Skip to content


       Szűrés lista

A legmegfelelőbb jelölt

Közkívánatra Mohácsi Viktória SZDSZ-es EP-képviselőkisasszony:

2009. március 02. 08:14

MTV, A szólás szabadsága
A romaügy magyar ügy

 

Kulcsmondatok:

"nekem bizonyítékaim vannak, hogy szervezett csoport követte el a cigányok elleni támadásokat"

"a rendőrség is előítéletes a cigányokkal szemben"

"a támadásokkal kapcsolatban eddig letartóztatottak roma gyerekek, akik ellen ijesztő típusú bizonyítékai vannak a rendőrségnek"

"beindult a cigányüldözés"

"Marian Cozma meggyilkolása diszkóverekedés volt, mert cigányozott Cozma feltehetőleg, vagy nem tudom, ott mi volt a motiváció, de ott egy diszkóverekedés történt, nézeteltérés történt"

"az egyik diszkóverekedés, a másik egy ártatlan gyerek"

"Szögi Lajost is a cigányüldözés miatt gyilkolták meg Olaszliszkán"

"az egyik csoportot (cigányok) üldözik, míg a másik csoport (Gárda, Jobbik) gerjeszti a hangulatot"

A meggyilkolt Cozma aljas megrágalmazása sokaknál kicsapta a biztosítékot. Dr. Magyarády Péter, az MKB Veszprém elnöke is azonnal reagált, és levelet írt Mohácsinak. Az írás méltóságteljes, ugyanakkor nagyon komolyan rendreutasítja a fals kijelentéseket hangoztató képviselőnőt. Arra, hogy Viktória egymással szembeállította a veszprémi és tatárszentgyörgyi esetet, ezt írta a klubelnök: "Nem. Az egyik gyilkosság – és a másik is az. Az egyik ártatlant ért vétlenül – a másik is. Mindkettő ember volt. És embert ölni bűncselekmény. Csak így, egyszerűen."

Mohácsi hamar észbekapott, és kiadott egy bocsánatkérő nyilatkozatot:

"Tartozom a magyar közvéleménynek, a tragikus és elfogadhatatlan körülmények között elhunyt Marian Cozma emlékének és gyászolóinak azzal, hogy elnézést kérek, amiért egy televízióműsorban félreérthetően fogalmaztam. Nem állt szándékomban Marian Cozma emlékét megsérteni"

Szerintem magasról tesz Marian Cozmára és az emlékére is, különben nem beszélt volna róla úgy, ahogy. Egy halott (pláne ártatlanul meggyilkolt) ember rágalmazása pedig nem 'félreérthető fogalmazás', hanem gyomorforgató, undorító dolog. Most megy a magyarázkodás, de amit mondott, azt már nem szívhatja vissza.

Hogy jobban megismerhessük Mohácsi Viktóriát, és külföldön is nagy sikerrel képviselt gondolatait a rasszista magyarokról,  nézzünk meg még egy vele készült interjút: 

2009. február 28. 18:33

MTV, Napkelte
Életveszélyes fenyegetés...

 

A Vastagbőr stábja úgy véli, hogy eddigi, de főleg a legutóbbi rövid időszakban nyújtott kiemelkedő teljesítménye alapján Mohácsi Viktória a legmegfelelőbb jelölt a romaügyi miniszter posztjára. Ilyen elkötelezett vak harcos nincs mégegy... 

Címkék: közélet morbid pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr56981691

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.05. 14:07:38

@Tudtad?:

Nem hiszem, Mohácsi nem hülye ...

Pontosan tudja mit nyilatkozik, mit mond.

Csak azt nem tudom miért csinálja....

Kinek lesz haszna ebből? Neki? Az SZDSZ-nek? A romáknak? Kinek?

movhu 2009.03.05. 14:09:09

Az SZDSZ - miután öngólt lőtt - meghamisította a netes szavazást. Ez megint egy pont, ami után a nép csak annyit vesz észre, hogy itt gátlástalanul lehet hazudozni.

Dr Minimum 2009.03.05. 14:10:16

Hogy tépnék ki a szívedet te retkes cigánykurva! Már elnézést...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.05. 14:13:24

@Dr Minimum:

naaa ....kulturáltan, vagy moderálok ...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 14:15:33

ehhez a post-hoz inkább nem szólnék hozzá, a dühömet tegnap kiadtam - írtam ennek a.... "valaminek" egy e-mailt, amire természetesen nem jött válasz -.

Laspalmas-zero: nektek köszönöm, hogy lett belőle post, talán többen megismerik ezt a véglényt. Meg amit "képvisel".

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.03.05. 14:16:13

Ez azért keményen kávé helyett rovatba illik.
Nem is tudom mit mondjak. ööö, talán igyuk el és jáétszuk el mi is az adófizetők pénzét, és fogjuk rá a cigányüldözésre.
@movhu: örvendek, hogy újra látlak, jól eltűntél:)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 14:16:18

@zero: senkinek sem lesz jó, de ő akkor is bebizonyítja, hogy neki van igaza, és Magyarországon van szervezett, cigányok elleni támadás,még ha bele is döglik a népe. én egy ideje sok hasonlóságot vélek felfedezni az ő, és gyurcsány viselkedésében. mindketten elvakult,csak a saját véleményüket igaznak gondoló,, megátalkodott reformereknek gondolják magukat, akik majd most megmutatják, igenis létezik az, amiről beszélnek, és nekik van igazuk.
Ebbe fogunk beledögleni:!!!

Sunlounger 2009.03.05. 14:16:33

:) Dr. Minimum megelőzött :) Na de komolyan ezekre a mondatokra milyen adekvált választ lehet adni? Mit lehet ezzel a lénnyel megbeszélni? Meg a lófaszt, hogy romaügyi miniszter legyen, aztán jutalom (Atyaég milyen jogcím ez is "jutalom a cigányügyi miniszternek"), meg a többi szarság ami jár neki ... Hja kérem mi is járna neki? Na ugye ...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 14:16:37

@zero: wehehehehe, Te és a moderáció :)))

Most szivatsz??

Dr. Tom 2009.03.05. 14:18:14

@zero: még finoman fogalmazott ...

én inkább elhatárolódom mindentől és mindenkitől.

temes69 2009.03.05. 14:18:48

nah ez nálam is kiverte tegnap a biztosítékot. amikor olvastam a mno-n, komolyan mondom majdnem összetörtem a monitort.
nem veszi észre ez a k*va, hogy ezekkel a megnyilvánulásokkal csak az ellentéteket szítja tovább. jobban járna ha befogná a száját....
mondjuk ezekkel a beszólásaival csak tovább "építi" az szdsz népszerűségét.

Hetfield 2009.03.05. 14:19:26

"beindult a cigányüldözés"

Ámen!

movhu 2009.03.05. 14:19:50

@BálnaUhr: Köszönöm :):):) Vannak fennforgások, de az élet most megy tovább

Sunlounger 2009.03.05. 14:21:34

@Seduxen: "is ismert Ceika Stojka" Mehehehe ez is stojka

Atrox 2009.03.05. 14:24:31

Engem nem érdekel, hogy ilyen férgek is élnek a világon. Engem egy zavar: ez engem képvisel egy testületben, mint Magyar Állampolgárt. És én nem tudom a világ tudtára adni, hogy ő nem az én (mi) nevünkben szól, hanem csakis saját érdekei szerint.

Hogy meri egy ilyen retvadék Cozma nevét a szájára venni? Hol vannak a bizonyítékai, amiket hangoztat? Honnan veszi, hogy magyarok a tettesek, ha romákat ér inzultus? Eddig minden esetben kiderült az ellenkezője.

Ő szinte kívánja, hogy minél nagyobb legyen az ellentét. Ha egy romákat ért támadásról megállapítja a hatóság, hogy nem volt rasszista indíték, akkor ő benyilatkozza:
"Remélem a végén mégis kiderül, hogy rasszista indíttatású volt a támadás."

Ez normális? Szeretné, hogy tényleg meggyűlöljünk minden cigányt? Tényleg szeretne rengeteg rasszista támadást?

Ha így folytatja, hamarosan kapni is fog belőle nem keveset...

Gerik001 2009.03.05. 14:25:46

@movhu: és tényleg hamisit. :)))

vagy csak a 200001 szavazo megmozdult?

krtek 2009.03.05. 14:28:51

Undorító és visszataszító mikor egy magasabb rangra kerülő ember, elfelejti honnan (a k.annyából) jön.

Kedves díszcigány kartásnőre is unnézki ráférne egy kis bentlakásos továbbképzés. Legyünk emberségesek, Brüsszel után ne küldjük egyből a putrisorra, elég lenne neki 3 hónap Avas. Megvédhetné pl ott (is) azt a sok törvénytisztelő, cigány adófizetőt a sok méltatlan zaklatástól.

És szervezhetne tüntetést is: tüntetőleg lépnének fel, nem piszkálnának/fosztanának ki senkit pár hónapig és a segélyeket meg a megélhetési CSP-t sem vennék fel. Mutatván hogy ők nem élősködnek senkinek sem a nyakán...

Na Vikike teccik az ötlet?
Ja? Inkább maradsz díszcigány?
Megértem.

Csak akkor fogd be.

krtek 2009.03.05. 14:36:52

@Atrox: Az engem is idegesít, hogy ha valaki a tényeket nézi akkor minket egy ilyen Viktória (de pl. Kovácslaci sem külömb) féle képvisel. De én bízok a külföldiek magasabb agyi állapotában és bölcsességében: ők már talán tudják, hogy egy politikusféreg elsősorban a szaros, rövidtávú, önös érdekeit képviseli.

Más.
Ez egy Viktória elég ostoba vagy már annyira el van kirándulva magától, hogy nem veszi észer hogy csak tüzeli az eddig sem nyugodt embereket. Bár a szenzációhajhászást is simán kinézem belőle...

kacsa! 2009.03.05. 14:37:26

Dr Minimum megmondta a tutit. Erről ennyit.

jpmjpm 2009.03.05. 14:37:31

Fosási Hisztériára kéne átneveznie magát.

S.O.A. 2009.03.05. 14:37:52

Az a mély bánat, meggyőződéses szomorúság, legbelső lelki gyötrelem, na az ne lenne a büdös ribanc pofáján, hanem hazudna úgy, mint Fletóék, aki közbe néha el-el röhögik magukat. De nem, mohácsivész még játssza itt a Gobbi Hildát, mintha bárki a világon elhinné neki, hogy tényleg igazat mond. Második napja őrjöngök miatta (pedig nők miatt nem szoktam 1 napnál többet...)

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 14:38:14

Mohácsi Vész önmagáról:

Rendes foglalkozásom persze a mai napig nincs. Hacsak az nem, hogy hivatásszerűen veszekszem.

Forrás: www.antennamagazin.hu/2004-01/meg.html

Hetfield 2009.03.05. 14:38:48

Mohácsi Viktória Romaüldözésért felelős tárcanélküli (me' kizsebelték a vereshetesen) miniszter!

rolika 2009.03.05. 14:42:48

azt hittem, már kidühöngtem magam tegnap offtopik, de nem:

"Szögi Lajost is a cigányüldözés miatt gyilkolták meg Olaszliszkán"

ezt most hogy?! melyik cigányt üldözte ez az ártatlan ember? teljesen elment az esze ennek a nőnek? azon hörög éjjel-nappal, ne általánosítsunk (nincs cigánybűnözés), erre ő általánosít...

a k.rva életbe már, ezen jobban felb.sztam magam, mint tegnap

Jim Raynor 2009.03.05. 14:45:36

"nekem bizonyítékaim vannak, hogy szervezett csoport követte el a cigányok elleni támadásokat"

persze bazmeg, te meg Kolor szervezitek....

