Skip to content


       Szűrés lista

Szabó Z. és a nemzetközi terrorizmus

Szabó Zoltán egy súlyos szoci képviselő (Oktatási és kutatási bizottság elnöke!), képes egy szoci sajtótájékoztató színvonalát Vadai Ágnes "teljesítménye" alá vinni, ami nem kis bravúr. (Szabó polgártárs egyszer játszadozott a laptopján a Parlamentben, egyszer meg verssorokat elemzett, szóval nem ismeretlen itt a V'bőrön...)

Szerencsére Szabó Zoltán roppant képzett és művelt ember (okleveles matematikus!), így kirakta nekünk a kirakhatatlan kirakóst, megfejtette nekünk a nemzetközi terrorizmus kusza összefüggéseit.


"A terrorizmus nemzetközi voltára az IRA, az ETA, valamint a Hamasz működése elegendő példa. A most folyó nyomozás - amelynek során leleplezték a Magyarok Nyilai terrorszervezet több tagját - bizonyára kiterjed arra is, hogy van-e a szervezetnek kapcsolata a külföldön működő terroristákkal.

A terrorszervezetekenek - amelyek civil, vagy legalábbis fegyvertelen emberek tömegei ellen indítanak támadásokat céljaik elérése érdekében - sajátos működési modelljük van: létezik egy katonai szárnyuk, egy mozgalmi szárnyuk, illetve egy legális, vagy a legalitás határait súroló politikai párt, amely támogatja őket."
 

Szabó ezek hazai analógiáját kutatva megjegyezte: a közelmúltban Szegeden együttműködési megállapodást kötött a Jobbik, a Magyar Gárda és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), s ezen eseményen jelen volt Budaházy György is. A baloldali politikus szerint így már össze is áll a kép, hiszen ebben a szervezkedésben a Magyarok Nyilai képviselik a katonai, a Jobbik a politikai, míg a HVIM a mozgalmi szárnyat. Ennek bizonyítékául jelezte azt a sajtóértesülést is, miszerint az említettek már megkezdték az előkészületeket Budaházy György "kiszabadítására", egy hatalmas demonstráció képében. 


"Az elmondottak igazolására további árulkodó jel, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke az európai parlamenti szavazás éjszakáján elszólta magát. A vezető ugyanis az erőviszonyok érzékeltetésére azt találta mondani, hogy ez olyan volt, mintha palesztin parittyákkal akartak volna harcolni izraeli helikopterek ellen. Ez legalábbis eszmei közösséget sejtet a Hamasszal.

Ha esetleg beigazolódik a nemzetközi terrorizmussal fenntartott kapcsolat, akkor könnyebben megmagyarázható az az anyagi háttér, amely a legutóbbi kampányban a Jobbik rendelkezésére állt: érthetővé válik, honnan volt anyagi fedezet a rengeteg szórólapra, óriásplakátra.

Ideje, hogy a Fidesz stratégái komolyan vegyék ezt a figyelmeztetést, mikor együttműködnek a Jobbikkal, vagy kettős beszédet folytatnak. Gondolkodjanak el, kik azok, akikkel kommunikációs szinten együttműködnek, hogy együttműködésük érdekében áll-e az országnak. Ha ez esetleg nem érdekli őket, legalább azon kéne elmélkedniük, hogy a Fidesznek érdekében áll-e."


Nagyon nagy spíler ez a Szabó Z.!  
A legkeményebb idegzetű olvasóinknak ajánljuk videón megtekinteni a sajtótájékoztatót!

Íme, a megfejtés, összefoglalva:
Budaházy -> Magyarok Nyilai -> Hamasz -> Jobbik -> Fidesz

Persze, amikor szoci politikusokat visznek rabosítani vagy kerülnek előzetesbe, akkor "megilleti őket az ártatlanság védelme" (copyright by Budai Betti), de Budaházy droid még alig érkezett meg a szombathelyi börtönbe, az MSZP máris előáll a kurva nagy megfejtéseivel.

A Budaházy-Magyarok Nyilai ügyben jó lenne, ha mindenki kussolna, amíg nincs a bíróság előtt az ügy. Olvastuk tegnap, hogy ezek nem tisztelnek sem embert, sem törvényt. Mint ahogy kiderült a bíróságon, Tomcat sem volt bombagyáros, hiába harsogták ezt hetekig.

Másrészt, simán el tudom képzelni Budaházyról, hogy volt olyan hülye, hogy politikusok házára lövöldözött meg dobot Molotov koktélt. Budaházy már a 2002-es hídfoglaláskor sem volt komplett, félek, szegény teljesen eldurvult a sötét-sanyarú Gyurcsány-korszakban.
Nehezen tudom elképzelni, hogy alapos indok nélkül valakit meggyanúsítson a főügyészség "állami szerv kényszerítése céljából fegyverrel kapcsolatos, közveszélyt okozó bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekménnyel", valamint "robbanóanyag és robbantószer készítésével elkövetett robbanóanyaggal visszaélés bűntettével", és ezeken túl még kétrendbeli emberölés előkészületével.

Koholt vádnak ez már too much ...

Szóval a Jobbik és a Magyar Gárda is kussoljon, és ne nyilatkozzon olyat, hogy "Budaházy György őrizetbe vétele előtt értetlenül áll a Magyar Gárda. A nemzeti tábor emblematikus figurájával szembeni újabb eljárás nagyon súlyos vádakból áll. Mind a terrorcselekmény mind az emberölés előkészülete olyan bűntett, melyet vele kapcsolatban elképzelhetetlennek tartunk. Vajon a cél ismét a nemzeti táborba tartozók megfélemlítése, az ötvenes évek „csengőfrászának” felelevenítése?"

Viszont az ilyen ostoba nyilatkozatok tudják villámgyorsan 10% alá vinni a támogatottságot, tisztelt Jobbik. Nem tanultak a Fidesz hibáiból? Nem kell mindig pofázni meg nyilatkozni! Néha a hallgatás sokkal többet ér ... 

