Azt hinné az ember, hogy akit polgármesterként hűtlen kezeléssel gyanúsítanak, az nagyon-nagyon kussol, lapítva várja a tárgyalást, minél inkább igyekszik kerülni a feltűnést. Nos, Verók István, a Fidesz befolyásolta ügyészségről képzelgő terézvárosi polgármester nem ilyen.
Ő bizony interjút adott a HVG-nek, nem is akármilyet. Mondjuk azt nem tudom, hogy a lapot mi vitte erre rá, mindesetre köszönettel tartozunk nekik a Verók-portréért.
A riport egy rövid életrajzzal kezdődik: a családi legenda szerint a Verók-ős egy ízig-vérig olasz Verrocchio volt, csak az „io” kopott le az évszázadok során. „Az olasz ragadt is rám, szemben a franciával”. Apja rendőr, anyja a pártközpont külügyi osztályán francia–olasz referensként dolgozik. (Így lett Verók baloldali politikus.) István két évig dolgozott a Ganz Mávagnál géplakatosi végzettséggel, aztán 1971-től a Közlekedési és Műszaki Vállalatnál volt útlevél- és vízum ügyintéző. Közben befejezte félbehagyott középiskolai tanulmányait, és a KISZ kb külügyi osztályára kerül protokollosnak. „Nem politikai munkatárs voltam, rendezvényszervező” - magyarázza. A KISZ mellett lediplomázott: 1980-ban a Ho Si Minh-tanárképző (Eger) könyvtár–pedagógia szakán végzett. 1985-ben már a Reflektor Kiadó sorozatszerkesztője volt. Később aztán kereskedelmi és építőipari kft-ket igazgatott, előbb a magán-, majd az önkormányzati szférában. 2002-ben az Erzsébetvárosi Vagyonkezelő Rt. vezérigazgató-helyettesi posztjáról igazolt át Terézváros polgármesteri székébe.
Most pedig csapjunk bele a lecsóba, következzen minden idők egyik legviccesebb interjúja, remek mondatok Verók István gyanúsított szájából:
"HVG: Nevének eredete és önéletrajza alapján egy igazi reneszánsz ember képe rajzolódik ki: ért a manuális dolgokhoz, otthonosan mozog a számok, az irodalom, de a politika világában is. Nem túl nehéz teher ez a sokoldalúság?
Verók István: A horoszkópom szerint a Halakhoz tartozom, azaz borzasztó komplex a személyiségem. Viszont az aszcendensem Kos, úgyhogy van bennem egy kettősség: ha kell, tudok kemény lenni, de alapvetően lojális és empatikus vagyok. Polgármester kollégáim naivnak is tartanak.
(Itt a Kormányzati Jósda hatását érzem, nem akarom elhinni, hogy ezt magától mondta.)
Na de azt csak felismerné, ha netán korrumpálni akarnák!
Hát persze! Ilyenkor azonnal ajtót mutatok. Igaz, az első esetnél csak utólag vettem észre, hogy „véletlenül” az irodámban felejtettek egy üveg bor mellett némi készpénzt is. Azonnal felhívtam a jegyzőt és a pénzügyi főosztályvezetőt, jegyzőkönyvet írtunk a helyzetről, és átutaltuk az összeget a közbiztonsági alapítványunknak.
(Figyelem, Ferinek komoly konkurenciája akadt!)
És ha egy kollégáról derülne ki, hogy folt esett a becsületén, megpróbálna segíteni rajta, vagy fel is út, le is út? Az előzetesben lévő VII. kerületi szocialista polgármesternek például vitt már be bablevest?
Még nem világos, Hunvald György mennyire érintett, persze a két kerületet ért vádak sem egyformák. Ha felmerül a gyanú az apparátuson belül, rögtön felmondok az illetőnek – már három főosztályvezetőnktől búcsúztam el emiatt.
(Verók István, az erkölcsi példakép.)
Mi biztos nem bírnánk ekkora feszültségben dolgozni. Ön mivel vezeti le a pozíciójával járó stresszt? Meditációk, személyi tréner?
Nem én járok töltődni, inkább hozzám jönnek a rokonok, ismerősök. Meglehetősen erős energiakisugárzásom van. Amikor édesanyám rákos lett, különböző alternatív gyógymódokat gyakorló emberekhez vittem. Gondoltam, miért ne próbáljam meg én is, amit ők. Kiderült, hogy többféle fájdalmat tudok csillapítani, illetve megszüntetni, s ugyanúgy ragadnak rám a fémtárgyak, mint Uri Gellerre.
(Sok idióta politikus van, de ezzel a szöveggel Verók mindenkit maga mögé utasított. Remélem, megérjük még azt is, ahogy a rendőrségi bilincs ragad rá a csuklójára.)
Aztán nehogy ezt a mentalista „ragadós kezét” is félreértsék! De ha már ilyen képességek: nem érzi úgy, hogy az egész emberiség javát kellene szolgálnia, nem egyetlen kerületét?
