Skip to content


       Szűrés lista

Képviselők-Seres&nép: 1-0

Mintha nem lenne elég a forróság, az Ab is kiosztott tegnap egy nagy pofont.

Nem tartható népszavazás a képviselők költségtérítéséről az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozata értelmében.

Az Ab határozatában emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés 2009. június 29-én olyan törvényeket fogadott el, amelyek érintették az elrendelt népszavazás tárgyát. E törvények elfogadása a testület szerint olyan jelentős változásnak tekintendő, amely utólag érdemben befolyásolta a kérdés népszavazásra bocsáthatóságát, ezért az Alkotmánybíróság az Országgyűlés határozatát megsemmisítette, és az Országgyűlést új eljárásra utasította.

Egy határozat - csalódott sóhajok és ökölbeszorított kezek ezrei

Az érzés - leírhatatlan

A hangulat - hagy némi kívánnivalót maga után.....

Hosszú hónapok, évek óta néztük, láttuk, kényszerűségből tűrtük, hogy a képviselők tömik a zsebüket költségtérítés címén. Az egyik nem ül be a felesége mellé, hanem inkább külön autóval utazik Budapestre és vissza mindennap, a másiknak van lakása a fővárosban, mégis kap albipénzt, a harmadik meg ezt is, azt is felveszi, de kivétel nélkül mindegyik pofátlanul megmagyarázza... Ez ment már nagyon régóta, mikor az ismeretlenségből előlépett egy 43 éves, négygyermekes nyíregyházi asszony, és azt mondta: "Ebből elég!" Ő volt Seres Mária. Körülbelül egy éve, tavaly nyáron nyújtott be népszavazási kezdeményezést az Országos Választási Bizottsághoz. Az engedélyt megkapta, ezután időt és fáradtságot nem sajnálva belefogott az aláírásgyűjtésbe. Számtalan segítőjével a négyhónapos gyűjtési időszak alatt 591.748 aláírást szedtek össze a "Egyetért-e Ön azzal, hogy az ország­gyűlési képviselőknek csak a bizonylattal alátámasztott elszámolható kiadásai után járhat költségtérítés?" című kezdeményezésre.

591.748 ember.

88.608-al több, mint amennyien a kormánypártra szavaztak az EP-választáson.

58.038-al több, mint Bács-Kiskun megye lakossága.

Kereken 591.748 fővel több a semminél.

Na, őket sikerült lenézően kiröhögni. Az aláíró egyetemista fiúkat és lányokat, kockafejű mérnöktől a loncsos hajú bölcsészlányig; a irodában/boltban/gyárban dolgozó, GDP-termelő nőket és férfiakat, akik nevelik, vagy éppenséggel még csak tervezik a jövő nemzedékét;a kisnyugdíjból tengődő nagymamákat és nagypapákat, akik már nem hisznek a Kossuth-rádiónak.

Ők ismét leckét kaptak: hiába próbálkoznak, semmit nem ér a szavuk. Tojnak rá a hatalmasok, bebizonyították.

Először a magyarázófenomén Göndör Pista által benyújtott, majd nagykoalícióban megszavazott átkereszteléssel, amelyről bizony messziről bűzlött, hogy csak és kizárólag a népszavazás elkerülése megúszása miatt hívták életre. (Az igazán a véletlenek játéka, hogy közben bakiztak a képviselők, és meg is emelték a pénzüket. )

Ezután az Alkotmánybíróságon volt a sor, hogy döntsön: lehet-e népszavazást tartani olyasvalamiről, ami papíron már nem is létezik?

Ők pedig döntöttek.

Hogy most elégedetten dőlnek-e hátra a karosszékben, azt nem tudom.

Viszont remélem, hogy a harcnak nincs vége,  és a következő csatát Seres Mária és a nép nyeri.

