Skip to content


       Szűrés lista

Jóri - Google 1:0

A Google "Street View" egy remek szolgáltatás.

A szolgáltatás lényege, hogy a kameraállványból, lassan haladva a Google autója 360 fokban körbefényképezi az adott terület minden szegletét, és rengeteg képet készítve egy panorámaképekből álló rendszert hoz létre, amely virtuális valósággá összeállva bejárhatóvá teszi az adott környéket. A fotók összeillesztve jelennek meg, kiegészülve a navigációt segítő kezelőfelülettel, így egy pontból kiindulva, lépésről lépésre végigjárható egy útvonal.

A Google szerette volna Európa fővárosait is végigfotózni. Magyarországon is a hivatalos utat választotta:
"Mielőtt elindítanánk a Street View-t, minden országban jó előre felvesszük a kapcsolatot az adatvédelmi hivatallal, és megadjuk a lehetőséget arra, hogy kérdéseket tegyen fel. A magyar adatvédelmi hivatallal először 2008 augusztusában beszéltünk, hogy megbizonyosodjunk róla, nincs probléma projekttel."

Korrekt módszer, küldenénk majd az autót, ami végigfotózza a várost, van-e valami kifogás?

Nos, a Norc román cég is észlelte, hogy a Google elhanyagolta Kelet-Európát, és úgy döntöttek, majd ők ezt kipótolják, és elkészítik a saját "Street View" szolgáltatásukat. Ezért a Norc "fű alatt", szépen csendben ideküldte az autóját, és végigfotózta Budapestet. 

 

Sőt, már fel is töltötte a fotókat az oldalukra. Amúgy érdemes megnézni, nagyon pofás, leteszed a kis nyilat a térképen, és körbenézel 360 fokban az utcán.
Íme, a Deák tér:

Szóval a románok idejöttek, sunyiban végigfotóztak mindent, sőt, már fel is pakolták a fényképeket a honlapjukra. Az ombudsman nem szólt semmit, kifogása nem volt. Lehet, nem is tudott róla ...

A Google azonban jelezte már egy évvel ezelőtt, hogy idén jönnének fotózni, meg is érkezett a Google autó, el is kezdte a munkát: 

De ekkor "kapcsolt" Jóri András adatvédelmi ombudsman (az oldalán: érdeklődés, hobbi: Utazás, szépirodalom, építészet és épületfotózás) ...

Az ombudsman közleménye szerint azonban nem tisztázott, hogy mi az adatkezelés jogalapja a Google Street View és más, hasonló szolgáltatások esetében, illetve, hogy az érintettek miként érvényesíthetik hozzájárulási, tájékoztatáshoz való és tiltakozási jogukat a fényképezés folyamán. A szolgáltatás kapcsán az utcán tartózkodó járókelőkről, személygépkocsijukról, lakóházaikról készülnek nem valós idejű, személyes adataikat, például az arcot, rendszámtáblát, házszámot rögzítő fényképek. A nagyfelbontású digitális térfotókat az interneten teszi majd elérhetővé a Google a nyilvánosság számára, ezért az adatvédelmi biztos hangsúlyozza, hogy sem a fényképezés, sem az azt követő közzététel során nem hagyhatók figyelmen kívül a magánszféra védelme és az adatvédelem szempontjai.

A Google ezt elolvasta, és két hete felfüggesztette a fényképezést ... és nem tudjuk, be fogják-e fejezni valaha is.

Kevés olyan témával találkoztam a neten, ahol a kommentelők 100%-ban egyetértenek. Ez az eset ilyen ...

Attila, aki elküldte a linket, csak ennyit írt:
"Mit lehet ehhez hozzáfűzni?
Lett volna egy jó kis ingyenreklám az országnak, lett volna ingyen országimázs meg mindenféle."

A Google és az áspis románok között ennyi a különbség. Aki a rendes, hivatalos utat választja, az ráfázik, a román oldalon pedig minden budapesti ház és utca megnézhető. 360 fokban.

Az ombudsmannak pedig köszönjük, a Google Maps-on "Street View" ügyben Budapest továbbra is fekete folt marad. Pedig majdnem összejött ... csak azt nem értem, ha én kimegyek az utcára, készítek kismillió fényképet, és feltöltöm mondjuk az Indafotóra, akkor az sem felel meg az adatvédelmi törvényeknek?

Vagy már fényképezni is tilos közterületen? Néha nem érti az ember az ombudsmant ...

Címkék: google botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr501196271

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarország21 2009.06.20. 14:43:01

Károgó buciemberek„Az ombudsman nem hozhat kötelező intézkedéseket, nem alkalmazhat jogi szankciókat.” Akkor meg minek van? Nekem biztos nem kell. Vicces, bosszantó és kimondottan kártékony jelentéseiknek se szeri se száma. Most éppen a googl…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.20. 13:36:24

Ez egy tipikus ügy, amikor a jog(alkalmazó/felügyelő) nincs képben az információs társadalmat illetően, le van attól maradva/nincs hozzá igazodva. Hasonló hozzá nem értés volt a Pirate Bay perben is, amikor a bírónak meg az ügyésznek a vádlottak próbálták elmagyarázni, hogyan is működik az a rendszer, amit éppen tárgyalnak.

Amúgy nem kicsit groteszk pl. az se, hogy miközben az adatvédelmi ombudsman azért harcol,hogy emberek adataihoz senki ne tudjon csak úgy hozzáférni, addig több százezren a legszeméylesebb fotóikat meg szinte sz összes adatukat önként és dalolva tárják fel az iwiwen... :))

Bambano 2009.06.20. 13:37:03

@zsoltix: van saját emailem, térképből van több másik is, docsot, weben tárolt adatokat nem használok, google talkom nincs, msn-em se (hogy korrekten cégsemleges maradjak), egyedül a kereső, amit nem tudok pótolni.

lyesmith 2009.06.20. 13:37:23

@Bambano: A google hazudik vagy TE? Nem találtam cikket arról hogy a google elutasított volna bármilyen kérést vagy hogy Jóri András ilyet mondott volna. Semmilyen hivatkozást nem találtam a tárolt felvételekkel kapcsolatban.

