Skip to content


       Szűrés lista

Veszélyben a digitális tábla projekt!

Jaj, mi lesz most így?!
Gyurcsány megígérte, Hiller megpróbálta, de csak nem akar összejönni ....
Tavaly novemberben még azt ígérték, karácsonyra már a termekben lesznek a táblák.

20 milliárd nagy pénz. Például 60 milliárdot kíván megspórolni a szociális tárca ...
De a digitális táblák még most is nagyon-nagyon fontosak!!!

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 19,2 milliárdért írta ki a pályázatot.
A HP 30 milliárdért vállalta volna az üzletet. Ez sajnos kizáró ok volt.
IBM vállalta volna 19,2  milliárdért, de alvállalkozóként bevonta volna a Synergont és Albacompot - őket viszont a versenytanács korábban kartellezésért elmarasztalt. Ez szintén kizáró ok

Hoppá! Ezek szerint a kartellezés mégiscsak kizáró ok?! Akkor a Strabag hogy pályázhat és nyerhet sorozatban? Hiszen ezek szerint az is elég, ha a versenytanács elmarasztalja a céget kartellezésért, a Strabagról pedig ezen felül még 3 bíróság mondta ki a kartellezést!

Gazdasági válság ide vagy oda, az NFÜ nem adja fel, újra kiírja a tendert és ígérete szerint szeptemberben már az iskolatermekben lesznek a digitális táblák.

Mondjuk az NFÜ nem is tehet nagyon mást, hiszen maga Gyurcsány jelentette be még 2007-ben:
"30 ezer tantermet fel fogunk szerelni tábla és kréta helyett a kétoldalú virtuális kommunikációt lehetővé tevő, a világot kinyitó, úgynevezett digitális táblákkal".

Legalább egy ígérete valósuljon már meg, ha törik ha szakad ... 

Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr57926497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrow 2009.02.06. 14:12:38

"30 ezer tantermet fel fogunk szerelni ...digitális táblákkal"

Amik kitűnően be fogják fedni az addigra kilövöldözött ablakokat.

Zero, inkább a "másik utas" cikkedet lássuk má'! :)

CommanderCool 2009.02.06. 14:12:53

a digitális tábla marha fontos főleg ált meg középsuliban. Az egyetemen volt 1-2 nagyobb előadóban belőle, kb. 2 előadás volt ahol használták és azokon is csak minden második alkalommal. Arra ráadásul külön emlékszem hogy a sokat próbált oktatóknak voltak problémái a beüzemeléssel, ráadásul elég kényes darabok. Kíváncsi leszek hogy fognak működni és hogy mennyit fogják használni őket.
20 milliárdból hány vidéki iskolát lehetne nyitva tartani, vagy hányat felújítani?

rolika 2009.02.06. 14:14:52

gondolom, úgy módosítják a tendert, hogy most majd 30 milliárdról fog szólni...

nekem az is gyanús, hogy két cég ekkora különbséggel pályáz. az én szakmámban kábé pluszmínusz öt százalék a különbség.
mondjuk mi tényleg versenyszférások vagyunk, a közbeszerzés meg... hagyjuk is

martonx 2009.02.06. 14:18:00

Testvérem középiskolában tanít. Két digitális táblájuk van. Ebből egyet még a hisztéria elején szereztek be, egyet pedig most januárban.
A régebben beszerzett elromlott, garancia már nincs rá, az iskolának nincs pénze megjavíttatni.
Az idén beszerzettre pedig az iskola az éves papír keretét költötte, azaz egész évben nem tudnak papírt venni pl. dolgozat íráshoz, bármilyen adminisztrációs munkához.

De legalább a 900 fős középsuliban van egy terem, ahol van digitális tábla. Viszont az egész iskolában nincs papír, a diákokkal hozatják otthonról.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.06. 14:22:50

Ez olyan, mint amikor valakinek csak zsíros kenyérre van pénze, de vesz fel a Providenttől, hogy el tudjon menni nyaralni.

zitamita 2009.02.06. 14:25:03

Anyukám, ahol dolgozik ott a fősulin is van néhány darab (vidék, kis főiskola). Mind a raktárban porosodik, mert a tanárok nem tudják használni!!! Kérj megy 60 éves profot, akit ki nem lehet robbantani a régi rendszerből, hogy legyen szíves ezentúl ezzen tanítani :)
Láttam már jó példát a használatára egy programozás gyakorlat keretében, de sokkal olcsóbb megoldások is vannak: számítógép a tanárnak (ami nagyrészt adott) + digitális toll és papír hozzá
hihetetlen mennyivel olcsóbb....

