Skip to content


       Szűrés lista

Török Zsolt képviselőt megzaklatták

Török Zsolt MSZP-s képviselő:

"1989-ben szülővárosában érettségizett a Neumann János Közgazdasági Szakközépiskolában, ahol számítástechnikai folyamatszervezői képesítést szerzett. 1989 és 1992 között Egerben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola matematika-számítástechnika szakán tanult. 1994-től 1998-ig az Országgyűlés Hivatala alkalmazásában képviselői titkári feladatokat látott el Egerben. Emellett 1996-1999 között a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány regionális igazgatója, majd a Csebokszári Egyesült Lakásszövetkezet elnöke Országgyűlési Képviselővé történő megválasztásáig.

Több ifjúsági szervezet, és a fiatalok párbeszéd fórumainak alapítója (Egri Diákok Egyesülete, Heves Megyei Ifjúsági Kerekasztal, Városi Diáktanács, Több Gyermekes Családok Egyesülete). Kezdetben a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) egri, majd megyei elnöke, közben 1992-95, és 1997-99 között tagja a BIT Országos Elnökségének.

Az MSZP Kongresszusi küldötte 1994-től folyamatosan. Az Országos Választmány tagja 1994-98 között. Az MSZP Egri elnökségének 1995-től tagja, később alelnöke, majd 2002-2006. között Választókerületi Elnöke. Jelenleg a Baloldali Tömörülés Platform Alelnöke.

Az 1998. októberi önkormányzati választásokon egyéni körzetben képviselővé választották; és a Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlésének is tagja lett. 2002-ben ismét egyéni körzetben megválasztották Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Képviselőjének.

A 2002-es országgyűlési választásokon pártja megyei listájáról jutott mandátumhoz. Kezdetben tagja az Informatikai, valamint a Szociális családügyi Bizottságnak. 2004. őszétől a Szociális és családügyi bizottság alelnöke, valamint az Ifjúsági Bizottság tagja volt.
A 2006. évi országgyűlési választásokon Heves megyei területi listán szerzett mandátumot. Az Országgyűlés alakuló ülésén, 2006. május 16-án a törvényhozás jegyzőjévé választották. 2006. május 30-tól az Ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagja." - parlament.hu

Minő botrány, a kedves hölgy kérdezgette a tisztelt Képviselő Urat a Parlament mellett:

Címkék: mszp pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr191077941

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kifordított ország 2009.04.22. 13:29:09

Már megint... Török Zsolt...Török Zsolt megint alkotott. Nem elég, hogy hamar elszakad nála a cérna, most ráadásul elvett a pártjától újabb 1-2 százalékot, hihetetlenül "szerencsétlen" -nagyon finom voltam- kommunikációja miatt:"A családok…

Trackback: Kifordított ország 2009.04.22. 10:21:59

Török Zsoltot "zaklatták"A szocialista képviselőt számonkérte az Echo Tv. Persze ő ezt zaklatásnak vette és hívta a rendőrséget...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beleszolok 2009.04.22. 09:14:18

@fmj: jaja. Bajnaiban kb azóta biztos voltam, hogy ő lesz a cserekapus, amikor láttam, hogy a gyurcsány keze a seggéből lóg ki. :D

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.04.22. 09:36:19

De kár, hogy nem tudom megnézni. Török Zsolt az egyik legszennyebb ember szép kis városunkban.
No de egyszer leöntöttem, ez vigasztal :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.22. 09:36:57

Jaj ez a kis szerencsétlen, aki kb úgy néz ki mint "akit minden buliból kihagytak már az isiben is, hát valahogy meg kell találni azt a területet ahol fontosnak tartja magát" archetípusa. ő politikus lett, na az ilyen kis szarospicsájú szociutánpótlás miatt azért néha megnyugszik a lelkem:)

spájdernecc 2009.04.22. 09:42:04

egy egri Török :)
szegény Dobó

z666 2009.04.22. 09:44:46

Gyújtsák fel a házadat!!

DArchAngel 2009.04.22. 09:46:24

Nem akarok védeni senkit, de azért a két nő is akkora vitapartnerek volt, hogy ihaj.
Ugyanazt pufogtatták, amit mindig. Semmi extra.
Herótom van már az ilyen típusú "majdénmegmondomafrankót" emberektől...