Csak azt találtam hogy a Google hónapoklal ezelőtt jelezte az adatvédelmi biztosnak amit akkor az adatvédelmi biztos JÓVÁHAGYOTT. Majd azután hogy elkezdték és más EU-s oszrágokban vizsgálatot indítottak Magyarország is LEÁLLÍTOTTATTA.

Nem mellesleg szerintem a Hiradó sem törli az eredeti felvételeket az adatbázisából.

synthesizer 2009.06.20. 13:38:07

@Bambano: A németek hatalmas nagy pancserek cyber kérdésekben, mint már említettem. A fél világ kiakadt pl ezen:

www.theregister.co.uk/2007/05/30/garmany_anti-hacking_law/

Totálisan dilettánsok, a szakmához semmi közük. Ne szabályozzanak olyan területen ahol nincs szakértelmük.

synthesizer 2009.06.20. 13:39:37

@synthesizer: És ne felejtsd el végre lereagálni az immáron harmadszor belinkelt és beidézett szöveget a brit állásontról. Negyedszer nem fogom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.20. 13:42:07

@Bambano: jó reggelt kívánok: a rendőrség egy maffia! doszpot péter állítólag bilincsben vitte el azokat az embereket, akiket a bűnöző, csúnya bácsik akartak.

lyesmith 2009.06.20. 13:43:18

@lyesmith: folytatás.

Nem mellesleg a Magyar televízió sem törli az arcokat a öztéri felvételekről.
Pl www.youtube.com/watch?v=L-1Qg6lLMVc

Nem látom hogy ki lennének takarva az arcok. Szerintem ez alapján azonosítani lehet az embereket.

hexo 2009.06.20. 13:44:51

@wladyslawsky: "Ez egy tipikus ügy, amikor a jog(alkalmazó/felügyelő) nincs képben az információs társadalmat illetően, le van attól maradva/nincs hozzá igazodva."

bocsánat, de nem lehetséges hogy fordítva igaz? :)

synthesizer 2009.06.20. 13:44:54

@synthesizer: "Technology:
The providers (ISPs – trans.) are to re-jig their name servers in such a way that websites chosen and named by the BKA (Bundeskriminalamt: Federal Criminal Agency, sort of like the German FBI – trans.) are not reachable, and replaced by a ‘stop sign’. At the same time the BKA is to be able to see at any time which users wanted to see websites from this list and were instead redirected to the ‘stop sign’.
(...)
The risks for every internet user are immense simply in virtue of the technology, since a perfidious reversal of the burden of proof has been installed: they must in future prove their innocence, e.g. that they have gone to the forbidden site accidentally. Have lots of fun explaining TinyUrls, iFrames, root kit attacks, hidden scripting and so forth to a judge, assuming that *you* even know what they are…"

synthesizer 2009.06.20. 13:45:44

@synthesizer:
"The blocked sites are on a list compiled by the BKA, directly and without supervision and verification, and which the ISPs have installed preferably without inspecting them. No judge decides about the content, there is no independent inquiry about the legitimacy, and there is no mechanism for removing an address from this list. The Police decides which request for which information is a crime. But deciding in advance what is a crime and subsequently determining whether it has been committed is not the role of the Police.
The list is secret. As long as this remains the case, anything can be on it without ever requiring justification. Whoever questions this turns themselves into a suspect. This is how censorship works.
The draft of the law is sufficiently vague that the BKA can in principle put anything onto the list. Since on the web anything is simply one click away from another thing, and since the law also wants ‘intermediate’ sites to be blocked, it is now de facto possible to block any site.
The system is intended to allow the direct investigation of attempts to access. Sites will not only be blocked, but also attempts to access these can be investigated. This lead to secret surveillance, searches of home and property, and other life- and existence-threatening procedures."

synthesizer 2009.06.20. 13:46:25

Na remélem most már többet nem hallok a németekről. Ha nem ért valaki angolul akkor lefordítom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.20. 13:51:36

@Bambano: hát úgymint jordániában, Szaúd-Arábiában, ahol csak úgy kapják a fizetést az emberek. ha megnősülnek házat is kapnak.
tulajdonképpen minek is kéne dolgozni a pénzért? a lényeg, h el legyen költve, és forogjon a gazdaságban.
a gépek előbb-utóbb minden munkát megoldanak, ez igaz. az embernek meg élnie kell tovább, 400 év múlva alapvetően fog megváltozni a társadalom. ha ügyesek vagytok még megérhetitek:)

hexo 2009.06.20. 13:51:45

híradó vs. google:

az adatkezelés (tehát a felvételek tárolása) egyik alapkövetelménye a célhoz kötöttség. ez azt jelenti, hogy nem kezelhetsz semmilyen személyes adatot "csak úgy" jelleggel.

kérlek válaszoljatok erre: miért akarjátok, hogy egy nagyvállalat szabad kezet kapjon ahhoz, hogy bárkit lefényképezzen? mi a célja? szolgáltatás? muhaha.

"higgyed bolond, ég a Duna!"

lyesmith 2009.06.20. 13:57:04

@hexo: természetesen pl az RTL klubbot és a Google-t az ég világon semmi nem különbözteti meg ebből a szempontból. Mindkettő privát "nagyválalat". Ebből a szempontból az MTV is az.

Másrészt a Google Street View sokkal de sokkal hasznosabb szolgáltatás mint az MTV/RTL/TV2 számtalan úgynevezett "műsora". Sokkal többet használom mint mondjuk amennyit a Hiradót nézem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.20. 14:02:09

@hexo: kitől idézted? honnan?
"higgyed bolond, ég a Duna!"

synthesizer 2009.06.20. 14:04:57

@tesz-vesz: Teszek ide én is egy random idézetet mert akkor igazam lesz!

...hadd mondjam el hogy a költő
aki életével fizet minden soráért
amúgy fütyül a költészetre
és nemigen mondja az abroszra könyökölve
hogy Federico így meg Attila úgy...

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.06.20. 14:05:18

Ennyire nincs téma? Igaza volt Jórinak: elég sokaknak, és nem csak Budapesten, más európai városban sem tetszik a google fotózásos játéka. Google-nek jó biznisz ingyen, egyébként meg egy totál felesleges szolgáltatás: nem is tudom mi történik majd, hogy lehet ezzel a tudattal élni, hogy nem lehetséges 360 fokos képeken nézegetni hogy merre kell mennem Budapesten...)))) ez az országimázs duma meg aztán a legnagyobb baromság.

fairi 2009.06.20. 14:05:32

@Bambano:
nem szenvedsz paranoiába?

