Az őskomcsi Szanyi Tibor 1956. július 13-án született Budapesten. Elvált, két fiú gyermeket nevel.
1974-ben a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium fizika tagozatán érettségizett. 1975-től az MKKE (Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem) Kereskedelmi Kar külgazdaság szakos hallgatója, 1980-ban diplomázott, 1988-ban egyetemi doktori címet szerzett. Angol, német, olasz és orosz nyelven beszél. Fordulatos életpályája, a KISZ-től a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetséget irányító Nemzeti Tanácson át a Katolikus Izabella Rend parancsnoki keresztjéig a parlament.hu oldalon olvasható.
Személyiségéről komplex képet viszont úgy kaphatunk, ha cselekedeteit nézzük. Fussuk csak át, miket tett/mondott az utóbbi pár hónapban:
2009.02.19., az emlékezetes FN-interjú, amire többen felkapták a fejüket, mert azt találta mondani, hogy:
"Sajnos gyenge a pénzügyi felügyeletünk, miközben már rég "bilincsben kellett volna elvinni" a bankárok, brókerek egy részét, különösen a jegybank környékéről. De maga a felügyelet is sáros."...
Mondott persze egyebet is, de az nem kapott akkora nyilvánosságot.
"Ha nem avatkozunk be durván a folyamatokba, akkor még ebben az évben beállhat az államcsőd, és EU-protektorátus alá kerülünk. Bár ha belegondolok, már most is a gyarmatosítás útján haladunk: az IMF mondja meg, mit tehetünk és mit nem."
Természetesen nem bírta ki a Fidesz köpködése nélkül sem:
"Az önkormányzatok döntő többsége a Fidesz kezében van és zajlik a szabadrablás. Olyan pártkasszafeltöltés van, hogy csak na.
Ehhez képest a szocialista Hunvald György került előzetese letartóztatásba. Ő biztos nem a Fidesznek gyűjtött…
Folyamatban lévő ügyről nem nyilatkoznék. Ez inkább egy figyelmeztető lövés a Fidesz által befolyásolt ügyészség részéről, hogy „figyelem szocialisták, darabra lecsukatunk titeket!” Viccből beáldozták persze a szerencsétlen móri fideszes polgármestert, hogy takarózhassanak vele."
2009.04.01.: ellene elkövetett merénylettel, nyilatkozata megmásításával vádolta meg az MTI-t. Persze a pofátlan HírTV rácáfolt......
2009.04.08.: gyönyörű, szívhezszóló írása jelent meg a Népszavában, A válság bal oldala címmel. A végén felveti, hogy jobban járna az ország, ha a száznapos programot megszavazó Fidesz nagykoalícióra lépne az MSZP-vel, s közösen fogadnának el olyan intézkedéseket, amelyek kivezetnek a válságból.
Utópista ember vagy csak óriási sakkjátékos? Nagykoalíció, aztán mindent rá lehetne fogni Viktorra meg Gordonra. Feri pedig jönne jövő tavasszal, mint az ország megmentője.......
2009.04.08: a HVG-ben interjú jelent meg Szanyival, érdemes elolvasni. Kedvcsinálóként annyit, hogy ha rajta múlna, már lenne pót-vizitdíj:
"Nekem erre nézve van egy elgondolásom, melyet a népszavazás ellenére meg lehetne valósítani, és ez az ún. „kártyaellenőrzési díj”, amit nemcsak a rendelőkben, de a gyógyszertárakban is fel lehetne számítani a biztosítottaknak."
És persze bízik a 2010-es győzelemben, meg a nyugdíjasokban....
"Én még bízom benne, hogy a magyar választók 2010-ben kormányon tartanak bennünket. A választási csata még tisztességgel megnyerhető, ha jól politizálunk a nyugdíjasokkal is. Hogy mást ne mondjak, 200 ezer forintban szabnám meg a nyugdíj maximumát."
Nem hülye a faszi, egyáltalán nem...Csak szemét. Azt, hogy mérhetetlenül bunkó is, múlt kedden bizonyította be, mikor Bajnait megválasztotta az országgyűlés.
Történt ugyanis, hogy Sólyom a maga megszokott szociutáló módján nyomott egy kis fricskát az elvtársaknak: nem ment oda Bajnaihoz gratulálni, hanem inkább odakérette magához. Apró dolog, csak egy gesztus, rá lehet fogni, hogy etikett meg blablabla, de a kéznemfogósat ismerve ez egy finom, udvarias véleménykifejezés volt a részéről.
Nos, a post főszereplőjének, Szanyinak is megvolt a véleménye egyből, ki is mondta izibe, olyan ami a szívén, az a száján jelleggel kitört belőle : " Ezt a parasztot!"
Csak így egyszerűen. Persze ez így önmagában semmi lenne, mert szerintem mindenkivel előfordul, hogy a méreg felülírja a tiszteletet/szeretetet. Most rögtön tegye fel a legügyesebb billentyűnyomkodó ujját az, aki még nem mondott semmi csúnyát pl. az édesanyjára. Igen, a lehülyézés is beleszámít. Úgy gondolom, max. 2-en vagytok, akik feltartott ujjal olvastok...
A Szanyi-vélemény pikantériáját az adja, hogy nagyon sajnálja, DE fenntartja.
Sólyom szűkszavúan annyit üzent, hogy " A kijelentés a kijelentőt minősíti."
Nos, melyikük szimpatikusabb?
Az utolsó 100 komment: