Skip to content


       Szűrés lista

Egy tanár levele

A Független Újságírók Szövetségének honlapján jelent meg ez a levél:

 

Egy tanár levele

 

"Ez most rasszizmus.. 

Egy magyarországi általános iskolában tanítok középkorú tapasztalt kollektívában. Településünk nem Borsodban található, még csak nem is a közelében. Tágabb környezetünkben alig jelent problémát a cigánykérdés egyelőre. Bár egyik alsós gyerekünk a tanító nénijének már beszólt a minap, hogy "hiába dumál, mer mán úgyis mink vagyunk többségben!" 

Iskolánkban félévzáró értekezletet tartottunk, melyen a szokásoknak megfelelően értékeltük az osztályok teljesítményét elsőtől nyolcadikig. Az alábbi értékelés az elsősök osztályfőnökétől és napközis nevelőitől származik, akiknek a nevét (mint ahogy iskolánk, településünk, megyénk és jómagam nevét sem) nem teszem közzé, okulva egyebek mellett a tanárverésekből és a miskolci rendőrkapitány esetéből, aki bátorkodott szakmai kérdésekben tényeket közzétenni a cigánybűnözésről - szóval, mert félünk. A pedagógus kollégák szavait, mondatait szó szerint közlöm. Nem rendszereztem tematikailag a mondatokat, úgy írtam le, ahogy azok elhangoztak. 

1. osztály félévi értékelése (2008/09): 

Az osztályomba járó gyerekek túlnyomó többsége kritikán aluli képességekkel és szülői háttérrel rendelkezik. Mindössze négyen vannak, akik megfelelő családi háttérrel rendelkeznek. Szaguk alapján - nem félek kimondani - magamban büdösekre és illatosokra osztom az osztályt. Ha szóvá teszem a szülőknek, hogy a gyerekük mosdatlanul jön iskolába, ordibálnak, fenyegetőznek. Mi köze hozzája, magának az a dolga, hogy megtaniccsa! Vannak, akiknek a kezén hétfőn még ott van a pénteki vízfesték nyoma. Volt, akinek a ruháján és a hajában hetekig ott volt az ételmaradék. Már pedig nem fogom hagyni, hogy büdösen, koszosan járjanak az osztályomba! (Megjegyzés: Van, akinek retkes a bőre, és gyakori a tetvesedés az iskolában.) A gyerekek követelőzők, akaratosak, hangosak, türelmetlenek, irigyek, koszosak, mosdatlanok. Vannak közöttük, akik éheznek, és ez számukra fizikai fájdalmat okoz. 

Az az igazság, hogy többek szüleit kiskorúak veszélyeztetése miatt fel kellene jelentenünk. Egyelőre nem tettük, mert bizonyítani is kellene, és ki tudja, mi lenne a következménye. A minap este felhívott otthon mobilion az egyik gyerek családja és megfenyegetett. Senkinek nem adtam meg a mobil számomat. A Családsegítő Szolgálatnak szóltunk már, de a szolgálat munkatársainak segítségét is durván visszautasítják. Az osztályban többeknek nincs téli ruházata, a legnagyobb fagyban is vászoncipőben járnak, de kólára, chipsre és ékszerekre valahonnan futja. 

A képességeikről szólva: A szóbeli kérdéseket nem értik, nem fogják fel. A betűk hangjait nem hallják meg, nem tudják értelmezni. Nem tudnak egymással játszani, csak veszekedni, és egyfolytában ordítoznak. Némi javulás, hogy az osztály legdurvább gyereke már nem verekszi végig az egész napot. 

Négy gyerek kivételével nem tudnak semmit, nem ismerik a betűket, a számokat. Hazudnak és lopnak, pedig csak 6 évesek. Nem úgy lopnak, hogy elcsenik az asztalról a radírt vagy a ceruzát, hanem előre megfontoltan, kitervelten. A lányok erőszakoskodnak a fiúkkal. Rájuk másznak, tapizzák, csókolgatják őket, a fiúk igyekeznek menekülni. Az iskolai élet egy végeláthatatlan küzdelem az osztályban. 

Semmit sem érnek a tanult és a korábbi osztályaimban sikerrel alkalmazott pedagógiai módszerek, pedig azokban az osztályokban is volt gondom bőven. Amíg egy szót leírnak, kétszer-háromszor beesnek a pad alá, mert nem tudnak egy helyben ülni. Tudják viszont betéve a Tv-sorozatok tartalmát. Éjszaka is a Tv előtt ülnek, mert elmondják, hogy mi volt az esti horror és pornó filmekben. Óriási bajok, súlyos bajok vannak! A minap egyikük lepisilte a másik táskáját és tetves ribancnak nevezték egymást. A könyvet legtöbbször félre kell tetetnünk velük órán, mert remény sincs arra, hogy haladjunk az anyaggal, inkább megpróbálunk a tanítás helyett nevelni, amennyire lehet. Legtöbbnek nincs felszerelése, tolltartója, tornacucca, és mellette játsszák az agyukat. 

Ha a gyerek semmit sem tanul az iskolában, akkor is jobb helyen van itt, mint otthon. Egyiküknek év eleje óta egy aláírás sincs az ellenőrzőjében, félévkor a szülő mégis rám rontott, reklamált a gyerek értékelése miatt. Folyamatosan hadakozunk a szülőkkel. Nem tudnak egy helyben ülni, egyáltalán a széket használni, nem tudnak orrot fújni, ceruzát használni. Egyik kezemmel a ceruzás kezét fogom, másikkal mutatom, hogy hova nézzen. Nem figyel fel a saját nevére! A lapot középen kezdi el nézegetni és nem a bal felső saroknál. Mint egy majom, úgy mutogatom neki ugyanazt az ábrát egyszerre a táblán, és a könyvben is, nem tudja, hogy mit kell néznie. Nem tudja, melyik a jobb és a bal keze. Nem ismerik az alatta, fölötte, mellette fogalmakat. 

A menzán nem tudja a kanalat használni. A száját teszi bele a rizsbe, úgy lapátolja be az ételt, gyorsan, mohón, mint a kutyák. Nem tudják használni a WC-t. Már az oviba sem jártak rendesen. Ha a kötelező nagycsoportba be is volt íratva a gyerek, egy napot járt, két hétig hiányozott, így ment egész évben. A leggyakrabban használt szavuk az, hogy Akarom, Akarom, Akarom!! 

Eddig az idézet. Néhány egészen elképesztő történetet kihagytam, mert beazonosíthatóvá tenne minket. Iskolánkban még valamivel kevesebb a cigány, mint a magyar gyerek. Ismerve az elsősök és az óvodás gyerekek összetételét, egy, legfeljebb két éven belül megfordul az arány. (Megjegyzem: tantestületünk nem jogosult a problémás gyerekeket tanító pedagógusoknak járó illetményre nem mintha ez megoldást jelentene, legfeljebb a fizetésünk haladná meg a százezer forintot.) 

A kollektíva amúgy kiváló, mondhatnám, hogy rutinos, harcedzett. Jól tudjuk, hogy kis újjal sem nyúlhatunk hozzá a cigánygyerekhez, amikor órán lehülyéz, tudjuk, hogy nem érdemes még csak kiabálnunk sem a kezelhetetlen tanítvánnyal, mert bejön az öntudatos cigánycsalád, ordibál, fenyegetőzik, netán kiveszi a gyereket az iskolából, mi meg bezárhatunk, mert a kritikus alá csökken a létszám. Sajnos igaza van a borsodi cigányvajdának, aki így fogalmazott a minap: egy cigánygyereknek több joga van, mint a tanárnak! 

Egy ideje észrevettük, hogy nem egyenlő mércével mérjük a magyar és cigánygyerekeket. Hátrányos megkülönböztetésben részesítjük a normális családi helyzetben lévő tanítványainkat azáltal, hogy a neveletlen és gyakran buta gyerekekkel kénytelenek vagyunk elnézőbbek lenni, mert számolnunk kell a kellemetlen következményekkel. Az integrált oktatás következtében szinte minden osztályban hátrányt szenvednek a magyar gyerekek, mert az állandó fegyelmezési kényszer tőlük veszi el az időt. Mivel a 70-es IQ fölötti gyerekeket már integráltan kell tanítanunk, alig van lehetőségünk a tehetséggondozásra. (Megjegyzem. amikor integrált oktatásról beszélünk, akkor ez iskolánkban ettől a tanévtől már a kisebbségben lévő magyar gyerekek cigány osztályokban való tanítását jelenti.) 

