Skip to content


       Szűrés lista

A fővárosi vezetés sokadik csődje: a Margit híd felújítása

Mivel a 4-es metróval elsütöttek mindenfajta botrányt, amit csak lehetett, Demszky és csapata új játékot talált magának, amivel újra és újra megmutathatják nekünk, hogy totálisan alkalmatlanok lennének akár a kelenföldi resti vezetésére is ...

A Margit hidat 1876-ban adták át, a II. világháborúban felrobbantották. A háború után rohammunkában újjáépítették, és 1948-ben újra átadták. 1978-ben volt egy kis rekonstrukciós munka a hídon, de elmondható, hogy 60 éve nagyobb felújítás nem történt.
A 90-es évek végére a híd állapota nagy mértékben leromlott, a felújítása elkerülhetetlenné vált. Ne feledjük, a főpolgármester akkor is és most is a Demszky Gábor, immár 19 csodálatos éve!

Az üzemeltető, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) 2003-ban készült vizsgálata hivatalosan is megállapította, hogy a károsodások mértéke akkora, hogy javításuk - még a javasolt állagmegóvás elkészültével is - maximum 5-6 éves halasztást tűr el.

Nos ez az 5-6 éve eltelt, a Margit híd állapota pedig tovább romlott. A FKF májusi jelentése meg súlyosabb:
"A rohamosan romló műszaki állapotot fenntartási munkákkal már nem lehet konzerválni. A felújítási munkák további halasztása a károsodások előrehaladott állapota miatt rövid időn belül a híd forgalom előli lezárásához vagy balesetveszélyes helyzetek kialakulásához vezethet."

Schulek János, a Főmterv Zrt. vezérigazgatója a Blikknek:
"Folyamatosan romlik az állapota, tíz százaléka már így is alá van dúcolva. Lehet még növelni a dúcok számát, de pár éven belül beszakad az autók alatt az aszfalt. Bele nem zuhannak az autók a Dunába, de tömegkarambolokat simán el tudok képzelni, ha nem nyúlnak a hídhoz."

Valljuk meg, ezek a hírek, hogy nem esnek bele az autók a Dunába  ...

Vagyis: vagy azonnal nekilátnak a felújításnak (amivel már amúgy is elkéstek), vagy le kell zárni a hidat. Demszky "világvárost építünk" Gábornak ez  az utóbbi opció súlyos presztízsveszteség lenne.

A híd teljes felújításának tervezését 2006 júliusában a Főmterv nyerte el 300 millió forintért. A Főmterv 2007 végére elkészítette a Margit híd felújításának engedélyezési tervét: eszerint a rekonstrukció 2008 telén kezdődne, másfél évig tart és több mint 21 milliárdba kerülne. Ezt az összeget sokallta Hagyó Miklós, és kérte, hogy csökkentsék le a felújítás műszaki tartalmát. A minimumváltozat nettó 10,5 milliárd forintot, az áfával és a tartalékkal együtt 16 milliárd forintot tartalmazott. Ezt tovább mérsékelték, így végül is 12 milliárd forintos ár jött ki. Ehhez a kormány 2007 novemberében biztosított 6 milliárd forintot az EU Strukturális Alapjából.

A felújításra közbeszerzést a Főváros kiírta, de mivel az eredményhirdetés várhatóan július 24-én történik meg, így a munkálatok 2009 őszénél hamarabb nem kezdődnek meg.

Két pályázat érkezett, egy nettó 21 milliárdos a Hídépítő Zrt., a Közgép Zrt. és a Strabag Zrt. konzorciumtól, és egy nettó 22 milliárdos a Vegyépszertől. Strabag madarak, salalalala, szárnyaljatok, salalalala ...

Na, ezek az árak kiverték a biztosítékot, mivel a Főváros nyakig el van adósodva, és valahonnan le kellene akasztani plusz 17 milliárd forintot, illetve meg is kellene magyarázni a Zembereknek, hogy miért duplázódott meg 2 év alatt a felújást költsége.

A plusz 17 milliárd összejött, ezt csütörtökön a Közgyűlés megszavazta (köztük 8 Fideszes is!). Elhalasztják az Ipacsfa utcát és az M5-ös autópályát összekötő közútfejlesztését (1,6 milliárd forint).  A bicikliutak építésére szánt pénzekből 2,3 milliárd forintot vonnak el, ezt az összeget uniós támogatási pénzekkel pótolják majd ki. A következő két év hídfelújításokra szánt összegéből 13,2 milliárdot csoportosítanak át, elhalasztva a kevésbé sürgős rekonstrukciókat.

Hagyó Miklós az első nyilatkozatában még az állította, hogy azért ugrottak meg a költségek, mert "felment az acél világpiaci ár, drágábbak a hitelek, nő az ÁFA és meg az infláció". Parasztvakítás a köbön, rögtön cáfolták mindegyik hazugságát.

"Míg az útépítésnél a közbeszerzési eljárás lenyomja az árat, addig a hidak esetén ennek az ellenkezője jellemző. Hídépítéssel csak kevés vállalkozó foglalkozik, így gyakorlatilag akkora összeget kérnek, amennyit akarnak" - állította a fővárosi önkormányzat egyik munkatársa.

Kicsit pontosítanám: nálunk még az útépítést is felfelé nyomja ... kartell, Strabag, botrányok, ÁSZ-jelentés a Kőröshegyi völgyhídról, emlékszünk.

"Egyrészt - a kabinet előterjesztése szerint - a háromfajta kötbér miatt az ajánlattevő eleve 20-24 százalékos felárat áraz be, másrészt az eredetileg másfél évesre tervezett munka egyévesre szűkítése további húsz százalékkal drágítja a projektet. Emellett be kell számítani az áfanövekedést, a banki finanszírozás drágulását, valamint a potenciális pályázók csekély számának árfelhajtó hatását. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a felújításhoz szükséges alapanyagokat importálják, ami - a forint 2007-es szinthez mért jelentős gyengülése miatt - tovább drágítja a beruházást." - hangzott el a fővárosi főpolgármester-helyettesek és műszaki szakemberek bevonásával megtartott háttérbeszélgetésen.

"Alapanyagokat importáljuk" ... miért is? Nincs ebben az országban acél, beton, sóder meg aszfalt?! Össze-vissza hazudoznak ...

Vegyépszer (Havainé Mally Eszter vállalkozási igazgató) nyilatkozott is az ügyben:
"A jelenlegi gazdasági helyzetben egyetlen építőipari cég sem engedheti meg magának, hogy indokolatlanul nagyobb összeget mondjon, mint amit az elvégzendő munka igényelne. Ezzel ugyanis azt kockáztatnák, hogy a közbeszerzési eljárás eredménytelen lesz, így pedig nagy összegű megbízástól esnek el. Az ajánlati ár kidolgozásánál kalkulálni kellett több költségnövelő tényezővel. Csak a rekonstrukció megkezdése, a híd állapotának felmérése után lehet majd megmondani, hogy milyen műszaki megoldásokra lesz majd szükség. Növeli a költségeket az is, hogy nagyon feszített tempóban kell majd dolgozni."

És nem szakadt a fejére az álmennyezet! Nem engedhetik meg maguknak az indokolatlanul nagyobb összeget ...  hát ez már a stand-up comedy határa, kedves Eszter! Mivel csak két pályázó van, és a múltkori posztból kiderült, minden közbeszerzés le van zsírozva előre, ezért teljesen nyilvánvaló, hogy hídépítésnél vagy felújításnál egyszer az egyik cég nyer, egyszer meg a másik.

És lám:
- Megyeri híd a tied (Hídépítő-Strabag),
- Szabadság híd közös (Hídépítő,Vegyépszer),
- a Dunaújvárosi "Magyarország legdrágább hídja" szintén közös (Hídépítő,Vegyépszer),
- a Kőröshegyi völgyhíd a tied (Hídépítő-Strabag),
- Margit híd az enyém (Hídépítő-Strabag VAGY Vegyépszer) és így tovább ....

Milyen verseny az, ahol az utóbbi 4 hídépítései vagy felújításai közül mindegyikben benne volt a Hídépítő, és négyből kettőben pedig a Vegyépszer is?!

Amúgy meg hogy adhattak be úgy pályázatot, ha azt sem tudják, milyen a híd állapota, hogy milyen technikával és megoldásokkal fognak dolgozni? Odamennek 5-6 légkalapáccsal, oszt' hadd szóljon?

És nem elhanyagolható kérdés, amit senki sem tett fel sem Hagyónak sem Demszkynek senki nem: ha valójában 30 milliárdba kerül a hídfelújítás, akkor mire kapott a Főmterv 300 milliót? A szar tervekre? Ha megbízok valakit a tervezéssel, aki megtervezi és kiszámolja, hogy 13 milliárd, majd rá két évre előállnak egy 30 milliárdos számmal, senki sem veszi elő a Főmtervet, hogy öregem, a 300 millióért mi a tökömet csináltál?! Talán félnek, hogy kiderül, hogy a Főmterv számolt jól, és valaki(k) nagyon mohók lettek?