Tapmancs 2009.04.22. 09:46:57

Lehet véleményt nyilvánítani (szerinte), de már hívta a rendőrt...

molaris 2009.04.22. 09:47:50

Ha jól emlékszem ez a Zsolti fiú, már téma volt valamelyik blogon. Ott is megírtam, hogy empatikussága csodálatos, az IQ- ja kilátszik a fűből, és most hozzáteszem: mintha emlékeznék némi anomáliára is a végzettségét illetően.
Olyan igazi meztelen csiga!

molaris 2009.04.22. 09:50:01

@Tapmancs:
Azt a szót, hogy: kötelesség, még nem tanulta meg. Ami késik, nem múlik.::))

f.m.j. 2009.04.22. 09:50:16

@kill004: simán, hiszen van itt még lehetőség más szervezet segítségét kérni. Gondolok itt pl. a 100000 biztonsági féle cégekre, őrző-védő ilyen-olyan kft-re, biztos van köztük, akik szívesen helytállnának a hívó szó okán, úgyis régen volt mán egy jó kis etnikai tisztogatás Mo-n. Természetesen magyarok ellen, mert úgyis megérdemeljük, hiszen fasisztaterroristák vagyunk...

f.m.j. 2009.04.22. 09:51:27

@fmj: ja, azt kifelejtettem, hogy a "népnek" nincs fegyvere

Combi a ballibes Ferkófan 2009.04.22. 09:51:37

A képviselő is szánalmas volt meg a két kérdező is.

f.m.j. 2009.04.22. 09:52:15

@BálnaUhr: az túl jó volt neki, különben is, biztos véletlen volt...:):):)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.22. 09:52:42

Amúgy ez nekem hivatalos fogadóórának tűnt .... szerintetek a többi képviselőtől is lehet kérdezgetni ezt-azt? :-)

molaris 2009.04.22. 09:57:49

@zero:
Persze!- csak legfeljebb nem válaszol.

emzperx 2009.04.22. 10:05:00

Ezért nem szabad gyalog, testőrgorillák nélkül kimenni a nép közé.
Hozni kell egy rendeletet hogy a parlament és minden közhivatal kapjon biztonságos mélygarázst.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.22. 10:11:35

A mi politikusaink legszívesebben egy többezer méter magasban lévő/lebegő luxuspalotából irányítanák az országot, hogy még találkozni se kelljen az aljas plebsszel. Isten se jár a Földön a hívei között....

neeskens 2009.04.22. 10:12:32

off: Gárda alakul a Budaörsi Koliban, mivel tudok némi személyes érintettségről, posztot követelek. :)

Maximio 2009.04.22. 10:13:26

Mekkora rohadék, pofátlan, ocsmány egy féreg. És van bátorsága a tüntetők által okozott milliárdos károkról beszélni, miközben ők totálisan szétkúrták az egész országot, egy gazdasági-politikai-morális szemétdombot csináltak belőle. Amikor pedig ezt a pofájába vágják, elkezd felcsúti kőbányázni, mintha valami indexfórumos fikanick lenne.

Bazzeg, ezek ezt tényleg komolyan gondolják? Hogy a patásördög miatt van minden?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.22. 10:14:22

A két Echo tv-s se gyenge, olyan lehet velük vitatkozni mint sajtreszelővel rejszolni. De török faszfelszopó zsoltika komolyan mondom megnevettetett :D

"felgyújcsák' a hazámat" ...itt meg is akadt a lemez :D
Majd a "hívok rendőrt" dobta fel a pontot az ire. A:SD:ASD

Maximio 2009.04.22. 10:23:12

Na hálisten, Szilvásy se maradt munka nélkül a válság közepén. Jó kezekben a nemzeti vagyon.

index.hu/belfold/2009/04/22/szilvasy_a_nemzeti_vagyonkezelonel_landolt/

házipálesz 2009.04.22. 10:27:11

Nem mintha védeni akarnám ezt a megélhetési politikust (felőlem tojhat sünt), de a kérdezők stílusán is lehetne csiszolni egy keveset.

beleszolok 2009.04.22. 10:27:12

@Maximio: hálistennek nem kell nélkülöznünk a hatalmas, mindenre kiterjedő szakértelmét.

beleszolok 2009.04.22. 10:28:48

@Maximio: Hopp, eltűnt a hozzászólás vagy mi.

