal picsa lennek, nem irnek ilyen hangvetelu es jellegu cikket egy eletelt emberrol, aki az apam is lehetne. foleg anelkul, hogy egy minimalis szinten tajekozodnek rola.

Roxvox 2009.01.31. 14:11:00

@Omnibusz:
Elnézést kérek, elragadott a metró, vagy a hév, vagy mifene :)

Hannibal22 2009.01.31. 14:11:12

@movhu: "Munk Veráról ránézésre tudja mindenki, hogy koránál fogva nem lehet tisztában a magyar cigánykérdéssel." Szerinted korfüggő?:) Egy 29 éves nem lehet tisztában a cigánykérdésel?!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 14:12:06

Srácok, kérek mindenkit, kulturált hozzászólásokat írjon.

molaris 2009.01.31. 14:12:26

@hannibal22:
Írtam Néki egy emilkét, várom, hogy válaszol.

molaris 2009.01.31. 14:13:26

Ps.- Gusztosnak is írtam, persze ez nem javít rajta.(sem)

irrelevant 2009.01.31. 14:14:37

@molaris: nem hiszem, hogy ráérne egy náczival kokettálni, most biztos a családtagjaitól kapott gratuláló sms-ekre válaszol.

kill004 2009.01.31. 14:14:40

@hannibal22: Ha ilyeneket írkál, akkor nincs.

Prophet 2009.01.31. 14:15:09

Azt hiszem itt az ideje, hogy fegyverkezzünk. Az érdekes, hogy a budai villanegyed véleménye az ország véleményével egyezik. Vagy ha mégsem, akkor első paragrafus. Nekik van igazuk. Szeretnék egyszer ilyen felvilágosult, megbocsátó értelmiségi lenni. Szerintem Jézus is elszégyelné magát mellettük..

Vajon mikor lesz az első becsületsértési per? Pl. cigányozásért (aka. gyűlöletbeszéd)? Ha már tojásdobálás ELŐKÉSZÜLETE is bűncselekmény.. vagy mi.

2009.01.31. 14:15:53

Nem szokásom megvédeni rendört, de PÁSZTOR ALBERT r. kapitány ur megérdemli! Azonban az már felháboritó és pofátlan, ahogy gusztustalan Gusztos P. az szdsz mezei talpas képviselöje hazudik! Mert ugye aki nem a valóságot mondja ,azt ugy hivják HAZUG!Ő és a többi munkanélküli jogvédö nem itt lakik borsodban, hanem "rozsadombi paraszt" lett! Oda nem látszik és hallatszik a borsodi probléma. A kapitány igazat mondott, hisz a tények azok makacs dolgok ám. De hazudni kellett volna és azt mondani, hogy a cigányok csak dolgoznak, éjt- nappallá téve, becsületesek és betartják a jogot, az emberi együttélés normáit is, és tulajdonképpen angyalok? Nem hazudott és ez baj! Javaslom a Gusztosnak, a helsinki bizottság vezetöjének és Munk Viktóriának hogy költözzenek le Miskolcra az Avasra vagy valamelyik kisfaluba. Éljenek itt 6 hónapot és utána jöhet a duma.Ám addig mindegyik hazug és hiteltelen!Továbbá javaslom minden jogvédönek és a kisebbségért aggódónak, hogy ha már ennyire féltik öket, fogadjanak örökbe 2-3 családot és tartsa el öket. Mert mi a lassan kisebbségben lévö polgárok már ezt tovább nem tudjuk megtenni. Most Önök mutassanak példát, ne csak szövegeljenek!Végül egy idös bácsitól hallott mondás--" a sz@r, ha diszdobozba csomagolod akkor is sz@r marad és nem változik át kakaóvá, bárki mondja.Aki nem hiszi ,annak javaslom kóstolja meg. Majd rádöbben mi az igazság!

Spielberg 2009.01.31. 14:16:30

@Dinin: egyre jár az agyunk :):)

Kampfer 2009.01.31. 14:16:48

Omnibusz!

Előttem szólókkal egyetértésben csak annyit tudok még hozzátenni, hogy ha ezt a selejtes kurvát egyszer is foglalkoztatta volna valóban az a probléma, azok az érzések, amik esetleg a hazai polgárokat (magyar, szlovák, román, horvát, sváb), a közbiztonsággal, magyarsággal, mindennapi élettel kapcsolatban, akkor emberként is tekintenék rá! Nem ismerem a kis hülyét! A szavai alapján alkotok véleményt, ahogy Te is rólunk! Hallottál már olyanról, hogy véges a türelem? Mert már qrvára a végét járja megannyi emberé!!! Ez így még megvan? Szerintem a legtöbbünk visszatérne a maga normális napirendjéhez, stílusához, gondolataihoz, ha látnánk, hogy valami értünk is történik és az érdekünkben történik. Szerinted az utóbbi 24 óra erről szólt? Az utóbbi 10 év erről szólt? A hivatalos és kötelmekkel terhelt, erőszakmonopóliumot gyakorló, közpénzen fizetett rendőri tevékenység erről szólt??? Mert szerintem qrvára nem!
És még valami! Ez a drazségenny és ez a bencebarom ezzel a saját rendőri állományát is szemenköpte, akik a társadalommal napi kapcsolatban vannak! Most ezek után mi a faszt gondoljon egy őrmester, aki az Avason, vagy a nyócban, esetleg Pécsen szolgál és látja, mi folyik itt??? Hogy néz az emberek szemébe és mit gondoljon a saját vezetőiről?
Jaaa! És ez a liba egy adófizető??? Ahhoz valamit meg is kellene termelni! Értéket kéne teremteni! Ez nagyjából annyi értéket teremt, mint egy gusztostalan liboldó, vagy egy avasi cigány!
Üdv!
Kampfer

Hannibal22 2009.01.31. 14:17:21

ezt nézzétek:))))) Vera szakdolgozata:)) Vajon miből szakdolgozott?:)

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 14:18:11

Rendőri szakszervezet is kiáll a miskolci kapitány mellett

A Fidesz a miniszternek: vizsgálja felül döntését!
Közleményben kéri a Fidesz-KDNP miskolci önkormányzati képviselőcsoportja a szakminisztert: vizsgálja felül a miskolci rendőrkapitánnyal kapcsolatos döntését.

kill004 2009.01.31. 14:18:22

@molaris: Tök felesleges. Ha naponta rabolnák ki/vernék félholtra, őket cigányok, akkor is az utolsó leheletükkel elsuttogott mondat az lenne,hogy:Tudom, hogy a magyarok kirekesztése miatt vagytok ilyenek.

Ez egy ilyen brigád.

Nyakravaló 2009.01.31. 14:21:08

@laspalmas:

Tényleg csak kulturáltan kellene hozzá szólni.

DE. Nézd meg ezt a Munk hülye picsát! El tudod róla képzelni, hogy hitelesen és okosan meg tud szólalni, le tud írni olyan gondolatokat, mely a közösség (többség!!!) számára értéket adnak?

Mert én nem.

Sőt még azt is el tudom képzelni, hogy valaki más megírta, őt meg megkérték, hogy adja a nevét hozzá.

Egyébként pedig látnia kell ennek a pinának, hogy ha valami írtóztató szemtelenséget és butaságot ír, akkor ne lepődjön meg, hogy ilyen reakciók születnek. Nem elefántcsonttoronyban él. Igenis, hogy a kurva anyját! Igenis, hogy jól leszophat. Többet nem nézek ki belőle.

Ja még egyet. A cigány stricik jól megvennék és kiállítanák rodázni. De előtte betörnék. Mert arra még a cigányok szerint is jó lenne.

epres négercsók 2009.01.31. 14:23:06

ÁÁÁÁ nem bírtam ki, bele kellett néznem, hogy mi a fene ez a munk, amit itt szidtok (előbb sajna nem tudtam jönni). Hát ...meg, végig se tudtam olvasni, de már 200 a vérnyomásom. Azért ez már nagyon kész... Amúgy ha valaki kommentel a gusztostalan oldalára, sztem nyugodtan oda lehet rakni a blogra mutató linket, ennél több és jobb kommentár neki se kell.
Kurucinfón megjelent nyílt levélnek van valóságalapja?

kill004 2009.01.31. 14:23:29

@hannibal22: Na, megint egy összeollózott, cigányt soha nem látott dolgozat. Én is tudnék ilyen szép tanulmányokat írni, mondjuk " Az USA déli részén élő fekete kisebbség tanulási nehézségei, a fehér média tükrében". Értelme nincs, de jól megaszondanám.

more 2009.01.31. 14:23:32

kedves gusztospeti,munkveronika, drazselevtars,gyurcsokelvtars,mohacs-sisters es osszes harcos jogvedok!

a helyzet az,h amirol ti beszeeltek es amit a magyar tarsadalom nyakaba akartok varrni mint egy veres koloncot, es kikilatani,h minden magyar egy rohadt szemet naci,mert mereszel LATNI egy jelenseget,ami ellehettelenti az eletet, ennek senki mas nem oka,kizarolag TI sracok/lanyok.

munk verka, ki a kurva anyad tehet a ciganyok melyszegenysegerol,amit a rendorkapitany elhallgat???? talan a rendorkapitany? vagy azok az aldozatok,kiket a romak kifoszaank,felkoncolnak??? a tarsadalom,aki naci???

kinek kellene vegre egy olyan oktatasi programot kidolgozni,ami ezeket a vademebereket civilizalja es munkahoz juttatja??? talan nekem??? vagy a rozineninek,aki egy naci mert csak ebben a honapban 10xraboltakki????

kinek kellene a segelyrendszert atalakitani, h ne legyen megtobb naci ebben a kurvaoszagban,akinekszetrobban az agya, h romaknak adozik????

sracok!!! mia budos*^^&%%£%&*()-ert vagytok ti odateve basszatok meg?????azert h tasdalaomtudost jatszatok ennyi penzert? segitek:NEM. azert,h oldjatokmeg vegre ezt a problemat, tegyetek azert,h magyar es cigany egyutt tudjon elni!!!

nem magyartarka felvonulassal,meg chartaval, meg tuntetok szetveresevel, mert biztos vagyok benne, h holnap miskolcon megint ez lesz.....mar ha ki mernek menni 20nal tobben.....bar most szarba nyultatok, egy rendorrol van szo, es ha az orzovedo kutyatok elpartol melloletek vegre,mert sajat magat fogja vedeni, akkor nagyon nagyon nagyon nagy szarban lesztek.....es oda kerultok vegre,ahova mar nagyon erik, h keruljetek....

Prophet 2009.01.31. 14:23:36

Ja.. eszembe jutott valami.. még valami. Herr Gergényit nem kitüntették a szemkilövetésért, népverésért? Díszkardot, vagy tőrt is kapott, nem? Csak összehasonlításképp. Pásztort leváltják, Gergényit kitüntetik.. hm

Véraláfutás 2009.01.31. 14:25:59

@Hetfield:

Nem lepődtem meg, ahogy sejtettem, egy fiatal liba, akinek hatalmas élettapasztalata van, de a tojáshéj már épp leesett neki, hogy ossza az észt.

Álomvilágban él, és egyszerűen tökfej, vagy csak arra vágyott, hogy sokan olvassák, amit írt.

DE IDÉZEK TŐLE:

"A mindennapos bazmegezéssel egyenértékű szaloncigányozás természetessége, a cigányok molotovkoktélos gyilkolászása és a Magyar Gárda masírozása után egy magas rangú rendőrtiszt miért tartaná kínosnak, hogy nyilvánosan rasszista kijelentéseket tegyen?"

EZ ÚJSÁGÍRÓ???????????
Ő tények nélkül RASSZISTÁZIK BAZZ!!!!! (máig nem tudni kik molotovkoktéloztak - bár sokan uzsoratartozásokra és konkurenciáról beszéltek az esetek kapcsán, DE ŐNAGYSÁGA IDEBÖFFENTI NEKÜNK, SUGALMAZZA, hogy ott bizony rasszista leszámolás lehetett!!!! A Magyar Gárdás megjegyzésén ezek után már meg sem lepődök. A DEMOKRÁCIA fogalma távol áll tőle, és sajnos még sok más balfasznak is... a lényeg a TÉNYEK ma MAGYARORSZÁGON = RASSZIZMUS

GRATULÁLOK KEDVES MÉDIAHUSZÁROK, CSAK ÍGY TOVÁBB

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 14:26:53

Munk Veronika meg valószínűleg bennevan v.melyik jó kis roma programba amiből lehet kiemelni a pénzecskéket ...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.31. 14:29:04

Azt azért ne felejtse el soha senki, hogy a közölt hírek és vélemények elsődleges szempontja nem mindig a híradás és véleményközlés, hanem sokszor egyszerűen SZONDÁZÁS! Akár a Munk vélemény is.

Ezt a blogot olvassák ott is, ahol nem hozzászólni akarnak.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 14:29:39

@Nyakravaló:

Én sem nézek ki sok mindent a csajból, DE! Eszembe nem jutna azt kívánni neki, hogy bárki megerőszakolja, betörje, futassa. Nagyon elmentek a kommentek ezirányba. Kívánd neki, hogy vegyék le a cikkét, közöljön helyreigazítást, költözzön egy népes cigánycsalád szomszédságába, hogy legyen rálátása, de semmi esetre sem nemierőszakot. Mit szólnál, ha a te nőrokonaidnak kívánna ilyet valaki??

Hannibal22 2009.01.31. 14:29:58

@kill004: "Ha naponta rabolnák ki/vernék félholtra, őket cigányok, akkor is az utolsó leheletükkel elsuttogott mondat az lenne,hogy:Tudom, hogy a magyarok kirekesztése miatt vagytok ilyenek." Ezt nem hinném,nem hülyék ők...képmutatók,írnak ilyen szarokat ,raszistáznak itt-ott oszt felveszik a 30ezüstöt,ennyi.

Nyakravaló 2009.01.31. 14:30:32

@denever:

Ez nagyon jó volt!

Talán még azt is beleírhattad volna, hogy szolidarításképpen elmehetne a terepre élményeket szerezni!

Ebből következően...

epres négercsók 2009.01.31. 14:31:01

@Hetfield: Kösz a linket, de sajna úgy tűnik, törölték az oldalról... de ha ugyanaz, ami a kurucon van, akkor elolvastam, köszi :) (Btw miért törölték??)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.01.31. 14:32:39

@Carnivora: Szerintem csak csupán zsidó! A Gusztos Peti közeli ismerőse lehet! Nyilván azt a mantrát szajjózza.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 14:32:41

@epres négercsók:

Azt írják, karbantartanak. Véletlen vagy sem, ki tudja?

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 14:32:58

Munk Veronika kisasszonykát bekéne vágni egy kocsiba levinni estére Miskolcra ismerkedni a helyi viszonyokkal. Nem kívánok neki semmi rosszat csak tapasztalatszerzést ... a jó meleg index irodából meg a budapesti polgári lakásból könnyű okoskodni. -

Hetfield 2009.01.31. 14:33:24

@epres négercsók: Honnan törölték? Nekem bejön az oldal, és gyűlnek ott is a kommentek.

sqyza 2009.01.31. 14:36:20

Gusztos Péter szarjon sünt!

Hetfield 2009.01.31. 14:37:35

Amúgy tényleg szálljunk le végre erről a munk "izéről" :D

Engem ez fogott meg a legjobban :))) Azt látom ebből a mondatból, hogy az érvek elfogytak, és csak kapálóznak össze-vissza.

"Adjon tájékoztatást arról, hogy miként tartja számon a bűnelkövető magyar állampolgárok nemzetiségét."

Omnibusz 2009.01.31. 14:37:54

@Kampfer: Teljesen jogos a felháborodásod. Aki tisztességesen próbál élni Magyarországon, azt frusztálja a fehér galléros és a puttó tolvaj is. Utáljuk a BKVt, a pártokat, a fogalmatlan "újságírókat és értelmiséget", és akikkel nap közben is találkozunk, a hétköznapi bűnözőket. Csak a vak nem látja, hogy az utóbbiak között kurva sok a cigány. És fordítva: a cigányok között kurva sok a bűnöző.
Munk is egy vak, aki a kis eltés világából nem látja, hogy mi folyik itt, és ragaszkodik az "európaiértelembenvett" dolgokhoz.
De semmit nem old meg, ha lekurvázod, csak muníciót szolgáltatsz a "fasisztaveszély!!!" puskába. Ezt már ismerjük, ne hagyjuk, hogy még jobban megosszák az országot!

Hetfield 2009.01.31. 14:39:34

@páctivald: De nekem folyamatosan bejön! :D A hiba az Önök készülékében van! :)

pitz75 2009.01.31. 14:40:39

@Hetfield: az egész www.tmrsz.hu nem üzemel, "karbantartás" miatt...
Több mint érdekes....

Mertcsak 2009.01.31. 14:41:52

@Hetfield:

Karbantartás miatt szünetel.

Hetfield 2009.01.31. 14:42:15

@pitz75: 10 perce rákerestem a TMRSZ-re, és akkor nekem is ezt adta ki, hogy karbantartás. Most a főoldal is bejön.

epres négercsók 2009.01.31. 14:42:22

Hehe, itt van Munk kisasszonyról egy kis életrajzi adalék + elemzés :D
kuruc.info/r/35/34374/

epres négercsók 2009.01.31. 14:44:29

The requested URL /hirek-aktualis/321-20090131-nyilt-level-miskolc.html was not found on this server.

De legalább megtudtam hogy minek a rövidítése a TMRSZ :D

Roxvox 2009.01.31. 14:44:55

@Hetfield:
Azt kellene válaszolnia, hogy elég csak a világosabb színűek eseteit megjegyezni (az nem olyan sok), a többi meg egyértelmű, nem kell ide nyilvántartás, meg minek is.

