Skip to content


       Szűrés lista

Karda Bea és a 13. havi nyugdíj elvétele

A hétfői "Karda Bea már nyugdíjat kap" poszt folytatása.
A nyomorgó művészek a Fókuszban öltöttek testet.

Nos, Karda Bea (59 éves!!!) nem tetszik, hogy elvették a 13. havi nyugdíjat.

"Karda Bea énekesnő bár igyekszik kiegészíteni nyugdíját, mégsem érzi igazságosnak a döntést.

- Ebben sajnos nem én döntök, és nem is szívesen politizálok, mégis úgy érzem, hogy nem azt a réteget kellett volna sújtani, amelynek a leginkább szükségük van erre a pénzre. Tisztában vagyok vele, hogy muszáj húzni a nadrágszíjon, hogy sokaknak lemondással jár ez a megszorító csomag, de kérdem én, nem lehetett volna kihagyni a nyugdíjasokat, vagy legalábbis egy részüket?

Tudom, hogy kissé képtelennek hangzik, de én először megvizsgálnám, hogy ki az, akinek nem fog hiányozni az a 13. havi nyugdíj, és csak attól vonnám meg. Sőt, a legszebb az lenne, ha azok az idősek, akik megtehetik, lemondanának erről a juttatásról és felajánlanák azoknak, akik igazán nélkülözésre szorulnak. Szívesen odaállnék ilyen ügyek mellé, vagyis, hogy fogjunk össze, és segítsük egymást" - rtlklub.hu

Én még most sem tudok azon túllépni, hogy 59 évesen már évek óta nyugdíjas és kapja az államtól a nyugdíjat. Még ha csak 32 ezer forintot.

Hogy mehetett nyugdíjba 55-56 évesen, mikor a nyugdíjkorhatár 62 év?

 

Címkék: bulvár

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr331118995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.05.13. 13:03:31

...a szívem szakad meg pföjjjj :-/

Passzivista 2009.05.13. 13:20:04

Kesz rohej! Kivancsi lennek mennyi adot fizettek be eletukben! A Fero meg amikor mutatja a harmincezres nyugdijat a Nokia N96 telefonon! :D Hatarozottan nem egy olcsosag!

Agyalap 2009.05.13. 13:22:25

Le vagyok sújtva, hogy ennyire kis nyugdíjat kapnak megbecsült művészeink, főleg Karda Beáta, akinek egy lemezét sem vettem meg.
Csak az a kérdésem maradna, hogy ha sikerült 25 év kemény munka után megérdemelt nyugállományába vonulnia, összeszámolta-e már, mennyi nyugdíjjárulékot vontak le a havi fizetéséből? Ja hogy semmit? Akkor miből tetszik várni a nyugdíjat?
Anyai nagynéném kb 50 lehetett, amikor gyorsan elment dolgozni (addig HTB volt), hogy legyen nyugdíja. Most, hogy elérte a korhatárt, mást se hallunk, csak hogy milyen kevés a pénz... Én inkább nem is szólok semmit...

Virág et. 2009.05.13. 13:24:36

zero

"Hogy mehetett nyugdíjba 55-56 évesen, mikor a nyugdíjkorhatár 62 év? "

Még mindig ugyanúgy, mint az előző írásnál.

Higany 2009.05.13. 13:24:49

@Agyalap: Persze, hogy nem vetted meg, mert biztos letöltötted! :)

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.05.13. 13:25:12

Javítsatok ki ha tévedek, de egy hakni még Karda Beátáéknél is több tízezer Ft. Nem beszélve Feró celebségeiről (Hal a tortán 300 ezer/hét). Nem hinném, hogy annyira nyomorognának. Bár Feró elismerte, hogy nem panaszkodik, de akkor miért is sír bele a kamerába a 32 ezres nyugdíja miatt? Nem értem...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.13. 13:28:08

@Virág et.:

Lassú a felfogásom, világosíts fel újra :)

/nem olvastam az előző posztnál/

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.13. 13:29:34

@turner:

Azárt sír, hogy ilyen kevés!
Nem azért mert a nyugdíjból és és éhezik ..