Sajnos, ez egy szerencsétlen ország, nekünk még rendes terrorszervezet sem jutott, csak az ilyen Budaházy meg Magyarok Nyilai féle kispöcsök ... akik, húha, elégettek pár lábtörlőt, meg belőttek egy üres házba! Te atyaég, micsoda kőkemény terroristák!!! Még az Al-Kaida is elismerően csettintett ...

Az opciók, szerintem:
a, Nincs semmiféle Magyarok Nyilai, egész egy titkosszolgálati titkos akció. Minden vád Budaházy & tsa. ellen koholt. 

b,  Budaházy és Magyarok Nyilai valóban elkövették ezeket a bűncselekményeket, melyről pontosan tudtak mindent a nyomozati szervek, de felsőbb utasításra, politikai okokból nem siették el a letartóztatásukat.

c, Budaházy és Magyarok Nyilai valóban elkövették ezeket a bűncselekményeket, melyet hosszas nyomozás után mostanra sikerült feltárniuk a hatóságoknak és gyűlt össze elegendő bizonyíték a letartóztatásához.

Ki tudja mi az igazság?
Az igazság úgyis mindig odaát van ...

 

Címkék: politika mszp rendőrség jobbik abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr411201141

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kötöttségek nélkül 2009.06.25. 17:47:21

A Jobbik az új SZDSZHa te voltál valaha az ügyeletes botrányhős, de már rég elfeledett mindenki, viszont minden vágyad visszakerülni a rivaldafénybe (és nem vagy nő, hogy ehhez elég elég legyen egy-két villantás), nem tehetsz mást, mint hogy valami nagyon…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

f.m.j. 2009.06.23. 14:25:30

@zero:

Gondolom miután megállt a ház elött a fekete kocsi, becsengettek... oszt vitték a jóembert az Andrássy út 60-ba...

Potyoló 2009.06.23. 14:25:47

Szerintem Budaházyt (csakúgy mint Dósa Istvánt vagy a Magyarok Nyilait) az NBH mozgatja. Céljuk nem más, mint figyelemelterelés, hogy a balhéikkal foglalkozzon a média s a közbeszéd, és ne a gazdasággal, vagy a kormány teljesítményével.

f.m.j. 2009.06.23. 14:26:09

ja, és aztán már összerezzentek akkor is, ha hívatlan vendég jött

PublicEnemy 2009.06.23. 14:26:20

@Seduxen: :) Igen,egy Virág elvtársra gondoltam!Te meglepődnél rajta?Én nem.

Először azt hittem,hogy rosszul hallok.Gondoltam ennyire nem lehet sötét egy szóvivő,hogy összekeveri a szezont a fazonnal,vagy esetleg csak nyelvbotlás...de ismét tévedtem,ez tényleg ennyire hülye!:(
Na meg,amikor Gyurcival eljátszotta a Szupermen és Jane-t.....Oscar-díjas alakítás volt!:)

mind2 (törölt) 2009.06.23. 14:27:10

@zero: amikor éjjel aludt a család, és te klottgatyában voltál, egyszer csak csngettek. MINDIG éjjel. És jöttek fekete bőrkabátos, fekete kalapos emberek, revolverrel a kabát alatt, és felsorakoztatták a családot, Téged pedig szépen elvittek egy besötétített ablakú autóval. A 'la 40-es évek vége , 50-es évek, Rákosi korszak. És a félelem, hogy a csengő egyszer nálatok szól.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.23. 14:27:28

@zero: há' tudod amikor hajnalban jött a csendőrség az emberekért. Ez a szóhasználat onnan ered.

Grafithuszar 2009.06.23. 14:28:20

a, Szerintem ez a legvalószínűbb. Abban szinte teljesen biztos vagyok hogy Magyarok Nyilai = NBH.
Budaházy egy idióta épp ezért is nem nézem ki belőle hogy 2-3 éven keresztül ezt hiba nélkül csinálta volna.
A másik dolog, hogy nagyon tomcat feelingem van. Ott ugyanis egy zsák cukorra mondták hogy robbanószer, a tárgyaláson meg hülyét csináltak tomcaték a kirendelt "rendőrségi szakértőből" asszem a tárgyalás végére már be sem jött, a "szakértő" sőt már ő sem álította hogy robbanószer....


b, Ez nem teljesen kizárt, lehet hogy ez volt de nem valószínű....

c, Ez szinte teljsen kizárt. Az egész nyomozati hatóság cask akkor legény a gáton ha az átlagembert kell baszogatni. Amúgy egy idióta banda az egész... lásd UD Zrt ügy ahol a "Mac könyvtárat" "MEH könyvtárnak" gondolták, és ebből azt vonták le hogy az UD informatikusai a Miniszterelnöki hivatal gépeiben kotornak, pedig csak az egyik Apple Mac gépre kerestek valamit...

f.m.j. 2009.06.23. 14:29:14

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

később meg az ÁVO, ÁVH, a cél meg ua. volt mindkét korszakban (Andrássy 60.)
ezt a módszert mki megőrizte...

f.m.j. 2009.06.23. 14:30:45

@Grafithuszar:

van egy ismerősöm, börtönőr, ő mondta, hogy nemsokára szállítják hozzájuk a Magyarok Nyilait, majd kikérdezem :)

f.m.j. 2009.06.23. 14:31:48

ja, mert én eddig a létezésükben sem hittem

mind2 (törölt) 2009.06.23. 14:31:55

@fmj: olyannyira, hogy Kádár alatt sokszor éjjel rántottak be katonának egyeseket. Jött éjjel a dzsip, puszi gyerekeknek- asszonynak, aztán már ott sem voltál... Legfeljebb 1- 2 hónap múlva hazaengedtek...bizony, emlékszem rá kisgyerekként :(

mind2 (törölt) 2009.06.23. 14:33:14

@fmj: Budaházyt Szombathelyre vitték Pestről ...

ketroot 2009.06.23. 14:34:13

Egy lapon emlegetni az IRA-t, Hamaszt, meg az ETA-t a Magyarok Nyilaival. Gratulálok!