Szal szerencsére nem maradunk a szakértelme nélkül.

És így legalább a kormányzati jósda tudja segíteni a nemzeti vagyonkezelő munkáját. :)

molaris 2009.04.22. 10:34:00

@Maximio:
Nagyon megnyugodtam, mert félni kezdtem, hogy a munkanélküliek, egyébként is dagadó táborát fogja növelni.:::)))

Cassandra Gemini 2009.04.22. 10:35:09

azért ezt is csekkoljátok le,hogy ki a francis is ez a siklósi beatrix
arokaso.blog.hu/2009/04/16/siklosi_beatrix#more1069262

Carnivora (törölt) 2009.04.22. 10:37:05

@neeskens:

Ott legalább megnézik ki lép be?

index.hu/bulvar/2009/04/22/levagta_baratnoje_fejet_egy_magyar_gardista/

@DArchAngel:

Jah megnézném a képviselő úr fejét, ha értelmes dolgokat kérdeznének tőle ... akkor mit tudna mondani a gyújtogatós lemez helyett.

monstress 2009.04.22. 10:37:32

@Maximio:
Azt a felcsúti kõbányás utalást nem vettem teljesen. Mirõl van szó, Vikirõl? :-D (Reménytelenül tájékozatlan vagyok, de 20 év kieséssel kell küzdenem...)

Maximio 2009.04.22. 10:45:51

@monstress:
Természetesen a Zorbánról van szó, a koronaúsztatásről, a szőlőbányákról, Josip Totról, Kaya Ibrahimról, az Ezüsthajóról, az Országimázs Központról, a Nemzeti Gödörről, a 4-es metró leállításáról, a háromhetenkénti ülésezésről, a kolbásztöltésről, mert valójában ezek a dolgok hazánk igazi megrontói, nem az ország boldogulásán munkálkodó, európai értelemben vett szociáldemokrata és liberális pártok.
Ha mindez nem volna elég, akkor még mindig ott az ultima ratio, miszerint Viktor egy szemét fasiszta, demagóg, populista, aki folyton kikacsint a szélsőjobbra, egyik szemét a Miépen, a másikat a Jobbikon tartja, egy igazi nemzeti kaméleon, egy patás kaméleon.

rolika 2009.04.22. 10:46:57

@Carnivora: szokásos indexes bulvár, elég csak a címkét végigolvasni, máris vágja mindenki, mi lesz itt, ha a jobbik meg a gárda hatalomra kerül

néha olyan kibebaszottul szánalmas tud lenni az index:

"# Címkék:
# kalocsa,
# gyilkosság,
# magyar gárda,
# lefejezés"

mégis, mi köze van hozzá, hogy gárdista???!
ha cigány lett volna, azt is lehozzák? na ugye

szmoker (Homo Trollicus) 2009.04.22. 11:01:13

@Maximio: hogy W-t idézzem, aki 1-2 éve írta róla: "papucs orrán pamutbojt".
Hogy kollégámat idézzem: "volt ez már minden, csak akasztott ember nem".

De még lehet.

reKorrekt 2009.04.22. 11:01:33

@rolika: ezen ne idegeld magad, egy aprócska kis permetcseppje ez a félretájékoztatás óceánjának...

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.04.22. 11:02:18

Az anyját ennek a képviselőnek nevezett szardarabnak!
Ez magyarnak érzi magát?!
Látszik,úgy érzi,hogy a hazája egy szemétdomb,mert én eddig max. kukákat láttam felgyújtva.
Ez a barom nem tudja,hogy milyen az,amikor lángokban áll egy ország!
Remélem drazsé exkérójának a felgyújtása csak a kezdet volt.
Kiváló volt a videó arra is,hogy lássuk,hogy mindegyik egy szánalmas puhapöcs,akinek elég csak egy picit odaverni,hogy sírva fakadjon,mint egy óvodás a játszótéren.

monstress 2009.04.22. 11:02:31

@Maximio:
oké, valami ilyesmit láttam bele én is

Koronaúsztatás, atyaég, az meg mi volt? :D :D

@rolika:
Hát ez nekem is megütötte a szememet!

szmoker (Homo Trollicus) 2009.04.22. 11:04:39

@rolika: én is ezen röhögök.