Amúgy Csala, Nagy Feró, Paudits mind alkoholista, kevesebb szesz, több suska marad!

derelyegrádi szellem 2009.05.13. 13:32:54

@turner:

Én nem tudom a hakni mennyi nála, de a pipa (VSZGN) ötezer :-)

Virág et. 2009.05.13. 13:35:51

@zero: Előadóművészek hamarabb mehetnek nyugdíjba. A konkrét jogszabályt is leírtam (92-es azt hiszem), most nincs időm kibogarászni, bocsánat.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.13. 13:36:05

"a legszebb az lenne, ha azok az idősek, akik megtehetik, lemondanának erről a juttatásról és felajánlanák azoknak, akik igazán nélkülözésre szorulnak."

Valaki vagy nélkülöz, vagy nélkülözni kényszerül, esetleg rászorul (valamire). De ez most mellékes, Karda művésznő.

Az idősek helyett politikusok, és már mehet is a program.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.05.13. 13:37:09

@derelyegrádi szellem:

Gondolom ezt egy barátod sógorának az ismerősétől tudod.....

derelyegrádi szellem 2009.05.13. 13:40:22

@laspalmas:

Denemám!

Egy ismerősöm sógorának a barátjától....:-)

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.05.13. 13:40:24

@zero: ...no de mit akarnak még? Félre kéne tenni, nem vedelni. Na én viszont lépek dolgozni, ahogy kollégáim hívják a lósz@r fizetésünket: paraszolvenciáért :D Sziasztok! :)

rolika 2009.05.13. 13:42:40

@Virág et.: de miért? Mert ez a törvény? Akkor nem jó a törvény. Az előadóművészet pont az a szakma, amit akár haláláig is végezhet az ember.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.13. 13:43:22

@Virág et.:

Oszt miért mehetnek hamarabb nyugdíjba?
Mert napi 12 órát guriztek?

Eszem megáll ezen az országon ...

reKorrekt 2009.05.13. 13:46:22

@zero: biztos az ekho őrületes terhei miatti szolidaritásból...

knick16v 2009.05.13. 13:49:49

Elvileg ezalapjan kap nyugdijat:

Egyes művészeti tevékenységeket folytatók öregségi nyugdíjra jogosultsága
Nyugdíj : Részletes Információk : Egyes művészeti tevékenységeket folytatók öregségi nyugdíjra jogosultsága


• Milyen tevékenységeket folytatók jogosultak az irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltése előtt öregségi nyugdíjra ?

A kedvezmény az alábbi személyekre terjed ki :

* az operánál, színháznál és más hivatásos együttesnél tevékenységet folytató magánénekesre, magántáncosra, énekkari és tánckari tagokra, színművészre,
* a hivatásos zenekarnál tevékenységet folytató fúvószenészre,
* a kivételes fizikai erőkifejtést vagy pszichés koncentrálást igénylő cirkuszi műfajokban tevékenységet folytató hivatásos artistára.

• Melyek a jogosultság feltételei ?

A meghatározott művészeti tevékenységet folytató személy öregségi nyugdíjkorhatárának elérése előtt öregségi nyugdíjra akkor jogosult, ha

* nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek nyilvántartása alapján, illetőleg egyéb egykorú eredeti okirattal bizonyítja, hogy az öregségi nyugdíj megállapításának kezdő időpontját közvetlenül megelőző 1825 napon belül legalább 1290 napig is, és legalább huszonöt (a magánénekes és a magántáncos, valamint a fúvószenész húsz) éven át – ide nem értve a képzés idejét – belföldön vagy külföldön művészeti tevékenységét főfoglalkozásszerűen folytatta, és legalább 25 évi szolgálati időt szerzett.

Művészeti tevékenységét főfoglalkozásszerűen folytató személynek az tekinthető, aki ezzel egyidejűleg nem folytatott művészeti tevékenységével kapcsolatba nem hozható egyéb keresőtevékenységet.

