Skip to content


       Szűrés lista

Bajnai vagy Orbán?

Az elmúlt 20 év legpörgősebb, legtragikusabb és legszánalmasabb hete van mögöttünk. A Nagy Gazdasági Válság közepette a helyzet még elkeserítőbb.

Most, vasárnap estére letisztult a kép: Az MSZP 18. miniszterelnök-jelöltje, Bajnai Gordon lesz a miniszterelnök, vagy Orbán Viktor.

7 nap alatt 18 jelölt, ezzel az MSZP egyéni és megismételhetetlen rekordot állított fel.

A szánalmas bohózatot a pozíciójukat féltő megyei szoci elnökök unták meg, és leváltották Gyurcsányt a párt éléről. Gyurcsány mezei képviselő mihez fog kezdeni most, és mihez a választások után? Az elmúlt 20 évben ekkora bukást én még nem láttam, lekörözte Torgyán legendás bukását is ...

Bajnai Gordon nem tagja az MSZP-nek, nem is nagyon kedvelik, így nem tudom elképzelni, hogy a 188 szoci képviselő dalolászva odaáll a 600 milliárdos csomagja mellé, melyet még a Veres-Gyurcsány páros dolgozott ki, de megijedve nem hozakodtak vele elő. De majd most Bajnai gyönyörű két szép szeméért aláírják a főként MSZP törzsbázist (=inaktívakat) érintő megszorításokat.


Bajnai vasárnap este ultimátumot adott a pártoknak:
1. Az SZDSZ ügyvivőinek többsége támogassa miniszterelnökségét,
2. mind az MSZP, mind az SZDSZ írjon alá egy Bajnai programjának főbb elemeit tartalmazó nyilatkozatot, hogy a jövőben se hátrálhassanak ki mögüle.

Az SZDSZ ügyvivői tanácskozásán döntetlen alakult ki 6:6-os eredménnyel. A szavazást elmulasztó Demszky Gábor szavazata fog dönteni? Vagyis egyetlen egy emberen múlik, hogy Bajnai vagy előrehozott választások és Orbán?

Bajnai elment este 9 órakor könyörögni az SZDSZ-nek...persze, 1 hete mondták, hogy nem a törpepárt fog -megint!- dönteni az ország sorsáról ... a 48 százalék könyörög az 5 százaléknak. Szánalmas. Gyomorforgató. 

Bajnai hazaszeretetből vállalta a jelölést. Mióta is vagy a Gyurcsány-kormány tagja, Gordon? Hányszor jelentkeztél tiltakozásul, hogy az elkúráshoz nem adod a neved? Hogy vagy elindul a kormány a rendcsinálás útján, vagy lemondasz? Hányszor zsaroltad meg Gyurcsányt, hogy ezt már nem, vagy különben .... ?

Az eredmény borítékolható, Demszky előbb ugrik bele valamelyik metrógödörbe, mintsem Orbánt hatalomra segítse. Ahogy nyilatkozta este: "minden megoldást támogat, ami Budapestnek jó." Lefordítom: Ami nekem és az SZDSZ-nek jó...
Fodor közölte, "az SZDSZ eddig is világos álláspontot képviselt: a végsőkig készek arra, hogy valamilyen megoldást találjanak. Emellett viszont világossá kívánta tenni, hogy van egy végső pont, aminél tovább nem lehet menni".

Na persze ... és hol ez a pont, kedves Gábor? 18 jelölt még nem érte el ezt a pontot? 20 jelölt? 25 jelölt? 30 jelölt?

Update:
Ahogy várható volt, éjfélkor az SZDSZ 7:5 arányban támogatta Bajnait. Nehéz döntés volt, hazudta Fodor ....
Hip-hip hurrá, még egy év biztos a liberális-szocialista munkahely, még egy évig lehet zsíros tanulmányokat készíttetni a haveri káeftékkel, még egy év, amíg nem jön a Zorbán. Előre az államcsőd felé!!!

Show must go on ... vajon mit hoz ez a mai nap?

Lehet online kommentelni a fejleményeket. Már akinek még van kedve/ideje/gyomra ezt még követni. Vagy megnézni a "Bukás" című tavalyi videó folytatását, az "Összeomlást" ...
 

Címkék: politika gyurcsány válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr601033597

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kifordított ország 2009.03.31. 11:54:40

Gyurcsány vs. Bajnai: Előre megírt forgatókönyv?Érdekes cikkre találtam, szörfölve az interneten. Az írás tavaly májusban kelt és azt taglalja, hogy "Bajnaival akarják az előrehozott választásokat megúszni...". Nem is lenne hír, ha ezt ma olvasn…

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.03.30. 18:50:45

Csonka Pici, Magyarország új miniszterelnöke - Nem tudom tisztán megmondani, hogy hívják a nevit... - Az új miniszterelnökjelölt mit csinál most? - Elszökött? - Ki ő? - Szerintem a... Csonka? Az egyik kisebb portál munkatársai gondoltak egyet, és lement…

Trackback: Sárdobáló 2009.03.30. 18:28:43

Meghalt a király, éljen a király!Íme Magyarország új miniszterelnöke. Ez a képe neki. (Ne anyázzatok, hogy miért nem a magyar Szent Koronát rajzoltam a fejére, mer' azt rajzoltam, csak korlátozottak a képességeim.) Fodor Gábor éjszaka bejelentette, hogy a…

Trackback: Konzervatórium 2009.03.30. 11:46:26

Régiek új embereUgyan van még néhány – normális körülmények között érdektelen – bizonytalanító tényező (pölö, hogy pontosan milyen mértékű támogatást is kért a szocialista miniszterelnök-jelölt az SZDSZ-től), azonban talán kimondhatjuk: a hátr…

Trackback: Konzervatórium 2009.03.30. 11:40:09

Yuppie-Döbrögi, mint válságmenedzser Ugyan van még néhány – normális körülmények között érdektelen – bizonytalanító tényező (pölö, hogy pontosan milyen mértékű támogatást is kért a szocialista miniszterelnök-jelölt az SZDSZ-től), azonban talán…

Trackback: Gulyásdemokrácia 2009.03.30. 11:13:18

A Bajnai-paradoxonMagyarország miniszterelnökének olyan ember kell, aki ért a gazdasághoz. Aki jó szakember, felvállal népszerűtlen intézkedéseket az ország érdekében, ha muszáj, és még a gazdasági élet is meg tudja adni neki egy ideig a bizalmat.Magyaror…

Trackback: e-Cafe light 2009.03.30. 10:41:48

Egy bukás margójára Helyszín: Magyarország, Budapest, VI. kerület, Jókai utca, MSZP székház   Időpont: pár órával a kongresszus vége után   Jelen van: a párt friss elnöksége, az elnökön kívül - Ildikó kérlek, az Újhelyi Pistit meg az A…

Trackback: Reakció - polgári underground 2009.03.30. 10:01:06

Az 1-es számú főklón Hétfő hajnalban felszállt a fehér füst a Gizella utcából. Pontosabban nem füst volt az, hanem pára, a frissen gőzölgő szar párája, de hát nekünk ez jutott. S már egész megszoktuk. Igazi déjà vu élményben lehetett részünk: már nem…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

buckafej 2009.03.30. 08:07:41

Hát úgy néz ki Bajnai.
Én is kíváncsi vagyok hogy bír majd a szoci képviselőkkel, az SZDSZ- el nem lesz gond.
Orbán a Kárpátalján megint a kettős állampolgárságot emlegette.
Úgy látszik kezdik a kampány-balfaszoskodást.
Tavaszra megint leharcolja magát a fidesz?

bogi@mailbox.hu 2009.03.30. 08:13:50

Bajnai cége Borsodban egy csomó termelőnek, állattenyésztőnek TARTOZIK, és kicsit "elfelejtkezett" róla! (=lopás)
szerintem fontos lenne hogy tisztességes embert válasszunk...

rolika 2009.03.30. 08:14:12

kíváncsian várom, a nyugdíjasszervezetek üdvözlik-e gordonka "megszorításait", amik úgysem mennek át a szoci szavazógépeken. csak azért mondom, mert úgy tűnik, a piac nem díjazza: 309 felett van az euró...
csak így tovább, elvtársak!
lesz még jövő héten munkahelyem? és lesz mit enni?

zrobasé 2009.03.30. 08:15:10

igen bravuros húzás ez a Flash Gordon...
már 309 az euro...
már epét hányni sincs kedvem,erőm...

Hetfield 2009.03.30. 08:21:16

Gordon takarodj!!!! Hmmm, nem is hangzik rosszul :D

epres négercsók 2009.03.30. 08:27:42

1. Valaki világosítson már fel. Mi a sz*rt fogadtak el Gordonka programján, mikor az 2010-es???

2. Most ezt az szdsz komolyan gondolta? Hogy Fodor egy hét alatt nyilvánosan, kétszer is s*gget csinál a szájából? (1. csütörtökig jelöltet 2. Bokros Lalit) Én nem értem, ezeknek már minden mindegy? Most nyert egy pár hónapot az szdsz. De aki egy ilyen hiteltelen, hazug, gerinctelen gyáva bandára mer szavazni jövőre (vagy akármikor), annak száradjon le tőből az a keze, amivel az ikszet rakta!!!

3. Kifordult a gyomrom. Ez már tűrhetetlen. De emberek! Nálunk sosem telik be a pohár? Miért csak Bokros idején lehetett az utcára menni?! :(

Zigi 2009.03.30. 08:28:16

Hát úgy tűnik nem spórolhatunk meg egy véres forradalmat.....

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.03.30. 08:33:38

csak libatojást neki.

libákat a kossuth térre. átférnek a kordon rácsain.

f.m.j. 2009.03.30. 08:35:09

Jó reggelt Gyerekek :)!

Hiszitek vagy sem, és éreztem, hogy a Bajnai lesz... ez trgédia... ez még a Gyurcsánynál is bagyobb szemétláda... és ne legyenek illúzióink, mert mocsadék.
@buckafej: a kettős állampolgárság nem is akkora baromság, nézz csak utána...

gidabiga 2009.03.30. 08:35:12

@epres négercsók:
ráadásul 2010-ben kezdik?
a következő kormánynak?
akkor kezdjék most.
jövőre ők is 1%-on lesznek.
hacsak nem jön vissza Feri és leígéri a csillagokat az égről nekik.
én már nem tudom beljebb húzni a nadrágszíjat.
ha a gyerekeimnek nem jut ennivaló azért, mert valakiknek a bankszámlája baromi szépen dagad, akkor én is megyek.
aztán sündöröghetnek körülöttem.

Kartal 2009.03.30. 08:36:22

Néhány hónapja egy szakértő arról beszélt, hogy ha a korrupciós rátát leszorítanák 10% körülire, pár év alatt kint lennénk a gödörből. A fickó éves szinten olyan 1000 milliárd körülire tette az így eltűnő összeget, persze csak amiről valamilyen szinten tudunk.
Természetesen a pénzbeszedést nem a korrupció visszaszorításával kezeli kedves Gordonka sem, hanem a mi szánkból veszi ki a mindennapi kenyeret. Ők továbbra is százmilliókkal fognak vesztegetni...

Gerik001 2009.03.30. 08:37:35

@epres négercsók:

Izraelben bemennek a magyar nagykövetségre az emberek és voila! megvan az 5%.

Kartal 2009.03.30. 08:43:08

@epres négercsók: És ha utcára megyünk, akkor mi van? 2006-ban is elég érezhetően fejezték ki nemtetszésüket a Kossuth téren tanyázók, és nem volt semmi eredménye. Most is csak annyi lenne, hogy teljes joggal vetnék be ellenünk a kommandót és az In-Kalt.
Reménykedtem, hogy annyira elkúrják a dolgot, hogy lesz előrehozott választás. Nem jött be. Most már tényleg félek egy véres forradalomtól.

martonx 2009.03.30. 08:43:18

Szerintem egy dologról szól az egész. Hogy pár hetet hónapot húzzanak, mielőtt előrehozott választások lesznek.

Teljesen egyértelmű, hogy Gordon az első konkrét megszorításoknál el fog vérezni.

Viszont az előrehozott választásokon megválasztott párt nem fix 4 évig van hatalmon, hanem választások utáni 4-dik év áprilisáig.

Azaz ha a Fidesz nem jövő tavasszal kerül hatalomra, hanem már idén pl. decemberben, még 3 és fél éve sem marad a kormányzásra.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.30. 08:44:44

Sebaj, majd megbütyköli Paksot, aztán senkinek nem kell majd villanyszámlát fizetnie.

De most komolyan, mire ez a szánalmas balfaszkodás. Mit lehet még ebben a tönkretett országban ellopni 2010-ig, ami már nincs az MSZP-SZDSZ zsebében? Minek ez a szánalmas pantomim? Még mindig nem égettek el minden terhelő bizonyítékot, ennyire fosnak az elszámoltatástól? Brutális dolgok lesznek itt a választások előtt, de főleg utána.
Remélem.
Mindenesetre lámpavas-részvényekbe fektetem a pénzem, ki tudja.

molaris 2009.03.30. 08:47:02

@Gerik001:
Nu- nu! Óvatosabban, mert most a cucik nem tudnak alájuk játszani. Ölég bajuk van maguknak is.

A legnagyobb változás ami az SZDSZ- nél várható, hogy Gabika megfésülködik. A maszop emberkéin nehéz lesz átverni Gordon csomagját, mert a "125"- ből is volt kilógó, és a többi? Biztos adateszi magát? Akkor meg még akkor is kevesen vannak, ha Ibikéék egy része is odaszavaz, ami nagyon is kétséges.

Steppenwolf 2009.03.30. 08:48:07

Nincs ezzel gond, a szocik és a libsik úgy gondolták, végérvényesen lehúzzák magukat a WC-n. Ráadásul a piac a múlt heti elemzések szerint ezerszer egy előre hozott választást választanának, mint egy Bajnait.

gidabiga 2009.03.30. 08:49:26

az indexen is lehet olvasni hébe-hóba jókat.
ez nem munkvera :D

index.hu/velemeny/eheti/2009/03/30/butak/

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.03.30. 08:50:43

azért nem mondjátok komolyan, hogy meglepett benneteket az szdsz lépése és az mszp menetrendszerű megalázkodása?

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 08:51:04

@Kartal: Igen, én is ezen háborodtam fel pont, hogy miért nem a kormányzati oldalon faragnak le? miért mindig a népi oldalon? rohadékok.
Ha engem választotok, olyan szegény lesz a kormány, és olyan tisztességes, amilyet még soha, senki nem látott.A legkisebb gyanú esetén börtön, majd a többi észhez tér hamar.A világ legnépszerűbb kormánya lenne, csak tisztességes képviselőkkel.lehet, hogy csak 20 ember lenne, de elég is annyi, ha mindenki az országért dolgozik.minden megyéből 1 ember.
A sok ingyenélő, léhűtő apparátus helyett számítógépek, és minden képviselőnek sok poszt, hogy ne jusson ideje lógásra...jujj, de megcsinálnám...képviselői visszahívhatóság, bármilyen üzletelés gyanúja esetén nagyon kemény büntetés, börtön.Hmm, diktatúrának hangzik? Az is, népi diktatúra.Alacsony költségvetésű kormány, visszaszorított korrupció, a segélyek eltörlése, pénzt csak munkáért adni, ejj, de szép világ lenne.:))
És nem gordonkán játszanám el.:)))

f.m.j. 2009.03.30. 08:52:11

Ezek itt tényleg bele akarnak hajszolni minket egy forradalomba... én utálnám, nem akarom...
Ki akarják hirdetni a szükségállapotot, így aztán fizikailag is megsemmisíthetnének jó pár embert, és örökre itt maradni, apám ezt már évek óta (2006 óta) mondja. Lehet, hogy igaza van az öregnek? Pedig még csak nem is internetezik, csak gondolkodik... :)

Nem olyan szegény ez az ország, hogy 386+slepp ne járna jól...
Tényleg feljön ettől a hírtől valami a gyomromban...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.30. 08:52:28

Várjuk ki a végét. Be van nyújtva a feloszlatási javaslat 14-ére. Addigra már az SZDSZ és MSZP "renitens" része támogathatja esetlegesen a javaslatot és gordonka lesz 18. jelölt a végére.

Egyébként meg tiszta jó, hogy nem kisértem figyelemmel ezt az egész baszakodást hétvégén. szarok bele. Mikor lehet menni kirakatot zúzni? Nincs cípőm meg, ilyenek.

epres négercsók 2009.03.30. 08:52:42

@martonx:
Jaj basszus, be ne vegyétek már ezt az ökörséget!!

Figyi: Alkotmány 20. § (1) Az országgyűlési képviselők általános választását - az Országgyűlés feloszlása vagy feloszlatása miatti választás KIVÉTELÉVEL - az előző Országgyűlés megválasztását követő negyedik év április vagy május hónapjában kell megtartani.

Érteeed? Ha FELOSZLATJÁK, akkor NEM ÁPRILIS/MÁJUS!!! Csak a gyökér alkotmányjogász baromságot beszélt, a szegény laikus index-olvasó meg bevesz minden sz*rt, amit ott olvas.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.30. 08:53:45

10-kor sajtótájékoztatót tart a két országnyomorító, szerintem utána megugrik az euró.

Tarackos Sül (törölt) 2009.03.30. 09:01:16

Én is azon csodálkozom, hogy miért vagytok így meglepődve / elkeseredve? Komolyan gondoltátok AKÁR CSAK 1 PILLANATIG is, hogy azok törődnek bármivel is a saját/slepp érdekén kívül? Az, hogy mit akar a "nép", senkit nem érdekel itt, a nagy demokráciában. A két hetes komédia alatt kétszer érintették a demokratikus formákat, vagyis vehető úgy, hogy kétszer jutott eszükbe a "nép". Az első esetnél Gyurcsány bő nyállal arcbaköpte őket (előrehozott választást? SOHA), a másodiknál Lendvai oktatta a közt. elnököt (és kis túlzással a mondókáját nyugodtan érthetjük az összes magyarra is): ott mondod el a véleményed, ahol én akarom, köcsög! Pofát befogod!

Előre hozott választás? SOOOOHHHHAAAA! HAAATAAALOMMMM! VÉGGGGGTELENE HAAATALLOOOM!

Ombudsmanyus 2009.03.30. 09:02:28

gyurcsány után zsebgyurcsány. De ezt a békát a szoci képviselők nem fogják lenyelni. Vajon hol volt tegnap kb. 60 képviselő? Nekik nem fontos az ország ügye, vagy tele van már a tökük az egésszel?
Úgyhogy előre hozott választások lesznek, maximum pár hétig még rugóznak a miniszterelnök jelöléssel, a közös programmal, stb.

kill004 2009.03.30. 09:06:32

@epres négercsók: Szerintem, ezt benézted. :)
Ha feloszlatás miatt van ogy. választás, akkor a feloszlatás után x idővel kell kiírni a választást.( nyilván, ha júliusban oszlatnak, nem lehet megvárni a köv. év tavaszát) Ellenben, ha pl. decemberben van előrehozott, akkor a 4. év az 2013 ápr.-máj.( ugyanis 2013-ban nem feloszlatás lesz, hanem rendes ogy. választás)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.03.30. 09:08:25

Kíváncsi vagyok Kóka mennyivel(lóvé) győzte meg akit meggyőzött az üzlettársa érdekében!

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.03.30. 09:09:10

Bajnai kicsit naív. Alá akar íratni egy papírt, hogy nem hátrálnak ki mögüle akkar sem, ha jönnek a kemény intézkedések.

Ez nem ismeri a saját fajtáját. Aláírják, aztán akár 10 perccel később hátbadöfik...

Pontosan ezért nem vállalta komoly ember.

Maradt a komolytalan. Nem adok neki 2 hónapot.

Babonamadzag 2009.03.30. 09:09:29

Hol vagytok taxisok? Valamikor nagyon tudtatok hőbörögni! Blokád esetleg?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.30. 09:10:24

Szerintem Gyurcsány a Fidesz ügynöke, és az volt a feladata, hogy egyszer és mindekorra leszámoljon a romantikus, szolidáris, baloldali MSZP illúziójával és levigye a pártot 10%-ra ...

Jelenleg más magyarázatot nem találok a múlt heti ámokfutásra, mert így nem lehet politizálni ...

Zigi 2009.03.30. 09:12:58

@epres négercsók: Amúgy lényegtelen dolog erről vitatkozni.Biztos vagyok benne,ha a Fidesz nyer 2/3-dal,akkor lesz új alkotmány is.

Corry 2009.03.30. 09:14:47

@zero:
Igazad van. Tendálunk ez egypártrendszer felé.
Van viszont még egy magyarázat, az időhúzás és szerintem vannak dokumentumok amelyeknek el kell tűnniük idő előtt. Itt meg kéne lassan kérni a blog olvasóit, hogy aki olyan helyen dolgozik tartsa szemmel az eltűnő dokumentumokat...