Ugye hide IP használsz,mert vki akar IP alapján könnyen lenyomozhatsz(aki ért hozzá) ,megtalálhat, beazonosíthat...
Mai világban nem tudsz eltűnni,legkisebb baj a street view,belőle lehet a legkevesebb infót kinyerni az emberről..
Nagy testvér tuti infókat nem onnan fogja nyerni:)

synthesizer 2009.06.20. 14:09:24

@NadeApaaa!!!: Pedig nagyon hasznos. Egy térkép túl absztrakt, panorámaképekkel sokkal könnyebb tájékozódni. Egyébként mennyi az a "sok embernek"? Több mint ahány szerint az abortuszt be kell tiltani, vagy több mint akik szerint a föld lapos?

hexo 2009.06.20. 14:11:30

@tesz-vesz: "kitől idézted? honnan?"

passz, nem emlékszem. olvastam valahol. rákeressek? ;)

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.06.20. 14:12:32

Pl nekem sem tetszik a dolog. Eddig is lehetett élni és bárhol eligazodni ilyen nagyon hasznosnak nevezett dolgok nélkül is. Ez kizárólag a pénzről szól, egy olyan tökingyen dolog kihasználásáról, amiért szép nagy team ül a google cégnél. Ez az abortusz és stb meg nem igazán értem hogy jön ide, és persze kérdéses, hogy az állitani hogy a Föld lapos, mennyire is alkotmányba ütköző...

synthesizer 2009.06.20. 14:17:14

@NadeApaaa!!!: Csak valami viszonyítási alapot szerettem volna a "sok" kifejezésre. Mondhattam volna mást is. Végülis adtál egyet, hiszen legaláb egy ember biztos van akinek nem tetszik. De ha összeszámoljuk, még lehet, hogy tíz is. Az meg miért baj, hogy pénzért csinálják?

doberman 2009.06.20. 14:18:10

Mi van? Volt az a faszkalap Liberté, most meg a Bambanőt küldték be helyette?

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.06.20. 14:18:24

Azért meg közben jogokat sértenek. Csupán ezért.

lyesmith 2009.06.20. 14:19:51

@NadeApaaa!!!: Gondolom azért mert Pesti vagy. Én Londonban éltem pár évig és nagyon is hasznosnak találtam a szolgáltatást amikor meg kellett szervezni egy találkozót. Vagy meg kellett nézni hogy pontosan hol találok meg egy boltot.

Magyarországon is nagyon hasznos lenne mindenkinek aki nem Pesti de megfordul időnként Budapesten.

PureSoul89 2009.06.20. 14:19:51

az ilyen visszamaradott, rossz értelemben vett konzervatív emberek miatt tart ez az ország ott, ahol... ilyenek vagyunk

synthesizer 2009.06.20. 14:20:17

@NadeApaaa!!!: „Nem eldöntött kérdés, hogy a Google Street View jogszerűtlen-e" - Jóri

lyesmith 2009.06.20. 14:20:42

@NadeApaaa!!!: Persze elektromos áram nélkül is lehet élni. Akkor most kapcsoljuk ki az áramot Magyarországon?

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.06.20. 14:27:10

Nem is tudom, hogy a sok nem pesti eddig hogy bírta...))))
puresoul89: nem az ötlettel van bajom, mert a googlenek nagyon jó ötletei vannak (használok is elég sokat a keresőn kívűl a visszamaradt, konzervatív agyammal), hanem azzal hogy ha vmi jogellenes, márpedig nem véletlen h a google is inkább abbahagyta (nem csak budapesten!), akkor talán ők is tudják, hogy jobb inkább nem ugrálni. Egyébként meg lécci inkább építő jelleggel kritizálj, ne ilyen gagyin.
ez az elektromos áram hasonlat kissé azért sántít...)))

Roxvox 2009.06.20. 14:28:52

Magyarországon ismét túlpörgött a demokrácia.
Engem megnyugtat, hogy nálunk működik, míg a világom sehol máshol nem . Tanulhatnának tőlünk a sok hülyékek.:(((((

hexo 2009.06.20. 14:33:43

az, hogy eldönthesd hogy mi történik az adataiddal, az a te jogod, törvény biztosítja.
szerintem rossz irányt veszünk, ha ezt a jogot gyengítjük.
(mellesleg, mit kapnánk cserébe?)

oda kéne figyelni hogy milyen jogainkról mondunk le, mert csak egyszer tudjuk majd megtenni, többször nem.
tényleg, ti lemondanátok az av. törvényben leírt jogaitokról? mindezt a google üzleti céljai érdekében?
vagy írjuk bele a törvénybe, hogy "kivéve google"?
vagy hogy?

A szerelő 2009.06.20. 14:33:45

"Bambano 2009.06.20. 13:26:59
Ki a franc csodálkozik azon, hogy egy ennyire intoleráns, törvénsértő vállalatnak beveri a pofáját az adatvédelmi biztos? Ki az az ignoráns troll, aki ezért a biztost hibáztatja?"

A hatályos magyar jogszabályok alapján élek a vélemény nyílvánítási jogommal és hibáztatom az ombudsmant azért, mert most emelt kifogást.

Tehát a te troll kurva anyádat!

synthesizer 2009.06.20. 14:34:28

@NadeApaaa!!!: Mégtöbb helyen viszont nem hagyta abba. Van ahol újravették, miután megállapodtak a helyi hatósággal.

"A brit reakciókat jól tükrözi az információs biztos hozzáállása. A Privacy International (PI) fordult panasszal a hivatalhoz (...) a válaszlevélben a biztos úgy vélekedett, hogy a GSV nem sérti a magánszféra védelmét szolgáló szabályokat. (...) A felvetést ésszerűtlennek találva az információs biztos arra hívta fel a figyelmet, hogy egy futballmérkőzésen sem lehet mindenkitől hozzájárulást kérni, aki esetleg a kamera látómezőjébe kerülhet."

forrás:http://www.jogiforum.hu/letoltes/!/files/adatvedelem/szabo_endre_gyozo-google_street_view[jogi_forum].pdf!1245497390!/adatvedelem

csak beteszem negyedszer is...