"a rendőrség is előítéletes a cigányokkal szemben"

ha az lenne, már egy sem lenne szabadlábon...

"a támadásokkal kapcsolatban eddig letartóztatottak roma gyerekek, akik ellen ijesztő típusú bizonyítékai vannak a rendőrségnek"

mi a faszom az az ilyesztő típusú bizonyíték? Egy Szűcs Erika maszk, vagy egy Lendvai arcképpel díszített gyöngyházberakású bicska, vagy mi a rosseb?

"beindult a cigányüldözés"

sajnos még nem, de ha beindul, az elsők között fogod észrevenni......

"Marian Cozma meggyilkolása diszkóverekedés volt, mert cigányozott Cozma feltehetőleg, vagy nem tudom, ott mi volt a motiváció, de ott egy diszkóverekedés történt, nézeteltérés történt"

ha nem tudod, akkor kussolj. ez a büdös cigány mentalitás, hogy ha egy fegyvertelen békés embert szívenszúrnak, az verekedés....vikike, ez nem verekedés, hanem kivégzés...

"az egyik diszkóverekedés, a másik egy ártatlan gyerek"

két ártatlan ember, te fasztarisznya.

"Szögi Lajost is a cigányüldözés miatt gyilkolták meg Olaszliszkán"

aha. akkor nem állat módjára verték agyon, igaz? ha van név, amit nem vehetnél a szádra, az Szögi Lajosé, te ribanc...

"az egyik csoportot (cigányok) üldözik, míg a másik csoport (Gárda, Jobbik) gerjeszti a hangulatot"

pont te gerjeszted a hangulatot, te elmebeteg.....milyen atrocitás érte a cigányságot a gárda, vagy a jobbik részéről???


összefoglalva:

NEKED A TŰZŐ NAPON A BRAZIL GÉPSOR TAGJAKÉNT KELLENE KUKORICÁT KAPÁLNOD, NEM A TV-BEN NYILATKOZNOD, HOGY A VARJAK CIMBALMOZZANAK A BELEIDEN.......

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 14:45:44

Újabb idézet Bernáth Gábornétől:

Egy skinheaddel készített interjú során aztán a saját bőrén tapasztalhatta meg a gyűlöletet. – Válaszolgatott, aztán odavágott egy akkorát, hogy elterültem a földön, pedig hat rendőr őrizte. Meghatározó élmény, hogy ennek semmi következménye nem lett, holott a tévétől jöttünk

NINCS MEG VALAKINEK A FELVÉTEL?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.05. 14:46:50

Most mit ugattok? A pap a temetésen, már elnézést kért mindannyiunk nevében. Ezért feloldozott minket minden rasszista bűn alól. Tehát a temetés napján a magyar rasszizmus 0-ról indult. Ezért a Sunday Timesnak igaza van amikor rohamosan növekvő rasszizmusról számol be a lap hasábjain.

Jim Raynor 2009.03.05. 14:48:08

óbazmeg, képes voltam az ijesztőt ly-nal írni....én állat :)

Kampfer 2009.03.05. 14:49:02

Üdv Mindenkinek ismét!

Na akkor sorjában:

Magánvéleményem szerint:

"nekem bizonyítékaim vannak, hogy szervezett csoport követte el a cigányok elleni támadásokat"
- jelentsd a rendőri szerveknek, tárd föl a bizonyítékokat. Ha nem, akkor közönséges bűnpártoló vagy, illetve egy rágalmazó cigány!
"a rendőrség is előítéletes a cigányokkal szemben"
- egyetértek! Kettős mérce van és pozitívan diszkriminálják a tetves fajtádat!
"a támadásokkal kapcsolatban eddig letartóztatottak roma gyerekek, akik ellen ijesztő típusú bizonyítékai vannak a rendőrségnek"
- a két pécsi jógyerek is az volt, 18 éves rendőrségi múlttal? Lol...! Milyen az az ilyesztő bizonyíték? Egy zsák szedett bodza? Vagy egy véres szamurájkard???
"beindult a cigányüldözés"
- hogyhogy még itt vagy? És ki mered nyitni a retkes cigány pofádat? Mégsem lehetsz annyira üldözve bazdmeg!
"Szögi Lajost is a cigányüldözés miatt gyilkolták meg Olaszliszkán"
- nos, ezért az állításodért téged is és a családodat is lámpavasra kellene húzni! Igen! Nem azért, mert cigány vagy, hanem mert egy hazug tetves uszító büdös cigány vagy!
"Marian Cozma meggyilkolása diszkóverekedés volt, mert cigányozott Cozma feltehetőleg, vagy nem tudom, ott mi volt a motiváció, de ott egy diszkóverekedés történt, nézeteltérés történt"
- Tuti, hogy akkor te már tudod az igazat! Az az egy ember aki a barátnőjével (!) volt ott, beleköt 20 kancigányba? Hülye vagy bazdmeg! Ez képviselő?

Na akkor ezek fényében beszélgessünk erről az undorító véglényről! Magánvéleményem szerint ez egy cigány, a legaljább fajtából. Szégyene a népének is, már ha lehet egyáltalán ilyen! Hiteltelen, hazug, demagóg és még a pofája is nagy, pedig egy ingyenélő szarrakás, aki annyit tett le eddig a társadalom asztalára, amennyit saját maga ér...
Öröm, hogy vannak ilyenek a szadeszben, mert ez lehet a garancia arra, hogy ez a végletekig züllött és rothadó undorító párt az összes tagjával együtt eltakarodik a politikai életből! És ez az idióta garancia lehet arra is, hogy a cigányság még azt a hitelét is elveszíti a társadalom előtt, ami még van neki. Ez rossz a tisztességes, integrálódott romák számára, de talán ők ki tudják vetni saját soraikból ezeket az antimagyar, ocsmány, undorító büdös véglényeket...!
Magányvéleményem szerint te vikike egy nagyon szánalmas kis hiteltelen szartarisznya vagy! Jó, hogy néha hülyét csinálsz magadból és a pártodból! De ez rossz a fajtádnak! Ha egyszer ők az egyszerű agyukkal erre ráébrednek, akkor talán majd ők húznak a lámpavasra és köpködik meg leprás testedet...
Szerintem szebb lenne a világ, ha halott lennél és szebb lenne a magyarság és a romák holnapja is, ha megdöglenél...! Kívánom, hogy úgy legyen! Ámen!
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

movhu 2009.03.05. 14:49:11

@Megélhetési rasszista:
Tulajdonképpen bavallja magáról, hogy ő igazi cigány. Mindent csinál, csak dolgozni ne kelljen.

Kampfer 2009.03.05. 14:51:40

@Jim Raynor: és én is... wáááááááááááááá! Bocsi mindenkitől! Az ideg........ :( Megkövetem minden társamat, kik tisztelik e nyelvet!!! :) Óóóó, én is állat...
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

д · http://www.hovane.blogspot.com/ 2009.03.05. 14:53:41

OFF:

miért van az, hogy valaki, az eu-ban, nyíltan lehet szélső balos? nyíltan kommunista? elfelejtették szovjetúniót, vagy mi a p*csa?!

index.hu/kulfold/2009/03/04/radikalis_postas_az_uj_polit ikai_sztar/

és ha már itt tartunk, a szélső jobb, miét tiltott (kérdésem persze csak költői...)

off vége

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 14:54:55

Április elsejei tréfánk diplomás!

Az SZTE BMI pesti tagozatán végzett kommunikáció szakon. Tudjátok a Havas-iskola, ahol lenyúlták az állami pénzt és amellett kifizettették a hallgatókkal a tandíjat.

VÁRJUK A DIPLOMAMUNKÁJÁT!

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.03.05. 14:55:46

Mohácsi Viktória többet árt, mint bárki a cigányoknak.

Ha valaki diplomát szerez, az nem jogosítja föl, hogy lekezelően beszéljen. De ez a nő mindenkit lenéz, mindenkit hülyének tart.

Közben meg ilyeneket nyilatkozik. Cozmát cigányozás miatt ölték meg? Vagyis ha valaki cigányozik, az ezt a sorsot érdemli. Lehet utólag mellébeszélni, sajnos ettől még nagyon is hihető, hogy így gondolja. Nekem az a jogvédő nem hiteles, aki valakinek a jogát mások jogának kárára védi.

Tessék lassan belátni, hogy a tevékenysége mindig a visszafelé sül el! A cél jó, az eszköz rossz, a megvalósítás még sokkal rosszabb.

Én is kikérem magamnak, hogy ilyen emberek képviseljenek Európa előtt.

wlakos 2009.03.05. 14:56:43

Valami népszavazást kellene összeütni abban az ügyben akarunk-e a cigányokkal együtt élni. Csak jobb lenne békében elválni tőlük.

Jim Raynor 2009.03.05. 14:57:08

@Kampfer:

ja, az ideg, én annak is örültem, hogy nem törtem össze a billentyűzetet...

ettől függetlenül jól beégtünk vazze :D :D

(az ly dögöljön meg!)

Egaesz Homo 2009.03.05. 14:57:32

Szerintem Mohácsi Viktóriának igaza van.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 14:59:59

@Reckl_Amál: nocsak, idetévedtél a "bulvár blogra" ? :)))

Sorry, magaslabda volt, nem tudtam kihagyni :)

XXX ingyenes letöltés :)

aki megfejti, hogy az alapötlet KITŐL származott itt, ezen a blogon, az a vendégem egy bambira! :)

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 15:00:03

A Kárpátok megélhetési jogvédő Maradonnája magáról:

Mivel normális külsőm van, a férfiak is pozitívan viszonyultak hozzám, márpedig a főnökök szinte mindig férfiak.

bogi@mailbox.hu 2009.03.05. 15:01:33

a www.szdsz.hu szavazásán (lásd pár cikkel lejjebb)

visszaálltak azok az arányok amiket látni akarnak ott.
gondolom akiknek ez a kezdőlapjuk azok naponta szavaznak...

ez így nem túl igazságos.

Egaesz Homo 2009.03.05. 15:03:18

@Seduxen: Gyakorlatilag mindenben szerintem amit elmondott.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 15:04:07

@Egaesz Homo: azt hiszem mindannyian jobban járunk, ha most azt mondom NINCS több kérdésem...

gidabiga 2009.03.05. 15:06:16

még tótawé is azt írta, hogy mohácsi nagyon súlyos.
és ha már ő is azt írja...

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 15:07:12

Magyarország legbarnább pislogógépét saját népe se szívleli:

A rokonság minisztérijomnak és cigányminiszternek csúfolja, és árgus szemekkel figyelik, hogy megfogja-e azért a mosogatórongyot. A legjobban azt utálja, ha azt kérdezik: hogy emelkedett ki a romák közül.

Kampfer 2009.03.05. 15:07:31

@Egaesz Homo: Kifejtenéd ezen véleményede pontról-pontra? Megtisztelnéd vele szegény buta társaságunkat.
@Jim Raynor: igen, ezt most be kell lássam... Izzó voltam, mint a Tungsram... :(
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.05. 15:07:56

Mohácsi Viktória a magyar politikai "elit" tökéletes mintapéldánya. Cigány származása egyszerre ok, jog és privilégium hogy egy meglévő problémát csak saját szemszögéből, saját boldogulására felhasználjon. Az a fajta ember aki hátrányosnak mondott helyzetű családból származván pártlistán kijutott az európai parlamentbe, ott szerintem totálisan elvesztette a valóságérzékét. A végeredmény önmagért beszél.

Kampfer 2009.03.05. 15:10:27

@Seduxen: Üdv Barátom!