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.30. 09:18:21

Tegnap délután már megírtam, hogy Bajnait meszavazza a szadi - csak a lottó számokat tudnám ennyire előre - csak mint egy rossz kurva, kérették még magukat egy kicsit.

előre félek mibe fog ez nekünk kerülni. mert hogy nem puszira ment a dolog abban biztosak lehetünk

Yasashi Tanuki 2009.03.30. 09:18:22

Ez olyan mint a Mátrix, Smith agent új alakban. Gyurcsány, Kóka, Bajnai - vajon ki állhat mögöttük?

Tragikus amikor négy parlamenti pártból csak egynek van oka, hogy kiderüljön az állampolgárok kit is tartanak alkalmasnak. A legszomorúbb az egészben, hogy az SZDSZ nemzeti érdekre hivatkozva menekül a totális bukás elől.

Yasashi Tanuki 2009.03.30. 09:21:48

@zero: Gordon a magyarázat. Épeszű szoci képviselő nem szavazott volna rá még a hét elején. Amikor felvillant az esély, hogy eltúnik a zsirosbödön, akkor ugrásszerűen megnőtt a szocik kompromisszumkészsége.

A Fidesz is örül a fejleménynek ezért nem lépnek érdemben. Egy normális demokráciában ilyenkor az ellenzék már országos sztrájkot hirdetne.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 09:23:48

Szerintem Gordont nem választják meg, én csak pár napot adok neki, aztán visszalép magától, rájön, hogy ez öngyilkosság, amit csinál.Bajnai mondjon le!!:)))

z666 2009.03.30. 09:24:03

@Kartal:
Hát én meg reménykedek egy véres forradalomban...

f.m.j. 2009.03.30. 09:24:38

www.origo.hu/itthon/20060726bajnaiportre.html?pIdx=2

A Bajnai-liba sztori igaz, a tálalás, megfogalmazás természetesen pártszimpátia, meg sajtóorgánum kérdése, de még egyszer mondom: ne legyünk naívak, ez az ember genny...

S. Annyi 2009.03.30. 09:28:20

Csak egy libatenyésztő-gyilkos a gordonka? Mit akartok? Jó lesz ő is, vazze, már mexoktuk, nem?

Ötmillióan az utcára, mszpszdsz-ledózerolás, oszt annyi.

S. Annyi 2009.03.30. 09:28:59

@fmj: Ne szidd a gennyet, lécci.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 09:29:00

mennyünk má ki, elég a fotelforradalomból!!!!
Verjük szét a pofájukat , a hatalommániás, népelnyomó , hazaáruló tolvaj csürhének...tapossuk őket, amíg sár lesz belőlük a lábunk alatt.Utcára, magyar, szerezz végre igazságot magadnak.

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.03.30. 09:32:40

@rolika: Kérdezted, hogy lesz e munkahelyed a jövő héten.

Ha köztisztviselő vagy akkor remélem nem lesz.

Beer Ninja 2009.03.30. 09:32:49

Forradalom kell szerintem is! A rendőrök sem Gordonkára meg a megszorítócsomagjára szavaztak. A rendőröknek is vannak gyerekeik! Egyszerűen nem hiszem el, hogy az ország minden nagyvárosában mozdulva nem lehet előre hozott választásokat kikényszeríteni.
Mi lenne ha éjfélkor sokan sétálnánk az utcákon? Fogják már fel a szoclibkomcsik, hogy nem lehet bűntelenül lopni még 1 évig, és szorítani minket.

Most mindjárt kopogtatnak Szilvásyék nálam? :)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.30. 09:39:27

Gyurcsány ferenc, maga a Jézus Krisztus...

Nah, kérem én mentem dolgozni, akkor.


#462461 | elem0709 | 2009-03-30 08:32 | Válasz
Mi tagadás megkönnyeztem az utolsó mondatot. „Ez volt Caesar; mikor jön más hasonló?”
Így volt ez mindig a történelemben, hogy az igazi nagyságokat nem ismerte fel időben a nép.
Így Húsvét közeledtével Jézust emelném ki, aki tanításaival próbálta a kisembert öntudatosabbá tenni, hogy ne lehessen örökké a sárba tiporni. De pont ez a kisember ordította, hogy "Feszítsd meg!" Ő mégsem haragudott rá, mert jól tudta, azok az igazi bűnösök, akik felbujtották őket, akik a háttérbe húzódva dörzsölgetik a markukat.

Tisztelet Gyurcsány Ferencnek, kinek a Haza minden előtt!!!

Hetfield 2009.03.30. 09:47:36

@VonPerez /Bokros? Check link!/: Szálanként tépem ki a szemöldökömet!!!

...kinek a Haza minden előtt!!!...

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.03.30. 09:49:31

azonnali hatállyal takarodjanak a gecibe!!!!!!!!!!
nem mondom még egyszer!!!!!!!!!!

Gazz 2009.03.30. 09:49:47

Végül is a vége az lett, hogy mégis csak Gyurcsány jelöltje győzött, de azt kötve hiszem, hogy Gyurcsány tervében az is benne lett volna, hogy távozik a párt éléről.
Bajnainak max 3 hónapot adok.
Ha van esze, a csomagját most, friss lendülettel megszavaztatja, aztán hagyja működni.
Amúgy a Maszopnál rövidlátóbb párt nincs a világon.
Ha a megszorításokat Orbánnal végeztetik el, akkor van esélyük az Önkormányzati választásokon. Így viszont egy amúgy is tuti bukó választás mellett ennek esélyét is elvesztik, remek támadási felületet adnak Orbánnak a kampány idejére, ráadásul jó eséllyel csak egy újabb bénázás lesz az egészből...
Hulljon a férgese, az MSZP megérett az önfelszámolásra. Mondjuk a Fidesz is, én szívesen láttam volna, hogy Orbán beleroppan a feladatba, dehát az MSZP elvégzi helyette.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 09:49:55

Tisztelet gyurcsány ferencnek, akinek a HÁZA mindenek elött:)))ekkora elvakultságot, és pofátlanságot, Caesar-ral, és Jézussal összehasonlítani, ez azért már sok...

S. Annyi 2009.03.30. 09:50:01

Kinek nagy a baja itt,
nem kéri a bajnait,
nem kéri a bájait.

Zigi 2009.03.30. 09:51:34

@*MSZP, a legkeményebb sz@rdarab*[L42]: A szerdai meccs remek alkalom is lenne arra,hogy elkezdjük.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.30. 09:52:00

Figyeljétek meg, hogy az lesz, hogy 13-án éjfélkor elfogadják az éppen aktuális balfaszt, csak ne legyen előrehozott választás.
Ez a lehető legrosszabb lépés, úgyhogy tuti így fognak tenni.
Már lobbizok, hogy éjfél előtt egy perccel valaki bekiabálja a nevemet.

S. Annyi 2009.03.30. 09:53:06

Hír Tv. Vasárnap Hősök tere. Rengetegen gyertek el emberek, mert rettenthetetlen emberekkel szemben ezeknek nem terem "beber".

rolika 2009.03.30. 09:53:32

@Ludas Matyi Online: építőipar :-) vagy inkább :-(

Hetfield 2009.03.30. 09:54:08

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

"Már lobbizok, hogy éjfél előtt egy perccel valaki bekiabálja a nevemet."

:))))) Nem lesz egyszerű dolga! :D

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.30. 09:54:16

Olyan van, hogy végkielégítésért cserébe, lemondok az állampolgárságomról és elhagyom a zországot?

netsrot 2009.03.30. 09:58:14

@martonx: Ezért igérget a Zorbán Orsós a határion túliaknak, előkészíti a seggnyaló szavazókat! Nagy fasz ez a kis cigó:) Programmja nincs de pofázik.
Ha véres forradalom lesz akkor valaki csak lelövi Orbánt!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.03.30. 09:58:29

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Ezt direkt nem sütöttük el idáig. Vártuk a legfantáziátlanabb kommentelőt!:))))))

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.30. 10:00:24

@VonPerez /Bokros? Check link!/:
Köszönöm szépen, mindig is tudtam hogy be kellenne lépnem az MSZ-be mint utolsó utáni reményysugár:)

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.03.30. 10:00:31

@rolika: ok, akkor legyen :) Építs állami pénzből dotált romatelepeket, vagy budai medencés villát bukott politikusoknak :)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 10:02:15

Azért az Indexes cikkben volt egy szép mondat is, gyurcsány, mint mezei képviselő, ezt de jó volt olvasni:)))))))

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2009.03.30. 10:02:24

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Ez jóóóóóóóóóó ötlet!

Kérje mindenki felvételét az MSZP-be. És belülről feloszlatni őket :)

S. Annyi 2009.03.30. 10:04:10

Keresek 2m magas és 1m széles üveghengert spiritusszal. Fodort tenném bele jeligére a kiadóba.

is 2009.03.30. 10:07:55

tudom elpre a választ de teljesen álnaivan felteszem a kérdést: a programja nem tetszik, vagy mi? ha jó a program, akkor miért állsz be megint gáncsoskodniÁ? miért jó neked, hogy van egy ember, aki megcsinálja azt, amit szeretnél, és Te ellene hergelsz mindenkit, még magadat is? miért jó három éve egy folyamatos hisztit levágni (így hívják, amikor 2 éves gyerek csak áll, üvölt torkaszakadtából, akármit mondanak neki). szidhatod az egy hetet, teljesen jogosan. de az elkövetkező 1 évért, ha már így alakult (én is azt mondtam, hogy legyen inkább választás) már felelős vagy Te is ezzel a poszttal, ezzel a hozzáállással. tudom, hogy megint felelőtlenül akarsz posztolgatni, népszavazgatni, de sajnos ez nem igaz, akárhányszor, és akármilyen erősteljesen is hangoztatod. egy neked is jó programhoz ha így állsz hozzá, akkor nem tudod a felelősséget elhárítani magadtól.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 10:09:08

Jó ez a cím a Reakción, országos miniszterelnök választó bajnokság XDXD.
Majd az itthoni olimpián indítjuk is...:))

Littlejohn 2009.03.30. 10:12:16

FLASH GORDON........ gyászos éd nevetséges..... jöhetnek a gúnyképek :-)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.30. 10:13:27

@VonPerez /Bokros? Check link!/: Múltkor kérdezte valaki, hogy lehet, hogy bármilyen szépet ír a kaccsolatra, sose kerül ki.
Hát azért, mert az összes hozzászólást a moderátorok írják. :D
Most már biztos.
Ekkora kretének nincsenek.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 10:14:16

@is: Ez ugye komoly? mert viccnek elég szar lenne:)))

Lalikiraly 2009.03.30. 10:14:42

Komolyan mondom jobb lenne, ha valaki megvenné ezt az országot szőrörtül bőrőstül. Szerintem még akkoris jobban élnénk...
Mert nem tudom még meddig akarják kinyírni a népet.

Egy Gordon azt hiszi ha elvesz mégtöbb pénzt az emberek zsebéből akor visszamegy a nemlétező melóba dolgozni???

Ezeknek úgy látszik nem tűnik fel, hogy főleg vidéken brutális méreteket ölt a szegénység. És az semmi amit a TV ben mutatnak... A falukba vezető utak már régóta a járhatatlan kategóriába tartanak. Fejlesztés és tervek már minden elsöpörve. Épp a múltkor volt, hogy egy faluban csatornázni akarta és az emberek azt mondták, hogy fölösleges elkezdeni, mert senki sem tudja kifizetni.

De ezek csap apróságok. Lassan az éhenhalás fele haladunk. Szerintem is várható a forradalom és jön a jegyes kajarendszer és hasonlók. Nem lesz SMOG riadó, mert a BKV becsődöl úgyis. Nem lesznek buszok amik szennyezzenek kocsik meg főleg.

Winston Smith 2009.03.30. 10:15:30

Az elmúlt 7 év tragikus gazdaságpolitikája az elmúlt 1 hét bohózatában csúcsosodott ki.

Az MSZP és az SZDSZ megérdemelné, hogy örökre eltűnjön a magyar politikai palettáról.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.30. 10:15:37

@is:

LOL ..milyen jó programról beszélsz?

Amit a Veres-Gyurcsány kidolgozott? Akik elbaszták? De gyávák voltak előállni vele? És már eltelt 6 hónap, a sammittevéssel? Amikor minden nap számít?

Hogy az a Bajnai lesz a tökös, aki csendes tettestárs a Gyurcsány-kormányban?
Hogy lesz meg neki az 50%+1 szavazat, amikor még az MSZP-ben sem kedvelik? A halk hangjáért cserébe?

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 10:15:43

@epres négercsók: fodor segget csinál a szájából mindig, ezen nem lepődök meg...ezért is tudta, hogy Gordon marad, mert kell nekik a sarzsi nagyon.

Bajnai este meg is mutatta tegnap, hogy nem szarozni, mert húzhatnak a fenébe...asszem megtalálta hozzájuk a kulcsot, végre valaki elővette az ostort! Ehhez nem nagyon szoktak, finomkodtak eddig velük nagyon!Nekem ez a húzása tetszik! Igazi domina szerep kell az indentitását kereső szadesznak! Ebből értenek...országnyomorító banda.

S. Annyi 2009.03.30. 10:16:21

Bajnai! Első vidéki utad a volt libatenyésztőkhöz vezessen. Ha túléled, lehetsz miniszterelnök!

Lalikiraly 2009.03.30. 10:17:42

Végre el kéne ismerniük, hogy kész szétrabolták a népet az országot. Államosítani kéne és újraindítani a gyárakat. Mondjuk nézzük sorban. Ikarus, Ganz, Csepel vas. Mondjuk ezzel helyből olyan 100 000 embernek lenne melója. Az adó is tetemes menyniségű lenne. Persze úgy hogy az adóterhek felét kapásból meg kéne szüntetni.

Egyébként még az Amerikaiak is azt mondták, hogy Gyurcsány hülye. Ilyen helyzetben nem lehet adót emelni, pont hogy meg kell szüntetni, hogy a nép jusson egy kis levegőhöz.

Bajnait meg rögtön el kell küldeni minimum a Tundrára.

MosoMasa 2009.03.30. 10:18:57

7:5
Demszki még miondig nem szavazott?

dézi 2009.03.30. 10:19:08

A Hajdú-Bét piti zsebtolvajlás volt ahhoz képest amit ez a Gordonka az EU-s pénzekkel csinál jelenleg a saját minisztériumában a sleppjével Törővel,Oszkóval,stb...és ezeknek mind feltünt a neve a múlt héten mint min.elnök jelölt.Nézzen már utána egy újságíró,hogy az infrastrukrúrális beruházások amit 80%-a EU-s pénzekből támogatottak azoknak hány százalékában van benne Gordon érdekeltsége. Van hogy 3-an indulnak a tenderen és mindhárom Gordon érdekeltség.
Budapest Airport igazgatója volt mielőtt eladták volna áron alul és kivitték volna a lóvét Kókával Dél-Kelet Ázsiába.Mennyi disznóság kell ahhoz,hogy kimenjünk az utcára egy normális miniszterelnökért azt érdemlünk,vagy nem? Vagy olyan nincs is? :)

belzebubó 2009.03.30. 10:21:17

@magampista: Tegnap éjjel Eörsi nem szavazott. Viszont a Facebook-on azt írta,ha OV előrehozott választást akar és ebben OV-nek igaza van. Magyarul szerintem fodorista és Gordon ellen lett volna és akkor 6:6. Egy szavazatzon múlik a jövőnk? Ez kabaré.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.03.30. 10:21:37

nagyon jól van ez így.

hát csak nem képzelte az a mocskadék gennyes gazember bűnöző gyurcsány, hogy miután zuhanásba kormányozta a gépet, elegánsan kiugrik ejtőernyővel, mindenki más meg dögöljön meg miatta?

vigyék csak el ŐK a balhét. aztán jöjjön a kétharmados jobboldali többség 2010-ben, szdsz nélkül, 5-8%-nyi jobbikkal a parlamenttel.

és jöjjön végre a húsz éve halogatott FELEŐSSÉGREVONÁS, igazi rendeszerváltás és morális megújulás!

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.30. 10:23:23

Amúgy mi Toxikussal azt dumáltuk, hogy arra számítunk, nem lesz jelölt, Feri széttárja karjait majd elmorzsolva egy könnycseppet bejelenti hogy marad me.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.30. 10:24:06

Feltennék egy álnaiv kérdést. Bajnai lesz a következő választásokon az MSZP min. elnök jelöltje?? Szar lesz majd a hajdúságban kampányolni ehehe.
Egyébként meg várható volt hogy kitalálnak valakit, előrehozott választás=-128 szoci képviselő, szadesz 0, mdf 0. ezekkel együtt a szépen köréjük épült céghálózat anygai forrásoktól elvágva, az egész bohóckodás erről szólt, fletó oda szart ahova okos ember nem teszi, az mszp pénztárcájába, vagy lehet tényleg el akarták kezdeni a sporólást magukon??:)

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.03.30. 10:24:20

szeretném látni, hogy bajnai mocskot cafatokra szaggatják azok a magyar emberek, akiket tönkretett ez a kis gennyes féreg!

eszkep 2009.03.30. 10:24:54

Remélhetőleg Bajnai most majd megszorongatja a nyugdíjasokat is egy kicsit, és ők kis kiábrándulnak az MSZP-ből!

ThufirHawat 2009.03.30. 10:25:00

Azért azt ne felejtse el a sok Orbán-fun, hogy az a tény, hogy a megszorításokat (amiket ígyis-úgyis meg kell lépni) nem a Fidesznek kell kezdenie hatalmas ajándék Viktornak.
Azt hiszitek, hogy nem lenne egy év múlva Orbán takaroggy!?
Szóval, szerintem mindenki, aki Viktor szeretné bebetonozni miniszterelnöknek az elkövetkező csillió évre, az most tegye össze a két kezét, és rebegjen egy imát istenéhez, hogy BG legyen minél dúrvább a megszorításokkal. Annyival kevesebb dolga lesz majd Viktornak 2010-ben.
Uff.

kill004 2009.03.30. 10:27:20

@is: Tudom, hogy provokáció, amit írsz, de milyen programról beszélsz???? Ami 2010-től lesz? Egy kis szociális kiadás, egy kis nyugdíj, gyed csökkentés! Adó? Járulék? Munkahely megtartás/teremtés? Az hol van? Bajnai most milyen pénzekről is dönt.....?

Suchmann a Napkelte-ben elmondta, hogy a fejlesztési projekteket nem érintheti a megszorítás.
Ja, hogy a ballib megmondókat továbbra is kell etetni.
"Magyarország továbbra is a korrupció foglya, az európai uniós forrásokat például egy "meghitt kartell" osztja fel - írja a lap [Economist, dh], amely szerint eközben a krízis ellenére is hamis illúziók uralkodtak el." Bajnai most milyen pénzekről is dönt.....?

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 10:27:52

@dézi: ja, menjünk inkább Tolcsvára illetve Tokajba ...libamáj után jöhet a finom aszú!:DDDD

Kalmár 2009.03.30. 10:28:32

Gordon lúd, a hátán Niels Holgersonnal indul hódítani.
Egy újabb mese.
Komolyan van időnk erre?
Tehát most a külföldi befektetők bizalma erősödni fog, mert egy új elnök, aki max 1 évig lesz itt, beterjeszt egy 2 éves programot, majd valamikor?????
Persze mindenek előtt az ep választásra készül, majd kis idő múlva már kampányolhat az országosra. Ki fog itt kormányozni végre?

Mennyivel tisztább lenne egy rövid kampány, nyár végére pedig egy új erős kormány 4 éves cselekvési tervvel.
Szégyeljék magukat a politikusaink, akik ekkora csőd közepette is csak a következő havi fizetésükig látnak el.

Köszönjük Szdsz,Mszp, Mdf még sikerült lejjebb taposni mindenkit egy kicsit.

Hetfield 2009.03.30. 10:29:58

@ThufirHawat: Aha, és szerinted az mszp ennyire nagylelkű, hogy elkezdi a fidesz helyett? :D

házipálesz 2009.03.30. 10:30:10

Hehehe...

Zero! A Takácsos bejegyzésnél azt írtad, hogy ez a legalja. Ugye-ugye, hogy mindig van lejjebb?? :))

Most már megnyugodhatunk, minden a legnagyobb rendben, mert egy el ugyan nem ítélt, de azért magánvéleményem szerint mégiscsak köztörvényes gazdasági bűnözőnek tekinthető emberke kerülhet a miniszterelnöki bársonyszékbe.

Nem, nem az elektromos áram lopásra gondolok, az csak annyit mutat, hogy Gordonka ha kell piti tolvaj is tud lenni.

Nem, nem arra gondolok, hogy az általa vezényelt EU-s pályázati pénzek elosztása során támogatásra méltóbb a kutyawellness, mint egy 99 ember foglalkoztató, exportra termelő, prosperáló hazai elektornikai cég pályázata.