Azért is kerül 30 milliárdba a híd, mert egyrészt Demszky mindenképpen szeretné átadni az önkormányzati választások előtt a hidat, még 2010 szeptemberében, másrészt az EU-s 6 milliárdot fel kell használni 2010-ig! Emiatt 1 év alatt kell a 1,5 éves munkát elvégezni (+20%) és mivel ez nagy valószínűséggel nem tartható, ezért már a kötbért is beleszámolták (+20-24%).
A kötbér definíciója: "A kötbér egy szerződés nem teljesítése vagy nem szerződésszerű teljesítése esetére kikötött pénzösszeg, ami szerződésszegés esetén kártérítésként szolgál a károsult fél részére."
A Főváros kifizet plusz 4-5 milliárdot a nyertes cégnek a lehetséges kötbér miatt, amit majd a cég, mint büntetést visszafizet a Főrvárosnak ... megmondom őszintén, én még az életembe nem hallottam ilyenről, hogy elkérem a kötbért, amit majd visszafizetek. Hát ez meg milyen büntetés?!

Oké, de ha Demszky már évek óta tudja, hogy 2010 szeptemberében szeretné átvágni a szalagot, akkor miért nem kezdték meg időben az építkezést? Nos, azért, mert addig nem akarták lezárni a Margit hidat, amíg meg nem nyitják a Szabadság hidat és át nem adják a Megyeri hidat.
Ugye a tervek szerint a Szabadság híd átadása 2008 októberére volt tervezve, de 8 hónapot csúsztak, míg a Megyeri hidat úgy ahogy, de megnyitották 2008. szeptember 30-án. És miért csúsztak a Szabadság hídnál? Mert a Fővám téri metróállomás építésénél kitört a botrány, és hónapokig azt sem tudták ki és hogyan építi tovább az állomást. És emiatt a Szabadság híd pesti hídfőjénél egy óriási nagy gödör tátongott, így nem tudták időben átadni a felújított Szabadság hidat. (Képek tavaly augusztusból.)

És erre fel mit csinál a főpolgármester? Ahelyett, hogy seggbe rúgna pár embert, és ő maga is levonná a konzekvenciát, hogy saját maga és a csapata számára ez is túl nagy falatnak bizonyult, és ez súlyos tízmilliárdokba és órási dugókba fog kerülni a budapestieknek, nos, Demszky Gábor az Állami Számvevőszéktől kér vizsgálatot!
"Az elmúlt időszakban nagyon sok magyarázatot hallottam arra vonatkozólag, hogy miért ilyen alacsony a FŐMTERV mérnökára, illetve miért haladja ezt meg kétszeresen az ajánlattevőé. Helyes, ha külső, független szakmai ellenőrző szerv véleményére hagyatkozunk." És hozzátette, hogy egyetlen érvényes ajánlat érkezett a felújításra!

Demszky megint fordítva ül a lovon! Sokallja a az összeget, vizsgálatot kezdeményez, de a pénzt összekaparja és szerződést kötnek ... a munkálatok meg elindulnak. És ha az ÁSZ jelentése negatív lesz? Ha megállapítja, hogy tényleg durván vastagon fogott a nyertes cég tolla? A szerződés megköttetik, az ÁSZ-jelentéssel meg Demszky meggyújthatja a parazsat a budakeszi gardenpartiján ...

Lehet találgatni, vajon a Vegyépszer pályázata vagy a Hídépítő-Strabag pályázata találtatott érvénytelennek?! Izgatottan várjuk a július 24-i döntést, vajon a "Strabag Madarak" szabadon fognak szálldosni a Duna felett?

A nyertes cég mindenképpen jól járt, és az a döbbenet, hogy csont nélkül győzött. Tényleg annyit kérhet a hídfelújításért, amennyit nem szégyell ... 

A Margit híd beleroggyan a Dunába, pénz nincs, felelős nincs, de Demszky az ÁSZ-ra nyomja a saját felelősségét, majd az ÁSZ megviszgálja, várjuk az ÁSZ-jelentését ...

Vitézy Dávid, a VEKE-től is megforgatja a kést Demszkyben:
"A 30 milliárd forintos ár irreális, ebből már egy új hidat lehetne építeni." Ezt amúgy már én is észrevettem, lásd a múltkori poszt. A Margit híd nem egy "szép" híd, miért nem lehet egy vadonatúj hidat építeni, ha az olcsóbb lenne? És mellesleg vadonatúj lenne!

"FŐMTERV általában 20-30 százalékkal felül szokta becsülni a tényleges költségeket, így még a 21 milliárd forintos ár is felül van tervezve. A pályázók főleg azért neveztek meg ilyen magas árat, mivel már eleve beárazták "a késedelmi kötbéreket". Az ugyanis már most kijelenthető, hogy a hidat nem lehet 2010 szeptemberéig átadni a gépkocsiforgalomnak. A megoldás az lenne, ha módosítanák a határidőt, és új ajánlatokat kérnének be. Ezek már lényegesen olcsóbbak lennének, mivel a határidők tarthatósága miatt nem foglalnák magukba a késedelmi kötbéreket. Az újabb pályázat csak néhány hónapos csúszást jelentene, ennyit pedig még kibír a Margit-híd."

Szóval a Főmterv ÁLTALÁBAN 20-30%-kal felülbecsül? Vagyis a Főmterv 13 milliárdos száma is felülbecsült?! Akkor miért nem hallottam még olyan sajtótájékoztatóról, ahol nagy büszkén bejelentették, hogy a Főmterv számításainál 30%-kal kevesebbe került a felújítás vagy az építés?

Ez a nagy sietség, hogy az önkormányzati választásokra meglegyen a híd, a legszebb Combino botránysorozatot juttatja az eszembe, amikor 2006 nyarán minden napra jutott egy-egy újabb botrány, mert rohamtempóban kellett forgalomba állítani a villamosokat a választás miatt... 

És hogy miért a sokadik csődje ez a fővárosi vezetésnek? Csak ennek a hétnek (!) az eseményei:
-Demszky szerette volna, ha a nyári szünet idejére a Pénzügyi Bizottság helyett egy személyben Ő maga dönthetett volna a közbeszerzési ügyekben. Mivel határozatképtelenség miatt többször nem volt érvényes a Pénzügyi Bizottság, és a közbeszerzési előírások szerint, ha a főváros nem hirdeti ki határidőre egy adott közbeszerzés eredményét, akkor 10 napon belül a biztosítékot vagy annak a dupláját kell megfizetnie az ajánlattevőnek. A 13 tagú bizottságból 3-an (!!) jelentek meg, fideszes egy sem, miközben mondjuk a Thököly út felújításáról kellett volna dönteni! Köszönjük, hogy tovább rázkódhatunk a piros 7-es buszon! Amúgy a Bizottságnak 3 (!) ülésnapja lenne július-augusztusban, de nem látják biztosítottnak, hogy határozatképes lesz ...
Mégis, milyen politikus az, aki nem tud bemenni 3 ülésnapra ebben a  2 hónapban?! Szerencsére Demszky ötletét leszavazták, de jól mutatja hogyan (nem) működik a fővárosi vezetés. 

-Tegnapi hír, hogy a budai rakparti 19-41-es villamos átadását márciusra ígérték, de a cég halogatja az átadást. A pálya amúgy már teljesen kész van, a villamospótló busz pedig 30 perc alatt teszi meg azz az utat, ami villamossal 6 perc. Szerencsére az ülésen kiderült, és most idézem, mert erre már megint azt kell hogy mondjam, hogy ilyen ország nincs, hogy "a vonal átadásának időpontjáról más információkkal rendelkezik a főváros, és más információkkal a BKV, ezért nem lehet tudni, mikor lehet villamosra szállni." 

Címkék: budapest politika demszky válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr651207152

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Havi Fricska 2009.06.26. 10:01:32

GyorshírekÁttörés a MAZSIHISZ - Bombagyár tárgyalásokon Két héten át tárgyalt egymással a Polgár Tamás "Tomcat" vezette Bombagyar.hu szerkesztősége, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége. A több napos állóháború után tegnap a fe…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2009.06.26. 09:52:12

Már azt hittem megjavult az ország és nincs téma a blogra. :)

pikula · http://ilovebp.blog.hu 2009.06.26. 09:53:08

en csak azt nem ertem, hogy hogyan szavazta meg a sok balfasz pesti polgartarsam evrol evre ezt a csurhet. en ertem, hogy a zsidok az szdsz-t reszesitik elonyben, de egyelore nem ok voltak/vannak tobbsegben.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.26. 10:01:14

az egész közgyűléssel el kéne játszatni talán a "Hídavatást"...

Tapmancs 2009.06.26. 10:05:30

Nagyon jó a poszt egyébként zero.

Tehát Demszkinek megér kb 10 milliárd pluszt az hogy a választások előtt átadják a hidat? (Persze nem lesz átadva, de a szerencsétlen azt hiszi.)

Ritka kártékony férgek ezek. Könyörgöm, budapestiek, nehogy még egyszer megválasszátok őket!

kovego 2009.06.26. 10:05:31

@Tapmancs: nem az ország javult meg, hanem Jacko halt meg...

Maximio 2009.06.26. 10:07:16

Az ÁSZ majd jól megállapítja, hogy egy így kurva drága, és mi történik majd? Az égvilágon semmi. Demszky röhög a markába, valahogy biztos csurran-cseppen neki is, meg Hagyónak is a 30 milliárdból.