Szerintem hagyd. Valami jogtudor, és szerinte mindenki tökhülye sötét vadállat, aki nem úgy gondolkodik, ahogy az az ő elefántcsonttornyában ki lett találva... Szóval esélytelen. Korábban néhányszor már összevitázott jónéhány emberrel más egyéb fórumokon, de mindig hasonló témában. Életében nem látott még kancigányt és a való életről annyi fogalma van, mint egy fokvárosi matróznak a császári etikettről! Viszont jól provokál!
Üdv!
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

avus · http://avus.blog.hu 2009.03.05. 15:10:45

Eddig sikeresen ignoráltam ezt a nőt, de most egyre jobban kezd zavarni, hogy jó eséllyel hazajön Brüsszelből, és gyakrabban fog nyilatkozni is.

Agyalap 2009.03.05. 15:11:39

16-17 eset az országban? Rohadt nagy szám. Kérdezzük már meg az embereket, hány afférjuk volt a cigányokkal?
40 évem alatt (bár nem vagyok egy agresszív kisköcsög) kétszer akartak megkéselni. És én csak egy ember vagyok.
Nem igaz, hogy nem lehet a hangadókat kiemelni a p*ba, nem kímélve a TV-ben rasszistázó cigányokat sem. Sokkal többet ártanak a többségnek, akik talán még dolgozni is hajlandóak lennének...

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 15:11:39

Szépséges aránk, diplomás tepsilányunk, nagy vitakészségű ősanyánk, őszinte szemű bogárkánk, mint hazánk legválasztékosabb roma nagykövete, harcos lányunk Viktória, kérdezem tőled:

Hogy emelkedtél ki a szarból?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.05. 15:12:44

@Andaxinház:
Egyébként ha valaki tudja hogy milyen családi háttérrel rendelkezik írja már legyen oly szíves.
Nekem az ő viselkedése olyannak tűnik mint mikor multimilliomos néger gyerekek állandóan harcolnak a jogaikért, holott fingjuk nincs mi az a gettó, és amúgy is apuka cégénél dolgoznak a friss harward-i diplomájukkal, ergo fingjuk nincs a valóságról.

Egaesz Homo 2009.03.05. 15:13:00

@Jim Raynor: Szerintem valóban beindult egy újfajta cigány ellenesség és üldözés. Megerősödött a rasszizmus illetve az előítéletesség a romákkal szemben, a rendőrök részéről is.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.05. 15:15:47

@Egaesz Homo:
Például?? Sorolj már fel pár esetet amikor valakit csak azért bilincseltek vittek be fogdára mert cigány. De ne olyat mint amikor rajtakapták hogy piacon idős emberek pénztárcáját lopkodja..

Hetfield 2009.03.05. 15:16:00

@Egaesz Homo: Te hol éltél az elmúlt hetekben?

Algopirin 2009.03.05. 15:16:13

@Egaesz Homo:
És te ezen csodálkozol bazmeg? Gyere bazmeg lakj nálam egy hétig, és hallgassd, lásd a szomszédaimat. Bazmeg sírva menekülnél 2 nap után. Mikor meg megcsapkodom a köcsögöt én vagyok a rasszista meg önbíráskodó. Hát a faszt!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.05. 15:16:33

@Egaesz Homo:
Egyébként meg rendőrök nem előítéletesek tapasztaltak.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.05. 15:18:49

Az eszem megáll!!!! Bírom, amikor az "értelmiség" beszélget a cigányságról. Menjenek be éjszaka a VIII. kerületbe, vagy szálljanak fel a 24-es villamosra.
Kőbányán nőttem fel egy viszonylag cigánymentes övezetben. Egyetlen cigány család lakott ott (15-en 42 négyzetméteren) de több száz (ezer?) ember életét megkeserítették. Ingyen laktak, számlát soha nem fizettek. Végülis kirakták őket a lakásból. Nehogy azt higgyétek, hogy az utcára... ÁÁÁÁ dehogy. Kertes házba!

avus · http://avus.blog.hu 2009.03.05. 15:19:15

@Egaesz Homo: Minek kellene beindulnia bennem, miután tavaly nyáron egy nap este 10kor simán lerúgott egy jól öltözött cigány a biciklimről, repültem 4 métert, majd míg próbáltam magam összeszedni, kétszer földhöz vágta a bringámat, és örülhettem, hogy nem hozzám, és valamiért a kés sem került elő? Meg annak, hogy megúsztam 15 ezer javítással. Előzmény: semmi, direkt hátulról, jó nagy ívben kerültem ki őket az úton (valami luvnyájával keltek át épp a Tavaszmező utcában).

Mégis szerinted ezt hogy kéne lereagálnom?

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 15:19:15

Igazszavú aránk, csillogó szemű lányunk, brüsszeli hősnőnk, áldást hozó szent szűzünk, te kapafogú mária harmadik jelenése, felteszem neked a nagy kérdést, mert megtaláltam a hozzád vezető mondatalagutat:

- Hogy a 'csába vakartad ki magad a szarból?

(és munkvera tényleg dögöljön meg)

Kampfer 2009.03.05. 15:22:23

@Egaesz Homo: Te jó isten! Mit mondtál volna egy királyi kakastollas láttán ember? Láttál te ma valahol itt rendőrt, aki csak azért ütött egy cigányt, mert az cigány? Hol élsz te istenbarma? II. ker, mi?

Mennyi garázdasággal vádolható (és vádolt) cigány védekezik szabadlábon? Hmmm???
Öt, vagy hat hónapot voltak előzetesben a fácánosban azok a barcsi fehérek, akik lepofoztak két cigányluvnyát? (A shittoria gondolkodása analógiájára megkockáztatom, hogy a cigánypicsák beszóltak a fehéreknek, ezért kapták a maflásokat! Persze nem karddal, kapával, viperával és késsel, ahogy az cigányéknál szokás, hanem csak úgy "atyaiasan" kézzel...) Kettős mércét sejtesz? Nos, ezt jól látod! Igen, kettősmérce van jelenleg kishazánkban!
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 15:22:49

@Jim Raynor: például Cozma. Aki meggondolatlanul nem beleszaladt abba a vasba, ami a békés bodzaszedőknél volt "véletlenül", amikor a földeken végzett fárasztó munka után be akartak dobni 2 Fanta Bodzát, de az a rásszistááá nem beléjük kötött!?!?

Amióta ez a "valami" szerepelt a SzórásSzabadságában egy kérdés foglakoztat:

Történetesen: Cozma (Isten nyugtassa) mennyire beszélt MAGYARUL??? Vagy ha az anyanyelvén "rásszistázott", azt a - minden bizonnyal tanult, diplomás, idegen nyelveket beszélő - jogvédettek MIKÉNT érthették meg ?

kopaszfarkas 2009.03.05. 15:25:16

Ha valaki meghal, mit mond a cigány: az csak egy magyar (román, stb) volt, nem kár érte. Ez a ribanc is cigány. Mit vártok tőle? (Remélem egyszer még hugyozhatok a sírjára.)

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.03.05. 15:25:27

@Seduxen: "Cozma (Isten nyugtassa) mennyire beszélt MAGYARUL??? Vagy ha az anyanyelvén "rásszistázott", azt a jogvédettek MIKÉNT érthették meg ?"

látod ezen már én is elgondolkoztam....

Egaesz Homo 2009.03.05. 15:25:54

@Hetfield: Ebből csak az a tanulság, hogy a média is cigányellenes. Rengeteg eset volt amikor ártatlan cigány családokra támadtak a rasszisták.
@Kampfer: Még jó, hogy szabadlábon védekeznek a többség áldozatai.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.05. 15:26:56

@avus: Tavaszmező? Ohh yesss! Öcsém oda jár elég sokx, mert a fősulin egy-két órát ott tartanak, mert van ott épülete az egyetemnek. Nos, ott kezdi úgy az előadást a tanár, hogy bár gépészmérnökök lesznek, az anyagot prezentáció nélkül nehéz lesz megérteni, de értsék meg, hogy ezekben az esti órákban nem merem magammal hozni a laptopot. Mert már próbálta. Csak nem ért át. Mármint a laptop.

Hetfield 2009.03.05. 15:27:21

@Egaesz Homo: Megyek, bedobok egy felest. Te meg keress egy másik blogot!

Agyalap 2009.03.05. 15:27:37

@Egaesz Homo: Ha az üldözéssel nem is értek egyet, de a cigányellenesség nő.
Nem látod, hogy miért? Akkor feltennék néhány kérdést:
- Az ellenőrök miért nem kérik a cigányok jegyét a járműveken? Mert megvernék őket?
- Egy cigány matróna miért nyilatkozhatja a TV-ben, hogy neki nem éri meg elmenni dolgozni? Én is megtehetem?
- Ha a cigányozó embereket elítéli a társadalom és az EU, miért nem ítéli el Szögi Lajos gyilkosait lassan három éve?
- Ha azt hallom, hogy anyukának baja volt gyermeke tanárnőjével és bement az iskolába "megbeszélni" harmincadmagával: cigányról, vagy nem cigányról hallok?
Szeretném, ha a hazámban egyforma mércével mérnének. Minden szempontból. Az adóhivatal keresse fel a "vasazó" vállalkozókat is, hogy miből futja Mercedesre. Ha az adót nem csak 2 miliió ember fizetné. Folytathatnám napestig.

misc · http://misc.blog.hu 2009.03.05. 15:32:38

hihetetlenül durva ahogy a Cozma- és a Szögi Lajos gyilkosságokról beszél.. vérlázító. tényleg az.

Agyalap 2009.03.05. 15:32:53

@Egaesz Homo: Ezt a "média cigányellenes" dolgot hol láttad?
A blogindító riportban hol a nagy cigányellenesség? Ebből inkább az ellenkezője jön le - jóhogy már nem provokált szegény tanár Olaszliszkán a két gyermekével.
A miskolci rendőrkapitányt a nyilatkozata után melyik média nem hányta le?
Miért arról hallok mindenhonnan hogy a cigányokat megtámadták? Még nem is tudjuk ki volt, de már rasszizmus...
A tatárszentgyörgyi második tűzeset is támadásként indult. A szemtanúkat beperelték hamis tanúzástért?
Hagyjuk már ezt a liberális sz@rt!

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.03.05. 15:34:32

@Seduxen:
Minden nap olvasom a Vastagbőrt. Máskülönben honnan értesülnék a rossz dolgokról? Inkább örülj, hogy elegánsan oldottam meg a dolgot, és nem úgy, ahogy ti szoktátok.
Ne izgulj, számos esetben rám találtak már a guglizó perverzek. Nélkületek is sikerül.

@Kampfer:
Még szerencse, hogy vannak olyan emberek, akik a 100%-os igazság birtokosai. Akik ott élnek helyettem is az élet sűrűjében, a rögvalóság tövében. Akik még engem is jobban ismernek saját magamnál.
Sajnos még csak jogász sem vagyok. Én tényleg ismerek cigányokat, és nem mindegyik iszik meg egy pohár, friss magyarvért reggelire, mint ahogy itt sokan gondolják.
Felvilágosítanál, mi mást gondolnék azon embertársamról, aki minden megszólalása végére odabiggyeszti, hogy dögöljön meg xy csak, mert nem ért vele egyet? Nekem ez elég jó definíció a "tökhülye sötét vadállat" meghatározására.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.05. 15:35:03

Egy kollégám vett észre valami fontos dolgot Tatárszentgyörgyön a temetésen (fotókon, videón): Hol volt az édesanya??? Nem gyanús?

Reckl_Amál · http://recklamal.blog.hu 2009.03.05. 15:36:40

Szerintem Egaesz Homo viccelt. Csak most nincs humoros hangulatban a társaság. Nem csodálom...