Nem, nem a Joáv Blum féle velencei-tavi "Királyok Városa" projecttel kapcsoaltos nyomásgyakorlására gondolok.

Számomra EDDIGI ténykedésének csúcspontja természetesen a Hajdú-Bét Rt. - Wallis Rt. - Deloitte Kft. féle erős hányingert keltő ügy, melyből patyolattisztán került ki Bajani vezérigazgató úr. Az ügy szövevényes és minden részlete számomra nem ismert:

A Hajdú-Bét egykor Magyarország egyik legnagyobb baromfifeldolgozója volt. A cég 1998-bana csődközelbe került. Ekkor szállt be tulajdonosként az MSZP közeli Wallis Rt., amely 1999-ben többségi tulajdonos lett (Raiffeisen-es kölcsönből). Később - 2000-2005 között - Bajnai Gordon lett a Wallis Rt. vezérigazgatója. A Wallis Rt. egészen 2002 áprilisáig jelentős befolyással rendelkezett a Hajdú-Bétben, ekkor (kölcsönökkel terhelt) tulajdonrészét eladták egy Cipruson bejegyzett offshore cégnek, amelynek kézbesítési megbízottja ekkor ugyancsak Bajnai Gordon volt.

A Wallis tehát átpakolta a raiffesenes kölcsönöket a ciprusi offshore cégbe azzal a megkötéssel, hogy a kölcsönök visszafizetéséért kezességet vállal, majd a Wallis eladta a Hajdú-Bétnek a sokmilliárdos adóssággal bíró offshore céget azzal a megkötéssel, hogy a kölcsönök visszafizetéséért továbbra is kezességet vállal.

Közben 2002 végén mintegy mellékszálként a kifelé prosperáló cég látszatát keltő, de valójában már a haláltusáját vívó és a beszállító termelőknek már ekkor milliárdos tétellel tartozó Hajdú-Bét az OTP-n keresztül állami tőkeinjekciót kapott (ha jól emlékeszem 800 milliót).

Az offshore cégen keresztül a Hajdú Bét vagyonának, bevételének egy részét 2002-2003 során kimentik. Majd mivel a cég a beszállítóknak hosszú ideig nem fizetett kezdeményezték a felszámolását, melyet a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2004 elején rendelt el.

A cég telephelyeinek árából a beszállító termelők tartozásainak jelentős részét még ezután is lehetett volna fedezni, de kalandos úton a jelzáloggal terhelt ingatlanok a Raiffeisen nevére (4 nagyértékű telephelyből kettő esetében Karácsony este! történik meg a földhivatali bejegyzés!) kerültek.
A bank pedig azonnal eladta mélyen áron alul a telephelyeket baromfi-ágazatban érdekelt vállalkozók részére (pletykák szerint Bajnai Gordon jóbarátai)

A cég ellen 550 baromfitenyésztő 5,5 milliárd forintnyi hitelezői igényt jelentett be, melyet vagyon híján (hisz azt kimentették) nem teljesítettek. Több (9) termelő öngyilkosságot követett el.

A Hajdú-Bét és a Wallis könyvvizsgálója egyébként a Deloitte Kft. volt, akkori vezetője Simor András. Ismerős a név?? Bingó jelenleg a Magyar Nemzeti Bank elnöke... :))

Bajnai Gordon, a Hajdú-Bét-tulajdonos Wallis Rt. volt vezetője később többször kijelentette: nem érez felelősséget a történtekért.

No comment....

netsrot 2009.03.30. 10:31:27

Én előrehozott véres forradalmat akarok!
Orbánt csak lelövik a nagy zűrzavarban:)))

Blazzo (törölt) 2009.03.30. 10:32:16

Jöjjön Orbán "az ember aki, sosem hazudott" és "nekem van programom, csak nem mondom el" Viktor! Királyt a népnek! Vagy cigányt...?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.30. 10:35:37

@Backstab:

Igazd van, ne jöjjön, legyen most 1 évig Bajnai, aztén 4 évig újra Gyurcsány, hiszen ők már BIZONYÍTOTTAK az elmúlt 7 évben ...

Lalikiraly 2009.03.30. 10:35:57

Az szép lesz.... Ha Feri marad akkor tényleg kaput az országnak... Bár őszintén, ha már vannak olyan faluk, ahol annak van csak munkája, aki az onkormányzatnál van. Akkor mi lesz ebből? Komolyan szerintem álmunkban sem tudjuk elképzelni milyen szintű szegénység kezdődik. Az eddigi iskola meg intézménybezárások semmik voltak, ahhoz képest ami most fog jönni.

Brutális szegénységet csinálnak ezek a patkányok már a renszerváltás óta basszák az országot...
Itt olyan felelősségre vonás kell, hogy egyenként telljes vagyonelkobzás aztán kivégzés. Ennyi.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.30. 10:36:17

Úgy látom a kaccsolatosok nagyon unatkoznak, most hogy nincs kinek nyalni a seggét:)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 10:37:08

Drága ember, ő kell az ország élére, lopni profin tud, és lelkiismerete sincs.::(((
dejó, most aztán elindul a gazdaság, ugrik a pannon puma, fejjel előre a szakadékba...vigadjunk, testvéreim, már csak pár hónap, és mindennek vége.jön az éhhalál, a nélkülözés, mert drága vezetésünk addigra mindent ellop, ami még van.

Hetfield 2009.03.30. 10:37:16

Index címlap :D Éreztem :)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 10:39:06

A pannon pumából mára pannon pina lett, és állandóan azt baszogatják.:((

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.30. 10:39:29

Íme, Gyurcsány Ferenc magyar hangja, Bajnai Gordon.

Bajnai: Fájni fog

E program végrehajtása fájni fog, sokaktól követel majd áldozatot, lemondást, érinteni fog minden magyar családot, minden magyar embert, de meglesz az eredménye - mondta programjáról Bajnai Gordon kormányfő-jelölt a Parlamentben újságírók előtt tett sajtónyilatkozatában.

Mint mondta, Magyarországot a gazdasági válság veszélye fenyegeti, "Magyarországnak nincs vesztegetni való ideje, (...) nincsenek felesleges hónapjai, arra, hogy az állam működtetésében végre gyökeres változtatásokat hajtsunk végre. Magyarországon (...) százezrek figyelik ijedten, néha rettegve a forint árfolyamát" - fogalmazott, hozzátéve, hogy késlekedés nélkül cselekedni kell, kemény de gyógyító hatású lépésekre van szükség. Hangsúlyozta: "nem fogok tétlenkedni (...), nyíltságot, egyenes beszédet ígérek". (MTI)

Még a szavai is ugyanazok, (nem fog fájni - fájni fog), roppant kreatív embernek tűnik, igazi szoic min.elnök nyersanyag ...

Lalikiraly 2009.03.30. 10:39:59

Szerintem lassan a lakosságnak vonulni kell ki nyugatra mint menekült.
Ha meg forradalom lesz azt tudjuk mindnyájan hogy az országból nem sok marad... Bár őszintén már tök mind1. Úgyis tönkretettek minden gyárat. Lesz vascső. A redőrök úgysem védik meg őket, mert annak is éhes szájat kell tömnie. De először le kell zárni a határokat meg az utakat meg a repteret, nehogy a bajnai banda menekülni tudjon a kés elől...
Aztán lehet nyilvános kivégzés lesz MTV főműsoridő azt mégegyszer hasonlót meg se próbájjon senki hogy lop.

Utána meg olyan vezetők kellenek hogy ha egy hónap alatt nem tudsz semmit felmutatni akkor seggrúgás mehetsz SZibériába. Bár tényleg ezeket kár kivégezni. Bányamunkásnak meg vasgyárba meg folyókotrónak még talán jók lennének... Munkatáborba velük

BLovi 2009.03.30. 10:40:20

Remélem Morvaiék betartják amit ígértek!

Nevezetesen azt, ha a nép megkerülésével valaki elválalja ezt a bohóckodást egy évre és így nem lehet előrehozott választást tartani (amit már 2006-ban kellett volna szerintem) akkor az adott személy - jelen esetben Bajnai - életét meg fogják keseríteni. Minden lépését követni fogják, rendszeres tüntetések lesznek a lakásánál, a munkahelyénél, az üzleti érdekeltségű cégeinek székhelyeinél.
Így legyen!
És még örüljön, hogy nem húzzák fel egy lámpaoszlopra az emberek mint régebben tették volna...

f.m.j. 2009.03.30. 10:40:45

Valaki magyarázza már el nekem, hogy az szdsz miért dönthet, hiszen elvileg különváltak, akkor miért rajtuk múlik minden?
Én komolyan nem értem, hogy ezt velünk hogy lehet megcsinálni, én már régen nem hiszek abban, hogy nekünk volt valaha tartásunk, és felemelt fejünk, az csak illúzió, a régiek porhintése volt, de mára semmi nem maradt ebből az önáltatásból.

És komolyan kártékonynak tartom ezt az internetet is (hiába itt ülök én is, és így egy kicsit hiteltelen a kiakadásom :)) mert így mindenki a dühét itt kitombolja, valahogy feldolgozza az igazságtalanságokat, és maradunk itthon..

Én se merek elindulni, mert én komolyan félek, hogy lőni fognak halálig, van ez a 3 kölköm, az egyiknek épp szülinapja lesz vasárnap, zsúr, meg minden, hogy lázadjak? Biztos rossz a hozzáálásom, hogy lehet már jó döntést hozni, amikor már ki is vették a kezedből a döntést... vagy oda se adták...

@Bukowszky:

a magyar emberek senkit se fognak cafatokra szedni, jobb lett volna nekünk, ha Bajnai a cigányokkal kezd, azokba van még kurázsi (belül keserű nevetést hozzágondolni...)

Hetfield 2009.03.30. 10:41:58

@zero: De ezt nem tudom megérteni. Ezzel a "programmal" nem fognak jövőre választásokat nyerni. Akkor miért nem hárítják a feladatot a fityiszre? 4 évig pihennének ellenzékben.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 10:43:40

Érinteni fog minden magyar családot, aki nem politikus és közeli ember, és meglesz az eredménye, a nagy nehezen kipréselt adókból még többet lophatunk, mi itt fent.
Ráadásul rajtunk kívül mindenki, még a külföld is gyökeres állami átalakításokat vár, de mi azért sem tesszük ezt meg.Vagy félreolvastam?:((

rolika 2009.03.30. 10:45:29

@zero: és a végére:
"Bajnai rövid sajtónyilatkozata végén jelezte: a következő hetekben egyeztetést kezdeményez a szakmai és politikai szervezetekkel a válságkezelő lépésekről"

hetekben? HETEKBEN?!!!
nem úgy van, hogy nincs idő? hogy AZONNAL cselekszik az új kormány?

mi a f.szról kell egyeztetni? beterjeszteni, parlament megszavaz, kész. ha már nincs előrehozott választás

ha gordonka nekiál egyeztetni, ennek az országnak tényleg annyi

Calogero 2009.03.30. 10:46:09

Végre ordibálhatjuk ugyanazt, mint az angolok, javaslom egy közös tüntetés megszervezését; Gordon takarodj! :-)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.30. 10:47:12

@ThufirHawat: Aham ,egész biztos, hogy Gordi nagy lendülettel neki fog kezdeni a megszorításoknak, és nem csak a szart próbálja majd aranyszínűre festeni a következő egy évben, mi?
Tényleg ezt hiszed?
Jaj, de éééédi.

Akkor elmondom neked is, jó?
Nem azért kell előrehozott választás, mert itt mindenki Vikit szeretné istenkirállyá szentelni, hanem azért, hogy elkezdhessenek dolgozni, ne csak a fingot reszeljék, attól rettegve, hogy egy év múlva menniük kell.
Négy év múlva kell majd menniük, de addigra talán-talán még akár pozitívba is csaphat a GDP változása. Feltéve, de meg nem engedve.

Lalikiraly 2009.03.30. 10:48:43

Én most nem azért mondom, mert egyik pártot sem favorizálom a mostaniak közül, de ha teszem fel választás lenne, úgy nézem a fidesz nyeren. De megkérdezem a Fidesznek van programja?

Szerintem ezek bort isznak és vizet prédikálnak alapon a színfalak mögött ugyanúgy szarnak az országra...

Bár már tényleg a Nyugati országok is látják, hogy ennyire képtelenség szétrabolni egy országot. Szerintem egy ország sincs akinek kellenénk, Mit kezdjen több millió cigánnyal meg csóróval? semmit.

Mr. Acid 2009.03.30. 10:49:30

"E program végrehajtása fájni fog, sokaktól követel majd áldozatot, lemondást, érinteni fog minden magyar családot, minden magyar embert, de meglesz az eredménye" (Bajnai Gordon)

Nekem már kicsit tele van attól [a tököm], hogy mindig az adófizetőktől, az átlagemberektől követel lemondást az, hogy a Gyurcsány és a Bajnai x éven keresztül elkúrta. A fazon annyira hiteles, mint amennyire nem volt köze az elkúráshoz...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.30. 10:49:52

@Calogero:
visszatérve a "fantáziátlan" gondolatomra, tüntetéseken milyen jól fog jönni a kordon takarodj felkiáltás, hosszas leckét fog adni az intézkedő rendőröknek:)

Lalikiraly 2009.03.30. 10:50:51

Lehet nem lenne hülyeség valami külföldni emberre bízni az országot. Mondjuk lehet Klinton, vagy Bill Gates :DD:D: Az az indexes felmérés lehet nem is volt akkora hülyeség? Szerintem ha Clinton jelöltetné msot magát egy választáson legalább 98% al nyerne.. És voilá lenne királyság... :D

2009.03.30. 10:52:05

@Hetfield: Nem adják át a hatalmat, mert kell nekik. Ha előrehozott választások lennének, és győzne a fidesz, lehet (nem biztos, de lehet), hogy csinálna valami olyat, ami jót tenne az országnak.
Másrészt ha kivonulnak a hatalomból, nem tudják szétmutyizni az éppen bejövő IMF hitelt.
Harmadrészt Orbánék épp a napokban mondták, hogy nem szabad hagyni, hogy a felelősök megússzák.

Ha csak egy évet is, de nyernek ezzel a húzással.
Addig lehet mutyizni, lehet a nyomokat eltűntetni, menekülési útvonalat, forgatókönyveket tervezni.
És persze gordon miniszterelnök lesz!
A pozíció, a hatalom, az esetleges közös sajtópillanatok külföldi májerekkel.
Lehet hogy bajani lesz az első miniszterelnök, aki kezet foghat Obamával.
Ezt kihagyni?!

nemöszöd 2009.03.30. 10:52:26

Csak azt a formát hozta az "elit", amit tud...Ha nem lopni kell, már nyakig ülnek a trutykóban. Az a baj sajnos, hogy ennek az árát újból és újból mi fizetjük meg, mert a "nemzetközi piac" az nem hülyékből és lopótársakból áll össze.
Egyébként, a libás Bajnainak én egy hónapot adok. Maximum...
Bámulom egyébként, hogy Fecót imádják...Hazafi meg miegymás már régen látta volna, hogy előrehozott választás kell. Hogy Orbán jobb lesz-e? Nem biztos, de az igen, hogy ez a mostani garnitúra még a szart is szarrá változtatta. Amennyit persze tudtak, mert ellopták maguk alól azt is.

Lalikiraly 2009.03.30. 10:52:32

Szerintem legalábbis reménykedek hogy nem lesz intézkedő rendőr, mert az is leszegényedik mint állat. Márpedig ha éhes egy száj annak már nem lehet parancsolni... szóvalll....

BLovi 2009.03.30. 10:53:44

@fmj:

Nem kell fosni. Ha mindenki csak neten dühöng tényleg nem lesz semmi. Én a magam nevében nem csak így teszek. Ott voltam szombaton is a parlament előtt és ha szerveznek tüntetést ennek a köcsögnek a lakásánál, munkahelyénél ha tehetem menni fogok! És mielőtt leszélsőségesezne valaki, nem vagyok kukaborogató huligán, egy sima diplomás, dolgozó átlagember vagyok....de már tele van a tököm ezekkel! Az SZDSZ-t meg hadd ne kommentáljam. Gyakorlatilag min. 20x annyian utálják őket az országban mint ahányan rájuk szavaznak és mégis ők diktálhatnak már évek óta, még az MSZP-nek is....számomra ez a leghihetetlenebb. Kik ők?

LWPLICM 2009.03.30. 10:55:15

@Lalikiraly Igen, minden bizonnyal brutális szegénység jön. De nehogy már ne legyen felelőssége a nyomorult sorsában annak, aki falun él, és még egy tyúkot se tart, csak a segélyből él, és azt is főleg italra költi? A sült galamb senkinek sem röpül a szájába. Sokan még a szomszéd városba se utaznak el munkáért, pedig kb. fél órát venne el az életükből. Egyszerűen pl.közalkalmazottnak nem mennek el, mert nem éri meg - inkább otthon dolgozik a háztájin.... Ez is oké, csak nem az én magas adómból fizessék az ő segélyét vagy a sokszor csúszópénzzel vett rokkantnyugdíját...
Szerintem a legrosszabb hír viszont az, hogy sok idő kell, míg az egyéni felelősségvállalást részben felfogják az emberek. Jelenleg úgy érzem, rengeteg egyéni tragédia lesz, míg talán a következő generáció már megtanulja, hogy sorsának elsősorban önmaga a kovácsa.

2009.03.30. 10:55:17

Karsainak nagyon kinyílt a szája.
Nem fél tőle, hogy úgy jár, mint Toller?
Vagy ez is csak színjáték, és valójában nem gondolja komolyan amit mond?

Lalikiraly 2009.03.30. 10:55:38

Igen nemöszöd ezzel egyetértek. A szarból is kiszedték a szart pénzügyileg. Én is csak remélem hogy választások lesznek... Mert Bajnai haragjától mentsen meg minket valaki.

2009.03.30. 10:57:23

@Lalikiraly: A rendőrök utolsó lehelletükig védik őket. Az elmúlt napok eseményei legalábbis ezt mutatják.

Martian (törölt) 2009.03.30. 10:57:26

Ostobaság és politikai öngyilkosság, ha a Bajnai csomag csak (jórészt szociális) költségvetési megszorításokat tartalmaz és gazdasági szerkezetváltásra, munkahelyteremtésre vonatkozó elemeket nem.
Annak idején a Bokros-csomag is csak átmenetileg elodázta azokat a problémákat, amelyek most újból előjöttek.

Lalikiraly 2009.03.30. 10:58:48

Perszehogy színjáték az egész amit csinálnak... Csak az a baj hogy a színtjátékkal minden órában 1 forintot romlik az Euro árfolyam kb... Ami hát hogy is mondjam, beláthatatalan következményekkel fog járni.

A kormányválság van, ok de van egy lakossági emberi válság, cigányokkal kapcsolatban is, akkor még a határontúli magyarokkal kapcsolatban is, jött egy gazdasági válság... akkor még mi jön e mellé? Gordonka... a pusztító kb.

2009.03.30. 10:59:24

@BLovi: Nem olyan biztos.
Ha csak néhányszor több ember van ott szombaton, mikor feri távozik, ízekre szedhették volna.
Így is leköpték, és testőröknek, rendőröknek kellett visszatartani néhány embert, hogy ne menjenek neki.

Lalikiraly 2009.03.30. 11:00:09

@VicGilson: Hát reméljük ez meg fog változni...

2009.03.30. 11:04:34

Na feleim, akkor megint csak pofázunk, vagy teszünk is már végre valamit?

proton1701 2009.03.30. 11:05:30

Gyurcsány nem bukott meg hanem lemondott egy előre beprogramozott forgatókönyv szerint.A jelek szerint elég rendesen benyelte az ország. De hát végül is mindegy az eredmény a lényeg.Gyurcsány nincs , Orbán nem lesz /még/, jön tehát Flash Gordon aki behoz egy olyan csomagot, hogy beledöglünk. Miután megbukott egy év múlva átadja a helyet a Fidesznek akinek szinte nem kell csinállni semmit mert ez manus addig teljesíti az elvárt milliárdos megszorítást. A Fidesz meg nem fog hozzányúlni mert a lóvé az nekik is ugyan azt jelenti...

Plutonic 2009.03.30. 11:05:59

És majd 2010-ben lesz a nagy durvulás.
Néhány hónap és választások, így majd az utána eljövendő BÁRKI takaríthatja a szart.
Remek.
És egy gazdasági bűnöző?
Remek.
2-3 hónap és ebben az országban robbanni fog valamiféle bomba.