Címkék: közélet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr171245741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.15. 12:36:53

@Zetek: bocs, de nem kotelezo megvenni. semmit nem kotelezo megvenni. ha nekem nem tetszik egy bohoc ize, muvesz szarja alkotasa, akkor NEM VESZEM MEG. meg kell mondani, hogy el lehet menni krumplit kapalni, ha csak ilyen szart teszel le az asztalra.
lasd picasso... ott sem a szepseg miatt vette meg a sok bugris.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.15. 12:37:41

Most komolyan, szerintetek mi lesz ezután? Az oké, hogy a sok ingyenélő röhög a markába, de mit csinál Seres? Nekiáll újra aláírásokat gyűjteni? Vagy megcélozza inkább a parlamentet, hogy belülről reformáljon?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.15. 12:38:30

@Seduxen:

Ne legyél már ilyen bunkó..... :))

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.15. 12:41:09

nem tudom, mit tehet meg maria. es mi sem tudom, mit tehetunk. az a durva, hogy ezek utan is ott lesznek a fityisz meg a maszop szavazok. egyszeruen olyan elvakultak, hogy nem latnak ki a fejukbol.

elvandorolni lehet, talan az a legjobb, ahogy tegnap kifejtettem.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.15. 12:43:03

@laspalmas: bocsánat, de nem bírtam kihagyni...

mi lenne? szerintem hagyja a francba. mi mást tehetne a szerencsétlen? akármiről is gyűjthet aláírást, a köcsö... ööö, izé, "tisztelt törvényhozásunk" (ha kell 2/3-os egyetértésben) átír 1-2 szavacskát az adott jogszabályban (vagy akár a telibebaszott alkotmányban), erre az ab rábólint (mondván eleget tettek a jogalkotási kötelezettségüknek), és minden megy szépen tovább...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.15. 12:43:07

@Zetek:

"Miközben egyrészt elvárjuk, hogy adakozzanak"

Nem várjuk el, én biztos nem. Azt várjuk el, hogy dolgozzanak meg a pénzükért, mert ez a tengilengizés többszázezerért nagyon irritáló.
Nem a sok pénz zavarja a Zembereket, hanem hogy
1, munka nélkül
2, számla nélkül kapják.

Érted-e?

Tapmancs 2009.07.15. 12:45:59

@laspalmas: ha bekerülne, félő hogy számára már nem is lenne olyan szörnyű dolog az a kültségtérítés. Hiszen az jár.

Plutonic 2009.07.15. 12:47:40

Szépen csecsén belehelyeztek ismét a szánka egy nagy adag fekáliát és befogták az orrunkat, hogy biztosan lenyeljük....

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.15. 12:47:49

Seduxen: jah, ebbol a szempontbol nagyon igazad van. Egyszeruen miert nepszavazni? Miert szavazni? Most en is azon baszodtam fel ennyire, hogy az alkotmanyba, torvenykezesbe vetett hitem csorbult. Az egy dolog, hogy a rasszizmus tombol az orszagban es a szeginy elesetteket gyilkolja a garda. De mindig lehetett bizni hogy sok ember akarata atmegy valahol. De nem.. nem er semmit. :(

mind2 (törölt) 2009.07.15. 12:47:58

Van egy ismerősöm, rendes cégvezető gyerek, dolgozók normális bruttóval bejelentve, tiszta minden, könyvelő lelkiismeretes , ment az üzlet...
Mivel külföldi cucokkal is foglalkozik, tengeren hozzák neki az árut, kikötő, vámolások, beléptetés országhatárokon, neki viszont fizetnie kell, gyorsan és pontosan, mert dől az egész... Egyszer csak megcsúszik a sok hivatali szar miatt, vámolás stb.
Gondolja, a járulékokat kicsit késve fizeti ,dolgozók úgyis kifizetve most is rendesen ) Erre Apeh : bankszámlák zárolva, inkasszó, vizsgálat, ellenőrzés, berendelés, határozat...
Múlt héten jön : " tele van a faxom az egésszel, én marha, megpróbáltam mindenkit rendesen fizetni, a melósokat is, most nézd meg, tönkrevágnak bármit teszek "
10 embernek ad melót, abból 7 családos, 1-2-3 gyerekkel.
40 éves és megkeseredett.
Meg se kell kérdeznem, legközelebb hova szavaz.
Az üvegbúrában élő 386 baromnak fogalma nincs a hétköznapi küszködésről, ami ilyen emberek tízezreit jellemzi. Pedig az ő adójukból lopnak. :(((

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.15. 12:52:53

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: én is azt érzem, hogy ezzel a kurva népszavazással megmozdult valami - ami "alulról", a kisemberektől jött -, és bizakodtak a népek, hogy most megmutatjuk a köcsögöknek, erre tessék...