A cigányok parasztgyereknek nevezik a magyar gyerekeket, mégsem megy senki az ombudsmanhoz, de kikérik maguknak, ha a tanár vagy a tankönyv a cigány szót használja rájuk. 

Egyik kolléga sem cigánygyűlölő. Mi több, mi köszönünk előre az utcán a cigány tanítványaink szüleinek, igyekszünk alkalmazkodni a kihívásokhoz. Cigány tanítványaink közül van több jó képességű, tehetséges és jó modorú gyerek is, akinek az oktatására kiemelt figyelmet szentelünk, talán azért is, hogy bizonyítsuk: nem a származás alapján tanítunk és nevelünk. És ez valóban így is van. És bármennyi gond is van velük, sajnáljuk azokat a cigánygyerekeket, akik minősíthetetlen családi környezetből, koszos putrikból, netán éhezve jönnek iskolába. 

Számunkra ugyanakkor nem kérdés, hogy létezik-e Magyarországon cigánykérdés, mert mi tudjuk, a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy létezik, bármit mondjanak is a politikusok. Aki ezt tagadja és nem tesz ellene semmit, az felelőtlen és bűnös politikát folytat. Nehéz megmondani, hogy mi lenne a megoldás, és nem is a mi dolgunk, mi csak normális körülmények között szeretnénk tanítani, mert ez a szakmánk, ez a hivatásunk. De tisztán látjuk, kiket adunk tovább a szakmunkásképzőkbe, és tudjuk, hogy ha így folytatódik, 10-20 év múlva már nem lesz ebben az országban elég képzett dolgos kéz, és nem lesz, aki megtermelje a nyugdíjunkat. És azt is látjuk - a KSH népességi adatai is előrejelzik - hogy rövidesen kisebbségbe kerül a magyarság saját hazájában. S ha a többség olyan lesz, mint a mostani alsósaink - márpedig csodát a legnagyobb erőfeszítések árán sem tudunk tenni velük. 

Isten óvja hazánkat, gyermekeinket és unokáinkat!"

Én sajnos nem vagyok tanár, így el sem tudom képzelni, hogy lehet együtt tanítani a jó képességű (bármilyen bőrszínű) gyereket az írni-olvasni nem tudó, súlyos magatartásbeli problémákkal küzdő gyerekekkel ...

No de, hajrá integráció, dübörögjünk előre ... vajon van olyan politikus ebben az országban, akinek a gyermekének vannak roma osztálytársai? 

Címkék: társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr48983873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

öööö...izé 2009.03.06. 12:40:55

@Egaesz Homo: okoska: a jobb-balkéz, fent-lent-mögött-alatt-felett megtanításához, a tisztálkodáshoz, a normális modorhoz, udvariassághoz mióta kell pénz?????? (a tisztálkodáshoz persze kell pénz: majd akkor hőbörögj amiatt, hogy szegényeknek nincs pénze szappanra, ha nem dohányoznak meg isznak a szülők)

Hetfield 2009.03.06. 12:43:18

Mióta megjelent itt ez a pár hülye, Combi és Vonperez sokkal ritkábban ír :)) Érdekes... :D

A_Harlem_Fekete_Führere 2009.03.06. 12:43:19

Ahogy elhangzott mástól: gyakorlatilag az összes problémás esetre megvannak a jogszabályok, amik a megoldást hivatottak szállítani (veszélyeztetés -> kiemelni a környezetből), de nem és nem hajlandóak egy jól körülhatárolható csoporttal szemben alkalmazni őket, ill. tolják a felelősséget lefele, egészen a szegény védőnőig/tanárig, hogy miért-nem-intézkedik? Az az apróság, hogy fizikailag durván, gátlástalanul fenyegetik őket meg nekik nem számít és/vagy szimpla hozzánemértés/rasszizmus.
Rohadjanak meg.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2009.03.06. 12:43:52

Ja, igen, szegénység. Ékszerek vannak, csipsz is van, pia van, cigi van, játékgép van. Sokszor tényleg nincs: ceruza, radír, füzet, cipő...

Amikor adjuk nekik a kaját, sokszor eldobják, nem kell nekik...

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.03.06. 12:46:26

Én nem vagyok túl öreg (29), de én még kaptam tenyerest tanártól azért, mert rossz voltam órán (akkor hőbörögtem, de most már belátom, hogy igaza volt).
Ezt ma már nem lehetne megtenni.

zolcsy05 2009.03.06. 12:46:58

Most mentem el az általános iskolánk előtt segélyosztás után. Meg kellene nézni mit művelnek a 16-17 éves hatodikos,hetedikes!!! orkok az iskola előtt isznak,cigiznek. A tanárok arra se mernek nézni. Mit tehet egy 50 éves tanárnő 8-10 cigány ellen? Egaesz Homo ki a fasz vagy Te? Valami liberális majom? Látszik hogy még nem éltél cigányok közelében.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.03.06. 12:48:04

Az a szomorú, hogy a megélhetési pánikkeltők nem a tényleges integráció, hanem a bűnápolás pártján vannak. Az SZDSZ méltán csepülése helyett azt mondanám, legszörnyűbb következményei a politikai affektálásank éppen ezek között a redvás-tetves szerencsétlen gyerekek között lesz. Akiknek a szüleitől rettegve a tanárok nem mernek integrálni.

Az istenbarma Mohácsi húgyagyú szövegelése után biztos, hogy kevesebb kávébarna kap munkát (számszerűsítés nélkül azokra gondolok, akik tisztességgel akarnak dolgozni). Biztos negatív jövő várja a "megkülönböztetett hátránygondozottan" felnövő elvadult purdékat. És közben Mohácsi fölveszi a nagy lét, amiért cserébe kegyeletsértőn hazudozik. Hihetetlen.

Az a véleményem, hogy amikor polgárháború lesz, bizony lesz számos cigány is a magyar oldalon. Itt ugyanis a civilizált életmód védői csapnak össze a primitív, elbutult, elkorcsosult züllöttekkel.

SuetiMueti · http://sunbarat.blog.hu 2009.03.06. 12:48:18

@odin: akkor most küldjük ki Bécsbe az agresszíveket, hogy megmutassák miért is kell ellenük egyáltalán fellépni? :o)

Az nem normális hogy mindenkit egy kalap alá vesznek, egyik oldalról se. én pl sosem léptem fel senki ellen, nem vertem senkit, nem tűntettem de még csak nem is szóltam rá se romára, se cigányra (se törökre, se arabra se magyarra...). még akkor se amikor 16 évesen szexuálisan zaklatott egy aberrált roma, de ha majd egyszer az én gyerekemhez akar egy ilyen hozzáérni tuti hogy nem tűröm szó nélkül. Nem vagyok agresszív, de ha az ember fél, butaságra is képes

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.06. 12:49:05

@Hetfield: Ezzel most utalni szeretnél valamire? :D
Osztogassunk nekik hajszárítót, vagy mi?

Na jó, elhatárolódom magamtól.

picur3ka 2009.03.06. 12:51:48

@Egaesz Homo:

A valosag undirito tud lenni, sajnos. Miert a tanar felelossege a gyerek ehezese vagy az ejszakai porno nezese? Olyan hulyeseget beszelsz, hogy csoda , ha el nem pukkad az agyad, talan te elvarod a munkaadodat, hogy megjelenjen helyetted dolgozni, vagy szemelyesen feloltoztessen es megetessen?

Egyebkent elarulom neked, hogy tobb tanar megmosdatja es megeteti ezeket az altalanos iskolas gyerekeket, nem tartozik a munkakori feladataik koze kulonben.

Es igen, el fognak menni, mind, az orvosok, a fogorvosok, a mentosok, a rendorok, a tanarok, mind el fogjak kerulni az ilyen kozossegeket,, ahol megverik es meggyalazzak oket...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.06. 12:52:33

@Egaesz Homo:

Na igen, de a századfordulón VOLT tekintélye a tanítónak, meg nádpálcának is.

Ha dumáltál, rossz voltál, a szart is kiverte belőled, vol is rend meg fegyelem. Akkor ugyanis nem jajveszéklet senki ( a szülők sem), ha a gyerek rendre lett "nevelve" ..