Zero!
A riportot mikor és hol hallhatjuk?
Mert a korai felkelés nem erősségem.... :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.30. 11:06:33

@VicGilson: Mondjuk az MSZP-nek abban igaza van, hogy kurvára le fogják őket csukni, ha a Fidesz nyer. Ha meg 2/3-al nyer, akkor tán ki is végzik őket a picsába.
Nem azért, mert mocskosnácifaszista fidesz, hanem azért amit elkövettek.
Minden teljesen törvényes lesz, csak azt fogják elítélni, akinek vaj is van a fején.
Azaz kb. mindenkit.
Ettől fosnak, és joggal, nem szoktak hozzá az elszámoltatáshoz.
Ja és mellesleg ezzel a Fidesz ki is végzi az ellenzéket, ami nélkül 2014-ben garantáltan szedhetnék a sátorfájukat.

2009.03.30. 11:08:34

Azt mindenesetre jól mondta Karsai, hogy így nem fog változni semmi.
Illetve fog: rosszabb lesz.

Az elszegényített embereken akarnak 500-600 milliárdot megfogni. Az nem zavarja őket, hogy százmilliárdokkal nem tudnak elszámolni, hogy szétmutyizzák az összes pályázati pénzt, hogy milliárdokat osztogatnak 'tanácsadóknak'.

Az egyéni felelősség vitathatatlan. Mindannyiunké.
De talán mást is kellene csinálni az elvtársaknak, mint szétrabolni az országot.
Hol vannak a valódi reformok? A különféle intézményrendszerek konstruktív átalakítása, az igazságos közteherviselés?

Aki 114 milliót kap osztalékként, az 86 milliót hazavihet.
Aki meg keres egy-kétszázezret, annak lekapják a fél fizetését.
Ez az egyenlőség?!

Ott a pénz nagy része, elvtársak!
Önöknél. A mutyikban, a rossz elosztásban, a gazdag-embereknek-kedvezek hozzáállásban.
Igaza lehet annak az egy-két megszólalni merő szakértőknek: 1000-2000 milliárdokról lehet szó évente.

A javunkat akarják - és meg is szerzik.

buckafej 2009.03.30. 11:08:51

@fmj: A kettős állampolgárság nem baromság, 4 kutya kergetett meg egy téli hajnalon, amikor a szórólapokat hordtam a kettős állampolgárság melletti kampányban.
Ha kormányra kerül a Fidesz gyorsan meg kell adni.
De ki a fenét érdekel ez most?

Szerintem résen kell lenni, Gordon olyan csendes, szelíd fiúként lesz eladva, szemben a Zorbánnal.
Ne igyunk előre a medve bőrére, nem olyan könnyű ezeket megbuktatni.
Amíg egy szemernyi esélyük van a hatalmon maradásra és a lenyúlásra, maradnak.

Hetfield 2009.03.30. 11:10:00

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Legyen így! Legalább nekünk majd csak a fideszt kell kisöpörnünk és MIÉNK A HATALOM!!!!! :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.30. 11:10:07

Megszorít 600 milliárdot. Oszt'?

Attól beindul a gazdaság? Több plamzamtévét fognak eladni? meg hütpt? Többször mennek az emberek nyaralni meg étterembe?

Mi van a minimálbéres vállalkozókkal? Mi van a 300 000 feketmunkással az építőiparban? (a kormány mondta ezt a számot)

Mi van a luxusprofittal? Mi van adócsalókkal? Mi van a kurva magas adók miatt adócsalásra és túlésre kényszerített vállalkozókkal?

2009.03.30. 11:11:16

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Mondjuk azokra, akik szétlopják a közpénzt, lazán vissza lehetne állítani a halálbüntetést. Különféle egyezmények, jogi ütközések miatt ez persze lehetetlen, de jogos lenne.

Tönkretettek egy országot. És most még mélyebbre nyomják.

Orbán Castro Rákosi Viktor , "itt az idő" elhúzni! 2009.03.30. 11:12:37

Eltűnt a Fidesz magja! Marad az Orbán kultusz, ha tetszik, ha nem
Ha a törzsfőnök Istenhez vonul…
A múlt hétvégén biztossá vált, amit sejteni már lehetett: júniusban az európai parlamenti választások következményeképpen távozik a magyar belpolitikából Áder János és Deutsch Tamás. Vagyis a régi, „legendás” Fideszből alig marad valaki Orbán Viktor párt- és Kövér László választmányi elnökön kívül. A jelöltekről Orbán döntött, s nyilván pótolhatónak ítélte a két ősfideszest. Csak egyvalaki nem pótolható: maga Orbán, aki a 2002-es elveszített választás óta a Fideszt saját képére és hasonlatosságára formálta.
Pedig a párt korábbi sikereit éppen annak köszönhette, hogy egy egymást jól ismerő, összeszokott közösség vezette, amelyből persze kiemelkedett néhány meghatározó személyiség. Az elmúlt években azonban – Tölgyessy Péter sza­vaival – ez a zárt „szerzetesi férfiközösség” felbomlott. Ennek legfőbb oka, hogy 2002 után Orbán fokozatosan centralizálta pártját, egyszemélyes vezetői struktúrát alakított ki. Riválisának tekintett párttársait kiszorította, helyükre a pártban bázissal nem rendelkező, csak hozzá lojális embereket ültetett. Az egykor híresen „független” Schmitt Pál például néhány nappal az­után, hogy belépett a Fideszbe, máris alelnök lett, Pelczné Gáll Ildikót pedig 2003-as alelnökké választása előtt a miskolci pártszervezeten kívül sehol sem ismerték.

A 2003-as úgynevezett szövetségi rendszert létrehozó alapszabály a pártelnöknek csaknem minden személyi kérdésben vétójogot adott. Így Orbán dönt arról, kik legyenek a Fidesz parlamenti vagy európai parlamenti képviselői, de arról is, hogy helyi szinten kik vezessék a pártszervezetet. Bár Orbánnak Waschler Tamás 1994-es próbálkozása óta nem volt kihívója, a pártelnöki, illetve alelnöki poszt(ok)ra a hatályos alapszabály szerint nincs is lehetőség több jelöltet állítani. A Fidesz EP-listájának bemutatásakor Orbán arról is beszélt, hogy a kampány, illetve a távozók miatt­ ismét átszervezi a Fideszt. „Az egész pártot, az egész szövetséget, az egész szervezetet – beleértve az elnöki stáb munkáját is – egészen más rendszerben, más emberekkel fogják irányítani” – mondta kedvenc rádióműsorában, a Vasárnapi Újságban. A részletekről nem sokat tudni, ám várható, hogy Orbán tovább erősíti pártelnöki és személyes befolyását – két régi harcostárs és rivális nélkül. Ami a személyi változásokat illeti, biztosnak tűnik, hogy Deutsch helyett Szijjártó Péter kerül az elnöki kabinet élére, miközben megőrzi kommunikációs vezetői szerepét is. Azt viszont csak találgatni lehet, ki lesz Áder utódja a parlament alelnöki posztján.

A Jobboldal elhúzódó válsága című cikkében (Kommentár 2007/4) Körösényi András azt írta, hogy „a válság elhúzódásának egyik legfontosabb tünete a Fideszen belüli politikai alternatívák hiá­nya, ehelyett legfeljebb a párton belüli kamarilla­politika létezik. Kamarillapolitikai értelemben latolgatnak különböző forgatókönyveket. A Fidesz (és közvetve az egész jobboldal) politikáját a pártelnök stratégiája határozza meg.” Áder és Deutsch kivonulása ezzel az alternatívahiánnyal függ össze, ugyanakkor személyükhöz találgatások, „kamarilla-forgatókönyvek ” kötődnek.

A fokozottabb várakozások Áder személyéhez kapcsolódtak. Azt a másik oldal sem vitatja, hogy a konfrontatív habitusú Áder különböző poszt­jain meghatározó hatást gyakorolt a Fidesz politikájára az elmúlt két évtizedben. Meglepő módon 2007 nyarán a Népszabadságban jelentette be távozását a magyar belpolitikából. Az interjúban tagadta, hogy ebben közrejátszott volna fél évvel korábbi magyar nemzetbeli megtámadása. A Fidesz parlamenti alelnökét egy új jobboldali párt létrehozásával és vezetésével hozta összefüggésbe a lap álneves szerzője. Áder emiatt több pert indított a Magyar Nemzet ellen, és nyert is. Ugyanakkor már a 2006-os választási vereség után hátrahúzódott, elutasította a felkínált frakcióvezetői posztot, amivel esetleg kiváltotta Orbán nemtetszését. Deutsch Tamáshoz nem fűződtek ilyen várakozások, mégis távozik. Bár 2005 ősze óta ő vezette a Fidesz pártelnöki kabinetjét, s mint ilyen, Orbán egyik legközvetlenebb munkatársa, formális párttisztséget régóta nem viselt. Informális befolyása ugyanakkor mindig jelentős volt, hiszen ahhoz a belső körhöz tartozik, amelynek húsz éve meghatározó a hatása a pártra.

Ezt az informális baráti-vezetői társaságot nevezte Körösényi András az Orbán-kormányt elemezve „hatosfogatnak” , amelybe szerinte beletartozott Orbánon, Áderen és Deutschon kívül Kövér László, Szájer József és Stumpf István. Szájer régóta az EP-ben dolgozik, Stumpf pedig 2002 után elveszítette befolyását, így nyártól az egykori „hatosfogatból” csak Kövér László marad a párt napi vezetésében Orbán társa. Körösényi szerint „a kezdeti hatosfogaton később már más, politikailag fontos személyek is részt vettek”. Ide sorolható – mások mellett – Pokorni Zoltán, Varga Mihály és Várhegyi Attila is. Utóbbiak Stumpffal ellentétben nemcsak kormányzati, hanem párttisztséget is vállaltak, Pokorni pártelnök és frakcióvezető is volt, ma Vargához hasonlóan­ alelnök, a jogerősen is elítélt Várhegyi pedig egykor a pártigazgatói posztot töltötte be, de ma inkább egy másik, a Körösényi által „a miniszterelnök személyéhez kötődő tanácsadóknak” nevezett körhöz sorolható, a tavalyi népszavazási kampányban is tanácsadóként vett részt. Mára ez a társaság is átalakult; a politikai marketinget szállító Wermer Andrásnak nincs már köze a Fideszhez, s bár Simicska Lajos is ugyanezt állítja ritka nyilatkozataiban, Orbán egykori középiskolai, majd kollégiumi társának a legtöbb megfigyelő ma is alapvető befolyásoló szerepet tulajdonít a párt gazdálkodásában.

Az Áderhez köthető „kamarilla-forgatókönyvne k” az is alapot adott, hogy Áder, mint azt a Népszabadságnak elismerte, sokáig ellenezte a párt átszervezését. „Köztudott például, hogy a Fidesz szervezeti átalakításával kapcsolatban voltak komoly vitáink Orbán Viktorral, és ma is hiányolom azt a középszintű pártirányítási struktúrát – a megyei szintűt –, ami korábban megvolt.” Áder éppen abban az időszakban irányította – ügyvezető alelnökként – a Fideszt, amikor a 2002-es választások után Orbán vonult ki, s a pártnak nem volt elnöke sem. Áder motivációiról talán többet árul el Lengyel László Merre tovább, jobboldal? című 2006-os írása. „Meghallgattam Áder történetét a Fideszről és Orbánról: A Fidesz egy igazi magyar törzs, amelynek törzsfőnöke hosszú-hosszú idő óta Orbán Viktor. A törzsfőnök vezetésével a kicsiny törzs igen magasra jutott, uralhatta nemcsak a maga, de más törzsek legelőit is. Ám egyszer a törzsfőnök elvonult, hogy Istennel beszélgessen. Amikor visszatért Istennel való társalkodása után, kiderült, hogy sámánná, táltossá változott. Csakhogy a sámán nem vezetheti a törzset, mert más dolog Istennel beszélni s megint más az embereket vezetni. A törzsnek azóta rosszul megy a dolga. Nagy szükség van sámánra, de törzsfőre is. Most a sámánnak az a szerepe, hogy odalépjen valamelyikünkhöz, vállára tegye a kezét, és azt mondja: te vagy a törzsfő, melletted állok. Amíg nem teszi, addig zavarodottságban fogunk élni.”

Orbán azonban maradt sámán, és nem adta át a törzsfőnökséget sem. A 2002 és 2006 közötti átszervezés és a lehetséges riválisok háttérbe szorítása nem hozta meg a sikert, sőt, a győzelem legnagyobb akadálya valószínűleg a pártelnök személye volt. A 2006-os parlamenti vereség után meginduló erjedést és ezzel egy új vezető választását azonban megakadályozta az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése és a Fidesz önkormányzati választásokon, majd a tavalyi népszavazáson aratott győzelme. Ez azonban inkább csak elfedi a párton belüli innováció hiányát, a megújulási képtelenséget. Mindezen problémák egy ma valószínűnek tetsző 2010-es győzelem után is megmaradnak.

Orbánt tehát a párton belül megbuktatni szinte lehetetlen, s éppen ennek az alternatívahiánynak a felismerése vezethette Ádert és Deutschot arra, hogy az EP-ben folytassák pályafutásukat. Van azonban egyéb lehetőség is: Pokorni Zoltán és Rogán Antal más utat választott. Vélhetően Kósa Lajos példáját követték, amikor kerületi polgármesterséget vállaltak, és bázist, hátországot teremtenek maguknak. Ugyanakkor mindannyian a túlélésre játszanak, hiszen ma még egyiküket sem fogadná el a törzs főnökének. Kérdés persze, melyik út lesz sikeres, a külső vagy a belső „emigráció”, vagy – ami a legvalószínűbb – egyik sem.

Hetfield 2009.03.30. 11:16:00

@zero: Sajnos(?) nekem se sikerült Zero-ra ébrednem :)))

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.30. 11:16:12

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: .Hacsak... itt lehet valamiféle függyönymögötti megegyezés:
A Fidesz megígéri, hogy nem sitteli le az egész bagázst, a vászatások után, ha az MSZP elviszi a megszorításos balhét.
Fletó lemond, megválasztanak valami hülyét, aki nem akar már többé semmilyen politikai szerepet elvállalni, ő a Fidesz programjával megszorít (ehhez a fityesz tuti ragaszkodik), aztán repül, jön Viki, neki már nem nagyon kell csinálnia semmi csúnyát, és a '14-es választások megint kétesélyes lesz.
Mindenki jól jár.

Bakker, megfejtettem a válságot.
Mekkora zseni vagyok. :D

Ráadásul a dolgok jelenlegi állása szerint az MSZP elhitte a Fidesznek, hogy nem fogják felelősségre vonni őket. Vagy legalábbis senkit, aki számít.

Dinsdale Piranha 2009.03.30. 11:19:23

Be kellene tiltani a blogolást, itt mindenki szakértőnek képzeli magát. Igazatok van, orbánt, Morvait, Toroczkait, Budaházyt, Satut meg a többieket a parlamentbe, ők majd kivezénylik a világot a válságból. Egyébként kíváncsi vagyok, hogy az ország legfőbb gazdasági szaktekintélye, az igazmondó, népmegmentő orbán népszerüsége hány százalék lesz 2012-ben.

szomoruszamuraj 2009.03.30. 11:20:54

Tegnap a baráti társaságomban eltértek a vélemények arról, hogy az SZDSZ megszavazza-e Bajnait. Én biztos voltam abban, hogy igen. Valóban egyrészt az elkövetkezendő évben még tudnak mutyizni, másrészt el tudják valamennyire simítani a gyanús ügyleteiket.

Azonban az SZDSZ nem ennyire rövidlátó politikát folytat. Abban már ők is biztosak, hogy legyenek akár előrehozott választások, akár legyen 2010-ben választás, nem kerülnek a parlament közelébe se. Éppen ezért fontos számukra, hogy most Bajnai mögé álljanak. Ugyanis 2014-re a Fidesz támogatottsága padlóra fog kerülni, ugyanis esszük-nem esszük, iszonyú megszorításokat kell bevezetniük akár elismerik akár nem. Viszont a mutatók majd felfele lendülnek, így a 2014-es kampány egy legyengült Fideszre fog rátalálni, és az SZDSZ hangosan szajkózhatja, hogy az Orbánék csak azért tudtak javítani az ország helyzetén, mert ők 1 év alatt megadták ehhez az alapokat, és bátran támogatták Bajnai csomagját. Az MSZP hasonlóan tud majd agitálni, lévén csak ők adták a tuti tippet Bajnai személyében, és a Fidesznek valójában már piszok könnyű dolga volt továbbmenni azon az úton, amit BG már kitaposott nekik.

proton1701 2009.03.30. 11:21:52

@Dinsdale Piranha: Miért van az az érzésem , hogy te balos vagy mindennek ellenére, hogy így áll a ország?Hazudtolj meg......

pimpageci 2009.03.30. 11:22:03

Megoldás: be kell írni a Google-ba: "Akciós repülőjegy Londonba" bassza kiszeltünci ezt az országot!

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 11:25:03

@zero: hova veszel már több plazma tévét? Még a putriban is az van!!!

OmegA404 (törölt) 2009.03.30. 11:25:15

Nem lenne egyszerűbb és olcsóbb kivégezni ezt a sok taktikázgató kis gecit mielőtt még több hitelt vesznek fel a nevünkre?

Plutonic 2009.03.30. 11:26:40

@zero: :)) A "mikor" már okés és a "hol"? :))
De 13:01-kor ezerrel fogok szörfölni a neten. :D

kill004 2009.03.30. 11:26:53

@OmegA404: "Kopits György, a költségvetési tanács tagja szerint annyira sérülékeny Magyarország, hogy magas kamatok ellenére sem finanszírozzák a befektetők. Bokros Lajos szerint is el kell kezdenünk a tárgyalásokat az IMF-fel egy újabb hitelcsomagról, hiszen a meglévő jövő tavasszal lejár, és akkor sem leszünk jobb állapotban."

index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/30/ujabb_imf-hitelcsomagra_kenyszerulunk_/

OmegA404 (törölt) 2009.03.30. 11:27:18

Akkor leglább Gordit szolgáltassuk ki a libásoknak... Nagyon fasza kis valóság sao lenne.

Beer Ninja 2009.03.30. 11:27:20

fidesz.hu/download/FideszPP2007_HU.pdf

Bocsi, hogy az egyszerű, sokak által megvetett pártszimpátiám megnyilvánul, de a Fityisznek van programja 2007 decembere óta.

Épeszű ember meg nem tervez a kommancs irányítás alat álló KSH és MNB meg pénzügyminisztériumi adatok alapján előre számszerű terveket... Szerintem.
Még azt sem tudjuk, hogy milyen feltételekkel kaptuk az IMF megahitelt...

2009.03.30. 11:27:34

@proton1701: Igen, leírtad. És sajnos ez is bőven benne van a pakliban. Sőt: nagyon valószínű. Akkor viszont a baj még sokkal nagyobb, mint amilyennek látszik.

2009.03.30. 11:27:35

@Dinsdale Piranha: Te nettó hülye vagy. Akármennyit szopatnak, te kérsz még...

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 11:28:31

@Dinsdale Piranha: aha, szóval betiltani...lövetni mikor akarsz?:P

2009.03.30. 11:28:45

@szomoruszamuraj: Az szdsz sosem fog kiesni a parlamentből. Ahhoz túl sok a pénze...

martonx 2009.03.30. 11:28:52

@Dinsdale Piranha:
Egyértelmű, hogy nem lesznek túl népszerűek. De a mostani dilettáns kommancsokhoz képest legalább csinálni fognak valamit.
Ha emlékszel a komcsik 2002-ben sem tudták azt mondani, hogy a Fidesz mennyire szar lett volna, ehelyett megvásárolták az emberek szavazatait, és még több pénzt ígértek nekik.
Valószínűleg ugyanez fog történni a következő években is. A Fidesz ismét működésbe hozza az országot, és ennek nagy népszerűségvesztés lesz az ára.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.30. 11:30:04

@L...:

nekem nincs.... de szeretnék :))
Tiszta égés 2009-ben katódsugaras képcsövön nézni a HírTV-ét :))

Gyuri776 /Bajnai/ Gordon Freeman 2009.03.30. 11:31:30

Aki teheti nézze az országgyűlést, finom lesz. :D

Combi a ballibes Ferkófan 2009.03.30. 11:33:01

Egy kis szemezgetés :)

#462655 | felice | 2009-03-30 11:17
Válasz herzso felhasználó #462513 számú bejegyzésére:
Ezzel teljesen egyet értek. Most egy olyan nagy formátumú politikusra és remek emberre van szükségünk, mint Feri. Mert veszélyben a demokratikus magyar államberendezkedés Orbán és Co. által.
Tehát Feri, gyerünk tovább!! Ne haggy el bennünket, sokan vagyunk melletted!

462513 | herzso | 2009-03-30 09:58 |
felhasználó # számú bejegyzésére:
"A legsúlyosabb vetülete Magyarország Gyurcsány-tragédiájának, hogy végre adott volt egy koncepciózus, nemcsak politikailag művelt, nagyvonalú, kifogyhatatlan energiájú baloldali politikus - amilyen eddig egy sem volt, és kétlem, hogy más politikai színekben akadt párja – aki minden erejével ennek a nemzetnek a javát és a nemzet társadalmi kárvallottjainak javát akarta tiszta szívből. Ha soha többé nem hajlandó politikai szerepet vállalni, akkor eltűnését a közéletből a magyar történelem gyászolhatja."