Azt azért megnézném, mi lett volna itt, ha a MNy is annyira és úgy tevékenykedik, mint a felsorolt szervezetek... Kabaré.

f.m.j. 2009.06.23. 14:36:26

@mind2:

azt nem tudom, de a 4, vagy 5 magyarok nyilaiba tartózó emberek csoportjával elvileg foh találkozni ez az ismerősöm, de vigyázok is, mert lehet, hogy baj lesz... mindazon által én nem hiszek ebbe a terror-mesébe, olyan komolytalan ez az egész...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.06.23. 14:41:41

Végülis, haOrbán maga Horthy, Vona Gábor az új Hitler, a Magyar Gárda a Waffen SS, akkor Budaházy is lehet Hamaszos nem?
Ez a hír abszolút beleillik a libsik képzeletvilágába...


@DexterMorgan78/Séfbácsi: Budaházy az a fajta "bátor", aki mindig annyit kockáztat, hogy mártír lehessen, de túl nagy baja sose legyen. Ráadásul az a fajta aki mindent feláldozna azért, hogy őt sajnálják.
Én nagyon nem bírom. Nem más mint egy nemzeti radikális celeb.

mind2 (törölt) 2009.06.23. 14:43:55

@fmj: komolytalan hát. Lehet, B. kicsit begőzölős fajta, de azt nagyon jól tudta évek óta, hogy figyelik. Lehallgatják, net..stb. Nos, ezek fényében mit vernek rá ?
Milyen bizonyítékok alapján ? Hacsak nem az van, hogy a MNy tényleg tégla a Budaházy féle körökben, és felvehettek vele történő beszélgetést. Bár már egy ilyet is simán lehet hamisítani.
Amire még gondolok az az, hogy a Szombathelyre szállítása is azért történt, mert " nem akarták " hogy Pesten kiszabadító mozgalom induljon...
Szerintem meg a regnálóknak az lenne jó, ha a Jobbik és a Gárda ráugornának a témára.... na ez tényleg hiba lenne, mert Budaházy a csali. Márpedig egy nemsokára parlamentközeli pártnak nem tenne jót egy ilyen csapdába ugrás..

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.06.23. 14:44:41

A kora középkorban az emberek foglalkozásuk után kaptak családi nevet. Csakhogy ez a szabó elszabta a nadrágot, ezért illik rá a csúfnév, u.m- kecske!! Elnézést kérek a normális Szabóktól!- de ez az ember egy idióta!

kovego 2009.06.23. 14:46:40

@DexterMorgan78/Séfbácsi: bettikének szuvenír joga, hogy mit mond :-)

mind2 (törölt) 2009.06.23. 14:48:03

@TaTa86.:
Budaházy az a fajta "bátor", aki mindig annyit kockáztat, hogy mártír lehessen, de túl nagy baja sose legyen. Ráadásul az a fajta aki mindent feláldozna azért, hogy őt sajnálják.
Én nagyon nem bírom. Nem más mint egy nemzeti radikális celeb. - írod

Hú, ezt én így nem tudtam volna megfogalmazni. De tökéletesen egyetértek veled :) Mindig éreztem vele kapcsolatban egy patikamérleget, hogy addig megy el, amíg az ügyvédek még ki tudják rántani..
Nem tiszta nekem a fickó, de ez csak a már sokat emlegetett női megérzésem :)

kovego 2009.06.23. 14:55:05

ez az egész megint csak egy újabb figyelem elterelés!

Kartal (rezervált) 2009.06.23. 15:00:51

A levezetés és a bizonyítás egyszerűen zseniális. Igaz, hogy a három pártból egyedül a Jobbik tudott elszámolni a kampányra költött pénzekkel, de ez nem zavarja a kombinálásban a t. politikust. Igaz, hogy a Fidesz egyértelműen elhatárolódik a Jobbiktól, de ez sem zavaró tényező. A nyilatkozat tulajdonképpen iskolapéldája a tények makacs figyelmen kívül hagyásával elkövetett alaptalan vádaskodásnak, és ez a kormányoldalról senkit nem zavar! Gratulálok hozzá!

A negyedik opció szerintem, hogy Budaházy és a titkosszolgálatok egymástól függetlenül ténykedtek, és most az egészet az előbbi nyakába varrják.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.23. 15:01:00

@PublicEnemy: ugyan ez nem a subba, de azért azt megkérdezném, hogy volt -e már bettike kapcsán, hogy blokkolnám?

ha nem, akkor blokkolnám! :))

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.06.23. 15:03:00

"eszmei közösséget sejtet"

ez így jó volt mára....

Az EREDETI 2009.06.23. 15:03:36

Be lehet szerezni legálisan azt amit szabó beszedett? :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.23. 15:06:00

@Seduxen:
Te kis perverz, megint elájulna és ott lennél mint operett Ferenc:)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.23. 15:10:21

Na egyébként meg mennyi alapja volt a szlovák terroristáknak, és ne felejtsük el azt suépen megrendezett, számomra az utóbbi évek egyik leggyomorforgatóbb geci undorító színielőadását amit Ágybavizelős Operett Ferenc ex- miniszterelnök adott elő 2006 március 15-én, amikor terrorveszélyre hivatkozva feldíszitették a Nemzeti Múzeum Tümpanonját (Bettike szerint Pantomimját) kommandósokkal.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.06.23. 15:11:17

Szerintem B.
Ők követték el, és a zsaruk végig tudtak róla (akár még az előkészületekről is. Meglepődnék, ha Budaházy nem lett volna 24/7 megfigyelés alatt az elmúlt kb. 2 évben)
A megfelelő emberek meg - gondolom - sajnálkoztak rajta, hogy senkit sem sikerült kinyírniuk ezeknek a balfékeknek, az lett volna csak az igazi. Gondolom, erre vártak, de aztán belátták, hogy ezek a reménytelen hülyék az életben nem fognak tudni elkövetni egy rendes terrorakciót sem.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.23. 15:14:08

@Az EREDETI:

Persze, 10-20 év masszív szipuzás, nála a jelek szerint bevált :o)

TristanSXT 2009.06.23. 15:23:24

Egyszer valaki azt mondta nekem: a Fidesz nagyon ért ahhoz, hogy miközben az ellenfele hülyeségeket csinál, ne szakítsa félbe.