Roxvox 2009.06.20. 14:37:21

Van-e a világon mégegy ország ahol ennyi ombucccman teszi "áldásos" tevékenységét?
Nálunk ez szükséges, mert itt olyan demokrácia van, hogy a fal adja a másikat.

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.06.20. 14:37:36

A kettő nem ugyanaz, mert pl egy koncertjegyen is rajta van, hogy a megvásárlással elfogadod a feltételeket, pl hogy filmfelvételen fogsz szerepelni. Ez a google esetében már nem teljesül. De majd meglátjuk mi lesz a jogi játék vége... na én mentem. csácsövi mindenkinek!

synthesizer 2009.06.20. 14:42:24

@NadeApaaa!!!: Velem vitatkozhatsz, ez az ottani hivatalos vélemény. A térfigyelő kamerák esetén a kutya nem kérdez, beleegyezek-e. Nem is tudok róla. Nem mondom, hogy ez oké, de így van.

Mo21 2009.06.20. 14:42:50

Minek nekünk Buciember?

hexo 2009.06.20. 14:45:27

@synthesizer: a térfigyelőket is ki kell táblázni. ilyet látnod kellett londonban.

synthesizer 2009.06.20. 14:48:49

@hexo: Budapestről beszélek. Itt nem láttam semmilyen táblát.

Roxvox 2009.06.20. 14:49:14

Kérjük meg a Románokat, hogy legyenek szívesek a guglinak átadni a felvételeket, ha már ennek az agyondemokratizált magyar államnak nincs szüksége erre a kiválló reklámlehetőségre.

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.06.20. 14:49:56

jaj, még annyi h a térfigyelőket a legtöbb esetben hatóság vagy hatóság által felhatalmazott szervezet üzemelteti...na léptem, szép idő van kint!!! ))))

Tzupi 2009.06.20. 14:51:05

igazabol ami nehezen fer a fejembe : penzrol szol?

google belefektet x penzt, h
-befotozzon egy varos utcait (autot felszerelni kameraval, sofort fizetni, stb)
-feldolgozza az adatokat.
-arcokat es rendszamokat kitakarjon (! ergo itt mar szemelyisegi jogokat nem sertunk, btw utcan keszul egy foto/video a tv/ujsag-nak, ha eppen rajta vagy, senki se kerdezi meg toled, hogy rajta lehetsz e, es ne mis takarjak ki az arcod...).
- feltoltse a servereire, tarolja ott oket (nem keves tarhely, ebben remelem egyetertunk).
- kiszolgalja azt a 5 embert aki ide ir postokat, h jo (mert igy van beallitva kb, h sokkal tobb embernek nem lehet jo, na jo mostmar 6, mert en is itt vok(!!!:D hmcs vok vagymi*)).
-es mennyi penzt ker erte?

lehet, hogy en vagyok eltevedve, de en eddig a googlenek egy fillert sem adtam.
gmail, gdocs, gtalk, gmaps, google search, google webmasters, google analitics, gcal, chrome. rovid lista, h miket hasznalok a googletol napi szinten, jo par eve.
lehet h az adsense-t igenybe veszem, es azert bizony fizetni kell, hupp hupp, mert hirdetes (viszont kaptam 15e ftnyi adsense probaidot, h eldontsem, h jo-e nekem vagy nem, mino beetetes!).

nem kell hasznalni googlet, ki lehet valtani. nem regelek google accountot, megkerem az ismeroseimet,h a hozzam vezeto linkeket "nofollow"al lassak el, a honlapomrol kitiltom a google kereso botot, hasznalok live, vagy yahoo keresot.

de ne agaljunk mar ellene, csak mert sok embernek szalka a szemeben, mert o a google, a gonosz...

de az a furcsa, h megis a google a gonosz, nem a postban emlitett ceg, aki :
- nem kerdezte meg
- nem takarta ki az arcokat/ rendszamokat

en nem latom a logikat, yarr :D

*interneten ilyenekbe belekotni erosen ertelmetlen. lon ekezetet se hasznalok, nagybetut se, remelem nem csap ki semmilyen biztositekot. de ilyen okokra hivatkozni, h a masik rovidit, ezert nem lehet kompetens, sot meg igaza se. ejjj.
aki nem vallalja fel a nevet, csak egy semmit mondo nick moge bujik, es onnan beszel, annak vegkepp nincs erre joga, es oka...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.20. 15:29:01

@hexo: ne! majd én!:D
(nem tom mért nem jutott eszembe, csak engem érdekelt? lehet csak én vok iylen kultúrf@sz?
megvan egyébként.)
@synthesizer: te tudod.
szinte egyetértek egyébként az idézeteddel, akármilyen kontextusban is használod...

Bambano 2009.06.20. 15:40:31

@Tzupi: igen, te vagy eltévedve, egy halom értékes adatodat már odaadtad a guglinak, azzal fizettél.

A másik cég is gonosz, csak az a bili még nem borult fel, hiába lötyögtetem.

@lyesmith: az nem az én problémám, hogy te, mint google fan, nem tudod használni a keresőjét. Megjelent az indexben a cikk a német helyzetről, megkaptad az url-jét, ezzel ékes bizonyítékát kaptad a problémának. Ugyanezt a magyar helyzetről is megkeresni olyan egyszerű (ahogy egy matek tanár mondaná), hogy az olvasóra bízzuk.

@A szerelő: a magyar alkotmány szerint hülyének is jogod van lenni, nincs ezzel semmi baj.

lyesmith 2009.06.20. 15:53:37

"egy halom értékes adatodat már odaadtad a guglinak, azzal fizettél."

Az adatok az ővéi. Ha oda akarja adni a Googlenek az ő dolga. A Google szolgáltatásai értékesek és megkönnyítik az életemet és a munkámat. Ami azt illeti sok millió forintot spórol meg nekem munkaórában ha azt számolom hogy mennyi időt töltenék a könyvtárban ha ugyanazt az infot akarnám beszerezni amit nap mint nap megteszek a google-n. Google fentartja a szervereket, gyűjti az adatokat amiket ÉN használok. Szívesen fizetek az adataimmal ezért.