Ügyesek ezek a Gyurcsányék. Itt dühöngünk ezen a sötét nőn, közben tényleg csődbe megy az ország. Hát ezért mondta Mohácsi V., amit mondott. Cirkuszt! Kenyér nincs.

DArchAngel 2009.03.05. 15:37:00

Ez Mohácsi tipikus példája a rohadt megélhetési politikusoknak, akik remekül lovagolnak meg valamilyen aktuális trendet. Ő éppen a liberalizmust. Ennek a látszatnak (mert amúgy sz*rik ám ő a romákra) örömére szénné égeti ezt a nyomorék országot Brüsszelben.
Követelem, hogy akit kiküldünk Brüsszelbe, az, ha egyetlen rossz szót is szól az országra, takarodjon ha kapálni! Elég pocsék a megítélésünk, nem kell még egy ilyen balfék, hogy fújja, hogy itten mekkora rasszizmus van.
Neki persze megéri. Majd megeteti az EU-val, hogy a helyzet rendezésére pénz kell, még több. Aztán majd azt is zsebre vágja a megélhetési jogvédő haverjaival.

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 15:37:03


- Hinnye Viki! Agyvírzist kaptam tüled!
- Gázsi, Gázsi, há mit ákársz rongyos másfíl miljó brüsszeli pinzért? Butyit?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 15:38:49

@Reckl_Amál: már bocsánat, de Neked (vagy bármelyik ide kommentelőnek) nem írnék ilyet :)))

A magyar politikai elit az egészen más tészta...

Jim Raynor 2009.03.05. 15:41:01

@Reckl_Amál:

ó Amál mester, köszönjük, hogy végtelen tudás és bölcsesség hegyéről leereszkedtél ide közénk, a náciblogra, és kinyilatkoztattál...miközben olvastalak, esküszöm, még egy csipkebokor is kigyulladt....

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 15:41:08

@VonPerez /Éljen a "pajkos" Miniszterelnök úr!/:
Mit ákársz té! Ván nékéd szíveed? Lajcsika hej, de odavót a főnökúr tipptopp laptopjáéírt! Té is ádákoz a romának!
Sítálgassatok a Tavaszmező utcában! Oztán, adjál cigit!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 15:42:21

@Reckl_Amál: helyette van 314-es ojró... Annyiban nem lep meg, hogy Böszman ma is nyilatkozott (ezúttal Bécsben). Nem tudom minek kellene történnie, hogy az az elmeroggyant észlelje (vagy valamelyik szénné képzett tanácsadója), hogy az euro akkor viszonylag kicsit kilengéseket produkál, ha ő KUSSBAN VAN. Kérem! Csak 1 hét próbát tegyünk...

Agyalap 2009.03.05. 15:43:50

@DArchAngel: Pont!
Meg lehet oldani valahogy, hogy politikusaink se utazzanak külfödre? A sok hülye beszólásuk csak nagyobb sz@rba taszít minket.

Kampfer 2009.03.05. 15:46:25

@Reckl_Amál: Kedves Amál! :) Véletlenül sem Rád céloztam! Figyeld, hogy Seduxen mely beírására válaszoltam...! :) Ennek a homonak írtam, amit írtam. Veled szerintem nincs különösebb nézeteltérésem! De ha lenne sem kapnál tőlem ilyen bejegyzéseket! :) Nem Neked szólt, ne vedd magadra! :) Tisztelettel kézcsókom!
@Egaesz Homo: Te beteg! Garázdasággal, erőszakos bűncselekményekkel vádolt személyek hol szoktak szabadlábon védekezni? Még kint a finneknél is saját szememmel nézhettem végig, ahogy egy ottani cigányt (jobbára moldáviaiakat engedtek be 2003-ban 4-5000-et) csak egy busz ajtajának rúgdosásáért el akart vinni a rendőr, mikor az ellenállt! Szerinted szadesz módjára megkérte, hogy menjen vele? Te komolyan egy iszonyat agyment lény lehetsz... Inkább készülj a következő zh-ra te kis hülye...! Ja és vigyázz! Most írta a net, hogy a II. kerületben szar nagyon a levegő! A Magyar Gárda tehet róla...!
Omg...
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

toxikus 2009.03.05. 15:50:03

én erre a videjóra nem írok semmit. nem győznék elhatárolódni magamtól

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 15:50:21

@Egaesz Homo: és arra mit teccik mondani, amikor egy cigány embert (családot) ér támadás, és a rendőrséget megszégyenítő gyorsasággal a helyszínen van mohácsivikike, és teleordítja a sajtót, hogy rásszizmuuus!? A tények legcsekélyebb ismerete NÉLKÜL....

Ezt Te minek neveznéd?

toxikus 2009.03.05. 15:51:55

@Seduxen: és amikor egy cigánycsalád temetésén az atyaúristentől kezdve midenki részt vesz....


ha majd cigók esetleg utcán levernek, akkor a kórházba az első látogatóüm remélem sólyom lesz legalább...

Nzoltan 2009.03.05. 15:55:38

Mohácsi beír a blogba?

Ez új....

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 15:55:40

Roma vezetők ultimátuma a kormánynak

Kilépnek a kormány által létrehozott roma integrációs szervezetből a cigány szervezetek, amennyiben a kormány nem teljesíti követeléseiket - jelentették be sajtótájékoztatón a Roma Irányító és Monitoring Bizottság tagjai. Követeléseik között a roma integráció felgyorsítása, a telepfelszámolás azonnali megkezdése, az uniós pénzek hatékonyabb, roma célú felhasználása is szerepel.~~
Követelik az uniós és hazai fejlesztési források átcsoportosítását a hátrányos megkülönböztetés, esélyegyenlőtlenség megszüntetésére, felszámolására. Követelik továbbá a romák körében tapasztalható kirívóan magas munkanélküliség országos szintjére csökkentését, a cigány nyomortelepek felszámolását, az oktatási szegregáció megszüntetését és a kulturális autonómia intézményének kiépítését is.

Megkezdődött a hatalomátvétel?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 15:56:27

@toxikus: mozsmééé tezsvír??? Drazsé pl nem volt ott Tatárszentgyörgyön, meg is döbbentem...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.05. 15:57:20

huhúú látom itt van egy újabb 2 bites pancser, aki megmondja a tutit. Lehet balogartúr személyesen. Ha minden szép lesz Vikivel fogsz lógni te is a lámpavason juhúúú, és most mélységesen el is határolódom magamtól. Aztán készülődök lassacskán dolgozni, hogy homo-nak legyen hetedik osztályos tankönyvcsomagja ingyé'.

"Marian Cozma meggyilkolása diszkóverekedés volt, mert cigányozott Cozma feltehetőleg, vagy nem tudom, ott mi volt a motiváció, de ott egy diszkóverekedés történt, nézeteltérés történt"

Erre meg változatlanul azt mondom, hogy a durva anyád Vikike. + remélem, hogy a címeres barom ügyvéd úrnak is ki lesz tépve a bele.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 15:57:41

@*kerengő partvis*partizánlány*: már a roma vezetők is rasszisták? Most teljesen megzavarodtam... Vagy a "telepfelszámolást" hogy kell érteni?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.05. 16:01:32

@*kerengő partvis*partizánlány*: Az AK-47-esnek most mi a piaci ára? Mert Úniós Pízekből lehetne venni pár dobozkával, és én szívesen felgyorsítom a romák integrálását (a föld alá), a telepek felszámolását, és ebből következően csökkenni fog a munkanélküliség is.

Egyszerűen szánalmas ami ebben az országban folyik....

Ja a végén lemaradt, hogy a terv teljesítése után eladjuk a haszontalanná vált fegyvereket, és annak az árából nyilvános akasztást rendezünk a duna partján a cigányvezetők részvételével. utána pedig megkoronázzuk patásördögviktort a duna jegén. Na?

Agyalap 2009.03.05. 16:01:38

@Egaesz Homo:"Ez általánosítás."
Melyik?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 16:03:57

@Jancsibohóc: anyám, valaki "megkrekkkkkelte" NetBohóc nickjét, és az ő nevében irogat...

Tőled nem nagyon hallottam még ilyet, mi történt?

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 16:08:51

@Seduxen: há rásszísták hát...remélem, nem lepődtél meg.
@Jancsibohóc: Nagyon tetszik, csak mikor lesz a Dunán jég?szegény patásördög, el fog süllyedni, szerencsére!
De ami megint a legdühítőbb, és amit minden roma és nem roma vezető szépen kikerül, hogy a cigányság, a vezetőivel együtt, megint csak vár, hogy a kormány fordítsa jobbra a szekerét, de ők semmit sem tesznek ez ügyben, csak kilépnek, meg nyilatkoznak, akkor is idiotizmusokat.Ez az alapvető. éás hatalmas különbség, hogy minden más nemzet polgárai, ha változtatni akarnak a sorsukon, tesznek érte, és nem a sültgalambot várják. Ellenben a romáknál nem látni mást, mint hogy a kormány mikor segít már? hát nem segít bazmeg, és remélem, bedől az ország, és ezek a tetevek éhenhalnak.na!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.05. 16:08:57

@Seduxen: :D:D Hallottál, csak nem feltétlenül fogalmaztam ilyen tárgyilagosan :) Meg a 11-12 óra munka megállás nélkül kicsit leépíti az embert. Ritkábban is vagyok, és ritkábban is leszek ezentúl...a páromhoz sem tudom mikor fogok újra kijutni Bécsbe....és akkor még kapja az ember ezt a sok fostubust a pofájába.

Egaesz Homo 2009.03.05. 16:09:55

@Seduxen: Mohácsi Viktória kiváló szakember.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.05. 16:10:13

@*kerengő partvis*partizánlány*: Ha a jegen múlik, akkor valamelyik jégkészítő cégtől rendelek jó drágán jó nagy táblákat. Az nekem minden pénzt megérne....

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 16:10:31

@Jancsibohóc: ha ez vígasztal, ha ilyen ütemben "szárnyal" az ojró, lehet, hogy 1-2 hét múlva már SZERVEZETT TRANSZPORTOK fognak indulni Bécsbe, "Meneküljön, ki merre tud" jeligére :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 16:12:33

@Egaesz Homo: ezt bírtad válaszolni a kérdésemre, hogy minek neveznéd m.v azon ténykedését, amikor nulla információ birtokában rásszizmust kiabál úton-útfélen??

Gratulálok Neked, de tényleg!

Ja, milyen szakember ő? Nyomszakértő? Kriminológus?

sistergős gomba 2009.03.05. 16:12:38

@*kerengő partvis*partizánlány*:
max. mi halunk éhen, mert a fizetésünket akkor teljes egészében átnyújthatjuk a tezsvíreknek... önként és dalolva :-(

Jómunkás Blogger 2009.03.05. 16:13:42

Bazzeg, ez ütős!

CIGÁNYTERROR MAGYARORSZÁGON - ECHO TV

www.youtube.com/watch?v=Bjhs2wol-ko

Nézzétek meg színtiszta igazság. Szerencsére az Echo TV is fel meri már vállalni a véleményt. Köcsög SZDSZ!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.05. 16:15:31

Egaesz Homo 2009.03.05. 16:09:55
@Seduxen: Mohácsi Viktória kiváló szakember.

A dajkanénid is az. Ezt a mondatot sikerült belédvernie pár hét alatt. Nemsokára jönnek az expert feladatok, amikor a kockát a négyzet alapú helyre kell beillesztened, a gömböt meg a kör alapú helyre. Nehéz lesz, de csak összejön, majd ezután talán eldobhatod a pelust is. Csak így tovább.