Lehet, pont egy "Hát ez hülye, nem is kommentálom" hozzáállás segítene teljesen lehúzni az MSZP-t (a visszabugyogás veszélye még megvan).

TristanSXT 2009.06.23. 15:25:15

Szerintem a Magyarok Nyilai a kevésbé valóságos dolgok közé tartozik, valahol a jeti és a mumus között félúton.

reKorrekt 2009.06.23. 15:27:19

A drazsé+veres+hírtv ügy óta ugyan ki a f@szom hiszi azt el nekik, hogy nem koholt vádat és bizonyítékok szerepelnek az ügyben?
- Szasz Tibikém!
- Szevasz Jancsi, mizujs?
- Te figyelj már, ezzel a Budaházyval már tököm tele van, nem tudnánk eltüntetni a valahogy a színről?
- Hülye vagy Janókám?! A hírtv-s bemártást is elbaszta a sok amatőr... vagy te ismersz valami tutisrácot aki bevállalná mondjuk 5 milláért?
- Tibuskám, hát amúgy hívtalak volna? Ha az új bizonyítékelhelyezőnk beválik, akár használhatjuk majd a Torockaynál is...
- Tuti vagy, ezért szeretlek, mert mindent el tudsz intézni. Csörögj ha kész van az embered és küldöm a kommandósokat...
- Köszi Tibó. Család hogy van? ...

Salvia Divinorum (törölt) 2009.06.23. 15:30:04

Tisztelt Szabó Z. Úr!
Az IRA még 2005-ben letette a fegyvert.

Tündér_Lala 2009.06.23. 15:31:24

@zero:
Az ötvenes években nem volt autó magánkézben (kivétel orvosok). Az AVH mindig éjszaka jött az emberekért, mert akkor otthon voltak. Ha a kihalt utcán autómotor zaja hallatszott, pláne ha csengettek a házba, mindenki frászt kapott, hogy kiért jöttek és nem-e értem. Innen ered a kifejezés - csengőfrász -, mai ésszel alig felfogható.

Plutonic 2009.06.23. 15:39:43

Sziasztok ismét! :)
Én akkor sem lennék képes ekkora teóriát összehozni, ha fizetnének érte!
De tudja fene, talán nem esnék kétségbe, ha igaz lenne.

elfelejtette 2009.06.23. 15:40:17

Szabó Zoltán egy oktatási bizottságba oltott nemzetbiztonsági Puma!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.23. 15:44:22

Nekem csak annyi lenne a kérésem, hogy olyat lehet, hogy Budai (bugyik) Betti és Borovszky Tímea 69-ben, miközben a vastagbőrős kompánia bevállalósabb része, sorbanállva ass to mouth, majd facebukkake?

belzebubó 2009.06.23. 15:44:36

Csengőfrász,padlásseprés,foxi-maxi van még egy pár kommancs főnév,ebben jók voltak.

Kartal (rezervált) 2009.06.23. 15:49:29

És azt hozzá sem tettem, hogy mindezt egy olyan párt székében ülve mondja, melynek elődje köztudottan olyan nemzetközi terroristákat bújtatott, mint Carlos...

borsikm 2009.06.23. 15:57:42

Kurvára elegem van a sok fanyalgóból.Ha ebben az országban csak 100 Budaházy-szerű figura lenne, aki hajlandó lenne annyi személyes kockázatot vállalni, mint ő, akkor ez a blog sohasem jött volna létre, mert nem lenne miről írnia. Hogy mást ne mondjak, pl. már 2002-ben újraszámolták volna a szavazatokat.

Igen, BGY pontosan mindig addig megy el az akcióival, hogy nehéz legyen ráhúzni jogilag valami komolyabbat. Ha pl. Orbán csak egyszer is feleilyen messze el mert volna menni, az SZ. Zoltánokra, Draskovicsokra már rég rárohadt volna a műanyag lakat.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.23. 16:03:10

@borsikm:

"Hogy mást ne mondjak, pl. már 2002-ben újraszámolták volna a szavazatokat."

Ja, meg ha 1994-ben ha Horn Gyula nem rohan bele a kamionba ...

Komolyan azt hiszed, hogy szervezetten, több ezer szavazókörben, több ezer ember részvételével meghamisították az eredményt, és soha, senkinek nem járt el a szája, nem adta el a sztorit?

PublicEnemy 2009.06.23. 16:03:11

@Seduxen: Ja,én is sunáznám!:))))

Pedig a szóvivői állásinterjún eltalálta a helyes választ,amely így szólt:

22. "Kérem egészítse ki a következő mondatot! Az MSZP képviselőket megilleti az ártatlanság ......!"

A. védelme
B. vélelme
C. jöhet a szereposztó dívány

Igen,a helyes válasz a "C."!De ezt egy sajtó tájékoztatón ugyebár nem mondhatta!

martonx 2009.06.23. 16:05:02

A.) vagy B.) lehet a megfejtés. Ismerve a hazaiak "profizmusát" és előéletét (kommunizmus), mégis inkább az A.)-ra szavazok.

K.Jani 2009.06.23. 16:08:56

KENYÉR ÉS CIRKUSZ!! van egy bekatant csekélyértelmű szerencsétlen. ő a vádlott. és van egy bekatant csekélyértelmű hazaáruló. ő a vádló.
valójában, engem már csak az érdekel, hogy a lakosság hány százaléka hiszi el az ilyeneket.

