Skip to content


       Szűrés lista

Ausztriában reklámozzuk a gyenge forintot

Avagy hozzuk ki mindenből a legjobbat. Amit Veres elcseszett, abből Gyenesei profitálhat.

A Bank Austria április 2-án publikálta friss „UrlaubsEuro” számítását, amelyből kiderül, hogy az osztrákok kedvelt úticéljai közül Magyarországon éri a legtöbbet az euró: 100 euró 65 százalékkal nagyobb vásárlóerőt képvisel hazánkban, mint Ausztriában.

Szívmelengető kis táblázat ez. Elvégre elsők vagyunk! Csak egy Gyenesei kaliberű idióta képes arra, hogy szégyenkezés helyett vigyorogva dicsekedjen ezzel.

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete márciusban megkezdte a „Verdoppeltes Urlaubsbudget" (hivatalosan "Nálunk pénze duplán számít", nyersen csak "Dupla költőpénz") kampányát, amely az euró igen magas magyarországi vásárlóértékét állítja fókuszba. Tudom, minden eurócent jól jön a mi gazdaságunknak, de akkor is meglehetősen furcsának, mondhatni megalázónak érzem a padlón fekvő forintunkkal, mint pozitívummal végzett turistacsalogatást. Bár az oldalsó plakát és társai nem vészesek, szépek, finomak, ízlésesek, nem látszik rajtuk az ország nyomora. Ám a Magyar Turizmus Zrt. nem bírt magával, és lecsapott a Bank Austria publikációjára, mint vércse a  napos csibére. A kampány megerősítéseként is felfogható BA táblázatot felhasználva most gerillakampányt is indítottak.

Ennek keretében a Bank Austria kimutatását tartalmazó "vadplakátok" százai tűntek fel az elmúlt napokban Bécsben. Az osztrák főváros forgalmas pontjain mindenütt az euró magyarországi kiemelkedő vásárlóértékét szemléltető összehasonlító táblázatba botlanak a járókelők. Utcai eligazító táblákon, buszmegállókban, autók ablaktörlője alatt, fizetőautomatákon, telefonfülkékben, a becsületkasszás újságstandokon, falatozók környékén, kölcsönzős kerékpárokon és még számtalan más helyen tűnik fel a Magyarország elsőségét hirdető táblázat. Feltűnően sok étteremben, szállodában, kávéházban, szórakozóhelyen is "ottfelejtettek" a szórólapokból.

 

 Ennyi erővel körberakhatták volna az osztrák fővárost egy piros-fehér-zöld kalappal pénzt kuncsorgó koldus képével is. Szerintem.

Címkék: országimázs válság abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr301051119

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

_alesi_ (törölt) 2009.04.08. 11:20:57

Ezen az alapon fél Magyarországot megszórhatjuk hasonló plakátokkal, hogy debezzeg Etiópiában még ennél is nagyobb a vásárlóereje az eurónak. Röhej, és erre még büszkének is kellene lennünk...

Plutonic 2009.04.08. 11:33:33

Erre semmit nem tudok mondani.....
A "koldus" reklámozza magát?
Ez IS nagyon szarul érintett....
Van még valami mára? :(((

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.08. 11:52:01

@Plutonic: most olvastam az index-en, hogy MÉGSEM mond le Böszman!

minnyá kotrok linket...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.04.08. 11:55:44

Szerintem azert ez nem akkora baj, mint amekkorara felfujjatok. Felre kell dobni a nagy onerzetet es ki kell mondani: igen, szar a forint mint az allat. [es igen, van ciganybunozes. azt is kimondtuk mar]

De ugyanakkor nezd a jobb oldalat is! Azok a boltosok, akikhez a hataron tulrol jarnak extra bevetelre tesznek szert. A behozott penz nem a szomszedot, hanem az orszagot erositi.
Persze szegyen, meg nem kell ra buszkenek lenni, de ha a marketing miatt valamelyest profitalhatunk a valsagbol es a forintgyengesegbol, akkor kerdem en: miert ne?

