Skip to content


       Szűrés lista

Káosz a köbön

Az SZDSZ nagy meglepetésjelöltje, Bokros nem vállalja.

"sértő még a gondolata is annak, hogy a hírnevemet, hitelességemet odaadjam egy olyan programhoz, amelynek a sikerében nem bízom". Márpedig a szocialista párt mereven elzárkózik az én programomtól" - állapította meg.

Szóbakerült Gráf József agrárminiszter neve, ő azonban nem is tudott arról, hogy jelölték.

Egy héttel ezelőtti mondatait most is fenntartja:

„Nem vállalnám, mert ehhez jobb szakember kell.”

A már korábban szóbakerült Glatz Ferencet is újra elővették, ő viszont levélben kérte Gyurcsánytól, hogy vegyék le a kormányfőjelöltek hosszú, gyakran változó listájáról.

Felmerült régi tippünk, Bajnai Gordon neve is.

Végül a legutolsó hírek arról szólnak, hogy Kiss Péter kancelláriaminisztert jelölik.

Még a végén tényleg az esti lottóhúzással együtt fogják eldönteni...

Címkék: politika közélet abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr721031349

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mouse Pad 2009.03.29. 20:22:16

A libás tömeggyilkos lesz a nyerő miniszterelnökjelölt? :)Épp egy hete írtam: "aligha lesz két hét alatt más jelölt (talán az egyetlen esélyes, aki mögött teljesen ő áll, az a libás tömeggyilkos, a Bajnai gyerek)" Na, kérem? Végül is Kun Béla, R…

Trackback: Kifordított ország 2009.03.28. 18:21:03

Bye-Bye Feri!Búcsúzóul Ferinek egy lírai ballada, csak neki, csak róla, csak most, ezen a gyönyörű tavaszi napon :)   Nem maradhat ki a "Best of":

Trackback: Konzervatórium 2009.03.28. 16:41:06

Meghal a cselszövő, dúl a rút viszály: Gyurcsánynak annyi Egy langyos-kellemes tavaszi szombaton miért is menne ki az ember kirándulni a természetbe, kit érdekelnek a bagzó nyulak, amikor nincs is annál szórakoztatóbb, mint ami zárt ajtók mögött, telefüst…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.28. 15:32:05

Ez a pozíció már olyan, mint egy leprás beteg. Senki sem akarja elvállalni...

kill004 2009.03.28. 15:33:35

Feri is lemondott, de nem engedik. Kell a pártnak. :) Bohóckodás az egész....

epres négercsók 2009.03.28. 15:38:09

Basszus, mint az óvodások, komolyan. Ezt most komolyan gondolják, hogy egy miniszterelnököt egy ilyen gazdasági-társadalmi helyzetben így választanak? Az állásinterjú szokott így menni, de könyörgöm, ott aktakukacokat keresnek, itt meg az ország vezetőjét(??)/megmentőjét (??)
Ez már szánalmas.

martonx 2009.03.28. 15:41:06

Vajon mikor jönnek az előrehozott választások végre?

Ez így tragikomédia.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 15:41:47

@Mj: Ne csodálkozz rajta :)
@kill004: Pedig én már meg is írtam a búcsút neki :D
@epres négercsók: Mindent a hatalomért :-/

Agyalap 2009.03.28. 15:55:52

Siralmas, hogy tukmálják szinte mindenkinek, de nincs ember aki elvállalná...
Mikor esik már le a tantusz? Ezt bizony bebukta az MSZP, ebből választások lesznek.

Kartal 2009.03.28. 15:56:01

Nem tudom miért csodálkoztok. Ezt csinálják már hét éve, az egész kormányzásuk ilyen volt, csak nem zajlott ennyire szem előtt, mint a min.elnök keresgélése.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.28. 16:05:18

@Agyalap:

Gyurcsány olyan szintre tönkrevágta az MSZP-t, hogy 2014-ig nem heverik ki.

Most már csak az a kérdés, hogy az előrehozott választásokon a mostani 188 képviselői helyből vajon 50-nél többet vagy kevesebbet tartanak-e meg?

Tippen: 40-60 között.

Min. 120 szocinak biza' felkopik az álla + azössues miniszter, államtitkár, kuratóriumi tag, felgyüleőbizottsági tag, vezérigazgatósági tag ...

És ha még beindul az elszámoltatás, olyan jajveszékelés lesz balról, hogy hangsebességgel 3x körberepüli a Földet.

SZDSZ-ról nincs mit jövendölni, ők már halottak ..
MDF dettó...

A Fidesz NE csináljon semmit, NE kampányoljon, NE nyilatkozzon semmit, az lesz a legjobb (és a legtöbb szavazat, okulva 2006-ból)

60 szoci + 15 Jobbikos = 75
Marad 311 Fideszes.

258 képviselő az már 2/3 ...

Van kérdés?

gidabiga 2009.03.28. 16:07:39

@zero:
szerintem lebecsülöd őket.
túl optimista vagy.
vagy pedig ez a bagázs engem tett túl pesszimistává.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.28. 16:09:33

@gidabiga:

Szerintem ez az 1 hét még a kőkemény baloldaliakat is megundorította az szociktól. Nem szavaznak el máshova, otthon fognak maradni....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.28. 16:11:20

@gidabiga:

Persze, ki kell írni az előrehozott választásokat.
72 napra lehet ha feloszlatja magárt a parlamnet.

Június 7 EP
Június 14 OSZGY 1. forduló
Június 28 OSZGY 2. forduló

Oszt' csókolom ..

Agyalap 2009.03.28. 16:14:57

@zero: Sajnos itt látom a buktatót.
Az MSZP (is) magasról sz@rik az ország érdekeire. Mostani legfontosabb dolguk, hogy találjanak egy olyan hülyét aki vállalja ezt a hálátlan feladatot, és kibírja a mocskolódásokat egy évig. Ez alatt még tehetnek olyan lényegbe nem vágó látszatintézkedéseket, amelyekkel a mostani mélypontról feljebb léphetnek, így a 2010-es választáson nem 20, hanem 50 képviselőjük lehet.

__ 2009.03.28. 16:15:16

INDEX:

Óvatos vélekedés

Egyes forgatókönyvek szerint nem elképzelhetetlen, hogy kiszivárogtatott hírek alapján megszűnt az MSZP és az SZDSZ.

Zsombor78 2009.03.28. 16:17:34

Gyurcsany megsem mond le!Magyarhirlap ertesules!!! Es lesz meg ember aki ajuk szavaz ez az orszag igazi szegyene azok az emberek akik ezek utan is nekik hisznek!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.28. 16:17:38

@zero:

Nem biztos az a 72 nap, lehet, hogy 42 lesz belőle, ha Szijjártó Petiék indítványát elfogadják. Ha.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.28. 16:19:26

@Zsombor78:

Igen, kezdettől fogva ez volt a másik forgatókönyv. Én azért kivárom a végét.

__ 2009.03.28. 16:20:19

Azért remélem, Szijjártó Petit 2014-ig nem engedik ki a homokozóból, vagy még most kéne gyorsan Brüsszelbe küldeni.

Hetfield 2009.03.28. 16:24:36

Nem bírom ezt a feszültséget...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.28. 16:25:55

"Fodor Gábor a Gödörben ünnepli az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásának huszadik évfordulóját."

Már így is a gödör alján vannak.:P

picur3ka 2009.03.28. 16:26:00

Pestre rendeltek a megyei maszop vezetoket.

Igen, sajnos, jogilag ugy allunk, hogy egyik funkciojarol sem mondott le a szep fiu.

Az a baj ezzel a valasztasi cecoval, meg talalgatassal, hogy igen sok ember erzelmi kotodesbol szavaz egy partra rendszeruseggel, nem pedig racionalisan, teljesitmeny es program szerint.

Zsombor78 2009.03.28. 16:28:06

Az Origo úgy tudja, hogy a pártelnökségről és a miniszterelnök-jelöltet kereső delegáció vezetéséről mondott le Gyurcsány Ferenc kormányfő szombaton. Ez még nem hivatalos verzió és egy névtelenséget kérő szocialista forrás szerint változhat is. Ahogy azt már korábban jeleztük, ez a változat jóval valószínűbb, a miniszterelnöki pozícióból való lemondás csak akkor lehet racionális, ha az MSZP végleg leszámol az új kormányfő állításának lehetőségével. Igaz, ez a mai eseményeket figyelve egyre elkerülhetetlenebbnek látszik.

Az Index új hírei szerint ennyi sem történt, Gyurcsány mindössze azt jelezte, hogy ha a pártból jelölnek új miniszterelnököt, akkor nem célszerű, hogy két hatalmi centrum - a pártelnöki és a miniszterelnöki - legyen. Az MSZP elnöksége azonban erre úgy reagált, hogy ennek megvitatása most nem aktuális.

Sunlounger 2009.03.28. 16:28:22

@zero: Csatlakozom. Lényegében az MSZP egyéniben nem fog tudni nyerni max. 10 helyen. De lehet annyi se. A többit elviszi a Fidesz egyéniben. Listán tud az MSZP majd bevinni embereket csak. Totális bukás lesz mert az SZDSZ eheti balfaszkodása őket is kisöpri. Nagyon is valós a 300 körüli FIDESZ képviselő ...

reality 2009.03.28. 16:29:14

@Mj: Répássy Robival egyetemben.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 16:31:02

@Mj: "Már így is a gödör alján vannak.:P " LoL :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.28. 16:32:29

@Sunlounger:

Mit gondolsz, miért szeretne úgy kisebb parlamentet a Maszop, hogy csak listás választások legyenek?;-)

reality 2009.03.28. 16:32:29

@Sunlounger: Ezeket akkor taglaljuk, ha már kiírták a választás időpontját. Addig kár álmodozni.

Olvastátok? :)
www.fn.hu/belfold/20090328/kedves_feri_lepj_kovetunk/

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 16:34:50

Amúgy azt hittem tööb vér van Fletó pucájában. Szétcseszett egy országot, egy pártot -mondjuk utóbbit nem sajnálom egyáltalán- és most megfutamodik... ennyit ér a pali...

gidabiga 2009.03.28. 16:37:52

@reality:

igen.
ha nem ilyen helyzet lenne, nevettem volna rajta egy jót.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.28. 16:39:16

@reality:

"Kérem engem is értesítsetek, ha GYF.-el új párt alakul. A régire még szavazni sem vagyok hajlandó. Megérdemlik a sorsukat."

Hűha.:)

reality 2009.03.28. 16:44:47

@Mj: Kellene még ilyen baloldali "szavazóból" egy pár darab. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.03.28. 16:45:22

glacc történész nem? hogyan jön szóba?

(még emléxem, h mondta az mtv műsorűban átmagyarázva a myagr történelmet, h "hát nem miocsda sikertörténet magyarország történelme?"
hát neki lehet, de vhogy nem sikerült elhinnem a széles mosolyának igazát, és megértenem az okát. de neki, láthatjuk csókos, neki tényleg jó hely ez az ország.
akárcsak a zuchmannak, aki vmilyen rejtélyes oknál fogva jobban szereti a zsidó történelmet mint a magyart. tekintélyes gyűjteménye van a zsidókönyvekből.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.28. 16:50:03

Mondjuk ebből a zűrös hétből annyit leszűrtem, hogy Gyurcsány CSAK AKKOR tekinthető lemondottnak, ha aláírta azt a kurva papírt, addig ő a miniszterelnök / pártelnök ...

gidabiga 2009.03.28. 16:53:41

csak nehogy a végén kijelentse, hogy mégis ő a legalkalmasabb, hiszen senkit nem találtak helyette, és az összes többi minisztériumot Veres meg Drazsé vezeti.
én már azon sem csodálkoznék.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 16:56:54

@zero: Ebben van valami. Mert egy hete Gyurcsány csak annyit mondott, hogy kész lemondani (bizalmatlansági indítványt benyújtani) de csak ha az MSZP-SZDSZ párosnak sikerül megegyeznie az új me. személyében...

reality 2009.03.28. 17:00:42

"Az atv.hu információi szerint a megyei elnökök felé az MSZP vezetése azzal az ajánlattal lép, hogy legyen Bajnai Gordon fejlesztési miniszter a párt kormányfő-jelöltje, Gyurcsány Ferenc pedig maradjon pártelnök. (Bajnai egyébként nem népszerű a szocialista frakcióban.)"

atv.hu/hircentrum/090328_fordulat_a_szappanoperaban__bajnai_az_utolso_szalmaszal.html

szmoker (Homo Trollicus) 2009.03.28. 17:06:47

@reality: no és ne felejtsük Mikolát sem. Meg mondjuk Kövért. Meg Pokornit.
Meg a többi félhülyét.

Szerintem a Fityisz csont nélkül tudna nyerni, ha Kósa és Navracsics lenne a két PR-figura, a Patás meg visszavonulna szürke eminenciásnak.

picur3ka 2009.03.28. 17:07:06

@reality:

A sok eszement.

@gidabiga:

Hat itt tartunk, addig visszakozik, hogy fanclubja koveteli a visszatereset, hat ha annyira akarjatok, akkor visszajovok esetleg, kegyesen, meghajolvan a nep akarat elott, etc, etc.

Ez a kep jo szerintem:
www.borsonline.hu/hirek/20090327/1238180568.jpg

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 17:08:09

@szmoker: Orbán nem fedhetetlen, de szerintem közelébe sem érd Fletónak :D

gidabiga 2009.03.28. 17:08:48

@reality:

nem egy ember élete szárad a lelkén közvetve.
ha igazak a hírek

Plutonic 2009.03.28. 17:16:18

@reality: A cikk alatt lévő hirdetések... :))
"Béltisztító méregtelenítő" :DDDD

@zero: És mennyire igaz.... Majd ha aláírta...

gidabiga 2009.03.28. 17:18:17

@turner:

igen.
a libás ügy.
állítólag nem egy ember lett öngyilkos, amikor tönkretette a libás céget.
de itt biztosan jobban tudják.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 17:20:10

@gidabiga: mondjuk ez a kis tetü nagy ivbe leszarhatja.... :-/

reality 2009.03.28. 17:21:18

@gidabiga: állítólag 9 ember.

"
Újra felszínen a Hajdú-BÉT ügy
A károsultak, akik négy éve hiába futnak ellopott milliárdjaik után, ismét kormányzati segítségre várnak.
Már négy éve futnak a pénzük után a Hajdú-BÉT károsultjai. A társaság felszámolási eljárása alatt a kárt szenvedett termelők csak 80-100 millió forinthoz jutottak hozzá csaknem hatmilliárdos követelésükből. A libatenyésztők petíciót adtak át tegnap a Magosznak, kérve, hogy járjon el ügyükben az agrárminiszternél. "
www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=142299

"Kilenc ember öngyilkosságát emlegette Karsai József azzal párhuzamban, hogy Bajnai Gordon korábban a Wallis Rt. vezérigazgatójaként nem fizetett ki 5 milliárd forintot."
www.mno.hu/portal/361770

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 17:25:36

@reality: na akkor eddig Bajnai viszi a prímet a jelöltek közül :-/

trickorthreat 2009.03.28. 17:27:25

Nekem egy kérdésem lenne: hogy van ez a dolog Bokros Lajos szemüvegével? Mindig a bajsza miatt röhögik ki, pedig minden 2. 40 feletti csávónak bajsza van itt Mo.gon. A szemüveg, az a ciki a köbön! Figyelmetekbe ajánlanám Demján Sándor, valamint az Országos Kereskedelmi Szövetség (!) főtitkárának, dr. Vámos Györgynek a szemüvegét, meg az egész megjelenését az egész nagy drótkeretes szemüvegkommandónak! Lehet, hogy a válság közepén ezt nem tartjátok kardinális kérdésnek, de azért mégis... gondoltam megkérdezem....

Gyuri776 /Bajnai/ Gordon Freeman 2009.03.28. 17:28:52

Miért nem lesz Mohácsi Viktória az elnök? :)

Gyuri776 /Bajnai/ Gordon Freeman 2009.03.28. 17:35:31

De lehetne a Farkasházy Tedi is! :D

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.03.28. 17:38:51

Thorgelle lesz a miniszeterelnök. Ma vág két kólt albánia ellen, és a meccs végén fogja bejelenti.

molaris 2009.03.28. 17:40:24

@zero:
60:20, a többi stimmel.
@Konzervatórium:
Erre a reakcióm, a "Reakción olvasható.

Most komolyan. Van nékem jó néhány olyan ismerősöm, aki a kiírt feltételeknek megfelelne. Annyi a bibi velük, hogy annál sokkal "barázdáltabbak" agyilag, hogysem beszálljanak ebbe a színjátékba.

Mondjuk : bár kevesen ismerik, de él a hazában egy széles látókörű ny. evangélikus lelkipásztor. Nevesítve: Dr. Keveházy László.

Vagy?: - él a határainkon belül, két olyan sebész is, akik már letették a nevük a haza mellett. Igen, az a kettő: az ominózus agy- és szívsebész.
Meg még sokan. Csak nem mint bohóc, hanem mint a NÉP választottja. Már ha vállalnák. Mert ez a cím, csak szélhámosok szerint irigylendő.

molaris 2009.03.28. 17:43:28

@BálnaUhr:
A kultúrszintje szerint akár lehetne is.

Neohortysta 2009.03.28. 17:47:15

@Gyuri776 (Miért olyan divatosak ezek a kiírások?): Végül is ő elég hülye és elég zsidó is hozzá...

mind2 (törölt) 2009.03.28. 17:47:32

Hááát feri ezt benézted.... fotelből nézzük, ahogy a szülőpártodot úgy elintézed, ahogy az sok -sok ronda nácinak álmában sem jutott volna eszébe.
Feri, már az oroszok is megmondták, hogy az idegösszerottyanás szélén álltál pár hete, amikor azt sem tudtad, melyik az a két gázvezeték, és Moszkvában mi miatt is kéne segget nyalnod....
Hát maszopos fiúk lányok... itt már csak egy orvos, vagy az Isteni gondviselés segíthet. De mivel utóbbival úgy általában hadilábon álltok....ő valószínűleg nem fog :))
Látjátok, látjátok, azt a fránya OPNI- t , azt nem kellett volna :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.28. 17:51:47

Ja, Bajnai véleménye a Hajdú-Bét-ről:
"Tiszta a lelkiismeretem."

Bővebben:
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=264225

tudi 2009.03.28. 17:58:36

Szerintem ha nem lesz jelölt akkor marad a feri, nekik az a fontos, hogy a fideszt a hatalom közelébe se engedjék 2010-ig és még utána se. Az, hogy közben az ország tönkremegy az nem fontos.

gidabiga 2009.03.28. 17:59:13

@laspalmas:

így van.
csak azért írtam, hogy ennél csak jobb lehet :D
illetve a fene tudja.
már nem hiszek a mesékben.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 18:02:55

@tudi: így van, a nem törődömségük az ország iránt hányinger keltő :(

mind2 (törölt) 2009.03.28. 18:03:09

Torgyánnak még senki nem szólt ? :))))))

reality 2009.03.28. 18:03:37

Bajnain túl vannak, Gyurcsány a téma

Az MSZP elnöksége és a megyei elnökök találkozójáról kiszivárgott információk szerint megállapodtak Bajnai jelölésében. Most Gyurcsány pártelnök sorsa a téma.

index

Solmenir 2009.03.28. 18:03:49

@laspalmas: Téged nem jelöltek még? Ha még nem, akkor már csak idő kérdése lehet ;)

2009.03.28. 18:04:58

És a Muppet Show tovább folytatódik.
A végén még a nyakunkon marad feri. A szocik megszavazzák, és elkormányoznak továbbra is kisebbségben.

bajnai?
Az a cégéres gazember?
De mind ilyen, még ezek az ifjú kommunisták is. Lassan nincs olyan nap, hogy ne bukjon ki valami szoci botrány.
Vesztegetés, mutyizás, az ország pénzének a szétrablása...
És akkor kérdezik, hogy hol a pénz?

A több ezer elvtársnak szétosztva 'tanácsadói' díjként, meg prémiumként.
Ott a pénz!
Tönkretettek egy országot, és tiszta a lekiismeretük?!