_andris 2009.06.23. 16:13:23

Amikor megjelent a hír az országos médiában, hogy a Jobbik Szegeden tanácskozott nemzeti radikális szervezetekkel, akkor sejtettem, hogy erre valami ilyesmi lesz a válasz a hatalom részéről, ezt a labdát le fogják csapni. Nem nyilatkoztak semmi átütőt (legalább is nem hallottam), hanem néhány nappal később letartóztatták Budaházyt, és akkor lehet nyilatkozgatni, hogy a Jobbik egy terroristával (TERRORISTÁVAL!) tárgyalt. Mindazonáltal lehet, hogy már korábban felderítették a kapcsolatot, de az is elképzelhető, hogy kamu az egész, vagy szándékos félreértés és túlzás. Addig is amíg B. bent van, és nem mentik fel, fel tudják használni aJobbik elleni kampányban. Annyi valótlanságot és ferdítést hallottunk már a hivatalos szervektől, Draskovicstól és társaitól, hogy nem igazán bízok abban, hogy manipulációs szándék nélkül, egyszerűen elkaptak valakit.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.06.23. 16:18:41

höhö, visszájára fordított ország, nálunk az okleveles matematikus a terrorista elhárító, felismerő, és leküzdő... a kommandósok mikor mennek tanítani?
Ha legalább azt az egyetlen egy, de nagyon igaz közhelyet betartanák, hogy cipész maradjon a kaptafánál, máris sokkal jobb lenne, és sokkal kisebb butaságokat mondanának...
Jó lesz vigyázni, a náczi címke mellé hamarosan megkapjuk a potenciális terrorista jelzőt is:)
Aztán drazsé akkor ránk küldi az összes okleveles matematikaterroristaelhárítót.

fraki 2009.06.23. 16:19:34

„Budaházy -> Magyarok Nyilai -> Hamasz -> Jobbik ->”

A Budaházytól a Jobbikig nálam működik a lánc.

borsikm 2009.06.23. 16:23:54

@zero: Azt hittem, ennél azért kicsit jobban képben vagy:

"Az elnök rámutatott: a szocialista párt 2002 óta erejét meghaladó kísérletet tesz arra, hogy versenyben maradjon a jobboldal egységességével szemben. Így míg 2002-ben csalással nyerték meg a választásokat, 2006-ban úgy sikerült megismételniük a választási sikert, hogy meg kellett akadályozniuk, hogy kiderüljön: mekkora az állami háztartási hiány és az ország adóssága. A 2006 őszén történtek után pedig kijelenthető: a jobboldalon továbbra is egységre van szükség, mert ezt a kormány csak a demokrácián túli erőszakkal képes fenntartani a hatalmát. Ha a jobboldal teljesíteni akarja a küldetését, akkor együtt kell maradnia - jelentette ki Orbán Viktor.
"

fidesz.sopron.hu/article.php?id=12363

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.23. 16:25:17

@borsikm:

ebben hol van benne hogy a 2002-es eredmény hamis?
100 000 szavauatot meghamisítani nem egyszerű ...:))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.23. 16:27:07

@_andris:

mellesleg egy 15%-ot elért pártnak lehetne annyi esze, hogy Betyársereg meg ilyen idiótákkal (Budaházy, Torozczky)nem ül le egy asztalhoz ...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.06.23. 16:33:18

@borsikm: nem hiszem el, hogy elhiszed viktor egyetlen szavát is.. hogy csak az utolsó dolgot említsem, a képviselői költségtérités eltörléséről történt egyhangú, és sikeres szavazás... Ha velünk lenne, most kellett volna kivonulniuk, ahogy szoktak, mert ezt valóban anép fizeti meg..ahogy drága vitya állandóan szajkózza, nyugodj bele, ő is ugyanakkora szar tolvaj,mint bármelyik, csak most az ellenzéki szerepe miatt ő a nyerő..de már nem sokáig.
A mai politikai "elitben" egyetlen tisztességes, a nép javát akaró szarházi sincs.
Ja, és a poszthoz, azé nekem van sejtésem, kinek erősebb az izraeli kapcsolata, Toroczkaynak, vagy az szdsz-nek, esetleg az mszp-nek?
És ki a terrorista? Szerintem az a terrorista, aki eladja az országot, kizsigereli az embereket, okafogyottá tesz egy 5 milliárdos népszavazást, és az általa megszavazott adótörvényeket kijátszva, cipruson bejegyzett cégei vannak? Amik nem offsór cégek, természetesen.
Ha létezik ilyen,akkor ez a gazdasági terrorizmus, talán ez ellen kéne fellépni...

borsikm 2009.06.23. 16:36:47

@zero: vazze. Nem tudom hány éves voltál akkor, nem tudom olvastál-e demokratát, hallgattál-e pannon rádiót, néztél-e hírtévét. Mindegyikben heteken keresztül olvashattunk a legkülönbözőbb gyanús esetekről, ezek visszakereshetőek. De ha szerinted Orbán azon kijelentése, amit egyébként pár hónappal azelőtt Kövér is kimondott, hogy a 2002-es választásokat csalással nyerték meg, nem jelenti értelemszerűen azt is, hogy az eredmény hamis, akkor nem tudom, mit kéne még felhozzak.

Mellesleg itt ugye a listás szavazatokról beszélünk. Hány szavazókör is van az országban, szavazókörönként hány szavazatot kell meghamisítani?

Meg fogsz lepődni...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.06.23. 16:38:39

Az elmondottak igazolására további árulkodó jel, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke az európai parlamenti szavazás éjszakáján elszólta magát. A vezető ugyanis az erőviszonyok érzékeltetésére azt találta mondani, hogy ez olyan volt, mintha palesztin parittyákkal akartak volna harcolni izraeli helikopterek ellen. Ez legalábbis eszmei közösséget sejtet a Hamasszal.


