Skip to content


       Szűrés lista

Hol lehet Hunvald nyilatkozata?

 

Tisztelt főnökség, drága MSZP-frakció!

 

Alulírott, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő Hunvald György felelős politikushoz méltón ezennel lemondok mandátumomról, ezzel lehetővé téve, hogy Önök az SZDSZ-el karöltve újra többségbe kerüljenek a budapesti közgyűlésben, és szeretett fővárosunknak mielőbb legyen költségvetése, mert a jelenlegi állapot tarthatatlan. Egész életemben a köz érdekét tartottam szem előtt, most sincs ez másképp. További jó munkát kívánok, lélekben mindig ott leszek Önökkel.

 

 

Nagy tisztelettel, bár kissé csalódottan:

Hunvald György

 

Ui.: Csomagot bármikor szívesen fogadok, készleteim erősen apadnak.

 

Úgy hírlik, Gyuri megtette, amire már régóta kérték : megírta a levelet, ám senki nem tudja, hogy az hol lehet. Egyesek szerint Hunvald feleségénél, mások szerint korábbi tanácsadójánál, Kéri Lászlónál (nem a politológus).

Ez a sztori épp akkora komédia, mint a miniszterelnöki totó.

Lemond, nem mond, megírta, nem írta, megírta, de elveszett...Ócska filmekben szokás ilyen idióta dramaturgiát vinni, nem egy európai ország fővárosának közgyűlésében.

Most, hogy Hunvald parkolópályán van, a közgyűlésben patthelyzet alakult ki. A koalíciónak nem jó az ellenzék javaslata, és fordítva. Tulajdonképpen csak vannak, de nem csinálnak semmit a tagok. Jövő héten legfeljebb az átmeneti gazdálkodási időszak meghosszabbításáról dönthet a testületben a koalíció az MDF voksaival. De éves költségvetés az nem lesz.

Mire jó ez az egész?

Kinek jó ez az egész?

Valószínűleg leginkább Hunvaldnak, ez az egy aduász maradt a kezében ott a rácsok mögött. Szerintem ebbe próbál kapaszkodni, mint fuldokló a mentőövbe, hátha kihúzzák párttársai a bajból. A segítségre tényleg szüksége lenne, hisz most az eddigi "különösen nagy kárt okozó, üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként elkövetett csalás bűntett és más bűncselekmények" mellett a kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettével, nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, valamint folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítással gyanúsította meg a főügyészség. A gyanú szerint a polgármester állást adott Kardos Péter (szintén előzetesben van az ingatlanpanama miatt, akárcsak a 8 elemis Gál György), az önkormányzat pénzügyi bizottsága volt elnöke élettársának, Kardos szavazataiért cserébe. Mivel Kardosék kevesellték az állásban kapott pénzt (bruttó 96 ezer 800 forint az Erzsébetvárosi Nevelési Tanácsadónál, adminisztrátor-asszisztensként), megbízási szerződés alapján további pénzeket adtak ki Kardos egy barátján keresztül is az élettársnak. A szerződés alapján a barát 2008 szeptemberétől 260 ezer forintos tanácsadói díjat kapott havonta.

Hunvald György a hűtlen kezelés és az okirat hamisítás lényegét elismerte, de tagadta a hivatali vesztegetést. Kardos Péter részben ténybeli beismerő vallomást tett, Kardos barátja megtagadta a vallomástételt.

Az erzsébetvárosi ingatlanpanama tavaly november végén robbant felszínre, aztán most az év elején újabb gyanú merült fel mindhárom politikussal kapcsolatban, a hivatali visszaélés gyanúja. Ezek szerint rokonaiknak, ismerőseiknek bérlakásokat utaltak ki, azonnali, kedvezményes vételi lehetőséggel.

Nyomorult Gyuri csak süllyed egyre mélyebbre a mocsárba. Valószínűleg sosem gondolta, hogy ez lesz a vége a ténykedésének. Azt hihette, őt megóvja a tisztsége és a pártja az ilyen kényelmetlen helyzetektől, még most sem akarja elhinni, hogy ez vele történik. Szorítja a mandátumát, azt hiszi szegény, hogy visszaülhet még a párnás székébe. Hál'Istennek, nagyon úgy tűnik, hogy jó ideig egy vasággyal kell beérnie.

De talán megint lesznek olyanok, akik kimennek érte tüntetni...

Címkék: budapest mszp abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr931082752

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kifordított ország 2009.04.24. 12:09:05

Szakértői, kisebbségi, válság kormány első ülése...Aki nem látta, annak érdemes végignézni.. Nagyon jó paródia :) 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

postabelyeg 2009.04.24. 12:05:34

Aztán a csomagban legyen síkosító is.