Eddig nagyon békés voltam, de most már én is azt mondom: kötelet nekik!
Most kellene odamenni az elnökségi gyűlésre: együtt van az összes fejes, aztán bevágni néhány teli benzines kannát, meg Molotov-koktélt...

reality 2009.03.28. 18:05:25

Ezt is olvastátok ugye:

Egy csodálatos barátság kezdete

Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc a nyolcvanas évek végén ismerkednek meg, derül ki az érintettek Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvében olvasható nyilatkozataiból.
index

mind2 (törölt) 2009.03.28. 18:06:06

Bajnai szülőapja a feri :))
Bajnain összekapnak a maszoposok.
Feri marad, feri megy..., feri irányít..
Na, de most, hogy így szépen egyben vannak, megyei meg országos önkényurak, most kéne megküldeni egy föld-levegő rakétával az egész kócerájt :))

mind2 (törölt) 2009.03.28. 18:07:29

@VicGilson: hihetetlen, egy rugóra járt az agyunk, bár a föld-levegő az az azért nagyobbat üt XD

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 18:11:48

...de vajon az SZDSZ mi a francot fog erre reagálni? Én erre kíváncsi leszek...

mind2 (törölt) 2009.03.28. 18:13:08

@turner: mit mit, a fodor gabriella lehet... egyszer végre megfésülködik :(((

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 18:14:19

@VicGilson:
@mind2: Ha 2 perc alatt rögtön ketten így gondolkodtatok, vajon még hányan lehetnek így az országban? :D Megjegyzem pártolom mindkét ötletet :D

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 18:15:39

@mind2: Gabriella :D:D olyan a hangja mintha minden mondat végén mintha valaki a zacskóját szorongatná :D

mind2 (törölt) 2009.03.28. 18:15:51

@turner: hanem a lendvai vijjogó ildikó, az most mit csinál ? hogy sipákolhat már össze-vissza... jajjj, egy titkos felvételt és annak kiszivárogtatóját add meg nekünk Istenem :)))))

tudi 2009.03.28. 18:16:10

Ha már itten vannak ezek a nagy izgalmak feltennék egy kérdést a blog íróinak, mikor jön már amolnáranikós poszt? szerintem ezt már nem csak én várom nap-nap után.:)))))))))

mind2 (törölt) 2009.03.28. 18:17:47

@turner: jah, jó volt, nem láttam az övét, mert később frissítettem... hát azért lehetünk egy páran,..de nem elegen... ezért mindenki hozzon magával egy embert XD XD

zrobasé 2009.03.28. 18:17:49

index:
Gyurcsány lemondott a pártelnökségről

A megyei MSZP-elnökök lemondatták Gyurcsány Ferencet. Jövő héten választanak a szocialisták új pártelnököt.

lassan,lassacskán...

picur3ka 2009.03.28. 18:20:17

@zrobasé:

Mondd, hogy nem viccelsz!

mind2 (törölt) 2009.03.28. 18:20:57

@tudi: Hogy lehetsz ilyen elégedetlen, annyi ringyót látunk itt a napi politikában, hogy leginkább a kupleráj az, ami eszünkbe jut..
Egyébként van bogja nem ? Oda kommentelhetsz, hogy mennyire nagyon csíped a vonulatait ::)))

tudi 2009.03.28. 18:23:53

@mind2: Szép mit ne mondjak, most szégyeljem magam és menjek a sarokba térdepelni?

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 18:23:54

@zrobasé: Szevasz Ferenc, tűnés az oroszokhoz! :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.28. 18:24:26

@tudi:

LOL ... az elmúlt 20 év legdurvább eseményei között valaki a "Ki nem kefélte meg Molnár Anikót? 3. rész"-t követeli???

2009.03.28. 18:25:17

@turner: :))
Biztos sokan gondolják még így, de attól tartok nem tesszük meg.

2009.03.28. 18:26:00

feri megdugta molnár anikót?
És gordon?

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.03.28. 18:27:20

@VicGilson: ...hát ja, nem vagyunk gyilkosok :-/ Sem közvetve, sem közvetlenül. Ellentétben Bajnaival...

tudi 2009.03.28. 18:27:27

@zero: Alap, már aludni se tudok éjjszakánként csak erre gondolok, hogy még ki nem kefélte meg az anikót.:))))

mind2 (törölt) 2009.03.28. 18:27:56

@tudi: jóvanna... de azért komolyan, kit érdekel ?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.28. 18:28:23

Feri beadta a papírt. Lemondott a pártelnökségről.

Úgy hírlik, Szekeres lesz helyette, miniszterelnök meg Bajnai.

Tipikus egyik szemem nevet, másik sír kategória.

2009.03.28. 18:29:13

Lemondatták ferit, és bajnait fogják jelölni minielnöknek?
Medve anyám!
Egy újabb nagyformátumú államférfi...
Csak kihúzzák a komcsik 2010-ig. bajnaihoz alighanem kapnak néhány szadeszes támogatót, és így megint többségben lesz a komcsi-kormány.

Mondjuk aki az elmúlt néhány hét (főleg az elmúlt egy hét) eseményi alapján még mindig nem látja mi folyik itt, az klinikai eset...

tudi 2009.03.28. 18:29:15

Ja amúgy a nemzetközi helyzet tényleg fokozódik és tényleg lemondatták a fletót:)))))))
De megfogjuk szívni mer jön a bajnai:(((((((

2009.03.28. 18:30:15

@tudi: Én bevallom férfiasan: nem keféltem meg anikót.
Így aligha lesz belőlem celeb.

Plutonic 2009.03.28. 18:30:44

@zrobasé: Csak a papírt is írja már alá.....
Mondjuk így még maradhat ME. :(

reality 2009.03.28. 18:34:41

@laspalmas: És Fletó a tanácsadó?

2009.03.28. 18:36:34

ferit leköpték, rátámadtak - de a testőrök megvédték.
Csináljátok csak, kedves komcsik, csak így tovább!
Nehéz felhergelni a magyar embert, da ha egyszer sikerül - tényleg lesz néhány akasztás.

gidabiga 2009.03.28. 18:37:20

szép kilátások.
egyébként tudja valaki, hogy a gazdasában mi történt a múlt héten?
lehet, hogy már államcsőd, de senki sem vette észre?
jól elszórakoznak itt egymással, de oda kéne arra is figyelni, amit rájuk bíztak

reality 2009.03.28. 18:38:49

@gidabiga: "lehet, hogy már államcsőd, de senki sem vette észre?"
:)

picur3ka 2009.03.28. 18:40:42

allitolag 25 rendor vedte


Eszem megall:
"Szekeres pedig (ő 524 voksot kapott, 16-tal többet Gyurcsánynál!)"

www.gondola.hu/cikkek/64370

2009.03.28. 18:44:04

@gidabiga: Már csődbementünk. Csak az IMF hitel megmentett minket.

gidabiga 2009.03.28. 18:49:52

úgy bontanám már azt a pezsgőt, amit én is behűtöttem!
de még nem.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.28. 18:50:08

mindig hangoztattam hogy a szociknak a szocialista párt a legnagyobb ellensége

ezek mindig minden rendszerben egymást nyírják ki

reality 2009.03.28. 18:55:53

Remélem senki nem felejt, még ha most GyF megprópál elhúzni a színről!

tudi 2009.03.28. 18:57:09

szerintem ha a bajnai lesz, akkor őt a feri rángatni fogja igaz lesznek durva megszorítások de azért az emberek a bajnait fogják hibázttni a fletó meg 2010-ben "néphőse" lesz.
Remélem nem.

gidabiga 2009.03.28. 18:57:49

majd Klárával és Piroskával a hétvégén megbeszélik, hogy hogyan tovább :)

tudi 2009.03.28. 19:05:20

@gidabiga: köszönöm neked ma már végre nyugottan alszom.:))))

VIKUNYA 2009.03.28. 19:10:38

bajnaira már egyszer az szdsz nemet mondott, de most, a választásoktól való félelmében huszonötödszörre átviszik majd bajnait, lehet, hogy pár független is rászavaz. a maszopban lesz zúgolódás, de ők is félnek az előrehozottól, szóval csak páran fognak lázadozni.

de bajnaival sem lesznek beljebb ez a komédia után. a szadesz is elveszti maradék szavahihetőségének maradékából megmaradt maradékot. bajnai legitimitása csekély lesz, párttámogatottsága szintén. a bukott fletó áll majd mögötte.

így a párt népszerűsége tovább fog zuhanni, ahelyett, hogy kiírták volna az előrehozott választásokat.

reality 2009.03.28. 19:14:23

Állítólag ez már régen le volt vajazva az Szdsz-szel.
Mekkora szemétség kell, hogy eljátsszák ezt a kutyakomédiát!

gidabiga 2009.03.28. 19:14:42

@tudi:
örülök, hogy segíthettem :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.28. 19:16:54

@tesz-vesz:

Az egyik nővéremnek is tekintélyes gyűjteménye van zsidó könyvekből, na és?:P Glatzot amúgy nem tartom jó történésznek, de hát én csak egy mezei ötödéves töri szakos vagyok, aki ráadásul még klerikálreakciós katolikus egyetemre is jár.:)

2009.03.28. 19:18:37

@VIKUNYA: Úgy legyen! Mármint hogy még tovább csökkenjen a támogatottságuk. Egy következő választáson remélem az mszp még a parlamentbe se jut be!
Ámen.

Otegi 2009.03.28. 19:29:27

Én nem lehetnék egy picit miniszterelnök? Csak pár hónapra! NA!! LÉCCCI!!
Ha nem, akkor ajánlom figyelmetekbe a barátnőmet! Ha Őt sem akarjátok, akkor legyen a Fábry! Legalább megröhögtetné az országot!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.28. 19:37:29

Lesz ez még rosszabb is, most még szétesik az mszp, aztán a parlament, és aztán ki tudja...

tudi 2009.03.28. 19:40:33

Pont vacsorázás közben kellet hallanom azt, hogy bajnairól már régen megegyezett a szadesz és a maszop, eszküszöm ez már annyira gyomorforgató,hülyének nézik a magyar embereket. Lassan már én is azon vagyok, hogy lámpavasat ezeknek a politikai bünözőknek ott a kormányban.

Horizont 2009.03.28. 19:44:11

@VicGilson:
Aki köpött most biztos nagyon büszke magára......

gidabiga 2009.03.28. 19:49:42

@Horizont:
a monnyonle kórus.
valaki odavezényelte őket.
aki tudott valamit.
szerintem.
de attól még nem menti fel semmi.

Horizont 2009.03.28. 20:16:36

@gidabiga: Nem csak a politikusokkal van itt baj...

@*Én vállalom.*[L42]: Semmi jó nem várható.
Ha találnak valakit és maradnak, az tragédia. Ha előrehozott választás lesz, addig holt tér lesz amit a gazdasági helyzet nem biztos, hogy kibír.
Ha győz a Fidesz (győz) még akkor se tudjuk, hogy mi lesz és jó lesz-e? ( jó, ettől tán jobb).
Gyurcsány elmegy végre nem lesz se miniszterelnök se pártelnök! Örülhetünk-e felhőtlenül? :( (annak, hogy megy, igen)
Mennyi eltékozolt évünk lehet még ebből a rövidre szabott életünkből??

Marcellusca 2009.03.28. 20:31:53

@zero: Azé' nem biztos, hogy annyira örülni kellene annak a 2/3-os többségnek!
"Alkotmányozó nemzetgyűlés" és Viktorkát meg lehet koronázni. :)
De, komolyra fordítva a szót: a 2/3-os többség nem biztos, hogy a demokráciát szolgálná. A fityesz nem lenne olyan balfék, mint anno a maszop, ergo mindenhez hozzányúlnának, nagy valószínűséggel. Saját szájízük szerint módosíthatnák/újra írhatnák az Alkotmányt. Bármit és annak az ellenkezőjét is megszavazhatnák, különösebb ellenállás és kontroll nélkül. A választási törvényt is módosíthatják úgy, hogy csak ők lehessenek a győztesek.

Azért nem vagyok ennyire pesszimista, de jobb félni, mint megin' enni! :)

Egyébként véget vethetnének már ennek a kutyakomédiának! Megint egy 5%-kal bejutott, jelenleg támogatottság nélküli párt (is) kavarja a sz@rt, ők a "mérleg nyelve". Ja! Próbálják menteni a menthetőt még erre a kis időre, közben szívatják az egész országot.