Forras: www.host.hu/projects/ezustkor/ONYF_nyugellatasok/egyes_muveszeti.htm

molaris 2009.05.13. 14:00:09

@turner:
Látod, annyire egyetértek veled, hogy a fél szívszakadást átvállalom.::))
@Higany:
Miért is? Szerinted "Agyalap" nem normális? Én sem vagyok mazochista, Ő sem. Akkor meg mi a baj??::))
Vagy Nálad a polc az Ő lemezeivel van tele?:)
Na, ugye.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.13. 14:04:02

@knick16v:

beszarok!

Vagyis Karda Bea 17 évesen elkezdett énekelni (meg pártfunkionárusok farkán lovagolni) és 25 év éneklés után, 42 évesen elmehetett nyugdíjba!

Hát ez kurvára felháborító! Mi meg dolgozzunk 65 éves korunkig, utána meg egyből dögöljünk meg!

42 évesen - 65 évesen
Gondolkozzunk már, a betyárját!

rolika 2009.05.13. 14:09:25

@zero: Én építőiparos vagyok. Nemrég ment nyugdíjba tőlünk az egyik emberünk, aki az egész életét építkezéseken töltötte, 62 évesen. Menni nem bír már lassan, csak csoszog. A fizikai dolgozókra nem gondol senki?!

Rwindx 2009.05.13. 14:11:14

@Virág et.: Erre mit lehet mondani. Semmit.

Ha egyszer véletlenül olyan pozícióba kerülök javaslom majd a mérnökök 10 év munkaviszony után mehessenek nyugdíjba, mert az k. jó nekik.
Ja és évente 20. havi nyugdíjat is kapnának...

A tököm kivan ezekkel. Baszki a mohóság, a másik semmibevétele, egyszerűen undorító...

Mégis mit gondolnak honnan jön a nyugdíjra a pénz? Aratják mint a tarhonyát?
Egy normális kormányra került pártnak első dolgai között kellene lennie az egyéni számlás nyugdíjrendszer bevezetése.

Csárli Furkó 2009.05.13. 14:26:22

No tavalyi árlista alapján:
K. Bea + 2 táncos 140.000+áfa+utikőccség
1 fellépéssel (kiváncsi rá valaki?) megkeresi 4 évi tizenharmadikhavi nyugdíját.
Mennyen a ... oda

jozicsenko 2009.05.13. 14:53:12

@Rwindx: ööö, pedig tarhonyakapálásra mindig van felvétel

@knick16v: képzeljétek el, hogy 62 éves táncosok ropják a győri balettben...

a legszebb, hogy elméletileg ugye a minimálbérért minimálnyugdíj jár

namármost akkor viszont kapnak segélyt

tessék?

Dr. No 2009.05.13. 14:58:43

K. Beáta mondatait a következőkben elemezném:

1.: "nem azt a réteget kellett volna sújtani, amelynek a leginkább szükségük van erre a pénzre"
Mondjon egy olyan réteget, amelyiknek nincs szüksége erre a (bármilyen) pénzre. Saját magát mondani nem ér! Az alany-állítmány egyeztetésének (amelynek ... szükségük) minőségét most hagyjuk figyelmen kívül.

2.: "sokaknak lemondással jár ez a megszorító csomag,"
Köszönjük a művésznőnek, hogy észrevette, de a megfogalmazásból érzékelhetően saját magát nem sorolja azok közé, akik számára lemondással jár - vagy kéne, hogy járjon - "ez a" megszorító csomag.

3.: "De kérdem én, nem lehetett volna kihagyni a nyugdíjasokat, vagy legalábbis egy részüket?"
Vagy ha már azt nem, legalább engem???

4.: "A legszebb az lenne, ha azok az idősek, akik megtehetik, lemondanának erről a juttatásról és felajánlanák azoknak, akik igazán nélkülözésre szorulnak."
Ön előtt a pálya, művésznő! (Tudom, hogy most ízléstelenül demagóg voltam, de nem lehetett kihagyni...)