De te biztos kened-vágod a hazai oktatás történetét, ugye ?

belzebubó 2009.03.06. 12:53:24

@Egaesz Homo: 100 évvel ezelőtti példával jönni az oktatás területén valóban konstruktiv. Azóta létrejött egy szociális rendszer ami akkoriban nem volt. gyes,gyed,családi pótlék,stb amit pontosan arra találtak ki,hogy a gyermeknek otthon relative nyugodt körülményeket biztositva az állam a szülőnek a nevelési feladatot adja.Nem arra adják,hogy eljátékgépezze,hanem arra,hogy ha szerényebb körülmények között is de tudjon a szülő a gyermekével foglalkozni. Ha ebbe bizonyos populációban nem fér bele az,hogy megtanuljon tisztálkodni és megtanuljon civilizáltan viselkedni,abban nem a tanár a hibás. Az állam biztositotta a feltételeket (számos nagyon fejlett országban a gyes,gyed,családi pótlék szavakat még értelmezni sem tudják,mert még csak hozzá hasonló juttatás sincs) pont emiatt is tartunk ott ahol és mégis ez az eredménye. Köze nincs a tanárnak ehhez.
Ja, és száz éve volt körmös is és nem vertek tanárokat-ha már ezzel a botor példával jössz.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.06. 12:54:20

@Tom Bobb:

jön a VASTAGBŐR, akik észreveszik, kirakják ide, és máris 200-300 ember fogja olvasni, fog róla tudomást szerezni


egy nulla lemaradt a végéről ...vagy kettő :)

Hannibal22 2009.03.06. 12:55:48

Mottó: A tények rasszista dolgok.
(Marx után szabadon) :)))
Most olvastam a Magyar Hírlap oldalán.

Jozicsenko, aki inkább lenne pék... 2009.03.06. 12:56:06

éljen az szdsz liberális oktatáspolitikája

bakker, remélem megérem, hogy hir lesz, amikor a rózsadombot fosztják ki megélhetési bodzások

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.06. 12:56:52

@A_Harlem_Fekete_Führere:

Figyu, most komolyan!

Védőnő vagy, kapsz bruttó 100 000-et.

Te kimernél menni "családlátogatásra" hozzájuk ?

Én csak úgy, ha egy TV stáb van a sarkamban .... vagy egy csapat rohamosztag ...

Jozicsenko, aki inkább lenne pék... 2009.03.06. 12:58:31

@Egaesz Homo: több pénz: bakker, mit szívsz?

adjál már nekem is, mert ilyen cuccal én is eltudnám viselni a valóságot!!

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2009.03.06. 13:01:08

@zero: Igen, bocs. Rájöttem már! :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.06. 13:01:13

Sajnos az a baj, hogy ezekből a gyerekből mind frusztrált, műveltetlen, semmihez sem értő emberek lesznek, a nagy része pedig bűnöző.

De azt tudják kántálni, hogy nincs munka ...

Igen, nincs munka a több százéerez, képzett, dolgozni akaró és tudó normális embernek sem.

Akkor hogy képzeleik, hogy a képzeltlen, munkára alkalmatlan cigányt fogja bárki is alkalmazni, amikor egy 1 állásra 100-an jelentkeznek?

El kellene SŰRGŐSEN gondolkodniuk, hogy ŐK mit tesznek a beilleszkedésért ..

Mert ez kétoldalú dolog ...

Zorro2007 2009.03.06. 13:02:51


En csak egy megoldast latok a ciganykerdesre:

be kell vezetni, hogy aki nem jaratja a gyereket ovodaba es altalanos iskolaba az nem kap segelyt. Minden honap vegen az iskola ( es nem a tanar) leigazolja, hogy elehget volt-e vagy nem.
Ezt kemenyen begrehajtani megvarni mig a mostani ciganyok kihalnak es remenykedni, hogy az igy felnott uj generacio mar beilleszkedobb lesz.

Mas lehetoseg nincs!!

öööö...izé 2009.03.06. 13:03:27

@zero: ez a szomorú-látod:

A védőnő, a jegyző, meg a gyermekvédelmis baszik odamenni, mert még intézkednie kellene, amit nem mer-nem tud.

Bezzeg a védőnő eljött hozzánk, és terhesgondozás címén elkávézgat, majd két fontos dolgot közöl 5 hónap alatt a terhességgel kapcsolatban:

1.: ne használj felhajtógázas dezodort
2.: ne egyél sok sót

Akkor megkérdezném, mi a picsára jó a védőnői hálózat?

öööö...izé 2009.03.06. 13:04:42

@öööö...izé: persze nem igazi kérdés ez...csak egy a sok rendszer, rendelet, törvény közül, aminek nincs semmi gyakorlati haszna...

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.03.06. 13:06:22

@öööö...izé: Fú, akkor te nagyon nem látod a rendszert. A gyámügyes, a családgondozó és a védőnő is kimegy a családokhoz. Persze vannak kivételek. És ezek a törékeny lánykák pedig teszik a dolgukat.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.06. 13:06:25

Egyébként nem kell ide szegregáció.
magániskolák kellenek.
A jó nagy tandíjból futja majd jól fizetett, profi tanárokra, és CMÖ iskolákra.
Inkább fizetek soksok forintot havonta, minthogy ilyen lepratelepre járjon a gyerkőc.

Persze ehhez normális ösztöndíj-rendszer is kellene, ami álltalános iskolában még nehéz ügy.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.06. 13:07:58

@öööö...izé:

Nos igen, az egész rendszert komplexen kellene kezelni ...Szerinted Hiller és Szűcs Erika leülnek és kidolgoznak valami új kemény programot ? :)

mind2 (törölt) 2009.03.06. 13:08:18

@zero: de az a porosz rendszer volt nem a divat-liberális :) Arra épült, hogy alapokat adjon pl. értékrendet tekintve : tisztelet, fegyelem, hazaszeretet, önuralom, stb.
Jajj már ezekkel az avítt szarokkal jössz te is ? ;)

És egy halk kérdés : HA a sokszínű cigány nép annyira ragaszkodik a hagyományaihoz, HA annyira szereti az utódait, ahogy azt fennen hangoztatja , HA annyira ki akarnak emelkedni a szarból, HA annyira egységbe akarnak tömörülni ...stb. AKKOR . miért nem járatják a kölykeiket iskolába ? AKKOR - már csak szeretetből is - miért nem akarnak jót nekik ( mint mi parasztok, akik azon vagyunk, hogy " de legalább a gyerekeinknek jobb legyen " AKKOR miért nem termelik ki a maguk soraiból a tanítóikat, orvosaikat, tudósaikat, szociális munkásaikat stb. ? HOL vannak, ha a maguk felemelkedését kéne segíteniük saját maguknak ? Iskola van, segély van, ingyen tankönyv van, ösztöndíj van.. minden van ba***ák meg, csak az akarat és az intelligencia nincs meg. Márpedig azt mi, parasztok nem tudunk adni. De én meg fizetni sem akarom azt a luxust, hogy a purdék a fényre jönnek, a magyar paraszt meg halálra aggódja magát azon, hogy szüljön -e egyáltalán egy gyermeket..... Véget ért a hallgatólagos birkalétem. Köszönöm viktória a segítséget.

Hetfield 2009.03.06. 13:09:42

@zero: Múltkor olvastam az egyik blogon, hogy egy cigánycsalád kiment svédországba, ott akartak letelepedni. Persze se svédül, se angolul nem tudott senki, erre megkérdezték tőlük hogy akkor mégis mit akarnak itt csinálni? Gondolták hogy kapnak lakást, meg segélyt, és közben keresnek valami munkát. Sajnos csak egy repülőjegyet kaptak visszafelé :D

belzebubó 2009.03.06. 13:10:19

@Zorro2007: ezt konkrétan Dány (Gödöllő melleti község) polgármestere bevezette pár éve, azt a meghurcolást amit annak a szerencsétlen polgármesternek át kellett élnie a liberális sajtótól,senkinek nem kivánom.

Grafikuszoli 2009.03.06. 13:10:26

Még azt is aláírnám, hogy az általános iskola feladata a nevelés. De úgy igen nehéz nevelni, hogy az égvilágon semmi nem motiválja a gyerekeket. Én sem olyan régen voltam kisiskolás. Akkoriban az volt a helyzet, hogy körmös, meg kukoricántérdepeltetés nélkül is tudtam normálisan viselkedni, mert egyébként otthon jött a felelősségrevonás. Ráadásul ott volt előttem példaként a szülő, vagy az idősebb unokatesó, akiken láttam, hogy ahhoz, hogy előbb-utóbb meg tudjak élni, az iskolát komolyan kell vennem.

Ezzel szemben a levélben emlegetett nebulók mit látnak otthon? Papa-mama tesped naphosszat, havonta egyszer elmennek a segélyért (mondjuk akkor papa lehet, hogy kicsit ittasabb lesz és spontán leoszt egy fülest), ha valaki meg beszól, akkor majd szólunk a pereputtynak és agyba-főbe verjük. Súlyosabb esetben megyünk panaszkodni. Ezzel szemben kóla van, csipsz van, digi TV van. Dolgozni nem kell, csak jó sok gyereket szülni, de azt meg analfabétán is meg tudjuk csinálni.
Ilyen helyzetben mi a francért tanulna? Mi a francért tisztelné a tanárt?