#462484 | herzso | 2009-03-30 09:12
Én bízom abban, hogy a nyugdíjasok élettapasztalata és bölcsessége a választások során igazolódik. Vagy nem.
Addig ne ítélkezzen már felettük senki.
Ez tisztességtelen.

OmegA404 (törölt) 2009.03.30. 11:33:31

@kill004: Ettől nem lettem szelidebb.

A IMF azért ad hitelt hogy fizessükvissza a régiek kamatait... tehát egy elég komoly piramisjátékkal dolzik amagyar állam. Ennyi erővel a Providenttől is kérhetne lassan... ha ennyi essze van.

Itt fognak még válságkezelgetni ezek... mire föl?
Ki kérte tőlük ezt az áldozatot? A magyar népbe már csk lövetni jár magyar kormány...megkérdezni már drága?
Nem tudom, hogy mit fognak tanítani erről a korszakról, de lehet fel kell köpnöm az égbe, hogy alááljak amikor a gyerek bekérdez majd.

f.m.j. 2009.03.30. 11:34:10

@buckafej: te hoztad fel, hogy az Orbán Kárpátalján ezzel "kampányol",- nem én.

Plutonic 2009.03.30. 11:34:50

@Dinsdale Piranha: Lehetnél Te is belügyminiszter.

beleszolok 2009.03.30. 11:35:44

Emberek. Véletlen, hogy eltűnt az index címlapról az a kis árfolyamos dobozka? :D

Hetfield 2009.03.30. 11:36:01

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Ezeket tényleg a moderátorok írják :) Ilyen nincs :)

Plutonic 2009.03.30. 11:36:28

@zero: :)) Oksa, várom!
Hátha kiderül a neved is vagy maradsz kalóz blogger? :DD

ikri 2009.03.30. 11:36:40

@Dinsdale piranha: kicsit elszállt már az idő felettetek, ez nem tűnt még fel?

Mit tud ez kabinet felmutatni, az elmúlt hét évre vonatkozólag, hmm? Van mire büszkének lennetek, mi?!

Gátlástalan tolvaj, ingyenélő, söpredék banda vagytok, a szaros megmaradt 10%-os protest szavazóbázisotokkal együtt! Ez sem tűnt még fel, hülyegyerek? SENKI nem szavaz rátok, legfeljebb a másik oldal ELLEN, hát lenne ez az mszpnek az bizonyos nagy válságkezelő programja: nehogy a másik jöjjön. Gratulálok. Gyökér!

Lalikiraly 2009.03.30. 11:36:44

Én csak azt látom, hogy most leszek 25-éves. Fél éve az én fizumból él a család. Adósság adósság hátán van. A környezetemben dettó ez megy. És hónapról hónapra nehezebb. Foggalmam sincs mi lesz. brutális tényleg, hogy haladunk a szegénység felé.

majd szépen eltűnik az emberektől a kocsi, a telefon, az internet. Mert ugye a luxusdolgokról szépen sorba mondani kell lefele. Nem lesz TV rádió, meg hűtő sem mert úgysincs benne semmi. Aztán jön, hogy akkor már minek áram. Majd mosunk kézzel. Este meg úgysem tudunk semmit csinálni, ezért fény sem kell. De azt hiszem ez vidéken rettenetes sok faluban már sajnos eléggé előre haladott állapotban van. Hogy ez még hova tud fojtatódni azt el sem tudom képzelni. Jah igen egy 5 év és az aszfaltutak nagyrészén már földút lesz mert eltűnik addigra.

Namost ennek következtében az elmű elkezdi leépíteni a dolgozókat, mert ugye az embereknek nem kell áram. Hopp kapásból még 100 000 ember az utcára kerül.

A gázműveknél dettó, mert már úgysem tudja senki kifizetni a gázt...

A víz az talán majd megmarad, vagy majd megint jár mindenki a kútra...

A plázák bezárnak mert ugye egy ember be sem fog tévedni. Voilá még félmillióan helyből utcára kerülnek. Már msot +1Millió embernél tartunk akik eddig is max minimálra voltak bejelentve.

A következményeket meg már tudjátok...

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 11:36:50

@zero: ja....akkor megértelek! De még sem, ha csőd lesz, 3 forinté viheted!:) Egyébként tényleg nagyon égő...:))

proton1701 2009.03.30. 11:39:32

@VicGilson: Sajnos ez így van. Majd meglátjátok.Azóta frissült az indexen a hír.Nézzétek meg.Ott a lényeg.A pasas már most kijelentette, hogy nem kíván politizálni később.Tehát forgatókönyv........Nagy gáz van

Marcellusca 2009.03.30. 11:40:30

Mielőtt elolvasnám a kommenteket, leszögezném: Qrvára elegem van ebből a kutyakomédiából!
Ahogy zero írta, sem kedvem/időm/gyomrom nyomon követni. Annyit teszek, hogy reggelente megkérdezem kollégáimat, hogy kapott-e valaki telefonhívást vagy SMS-t. És nem.
Kicsit el is szomorodom ilyenkor. :)

Blazzo (törölt) 2009.03.30. 11:40:40

@zero: még tiszta szerencse, hogy OV sosem volt miniszterelnök...annyira jó volt nekünk a Fidesz rezsim alatt, hogy el is bukták a választást. De majd most!

@ikri: többek közt miattad meg a hozzád hasonló jobber "köpködők" miatt vagyok hajlandó a fideszen, meg a "sosem hazúdó" orbánon kívül BÁRKI másra szavazni.Balfasz.

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 11:41:09

@L...: na, bevallom nekem is az van...bár nagyképernyős és én nem vágyok rá annyira, mert van hasznosabb dolog is az életemben, mint a plazmatv....

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2009.03.30. 11:41:58

@Backstab: igazad van, te maradj is a vörös elvtársaidnál, azok olyanok, mint a ma született bárány

proton1701 2009.03.30. 11:44:08

@Lalikiraly: Kicsit utópisztikus az írás de a nagyobb baj, hogy ez simán megtörténhet idehaza 1-2 éven belül.Vagyis komoly igazság van abban amit írsz..........

Lalikiraly 2009.03.30. 11:44:31

Bajnai nyilatkozta:

"Nekem nem számít ki bal és ki jobboldali" - hangsúlyozta. Voilá úgyis mind megdögletek.

Te állat a rohadt kurva anyádat hogy a gyerekeddel a családoddal együtt dögölj meg... Ezt üzenem már neked....

2009.03.30. 11:46:44

@proton1701: Hopp, most olvastam.
Na igen: Bereznay András is valami ilyesmit ír. A parlamenti pártok kéz kezet mos alapon nem fogják igazán csesztetni a másikat.
Akkor viszont nekünk alighanem végünk van...

Lalikiraly 2009.03.30. 11:47:17

Egyszer a saját gyerekük szályából vegyék már ki a falatot. Megnézném az arcukat....

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.30. 11:47:27

@Backstab:
többek közt miattad meg a hozzád hasonló baller "köpködők" miatt vagyok hajlandó a mszp-n, meg a "sosem hazudó" gyurcsányon kívül BÁRKI másra szavazni.Balfasz
(engedelmeddel a helyesírási hibákat korrigáltam, üdv)

2009.03.30. 11:48:59

@proton1701: És szerinted mi a cél? Miért játszik össze a politikai elit a saját országuk tönkretételére?
Mert ha ez így megy tovább, akkor itt néhány éven belül realitássá válhat Lalikirály 11:36:44-es víziója.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.03.30. 11:49:35

Most mindeki köpködi a szocikat meg a szadit.

Ő nem tegnaptól ilyen szarok, mindig is azok voltak, ne rájuk haragudjatok, hanem akik egymás után 2x beszavazták ezeket a rohadékokat, mert annyi eszük sem volt mint egy hintalónak.

Most már csak töltsék ki az idejüket, és a sok hülye szívja meg rendesen, legalább megtanulják, hogy a szavazatuknak súlya van, majd ha nem kap nyugdíjat meg segélyt, majd rá jön. Addig nem.

Ha eddig kibírtuk, kibíjuk még egy idegig.

Ezt hivják a "többség zsarnokságának".

reality 2009.03.30. 11:49:43

@proton1701: Kicsit gondolkodni is kellene, nem csak a hülyeséget nyomni!
A helyzet nem lesz jobb egy év múlva, mert csak 2010-től fognak nagyot(?) szorítani, addig szinte semmi nem történik (már most kellene állítólag legalább 500 milliárdos megszorítás a GDP min. 5%-os visszaesése miatt). Tehát a Fidesznek nem lesz könnyebb, ha megnyeri a köv. választásokat.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.30. 11:49:48

Bodor "Diurnus" Pál, a Népszabadság egykori újságírója:

"A legsúlyosabb vetülete Magyarország Gyurcsány-tragédiájának, hogy végre adott volt egy koncepciózus, nemcsak politikailag művelt, nagyvonalú, kifogyhatatlan energiájú baloldali politikus - amilyen eddig egy sem volt, és kétlem, hogy más politikai színekben akadt párja – aki minden erejével ennek a nemzetnek a javát és a nemzet társadalmi kárvallottjainak javát akarta tiszta szívből. Ha soha többé nem hajlandó politikai szerepet vállalni, akkor eltűnését a közéletből a magyar történelem gyászolhatja."

szily.blog.hu/2009/03/30/megdontottek_greczy_zsolt_talpnyalasi_vilagcsucsat

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.03.30. 11:49:51

@BLovi: Tudom, hogy költői volt, de azért válaszolok. A zsidók. :) Ők a pénz, a média, a kontroll.

ikri 2009.03.30. 11:50:07

@Backstab: szarok rá, hogy kire szavazol.

Az a néhány gyengeelméjű inaktív, aki eddig a maszop választóinak gerincét adta, most majd szépen pofára esik, ezt maga BG jelentette be.

A hozzád hasonlók szaros 10%-a meg mire lesz elég a parlamentben? Nem zárom ki, hogy még a Jobbik is a fejetekre tapos a választásokon.

S remélem, a számonkérés már késik sokat.

Lalikiraly 2009.03.30. 11:50:39

De azért gondoljatok bele hogy a rengetek EU hitelt majd ki is kell fizetni és az nem 600 milliárd már hanem jócskán több. Kíváncsi leszek mikor jelentik be a 4-es metró építésének leállítását. Mert mondjuk ott van benen 1000 milliárd de nem baj... Demszky nek is szok pereputtyot kell etetni...

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 11:51:20

@Lalikiraly: hát a "szály"-at én is megnézném...az mi az?:DDDD

proton1701 2009.03.30. 11:51:21

Ezt a programot lenyomják a torkunkon ha tetszik ha nem.Valahogy visza kell kanalazniuk a szart a lóba. Amit elloptak valakinek ki kell fizetni. Hát mi leszünk azok.....Te, én és a többiek. Azután amikor a Fidesz nyer a választásokon némileg gyengíteni fog a csomagon, hogy mindenki lássa milyen fasza gyerekek is ők de a cumi nagy része megmarad.A lényeg, hogy nem nekik kellett meghozni a döntést......A Bajnai elviszi a balhét,úgysem akar politizálni(legalábbis az előtérben nem)

2009.03.30. 11:51:49

"Nyíltságra, egyenességre van szükség. Fájni fog, minden családtól áldozatot és lemondást kíván a válságkezelés. Minden magyar családot, minden embert érinteni fog, de lesz eredménye".
/by bajnai gordon/

Mindig a 'kisember'. Mindig azok, akiknek a pénzéből ti olyan gazdagok lettetek (vagytok). És ti? Ti mikor fogtok áldozatot hozni? És az elit többi része, akik milliókat tesznek zsebre havonta?
Eredmény lesz, abban egyetértünk. Megölitek Magyarországot - ez lesz az eredmény.

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.03.30. 11:54:06

@Lalikiraly: Btw, már leírtam máshol is, nekem tetszik Gordonka programja. Elvenni a pénzt az improduktívaktól, abból adókedvezményt adni és versenyképességet növelni. (A cigányok éhséglázadásait leverni, kicsit hüppögni a rinyáló ombudsmanoknak, stb.)

Viktor is ezt csinálná, csak nem meri bevallani - mert ezt _kell_ csinálni -, Gordinak viszont nem kell választásokat nyernie.

proton1701 2009.03.30. 11:54:44

Nézzétek lehet engem vagy bárki mást lehülyézni, nem sértődöm meg, szólásszabadság van.......De a tények és a számok makacs dolgok ahogy szokták mondani. Nem kell politizálni.Csak a számokat nézzétek.A számok vagyis a pénz.Az egész politika erről szól.Politikáról beszélünk de közben a pénzt morzsolgatjuk

Lalikiraly 2009.03.30. 11:57:35

Ott a vízióm. Bár nem tudom ha már nem lesz egy forintja sem az embereknek miből fognak lopni... Hátha majd őket is kirabolják már sorba... Majd megnézem a rózsadomb közepén lesz egy pár putri és majd mennek rabolni...

Lesz ám éjszaka közbiztonság azt megnézhetitek. A rendőrök meg éhen fognak halni az autósok nélkül. Nem lesz gyorshatjó. Nem lesz tilosban parkoló. Tehát még a Centrum maffia is megszűnik... mert senki sem fogja abüntit kifizetni. Senki sem fog kötelezőt fizetni. A BKV csinál olyan paraméterkönyvet amit még sosem láttunk... és így tovább..

Tudom hogy ez így durva, de már itt tartunk, csak nem egyszerr egymillió embernél lesz ez, hanem havi 5000 nél...

Namost gondolhatjátok, hogy 500 000 autóhitel és egymillió lakáshitel... Az brutális. Nincs most annyi aktív dolgozó kb az országban aki adót is fizet.

Lalikiraly 2009.03.30. 11:59:47

@Bockó: Sajnos pontosan így van...
Kolléganőm is pont ezt mondta. Ez kb ugyanaz mint anno a bokros csomagnál.

Csak már tényleg az a bajuk ugye, hogy már nem nagyon van honnan kivenni pénzt az emberek zsebéből...

Ha meg éhezni fogunk akkor tényleg nem tudom mi lesz.

Már most ott tartok, hogy nem tudom otthonra van e értelme megkötnöm a netre az új szerződést... sajnos itt tart a szegénység.

Lalikiraly 2009.03.30. 12:02:41

Na de ezaz látod hogy már éhséglázadás... El tudod azt képzelni mit művel egy országgal az? Tényleg india alá süllyedünk azzal a kivétellel hogy itt még éppen van víz meg van termőföld.

A szociális boltokat sem véletlenül vezetik be. az EU nak és hála kormányunknak totál kinyírták a mezőgazdaságot. hogy leygen pollen a levegőben annyi amennyit a világ még sosem látott.

Tehát most per pill fénysebességel haladunk az 50 es évek felé... mert most ahogy nézem az emberek előrelépésit a környezetmben valahol a 70 es évek elejénél vagyunk...

proton1701 2009.03.30. 12:03:58

@Lalikiraly: Ha van digi-d akkor érdemes ott köti.Az tényleg olcsó.Ez most nem vág ide csak gondoltam segítek.2500.Ft 10 megás korlátlan havonta

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 12:04:05

@Lalikiraly: minek 28-30 éveseknek 30-40 millás lakás és két autó hitelből?????? Azoknak szar lesz, tuti.

proton1701 2009.03.30. 12:10:37

@L...: Nem csak ezekből ál az ország haver.....Gondolj a többiekre is vagy ha az nem megy számold ki a a következményeket.Ha ezzel sem boldogulsz képezd magad és utána írj

turulpina 2009.03.30. 12:12:00

Az a baj, hogy a sok rövidtávon gondolkodó büdös rohadt szocialista fasz mind a saját zsebére szavaz, amiko még egy évre választ majd min.elnököt.
Ezzel az az egy a baj, hogy Vitykára és a fityeszre igencsak ráférne, hogy amiért telipofával üvölt-remeg évek óta, megkapja faszán: a hatalmat.
Úgy megnézném, ahogy hozzák egyre a megszorításokat, és közben a jobbos baszodékok meg egyre nyelik vissza a nyálukat. :)
Ráadásul a szocigecik érdeke is az volna, hogy most adják át a hatalmat, ne még egy év megszorítás után, mert akkor még ennyi szavazatuk sem lesz.
Hiába, a rövidlátó csak saját érdeket néző parasztgeci politizálás régi magyar szokás.
És annyira várom már, hogy az szdsz eltűnjön a gecibe.

proton1701 2009.03.30. 12:14:12

@turulpina: Szívemből beszélsz tesó.Bár egy picit finomabban fogalmaztam volna de frankón egyetértek......:-)

Lalikiraly 2009.03.30. 12:15:39

@proton1701: Ahh köszi szépen hogy segítenél. Sajnos pontosan tudom hogy milyen netszolgáltatásoka vannak. De nekem a XVI kerben van Fatáv meg Fatáv választási lehetőségnek abszolút semmi más. Ahogy mi lakunk még kábeltévé sincs...

Na a következő dolog a gazdasági válságból is kiindulóan az infrastruktúra...

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 12:16:50

@proton1701: jó, ha elmondod milyen szinten állsz te képzettségben, azaz hova kell fejlődnöm, testvír..:)

Lalikiraly 2009.03.30. 12:17:34

Főleg a Liberális bagázs tűnjün el...

kill004 2009.03.30. 12:19:05

@proton1701: ".A Bajnai elviszi a balhét,úgysem akar politizálni(legalábbis az előtérben nem) "

Egy politikus, aki nem politizál....érdekes ez a Bajnai.

proton1701 2009.03.30. 12:19:46

@L...: Nem vagyok olyan frankó csávó mint egy képzett közgazdász de teljesen láma sem vagyok.Számolni tudok és valahogy nem szoktam 30-40 milliárdot tévedni mint honatyáink rendszeresen.Ennyi...

proton1701 2009.03.30. 12:21:15

@kill004: Remélem nem cikiskedésből írtad mert nem én találtam ki.Friss hír az indexen..

Lalikiraly 2009.03.30. 12:22:32

L oda kell fejlődnöd, hogy anno te is építettél házat meg vettél kocsit meg szültél gyereket. A mai fiataloknak erre már kb az esélyük sem lesz meg.

Baszki csak képzeld az én helyzetembe magadat. Tulajdonképpen nézve semmi vagyonom nincs. Van az számítógépem otthon és kész kifújt nem viccelek.
Mivel el kell tartanom a családot sehova nem járok már szinte melón kívül és kész kifújt. Szerinted kellems így élni.

A sok vén fasz mindenhol így gondolja ám. A KRESZ is ezért van elöregedve, mert a sok vén geci megalkotta 60 éva amikor 10 autó rohangált... És a mostani dolgokról halvány lila fignja sincs...

Szóval akko miről is beszélünk? A mostani fiatalok már pl nem néztek TVt. Most akkor szépen gondoltd el hogy nagyon hamar tönkre fog menni a sima média... vagyis faszán leszálló ágban van


Jah igen a víziómhoz kapcsolódóan a TV társaságok tönkremennek mert TV és rádió és áram hillyán senki sem fogja nézni vagy hallgatni őket. Azt megkérdezük hogy az hány ember utcára kerülését jelenti.


És még egy példa az ország helyzetére. Mit akarnak burtálisan megszorítani? MÁV..

Magyar Állam Vasutak valamikor még így hívták.
Én 84 ben születtem ,de mióta az eszemet tudom minden évben csak kifele rúgták a máv dolgozókat...

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 12:23:22

@proton1701: hát akkor te kurva okos csávó vagy! Meg bátor, én pl. sosem mértem össze magam honatyáinkkal...na majd gyúrok, matekból nem voltam rossz sosem...köszi a bíztató szavakat, mert totál elkeseredtem, hogy nem írhatok ide többé, legalábbis egy jó darabig!:DDDD Jut eszembe, ha ilyen jó számolsz, nem mész segíteni gordonkázni az új kormányba?:DDDD

pógárjenő 2009.03.30. 12:24:00

Mondaná Öregapám, az egyík szar, a másik kaka!

kill004 2009.03.30. 12:24:23

@proton1701: Nem. Én is olvastam. Azért írtam, hogy érdekeseket nyilatkozik a gordon.

proton1701 2009.03.30. 12:25:43

Kösz a tippet de kihagynám.Nem akarom , hogy megverjenek az utcán mert hoztam egy megszorítást. Írj bátran.Azért jó arc vagy:-)

Herics 2009.03.30. 12:29:48

Mivel Bajnai okán a „hazának jók az esélyei, hogy még mindig ellenzékben maradjon” valamivel meg kell hülyíteni a derék füvön vizelő illetve székletelő „népet”, hogy bár elkészült egy óriási hűtőgép amely még nyáron is képes befagyasztani a Dunát, hogy amikor a vekker majd jelzi az időt akkor Orbán Viktor Mihály ott esküdhessen fel az „alkotmányra”, csakhát ez még a „liberálbolsevik hazaáruló banda” miatt késni kéretik. Így aztán sürgőséggel össze fog ülni a Fidesz-Jobbik családfakutató bizottsága és mindaddig ülésezni fog, míg nem talál Bajnai Gordonnál zsidó gyökereket, esetleg romát, netán homoszexuális vagy transzvesztita hajlamot, pufajkás múltat, netán Haynau oldalán a 48-at követő leszámolásban való részvételt, hazaárulásra utaló jeleket, nem beszélve a nemzetközi karvalytőkével való esetleges kapcsolatát, vagy –és ez lenne a legszerencsésebb- mindegyiket együttvéve.