Valaki szólhatna ennek az értelmi nyomoréknak, hogy ebben a korban már nem zabálunk vacsorára 2 púpos tányér csülkös bablevest, mert ilyen hagymázos rémálmaink lesznek:)

Aztán arra ébredünk, hogy a hamasz tagok az alkaidás, és palesztin, meg ira, eta csoportokkal együtt palesztin parittyákkal lőnek ránk..:)

borsikm 2009.06.23. 16:39:23

Bocsánat, természetesen hírtv akkor még nem volt. Sajnos.

Naumov 2009.06.23. 16:48:09

Szocialistáéknál mostanában nagyon beindultak az agytrösztök
Múltkorjában asszem Török "először elkobozzuk a vagyonát, aztán megbeszéljük meddig ül börtönben" Zsoltnak sikerült valami Morvai Krisztina - Rózsa-Flores Eduardo - Orbán Viktor tengelyt felvázolni, most Szabó "Bazmeg" Zoltán helyezte még magasabbra a lécet. De remélem valahogy a katolikus egyházat is sikerül majd beleintegrálni az elméletbe, mert anélkül azért nem az igazi.

tudi 2009.06.23. 16:56:40

Ezen is jót nevettem, szerintem Zoli próbálkozhatna Kennedy gyilkosság megfejtésével hátha beletrafáll.
Amúgy szerény véleményem az, hogy a MNy egy kamú az NBH-nál létezzett csak most ráhúzták néhány szerencsétlen flótásra az egészet. Avagy tényleg a 2. lehetőség és a hatóság tudott erről, de vártak vele egy alkalmas időpontig.
Amúgy tényleg, ha ebben merült ki a MNy tevékenysége, akkor ez tényleg veszélyes terrorszervezet csodálom miért nicsen itt 1000000 amerikai katona, hogy felszámolja a terrorizmust, Afganisztán ehhez képest lakótelepi játszótér akkor.

borsikm 2009.06.23. 17:12:00

Amiért mégis eszembe jutott a hírtévé, az Bácsics Gyula volt, illetve a vele készült Célpont-riport, amiben a 2002-es láncszavazásokról vallott. Meg a szánalmas hazudozás, hogy Bácsics nem is volt mszp-s...

Roxvox 2009.06.23. 19:50:00

Figyelemelterelő Nobel-díj Budaházy György feltalálójának, nekünk mindíg is kifinomúlt érzékünk volt a bolhából elefánt csináláshoz - Hungarikum.
Ebben az országban folyamatosan túlfoglalkoztatottság van szarkeverőkből, a sok lényegtelen részlet között elsikkad a lényeg.

Marcellusca 2009.06.23. 20:05:14

Azé' ne vegyük mán egy kalap alá a terrorizmust (Budaházy, magyarok nyulai, ...) a maffiával (maszopos előzetesek és rabosítottak)! :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.23. 20:17:35

@ketroot:

Még a végén jól megsértődik valamelyik, aztán megnézhetjük magunkat. :) Vagy inkább :(

Marcellusca 2009.06.23. 20:24:46

@zero: BB-t ne báncsátok! xD

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.23. 20:36:38

Kérem szépen hihetetlen dolgok történtek Újhelyi István ma a bíróságon nem emlékezett hogy hogy történtek a cusi féle Fib-es ál civil alapítványok fininszírozása, mennyire életszerű sztori ez ugye?? Amikor már a botrány kirobbanása előtt mindenki tudott a dologról (lásd gyurcsány kiszólása hogy a töke tele van a cusi féle pályázatokkal egy nagy mszp-s vacsival egybekötött dzsemborin:)), ó jaj Pistike csak nehogy kifújjon a szél egy hangfelvételt amint cusival egyezkedsz egy két millió forint elköltéséről, vagy netalántán egy e-mailezés az adott témában, ne aggódj el fog jönni a te időd is:)

Viktus 2009.06.23. 20:40:31

Budaházy egy érdekes témakör alapvetően szerintem két opció van az esetében:

1. jó üzletember, aki ezt a nemzeti bizniszt a maximumra pörgette ...

2. tényleg annyira hülye, de mellesleg beütött neki a nemzetis biznyisz

A lényeg, hogy minden tevékenységével áttételesen a szocik érdekeit szolgálta. Főleg , mikor a teljesen értelmetlenné vált rajolásokat folytatta pár tucat emberrel is, amelyek tényleg a céltalan erőszakba fulladtak.

Marcellusca 2009.06.23. 20:43:22

@borsikm: Ja, ja! És mindezt úgy, hogy a fityisz volt hatalmon. Hehehe! Ne légy nevetséges!
Mindezt elhiszed (amiről azóta sincs semmi visszhang), mert a Viktorka mondta?

picur3ka 2009.06.23. 20:43:59

Sokat irtatok mama. A cirkusz fokozodik.

Ket kis nagyika a piacon megmondta egymasnak: csak a Jobbikra erdemes szavazni.

Miert? Mert Hamasz ugynok mindketto, en tudom, semmi koze ennek ahhoz, hogy a politikusok lopkodnak es miegymas, terrorszervezet, az van. Az emlitett holgyek egyike, Mariska neni, szemelyes baratja volt Oszamanak kulonben. S Vona az unokaja, Budahazy meg a veje es leszarjak rendesen, mit mondott SzZ.

picur3ka 2009.06.23. 20:47:07

'Oktatási és kutatási bizottság elnöke'

Ez olyan vicc pozicio mint a nepjoleti vagy igaszsagugyi miniszter.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.23. 21:21:34

majd pont a csoró parittyás hamasz fogja támogatni a Jobbikot, aha.
"Nehezen tudom elképzelni,"
zero, te ezekből nem nézed ki?
én simán, ezek akkora *-ok. most mi a különbség tomket bombái között? közelednek a választások, hamarosan Toroczkait népirtással fogják vádolni.

doberman 2009.06.23. 21:39:11

Hú, baze!