Jozicsenko, aki inkább lenne pék... 2009.03.06. 13:10:43

@Zorro2007:
1. szlovák modellnek része: 3 gyerekig csp, utána az adódból vonod le: remélem meglépik
2. már 2002ben terv volt, sőt Orbánék kezdték bevezetni, de Megyo persze lesöpörte az egészet, ők tudják (most hozzák vissza, 14-18 év között nem jár alanyi jogon, csak ha jár a gyerek suliba)
3. amerikai mintára a sulik kapujába beléptető, szonda, fegyvervizsgálat, ha bukik, azonnal büntetés, a 3. után csak kap az anyjától

A_Harlem_Fekete_Führere 2009.03.06. 13:11:38

@zero: én a rohamosztagot kérem + tanúvédelmi programot... de komolyan, nem ezt csinálják?! Kiáll valami vízfejű barom és aszongya: "háát ezek egyedi esetek, a .... szolgálat statisztikái szerint nincs komolyabb probléma. Ha van miért nem jelzik a kollégák? Kérem kapcsolja ki". Közben nagyon jól tudjuk (ők meg még jobban), hogy miért nem: mert az élete, családja, biztonsága fontosabb. És mert tudja, hogy magára marad, nem kap segítséget senkitől. Csak ismételni tudom magam: rohadjanak meg. Mind, akik ilyen helyzet megteremtésében/fenntartásában szerepet játszottak.

öööö...izé 2009.03.06. 13:11:39

@BálnaUhr: feleségem terhes, keresztanyám családgondozó, én meg orvos vagyok

A véleményemet az formálja, amit így látok-hallok-tapasztalok.

Nem a kivételekről beszélek, de szerinted az ország néhány százezer veszélyeztetett cigánygyereke közül hányat emeltek ki tavaly a fenti szolgálatok képviselői???

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.06. 13:11:39

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

Olyan már van.
Amerikai Alapítványi Iskola.
Óvoda, általános iskola, gimnázium és szakközépiskola

www.aai.co.hu/bemutatkozas.html

Vajon hány szegény sorsú, de okos roma gyereket látsz a tablókon?

www.aai.co.hu/tablok.html

Hannibal22 2009.03.06. 13:11:47

@Zorro2007: Nem kellene itt bevezetni semmit mindössze ALKALMAZNI A MÁR MEGLÉVŐ TÖRVÉNYEKET!!!(a kiskorú veszélyeztetésére vonatkozót elsősorban)Különben is járatják ezek iskolába de ez ilyen formában egy nagy semmi.Követelni,fegyelmezni nem lehet...akkor meg mi értelme?? Ja,és el tudsz képzelni egy olyan tanárt aki nem igazolná,hogy a purdé iskolában volt?? Szerinted a rokonság nem verné azonnal agyon szerencsétlent ha miatta ugrana a segély?

öööö...izé 2009.03.06. 13:12:31

@zero: ó persze:) tegnap este emiatt nem aludtak...

gidabiga 2009.03.06. 13:14:21

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

jó neked, hogy tudsz fizetni magániskolát.
nem irigységből, csak megjegyeztem.

ahol felnőttem,rengeteg cigány volt, sötétedés után már nem lehetett az utcán lenni, csak nagyobb társasággal vagy felnőttel.
ma már a felnőtt sem akadály nekik.

ahol most élek, szerencsére az a kevés cigány ,aki itt van, igyekszik beilleszkedni, járnak iskolába, tiszták, a szülők dolgozni akarnak és dolgoznak is.
érdekes módon kapnak munkát.
pedig csak annyit tesznek, hogy tiszta a hajuk, a bőrük, a ruhájuk.
és az iskolában sincsenek a gyerekek kiközösítve.
egy problémáról tudok, az egyik lopott a pedagógustól, kiderült, behívták a szülőt, az apja akkora pofont adott a gyereknek az osztályban, hogy a kölyök elterült.
azóta nem hallottam, hogy megtette volna.


szóval nem a pedagógusok felelőssége, nem a mienk, hanem az övék.

eszkep 2009.03.06. 13:15:18

@_alesi_: A Hepatitis-t kifelejtetted...

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.03.06. 13:16:20

@öööö...izé: Az enyémet meg az, amit én tapasztaltam a gyermekvédelemben az elmúlt években. Például a Hevesi kistérség hozzám tartozik, leellenőriztem, sőt egxszer Krakkóban szívtam vagy 4 órát. Hihetetlen milyen munkát végeznek ott a családgondozók, meg a védőnők.
Az orvosok meg éppen azok, akik basznak jelezni a gyermekjóléti szolgálatnak. A védőnőktől érkezik a legtöbb jelzés.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.03.06. 13:17:13

@BálnaUhr: És a jegyzői gyámhatóság emel ki acsaládból, nema családgondozó...

öööö...izé 2009.03.06. 13:17:54

@BálnaUhr: hát akkor neked több rálátásod van, az biztos. Ennek fényében válaszolnál az előző kérdésemre?

Nzoltan 2009.03.06. 13:19:14

Egyik ismerősöm tanít olyan iskolába, ahol nyolcvan százalék feletti a kisebbség(?). Ha jönnek fentről okosok a bemutató órákra, szólnak a legproblémás gyerekeknek, hogy ne is menjenek aznap iskolába. Persze ezzel sem jobb, mert a fejesek nem látják a problémákat. De az igazgató segget nyal.

A_Harlem_Fekete_Führere 2009.03.06. 13:20:02

@BálnaUhr: és meg is teszik? mert kiemelnivaló éppen akadna elég...csak akkor ugye oda a megélhetésük, emiatt viszont borzasztó "családszeretőek"

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.03.06. 13:20:52

@öööö...izé: Azt meg lehet nézni a ksh-s adatok között, hogy mennyi ilyen eset történt, de külön nincsenek nyilvántartva a parasztgyerekek és a cigánygyerekek.

Nzoltan 2009.03.06. 13:21:32

Párom régi osztálya többnyire is cigánygyerekekből állt. Ha jöttek órát nézni okosok, illatosító és füstölő kombóval nyomta el a mosdatlan gyerekek szagát.

belzebubó 2009.03.06. 13:22:20

@zero: Az osztrák iskolába már óvoda alsó osztályában be kell jelentkezni ha az ember a kölkét általános iskolába be akarja juttatni,mert a várólista több év. Azt hiszem havi 40.000 Ft ez a legoccsóbb a külföldi iskolák közül. A brit iskolának (III.ker.Kiscelli utcánál) nincs a honlapján ára,emailben adnak választ,tele Samsungosok kóreai gyerekeivel,a rendes amerikai iskola (nem a felekezeti zsidó iskola) pedig 15000 dollár körül van évente de minél magasabb osztályba jársz annál többet kell fizetni.
Hátrány,ha magyar egyetemre felvételizik,nem árt a külön tanár mert olyan hátrányban vannak a magyar állami iskolákkal szemben a felvételiket tekintve,hogy csak na!Legalábbis ez volt még pár éve.

Geza 2009.03.06. 13:22:52

@_alesi_:
Én a tetvesekkel kapcsolatban csak egy dolgot nem értek: miért nem lehet akkor már kopaszra nyíratni a tetves gyerkőcöket? Nincs haj - nincs fejtetű, ez ilyen egyszerű lenne.
(Plusz lenne egy halom bőrfejű cigánypurdé, de hát ezt a kis identitászavart csak kibírják :)...)

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.03.06. 13:22:56

@A_Harlem_Fekete_Führere: Alapesetben megróbálják a családgondozást, mert az az első, hogy a gyerek a családban maradjon. Súlyos esetben meg is teszik, igen. egy másik kérdés persze, hogy ezek közül nagyon kevés család működik együtt, ami neki kötelessége lenne.
Heves megyében úgy 400 gyerek van szakellátásban.

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2009.03.06. 13:23:43

Egyébként az igazgatónknak van egy ötlete, ami majdnem akkora durranás lenne, mint a monoki példa, de erről (talán) még nem beszélhetek. Ha ez sem segít, végünk van.

Kár, hogy elmegyek és nem tudok részt venni benne.