Mertcsak 2009.01.31. 14:45:09

@epres négercsók:

Meg kurucon fenn van a szakszervezet nyíltlevele is.

Nyakravaló 2009.01.31. 14:48:28

...

Kedves Blogtársak!

Ezúton felajánlok Munk Veronikának a Miskolcon történő terepmunkájához 1 napi szállás- és étkezési költségeket magában foglaló ösztöndíjat! Kérlek titeket, hogy csatlakozzatok hozzám, hogy ez a szegény, tudatlan, félreinformált kislány eljusson Miskolcra legalább egy hétre!

Remélem, hogy a Miskolci élményei közé bekerül:
- nappali séta az Avason
- találkozás a barna bőrű Bruce Lee-vel és késes csapatával
- találkozás a szorgalmasan dolgozó kisebbséggel az Avaslaján
- nappali élmények a rendőrörsön
- nappali élmények a Városi Kórházban
- éjszakai séta az Avason
- éjszakai élmények a kisebbségi diszkóban
- éjszakai élmények a rohammentőben
- nappali élmények a Búza téren
- nappali élmények pénztálca nélkül
- hogyan vertek meg és köptek le a villamoson
- zúzodásaim története
- hogyan szólítottak meg kulturáltan az iskolában (hülye paraszt!)
- kurva vagyok-e?- elmélkedések a Miskolci kisebbség 5 évnél fiatalabb szóhasználatáról
- segítség, már megint kaptam segélyt!
- játékgép stratégiák a XXI. sz-i Magyarországon
- a tanulás és a fizikai munka veszélyei - a cigány kisebbség kulturális kihívásai a XXI. században

KÉREM TÁMOGASSÁTOK AZ ÖSZTÖNDÍJAT! LEGALÁBB EGY HÉT KELL NEKI, HOGY TÉNYLEG ELHIGGYE AZT, HOGY ÉN A TÉNYEKET ÍROM, NEM RASSZISTA VAGYOK!!!!!!!

Hetfield 2009.01.31. 14:50:32

@Nyakravaló: :-)))))

- éjszakai séta az Avason
- éjszakai élmények a kisebbségi diszkóban
- éjszakai élmények a rohammentőben

Ez így sorban? :D

Nyakravaló 2009.01.31. 14:51:38

@Hetfield:

Igen, jól értelmezted :-))))))))) és :-(((((((((((((

pitz75 2009.01.31. 14:52:22

@páctivald: Ja, valaki be is linkelte fentebb. Érdemes elolvasni...

CSL 2009.01.31. 14:54:13

Kíváncsi lennék hogy ha pl ez a Munk Vera megy haza az éjszakai busszal és mondjuk a buszmegállóba be állna mellé 10 fiatal fehér fiú vagy 10 cigány melyik esetben érezné magát biztonságban és miért!

CSL 2009.01.31. 14:56:14

@Nyakravaló:
Én még egy Szondi telep túrát beiktatnék de jó így is!:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.31. 14:57:05

A rendőrszakszerveze nyílt level a poszt alján, bejön, működik.

Munk Veronikáról pedig kattanjunk le, mellesleg nagyon csinos 29 éves :-)
Tök jó, hogy végre összeollózhatott valamit az ELTE-s jegyzeteiből ...

Mellesleg: szerintem én ennél színvonalasabban írok, ha elküldöm az Index-nek, kiteszik? Vagy Munk "csókos"?

epres négercsók 2009.01.31. 15:00:13

@zero:
"Idén először internetes újságíró, Munk Vera, az Index.hu munkatársa kapta a „Zooscar-díjat”. Az internetes hírportál olvasói a leggyakrabban az ő munkájának köszönhetően értesülhetnek arról, hogy mi minden történik éppen az Állatkertben. A „hagyományos” rovatok mellett a legtöbb ilyen témájú írás az Index.hu „kölykeként” 2007 elején indult Cukiság című mellékletben jelenik meg."

Igen zero, te ennél színvonalasabban írsz.

Hetfield 2009.01.31. 15:00:18

@zero: Előbb próbálkozz a cukiság blognál, mert ugye munk oda is írógat :)

irrelevant 2009.01.31. 15:00:31

@zero:

Munk munkatárs.
iwiw-adatlapján mint munkahelye szerepel az index.

Humgor 2009.01.31. 15:01:39

Sziasztok!

Szeretném kérni Gusztos Péter "urat" -aki még életében nem járt Sarkadon (szerintem Miskolcon se), hogy legyen abban is élenjáró, hogy beköltözik egy ilyen roma telepre, és a helyszínen segíti a cigányság életét, mondjuk egy pár évig.

A szegénység mindenhol szegénység. De attól, hogy valaki még szegény nem kell a szoba közepére szarni, nem kell, hogy a ház környéke gyakorlatilag szeméttelep legyen, nem kell, hogy az összes gyerek nyakig szarosan fetrengjen egész nap a koszban, nem kell 12 gyereket vállalni úgy, hogy az egyik szülő se dolgozott életében 1 napot sem, és összesen van 2 osztály általános iskolai masszív végzettség.

Gratulálok a miskolci rendőrkapitánynak, hogy végre a problémáról beszélünk!

Holnap találkozunk Miskolcon!

irrelevant 2009.01.31. 15:02:22

@epres négercsók:

Nem ugyanaz a szakterületük. Szerintem Munk sokkal színvonalasabban ír tüncibüni aranybogár bébifókácskákról és indurpindur bolyhos selyemmakikról mint zero.

Omnibusz 2009.01.31. 15:05:18

Azzal egyetértenék, hogy azoknak a vagyonából kárpótolják az Avas lakótelep lakástulajdonosait, akik valaha is leírták valamelyik médiumban a szegregáció és/vagy a rasszizmus kifejezéseket.
Vajon beszélhetünk milliárdos károkozásról?

Mertcsak 2009.01.31. 15:05:38

@zero:

Természetesen kiteszik.
A postaládából egy gyors törléssel.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.31. 15:14:11

Küldik a rohamosztagosokat Miskolcra :

"A Független Hírügynökség információi szerint a szimpátiatüntetés hírére már szombaton több csapatot Miskolcra vezényelnek a készenléti rendőrségtől."

index.hu/politika/belfold/msk0131/

broafka 2009.01.31. 15:15:04

Az egyik legjobb barátomat tegnap a buli után hazafele menet megverte három cigány teljesen ok nélkül, és még a pillangót is beleakarták mártani.
Éppen eltudott futni.
Ennyit a kulturált cigány viselkedésről.
Nem kell Miskolcra menni, van ilyen Pesten is.
Hogy rohadna meg az összes, le kéne vágni a kezüket.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.01.31. 15:17:21

"Dr Simon Gábor MSZP-s országgyűlési képviselő elmondta: Káli Sándorhoz csatlakozik a teljes miskolci frakció, azaz: kiállnak Pásztor Albert mellett. Arra a kérdésre, hogy ottlesznek-e a szimpátiatüntetésen ő is azt válaszolta ( akárcsak Káli Sándor ), hogy ha békés megmozdulás lesz, akkor igen."

Fincsi és pikáns lesz, ha az MSZP-és polgármester is meggumibotozzák ...

Isten hozott mindenkit a kőkemény 70-es években.

KnightWarrior 2009.01.31. 15:18:31

@Nyakravaló: már kint van kurucon amit írtál:)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.31. 15:18:49

@laspalmas: A kurva anyukáját Munk szamárszex Veronikának

epres négercsók 2009.01.31. 15:19:32

@Hetfield: Jaja, boon-on egyre inkább nő a nyomás!
Másik hatalmas: Dr Simon Gábor MSZP-s országgyűlési képviselő elmondta: Káli Sándorhoz csatlakozik a teljes miskolci frakció, azaz: kiállnak Pásztor Albert mellett. Arra a kérdésre, hogy ottlesznek-e a szimpátiatüntetésen ő is azt válaszolta ( akárcsak Káli Sándor ), hogy ha békés megmozdulás lesz, akkor igen.

Én változatlanul kíváncsi vagyok, hogy szétveri-e a rendőrség azt a néptömeget, akik a felettesükÉRT mennek oda tüntetni...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.31. 15:19:55

@zero: hogy a faszba ne kuldenek....

meg kell vedni a szegeny ciganyokat a rasszista naciktol!

Lachazara is csak a tuntetesre ertek oda a zsaruk. de november 23-an nem voltak sehol....

Mertcsak 2009.01.31. 15:22:18

@zero:

Meg az is pikáns lesz,ha a szimpátia tüntetésen részt vesznek a szabadnapos miskolci rendőrök is.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.31. 15:22:18

vero 2009.01.31. 14:29:04
Azt azért ne felejtse el soha senki, hogy a közölt hírek és vélemények elsődleges szempontja nem mindig a híradás és véleményközlés, hanem sokszor egyszerűen SZONDÁZÁS! Akár a Munk vélemény is.

Ezt a blogot olvassák ott is, ahol nem hozzászólni akarnak.


Kedves Vero!

Eloszor is koszonom a tobbiek neveben is a romologiaban folytatott kutatasaidat es munkaidat.

Masodsorban szeretnem megkoszoni neked a rasszista rendorrol irt cikket.

Harmadszor, orulok, hogy szondazol...

Negyedreszt egy aprosag: nem tunik fel, hogy a mi penzunkon eloskodve csinalod azt a nagy budos semmit, amit csinalsz?

Es meg van pofad idejonni osztani az eszet?

Kampfer 2009.01.31. 15:23:58

Omnibusz!

Üdv! Nos, valóban nem old meg semmit, ha egyszerűen csak becsméreljük ezeket. Hidd el, néhány éve még baromira nem érdekelt volna mindez, ebben a formában! Ehhez kellett ez az utóbbi néhány év! Tökmindegy, mely politikai irányzathoz köthető! De ez az utóbbi 5-6 év a türelem és tolerancia minden szikráját kiölte már belőlem! Egyszerűen elég volt, kész! Elvesztettem a türelmem, nem vagyok hajlandó tovább tolerálni! Ezek szemében egyébként is már csak egy fasiszta vagyok! Akkor már inkább náci! (Ha tudnák ezek a barmok, hogy nem ugyanaz a kettő...!)
Nyilván tevőlegesen nem tehetünk semmit, hisz az utóbbi 3 év megtmutatta nekünk, mi is az a népképviselet! De ha már nem tehetek semmit, legalább azt tudom éreztetni velük, hogy nem tartom őket embernek, megvetem őket és nem akarok velük egy világban létezni! Ha nem keresztezik utam, akkor leszarom őket! Persze az sem fog könnyeket csalni a szemembe, ha ismét elkezdik a Dunába géppuskázni őket! Egyszerűen elég volt ezekből...!
Megcsinálom a dolgom, befizetem az adómat, eltűröm, hogy lenéznek, hülyére vesznek és élősködnek. Nem tehetek semmi mást. A rendőr is csak arra jó, hogy fenyegessenek vele, de nem véd meg, ez is világosan látszik. Szóval kapjanak muníciót, lássák minek tartják őket! Egyébként pedig azt gondolom szebb világra ébrednénk másnap, ha ez a hülyepicsa megpusztulna! A gusztostalannal együtt... Tenni nem fogok érte, nincs módomban, sem szándékomban. De értéktelen mocskok szerintem...
Üdv!
K.

epres négercsók 2009.01.31. 15:28:31

zero, hogyhogy nincs kinn a blog az index címlapon?
Pedig tegnap már azt hittem, a tévéhíradók parasztvakítása után, hogy az index korrekt...

kill004 2009.01.31. 15:30:18

@hannibal22: Ezzel vitáznék. Sajnos van köztük elég sok harcos hülye. :)

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 15:30:50

A Mezőkövesdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, Farkas Félix Draskovics Tibor rendészeti minisztert döntésének átgondolására kéri

hoppá :)

tBBBa (törölt) 2009.01.31. 15:34:12

Sajnos nem valószínű, hogy a kritikák hatására elgondolkodik a hölgy és felülvizsgálja nézeteit, mivel a támadások védekezést váltanak ki és csúsztatásokkal teli cikkét eleve, a cikkben kimondottan úgy fogalmazta meg, hogy az emberek 70-90%-ának véleményétől elhatárolódott. Nem hiszek abban, hogy önkritikát gyakorol, de megpróbáltam a lelkiismeretére hatni és felhívni érvelési hibáira, csúsztatásaira a figyelmét iwiwen, névvel, arccal, ez így tisztességes. Őt is anya szülte, őt is szereti valaki, nyilvánvalóan meghatároza véleményét neveltetése, a tanárai, a munkahelyi elvárásokról nem is beszélve, de ember, tehát nem teljesen reménytelen.

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 15:37:07

Farkas Félix sajtóközleményében azon véleményének ad hangot, hogy Pásztor Albert leváltásával súlyos feszültséget keltett, amiből a tisztességesen élő cigányok is megkapják a részüket és Draskovics Tibornak le kellene mondania. A továbbiakban arra kéri a rendészeti minisztert, hogy gondolja át döntését és helyezze vissza pozíciójába a kapitányt.

Mertcsak 2009.01.31. 15:39:29

@Carnivora:

A rendészeti miniszter meg szarik bele a tényekbe.
Inkább a készenléti rendőrség egységeit küldi Miskolcra.

Quintus Allard 2009.01.31. 15:39:31

Havas vs. cigány vezetők - 5 videó -:
www.youtube.com/user/cekla1

(Ha már linkelte vki, akkor sorry, de sztem ezt látni és hallani kell.)

Omnibusz 2009.01.31. 15:40:57

@tBBBa: Abszolút tisztelet az átgondolt és egyetértésre hajló gondolatért!

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 15:41:21

@páctivald:

Legalább egy napra rend lesz Miskolcon :)

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.31. 15:42:53

@vero: csak ha nagyon szepen megkersz ra (akkor randizhatunk, a tobbit meglatjuk ;) ) ES visszavonod az irasodat. :)

Kampfer 2009.01.31. 15:43:25

tBBBa!

Respekt! Türelmes ember lehetsz! :) Jó tudni, hogy nem gurult el még mindenkinél teljesen a pirula! :) Nem tudom, hogy menthető-e a nő...? Szerintem nem, de mindegy.
Na megyek íjászkodni! Szép délutánt mindenkinek!
Kampfer

Mertcsak 2009.01.31. 15:47:20

@Carnivora:

Biztos vagy benne?
Bár én bízom benne,hogy lehet kulturáltan is demonstrálni.
Abban viszont nem igazán,hogy célt is lehet vele érni.:(

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 15:54:51

@páctivald:

Nézd nagyobb pofon lenne az egész pösti elitnek lásd. a Gusztos , Munk, Draskovics féléknek, ha békésen együtt demonstrálnána a Fidesz, MSZP, a vajda, a normális cigány kisebbségi vezetők ...

Corry 2009.01.31. 15:57:47

@epres négercsók:

Úgyis mindenki idetalál már index cimlap nélkül is.
A Munk Veronika is valami ilyen felvilágosult szoba-szociológus féle lehet, aki egy gondolat erejéig értékeset alkotott:

Miért tette ezt a rendőrkapitány? Holott tudhatta, hogy utána meghurcolják és mégis megtette. Nem ismerem őt, de nem tűnik hőzöngő antirasszistának. Valami más oka volt erre.

Az persze más kérdés, hogy a hölgyemény ezután egy oldalon keresztül kínlódott, hogy ne találja meg a magyarázatot. Üzenem neki, hogy a Bécsi úti Népszabi székházból marhára nem fogja megtudni milyen a mező illata nyáron. Cikkezhet róla, amennyit akar, de ha javasolhatnám menjen ki egy mezőre és szagoljon bele a levegőbe...

De visszatérve, a kérdés maradt: miért tette ezt a rendőrkapitány???

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.01.31. 15:59:05

@Dinin: Még azt szúrd be ide, hogy a vero az a Veronika része, hogy hitelesebb légy.

Örülök, hogy találkoztunk, lángeszű barátom.

Mertcsak 2009.01.31. 16:01:10

@Carnivora:

Ebben maximálisan egyetértünk!
Csak szerintem ezekről simán lepörögnek az ilyen pofonok. Ugye a vastag bőr. Az orcájukon.

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 16:03:31

@Corry:

Felhívni a figyelmet én megértem a helyzetét. A lakosság elégedetlen a rendőrség nem tud már semmit kezdeni miközben az emberek a rendőröktől várnák a segítséget a közbiztonságot ... az én városomban ugyanez a helyzet.

Hetfield 2009.01.31. 16:04:46

Gyerekek, azért ez már macskakemény!

www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=OnlineCikk.asp&ArticleID=1150354

Idézet: "Pásztor Albert elmondta azt, ami, "ha tetszik, ha nem, de létezik" - írta Farkas Félix. A roma vezető példaként említette, hogy amikor "támadás ér egy cigányt, akkor a jogvédők ordítva kiáltják, hogy cigányt ért támadás, ha mondjuk jelen esetben cigány a támadó - és valaki ezt ki is mondja - akkor az rasszista. (...) Nem igazán értek vele egyet cigányként sem" - olvasható Farkas Félix közleményében."

Mertcsak 2009.01.31. 16:08:37

@Hetfield:

Erre vajon miért nem reagálnak a jogvédők?
Alig várom már,hogy a Mohácsi nővérek is fröcsögjenek valamit!