Csak bírja idegekkel még ezt az egy évet Orbán és a „nép”!

beleszolok 2009.03.30. 12:31:57

@Herics: Áruld már el kedves gyökér, hogy mikor kommunikált a fidesz valaki ellen a zsidósága, cigánysága, illetve homoszexualitása miatt?!

Lalikiraly 2009.03.30. 12:34:33

@beleszolok: A múltkor mikor elvesztette a választást :D:D:D

lawpol 2009.03.30. 12:34:44

Szerintem a mai magyar politikában nincs egyetlen ember sem, aki miniszterelnök, vagy akár csak képviselő lehetne. Torgyánról azért gondolkodnom kellene. Hoznék egy törvényt, amiben élethosszig megadnám neki az "udvari bohóc" modernkori megfelelőjét, mint titulust, de igazi politikust nem látok egyet sem.
Gordon pedig egy vicc. A megválasztásának (ha meg lesz választva) a módja is az. Nem, ez nem vicc, ez már a politika gúnyolódása a nép felé. Mintha azt üzennék: "olyan hülyék vagytok, hogy ezt is lenyelitek".

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 12:38:46

@Lalikiraly: hát te király, királyfi korodban vagy még, és már beszoptad az Életet...Én inkább magamról nem nyilatkozom, mert kicsit előbb születtem mint te, és így már vagyok tapasztalatok birtokában. Ráadásul - bocs proton701!:) - baromi sokat tanultam és dolgoztam már életemben, aminek úgy látom van is - nem sok, de - egy kicsi gyümölcse...Ám talmi dolgoknak (végy fel hitelt, mert akkor ezed, meg ezed lesz) nem hódoltam, a kisebb ellenállás felé (ne tanuljá, mert milyen jó helyed van neked itt, vagy hülye vagy, megint 0.ról kezded az életed????Alkudj meg az élettel stb.) sosem mentem...Valóban, nem érdekel se a tv, szóval belőlem a tvtársaság meg nem él...kivéve a net.

Szerinted akkor mit tapasztaltam?

Senkinek se könnyű. Nekem se. Maradjunk is ennyiben.

kill004 2009.03.30. 12:38:53

@Herics: Hö..a kacccsolatosok ide is járnak?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.03.30. 12:41:08

@Herics:
Előrehozot választás = demokrácia
Óraadó miniszterelnök = maszturbáció.

Fejtsem ki?

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 12:41:20

@beleszolok: Mikola pajtás a "szingli hordákat" nem szeresse...:)

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 12:46:16

@proton1701: hú, annyira izgultam, hogy még ez is...Elég nekem mára az, hogy szóló gordonkára hangszerelésével mi lesz!:DDD Nu, akkor megnyugodtam, hogy maradhatok és arcom sem veszítettem el...:D

Lalikiraly 2009.03.30. 12:52:33

@L...: Na látod. Pontosan hasonló cipőben jár mindenki. Csak ha más országokhoz nézzük hogy annyi év melóva amit a Magyar ember melózik úgy kéne élnie mint külföldön egy bőven gazdagabb embernek. Most meg már ott tarunk, hogy szegényedünk lefele, pedig melózunk mint a gép. :( sajnos. igen ezzel meg kell alkudni de egy szintig. És érted ha már éhenhalás akkor tényleg ki kell menni az utcára.

Azért mondom hogy merész kijelentés volt hogy cigányok éhség tüntetés vagy valami. De azt inkább ne akarjuk megtudni amikor egy olyan bekövetkezik. Mert az tényleg brutál lesz.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 12:59:47

@Mr. Acid: Na, ha visszajön, én megyek, de az utcára...amúgy micsoda dolog ez? Ez már nem is diktatúra, ez már személyi kultusz...aki nem ért vele egyet, azt kinyírja? hábazzeg, ez nagyon durva...

2009.03.30. 13:06:22

@Mr. Acid: Ez ugye előrehozott április elsejei tréfa?

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 13:06:52

@Mr. Acid: azta...DarthGyurcsány!:D Igaza van, küldje le a sok betosodott komcsit a büdös jó fenébe...x meg y elvtárs betette a valagát ebbe a székbe, mert ismerte Lenint, meg Kádárt, oszt semmit se csinált párttitkár koruk óta a fele...de dirigálni, az tud...Gál Zoli szövegel???? Annak a niemand fia akkora karriert a haverok nélkül sose fut be egy sima érettségivel, ilyen arrogáns modorral. Vagy ez a revans, mert számon merte kérni Gyurcsány, hogy a GJZ semmihez se ért????

Hú de jó buli lesz ma is...pedig már dolgomra akartam menni...)

Kismacska (BELLA) 2009.03.30. 13:08:25

Nem olvastam minden kommentet végig, de érdekesnek találom azon megszólalókat, hogy jaj szegények, éhen halnak, elveszik a segélyt.

Ma Magyarországon minden inaktív csoportot összeszámolva (öregségi nyugdíjasok, gyerekek-tanulók, rokkantnyugdíjasok, cigányok, munkanélküliek), hozzávetőlegesen egy 4-4,5 millió olyan ember van, akik hivatalosan 0, azaz zéró GDP-t termelnek, mi tartjuk el őket.

Az a helyzet, hogy a bérből-fizetésből élő 2-3 millió ember húzza az igát, belerokkan, mert hiába dolgozik, nem jut az ötről a hatra. A bruttójának a felét, a szuperbruttójának (amennyibe a munkáltatónak kerül) a 2/3-át fizeti be az államkasszába. Az inaktív réteg nem hagyja érvényesülni azokat, akik szeretnének.

Annak a pártján vagyok, hogy olyan szintre kell lecsökkenteni az intaktív népesség (különösen a segélyek) összegét, hogy NE ÉRJE MEG otthon mereszteni a segget, annak a pártján vagyok, hogy NE LEHESSEN a farkából megélni senkinek… hogy ne nyomjuk már el a társadalom egyik felét, csak azért, mert a másik felének derogál elmenni dolgozni!

Vannak lehetőségek, vannak iparágak, ahol súlyos létszámhiánnyal küzdenek, az utcáink-tereink koszosak-szemetesek (persze ez rajtunk is múlik), ha valaki nem alkalmas másra, tessék menni takarítani, betanított munkásnak elmenni, de ne máson élősködjünk!

Bajnaival meg a haverjaival annyi bajom van, hogy ebből se lesz semmi, és azért, amit leírt már a posztíró. Benyalnak csontig a szavazóiknak.

Szerintem a legjobb a most előrehozott választás lenne, mert talán a Jobbik még nem olyan erős MOST, mint lesz egy év múlva. Talán még nem jutna be a parlamentbe, ami fontos lenne. Ha meg jövőre lesz a választás, akkor három párti parlamentet valószínűsítek: Fidesz, MSZP, Jobbik. Evvan.

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 13:08:54

@*MSZP, a legkeményebb sz@rdarab*[L42]: nem jön vissza, az tuti, csak kiborítja a bilit...:) Már korábban kellett volna...

derelyegrádi szellem 2009.03.30. 13:10:35

@Herics:

Jaa, igen a fidesznél tartják nyilván a "származást". Erre egyik legjobb példa amikor a fidesz egyik képviselője le 2 számú díszzsidózta a MSZP egyik alelnökét. HÚÚÚ bazze most szólnak, hogy az egy mszpés volt és Deutsh Tamást zsidózta.

Aztán hil(t)ler pisti azzal mentette a helyzetet, hogy az illető (V. kerületi képviselő) maga is zsidó, így nem lehet antiszemita. Ebből az is következik, hogy az MSzP nyilvántartja tagjainak vallását/származását. Mint azt demokratikus, jogállami alapon működő pártokban szokás.

Rohadék egy fajkutató ez a fidesz, ahogy mondod.

Élő példa vagy arra, hogy létezik élet az agyhalál után is

ui. Meg az is tetszett amikor a kampánybuszon a fidesz hívek cigányozták ferit, JJaaaa, az se úgy volt, hanem az mszp-és nyugdíjas munkásőr cigányozta orbánt a "cigányzene hungaricum, a cigányozás ne legyen az" jeligére.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.03.30. 13:12:02

@Mr. Acid:
hüly fasz, remélem szétszakítja a kommunista pártot méltó végkifejlett lenne, persze nem fog szétszakadni, tudjátok a kommunista meg a préda....

beleszolok 2009.03.30. 13:19:40

Hahó Zero!

Kicsit módosítottam a képen, ha gondolod nézd meg, esetleg le is cserélheted, ha tetszik:

pub.xakt.hu/flash_gordon2b.jpg

Mr. Acid 2009.03.30. 13:35:05

A Hírszerző szerint igen. Persze, csak a pártelnöki tisztségbe, de akkor is. Kissé frusztráló, hogy a Bajnai bábuval olyan ember fog tátogatni, aki minden elkúrás egyik fő felelőse...

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 13:36:38

@Plutonic: hát nem olvastad el? Suchmann bocsánatot kért...gennyláda...

f.m.j. 2009.03.30. 13:40:51

www.artpool.hu/muzik/melyurh.html#10

csak ismeretterjesztés :) és még ha nem is csak politikai töltete van, annyira jó a megfogalmazás, hogy annak is elmegy: a mostani helyzet leíratának

Virág et. 2009.03.30. 13:48:38

@Herics:

Gordonnál már meg van a támadási felület: a Hajdú-Bét. Persze ez is kb akkora melléfogás, mint maga a KDNP. Valahogy nem fér bele a Harrach meg a Semjén fejébe, hogy Bajnai ott nem népjóléti miniszterként járt el, hanem a Wallis vezérigazgatójaként. Nem az volt a feladata, hogy jó legyen a gazdáknak, hanem hogy jó legyen a cégcsoportnak.

De jó érzés tudni, hogy a KDNP-vel jobb irányba indulunk majd 2010-től. Végre az "MSZP szavazóbázisának számító inaktívak" ellen is fellép valaki. Pl Harrach Péter. Kb úgy mint ma a Parlamentben.

Na kb ennyi változást várhattok a közteherviselésben 2010-től.

Kismacska (BELLA) 2009.03.30. 13:52:26

@proton1701: NEMCSAK ellopták, tévedsz, hanem fel is éltük. Hitelből finanszíroztuk a társadalom felének (!!!!!) a megélhetését. Szóval mindkét dolog benne van ebben vastagon.

Bevallom, én egy jó ideje megcsömörlöttem, kiábrándultam. Az lenne a jó, ha az egész parlamentet lecserélnénk.

Egyébként: nem gondolhatjátok komolyan, hogy Orbán meg a populista pártja olyan intézkedéseket hozna, ami fáj...????

Ilyen naivak nem lehettek! (Félreértés ne essék, az MSZP-SZDSZ párost se szeretem jobban, csak szerintem amíg az inaktívaknak benyalnak a politikusok, a többiek szívnak.)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.30. 13:52:31

Gordon said:

"Fájni fog, lemondásokkal jár, és blablablabla"

Meg a gyökeres változtatások. Jeeeee

reality 2009.03.30. 14:12:46

@lawpol: "Szerintem a mai magyar politikában nincs egyetlen ember sem, aki miniszterelnök, vagy akár csak képviselő lehetne."
Bele kellene verni a fejecskékbe, hogy aki ma ilyeneket jelent ki, az GyF-ék és a balliberális oldal szekértolója! Tessék felébredni, nem beszopni ezeket a sallangokat, mert nincs más alternatíva!
Ez a politika! Aki meg nem akarja ezt megérteni, az megérdemli a maszopot meg a slepjét, mi meg szívunk velük együtt.
Uff

reality 2009.03.30. 14:19:26

@Virág et.: "hanem hogy jó legyen a cégcsoportnak."
Csak az a baj, hogy nemcsak ez volt a fő célpont, hiszen a hiteleket visszafizették a banknak ahelyett, hogy o beszállítók kaptak volna valamennyit is.
Szóval ez a jeligéje: a nép pusztuljon, éljenek a pénzügyi oligarchák.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 14:44:47

Fodor Gabriella, izé, Gábor "Emellett viszont világossá kívánta tenni, hogy van egy végső pont, aminél tovább nem lehet menni".
Ezek szerint hiába viselkedik konzumhölgyként a Szadesz évek óta, még nekik is maradt G-pontjuk.:)

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 14:47:26

@Mj: hát ha fodor a G-pont, akkor nem csodálom, hogy nincs nekik "nirvana"....:DD

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 14:48:02

@rolika:

És még a szocik sipítoztak, hogy Gyurcsány lemondásának már a hírére is nagyot zuhanhat a forint.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 14:48:38

@L...:

Szerintem neki mindig megbirizgálják a mondatai végén.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 14:49:58

@epres négercsók:

Mentem én utcára 2006-ban is. Csak aztán egyre kevesebben csatlakoztak hozzám.:(

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.03.30. 14:52:30

@Kismac:
Leírtam már, de most még egyszer leírom:
Mezőgazdász vagyok (már nem dolgozom benne) és én tudom, hogy az emberek NEM AKARNAK dolgozni.
Szezonban napi kb. 2-300 embernek tudtunk volna melót adni a földeken, a hűtőházban és a csomagolóban. Mindenki azt mondta, hogy 500-550-es órabérért meg teljesítményben nem fog 'földet túrni'. Ezért a főnök székelyföldről meg kárpátaljáról hozatott be ottani magyarokat, akik ennyiért vígan dolgoztak.
Persze őket el is kellet szállásolni, ami plusz költség volt, ezért csődbe is ment a cég....
(100 ha-n gazdálkodtunk)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 14:54:40

@Gerik001:

Hülyeség. Például azért, mert Izrael egyáltalán nem a liberálisok paradicsoma. Mondjuk hallottam én már olyan legendát is, hogy repülővel utaztatták haza Izraelből az ottani magyarokat... Valójában a budapesti zsidó identitású emberek közül kerülnek ki olyanok, akik még most is képesek a Szadeszra szavazni, legfőképpen azért, mert félnek. Félnek attól, hogy ha valaki előveszi a cigányokat, utána ők jönnek, és pont ezzel a viselkedéssel gerjesztik az ellenük irányuló indulatokat.

elfelejtette 2009.03.30. 14:58:03

Legkésőbb Június 7. után borul az egész. Pont az MSZP és az SZDSZ fog szarul szerepelni, akik ugye adják a többséget Bajnai Gordon mögé (erre befizetek, hogy amikor Guyrcsány mögött sorakozott fel ugyanez a társaaság, miért nem történt semmi), az MDF most talán még elfogadhatóan szerepel , de az országgyűlési választásokig elmúlik a Bokros-hatás.

Gyászos évtizede ez a balodalnak, és még nincs vége, de annak örülök, hogy viszonylag jól láttam előre, hogy főbb vonalaiban merre is halad ez az egész.

Virág et. 2009.03.30. 15:09:11

@reality: Így működik a piac. A gyengét kihasználják, az erősebb életben marad. Nincs talált pénz. Senki nem tud a semmiből pénzt csinálni, azt valahonnan el kell venni.
És abban kár bízni, hogy kintről hozunk be pénzt. Mo-nak alig van exportja. Ilyen szempontból nézve nagyon is zárt, belterjes a magyar gazdaság.

Let it ... · http://intuicio.blog.hu 2009.03.30. 15:09:31

@Lecso5-vegyifegyver: és ők pofáznak a legjobban, hát ez a baj..a munka meg büdös! Ne félj, 2 hónap, jönnek ész nélkül...

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.03.30. 15:14:47

@L...:
már lesz**om, mert a cég csődbement, én meg már nem dolgozom ott. ezzel a hsz-el csak azt akartam mondani, hogy sz** volt látni és hallani, hogy életerős férfiak (és asszonyok) mondják azt, hogy ennyiért nem dolgoznak, hiszen a segély is majdnem ennyi, ha meg még fusiznak is kicsit mellé, akkor már többe vannak.
ilyen ez a rendszer. ezt kéne megváltoztani. mert az a cég ahol dolgoztam mindíg rendesen fizetett. igaz tényleg nem sok az 500-550-es órabér, de akkor még mindíg ott volt az, hogy lehetett teljesítményben is dolgozni. onnan meg már csak rajta múlik...

de mindegy. már nem vagyok mezőgazdász, és tudom, hogy egyre többen fogják abbahagyni a termelést, szociális bolt ide vagy oda...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 15:24:45

@Zigi:

Új alkotmányhoz 4/5 kell, csak a módosítás kétharmados.

Plutonic 2009.03.30. 15:25:53

index.hu/belfold/budapest/2009/03/30/az_indextol_is_lopott_a_bkv_offshore_partnere/

Miért érzem azt, hogy mostanság túl sokat lehet hallani az offshore szót....??

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 15:26:43

@Yasashi Tanuki:

Akkor jönne csak a sipákolás, hogy a Fidesz már koronázásra készül. Normális országban a civilek lennének az utcán, maguktól.

Perverzsrac 2009.03.30. 15:29:59

@Bockó: Szép meg jó...csakhogy Gordonka 2010!!!!!!!!!!!-től akar változtatni, nem idén. Gratula neki.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 15:30:00

@Zigi:

Én kint leszek, zászlóval és transzparenssel. Lehet szavazni, hogy mit írjak/rajzoljak rá.;-)

Homeoffice 2009.03.30. 15:38:16

@Perverzsrac:

Van egy probléma... A jogalkotás lassúsága miatt, (előkészítés, nyári szünet , vitázás, sstb.., hatálybahelyezés) senki nem tudna gyorsabban törvényt alkotni...
Leglábbis szerintem.

2009.03.30. 15:38:40

@Virág et.: Így működik a piac, valóban.
Csak nem ennek kellene evidensnek lennie.
Persze nem csak Magyarországon működik így az elit. Nem véletlenül vannak külföldön az itteninél jóval nagyobb hőbörgések.

Ezért nem fog semmilyen komlyabb változás történni, ezért nem fog a következő ciklusban sem semmiféle ilyen történni, és nem lesznek komolyabb felelősségrevonások sem.
Ezek a politikai bábok, a mindenkori parlament csak a pénzt, és a pénzembereket szolgálja ki.

Csak azt felejti el a gazdag ember, hogy ha mindenkiből éhbérért dolgozó rabszolgát csinál, sőt: olyan szintre rohasztja az embereket, hogy már nem is tudják miből fizetni a terheket - akkor mi lesz?
Ki fog nekik adót, járulékokat fizetni - ha nem lesz miből?

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.03.30. 15:43:51

@Perverzsrac: Muszáj neki mutatnia addig is valamit, különben 2010-től nem lesz esélye.

Persze 2010-ig még élni is kell.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.03.30. 15:45:49

basszus, megőrült az euró, egy perc alatt 309-ről 312 re ugrott.!!!

Perverzsrac 2009.03.30. 15:46:21

@Gunther: Lófaszt. Mióta is van válság? Alsóhangon október óta. Azóta történt valami? Kurvára semmi. Most meg szépen beszélnek a jövő évről. Tessenek megnézni az eur árfolyamot és abból kiderül, hogy mennyit ér gordonka. Egy kalap híg fost. FájniFOG igen...a fidesznek. 2010ben. Addig meg trükközünk tovább.

Perverzsrac 2009.03.30. 15:48:00

@*Gyurcsány:gordonkaszóló*[L42]: nem megőrült, hanem 309nél kicsit interveniált az mnb, erre picit visszamászott (gondolom én), majd gondolták hagyják, megnézik hogy alakul és taraaaam...indul a lejtmenet. Aki olvasta vagy hallotta mit mond gordonka, az szépen most be is árazza a pozícióiban. Lesz az még 320 is max 2 napon belül.

Perverzsrac 2009.03.30. 15:48:34

@*Gyurcsány:gordonkaszóló*[L42]: jah meg hogy a feri bújik már vissza ugye...az egyetlen pozitívumot is sikerült kiixelni újfent.

derelyegrádi szellem 2009.03.30. 15:49:49

@Perverzsrac:

Meg az is gond, hogy az AB többek között azért semmisítette meg a Bokros csomag egy részét, mert ilyen jogszabályok életbeléptetésére hosszabb időt kell hagyni.