Geza 2009.03.06. 13:26:16

@Egaesz Homo:
Téged meg az közléskényszered alól kéne már felmenteni, te szerencsétlen. Csábítsd már el inkább az Idős Asszonyt, szép pár lennétek :).

belzebubó 2009.03.06. 13:28:48

Ez a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola árlistája,tévedtem,nem 15.000 dolcsi per év már az iskola,hanem kicsit több.
www.aisb.hu/DOCS/2/Fees2008-2009.pdf

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.06. 13:30:20

@gidabiga: Nem tudom fizetni, de megpróbálom, max. nem lesz pénz haszontalan baromságokra.
Inkább arra költsem, mint benzinre, sörre vagy kábeltévére.

belzebubó 2009.03.06. 13:35:11

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Ha neked az évi sör,benzin és UPC mellőzésén bejön 19.000 dollár ami mai árfolyamon 5 milla, akkor nagy lehet a fogyasztásod :)))
De aztán ilyen isiben az iramot is kell tudja tartani a gyereked a többi nebulóval.Abban pedig benne van a kábeltévé.

picur3ka 2009.03.06. 13:36:58

Aaaa, kiemeles, birosagi ugy, europai emberjogi birosag, ugyanez szegregalasban is...

A problemak itt mar tulnottek mindenen az elmult 2 evtized aldastalan tevekenysege kovetkezteben ez mar csak reprodukcioja egy eletvitelnek, amikor kiskoruak - 10-12- isznak, dohanyoznak, drogon vannak, akkor itt a statisztika nagyon fontos lenne a karosodas szempontjabol is es a leendo gyerekeik ertelmi, egeszsegi allapota szinten egy sulyos - rasszista meglehet - problema lesz.

De az eredeti problemak is megvannak, nincs kulturalisan irasos hagyomany, innen az iskolaidegenseg, szinten nincs borton, rendfenntarto fogalma, innen az ellenallas. Es bizony meg mindig el bizonyos kozossegekben a kirekesztes, megvetes - ami egyebkent termeszetes, osi buntetesi forma - a beilleszkedokkel szemben.

Hab a tortan: a bekesebb, szegeny reteget egy kisebb, sajat etnikumu reteg kizsakmanyolja, megfelemliti es moslekul fizetett bunozesre kenyszeriti. Igy lesz a megelhetesi bunozes, szervezett bunozesse. Amikor ezek megszedtek magukat , elkezdenek terjeszkedni a putrisoron kivulre, falu, varos, es igy tovabb.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.06. 13:38:38

@picur3ka:

Mohácsi Erzsébet pont egy szegregálva oktató iskola bezárásáért harcol. Az hogy működik, hogy a szülők (!!) is elégedettek vele, nem számít. Csak az, hogy csúnya, gonosz szegregáció van.
www.fn.hu/belfold/20090127/bezaratnak_romak_iskolajat/

"akár tetszik, akár nem, azok a gyerekek speciálisabb bánásmódot igényelnek, a családi és társadalmi hátterük miatt nehezebben illeszkednek be. Ezt az ott dolgozó, jól felkészült pedagógusok is tudják, és hajlandóak őket adott esetben a kulturált evésre vagy a rendszeres tisztálkodásra is megtanítani."

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.03.06. 13:43:14

Északi szomszédunknál (Slovensko) első előtt előkészítő van nekik és tiszta cigány osztályok később is. Aki nem hiszi nyugodtan utána eredhet.

"Há ázé me cikkány fátyok?"

Nem. Mert nem ember. A fentiek miatt.

Sosem olvasok arról, hogy Szlovákiát elmarasztalta volna valamilyen EU vagy emberjogi szervezet.

picur3ka 2009.03.06. 13:44:04

@laspalmas:

Jogellenes. Es dolgoznak mar az alkotmanyon is...

en a bodzaszedes szot javaslom helyette

Nzoltan 2009.03.06. 13:46:07

@vero: Itt is csak azért, mert elszemtelenedtek. Lovat adtak alájuk és nem hogy elismernék a politikai felelősségüket a tettesek, hanem inkább a homokba dugják a fejüket. Az igazság az fáj, amitől be vannak szarva.

Hetfield 2009.03.06. 13:46:28

@laspalmas: Nah ez megér egy posztot!

sistergős gomba 2009.03.06. 13:49:59

@laspalmas:
Ez durva...
ÉRDEKLI ezeket a szutykokat egyáltalán bármi más azon kívül, hogy folyamatosan reflektorfényben legyenek? Nem volt hely a maunikasóban, vagy mi?

Johnny336 2009.03.06. 13:52:25

@movhu: Ne is írj ilyeneket, még a végén valóság lesz belőle...

Egyébként azon gondolkozom, hogy a politikusok, és közéleti jögvédők tényleg ennyire elvakultak, hogy ők elhiszik amit mondanak, hogy mi tehetünk a dolgokról? Vagy csak ez a munkájuk, ezért fizetik őket, és ők szorgalmasan, jómunkásember módjára végzik a dolgukat? Esetleg nem ebben az országban élnek?

Emlékeztetni kéne őket, hogy egy kapcsolatban két fél vesz részt. Ha a kapcsolat zátonyra fut, azért mindkét fél hibás. Nemcsak az egyik.

Rejtett a Szám 2009.03.06. 13:52:53

@Hetfield: A hajszárító király!:)) A saját hülyeségük miatt fognak kihalni.
Csak az a baj, hogy úgy mint a vírus. Először elpusztítják a gazdatestet. ( Ne legyen igazam)

Az én orosz oktatásom már egy kicsit modernebbül zajlott. Nem volt nádpálca, hanem üvegszálas CB antenna...

Másodikos koromban ketten már felmentést kaptunk olvasásból. Ez alatt az órák alatt olvastam el életem első könyvét, a Winnetout.

Harmadikban két kivétellel mindenki folyékonyan olvasott. (Na ki volt az a kettő?!)

Johnny336 2009.03.06. 13:55:04

@laspalmas:
"jól felkészült pedagógusok is tudják, és hajlandóak őket adott esetben a kulturált evésre vagy a rendszeres tisztálkodásra is megtanítani."

Engem apám-anyám tanított meg ezekre az alapdolgokra. Az óvodába-iskolába, már szobtaiszta, evőeszközzel étkező kölyökként kerültem. És nem vagyok csodagyerek. Gondolom mások is hasonlóan neveltek tudtak lenni. Akkor mégis ki a f*szom a hibás?!

VR6 2009.03.06. 14:52:15

A barátnőm egy megyeszékhely melletti falu általános iskolájában tanít, ahol szóról szóra ugyanezek a dolgok történnek meg nap mint nap. Ott is sakkban tartják az amúgy alkalmatlan iskolavezetőt a cigány szülők, a gyerekeket (a rendesebb cigányokat is) hátráltatja a jópár deviáns, közösségi életre alkalmatlan egyén.
Az iskola tehetetlen, csak az onnan kikerülő normális diák lesz tapasztalt (nem rasszista) egész életére...

Gyalogtank666 2009.03.06. 15:16:38

Ha jól tévedek a hivatkozott századelőn, ha a tanító úr nádpálcával elverte a gyereket, mert nem bírt magával, a szülőknek illett másnap bemenni és megköszönni, hogy embert farag a fiukból. Nem hőzöngeni, meg fenyegetőzni, hanem megköszönni, hogy lenyesegeti a vadhajtásait.

Carnivora (törölt) 2009.03.06. 15:24:07

@Egaesz Homo:

A hozzád hasonlókat meg betenni pár napra egy ilyen oktatási intézménybe. Szarházi. -

Vasorrú Bába 2009.03.06. 15:33:30

Keresztanyám Nógrád megyében tanítónő. Életveszélyesen megfenyegették, betörték az ablakát, mert meg mert buktatni egy olyan gyereket, aki nem tudott olvasni (negyedikben). Nem is lényeges, hogy cigány, fehér vagy kék-e a gyerek, egész egyszerűen a csodálatos liberális oktatáspolitika kiölte a tiszteletet és a fegyelmet. Soha nem vertek meg az iskolában a tanárok, mi már körmöst se kaptunk, mégse mertünk visszapofázni. Ha hülyeséget csináltam és 1est kaptam, akkor apáméktól kaptam meg, hogy milyen lusta/hülye/etc vagyok és tanuljak inkább játék helyett. Ettől rossz ember lettem? Nem, sőt, úgy tűnik, ez a helyes hozzáállás. Az ő fejükben sem fordult meg még véletlenül se, hogy megfenyegessék a tanárt. Uramisten, hogy nőhettek fel generációk évszázadokon át ilyen hihetetlen liberális vívmányok nélkül?