kicsit is normális értékrendű ember ebben a helyzetben szemlesütve sunnyogna, mondván, "bocsánat, hogy 20 év alatt nem tudtam elvégezni a munkámat, és köszönöm, hogy Te - mint az én FŐNÖKÖM!!! - ezt megtetted helyettem".

de neeeeem. ezeknek a gennyládáknak (már nem is tudok elég sértő jelzőt kitalálni rájuk) még ez is elfér a pofáján...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.15. 12:53:14

Seres Maria oldalon:

seresmaria.hu/blogpl.php?id=73


Eleg ratyi es semmitmondo ez a kozlemeny. Szerintem partta fog alakulni, de akkor meg sok tamogatot el fog vesziteni. En pl. nem rajuk fogok szavazni, de tamogattam oket.

szoval szopas.
Szerintem el kene menni es kivegezni a politikusokat a csaladjaikkal egyutt.

picur3ka 2009.07.15. 12:54:23

@Zetek:

Micsoda szomoru tortenet. Hup-hup...

Kenytelen??? Talan van ilyen torveny? Nem mintha nem sz&rnak le a torvenyeket.

Ha van, akkor, ne 'circa harmincer'' vegye meg, hanem pontosan 22.365 Ft-ert, szamlaval.

Nem adakozik senki, miota megadoztatjak, stimmt?

Es a koltseg is csak egy dolog, mer ugye van meg sok egyeb:

"A korrupció a Transparency International szerint csak a közbeszerzések során mintegy 437 milliárd kárt okoz országunknak - ami azt jelenti, hogy minden embert egy év alatt 43700 forinttal károsítottak meg, és ez a 2007-es adat, valamint kizárólag a közbeszerzésekre vonatkozik. Ha az összesítettet néznénk, akkor azt mondhatnánk, hogy simán lehetne mindenkinek egy plusz 13. havi átlagbére - igen, a nem dolgozó csecsemőnek is -, ha odafenn nem ülnének korrupt emberek."

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.15. 12:56:38

@Tapmancs:
@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

Valami készül, az biztos:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az élősködő politikusok helyett a társadalmat képviselő és hazánk érdekeit mindig szem előtt tartó, tisztességes emberek kerüljenek a parlamentbe?

Ha igen, akkor tartson velem, tartson a Civil Mozgalommal."

Ombudsmanyus 2009.07.15. 13:02:53

1949. évi XX. törvény (a Magyar Köztársaság Alkotmánya)

"2. § (2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint
közvetlenül gyakorolja."

Szerintem ezt úgy kellene értelmezni, hogy amennyiben a nép a választott képviselők által megalkotott törvényt meg akarja változtatni, és ennek érdekében minden alkotmányos eszközt (pl. népszavazás) igénybe vesz, akkor, amíg a népszavazás eredménye, vagy eredménytelensége nem kerül napvilágra, addig a tárgyban a választott képviselő sem kezdeményezhet jogszabály módosítást. Máskülönben a nép hatalomgyakorlási jogát korlátozzák.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.15. 13:04:23

En el tudnek fogadni es kepzelni egy ra'sszista naci Jobbik es egy kozpenzherdalo Civil Mozgalom kormanyt, ahol a fityisz meg az mszp lenne az ellenzek. :DDDD

mekkora lenne, komolyan... vegre megint a magyar dolgok kerulnenek eloterbe es buszkek lehetnek ra, hogy magyarok vagyunk!

Rwindx 2009.07.15. 13:04:47

@Zetek:
"A nagy felindulóknak csak egy szituációs gyakorlat. Képviselőnk évente két jótékonysági árverésen kénytelen megvenni a helyi művész újabb és újabb borzadmányait, cirka harmincért. S ez csak egy település a majd három tucatból. Az ilyesmiről hogyan kérsz számlát?"

Mivel adásvétel történik számla kell róla. Ha nincs számla az APEH bezárja az egész jótékonysági kócerájt.
Ma már a zsíroskenyér osztogatás után is be kell csengetni az adót a zsíroskenyér után. Fura lenne ha egy festmény értékesítése után nem kéne..

jozicsenko 2009.07.15. 13:05:57

Vajon csodálkoznak majd a politikusok, ha a jobbik 20%nál többet ér el?

pár ilyen vicc és az mszp az mdf-fel vetélkedve harcol a bejutásért

tényleg nem fogják fel, hgy nekünk 60%os adóék alatt szivás van, nekik meg hawaii?

ehhh, ujabb szvazat a jobbiknak...