A németek ennyiből 4200 méteres hidat építettek, a sok hülye náci.

szénhidra 2009.06.26. 10:07:40

Ezt kaptam tegnap:

Németország leghosszabb hídját avatták fel 2007-ben, ami az észak-német Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományt köti össze az idegenforgalmáról nevezetes, Balti-tengeri Rügen-szigetével.

A német híd 4200 méter, a Megyeri híd 1861 méter, a Margit híd pedig 660 méter hosszú.

A német hidat két év alatt húzták fel, a Megyeri hidat szintén 2 év alatt építették meg, a Margit hidat pedig a tervek szerint 14 hón ap alatt újítják fel.

A német híd 125 millió euróba (33 milliárd forintba), a Megyeri híd 63 milliárd forintba került, a Margit híd felújítása pedig 20 milliárd forintba fog kerülni.

Magyarország legdrágább hídja, a Megyeri híd. Hossza 1861 méter (63 milliárd), tehát méterenként 34 millió forintért épül.

A Margit híd hossza: 607 méter.

Ha a Megyeri híd 34 millió / méteres árával számolunk, akkor 18 ,2 milliárdba kerülne egy új Margit híd.

Tehát még akkor is spórolna az ország, ha felrobbantanák az egészet és újra építenék....

A németek 7,8 millió forintért építettek 1 méter hidat, a Megye ri hidnál ez 33,8 millió, vagyis négyszeres áron húzták fel. Nem 20%-kal drágábban, hanem 400%-kal drágábban. A Margit felújítása pedig 30 millióba fog kerülni méterenként.

Vagyis a németek negyedannyiért építettek egy vadonatúj hidat, mi nt amennyiért itthon építenek vagy felújítanak egyet ....

"...Az előterjesztő jelzi azt is, hogy az árak a Főmterv Zrt. 2007-es becslésére épülnek, és azok 30-50 százalékkal is növekedhetne k. Egyebek közt azért, mert a gazdasági válság miatt ugrásszerűen drágultak a banki finanszírozási költségek, emelkedik az áfa, az acél világpiaci ára és az infláció."

2007-ben a hengerelt acél 500EUR, tavaly ilyenkor 750EUR, most meg 3 75 EUR.


Csődközelben az ország? Már sejtjük, miért....

Nos. Én kiírnék egy pályázatot, hogy valaki robbantsa már fel a hidat, majd építsük fel újból. Csak attól félek, hogy a különböző, robbantásban jártas népek fiai egymásnak esnének, és a pályázat eredménytelen lenne.
Vagy legyen meghívásos?

Aradebil 2009.06.26. 10:08:02

az a baj,hogy jövő ősztől sem fognak gyökeresen megváltozni a dolgok...

Tapmancs 2009.06.26. 10:09:50

@szénhidra: most hogy lekapcsolták a Magyarok Nyilait, mégis ki robbantsa fel? :)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.26. 10:12:34

@Tapmancs: Engem mindennél jobban dűhít az, hogy nem lesz felelős! Most tényleg az a legnyagyobb büntetésük, hogy legközelebb nem lesznek megválasztva?

Milliárdokat elsíbolnak, még nagyobb bűn, hogy mindenzt magasfokú elbaszással és hozzánemértéssel tetézik és még ők a nagyképűek stb.

Tegnap a Havas Szófiát a hajánál fogva kellett volna kirángatni és ütni amíg mozog (csak, ahogy a nagypapája tette '56-ban).

Ilyen vérkomcsik dönthetnek egy 2 milliós városról?

A kurva életbe már!! Még egy ilyen szar birka népet...szarabbak vagyunk mint az irániak, meg a moldávok, vagy bármelyik...

Istenem add, hogy Demszky egyszer szembejöjjön, vagy ne is, inkább Drazsé! Vagy inkább Eörsi?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.26. 10:12:49

@Aradebil:

De, fognak ... az új banda meg fog elégedni a szokásos 20-30%-os lenyúlással, a roppant pofátlan 100% helyett!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.26. 10:15:08

Off on:

Meghalt a dzsekó :(

Off off.

Aztán, a post biztos jó, tegnap már megnéztem az ezzel kapcsolatos nevetséges beszámolót.

Mourinho már nem a király 2009.06.26. 10:17:19

Teljesen hülyének néznek ezek mindenkit.
"A Főmterv 2007 végére elkészítette a Margit híd felújításának engedélyezési tervét: eszerint a rekonstrukció 2008 telén kezdődne, másfél évig tart és több mint 21 milliárdba kerülne. Ezt az összeget sokallta Hagyó Miklós, és kérte, hogy csökkentsék le a felújítás műszaki tartalmát."
-ez milyen lehet, csak 2 gerendát rakjanak a 4 helyett vagy hogy képzelte?

"Emellett be kell számítani az áfanövekedést, a banki finanszírozás drágulását,"
-ez olyan nonszensz, amikor az állam/önkormányzat épít valamit az Adófizetők Adójából, majd saját maga még egszer kiveti rá az Adót

Valamit még akartam, de már elfelejtettem. Azért a fidesz is szarjon sünt, jó lenne bejárni a francos ülésekre, mert gondolom vannak olyan ügyek is, amik megszavazása az egész város érdeke lenne...

szénhidra 2009.06.26. 10:19:38

@zero: azért tettem be, mert terjed :)

@Tapmancs: biztos alakítanak egy-kettő új társaságot hamarosan :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.26. 10:19:57

@Anthony - awkward silence: szerintem azt a nevetséges részt hagytad ki, ahol is meg vagyon említve az acél magas világpiaci ára. Az ilyen nyilatkozatokon sírni tudnék.

Tapmancs 2009.06.26. 10:20:40

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": engem is ez dühít legjobban, de már beletörődtem hogy addig nem lesz ebben változás amíg RADIKÁLIS változás nem következik be. A Fidesz ugyanez pepitában, szóval tőlük sem várok semmit. Ugyanez a mutyi fog menni, csak a nevek változnak. És igen, kurva nagy birka nép a magyar. Hol vannak már a régi szép idők, amikor a magyarság kiállt magáért? Nem hiába neveztek minket az osztrákok rebellis magyaroknak. Ha valami nem tetszett, már forrongtunk. Most meg? Bármit, de tényleg bármit meg lehet velünk tenni következmények nélkül. A plebsnek sajnos addig minden oké amíg a Maunikát nézheti a tv-ben.

Mourinho már nem a király 2009.06.26. 10:22:50

Nemnem, itt van,
"Csak a rekonstrukció megkezdése, a híd állapotának felmérése után lehet majd megmondani, hogy milyen műszaki megoldásokra lesz majd szükség."
-hello, a Főmterv felmérte a híd állapotát, elkészítette az engedélyes tervet, nektek csak kivitelezni kell, megvan a rajz hova kell szöget ütni meg betont önteni!!!

kovego 2009.06.26. 10:25:25

"A Főmterv 2007 végére elkészítette a Margit híd felújításának engedélyezési tervét: eszerint a rekonstrukció 2008 telén kezdődne, másfél évig tart és több mint 21 milliárdba kerülne. Ezt az összeget sokallta Hagyó Miklós, és kérte, hogy csökkentsék le a felújítás műszaki tartalmát. A minimumváltozat nettó 10,5 milliárd forintot, az áfával és a tartalékkal együtt 16 milliárd forintot tartalmazott."

"...ha valójában 30 milliárdba kerül a hídfelújítás, akkor mire kapott a Főmterv 300 milliót? A szar tervekre?"

21mrd*1,2 (sürgősségi pótlék)*1,2 (ÁFA)=30,24 mrd
mi a baj a főmtervvel? nem őket, hanem ezt az egész bagázst aki a közgyűlésben ül, demszkystől, tarlóstól, havas szófiág, steineren át, mindenkit picsán kéne rúgni, és eltiltani mindenféle politikától

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.26. 10:25:53

@Anthony - awkward silence: de vajon milyen elképesztő műszaki megoldásokra lehet szükség ennél a hídnál. El sem tudom képzelni..Nincs 700 méter hosszú az a szar :D

A másik nevetséges dolog, az az alapanyagok importálása. Bizonyára a Dunaferr mondjuk nem tudná legyártani a szükséges minőségű acélelemeket, sem a betonvasat, sem a pályatestet. RÖHEJ!

DArchAngel 2009.06.26. 10:26:43

Tudjátok, én, mint vidéki ember kezdem egyre jobban unni, hogy minden pénzt székes fővárosunk nyel el. Nem érdekel, hogy a GDP hány százalékát izzadják ott össze. A lakosságnak akkor is csak az ötöde él ott.
Szeged, az ország negyedik legnagyobb városa 67 milliárdért fejleszt egész évben. Ez "három Margit-híd", és slussz-passz. Ráadásul ebből 45 milliárd (60-70%) pályázati pénz, a Margit-hídnál ez csak 6 milliárd (20%).
Értem én, hogy próbálják Budapesten aktivizálni, visszaédesgetni a szavazókat, de ismét megkérném a politikusainkat a kettős mérce mellőzésére.
És arra, hogy nem más faszával verjék a csalánt!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.06.26. 10:27:32

@kovego: én azt csinálnám velük, hogy kivinném őket a szegecselési munkálatokhoz. Szép sorban felállítanám őket, majd a vezényszó:

"Bokafogás, picsavizit"

Majd mindenki kapna análisan egy forró szegecset, utána lehetne elmélkedni az árakon.

f.m.j. 2009.06.26. 10:27:36

Biztos, hogy a Hídépítő fog nyerni, mert SZDSZ közeli a tulaj-főnök...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.26. 10:30:35

Én azt nem értem, ha 2007 végén Pókhas Miklós főpolgimajszter-helyettes elvtárs a 21 milliárdot SOKALLTA, akkor a mostani MAJD' MÁSFÉLSZERES árat nem sokallja??