Na, nem is írok többet, mert felforr az agyvizem és aztán .....

reality 2009.03.28. 20:34:19

@Horizont: Biztos lehetsz benne, hogy GyF vagy/és az Apró-klán nem tűnik csak úgy el!

reality 2009.03.28. 20:35:50

@Marcellusca: Szinte biztos, hogy nem lesz meg a Fidesznek a 2/3 se így, se úgy.

Horizont 2009.03.28. 20:41:53

@reality: nem is lenne egészséges az a 2/3!

snakekiller23 2009.03.28. 20:51:18

@reality:

Ódehogynem, ha ballibék így folytatják és valóban azt kezdik megvalósítani ami az Indexen megjelent...

Marcellusca 2009.03.28. 21:11:37

@mind2: Föld - levegő? A fejük felett akarsz puffogtatni? Nem ijednek meg ám csak úgy.
Föld - föld rakéta! Csak a nagy űr, akarom mondani kráter maradjon utánuk!

Marcellusca 2009.03.28. 21:15:25

@zero: Igen! Szeretném tunni, hogy a Feri és a Gordonka senem kettyintette meg! Legalább valami jót is tettek, ill. nem tettek. :D

Marcellusca 2009.03.28. 21:18:17

@VicGilson: Hát, pont ettől lehetnénk celebek. :)
Mármint, hogy mi sem. Meg még kb. 2 millió férfi. :)

Marcellusca 2009.03.28. 21:21:21

@reality: Dehogynem! Nézz vissza egy kicsit! Mondjuk csak az elmúlt 20 évre. Az átlag magyar választó azt is elfelejti (főleg, ha akarja is), amit egy hónapja hazudtak neki. Egy év nagy idő.

Marcellusca 2009.03.28. 21:27:21

@Otegi: Nemán! Fábry még viccnek is rossz!

Marcellusca 2009.03.28. 21:29:25

Na, jól elvoltam magamban. xD

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.28. 21:56:30

Minden a mi érdekünkben történik drága elvtársak, ne csüggedjetek :)

#460889 | Alma70 | 2009-03-28 21:35

Válasz duci49 felhasználó #460824 számú bejegyzésére:

Kedves Mindenki!
Remélem ez csak valami sakkjátszma a mi érdekünkben, amit Gyurcsány Ferenc fog megnyerni.

2009.03.28. 22:05:31

@Horizont: Na ja. Valószínűleg büszke.
Rémísztő (finoman szólva), hogy idáig fajultak a dolgok. Hogy Magyarország - még! - hivatalban lévő miniszterelnökét lincselni akarják, és leköpik. Vagy az, hogy ilyesmiket írkálnak be blogokba, mint pl. én is (ld. fent).
De azok az emberek, akik így bemocskolják az országházat, és ilyen szinten hülyére veszik és kizsákmányolják az embereket - ne csodálkozzanak.

Nincs ez jól, nagyon nincs.
De most pl. az mszp-szdsz (is) világosan bebizonyította, hogy az ország sorsa fikarcnyit nem érdekli őket. Abszolúte nem.
Most sem az ország érdekében puccsolták meg ferit.
Félnek kikerülni a hatalomból, félnek a következő választástól, az esetleges felelősségrevonástól (ami - valljuk be - nem túl valószínű, hogy bekövetkezzen).

A legtöbb országban már ezerszer ennyi ember lett volna kint az utcákon, és ténylegesen darabokra szedték volna az ilyen vezetőket.
feriék örülhetnek, hogy az általuk sarcolt magyar nép ilyen birkatürelmű.

2009.03.28. 22:06:39

@Marcellusca: Akkor mégiscsak lehetek még celeb!
:))

Marcellusca 2009.03.28. 22:09:09

@VicGilson: Értesz valamihez? Mer' az kizáró ok. :)

2009.03.28. 22:23:19

@Marcellusca: Néhány másodpercig majdnem miniszterelnök-jelölt voltam.
Ha ez lefedi az 'érteni valamihez' fogalmát :)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.28. 22:27:12

Atyám, 1 napig be sem kapcsoltam aTV-t és mi van???

Marcellusca 2009.03.28. 22:35:26

@VicGilson: Ááááá, úgy látszik a celebbel egy kategória. :)

beleszolok 2009.03.28. 22:41:50

Most nézem a discovery jövő fegyverei sorozat második részét, tömegoszlatás van az elején. Magyar utcai harcokból vannak benne részletek. :)

2009.03.28. 22:47:08

@Marcellusca: A celebeket többre becsülöm :)

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.03.28. 23:00:15

Bajnait szerintem elfogadja a szadesz...egyrészt a hatalom miatt,másrészt:eszükbe jut,hogy ez a libás-család tagja...

2009.03.28. 23:01:04

@zero: ja, hát fel van izgatva szegény, valahol le kell vezetnie....:D

@mind2: ja,ja!:) És hajat is mos...:)

@turner: ez nagyon találó...szerintem fel van szerelve rá egy készülék, ahányszor levegőt vesz, a zacsiját összeszorítja...:) Na genya vagyok, de nagyon idegesítő, ahogy csipog....:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.28. 23:24:55

@gidabiga:

Én is már erre várok egy hete, ma is csak söröztem.:-S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.28. 23:27:28

@Otegi:

Tőlem nyugodtan lehet akárki a miniszterelnök, ha még aznap lemond, és emiatt Sólyom kitűzheti az előrehozott választások időpontját.;-)

gidabiga 2009.03.28. 23:37:02

@Mj:
most boroztam bemelegítésként.
el is álmosodtam, vagy mi, a billentyűket sem nagyon találom :D
majd holnap.
reggel azzal kezdem, hogy megnézem, ki a napi ME jelölt :)
jóéjt!

2009.03.28. 23:39:55

@Marcellusca: ja, ahogy a Bokros elfelejtette mire ajánlkozott...:) Figyuztok, nekem legelső nevet amit mondtak Gyurcsány utódjának, az Gordon volt...most jól megfuttatták a hazai politikai grundon mások neveit, így biztos hogy Bajnainak nem lesz irigye....:DDD Ha így van, akkor ügyes, nagyon ügyes...:) Nekem egyébként ő szimpi, és nem olyan könnyen irányíthatónak néz ki, mint ahogy gondolják...van benne szusz, úgyhogy fog ő még az mszp elvtársaknak meglepetést szerezni...:)

gidabiga 2009.03.28. 23:41:23

@Letícia:
csak azt a hajdú-bét ügyet lehetne feledni!

beleszolok 2009.03.28. 23:48:34

@Letícia: Szerencsétlen libatenyésztőknek is sikerült meglepetést okoznia. Csak nem sanszos, hogy a szocik is felakasztják magukat, pedig némelyiknél nagy lépés lenne a valódi európaiság felé.

2009.03.28. 23:55:14

@Letícia: ja, most olvasom, hogy zsadesznek lehet nem kell Gordon...na szóval ők is történelem...ha előrehozott választásokat akartak, megkapják, és évtizedekig a Parlamentet kívülről nézhetik...hacsaknem, Orbán beemeli maga mellé őket...szűrösmatyi mellé úgyis hiányzik ebből a csapatból egy csipet...:)

2009.03.28. 23:56:48

@gidabiga: hát én bele se mentem ebbe az ügybe, de mindjárt megnézem a neten...:)

Marcellusca 2009.03.28. 23:57:19

@Mj: Hát, őőőőő, izé, ők alapból, de nem akarok kirekesztő lenni, mindenre fogékony vagyok. :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.29. 00:08:54

@gidabiga:

Borozni én akkor fogok, ha vége a Szadesznek és Fletóéknak is, addig sör- és házmesterdiéta.:)
Jóéjt!:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.29. 00:11:39

@Letícia:

Szimpi?! Mitől, a 9 öngyilkostól, az irgalmatlanul nagy összegű eu-s pénzek lenyúlásától, a rézdróttól, vagy mert olyan szexin félrefésüli a magasodó homloka fölött a haját?:-S Amúgy Gráf neve előbb merült fel, és őt már kétszer is elhasználták, most ezt Gordonkával teszik.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.29. 00:12:34

@Marcellusca:

Itt most Anikó fogékonyságáról volt szó.:P

Aki-Baki 2009.03.29. 00:19:37

Minek nekünk realítí show???
Sthol Bucit leigazolni azonnal és esténként a Barátok közt előtt beszavazni egy embert a parlamentbe.
Utánna amikor feltöltöttük, feladatot adni a villa lakóknak...

beleszolok 2009.03.29. 00:30:40

Ez a kaccsolat, áá ez kemény csapat :D

2009.03.29. 00:35:15

@Mj: jaj, jaj...miről tudsz te? Én ezeket nem tudom. Nem rágja a szavakat és nem olyan papos,mint Gyurcsány atya, ezt kívántam írni összesen azzal, hogy szimpi...:(

2009.03.29. 00:36:20

na aludjatok jól, én azt teszem...:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.29. 00:44:28

@Letícia:

Az a politikában csak a smink, a felszín - és az a baj, hogy a választók döntő többsége a szimpátia alapján is szavaz -, ne azt nézd, hanem a tetteit.;-)
Na, jó éjt!:)

kacsa! 2009.03.29. 01:48:48

Ez se semmi gyerekek. Lefeküdtem tegnap délután (éjszakáztam), most felkeltem, hogy megnézzem, van-e már miniszterelnökünk. Erre mivan? Az MSZP totál összehányta magát és a saját hányadékában vergődik. Ezért megérte aludni pár órát... Megyek is vissza... Holnap remélem előrehozott választásokra fogok ébredni :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.29. 08:47:57

"A jelenlegi, bohózatba illő helyzetet jól jellemzi, hogy az MSZP-vezérkar (Kiss Péter, Szekeres Imre, Lendvai Ildikó, Gyurcsány Ferenc) este elindult a kormány Andrássy úti vendégházába, és várta az SZDSZ-vezéreket. Igen ám, de kiderült, hogy a liberálisoknak eszük ágában nem volt odamenni. Így az MSZP-sek egy órányi várakozás után eljöttek." (Index)

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.03.29. 09:34:28

Bajnai a 18.miniszterelnök-jelölt...húz-e 18-ra lapot az MSZP?

picur3ka 2009.03.29. 09:45:17

@laspalmas:

Ez tiszta kabare. Csak rohogni tudok mar.

'Azt sem tudni azonban biztosan, hogy Bajnai vállalná-e a megbízatást, még közvetlen munkatársa sem tudja elérni őt.'

www.origo.hu/itthon/20090329-gyurcsany-tavozasa-az-szdsz-targyal-bajnai-hallgat.html

Jozicsenko, aki inkább lenne pék... 2009.03.29. 10:40:40

reggelt, vagy mi van most...

no: Gordon nevét már kb fél éve lebegtetik, haagyurcsánylemond cimmel...

merthogy egy választásnak nem lehet neki futni a pápai bohoccal, ez fix: megrendezett szinjáték ez az egész: behozzák a gordont megváltónak, egy év semmittevés, pöcsölés, felépítik az imázst, addig a feri a háttérben hangol a balmédiával és lesz olyan médiaössztűz, hogy csak nézünk: vagy most lesz előrehozott választás, vagy szopunk mint a torkos borz...