Nem vagyok reikimester, mert ők az éteri energiát tudják közvetíteni. Én csak a sajátomat adom, és azt is csak beteg családtagoknak, mert egy ilyen „kúra” nagyon sokat kivesz belőlem.
(Azt hiszem, a cellatársak örülni fognak ennek a képességnek. A börtönben nagyon-nagyon szeretik a kézrátételt...)
Ilyen képességekkel minimum a Parlamentben volna a helye. Nincsenek ilyen ambíciói?
Terézvárosnak jól működő országgyűlési képviselője van, és a kerület csak egyet bír el. Nem is volnék alkalmas rá: nem bírnám fenékkel a sokórás üldögélést és gombnyomkodást. Nem akarok már továbbmenni, elvégre 59 éves vagyok.
(Nem bírná az üldögélést meg a gombnyomkodást??? Mi lenne vele, ha gyárban, két műszakban kéne dolgoznia? Élne még?)
Lehet, hogy nem akar menni, de még az is megeshet, hogy viszik. Legutóbb már egyenesen koncentrációs tábort vizionált magának az ellenzéki kritikák kapcsán...
Azért fogalmaztam ilyen keményen, mert ha egy képviselő-testületben az igennel szavazókat büntetőeljárás alá vonják, a következő lépés szerintem valóban a koncentrációs tábor. Pedig az ingatlaneladások ügyében alkotmányjogászi szakvélemények és az igazságügyi értékbecslés is nekünk adott igazat.
(Hejj, de szívesen megnézném ezeket...)
A rendszerváltáskor még nem tartott a hajtóvadászattól? Végtére is szép ívű párt- meg KISZ-karriert tudhatott maga mögött.
Már 1973-ban beléptem az MSZMP-be. Nem kényszerítettek, úgy éreztem, ott a helyem. Lehet, hogy rossz hír, amit mondok, de én úgy ítéltem meg, hogy az a rendszer működőképes: volt benne egyfajta szociális meg anyagi biztonság. Persze azért nem sírom vissza a szocializmust.
(Szerintem meg igenis visszasírja, mert akkor nem lenne például "Fidesz által felbújtott" rendőrség meg ügyészség, bármit megtehetnének az elvtársak. A hatalmas hitelekből fizetett "szociális meg anyagi biztonságot" meg inkább ugorjuk át, Verók így látja, és kész.)
A nyolcvanas évek közepén, könyvkiadói főszerkesztő-helyettesként nem volt lelkiismeret-furdalása a szamizdatban publikáló ellenzéki értelmiségiek miatt?
Olvastam néhány szamizdatot, de mielőtt félreértenék a helyzetet: hiába voltunk pártkiadó, amikor Kádár János Reflektor Kiadó Vállalatnak keresztelt el minket, meg is pecsételte a sorsunkat. Piaci alapon működtünk, magunknak kellett kitermelnünk a költségeket. Ezért is lazítottuk a tematikát például népszerű gyerekkönyvekkel, módszertani füzetekkel.
(Értitek, ugye? Pártkiadó, de nem "olyan".)
Nehéz idők lehettek. Aztán 1990 után még innen is volt feljebb: önkormányzati cégek vezetése, meg a polgármesterség. Mondja, hogy csinálta, hiszen nem is terézvárosi lakos?
Ezer szállal kötődöm Terézvároshoz, itt jártam bölcsődébe, óvodába és szakközépiskolába, majd a helyi Kereskedelmi és Iparkamara elnökhelyettese voltam. A rátermettségről annyit: a Terézvárosi Kft.-ben hét fővel 60 millió forint nyereséget realizáltam 1998-ban; pár évvel később pedig 3 milliárdos hitellel terhelt gazdasági pokolból hoztam ki az önkormányzatot.
(Ilyen egy igazi gazdasági szakember. Terézváros csak hálával tartozik neki.)
Ha ennyire tehetséges üzletember, miért nem csinál bizniszt a festményeivel is? Megtudhatjuk, milyen stílusban fest, hol találkozhatunk a műveivel?
Impresszionista stílusban alkotok, különböző, a fejemben meglévő impressziók alapján viszek a vászonra dolgokat. Többen felajánlották már, hogy kiállítják a képeimet, de amíg polgármester vagyok, szó sem lehet erről. Nem szeretném, ha a pozícióm miatt állítanák ki a műveimet."
Nos, eddig az interjú, köszönjük szépen mégegyszer a HVG-nek és Verók Istvánnak.
A Vastagbőr stábja ezúton üzeni a polgármester úrnak, hogy reményeink szerint hamarosan sok-sok ideje lesz festeni. A műveket mi is szívesen megnéznénk, de lehet, hogy az ügyészséget is érdekelnék. Valószínűleg szép nagy házakat szokott festeni Verók. Csak úgy, impressziók alapján...