Szépen kérem a budapesti választópolgárokat, hogy jól gondolják át magukban jövő ősszel az elmúlt 20 évet, és ha nem tudnak skygáboron kívül MÁSRA X-elni, akkor inkább
a) szarjanak rá a szavazólapra
b) szarassák rá a kutyájukat

köszönöm

Homeoffice 2009.06.26. 10:31:53

Azt a hidat nem felújtani kell, hanemegyszerüen felrobbantani a francba és újat épiteni.
Egyszerüen életveszélyes átmenni gyalog. Mondjuk a sok "sarki boltba is kocsival megyek" barom miatt van ekkora szarban a hid (szerintem).
LOL
Már előre várom a lezárását a hídnak. Mekkora hiszti lesz ....

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 10:32:04

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Tudod mit ne csinálja meg a Dunaferr, keressünk egy kínai céget aki 30-40%-al olcsóbban legyártja bahjóztatással együtt garanciálisan és kibaszott gyorsan:) A maradék összegből meg támaogassanak a hazai KKV szektorból néhány céget:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.06.26. 10:32:10

Egyébként az miért van, hogy a most kért ÁSZ-vizsgálatnak leghamarabb (!) 2010 végén lehet csak vége?
Kamu az egész ország.

Parkőr (törölt) 2009.06.26. 10:33:04

Huhh ezen tegnap nagyon felhúztam magam.

én már vátom, a következő nyilatkozatot:

Mivel a Margit híd felújítása 2x annyibe került, mint ahogy terveztük és további pénzelvételre nincs mód, sajnos el kell adnunk a gázműveket.
Mi nem tehetetünk róla így alakult, a körülmények áldozatai vagyunk.

Ez a banda tudja, hogy ennyi, még 1 évük van, és soha többet nem kerülnek ekkora ellpoható pénz közelébe.
És mindez az MSZP Fiataljainak egyik prominensével bojlertestű Hagyómiki vezetésével.

A megmegdöbbentőbb az, hogy ezek tényleg azt hiszik, hogy ha a választásokig át tudják adni a felújított hidat akkor majd lesz olyan aki rájuk szavaz.

A jobbiknak el kellene kezdenie felépíteni egy főpolgármester jelöltet már most.Jelenleg nincs alternatíva, ha a Jobbik ahogy eddig képes felmutatni alternatívát könnyen meglepetést okozhat.

kovego 2009.06.26. 10:33:27

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: és ezt az egészet dmeszky piár fogásnak tekintené, és mosolyogna bele a kamerába, amíg "a picsavizit" vezényszó el nem hangzana....
a szegecs után is mosolyogna szerintem :-)

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.26. 10:36:01

@szénhidra: Azért az mekkora flash, hogy a vastagbőrre hírként másolják a vastagbőrös postokat. XDDDDDDDDDDDDDDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.26. 10:36:24

@Parkőr: "A jobbiknak el kellene kezdenie felépíteni egy főpolgármester jelöltet már most."

Budaházy? Ha addig nem ítélik el, szerintem jó választás lenne. Egy biztos: helyismerete az van, úgy ismeri a budapesti (főleg belvárosi) utcákat, tereket, mint a tenyerét...

Stoney Hill Billy 2009.06.26. 10:37:15

hajh, be jó itt lenn délen, kicsiny városomban...
vagy várjunk csak, kinek az adóját is költik ezek a tetvek?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.26. 10:37:33

@kovego:

a Szabadság híd felújítása csak 5 milliárdba került, igaz kisebb a híd, de ugyanúgy műemléki.

És nem is 5 milliárdról indult, hanem menet közben drágult meg ...

5 milliárd vs. 30 milliárd

600%-os különbség

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.26. 10:39:25

@zero: "igaz kisebb a híd"

khm... erről asszem a villamosvezetők is tudnának neked mesélni...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.26. 10:40:04

A legszebb meg az lesz, hogy amikor meg mindenki picsog, hogy 8 évet késett, meg 60x annyi volt, meg 400 alvállakozó nem lett kifizetve, akkor szalagot átvágva, még a "hálátlan, paraszt" nép lesz lebaszva, hogy mert nekünk semmi nem jó, örüljünk, hogy készen lett!

Ez lesz majd a metrónál is, meglátjátok!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 10:40:40

@Seduxen:
Kis utcákat, meg parkolóházakat is:)

kovego 2009.06.26. 10:41:11

"A 30 milliárd forintos ár irreális, ebből már egy új hidat lehetne építeni. ... miért nem lehet egy vadonatúj hidat építeni, ha az olcsóbb lenne? És mellesleg vadonatúj lenne!"

azért vazze, mert akkor nem 30mrd-be kerülne, hanem 60-ba, mert a régit le is kell ám bontani, és amióta veres jani kiszállt a fémbizniszből a színesfém ára nagyot esett, és nem éri meg eladni a bontott hidat!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 10:42:27

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
Én úgy vagyok vele hogy nem tudom fel merjek e ülmni majd a metróra:) Komolyan annyira dillettáns beleszarós módon történnek a dolgok, hogy nem csodálkoznék ha mondjuk a Duna alatt fél év után egyszercsak vízbe érne az alja a szerelvénynek:)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 10:43:20

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
De Demszkyt küldjük ki kibányászni, hátha a jó munkáért megjutalmazzák egy egzotikus nemibetegséggel.

kovego 2009.06.26. 10:45:26

@zero: nem értem a válaszod, meg sem említettem a szabadság hidat
én csak annyit mondtam, hogy a főmterv jól számolt

ja ha már itt tartunk, akkor szerintem a margit hídon több munka lesz, mint a szabadságon, már ránézésre is

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.26. 10:45:50

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": no igen a metró. Egyik kollégám szoktavoltmondani, hogy ő végrendeletileg hagyja meg a lányának (pedig ő még csak 32 éves, a lánya meg 2), hogy a 4-es metró 1 évében NEM HASZNÁLHATJA, meg kell várni, amíg kijönnek az első bajai :)))

lehet, hogy realista. végül is sky kb 3-4 kampánynak is nekifutott a 4-es metró-projekttel, mi akadályozná abban, hogy még X-szer megtegye???

PublicEnemy 2009.06.26. 10:48:37

Ha jól értem ezt a"kötbéres-sztorit",akkor ez lenne minden idők legdrágább választási kampánya! Mivel csak azért fizetne ki a város 4-5milliárdot pluszba az építőnek,hogy aztán majd legyen mit visszaadni,mert a választásokig el kellene készülnie,és hogy a"2%-os"Demszkyék legalább ezt fel tudják mutatni!Szóval a város dobjon össze ennek a mocskos szemétládának "pár milliárdot!",hogy tudjon adni a szarnak egy pofont!!!
Fantasztikus!
Én azt mondom,hogy írjunk ki(mármint mi polgárok)egy pályázatot,és ebből a pénzből "nyírassuk" ki az összes ilyen élősködő politikust!!!A világ összes bérgyilkosát rájuk szabadítjuk ennyiből tutira megcsinálják.Aztán negyed ennyi pénzből felhúzunk egy új hidat és újjá építjuk az országot!

eszkep 2009.06.26. 10:50:13

"A Margit híd nem egy "szép" híd, miért nem lehet egy vadonatúj hidat építeni, ha az olcsóbb lenne?"

A Margit híd műemlék, ne menjünk át teljesen uninteligensbe, ez nem kapcsolat.hu.
A híd tehet arról,hogy Demszkyék nem értenek semmihez és pofátlanul lopnak??????

Marcellusca 2009.06.26. 10:52:05

@Tapmancs: Á, ne légy naív! :)
Én meg aztatat hittem, hogy Sasos poszt leszen. Úgy mokkásan. :)

Nekem elsőre az ugrott be, hogy már csak alig egy év és mennek a levesbe, tehát addig gyorsan intézkedni kell, hogy lehessen honnan lenyúlni még.
Egyébként jó a poszt, sok kérdést nyitva hagy.
Mert ugyi válaszolni a kutya sem fog.
De mi tuggyák ám a válaszokat! :)

anarcho78 2009.06.26. 10:55:42

fogadjunk, hogy a főmterv vezetője valakinek a valakije!

Parkőr (törölt) 2009.06.26. 10:56:13

Nem akarok damagóf lenni, de azt vágjátok, hogy 30 Milliártd mekkora pénz?

PL 300 db volvó duplacsuklós busz ára 300 db...
www.nol.hu/archivum/archiv-453536

Úgy dobálózik mindenki a milliárdokkal, mintha aprópénz lenne.

Van egy csomó dolog amit nem értek, egy ekkora összegnél nyílt európai közbeszerzést kellene kíírni, vagy legalábbis olyan meghívásosat ahova legalabb 10 európai nagycéget meg lehetne hívni.