(ahh, pesszimista vagyok na, nem másnapos)

belzebubó 2009.03.29. 10:53:54

@laspalmas: Lendvai,Ferkó meg Szekeres várt,várt egy odatévedt szadisra az Andrássyn,ittak egy kávét majd hazamentek aludni mert azok nem jöttek. Szekeres remélem páleszt kapott,hogy jó legyen neki. Eljött a pillanat amikor elkezdtem szánni őket.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.29. 11:06:45

Ilyen nincs a mesében sem.


#461355 | gianni07 | 2009-03-29 10:13

Válasz battai felhasználó #459780 számú bejegyzésére:

Megint rátapintottál a lényegre.
Egyszer már elismertem neked, hogy mindenről a Fidesz tehet.
Jogos tehát e félelem tőlük.
Az elmúlt 7 év Fidesz hozzáállása lökte oda az országot, ahol van.
Akkor még hozzátettem, talán pici szerepe a Vasedénynek is volt.
De egy hét elteltével, be kell lássam, igazságtalan voltam.
A keressük Petőfit mintájára szervezett, keressük a Miniszterelnököt vetélkedőhöz, a Vasedénynek semmi köze.
Erről egyedül a Fidesz tehet.
Ez úton követem meg a Vasedényt.
G.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.29. 11:10:24

Másik:

#461174 | testona | 2009-03-29 07:10

Tisztelt Miniszterelnök Úr!Nekem és még sokan másoknak is Ön marad az egyetlen aki kiérdemelte és méltó volt ennek a posztnak a betöltésére!A sírás kerülget mostanában ezeknek a negatív eseményeknek a történése kapcsán.Én sosem gondoltam volna,hogy az Ön erős jellemét ,tenni akarását erre az elhatározásra juttatja az Ön körül kialakult sok gusztustalanság.Végtelenül sajnálom a döntéseit,de teljesen megértem mivel ennyi aljas támadást,negatív kritikát nem hiszem hogy sok ember el tudna viselni hosszú távon.A legjobban az fáj hogy ezzel a lépéssel odapasszolta a labdát ennek az ocsmány kerti törpének és nagy cimborájának a "madár" nevű szintén gusztustalan embernek.El sem tudom képzelni a jövőt ezeknek az irányításával,önelégült vigyorral a képükön.

picur3ka 2009.03.29. 11:13:20

@laspalmas:

Nem Pelikan elvtarsra gondol, ugye?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.29. 11:16:34

@picur3ka (Beindultunk:

Nem, nem, a bazsarózsásra. Őt is legalább annyira utálják, mint Viktort.

picur3ka 2009.03.29. 11:16:39

Suchman Gyurcsanyrol: "Értékes ember, aki azonban mentálisan óriási nyomásnak volt kitéve, ráadásul politikai tere beszűkült. Nem hiszem, hogy ilyen állapotban hatékonyan tudná vezetni a pártot." Suchman "javasolja, hogy Szekeres Imre vegye át a mentálisan nehéz helyzetbe került Gyurcsány helyét az SZDSZ-szel folytatott tárgyalásokon".

2009.03.29. 11:16:58

"Forrásaink szerint szombat este még két-három szavazatnyi előnyben voltak a liberálisok ügyvivői között a Bajnai jelöltségét ellenzők. A párt ügyeit ismerők közül többen valószínűsítik, hogy "egész éjjel ment a telefonálgatás" a szavazati arányok megfordítása érdekében. Jelenleg döntetlenközeli a helyzet, mondta egy forrásunk, aki szerint most egyetlen ember véleményének megváltoztatása is mgfordíthatja az állást."
/Index; 10:54/

Ajjaj!
Megszavazzák ezt a pénzügyi zsenit.
Egyik tolvaj után egy másikat tesznek meg minielnöknek. Nem túl széles a palettájuk, elvtársak.

2009.03.29. 11:18:25

"A sírás kerülget mostanában ezeknek a negatív eseményeknek a történése kapcsán."
Vagyunk ezzel még így egy páran az országban, elvtárs...

2009.03.29. 11:27:52

@picur3ka (Beindultunk: Ez a legvalószínűbb.
Egy újabb nagyformátumú államférfi a miniszterelnöki székben.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.29. 12:42:25

és mégsem, a bohóckodás folyik tovább.
Hónap pofátlanja 1díj: a magyar politikai vezetők, és pártok.Toronymagasan, utolérhetetlenül vezetnek.
Bűnszövetkezet az egész parlament, tényleg fel kellene akasztani őket. Gyerekek, könyörgöm, akasszuk fel...

szmoker (Homo Trollicus) 2009.03.29. 12:48:27

Hát ha most a Fityisz nem vesz meg kilóra pár Szadeszost (beleértve pl. Fodor Gabriellát, az egykori Fityisz-alapítót, a Patás néhai haverját), akkor nagyon hülyék.

13 Szadis, darabja kap 100 misit meg pár szép ígéreret, osztjónapot, ezek úgyis anyjukat is megbasznák egy forintért.

Maszop megy a pöcegödörbe, e öröm e bódottá.

tudi 2009.03.29. 12:51:16

Szép jónapot mindenkinek, ami kis hazánkban folyik jelenleg, az már tragikomédia. Ja és most olvastan, hogy bajnait a kóka jani emeli fel a miniszterelnöki székbe, mivel üzlettársak voltak ezért segítenek egymáson ahol tudnak. Csak azt nem értem, hogy bírnak ezek utánn otthon a tükörbe nézni. Vagy itt is igaz sztálin elvtárs mondása miszerint a (ex)kommunisták különleges anyagból vannak gyúrva.

szmoker (Homo Trollicus) 2009.03.29. 13:04:03

@tudi: "Csak azt nem értem, hogy bírnak ezek utánn otthon a tükörbe nézni."

Jajj, ne légy már naiv!!!
Mosolyogva, büszkén és elégedetten.

tudi 2009.03.29. 13:16:13

@szmoker: Ha naiv lennék akkor a kapcsolatra irogatnák a sok (hát nem is tudom minek hívjam azokat az embereket, hogy ne sértsem igazán meg őket) szemellenzős ember közé, akik még akkor se lennének tisztában a valósággal, ha az nyilvánvaló lenne. Márpedig az!!!!!!
.

szmoker (Homo Trollicus) 2009.03.29. 13:38:10

@tudi: elnézést, félreértettem a költői kérdést :)

2009.03.29. 13:49:22

@*Én vállalom.*[L42]: Ott a pont!
Ja, igen!
Ha bajnai mégsem vállalja, vagy nem szerez elég támogatót, akkor a következő javasolnám az mszp-szdsz-nek:
Hívják be Tibi bácsit a gyűlésre, aztán aki elkapja a pontos labdát, az legyen a minielnök.

Elvtársak, elvtársak!
1989-ben úgy nézett ki, hogy talán megszületik a demokrácia Magyarországon.
Most, lassan 20 évvel a köztársaság kikiáltása után már világosan látszik, hogy még meg sem fogant.

szmoker (Homo Trollicus) 2009.03.29. 14:02:58

Érdekes, hogy W jópár napja kussban van.
Mi a franc lehet vele, most koncepcionálja az új ideológiát?
Netán kivár, hogy a jó segget tudja nyalni?

:)

gidabiga 2009.03.29. 14:07:03

@szmoker:

"A Fidesz nem tárgyal az SZDSZ-szel - fűzte hozzá -, mert a szabad demokraták ezt visszautasítják."


ezt mondta Orbán Viktor.
viszont eddig egyszer sem hallottam volna, hogy lettek volna próbálkozások.

mind2 (törölt) 2009.03.29. 14:31:17

Helló bajnokok ! :)
Már a Bajnai is kiesett a szadesznél, most valami Elenderes fiatal csóka van terítéken, talán megbocsátjátok, ha nem tudom a nevét :)))
Na ő a Kóka embere, nem a Gabrielláé.Ezért vajúdnak megint a kék madarak :)
Azért most jajj de nagyon szeretném tudni, mit gondolnak a maszopnál :)))
Feriből meg frakcióvezető lesz ..... hahahahaha...
Ha tényleg az lesz, a belső békéjüknek- aami már most sincs - annyi, mert hogy nem fog tudni a seggén megmaradni az is biztos... a szoci végjáték napjait látjuk kedves nézőink és hallgatóink.
Én élvezem.
Akkora szarban van az ország... legalább ez az örömöm legyen meg :(

belzebubó 2009.03.29. 14:50:18

@mind2: Törő Csaba az úr neve.
Többet róla itt:
"Törő Csaba az egyik magántámogató, aki felvállalta, anyagilag is beszáll Fodor Gábor SZDSZ-elnökjelölt kampányába, mert úgy véli, csak ő alkalmas a párt önállóságát és szavazói bázisát erősíteni. Az Eurowebből megismert üzletembernek nincsenek politikusi ambíciói." de ezt 2007-ben nyilatkozta.
index.hu/belfold/toro0314/

2009.03.29. 15:02:30

"Öt órás tanácskozás után sem hozott döntést az SZDSZ arról, hogy elfogadja-e Bajnait vagy feladja a további kormányfőkeresést - értesültünk az egyik résztvevőtől. Elképzelhető, hogy még ma este folytatják, holnap biztosan."
/Index; 14:51/

"Munkatársunk jelentette, hogy Bajnai Gordon XII. kerületi házának közelében megjelent a köztársasági őrezred néhány autója."
/Index; 14:57/

Ez most már tényleg túlmegy minden határon. Ez vérlázító, ahogy az országgal sakkoznak, játszanak.

Ez a Törő kicsoda? Ő az szdsz új minielnök jelöltje?
Nem lehet normális, ha olyan ember támogat, aki egyik nap azt mondja, hogy csütörtöki ultimátum, másnap meg hogy ráérünk arra még.

gidabiga 2009.03.29. 15:03:48

@mind2:

ezt hol találtad?
egész nap kínzom magamat új híreket keresve, de erre még nem bukkantam.
nem értem, miért nem vetnek már véget ennek a cirkusznak?
ebből már jól nem jönnek ki.

belzebubó 2009.03.29. 15:14:18

@gidabiga: a Hír TV-n volt,de én úgy értettem,hogy a Bajnai miniszteri helyére javasolják ezt a Törő gyereket abban az esetben,ha Bajnai lesz a miniszterelnök,gondolom megszavazzák Bajnait,ha Törő lesz a gazd.min.De olyan kaotikusan nyilatkoznak ill. nem nyilatkoznak csak szivárogtatnak,hogy már nem is értem én sem.

belzebubó 2009.03.29. 15:18:16

Akkor jól értettem az Index is így értette:"A kiszivárgott hírek szerint az SZDSZ Törő Csabát látná a gazdasági tárca élén. Ám egyetértés a kérdésben még nincs. Úgy tudjuk, hogy a további lépésekről sincs egyetértés a pártban. Törő Csaba üzletember 2007 tavaszán támogatta Fodor Gábor elnöki kampányát."

gidabiga 2009.03.29. 15:18:31

@belzebubó:
tévét nem tudok nézni, a netről tájékozódom.
ezek szerint megszavazzák Bajnait.
gyanítom.

gidabiga 2009.03.29. 15:20:34

@belzebubó:

már én is látom.
Demszkynek nem jó a kormányváltás.
most biztos tárgyal, hogy mit ér meg a szociknak az ő szavazata. :D
több pénzt a 4-es metrónak?