Hetfield 2009.01.31. 16:14:33

Most egyeztetnek. Várd ki a végét! Fogadok hogy nyilatkoznak majd egy akkkkkkooorrraaaa baromságot, hogy egyből megkapják a 2009 Vastagbőr díjat :D

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.01.31. 16:18:39

Bocs ha már volt:
www.mikom.hu/plugins/content/content.php?content.341

"Magyarul, ha most nem kap Borsod fentről segítséget, ha nem lesz egy pártokon felüli összefogás, néhány év múlva akár engem, akár Mohácsi Viktóriát és bármelyik cigány embert megkéselheti saját fajtája az utcán. Mindannyian veszélyben vagyunk, munkát kell biztosítani a leszakadó rétegnek, mielőtt nagy bajban leszünk mindannyian- érvelt Lakatos Attila, a borsodi cigányvajda, aki vasárnap barátaival együtt jelen lesz a tűntetésen és köszönni a kapitánynak, hogy kimondta a kimond"

Corry 2009.01.31. 16:19:30

@Carnivora:
Részemről ez egy költői kérdés volt. Ezen a Bencze úrnak és a gazdájának (Draskovics úr) kéne elgondolkodnia inkább. Nomeg azon, hogy ezek után hogyan fogják egyben tartani a rendőrséget.
Nekem impozáns volt, hogy a valódi cigány vezetők kiálltak a rendőrkapitány mellett. Ők képviselik ennek a népcsoportnak az érdekeit és nem ez a hazudozó karrierista banda.

huszita 2009.01.31. 16:25:24

Elnézést srácok, de az nem lehet, hogy megint fel lettünk ültetve?
Péntektől 300 forint az euró, holnaptól új és minden eddiginél aljasabb adójogszabályok és aztán jön az újabb megszorításcsomag a parlament elé... Erre feltálalnak nekünk megint egy kisebbségi ügyet. De ennél a problémánál kerülni kéne a zsidó kérdéskört: vegyük elő inkább a cigányokat!
Beáldoznak egy rendőrt, Csinovnyik miniszter vídia keménységű arcbőrét megint felkínálják egy kis köpködésre. És a nép megkapja azt a cirkuszt, ami eltereli a figyelmét, más mederbe tereli az indulatait.
Attól tartok, hogy marketinges profik manipulálnak keményen minket, akik sajnos a gazdasághoz nem értenek, de a feszültségkeltéshez és a figyelemeltereléshez nagyon.

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 16:26:53

@blas:

Ez nem fog médianyilvánosságot kapni a budapesti elitnek a polgári lakásokban, védett lakóparkokban meg a rózsadombon igencsak kíns lenne ... nem lehetne élből rasszistázni.

movhu 2009.01.31. 16:29:35

Felmerült a kérdés, hogy miért gondolom ránézésre, hogy Munk Vera nem alkalmas arra 29 évesen, hogy a cigányság helyzetét felmérje. Az egyik legegyszerűbb válasz, hogy el kell olvasni, amit írt, de nem akarom ennyivel rövidre zárni.
Ma, ahhoz hogy valaki legalább átlássa ezt a helyzetet, és érdemben nyilatkozni tudjon róla, elvárok valamit. Hogy az illető azzal kezdje, hogy az élete során hányszor és miként került kapcsolatba cigány közösségekkel, és ott milyen tapasztalatai voltak. Emellett egy ilyen írásban nem dobálódzunk számokkal, hanem konkrétumokat írunk le, tényleges szociológiai tanulmányokból. Sajnos az is igaz, hogy akkor Vera szövege nem lett volna alátámasztva, mert a bűnözés valódi oka sajnos nem a nyomor. Igen, az is igaz, hogy nem minden cigány bűnöző, de Vera a cigányozást is félreérti. Attól, hogy azt mondom, hogy Miskolcon ezek az elkövetők mind cigányok voltak, még nem mondom azt, hogy a cigányok fajilag bűnözőnek születnek.
Vera valaha járt cigánytelepeken, lakásokban, elbeszélgetett cigányokkal? Mennyi időt töltött azzal, hogy tanulmányozza az életüket? Mire építi, amit írt? Ezek az emberek valóban nyomorban élnek, de az igazság az, hogy közel sem annyira általánosan bűnöző réteg, mint ahogyan azt lefestik. Sokan közülük alkalmi munkából tengetik életüket, és van egy köztük is szűknek számító réteg, aki viszont bűnöző. A többiek csak a társadalmunk hibáinak kiaknázói, annak a hibának, hogy a kormányok sorban megélhetési szavazótábort építettek.
Tehát a cigány nem bűnöző, de a bűnöző réteg nagy része közülük nő ki. Ennek oka, hogy mindenki csak fajvédő beszédeket tart, felveszi érte a pénzét, de lényegében nem csinál semmit értük. Tisztelt Vera! Te mit csináltál értük eddig életedben? Mert ez az írás olyan volt, mintha megöntözted volna benzinnel a máglyájukat. De nyilván ezt nehéz 29 évesen felmérni egy olyannak, aki még nem látott élő cigányt.

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 16:37:17

@movhu:

Szerintem tegnap este csak ez a nőcske ért rá fírkantani v.mit a témában ...

Árpád az index megmondóembere bevan lassulva mostanság.

w.blog.hu/2008/12/10/a_hosszu_csend_utan

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 16:37:31

@blas:

"Farkas Félix, a Mezőkövesdi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke a következőket mondta: előre bocsátom, cigány vagyok, és így kívánok hozzászólni a miskolci esethez. Véleményem szerint Draskovics miniszternek azonnal le kellene mondania posztjáról, hiszen súlyos feszültséget keltett a rendőrkapitány leváltásával, amiből a tisztességesen élő cigányság is megkapja a részét - fogalmazott a mezőkövesdi CKÖ elnöke."
www.fn.hu/belfold/20090131/miskolci_rendor_ugy_pasztor_maradjon/

movhu 2009.01.31. 16:49:59

@Carnivora: Az Index óriási hibát követett el azzal, hogy ezt a témát Munkra bízta. Egyrészt totálisan nem ért a témához, másrészt most az összes - sajnos létező - újságírói baklövését elkezdték előszedni. Mintha fel akarták volna áldozni Munkot...
Amúgy szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy sokkal jobb írást hoztam volna össze, amely az objektivitása mellett mindkét fél kényét-kedvét kiszolgálta volna. Igaz, Munk kisasszonnyal ellentétben láttam már élő cigányt, sőt dolgoztam is neki.

E_E 2009.01.31. 16:58:47

Olybá tűnik, hogy megszülethet végre a cigány-magyar összefogás, a bűnözés ellen. Vagy talán idealista lennék? Holnap minden ki fog derülni. Ha békében lezajlik a szimpátiatüntetés, jó irányba indulhatnak el a dolgok.

Lakatos Attilának, Farkas Félixnek és Káli Sándornak pedig minden elismerésem. A felzárkóztatás csak a tabuk és a kettős mérce eltörlésével indulhat meg.

Nyakravaló 2009.01.31. 17:00:34

@KnightWarrior:

Nem védettem le, amit írtam :-)
Ha úgy gondolják, hogy oda illik, lelkük rajta.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 17:01:49

"Elítélem és tiltakozom, amiért Dr. Pásztor Albertet, Miskolc rendőrkapitányát leváltották posztjáról" - mondta el Szepessy Zsolt, Monok polgármestere.
"Azért tették, mert ki merte mondani azt, ami nyílt titok volt már. Nekünk olyan igazságos, szakmailag felkészült rendőri vezetőre van szükségünk, amilyen ő. Kérem, hogy haladéktalanul helyezzék vissza állásába, erkölcsileg rehabilitálják, és kérjenek tőle bocsánatot. A rendőrséget pedig politikamentesen kell kezelni" - hangsúlyozta a polgármester. "Biztosítani kell a függetlenségét és hagyni, hogy végezze a munkáját, ami a bűnüldözés és az állampolgárok védelme."
boon.hu

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.31. 17:02:20

Jön valaki a Vastagbőrről Miskolcra holnap?

Úgy tervezem, hogy lemegyek Pestről a Keletiből 14:33-kor induló Abaúj IC-vel, majd egyszerűen lesétálok a Városház térre.

maps.google.com/maps?f=d&source=s_d&saddr=Pfaff+Ferenc+utca&daddr=3525+Miskolc,+V%C3%A1rosh%C3%A1z+t%C3%A9r,+Hungary&hl=en&geocode=FbDs3QId_H49AQ%3BFYcB3gIdXA49AQ&mra=ls&dirflg=w&sll=48.10084,20.792012&sspn=0.021466,0.058837&ie=UTF8&ll=48.099378,20.795188&spn=0.021467,0.058837&z=15

Vissza pedig a 18:28-as Vércse, vagy a 19:28-as Rákóczi IC-vel jövök majd attól függően, hogy meddig tart a tüntetés.

Mertcsak 2009.01.31. 17:07:12

@br:

Én szívem szerint mennék,de kicsit messzebb is lakom(ez a kissebbik porléma),meg még dolgozni is köll holnap du.:(
Ebből is látszik,hogy nem vagyok sikeres.

avasi pusztuljgurulj 2009.01.31. 17:07:51

munk a magándetektív:)))))))
tom tom h nem illik más nevével viccelődni, de ezt nem birtam kihagyni:))))

avasi pusztuljgurulj 2009.01.31. 17:09:52

@br: javaslom az 1-es vagy 2-es villamost

Nyakravaló 2009.01.31. 17:23:07

@laspalmas:

Amit én kívántam neki, az a realitás. Bővebben: az általa dícsért kisebbség tagjainak jórésze erre használná.

Természetesen nem kívánnám komolyan senkinek. De ez is megtörténhet! Itt tartunk! Ezt neki is be kellene látnia!

Remélem sikerült egyérterlművé tenni, hogy mit gondolok!

Index helyesbítés - az elmúlt évek után meglepődnék, de én is várom. Ha ez megtörténne, én is elnézést kérnék, és a meghirdetett ösztöndíjamat megemelném 2 napra...

mind2 (törölt) 2009.01.31. 17:23:14

Jó látni, hogy most aztán olyan öngólt lőttek, ami még a hálót is kilyuggatta... De lemondani ? Ezek ??? Az a politikai kultúra része, nálunk szerencsésebb országokban .
Nem baj, még 36 óra és újra leshetjük az árfolyamokat, nincs az az Isten, amivel a gazdaságról el lehetne terelni a figyelmet. aa, ez most nem fog menni fiúk !

mind2 (törölt) 2009.01.31. 17:30:27

@movhu: Vera kábé olyan, mint az a védőnő, akit a nyakamba kaptam a 2. gyerekünk születésekor. Frissen végzett volt, se fiúja, se gyereke. Aztán egyszer azt kérdezte tőlem, - szemrehányóan - hogy miért nem adok virslit a picinek, vagy párizsit , ( pár hónapos volt !! ) mert az könnyű és egészséges ? Na azt hittem rosszul hallok. Ennnyit a terepgyakorlatról, meg úgy általában a gyakorlatról... Együtt vonyítani a hiénákkal mindenki tud. Eme hölgyemény csak beállt a sorba. Lila köd és kiválasztottság .... az első sírásig kiscsillag ::))

Nyakravaló 2009.01.31. 17:31:59

@huszita:

Lehet, hogy igazad van.
De akkor csak nézzünk?
Ma ez jutott.
Egy valamit jegyezzen meg mindenki: én nem felejtek.
Ez a blog sem felejt.
Nagyon egyetértek a blog mottójával.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.01.31. 17:40:31

megnéztem ezt a Munk-cikket, halálos a csaj, pont az, aki statisztikákból meg a tévéből ismeri a nyomort és a bűnözést. Megsúgom: az utcán járókelőket megtámadó rablókat NEM a szegénység motiválja.

Nyakravaló 2009.01.31. 17:56:15

@br:

Egyetértek, takarodjon Draskovics!

Van egy Hócipő címlap vele, hogyan nézett ki KISZ titkár korában.

Mindenkinek látnia kellen, hogy ki is ez az ember valójában.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 17:57:30

Horváth Ferenc, a Roma Rendőrök Országos Szervezetének elnöke:

"Ez "intő példa" minden rendőrnek, hogy betartsa a szolgálati szabályokat. Ha ez nem történt volna meg, akkor ez alapot teremthetett volna arra, hogy a kapitányok máshol is ezt a magyarázatot használják. Ez pedig erőszakot gerjeszthetne a cigányok ellen - hangsúlyozta az egyesület elnöke. "
www.hirszerzo.hu/cikk.tudomasul_kell_venni_hogy_lehetetlen_helyzetbe_kerult_a_kapitany.96119.html

Nos, ki diktál az országban?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 17:59:41

@Nyakravaló:

Értem már mire gondolsz, és megnyugtató, hogy nem kívánsz ilyen borzalmat senkinek.

movhu 2009.01.31. 18:00:49

Munka Vera(magyar):

"éppen a bűnözés valódi okát - egyszerűen szólva: a nyomort - hazudta el."

Lakatos Attila(cigány):
" létezik cigánybűnözés, ám ezt nem lehet egybemosni a megélhetési bűnözéssel"

Nincs több kérdés. Leülhet, elégtelen!

br · http://www.szalaiannamaria.net 2009.01.31. 18:04:15

@br: "Kérdésünkre, hogy az MSZP parlamenti frakciójának hétfői ülésén esetleg szóba hozzák-e az ügyet, a politikus csak annyit mondott: „Nagyon remélem, hogy addigra minden megoldódik. Ha Draskovics Tibor miniszter akar maradni, nincs más választása”."

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 18:06:21

Lemerem fogadni, hogy ma is kuss lesz erről a híradókban (rtl, tv2). Esetleg az Rtl-en Antónia komoly arccal, drámai hangon bemondja, milyen rasszista dolgot is mondott Pásztor Albert.

Mertcsak 2009.01.31. 18:09:19

@laspalmas:

Ha jól tudom,tegnap is csak az M1 híradóban mondták be.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 18:12:53

@páctivald:

Igen, azért írtam. Lassan kezdődnek, kíváncsi vagyok.

avasi pusztuljgurulj 2009.01.31. 18:15:04

hogy a f..ba van ez?
ha miskolcon mki elégedett Pásztor Albert munkájával (mindkét politikai oldal is) akkor minek szólnak bele a főmajmok a bőrfoteles pesti kényelmes "kis" irodájukból????
nehhogymá ök mondják má meg mekkora itt a ganéj!!!!

movhu 2009.01.31. 18:15:30

@laspalmas: Az rtlhirek.hu vezető híre egy 25 éves tanárnő pornóképei...
Mivel az rtlhirek.hu nagyjából a híradó váza, ezért várhatóan lesz róla 3 mondat, és kész.

avasi pusztuljgurulj 2009.01.31. 18:19:47

egy bulváradótól mit vár az ember.....

Hannibal22 2009.01.31. 18:20:05

"Tehát, ha hiszünk a nagy tudású zsarufőnök őszinte szavainak, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a súlyos utcai balhékat kivétel nélkül a gonosz romák valósítják meg, amikor is közterületen cigit, mobiltelefont, aprópénzt, és más ehhez hasonló kiemelkedő értékeket rabolnak. A becsületes magyarok ellenben „igazából legfeljebb” bankot, benzinkutat, ilyesmiket fosztanak ki. Jobbik esetben úgy, hogy nem lőnek agyon egy embert sem, legfeljebb túszul ejtenek néhány kuncsaftot." Proszektura blog...Komolyan hiszem,hogy az ilyen tetvekbe annyi erkölcs sem szorult mint a legutolsó cigány stricibe.Valmint sokkal undorítóbbak is!

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.31. 18:26:06

@hannibal22: A bankrablásban az a jó, hogy a te pénzed biztonságban van, mert a bank pénzét viszik el.
Amúgymeg mocskos szemét náci vagy, ha nem adod át az értékeid az utcán a szegény megélhetési bűnözőknek, akik miután elvették tőled a zsákmányt rohannak zsömlét venni a közeli közértbe, nehogy éhenhaljanak.

Mertcsak 2009.01.31. 18:28:51

@hannibal22:

"Kanász, Kondász, akarom mondani Pásztor főkapitány..."

Döbbenet ez a proszekturás fasz!

avasi pusztuljgurulj 2009.01.31. 18:31:13

közért=kocsma
zsemje=pia
a maradék apró=nyelőgép:)

Hannibal22 2009.01.31. 18:31:35

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Ja,az "aprópénzt" is sajnálom meg a telefonomat is...Sokkal jobban gyűlölöm az ilyen "liberális" gennyládákat mint a rabló cigányokat,Ők erre vannak tenyésztve,nekik ez a norma..(mármint a cigóknak)de ez a geci elvileg civilizált ember ...ááá

avasi pusztuljgurulj 2009.01.31. 18:35:22

a kórosboncnokokat még nem rabolták ki az utcán...
a megélhetlsigyerekszaporítóetnikai bűnözők

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.31. 18:37:28

kukactv2-n volt.
nyilatkozott az a kocsog gusztos is. de kurvara tenyerbemaszo feje van, hee...

Tarackos Sül (törölt) 2009.01.31. 18:37:44

"Bár azonnali cselekvésre van szükség, Gyurcsány Ferenc nem sieti el a dolgot: a megszorítások az európai parlamenti választások után jönnek. "

www.hetivalasz.hu/cikk/0901/mulik_a_jovo

Ilyen nincs, és mégis van. Beveszed? (Hofi)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.31. 18:39:38

@Dinin: Egyszer elérnek a cigók rózsadombra is. Miután a többi kerületben már minden balfaszt kiraboltak beleértve engem is

Mertcsak 2009.01.31. 18:40:22

Tényekben volt róla 5 perc!
Azé ez mán valami.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.01.31. 18:44:40

combi: az mar rajtunk nem segit.
Elaruok egy titkot: en sem a rozsadombrol irogatok am... bazzeeee...