Miért csinálunk úgy mintha a földön nem lenne más cég csak ez a kettő.(Akinek nem igazán sikerölt a Ferenc József hidat simára aszfaltozni...)

Ilyen orbitális csalást még a kommenizmusban sem mertek volna megtenni.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.06.26. 11:02:47

olcsóbb lenne felrobbantani és újraépíteni... nincs valami emmerich-féle kataklizás film készülőben, ahova jól jönne egy cgi-mentes híd disztroj? még hozzá is járulna a költségekhez.

Parkőr (törölt) 2009.06.26. 11:04:56

@triumphator:

attól hogy tolvajok irányítják Budapestet, még ne akard már Bp egyik legszebb hídját felrombantani:)

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.06.26. 11:08:02

"A 30 milliárd forintos ár irreális, ebből már egy új hidat lehetne építeni." azért nem lehet ennyiért új hídat építeni, mert a Magit híd még ott van a helyén . de a Szlovákiai HÍD párt már jelezte, ha új közbeszerzési eljárás indul ők is indulnak és sokkalta olcsóbb kínai eljárást fognak alkalmazni, a Megyeri hídat ráhúzzák a Margit híd helyére, meg az M0 is erre fogják elterelni, hogy az új 5 metrónak is legyen helye, a következő kormányzait ciklusba.

dzseebee 2009.06.26. 11:13:21

Van még a városban ilyen híd, csak eldugottabb, ezért mindenki tesz rá magasról. A Csepelt Pesterzsébettel összekötő Gubacsi híd is megérne egy tanulmányt. Két rácsos hídszerkezetből áll, az egyiken anno két vasúti sín ( egyik a Szabadkikötő kiszolgálására, másik a pesterzsébeti HÉV ), a másikon két közúti sáv volt. Aztán a HÉV megszűnt, a közúti forgalom viszont megnőtt, így a HÉV helyét leaszfaltozták, és a két hídszerkezet közé beépítettek egy negyedik forgalmi sávot is. Én így láttam először, legalábbis mióta emlékeim vannak, ott nőttem fel nem messze tőle.
Aztán a hidat hagyták lerohadni. Először csak lezárták a két hídszerkezet közé beépített sávot. Majd lezárták a vasút mellettit is, ami a HÉV helyén volt. Végül pedig szépen ki is bontották középső részt, hogy könnyítsenek a szerkezeten. Azóta rohad, sok helyen át lehet kukucskálni a tartókon. Mindig elmormolok egy rövid imát, mielőtt átkelek rajta. A négyből létrehozott két forgalmi sáv pedig természetesen érezteti hatását, vannak elég masszív dugók arrafelé.

beleszolok 2009.06.26. 11:13:44

Hát nem tudom. Azért a Margit hidat elbontani iszonyat nagy munka/költség lenne. Mert azért a dunába robbantani az durva lenne. :)

Amúgy ez már követhetetlen, hogy mennyi lenne a felújítás reális ára, mert ha 21-ről indultak, akkor hiába szorították le 13-ra, (egyáltalán ki tudja, hogy hogyan csinálták ezt, milyen költségcsökkentésekkel).

Anyway, a t. fővárosi vezetőséget ki kellene kötözni a híd lábához, vízállásjelzőnek, ha nagyon óbégatnak, akkor emelkedik a víz.

Potyoló 2009.06.26. 11:20:24

A csúszásokról jutott eszembe: a Szabadság híd és a Fővám téri állomás is a Hídépítő biznisze volt. Az ő csúszásuk miatt drágul és tolódik a Margit híd felújítása, amit szintén ők csinálnak majd.

Ez így hogy?!!!!

rolika 2009.06.26. 11:20:31

Jól jellemzi az egész kommunista bagázs működését (mert ezek azok bazmeg), hogy ha nem 13, hanem 30 milliárd, akkor is megcsináljuk. Már nem azért, de egy kurva nagy válság közepén(?) vagyunk, nyakig a szarban, még lötyögtetik is, erre csak úgy leakasztunk plusz 17 milliárdot? Amikor a kórházak a működésképtelenség szélén állnak, a rendőrség is, gyakorlatilag minden állami szolgáltatás, de az utak, hidak meg az alagutak épülnek kiválóan. Komolyan mondom, olyan érzésem van, mintha nem nekünk, magyaroknak építenének ennyi mindent. Úgy néz ki ez a sok műtárgy az országban, mint tehénen a gatya.

Miért nem lehet a közbeszerzés olyan, mint a magánszféra? Hogy-hogy a magánszféra le tudja nyomni az árakat? Szerintem akármelyik is nyeri, tuti, hogy a mérnökár alatt lenyomja, mert a fővállalkozó és az (szub)alvállalkozók között már nem közbeszerzés zajlik, hanem kőkemény "mennyit-engedsz-a-feléből"-típusú tárgyalások.

@Parkőr: Az nem számít, mekkora pénz. Mert nem az ő pénzük, ők csak diszponálnak felette.
Kurvára nem érdekli őket.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.26. 11:21:18

@triumphator:

Transformers 3-ba belerakhatnánk a Margit híd felrobbantását, Michael Bay ingyé' megcsinálja, sőt, lehet még ő fizetne

Vagy a Batman 3-ba ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.26. 11:23:32

@Pannonpuma:

Mivel 13 milliárdot vettek el a hídfelújítási alapból, így pár évig biztos nem lesz felújítva a Gubacsi híd

rolika 2009.06.26. 11:24:41

Azt elfelejtettem, hogy az ún. mérnökár általában olyan brutálisan magas, hogy gyakorlatilag minden tekintetben használhatatlan. Mind a számított mennyiségeket, mind az árakat tekintve. Listaárakkal és teljesen legális óradíjakkal számolnak, szépen felszorozva álomnyereségekkel. Megkockáztatom, hogy mérnökárat egy hozzá nem értő is tudna mondani.
És ezt sikerül tripla-duplán felülmúlni.

Parkőr (törölt) 2009.06.26. 11:29:22

@rolika:
A közbeszerzés ott vérzik el, hogy KIZÁRÓLAG fővállalkozóval lehet szerződni.

Ez a az intézkedés törvénybe iktatja a lopást.
Hiába lenne meg egy állami cégnél meg a szándék, hogy megold dolgokat saját erőből,mert meggvan a kapacitás, aparátus,szakértelem, nem teheti meg 50M fölött köteles közbeszerzést kiírni.

Tehát törvényben van hogy ha valaki nagyot akar álmodni, akkor abból valamelyik nagyhavernak hasznot kell húzni belőle.

rolika 2009.06.26. 11:29:53

@zero: Ez nem is olyan rossz ötlet :-) A Narnia 2-ben volt együttműködés a szlovén hatóságok és a készítők között, eltereltek egy folyót, ráadásul egy hidat is építettek fölé, igaz fából, de nem díszlet volt, hanem igazi tökös híd, ami mindent elbírt. Teljesen elképedtem, amikor néztem a werk-dvd-t...

Plutonic 2009.06.26. 11:31:56

Ahogy a Gridlock'd-ban mondták: "Rohad ez a kurva ország, baszd meg!".
Miért nem rezdülök meg egy ilyen hírtől?
Talán azért, mert már készülök a lelépésre.
Attól mondjuk még szar ez az egész.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.26. 11:32:31

Nem kell németországig menni a példákkal. A Mária Valéria híd egy dunahíd, műemléki, ráadásul majdnem teljesen újjá kellett építeni, mert a II. vh-ban szarrárobbantották. Az öt szelvényből kettőt felújítottak, a maradék hármat le kellett gyártatni, összeszerelni, leúsztatni a dunán, beilleszteni stb.
Szóval annyi pénzből építették fel pont egy év alatt, amennyibe a Margit felújítása kerül.

2001-ben volt az átadás, és hozzáteszem, majdnem dupla acélárak mellett! A mutyikat is legalább két fél között kellett szétoszoljanak, mert ez a magyar és a szlovák kormány közös projektje volt.

Most képzeljétek el, hogy mennyibe kerülne a felújítás, ha hiányozna a híd középső 2/3 része. xD

E_E 2009.06.26. 11:34:59

@eszkep: Valóban szép híd, más kérdés, hogy sajnos ebből sem sem látszik, mert nincs lefestve és tisztítva, rohad és mállik szét az egész.

Az ilyen hírektől egyszerűen szétvet a tehetetlenség miatt érzett düh. A pofátlanságuk, a nagyképűségük, a dilettantizmus, megőrjít. Jobb helyeken ilyenkor lincselés van. Még jobb helyeken pedig az ilyenek pozícióban sem kerülnek.

Plutonic 2009.06.26. 11:35:34

@zero: Ha már a Google Street View nem jött össze. :D

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.06.26. 11:37:36

nem értem mi ez a flancolás, Medggyessy pontom hídja pont jó lesz, az is arra volt, hogy a folyó jobb és balpartját összkösse.

Egaesz Homo 2009.06.26. 11:49:26

Meghalt Jacko basszus, erről nem lesz poszt?