Bizony-bizony, erről is a gárdistások tehetnek. Az a legszebb, hogy ilyen fizetett politikai gyűlöletbeszédnél egyik jellemtelen zsindexes féreg sem vállalja a nevét.

A késelős - rablóbandázós - falkábantámadós cigánybűnözők pedig 99% Maszop szavazók, nem? Róluk miért nem írják, hogy a szemét cuclista gyilkosok saját házában agyonverték a 85 éves nénit, 500 forintért?

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.04.22. 11:04:42

OFF: Szerelemféltésből ölt,levágta barátnője fejét majd horogkeresztes zászlóval letakarta a testet a szélsőjobbos Gárdista (mai Bors).

Ismét egy aduász a libsik és a komcsik kezébe.

ON

Carnivora (törölt) 2009.04.22. 11:07:32

@rolika:

Jó csak a kuruc, barigád, hunhir stb. ugyanazt csinálja vagy nem is teszik ki a hír vagy rizsával.

Igen kikéne állnia a gárdától v.kinek, hogy sajnos idióta mindenhol van jobban megnézik , majd kit vesznek fel pl. pszichés alkalmassági, és mindjárt megfelelően lereagálhatnák a helyzetet.

Cigus lett volna a kurucon címlap lenne.

Maximio 2009.04.22. 11:16:33

@monstress:
Nemár, te ezekről tényleg ennyire lemaradtál?:)
Hát mikor Viktor fogta a koronát, vagy legalábbis a másolatát, aztán felhajókáztatta a klerikális reakcióhoz Esztergomba. Azóta is emlegetik.

kill004 2009.04.22. 11:19:53

@fmj: Az volt az alaptétel, hogy fázunk és éhezünk. Akkor meg lehet itt akárhány örző-védő fasz.

@fmj: "ja, azt kifelejtettem, hogy a "népnek" nincs fegyvere"

Azt te csak hiszed...:))

rolika 2009.04.22. 11:29:48

@Carnivora: megint megállapíthatjuk, hogy nincsen független, minden szempontból semleges sajtónk

martonx 2009.04.22. 11:35:32

Török Zsolt viccesen szánalmas volt. Azt nem értem mit keresett egy képviselő az utcán???
Évek óta nem láttam képviselőt utcán sétálni.
A kérdezők színvonaltalanok voltak, és feltételezem nem is voltak rákészülve, hogy a rendőrség oszlatása közben egy sétálgató képviselővel fognak összefutni.

Lassan olyan lesz nálunk az utcán sétáló képviselő, mint a Fehér Holló. Kérdés, hogy akkor mi értelme van ennek a demokráciának nevezett alkotmányos diktatúrás hülyéskedésnek? Ha képviselőt csak a TV-ben láthatsz? Meg 4 évente valami pártrendezvényen.

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2009.04.22. 11:59:32

A "kérdezők" is megérnek egy misét, de a progresszív, modern baloldal fiatal tehetségei überelhetetlenek.

apamaffia 2009.04.22. 12:46:00

Azért akinek nem ismerős Siklósi Beatrix neve, annak javaslom, hogy ne csak ebből a snittből ítélje meg.
Pl. szerkesztője (Matúz Gáborral) az Éjjeli menedékhely című műsornak, amit 2001-ben a liberálbolsevik médiacenzorok betiltottak a királyi 1-esen, így most az Echo TV-ben megy péntekenként 22.30-tól. De említhetném ezt a párost a Hóhér vigyázz! című, Wittner Máriáról készült portréfilm kapcsán is.
Gondolom a Török Zsolttal készült "interjú" nem egy stúdióbeszélgetés szintjén értékelhető. A hölgyek a látott ill. átélt események hatása alatt igen felindult állapotban voltak... A másik kérdező hölgy szerintem nem valószínű hogy profi újságíró volt, bár a kordonon belül akárki gondolom nem mászkálhat...