charlie 2009.04.08. 12:08:01

ez most kurva jó dolog a határ mentén.

nem is látszik a szolgáltatóiparban a válság.

a sok osztrák, szlovén (meg gondolom most a szlovákok is, ) túrista most ide fog jönni. vagy akár csak bevásárolni.

ami jót tesz nekünk.

eddig a magyarok jártak ki, most fordítva.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.08. 12:08:27

Csak én gondolom azt, hogy nem mellékesen gréczy zsóótika a jó édes anyját a ravatalon??

stop.hu/blog/entries.php?lstresults=1&blog_topics_id=464

Ilyen izléstelen, mocskos férget azért nem sokat találni a médiában. Valaki monnya már meg nekem, hogy a jó édes anyjában lehet összehasonlítani Antall József HALÁLA miatti kormányfőváltást a mostanival?

A jókurvaanyját az ilyennek...

És NEM, NEM azért, mert Antall a szívem csücske lett volna. De a tisztelet legalább minimális fokát adjuk már meg!

Geza 2009.04.08. 12:10:36

@Dinin:
Azért valahol mégsem csak a pénznek szabadna számítani, hanem pl. annak is, hogy ha majd valamikor lesz pénzünk és szeretnénk a világban valahol elkölteni, akkor ne azzal röhögjön ránk a külföldi, hogy 'na mi van kódis, ezt kitől kaptad?'.

Élveteg matrónák túlfűtött vágyainak a beteljesítésével vagy rudas fürdőbeli oboaleckékkel (elég szépen fogalmaztam?) a rendes munkabérnél többet is kereshetne állítólag az ember, aztán a nagy többségünk mégis úgy van vele, hogy ennyire azért nem kell a pénz, inkább végzünk rendes munkát kisebb fizetésért.

Grafithuszar 2009.04.08. 12:44:08

Hát kövezzetek meg, de én semmi kivetni valót nem találok benne. Ez kicsit ilyen magyar virtus, hogy nincs egy vasam se de azért úg mutatom magamat mintha dúsgazdag lennék.
Egyszerűen mi vagyunk európa koldusai és kész. Ezt el kell ismerni. Szégyen hogy a vezetőink ide juttatak minket, de ha már egyszer itt vagyunk meg kell ragadni minden lehetőséget hogy kijussunk a bajból

Plutonic 2009.04.08. 12:47:00

@Seduxen: ???????? Meg akarsz ölni? :)))
Viszont kíváncsi is vagyok... ;)))

Grafithuszar 2009.04.08. 13:02:40

@Geza: Nem csak a pénz számít, de azrét ez elég fontos dolog. Én a szlovák határ melleti városban nőttem föl és rendsdzresen od jártunk benzinért (60 Ft-al olcsóbb literje) és cd/dvd-ért. Egyálltalán nem néztem le őket.
Most meg azt látom ha hazamegyek szüleimhez hogy a szlovákok nálunk tankolnak, és a tesco parkolójában minden 2. autó szlovák...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.08. 13:16:43

@Plutonic: gondoltam vérnyomásnövelőnek megjárja...

Amúgy mérges is vagyok Böszmanra, mert akartam írni április 1. apropóján zero-éknak, hogy "bolondok napja" apropóján milyen jó kis post lett volna egy "Lemondott Gyurcsány" szösszenet...

Erre nem megelőzött???

Plutonic 2009.04.08. 13:24:56

@Seduxen: Elromlott a kávéfőzőm, így kimaradta reggeli dózis.
És ennek ellenére az egekben van a vérnyomásom. :))
Amire Te gondoltál Sedux, azt "izgatásnak" hívják. :DDDDDD

Liberté__73 2009.04.08. 13:37:17

"'na mi van kódis, ezt kitől kaptad?'."

te beteg vagy barátom
egyrészt a pénznek nincs szaga, másrészt ha van pénzed, akkor NORMÁLIS helyeken hagyják, hogy elköltsd

az osztrákoknak nem derogált a nyári 235ös EUR-nál hirdetni magukat és élni a lehetőséggel, hogy a magyarok/csehek/szlovákok oda vigyék a pénzüket

nekünk se derogáljon

Petrow 2009.04.08. 13:49:31

@Liberté__73: egyetértek. Én sem voltam rest akkor költeni a pénzem, amikor 155 HUF volt egy USD., nem 250.