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.31. 18:51:19

@avasi "pusztuljgurulj": Náááááááááááááci
@Dinin: Én sem sajnos. Bár ha onnan írnék akkor valszeg védeném szegény elesett nemzettestvéreinket, hogy dögölne meg az összes. Ugye Munk Vera? Szakadt volna anyádba a fejed :)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.31. 18:59:32

egyszerüen nem ertem a politikusokat: nyakig ülnek a ßarban es ahelyett hogy csinalnanak valamit, a ciganyokat vedig velünk szemben, akik megkeressük nekik a lovet.

hat normalisak ezek? Azt a lovat ütik amelyik huz?

avasi pusztuljgurulj 2009.01.31. 18:59:35

affenébe má megin náczi vagymuk:)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.31. 19:01:23

@Prinzessin Erbsen: 2010 március az utolsó imf hitel lehívási ideje. A politikusok most épp dőzsölnek.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.31. 19:04:50

@Nyakravaló:
en a Buza teren laktam, de kellett adni a lakast mert nem mertem eljönni 1 hetre sem otthonrol.

Ennek ellenere en nem a cigany szomszedaimtol feltem, mert azokkal ki lehetett jönni.

Amig azok ott laktak nem volt gond, mert akar azt ajtot is nyitva hagyhattam volna (volt ugy hogy benne felejtettem a kulcsot kivülröl)

Miutan elköltöztek - na ott kezdödtek a bajok.

huszita 2009.01.31. 19:08:14

NOL: "Megint egy MSZP-s baklövés. És Drazsé Bácsi még büszke is rá! Így lehet a masszív bázist még jobban elfordítani a pártvezetéstől. Nem veszi észre, hogy a tagok és szimpatizánsok milliói nem légkondicionált irodákban és védett rózsadombi villákban szerzik NAPI tapasztalataikat ebben a kérdésben?"

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.01.31. 19:08:40

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:
mindennek vege szakad egyszer, meg a penz is elfogy

meg a türelem is, nem kellene fesziteni a hurt

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.31. 19:20:16

Idéznék egy angol ismerőstől:
greatswift2: danmed pikies
greatswift2: im all for a bit of gypo bashing, please continue lol

Combi a ballibes Ferkófan 2009.01.31. 19:21:36

@Prinzessin Erbsen: A húr már most is túl van feszítve. Előbb-utóbb itt egy pogrom lesz és az senkinek sem lesz jó, csak egy szikra kell. Ez a szikra már majdnem elég volt.

Tündér_Lala 2009.01.31. 19:30:13

Azért azt gondolom, az nem igaz, hogy Monk "csak" buta liba. Inkább számító lelkiismeretlen disznó. Kiktől kapta a ujságírói díját ? És arról kik döntenek ? Pontosan tisztában van itt mindenki a helyzettel, csak az a politika érdeke, hogy a társadalmat szétverjék. Talán most bakot lőtek, de a dolog majd elsimul. Az igazi baj az, hogy ami elemi érdeke a társadalomnak -és hozzáteszem a cigány embereknek is- érdemi intézkedések nem szüttek és nem is fognak születni. (oktatás,beillesaztés a társadalomba,a bűnöző rétegek leválasztása és elzárása stb..)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 19:53:18

@páctivald:

Csak az előzetest láttam sajnos, meg a végén az összesítőt, ott annyit idéztek Pásztortól, hogy "A cigányokkal nem lehet együttélni."

Gratulálok!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 20:04:15

Érdekes módon a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet új szerverre költözött, a régi oldal már nem található, a nyílt levelük most itt van:
test.kesigomu.hu/hirek-aktualis/321-20090131-nyilt-level-miskolc.html

Hannibal22 2009.01.31. 20:08:09

"Meggyőződésünk, hogy Pásztor Albertet vissza kell helyezni pozíciójába, ebben érdekelt Miskolc város minden polgára. Miskolc, 2009. január 31. T. Asztalos Ildikó SZDSZ miskolci elnöke" -ez egy monty python epizód..az egész ország az

belzebubó 2009.01.31. 20:11:58

"Már ma este meglehet a miskolci rendőrkapitány kijelentése nyomán elrendelt vizsgálat eredménye. Pásztor Albert ügyében az igazságügyi és rendészeti miniszter dönt majd - közölte az országos rendőrfőkapitány, aki éppen a miniszter kezdeményezésére helyezte más beosztásba a rendőri vezetőt. Ha kiderül, hogy a nyilatkozat helytelen volt, és etnikai csoportokat sértett, akkor ennek következményének kell lennie. Ugyanakkor egyetlen félmondat nem lökhet porba harminc éves munkát - fogalmazott Bencze József. Hozzátette: azzal, hogy Pásztor Albertet a vizsgálat idejére átvezényelték a megyei főkapitányságra, semmi helyrehozhatatlan nem történt, ez nem érintette kapitányi pozícióját. (MR1 Kossuth)"

Visszakozunk?Visszakozunk?Mi lelte őket?

Spielberg 2009.01.31. 20:18:34

TV2 , MTV vezető hír. Hoppsz!
Ja, szerintem a Tiszaitól senki se sétáljon fel a Városháztérre. Legutolsó emlékeim szerint "nem biztonságos".

belzebubó 2009.01.31. 20:21:11

Visszakapja pozicióját Pásztor úr társadalmi nyomásra és holnap reggel a Napkeltében közlik a maszoposok,hogy ez nem is volt leváltás, csak áthelyezés 24 órára,amig lezárult a vizsgálat.
És ehhez lesz pofájuk,úgyhiszem.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.01.31. 20:22:04

@belzebubó: Úhhh, ettől a kincstári magyarázattól a hideg kiráz. Legyenek őszinték, úgyis mindenki vágja: Álljon ki Drazsé és mondja ki, "úgy látjuk, hogy túl sok szavazatot vesztenénk ezért inkább rehabilitáljuk Pásztor Albertet".
Majd tegye hozzá: "Igen, a kormány marionettként rángatja a rendőrséget, minden személyi kérdést a pártérdeknek megfelelően válaszolunk meg."

belzebubó 2009.01.31. 20:30:15

Remélem Horn Gábor érti: "az emberek azt mondták,hogy az SZDSZ gusztustalanostól,Munk Verástól,Helsinki Bizottságostól menjen a picsába! Valljuk be..."

blogszemle (törölt) · http://magyar-blogszemle.blog.hu/ 2009.01.31. 20:31:07

Ha az MSZP-ben van még csöpp becsület, akkor Drazsét hétfőn reggel betoncsizmában ébresztik -6 méter mélyen a Dunában.


KÖNYÖRGÖM!!!!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 20:33:58

@belzebubó:

Itt és most segget csináltak a szájukból, meghátráltak a népakarat előtt. Viszont nincs gerincük kimondani.

belzebubó 2009.01.31. 20:35:42

@TaTa86.: illetve őket pedig az SZDSZ rántgatja. Hiszen ki fogja megszavazni Ferkó legújabb ötleteit ha nem úgy ugrálnak ahogyan a szadesz fütyül? Bárcsak valóban kisebbségben maradhatnának és most ténylegesen is a szavazásnál. Vagy majd a szadi mégis velük szavaz,mert ha mégsem mehet az egész bagázs dolgozni?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 20:36:19

@TaTa86.:

"Legyenek őszinték, úgyis mindenki vágja"

De ők ezt nem tudják. Sokkal-sokkal hülyébbnek néznek minket.

Rejtett a Szám 2009.01.31. 20:37:09

@belzebubó: Csatlakozom!
Kis kiegészítés: a faszba is!!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.01.31. 20:37:39

Az azért érdekes hogy miért volt ekkora médiacsend Havas Henrik interjújáról?? You tube-on mindenki keressen rá a műsorra. Azért a saját kutyánk kölykébe nem rugunk bele?? kedve liberálisszocialista médiamunkások. Havas Henrik sokkal durvábban és szerintem nagyon is pontosan fogalmazott a legtöbb kérdésben.

Hannibal22 2009.01.31. 20:37:43

F...sz se érti ezt már.Színjáték volt az egész,szondáztatták a népet? Vagy menet közben jöttek rá,hogy mégsem jó ötlet a "hegytetőn,viharban,villámok közt dróton sárkányt eregetni"?Esetleg gőzlevezetés?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.01.31. 20:40:16

Ajánlom mindenki figyelmébe, a prof. cigány hihetetlen butaságokat beszél és ez az ember tanít????

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.01.31. 20:44:56

Jó szórakozást mindenkinek:)
Havastól lehúzok egy fekete pontot. (Maradt még neki 54274572)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.01.31. 21:45:48

Független Rendőr Szakszervezet is megmondta a véleményét Draskovics meg Bencze módszereiről, fent olvashatjátok.

Rejtett a Szám 2009.01.31. 22:03:45

@Dexter Morgan78:
Köszönöm. Bánatomban berúgtam, ezért értelmesebb most nem jön ki.

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 22:08:52

A miskolci SZDSZ is kiáll Pásztor Albert mellett

Miskolc - A miskolci SZDSZ megdöbbenését fejezte ki Pásztor Albert leváltásával kapcsolatban és meggyőződésük, hogy vissza kell helyezni a leváltott miskolci rendőrkapitányt a pozíciójába.

"A miskolci liberálisok megdöbbenve értesültek Pásztor Albert leváltásáról. Ismerjük a kapitány úr munkáját, tiszteljük korrekt, őszinte, a probléma megoldására és nem elfedésére törekvő gondolkodását. A kapitány úr már több alkalommal szólt a Miskolcon kialakult bűnözési szokásokról, annak társadalmi vetületeiről, de sajnos a mai képmutató világunkban sok visszajelzést, segítséget nem kapott azoktól, akik ma ítélkeznek felette. A miniszter úr lépése csak a szélsőséges indulatok felerősödését támogatja, nem segíti azt a párbeszédet, amelyet Pásztor Albert munkájával próbált erősíteni. Egy kommunikációs hibáért nem lehet senkit elítélni, megbélyegezni. Meggyőződésünk, hogy Pásztor Albertet vissza kell helyezni pozíciójába, ebben érdekelt Miskolc város minden polgára. Miskolc, 2009. január 31. T. Asztalos Ildikó SZDSZ miskolci elnöke"

Carnivora (törölt) 2009.01.31. 22:11:32

Ötven tűzoltó és legalább ennyi helyi roma szólalkozott össze szombaton este a Heves megyei Boldogon. A tűzoltók egyik társuk nyugdíjba vonulását ünnepelték a helyi közösségi házban, amikor a roma csoport megjelent az épületnél. A romák is be szerettek volna menni a kultúrházba, az ünneplők azonban arra hivatkoztak, hogy zártkörű a rendezvény. A szóváltás után verekedés tört ki néhány ember között. Nyolc sérültet kórházba kellett szállítani.

-

Na felénk is buli volt ...

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.31. 22:11:40

Gusztos mondja:

"Faji alapú kartotékját magáncélra vagy a rendőrség keretei között vezeti-e, a származásvizsgálat alkalmazása kiterjed-e a sikkasztók és hivatali visszaélések bűnelkövetőire, vagy csak bizonyos bűncselekménytípusokra, lopásra, rablásokra?"

bazmeg, ez az ember(?) egy gyökér. a cigány nem faj. a magyar nem faj. még az indián sem. az ember - a homo sapiens sapiens - az a faj, te lángész. azt se tudod mit beszélsz. amiről írsz, az maximum akkor lenne érthető, ha az elkövetők között lenne az emberen kívül még házimacska, skorpió vagy meztelen csiga.
ezzel a bulvárszagú nyálveréssel aligha lehet visszaimádkozni a pártot a mérhető tartományba.

belzebubó 2009.01.31. 22:12:33

@laspalmas: még a Vastagbör kedvence Kolompár Orbán is 17:30-kor azt mondta a Kossuthon a Krónikában az áthelyezéssel kapcsolatban,hogy "én azt hiszem,hogy talán elhamarkodott volt" .

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.01.31. 22:18:40

alapvetően nem kedvelem a bulvárblogger majdnemképviselő tomcat-et, de ez jó volt tőle:

www.hirszerzo.hu/imgpool/1802_5.jpg

belzebubó 2009.01.31. 22:23:06

Egyébként Drazsé a Krónikában 17:30-kor azt mondta,hogy jövő hét közepére várható a vizsgálat lezárta.
Ezután 1 órával jelent meg az a hir,hogy akár már ma este is lezárhatják.
Ugyan ennek a turbotempónak a társadalmi nyomáshoz semmi de semmi köze sincs.Hú Drazsé keze gondolom a bársonyszéke karfájára izzadt,annyira keservesen mosdatja magát.

sjbee 2009.01.31. 22:24:16

Nem szeretném Tomcat seggét nyalni, de sztem több akciót csinált(ak, a kis csapatával) már, mint az itt kommentelők összesen. Ráadásul nem is kis kaliberű dolgokat.

mind2 (törölt) 2009.01.31. 22:32:59

@laspalmas: 2009.01.31. 21:45:48
Nagyon örülök, hogy figyelik a netet. Hétvége van, elvileg alszik az ország :) És mégis , ekkora lenne a net szerepe ? Másra nem tudom fogni, mert más tér nincs, ahol kihánynád a gondolataid. Elképzelem a sok sajtófigyelő munkatársat, már akik bennünket és a többieket szondáznak, írott sajtó nem lévén így hétvégén.... Vagy az elvtársakat ahogy kapkodva telefonálgatnak egymásnak, na csak úgy éghettek a vonalak. Hát már csak ezért is megérte, :::))))

mind2 (törölt) 2009.01.31. 22:37:56

@denever: ő csak egy enyhén extrém és exhibicionista egyén, aki sokat lő sokfelé, ezért aztán néha rendesen beletalál, már csak a valószínűségszámítás alapján is. Vállalta a bohóc szerepét, bohóckodik néha egyet helyetted is meg helyettem is. Néha mond igazat, néha nevetségeset, de egy biztos : ebben a szarban még mindig nagyobb egyéniség, és több bátorsága van, mint a kórusnak. Ő ilyen. Ami nem jelenti azt, hogy rosszabb mint te vagy én... csak másabb ::)))

mind2 (törölt) 2009.01.31. 22:43:09

@denever: mit vársz tőle. Neki 2 faj létezik a világon : a mi fajunk, meg más faj.... Tán tényleg be kéne iratkoznia valami felsőbb oktatási intézménybe... bár a gyerekem gimnazista létére tisztában van ilyen fogalmakkal....

belzebubó 2009.01.31. 22:50:25

@mind2: Bár ez egy másik téma,de mai és "gusztosos".Szerintem Peti grafomán hétvégéje is lehetne a mostani hétvége neve.Most ezzel állt elő,hogy Ferkó irja alá: "Alulírott, Gyurcsány Ferenc, a Magyar Köztársaság miniszterelnöke kijelentem, hogy az adócsökkentés témájában megfogalmazott, egymásnak ellentmondó nyilatkozataimat visszavonom, és az Országgyűlés január 29-i, rendkívüli ülésén általam elmondottakat tekintem végleges álláspontomnak."
Peti lemondat,lerasszistáz,aláirattat,nyilatkozatot szerkeszt,mindehhez neki még 24 óra sem kell.
Lassan Drazsé feje is porba hull,annyit szerepelget.Foglalkozna már végre a vizsgáival ennyit,talán vénségére nem érettségivel kellene szégyenszemre ügyvivőként dolgoznia és talán a "fajelméletében" is elmélyülhetne kicsit.

fődbuta 2009.01.31. 23:13:06

Na bumm. Drazsét beáldozzák, majd kap egy másik miniszteri posztot, akkora polihisztor, hogy mindenhová egyformán alkalmatlan. Jajj mit írtam, alkalmast akartam. Pásztor Albertet visszahelyezik, MSZP kicsit fürdik a népszerűségben, aztán ennyi. Mert hogy változás az egész kérdés kezelésében nem lesz, az tuti. Lesz nagy boldogság, hogy így összefogtunk, de jó! a bűnözés marad, a megélhetési romapolitikusok maradnak. Nálunk sosem a legjobb és sosem a legrosszabb következik be, hanem valami köztes, langyos szaros maszatolás.

mind2 (törölt) 2009.01.31. 23:21:01

@belzebubó: hát igen...gusztos is marad, mert a neki írt szerepre még szerződése van pár hétre...
maga sem hiszi amit mond, tele a töke, de azért kiáll, mert valakik azt mondták neki ::)))
@fődbuta: nem vagy te fődbuta! Lényeg a lényeg, hogy vannak olyan mszp-s emberkék, akik már a bukás utánra gyűjtenek népszerűséget, hírnevet satöbö. Tisztán tudják, hogy az egész hóbelevanc bukik nemsokára, és 2 választásuk van : vagy a fidesz seggét nyalják nyilvánosan, vagy háttéralkukkal, vagy kiállnak és szarnak bele a nagypolitikába, mert nekik egy város is elég, mondjuk Miskolc :))) Kifizetődő ott lenni polgármesternek még egypár évig. Erről szól az egész. A lovak elszabadultak, nincs a kocsis a helyén, így aztán védi mindenki azt, amit eddig elért. Nem rossz pozíció egy polgármesteri szék. Főleg, ha meg lehet lovagolni olyan lovakat, akiknek egyébként is habzik a szájuk a túlhajtástól. Jó érzék kell hozzá . Ügyes volt kedves polgmester úr. Hirtelen rájöttünk arra, amit eddig is tudtunk, csak kötött a pártfegyelem ???? Ejjjnye, bejjjnye ;)

Omnibusz 2009.01.31. 23:52:37

Viszakoznak mostmár a fejesek!
Hiyjük el, hogy a helyi szervezetek tényleg a jó ügy érdekében álltak ki Pásztor Albert mellett. Ha ezt elhisszük, és ezt jelezzük is, akkor talán nem egyszeri eset lesz!