Rwindx 2009.07.15. 13:06:53

@Zetek:
"A nagy felindulóknak csak egy szituációs gyakorlat. Képviselőnk évente két jótékonysági árverésen kénytelen megvenni a helyi művész újabb és újabb borzadmányait, cirka harmincért. S ez csak egy település a majd három tucatból. Az ilyesmiről hogyan kérsz számlát?"

Mivel adásvétel történik számla kell róla. Ha nincs számla az APEH bezárja az egész jótékonysági kócerájt.
Ma már a zsíroskenyér osztogatás után is be kell csengetni az adót a zsíroskenyér után. Fura lenne ha egy festmény értékesítése után nem kéne..

mind2 (törölt) 2009.07.15. 13:07:10

@Ombudsmanyus: a valamint szón van a hangsúly, hogy egymás mellé rendeli a kettőt. És ez azt jelenti, hogy a képviselők beelőzhetik a népet, - mint azt tették is - olyan ügyesen, hogy a népszavazás okafogyottá vált az AB szerint:(

Projectelf 2009.07.15. 13:09:08

@mind2: Szerintem pontosan tudják mi a helyzet, csak leszarják magasról.

mind2 (törölt) 2009.07.15. 13:11:46

@jozicsenko: biztosan többet ér el, mint 20%.
Rengeteg ember nem nyilatkozik, ők a rejtőzködők.. Gyakorlatilag az egész politikai felső tíz rongyban az a közös, hogy nem érzik a vesztüket. Nagyon nem érzik.
Lásd Bárándy tegnapi ötlete a Jobbik " betiltásáról "

Bohóc János 2009.07.15. 13:13:25

@Mr. Acid: @Geza:

Miért kell az ellenkező véleményt azonnal, csuklóból le-takaroggyámározni??

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.15. 13:19:55

@Bohóc János: latod hogy lehet! Nem tetszik a jobbik, betiltjuk! Nem tetszik a nepszavazas, megoldjuk! Nem tetszik a garda? feloszlatjuk. nem tetszik a ciganybunozes? rasszista vagy. :)

min vagy felakadva? Pl. en sem megyek az szdszes oldalra /van meg ilyen oldal? / eszt osztani, mert nincsen ra igeny. Itt most utaljuk a kepviseloket dumara van igeny.

Tapmancs 2009.07.15. 13:20:49

@laspalmas: ezzel persze hogy mindenki egyetért, de elvileg ezeknek kéne a politikusoknak lenniük.

"a társadalmat képviselő és hazánk érdekeit mindig szem előtt tartó, tisztességes emberek "

- és ha ezek a tisztességes emberek bekerülnek, mi a garancia hogy nem válik belőlük élősködő politikus?

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.15. 13:24:24

@mind2: Ezen a birkasin en is agybajt kaptam.
nem igaz, hogy nem erzekelik ezeket a dolgokat ezek az emberek!

nem a jobbikot kell megszuntetni, hanem a jobbikot megerosito okokat!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.15. 13:29:07

Összehasonlításul:

"Egy pekingi bíróság halálra ítélte szerdán a Sinopec kínai olajipari cég, Ázsia legnagyobb olajfinomítójának elnökét, Csen Tonghajt (Chen Tonhai). A büntetés végrehajtását két évre felfüggesztették, ami általában azt jelenti, hogy ha az elítélt két évig jó magaviseletet tanúsít, akkor büntetését életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatják. Az ítélet felfüggesztését a volt vezető annak köszönheti, hogy a tárgyalás közben beismerte bűnét, a kapott kenőpénzeket beszolgáltatta, illetve segített más bűnügyek feltárásában. A férfit ugyanakkor élete végéig megfosztották politikai jogaitól, és elkobozták vagyonát. (MTI)"

Bohóc János 2009.07.15. 13:30:48

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

De akkor mivel vagytok jobbak náluk? Hol az a piedeszta, amiről jogotok lenne ezt bírálni?

Egyébként a jobbikot ki tiltotta be és mikor?