Az meg már tényleg marketingtechnikai finomság, hogy miként adod el: 50% kedvezmény, vagy hozd-ingyen- a-párodat...

aranyszegélyes pogácsa 2009.04.08. 13:50:49

így lehet a szarból is pénzt csinálni

jpmjpm 2009.04.08. 13:57:49

A helyzet szar nálunk, de nem emiatt a kampány miatt. Sőt ez a kampány leginkább segít nekünk, legalábbis a határhoz közeli városoknak, embereknek stb... Több bevéltel = több munkahely = több adó. Válság van, minden kis trükköt be kell vetni. Ha abból tudunk profitálni, hogy szarban vagyunk, akkor profitáljunk abból. Kit érdekel? Legalább vmit. tesznek a sok elkúrás után.

Egyébként vicces, hogy 88-ban mi özönlöttük el a Maria Hilfer-t, most meg ők fognak jönni hozzánk, mégha nem is olyan nagy számban mint mi annak idején.

Geza 2009.04.08. 14:01:30

@Liberté__73:
Te még itt vagy, pokolpityu?

Vegyük már észre, hogy azért a 'koldus vagyok, gyere, itt mindent fillérekért megvehetsz' és a kérkedés között van pár árnyalat, közötte példának okáért a pofa befogva tartása is.

Ha már egyszer valami nyomorunk van, miért kell még reklámozni is?

Ez kb. olyan, mint ha a köv. hirdetéssel akarnál testőrmelót szerezni:
'Drága uram!
Bízzon meg minket a neje védelmével!
Bennünk megbízhat, mert OLYAN IMPOTENSEK VAGYUNK MINT ÁÁÁLLAT, papírunk is van róla!
De még ha mégsem lennénk azok, akkor se lenne oka gyanakodni, mert A PÖCSÜNK IS KICSI, MEG AZTÁN BUZIK IS VAGYUNK!!
Kedves neje védelmére egyszerűen mi, a Forró Eunuch Testőr Kft. vagyunk az ideálisak. Jelentkezzen még ma!

Válaszokat "Kevesebb mint testőr" jeligére kérjük a szerkesztőségbe!'

Szóval ha már egyszer szarban vagyunk, akkor legalább ne kérjük, hogy ugyan jöjjenek már fotózni egy bélásért...

Geza 2009.04.08. 14:32:31

@Grafithuszar:
"Nem csak a pénz számít, de azrét ez elég fontos dolog."
Kérdés, hogy mennyire.

"Én a szlovák határ melleti városban nőttem föl és rendsdzresen od jártunk benzinért (60 Ft-al olcsóbb literje) és cd/dvd-ért."
Felvidéki határ amúgy, de egyébiránt mi is, csak mi sörözni :).

"Egyáltalán nem néztem le őket."
Én sem, de ők nem is így hirdették magukat.
Azért van különbség a vendégcsalogató (ízléses plakátok, brossúrák, hirdetések) és az igénytelen szórólapos agresszív nyomulás között.

Így kb. a legutolsó, bakui olajmezőkről származó selejtből guberált géprongyot ruhának eladni akaró tanyasi árokszéli turkálóbolt hirdeti magát.

Ugyanaz a különbség, ami már volt itt a Vastagbőrön az Oktoberfest és a 'magyarországi' koppintása kapcsán, amikor is az ottani ízléses és stílusos rendezvényt ide úgy 'másolta' át valami kretén, hogy félpucér, szőlőt ábrázolóra mázolt csöcsű lestrapált ribancokat állított be egy szocreál vurstlit idéző sörcsap mögé.

