Skip to content


       Szűrés lista

Szűcs Erika öröksége

Nemcsak Gyurcsánynak, hanem személyes "kedvencemnek", Szűcs Erikának is volt nagy horderejű, az egész országra kiható döntése távozása előtt. Nem is egy.

A zabálási kényszerrel küzdő exminiszterasszony zárolta az úgynevezett felnőttírásbeliség-vizsgálatra elkülönített pénzt, és ezzel kizárta Magyarországot a hamarosan esedékes, több mint tízévente megrendezett felmérésből. Kizárt, hogy takarékossági okból, hiszen a nemzetközi felmérésben részt vevő országoknak minden évben tagdíjat kell fizetniük azért, hogy a vizsgálatot előkészítsék. Magyarország tíz éven keresztül minden évben befizette ezt az összeget, csupán most, az utolsó évben nem.

Remek módszer. 10 évig spórolok valamire, aztán a finisben összetépem a bankókat.

A magyarázat egyébként egyszerű: Szűcs ezzel a lépéssel elrendezte, hogy mostanában ne derüljön ki, bevált-e az oktatás reformja, vagy csupán kidobtunk több száz milliárd forintot az ablakon.

Zseniális. Meg persze abszurd és pofátlan, de ezt már megszokhattuk tőlük.

A trampli másik húzása is elég nagy szemétség: 4 milliárd forintot zárolt a közoktatásra szánt keretből a válságra hivatkozva. Egyértelmű, hogy az ország jövőjén, az oktatáson kell spórolni. Igaz, Szűcs? Már csak azért is, mert a pösze Hiller maradhat a helyén, téged meg szélnek eresztettek és még végkielégítést sem kapsz. Csúnya dolog ám az irigység.

A 4 milliárd lebontva: 1,5 milliárdot a regionális szakképzési fejlesztésektől, 1,2 milliárdot főként az érettségik megszervezéséből, a kompetenciamérésekből, az Arany János szakiskolai programból, 1,3 milliárdot pedig a Nemzeti tehetség programra szánt pénzből vont el.

Tudjátok, mi az az Arany János Szakiskolai Program?

"célja, hogy a jelenleginél nagyobb arányban tanulhassanak eredményesen a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók, szakképzésben - szakiskolában - a legszegényebb, gyermekvédelmi ellátásban részesülő fiatalok a legképzetlenebb szülők gyermekei közül."

Vagyis túlnyomó többségben romák.

Ennyit a kormány integrálási szándékairól.

Az intézkedésekkel egyidőben azért nem okozott Szűcs Erikának nehézséget, hogy "aranyos", "jópofa" interjút adjon a Mikom-nak. Természetesen gond nélkül elő tudta adni a szociálisan érzékeny asszony és politikus szerepét, bár majdnem belebukott, mikor félig kicsúszott a száján az "emberhez méltó munka" szókapcsolat. De igazi MSZP-s úrinőhöz illően gyorsan helyesbített, és nyomta tovább a sódert.

Azt mondta, hogy nem fáj a szíve a távozása miatt. Nincs egyedül, az enyém egyenesen repes!

Címkék: oktatás politika mszp társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr761067571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kill004 2009.04.17. 09:07:10

"bevált-e az oktatás reformja"

Nem. Egy kalap szar a magyar oktatás. Köszönjük magyar-hiller!

rolika 2009.04.17. 09:13:38

az én szívem azért fáj, mert büntetlenül távozhat

fulmerz 2009.04.17. 09:15:00

Választások 2006:
"- Van kedvenc politikusa?
- Igen, a Hitler... Hiller István!"