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.15. 13:38:10

@Bohóc János: jobbik: folyamatban vannak az erre vonatkozo kovetelesek es beterjesztesek. Nezzel index cimlapot vagy elmult 24 orat. ha nagyon nem talalod, belinkeli neked ide barki barandi amokfutasat...

es ha betiltjak? akkor mar el fogod hinni, hogy erosen antidemokratikus orszag van itt kialakuloban?

Nekem mar az eddigi jelek is ezt sugalljak.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.15. 13:40:33

@Bohóc János: Nem tiltották! Csak az elvtársadban megfogalmazódott az igény!

2009.07.15. 13:48:45

Én javaslom, 1-2 honatyának-- jutalom gyanánt,-- a Putyin-módszert! Felakasztani a tökénél fogva és tarkón löni! Utána megnézném hogy mernének e lopni és hazudni! Tudom náczi lettem én is!Remélem a Jobbik rendet rak, mert már ráférne a sok naplopó, zsivány képviselöre(?)!

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2009.07.15. 13:48:54

Hmm... Én mondjuk Seres Máriát lecsukatnám, gyermekeit árvaházba adatnám és a rokonság, közvetlen baráti körben vagyonelkobzást rendelnék el, de így se rossz. Azért valami nyilvános adásban közelről -hogy az apró nyálcsíkok eltalálják az arcát- még a beleröhöghetne a szemébe az egyik képviselő...

beqrock 2009.07.15. 13:49:40

Khm... Én javaslom, oszlassuk fel Bárándy Györgyöt!

derelyegrádi szellem 2009.07.15. 13:49:50

@Zetek:

Tudod hogy: "Kérek egy számlát". Így bazmeg.

Arról nem is beszélve, hogy én nem azért adok a képviselődnek költségtérítést, hogy képeket (jókat vagy szarokat) vegyen magának belőle, hanem azért, hogy a képviselőségével járó elkerülhetetlenül felmerülő költségeit fedezze belőle. Ha ő jótékonykodni is akar =fetsménnyel vagy anélkül) azt tegye a saját pénzeszközei terhére. Költségtérítés nem erre való, nem erre adom neki. (a megoldást lásd fentebb) A Btk. ezt egyébként sikkasztásnak hívja. Így simán, egyszerűen.

Meg kéne fordulnod azon a lovon szerintem.

beqrock 2009.07.15. 13:50:35

+ az összes országgyűlési képviselőt... lehetőleg sósavban....

rulla 2009.07.15. 13:54:30

@Lodogi Pascal:
Így van, nagyon-nagyon feszül már a húr... érzem a levegőben, látom nap mint nap az arcokon szerte a fővárosban. Ami történt a népszavazás ügyében, az gyomorforgató pofátlanság; azok köptek a szemünkbe, akik a mi verejtékünkből és vérünkből élnek!
Arra gondoltam mostanában, a Fideszre fogok szavazni jövőre, mert jobbak, mint a komcsik, és talán eléggé erősek a rendrakáshoz. De sajnos - ahogy a Blikk egyik címlapján is írva volt -, "(zs)ebben egyetértenek" a többi mocskos, hazaáruló patkánnyal, így nem jobbak náluk, az én szememben nem.
A Jobbikra fogok szavazni, és nem érdekel, hogy szélsőségesek! Rendet akarok és jobb életet! És "Szebb jövőt" !

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.15. 13:57:38

@alesi: latod, hogy becsuktak azokat az elmegyogyintezeteket? :)))

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2009.07.15. 14:06:10

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: francokat. Kb. husz eve, a fovarosban az egyik ajtajat meg tul szelesre is tartak. Azota egy rakat retardalt bejarkal, es a duhrohamot elkerulendo addig-addig szolitottak oket kepviseloknek, hogy meg mi is elhittuk.

Bohóc János 2009.07.15. 14:07:51

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
"mar el fogod hinni, hogy erosen antidemokratikus orszag van itt kialakuloban?"

ó, én ezt már '98-tól érzem

@Noname Cowboy:
a te elvtársaid meg az országimázst építik:
sportgeza.hu/futball/2009/07/15/hajtovadaszat_hertha-szurkolokra_budapesten/

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.15. 14:10:03

@Bohóc János: Talán annyival jobbak náluk, hogy ők közben nem lapátolják a pénzedet a zsebükbe, sőt a jövőben sem akarják, csupán tisztességes politikai vezetést szeretnének. Arról nem is beszélve, hogy a takaroggyanakahalálfaszára, még a legenyhébb, mert esélyt ad arra, hogy kussolva elhúzzon a kedves képviselő, holott a min. a vagyonelkobzás és a közélettől történő eltitltás.