Rwindx 2009.06.26. 11:58:09

Azt ugye érzitek hogy a 30 milliárd az még csak a pályáztatás előtti összeg. Ha megnézzük szinte az összes korábbi demszkáj féle beruházást akkor várható hogy a költségek a végére 50-100%-al emelkednek. Lesz ez még 45 milliárd is, úgy hogy majd az új lámpatestek még nem lesznek beszerelve, mert speciális kell 50milla/db-ért, az aszfalt pedig hepehupás lesz mert máshogy nem lehet megcsinálni, és ez amúgy is természetes....

csviktor 2009.06.26. 12:02:05

@Egaesz Homo: Tényleg meghalt?

Amúgy meg: szerintem mindenkire rá kell kötni egy kurva nagy lufit, aztán amikor már jó magason szállnak, lecsúzlizni őket. Ha véletlenül ez pont a Duna fölött történne, akkor még jó nagy nácziak is lennék, mert ugye a Dunába lőttem őket :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.26. 12:02:07

@Egaesz Homo: ebben Te érzel valamiféle "vastagbőr"-feelinget?

Szomorú tény. Lehetne vitatkozni az életviteléről, de szerintem egy nagy formátumú (a pop zenét meghatározó) művész távozott...

makacs szennyeződés 2009.06.26. 12:02:36

ellopják a 10-20 milliárdot a 30-ból, mert megtehetik.

nincs semmilyen törvényes, politikai akadálya, nincs pl. ellenzék, aki megakadályozná, mivel nem akadályozza meg, megszavazza, tehát szépen nyugodtan meg is teszik, ellopják.

és folytatni is fogják, mivel a választók egyharmada, aki elmegy szavazni, az újra meg fogja szavazni ugyanezt a bandát.
így csinálnak majd "demokráciát" is a sok hülyének (cirkuszt), és megőrzik a "törvényeinket" is, amikkel tovább lophatnak legálisan.

oszoljanak, kérem, nincs itt semmi látnivaló.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.26. 12:04:13

@Egaesz Homo:

nem
neki már nem is volt bőr az arcán :)

Marcellusca 2009.06.26. 12:05:42

@zero:

És a Sasról?
Neki van bőven a képin! :)

Plutonic 2009.06.26. 12:12:03

@zero: Akkor csak jó ember lehetett! :D
De megkövetem, mert tisztelem a tudását.
És néhány zenéjét is szeretem.
És íme, már meg is emlékezünk róla a budapesti szarfelrúgó posztban. :D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 12:13:22

@zero:
meg amúgy is néger volt és itt mindenki rasszista. és pont az oslo-i koncert előtt...

Parkőr (törölt) 2009.06.26. 12:19:47

@Plutonic:

mondjuk amikor megláttam , hogy meghalt az jutott eszembe, hogy az elmúlt 10 évben a sajtótól csak rosszat kapott, lesifotósok csámcsogtag rajta, gyerekek erőszakolt meg( vagy nem).

Most meg mindenki hangosan zokog hogy milyen nagy ember.
Jön a Kurt Cobain efektus, pólók válogatás cdk szobrok és uj kultusz.

Marcellusca 2009.06.26. 12:20:41

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
De át, mán fehír vót. :)
Biztos könnyeben be akart illeszkedni a svéd kisebbség köreibe. :)

(Na, mer' poszt nem maradhat czigányozás nélkül! :D)

__ 2009.06.26. 12:21:07

@Parkőr:

azér a kurucon nem zokognak annyira...

www.kuruc.info/r/4/42682/

Ficere Ödön 2009.06.26. 12:21:09

Szerintem okos ez a Demszky. Szüksége van egy kis pénzre a választások előtt. Mit csinál? Jó magasra nyomja a Margít Híd felújítás árát, "kényszerűségből" lefúj olyan butaságokat mint a kerékpárutak vagy a mellékesebb hidak felújítása, a felszabaduló pénzt is a Margit hídra költi, hogy aztán a választások előtt visszajövő kötbérrel már szabadon rendelkezhessen. Ez csak átcsoportosítás, a vállalkozó pedig csak kicsit parkoltatja a választási pénzeket.

Plutonic 2009.06.26. 12:24:06

@Parkőr: Vagyis szokás szerint a halottakon is keresnek a vérszívók és élősködők....

@DexterMorgan78/Séfbácsi: XDDDDD
neked sem a szomszédod a hülye! :)))))))))))))))))

Necro 2009.06.26. 12:24:07

Miért is sietünk annyira? Hogy megkapjuk a 6 milliárdot az EU-tól? A sietség miatt drágább a híd a hivatalos vélemény szerint 20%-ról. A 30 milliárd 20%-a pont 6 milliárd. Akkor minek is sietünk? Nomeg ezért direkt kifizetjük a kötbért, amit majd visszakapunk. Azt is minek? Hogy még több hitelt kelljen felvenni a kifizetéshez?

Plutonic 2009.06.26. 12:30:39

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Mer' ugye mi sosenem cigányozunk! XDDDDDDDDDDDDDD
Meg aztán csórikámról kinek jutnak eszébe a sötétbőrűek? :))

szabogyula 2009.06.26. 12:35:58

Már kezdtem reménykedni hogy ma nem bukkan elő ujabb több Mrd-os offshore, ciprus, panama, ingatlanbiznisz.
De nem !
Itten van :
Résztvevők:" Csődbe ment " cég, és a megmentő, aranyszivü panamai offshore cég, természetesen magyar kézbesitési megbizottal.
www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=171723

loop80 2009.06.26. 12:38:36

Nagyon off, DE!!!

Több helyen is tényként kezelik, hogy megtalálták Horák Nóri gyilkosát/gyilkosait.

Ma, 16 órakor lesz a nyilvános sajtótájékoztató.

(Cigány vagy nem cigány?!)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.26. 12:39:59

Hmm, a kurucon verik a nyálukat emiatt, pedig nem látják mekkora üzlet lenne, ez "hídépítésileg..."

kuruc.info/r/3/42670/

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 12:49:00

@Plutonic:
én ki sem mondtam hogy cigány, csak a demszkyre:) jaj még a végén kiderül hogy a hős szamizdatos más felé is publikált kakkuk néven:)

Plutonic 2009.06.26. 12:49:21

@Parkőr: Fan leszel, mi? :D
De a cikk arra utal, hogy nagyon is ismert blogger.
Nekem lövésem sincs róla. XD

derelyegrádi szellem 2009.06.26. 12:51:37

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

De mivel Amerika a korlátlan lehetőségek országa, így lett a szegény-néger-fiúból egy gazdag-fehér-nő!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 12:52:14

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
Egyszer pókereztem faszbukon, jött egy hülye szlovák gyerek és mikor írtam neki hogy magyar vagyok, elkezdett beírogatni hülyeségeket, csak a jól bejáratott kérdést tettem fel nki angolul, hogy mondjon egy szlovák királyt...

Marcellusca 2009.06.26. 12:55:13

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
Pediglen Te vótá a felbujtó! :)
Mer' én is értettem az osloi célzást.
Csak én oda is írtam a végire, mer' én nem vagyok gyáva, sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár. :)))

Plutonic 2009.06.26. 12:56:23

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Buzsigány! XDDDD
És mit lépett a szerencsétlen idióta a kérdésre????? :)))))
Offline lett? XD
Ezeket ott tenyésztik, de komolyan?!

Parkőr (törölt) 2009.06.26. 12:57:56

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Ez könnyű:)

"A kabinet ünnepi ülése után mondott beszédében Robert Fico miniszterelnök kijelentette: nem engedi meg azt, hogy kiürüljön és elnéptelenedjen a szlovák történelem. Így folytatta: - Egyre több történész hangoztatja, hogy a nagymorva fejedelemségben nem szlávok, hanem régi szlovákok éltek, akiknek a királya Szvatopluk volt. Legyünk büszkék erre. Ha a magyaroknak lehet Szent Istvánjuk, a cseheknek pedig Szent Venceljük, akkor nekünk pedig Szvatoplukunk lesz, akinek a szobrát mielőbb felállítjuk a pozsonyi várudvarban - jelentette be."

Szvatopluk! és hol állítják fel a szobrod bazdmeg?
Az ŐSI POZSONYI VÁRBAN!!!

:)

Plutonic 2009.06.26. 13:00:25

@Marcellusca: "Ide lőjetek, emberek!". XDDDDDDDDDD

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 13:03:20

@Plutonic:
Nem idióta tovább játszottam de nem vettem figyelembe miket írogat, kb ennyi még írt egy két magyar kifejezést, amit kijavítottam hogy ha szidalmazni akar valakit a saját nyelvén akkor legalább tanulja meg helyesen leírni.. egyébként fényképen egy kissé kövér komplexusos srác volt bézbolsapka ferdén a fején meg egy csomó aranylánc nyakába, szóval hasonló mint dzsekó volt csak fordítva ő fehér szlovák gyerkként akar gettónigga lenni..szánalmas.

Egaesz Homo 2009.06.26. 13:04:13

@__: És ki a faszt érdekel a kuruc?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 13:05:48

@Parkőr:
aha a hülye aki odaadta egy lóért a földjét:) gratulálok:)

szmoker (Homo Trollicus) 2009.06.26. 13:06:51

Észak-Koreai képeket keressetek neten, volt pár éve egy magyar srác aki végigment az országon, és ott is fényképezett, ahol nem is lehetett volna...