Tehát barátaim, tegyük a dolgunkat!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 16:19:42

@Jancsibohóc: oks, megbeszéltük, bár én személy szerint zorbánban sem bízom..:(((egyetlen politikusban sem bízom:(((lehet , nem alaptalanul?

@sistergős gomba:
Te lehet, de én soha, én inkább lövök.Ingyenélő, csak a száját jártató, és az én pénzemre apelláló emberszerű nekem nem kell.
se cigány, se magyar, se politikus.
Ahogy jancsibohóc írta, segítek az integrácóban, a föld alá.ez a természet törvénye, a kártékony, ingyenélő parazitákat el kell pusztítani, vagy elpusztul a gazdanövény is, ez viszont a parazita halálát is okozza. igaz , ez nekem nem tetszik, rossz kimenetel, ezért én a parazitát pusztítom.

Egaesz Homo 2009.03.05. 16:20:33

@Seduxen: Nos akkor válaszolok a kérdésedre, szerintem nem történik indokolatlan rasszistázás. Mindig indokolt.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.05. 16:22:42

@*kerengő partvis*partizánlány*: Nem azt mondtam hogy bízz benne, az már csak az események úgymond "megkoronázása" lenne, avagy a hab a tortán :) + Ezeknél a szaroknál, még a patásördög is jobb lenne....

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.03.05. 16:23:11

Megmajdha kiderül, hogy nem is etnikai alapú volt a Tatárszentgyörgyi balhé akkor ki feog előállni és azt mondani a világsajtó előtt, hogy nem úgy volt???

Hetfield 2009.03.05. 16:23:16

@Egaesz Homo: Mint a pécsi kézigránátos eset?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 16:26:10

@Egaesz Homo: ja, és ő ezt ELŐRE tudja... én kérek elnézést! Szerintem a rendőrségnél szép karrier vár vikikére, A Mentalista c. sorozat címszereplője kutya fasza hozzá képest...

Te ugye ezeket pusztán viccnek szánod, nyugtass meg... Ember nem lehet ennyire birka:)))

Terminátor akinek szög áll ki a lábából 2009.03.05. 16:26:57

Utájják itt a parastok a cigányokat. Nemttom mínek tagaggyátok parasztok.

vviktor 2009.03.05. 16:28:22

Ajánlom figyelmetekbe, és mohácsi (szándékosan kisbetűvel) művésznő figyelmébe az alábbi linken szereplő statisztikákat!

hu.wikipedia.org/wiki/Cig%C3%A1nyb%C5%B1n%C3%B6z%C3%A9s

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.05. 16:28:28

@Seduxen: :D:D Én azért nem foglalkozom vele részletesebben (nem bántom a konzumhölgy anyukáját) mert lehet rajta látni, hogy beteg. Nem is kicsit. + sok kérdést kap tőletek egyszerre, nem bírja bebufferolni szegényke...adjatok neki időt, és hagyjátok hogy szórakoztasson. :D

Egaesz Homo 2009.03.05. 16:29:00

@Seduxen: Nem értesz semmit. Veled befejeztem, nincs értelme tovább beszélnem egy ilyen buta emberrel.

Nanehogymá 2009.03.05. 16:29:37

egy-egy ilyen mohácsi után sírni támad kedvem...

soha nem láttam még politikust megjelenni ha egy magyart öltek meg a cigányok. itt meg még azt sem tudjuk ki tette de mindenki SÁNTÁNT ordít.

lassan olyan híreket is fogunk hallani, hogy a tisztességes munkából haza tartó romát meglincselték a segélyen élő magyarok....

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 16:30:03

@Seduxen: hát, ha előre tudja, az egy dolgot jelenthet.....elhatárolódom:))
Amúgy elég érdekes, hogy mennyire hamar odaért a tatárszentgyörgyi esethez is,vagy ez csak véletlen egybeesés?
Nem az első eset lenne, hogy a céljai eléréséhez és az igaza bizonyításához aljas módszereket alkalmaz valaki!
gyurcsánymonnyonle

sistergős gomba 2009.03.05. 16:30:10

@*kerengő partvis*partizánlány*:
Nem erőltetem a dolgot én sem, elhiheted...
De amíg minden duna-parti bohóc ezzel a kérdéssel tereli a többség figyelmét az igazán fontos dolgokról, addig simán benne van a pakilban.

binike 2009.03.05. 16:30:22

@raj csávó/olasz gangszter: :D Kár volt megszólalnod ... leülhetsz ... egyes :DDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 16:31:08

@Jancsibohóc: megkímélhetem magam ettől, besértődött :)))

Ma is sírva fexem le aludni azt hiszem, nem bíroooom én ezt...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 16:32:41

@binike: ő val'szeg IdősAsszony alteregója... Semmi baj nincs velük, ők csak "fotosoppok", valami zavar támadt az erőben, ezért ilyenek :)

Hetfield 2009.03.05. 16:32:43

@Seduxen: Ne aggódj! Kuncze papa rád is gondolt! Félretett egyett :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.05. 16:33:00

raj csávó/olasz gangszter 2009.03.05. 16:26:57
Utájják itt a parastok a cigányokat. Nemttom mínek tagaggyátok parasztok.

Ez gondolom az édesapja lehet a szentemnek, de ha véletlen mellélőttem, akkor is valami "rokony".

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 16:34:58

@sistergős gomba: sajna igazad van, az oszd meg és uralkodj, sőt a cirkusz a népnek elve van, és nagyon sokan fel is ülnek neki, nem látják tőle, hogy menynire veszélyes az ország helyzete.
Hiába, az elterelésben nagymester a kormányunk, ha máshoz nem is ért.

Sunlounger 2009.03.05. 16:35:08

@Egaesz Homo: Kiváló szakember :) Majd akkor kikeresem neked az index fórumból ezt ittni:
"Mohácsi Viktória(34) tényleg a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán,
annak Kommunikációs szakán végzett
Forrás: www.europarl.europa.eu/members/public/geoSearch/view.do?country=HU&partNumber=1&language=HU&id=30099

Jelzett szak levelező , hat félévből, tehát három évből áll. 180 kreditpontot kell összehozni.
Felvételi 32 pont, ezt nagyjából össze lehet úgy hozni, hogy kevés hibával leírod a neved és a dátumot.
Forrás: www.arts.u-szeged.hu/bemutatkozas.html#kepzes
Mohácsi Viktória (34) ezt 1997-től 2002-ig bírta elvégezni, öt év alatt. Forrás: legfelül"

Remek ...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 16:37:29

@Seduxen: én is érzem a zavart , mester, most mi legyen? :)))
foglaljuk el a halálcsillagot?:)))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.05. 16:37:51

"Felvételi 32 pont, ezt nagyjából össze lehet úgy hozni, hogy kevés hibával leírod a neved és a dátumot."

:ASD:ASDA:SDASD:

A 180 kreditpontot pedig össze lehet kapni úgy 10 félév alatt, hogy a zh-n felírod szintén a neved és a neptun-kódod :ASD:ASD

Viki óóó mi megmentő Vikink, hogy legyen szobád száz ablakkal, és mindegyikben gyógyszer legyen hejj

Agyalap 2009.03.05. 16:38:01

@Egaesz Homo:
Na megint egy érvbajnok. Igazam van, mert igazam van. Ha így haladunk és sokáig mondod, bizisten a Mohácsi Viktória Fan Club elnöke leszek.
Ha csak humor, elég gyengécske.

Hetfield 2009.03.05. 16:39:49

"Születési dátum: 1975. április 1., Berettyóújfalu"

Így minden világos!!!!! :DDDDDDDDD

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 16:41:23

@Agyalap: hmm, hasonlóan érvel, mint idős asszony, lehet egy helyről valók?
már úgy értem érvei nincsenek, csak isteníti movikit, mint idősasszony fletót,nem gyanús?
egy újabb gyenge provokátor, valszeg ugyanabból az alomból.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 16:42:36

@Seduxen: ne légy már lüke:)))
na jó, ha muszáj!!
de kíméletesen, nehogy rasszísta legyél:))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.05. 16:42:42

@*kerengő partvis*partizánlány*: Na akkor nem csak én látom így :)

"Ez gondolom az édesapja lehet a szentemnek, de ha véletlen mellélőttem, akkor is valami "rokony".

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 16:45:06

@Jancsibohóc: ráadásul, mikor rajcsávó írt, addig sehol se volt, aztán megint lett, több, mint fura, na de , mint tudjuk, a stílus...mindig árulkodó.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.03.05. 16:47:20

Megmérettettem és gyengének találtattam.
Nem vagyok fizikailag képes végignézni Mohácsit.
Ennyi. Kész. Próbáltam, nem sikerült, feladtam.

tudi 2009.03.05. 16:47:47

Égessük meg a boszorkányt.
Ennek a ribancnak úgy látszik semmi sem szent még 2 halott sem, ez mutatja meg igazán milyen ember is valójában.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 16:51:49

@Seduxen: Vater! Wégre, már mennyit kerestelek!
Na, most hogy ezen túlvagyunk, mehetnénk laserszablyával integrálni?
de csakis szigorúan betartva a szabályokat, tehát nem rasszista alapokon.
Szerintem sétáljunk végig a Nagykörúton talpig feketében, aztán az Avason is, és majd csak védekezünk, ha valahol szükség lenne rá.
Bár nem hiszem, hiszen kijelentették felelős roma vezetők, az Avas a béke szigete.
Ja, a Nagykörút? Hát, ha van ott, akkor max a villamos akar belénk kötni , azt gondolom.

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 16:52:59

Lesz majd ne mulass mikor a szuperhősök:

Munk "cuki" Veronika, Lévai "párnátritkító" Katalin és Mohácsi "vész" Viktória összeáll és létrehozzák a Kárpátok nagy fajvédő Bermuda-háromszögét. Új időszámítás fog következni!

Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!

tudi 2009.03.05. 16:54:25

@Egaesz Homo: Te hol élsz? Mert az biztos, hogy nem a valóságban és nem Magyarországon 2009-ben.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 16:55:37

@tudi: EMBER??? Valamit elgépeltél... :)))

@*kerengő partvis*partizánlány*: még akár az is bekövetkezhet, ha ezt az ostobenkokurvát, meg a kis elvbírátait nem állítja le valaki de kurva gyorsan...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 16:58:02

@TaTa86.: én sem. én is felidegeltem magam pillanatok alatt.ez az ork egymaga többet árt a cigányoknak, mint ők együtt összességében.
Amúgy nem tudom tudjátok e, hogy a cigányok is utálják a "romungrókat", akiket Mária Terézia állított elő, és akik szintén utálják a cigányokat, és ők találták ki a roma szót is magukra, hogy meg legyenek különböztetve a cigányoktól. Igazi, hagyományaihoz hű, tisztességes cigány soha nem hívja magát romának.A romungrók. ill rumungrók azok, akikkel a legtöbb probléma van.
Hazátlan , identitás nélküli, félig magyar, félig cigány, sehova sem tartozó nép, aki lenézi, és megveti a saját fajtáját.
Ők a cigány fehérgallérosok, bűnözésben is.
Aljanép, az tuti.

Neohortysta 2009.03.05. 16:59:09

Szerintem ez valami kapcsolatos összeesküvés.

Hetfield 2009.03.05. 17:01:22

Vonperez ránk hozta a bajt! :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 17:02:59

@Hetfield: zero-ék elkezdhetnék komolyabban venni a moderálást...

Addig is "Gyerünk, Barátaim, tegyük a dolgunkat!"

avagy: Hoooold the lineeeee!!!