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.02.06. 14:31:44

Szeretném ha az első digitális tábla az Alsózsolcai Általános Iskolába kerülne, és Feri végre kamatoztathatná tanári diplomáját és elmehetne tanítani oda pár hónapra.

Csutkaa · http://flickr.com/photos/csutka/ 2009.02.06. 14:35:47

Nálunk a gimiben van 2, projektorral notebookkal. Az egyik a fizika előadóban a másik a töri/földrajz teremben. Az előbbi csak porfogó (1× láttam hogy használták) a törisre meg tulajdonképpen csak vetítünk, szóval egy fehér lepedő is elég lenne....

Lithium78 2009.02.06. 14:36:50

nagyszerű! digitális táblát mindenkinek! régi melóhelyemen volt (van) egy az előadóteremben. elsőre jó cucc, el lehet vele poénkodni, de az első hónap után már csak "nagy fehér felület, amire ki lehet vetíteni" funkciót töltötte be. szóval érdemes volt, mindenképpen. felteszem, a legtöbb iskolában is hasonlóan szerepelne egy idő után.

Otegi 2009.02.06. 14:40:07

@Petrow:
Igen-igen!Szeretnénk már megismerni a "felemelkedés" argentín változatát!
Köszönjük!
Digitális tábla ügyben: a p*csánk kilóg a gatyából, de ilyen szarságokra van pénz. Persze, békeidőben és norvég (finn, svéd, dán, stb) színvonalon működő országban, amikor már minden más megvan az iskolákban (pl.:jól fizetett mosolygó tanárok oktatják az illedelmes és szófogadó cigánygyerekeket a geotermikus energiával fűtött, napelemek segítségével kivilágított termekben), nagyon hasznos dolog. DE NEM MOST!!!

rolika 2009.02.06. 14:44:11

@Csutkaa: "a törisre meg tulajdonképpen csak vetítünk, szóval egy fehér lepedő is elég lenne.... "

kibuggyant belőlem egy kis röhögés. kínomban. b+ ilyen nincs

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.02.06. 14:50:49

A favágó iván esete a motorosfűrésszel. Jé ez forog is!

sala 2009.02.06. 14:56:07

Azért ha egy középiskolában van már ilyen tábla, és azért nem használják, mert az 50 tanárból nincs 1 sem amelyik az írásvetítőnél bonyolultabb dolgot tudna kezelni, akkor ott súlyos gondok vannak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.06. 14:56:13

A Google ki dobta oldalra hirdetésben a
www.interaktivtabla.hu/ -t ...

rolika 2009.02.06. 14:56:21

@zero: aludhassunk nyugodtan hétvégén, mi? de rendi vagy :-)

Muci nevű ló 2009.02.06. 14:56:41

"Ezek szerint a kartellezés mégiscsak kizáró ok?! Akkor a Strabag hogy pályázhat és nyerhet sorozatban? "

A kartellezés csak néha kizáró ok.
Mindenki egyenlő, de vannak egyenlőbbek...tudod....

Petrow 2009.02.06. 15:01:41

@Otegi: Erről 2 régi klasszikus jutott az eszembe: amikor majd a munkában megfáradt cigány állampolgárnak a 2 idegennyelvet beszélő rendőr segít leszállni a villamosról...

Vagy még inkább: majd azután jelentsék be, ha Demszky Gábor özvegye felhívta Gyurcsányt a börtönben, hogy Horn temetésén egyetlen golyóval lelőtték Kunczét és Kókát.