Magyarország igen szép hely tud lenni, szívesen is látjuk a turistákat, valóban, de azért nem úgy kéne hirdetnünk magunkat, hogy "gyere Hansi a balkánra, itt te vagy a császár az ajróddal, itt mindent szaré'-hugyé' megkapsz".

Nem tudom, néztél-e már horvát vagy török vendégcsalogató hirdetéseket? Adnak magukra, nem kivagyiságból, hanem igényességből.
A "Wilkommen unsere liebe Gäste" (vagy hogy a fenébe van labancul) és a "Welkome! Wier Schprichs Duesch! Zimmer Frei!" közötti különbségre gondolok, remélem sikerült érzékeltetni :).

"Most meg azt látom ha hazamegyek szüleimhez hogy a szlovákok nálunk tankolnak, és a tesco parkolójában minden 2. autó szlovák."
Legalábbis tót rendszámú. Meglepően sok magyar ember regisztráltatja be a Felvidéken a kocsiját, mert állítólag sokkal kisebb a fenntartási és az adminisztrációs költsége, mint itthon.
(Ezzel nem azt akartam mondani, hogy a tótok nem tankolnak itt, természtesen minden bizonnyal ilyen is van szép számmal.)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.08. 14:49:43

@Plutonic: bocsánat, de én egy (ugyan vad, de) házasságban élő ember vagyok. eszembe se jutna nekem senkit se "izgatni"... max magamat, amikor megjön a távhő-számla... ja a szó, amit keres az "izgul". mindegy :)))

Plutonic 2009.04.08. 15:03:42

@Seduxen: :))) A tömegek izgatására gondoltam! :))
Kívánom, hogy szerencsés és jó legyen a házasságotok!
És sajna az ilyen számlás dolgok engem is "izgatnak". :(( :)))

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.08. 16:19:57

bocs, de h jön ide a gyenesei?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.08. 18:59:12

Tisztelt megélhetési sírógépek, címeres barmok, usw....
Az a "köcsög osztrák" eddig is itt verte el a pénzét, és a reklámok hatására még többet fog. Ami nekünk jó.

Ki a náthás faszt érdekel hogy, koldusként vagyunk beállítva. Elmesélem, hogy nem tegnap óta néznek minket büdös cigánynak egész Európában..és a további megítélésünket nem befolyásolja az a cetli, ami azt hirdeti, hogy hol vásárolják a legjobban az eurót.

Horizont 2009.04.08. 19:05:54

@tesz-vesz: tán az ő asztala a turizmus (is).

Nem minden a pénz. És ez így nagyon égő. Ráadásul a határ mentén élők ebből húzhatnak hasznot, de mi a helyzet szabocsban, a nyírségben?

Horizont 2009.04.08. 19:08:01

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/:
"nem tegnap óta néznek minket büdös cigánynak egész Európában."
Ezt azért nem hiszem el!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.08. 19:10:09

@Horizont: Mit nem hiszel el? :ASD:ASDA:SD tudod te miről vartyogsz? :D Meséljek neked -ha már a labancok vannak terítéken - hogy mi volt anno a Mariahilfer Strasse-n? :) Vagy jártál már egyáltalán külföldön? Voltár már a levegőn? Vagy mit kérdezzek?

Horizont 2009.04.08. 19:18:59

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/:
Nem szoktam vartyogni, jártam már sokszor külföldön, vagyok levegőn, és nem szoktam ilyen bunkó lenni másokkal mint te.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.08. 19:22:21

@Horizont: :D:D Az első kérdésemre nem jött meg a válasz, és a tény az tény marad.

Erre a félmondatodra pedig miszerint :

"és nem szoktam ilyen bunkó lenni másokkal mint te.
Válasz erre"

..csak annyit tudok mondani, hogy írd meg levélben, tedd szépen borítékba, és küldd el annak aki nem szarja le vastagon. ;) 12 és fél óra meló után egyebet nem tudok mondani...

2009.04.08. 20:13:25

Szerintem max a megvalósítás módjával van gond.