Még Szabó zotyának is osztottak feladatot ebben a kis játékban?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.23. 22:39:32

etzt láttátok már?
Buda értelmes gyerek, én is azt hittem egy paraszt mert a napló mindig olyan jeleneteket vágott be, de nem
www.youtube.com/watch?v=OEX3OVLadrU

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.23. 22:42:15

@Salvia Divinorum: de mintha most újra felvette volna, vhol hallottam félfüllel

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.23. 22:48:04

@ostoba 8o: érdekes ez a fidesz.
az ország sorsa nem elég fontos ahhoz h azonnal cselekedjenek, Für Lajos mondta: diktatúrát nem lehet szép szavakkal leváltani, csakis diktatórikusan.

beleszolok 2009.06.24. 01:05:51

@bonabear: Halkan jegyezném meg, hogy senkit ne zavarjak, hogy nem Malacka hívott segítséget halkan, hanem Micimackó, amikor eltört alatta az ág. :)

borsikm 2009.06.24. 10:28:33

@Marcellusca: Sajnos a világ bonyolultabb annál, mint azt a hozzád hasonlóak szeretnék.

Tény 1: A választások után számolatlanul jelentek meg cikkek, voltak olvashatóak beszámolók választási bizottsági tagoktól, szavazatszámlálóktól a legkülönfélébb visszaélésekról.
Tény 2: Többen is szorgalmazták a szavazatok újraszámlálását, ám az MSZP valamiért szökségesnek tartotta az egyébként az európai 3-10 éves gyakorlat helyett nálunk 3 hónapban előírt (!) határidőt betartani a szavazatok megsemmísitésére. (nézz utána, ki hozta ezt a törvényt, meg fogsz lepődni)
Tény 3: A választások után Pintér is elrendelhette volna a szavazatok újraszámlálását, nem tette meg. Pintér azóta (meg nyilván már akkor is) jó viszonyt ápol szoci körökkel. Ennek magyarázatát, már hogy miképpen lehetett ő belügyminiszter, ne tőlem várd.
Tény 4: Bácsics Gyula a Célpont riportjában felfedte, hogyan láncszavaztattak a szocik. Érdemi cáfolat nem volt, jogi vizsgálat nem volt, ellenben azt pl. tudjuk, hogy 9000 szavazókörben találtak üres borítékot.
Tény 5: Évekkel később Kövér László, majd Orbán Viktor is tényként beszél a 2002-es csalásokról, továbbá egy évvel a választások után egy "véletlenül nem publikált" OVB-határozat is szólt arról, hogy voltak csalások. Hogy Orbánnak és Kövérnek miért csak évekkel le a tantusz, mikor teljesen nyilvánvaló volt, hogy búzlik a dolog, na ezt szintén ne tőlem kérdezd.

Ha te pedig elhiszed, hogy mindez azért hülyeség, mert nem volt visszhangja (amúgy volt, csak veled ellentétben én figyeltem), akkor nem én vagyok a nevetséges.

pógárjenő 2009.06.24. 10:48:58

Volt zoltán efftással egy vidió ahun turkál a porszivóban oszt utána megeszi.....de nem találom azzistennek se! Ennyi a mi szabó efftásunk!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.24. 11:27:38

@pógárjenő:
Nem értelek én téged, ebből is látszik hogy alapos, körültekintő és minőségellenőrnek sem utolsó.)

pógárjenő 2009.06.24. 11:30:37

@DexterMorgan78/Séfbácsi: NA ITTEN VAN MÉG EGY FINCSI EFFTÁSAK MEDDIG LEHET NYALNI.....MÁMINT MÉLYSÉGILEG, CSONTÍG?

Bajnai Gordon megerősítette, hogy a Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott délelőtti megbeszélésükön szóba került a Jobbik térnyerése. Véleménye szerint a kormány úgy tud tenni az ügyben, hogy támogatja a holokauszt tagadását tiltó törvény elfogadását és szándékuk az is, hogy minden demokratikus párttal összefogva karanténba zárják a szélsőséges eszméket - számol be róla a 168 Óra.

BÓÓÓÓÓÁÁÁÁÁ!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.24. 11:36:54

@pógárjenő:
Elmondta a kötelezőt kordonka:) majd netannyau bácsi szépen megsimogatta a fejét:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.24. 11:42:43

@pógárjenő: le kell verni az ellenforradalmi tevékenységet, ezért, mi elvtársak, összefogunk a szocialista intézményeinkkel, hogy a fasiszta 56-os csőcselék oda kerüljön ahova való!: a kötélre!

pógárjenő 2009.06.24. 11:44:59

@DexterMorgan78/Séfbácsi: @tesz-vesz:

"Fel, fel, ti rabjai a földnek,
fel, fel, te éhes proletár!
A győzelem napjai jönnek,
rabságodnak vége már.
A múltat végképp eltörölni
rabszolgahad indulj velünk!
A föld fog sarkából kidőlni:
Semmik vagyunk, s minden leszünk!
Ez a harc lesz a végső,
csak összefogni hát!
és nemzetközivé lesz
holnapra a világ!"

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.24. 11:52:17

@pógárjenő:
ámen, izéé.. öö rohadt faszisták!

pagocs 2009.06.24. 13:59:40

Ez a Zotya gyerek biztosan nagyon fontosnak érzi magát, hogy egy ilyen kérdésben leküzdhetetlen felszólalási kényszere támadt. Ha csendben maradt volna...

derelyegrádi szellem 2009.06.24. 16:49:12

@pagocs:

.....csak véget ért az ikariam játék, gondolta mond is valamit.

Rögzítsük az utókor számára: Szabó Zoltán egy barom.