Geza 2009.02.06. 15:02:13

Azt már csak halkan kérdezném meg, hogy ha a fizika, kémia, biológia, földrajz tárgyakat összevonják ill. kötelezőből szabadon választottá teszik, emellett a matek anyagát jelen tempóban építik lefelé, a töri anyagában a térképes összefüggések egyre kisebb szerepet kapnak (a holo-agymosás javára, de ez most mellékes), az informatikánál meg amúgy is egyedi gépnél kell(ene) ülnie a diáknak, akkor mi a szottyos fenére kell egyáltalán digitábla?

Carnivora (törölt) 2009.02.06. 15:22:34

ez az évtized vicce ... digitális tábla ... a tanárok mit fognak bele dugni? vagy mentálisan kommunikálnak a táblával? :D

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.02.06. 15:25:04

Ez megint azért kell, hogy a héberül imádkozók jól járjanak!

Petrow 2009.02.06. 15:25:43

@Geza: "fizika, kémia, biológia, földrajz tárgyakat összevonják ill. kötelezőből szabadon választottá teszik"
Ez jó, és nyilván a környezetismeret keretein belül fogják majd megtanulni, hogy
- miért jó becsatolni a biztonsági övet
- nem önti össze a vízkőoldót a lefolyótisztítóval
- miért is kellene védekeznie aktus előtt

Persze csak ha akarják...

panki83 2009.02.06. 15:36:49

Bírom ezeket a nagy liberális iskolai marhaságokat amiket nyomnak, ami már nálunk is kezd elterjedni, ez ugye amerikából indult.
Nézzetek meg egy egy ilyen filmet, ahol magánsulikat mutatnak (ahol nem drágalátos libsi gyereke tanul) mekkora durva poroszos nevelés folyik, még a verés is megengedett.
Na pl azokban az iskolákban mire ír a tanár?
Simára gyalult fa tábla zöld festéssel, esetleg piros vonalakkal felosztva, és egy fehér kréta, és egy jó tanár.
Na ez kell kérem szépen a színvonalas oktatáshoz, nem a digitális tábla.
MEg az, hogy ha a büdös kölke otthon nem tanult tiszteletet akkor olyan pofont kapjon a tanártól, hogy felszántja a padlót.

Náculás off, Napola sucks

panki83 2009.02.06. 15:38:50

@Noname Cowboy: most erre mit mondjon az ember. Kár hogy nem volt lőfegyverük a csatározás idejére:D

Geza 2009.02.06. 15:40:13

:set offtopic
@Petrow:
"nem önti össze a vízkőoldót a lefolyótisztítóval"
Hehe :).
Igen makacs szennyeződéseknél szoktam, plusz teszek hozzá mosogatószert (felületi feszültség csökkentése) meg ablaktisztítót (szintúgy, plusz alkohol) is. No meg mindezt a jó öreg 75M gázálarcban, mert azért annyira az aktív klórt én sem szeretem :)...
:set noofftopic

Roxvox 2009.02.06. 15:55:46

@Muci nevű ló:
Mi a külömbség egy veréb között?
Az, hogy mindkét szárnya egyforma, de különösen a bal. :))))

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.02.06. 16:44:03

Na tessék nácziakok! Kötelező darab! Combi neked különösen:

www.youtube.com/watch?v=poM5e3fXW4g

postabelyeg 2009.02.06. 17:08:35

Ha a médiumokban lenne becsület reggeltől estig a táblákkal foglalkozna. Még a Mónika show is erről szólna. Elképzelem, ahogy összeverekednek a stúdióban, hogy a gyerekeknek több beiskolázási segélyt adjanak ne táblát.

spájdernecc 2009.02.06. 17:15:09

nem lenne ez rossz dolog, csak nem a kréta, meg a tábla helyett, hanem mellette.
Feleségem iskolája nyert pályázaton / kistérségi központ / néhány darabot.. A nagyobb baj az, hogy valóban inkább "mozinak" használják, diavetítésre lennének olcsóbb megoldások.
A kulcsszó : segédeszköz
Nem csodaszer.

redriot77 2009.02.06. 18:16:48

Inkább tennék el ezt a 20milliárdot ingyen zsemlére és iskolatejre. Mikor 2011-ben elkezdjük visszafizetni az IMF-hitelt, sok éhező gyerek fog ülni az iskolapadokban...