apamaffia 2009.04.22. 13:22:02

Most hallom a hírekben, hogy török zsoltika nyilatkozott. (Ez a dolga neki. Mi a fenét csinálna egy képviselő, amikor nincs plenáris ülés vagy frakcióülés vagy pártkongresszus? Egyszer ezt még lenyomozom!)
Szóval szerinte a családok észre sem fogják venni a családi pótlék befagyasztását, míg az államnak ez jelentős kiadáscsökkenést fog jelenteni!
Ez igen zsolti, derék! Neked az igazi szociális érzékenység a véredben van. Én hülye meg még aggódtam, hogy rosszabbul fogunk élni kevesebb pénzből. Milyen kishitű az ember! Hát ha ő mondja, egy ilyen ízig-vérig baloldali káder, akkor csak igaz lehet!
De zsolti figyelj, vigyázni kell ezzel a az istenadta néppel, mert a por nép még ilyen agyi magaslatokba nem jutott el. És a végén nem a hazád, hanem a házad fog égni...

Agyalap 2009.04.22. 13:47:12

SIklósi Beatrixról már hallottam, de ki a fax az a Török Zsolt?

Carnivora (törölt) 2009.04.22. 13:50:30

@rolika:

Na végre kiderült honnan fúj a szél megint a Dósa keverte a szart.

Ez a Dósa elhúzhatna már az anyját őrízni ...

A Magyar Gárda megdöbbenéssel értesült a Kalocsán történt brutális gyilkosságról, azt mélységesen elítéli.

Mivel több híradásban is úgy számoltak be a kegyetlen bűncselekményről, hogy azt a Magyar Gárda egyik tagja követte el, fontosnak tartjuk közölni, hogy az elkövető 2008. szeptembere óta, mely során a Magyar Gárda belső szabályozását megszegő, az alapítók eredeti célkitűzéseit megtagadó személyek egy része kizárással, más részük önként távozott, nem tagja Mozgalmunknak.

A lemondott főkapitány (Dósa István) nevével fémjelzett, magát Magyar Gárda "Őrző szárny"-nak nevező mozgalom tagjaiért, az ő cselekedeteikért a Magyar Gárda Egyesület és a Magyar Gárda Mozgalom felelősséget nem kíván és nem is tud vállalni.

Szebb jövőt!

Magyar Gárda Mozgalom
Országos Sajtóiroda

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 14:14:54

@DArchAngel:

Engem kifejezetten idegesítettek már így is. (Mondjuk én túl sok Kossuth téri perpatvart láttam-hallottam már ehhez, és már a nem létező tököm is tele van az ilyen típusú "számonkérésektől".) És akkor még nem is képzeltem magam szoci képviselőnek.:)

monstress 2009.04.22. 14:20:46

@Maximio:
Hát igen, szégyen s gyalázat, lemaradtam...

Na, viszont patásorbán jól csinálta, mert még ma is tudnak mirõl csámcsogni a zerlvtársak :-D

@Mj:
Én is teljesen céltalannak láttam az egészet...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 14:22:16

@martonx:

Török Zsolt a kocsijához ment.:P Egyébként képviselővel bárhol lehet találkozni, csak tudni kell, hogy hol van.;-) Találkoztam én már Fletóval meg Dávid Ibolyával is, nem nagy kunszt.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 14:24:58

@apamaffia:

Hát senki nem figyelt a videóra?:-O Ékes Ilona fideszes képviselő volt a másik...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 14:28:02

@monstress:

Nemcsak céltalan, hanem szánalmas is.:-/ Persze Török Zsoltról ugyanúgy lehetett tudni korábban is, hogy egy nímand tahó, ahogy Siklósi Beatrixról is, hogy nincs rendben vele valami.

pógárjenő 2009.04.22. 14:31:34

Viszeres egy vérbunkó vagy Zsótika, hogy szakadna rád egy mázsa djesznószar!!!!

wladyslawsky (törölt) 2009.04.22. 14:35:32

háááháháháháh ez durva jó!!!!!!!!!!! :))))))

wladyslawsky (törölt) 2009.04.22. 14:41:22

zsoltika, drága, egyem az érzékeny lelked, hát zaklatnak tégedet ezek a echos ügynökök, jajj de sajnállak,hát, mivé lesz ez a világ... Remélem később jól elvitették őket a sünök!!