Omnibusz 2009.01.31. 23:58:01

@fődbuta: Szerintem nem akarják Drazsét beáldozni, ezért a nagy viszakozás. Hátha bárki is elhiszi, hogy nem úgy gondolták. Ezt nem lenne szabad hagyni!

mind2 (törölt) 2009.02.01. 00:06:59

@Omnibusz: szerintem meg csak megfordultak a pártválasztási referenciák.... Ami a deviáns cigókat érinti, az mégiscsak a kevesebb százalék :) Plusz ha éhenhalnak a nyugdíjasok, az is szar ügy... olvad a szavazóbázis a helyzet rosszabbra fordultával... vagyis középre kell nyitni, erre pedig kiváló alkalom a cigányprobléma, mint a legnagyobb közös nevező. Ezért mondtam hogy ügyes fiúk ezek. Ott csúsznak középre és mentik a bőrüket, ahol aránylag nagy a konszenzus.... Mit meg nem teszünk egy kis hatalomért, nem igaz ????? ::)))

mind2 (törölt) 2009.02.01. 00:08:39

@mind2: vagy inkább túlélésért ? A lelkiismeretet már fel sem merem tételezni ::((((

bubianyu 2009.02.01. 00:24:51

szép estét, mi történik a világban Mária segíts!
off:
miért nem jeleníti meg az összes kommentet?
on.
Lakatos Attila 4 prezident! :)

mind2 (törölt) 2009.02.01. 00:36:32

Azt hiszem, ma csak én nem alszom ? Az East gimnazista korom egyik élménye volt :))
Akkoriban nem hallhattam, mert nem lehetett és később született... de...ez nekem azóta is egy enyhe katarzis ::)))
www.youtube.com/watch?v=8sEVgCZHhcM&feature=related

mind2 (törölt) 2009.02.01. 01:05:03

@Carnivora:
www.youtube.com/watch?v=M_bvT-DGcWw ez meg úgy ment, hogy az egyik osztálytársamnak külkereskedő volt az apja, és TITOKBAN hallgattuk ezt...nem akarom újra átélni az egészet, könyörgöm :((((

led 2009.02.01. 01:23:31

munk, munk, óhogybazdmeg...
tudod milyen emlékkel tudlak párosítani?
elmondom.
réges régen, mikor se internetről, se pc-ről nem hallottunk (c64-es időszak), nah akkor már nem annyira kisfiúként büszkén borzoltam a férfiasságom közvetlen területét ellepő gyér szőrzetem.
tehát nagyfiú lettem. (gondoltam én)
aztán észrevettem, hogy nem véletlenül húzza ki magát az én egyszeműm, és kőkeményen tiszteleg néha.
még nagyobb fiú lettem. (gondoltam én)
aztán felfedeztem, hogy nem csak pisilni lehet az én egyszeműmmel, hanem "játszani" is.
igazi nagyfiú lettem. (gondoltam én)
aztán egy osztálytársam hozott egy burda katalógust ndk-ból...igen, a néniket néztük, akiknek majdnem kilátszott a prémjük.
nah, ekkor (meg az elsó ártatlan puszi elcsattanásakor), azt mondtam magamban:
FÉRFI vagyok, most már mindent tudok a nőkről, és a szexről...tudom, hogy van cicijük, meg puncijuk, és oda kell dugni.jól.

hát munk, nem így volt.
és tudod miért?
mert akkor én csak képről láttam néniket, és szóbeszédek alapján képzeltem el az egész dolgot. tények nem voltak, csak nagyotmondások.

érted, munk?

rögtön nem éreztem magam igazi, mindenttudó férfinak, amikor ténylegesen szembesültem a "dolgokkal".

érted, munk?

más elképzelni, meg vizionálni dolgokat, és más MEGÉLNI...vannak dolgok, amit TAPASZTALNI kell, nem olvasni.

érted, munk?

Lobster1978 2009.02.01. 01:25:51

Megnézném mire menne facetoface egy ilyen lány a kedves védelmezettjei között egy sötéteb és kihaltabb utcán...

index.hu/gal/?dir=0711/tech/kamesz/

Vajon megélhetési bűnözésnek hívnák utólag?

mind2 (törölt) 2009.02.01. 01:34:35

@led: Te talán maga vagy a Benkő ??? :)))) Ha stílusparódia akart lenni, annak nagyon jó.ha meg egy szimpla és kielégületlen pali vagy,annak nagyon rossz.:(
inkább hakllgasd ez :)))) : www.youtube.com/watch?v=oPKDS5QP0Tc&NR=1

mind2 (törölt) 2009.02.01. 01:37:13

@led: egyébként,kapisgálsz valamit szóval nincs harag.... hacsak nem vagy pedofil meg ilyenek...))))

led 2009.02.01. 01:46:39

#mind2

nem, egyik sem vagyok.
csak egy kis sutka volt részemről, hogy mi az, amiről olvasunk, és a saját kis zárt világunkban mindenféle információt halmozunk fel (igen, volt csöcsös zsebnaptáram), és mi az, amivel ténylegesen szebesülünk/szembesülhetünk.

köszönöm a zenét, én inkább ezt (hq-ban):
www.youtube.com/watch?v=xMVTKOoy1uk

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.02.01. 01:52:01

Kíváncsi lennék, hogy az indexnél ki volt ma az ügyeletes szerkesztő. Munk "véleménye" még mindig ott van polpozícióban, más véleményekről meg mintha kicsit megfeledkeznének...

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 01:58:29

@Lobster1978:

Ezt kb. mindenki max. blokkolná :P

mind2 (törölt) 2009.02.01. 02:04:29

@led: meghallgattam : OK.kölyök,. jó volt. Neked is más a nyavalyád, és nekem is... De van vmi ami összeköt, és ez a lényeg... :::))))

led 2009.02.01. 02:04:30

#mind2 2009.02.01. 01:37:13
örülök, hogy leesett a böffenésem lényege.
písz, láv, juniti, és persze világbéke.

mind2 (törölt) 2009.02.01. 02:09:09

Aludjon jól mindenki,...)))))))))))))))))))))))
Haazajött a lányom, akiért érdemes volt fennmaradni, :::::::::::::::::: egy reménytelen magyar anyának .... ba,,,,, sza meg ...!!!!

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.02.01. 02:10:12

@Carnivora:

Gondolom őt sem az esze és a széleslátása miatt kedvelik az indexnél ;-). Maradt volna inkább a cukiságoknál...

Bár lehet, hogy egyszerűen ráosztotta valaki a témát. A kiscsaj jól belepottyant a lekvárba, de most szerintem egy életre tanul belőle.

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 02:16:50

iwiw.hu/pages/user/userdata.jsp?userID=3839 szegény Veronika mindjárt idősebb lett, és a fényképeit is leszedte :D:D:D:D

led 2009.02.01. 02:20:34

#dark future
ne legyenek illúzióid.
ő egy tutor.
ő már egy (összeollózott) valamit leadott.
érti, látja, tudja...csak még nem tapasztalta az ő (és környezete) kis kalitkájában.
nah. ez a baj.

Mertcsak 2009.02.01. 02:21:26

Este 7kor elmentem itthonról,most értem haza.
Ezalatt a kb 7 óra alatt,kb. 20 embert kérdeztem meg,hogy mi erről a véleménye.
3(!)volt,aki egyaltalán hallott róla!

Nemrég találtam meg a padláson nagyapám cséphadaróját. Asszem kiverem 200as szöggel. Lassan szükség lesz rá.

Jóccakát mindenkinek.

Mertcsak 2009.02.01. 02:33:28

"Mindezekre figyelemmel felszólítjuk dr. Draskovics Tibor miniszter urat, hogy a jövőben
tartózkodjon az 50-es évek módszereit idéző statáriális személyzeti döntésektől! Ehelyett
gondoskodjon arról, hogy ne csökkentsék évr ől évre a Rend őrség költségvetését, mely lassan lehetetlen helyzetbe hozza a testület egészét."

Erre vajon fog bármit is reagálni drazsé elvtárs?!

belzebubó 2009.02.01. 06:57:15

@laspalmas: nekem mégis ez a rész tetszik legjobban a levélből amit Benczének irt:"sem Ön, sem a politikai ukázt kiadó rendészeti miniszter soha nem volt klasszikus értelemben vett utcai rendőr így nincs azzal tisztában, hogy a magyarországi cigány etnikum egyes csoportjai a társadalmi együttélés minimális szabályait sem hajlandóak betartani, és ennek során a tisztességes emberek mindennapjait keserítik meg.

Ön a pártállam idején községi tanácselnökből lett rendőrkapitány, míg az MSZP rendészeti minisztere soha nem volt rendőr, hanem politikai pályafutását a kommunista rendszerben betöltött funkciók ellátásával kezdte."- részlet a független rendőrszakszervezet leveléből.Magyarul,mindketten komcsi karrieristák vagytok nulla fogalmatok van a szakmáról mégis ott ugráltok fent, mindannyian tudjuk miért.A szomorú az,hogy 20 év eltelt és ezek csak feljebb buktatak,nem is egy miniszteri székbe Drazsé,hanem egyből kettőbe,Bencze pedig a főkapitányságig.A komcsik újratermelik magukat,jön az utánpótlás.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.01. 07:24:45

@belzebubó:

És tényleg! Ezt nem gondoltam volna..

"bár a kijelentéssel nem értett egyet, a kapitány áthelyezését Rádiónknak Kolompár Orbán, az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke is túlzónak és elhamarkodottnak nevezte."
www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=68393&dt=2009-01-31_18:56:35

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.01. 07:26:23

@belzebubó:

Simán megmagyarázzák, Drazsé megdicsőülten fog kijönni az egészből, majd csak figyeljetek.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.01. 07:36:15

@mind2:

Próbálják kihúzni, amíg lehet...

belzebubó 2009.02.01. 07:36:37

Ma reggeli 7 órás hirekben MR1 ezt mondta Drazsé:"vannak pillanatok amikor el kell dönteni ki milyen erkölcsi értékek mellett áll ki.Én úgy gondolom Mo-nak polgárai vannak ezeket a polgárokat egyenlő jogok illetik meg,közöttük mindenféle megkülönböztetés nem csak alkotmányosan de erkölcsileg is elfogadhatatlan.Semmilyen végleges döntés nem született,hiszen SEM ÉN SEM MÁS PONTOSAN NEM ISMERI,HOGY MIT MONDOTT A MISKOLCI RENDŐRKAPITÁNY.Ezt fogja most megnézni az országos főkapitány."

1.Akkor miért van az-ha egyenlő jogok illetik meg Mo. polgárait-hogy amennyiben cigány származású az elkövető és erről nyilatkozik,akkor enyhébb büntetést kap?
2.Nem csak egyenlő jogok,de egyenlő kötelességek is vannak.Ezt mindig elfelejtik.
3.Mi az,hogy nem ismeri mit mondott a miskolci rendőrkapitány és leváltja? Nem tudja sem ő sem más,hogy mit mondott de leváltja? Ez egy sajtótájékoztató volt,nem titkos megbeszélés,minden rögzitve van és sok százezren megnézték már a videót,irásban is számtalan helyen látható.

Ha ebből az ellentmondás halmazból kijön Drazsé épen,akkor tudhat valamit...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.01. 07:49:16

@belzebubó:

Na, ennek aztán van bőr a képén! Azért előállhatott volna valami komolyabbal is, minthogy nem ismeri, mit mondott Pásztor.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.01. 07:52:27

@laspalmas:

Most nézem, ez már a tegnap esti hírekben is bent volt, amiben Kolort is említik.

acel 2009.02.01. 08:00:42

Hmm máskor nem váltanak le azonnal rendőrt csak az eljárás után, hiszen addig nem tett semmmit igazolhatóan. Ezt pont mininszteri szintem szokták mantrázni.
Ez annak beismerése Drazsétól hogy prejudikiált, ilyet pedig az ő posztjában nem lehet tenni...

blogszemle (törölt) · http://magyar-blogszemle.blog.hu/ 2009.02.01. 08:42:36

itt is kérdezem: mi van a Miskolcra vezényelt készenléti rendőrséggel????? Mire lehet számítani? Nyilvánvaló, hogy nem a magyarok megvédésére vitték oda őket ... ...

Corry 2009.02.01. 08:47:16

@belzebubó:

Még egy apró érdekesség, az angoloknál nagy bajban lenne a Draskovics, mert ki kellene rugnia az egész parlamentet királynőstül:

www.justice.gov.uk/docs/stats-race-criminal-justice.pdf

Érdemes eljutni a 8. oldalig (a 138 -ból), ahol ez a tábla fogad:

"Table A: Proportion (%) of ethnic groups at different stages of the criminal justice process, England and Wales, 2006/7"


Persze örüljünk neki, hogy ilyen dokument Magyarországon nem született, mert a minisztérijom ilyet képtelen lenne írni és megbízna valakit 100 millióért, hogy állítsa elő...

Maestro 2009.02.01. 09:05:05

Nekem az tetszett, hogy a borsodi vajda is a védelmébe vette Pásztort. Mondjuk ez a Lakatos Attila szerintem súlyosan veszélyeztetett, már annyiszor mondott jókat, hogy előbb utóbb valami nagyfejűt zavarni kezd...

amúgy meg röhej, hogy ennyire kibaszottul toleráns jogállam vagyunk - elnézést uram, maga cigány származású? LECIGÁNYOZOTT! Hol itt az esélyegyenlőség, blablabla? aztán megy az ombuccmanhoz aki meg nagyon okosan igazat ad, úgyhogy mindenki határolódjon el amíg lehet.

beszarok bazmeg, beszarok!!

belzebubó 2009.02.01. 09:05:16

@Corry: húha, white,black,asian,other... ilyen részletesen,gyönyörü!
Miért akarják Mo-on a Helsinki Bizottság tagjai lenyomni egyesek torkán,hogy ez nem nyilvántartható az EU-ban? És ez rohadt rasszista dolog?

wlakos 2009.02.01. 09:07:27

Szép jó reggelt mindenkinek!
Nem vagyok biztos benne biztos, hogy az itt le írt tanácsokat olvassák az érintettek, jelen esetben muck, drazsé, gusztustalan, ezért a blog üzemeltetői továbbíthatnák nekik.:) Mondjuk kicsit csodálkozom, hogy drazsé elt. és tanult munkatársai az ilyenfajta internet nácizmust még nem akarják börtönnel szankcionálni, mint pl a gonosz tojás dobálást!

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.02.01. 09:17:45

Munk Vera qrvára kiverte a biztosítékot nálam.

Totál diktatúra ami itt van. Ilyen írást nem igaz hogy magától megszül. Ez tipikusan olyan cikk, amihez egy büdös komcsi propaganda szervezet kell..

NEM HISZEM EL, álljon már ki valami nagypofájú a Hősök Terére, és kezdje el szavalni a verset:

TALPRA MAGYAR, ........

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.02.01. 09:32:13

Ebből a verából lassan mártír lesz, akit mindenféle blogokon meghurcolnak, csak mert leírta a véleményét...

belzebubó 2009.02.01. 09:47:27

@ozirisz: Pásztor pedig tényeket közölt nem is a magánvéleményét mondta el,mégis meghurcolták.

Kampfer 2009.02.01. 10:16:25

Üdv Mindenkinek ismét!

Bazdmeg... Ez komoly? Na most elborult az agy! Ez a drazségenny ennyire egy elmebeteg??? Nem ismeri, mit mondott a Kapitány Úr, de ennek ellenére hoz egy személyügyi döntést???

Te draskovics gennyyy!!! Te fletó fattyú! Hát a rántott qrva anyádat te maszopos zsidó tetű!!! Közpénzen, felelős beosztásban úgy hozol döntést, hogy nem ismered, mit mondott az, akiről a döntést hozod??? Dögölj meg te féreg...!

Hehe! A kis liboldó picsának meg már nincs képe... És még öregebb is lett! Remélem ilyen sebességgel öregszik és napokon belül tényleg egy szebb világra ébredhetünk!
Kampfer

Spielberg 2009.02.01. 10:17:17

vera szopjon taknyos faszt.

új hír, hogy több dzsipó vezető találkozik Boldván ma, mert feljelentik (vagy már feljelentették) Pásztort közösség elleni izgatásért. Ők a borsodi vajda ellenfelei, őt is mindig köpködik. Na, itt tartunk!
Este én is lemegyek Miskolcra tüntetni.

kill004 2009.02.01. 10:18:11

"Folytathatja eredeti munkáját Pásztor Albert"

www.mno.hu/portal/613086

kill004 2009.02.01. 10:24:37

@Grafithuszar: De, hogy!

"Folytathatja Miskolc cigányozó rendőrkapitánya"

Az index is mehet a picsába!

Lezudius 2009.02.01. 10:25:32

Erre mit fog írni Munk Vera?

Kampfer 2009.02.01. 10:28:04

Yesssssssss!!!!!

Most még visszavonult! Így teljesüljön minden drazséval kapcsolatos kívánságom!!! :D

De jó a duma: "a vizsgálat lezárult..."! Hát persze... Az a vizsgálat, ami tegnap még a hét közepére volt várható! Hihető... A tegnapi maszopos gyűlésnek és a borsodi maszop befolyásának nyilván semmi köze az egészhez! A borsodi szadesznek sem...!
Na, most ezt hogy fogja a gusztostalan kis féreg megemészteni???
És mi lesz a kis munkpicsával? Most akkor új elemet vesz a vibribe? Hogy mégse aludjon rosszul...? Férgek!

Ja! Tegnap este a tűzoltókkal sem cigányok balhéztak össze, hanem "garázda elemek, honpolgárok"???

Kampfer

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.02.01. 10:30:15

@kill004:
az index is bulvár, érdekük, hogy sokáig kavarodjon a szar, és tesznek is érte. ez a dolguk.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.01. 10:31:55

afenébe, most akkor van cigánybűnözés hivatalosan is?
vagy én értem rosszul az üzenetét ennek a dolognak?
szégyen, gyalázat, ami itt van ebben az országban, de végre egyszer győzött a nép.

Kampfer 2009.02.01. 10:36:30

Spielberg!

Ne kívánj neki ilyen szépet! :D Esetleg egy kellemes dunaparti randevú??? Meghívhatja a gusztostalant is...! :D

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.02.01. 10:40:57

"Miután Káli beleállt az ügybe, az MSZP-ben erős befolyással bíró Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szocialista nagyok is kiálltak Pásztor mellett, így ott volt a borsodi szocialisták tegnapi tisztújító küldöttgyűlésén is, ahol egy helyszíni forrásunk szerint hosszan beszélgetett a megyei MSZP-s erős emberekkel, akik szintén maradását támogatták."

ennyit a "népakaratról".

"A vizsgálat azt azért megállapította, hogy a vitatott nyilatkozat általánosításra, félreértésre alkalmas lehet, ezért a miskolci rendőrkapitányt Bencze József figyelmezteti."

mert azt a világért ki nem mondanák, hogy "bocs, f@szok voltunk".

kill004 2009.02.01. 10:52:13

@ozirisz: A "népakarat" lehet, hogy ennyi volt:

Káli: Tibi, mi a faszt csináltok ti ott Pesten? Fél Miskolc itt fog balhézni, ha nem csináljátok vissza.

Drazsé: De, hát az szdsz itt nyomul mit tehetnék?

Káli: Nem tudom baszki, de gyorsan vonjátok vissza, mert ha nem, holnaptól nekünk annyi, utána meg nektek.

Szóval volt benne "népakarat".

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.02.01. 10:52:18

Bencze Józsefnek sem érdeke, hogy Miskolcon etnikai villongásból induló zavargások legyenek. Anyukája ui. ott lakik, mondjuk nem az Avason, de na...

Kartal 2009.02.01. 10:57:35

Be kell vallanom, nem értem az egészet. Pásztor már tavaly is nyilatkozott ilyeneket - meg is lepődtem, hogy szabad neki -, de semmi következménye nem volt. Valószínűleg tényleg néphülyítéssel és figyelemeltereléssel állunk szemben, de azzal nem számoltak az mszmp-s elvtársak, hogy a biztosítékot ilyen hamar kiverik.
Egy link, amit így hirtelen találtam a témában:
www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/trukkos-tolvajok-miskolcon/cn/news-20081119-12513450

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.02.01. 11:02:32

A rendőrséget azért is vezényelték ki(és hintették el a médiában) ,hogy így pár embert eltántorítsanak a szimpátia tüntetéstől,nehogymá' egy ilyen rasszista-náci-antiszemita ellenforradalmár tüntetésen többen legyenek mint a magyar tarka marha csarták.

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 11:03:39

@kill004:

lehet Munk kisasszony van csak ott hétvégén? :D

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 11:05:33

Mondjuk változni nem fog semmi ... az index.hu szintje meg esik mióta ilyen buta libák szerkesztik, mert Árpád pl. az ufókkal foglalkozik pedig ő reáisan írt a problémáról anno: w.blog.hu/2008/12/10/a_hosszu_csend_utan

Kartal 2009.02.01. 11:08:00

Ja, azt nem mondtam, hogy tótavé olyan sík buta, hogy mérőasztalt lehetne vele köszörülni. Ismeri ez egyáltalán azoknak a szavaknak a jelentését, amikkel dobálózik? Ez azt hiszi, hogy a fasiszta szinonimája a náci és a rasszista? Az ilyen menjen vissza általánosba történelem órára, tanulja meg elölről az egészet, aztán ha tisztában lesz a fogalmak jelentésével, akkor írogasson!

Kampfer 2009.02.01. 11:16:35

Kartal!

Üdv! Ez igaz. Anno én is komolyan összevitáztam vele, mikor felhívtam a figyelmét, hogy a fletóék nem a fasisztáktól fosnak, hanem a náciktól!!! A német bácsiktól parázik a fletóféle nép! Az olaszt nem érdekelték ezek a dolgok, ott az antikommunizmus és a militáns pánrómai revizionizmus volt a szervezőelv, kevésbé a faji kérdések... De ez nemcsak a W-re jellemző! Az egész baloldali fletóféle szennyedék tévedésben van! Ez a munk meg gusztostalan pedig mind csak egy nyomorult, üvegbúrában élő pofátlan biboldó, bármiféle képesség, tudás és hasznos tulajdonság nélkül...! Írni még tudnak, vagy legalábbis diktálni...
Kampfer

irrelevant 2009.02.01. 11:21:46

Nem lennék most szegény Munk Vera helyében... Úgy gondolta, hogy Draskovics ökleként funkcionálhat ebben az egész balhéban, a miniszter úrral a háta mögött, gondolta, úgy megmondhatja a tutit, hogy belezöldül, aki olvassa... Erre felkel ma szegény és mit lát? A főnök meghátrált. Hülyét csinált belőle és tudományos munkásságából. Egy rasszista tökfejet hagyott győzni a fasiszták nyomására.

Nem csodálnám, ha pakolna és menne vissza Landönbe.

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 11:28:40

Felénk már a tűzoltókat verik a cigányok ...

Boldog
|
Ötven tűzoltó, és csaknem ugyanannyi roma verekedett össze Boldogon szombaton este.


A tűzoltók egyik társuk nyugdíjazását ünnepelték a helyi közösségi házban. Az intézmény előtt megjelent egy kisebb roma csoport, és be akartak menni a buliba. A tűzoltók nem engedték be őket, mondván: zártkörű a rendezvény. A romák közül ezután még többen érkeztek a helyszínre, majd a kialakuló szóváltás után verekedés tört ki. Nyolc embert kórházba kellett szállítani. A tömegverekedésben egy tűzoltó súlyosan, kettő könnyebben sérült, míg a másik oldalon öt könnyű sérült van

heol.hu/heves/kozelet/tuzoltok-es-romak-tomegverekedes-boldogon-208346

irrelevant 2009.02.01. 11:33:34

Mondja már meg nekem valaki, hogy mi volt félreérthető Pásztor nyilatkozatában? Annyira, de annyira pártállami ez az indoklás, hogy "félreérthető volt, ezért megrovásban részesül"... Drazsé, mondj le!

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 11:35:18

@otvospeter:

Drako ilyen apróságokért nem mond le :P szoci körökben elfogadott a vezetésben a hozzánemértés, össze-vissza kapkodás, hazudozás ...

irrelevant 2009.02.01. 11:37:22

@Carnivora: A tűzoltók rasszisták voltak. Nyilvánvaló, hogy a bőrszínük miatt nem lett volna szabad diszkriminálni a romákat, ezt magyarázni sem kell. Na de csak azért, mert nem tűzoltók??? Szeretnének szegény elnyomottak tűzoltók lenni, de nem kapnak munkát a kirekesztés miatt. Tűzoltók is lehetnének, ha nem dúlna a pogrom! A fasisztáknak hagyniuk kellett volna, hogy a romák is ehessenek a pogácsából, megihassanak végre nyugodtan, jó hangulatban, üldöztetés nélkül egy-egy pohár minőségi vörösbort. Nagy kérés? Úgy látszik, az.

redriot77 2009.02.01. 11:40:14

"SEM ÉN SEM MÁS PONTOSAN NEM ISMERI,HOGY MIT MONDOTT A MISKOLCI RENDŐRKAPITÁNY.Ezt fogja most megnézni az országos főkapitány."

Tényleg ezt mondta drazsé???? Sem ő, sem bencebarom nem ismerte a pontos nyilatkozatot, és így váltották le Pásztort????

Örülök hogy végül visszahelyezték a kapitány urat a pozíciójába, de most drazsé ellen kéne eljárást indítani, hogy a tények pontos ismerete nélkül vált le a munkájukat 30 éve megbízhatóan végző embereket. Mi történhetett? kállaiernő vagy kolor telefonált drazsénak hogy cigányozott a miskolci főkapitány, ő meg rávágta hogy "5 percet kérek alázatosan drága cigányurak, és leváltom!" ???

Egy valamiben nem hazudott ez a gennyedék: mikor azt állította hogy nem számolt a döntése következményeivel. :DDDD

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.01. 11:40:58

OFF
Kávé helyett:
www.hetivalasz.hu/cikk/0901/gyurcsany_csomag

Tudom, hogy már írtatok róla, de ez odab*** :(

/OFF

Johnny336 2009.02.01. 11:42:51

Legalább megúszta Drazsé és a rendőri vezetők, hogy a REBISZ-t kivezényeljék egy olyan tüntetésre, ahol rengeteg rendőr is részt venne, egy rendőr mellett tüntetve :D

redriot77 2009.02.01. 11:43:28

@otvospeter:

"Nem csodálnám, ha pakolna és menne vissza Landönbe."

És ott jöjjön össze valami AIDSes szomáliai bunkóval.

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 11:45:20

@otvospeter:

Na igen ez lehetett az ok :P bár a végén a cigányok elbújkálta mindenfelé, mikor a környékről a rendőrök-tűzoltók vonultak le Boldogra ...

szmoker (Homo Trollicus) 2009.02.01. 11:55:34

Aztán mi lett volna ha megjön a rebisz?

1, megverik a kollégáikat
2, ők is beállnak közéjük

?

Ez az egész ügy annyira, de annyira.... magyar. Benczefőgeci meg Drazséfőgeci pedig, mint ha mi sem történt volna, folytatja az ámokfutást.
Ki tudja mikor lesz ilyen legközelebb? Mert ha most Pásztort nem sikerült lehúzni a klotyón, ő bizony továbbra is járatni fogja a lepcsest, sőt, még azt is ki fogja mondani, hogy czigány.
Mi lesz itt, büntetlenül lehet rasszistázni?

Omladozik a rendszer!

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 11:59:13

@szmoker:

Igazából ide Kelet-Magyarországra állandóra is lehelyezhetnék a REBISZ-t ...

belzebubó 2009.02.01. 11:59:25

@redriot77: a Kossuth hangtárában meghallgatható a ma reggeli 7 órás hirekben.Telefonos interjú volt Drazséval a Hirek elején hangzott el az interjú.
Szó szerint irtam le.Joó Hajnalka összeállitásában hangzott el.Kolor véleménye is itt meghallgatható,szintén telefonon beszéltek vele.Ha van 5 perced hallgasd meg.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.02.01. 12:04:07

@Carnivora: ez nagyon ütős:D gusztos lehet, hogy nem is látta, mit írtak a lapjára?:D

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 12:08:32

@ozirisz:

Az ő parlamenti beszédeiből idézgetnek felváltva :D

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.02.01. 12:09:59

@Carnivora: na, kábé ennyi köze az szdsz-nek a liberalizmushoz.

Maximio 2009.02.01. 12:34:40

@otvospeter:
Én is komolyan elgondolkodtam, miféle szellemi fogyatékosnak kell lenni valakinek, hogy a Pásztor-nyilatkozat félreérthető legyen.

Egyébként már megindult a hadjárat második szakasza, a Déli Krónikában tendenciózusan csak azt a mondatot ismételgették, amikor a rendőrfőkapitány arról beszél, hogy minden rablást cigányok követnek el. Pásztor Albert nyilasfasisztarasszista, ezt már így gondolják a haladó, demokratikus erők. És ezt is fogják sugallni a továbbiakban.

sqyza 2009.02.01. 12:37:33

Drazsé szarjon sünt!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.01. 12:37:51

jobbikjugendnáczimagyarok-cigányliberáliskommunisták
1:0

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.01. 12:38:38

@sqyza:
szarjon Balatont, oszt fletó korcsolyázzon rajta

irrelevant 2009.02.01. 12:40:28

@Maximio: Az elvtársak nem fogják elfelejteni az ügyet, az biztos. Meglesz a mai tüntetés, szépen lecsillapodnak a kedélyek, aztán másfél hónap múlva már csak egy 30 szavas hírecske lesz a Népszabi hetedik oldalának az alján, hogy szép csöndben, sunyiban mégis leváltották a kapitányt.

Spielberg 2009.02.01. 13:01:53

nem megy a városvezetés a tüntetésre... megint csak a Zárpádsávosok lesznek, ezzel el is veszti a dolog a "népi összefogás" jellegét.

kill004 2009.02.01. 13:22:57

@otvospeter: Szerintem "kérni" fogja az áthelyezését.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.01. 13:42:28

szerintem meg idő elött nyugdíjazzák, a megromlot egészségi állapopta miatt..vagy ő megy el, mert elvesztette a bizalmát ....
ja amugy mi hír a tüntetésről? lesz?

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.01. 13:43:29

Valtsak le a rasszista tüzoltokat! Mi az hogy nem engedik be a romakat, akik csak együtt akartak ünnepelni velük, micsoda kirekesztö magatartas!

Mert mi lett volna a helyes, ha jönnek a romak?

Azt mondani nekik, hogy jo hogy jöttök tesok itt van a kaja pia, s hogy ne zavarjunk titeket mar megyünk is, ezt a kis apro penzt meg fogadjatok el tölünk, söt a mi kurva anyankat.

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 13:47:10

www.mno.hu/upload/docfiles/0901/betti_elajul2.jpg azé egyre trükösebbek ezek a szocik ... nagyszerű rendezés bejelent egy ilyet senki sem a mondandóval foglalkozik, hanem Feri lovag asszonymentésével

Corry 2009.02.01. 13:55:00

@Carnivora:
Ők is emberek, mégha nem is mindig a legbecsületesebb fajtából. Ezért elájulhatnak és ez ugyan pár órára a fókuszba kerül, de utána majd meg lesz vitatva a mi Ferink újabb ötlethalmaza is.

Roxvox 2009.02.01. 14:06:33

@mind2:
Az East a Solaris mellett az egyik legjobb magyar "banda".

irrelevant 2009.02.01. 14:08:24

@VonPerez: Böszman :DDDDDDDDDDDDDD

Köszi, rég nem röhögtem ekkorát

Quintus Allard 2009.02.01. 14:13:41

@Carnivora:
Biztos, azért mentek oda, mert szomjukat akarták oltani.... : )

irrelevant 2009.02.01. 14:17:02

Remélem, majd látunk videókat, kíváncsi vagyok, mennyire volt valóságos az az összeesés. A táncikálás, a kislánymentés, meg a hasonló PR-fogások után már meglehetősen szkeptikus vagyok az ilyen váratlan események kapcsán...

epres négercsók 2009.02.01. 14:22:22

@otvospeter: Az összeesés valódi volt, csak rá kell nézni a nőnek a szemeire, egy ilyen arcot képtelenség megjátszani. Az más kérdés hogy a feri villámgyorsan kapcsolt hogy neki ez mennyire jól jött...

belzebubó 2009.02.01. 14:27:00

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=256469
Ez bizony nagyon igazinak tünik én is jártam már igy,de engem nem fogott meg senki.Dőltem mint egy ólomvasaló.Feri lovag viszont tette a dolgát,ahogy mindig!

kacsa! 2009.02.01. 14:29:39

@Carnivora: Juj, Bettikét én is elhurcolnám magammal... megvitatnám vele az adóreformot ;)

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 14:35:24

@belzebubó:

Már a bejátszás elején látszott, hogy hullafehér, és úgy támasztja a pulpitust ...lehet tegnap szétpiázta, vagy szétkokózta magát ... egyébként azt nem értem feri kormányőrségét mire fizetjük, ha a haza bölcsének kell még cipelni a szóvivőt is ... jól megrendezett műsor.

Roxvox 2009.02.01. 14:43:33

Aki nem érti a Pásztor féle szöveget annak bizony félreérthető.
Szerintem rövid időn belül Országos Főkapitányt csinálnak belőle, na ott majd nem lehet ilyen félreérthető dolgokat mondani.:))))

Roxvox 2009.02.01. 14:49:48

Szegény Bettike (ideg)összeomlást kapott, beleomlott Ferink karjaiba, csak Klárika meg ne tudja :))))))

Roxvox 2009.02.01. 14:52:31

"A kisdobos ahol tud segít" :)

dr.justice 2009.02.01. 14:53:28

"Budai Bernadettet Gyurcsány Ferenc kapta el és vitte be a dolgozószobájába."

Miért nincs előzetesben ? :)

Roxvox 2009.02.01. 14:56:12

@laspalmas:
Ez nem dalszöveg, ez már költészet.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.01. 14:57:55

@Carnivora:

Azt mondják, két napig kórházban lesz, mert elkapta az influenzát. Na, ki volt nemrég a hírekben, hogy influenzás? :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.01. 14:59:36

@Roxvox:

Ismered ugye? Szívfájdító a dallam, a szöveg, a kettő együtt meg a gyönyörűnél is szebb. Nagyon szeretem.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.02.01. 15:01:03

@laspalmas: az influenza monicázás útján is terjed?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.01. 15:01:30

@Carnivora:

Ez leginkább abból látszik, hogy az aggódó Feri a papírjait és a tollát nem dobta el igyekezetében. :)

index.hu/cikkepek/0901/belfold/budai.jpg

Nyakravaló 2009.02.01. 15:03:02

Megnéztem szándékosan a TV 2 1/2 7-es hiradóját. Aki nem látta, annak nagyon tanulságos lenne. Minden kiderült belől, csak a pontos tények nem. Ide tartozóan: SÍK ENDRE szociológus, a jó kurva anyádat!

Ahogyan a Kossuth rádió riportere kérdezett a mai Déli Krónikában, az külön tanítanival a hogyan manupuláljuk az emberket címszó alatt.