Agyalap 2009.04.17. 09:36:29

Ha volt antipatikus kormánytag, aki még büszke is volt arra mennyire nem bírja a kritikát - hát az ő volt.
Nem fáj a szívem érte.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.17. 09:37:22

...és még a kátrányoshelyzetűektől is meg lett vonva a píz' :(

molaris 2009.04.17. 09:40:08

Minden megnyilvánulása mély empátiáról tanúskodott a rábízottakat illetően.:::)))

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.17. 09:54:48

Hiller haver:) jaj ki emlékszik még errre? meg a jelszóval feltört mszp-s szerver:) aminek a jelszava piros virág volt, gondolom azért mert 2 percenként csörgött volna a telefon a renszergazdánál,hogy nem tudok belépni a szeKfű jelszóval:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.17. 10:00:38

Ez a "nő" a sötét bunkó trampli kommancsok mintapéldánya. Az MSZMP-ből miniszterségig vitte, nulla tudással, hozzáértéssel, mindössze kapcsolati alapon, közben volt egy kis bankos munkássága is, ami szintén hasznot hozott - neki.
És ilyenekkel van tele az ország. Tényleg kéne már egy nagytakarítás.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.17. 10:02:06

@DexterMorgan78/Séfbácsi: tésókám marha egyszerű, lent ahol bejelentkezel felajánlja, hogy "akarol-e gecimenő avatarképet"
utána kis baszakodás az indával, és már mehet is ;)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.17. 10:14:18

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/:

Be is jelöltelek ismerősnek :))

Bár az IWIW és a Facebook mellett nem éppen létszükséglet egy harmadik ilyen oldal, bér nagyon profi :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.17. 10:18:21

nem engedi berakni a fényképet meg tovább lépni sem tudok

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.17. 10:22:55

ez egy kalap szar....belinkelem a képet homokórázik egyet és nem lép tovább:(

derelyegrádi szellem 2009.04.17. 10:25:22

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

gondolom ezt köszöböli ki a kis baszakodás az indaval munkafázis. :-)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.17. 10:28:49

bazzeg az alapadtok után nekem nem lép tovább, így eléggé nehéz megcsinálni:)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.17. 10:30:05

na jó nem baszakodok vele:( semmit nem csinál...

derelyegrádi szellem 2009.04.17. 10:31:15

Egyébként nem mindenki örül Szűcs Erika menesztésnek.

Most kaptam egy levelet a Sajtosmolnárka Sütők Országos Szövetségétől, amiben sajnálkozásukat fejezik ki a miszterasszony távozása miatt, mert rajta kívűl senki nem volt, aki a TV-ben egyenes adásban fogyasztotta volna termékeiket. Így némi ingyenes televiziós megjelenéstől esnek el.

backward 2009.04.17. 10:40:23

Elmondanám, hogy az Arany János programtól jól tette, hogy elszedte a pénzt, mert annál nagyobb pénzkidobást én még életemben nem láttam. Lényege az, hogy egy rakat pénzt minden áron cigány gyerekekre kell költeni, de nincs kikötve, hogy értelmes dolgokra vagy sem. Lényeg, hogy költsék el.

Így járnak a környéki szakiskolás cigányok 20000 Ft-os cipőben mostanában, ill. vitték őket Szlovákiába sítáborba és minden hülyeségre költik a pénzt, mert egyszerűen annyit kapnak ilyen marhaságokra.

reality 2009.04.17. 10:40:30

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Nekem is lefagyott, pedig csak a "Mégse" gombot nyomtam meg. Foglalkozom vele, ha kiforrta magát. :)

Tűzvillám (törölt) 2009.04.17. 11:06:20

Az Arany János programról.
A mi sulinkban is van ilyen, és a programért felelős kollégáimnak van annyi eszük, hogy nem cigányokat válogatnak be, hanem olyanokat, akiknek valóban segít a dolog.
Amúgy ha jól tudom, a tanuló félévi és évvégi átlagának 4.2 vagy 4.5 fölött kell lenni, erre nem emlékszem pontosan. Egy csomó mindennek meg kell felelni, rendszeres iskolába járás, tanulmányi eredmény, magatartás és szorgalom jegy, stb.

Szóval az Arany János tehetséggondozó programot ne bántsd, mert mind a sulinkban min a két gyerek így mehetett középiskolába (gimnáziumba), és jobb helyre nem is mehetett volna a támogatás.
Ez a tanárokon múlik, az osztályfőnök tesz javaslatot, hogy ki kapja, és a tantestületen múlik, hogy olyan kapja, aki megérdemli, és meghálálja.

backward 2009.04.17. 11:31:09

@Tűzvillám: Szerintem ilyen tanulmányi átlagos szűrés nem minden iskolában van.