Pl. 6-8 sávos autópályák, amiken soha még egyetlen autó sem ment végig... totál kihalt 2x4 sávos kereszteződések, sugárutak... autó persze egy szál se (arra nincs píz), eszméletlen, na!

Demszki "Kedves Vezér" Gabóca kb. pont hasonló mentalitással rendelkezik, nem-e?

Plutonic 2009.06.26. 13:10:04

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Szlovák nigga? :D
Sírni tudok az ilyen szerencsétlenektől....
Türelmes ember vagy Te, mondtam mindig! :))))

@Parkőr: Ez így megy? Kirángatunk valakit a spájzból?
Vagy kitalálunk valakit?
Szent Szvatopluk? XDDDDDDDDDDD
Ennyi erővel mesekönyvet is írhatnak történelemkönyv helyett! :))))))

Parkőr (törölt) 2009.06.26. 13:18:19

@Plutonic:

Nem bántanám őket, mert önmagukban is elég szánalmasak, de gondolj bele, úgy kell nacionalistának lenniük, hogy nincs történelmük.Még a fővárosukhoz sincs túl sok közük.
Nincs mibe kapaszkodni, nincs mivel példálózni, csak valakik ellen tudják elhelyezni magukat.
Még így is hogy utálnak minket csak hozzánk képest tudják definiálni magukat.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 13:22:19

@Plutonic:
Mostanában szomáli... izé szlovákiában eléggé divat saját történelmet csinálni amúgy is:) Gondold el mi mennyit szívtunk nekik meg csak az jutott hogy a megszívatott magyarok által irányított területen élő nemzet :) Kissé frusztáló lehet:)

Plutonic 2009.06.26. 13:31:05

@Parkőr:
@DexterMorgan78/Séfbácsi: Nekem ezzel csak az a bajom, hogy annyi gerince viszont BÁRMELYIK népnek lehet, hogy a frusztrációit nem mások lealacsonyításával kezeli.
És ettől történelme nem lesz, de híre igen.
Egyébként meg szerintem aki túl sokat hivatkozik a híres eleire, az gyenge ember.
Ami viszont nem azonos azzal, hogy TISZTÁBAN VAN az ősei kilétével és tetteivel.
De nem arra hivatkozik évszázadok távlatából.

Yogi 2009.06.26. 13:33:18

Moszkvában a hídfelújításokat, nagyon egyszerűen oldják meg: nem zárják le a hídakat, hanem egyesével kiveszik szépen a hidak alkotó elemeit, melyet rögtön az új elemre cserélnek is. Így gyakorlatilag lezárás nélkül pár hónap alatt teljesen megújul a híd.

Marcellusca 2009.06.26. 13:34:33

@Plutonic: LOL!

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Ja, ja, mint a viccben.
Olvastad már a szlovák történelem könyvet?
Átküldöm SMS-ben. :)

Plutonic 2009.06.26. 13:37:10

@Marcellusca: XDDDDDD
Ezt nem ismertem, de megjegyzem! :))))))))))))))

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.26. 13:44:38

@Yogi: San Francisco-ban menet közben cserélik a szegecseket és teszik földrendgésbiztossá.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 13:48:53

@Marcellusca:
na ha legközelebb találkozok egy farokkal ezt lenyomom neki angolul:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.26. 14:12:23

Egy kis háttinfó a 168ora.hu.-ról, így még druvább Demszkyék sara:

Mindezzel szemben a szomorú igazság az, hogy a hídfelújítás körüli színjáték és tudatos félrevezetés már csaknem két éve folyik. A főváros felkérésére ugyanis a Főmterv mérnökei még 2007-ben előzetes felmérést készítettek a Margit híd állapotáról és a teljes rekonstrukció költségigényéről. Ennek eredménye a mi forrásaink által is megerősített sajtóinformációk szerint akkori árakon 21 milliárd forint volt! A városházán ettől csaknem infarktust kaptak, és arra ösztönözték a Főmtervet, vigye lejjebb a becslését, amit az – nem szívesen ugyan, de - meg is tett. Némi műszaki módosítással nettó 16 milliárdra faragta le azt.

Az illetékeseknek ez sem volt elég, mivel a kiadások egy részét uniós forrásból akarták fedezni, 50 millió eurós érték felett azonban más, szigorúbb a brüsszeli döntéshozatali folyamat, így a várt költséget nagyjából 14 milliárd forint alá kellett lenyomni. Ezt aztán meg is tették, és bruttó 13 milliárdot rögzítettek a költségvetésben, miközben mindenki tisztában volt azzal, hogy ez messze van a realitásoktól. Teljességgel érthetetlen, miért hitték a döntéshozók, hogy megúszhatják a következményeket, és nem kell előbb-utóbb szembe nézniük a valósággal. A legelképesztőbb az, hogy a felelősség elkendőzésére kezdettől fogva félreinformálták a közvéleményt, elhallgatva a Főmterv eredeti költségbecslését.

www.168ora.hu/buxa/felrevezettek-minket-a-margit-hid-ugyeben-38893.html

derelyegrádi szellem 2009.06.26. 14:23:25

@zero:

Szerintem meg ez a verzió a fake, az a félrevezetés. Ezzel próbálják legalizálni a mostani 30 milliárdos verziót, amiben már benne vannak azok "járulékos költségek" (pl szadesz pártkassza), amiknek benne kell lennie. És ez a példaként megemlített "költség" nagyon magas, mert egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy az utolsó falatok közül egyik, aminek nagyon sokáig ki kell/kéne tartania, következésképpen nagyot nagyot kell harapni.

A 168 óra meg vállalta a "szolgálatot". Ahogy szokta.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 14:27:15

@zero:
És ezt a 168 órában írták meg, azt hiszem ez teszi igazán durvává a sztorit:)
Tehát összegezve azért hogy elkerüljék a szigorú elbírásálst az EU-nál levitették az árát, bazzeg miért nem ezzel kezdték te figyeljetek nem fizessük ki a 300 millát a Főmtervnek 13 milliárd oszt kész, többit meg megoldjuk ahogy szoktuk.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 14:31:01

@derelyegrádi szellem:
Az a gáz hogy ennek viszont utána lehet járni könnyedén a Főmtervnél, nem hiszem hogy divat lenne arrafelé a titkosítás:)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.26. 14:32:06

Én ezen a kötbér beépítésen vagyok kiakadva.
Egyébként pedig szerintem lesz ez bőven 30mrdFt felett. Előre nem tervezett többletköltség címen. Mint ahogy szokták. Pedig ha 30 akkor legyen is annyi. Bár ez is bődületesen sok. Ha a német példához hasonlítjuk. Pedig ott ráadásul német munkabérekkel dolgoztak ne feledjuk. Itt fele tutti feketmunkás lesz. Mint szokták.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.26. 14:32:34

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
Ja és ha jól emlékszem mikor kiderült a drágulás Tarlós már aznap arról beszélt hogy direkt lett alábecsülve a felújítás költsége, csak akkor még nem fejtette ki hogy miért, így nem is értettem.

Plutonic 2009.06.26. 14:40:50

Nem hiszem, hogy a faszbúk után ez OFF lenne, de megéri elolvasni!

index.hu/tech/2009/06/26/a_szlovakok_tengert_akarnak_magyarorszag_helyen/

A gettónigga is biztos tagja ennek a szarnak.

ruhaszarito 2009.06.26. 14:40:53

Zero:

"Alapanyagokat importáljuk" ... miért is? Nincs ebben az országban acél, beton, sóder meg aszfalt?! Össze-vissza hazudoznak ..."

Azert en mielott leirnam elgondolkoznek, hogy egy hidhoz nem biliacel kell, hanem konnyen lehet, hogy specialis otvozetek, amik biztositjak azt, hogy a hid 50 evig alljon es ekozben ne kelljen ilyen nagysagu rekonstrukciot elvegezni.

Az is valoszinu, hogy nem csak az anyaguk specialis, hanem a gyartastechnologia, amely kozul egyik sem all rendelkezesre az orszagban. Sot mivel egyedi darabokrol van szo, nem kaphatok a "hid boltban", ezert nyilvan dragak is.

Rengeteg olyan esetet tudnek meselni, amikor Ausztriabol kellett rendelnem a specialis aluminimot, mert itthon nem volt kaphato, sot bizonyos alkatreszeket mindig Nemetorszagban gyartattam le, mert itthon nem volt ra lehetoseg, vagy az osztrak illetve a nemet olcsobb volt.

Tündér_Lala 2009.06.26. 15:03:05

A híd történet abszurd.
De minden így történik ebben a városban. A budai alsórakpart tavaly 9 hónapig le volt zárva a szannyvíz csatorna építése miatt. Ezután vissza adták a fogalomnak úgy, hogy folt folt hátán van az úttesten, csak úgy nyekken az autó. A legújabb hír, hogy megint lezárják, ezúttal gázvezeték építés címén.
Teljes abszurd történet. Egy ilyen frekventált útvonal esetében, hogy a francban nem képesek a munkálatokat összehangolni, azt végrehajtani és az utat megfelelő minőségben átadni.
Egyszerűen nem tudja eldönteni az ember, hogy ekkora barmok, szándékosan csinálják vagy mindkettő és még nyerészkednek is.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.26. 15:03:49

@derelyegrádi szellem:

Most már mindegy, bármelyik verzió is az igaz, nagyon elkúrták ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.26. 15:09:05

@ruhaszarito:

Sajnos nem találtam meg, hogy a megyri hídhoz vagy a Pentele hídhoz honnan vették az acélt ...:-(

derelyegrádi szellem 2009.06.26. 15:11:13

@zero:

Az addig rendben van, hogy elkúrták.