Bohóc János 2009.07.15. 14:10:16

@jános515: @alesi:

"És még egy dolog: kérem szépen, hogy hanyagoljuk az erőszakra buzdító kommentet is, még akkor is, ha humoros vagy ha elcsépeltsége miatt már senki nem veszi komolyan. Ne kelljen már minden posztban karóba húzásról, Dunába lövésről, lámpavasról, népirtásról gépfegyverekről olvasni. Nem élünk az középkorban!" - idézet a 'Moderálási elvek'-ből

Bohóc János 2009.07.15. 14:12:02

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Apró félreértés lehet csak ebben a melegben természetes, bárkivel előfordul, de amről én írtam 'takaroggyámá' az az nem a képviselőknek szólt, hanem egy kommentelő társnak..

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.15. 14:12:24

@Bohóc János: Aham 94-től még oylan fasza volt minden, hogy verőlegény egy csónakban evezett a vert legény fiával...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.15. 14:14:14

@Bohóc János: Well done, de az meg csak egy szituációs gyakorlatra való felbuzdítás volt!:DDD

f.m.j. 2009.07.15. 14:19:36

@Bohóc János:

Én meg 1994. óta tudom, hogy valami nem okés, hiszen egy Horn Gyula itt miniszterelnök lehetett...

Szerintem győztem... :)

Amúgy mi van, téged bíztak meg, hogy megmond ki mit írhat (ismerős vagy valahonnan, akire emlékeztetsz, az is mindig mások kimoderálásáért picsogott, mint valami árulkodó gyerek, aztán a végén ő lett kimoderálva, hahaha )

PikkPakk 2009.07.15. 14:25:08

ha találkozok véletlenül egy képviselővel és leköpöm, az bűnözés?

krtek 2009.07.15. 14:25:41

Nem is tudom mit vártunk ettől a szarházi élősködő csapattól. Pár ügyes jogipari szarázi, bármely mocskosságot ki tud fehéríteni ha van rá pénz, ebben a hülye országban...

Mindenesetre kedves mélycideszhívő idióták, hol a retekbe van ilyenkor az annyit emlegetett qurevanagy "polgári értékrend"-je a fidesznek?

Bizonyos szinten maszop, cidesz egykutya. A politikusféreg az politikusféreg. A pártosdi csak a hülye szavazóknak van kitalálva....

krtek 2009.07.15. 14:28:47

@PikkPakk: Nem. Feltétlen reflex.

Bit Rot 2009.07.15. 14:29:50

@anti_troll:
"Nem kommentálok túl sokszor, de ilyen esetekben mindig azt próbálom sulykolni, hogy a Fidesz SEMMIBEN SEM KÜLÖNB mint a zemeszpé vagy az szdsz (mdf, kdnp)"

Van, amiben nem különb.
Van, amiben jobb. Pl. szerintem a Fidesz inkább a dolgozókat támogatná, nem a naplopókat.

De persze, lopni a Fidesz is fog, sajnos.

f.m.j. 2009.07.15. 14:31:16

@Seduxen:

dehunnem, csak kellett a lelkemnek ez a kis fricska, tudjuk ki ő, és miféle, itt nem bújhatik meg a kis huncut :)

énlennék 2009.07.15. 14:39:58

Tavasszal (vagy ősszel) részemről is ott az "X" a Jobbiknál.

f.m.j. 2009.07.15. 14:44:47

@Seduxen:

szószerint honnan tudjam? amúgy se engem kell cseszegetni ebben a nagy melegben :)

Bohóc János 2009.07.15. 14:48:43

@fmj:
úgy látom, tényleg győztél :)

Egy ilyen igazi győztes viszont legközelebb a 'megmondd'-ot majd két d-vel írja ám!

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.15. 14:50:37

@énlennék: ez nem kerdes. ha addig le nem csukjak es ki nem vegzik oket. vagy ne adjak otletet tolvaj kommunista baratainknak ott a Duna parton az orultek hazaban?