Zep 2009.04.17. 11:55:58

ez a nő már celeb

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.04.17. 12:02:15

Jól jön majd az a nég ymilliárd a Bahamákon.
Sok Mai Tai kijön belőle.

Tűzvillám (törölt) 2009.04.17. 12:16:48

@jibberish:
Az Arany János tehetséggondozó nyolcadikosoknak van, hogy utána bekerülhessenek egy gimibe, és ott a program keretében érettségit és nyelvvizsgáz szerezzenek. Nincs értelme olyat jelölni, aki mindenből kettes (vagyis norvégokat). A másik, hogy hány olyan norvég van, aki nyolcadikba jár, és szeretne gimibe menni? Az ország legjobb gimijei is fogadják a program résztvevőit Miskolcról, Szegedről, Pécsről. Nem fog egy suli egy szakadt norvégot jelölni ilyesmire.

Nem találtam meg most interneten a követelményeket, csak tudom, hogy hozzám is jött az Arany Jánosos lány, hogy javíthasson félévkor nyelvtanból négyesről ötösre, mert kell a jó átlag a program miatt. Az osztályfőnök is külön szólt, hogy ha van remény az ötösre, akkor adjak neki külön feladatokat, és próbáljuk megcsinálni.

A programból csak gimibe lehet továbbmenni, tehát ha valaki nem üti meg a mércét, akkor az egész összeget feleslegesen fordították rá.

Ezek kellenek:
"Kérjük a tanulót, önéletrajzában mutassa be életkörülményeit, családi hátterét; eddig elért iskolai, művészeti és sporteredményeit; hobbiját, érdeklődési körét; céljait, a jövőjével kapcsolatos elképzeléseit; miért akar az Arany János Tehetséggondozó Programban részt venni."

Magyarul kell, hogy legyen valami eredménye, amit bemutat, ez alapján választják ki. Ha ezt egy norvég is produkálja, akkor én nem sajnálom tőle a támogatást. (Bár nem túl sok ennek az esélye.)

Na, a végére, hogy félreértés ne essék: Szűcs Erikától hányok. Meg az egész rohadt korrupt bandától. És látom, hogy a link NEM a tehetséggondozóra mutat, hanem a szakiskolai programra, ami szintén Arany János néven fut.
Az egésszel csak azt akartam, hogy:
1. Szűcs Erika egy szemétláda, aki szarik az oktatás fejlesztésére, és arra, hogy a cigányok egyetlen beilleszkedési lehetősége az lenne, ha sikerülne valami tudást csöpögtetni a fejükbe.
2. Az ilyen programok megvalósítása (a tehetséggondozó és a felzárkóztató is, tehát a gimis és a szakiskolai is) a tanárokon múlik nagyrészt, akik javasolják a diákot a programra, akik végigverik rajta, hogy aztán jusson valahová.
És nem fogják megcsinálni olyan diákkal, aki nem érdemli meg, mert ez nem jár alanyi jogon, hanem csak olyanoknak, akik a tantestület szerint kiérdemlik.

Plutonic 2009.04.17. 12:30:23

Kollektíve lehet már hányni az egész bandától.
Ezzel a cukorfalattal az élen! grrr.....