Ésbazmeg a CHF alapú hitelemmel is rohadjak meg, együtt a fél országgal. Azt nem tudom, hogy fogok hónap végén enni adni a családomnak. A helyzetért persze senki nem vállal helyettem felelősséget, pedig nem a válság az oka, hogy rosszabb helyzetben vagyunk, mint Szlovákia vagy Csehország.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.06. 15:37:53

a Győzike szindrómáról.

ez az, amikor a vicces netgagyi bejut a mainstream médiába. és táadásul Győző, aki talán vmi cigánytánczenekarban kontrázott hajdan, sikeres(?) és gazdag.
és közben még tapló is. vagy nagyon jól - élethűen - adja a taplót.

ez nem olyan, mint ha megnézed a youtube-on Szalacsi Sándort. vagy az önjelölt, született barom jackass-fan-okat.
vérlázító, hogy valaki a taplóságával vezéregyéniség, állócsillag tud lenni a médiafronton. és ez a követendő példa. szenny.
van még valaki, aki emlékszik a "vers mindenkinek" c. reguláris műsorra? a negyedikesek közül vajon hányan hallottak már pl József Attiláról és hányan Gáspár Győzőről? ennyire beteg a társadalmunk, hogy beteg szórakozás kell neki?

iskola? ugyan kérem. amit délelőtt megtanul, azt kétszeresen kimossák a fejéből délután a tévével.

5 éve tévé nélkül élek. egész jó.

Axum 2009.03.06. 15:47:07

Ezeket a fogyatélosokat miért nem lehet bevágni a kisegitő-iskolába mint régen?

További megoldások : Iskolakötelezettséget leszállitani 10 évre, buktatás alsóban is, a családi pótlékot az iskola kapja, cserébe a tankönyv, ebéd, sportkör ingyen lenne.

Büntetésből haza lehetne küldeni a gyereket akár pár napra is. Az USÁ-ban müködik.

Jozicsenko, aki inkább lenne pék... 2009.03.06. 15:52:04

@Carnivora: hagyd: a hülyékkel és liberálisokkal nem vitatkozunk: szerintük nekik van igazunk, szerintem a gyomorfekély nem éri meg
@Axum: jó megoldás még az ólom alapú fejfájáscsillapító is: maholnap ugyanúgy hozzátartozik majd a képhez, mint az izraeli mindennapokhoz...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.06. 15:59:04

Régen anno nekünk azt mondta osztályfönők hogy ez a munkánk, hogy bejárunk az iskolába felkészülünk, teljesítünk. Ha így nézzük tulajdonképpen az iskola többek között felkészít(hetne) a felnőtt életre, rendszert ad, esetleg díjazzák teljesítményt stb. Ez a liberális faszság, hogy nincs buktatás alsóban ezt teljesen demoralizál, nem nehéz felismerni hogy egyszerűen nem kell ahhoz teljesíteni hogy előrébb juss, aztán meg csodálkozunk hogy milyen a mentalitás. Persze ha otthon megkövetelik, és még foglalkoznak is a gyerekkel akkor a gyerek nagy valószínűséggel helyén fogja tudni kezelni a dolgokat. De gondoljunk már bele ilyen családi háttérrel, ilyen oktatási rendszerrel, felsőbb osztályok tele vannak írni olvasni alig tudó, deviáns, a teljesítményértékelést hírből sem ismerő 10-12 éves gyerekkel. Nesze neked versenyképesség, ez nem a liberális kedvenc elvével ellenkező rendszer, amit ők maguk hoztak létre???

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.06. 16:00:23

@Hetfield:
és gondolom hihető a sztori, hagy találjam ki esetleg volt ott egy terepjáró, meg csuklyás emberek ugye?? szánalmas..

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.06. 16:04:04

Rokonok laknak Felsőzsolcán, közeli boltból csak szeletelt kenyeret vesznek zárt zacskósat mióta látta hogy a helyi kisebbség fiatalja orrot turkálva fogdosták össze a pékárút. Kb erről ennyit.

Hetfield 2009.03.06. 16:08:24

@Séfbácsi: Nemnem! Gárdaszellem járt arra!!!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.06. 16:08:57

@Séfbácsi:
Na még annyit a témához, ha lefordítjuk sportnyelvre, ez olyan amit most csinálnak az oktatáson belül, hogy van valaki aki sportol, edzésre nem jár, de mindig elviszik versenyre, persze ott csak csalódás éri, egy idő után frusztrált lesz, látja a többiek sikerét, eljön a pillanat amikor már neki kellenne erőfeszítést tenni hogy indulhasson a versenyen, de mivel életében nem edzett hiányoznak az alapjai totálisan versenyképtelen, jobb hílyán azokat kezdi el hibáztatni akik még mindig versenyben vannak, ezzel viszont jól megnyugtatja magát. e logika mentén kellenne hogy lelkiismeret furdalásom legyen a nyomorban élő romák miatt?? Hát nincs.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.06. 16:12:09

@Séfbácsi:
Volt nem egy cigány osztálytársam aki érdekes módon tudott tanulni, persze ő akart is. Érdekes módon mindenhova eljárt velünk tökre elvoltunk vele, soha nem is néztük a bőrszínét vagy a származását. Eszünkbe se jutott így nézni rá.

Prakt! 2009.03.06. 16:50:03

Nekem volt egy nem roma, hanem cigány osztálytársam. Jómódú család, de a gyerek idióta volt, ezért nem szerettük, nem pedig azért mert cigány.
A szülei hoztak munkásokat, és festéket, hogy kifessék az osztálytermet. Ők vettek új táblát, és ők csináltatták meg a lámpatesteket. Ez 2002-2003 környékén volt BUDAPESTEN!

Van egy cigányszármazású barátom, a srác még anno az anyámhoz járt oviba. Szülei úgy nevelték, hogy dolgozni kell, és tanulni. A szülein lehet látni származásukat, de nem kirívó öltözködésük miatt.
A srác arról panaszkodik nekem, hogy nem talál munkát a főiskola mellett.

Nem szeretem a cigányokat, és a törzskocsmánkban sem mindenkinek a szíve csücskei, de rá nem tudnak úgy nézni mint egy cigányra! Mert ő egy dolgos, okos jó gyerek, akivel nincsenek problémák.

picur3ka 2009.03.06. 17:00:52

A nem dolgozók valóban "csak" 300 ezer, ami az összes cigány népességnek "csak" kb. az 50%-a (az egyik hivatkozott tanulmány számol kb. 600 ezres cigány népességgel).

Csakhogy ha ezen kívül még van 34% gyerek és 4% nyugdíjas korú is (szintén a tanulmányból - nyugdíjas korú, nem feltétlenül nyugdíjas), akkor az jön ki hogy az aktív korú lakosságnak csak a 12%-a dolgozik.

Ebből a mutatóból pl. az országos átlag 50% körüli, ami jelentős különbség.

Ezért nem csak és kizárólag a cigányok a hibásak, de ez akkor is egy óriási probléma (milyen mintát látva nőnek fel azok a 34% gyerekek).
gondoltam atemelem ezt egy masik blogrol, remelem, nem haragszik meg az iroja.

Ez egy tény, amit nem kellene eltagadni vagy elstatisztikázni, mert akkor sohasem fogjuk tudni megoldani.

Már az elején ott gyanús kellene legyen a statisztika, amikor a lakosság 6% cigány (lásd tanulmány), és a szociális támogatásoknak "csak" a 10-12%-át kapja.

Akkor ez 2x felülreprezentáltság, nem? :)

Marcellusca 2009.03.06. 21:50:30

Nem olvastam végig az összes kommentet, de éppen eléggé felb@sztam magam.
Még jó, hogy éjszakás vagyok és megspóroltam a kávét.
Szóval, bocs, ha valakit ismétlek.

Ismerős a helyzet. A levelet abszolute nem találom fikciónak. Sajnos egyre többet hallok ilyenekről.
Már egy másik poszthoz írtam, hogy olvastam egy tanulmányt, mely szerint az ált. iskolába menő roma gyerekek alap fogalmakkal nincsenek tisztában. Nem, nem ilyenek, hogy fent-lent, előtte-mögötte. Villa, szék, asztal, mosdókagyló, fogkefe és egyebek. Amit az 5 éves fiam (de szerencsés vagyok) évek óta használ. Mármint nem a szavakat, hanem a tárgyakat. Félek is az iskolától. Hova fog kerülni? Arra nincs pénzem, hogy magániskolába járassam. De, ha már itt tartunk (valaki említette is), hogy akik majd megtudják fizetni ... Nézz körbe! Hány roma tehetné meg (csak ezen elv alapján) , hogy odaírassa be kölkét. Van ám lóvé az alvilágban és a futtatásban.
A tanár (alapvetően) tanítson - ,ha hagyják. Nejem dél-alföldi kisvárosban volt tanárnő. Ált. isk. és gimnázium. Neki akkor lett elege az egészből, amikor a 8 általánost végzett szülő, kérdőre vonta, hogy mi jogon adott egyest a csemetéjének. Ragozzam? Egy egyetemet végzettől egy ....
Igen, pályaelhagyó lett. Most egészen más munkát végez, természetesen több pénzért. És nyugodtság van otthon, mert nem úgy jön haza, hogy akkora a feje, hogy alig fér be az ajtón. Nem idegelik fel sem a hülyegyerekek, sem a méghülyébb szüleik. És nem kell dolgozatot javítania és készülnie a másnapi munkára.