"Megjelent az indexben a cikk a német helyzetről, megkaptad az url-jét, ezzel ékes bizonyítékát kaptad a problémának. "

Azt állítottad hogy ezt a magyar adatvédelmi biztosnak mondták. Nem mondták szimpán hazudtál. Mi nem németországban élünk úgyhogy semmi közünk ahoz hogy ott mit csinálnak. (Egyébkén N.o.ban újrafényképezik az országot. Szóval ott sem tiltották be)

Másrészt még mindig nem árultad el hogy mi a különbség a Google és mondjuk az MTV, RTL Klub, stb felvételei között ahol ellentétben a Google-al NEM TAKARJÁK KI az utcán készült felvételeken az arcokat és ugyanúgy adatbázisba, archívumba rendezik a felvételeket. (erről hoztam bizonyítékot) .

Roxvox 2009.06.20. 15:58:55

Ombudsmanvédő ombudsman hehehe....

Tzupi 2009.06.20. 16:05:36

ej, bambano, most megvilagositottal :(
meg esore is all, hogy lesz igy jo napom :(

btw, milyen haszna szarmazik a googlenak abbol, h odadtam neki az adataimat? eladja oket vkinek? itt most peldaul a privat levelezesemre gondolok, a gcalon tarolt idopontjaimra, a honlapom latogatoi statisztikaira, etc.

ha igen, akkor vagy nagyon benan csinalja es nem kell senkinek, vagy nagyon jol, es nem is veszem eszre.

azokat az adatokat, es amiket viszontlatok a neten (kepeim, honlapom tartalma, etc) megosztottam, es okkal vannak ott (fontos a megelhetesemhez). ha nem akarnam, h ott legyen, akkor nem lenne ott. hol itt a problema?

tehat, nekem mi karom szarmazott ebbol? oszinten kivancsi vok erre.

A szerelő 2009.06.20. 16:08:15

@Bambano: látom, te élsz is vele :) idióta :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.20. 16:26:32

@PureSoul89: ezek nem konzervatívok, ezek hülyék, akik mondják ránk hogy hülyék vagyunk.

Thresher 2009.06.20. 16:27:06

Nem az ilyen személyiségi jogok miatt rinyálók miatt nem lehet zsaru-kamerákat fölrakni a közterekre? Eszem megáll, hogy valaki nem képes felfogni hogy az alapvető emberi jogok nem egy súlycsoportban, hanem alárendeltési viszonyban vannak egymással!

Ezért én még a saját személyiségi jogaimat is leszarom, ha a kamerák segítségéval a fakabátok el tudják kapni az enyveseket meg rablókat. Ugyanis a személyiségi jogom fényévekre van a tulajdonjogomtól, meg a testi biztonságomtól.

Az meg külön röhej az az érvelés, hogy ne legyek látható egy utcai fotón, mert esetleg látni lehet hogy félrelépek.
Anyád!
...ha zavar hogy látszik hogy másnak is felkínálod a farkad, akkor zavarjon az is ha kitossza az asszony a cuccaidat az erkélyről! És még az állam meg a Google asszisztáljon a lúzerkedéshez.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.20. 16:29:59

@Magyarország21: jaj, hát még ezt sem tudod? :) lassítani a fejlődést, és támogatni a korrupciót. a valódi problémákat meg nemhogy megoldani hanem növelni, hát erre való a buciember :)
a bucimanó

éslkdfélsakdgsdgasdg 2009.06.20. 16:32:59

még jó hogy az algoritmus automatikusan kitakarja a rendszámokat és arcokat
akkor mi a szar bajuk van az idiótáknak?

Tzupi 2009.06.20. 16:35:29

@Thresher: "És még az állam meg a Google asszisztáljon a lúzerkedéshez."

hozzatartozik, h sztem nagyobb esely van ilyenkor, h egy kozos ismeros setal arra, mikozben a szerencsetlenek egymas szajaban vannak, minthogy egy alig feltuno, lopakodo google-auto menjen arra :D

ilyen paraik csak azoknak vannak akiknek lehet belole problemaja.
valszeg velem van a problema, de en viccesnek talalnam, ha egyik streetview foton rajta lennek, h ott setalok. megmutatnam par ismerosnek, h "hires lettem" es kb ennyi

no sajnos valaszt nem kaptam kerdesemre, igy kenytelen leszek ketsegek kozt autozni nyirnagyonmesszire :(

Szépeket, aztán nehogy lefotózzon titeket a gúgöl, osztán éllopja a lelketeket!! :D

a\' ördög 2009.06.20. 16:45:43

Kurva egy ország ez tömve idiótákkal, mint ez az ombudsmann is.

a\' ördög 2009.06.20. 17:03:52

Végigolvasva a kommenteket elszomorít ez a sok korlátolt ember, aki azt hiszi, hogy minden nagyvállalat gonosz és a létezésük egyetlen célja, hogy őket tönkretegyék, az adataikat ellopják, a pénzüket lenyúlják stb. Ugyanmár! Mit kell ennyire parázni? Nem kell scwarzban járni és nincs gáz.
A google számtalan téren megkönnyíti az életem (maps, earth, kereső, mail stb.) és ezért még én se fizettem egy forintot sem tudtommal és az se bánt, ha a google bármilyen szolgáltatásával pénzt keres, mert azon kevés cégek egyike, ami ténykedését nagyon hasznosnak találom a hétköznapokban.

fraki 2009.06.20. 17:09:51

@Bambano: Te egy tájékozatlan, régimódi, paranoiás múmia vagy, aki anélkül hadonászik gyerekes riposztokkal ("bizonyítsd be, hogy nem hazudik a google"), hogy egy cseppnyi fogalma lenne a dolgokról, de sajnos még józan paraszti esze sincs. Ezenkívül úgy tesz, mint aki valakik véleményét reprezentálná, nyilván ez is motiválja, de sajnos az égvilágon senki nincs mögötte, csak ő maga a hülyeségeivel. Ez vagy te.