Lodogi Pascal (törölt) 2009.07.15. 14:55:49

Hát alighanem én is a Jobbikra fogok szavazni aztán tőlem eshet az a kurva barna eső.

énlennék 2009.07.15. 14:59:33

azt azért nem teszik meg (bár szeretnék).
Mert akkor elsöpörné őket a népharag.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.15. 15:15:08

@énlennék: el a fenet. megusznak ezek mindent.
nincsen itt nepharag.
itt kerem szepen maximum progrom lesz. hogy ciganye vagy kepviseloe az meg kiderul. mindkettore lenne igeny...

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2009.07.15. 15:36:56

@Bit Rot:
Pontosan ezért tart itt az ország. A hozzád hasonlók azok, akiknek a sz@r után a f@s a felüdülés.

A fidesz ugyan abból a volt kommunista kádercsoportból építkezik, Kövér, Martonyi, Mikola,

ugyanolyan pökhendi, lekezelő mutyibajnokai vannak, Répássy, Rogán, Deutsh ( Azótamárnemfür) Tamás, Pintér Sándor stb.

Ezek? A dolgozókat támogatni? Hol éltél te 98-2002 között? Akkor csúszott bele az átlagbér a legmagasabb adósávba, mert "elfelejtették" az adósávokat felemelni. Még az inflációval se emelték fel, így a bérből élők évről évre magasabb adót fizettek.....

De ez csak egy dolog, ők ugyan az a mutyimaffia mint ezek, ezüsthajó, országimázs, stb.

Most ugatják a közbeszerzési eljárásokat, de olyat ők se írtak ki soha, az mfb-n keresztül fizették ki a nagy lóvékat....

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.07.15. 15:47:02

@Ivanhoe:
OFF
Remélem, tényleg betiltják, épp most vettem egy csomó kovácsoltvas- és ipari kender részvényt, végre beüt a biznisz. Jegyeket is nyomtatok majd a Parlament lángolásának megtekintéséhez. Az a jó sok zsíros test napokig is lángolhat.
ON

énlennék 2009.07.15. 15:51:17

@anti_troll:
Mikola, a jó édes =+%)"+/"Ö)=!(Ü!+)ját neki, a saját testvérét tüntette ki az "év gyógyszerésze" címmel, amikor ő volt az eü. miniszter.
:-DDDDDDDDDDDDDDDDD
Mekkora gerinctelen férgek ezek, atyaúristen.....
:-DDD
Vazze: lámpavas.

énlennék 2009.07.15. 15:54:07

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
Akkor csak-csak lehet valami kis "rendeződés"....

derelyegrádi szellem 2009.07.15. 15:55:15

@énlennék:

Pontosítsunk. Ő adta át saját testvérének a kitüntetést. De nem ő adományozta neki, mert olyan kitüntetést kapott, amit nem ő adományozott, mint Eü miniszter, csak ő ad át. Szerintem ez különbség.

De ettől függetlenül bárcsak ez lenne az elmúlt 10 év legnagobb témája, vastagbőre!

Ivanhoe 2009.07.15. 15:56:48

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
Én a Parlamentet azért nem gyújtanám fel, Bőven elég lesz ha a Kossuth téren a képviselőkből máglyát csinálunk. Steindl Imre sztem annak idején álmában se gondolta, hogy ilyen vérszopó férgek fognak benne dagonyázni. Ha tudta volna akkor valószínűleg inkább börtönt tervez helyette.

2009.07.15. 16:01:30

@derelyegrádi szellem: számból vetted ki a szót, Szellem! Igen, ilyen egyszerű, csak számlát kell kérni! Egyébként Zetek dilettáns hozzászólásában Kassai József - egyik kis kedvencem - témával kapcsolatos érvelésének logikáját véltem felfedezni, már akkor is majdnem lefejeltem a falat, hát vazze, ez még se költségelszámolást, se könyvelőt nem látott még életében soha!

f.m.j. 2009.07.15. 16:02:42

@Seduxen:

ez a "mucikám"-ozás is méltatlan (többek között ezért se akartam, hogy kiderüljön, hogy csak nőből vagyok...:))