@GGerg: Öszinte részvétem és teljes elismerésem, ha még képes vagy ezt csinálni!!!

@Egaesz Homo: Nóóóórmális? Mit szívsz? Mert nagyon ütős lehet!
Lóf@sz a seggedbe. Egy meg a kezedbe, hogy tudd mi van a seggedben!!!

Ja, még el nem felejtem: mohácsiviki és munkvera dögöljön meg

málészájú tévésztár 2009.03.06. 22:58:29


Sajnos tény, hogy a levélben foglalt stílus és hozzáállás nem csak egy bizonyos népcsoportra jellemző. Többször voltam fültanúja, hogy a helyi általános iskolából hazafelé utazva úgy beszélnek a gyerekek az őket kísérő tanárral, mint egy darab szarral. És nem csak a cigányok. "Megveretlek a testvéreimmel", "Ki a fasz maga, hogy nekem parancsolgat", "Fogja be a pofáját", "Hülye kurva". Csak hirtelen néhány szösszenet, ami megmaradt bennem az elmúlt napokból. Talán a legnagyobb baj ott van, hogy a legtöbb szülő rohadtul keveri a szerepköröket. A tanárnak tanítani kell a gyereket, és nem nevelni. Az ugyanis a szülő feladata (lenne). Tíz húsz évvel ezelőtt mi volt? Ha hazament a gyerek, és panaszkodott az apjának, hogy megütötte a tanár, mi volt a fater reakciója (már egy átlagos családban)? Megkérdezte, hogy "de fiam miért kaptad a nyaklevest"? Aztán ha azt merted mondani, hogy káromkodtam/vihorásztam/nem figyeltem órán, kaptál egy olyan taslit a fatertól is, hogy az asztal adta a másikat.Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy verni kell a gyereket. De ez a fene nagy liberalizmus, meg egy újjal se érjünk a gyerekhez-felfogás is baromság. Itt valami nagyon a visszájára fordult. A szülő odaülteti a gyereket a tévé elé, és baszik nevelni. Azt hiszi, hogy azt a feladatot a tévé majd elvégzi helyette. Az öregem mondta erre régebben, hogy "fiam, pulyát csinálni mindenki tud. De felnevelni - na ahhoz már ember kell."

Vannak tanár, és tanító ismerőseim. Folyamatosan azt hallom tőlük, hogy lesz itt még lejjebb is. Például mert a gyereket nem lehet megbuktatni. Akkor sem, ha nem tud 5 percet a seggén ülni, de akkor sem, ha 3 év után gondot okoz leírni a saját nevét. Olyan lesz ez az egész, mint az usában a senkit sem hagyunk hátra program. Lesznek külvárosi és vidéki "gettóiskolák", ahová a problémás gyerekek járnak, és azok, akik nem engedhetnek meg maguknak minőségi oktatást. Pedig ismerősöktől hallom, hogy vannak nagyon okos, értelmes cigánygyerekek is az osztályaikban. De hiába is akarnak nekik tanítani valamit, ha a szülő már a tanítási nap vége előtt másfél órával az iskola előtt ordibál, hogy engedjék haza a gyereket. Otthon pedig csúfolják őket, ha tanulni akarnak, ha szeretnének kitörni. Ördögi egy kör ez.

A magam részéről magasról teszek rá, hogy egy gyerek (vagy annak családja) magyar, német, szerb, zsidó, vagy éppen cigány. Viszont azt is tudomásul kellene venni, hogy vannak akiknek eszük ágában sincs beilleszkedni az iskolában, az életben, a társadalomban. A kérdés csak annyi, hogy az ilyen emberek felzárkóztatását milyen áron, és meddig erőltetjük.

ionsrác 2009.03.06. 23:03:57

Úristen.
:(
Most jutottam a napi Vastagbőrömhöz, és nagyon-nagyon szomorú vagyok ettől a levéltől.

Megyek, elolvasom a kommenteket is.

Magyar Sikeresek Elitklubja 2009.03.07. 02:17:01

A helyzet az, kedves kevésbé sikeres barátaim, hogy kitenyésztettük őket.
Eztet szavaztuk megfele, elneveztük liberális (???) -nak.

"Legyetek sokan, feltéve, ha hülyék vagytok."

6 év alatt válik valakiből 6 éves személy.

Avagy 6 éves beszédképtelen ősmajom.

Késő.

Szerintem ültessünk fákat, hátha felmásznak.

Kolompár Sztárszki 2009.03.07. 02:23:17

@Magyar Sikeresek Elitklubja:

nekem is ez ugott be.
jövőkép, ellenőrző füzet:

"T. szülők

Gyermekük ma négyszer szart be.

Hódolattal:

Erősné Etelka,
zoológus

mb. osztályfőnök"

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.03.07. 08:52:10

@Egaesz Homo: te minden áron a collateral damage oszlopban szeretnél lenni? Mondjuk oda való vagy...
@málészájú tévésztár: eleget erőltettük. A jelenlegi iskolai helyzet jó részét na vajon ki(k)nek köszönhetjük? Hát persze a szabad, demokratáknak Igaz, igaz Magyar Bálint? Emlékszel még, hogy kiröhögtünk, mikor nyomattad a f@szságokat, nekünk a porosz iskolarendszer maturanduszainak? Kicsit ki is fújoltunk, de csak mert megérdemelted. Azóta adófizető lettem, és 1.8 millió társammal viszem a hátamon az országot, veled és a többi hazaárulóval együtt. De már nem sokáig mert ki fogjuk egyenesíteni meghajlott derekunkat és az utolsó amit látni fogsz, az a torkolattűz, amit utoljára hallani fogsz az a kötél recsegése, ahogy megszorul a nyakadon.
Remélem egyszer megyei (sőt helyi ök szintig lefelé) el lesznek ítélve hazaárulásért, 10 év arbeitslager, csak emlékezésképpen a régi szép időkre.

picur3ka 2009.03.07. 09:41:01

@Kolompár Sztárszki:

Hat ez durva, de sajnos igy van. A segely semmiert nem mukodik - vagyis mukodik, csak nem olyan modon, ahogy ertelmes ember kivanhatna - a semmitteves ol, butit, nyomorba dont.

Folyton az EU-t szapuljak, vagy arra hivatkoznak egyesek, de ez csak kamu, iranyvonalak vannak, a jogszabalyokat helyileg hozzak es ezek orszagonkent kulonbozoek. No-ban is jol meg van szabva meddig kaphatsz munkanelkuli segelyt. En itthon ismerek olyan hazaspart, aki 1994 ota segelybol el, nem romak, soha nem dolgoztak semmit, hat ez egy rohej...

-RS- 2009.03.07. 11:08:50

Régi olvasóként, új regisztrálóként üdvözlök mindenkit!

Nagyon fontos: higgadtnak kell maradnunk.

Nem hiszem, hogy bárki is ma már józan ésszel azt gondolná, véletlen, ami ebben a
társadalomban a cigánykérdésben történik. Nem véletlenek a különböző
bűncselekmények, nem véletlenek a felháborító provokációk (M.V.), az impontens rendőrség, a tapasztalhatóan pozitív megkülönböztetése a cigányoknak. Itt valakik tudatosan szítják a feszültséget, és ma már eljutottunk odáig, hogy csak egy szikra kell csupán, és a - jogosan - felháborodott, elkeseredett emberek majd tényleg
elkezdenek egy-két durva dolgot csinálni.

Azt hiszem, egyesek csak erre várnak.

Ezért mondom még egyszer: higgadtság.

Mielőtt bárki összeesküvés-elméletekkel vádolna meg, előrebocsájtom, hogy én sem tudom, kokrétan ez az egész cigányvédősdi, cigányfelcukkolósdi kiknek áll érdekében. Zsidók, komcsik, szabadkőművesek? Vagy egyszerűen csak mindenre elszánt gazemberek? Ki tudja... Mindenesetre a dolgok mögött nem észrevenni a tudatos manipulációkat: vakság.
A cigányság részben maga is áldozat. Eszközzé, fegyverré változtatták.