SlamTomi 2009.03.05. 17:04:00

Európának koordinált, globális választ kell adnia

Gyurcsány Ferenc

Lehet, hogy a Fidesz által képviselt politika, program sok jobboldali szavazó "szívét melegíti", de nem alkalmas Magyarország felemelkedésére. Az ellenzéki párt által megfogalmazott kritika csak akkor hiteles, ha azon kívül is van mondanivalója, hogy a baloldal, a kormány és a miniszterelnök hazaáruló. -mondta Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök a parlament európai ügyek bizottságának ülésén csütörtökön.

EZ TELJESEN ÍGY VAN! VELED VAGYUNK FERI! REFORM KELL AZ ORSZÁGNAK AZ oRBÁN!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 17:04:34

@Klajszteros Motorolajtörlőkendő: ez má igaz.
megmondta: elkúrtuk. és tényleg. ez bizony így van. nem mondhatjuk rá, hogy hazug ember. amit, mondott, igaz.kár, hogy ebbe a hozzád hasonló gyerekes provokátorok is beledöglenek.

jajjj, illetve az dehogy kár:))))az akár, nem előbb.
Amúgy ha értelmesebb lennél,már rájöttél volna, mindenki felismer benneteket, és senki nem idegeskedik, vagy akad ki, gyenge kis senkik vagytok...véglények.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.05. 17:07:47

Ezeket a nemrég regisztrált autistákat felterjesztem egy végleges tiltásra, és egy jó erős szappanos fürdőre (a pofájukba) :)

Ez a SlamTomi lehet a razsónéni a kaccsolatról :D vagy valamelyik ivadéka: D

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 17:07:51

@SlamTomi: gyagya, Európa leszarja a te "miniszterelnöködet". Rajta röhögnek.ez a válasz.

Neohortysta 2009.03.05. 17:08:13

@Hetfield: Szerintem szánalmas. De legalább lehet rajta röhögni.

IdősAsszony 2009.03.05. 17:09:22

@*kerengő partvis*partizánlány*: A szocializmust nem törheti meg az imperialista slepp.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 17:11:10

@SlamTomi: ez ám a hiteles, megdönthetetlen érv, egy igaz hazafitól...ja persze, hisz hőn szeretett miniszterelnöködnek is ezt mondták, menj a picsába, feri...ja, nem mondták, mi mondtuk, a nép.Amúgy ha tudnál olvasni, láthatnád, ugyanúgy utálom a zorbánt is. de hát nem tudsz..scak vagdalkozol.
na de ezzel be is fejeztem, kár rátok a szó.csak sajnálni tudlak benneteket, genetikai hulladékok vagytok, agyhalottak.csáő

Ned Coleman · http://nedcoleman.net/ 2009.03.05. 17:12:28

A kedves hölgy minden egyes arcvonásán látszik, hogy alapból hazug. Semmilyen megnyilvánulásán nem csodálkozom.

Sőt a cigányok akarták megvédeni Marian Cozmát is... de ezt mindenki tudja ugye?!

Agyalap 2009.03.05. 17:12:37

@IdősAsszony: Haha ez jó!
Halva született dolgokat már nem nagyon lehet megtörni...

SlamTomi 2009.03.05. 17:12:42

@*kerengő partvis*partizánlány*: Majd ha beérnek a reformok akkor pofázz.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 17:13:11

@*kerengő partvis*partizánlány*: a szomorú az, hogy nem az "ő miniszterelnöke". A MIÉNK :((((

@Jancsibohóc: na ne cikizd HERZSO-t (így hívják). Tudod ő már a Parlamenti Könyvtár alapítása (kb 1880???) óta "jogi szaktájékoztatóként" (=könyvtáros bazzzze) dolgozik, és olyan hatalmas szakmai tudásnak van birtokában, amiről a magunkfajta kiscsopis atkák nem is álmodhatnak...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 17:13:32

@IdősAsszony: jaja példa erre a sok posztkommunista, posztszocilaista ország, mindenhol ráébrednek azé végre, hogy a lehető legrosszabb irány az, amit követnek.no de veletek végeztem.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 17:14:53

Kezdenek "beérni" a reformok, már 314 az ojró... Asszem azt viszont nem kívánom megvárni, amikor elindul a "szüret" :)))

tudi 2009.03.05. 17:16:56

Jézus ereje ezt a blogott kezdik ellepni a kapcsolatos nyuggerek?

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 17:18:13

Ez a blog kérem Mohácsi Viktória siratófal, ne tessék beszennyezni nagyorrú lódítóval és jegyesével a tisztelt-hölgyeim-és-uraimmal.

M.V. Mit is jelent ez a fogyasztónak?

Minőségi Vélemény:
* Munk Vera
* Mohácsi Viktória
* Makkantshabírsz Valuska

Szeret titeket a nép. Gyertek a nép keblére és párnakönyvbe foglaljuk neveiteket. Ámen.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.03.05. 17:21:00

@tudi: "Ennek a ribancnak úgy látszik semmi sem szent még 2 halott sem, ez mutatja meg igazán milyen ember is valójában'

ezt írtad. Ebben M.V.-t EMBERNEK nevezted... Erre az anomáliára kívántam felhívni becses figyelmedet :))

Na jól van nácziakok, gyerünk haza "jogvédett_vért" inni, holnapig minden jót!

Ja, stílszerűen: Szebb jövőt!

(a náczibbaknak: Kitartást! )

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.05. 17:21:49

Erősen indul a hónap, még csak ötödike van....:(

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 17:21:50

@Seduxen: megelőztél, :)))
én se akarok itthon szüretelni.főleg nem a reformokból, amik szart se érnek.nagyon sok országban, ahol fele ennyire nem rossz a helyzet, csökkentik az adókat, valóban lefaragnak a kiadásokból, érdemben próbálnak tenni az ország fennmaradásáért, és ha kell, összefogva az ellenzékkel. Na, nálunk ebből semmi nincs. Kvázi, hamarosan csőd. Azt meg elgondolni sem szeretném, ha végül ez polgárháborúhoz vezetne.ezt az élvezetet meghagyom a gyurcsányhű pártkatonáknak, akiket persze szeretett vezérük a csőd első jeleire úgy szarban hagy, hogy öröm lesz nézni.Melyik City megy Bécsbe?:))

cooper (törölt) 2009.03.05. 17:22:39

véletlen élőben néztem az ominózus műsort, azt hittem rosszul hallok...
a baj az, hogy ez a nő szimplán idióta(tök mindegy, hogy roma, nem roma), egyszerűen egy sötét, húgyagyú véglény...FELTEHETŐEN

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.05. 17:24:58

@Seduxen:

elkezedtem ...a délutáni szundi után most olvastam végig ... páran megint nem bírtak magukkal

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 17:25:52

Adócsökkentéssel nem mész te semmire. Célzott támogatás kell (patriotizmus), persze nem a széchenyi-terves bukott haveri vállalkozásoknak. Az Unió ehhez nem tapsol.

Mindamellett energiában és élelmiszerben önellátóvá kéne tenni magunkat. Nekem ez a véleményem.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.05. 17:30:41

"Melyik City megy Bécsbe?:)) "

A jurosziti :) Meg a réldzset ;) Kétóránként a Keleti pu-ról :D

Adjak menetrendet? :D

Kampfer 2009.03.05. 17:32:43

Az agyhalottakkal kár bármiről is vitázni! Ezt a homokost meg ezt az idős nőt nyugodtan telibeqrhatja egy kátrányos kancigány! Majd akkor érdekelne a véleményük! És a shittoria majd rájuk is azt fogja mondani, hogy provokálták szegíny romákokat...! Megalol...
Ez a mohácsi szar egy napon említendő a munkverával...! Előbbi egy szarból feltolt büdös cigány (érdekes volt olvasni tanulmányairól...), míg a másik egy ostoba II. kerületi sznob zsidó liba, aki próbált valami pc szart írni a liboldó főnök megrendelésére. Utóbbi emberileg talán nem annyira elítélendő, mint ez a mohácsi véglény szar shittoria, de mindenképp undorító! Előbbi politikai síkon alakítja életünket (sajnos), míg ez utóbbi csak egy kis opportunista kollaboráns bértolnok, aki kiszolgálja ennek a gennyes médiának az igényeit! Szerény véleményem szerint mindkettő halála csak szolgálná az emberiség ügyét! Esetleg egy kellemes kis össznépi cigóvédő partit valahol a nyolcban nem kéne szervezni nekik? Testközelből tapasztalják meg a cigány "kultúra" valódi arcát! Kis férgek...
Kampfer
(munkvera és ez a mohácsivész szar dögöljön meg!)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.05. 17:35:00

Baaazmeg, meg van a Kovácsnéni kölcsönad Rockefellernek videó pajkos Ferenccel?

Carnivora (törölt) 2009.03.05. 17:37:36

"Mohácsi Viktória a legmegfelelőbb jelölt a romaügyi miniszter posztjára. Ilyen elkötelezett vak harcos nincs mégegy... "

Áh van néki konkurenciája arturbalog.blog.hirszerzo.hu/ Mohácsi Viki semmi itt a jövő cigó "értelmisége"

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 17:41:01

@Megélhetési rasszista: én nem is mennék, az igaz, de a gazdaság igen. arra ösztönzően hatna, és ha nem vok egészen idióta, akkor az államot az tartja el.
és nem utolsósorban, mint munkahely, engem is.
de te biztosan jobban tudod,, mint a világ sok okos pénzügyi szakembere. nálam mindenesetre biztosan, én ezt csak úgy olvastam más országokról, akik meglépték ezt , és jobban állnak.

Perverzsrac 2009.03.05. 17:42:14

@Noname Cowboy: 21-es busz. Mortimer. Ennyi a véleményem. TGM azóta se nagyon rasszistázik...

Spielberg 2009.03.05. 17:43:14

jón haza júniusban... majd fogadjuk illedelmesen...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.05. 17:43:38

@TaTa86.:

Nem vagy te ilyen...nézd meg mindkettőt, érdemes látni, mi munkál ebben a nőben, aki Brüsszelben képvisel minket. A két videóban lényének "minden szegletét" kibontja. Nem rózsás a kép, ez tény....

Perverzsrac 2009.03.05. 17:43:39

@Jancsibohóc: A patásördögöt nem lehet megkoronázni a duna jegén, hiszen ha ördög, akkor ugye a jég elolvad tőle azon nyomban. Tehát a szoci félelmek már emiatt is alaptalanok. Vagy lehet király és nem ördög, vagy ördög de akkor nem lehet király a duna jegén:)))

tudi 2009.03.05. 17:45:11

@Seduxen: Köszönöm mester, hogy erre a hibára felhívtad figyelmem. Ilyet leírtam most akkor elhatárolódom magamtól és megyek a sarokba térdepelni:)

Kampfer 2009.03.05. 17:48:42

Szerinte nem orbánt kéne a Duna jegére barátaim! Hanem a mohácsit meg a szadeszt a dunapartra! Előbbi változást hozna, utóbbi SZABADSÁGOT!
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 17:48:44

@*kerengő partvis*partizánlány*: a mi drága gazdaságunk nagyobbrészt a multinacionális vállalatok leányvállalataiból. Adócsökkentéssel ezeket a szeretnivaló vállalatokat segíted.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 17:57:54

@Megélhetési rasszista: ezek a nem szeretett vállaltok családok tízezreinek biztosítanak megélhetést. amúgy igazad van, de akkora a szar, most a legkisebb rosszat kellene választani. vagy szerinted a dolgozó réteg még erősebb adóztatása , ill feri bármely eszement ötlete segít?
nem kellene, csak most az egyszer ebben a büdös életben, azt átvenni a nyugattól abból az utált, szar kapitalizmusból, ami jó?mér mindig a saját fejünk után akarunk menni? nálunk vannak a világ legokosabb politikusai? nálunk van a legjobb válságkezelő stáb? egyszer az életben legyünk már okosak, és túlélhetjük ezt a szart.