Laura2 2009.04.17. 12:39:12

"célja, hogy a jelenleginél nagyobb arányban tanulhassanak eredményesen a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók, szakképzésben - szakiskolában - a legszegényebb, gyermekvédelmi ellátásban részesülő fiatalok a legképzetlenebb szülők gyermekei közül."
Egyszer régen mondta Czeizel Endre, hogy ha annyi pénzt költenénk a tehetséges gyerekek fejlesztésére, mint a halmozattan hátrányos helyzetűekre, nem itt tartana "ma" az ország...mondta ezt kb. 20 évvel ezelőtt. És most akkor hol tarunk? Amíg egy halmozottan hátrányostól "csúcs", ha jelzi hogy WC-re kell mennie, és ezért folyamatosan gondozók és fejlesztő pedagófusok veszik körül, addig a tehetségesek óriási lpétekkel tudnának haladni. Persze "magyar sajátosság" mindig a ló túlsó felére esni, és nem pedig egyensúlyban tartani ezt. OK, ők vannak egy szinten, sok pénz kell rá, és szomorú mind az államnak, mind a családnak, hogy életük végéig ezt láthatják, de gondolni kellene azokra is, akik normálisan képesek fejlődni, és épp ezért rájuk kellene fókuszálni, mert ők az az ág, amelyik a nemzetet fel tudná emelni. A leszálló ág, mint tudjuk, nem fog utódokat (vélhetőleg) hozni, nem fog termelni, nem fog semmit sem haladni, őket gondozni kell. Ezen se ártana elgondolkodni, mielőtt kivonják a pénz az oktatásból Mert ezzel egy nemzetet le lehet írni! Épp azért hagytam abba a tanítást, mert nem a gyerekeről szól ez a történet, hanem arról, hogy a sok kiiskoláztatott tanár tülekedik egy-egy állásért, és nem a gyerek nevelése lebeg a szeme előtt, hanem a saját megélhatése. Pedig lehet, anno azért lett tanár, mert élt benne a jobbító szándék. Csak kiölték belőle, és inkább elhúz innen, jó messzire. De bedühödtem!!! Ilyen kinézetű volt az első főnököm, mint ez a szűcs erika, de épp olyan undorítóak is! (bocs, kivetítettem a negatív érzelmeimet erikára!)

Laura2 2009.04.17. 12:41:05

Bocs az elütött betűkért, de első lendületből elküldtem, és nem javítottam ki.:)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.17. 14:36:09

Szűcs Erika lehet hogy a Fornetti reklámarca lesz???:)

Beer Ninja 2009.04.17. 15:26:17

Nézzetek körül, Szűcs Erikákkal van tele az ország. Minden hivatalban, közintézményben ott vannak a kőbunkó, hozzá nem értő, de önérzetes és 'roppant okos' emberek, ráadásul soha nem tudnak bukni, maximum felfelé.
Ott vannak az egyetemeken is egyébként, akiknek a jövő szellemi elitjét kellene kinevelni.

Most lehet, hogy nagyon negatív voltam, de szerintem ez még csak nem is magyar sajátosság. Inkább balkáni, orosz. Csak éppen nálunk reflektorfénybe került egy komcsi parasztnő Szűcs Erika személyében.

Maximio 2009.04.17. 16:25:55

Az Arany János Tehetséggondozó Program lehetséges, hogy a cigányoknak lett szánva, de ismerve néhány évfolyamot (Debrecenben ugyanabba a gimibe jártam és ugyanabban a koliban laktam, ahol az aranyjánososok) ez nem nagyon jött össze. Hátrányos helyzetűeknek lett kitalálva, dehát vidéken nemcsak a kohányok hátrányos helyzetűek, ráadásul nem is ők a tipikus célcsoport, amikor középiskolai, de főleg gimnáziumi támogatásról van szó.

Remélhetőleg Szűcs Erikát is fogja még lengetni a szél valahol.

Jurganov 2009.04.17. 16:53:03

szűcs erika azt tette amit tennie kellett.:) az oktatásügy szétverésével szerintem csak a társadalom elhülyülését igyekeznek siettetni/elősegíteni. ha felnő ez a generáció(amelyik olvasni sem tud, szövegértés 0, a matematika is csak az alapok) akkor őket simán el lehet tüntetni az országból. csak annyi kell, hogy nyugaton(vagy keleten, tökmind1) kolbászból van a kerítés. és elmennek. amelyik itthon marad az sem szól bele semmibe-mert nemigazán fogja fel a dolgokat.és sajnos nem viccelek, elég sok fiatallal találkozom akik hihetetlenül buták, és ez szerintem szándékos. :(

tudi 2009.04.17. 17:05:18

Nu az elvtársnő nem tudott abba belenyugodni, hogy nem ő írányítja tovább a tárcát ezért távozóul kib.....-t mindenkivel. Lehet, hogy neki is fenn kellene tartani egy helyet egy lámpavason.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.04.17. 17:07:14

Mit akartok? Hiller Havert Soroksáron megválasztották képviselőnek.