5. (a legjobb): "Szívesen odaállnék ilyen ügyek mellé"
Aztán kiszámlázná a fellépést, vastagon, mint Sas Józsi.

Többet szerintem már nem is kéne mondania.

Bicsy 2009.05.13. 16:21:49

A legjobb tegnap Feró volt, aki a 100ezres Nokiáján mutatta a nyugdíj utalását, ami csak 30 ezer volt.
MUHAHA

tudi 2009.05.13. 16:31:27

Ez kicsit durva azon sír, hogy milyen kevés a nyugdíja, miért másnak sem több ja de ők nem sírnak(sírnak de oda nem megy ki a fókusz) meg nem egy villában élnek.
Ja és elmehet az ember nyugdíjba, ha elérte a 38 év munkaviszonyt most már 40 asszem.
Az meg király, hogy aki lőadóművész elöbb mehet nyugdíjba, mint aki az egész életé becsületesen végigdolgozta

Horizont 2009.05.13. 16:32:36

Ez már hányingerkeltő. A háttérben látszik, hogy egyik szegény kisnyugdíjasunk se nyomorgó szinten él. Ezek pont olyan szemetek és hülyék mint a politikusok. Mi lenne ha annyit mondanának (legjobb lenne ha meg sem szólalnának) hogy ennyi a nyugdíjunk, mert ennyi járulékot fizettünk. Tényleg el is hiszik amit olyan bőszen szajkóznak? Szánalmasak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.05.13. 19:20:26

25 év munka után én is szeretnék elmenni nyugdíjba.
5 év már leperegett belőle ..még 20 év :)

movhu 2009.05.13. 22:04:59

Tegnap ezt az üzenetet írtam az Iwiw üzenőfalamra, mikor láttam a riportot:

Magyar TV-Bulvár:
Nagy Feró egy bőrkanapén ül. A háttérben százezres értékű lexikonsorozatok a polcon. Ebben a környezetben megmutatja a high-end Nokia telefonján az sms-t, hogy mennyi nyugdíjat kap. Ezek után közös sírás, hogy de rossz is neki, mert kevés a nyugdíja, és kénytelen mellette fellépni...
Az már csak bónuszkérdés, hogy a tisztességes járulékfizetéskor hol járt?

Szóval mindegy a név, de valahogy nekem egyik személy sem a kisnyugdíjas képét mutatta.

BTM · http://dokumentalis.blog.hu 2009.05.14. 06:16:54

Én rögtön kapcsolnék ide egy korábbi favorit témát: miért nem az Artisjus (élén Bródy Jánossal) próbálja segiteni "bajba jutott" (értsd: kivénhedt) művésztársait, abból a pár milliárdból, amit jogdijként beszednek, de végül nem jelentkezik érte a jogtulajdonos (mivel az külföldi és azt sem tudja, hogy kéne érte jelentkeznie).
Ja! Hogy azt szépen zsebredugják és röhögnek egy nagyot tele pofával?
Ilyeneken (is) remekül spórolhatna az állam, de mint mindent ezt is bagóért elkorruptkodják és hagyják a szabadrablást, cserébe az éves boritékért/aktatáskáért (százmilliós károkat okozva).

Az a szörnyű valóság, hogy a jövő politikusi nemzedéke ebben a közegben fog felnőni és ha a pénz vagy a nép érdeke között kell majd választania, sanszos, hogy a pénzt fogja választani (mint mindig a történelem során).

A gond talán pont a négy éves választási ciklus rövidsége, mert az arra kevés, hogy lényegi változások végbemehessenek, de arra pont elég, hogy szarrá lopjanak mindent, majd elegánsan távozzanak.