Kurvajó dolog a digitális tábla, de ha két napja nem evett a lurkó, nem semmit felfogni abból, ami a táblán van. Feltéve, ha lesz egyáltalán áram az iskolákban.

Horizont 2009.02.06. 18:38:27

Fenyeget az államcsőd, hitel felvételben világelsők vagyunk, több mint 30 ezer embert küldtek el eddig munkanélkülire, bedőlnek a hitelek, többen halnak meg mint amennyien születnek, a cigánykérdés itt dübörög a kertek alján, a korrupció virágzik, egy helyben topogunk évek óta és még vég nélkül sorolhatnám a nagy bajokat! Semmi baj!
Lesz digitális táblánk! Hurrá! Itt a gondoskodó állam!
Nem igaz, hogy menetközben nem lehet módosítani! Belátni, hogy most erről lemondunk, elhalasszuk, mert szarul állunk!

Kisangyal 2009.02.06. 18:54:23

Az egy dolog, hogy meg kell venni, de gondolom egy idő után szervizelni, javíttatni is kell szintén jó pénzért...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.02.06. 19:07:03

30 ezer tantermet fel fogunk szerelni tábla és kréta helyett a kétoldalú virtuális kommunikációt lehetővé tevő, a világot kinyitó, úgynevezett digitális táblákkal".

Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én személyesen azt tapasztalom, hogy azoknak az előadásoknak a hatásfoka ahol kivetítik az anyagot sokkal rosszabb.
Ugyanis ilyenkor a diák nem írja le az anyagot(, letöltöm a pdf-et, powerpoint prezentációt, kinyomtatom, vagy számítógépről megtanulom minek fárasszam magam írással?), így sokkal kevésbé rögzül, és elaludni is sokkal könnyebb, ha csak bambul az ember. Vagyis sokkal kevésbé tudja a diák figyelmét lekötni.
Szemléltetéshez persze jó(, sőt nagyon is fontos) de nehogy már a farok csóválja a kutyát, a szemléltetésnek kb 10%-ot kéne kitennie.

Szóval az ötlet még akkor is rossz lenne, ha Istenhez imádkozva szereznénk 30ezer digitáblát.

Lem 2009.02.06. 19:24:25

Nagyon érzékeny jószágok ezek a táblák, s drága a javításuk. A tanártól iszonyatos felkészülést igényel, a gyerek jól elszórakozik, de amikor dolgozatot ír, nem tud többet, mintha egyszerűbben szemléltetek s többet tudok odamenni hozzá egyéni hibáit javítani.
A jó tanár személyisége többet segít, mint bármilyen méregdrága kütyü. Ja és beázik a termünk, de nincs pénz kijavítani. Egy éve ingyen tartunk szakkört, korrepetálást, mert nincs pénz túlórára. Harminc éve tanítok, nettó 110 E-ért. Tisztelt Gyurcsány "Úr", mi is lenne itt az előbb való teendő?

fairi 2009.02.06. 21:28:19

@Lem: ne legyél rosszmájú!!!

Ebből az üzletből is jópár embernek lesz elég pénze egy jó kis bahamai nyaralásra,60 éves faszik 20 éves lányokkal vihoghatnak ott!!Nem érdemlik ezt meg?????

Egész évben úgy törték magukat,a fizetésemelésedből(amit kaptál VOLNA) meg vesznek majd új Audit is,az A4-es már ciki,A6-os kell!!!!!!

belzebubó 2009.02.06. 22:29:13

@zero: a fiúk a bödön mellett már akkor tudhattak valamit 400-as ojróval számoltak...Sokba kerül ez nekünk,hogy ma letornázták 290 körülire.
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=395979&place=vez2
"Az ajánlatok bőven a pici árak felett voltak, miután az ajánlattevők a magyar pénzügyi helyzet instabilitásával számolva októberben 400 forintos euróárfolyamot prognisztizáltak 2009-re, és így is árazták az ajánlatukat."

jozicsenko 2009.02.06. 22:31:17

@fairi:

nem értitek, nácziakok!