Szorgos Lajhár 2009.06.24. 18:05:06

@zero: Erről van szó. Vagy provokátor, akit remekül fel lehet mumusként használni, vagy pedig a hasznos idióta olyan mintapéldánya, hogy Lenin elvtárs sírva nyalja meg a 10 ujját. A világ minden politikai rendőrsége nagylexikon vastagságú aktákat vezet az efféle hőbörgő alakokról, akkor is, ha azok a rendőrség/titkosszolgálat kreatúrái. Budaházy provó voltának legfényesebb bizonyítéka az, hogy mindeddig megúszta súlyos LETÖLTENDŐ szabadságvesztés nélkül. Esetében nem arról van szó, hogy a független bíróság alaposan mérlegelte a vádhatóság által benyújtott bizonyítékokat, és végül a vádlott javára döntött, hanem inkább arról, hogy a) a bíróságnak előírták, felmentő vagy enyhe, felfüggesztett szv-t kiszabó ítélet legyen; b) a bíróság nincs beavatva, viszont a vád olyan gyenge lábakon áll, hogy nincs mit tenni, fel kell menteni, netán könnyen kifizethető pénzbírság. (Teccettek látni a tv-ben Budaházy szerény kis "vityillóját"?) Nekem azonban van egy olyan érzésem, hogy most nem fogja megúszni. Részben betöltötte küldetését, másrészt ha most is felmentik, futballhuligán szakiskolás híveinek is derengeni kezd, hogy itt valami nem kóser. Kérdés, mikor fogja belátni, hogy őt most bizony bedobták az oroszlánok elé, azok meg nem fogják úgy megkímélni, mint a bibliai Dánielt. Azaz el fogják meszelni, részben parasztvakítási céllal, részben hogy megszabaduljanak tőle.

Szorgos Lajhár 2009.06.24. 18:14:03

@Viktus: Üzletember, aki kihasználja a mutatkozókeresletet. Az értékeléseddel egyébként teljsen egyetértek.

derelyegrádi szellem 2009.06.24. 18:27:56

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

És mondták: Elvtárs, érted jöttünk, nem ellened! :-)

navera 2009.06.24. 18:38:25

A barmoktól én kérek elnézést!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.24. 18:47:31

@zero: de most mennyivel lenne jobb, ha semmi, de tényleg semmi se lett volna mikor kiderült hogy hazudott gyurcsány ösződön???
már így is röhögnek rajtunk a szocik, mert ők azt hitték felkötjük őket 90-ben, de akkor mennyire birka nép lenne, és mennyire lenéznének minket a szocik, ha semmi se lett volna őszöd után, ők mindent megtehetnek. most meg ők a harmadik erő.
www.youtube.com/watch?v=Oz21wK57gL4

ezt a videót mutattam egy amerikai srácnak, és mondta, h milyen cool, hogy ég a komcsik autója. meg hogy nem hagytuk magunkat. azért mégiscsak a víz az úr bakker

tulajdonképpen a forradalom (a rendszerváltás befejezése) a jobbikba transzformálódott, a jobbiknak meg annyi haszna, hogy nem engedik a fideszt ellustulni. ígért volna elszámoltatást a fidesz ha a nincs a jobbik? na ugye.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.24. 18:52:48

@Szorgos Lajhár: "Budaházy provó voltának legfényesebb bizonyítéka az, hogy mindeddig megúszta súlyos LETÖLTENDŐ szabadságvesztés nélkül"
igazad van tényleg áruló.
a sok komcsi se kapott komolyabb büntetést aki lopott ,princz gábort is zeneszóval felmentették, tomketet is, de azért Buda áruló, mert nem ítélték halálra, vayg életfogytigra (vayg 5 évre).
tudod mit? majd akkor elhiszem hogy áruló, ha én végeztem rajta egy poligráfos vizsgálatot, amin ez bebizonyosodik, de addig ne essen már ki a lábunk alatt a talaj. az egyszerűen lehetetlen, hogy senki se az aminek látszik! az már paranoia, hogy ebbe az országba egy derék ember sincs!
www.youtube.com/watch?v=OEX3OVLadrU&feature=related

Szorgos Lajhár 2009.06.24. 20:04:36

@tesz-vesz: Ha Budaházyt JOGERŐSEN valóban elítélik, akkor is ilyen nagy fiú leszel? Én készségesen beismerem, hogy tévedtem, amennyiben most is megússza LETÖLTENDŐ, SÚLYOS (>5 év) szabadságvesztéssel.

borsikm 2009.06.25. 16:08:01

Lajhár, állíásodat, miszert BGY provó, bizonyítanod kell. Ennek első lépése hogy szépen felsorolod, mik azok a cselekmények, amikért neki már rég a börtönben kellett volna megrohadnia. Előre szólok, hogy az alábbiak, bármennyire is szeretnéd, nem ilyen cselekmények:

1. Erzsébet híd lezárása
2. Szovjet címer leverése
3. "Én most elsétálok az operához/műpához/astoriához, mindenki tegyen belátása szerint" mondása
4. "Halál az izraeli vízágyúkra" mondása
5. Demszkyellenes tüntetésen részvétel
6. REndőröknek "mi az anyátokat képzeltek" mondása.

De biztos vannak még olyan cselekményei, amiről nem tudok, elvégre te voltál az, aki részt vettél a fenti megmozdulásokon, nem én. Úgyhogy hajrá!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.25. 16:25:46

@Szorgos Lajhár: én akkor is nagy fiúleszek, ha elítélik:) ugyanis én nemhogy molotov koktéllal dobálnám meg az mszp-s politikusok házainak sarkát, amikor senki sincs otthon(!), hanem felkötném aaz egész párt elitjét a lámpavasra.
szép napot.

vomit 2010.01.31. 13:46:53

@tesz-vesz: itt 1 ujabb szog ennek a furcsa vilagnak a koporsojaba.
hallga mit kantalnak a gyerekek, amitol bush majdnem elelvez
www.youtube.com/watch?v=jb1AgtnXDVs

süti beállítások módosítása