Itt Győrben Árkád/Teszkó/Metro/stb. hónapok óta folyton tele van szlovákokkal (nem, nem csak kinti magyarokkal, lépten-nyomon szlovák szót hallani), a rendszámok alapján nem csak a határmenti megyékből, hanem távolabbról is idejárnak vásárolni (amúgy azt mondják az eladók, messziről megismerni őket: nem nézik semminek az árát, csak veszik).

Lehet, hogy kicsit néha frusztráló is a tömegük, de arra gondolok, hogy idehozzák a pénzüket, itt elköltik, pörögnek az üzletek, van munkája az eladóknak... Ennyit megér szerintem.

És persze hamar ráugrottak a kinti reklámozási lehetőségre is a cégek, csalogatják a szlovákokat: itt költsetek pénzt, itt olcsóbb.

Hasonló zajlik évek óta Sopronban: a fél város fogorvosi rendelő, ahol osztrákokat kezelnek. És ezt is reklámozzák kint, kb így: gyertek ide, mert itt olcsó.

Most ugyanezt próbálják meg Bécsben eladni, csak a módszer idióta, azon kívül szerintem semmi megalázó nincs benne.

Geza 2009.04.09. 07:39:19

@i:
"csak a módszer idióta, azon kívül szerintem semmi megalázó nincs benne."
Most per pillanat talán nincs.
De azért emlékezzünk csak arra, amikor anno a '70-es években rengeteg magyar ribanc (cicciolina, henger éva, stb.) ment ki 'karriert csinálni' Olaszországba, aztán szépen el is terjedt a közvéleményben, hogy a magyar nők mind kurvák, és ennek meg is volt a hatása még a gengszterváltás után is, amikor amúgy kétségen felül tisztességes magyar nők próbáltak normális állásra jelentkezni a digóknál, és kellett szembesülniük azzal, hogy szimplán kurvaként kezelték őket.

Meg ha már mariahilferstrasse, a "magyar ne lopj" táblák, amik azért kerültek ki, mert némely 'trükkös tolvaj' állampolgártársunk elérte, hogy rossz hírünk legyen? Akkor az ezt 'elérő' tolvajoknak biztos nagyon megérte, hogy az oda se figyelő, a vevőben megbízó üzleteket végigprédálták, mostanában meg nekem ég a pofámról a bőr, hogy bárhová megyek pl. bécsben, azonnal dedikált őr figyeli, hogy mit csinálok. Figyelje nyugodtan, én nem lopni megyek, de akkor is piti tolvajok rombolták le az én megítélésemet is a pillanatnyi hasznuk miatt.

TFH valaki nem öt évre nézi a jövőt és arra gondol, hogy valamikor magyar cégként igenis meg fog jelenni pl. az osztrákoknál is, na akkor neki pont az ilyen, pillanatnyilag hasznot hozó 'akciók' miatt kell majd azon, mostanság is formálódó előítéleteket leküzdenie, mint pl. hogy a magyaroknál minden olcsó, nekik nem kell annyit fizetni, mint a 'rendes' munkaerőnek, ellenben amit csinálnak, az igénytelen, stb. Ezek után hiába állsz oda igényes, minden szintet elérő termékkel/szolgáltatással/bármivel, alapból onnan indulsz, hogy meg kell győznöd az ügyfelet, hogy nem, te nem olyan pitiáner olcsójános vagy, mint amit derék honfitársaidról látott. A másik meg az, hogy aki áron alul _ad_ terméket/szolgáltatást, az venni is áron alulit vesz, azaz ha mirólunk kialakul a kép, hogy nálunk minden olcsó (még ha igénytelen is), akkor abban az is benne van, hogy az alapanyagokból/alkalmazottakból is a legolcsóbbat nézzük, így aztán minőséget még akkor se tudnánk nyújtani, ha tudnánk, hogy mi az és érdekelne is esetleg minket. 'Olcsó húsnak híg a leve' - és mi most olcsó húsnak hirdetjük magunkat, híg lére utaló módon.