wladyslawsky (törölt) 2009.04.22. 14:48:38

@monstress: török zsolt ostoba, semmilyen kőbánya nincsen Felcsúton, Orbán fater (rész)tulajdonában van egy kőbánya, de az Gánt - Zámoly - Csákvár-Csákberény községek között fekszik

apamaffia 2009.04.22. 14:59:55

@Mj: Jó, már látom, hogy ki is volt írva a neve. (Mentség, hogy nem teljes képernyős nézetben vizslattam) Azt meg, hogy arcról nem ismertem fel a képviselőasszonyt (ez bármely politikusra vonatkozik) nem nagy szégyen.
Egyébként így sokkal érdekesebb, hogy két képviselő gyapálja egymást. Csodálom, hogy a képviselőasszonyt zsolti nem akarta megsünözni, csak a Siklósi Beatrixot. Lehet, hogy a SÜN lemaradt a film végéről? Ez már cenzúra...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 15:01:52

@apamaffia:

Én sem nyomtam ki teljes képernyőre, és arcról én sem ismertem volna föl.:P
Sünözés tuti nem volt, mert akkor egyenes adásban hozta volna az Echo TV.;-)

derelyegrádi szellem 2009.04.22. 15:10:37

Török Zsolt egy magának diplomát hazudó bolseviki lumpenproli. Ennyi. Sem több, sem kevesebb.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.04.22. 16:27:52

Nem bítram végig nézni.

Töcsit még Bites korából ismerem, de hányingerem van töle.

Zsoltikám, ha véletlenül ide tévednél, akkor legalább megismered a véleményemet!

Ritka undorító egy pasi, na de a felesége is megéri a pénzét, bár nem tudom, hogy Erika hatályban van-e még vagy lecserélte azóta.

Higgyétek el nekem, az MSZP-sek között van egy pár normális, de ez mindnek az alja.

Még Korózs Lajost is többre nézem.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.04.22. 16:30:25

@BálnaUhr: látom neked is alacsony az inger köszöb:D

System failure. :) 2009.04.22. 17:07:51

Remélem felrobbantják. Ezt nem én írtam megint, hanem a cicám mászkál a billentyűzeten.

Horizont 2009.04.22. 18:36:37

Kissé tehetetlennek tűnt a képviselőúr! Látszott rajta, hogy nem tudta eldönteni meddig merjen elmenni. Szánalmas volt, szó se róla. De ha nagyon igazságos akarnék lenni a másik oldal legalább annyira szánalmas volt. Siklósi Beatrix egy szebb napokat megélt tévés és Ékes Ilona Fideszes országgyűlési képviselő. Török menni fog, de Ékes meg jön!! Na ez még szomorúbb:(

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.22. 19:28:00

@Horizont: még szomorúbb?
te beteg vayg b+. vayg csak nem olvasod a vastagbőrt.

most mi a bajod Ilonával?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.22. 19:37:21

na megnéztem ezt a vidiót... török zsolt a kurva anyád bazd szájba te szerencsétlen, még úgy sem tudsz csináln mint aki tényleg telefonál:)
el tudom képzelni hogy ha tényleg egy rendőrrel beszélt volna és azt mondja neki hogy ez a nő kinek az ügynöke kapcsolja egy pszichiátriai osztályra hogy beszélgessen az ügyeletes orvossal, vagy az életszerűbb este hogy elküldi az anyja picsájába és rácsapja telefont.