a miniszterek a sok üléstől mind aranyeresek és csak olyan spec párna gyógyítja őket, ami köré egy audi van építve

más nem jó

Lem 2009.02.07. 14:08:51

@fairi:
Már kezdjük megszokni, hogy minden évben valamilyen új butító tantervet, tanmenetet kell készíteni, valamelyik gyereket sosem látott, az oktatást feltétlenül "megreformálni" akaró miniszteri jó barát kedvéért. Ezen ők tényleg sokat kaszálnak, saját zsebre.
Ahhoz viszont elég nehéz hozzászokni, hogy tudom, sokszor gyermek elleni merényletnek minősül, amit hetek, hónapok éjszakázásával elkészítek, ingyen a szabadidőmben. csak az utóbbi perverz ötletüket említeném: vonjuk össze a természettudományos tantárgyakat. Hogyan lesz így majd magyar fizikusunk, kémikusunk, jól felkészített orvosunk? Vagy elég, ha a kompetencia alapú oktatással jogot szereznek ezen területek művelésére, de a gyulladt vakbelünk kivétele helyett levágják a lábunkat?
A mai oktatási rendszerben benne rejlenek ezek a kilátások is.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.02.07. 14:22:27

Leforditom hogy ertsetek:

a ferinek valki(k) mar nagyon szorongatjak a töket, lovet mar regen felvette erte valaki, talan mar el is költödött, es most meg semmi, Ja hogy valsag van? Ki a faßt erdekel, hat vegül is ki itt a fönök, te vagy a fönök ferikem, hat akkor lass hozzä, de nagyon gyorsan, mert ´tudod, en jo ember vagyok de ezek a fiuk itt, nem ismerik a trefat.

pwpw 2009.02.07. 15:21:35

volt szerencsém ilyen táblával dolgozni.. teljesen használhatatlan amúgy.. semmire nem jó.. legalábbis se én, se a kollégáim, és még az egyetemi tanárok sem tudtak rájönni, h tulajdonképpen mire is lehet használni. le lehet menteni jépégébe amit felírtál rá? bazeg az évszázad találmánya komolyan..

sajtosszenya 2009.02.07. 18:09:59

@Lem: hát nem tudom, én olyan iskolában tanulok ahol integráltan tanuljuk a termtudot, szerintem így sokkal jobban meg lehet érteni az anyagot

Lem 2009.02.07. 19:36:55

@Legjakabb:
Írnál erről bővebben? Hány órában, milyen szakos tanárok tanítják, hogyan különül el az egyes tudományok speciális ismeretanyaga?
Mert én egyelőre az óraszám csökkentésben a természettudományok alacsonyabb szintű oktatását, pedagógus elbocsájtást sejtek.

Roxvox 2009.02.07. 22:17:17

Tessék mondani hol képeztek a közelmúltban olyan tanárt, aki egyszerre az összes természettudományi ismeretekkel (matek, fizika, kémia, biológia, stb) rendelkezik? :(

picur3ka 2009.02.08. 10:52:06

@pwpw:

En azt hittem, valami mentrend tablakrol van szo. Most eloszor hallok rola es meg mindig nem ertem mire valo.????

Nem kell a gyereknek kimenni a tablahoz, vagy mi a cel?

pwpw 2009.02.08. 12:40:51

@picur3ka:

mi, úgy 6-an, közös erővel arra tudtunk rájönni, h amit felírsz a táblára, vagyis a tanár felír, azt mielőtt letörölné, el tudja menteni, persze nem textbe, vagy egyébb használható formátumba, hanem jépégébe:) magyarul a gyereknek már jegyzetelni sem kell. persze, ha olvasni nem tudnak, nehogymár írással kelljen fáradniuk. ennyi funkcióját sikerült találnunk, lehet, hogy másra is jó..

picur3ka 2009.02.08. 18:12:52

Hm, okos talalmanynak tunik, hozzatennem, tegye fel a kezet az a tanar aki palyafutasa soran nap mint nap hasznalja es elengedhetetlen eszkoznek tartja az irasvetitot es hasonlo f$szsagokat.

süti beállítások módosítása