2009.03.29. 15:27:04

@gidabiga: Gondolom az előrehozott választásnál jobbnak tartja.
Több pénzt a 4-es metrónak??
Több pénzt demszkájnak!!

gidabiga 2009.03.29. 15:29:27

@VicGilson:
az egyik következik a másikból :)

reality 2009.03.29. 15:33:21

@belzebubó: Most ezt a nevet honnan szedtétek?

2009.03.29. 15:33:28

@gidabiga:
Én is attól tartok :)

2009.03.29. 15:35:48

@reality: Törő Csabáét? Kint van az indexen is. De végülis nem minielnöknek, hanem gazdasági miniszternek akarják fodorék. Csak nagyon labilisek a hírek :)

Eszem megáll: miniszterelnök-jelölt még mindig nincs, de fodor már azon pedálozik, hogy az ő embere legyen a gazdasági miniszter.

mind2 (törölt) 2009.03.29. 16:14:41

@belzebubó: ebben a nagy kavalkádban azt sem tudom hol áll a fejem :XD
Akkor mégsem Kókafan, hanem Fodor.
Ez az az Elender, aminek korrupció gyanús ügyletei voltak valami minisztériumi közbeszerzési pályázaton ? Nagyon ismerős a neve.
Lehet nem a kakaóbiztos számítógépek... annyi korrupciós ügy volt, hogy már a cégeket is keverem :))

mind2 (törölt) 2009.03.29. 16:16:36

@VicGilson: Azon hiába pedálozik, mert a kommancsoknak kell a gazdasági meg a pénzügyminisztérium :)
Szocinak kell támasztania a szekrényajtót, nehogy idő előtt kidőljenek belőle a csontvázak :))

belzebubó 2009.03.29. 16:17:28

@mind2: ex-Kóka fan :)).
Azaz! Kakaóbiztos gépek de bizony az volt.

mind2 (törölt) 2009.03.29. 16:25:22

@belzebubó: mutatok valamit :) kaccsolat :)))))))

Drága Miniszterelnök Urunk szenvedett annyit mint Krisztusunk a keresztfán ! Akik bántották Őt azok legyenek átkozottak ! Drága Katus néni higgye el nekem, hogy eljön majd az az idő is amikor a fia és az Ön nevét nevét imába fogják foglalni, (azok is akik most bántották Őt) !!! Kérem a Jóistent adjon Önnek és kedves családjának sok erőt egészséget és boldogságot.”

„Először is még jobban kisírom magam.”

Hát ez kész :))))

gidabiga 2009.03.29. 16:25:43

@mind2:
az elender az nem Kóka apósának a cége volt?
fonódnak, fonódnak a dolgok össze
még jobban, mint eddig :D

mind2 (törölt) 2009.03.29. 16:27:53

Mindjárt megnézem az elendert az IRM adatbázisban :))) pill. :)))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.29. 16:34:41

@mind2: Drága miniszterelnök urunk, szenvedjen annyit, mint Krisztus a kereszten,akik szerették, azok is bántsák ezután.Drága Katus néni, magát nem akarom bántani, amikor itt volt az idő, abban reménykedett, rendes embert hoz a világra, de nem sikerült, erről Ön nem tehet.Drága minelnök urunk, remélem, mindenféle nyavalya gyötri majd, és soha ne éljen jobban, mint azok az emberek, akik a maga felelős, hiteles kormányzása alatt kerültek az éhhalál küszöbére.Sok erőt, egészséget a Magyar állam tisztességes polgárainak, maga meg rohadjon meg.
És most jól kinevetném magam, ha lenne hozzá kedvem még...
Ez jobban tetszik?:)))

2009.03.29. 16:43:03

"Mi Gyurcsányunk, ki vagy a Parlamentben,
szüntettessék meg a te neved,
lázadjon már fel a te országod,
és töröltessék el a te akaratod,
miképpen a Pártban,
azonképpen itt a földön is.
Mindennapi kenyerünket ne herdáld tovább,
és már megbocsáss, de mi nem tudunk neked megbocsátani.
Ne vígy minket az államcsődbe, és szabadíts meg magadtól.
Mert nem tied az ország, csak a hatalom, dicsőség nélkül,
és remélhetőleg az sem soká.
Ámen"

szmoker (Homo Trollicus) 2009.03.29. 16:45:37

Szellem örökbecsű mondását idézném:

"derelyegrádi szellem 2009.03.25. 19:02:18

az szdsz nagyobb izzadt pénzkötegért támogatná akár idi amin dadát is.

Olyanok mint a trükkös kurvák, látszólag szabódnak egy kicsit, aztán miután sikerült némileg feljebb tornázni a szolgtáltatás árát, akkor már fogazni sem fognak. És - mielőtt kérdeznéd - le is nyelik."

Tényleg közéjük kéne vágni 1-2 CBU-75 fürtös bombát.
Ilyet, ni:
www.fas.org/man/dod-101/sys/dumb/cluster.htm

mind2 (törölt) 2009.03.29. 16:45:42

@*Én vállalom.*[L42]: :) ez, hogy úgy mondjam : tükrözi a közhangulatot ;)

Nem volt Elender Rt, a cégadatbázisban, most már tudom miért... Mutatok egy kis Elender és Szdsz történelmet :

" Kóka János 2000-ben az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnökségi tagja lett, és elnyerte az IVSZ által alapított az Év Informatikai Menedzsere díjat. Újabb fordulat következett 2002-ben, amikor csődbe ment a PSINet. Az eredeti tulajdonosok a Wallis Rt.-vel közösen visszavásárolták a céget. A társaság részvényeinek 77 százalékát a Wallis Rt., 23 százalékát pedig Lepp Gyula és Kóka János birtokolták. A régi-új tulajdonosok 400 millió forint tőkeemelést hajtottak végre, valamint további, mintegy 300 millió forintot fordítottak az eszközpark bővítésére. Döntöttek arról is, hogy az akkor már Elender Üzleti Kommunikáció néven működő cég megvásárolja a Webigen Rt. részvényeinek 100 százalékát. A Webigen, a magyarországi internetes alkalmazásfejlesztési és tanácsadási piac egyik vezető cége volt, mely az Index.hu Rt. részvényeinek 31 százalékát birtokolta. A kétéves munkával konszolidált cég újabb sikereket ért el, ám 2003-ban nem kis politikai viharba került. Lepp Gyula megvásárolta a Marina Port balatoni jachtkikötőt, ahol a Sulinettel kapcsolatos pályázatokat bíráló minisztériumi hivatalnokok nyaraltak. Magyar Bálint - tudomást szerezve az eseményekről - kirúgta a munkatársait a minisztériumtól, ám ezek után mégis az Elender nyerte el a Sulinet2 tendert, ami újabb három évre garantált biztos piacot a cégnek.

............... Ezekben az években az Elender vezetése több céget is alapított. Lepp Gyulával együtt hozták létre a Medit-com Kft.-t, amely elsősorban fekvő- és járóbeteg-ellátó intézményeknek kínál szoftvereket. Beszállt az ingatlanbefektetők közé is. Tulajdonosa és igazgatósági tagja az Észak-Csepel Ingatlanfejlesztési Rt.-nek, tulajdonosa a szintén ingatlanokkal foglalkozó Rumed 2000 Kft.-nek is.
2004-ben ismét eladták az Elendert, az Euroweb International 9,5 millió dollárért (1,995 milliárd forintért) vásárolta meg. Az Euroweb Internet Szolgáltató Rt. és az Elender fúziója által létrejött cég élére június 15-én Kóka János került.
..............A kormányválságot követően Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - az SZDSZ jelölésére - Kóka Jánost kérte fel a gazdasági és közlekedési tárca vezetésére. A felkérés elfogadását követően Kóka kifejtette programját, amely három pilléren alapszik.

Na van itt minden. Wallis Rt... hányinger. Az országok maffiózók irányítják.És olyan mély a mocsár, hogy azt mi el sem tudjuk képzelni :(

báró Leopold 2009.03.29. 16:49:48

Engem is a sírógörcs kerülget, mert rántottát csinálok és most vágtam hagymát...

mind2 (törölt) 2009.03.29. 16:50:20

@VicGilson: jajj de igaz :(
De azt tudod ugye, hogy a Miatyánk ekként történő " átdolgozása 1956 - 57- ben történt meg először ?
:))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.29. 16:50:45

@mind2: No, valszeg ezek, és társaik vannak a szekrényben, ettől félnek, ha mind kiderül, senki nem marad élve közülük.Szerintem az egy jó megoldás lenne, kötél mindnek...

2009.03.29. 17:06:29

@mind2: Köszi az infókat!
Nem sok jót ígér. Egy szűk maffiacsoport irányítja, tartja kézben az országot - részben az előző, kommunista rendszer holdudvara, barátai, rokonai és üzletfelei.
Szép.
Azt hiszem ideje új hazát keresnem - mint oly' sok más magyarnak...

'56-57-ről is van véleményem - de esküszöm, hogy nem értek vele egyet!
És természetesen fogalmam sincs, hogy mire célzol az ilyen kijelentésekkel: "De azt tudod ugye, hogy a Miatyánk ekként történő " átdolgozása 1956 - 57- ben történt meg először ?"
:))

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.29. 17:27:11

@VicGilson: hacsak arra nem, hogy akkor is, és most is szarban volt az ország...:))),

mind2 (törölt) 2009.03.29. 17:28:50

@VicGilson: na ;) 1957 :
Búcsú Rákositól


Végre eljött a magyarok napja
Hogy búcsut vett tőle a hályfejű mostoha apja

Még a nap is szebben sütött le az ég pereméről

Amikor a vén gazember búcsut vett népétől.

Átkozott volt annak minden porcikája

De hazugságból élni volt pofája

A ronda nagy hályfejet mindig azon törte

Hogy a dolgozó népét a legnagyobb nyomorba döntse

Már az életszinvonalát annyira fölvitte

Hogy nagyon sok embernek a havi fizetése

A hatszáz forintot is elérte.