Ettől függetlenül ha akarták volna rég megléphették volna hisz a rendszerváltás óta egyedüliként két ciklusuk volt. De hát a lopás meg a harc a fidesznácik ellen sok időt elvisz, így erre (meg sok minden másra sem) nem maradt, meg aztán nem is értenek semmihez sem, így hát ez lett belőle, ami lett.

@Gunther:

Hát igen, elég lassú az a jogalkotás amire 7 év kevés volt. Meg a válság beköszönte óta is eltelt már fél év, és a standard kölcsönkérésen kívűl ötletük nem volt. Igaz az gyorsan megy, mert nem kell hozzá jogszabályt alkotni.

Homeoffice 2009.03.30. 15:49:57

Bazz...
Ad1 Egyszerűen a jogszabályalkotás lassúságai miatt nem lehet 2010 előtt csinálni valamit.
Ad2 Szerinted már megbocsáss de mia "Lófasz" köze van az euró árfolyamhoz? Mennyi tartaléka van M-nak szeted devizában? Ez a devizapiac néhány baromnak játszótér. És nem számolnakl hogy tönkrebasznak egy országot.

Perverzsrac 2009.03.30. 15:50:20

@Bockó: Nem is akarnak esélyt. Ki akarják húzni az időt amíg lehet. Tegnaptól kéne változtatni, nemhogy holnaptól vagy jövőre. Az pedig kiderült, hogy ez a fasz se fog semmi érdemlegeset tenni egyelőre. Majd...hát persze. A mostani kormánynak is a tagja. Ennyi a hitelessége. Mibe fogadunk, hogy Bajnai féle kormányban ott lesz Veres Jani valamilyen poszton? Na??? Annál nagyon balfaszt meg ritkán látni.

SheronComb 2009.03.30. 15:50:40

zero.
reakción linkelték, olvasd el légyszi, vélemény?

valasztasokat.blog.hu/

2009.03.30. 15:50:57

@Mj: majd jó a seggetekbe lőnek...most nem szabad az utcára menni!!!!

Homeoffice 2009.03.30. 15:54:03

@derelyegrádi szellem:

Ahhoz még el kellett cseszne ezt az országot, mert életben kellett tartani egyolyan szoc rendszert amely a törzsválasztóiknak jó...

Perverzsrac 2009.03.30. 15:54:55

@derelyegrádi szellem: Ez így van. De nem kell 3/4 éve gy jogszabályhoz. Július 1től siumán lehetne alkotni durva szabályokat. Eltörölni csak 1 tollvonás. Fogják oszt hatályon kívül helyezik. Pont. Újabb meg nem lesz. Lásd gázárkompenzáció...
Lett volna idő előkészíteni dolgokat. 6 hónap eltelt és semmi nem történt. Amit beterjesztettek az egy adag híg fos. Ennyit tudnak az elvtársak. Ezután akabaré után meg remélem mindenkinek egyértelművé is vált, hogy képtelenek többre. Csakhogy ezzel mi szívunk. Érdekes, hogy Gordonka 2010től hozna új szabályokat...érdekes. Akkor nem lenne egyszerűbb egy előrehozott választás? Addigra egy új kormány is tud alkotni...fél év alatt simán, hisz júliusra felállnának. Akkor hol is van az a nagyon hangoztatott időveszteség? Sehol. Ezek csak hatalommániás félős, elvtelen balfaszok.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.03.30. 15:56:32

@SheronComb:

Minden civil kezdeményézés helyes, de a 300 forintos vizitdíj ellenes népszavazáshoz is 1,5 év kellett ... vagyis ennek sok értelme már nincs.

1 év múlva ígyis-úgyis választások ....

derelyegrádi szellem 2009.03.30. 15:59:35

@Perverzsrac:

azárt írsz ilyneneket, mert nem iszod Gyenesei szavait, aki szerint pont azért nem kell most előrehozott választás, mert 2010-ben úgyis lesz, arra a fél évre meg minek új OGY :-)

Perverzsrac 2009.03.30. 15:59:48

@zero: végighallgattam a lánchíd rádiós mókát...igaz nem oda írok, de kedves elvtársam...-ba, -be, -ban, -ben:) Tessen már odafigyelni a különbségre mikor melyik kell:) Nem csak írásban:)

Perverzsrac 2009.03.30. 16:00:29

@derelyegrádi szellem: hallottam mit mondott az a fasz...és ő egy miniszter...méghozzá az aki felel a választásokért:) Hát igen...ennyit tudnak.

Perverzsrac 2009.03.30. 16:02:38

@derelyegrádi szellem: Amúgy nekem már ott elegem volt, hogy Fodor Gabriella kijelentette, ha csütörtökig nem, akkor választás...aztán mégse. Na akkor ha Békesi, Surányi nem, marad Bokros, vagy választás. Erre Bokros visszamondja. És akkor gyorsan szavazzuk meg gordont. Elvhűek, szavahihetőek, megbízhatóak. Valóban. Hol van ebben az országban 200000+1 szabad, demokrata szavazó aki még hisz nekik? Mert én saját kezűleg ütöm őket agyon míg mozognak.

Perverzsrac 2009.03.30. 16:06:26

Aki hülye, halljon meg jeligére

Homeoffice 2009.03.30. 16:07:15

@Perverzsrac:

NAH ebben egyetértünk. Én tartom Te ütöd:)

Perverzsrac 2009.03.30. 16:07:41

A nagytudású balfaszoknak, akik Bajnait támogatját itt, csak ennyit üzennék:
"Bajnai Gordon szeretné az MSZP erős emberei (Gráf József, Szekeres Imre, Kiss Péter) is integrálódnának a kormányba, értesültünk."
Szekeres a részeges, meg Kiss Péter az örök második. Hmmm. De jó is lesz ez. Micsoda változás! Micsoda szakértők!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 16:08:12

@Lalikiraly:

Azért az a többmillió cigány enyhe túlzás. Reálisan ugyanis 800 ezren vannak. (Persze akinek a környezetében több él, mint az átlag, az milliós nagyságrendet saccol, akinek a környékén meg egy sincs, pár százezerre se teszi a számukat.)

derelyegrádi szellem 2009.03.30. 16:08:16

@Perverzsrac:

nekem már jóval hamarabb elég volt belőlük, olyan 1990 táján :-)

Plutonic 2009.03.30. 16:08:36

@Perverzsrac: Az utolsó mondat volt a tuti. :))
"Mert én saját kezűleg ütöm őket agyon míg mozognak. "

Perverzsrac 2009.03.30. 16:11:26

@Plutonic: Én már 2006ban sírtam, hogy nem estek ki a parlamentből és már akkor mondtam mindenkinek, hogy baj lesz. Lett is. Az emberek hülyék...ezek után még biztos vagyok benne, hogy van aki képes rájuk szavazni (magukon kívül) és ez szomorú...

elfelejtette 2009.03.30. 16:12:34

@derelyegrádi szellem: "mert nem iszod Gyenesei szavait" Az alsógatyás képe után lehetett tudni róla, hogy nem egy észkombájn, a nyilatkozatainak színvonala is erről árulkodnak. Nem is az esze miatt kellett a kormányba.

A legmeglepőbb fordulat, ami történt, az nem Bajnai SZDSZ által történt megszavazása, hanem hogy Suchman Tamás bocsánatot két Gyurcsánytól a hétvége előtti kijelentései miatt. Láthatóan az MSZP megosztott, folyik a belső hatalmi harc, így nem tudom, mi lesz itt válságkezelés címén, leginkább a nagy semmire számítok.

A 3 baloldali pártnál az EP helyek száma attól függ, hogy a megmaradt baloldali voksokból ki mennyit söpörhet be magának. Ha az SZDSZ nem kap egy helyet sem, márpedig nagy az esély rá, hogy nem fog, akkor megint annyi ennek az összetákolt összefogásnak.

Perverzsrac 2009.03.30. 16:12:41

Bajnairól még: friss hír indexen: Leminősítették magyarországot. Fontos sor: "Az eddigi besorolás kilátása már a leminősítést valószínűsítő negatív volt és kedvezőtlen üzenet az új kormányfő-jelölt kapcsán, hogy az új besorolás kilátása is negatív maradt." Ennyi. Balfasz helyett egy báb, aki ugyanolyan hülye.

elfelejtette 2009.03.30. 16:16:52

@Perverzsrac: Nem csak Bajnai személye az, ami nem sokat számít már, Surányi sem lett volna képes csodákra, sőt, Bokros sem igazán. Gondolj bele, ugyanaz az MSZP és SZDSZ-es többség lesz mögötte, amelyik eddig is volt. Mi változott attól, hogy az MSZP erős emberét egy gyenge, arctalan menedzser váltotta a miniszterelnöki poszton? Csak rosszabb lesz.

derelyegrádi szellem 2009.03.30. 16:17:38

Ha már megemlítettük:

"Mint sportért is felelős önkormányzati miniszter nem mondhatok mást, mint az olimpiák jelszava: Citius, altius, fortius!, azaz Gyorsabban, magasabbra, erősebben! – kommentálta Bajnai Gordon miniszterelnöki jelölését a megyei internetes portálnak Gyenesei István.

„Ez soha nem volt aktuálisabb, mint most, és biztos vagyok benne, hogy Bajnai Gordon is pontosan tudja, hiszen elődöm volt ebben a miniszteri székben és egy esztendeje együtt dolgozunk a kisebbségi kormányban” – folytatta Gyenesei István."

Kérdezném:

Mit kéne Bajnainak gyorsabban, magasabbra, erősebben csinálnia. Én értem, hogy megy lábhoz, mert szeretne miniszter maradni, de ezt az ide nem vágó teljes ökörséget tudta kitalálni erre célra? Ez egy barom.

Perverzsrac 2009.03.30. 16:35:32

@derelyegrádi szellem: Muszáj valamit idézni, hogy okosnak tűnjön az előzőleg idézett dumája után...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.30. 16:45:03

"Mit kéne Bajnainak gyorsabban, magasabbra, erősebben csinálnia."

Gyorsabban kéne rángatnia Ferenc fitymáját, magasabb háttartással kell pucsítania, és erősebben kell szippantania a kékerest. Nekem ezek jutottak eszembe.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 16:47:40

@Backstab:

És nyilván azt hiszed, hogy ezáltal majd neked meg az országnak is jobb lesz. Hát persze.

Virág et. 2009.03.30. 16:50:07

@VicGilson:

A piac versenyen alapul, a verseny szükségképpen kegyetlen.

Értem én, hogy mire gondolsz, de olyan a világon nincs. Talán ilyen Zeitgeist-féle neo-hippi utópiában elképzelhető valami ilyesmi, de a jelenlegi világrend keretei között aligha.

Úgy gondolom, ha Bajnain az egyetlen támadási felület a Hajdú-Bét, akkor az nagyon jó hír.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 16:51:22

@Prinzessin Erbsen:

Elég sokan nem bírják már az országban, azok, akiknek még tüntetni sincs pénzük fölmenni valamelyik nagyobb városba, akik csendben, bármiféle hírekbe való bekerülés nélkül lesznek öngyilkosok. Ezek közül eddig egyetlen emberről tudok, aki búcsúlevelében a kormányt nevezte meg felelősnek.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 16:52:33

@zero:

Azért bukott embernek nyalni már tényleg perverzió...

2009.03.30. 16:52:36

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/: na, mit szólsz mi lett? Te meg békésen pihiztél ósztriába...hogy is van ez? :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:05:30

@lawpol:

Bocsánat, de hány képviselőt ismersz személyesen ahhoz, hogy az összesről meg tudd ítélni, hogy bár egy személyben bármiféle törvényt tudna módosítani, mégis alkalmatlan? Kezdem már unni ezt a "minden képviselő lop, csal, hazudik, mindet a lámpavasra" dumát. Igen, teljes mértékben megértem a reakciót, igen, tényleg rengeteg gusztustalanul féreg országgyűlési képviselő van, igen, én is várom, hogy végre mehessek tüntetni az előrehozott választásokért, de már a nem létező tököm is tele van az általánosító okosságokkal. Bocs a kifakadásért, túl sok baromságot olvastam ma.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:13:28

@Lecso5-vegyifegyver:

De mi az, hogy az emberek? Ismerek olyan egyetemistát - nem is egyet -, aki éjszakai műszakban vállal a Tuskóban rakodást (ami ugye elég gerincnyűvő munka) 395 forintos órabérért, aztán másnap reggel irány az egyetem.

reality 2009.03.30. 17:13:59

@Mj: Ez a "mindenki szar" duma a régi szociszavazók száját hagyja el legújabban.
És nagyon kártékony!!!

Plutonic 2009.03.30. 17:16:11

@Perverzsrac: Jelzi ezt a kapcsolatosok "hozzáállása is.... :(((
Egyébként igazad van és nagy gond az, hogy lesz még lejjebb is. :(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:18:19

@Bockó:

Az, én is ismerek ilyen srácot, akinél antipatikusabb, dogmák alapján gondolkodó emberrel soha az életben nem beszélgettem, pedig nekem is volt zsidó felmenőm, és én is lehetnék SZDSZ-fan. A végén békés nő létemre kettőt be is húztam neki, de ez már külön történet.

Tündér_Lala 2009.03.30. 17:23:53

Azért az elgondolkoztató, hogy a bukott embertől - ha igaz - sírva kérnek bocsánatot...
Fletó mindig csináltatta a disznóságot, ő nem vett részt benne lekövethetően (Zuslág alapítványok) , de a fekete könyv, ha kinyílik sok fej hullhat.Az a fekete könyv pedig nagyon tele van.
Sose értettem -illetve gyanakodtam az okára- hogy létezik, hogy egy ember nem áll fel és hagy ezt márnem csinálja. Valószínűleg még azt is korrumpálták, aki nem akarta -pátérdekekre hivatkozva stb stb-így mindenkinek félnivalója van.
Az időre pedig szükség van a csontvázak eltüntetéséhez, az ügyletek visszafordíthatatlan lezárásához.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:41:10

@Letícia:

Köszi a féltést, de itthon már a következőket tettem el emlékbe onnan, ahol voltam: régebbi CS hatóanyagú könnygáz, vaktöltények, ki nem lőtt gumilövedék a Nike sporthüvelyében és CR hatóanyagú könnygáz, amitől több, mint egy hétig fájt a tüdőm. Ha kimegyek, igyekszem sajtósok közelében lenni - magam is fényképezni fogok -, úgyhogy ha bármiféle jogsértés lesz, föl lesz véve. Egyébként meg senkinek sem teszem meg azt a hatalmas szívességet, hogy félek kimenni az utcára. Hogy miért? Azért, mert ennek az országnak az állampolgáraként nemcsak jogom, hanem kötelességem is követelni az előrehozott választásokat. Ha viszont nem követelem, egész hátralévő életemben szégyellhetem magam, hogy pontosan úgy viselkedtem, ahogy azt elvárták tőlem Fletóék. Másrészt azért is fogok kimenni, mert a dédapám '56-ban az utcán fényképezett - ráadásul forradalmi bizottsági tag is volt -, és egy ávós úgy kezelésbe vette, hogy belehalt. A nagyapám hála Istennek megúszta mind a Rákosi-korszakban szervezett helyi ellenzéki körét, mind azt, hogy szintén fényképezett '56-ban. Apámmal ellentétben nagybátyám nem úszta meg, hogy "rendszerellenes", és 30 napot kapott azért 1973-ban, mert március 15-ikén volt rajta egy Petőfi-idézet. Pont ezek miatt mondhatnám azt is, hogy én nem akarok úgy járni, mint a felmenőim, rokonaim, akikre hasonlítok. Ugyanakkor eddig is megőriztem a hidegvéremet, és eddig is jogkövető magatartást tanúsítottam, tehát nem hülyeséget csinálni megyek ki. Azt viszont nem akarom, hogy ezeknek az elvtársaknak az utódai hasonlóképp bánjanak velem és azokkal, akiknek elegük volt a diktatórikus intézkedésekből és az ország tönkretételéből, éppen ezért minél többen ki kellene menni az utcára. Például most vasárnap.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:44:33

@Perverzsrac:

Jé, végre valaki, akinek szintén sérti a fülét ez az ordenáré hiba. Mondjuk engem már az is kiakaszt, hogy tőlem nagyobb, Győrben vagy Pécsen.:-/

2009.03.30. 17:44:36

@Mj: ja, ez igaz, Nekem is vannak ismerőseim ilyenek, akik velem is pörölnek, ha bántják a szadeszt, mert nem állok melléjük és ilyen zsigari félelemből, mert jönnek a fasiszták....de hogy Demszky és bandája az, aki igazán elárulták őket, azt meg nem értik....

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:45:21

@Perverzsrac:

Itt maximum csak látnak, de nem hallanak.:P

2009.03.30. 17:46:40

@Mj: te Jóisten...hát még inkább nem megyek sehova...fotózni a hegyekbe megyek inkább.

2009.03.30. 17:47:38

@Mj: ja és sajnálom a nagyapádat...ez nagy teher lehet nektek.

2009.03.30. 17:48:16

@Virág et.: A Zeitgeist egy baromság. Szerintem :)
"Értem én, hogy mire gondolsz, de olyan a világon nincs."
Van egyébként ilyen - illetve olyan országok, ahol jobban működik az arányosság elve. Itt nálunk a lehető legrosszabbak között van az ún. demokratikus, fejlett országok között.

Nem utópiára, vagy rózsaszín fellegek kergetésére gondolok. Hanem arra, hogy ennél arányosabbá kellene tenni a dolgokat - és akad néhány ország, ahol ez egész elviselhetően sikerült. Magyarországon viszont lassacskán elérjük az elviselhetetlen szintet.

És nem érti az elit, hogy ezzel tulajdonképpen saját maga alatt is vágja a fát.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:48:23

@derelyegrádi szellem:

Ezzel a suttyóval nem tudok betelni, mindig van lejjebb és még lejjebb is.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:49:33

@*Gyurcsány:gordonkaszóló*[L42]:

Úgy kevesebbet szenvedne.:P Egyébként patológusok szerint az akasztás az egyik legkéjesebb halál.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:51:04

@reality:

Nem fejezted be a mondatot: "Mindenki szar, de az MSZP kevésbé, így rájuk szavazok." Legalább százszor hallottam már ezt csak 2006 óta.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:52:24

@Letícia:

Csak a saját sírjukat ássák, ráadásul abba temetnek minket is.:-/

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.03.30. 17:52:25

@Letícia: Békésen dolgozom itthon napi 12 órában...heti hat nap.Mit szóljak? Nevetséges...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:54:55

@Letícia:

Én tegnap fényképeztem a Pilisben, vizslatúrán. Elég fincsi szintkülönbségek voltak kb. 15-20 km-en, pont a legdurvább tempót diktáló csoporttal mentem, ráadásul sártenger volt mindenhol, úgyhogy kicsit fáradt vagyok.:) Amúgy imádok fényképezni, főleg, hogy fényképész család sarja vagyok.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:55:42

@Letícia:

Ha tudnád, hogy mik voltak még anyai ágon, ahol meg zsidók voltak, hűha.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 17:57:23

@VicGilson:

Megbízható forrás szerint (nem akarom nevesíteni, mert nincs rá fölhatalmazásom) az államadósság mértéke nem a GDP 70, hanem 100%-át éri el. Bele fogunk fulladni...

Tündér_Lala 2009.03.30. 18:03:52

@Mj: A sport miniszteri poszt pedig a leendő miniszterelnökkök előpozíciója ....
Brrrrr...

zsíroskenyér (törölt) 2009.03.30. 18:05:25

Előrehozott választás. Jobbról is, balról is ezerrel
dübörög a kampány. Ám hogy-hogy nem, egyik vidéki úton (mert olyan jó minőségű), összekarambolozik a két busz. Tűzoltók, mentők, média. Az egyik riporter kérdezi az egyetlen szemtanú, egy öreg parasztbácsit :
- Hogyan történt a baleset?
- Hát vót nagy CSATTT, meg sok vír, halott, de má
mind etemettem.
- És meggyőződött arról, hogy senki nem élte túl?
- Hát vót amelik bizongatta hogy ő még él, de
émmá ezöknek semmit nem hiszek el!

reality 2009.03.30. 18:09:39

@zsíroskenyér: Nyomd te is ezt a dumát, és told a maszop szekerét. Ahh, hagyjuk.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 18:19:02

@Tündér_Lala:

Szigorúan véve nem, mert Gyurcsány Ferenc volt az utolsó sportminiszter, és ő miniszterelnökként annyira komolyan vette az előző posztját, hogy rögtön meg is szüntette.:) Már akkor tudtam, hogy komoly ember.:)

dessert eagle 2009.03.30. 18:19:10

@Mj: Lehet, hogy én is kinézek vasárnap.
Megjegyzem engem a saját házunk ajtajában fujtak meg a lovas rendőrök valamivel 2006-09-19-én este, amitől két hétig volt arcüreggyulladásom.
Gondolom azóta csak durvább anyagok vannak, de nekem a 18-i Szabadság téri happening igen nagy élmény volt, úgyhogy majd beszerzek valami gázmaszk félét.