Spielberg 2009.04.22. 19:41:39

na, jó, mielőtt vád ér, hogy mi mindig csak az mszpt szopatjuk. a Török Zsolt kb. 3 hete közölte az tetves elvtársakkal, hogy jó lenne, ha kiszállnának a nagy autókból, és nem baszott audikkal meg bmwkkel járnának lakossági fórumra. szép gondolat. nagyon meg lett az eredménye, ma majdnem elütött a drazsé a Kossuth térnél egy tankhajóval. pl. de legalább megpróbálta. én egyébként kedvelem ezt a srácot, akárki akármit mond.
ÉS A FICSOR ÁDÁMOT IS KEDVELEM,MERT EZT BIZTOSAN OLVASSA(OLVASSÁK).
SZILVÁSSY URAT IS KEDVELEM, MEG A MINDENHEZ ÉRTŐ FELESÉGÉT IS.
REMÉLEM AZ UTOLSÓ KÖZÖS ÜNNEPÜKÖN, AZ AKASZTÁSUKNÁL IS VELÜK LEHETEK.Hogy együtt örüljünk, akkor is.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 19:51:20

@tesz-vesz:

Szerintem az a baja, ami nekem is. Ékes Ilona szánalmas, még akkor is, ha sok mindenben egyet tudok vele érteni.

Horizont 2009.04.22. 19:53:13

@tesz-vesz: beteg vagy bazd meg? Mert én nem!
Mellesleg országgyűlési képviselő egyik oldalon se viselkedjen így.

f.m.j. 2009.04.22. 20:38:05

reakcio.blog.hu/2009/04/22/eloskodok_es_aldozatok

csak hogy itt is meglegyen... :)

Még délelött írtam egy hozzászólást (de elszállt, biztos így kellett lennie) de nem hagy nyugodni: aki a két nő viselkedését kifogásolja-írtam is fennebb, hogy a másik oldalnak pont ilyen irritáló lehet az ő stílusuk is, hiszen ugyanaz a bugyuta érvrendszer, stb (mondjuk egy képviselőtől többet vártam volna, mindegy)- de be kell látni, hogy itt a Török Zsolt volt a nevetségesebb. A két nő véleménye, vagy heccelése (kinek-kinek ízlése szerint) sokkal közelebb áll a pórnép véleményéhez, akik igazából egyik oldalnak sem hisznek már, csak látják, tudják, hogy hülyére vannak véve, és már leplezetlenül, cinikusan, és már nagyon kiszámítható a hatalom, nagyon nyilvánvalóak a motivációk, ideológia nélkül,-azaz ki hiszi már el, hogy itt valóban hazáért, népért történnek a dolgok?....

f.m.j. 2009.04.22. 20:40:24

bocs, egy antitalentista kérdés: hogy kell nevet változtatni itt? Lehet egyáltalán?

Horizont 2009.04.22. 21:00:08

@Mj: Kösz én is így gondolom.

@fmj: Igen Török Zsolt a nagyobb hunyó. Nem nevetséges hanem szánalmas.Soha nem fogom megérteni, hogy miért kell az embert lerohanni, bazdmegolni ha kicsit más a véleménye. Ezt nem neked szántam. Nekem az a véleményem, hogy attól, hogy az egyik oldalt nagyon de nagyon utáljuk még nem ok arra, hogy a másik oldal gyengeségeit elnézzük, sőt dicsőítsük.
Attól hogy az egyik oldal bennfentesei szánalmas ripacsok semmi nem menti fel a másik oldal bennfenteseit, hogy ugyanolyan eszközökkel ripacskodjanak. Nekem elvárásaim lennének minden oldal országgyűlési képviselői felé!
Ezért beteg lennék kedves @tesz-vesz: kommentelőtárs? Pont azért vannak elvárásaim mert a Vastagbőrt olvasom:)

Kartal (rezervált) 2009.04.22. 21:17:26

Azért egy-két helyen elköpte magát. Pl amikor azt mondta, hogy pont a gyerekeire gondol. Naná, nekik már ne kelljen dolgozni. Arra is kíváncsi lennék, hogyan jött képbe a Securitate vagy a KGB... lehet, a képviselő úr tud valamit, és véletlenül elszólta magát?
A két nő viselkedése alpári ugyan, de épp ki tudtak jönni a tüntetésről, ahol a rendőrség SÜN módszerrel oszlatott (vagyis körbezárták az embereket, és aki el akart menni, azt pofánvágták), így betudom a felfokozott idegállapotnak ezt. No nem mintha felmenteném őket, de stresszesen az ember sokszor olyasmi művel, amit józanul soha...
Ez a "felgyújcsák a hazámat" viszont tényleg elképesztően szánalmas volt. És ez képviselő...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 21:57:50