Roxvox 2009.04.17. 17:11:16

Mikor előszőr láttam meg ezt az őskomcsit, azt hittem, hogy az anyósom és sírva menekültem el a gép elől. Ám később megenyhűltem, mert hiszen ha az anyósom miniszter lesz, akkor dől a lé, de sajnos felébredtem, ebből a rossz (vagy jó?) álomból :)))))))))

Roxvox 2009.04.17. 17:17:31

Az asztalra vele háttérképnek, örök okulásúl.

sebien 2009.04.17. 17:32:42

@Jurganov: a hozzászólásodról (és erről az egészről) valahogy ez a film jutott eszembe: www.imdb.com/title/tt0387808/
magyarul: hülyék paradicsoma. nem egy igényes darab, de sajnos sok igazság van benne...

Plutonic 2009.04.17. 17:36:47

@sebien / szavazógép / flegma fotelhős: Az a film egy fájdalmas darab, viszont hozzászólásod sajna igaz... :/

sebien 2009.04.17. 17:59:03

@Plutonic: mert elektrolitot tartalmaz...:)

gajdipajti 2009.04.17. 18:25:35

Én csak félig védeném az Arany Jánons programosokat. Egy kollégiumban voltam velük, és az idősebbek közül tényleg volt aki hasznát vette: plusz kollégiumi órák, nyelvvizsga, kedvezményes kirándulások, extra kollégiumi támogatás, plusz kaja. Ez a dolog azoknak lett kitalálva akiknek nincs pénzük a középiskolára, de a gyerek alkalmas rá. A halmozottan hátrányos helyzetet ne agyi vagy genetikai fogyatékosságra értsük, hanem olyan többgyermekes családokra akik falun élnek és nagyon kis lehetőségük van a kiemelkedésre.
Egyedüli hátulütője a programnak, hogy konzerválta őket egy osztályra. Nagyon belterjesek voltak és állandóan alsóbbrendűnek tekintettek minket, programon kívülieket. Amikor az egyetemre elkerültek alig tudták magukat összekaparni, hiszen az 5 éves képzésük során nem sok új emberrel ismerkedtek meg. Nekünk többieknek könnyebb volt beilleszkednünk.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.04.18. 00:15:29

én megtudom érteni: még a végén kiderülne, hogy a fél ország funkcionális analfabéta

Horizont 2009.04.18. 07:38:32

Szerintem is azért zárta ki hazánkat a felnőttírásbeliség-vizsgálatból (ej, de szép szó), mert kiderülne mennyien nem tudnak írni!
Arra kellene pénzt adni, hogy megtanuljanak a romák írni-olvasni minimum. És igenis vannak nagyon tehetséges és nagyon szegény családban élő gyerekek, na őket kötelessége lenne támogatni az államnak.
Szűcs Erika? Valaki azt írta komcsi parasztnő. Mint aki a Rákosi pajtás éveiből itt ragadt volna. Hogyan juthatott ilyen "magaslatokba"??? (gondolom hogyan).
Két nő van akitől nő létemre a hideg is kiráz: Szűcs + Lampert:
( Na jó, azért van még egy pár...)

sebien 2009.04.18. 11:28:27

@Jurganov: no igen és ha így folytatódik, egyre több william foster fog az utcákon 'sétálni'.

Kopolya 2009.04.19. 07:54:06

Javaslom, hogy olvassátok el Szűcs Erika korábbi tevékenységéről ezt a cikket:
www.origo.hu/itthon/20080616-szucs-erika-munkaugyi-miniszter-rendorsegi-ugyei-es-a-rakoczi-bank.html
Ez egyben jellemzi Gyurcsány miniszterválasztásának bonyolult szempontjait is.

Laura2 2009.04.19. 09:41:15

@laspalmas: kevés lehetett a "tiszta" múlt mindegyiknél.. és ezek vezetik még az országot:(((

süti beállítások módosítása