Azt azonban "mindegynek" azért nem nevezném, ha egy 13 milliárd+infláció áru munkát (az eredeti költségvetés a valós), végül 30 milliárdon fizetünk ki.

Mert ez erről szól, legalábbis én inkább ebben hiszek.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.26. 15:26:21

@zero: Bazeg, ha ez igaz, akkor mégsem lehet azt mondani rájuk, hogy hülyék. Ennyi konspiráció és trükközés feltételez némi inteligenciát, bár ettől a helyzet csak romlik, mert ha tényleg ez a szitu, akkor szándékosan szopatják a népet, nem csak hozzánemértésből :o)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.26. 15:28:37

@Noname Cowboy: Mert eddig nem kalkuláltak a Dunával. :-)

rolika 2009.06.26. 15:31:15

Ha még egyszer megválasztjátok Demszkyt és hordalékát odafent, én nem is tudom mit csinálok :-)))

molaris 2009.06.26. 15:40:36

@ruhaszarito:
Na ez az igazi szégyen és gyalázat akkor. Mert mi nagyon sok helyre szállítottunk speciális acéltermékeket szerte a világba. Itthon is megállták a termékek a helyüket. Bár a 70- es évek vége felé már gyártottunk olyan sínt, amelyik eltört az álló mozdony alatt.

derelyegrádi szellem 2009.06.26. 15:44:17

@Noname Cowboy:

Pedig lassan érdemes lenne! :-)

És el is határolódok.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.26. 15:58:45

@misikeh: Így volt ez a metroval is. Előre nem várt okok, hogy ott van előttük pár tonna föld,kő stb...
Szóval meg ez feljebb is nem kicsit!

Agrael 2009.06.26. 16:10:07

Engem a történetben a két pályázó zavar, és az, hogy mindig ezeket kell odahívni a fazékhoz. Az "állam pénzét" mindegyik nagyon meg akarja vámolni, egy apró gondolat erejéig sem kerül szóba gazdaságosság (esetleg a riporterek előtt). Volt "szerencsém" fővárosi közbeszerzéseknél segédkezni és túlzás nélkül mondom, nem volt olyan projekt, ahol az eredményhirdetés előtt ne tudtam volna ki fogja megnyerni a pályázatot, illetve kit milyen módon zárnak ki, lehetetlenítenek el, illetve utasítanak el. Szánalmas.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.26. 16:22:13

@Agrael: Na igen. Mindig mindenhol ugyanazok. Kicsit átlátszó már.

GIjoe 2009.06.26. 16:28:52

Javitsatok ki ha tevedek, de en ugy emlekszem, hogy a hidepito es a vegyepszer jobboldal kozeli cegek. (egyebkent ezek 60-40%ban vannak lezsirozva, aki kormanyon van az 60%ot kap aki epp ellenzekben 40%ot, ezt egy eleg biztos forrasbol tudom, bar maga az info eleg regi, lehet azota valtoztak a dolgok)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.06.26. 17:30:57

@GIjoe:

A vegyépszert mondták fidesz közelinek...

kulalak 2009.06.26. 17:54:38

Miert nem merul fel egy teljesen uj hid epitesenek koltsege?
Ugyis lezarjak. Lerobbantottak es sebtiben ujitottak fel.
Miert nem epitik meg kullemre ugyanilyenre de mai anyagokkal es technologiaval strapabirora?
Akkor elfogadom ruhaszarito erveleset is, hogy kulfoldrol kell specialis anyag. De tuti, hogy akkor sem kerulne ennyibe es ennyi idobe! Bukjon a szadeszes fobalek!

beleszolok 2009.06.26. 19:10:33

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Szoboravatóra kellene küldenünk ajándékba egy fehér lovat :Đ

derelyegrádi szellem 2009.06.26. 19:39:49

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

pedig még követője is akadt (igaz, csak ajánlati szinten) III. Richard személyében. :-)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.26. 19:40:35

majd a zsidók felújítják a hidat, van ott pénz:
"A budapesti ingatlanfejlesztések több mint 70 százalékát izraeli tőkehátterű vállalkozások valósítják meg. Szakemberek szerint a piacon megszerzett profit minden második forintja vándorol izraeli zsebekbe."

micsoda egy szélsőséges netoldal:
www.ingatlanbroker.org/hu/magazin/2008_nyar/izraeli_terhatas

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.06.26. 19:42:22

@tesz-vesz: én mondtam: Budapest ma nem magyar főváros, hanem izraeli városállam, persze nyugodtan mondhatjátok tovább h nektek a zsidó olyan mintha izlandi lenne, csakhát nincs értelme mondogatni...

wladyslawsky (törölt) 2009.06.26. 20:18:32

@tesz-vesz: és tegyük hozzá ezt is: "Cikkünkben ezért mi is csak azokat a társaságokat, befektetőket vesszük górcső alá, amelyek nyíltan vallják magukról, hogy izraeli tőkeháttérrel működnek"

Tehát ez akár jóval több is lehet. Ahogyan Vámos György (volt mazsihisz szóvivő, echo tv műsorvezető - amúgy zsidó) is mondta, gyakran a spanyol/portugál/ír/stb. bejegyzésű cégek mögött is izraeliek állnak. Csak hát ugye ezt a témát mindenki kerüli (VGy: "állandóan süket fülekre találok"), mert ha ilyen témát valaki a szájára vesz, azonnal náczivá válik,ugye.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.26. 20:25:43

@tesz-vesz: miért, mi különbség van ? Nekem speciel nagyon nem tetszik az, hogy felvásárolják Magyarországot (+Lengyelországot meg Manhattan - na jó, ez utóbbit vihetik :)), de a hangsúly nálam nem az izraelin van, hanem a felvásárláson.Ha pigmeusok tennék, az se tetszene...

Ugyanígy teljesen mindegy, hogy a magyar termőföldeket hollandok vagy zsidók akarják majd megvenni: a lényeg az, hogy semmilyen külföldi ne szerezhesse meg őket.

krtek 2009.06.30. 13:00:17

@GIjoe:
Ez nyilt titok, naggyából tudja mindenki, mégsem történik semmi. Na ez a dühítő.

Goldoljátok meg milyen moslék ember lehet egy ilyen demszky féle tipikus magyar politikusféreg. Nyilatkozik, érvel, hülyéneknéz, de a tevékenysége lényege az üzérkedés a hatalommal, pártpénz összeszedése és a mellékes. Köpedelem. És közben előadja az anyabaszó, hogy nekünk épít. Kinyílik a bicska...

És ami mégjobban irritál: van olyan gyökéragyú barom, aki veszi a fáradságot és elmegy erre a fehérgalléros csalóra szavazni.

Pfu, de felcsesztem magam...
Pedig nem ér ennyit a rohadék...

cooper (törölt) 2009.07.01. 11:16:43

Németország leghosszabb hídját avatták fel 2007-ben, ami az észak-német Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományt köti össze az idegenforgalmáról nevezetes, Balti-tengeri Rügen-szigetével.
. A német híd 4200 méter, a Megyeri híd 1861 méter, a Margit híd pedig 660 méter hosszú.
. A német hidat két év alatt húzták fel, a Megyeri hidat szintén 2 év alatt építették meg, a Margit hidat pedig a tervek szerint 14 hónap alatt újítják fel.
. A német híd 125 millió euróba (33 milliárd forintba), a Megyeri híd 63milliárd forintba került, a Margit híd felújítása pedig 20 milliárd forintba fog kerülni.
. Magyarország legdrágább hídja, a Megyeri híd. Hossza 1861 méter (63milliárd), tehát méterenként 34 millió forintért épül.
. A Margit híd hossza: 607 méter. Ha a Megyeri híd 34 millió / méteres árával számolunk, akkor 18 ,2 milliárdba kerülne egy új Margit híd.
Tehát még akkor is spórolna az ország, ha felrobbantanák az egészet és újra építenék....


A németek 7,8 millió forintért építettek 1 méter hidat, a Megyeri hídnál ez 33,8 millió, vagyis négyszeres áron húzták fel. Nem 20%-kal drágábban, hanem 400%-kal drágábban. A Margit felújítása pedig 30 millióba fog kerülni méterenként.
Vagyis a németek 1/4 annyiért építettek egy vadonatúj hidat, mint amennyiért itthon építenek vagy felújítanak egyet ....

"...Az előterjesztő jelzi azt is, hogy az árak a Főmterv Zrt. 2007-es becslésére épülnek, és azok 30-50 százalékkal is növekedhetnek. Egyebek közt azért, mert a gazdasági válság miatt ugrásszerűen drágultak a banki finanszírozási költségek, emelkedik az áfa, az acél világpiaci ára és az infláció."
2007-ben a hengerelt acél 500EUR, tavaly ilyenkor 750EUR, most meg 375 EUR.

vadasmarha balra 2009.07.08. 22:58:42

Mikor zavarják már el ezt a rohadt rablóbandát?!

süti beállítások módosítása