Figyelj. A google automatikus módszerrel homályosítja el a képek részleteit. Mivel ez az algoritmus nem és nem is lehet lehet tökéletes, amikor javítanak rajta, a már meglévő nyersanyagon újra le kell futtatni. Emiatt nem lehet a nyersanyagot törölni, mert a kitakarás nem egy egyszeri statikus művelet, hanem amolyan online, állandóan működő szolgáltatásként kell elképzelni.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2009.06.20. 17:14:09

Van ugye az utca. Az utca közterület. Aki valamit közterületen csinál, az eleve nyilvánosság előtt csinálja. Innentől kezdve nincs minőségi különbség aközött, hogy a 100 arra járó ember látja, vagy az egymilliárd internetező, főleg úgy, hogy a Google az arcokat kitakarja. Az arcfelismerője mellesleg elég hatékonyan működik, a Picasa pl. nekem a rajzaimon is felismeri az arcokat, még akkor is, ha az egy koponya (lásd az avatarom).
Egyébként a retusálatlan képeket a helyükben én is megtartanám. Például azért, hogy az arcfelismerőt tanítsam, a javított algoritmusokat teszteljem, az esetleg tévesen arcnak felismert objektumokat visszaállítsam, stb...

Nem mellesleg néha budapestiként is jól jönne a StreetView, pl. amikor a város egy olyan részére kell mennem, amit nem ismerek, és valami olyan nagyobb csomópontban kell átszállnom, ahol még nem jártam, akkor megnézhetem, hogy hol is áll meg az a busz és nem kell a húsz különböző buszmegállót megnéznem, hogy megtaláljam. És akkor még nem is szóltunk a vidékiekről, ha pl. jön valaki Bivalybasznád-alsóról és neki egy bizonyos trolival kell a Keletitől mennie, akkor megnézi SV-n, hogy hol is van a megállója.

Szóval az ombudsman valóban egy jó kis ingyenreklámot akar elkergetni az országból. Gratula.

r4hu 2009.06.20. 17:31:11

én még a király utcán ki is ugrottam a gugli kocsi elé integetve, aztán visszaálltam az autóm mellé (az látszik), vigyorogva (az nem látszik). most baszhatom.

de a norc-on legalább a kocsit megtaláltam a házunk előtt, köszönet román barátainknak !!!

a google talán visszatér ha szépen hívjuk

Lodogi Pascal (törölt) 2009.06.20. 17:48:19

Most akkor remeghetek én is hogy a Panoramio -ra meg picasa-ra felpakolt képeim miatt kicsinál az ombuc manó meg a bambanő...

Megkérném a kedves S.V. ellenes kollégákat hogy hogyan és miként sérülnének a jogaim és hogyan tudnának visszaélni vele ha lefényképez az utcán a Google Maps autó amint éppen gyrost eszek az autóm mellett. Tegyük fel azt hogy valami miatt éppen nem működik az arc és rendszám kitakaró algoritmus és ott fog virítnai a kopasz fejem az autóm mellett amint gyrost zabálok.
Mi fog történni?
Aki nem ismer személyesen úgysem tudja ki a franc az a fickó. Az autómat meg nem loptam a leadózott pénzemből vettem, rohadtul nincs semmi titkolni valóm.

Az az érzésem hogy azok kiabálnak itt a leghangosabban akiknek van valami takargatni valójuk. Mert ugye mitől kellene félni ÁTLAG JENŐ állampolgárnak ha lefotózzák amint sétál az utcán?
Vagy éppen beszáll a 100 havi részletre vett Suzuki Ignis-be ?
Az ugye más kérdés ÁTLAG JENŐ éppen a szomszédasszonnyal ápol belsőséges viszonyt és hátha a zasszony meglátja. Vagy nem szeretné ha lefotóznák a kocsiját a város ismert piroslámpás háza előtt.
Most ugye ezekre mit mondjak???
A szívem szakad meg... :D:D

Ha meg valaki attól parázik hogy majd idejön az alkaloida vagy alkaida? :D
Na a lényeg hogy vér follyon, szóval jönnének terroristáskodni.
Akkor az 1 éve készített SV felvételeket kb a hajukra kenhetik, mivel azóta már lezártak egy csomó utat meg feltúrták a várost, tehát előtte mindenképpen személyes terepszemlét kell tenni.

Alighanem erről volt is valami vicces írás hogy jöttek az arabok budapestre hogy robbantsanak aztán belekerültek az itteni abszurd közlekedésbe és nem bírták végrehajtani a gonosz tervüket.
Olyanok voltak hogy kerékbilincset kaptak a kocsijukra, meg belefutottak valam útfelújításba és az elterelés miatt a parlament helyett vecsésen kötöttek ki.

Qju 2009.06.20. 17:59:52

A gyökér hivatal inkább a dolgával törődne. Meg azzal, hogy a túlduzzasztott létszámát minnél előbb leépítse.
Amíg közpénzből (értsd.) az én adómból dőzsöl addig az én érdekeimet ne sértse a "ténykedésük".
Nekem pedig az az érdekem, hogy szabadon nézelődhessek a világban. Mert ahhoz van kedvem. Biztos megint valaki a villasorról sérelmesnek találta, hogy le lesifotózták az "egyszoba konfotrját" . De ne örüljön túl hamar a műhold képekről is jól látszanak a +35 milliós kerti lakok. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.20. 18:06:24

@Roxvox:

Most mondd meg őszintén, nem tesz boldoggá? :)

Lodogi Pascal (törölt) 2009.06.20. 18:08:53

@Qju:
Nem akartam írni, de nekem is ez ugrott inkább be.

Legyünk öszinték, valaki komolyan gondolja hogy pártunk és ormányuk liberális vezetőit az aggasztja legfőképp hogy ÁTLAG JENŐ fényképe látható a neten, bruhaha a szívem szakad meg.

Szerintem inkább attól borsódzik a hátuk hogy BÁRKI virtuális sétát tehet és megnézheti hol "nyomorognak" nagyjaink. Esetleg még felszökne néhány polgártárs vércukra ha azt látja a 10. emelti panelból miközben éppen emelkedik a villany meg úgy minden ára hogy a nagy "reformerek" akik arra intik hogy ne dőzsöljön már olyan esztelenül a 10. emeleti lakásban milyen "putriban" kénytelenek meghúzni magukat.