Nagy lelkün az ő fizetését 45 ezer Ft-ra tette,

Mivel a koszt a lakás és a ruházat nem került pénzébe.

A talpnyaló pribékjei lesték óhaját,

És hurcolták a börtönbe a nép ártatlanját.

A népnyuzó pribékjei azt akarták

Ugy nézze a dolgozó nép Rákosit mint tulajdon apját.

Ha meghallották nevét tapsolt újjongott a nép

Pedig úgy szerették mint kecske a kifent kést.

Hátha még meglátták milyen zsebegés volt,

Nagyon sok embernek a hátán a hideg borzongott.

Ilyen jó vezér volt a Rákosi pajtás,

Hogy a fene egye meg a nagy ronda pofáját

A bitófán a varjak szedjék ki a szemét

És görcs huzogja állandóan a lábát és a kezét.


[ÁBTL 4.1. A-2021. A kézzel írt szöveg után a következő feljegyzés olvasható. „A fenti gúnyiratot 1957. február 23-án Szűcs Bertalan (1941. máj. 22. Nagyvarsány, Bíró Ilona) iskolai tanulónál találták. Szűcs elmondása szerint Kőris István beregdaróci születésű osztálytársától kapta a szöveget.”]

:)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.29. 17:33:42

A fenébe is, megint aktuális lett a vers, vagy igazán mindig is az volt? Csak eltakarták a szemünk elől az igazságot? És megint mennyire aktuális a Nemzeti Dal:)))::(((

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.29. 17:36:27

Az lenne a jó, ha a Feltámadott a tenger, című vers már múltidejű lenne...ha elsüllyedt volna a gálya, és megszűnne a szocik rabigája,

gidabiga 2009.03.29. 17:42:00

a zindex is ír mindent össze meg vissza.
eddig Fodor támogatója volt ez a Törő, most már Kókáé.
ami persze logikusabb, de miért nem néznek utána, mielőtt leírnak valamit?

index.hu/belfold/2009/03/29/az_szdsz-ben_nem_tudjak_mirol_targyalnak/

mind2 (törölt) 2009.03.29. 17:43:11

Na megtaláltam a Magyar Miatyánk-ot 56-ból :
„Miatyánk Hruscsov! Ki fent vagy a Kremlben. Átkoztassék meg a te neved.
Dőljön meg a te országod. Legyen semmis akaratod, miként Moszkvában,
azonképpen Magyarországon is. Mindennapi kenyerünket hagyd meg nekünk
ma, és ne vígy minket Szibériába, de szabadíts meg minket oroszaidtól, mert
tiéd az ország és a hatalom most, de nem mindörökkön örökké. Ámen.

Úgy jobban belegondolva, ebben az országban sok minden nem változott 56-57 óta. Csak a belenyugvás, meghunyászkodás, lélektelenség a szembeötlőbb. Az akkori közhangulat alapja a szegények vagyunk, nincs mit veszteni keserve volt.
Úgy látszik minden változás - vagy lázadás alapja a reménytelenség. Falai dühből és becsapottságból épülnek, teteje meg a kilátástalanság.
Aztán majd mindenki eldönti, ragaszkodik-e ehhez a házhoz, ami már úgysincs a nevén, vagy ledózerolja és épít egy újat :(

gidabiga 2009.03.29. 17:43:45

@*Én vállalom.*[L42]:

az nagyon.
a gyerekem most tanulta az iskolában és bizony nekem is eszembe jutott.
meg az egész március 15-i történések, szónoklatok.

2009.03.29. 17:45:59

@mind2:
:)
Aktuális. Sajnos.
Jól hallottam a tv-ben: a non-profit szervezetek, egyházak által adott adományokra (pl. ételosztás hajléktalanoknak) is valami extrém adó- és járulékfizetést akarnak kivetni?
És jövő héten már tárgyalja a parlament?

B+! Ez már Magyarország TUDATOS és tervszerű, előre megfontolt tönkretétele!

Mocskos szemétség!!
A tönkrement embernek a szájából kiveszik a falat kenyeret, de a rohadt bankok, meg a veszteséges állami cégek kioszthatják a milliós prémiumokat?
Kötelet nekik!!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.29. 17:51:39

@mind2: van nehézgép kezelői vizsgám, már csak a dózer kell:)))
Vagy tank, majdcsak elvezetem valahogy...:))
na, csakhogy az nni-s, nbh-s fiuk is dolgozzanak, bomba, híd, lezárás, elfoglaljuk, felrobbantom, megtámadjuk, tnt, terrorakció, szerintem elég:)))
@gidabiga: Nekem mostanában gyakran járt a fejemben, sajnos...szeretnék haragvó tenger lenni, ami elsöpri a várakat, és elmossa a szennyet, nagyon, de nagyon itt az ideje...

2009.03.29. 17:52:07

"Információink szerint Bajnai Gordon ultimátumot küldött a pártokhoz: éjfélig vagy egyértelműen kiállnak miniszterelnöksége mellett, vagy kiszáll és nem lesz ő sem jelölt.

Bajnainak két feltétele van: 1. Az SZDSZ ügyvivőinek többsége támogassa miniszterelnökségét, 2. mind az MSZP, mind az SZDSZ írjon alá egy Bajnai programjának főbb elemeit tartalmazó nyilatkozatot, hogy a jövőben se hátrálhassanak ki mögüle.

Az első feltételnek éjfélig kell teljesülnie ahhoz, hogy Bajnai elfogadja a jelöltséget."
/Index; 17:31/

Sakkoznak az elvtársak.
Kíváncsi vagyok, vajon igaz-e, és ha igen, mennyi van belőle lezsírozva. Esetleg teljes színjáték az egész, és már tuti, hogy bajnai vállalja, és megvan a támogatottság is - vagy tényleg ennyit töketlenkednek.

gidabiga 2009.03.29. 17:55:16

ma kicsit másnap okán asszem korán fekszem és reggel szeretnék arra a hírre ébredni, hogy előrehozott választások lesznek mihamarabb. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.29. 17:57:50

@mind2:

Igen, Veres Jankó megmondta, hogy vagy egyiket, vagy másikat mindenképp magának akarja.

gidabiga 2009.03.29. 18:00:44

@mind2:
igen.
de 3 pohárka kiütött.
pedig nem szokott :D
biztos idegállapotban voltam :))))

mind2 (törölt) 2009.03.29. 18:07:05

@VicGilson: már most is kell adományok és segélyszállítmányok után adót fizetni az adományozó cégeknek !
Írtam múltkor, hogy egy csokigyár tulaja telepakoltatott egy teherautót a gyárudvaron csokival, majd felhívta a segélyszervezet képviselőjét, hogy éjjel álljanak be az udvarra egy másik teherautóval és pakoljanak át egyik kocsiról a másikra.
És hogy titokban történjék az egész, a portást az akció alatt saját hatáskörben eltüntetik a telepről :)
És csinálta ezt azért, mert nem akarta kidobni dobozszámra a csokit, de arra sem volt pénze, hogy adót fizessen utána :(
A segélyszervezetekhez eljutó adományok mennyisége a tizedét éri csak el a korábbi években kapottaknak. no komment.

@*Én vállalom.*[L42]:
én már nem hiszem, hogy az nbh/nni-s fiúk annyira kaparnának a regnáló hatalomnak.
Ha tegnap figyelted a teljesen bekattant ferit - láthatóan azt sem tudta hol van - és hallottad a szitkokat amit reá szórtak ... nos fél éve vagy három hete ezért még bitófa vagy egy látens buzi foglár sasolása járt volna :)))
Itt már többen gyúrnak a jövőre mint gondolnánk :)

mind2 (törölt) 2009.03.29. 18:10:03

@gidabiga: nem baj, lelazítottad magad :)
A stressz megöl, a jó magyar bor nem :)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.29. 18:10:48

@mind2: úgy legyen, csak minél előbb az a jövő...
amúgy Gordonka milyen kis ügyi, igazából nem akarja vállalni, így meg nem is kell neki...
Most kaptam messen:::Információink szerint szavazategyenlőség alakult ki a jelen lévő liberálisok között: hatan Bajnai Gordon mellett, hatan ellene voksoltak, Demszky Gábor nem volt jelen, így megegyeztek, hogy holnap folytatják.

mind2 (törölt) 2009.03.29. 18:22:42

@*Én vállalom.*[L42]:
azért úgy belegondoltam, hogy ha a gyerekeim civakodnának egymással 2 hete egyfolytában, és minden nap azzal menne el, hogy rakj rendet, döntsd el végre hova teszed a cuccaidat etc., hát azt hiszem nem hallgatnám őket minden nap. Lib-konz. nevelés ide meg oda, mindegyik kapna egy taslit, aztán nyugalom lenne. Már hogy tudják, hol a helyük :))))))
Mondtam én múltkor, erdőbe velük és 5 db. lőszer fejenként. Aztán majd eldöntenék ki a legény a gáton :))))
Ez meg egy igen mocskos játék, amit az országgal, az Alkotmánnyal játszanak.

mind2 (törölt) 2009.03.29. 18:26:03

@mind2: na megyek, megnézem a kertévéket, élvezet látni, ahogy mindegyik más segget nyal, na meg a manipulációs technikáik.. ::)))))

mind2 (törölt) 2009.03.29. 18:28:18

@laspalmas: hát mert " minden titkok tudója " ő.
Úgy kb. 200 év börtönt érnek ezek a titkok :)
Ja, mondjuk nem itt, hanem pl. az USA - ban :(

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.29. 18:28:42

@mind2: jaja paintball, csak éleslőszerrel, az lenne a szép, és mint az apokalypto-ban, aki túléli, arra vadászni...nekünk is kell kis szórakozás..cirkusz a népnek..

2009.03.29. 18:42:28

@mind2: Igen, de most még tovább akarják emelni az adományok terheit.
Elmebetegek.

Én nem tudom: értelmes ember hogyan támogathatja pl. Bokros elképzeléseit?
Olvastam 'A reformok kritikus tömege' c. írását is például. Semmi másról nem szól, csak hogy préseljünk ki még többet az emberekből, főként azokból, akik eddig is a legnagyobb mértékben állták a cehet.

Amíg a befizetett pénzeket többezer 'tanácsadó' között osztogatják szét, milliós prémiumokként, szétmutyizzák az összes EU-s támogatást a rokonok-barátok-üzletfelek vonalon (ld. autópályák - amiből nálunk feleannyit kétszer annyiért építenek, és tized annyi ideig tart, mint pl. Németországban) - addig úgysem változik semmi.

Emelhetik az elvtársak az adókulcsot 99%-ra is (persze szigorúan csak azoknak, akiknek a havi bruttója 500EFt alatt van!).

Hány ezer milliárd Ft tűnt el vajon az elmúlt években ilyen módon? És az elmúlt 20 évben összesen?
Belegondolni se merek...

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.29. 19:24:38

Attól tartok meg fognak egyezni akár bajnaiban, akár másban, nincs veszteni valójul, mire izguljanak.
csak hatalmon maradni bármi áron.