Az EREDETI 2009.04.24. 12:06:16

"üzletszerűen, társtettesként, bűnszervezet tagjaként"
Hol vannak a bűntársai?

buckafej 2009.04.24. 12:09:24

Szerintem az MSZP rá tudná venni, hogy aláírjon,
ha beküldene egy 150 kilós, 30/14 cm méretekkel rendelkező, szexuálisan nyitott pajkos fiúkát.
Úgy emlékszem Zalában már valami tagtoborzáskor voltak ilyenek.
Hol a kreativitás elvtársak?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.24. 12:13:32

hehe olyan jót mosolyogtam tegnap ezen a dolgon.)

Maximio 2009.04.24. 12:29:45

Szegény Gyuri, a szívem szakad meg. Már csak néhány száz ismerőse kellene mellé, hogy ne érezze magát egyedül.

irrelevant 2009.04.24. 12:42:44

Nem adják ingyen az elvtársak a mentőövet. Előbb önkritikát kell gyakorolni, méghozzá őszintén, Gyuri, nem olvastad a mozgalom történetét?

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 12:58:57

@buckafej:

Szombathelyen volt, ahol Szabó Bálint ifjúszocialistát a párcsatározások hevében hárman megkettyintették hátulról.

Ez már csak egy olyan bejáratott elintézési mód náluk. Az egyik szoci polgármester haverja is ezt helyezte kilátásba a helyi fürdőigazgatónak.

@Az EREDETI:

Részben szintén előzetesben, részben szabadlábon, de eljárás alatt.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.24. 13:06:14

@derelyegrádi szellem:
és mindenhol egy helyi kisebbségi képviselőt jűkérnek fel a tevékenységre.) Ők szó szerint értik azt a mondatot hogy: Meg leszel baszva öcsém!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.24. 13:29:19

"Lemondott képviselői mandátumáról Hunvald György, előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester - közölte Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke az MTI-vel."

Projectelf 2009.04.24. 13:31:15

Öö, miért nem ír egy újat?

rolika 2009.04.24. 13:42:09

én csak azt remélem, nem fog unatkozni egyedül odabent (nem elsősorban ARRA gondolok, inkább azt szeretném, ha minél több elvbarátja társaságában ücsörögne a hűvösön :-)))

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.04.24. 14:22:56

Tanárúrkérem, én megírtam a leckét, csak a kutyám megette.

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 14:43:38

Szerinmtem Hunvald nyilatkozata az elején az ő seggében volt, aztán egy darabig Gál hordozta, majd végén pedig Kardos, aztán visszaadták Hunvaldnak aki némi hurcolászást követően kiadta az ügyvédjén keresztül.

regénybe illő :-)

rolika 2009.04.24. 15:29:52

@derelyegrádi szellem: mint forrest gump apjának a zsebórája :-)))

sponge 2009.04.24. 16:05:42

@rolika: Az Butch (Bruce Willis) órája volt a Ponyvaregényben :)

sponge 2009.04.24. 16:06:14

Pontosabban az apjáé

Horizont 2009.04.24. 17:12:11

A szépfiú Hunvaldka ezt jól benézte!
Csúcsról a pokolba - vele!

derelyegrádi szellem 2009.04.24. 17:45:41

@sponge:

Így van, de az egy óra volt. Képzeld ezt egy A/4-es papírlappal. :-)

Marcellusca 2009.04.24. 18:00:48

@derelyegrádi szellem:

Már megírta valaki (Charriere: Pillangó), bár ott nem ilyesmit "őrizgettek". :)

2009.04.24. 18:33:19

Gyurikám!
Névnapod alkalmából a Jóisten éltessen sokáig! Téged, és a zegész cocialista frakciót!

Spielberg 2009.04.24. 18:55:57

hogy fognak ezek elférni, ha jövőre beindul a nagyüzem??? :D

Roxvox 2009.04.24. 19:53:02

Munkahelyteremtő beruházás - börtönépítés.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.24. 20:33:14

@Spielberg:

Szerinted miért adtak át nemrég egy EU-szabvány, hiperszuper felszereltségű börtönt?;-)

Corry 2009.04.24. 20:46:17

@Mj: Én még majdnem abba is beleegyzenék, hogy minden cellába 2 tv-t tegyenek. Mert úgy is olcsóbban jönnénk ki mint most, hogy szabadlábon vannak.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.24. 20:48:50

@Corry:

És vajon lesz-e mondjuk 2 év múlva akár csak 20 szabad - mármint szabadlábon lévő -, demokrata politikus?;-)

2009.04.24. 21:51:36

@Mj: ha nem, azt se fogjuk megérezni!:) Oda kerülnek majd, ahova valók!:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.24. 21:59:22

@Letícia:

Azért én kivárnám a végét, nagy túlélők vannak köztük.:P

2009.04.24. 22:05:26

@Mj: ja, ez is igaz...sajna...:(

süti beállítások módosítása