@fmj:

Számomra a két nő is ugyanaz a kaptafa, mert közönségesek, erőszakosak, sipítoznak és vállalhatatlanok. Nem azért, amit mondanak, hanem azért, ahogy azt mondják, és jelen esetben rohadtul nem érdekel, hogy milyen a pártállásuk. Ráadásul az egyik ugyanúgy képviselő, mint a bugyuta Zsoltika, tehát elvileg nem tartozik a behülyítettek közé sem. Egyébként én is voltam hasonló stressz alatt nem egyszer, mégsem aláztam meg magam ilyen viselkedéssel még Fletó közelében sem, pedig még Ékes Ilonához képest is egy noname senki vagyok.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 22:01:31

@fmj:

Na, végre egy hasonló nickkel kevesebb lesz.:) Persze, hogy lehet, van, aki szinte naponta változtatja.:) Rákattintasz a nickedre, utána az adatlap szerkesztésre, és a nickednél azt állítasz be, amit akarsz, a lényeg, hogy másnak ne legyen már olyan.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 22:02:49

@Horizont:

Nincs mit, egyszerűen csak arról van szó, hogy egyetértünk.:)

f.m.j. 2009.04.22. 22:04:17

@Mj: akkor változtass te! ;)

f.m.j. 2009.04.22. 22:05:27

@Mj: amúgy köszi :):):)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 22:15:43

@fmj:

Nekem ez a nickem és kész.:P
Amúgy szívesen.;-)

Carnivora (törölt) 2009.04.22. 23:20:46

@Mj:

Nem te pazaroltál régen az idióta partizánokra sok-sok karaktert? :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 23:38:11

@Carnivora:

Dehogynem, még most is pazarlok rájuk karaktereket.:) Pont most gondoltam rá, hogy meg kéne nézni, hogy válaszoltak-e már.:D

Spielberg 2009.04.23. 00:21:00

@Mj: egyetértünk. a két nő kurvára szánalmas. nemtom, ha valaki civilre így rárohan két vinnyogó picsa, az mit tesz. mit tehet?
Törököt köpködjük, pedig ő egy talpas. Aki pl. az örökbefogadás könnyítéséért, a nevelőszülők bérezéséért adott be tv javaslatokat (utána néztem kicsit). ő legalább megpróbált dolgozni, ami a 188 haverjáról (+ 2 amőba) nem mondható el. van olyan képviselő most is, aki sosem szólt hozzá, szólalt fel, stb. miről is beszélünk itten? kihipózni a T. Házat!

Agyalap 2009.04.23. 10:13:57

Bármennyire szánalmas a két nő, azért nem tudják alulmúlni a törökverkli szlogenjét: "Ne gyújtsák fel a hazámat"...
Ezt a nagy hazaszeretetet azért mégis értékelnünk kellene. (Persze csak akkor, ha nem így frázisként tör fel a képviselőúrból.)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.23. 10:17:28

@emzperx: Ezért nem szabad gyalog, testőrgorillák nélkül kimenni a nép közé.
Hozni kell egy rendeletet hogy a parlament és minden közhivatal kapjon biztonságos mélygarázst."

ja, jó lenne a köztársaság térre egy mélygarázs, az mszmp alá...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.23. 10:50:49

@Horizont: 2010 után kiderül mennyire volt érdemesnek lenniük a te elvárásaidra.

f.m.j. 2009.04.23. 10:58:14

@tesz-vesz:

Hagyjad már, ne firtassad mán :) Csak így őrizhetik meg a független értelmiségi hozzáállást :):):)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 19:45:05

@Spielberg:

Én azért Török Zsoltot sem védeném, mert láttam egy párszor nyilatkozni, meg egy birka türelmű családtagomat is sikerült kihoznia a sodrából, szóval netto barom a pasas.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 19:46:21

@tesz-vesz:

Ha számodra nem derül ki a videóból, akkor az én elmondásomból sem fog.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 19:47:30

@fmj:

Kikérem magamnak, nem vagyok független, amióta az eszemet tudom, annyira nem, hogy a konzervatív értékrendemet nem is tudnám lecserélni.:P

süti beállítások módosítása