Kampfer 2009.03.05. 18:02:32

Szerintem alap! Mindenkinek javaslom megnézni! Csak 5perc! Ütős!
Ti liberális mocskos férgek! Szadeszes lágerlakók! Erről beszélünk ti köcsögök...

kuruc.info/r/35/36477/
Kampfer
(munkvera dögöljön meg!)

mind2 (törölt) 2009.03.05. 18:11:27

Ide is beillesztem :::)))
azt írja a Paul Lendvai a Der Standard-ban, hogy a feri egy korlátozottan cselekvőképes helytartó :
Vagyis :

B) Korlátozottan cselekvőképes minden olyan kiskorú, aki a tizennegyedik életévét már betöltötte, de a tizennyolcadikat még nem, és nem cselekvőképtelen, továbbá az a nagykorú is, akit a bíróság cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezett . Cselekvőképességet érintő gondnokság alá helyezésre kizárólag a bíróság jogosult és az is csak a törvényben megszabott feltételekkel. Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá azt a nagykorú személyt helyezheti a bíróság, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - pszichés állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt - tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent . A belátási képességet csökkentő "pszichés állapot" ezekben az esetekben többnyire szerzett elmebetegségeket jelent, melyek orvosilag kezelhetők és gyógyszeresen befolyásolhatók. A szellemi fogyatékosság viszont rendszerint veleszületett, stabil állapotot jelent. A szenvedélybetegség leginkább alkoholizmusban és kábítószer-élvezetben nyilvánul meg.

Nem tudtok nekem is valami új nevet, látom, itt már mindenki nicket váltott :)
Új nickemre javaslatokat : " Reform " jeligére küldjetek. Előre is köszi.

Perverzsrac 2009.03.05. 18:26:33

@Sunlounger: naaaa. Ne csúsztassunk.
97-ben még a régi rendszer szerint ment a dolog. Az egyetem 5 éves képzés!!!!
A mostani ALAPKÉPZÉS 6 félév amire jön 2 év mesterképzés. Alapképzés után csak főiskolai oklevele lenne. Ők viszont ha jól értem egyetemiről beszélnek.
Más kérdés, hogy vicc az az intézmény, ezt magam is tudom hiszem a 2. diplomámat ott raktam le:)))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 18:28:13

@mind2: Értelek, de aa agybetegeket betegeket kórházba viszik és ha nem beszámíthatóak, nem is vonhatóak felelősségre. Márpedig az itt nagy számban jelenlévő nácziak ezt szeretnék. Maradjon csak ferkó normális, és juttatunk neki egy lámpaoszlopot, Kampfer barátunk óhajának megfelelően.Egyébként igazad lehet, van valami agybaja, de hogy nem a földön jár, az egészen biztos.

veszélyes háziasszony (törölt) 2009.03.05. 18:31:41

@*kerengő partvis*partizánlány*:
aa agybetegeket betegeket
na ezen konkrétan lefordultam a székről : XD XD

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.05. 18:33:36

@mind2: Kedves mind2, felmész a kaccsolatra (imádkozunk a lelkedért addig), nem a Feri blogra kattintasz, hanem csak simán a blog részre. Beleolvasol 1-2-be, és nickek tárháza fog megnyílni előtted!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 18:37:41

@veszélyes háziasszony: nem kiröhögni na, kapkodtam, mert összevissza rohangálsz, féltem lemaradok.:)))
Deörülök, hogy tetszett:DD

veszélyes háziasszony (törölt) 2009.03.05. 18:41:25

@VonPerez /az ellenzék "dákó kardja"/: már megoldottam, ha nem figyeltél rájössz magadtól.....
Arra gondoltam, tudatot hasítok magamnál, és előbb egész KK Európa nevében hitelt kérek, ha nem adnak megreformálom az EU- t meg a bankjait, aztán visszavágok a nagypofájú Baracknak, hogy nem dumáljon, ha Rockefeller segítségével elszívják előlünk a pénzt, aztán legyőzöm patásördögöt, és a legvégén leváltom a népet.
És ha mindez összejött, lelövetem ezt a szemét Paul Lendvait.
Na. ;)

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.05. 18:46:25

Friss hír: Egy magyar család házára molotov koktélt dobtak.
Akkor, most a cigókból kiindulva, mi lenne, ha mi is elkezdenénk rasszista indíttatásról beszélni??? Ennyi erővel mondhatnánk: biztos romák voltak. Ez rasszizmus, üldözik a magyarokat! De, mi nem vagyunk ők. Ez a különbség. Bár meg sem lepődnék, ha kiderülne mégis romák voltak :-/

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 18:52:35

@veszélyes háziasszony:ez is azt álmodta, komp lesz, de nem komp lett.)))
*5* az összefoglalóra!
Érzem, megint robbanni fogsz:))tennap csúnyákat , ..írtál, ajajjj...vigyázz, mert ciántablettát kapsz Kunczétól.légy vidám:))

Zep 2009.03.05. 19:00:21

Szerintem ez a nő egyáltalán nem intelligens. A szókincse kb. 50 szóval több mint a fajtája átlagának, de ez kévés. Minden verbális megnyilvánulása olaj a tűzre, vegyék már észre a fasz szadeszesek.

Kisangyal 2009.03.05. 19:15:40

Van egy nagy problémám, nem tudom megnézni a videókat :(((

veszélyes háziasszony (törölt) 2009.03.05. 19:24:03

@*kerengő partvis*partizánlány*: na itt is lelépek ::)))
Hogy tegnap mit műveltem , az a már említett epe miatt lehetett :) De még mindig hányingerem van.

@Kisangyal: lehet, jobban jársz vele ha nem nézed meg. még mielőtt te is kidobnád a taccsot ::)))

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.05. 19:24:17

@Kisangyal: Nekem is volt ilyen problémám. Én úgy oldottam meg, hogy megnyitottam egy másik lapot a böngészőbe (itt beállítottam úgy, hogy a képernyőn maradjon a videó) majd átmentem a a másik lapra és vissza. Remélem nem voltam túl bonyolult :D

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.05. 19:25:29

@veszélyes háziasszony: "@Kisangyal: lehet, jobban jársz vele ha nem nézed meg. még mielőtt te is kidobnád a taccsot ::)))" >>> van benne valami :DDD

Adamow (törölt) 2009.03.05. 19:33:54

Tetszik tudni ha a szüleink tényleg belénk nevelték volna a náci erkölcsöket akkor maga első között tapasztalná ezt meg drága Mohácsi Viktória, tehát ha lehet kérni akkor ekkora ordas f@szságokkal ne dobálózzon.
Valamint, ilyen uszító, magyar ellenes beszédért más országban börit, jobb helyeken mást kapna.
Egyben viszont egyetértek vele: el kéne felejteni azt a szót hogy cigánybűnözés, csak az odavezető utat máshogy képzeljük el :-)

Megélhetési rasszista 2009.03.05. 19:55:26


Romakirálynőm, Vikhtória, ezt magyarázzád már meg légyszíves:

Amikor a telepfelszámolást koordináló iroda munkatársai megkezdték a tulajdoni lapok feldolgozását, azzal szembesültek, hogy egy-egy komfort nélküli nyomortanyára milliós szocpolt vett fel a papíron szereplő tulajdonos – aki soha nem járt Sajókazán.

hvg.hu/itthon/20090304_sajokaza_illegalis_aramfogyasztas.aspx

Kisangyal 2009.03.05. 20:04:46

Köszi, de még csak nem is látok ott semmit, csak fehér a helye... :(

Hannibal22 2009.03.05. 20:10:19

azt írja a zusa:"a szélsőségeseknek egyre inkább célpontjai a romák és más sötét bőrű személyek"
Mármint itt putrisztánban(egyesek szerint abszurdisztán) Ez mekkora poén már! Milyen más sötét bőrű személyek vannak itt említésre méltó számban?

Kisangyal 2009.03.05. 20:14:44

Segíts magadon...

Ha másnak is hasonló problémája lenne, itt a megoldás:

www.mtv.hu/videotar/?id=39161

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.05. 20:16:44

vagy csak másold be a linket a böngészőbe ;)

Kisangyal 2009.03.05. 20:26:41

@John W.: Köszi a segítséget :)

A második videót viszont nem találtam, az MTV keresője szerint nincs ilyen műsoruk. :S

Hannibal22 2009.03.05. 20:32:34

Beszarás a Miniszterelnök úr blogja:)))
Egy kedves kommentelő megoldást is nyújt a c.problémára:"A cigányság is több ágból származik,eltérő szokásokkal,hagyományokkal.M i többiek nem ismerjük Öket,mert talán soha nem voltunk kiváncsiak rájuk! Pedig lehet,hogy nagyon sokat tanulhattunk volna tőlük,és most gazdagabbak lennénk egy nagyon szép kúlturával.Tehát mi a teendő? Nyissuk ki szemünket és szivünket feléjük,igyekezzük meggyőzni öket,hogy a kinyujtott kéz segitséget ad és nem lenézést,meghagyjuk régi,ősi kultúrájukat,de megismertetjük velük a mi kultúránkkal,nem akarjuk a gyermekeiket átnevelni,csak nevelni,szocializálni...."

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.05. 20:35:28

@hannibal22: A kedves kommentelő sem lakott még cigányok közelében :D

Hannibal22 2009.03.05. 20:38:40

@John W.: Látott már cét közelről mert ezt is ő írta:"Emlékszem rá,sok évtizeddel ezelőtt történt,rokonlátogatóban volta a Somogy megyei Nagykorpádon.Éppen cigány esküvői menet vonult végig az utcán.Én csodálattal és ámulattal követtem őket,amikor egy öreg cigány behivott a házba és meghivott az asztalukhoz.A bennem lévő ismeretlen érzés,félelem leküzdése után,elfogadtam a meghivást, és maradandó,életem végéig kiható csodálatos tapasztalatot szereztem a belső életükről.Lenne mit tanulnunk tőlük! Az öregek és a gyerekek tiszteletét,az öröm átélését,a szeretetet! Most ennyi év után is köszönöm Nekik,hogy gazdagabb lettem egy ismeretséggel,egy új érzéssel. ":))))

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.05. 20:46:12

@Kisangyal: Nincs mit ;)
@hannibal22: Leírjam én is mit kaptam tőlük? Tinédzser koromban terrort, pofonokat ok nélkül, leköpködött bejárati ajtót, telehugyozott lépcsőházat, egyszer ki is raboltak (hála a rend őreinek elfogtuk őket), anyám autóját megrongálva és még sorolhatnám...

picur3ka 2009.03.05. 20:47:33

@Carnivora:

Arthur ostobabb es ferfi, kozel sem olyan veszelyes, inkabb mosolyogni valo a fogonoszhoz kepest, egyebkent szerintem, Mohacsi egy akkora verrasszista, narcisztikus, hatalom ehes, diktatorikus hajlamu, kegyetlen, agressziv szemelyiseg, hogy mertekegyseget kene elnevezni rola. Hitler az legalabb -10mohacsi egyseg.

picur3ka 2009.03.05. 21:09:50

@hannibal22:

Koszi.