Most gondolj bele, hogy pl. munkát szeretnél kint vállalni, és mivel teljesítesz annyit, mint egy helyi Hansi, szeretnél annyit is kapni, aztán csak néznek rád csodálkozva, hogy ezt ugyan hogy gondolod, te magyar vagy, neked már a fele annyitól is elégedettnek kéne lenned. Voltál már ilyen szituációban? Igaz, hogy Németországban, de én már igen, és kib. k_rvára nem volt kellemes. És ami a legrosszabb, a német még csak nem is volt rosszindulatú vagy lenéző, neki teljesen természetes volt, hogy a töröknek (==ausztriától keletről jövőnek) ez egy rendes ellentétezés, ez így egy mindenki megelégedésére szolgáló megoldás, ilyen a dolgok helyes és természetes rendje, és fel sem merült benne, hogy ezzel akár öntudatlanul és szándékolatlanul is, de a pofámba vágott egy kesztyűt. Mert én nem a pakisztáni dzsungelüzem betanított munkásához mérem magam, hanem a német mérnökhöz - ha már a képességek és a feladatok, akkor a fizetés és a megítélés terén is. És mindezt pusztán azért, mert a németországba anno vendégmunkásként kimenő törökök -a ti gondolatmenetetek mentén- önként belehelyezkedtek a másodosztályú szolga szerepkörébe, mondván náluk a fél német bérezés is rengeteg, és a pééénz ennyit igazán megér.

Észre kéne venni, hogy ha európai szintű megítélést szeretnénk magunknak, akkor aszerint is kéne viselkednünk, és ebben az is benne van, hogy tisztában vagyunk az értékünkkel és nem nézzük le magunkat is ("az én munkám/szolgáltatásom/termékem/országom csak ennyit ér"). Vagy ha mégis, akkor meg ne csodálkozzunk, ha más is csak ennyire tart minket.

aranyszegélyes pogácsa 2009.04.09. 12:18:45

@Horizont: sajnos Jancsinak teljesen igaza van. a magyarsággal teljesen összekötik a cigánysággal, a cigány kultúrát tartják magyarnak, és úgy tudják, a magyarok fekete hajúak, kreol bőrűek. tudom, mert szinte naponta vitatkozni kényszerülök velük, a szőke hajam, és kék szemem miatt.

Horizont 2009.04.09. 17:26:07

@aranyszegélyes pogácsa: lehet, hogy a Jancsinak igaza van, de én nem bántottam és elvárnám, hogy emberi "hangon" válaszoljon:)
Többször voltam külföldön, igaz nem dolgozni, de ezt hál istennek nem tapasztaltam.Nem vitatom, hogy ilyen is lehet amit mondasz,de nem mindenhol, mindenki és mindenkit néznek büdös cigánynak.

aranyszegélyes pogácsa 2009.04.10. 17:14:16

@Horizont: én viszont 12 éve itt élek közöttük, és a guta megüt, amikor a labanc paraszt az orrom alá tolja a tenyerét, hogy jósoljak neki. és ez nem vicc.

Horizont 2009.04.11. 19:30:07

@aranyszegélyes pogácsa:
"Jósolj" neki egy cifrát és megüti a guta:)

Liberté__73 2009.04.14. 20:17:31

@Geza: ezt a pokolpityut nem értem, de a te dolgod. Lehetsz te meg kaisersgéza ha akarsz.

A másik meg: nem arról van szó, hogy itt minden olcsó, hanem arról, hogy NEKIK & RELATÍVE olcsó, mert az árak nálunk Forintban vannak és az árszínvonalunk olyan amilyen ÉS mert EUR/HUF éppen olyan amilyen, azaz az 1 Eurojukért itt fajlagosan több (1,65X) árut / szolgáltatást kapnak, mint otthon.
Nincs ebben semmi "kódis", meg "buzivagyok" egyszerű tények, amiket JÓL kommunikálva több szirszarunkat adhatunk el nekik. Ennyi, nem több.


süti beállítások módosítása