Hidd ez mindez csak az egészségünket védi... :D
Képzeld el ha az sok ember mind gutaütést kapna, összeroppanna az EÜ ellátás... :D

Roxvox 2009.06.20. 18:21:49

@laspalmas:
De, csupa öröm az élet :))

Roxvox 2009.06.20. 18:30:40

Jó volna, ha legalább egyenlítene a gugli, mert a fenti eredmény (1:0) nekem nem nagyon tetszik, amúgy idegenben nyerni a legszebb :)))))

Lodogi Pascal (törölt) 2009.06.20. 18:38:53

Még mindíg nem jöttek a jogvédők hogy elmagyaraázzák hogy hogyan él vissza a google a képemmel.

Roxvox 2009.06.20. 18:50:14

@Lodogi Pascal:
Nem él itt vissza senki semmivel, csak néhányan demokráciatúltengésben szenvednek.

Lodogi Pascal (törölt) 2009.06.20. 18:51:17

A másik blogról itt egy hozzászólás:
Az egyik leghasznosabb szolgáltatás a streetview, ha valahová idegen helyre mész. Kifejezetten pozitív idegenforgalmi hatása lehetne, de úgy látszik inkább fizet az ország a reklámért a körtéstóninak, és nem kell neki az ingyenreklám.
Az emberek jelentős százalékának az ország továbbra is k-európai sztereotípiát fog jelenteni, amiben csak szürke panel lakótelepek vannak, szürke emberekkel, szürke éggel és szürke növényekkel.

Lodogi Pascal (törölt) 2009.06.20. 18:55:07

@Roxvox:
Tudom, csak itt siránkoznak hogy visszaélnek vagy visszaélhetnek az adataimmal meg különben is tilcsákbe.

Csak azt nem értem hogy hogyan és miként élhetnek vissza azzal , illeve miféle károm származik abból ha megjelenik a képem az SV-n amint éppen sétálok az utcán vagy Gyrost eszem. Jönnek a kebab árusok és megvernek mert Gyrost eszem Kebab helyett vagy mi a szar lesz?

Horizont 2009.06.20. 18:55:35

A technika fantasztikus dolog de hozza magával ezt a sok baromságot, túllihegést.
Románok vagy nem románok, már 2 órája "sétálgatok" Budapesten, fantasztikus:))) És mindenki arca homályos és a rendszámok is ki vannak takarva.
Aki ezt túlproblémázza menjen vissza a '60-as évekbe, amikor volt egy néprádió és egy Duna vagy Kékes televízió egy csatornával, utcai telefonfülke tantusszal és ha sürgős volt valami a postán feladhatott egy táviratot, ami másnapra ért oda. És slussz ennyi!!!
A technika jó oldala egy csomó mindennel jár.
Az ombudsmannak nincs hasznosabb munkája? Mert ez nevetséges, ez a védelem.

Lodogi Pascal (törölt) 2009.06.20. 18:58:31

@Horizont:
Szerintem is költözzen észak kóreába ott nincs internet se... nemhogy SV. :D

Horizont 2009.06.20. 19:29:15

@Lodogi Pascal:
Szegény kis japán, most aztán jól megnéztük:) Sérültek a jogai meg minden! És most megyek és "visszaélek".....

Horizont 2009.06.20. 19:41:14

Jóri - Google 1:0 ??? Nem!
Jóri KO-val győzött - Magyarország ellen! Sajnos.

Jórinak az oldalán: érdeklődés, hobbi: Utazás, szépirodalom, építészet és épületfotózás ...
És mi lesz ha valaki kinéz az ablakon amikor épületet fotóz?? Ajaj:)

Lodogi Pascal (törölt) 2009.06.20. 19:51:20

Na megyek a
picasaweb.google.hu -ra oszt jól kiélem hajlamaimat, majd jól visszaélek mindennel.
Ott nemhogy felismerhető arcok vannak hannem sokszor pontos földrajzi koordináták, dátumok, sőt még az is hogy milyen géppel fényképezték.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.20. 20:33:59

@Horizont:

Meg különben is, a tervező/építész szerzői jogai.....Ejnye...:)

vadasmarha balra 2009.06.21. 00:28:26

Szegény ombudsmanunk! Ekkora baromságot még egy született bürokratának sem lett volna pofája magától kijelenteni, valószínűleg készséges tanácsadók sugallták a nyilatkozatot. Az sem kizárt, hogy az illető "netuddkik" azon aggódtak, hogy egy házon sem lobog a horogkeresztes zászló, nem verik az utcán korbáccsal a nemzetiségieket, így a magyarországi fene nagy náculás külföldi reklámozása nehezebben lesz beetethető.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.21. 00:30:40

jaj ne! sérülnek a kishajó tulajdonosnak a jogai!
maps.google.com/maps?f=q&hl=en&geocode=&q=alicante&ie=UTF8&ll=38.330954,-0.490187&spn=0.000927,0.002126&t=k&z=20

ez jó pálya
maps.google.com/maps?ie=UTF8&hl=en&q=&layer=c&cbll=41.466608,-81.745762&cbp=1,52.45933445588389,,0,1.7434971393323497&ll=41.4673,-81.745352&spn=0.007099,0.007349&z=17

azért ez se kutya, időutazás google.mapsszal:)
www.creativereview.co.uk/cr-blog/2007/december/the-bible-according-to-google-earth

meg volt a goolge.mapsba elefántos is, most nem találom őket, de nekik is sérülhetnek a jogaik, hiszen a vadász tudja a pontos koordinátákat!:O

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.21. 00:36:24

3158 W 90th St, Cleveland, OH, United States
Address is approximate cím alatt egy kedves öreg hölgy vágja a füvet! remélem nem küldenek neki fehér port tartalmazó borítékot a csúnya terrorista bácsik! (antracitot)
ezentúl mindig megnézem, annyira aggódom miatta!
ja nem is! kinagyítottam, csak a kutyasz@rt szedi össze, máris megnyugodtam.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.06.21. 00:40:31

annyit hozzátennék, hogy ez absz nem az ombudsman hibája. Nem az ombudsman írja a törvényeket, jogszabályokat. Az ombudsman dolga, hogy az érvényben lévő jogszabályozást tolmácsolja az érintettek felé. Szóval ha valakinek baja van ezzel az üggyel, az ne az ombudsmant hibáztassa, hanem lobbizzon a jogszabályok megváltoztatásáért.
Hozzátenném, hogy Magyarországon rendkívül szigorú az adatvédelmi törvény. Pl. Svédországban sokkal lazábbra veszik a dolgot, simán lefotózhatok valakit tudta nélkül és fel is tehetem az internetre. Nem tiltja semmi, csak az etika és a jó ízlés. És érdekes, az embereknek általában ennyi is elég...