Mellesleg én sosem értettem miért gondolják a zsidók, hogy a cigányok után ők következnének.
De tényleg. Már nem vagyunk a '30-as években. Nekem több zsidó származású ismerősöm van, és úgy látom minden vágyuk az asszimiláció. E mellett zsidó mivoltuk sem ismerhető fel sem külsőségekben, sem magatartásukban. (Kivéve persze a harcos kissebbségi jogvédőket.:)
Szóval ez az üldözési mánia számomra felfoghatatlan, és meggyőződésem, hogy ezt valakik szándékosan generálják.

A cigányság más kérdés, rajtuk az európai civilizáció semmilyen nyomot nem hagyott, és szerintem komoly aggodalomra ad okot.
Tényleg egyre többen és többen vannak.
Az általános suliban a végzős osztályunkban egy cigány lány volt (aki azóta egyébként főiskolát végzett), ugyanitt a 2008-ban indult két osztályban már csak három fehér bőrű gyerek volt.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.03.30. 18:19:11

TGM:

"Ameddig az MSZP (sőt: az SZDSZ-MDF) testesíti meg Magyarországon "a baloldalt", addig Magyarországon baloldalinak lenni: szégyen."

zsíroskenyér (törölt) 2009.03.30. 18:23:38

@reality:
Senkinek a szekerét nem tolom. Se a maszopét, se a fityeszét.

elfelejtette 2009.03.30. 18:25:14

Kutyawelness, ez a megoldás

Horizont 2009.03.30. 18:26:23

Megszorítás? Kiket? Azokat akiket eddig se tudtak megfogni, ezután sem tudják! Kik maradnak megint?
Van olyan helyzet az életben, hogy kénytelen az ember összehúzni a nadrágszíjat. Összehúzom, ha én hibáztam vagy ha a családom.De akkor nem csak én húzom össze hanem mindenki a családban.
Ezután a kabaréözön után mi a francot várnak tőlünk?
A Fidesz is összekaphatná magát. Unos untalan ugyanazt hajtogatja, mint egy elakadt lemez. Mást is kéne már mondania az embereknek.( Csak ne Szijjártó szólaljon már meg.)

dessert eagle 2009.03.30. 18:29:09

@Mj: Egyébként van ország ahol hosszú ideje a GDP 100%-a feletti az államadósság, pl, Olaszországban kb. 102%, mégis megvannak. Az íreknek is azonos volt a III. negyedévben az államadósságuk összege a miénkkel, pedig még kevesebben is vannak.
Több kritérium számít együtt
úgy látszik.
Hogy hogyan, nem tudom, nem vagyok közgazdász.

A liken van egy jó kis látványos összehasonlítás, rá kell klikkelnei az egyes országokra és fent kidobja a vonatkozó adatokat.

www.nrc.nl/international/article2160480.ece

reality 2009.03.30. 18:32:10

@zsíroskenyér: Nem csak direkt tolás van, hanem indirekt is. :)

reality 2009.03.30. 18:33:27

@Horizont: Mit kellene tennie a Fidesznek konrétan?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 18:34:39

@dessert eagle:

Én 18-án pont azért nem mentem át a Szabadság térre, mert megőriztem a hidegvéremet, és arra számítottam, hogy ketté szakadva úgy szétvernek minket a rendőrök, hogy csak na, rá is beszéltem pár kopaszt, hogy maradjunk már együtt a Kossuth téren. (Késő este haza is sétáltam.) Aztán valószínűleg Fletó intézte el telefonon, hogy nem kell az az erősítés.
Gázmaszkkal tuti, hogy azonnal kiszúrnak a rendőrök, és meg sem állsz az őrsig, ráadásul egy CR ellen is védő gázmaszk egy vagyon, nem is biztos, hogy civilek be tudják itthonról szerezni. Amúgy a CR tüdővizenyőt, véres hányást okozhat, egyes források szerint nem kizárható, hogy rákkeltő, úgyhogy ahol lehet, kerülöm, mert nincs kedvem még egyszer szippantani belőle. (Pedig korábban kb. semmi bajom nem volt a könnygáztól.)
A félelemkeltési technikák kb. többezer éve hatékonyan tudnak összekovácsolni amúgy heterogén politikai táborokat, ezért használják nálunk is, amikor szükség van rá.
A cigányság száma és ezzel aránya valóban növekszik, már csak azért is, mert ahol a magyar népesség fogy vagy stagnál, ott az átlag 4 cigány gyerek is meghatványozza a cigánykérdést. Ráadásul erősen megindult vidéken a gettósodás, így a cigány népesség koncentráltan terheli meg az egyes területeket, amelyek aktív, használható rétege éppen a cigányok miatt költözik el. És ez csak egyre rosszabb lesz.:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 18:39:42

@dessert eagle:

Köszönöm a linket, való igaz, bővebben is kifejthettem volna a problémát, ami az államháztartási hiánnyal együtt jár. Címszavakban aktív korúak elvándorlása, elöregedés, rettenetes arányú rokkantnyugdíjasok, tarthatatlan segély-, adó- és ellátórendszer, pénzügyi instabilitás, szavahihetetlenség a piacon, euró sehol, elfolyó hitelek, stb.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 18:41:13

@reality:

Ez nekem tipikusan "ha sapka van rajta, az a baj, ha nincs, az a baj" problémakört sugall. Pedig Horizonttal rendszeresen jókat szoktunk beszélgetni.:)

Horizont 2009.03.30. 18:41:59

@reality:
Mivel nem vagyok politikus, konkrétan nem tudom, csak megérzéseim vannak.
Tény, hogy aki teljesen kiábrándult a baloldaliakból, de nem volt eddig Fidesz rajongó, ezektől az üzenetektől sem fog lelkesedni értük.(sem).
Szerintem.

elfelejtette 2009.03.30. 18:43:25

@Horizont: A Fidesznek semmit nem kell tennie, a baloldal elintézi magát.

zsíroskenyér (törölt) 2009.03.30. 18:43:54

@reality:
Aki nincs velünk, az ellenünk?
Na ez az amitől meg az én... ahh hagyjuk (ahogy te is írtad).
Van rajta sapka, nincs rajta sapka? ...érted?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 18:47:27

@Horizont:

Igen, a kommunikációjuk akkor a legjobb, ha hallgatnak.:) De az meg a biztos szavazóknak nem tetszik, úgyhogy nincs ideális megoldás.:) Illetve lenne, de az nem megvalósítható, amíg ilyen gyenge az utánpótlás.:-S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 18:48:45

@zsíroskenyér:

Szerintem ilyen helyzetben a nyilvánvaló állásfoglalás helyetti maszatolás nem hiba, hanem kisebbfajta bűn.

reality 2009.03.30. 18:48:59

@zsíroskenyér: Értem én. Nem a kritikával van bajom.
csak hát tudod, a politika az politika. Ez van.

Horizont 2009.03.30. 18:49:59

@Mj: igen jókat szoktunk beszélgetni:) Sőt aranyos a kutyád és gyönyörű a rajzod!!!!!
De miért nem lehet egy kicsit más a véleményem? Miért kellene elégedettnek lennem a Fidesszel ebben a helyzetben, csak azért mert ekkora balfaszok a másik oldalon?

Mr. Acid 2009.03.30. 18:52:46

Most nézem az országházi közvetítést (á la Index), s ebben van az, hogy a kedves Gyurcsány Ferenc megvédi a szegény Bajnai Gordont. Ilyen mondatokat mond' a szentem: "Bajnai szerinte nem próbálja orruknál fogva vezetni a választókat".
Mivel minket kihagytatok a buliból, nincs is rá szüksége, f@szfej...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 18:53:04

@Plutonic:

Ha tudnák, hogy hány nagymagyar cucc van felaggatva a volánbuszokra...:D A múltkori sofőr csuklóján Árpád-sávos műanyag karkötő volt.:P Azért kíváncsi lennék, hogy a vezetőfülkénél lévő magyar címer matricáját lekapartatnák-e csak azért, mert nem hivatalos reklám.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 18:55:17

@Horizont:

Melyik rajzom?:)
Nem kell elégedettnek lenned, tőlem nyugodtan szidhatod is őket, mint a bokro(s)t, csak legyen mögötte érv.;-)

dessert eagle 2009.03.30. 18:57:22

@Mj: Kár hogy nem mentél át! Nekem nagy élmény volt, mégha leszadeszeseztek is, mert kifejtettem, hogy a tv székház ablakainak bedobálása garázdaság. Véleményem szerint "a politikai", v. "politikum" tiszta megnyilvánulásának voltunk szemtanúi, amire egy évszázadban max. 2 alkalom van. Örülök, hogy ott voltam, na!
Amúgy én sem akartam a Szabadság térre menni. Eleve későn, úgy fél 11 fele mentünk ki a Kossuth térre, és már épp távozni akartunk, amikor a Földművelési Minisztérium sarkán állva olyat tapasztaltam, amit az azt megelőző harminc egynéhány évben soha. Történetesen; egy bármiféle jelzés nélküli furgonból kipattant két símaszkos ember és az előttem állókat agyba-főbe verték. Nos, a megdöbbenés után úgy gondoltam, hogy itt valami nagy disznóság van, és mivel volt nálam kamerás mobil dokumentálási céllal átsétáltunk a Szabadság térre.

A 19-i események azonaban nagy sajnálatomra már nem hasonlítottak a 18-ira, azok az emberek az én szememben már huligánok voltak. 10 perc után haza is mentem.

Azóta nem járok ilyen helyekre, de korán sem felejtettem el.

Plutonic 2009.03.30. 18:57:38

@Mj: Komolyan mondom, hogy ezen már fennakadtam én is.
Ekkora idiótákat, hogy ilyen miatt ne tudjanak aludni!

zsíroskenyér (törölt) 2009.03.30. 19:03:50

@Mj:
Nyilvánvaló állásfoglalás kell? Tessék:
Jelen helyzetben előre hozott választás kell.
Mondom ezt annak ellenére hogy a fityesszel SEM(!!!)
szimpatizálok. Méghozzá minél előbb, mert amit a
maszop meg a szadesz művelt az elmúlt héten az nem tragikomédia. Az dráma. Annak végén pedig halál van.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 19:10:55

@zsíroskenyér:

Ok, csak erre voltam kíváncsi, köszi.:)

Horizont 2009.03.30. 19:19:29

@Mj: Azért az itt leírt vélemények mögött sem mindig található érv! De ha az embernek más a véleménye mint a többségnek akkor mindig kéne az érv!:(
Ahogy írtad is a kommunikációja Fidesznek enyhén szólva is szörnyűséges. Csak ennyit akartam.

A rajzod tényleg fantasztikus.
Bevallom az iwiw-en kukucskáltam. Régimódi (vagy régebbimódi) neveltetésem kapcsán nem érzem túl illendő dolognak, de a kíváncsiságom győzött:))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 19:23:01

@dessert eagle:

Szerintem eleve naiv ötlet volt ez a beolvasósdi, persze Toroczkaitól már akkor sem vártam sokat. Örülök, hogy sem akkor, sem máskor nem veszítettem el a fejemet, még 2006. október 23-án sem. (Végigfényképeztem a mobilommal az őszi eseményeket, aztán tavaly nyáron ellopták anélkül, hogy felraktam volna a gépre. Most már sokkal jobb minőségű kamerás mobilom van, amit azonnal tudok szinkronizálni is. Így került fel Fletó és Klári közeli portréja is a facebookomra/iwiw-emre.:)) Örülök, hogy nem mentem át a Szabadság térre, mert fogalmam sincs, hogy mi történt volna velem. Ráadásul nem szeretem mások értelmetlen rombolását sem nézni (még ha nem is erről szólt az ostrom), így is bőven elég volt a tavaly ősszel ott kapott CR, a szánalmas "cipőeső" után.:-/ Egyébként szerintem lehet még ennél sokkal durvább helyzet is, csak ahhoz sok embernek kell még megfogalmaznia magában, hogy nincs mit veszíteni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 19:28:05

@Horizont:

Oké, ha valami nem evidens - pl. a partizáninfón:) -, tőlem is szoktak érveket kérni, és szívesen írok is párat.:)
Igazán bejelölhetnél pedig, nem doblak fel az NBH-s fiúknak, a képeket meg azért töltöttem fel, hogy nézegessék mások.;-) A rajztudásomról nem tehetek, ugyanis csak modell vagy fénykép után tudok portrét, egyebet rajzolni, de magamtól nem, ugyanis a kreatív, értékesebb részt sajnos nem örököltem. (Ugyanis a szépapám Lotz Károly tanítványa volt, aki Szeged és Arad környékén festett oltárképeket, nálam meg visszajött a gén.)

Rorgosh 2009.03.30. 19:31:05

Olybá tűnik, hogy Bajnai komolyan gondolja azt amit mond.

Más kérdés persze az, hogy az MSP ki is tart-e mögötte. Sőt, egyenlőre még miniszterekre is szüksége lenne, és gondolom nem azért akarja Szekerest a kormányba, mert annyira jónak tartja, hanem mert az MSZP feltételként szabhatta az erős emberei bevételét a kormányba.

dessert eagle 2009.03.30. 20:20:49

@Mj: @Mj: A 18-i Szabadság téri "dolog" szerintem teljesen egyedi volt.
Ott volt kb. 5000-6000 olyan ember, akit senki nem hívott, vagy küldött, és azért mentünk ki mert úgy gondoltuk, hogy felelős állampolgárként szót kell emelni a történtek miatt. Mindenki egyénileg jutott erre a döntésre. Nem volt kétséges, hogy erre jogunk és lehetőségünk is van.
Valószínü ez az elbizakodottság abból eredt, hogy az emberek 90%-a inkább a felső középosztály tagja volt, cég v. felső-vezetők, tanárok, akik nem gondolták magukat csőcseléknek, mégha az “ostromban” ténylegesen részt veveő 100-150 főt mindenki lelkesen buzdította is.

Másnap ahogy nem történt semmi, egy világ omlott össze bennem, és azóta nem jósolok semmi jót ennek az országnak.
Gyáva népnek nincs hazája.

Megjegyzem, az esernyőmet a történések elején ráakasztottam egy korlátra, majd elfelejtkeztem róla. Két óra múlva visszamentem és még mindig ott volt. No comment.

Most egyéb tetendőim folytán elbúcsúzom, jó fórumozást!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 20:59:43

@dessert eagle:

A Kossuth térre is spontán módon mentünk, viszont nekem elég erős az emlékem arról, hogy a szónokló Toroczkai hívott át mindenkit az MTV-hez. Én sem gondoltam magam csőcseléknek, mivel pedagógus család tagja vagyok, viszont attól eléggé tartottam, hogy a rendőrök minden további nélkül szétvernek minket, ebből a szempontból még kicsit felelőtlen is voltam.
Vasárnap 2 órára kinézek a Hősök terére - kár, hogy nem a Kossuth téren lesz a civil megmozdulás -, többet nem nagyon tudok tenni.:-/
Annak idején becsületkasszával működött a gazdák által felállított "kajaosztó stand" is, és senki nem csapta be a másikat, ahogy ez hagyományos vagy azonos értékrendű közösségeknél természetes is lenne.
Jó éjt!:)

picur3ka 2009.03.30. 21:41:52

@laspalmas:

Menti magat ez is, mint a jo szadesz, juice-e veletlenul, ezzel en soha eddig nem foglalkoztam, ugyhogy nem tudom, de ez a viselkedes, azt se tudta hogy diktalja a sz@rt eddig nekik.

picur3ka 2009.03.30. 21:45:37

@dessert eagle:

Sokkal egyszerubb az azonositasuk. Bocs, csak egy hulye vicc, dehat, tul sok a kaka...

picur3ka 2009.03.30. 21:50:17

@Mj:

Mi ez a CR, legalis, egyaltalan?

rulla 2009.03.30. 22:36:27

Ugye senki nincs meglepődve az elmúlt 1 hét eseményeinek tudatában, hm?
Még 'kaptak' 1 évet, hogy tovább tömjék a zsebüket, és a haverokét.
Még 'kaptak' 1 évet, hogy időben el tudják kezdeni a jegyzőkönyvek, szerződések és egyéb dokumentumok megsemmisítését, mielőtt szedik a sátorfájukat.
Még van kb. 1 évük, hogy megtervezzék és készenlétbe helyezzék a menekülési útvonalakat külföldre, arra az időre, amikor majd jön az elszámoltatás...

Nem izgatja őket, tudják, hogy már végük van, csak azt a bizonyos véget akarják kitolni még egy kicsit, a fentebb vázolt ügyletek érdekében. A többi le van szarva, élén ezzel a kurva országgal.

Kihagytam valamit?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 23:47:49

@picur3ka (Beindultunk:

CR-t nyugat-európai országokban egyáltalán "nem illik" használni, eddig Dél-Afrikában alkalmazták, és ott halálos áldozatok is voltak. Ebből is látszik, hogy hol tartunk. A rendőrség egyébként tudtommal a mai napig nem vallotta be - vagy inkább letagadta -, hogy CS, CN vagy paprika helyett valaha is használt volna CR-t. Botrányos az egész.

Bár nem szoktam wikipédiára hivatkozni, de ezt még én sem olvastam:

" CR

A CR fantázianevű adibenz-oxazepin 6-10-szer erősebb a CS-nél. Intenzív bőrirritációt és fájdalmat, köhögést, sőt ideiglenes vakságot okoz, és ezzel pánikba kergeti az áldozatot. Vízre hevesen reagál, szemből kimosni, közömbösíteni nem lehet. A CR gáz rákkeltő, egy börtönlázadás leverése után a CR gázt nagy mennyiségben belélegzett elitéltek nagy része, rákban meghalt néhány éven belül."

Bombagyárra se szoktam hivatkozni, de Tomcat meglehetősen sok energiát szentelt annak, hogy kiderítse, mi folyik itt, úgyhogy ezt a tanulságos írást is ajánlom:

www.bombagyar.hu/index.php?post=107

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.30. 23:48:31

@rulla:

Ugye te sem hiszed, hogy kihúzzák 1 évig?;-)

rulla 2009.03.31. 00:52:15

@Mj: Hát, nem tudom. Ha hagyjuk, simán maradni fognak, kivéve, ha előbb szét nem cincálják egymást...

Agyalap 2009.03.31. 09:31:04

600 milliárd? Mire elég az?
Persze a fő cél meglesz - túl kell élni minden következő napot. De a tényleges változáshoz több mint 2000 milliárd kellene, azt miért nem tetszik meglépni?
Az MSZP meg kimondhatja, hogy nem engedi megnyírbálni a szociális juttatásokat? Hol élnek ezek? Mi a sz@art akarnak még?
Nekem speciel már kezd elegem lenni, hogy öntjük a kútba a vizet - a megadóztatható kevés embertől egyre többet vesznek el, és az ingyenélők meg megkapják. Mikor lesz már vége?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.03.31. 19:15:42

@rulla:

Ezért szólok már fű-fa-virágnak, hogy jöjjön ki vasárnap. Másrészt eddig síri csönd volt az utcán - párszáz, amúgyis állandó tüntetőtől eltekintve -, mégis a sír szélén táncol az MSZP.

picur3ka 2009.03.31. 21:44:02

@Mj:

Koszi. Bombagyarat javitanom kell egy helyen a Capsiacin sem oldodik vizben, miegymasban, s akkor elkezdek gyanus lenni a tobbirol, amit nem tudok.

Szoval nem szeretjuk, de mindenki hallgatolagosan hasznalgathatja...

Ugy fogok szolni, mint sajat oreganyam, istenem, hova tart a vilag?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.01. 00:51:01

@picur3ka (Beindultunk:

Mármint a kapszaicin?
Igen, mert hagyják.:-/
A hozzászólásaim alapján én is kb. tíz évvel öregebbnek tűnök, mint a valós életkorom.:-S

lawpol 2009.04.09. 00:28:17

Valaki kérdezte, hány képviselőt ismerek személyesen.
Sokan általánosítanak velük kapcsolatban, de ez nem helytelen, hanem az ember automatikus védekezése. Ha látok póráz nélkül vérző szájjal egy kutyát rohanni, nem megyek a közelébe. Ilyenkor általánosítok: minden ilyen kutya veszélyes. Ez védi az életem.
Ha valaki parlamenti képviselő, nem bízok benne. Sem, semmilyen politikusban.
Személyesen a jelenlegi OGY tagjaiból kb. 250 képviselőt ismerek. 6-7 olyan van, akiről nagyon jó véleményem van, a többségéről meg nagyon rossz. Magánemberként normálisak, de politikusként....

süti beállítások módosítása