Ami az Indexet illeti: szégyen, hogy hogyan tudósítottak erről a hírről.

Egyébként pedig szomorú vagyok, hogy Verának nem jött össze az ösztöndíj, én pedig nem kérhetek bocsánatot az Indextől...

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 15:05:02

@laspalmas:

Nem tudom nem szoktam jegyzetelni kinek mi a kínja :P

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.01. 15:10:24

@Carnivora:

Segítek, a Patás személyesen. Azért nem tudott menni Párizsba.

Roxvox 2009.02.01. 15:13:09

@ozirisz:
Igen az un. testnedvekkel és váladékokkal (cseppfertőzés).

belzebubó 2009.02.01. 15:16:52

@laspalmas: a patásördög? Lehet,Betti az ördögüzése közben elkapta? :))
Más nyomorán viccelődünk,pedig most tényleg sajnálom Bettikét mindentől függetlenül.
De a videon hallani,hogy Feri lovagnak még az ajtót is csak akkor nyitották ki a kormányőrök,amikor odakiáltotta,hogy "ajtót".Szánalmasak...

Spielberg 2009.02.01. 15:22:41

@otvospeter: baszod, pont ezt akartam írni!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.01. 15:25:36

@belzebubó:

Szerintem nem tudták eldönteni, ez most éles, vagy csak színjáték...
Betti lehet terhes, lehet beteg, de az is lehet, hogy megerőltető volt számára, hogy vasárnap is dolgozni kell.

rennie 2009.02.01. 15:31:13

A langlovagok.hu-ra linkelték ezt a cikket:
heol.hu/heves/kozelet/tuzoltok-es-romak-tomegverekedes-boldogon-208346

eszerint tűzoltók ártatlan, éppencsak arra kódorgó gyermekeket vernek, senki nem is akart bemenni, nem volt ott kötekedés kéremszépen, dehogy volt.

belzebubó 2009.02.01. 15:32:21

@laspalmas: na látod ezért támogatniuk kéne a KDNP javaslatát amiről múltkor itt vitáztunk többszáz kommentben :P

tBBBa (törölt) 2009.02.01. 15:39:56

Munk Veronika olvasás nélkül törölte a levelem iwiwen. Hát ennyi erről az emberről.

maylo · http://www.flickr.com/photos/mayloka/ 2009.02.01. 15:47:11

viszont 199 fős parlamentet akarnak....

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 15:50:24

@tBBBa:

Gondolom kapott jópár "rajongói" levelet :D

tBBBa (törölt) 2009.02.01. 15:59:16

Én udvariasan írtam, vehetné a fáradtságot, hogy szembesül a kritikával. Azt írhatta volna, hogy a szerkesztőségi címére várja a leveleket, azt elfogadom. Jobbnak gondoltam arccal, különösen, hogy ha úgy vesszük kollégák vagyunk.

belzebubó 2009.02.01. 16:00:47

Feri lovag is elmondta a véleményét az üggyel kapcsolatban:"A miniszterelnök egyetért azzal, hogy vizsgálat indult a miskolci rendőrkapitány romákra vonatkozó kijelentése kapcsán. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: azt tartja helyesnek, ha a bűnözőket nem minősítik származásuk, vallásuk és kisebbségi helyzetük miatt. A rendőrkapitány egyébként folytathatja eddigi munkáját, mivel átvezénylését reggel a rendészeti miniszter visszavonta. Pásztor Albert csak figyelmeztetést kapott. A Fidesz Draskovics Tibor menesztését követeli, és úgy véli: a hétvégén történtek bebizonyították, hogy a miniszter alkalmatlan posztjára. Miskolcon délután szimpátia-tüntetést tartanak a rendőrkapitány mellett. A megmozdulást a város polgármestere okafogyottnak nevezte, és hasonlóképp vélekedik a Borsod megyei vajda is. (MR)"

Maximio 2009.02.01. 16:00:49

@rennie:
Komoly ez a cikk...Az ártatlan romákat, akik éppen a parkoló autók körül gyülekeztek, brutálisan megverték a fasiszta tűzoltók, mondja mindezt Puporkáné Kadét Mária....:)

irrelevant 2009.02.01. 16:02:32

Puporkáné Kadét Mária... hadd ne mondjak semmit, mert a víz az orromon folyt ki.

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 16:15:08

@rennie:

Igen a Puporka család tipikus roma maffia banda még a gyerekeknek is A6-os Audik dukálnak a roma foglalkoztatási stb. pénzekből ...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.02.01. 16:22:06

Az index tenyleg bassza meg a kurva anyat. mindeki egyesevel az osszeset!

"így lesz demonstráció, amelynek egyik fő szervezője a az a monoki polgármester, aki befogadta az uborkatolvajt árammal megcsapató bácsit."

maylo · http://www.flickr.com/photos/mayloka/ 2009.02.01. 16:23:45

a helyi CKÖ vezetője mi mást mondhatna...:S

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 16:24:17

@Dinin:

Veronika tombol ott a hétvégén ügyeletben :D

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.02.01. 16:54:13

@maylo:

"viszont 199 fős parlamentet akarnak...."

Az egyfordulós, listás választás kombinálva az 5%-os küszöbbel ténylegesen zártkörű klubbá tenné az országgyűlést.

Az mszp (néhány jelenlegi szdsz-est saját listáján bejuttatva) így optimalizálhatná a szavazatait. Némi szélsőjobbos-orbános riogatással hozná a megszokott vörös körzeteket + a második helyekkel a 23 fős kompenzációs lista nagyobbik részét. Így 35-40 százalékot könnyedén hozhatnának, bármilyen nagy pofon is van kilátásban. A jobbikot hagynák 3-4%-ig feljönni, és 2-3%-ot összeszedetnének az MDF-fel is, mindezt persze a fidesz kárára.

Plusz maga a szituáció is jó csapda a fidesznek: ha nem szavazzák meg, akkor fujj-fujj, lám, nem akarnak kisebb parlamentet. Kár, hogy Gyurcsány csak az ilyen jellegű taktikázásokban erős.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.02.01. 16:55:10

@Dinin: Az indexnél elgurult a gyógyszer. XD

@Carnivora: Jaja, hp + phd = Đ[]°Ä{#&@{}#][!!!!
Tuti szétverte a szerkesztőséget a (plüs)állataival.

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.02.01. 16:57:00

Gyermekeim!
Ami itt a napokban történt, abban nincsen semmi meglepő. Ki van ez találva. Az utóbbi napok híre ugye a miskolci rendőrkapitány, és a cigánykérdés körül forgott. Az első reflexből adott ball reakciót ismerjük, nagyrészt a teli torokból kiáltott "RASSZISTAAA!!" fejezi ki legjobban. Aztán a széleskörű tiltakozására ezek a gerinctelen senkiházik visszakozni kezdtek, és már csak szerényen "szerencsétlen kijentésről" kezdtek susmusolni. A zsIndex alázatosan asszisztált az ügy elmaszatolásába: gondolom észrevettétek a napokban egy a cigányokkal vagy a miskolci üggyel kapcsolatos blogot nem linkeltek a főlapra, inkább ilyen jelentéktelen hülyesgeket: amit elhallgatunk az nem létezik.
A ballib propagandagépezet nagyon ügyes: pontosan tudták, hogy a multikulturalista dogmáik körülbelül párezer magát okosnak hívő ütődöttön kívül senkit se érdekelnek az országban, így inkább szemérmesen elkendőzték az ügyet.
Aztán a ballib proaktívan beavatkozott: ne a cigányokról beszéljenek az emberek, mert azon a terepen csak kiütéses vereséget szenvedhetünk, beszéljenek inkább az n-edig programcsomagról, amiből valszeg semmi se lesz (és ha nem, azt is rákenik gonosz fideszre), és mintha nem lenne teljesen mindegy hány fős a parlament, ha megkéselnek az utcán, és eltűnik a nemzet. Ja, hogy még tetézzük: Gyurcsány, mint hős lovag, karjaiban viszi ki a kormányszóvivőt.
Nesze paraszt, zabálj!

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 16:57:54

@maylo:

Egyébként nem jogos? mit képzel pár tűzoltó szegény roma gyerekek csak előjogaikkal élve törné fel a kocsikat ... egyébként Boldogon nem tartanék semmilyen rendezvényt a Művháztól két utcára van a cigó telep.

kill004 2009.02.01. 17:15:53

@Carnivora: A hír tv szerint több ezren vannak.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.01. 17:23:00

Az a kurva nagy helyzet hogy én kb. annyira nem tudok semmit elhinni ennek a pszichopatának hogyha élő egyenes adásban halna meg valaki akkor is kételkednék hogy nem csak egy megjátszott ripacskodásról van e szó. Gondoljunk már bele azelőtt soha nem voltak ennyire teátrális sajtótájékoztatók, hogy a vonatbaleseteset ne is említsem....

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.02.01. 17:36:49

Én megmondtam :o)

'Újra főkapitány a cigányozó Pásztor Albert'
index.hu/politika/belfold/miskolcvissz/

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 17:44:57

Véget ért a Magyar Gárda iváni demonstrációjának hivatalos része. A rendőrök egy körözött gárdistát kapcsoltak le az ellenőrzések során – értesült a Kisalföld.hu.

üt

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 17:49:45

@Carnivora:

Remélem Miskolcon ilyen önégetés nem lészen.

17.20: Sziki Károly színművész Szepessy Zsolthoz hasonlóan egy szóval nem említette azt, amiért a demonstrációt összehívták, ellenben emlegetett "bolsevik veszélyt", és nagyban hangoztatta: "aki férfi, legyen férfi".

Bár ez sem túl jó marketing.

Nyakravaló 2009.02.01. 17:55:58

@dark future:

Teljes mértékben egyetértek.
Egy igazán a polgárok érdekét képviselő párt olyan módon alakítaná át a választási rendszert, mely nem a mostani politikai elit, hanem a folyamatos népképviselet érdekét szolgálná.
Azaz: 5%-os szabály 3%-ra csökkentése - már ha egyáltatán listás választást szeretnénk. Én a területi elvet támogatom!
Nem értek egyet a javasolt képviselői fizetéssel sem, ennél mindenképpen több kellene.
De ami a legfontosabb: miért most? Eddig mi a túrót csináltak?

Roxvox 2009.02.01. 17:58:36

@rennie:
A sok részeg tűzoltó, a szesztől felbátorodva, kirohant a teremből és a kint békésen várakozó roma kisebbségieknek rontott, akik kezüket feltartva próbálták megadni magukat.
Vagy nem így volt?

Nyakravaló 2009.02.01. 17:58:46

Fodor Gábor is hallatta a hangját: bizony rosszul esett nekem is, amikor kiírtál Ausztriában, hogy "magyar nem lopj".

Igaz volt? Igaz. Az egy másik kérdés, hogy magyar és a magyar állampolgárok között húzódó éles határvonalat meg sem említem.

Szóval Gabesz, te mikor mész Miskolcra terepkutatásra?

Nyakravaló 2009.02.01. 18:08:13

@Roxvox:

De előtte a rasszista tűzoltók még a kisebbség képviselőit kisebbségi mivoltukat megalázó jelzőkkel illették... :-(

Hát ezek a tűzoltók csak nem tudnak nyugton maradni. Nem elég, hogy zártkörű rendezvénnyel álcázzák a rasszizmusukat, még verekednek is ráadásul...

Ejnye-ejnye, mi lesz most? A túzoltók, rendőrkapitányok, földművelők rasszisták.

munkverák, fodorgáborok, draskovicsok pedig védik a szegény, elesett, segélyt el nem fogadó, napról-napra munkába igyekvő, tiszta cigányokat. Ja ezt nem szabad leírni. Másképpen: egy szociológiailag jól körülhatárolható réteget, melyeket hogy-hogynem bizonyos rasszjegyek jellemzik.

Na most már senki nem mossa le rólam,hogy rasszista vagyok. De a józan eszem még megvan. Mint jópármillió elnyomott magyarnak, aki nem akar mást, mint tisztességes életet, közbiztonságot és igazságot. És a politikai eszmeterror beszüntetését.

Gabesz. Nem felejtek.

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 18:10:28

@Nyakravaló:

Az is a cigányoknak szólt ... de ezt ne mondja meg senki Gabriellának.

Roxvox 2009.02.01. 18:16:54

@Nyakravaló:
"KIsebbségi mivoltukat megalázó jelzőkkel"
Büdös cigány - így csak a büdös a jelző
Büdöscigány - így már mindkettő
Vagy nem?

kill004 2009.02.01. 18:23:00

RTL, 18:30, híradó. Az előzetesben azt mondták tudósitanak a tüntetésről.

Hannibal22 2009.02.01. 18:32:07

"És azzal se tessék előjönni, hogy de hány cigány vezető fogja a pártját a kapitánynak. Több okból sem. Egyrészt a „vajdáknak” nevezett urak erős önbizalommal és finoman szólva gyenge legitimációval rendelkeznek – nem képviselnek ők senkit sem. Másrészt a szociálpszichológia réges régen leírta az öngyűlölő roma (vagy akár zsidó) jelenségét. Egy előítéletektől sújtott kisebbségben mindig lesznek olyanok, akik túlzott lelkesedéssel is próbálnak a többséginek vélt véleményekhez igazodni, mintegy élen járni a sajátjaik megbélyegzésében – ettől remélve a saját társadalmi befogadásukat." Népszava

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.01. 18:34:19

18:15 Rendbontás nincs, úgy néz ki hogy mindeki békésen haza indult. A téren még körülbelül 200 ember tartózkodik. /boon/

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 18:34:37

@kill004:

Jah tudósítanak. Elég sokan vannak.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.01. 18:35:05

18.20: A helyszínen van és volt Káli Sándor, Miskolc polgármestere is, aki felháborítónak tartja, hogy olyan információk jelentek meg, miszerint nem jött el a tüntetésre. Ezt korábban kollégáink is megerősítették, hogy a felszólalásokkal ellentétben Miskolc polgármestere jelen volt a demonstráción. /boon/

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.01. 18:37:12

17.55: Molnár Oszkár, Edelény polgármestere arról beszélt, hogy a magyarság elveszti vízbázisát, termőföldjeit, vagyonát abban az esetben, amikor az IMF hitelt nem fogjuk tudni kifizetni. Beszélt még arról, hogy Draskovics olyat tett, ami még a jobb érzésű szocialistáknál is kiverte a biztosítékot, bizonyította alkalmatlanságát, követeli Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől, hogy azonnal váltsa le. Szólt még a szocialista képviselőkhöz is, hogy ne támogasság vezérük ámokfutását és szavazzák meg a parlament feloszlatását. Ezek után a Jobbik és árpádsávos alatt álók üvöltve azt skandálták, hogy "Gyurcsány takarodj!".

Spielberg 2009.02.01. 18:38:28

www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/tuntetes-miskolcon/cn/news-20090201-03461434

na, itt a vége. ezért kár lett volna lemenni. Goj meg Jobbik, nem vagyok meggyőzve.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.01. 18:42:53

FODOR GÁBOR nyilatkozata az MTI-nek
válasz
Fodor Gábor szerint - anélkül, hogy kínpadra akarná vonni a miskolci rendőrkapitányt - az ügynek komolyabb következményei kell hogy legyenek egy egyszerű figyelmeztetésnél.
Az ellenzéki politikus vasárnap az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: Pásztor Albert kijelentésével egy népcsoportot bélyegzett meg. Azért, mert a rendőrkapitány hibát követett el, nem lehet egy társadalmi csoportot kollektíven elmarasztalni. A szókészletnek nem lehet része a cigánybűnözés kifejezés - jelentette ki.

Fodor Gábor úgy látja, azzal, hogy a rendőrkapitány ilyen kijelentést tett, alkalmat teremtett a magyar társadalomban arra, hogy megint az előítéletek uralják a közbeszédet a romák megítélésével kapcsolatban.

Az SZDSZ elnöke határozott kiállást vár a kormányfőtől és a miniszterektől. Megjegyezte, szerinte mind az MSZP mind a Fidesz olyan nyilatkozatokat tett ebben az ügyben, amelyekkel az SZDSZ nem tud egyetérteni.

Szerinte a magyar nép többször élt át hasonló helyzetet. Példaként említette, amikor Ausztriában kiírták a boltokra, magyar ne lopj!", akkor a tisztességes és becsületes emberek jogosan éreztek szégyent azért, hogy néhány tisztességtelen honfitársuk miatt megbélyegzik őket. ugyanebbe a sorba tartozónak tartja a magyarokat övező előítéleteket Szlovákiában.

"Éppen ezek miatt nekünk, magyaroknak kellene felszólalni minden ilyen és ehhez hasonló helyzetben" - mondta az SZDSZ elnöke, aki szorgalmazta: a pártok folytassanak értelmes párbeszédet a romák integrációjáról, és ne csak beszéljenek erről, de a kormány tegyen is ez ügyben. //forrás boon.hu

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 18:45:43

@laca42:

Annyira nem érdekesek Gabriella gondolatai, hogy azt ennyiszer bekéne tolni ...