A jó azért az benne, hogy ezek után orbánról azt mondani hogy hataloméhes, hát nehéz lesz, de meg fogják próbálni.

mind2 (törölt) 2009.03.29. 19:30:51

@*Én vállalom.*[L42]: Jó volt az a film. Rendkívül véres, de nekem tetszett :)))
@Prinzessin Erbsen: hát ez az. Látod az élet azért mindent megold. Másrészt meg nem is igazán szeretném, ha a jobboldalnak kéne szembenéznie a kármentéssel, meg a rendkívül népszerűtlen intézkedések meghozatalával. Úgy vagyok vele, hogy tessék elvtársak, 7 év után tán kormányozni kéne, egyétek meg amit főztetek....
De az, hogy a jobboldalhoz kötődjön a sz** nyakunkba öntése, ezt valami rohadt igazságtalan forgatókönyvnek tartanám.

mesmithy 2009.03.29. 19:52:23

@Prinzessin Erbsen: Az egyszerueg kedveert el kenne kobozni minden az elmult 20-25 evben szerzett vagyont ott ahol csak a gyanuja is felmerul, hogy kulonbozo part elonyoket hasznaltak ki. Raadasul ez a gazdasagi helyzetet is sokban javitana.

2009.03.29. 20:42:40

"Az MTI értesülései szerint bajnai a zárt ülésen a hazaszeretettel indokolta, hogy miért vállalta el a felkérést."
/Index; 20:22/

Na, akkor minden rendben.
Szereti ezt az országot. Másnak csak számokat és adóforintokat rejt e táj. De ő szereti.
És tudja: jobb adni, mint kapni.
És mivel szeret minket, mi fogunk adni - nekik.
Halleluja!
Meg vagyunk mentve!

beleszolok 2009.03.29. 20:58:10

A kakaóbiztos gépek, csak aprópénz volt. Az igazi nagy lóvé az elendernek a sulinetben volt.

reality 2009.03.29. 21:04:13

@beleszolok: És nem csak az, hanem ez is:

"A későbbi Dataplex-történetben, amelyet anno lapunk tárt fel, ugyancsak egyszerre szerepelt Bajnai és Kóka neve. Dióhéjban: 2005 nyarán-ősz elején ciprusi off-shore társaságok megvásároltak egy kapacitásfelesleggel küzdő ötcsillagos szerverszállót, pontosabban: az azt működtető Dataplex Kft.-t. Majd három hónapra rá, hárommilliárd forintos haszonnal tovább is tudták adni szerzeményüket. Hogyan sikerült így felsrófolni a cég árát? Részben piaci munkával, de jórészt állami mamutvállalatok elköteleződésével. Részben olyan vállaltokéval, amelyek a Kóka-féle gazdasági tárca felügyelete alá tartoztak, és szolgáltatást készültek vásárolni a Dataplextől.

A „hotelt" és az üzemeltető társaságot tehát állami segítséggel felértékelték, majd jó pénzért eladták. Miként megírtuk: Kóka János sógora, Lepp Gyula nem cáfolta értesülésünket, mely szerint ő képviselte a ciprusi cégek egyik legnagyobbikát, a Corbeil Holdings Limitedet az üzletrész-adásvételi tárgyalásokon. Ami viszont eleve cáfolhatatlan, hiszen tény: a Corbeil magyar igazgatója az a Rácz Krisztián, akit a Kóka-Lepp duó korábban az Elendernél alkalmazott - termékfejlesztési vezetőként, s mellesleg vitorláspartnerként.

Vagyis kétség sem fér hozzá, hogy a hárommilliárdot kaszáló három ciprusi cég közül az egyik Kóka Jánoshoz állt közel. Egy másik közreműködő ciprusi társaság, a Fleminghouse Investment viszont nem más, mint a Wallis adóoptimalizáló érdekeltsége. A Wallist pedig akkoriban Bajnai Gordon vezérigazgatta."

www.hetivalasz.hu/cikk/0903/bajnai_koka_janost_ajanlotta

beleszolok 2009.03.29. 21:59:47

Asse piskóta. Basszus, itt 1000 milliárdok tűntek el, de a sok agyhalott, még mindig kajaibrahimozik.

2009.03.29. 22:30:17

Csodálatos: átemelik bajnait a a minielnöki székbe. Így lesz még egy évük, hogy lopkodjanak, és hogy még mélyebbre nyomják az országot.
Irgalmas Isten: mi lesz itt?!

dézi 2009.03.29. 23:03:31

@VicGilson: Folytatják az infrastrukturális beruházásokra szánt EU-s pénzek további lenyúlását a haveroknak amit majd a szerződések szerint 20 évig üzemeltethetnek és 80%-át az EU állja.Víztisztítók,vízművek,csatornaberuházások,stb.Bajnai,Törő ezekben nyakig benne vannak és az a másik mocsok Oszkó is aki mint Deloitte-os ezeket auditálja és akinek a nevét bedobta a maszop jelöltnek.

Mr. Acid 2009.03.29. 23:17:36

"Bajnai elől megették a pizzát a liberálisok

Érdemi információk nem szivárogtak ki egyelőre az SZDSZ és Bajnai Gordon megbeszélésről, ellenben az kiderült, hogy mire a legújabb miniszterelnök-jelölt megérkezett már nem volt a tanácskozás kezdete előtt érkezett temérdek pizzából. A szabad demokraták egyébként Gyurcsány bejelentett lemondása óta egy napot nem számítva mindennap összetrombitálták az ügyvivői testületet, de normális ellátásban csak egy hete vasárnap volt részük, amikor szintén pizzáztak, illetve pénteken válogathattak szendvicsek közül. A többi napon csak ásványvízet, kávét és pogácsát majszolhattak a liberális vezetők."
Index...

reality 2009.03.29. 23:42:23

@dézi: A drága haladó liberális közgazdászok, akik megoldják a gondokat. Ja, hogy ők voltak azok is, akik előidézték?

belzebubó 2009.03.30. 00:00:38

Na, ha ez az ország hagyja,hogy a mai nappal egy 1%-os párt aki a "demokráció mindenekelőtt" mondatával jött eddig szétcsesszen mindent akkor meg is érdemli.
Bajnai úgy néz ki miniszterelnök lesz.Eörsi nem szavazott.Szeretném tudni,ha már egy szavazaton múlott mindannyiunk sorsa,hogy hol büdös p...ban volt?

"Az SZDSZ rábólintott Bajnaira

Nem hivatalos, meg nem erősített értesüléseink szerint a szabaddemokraták ügyvivői - akik Eörsi Mátyás távollétében csak 12-en vannak - 7:5 arányban támogatták Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölését."

reality 2009.03.30. 00:11:50

Fritz Tamás most jelentette be a HírTV-n, hogy alakult egy 120 civil szervezetet magába foglaló összefogás, amely tüntetésbe kezd az előrehozott választásokért jövő vasárnap.

További infó később.

belzebubó 2009.03.30. 00:41:07

@reality: Most megmutathatnák magukat a civilek,hogy léteznek mert eddig haloványan szerepeltek és majdnem mindig kiderült,hogy alkuk vannak a háttérben.Itt az idő,hogy a jobboldali értelmiség felébressze őket.Hajrá Fricz Tomi! Aki meg odamegy randalírozni azt sün-sünnel leszereljük.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 00:43:15

@mind2:

Nem hittem el, amikor apám erről mesélt. De úgy látszik, a fantáziám korlátoltabb, mint az emberi hülyeség...

reality 2009.03.30. 00:44:23

@belzebubó: "mert eddig haloványan szerepeltek"
Az az iagzság, hogy én ilyeneket nem jelentek ki, mert ha nem veszem a fáradságot, hogy részt vegyek a civil munkában, akkor nincs erkölcsi alapom kritizálni őket. Rajtam és rajtad (rajtunk) múlik, mi történik a civil szférában.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 00:52:15

@gidabiga:

Te jó ég, mekkora pohárka volt az, literes?:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 01:01:53

@belzebubó:

Tizenkét ember döntött az ország rövidtávú sorsáról, a "demokrácia védelmében". Már a mondat is gáz.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 01:05:00

@belzebubó:

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete nevében kikérem.:P A NOE már 2006. szeptember 16-án, az őszödi beszéd kiszivárogtatása előtti napon is tömegdemonstrációt szervezett a Kossuth térre.
Amúgy ha lesz valami, én megyek.

mesmithy 2009.03.30. 01:08:20

Talán már ténzleg időszerű lenne, ha mindenki aki az előrehozott választásokat akarja, összefogjon és demonstráljon az ügy érdekében, mert ezek már csak egyre mélyebbre süllyesztik ay országot mind anyagilag, mind erkölcsileg.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 01:18:46

@mesmithy:

Én is ezt mondom már mióta.:)

www.facebook.com/group.php?gid=76861195259&ref=nf

Csatlakozz!
Na, jó éjt is kívánok, mert 7 körül kelek.:-/

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 06:52:20

A jó büdös életbe, ezt jól beszoptuk..és olvasható máris a zseniális válságmentő programjának egy pontja, JÖVŐRE 600 milliárddal nyírják meg a segélyeket, ez ám a gyors válságkezelés, miközben azt mondják, azért szavazták meg végülis gordonkát, hogy az előrehozott választások ne vegyenek el a válságkezeléstől 4 hónapot...kurvajó, addig pofozták a szart, amíg fos lett belőle, és most szürcsölik,hogy fulladnának bele a saját szarukba, mestertolvajok..

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.30. 07:52:05

@*Én vállalom.*[L42]: Hja, remélem a Dunában végzi az összes kis féreg.

zrobasé 2009.03.30. 08:11:47

Ide a rozsdás bökőt, de szerintem nem véletlen, hogy ez a retardált szereplőválogatás végül Flash Gordon-ra futott ki. :(
Ha ez a demokrácia védelme, akkor inkább legyen diktatúra.
Aha, a piac rohadtul megnyugodott, hogy van új ME, és nem lesznek előrehozott választások : 309 az euro.
"megcsináltuk"

gidabiga 2009.03.30. 08:30:49

@Mj:
frászt.
1,2 dl-es.
azért is nem értem :D

mesmithy 2009.03.30. 10:11:05

Mar a nemetek es a szlovakok is az elorehozott valasztast ajanljak. A piac pedig bearazza a tehetetlensegunket.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.31. 00:19:48

@gidabiga:

Hehe, nálam a házmester az alap mértékegység, ami ugye 3 bor, 2 szóda.:) Ebből hosszabb estéken 5-6 mindenképp elfogy.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.31. 00:21:46

@mesmithy:

Nekünk meg csak az a jó, amit pártunk és kormányunk a demokrácia védelmében és az ország érdekében cselekszik.
Szerintem meg menjünk ki sokan vasárnap 2-re, a Hősök terére.

süti beállítások módosítása