Sajnos, a me -- ur blogozoja kis tortenelmi tevedesben van, nincs cigany kultura igazan, tortenelmileg, kulonbozo cigany etnikumok vannak, van amelyik csodalatos kulturaval rendelkezik, van amelyik - ki merem-e mondani - minding is a buncselekmenyekre volt berendezkedve.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.05. 21:16:52

Basszus, mik történtek itt, amíg 1,5 hétig nem jöttem föl Vastagbőrre... Meg sem próbálom behozni a lemaradást, inkább próbálok nyugodt maradni.:-S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.05. 21:24:27

@*kerengő partvis*partizánlány*:

Csak szemezgetek a kommentek között, de nehogy már komolyan vegye bárki is Idős Asszonyt!:D Már több hete azzal szórakozik, hogy különböző fake-eket gyárt.:P

gidabiga 2009.03.05. 21:34:38

@Mj:

tán vastagbőrelvonó-kúrán voltál? :)))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 22:12:36

@Mj: a partizánlány= laca42
de jó, hogy itt vagy,már hiányoltalak:))

Kisangyal 2009.03.05. 22:12:45

Röhögni fogtok, de nekem már komoly gondot okoz a hírek olvasása is. Annyira besokalltam, hogy már szívproblémáim vannak.
Hát de bakker erre már nem lehet mit mondani!!!

index.hu/kulfold/2009/03/05/a_magyarorszagi_ciganyok_vedelmeert_demonstraltak_becsben/

index.hu/belfold/2009/03/05/forduloponton_a_roma_politika/

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.05. 22:16:22

@gidabiga:

Szerintem táskában kihordta a pénzét Svájcba ...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 22:17:41

@Kisangyal: én azt is csodálom, hogy te még tudsz kisangyal lenni:))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 22:19:37

mi a fene befolyásolja a forintot éjjel? most 316.50.
percenként változik.
ja, MJ a milliomos:)))

gidabiga 2009.03.05. 22:20:02

@zero:

ha lenne mit kihordanom, már én is megtettem volna :D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.05. 22:20:52

Hát nekem az a véleményem hogy jól bassza szájba az édes anyukáját, de úgy keményen, megélhetési cigány....
Hehe vicces lesz látni ha cigányok önállóan fognak választáson indulni:)jósolok kb 0,7%-ot nekik:)

gidabiga 2009.03.05. 22:21:47

@*kerengő partvis*partizánlány*:

tegnap írtam, hogy "szeretett" miniszterelnökünk ahányszor kinyitja a száját, annyiszor romlik a forint.
ma hozzáteszem, hogy akkor is, ha valahol megjelenik, akár egy kiállítás megnyitóján is :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.05. 22:22:06

Mindjárt kezd a family guy:) inkább nézem azt, ja vettétek hogy comedy centralon egy rajzolt gyurcsány hevesen gesztikulálva reklámozza a south park 12. évadját:)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 22:27:21

@gidabiga: a mai árfolyamromlást figyelve, már akkor is romlik, ha csak eszébe jut valakinek.:)))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.05. 22:28:40

na, a forintnak, és nekünk is nyugodt éjszakát, szerusztok.

gidabiga 2009.03.05. 22:54:15

ó, a drága Vadai Ágnes!
megint okosat szólt :)

www.stop.hu/articles/article.php?id=461984

gidabiga 2009.03.05. 23:06:10

@gidabiga:
ha a cinizmusok pénzt fialna és az az államkasszába kerülne, jól állna az ország.
sőt, megkockáztatom, hogy a legjobban a világon :)))

Mouth Hero 2009.03.06. 00:01:21

Viktória a Jobbik embere. Nap mint nap bizonyítja. Sokat köszönhet a párt neki.

Kültelki Vagány 2009.03.06. 00:35:56

Hát elmegy a kurva anyjába, illetve menjen már el, légyszi, az összes jogvédővel egyetemben, akárhogyan is jön össze a cigányság integrációja a jövőben, ők pont az ellentétes irányba mennek. Nehogy már egy ilyen idióta mondja meg, mit hogyan, egy értelmes magyar mondatot nem képes benyögni, pedig igazi díszcigány, erre tanították, bemagolja a szöveget, aztán kihányja a nagyorrú médiában.

Tehát a véleményem tömören, lehet moderálni, de muszáj leírnom:

Mohácsi Viktória a kurva anyád!

(Hol lehetne ezt személyesen közölni őnagyságával?)

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.06. 01:10:50

te alternativ nobeldijas agytroszt, te.
hogy miert nem mesz el inkabb fat faragni?
Vihetned magaddal ezt a b.sz.tl.n picsat is.

ket ekkora verfaszkalapot meg nem latott a vilag.

viki, te jobban tudod meg a rendorsegnel is. menj mar inkabb vissza brusszelbe. faszfej.

öööö...izé 2009.03.06. 07:36:47

áááááááááá


ezt az öngólt:))))

Az SZDSZ meghamisította a szavazást:))))

állás:
www.szdsz.hu/


nem csinált valaki screenshotot lezárás előtt?:-)

Jim Raynor 2009.03.06. 08:23:38

lehetne ápdételni a postot mohácsiribanc ma reggeli mokkás szereplésével........a Cozma gyilkosságot szerencsétlen BALESETNEK nevezte.......

a kurva anyját......

szöszibaba 2009.03.06. 08:31:52

jótanács mohácsiribinek:

Viktória szép nem vagy, hülye ne legyél, mert így sose kelsz el :P

Nzoltan 2009.03.06. 08:34:56

@Séfbácsi:

Én azt gondolom, hogy ez jó kezdeményezés nekik. Erről szól a demokrácia. Az más kérdés, hogy a nagy pártok tőlük is elszipkázzák a szavazókat. Ennél sokkal rosszabb lenne, ha kötelezően, listáról kéne cigány képviselő hányadot biztosítani a parlamentbe.

A lista a legszarabb dolog a rendszerben. A sebbirekellők így jutnak mandátumhoz.

redriot77 2009.03.06. 09:07:41

Csak elolvastam, nem merem megnézni a videót.
Csak az olvasástól is 100fokos gőz fúj ki a füleimből, a szemem vérben forog, a pulzusom kb. 250, az artériák a nyakamon majdnem kidurrannak, és legszívesebben széttépnék mindent ami elém kerül.

Nem írom le, mit szeretnék tenni Mohácsi kisasszonnyal. Mindenkinek a fantáziájára bízom.

Agyalap 2009.03.06. 09:53:19

Csak röhögök. Ez szánalmas.
A fordulóponton a roma politika című Index cikk megmutatta, hogy a cigányoknak pontosan fogalmuk sincs arról mit akarnak - egyszerűen csak mindent.
-"A cigányok önkéntes etnikai regisztrációja". Nem ez ellen pofáztak, hogy ne különböztessék meg őket?
-"esélykiegyenlítő (pozitív diszkriminációs) kvótarendszer bevezetését." Most akkor mi van? Pozitív diszkrimináció? Miben? Ne kelljen dolgozni? Vagy nekik elég 6 óra? Vagy a felvételinél? Legyen egy sorozat oda nem való cigány a mérnökök között? Ha az általa tervezett híd leszakad, majd mondhatjuk, hogy szerencsétlen baleset volt?
-"Számonkérhető és felelős vezető". Mi van a vajdákkal? Miért pofázik minden roma szervezet másról és egymás ellen? A miniszter számonkérhető és felelős?
-Ők mondják majd meg, hogy hol a határ a gyűlöletbeszédben? Pont ők? Hallottatok már cigányokat egymás közt beszélni. Azért már megkapnák a letöltendőt most is.
-H ameg a Parlamentbe is bekerülnek, akkor verekedés is lesz, mint a jobb lagzikban? Meg beordibálás, átkozódás?
Ne csináljunk már viccet az ilyen komoly dolgokból kérem...

Mr. Acid 2009.03.06. 10:37:00

@Jim Raynor: Ezt képtelen vagyok elhinni. Ennyire csököttagyú nem lehet senki... Ezt a kijelentést hol lehetne megnézni?

Mr. Acid 2009.03.06. 10:48:48

Köszönöm, bár a tegnap esti baráti pálinkázás közben/miatt remélem erősen csuklott a nő...

mind2 (törölt) 2009.03.06. 10:58:15

Using an exchange rate of 1 EUR = 316.1677 HUF

Agyalap 2009.03.06. 10:58:17

@Mr. Acid: "remélem erősen csuklott a nő...
"
Remélem össze.

picur3ka 2009.03.06. 11:07:10

@Mouth Hero:

Szerintem ezert nem perelik be, a legjobb reklam nekik.

Most mar akkor vajon 'W' kategoria leszunk?

nol.hu/belfold/a_wiesenthal_kozpont_szolidaris_a_magyarorszagi_romakkal

Mr. Acid 2009.03.06. 11:30:24

Megnéztem, felrobbanok bazmeg!!!

redriot77 2009.03.06. 12:57:31

@Agyalap: "-H ameg a Parlamentbe is bekerülnek, akkor verekedés is lesz, mint a jobb lagzikban? Meg beordibálás, átkozódás?"

Múlt héten Farkas Flórián ott üvöltött fröcsögő nyállal a Parlamentben:
"-16 romák elleni merénylet az utóbbi egy évben
-meddig várjunk? Amíg cigány csecsemőket gyilkolnak?"

Ilyen mondatokkal próbálta csinálni a hangulatot. Flóritól kérdezném akkor:
-Hány romák által magyarok ellen elkövetett erőszakos bűncselekmény történt az elmúlt egy évben?
-80 éves öregassszony szemének kinyomása, végtagjainak eltörése, megerőszakolása, tanár meglincselése a gyermekei szeme láttára, külföldi sportoló megkéselése -> A mi türelmünk meddig tart szerinted, bazkikám??????

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.03.06. 13:37:39

Sziasztok náczikok :)

Gondoltam, írok majd valami szépet, érvelek az értetlenkedőknek, de elfogyott a türelem, pattogzik a civilizációs kultúrmáz...
maschinengewehr?

picur3ka 2009.03.06. 13:51:16

Szia!

Egy szabad orszagban meg meg lehet irni, hogy mi miert is van:

www.hetivalasz.hu/cikk/0903/feszultseget_okoznak_garazdalkodo_romak

redriot77 2009.03.06. 17:14:04

Csak megnéztem a videót, nem kellett volna. Ilyen tömény, és teljesen alaptalan hazugságfolyamot már nagyon rég nem hallottam. Egyetlen egy szó nem igaz abból amit elmondott. Remélem egyszer még felelősségre fogják vonni a rengeteg gyalázatért amit "jogvédelem" címszó alatt elkövetett.

Syr Wullam 2009.03.08. 00:58:30

Ebből nem lesz poszt?

www.mno.hu/portal/621007

A cikkben említett Bernáth Gábor -- surprise, surprise -- Mohácsi Viktória férje ...

picur3ka 2009.03.08. 08:39:24

@Syr Wullam:

Ah, errol kell, hogy legyen poszt, ez egy gyonyoru kezdet. Mindet leleplezni, az osszes tolvaj bandat!

picur3ka 2009.03.09. 00:36:55

Nahat, en kovetelem, hogy nemzeti gyasz legyen megint, a 200 labu roma zenekarral es kormanyszintu gyaszolokkal, valamint bocsanatkeressel a magyar nephez, etc.

'Ismeretlen tettes egy 31 éves nőt és kétéves gyermekét lőtt agyon'

atv.hu/hircentrum/2009_mar_bartfa__a_szaunaban_lottek_agyon_az_anyat_es_2_eves_gyermeket.html

Sajnos, en normalis vagyok, s tudom, hogy ez megtortenik minden napszinte, s kriminologiai ismereteim szerint legvaloszinubb tettes az apa, vagy hasonlo kozelallo, szoval en nem kialtok rasszistat, de kovetelem, hogy mindenki ugyanugy megkovesse az aldozatokat, es napmint nap tegye azt, mert ilyen gyakran vannak. Koszonom.

süti beállítások módosítása