Tichamér · http://kutyushop.blog.hu 2009.02.01. 18:47:49

Asszem erre nem lehet mást mondani, mint azt, hogy szégyen. Ezek szerint a roma kérdést nem lehet megoldani, mert nem lehet beszélni a romákról, mivel az rögtön szegregációt szül, beindulnak tőle az emberek, és aztán elfeledkeznek magukról, mint azok a pedagógusok, akik összeültek, hogy próbáljanak valamit tenni a problémák ellen, ne legyen annyi gond a cigány gyerekekkel az iskolában. Vagy amire gondolni sem merek, hogy a roma, csak mint létforma létezik, amikor éppen fel akarják zárkóztatni, be akarják integrálni a társadalomba, akkor nem roma senki, amikor éppen bűncselekményt követ el, sokadszorra, visszaesőként.
Én azt mondom márpedig, hogy ha egy roma dolgozik, rendesen, nics baj a munkájával, azt jutalmazni kell, államilag. Aki meg semmit nem csinál, még a gyereke sem jár rendesen iskolába (ha meg mégis, akkor nem lehet fegyelmezni, mert bejön anyu és apu és a rokonság (20 fő min.)), annak meg mia fenéért fizetünk a semmire egy kanyi buznyákot is, a hereverére?
Haveromat röhögte ki egy cigány ismerőse, amikor reggel ment munkába, mivel ő csak azzal, hogy ott ült, ugyanannyi pénzt kapott havonta (segéllyel, pótlékokkal, juttatásokkal), mint a haverom, aki bejárt dolgozni.
Valami itt nagggyon el van cseszve, és a vezetőink (értsd: politikai elitünk) a hibát valahogy mindig könnyebben megtalálja másban, mint saját magában.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.01. 18:48:17

hmm az utolsó nem Gabrielláé bocs.na meg sztem egyik sem..de legyen.

Roxvox 2009.02.01. 18:55:07

@laca42:
"Fodor Gábor úgy látja"
Ha Fodor Gábor nem így látja akkor vak, vagy nem érdeke, hogy így lássa.
"A stókészletnek nem lehet része a cigánybűnözés kifejezés"
Miért nem, mert igaz? Vagy igazat nem mondunk tisztelt Gábor?

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.02.01. 19:03:02

Fodorék ezt kicsit benézték. Ha Pásztor azt mondta volna, hogy minden miskolci cigány az utcákon rabol, akkor lenne mire hivatkozniuk, ám ő csupán statisztikai adatot közölt. És ami külön szomorú, hogy Gyurcsány sem magát a tényt kifogásolja, hanem az igazság nyílt kimondását. Ha pár ezer kilométerrel szerencsésebb helyen élnék, akkor ezen jó tudnék röhögni.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.01. 19:04:04

@Roxvox: még szerencse, hogy nem ő dönti el, milyen szavakat használhatunk..és hogy miként láthatjuk a helyzetet mi, akik benne élünk.

dr.justice 2009.02.01. 19:27:39

Bemásolom magam egy másik blogról, mert itt is volt róla szó.

Félig OFF.

Mekkora f@szság, hogy a kormányszóvivő és a miniszterelnök egyszerre tart sajtótájékoztatót. Miért fizetik a szóvivőt, ha Gy.F. viszi a szót ?
Mi szükség van szóvivőre egyáltalán, ha a miniszterelnök, a miniszterek, az államtitkárok és alacsonyabb beosztású minisztériumi alkalmazottak is orrba-szájba nyilatkoznak/szerepelnek ?

Maximio 2009.02.01. 19:30:48

Na elmehet Fodor is a horngábori helyre. Dugja a homokba fejét, belebújhat derékig is, a valóság akkor is teljesen más, mint lilaködös álmai a kéz a kézben virágot szedő, ártatlan cigányságról.

Hannibal22 2009.02.01. 19:32:34

@ozirisz: hogy te mekkora náci vagy:)Nem néztek ők be semmit :"És pár szó azért erről, az egyébként teljes trivialitásról, hogy miért nem mondhatja azt, amit mondott a rendőrkapitány: mert a minden bűnöző = cigány képlet túl könnyen megfordítható a minden cigány = bűnöző formulára a hétköznapokban."Érted e már?:) Ja,az idézet a népszavából van

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.01. 19:35:08

Nyilatkozott Drazsé a tv2 híradójában. Hányinger volt.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.02.01. 19:37:44

@hannibal22: a dologgal csak annyi a gond, hogy még csak azt se mondta senki, h minden bűnöző = cigány, ami alapból nyilvánvaló f@szság lenne, másrészt pedig az ilyen belemagyarázásos haeztmondom-aztgondoljákhogy-dolgok erős tudathasadásos-üldözési mániás pszichére utalnak:)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.01. 19:38:49

Zero!

Holnap a mokka "felkarolja" az ügyet! Bréjkingbe kérem!:))

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.01. 19:42:07

jelentem, amúgy a kapcsolaton is a nagytöbbség egyetért a visszahelyezéssel! egy-két elvakult ökör van csak, de hát ismerjük az ilyet...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.01. 19:44:47

@VonPerez:

Holnap 10-től ott nagyüzem lesz, igaz? :)

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.02.01. 19:49:39

arra azért kiváncsi lennék, hogy ha jogilag a rendőr csak az elkövető bemondása alapján állapíthatja meg annak etnikai hovatartozását, akkor mit tesz a yard, ha az áldozat beszámolója szerint volt cigány a támadó? azt mondja, hogy ezt meg se hallottam?:D

dagger 2009.02.01. 19:52:03

Emlékeztek, általánosban biosz órán volt a szabály:
Nem minden rovar bogár, de minden bogár rovar.

erről most az jutott eszembe:

Nem minden bűnöző cigány, de minden cigány...

:D:D:D

dr.justice 2009.02.01. 19:53:46

@ozirisz:

Azt mondták drazséék, hogy a kapitány kijelentése azt sugallhatja, hogy minden cigány bűnöző.

Az viszont szerintük nem baj, ha adott esetben a sértett cigány származását közlik. Szerintem pedig ha azt hangsúlyozzák, hogy a sértett cigány, azzal azt sugallják, hogy rasszista támadás áldozata lett, amit nem túl sok esetben ( én konkrétan egyről sem hallottam ) állapított meg a bíróság. Megkérdezhetné valaki tőlük, hogy mit gondolnak erről.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.01. 19:56:33

Egyszerüen nem ertem, hogy mi a baj a kifejezessel, hogy ciganybünözes?

mindenki tudja, hogy vannak büncselekmenyek, amikek tipikusan cigany szarmazasuak követnek el, vagy a modszer ahogy csinaljak rajuk val.

regen tipikusan ilyen volt a gagyizas (fiatalabbak kedveret rez gyürüt aranykent rasozni a parasztra)

cigany elkövetöre utal, ha a betöres szinhelyen az ott talalt elelmiszerekböl eszenek, es vagy oda szarnak a helyszinre

magyarok is törnek be -ez a szakma elöttük is nyitva all, de az oda szarast csak ciganyok csinaljak

Most mondja meg nekem egy rendör hogy ez nem igy van!

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2009.02.01. 19:59:10

@dr.justice: én olyanról hallottam, amikor kifejezetten azért kapott az arcára a polisz, mert kijelentette, hogy valszeg nem rasszista okok húzódtak meg a támadás mögött.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.01. 20:00:57

@laspalmas: Igen! Zuperman Ferenc atya nyilatkozik! Annyira-de annyira izgulok!:))))

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 20:31:30

jó kis kerekasztal beszélgetés az ügyről :)

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.01. 20:40:16

Ezzel a ormászszóvivős összeeséssel kapcsolatban:
Feri lassan olyan lesz, mint Vágási Feri posztapokaliptikus reinkarnációja a Szomszédokból :D Megy, nem hátrál, ment, gyógyít, feltámaszt, falakat bont és erdőt telepít, vadakat terelő juhász, ihol jöttek a törökök, azokat is megveri, sós kútból is vizet fakaszt. Tiszta James Bond :D

www.youtube.com/results?search_type=&search_query=v%C3%A1g%C3%A1si+feri+best+of&aq=1&oq=v%C3%A1g%C3%A1si+fe

kill004 2009.02.01. 20:48:36

off-: "Vasárnaptól akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető lesz az, aki a tojással vagy papírgalacsinnal dobálózik egy rendezvényen egy új törvénynek köszönhetően. Juhász Gábor rendészeti államtitkár szerdán sajtóbeszélgetésen ismertette az új jogszabályt, amely a tárca szerint hatékonyabb fellépést biztosít a közrendet, vagy az igazságszolgáltatási és hatósági eljárást megzavarók ellen."

ionsrác 2009.02.01. 21:06:25

OFF

@Tarackos Sül:

No azért ismerjük el, férfiként viselkedett a Feri.
Lehet őt utálni, de ezt akkor is így kell csinálni.
Üssetek.

ON

irrelevant 2009.02.01. 21:12:40

@kill004: Ez sehol sem off. Ez egyszerűen botrány. Ennyit ér a híres EU, meg a demokratikus szellemisége. Egy ilyen törvényt simán meg lehet hozni, és Brüsszel persze nem nyivákol.

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.01. 21:16:13

@ionsrác:

Én elsősorban Ferire gondoltam (Nemchuck Feri :D), és a névhasonlóság - mindenkitmegmentek összefüggésre. Persze, hogy jókor, jó helyen állt. De ez nem bónusz, ez minimum.

Bár a múltkorában a csajozós blogon azt írták, hogy a mai nők randinál már nem szeretik a törődést, szóval lehet, hogy hagynia kellett volna, hogy leessen, és még térddel meg is "egyengetni", akkor talán már más lenne a viszony :D

belzebubó 2009.02.01. 21:17:04

@VonPerez:ma mindent bátorságomat összeszedtem és átmentem megnézni mit szólnak a másik oldalon a dologhoz,láttam szorgalmasan téritesz :-))

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 21:19:09

@kill004:

Nagyon helyes! Ebben az országban házakat lehet csak kifosztani, autókat feltörni, öregeket kirabolni ... na, de ki lehet olyan aljas, hogy tojásokkal dobálózik? :O

irrelevant 2009.02.01. 21:52:10

Náczik! Tudjuk, hogy nyugaton nemcsak tojással, hanem tortával is dobálóznak és mégis demokrácia van. De értsétek már meg, hogy a Fidesz árokásó viselkedése és állandó aknamunkája miatt hazánkban olyan ingatag a kormány helyzete, hogy nem engedhetjük az ilyen hangulatkeltést... Könyörgöm!

Carnivora (törölt) 2009.02.01. 21:56:49

@otvospeter:

Letra Hozzászólás témája: Re: Tűzoltók vs. másokElküldve: 2009. feb. 01. 20:32

vízpocsékoló

Csatlakozott: 2009. feb. 01. 20:09
Hozzászólások: 1
A tények:
- egy gödöllői tűzoltó kolléga nyugdíjas búcsúztatóját tartották
- természetesen zártkörű rendezvény keretében
- a cigányok odamentek és babrálni kezdék a parkolóban hagyott személyautókat (a szolgálati autókat is beleértve)
- a kollégák szóltak nekik - kultúráltan, hogy ne nyúljanak a kocsikhoz
- erre a cigányok azzal az igénnyel léptek fel, hogy ők is be akarnak menni a buliba
- a kollégák elmondták, hogy egy zártkörű rendezvény
- erre ütöttek és rúgtak: négy tűzoltót támadtak meg jóval többen
- a hírekben emlegetett ötven tűzoltó kb 30 főt jelentett, akik között voltak lányok és asszonyok
- szúrt seb nem esett
A kérdések:
- Ki látna szívesen a saját zártkörű rendezvényén (pl. esküvő, ballagás, érettségi bankett) több tucatnyi hívatlan vendéget?
- Vajon miért nem lehet Boldogon rendezvényt szervezni évek óta?

Maximio 2009.02.01. 22:03:11

@kill004:
Szóval, aki tojást dobál, az megzavarja a közrendet. Akkor kérek törvényt Gyurcsány ellen is, nekem ő zavarja a közrendet. Tiltsák be Ferit.

gixer 2009.02.01. 22:07:06

@Carnivora: Azért amiért dél-hevesben sehol sem
- Heves városban komplett utcai háború, hogy két busznyi kommandós van kint egy hétig, hogy rend legyen, az iskolában meg rájuk kell zárni az ajtót, hogy nem szökjenek ki,
- Jászapáti ahol vasvillával, meg tetőcseréppel dobálják az intézkedő rendőrt
- Tarnazsadányról meg már nem is beszélek

görény01 2009.02.01. 22:26:57

""Ez [a származás] a személyi nyilvántartásokba nem kerül bele, a büntetőeljárás során azonban figyelembe vehető egészen a büntetés kiszabásáig, hiszen a gyanúsított érdeke, hogy körülményeiről, helyzetéről beszámoljon, ami adott esetben akár enyhítheti is a cselekményének a megítélését."

Ez az én olvasatomba azt jelenti, hogy a romák enyhébb büntetést kapnak?"

Erre én is felkaptam a fejem. Két lehetőséget tudok elképzelni:
- vagy valóban enyhébb büntetést kapnak, ami felháborító
- vagy a napjainkban divatos álságos kisebbségvédelemi szlogenek (megélhetési bűnözés stb) hatására meg vannak győződve róla, hogy származásul erkölcsileg és persze a törvény előtt is felmenti őket a büntetés alól. Ez még felháborítóbb.
A második eset, ami szerintem a valószínűbb, véleményem szerint azt mutatja, hogy az elhallgatás kontraproduktív. Egyrészt jobban növeli a romákkal szemben érzett gyűlöletet mint az igazság nyílt hangoztatása, másrészt azt a hamis érzést erősíti a romákban, hogy nem nekik maguknak kell felelősséget vállalniuk a tetteikért hanem a többségi társadalomnak (aki kirekeszt meg egyéb maszlagok).

Omnibusz 2009.02.01. 23:08:10

Spiró György teljesen korrekt és vállalható véleményét élmény volt hallani.
Igen, nem?

nagyfarkumelos · http://www.tnaflix.com/ 2009.02.01. 23:15:08

video.xfree.hu/?n=levente500|02ef215db3231fc0b04b4aa8145d4e45

ez a vélemény szerintem vállalhatatlan, de legalább jót nevettem rajta.

Dr. Morcz · http://drmorcz.blog.hu 2009.02.01. 23:39:43

Eszem megáll ezen az egész történeten. No meg a Munk Veronika-féle idiotizmuson.

rolika 2009.02.02. 07:04:08

én hétvégén szánkóztam meg havat lapátoltam ;-)

molaris 2009.02.02. 07:42:54

Munk Veronika nem idióta. Munk azok közé tartozik akik bérencek. Alvó bérencek, akik pl. most utólag magyarázzák a "mechanizmust". Eddig nem írt ilyet, most aktivizálták. Most épp Újbuda "cucilista" vezére magyarázza el a dolgokat, és jut el pillanatok alatt, a saját hatalmi arrogancia megmagyarázásától, a szélsőjobb fenyegetéséig, és annak fontosságáig.

Még mindig nem értik. Nem értik, hogy már csak a bérencek állnak mellettük, meg a hülyék. A kép by Moldova, Akit a mozdony füstje megcsapott. Kérdés, mire mennek ezzel a támogatottsággal?

"Mire vársz még, ó, mondd kisvirág?"

Nzoltan 2009.02.02. 07:52:47

Most én vagyok a hülye, vagy az index torzít megint? Azt írják, hogy nyolc esetből vonta le a következményeket Pásztor, én a tévében láttam a riportot, ott azt mondta két hónao alatt közel száz esetről van szó.

Nzoltan 2009.02.02. 07:55:38

Tegnap tv2 napló szavazás:

Vissza helyezzék-e a rendőrkapitányt a posztjára?
(Nem pontosan, de a lényeg ez volt)

Igen:96.8% Nem:3.2%


Gusztos meg szövegértéssel küzd. Szóljon már Hillernek, mert ez így nem mehet tovább! :-D

Plutonic 2009.02.02. 08:37:40

Basszus Zero!
Látnoki képességeink vannak.
Pénteken mindenki ezt írta és íme... :((
Ennél nagyobb baklövést hogyan lehet még csinálni?
És ezt hogyan lehet eltussolni?
Mert igyekezni fognak, az biztos....

kenájkikit 2009.02.02. 09:49:42

Azért ez megint jellemzi ezt az országot. Valaki kimeri mondani, hogy cigány ráadásul úgy, hogy minden elkövető az a cigány, akkor ő takarodjon, a cigányönkormányzat meg lenyilatkozza, hogy ez félelmet kelt bennük, minden elkövető cigány és ők félnek hábazmeg neeee, a Gyurcsány papa meg sajtótájékoztatón közli, hogy neki hányingere van a cigányozástól, hánekem meg attól van, hogy hátarfordítanak és úgy csinálnak mintha nem lenne cigánybűnözés, pedig van ez egyértelmű, csak sokan még mindig ott tartanak, hogy: azé me' cigá' vagyok. Nevetséges.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.02.02. 12:18:46

Megint nem vagyok egy kicsit és mik történnek itten kérem szépen :D

"Gusztos Péter (SZDSZ) kezdte meg a kapitány elleni támadást:
"Megmagyarázhatatlannak tartom, hogy a közrend védelméért felelős személy ilyen kijelentésekre ragadtassa magát egy olyan országban, ahol a kirekesztettség és a kisebbségvédelem továbbra is megoldatlan probléma. (...)"

Ezen azért mosolygok már vagy 10 perce :DD

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.02. 17:40:14

Na, most aztán rend lesz Borsodban, nekigyűrkőztek keményen..
www.mti.hu/cikk/348977/

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.02.02. 19:15:03

"A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei MSZP-sek nemcsak sokan vannak, de egységesek is. Emiatt helyezték vissza egy nap alatt Pásztor Albertet a miskolci rendőrkapitányi posztra."
index.hu/politika/belfold/borsodiizom9/

Kedves index (sajnos cikkszerző nincs),

hát a nagy lóf*szt ezért helyezték vissza. Inkább ezért: www.tv2.hu/Nyitooldal/Musoraink/Naplo/Videok/2009-02-02-merlegen_a_valosag

Gyurcsány rájött, hogy széllel szemben talán nem kéne hugyozni...


süti beállítások módosítása