Ellenünk,"normálisok" ellen.

Gondoljunk csak bele: olyan nehéz lenne a problémákat megoldani? Persze, a cigányok tényleges felzárkóztatása, európai értékrendbe történő integrálása valóban nem megy máról holnapra. Na de a bűncselekmények felszámolása? Az csupán kőkemény rendőrséget, határozott fellépést, kellő jogalkalmazást kívánna. A cigányok nem csecsenek, akik polgárháborúzni kezdenek, annál gyá... szóval megosztottabbak. Nagyon is gyorsan "elfogadnák" az új rendszert. Mint az Szlovákiában is történt.
A lényeg: a jelenleg hatalomban lévők - és akik mögöttük állnak - mindezt nem akarják. Tökmindegy, mit szövegelnek (úgyse hisz már nekik senki). Ezért a megoldások kezdete: valódi, de tényleg valódi politikai változások kikényszerítése.

epres négercsók 2009.03.07. 12:30:52

1. Nem baj, csinálják csak ezt a retkes cigányok. Majd 50 év múlva, amikor már nem lesznek tisztességes magyar emberek annyian, hogy eltartsák őket, majd szépen ők is kipusztulnak. Ezzel az elmélettel sajnos az a legnagyobb baj, hogy szükségszerűen a tisztességes magyar ember fog előbb kipusztulni :(

2. Kezdeti óriási bruházásnak: összes kismocskot elvenni a "szüleitől", állami gondozásba tenni (de rendesbe, pl bentlakásos iskola), már nagyon korán. Szüleitől elkülöníteni, szülőket a holdra kilőni. És innentől, tényleg nagyon hosszútávú, talán csak generációk múlva érzékelhető eredménye lenne: egy pozitív, öngerjesztő folyamat. Felnőne ugyanis egy olyan cigány (roma) generáció, akik már tisztességes emberek, tisztálkodnak, tanulnak, megvan bennük az akarat a munkára, az önfenntartásra és a társadalmi szerepvállalásra. A cigány (sőt, a magyar is) gyerekek nagy része az otthon látott minta szerint él, azt viszi magával az iskolába, a szubkultúrába, majd később a saját családjába is. Természetesen vannak olyan kölykök, akikbe már genetikailag bele van kódolva, és azokkal nincs mit tenni, marad a putri. De én reménykedem benne, hogy még menthető a helyzet... vagy túl naiv vagyok? :(

-RS- 2009.03.07. 12:49:04

@epres négercsók:
Menthető, de ahhoz minimum kormányváltás kell. Talán helyesebb lenne "elitváltás"-t írnom.
Történelmi példákból kiindulva, sohasem tudták a cigányokat teljesen "megjavítani", de bizonyos keretek közé kényszeríteni őket igen. De a legjobb talán, amit egy székely bácsi mondott nekem Gyergyószentmiklóson:
"Olyanok a cigányok, mint a kártevők a fákon. Szükség van rájuk, de nem szabad hagyni túlszaporodni őket."

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.03.07. 13:14:04

Ha nekem gyerekem lesz mindent el fogok követni, hogy ne állami iskolába járjon, ha azok ilyen helyek. Anyám is alsó tagozatos tanár 30 éve. Majd megkérem őt, hogy tanítsa a gyerekeimet.

Ma is a suliban akkora tekintélye van, hogy sokszor a szülő menekül előle, mert nem hagyja magát.

A tiltás ellenére megpofozott egy gyereket, és csak 4 hónap múlva kapott egy írásbeli ejnyebejnyét. Nem is az ő osztályába járt a gyerek. Mikor csak helyettesíeni ment be és meglátta a gyerek akkor csak annyit mondott, hogy ugye tudjátok mit kapott tőlem? Volt síri csend és koncentrált figyelem.

huhaha 2009.03.07. 17:30:56

Hát nem könnyű a helyzet.
Nincs újabb 600 év, h megtanítsuk őket az alapvető szabályokra. Gondolom, annak idején is azért vándoroltak össze.vissza, mert sehol nem torelálták őket, hanem elzavarták.
Én nagyon békés, és rendpárti vagyok. Aki akar és tesz érte, h a társadalmi szabályokat betartsa, az maradhat, a többinek kotrás innen. Nem érdekel hová. Vitruskodjon ott, ahol torelálják. Nekem elegem van abból, h dolgozunk, adózunk, betartjuk a törvényeket, eltartjuk őket, és még rettegjünk is tőlük.

igende 2009.03.09. 16:58:05

A levéltartalom nagyon valószínű, annak ellenére, hogy az iskoláról szóló nyilatkozatokban őrületes, (önkéntes) öncenzúra van. Megjegyz.: az öncenzúra szót Mikszáth használta először Jókai Mór élete és műve c.-ben. Ha belegonoldsz,hogy az ált.isk. tanárok 80%-a nő, a tanytók pedig (szinte) mind, más munka nemigen van, átlagéletkor kb.42 év, ők meddig bírják? Nehezen az érteni az egészet, mindez miért? Az ideológiain kívül- ahol atitűdök, véleményrek meg effélék szerint jön a gyors szóbeli lebunkózása nnak, aki nem a bevett szavakkal ír a témáról, nincs tárgyszerű beszéd a kérdésről.

Maestro 2009.03.10. 12:32:47

Ott van elbaszva a dolog, hogy amikor az egyéves kölök bele akar nyúlni a konnektorba, a szülő ráüt a kezére, ebből megtanulja, és _ebből tanulja meg_ hogy azt nem szabad. Aztán amikor lesz elég agya hozzá, akkor meg elmondják neki, hogy azért nem, mert az fáj és nagyon nem lesz jó.

Nagyban nem hogy az első verzió nincs, de még a második se.
kicsit off:
gyámhivatalos részhez egy szösszenet, 2000-ben építkeztünk, én akkor még kiskorú voltam, apám jött haza mindig kiakadva, hogy a gyámhivatal megengedte a régi házra a bontást, de az újra nem adta meg az építési engedélyt. gyámhivatal. rulez.
on

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.25. 09:51:40

@Hetfield: és te ennek örülsz, hoyg visszajöttek???!!! te szdsz-es liberálfasiszta ! hazaáruló! nemzetveszejtő
:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.25. 09:57:05

@Grafikuszoli: régen, hoygha behívták a szülőt -hallottam megtörtén eset - és mondták a szülőnek a tanárok, hogy rosszul viselkedett a gyerek, na a szülő (vmi gyárigazgató volt) elkezde úgy pofozni a gyereket az igazgató szobájában, közben ordította, h "HÁT SZÉGYENT HOZOL RÁM? ERRE NEVELTELEK!? TE!", hogy a tnaároknak kellett visszafogni.
bizony ha az én gyerekem féregként viselkedik, bizony üssék meg a tanárok! üssék meg, ha feleslegesen felesel, meg káromkodik. (mondjuk ne azért, mert leejtette a ceruzát... tehát kell egy jó, igazságos tanár is a dologhoz).
illetve az utcán mikor hangoskodtak a gyerekek az első szembejövő felnőtt felpofozta mind!
na azok voltak ám a szép idők!
ez a mocsok világ, ejj

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.25. 10:06:42

@zero: na most a poén az, hogy az mszpsek, szdszesek, lmp-sek ilyen iskolákba járatják a gyerekeiket, vagy maguk is ilyenbe jártak, és úgy akarnak politizálni hogy azt se tudják mi van.
saját elitjéből rekrutálódik a következő elit, ezért kell egy rendszerváltás gyorsan. ezért jó radikálisnak lenni.
ezekből az mszp a tényező.
lásd mészáros antónia (este), és faterja (mintha pont te írtad volna az árokásón), gondolom rengeteg pénzt, magániskolát, nyelvtanárt ölt bele az apja mert volt miből a komcsijának.
és antón(ia) szerint a levél írója rasszista.
ha nem takarítjuk el az mszp-t meddig kell még eljátszani, h 10 év múlva megint ők nyernek

yanchi345 2010.04.22. 13:49:28

@Egaesz Homo: Tévedsz, a gyerekből embert nevelni a szülő felelőssége, nem az iskoláé.

derelyegrádi szellem 2010.04.22. 14:03:57

Nem tartozom a lámpavasazók közé, de akik ezt a most már mindenki előtt tudott és nyilvánvaló helyzetet - egyébként tudatosan és szándékosan - előidézték, azonak lógni kéne.

süti beállítások módosítása