beleszolok 2009.06.21. 02:24:22

Abszolút krv jó ez a street view :Đ

Roxvox 2009.06.21. 13:55:18

@Rékuc:
Nem azért basztatjuk a bucimanót mert ő hozza a törvényeket, hanem mert ő a törvények szószólója.
Ilyen esetben talán mérlegelhetne, vagy inkább kussoljon, bölcsebb maradna.

lyesmith 2009.06.21. 14:24:54

@Rékuc: A törvények nem változtak az elmúlt néhány hónapban. A Google bejelentette hogy fényképezni fog. Az a magyar állam akkor nem kifogásolta. Akkor az ombudsman sem talált az SV-ben kivetnivalót. Most hogy elkezdtek fényképezni hirtelen problémás lett.

Roxvox 2009.06.21. 15:46:26

@lyesmith:
Azt várták, hogy majd a gugli is megvesz egy-két embert azért, hogy fényképzhessen, ezért volt az utógyújtás.

Roxvox 2009.06.21. 15:55:49

@Rékuc:
Egyébbként a bucimanó is lobbizhatna a hülye törvények ellen, ő közelebb van a tűzhöz mint mi.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.21. 18:10:37

@Roxvox:

Én csak azért "basztattam" Jórit, hogy ne alkalmazzon kettős mércét

Vagy se a Norc, se a Google
Vagy a Norc is és a Googe is ..

2009.06.21. 20:47:56

Büszkeséggel tölt el az a tény, hogy személyes adataink a világon itt vannak a legnagyobb biztonságban...

Kivéve, hogy a pártok 3 Ft-ért még a lázlapodat is megkapják, a marketinggel foglalkozó cégek pedig még a gatyaméretedet is tudják.

A guglinak meg coki van, majd ha megolajozza a bürokratikus gépezet rozsdás fogaskerekeit. Egy thaiföldi masszázskörútnak biztos örülne Jóri.

Perillustris 2009.06.21. 23:27:30

A hirdetéseikben khmmm... füllentő ingatlanosok fúrják szerintem. "Park és játszótér a szomszédban". A Sztrítvjún meg van 3 fa és egy széteső mérleghinta.

Lodogi Pascal (törölt) 2009.06.22. 05:41:38

index.hu/bulvar/2009/06/21/tolvajokat_fulelt_le_a_google_street_view/
Elfogta a rendőrség azt a két férfit, akik kiraboltak egy 14 éves fiút Hollandiában. Az elkövetőknek nem volt szerencséjük, a bűncselekmény előtti pillanatok valamelyikében fotózta le őket a Google Street View kamerája.
A Google Street View egy kamerája Hollandiában pillanatokkal azelőtt rögzített két férfit, hogy megtámadtak egy fiút, elvették a pénzét és a mobiltelefonját, írja a Inquisitr.

Az áldozat egy 14 éves groningeni fiú volt, ő fedezte fel saját magát és támadóit a Google Street View-n. A fiú elment a rendőrségre, ahol már megoldatlanul félretették az ügyet, és megmutatta a képet.
A rendőrség ezután elkérte a Google-tól az eredeti fotót, azon az arcok nem voltak kitakarva. Egy nyomozó meg is találta az egyik elkövetőt. A kérdés már csak az, hogy az ügyészség számára megfelelő bizonyíték lesz-e a kép ahhoz, hogy a két férfit letartóztassák.

Paul Eidanus, a groningeni rendőrség szóvivője azt mondta, ez az első alkalom, hogy a Google Street View felvétele alapján folytattak bűnügyben nyomozást.

Ajaj csorbult szegény rabolók személyiségi joga majd az ombucmanó letépi a töküket.

Horizont 2009.06.22. 08:51:23

@Lodogi Pascal:
Megkérjük, (sőt követeljük) a Google fotósait, hogy eredjenek minden politikus, minden képviselő, minden polgármester, minden pályázatot benyújtó nyomában. Hátha tetten érhetnénk hol és hogyan nyúlják le az országunkat....:)))

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.06.22. 09:00:36

Hát szegíny ombuccmannak is bizonyítania kell az állásának szükségességét valamivel. Szerintem inkább kapja meg a fizuja kétszeresét, cserébe fogja be pofáját, és maradjon otthon. Mindenki jobban járna.

@Lodogi Pascal: Most akkor rasszista vagyok, ha ezek a tipikus 14-évestől-elszedjük-a-vackait bűnelkövetők kültakaróján nagykiterjedésű barnás elszíneződéseket vehetünk észre?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.06.22. 09:01:57

@Perillustris: Az ingatlanosok csak örülhetnek. A hazugság úgyis kiderül, így legalább az ügyfél nem lesz ideges, amiért potyára kijött a helyszínre.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.06.22. 09:43:02

@Bambano: Értem. Az a probléma, hogy a Guglinak pénze lesz valamiből, amiből te nem kapsz. Asszem az umbuccbácsi is így működik.
Guglinak sok péce vanik.
Abbó énis kérek, mer' az nekem jár, mer' neki sok van, nekem meg nem, mer' én hülye vagyok és nem tudom, hogyan kell péct csinyáni, ő meg igen, akkor én ütet mostan jól lehúzom.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.06.22. 09:57:52

@nick:: Tudatlan vagyok, újjászületni kívánok.
Meséld el légy szíves, milyen elképesztően brutális biztonsági kockázatot jelent, ha az autóm / házam / bölcsességfogam szerepel a Streetviewban.
Tényleg tudni szeretném. Semmi cinikus felhang, komolyan.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.06.22. 12:53:58

ez az onbudsman tobbet art az orszagnak, mint hasznal. el kell torolni ezt a dolgot de gyorsan.

süti beállítások módosítása