Corry 2009.05.14. 08:21:01

@zero:

Nekem a posztod utsó mondata tetszett, ahogy rávilágítottál a 90-es évek magyar sportjára. Ez a mielőbbi előnyugdíjba menés volt.
Ez a korkedvezményes nyugdíjazás, előnyugdíj és társai a 90 -es évek egyik "szociális jellegű" intézménye volt.
Nem mondom, sok ember vesztette el akkor a munkáját a hülyén végrehajtott privatizáció miatt. De a munkahely ellátottság régiónként más és más volt, vidéken tényleg nem volt munkahely, viszont itt Budapesten még ezért lehetett munkát találni.
De ne várja el senki, a volt munkásőrtől, hogy pont vénségére megy el dolgozni a 90-es évek elején, ezért ők is előnyugdíjba mentek. Mi meg most őket is fizetjük...

Asidotus 2009.05.14. 11:32:46

@rolika:
De gondolt, csak leszavazták. Kádár Jánosnak hívták. II. József királyunk mellett az egyetlen magyar államfő, aki valamikor is tett valamit azért, hogy a dolgozó népnek jobb legyen.

krtek 2009.05.14. 15:28:04

zero,

Most mit hergeled itt a jónépet. Ha ennyire csípi a szemed (amit elnézve ezt a haknibohjócot simán megértek) lépj a tettek mezejére. Írj egy levelet a nagyhatalmú hivatalnak és kérdezd meg milyen alapon és hogy ki/kik volt/ak a jóváhagyó/k.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.14. 18:38:24

@Nűnű:

Ezt nem mondod komolyan...:D Kádár János még az '50-as évek végén sajnálkozott, hogy csak ennyi "fasisztát" kötöttek föl, akik mit ad Isten, a dolgozó, főképp fizikai dolgozó rétegből kerültek ki.

Marcellusca 2009.05.14. 20:25:08

Jajjj, már megen a "13. havi fóbiás" zero poszt. :)

Tetszettek volna elmenni olyan munkakörbe, ahol van 13. havi juttatás és korkedvezményes nyugdíj!
Nem tetszenek, illetve nincs tehetségünk ezen munkakörök betöltéséhez? Í.J. !

De most komolyan: már írtam, hogy nem hatnak meg az idáig dőzsölő, az öregségükre nem gondoló művészek. Gondolkodtak volna korábban!

Halkan kérdezem: mi van a közalkalmazottakkal/köztisztviselőkkel, akik 13 havi járulékot "fizettek"? Tőlük milyen jogon vonják meg a 13. havi nyugdíjat?

Marcellusca 2009.05.14. 20:28:38

@Corry:

A munkásőrök kb. 90-95 %-a dolgozott, "csupán" szabadidejében játszott katonásdit. Csak a legfelső vezetés volt "hivatásos" munkásőr. És persze pártkatona.

Corry 2009.05.14. 21:53:34

@Marcellusca:
A "szabadidejében játszott katonásdit" mondat kicsit eufemisztikusra sikeredett. Én már dolgoztam akkor, amikor még a munkásőrök is velem együtt "dolgoztak". Lógtak azok a munkából rendesen kiképzés címén továbbá amikor "dolgoztak" az sem volt olyan, mint amikor más tette.
Ezekre az emberekre "antihumánus" lett volna ráereszteni a kapitalizmus hidegzuhanyát, nem is tettük meg, csak részben.

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.05.18. 01:58:32

@Csárli Furkó: abból az ügynökség lehúz tőle kb.20-30ezret. a 2 táncoscsaj elvisz tőle 1-1 tizest. a többi meg az övé. számla az esetek 90%ában nincs. és ez a 25 perces fellépésre vonatkozik :)

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.05.18. 02:00:02

nagy feró szintén 140ezret kér de ő ezt egyedül rakja el. élő koncertes fellépései előtt pedig nagyjából egyhavi nyugdíját issza meg.

Blue Zero 2009.08.24. 10:56:53

Talán még olvassa ezt valaki...
Szolnoki éppenséggel nem sír a nyugdíja miatt:
velvet.hu/blogok/gumicukor/2009/08/23/szolnoki_peter_nyugdijas_lett/

süti beállítások módosítása