Bicskas 2009.07.15. 16:06:26

A demokráciák alapja a három hatalmi ág szétválasztása. Úgymint törvényhozás, ítélkezés, végrehajtás.
Rövid időn belül másodszor bizonyosodik be, hogy ma Magyarországon ezek nem függetlenek egymástól.
Először a politikai elitnek (törvényhozás) szúrta a szemét a gárda, majd ezt a bíróság (ítélkezés) betiltotta, végül pedig a rendőrség (végrehajtás) szétverte. Ebben az esetben mind3 hatalmi ág összefonodott, ez a legdurvább diktatúrákra jellemző.
Most pedig a népszavazás kapcsán a törvényhozás a saját érdekeit sértő népi kezdeményezést játszott ki majd a legfelsőbb ítélkező testület (AB) legitimálta ezt. Ez két hatalmi ág összefonódása, a kevésbe véresszájú diktatúrák védjegye.
Szintén a hatalmi ágak összefonódásának problémája, hogy miért kell a fidesznek a választásokig várni a "számonkéréssel". Egy demokráciában a bíróság szempontjából édes mindegynek kéne lenni, hogy X ember éppen kormánypártban van vagy ellenzékiben vagy egyáltalán nincs is a parlamentben. Tehát ha választás után lesz számonkérés akkor nem demokráciában élönk ha pedig nem lesz akkor ez is csak egy kampányszöveg. Amit túl sokat hallottunk már.
A fentebb vázolt dolgokra hivatkozva még külföldön is meg lehetne magyarázni a teleaggatott lámpaoszlopokat vagy a dunán leküldött öltönyös tetemeket, egy blogon nem kell magyarázkodni emiatt.

tudi 2009.07.15. 16:53:45

Az a párt, aki ezt a programjára tűzi nyerne 500000 szavazatot, persze képletesen. Hát tényleg menjenek a......... Tényleg azt kéne csinálni, amit zero javasolt. Már én is támogatnám.

Baromméter 2009.07.15. 16:55:54

Zetek 2009.07.15. 12:07:54

Az ilyesmiről hogyan kérsz számlát?

Ha valami miatt a helyi művész nem tud számlát adni (nem látom pontosan, miért ne tudna, de fogadjuk el, hogy nem tud), akkor csinálják meg úgy a törvényt, hogy az ilyen esetekre elég legyen az elismervény is. Nehogy már ez legyen a kifogás.

Az meg, hogy mariskának mi volt a motivációja, leszarom. Irreleváns.

mrgnc 2009.07.15. 17:22:26

Nem mintha eddig olyan nagyon nagy illúzióink lettek volna, de ha megengedik a kedves egybegyűltek, összefoglalnám a hírt:

"Magyarország innentől kezdve nem tekinthető alkotmányos demokráciának."

(Eddig is "több, mint sejtettük", de ez annyira durva arculköpése mindennek, amit üvöltenek (üvöltünk?), hogy most azt hiszem, nekiállok a kiköltözésemre spórolni. Tadzsikisztán, Kína, Honduras, Kongó vagy valami fasza ajropéer ország jó lenne.)

belzebubó 2009.07.15. 17:42:06

@Zetek: te sem vettél műtárgyat manapság! Ahhoz én mindig kaptam számlát,kivételesen mig a fodrásznál soha.Mit gondolsz,ha bemész egy bankba (pl:Bankcenter) akiknek a festménye a bankban lóg,az hogyan adta el?

Tündér_Lala 2009.07.15. 17:54:40

Ténykérdés, hogy a fidesz ezzel a szavazással vesztette el az esélyt a 2/3-ra és nekm is megrendült a bizalmam. Viszont a jobbik sem vonz.

Ezek után, ki fog egy a parlament visszahívására vonatkozó törvényt (garanciákkal) megszavazni ? Pedig enélkül bármikor tökre teheti bárki az országot (újabb kurcsány ) csak hagyni kell lopni a haverokat.
Csodás kilátások.

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2009.07.15. 18:23:28

@Ivanhoe: Én is sajnálnám a Parlament épületét tönkre tenni. Elég pár ember, aki bezárja az ajtókat kívülről, aztán az ablakon beereszteni a ciklon-b-ét. Ha kész, csak ki kell szellőztetni, és jöhetnek a rendes emberek. Csak arra kell vigyázni, hogy később nem szabad letagadni a politikáskausztot, mert azt törvény bünteti!

Ivanhoe 2009.07.15. 18:31:06

@Szakaly Gyorgy: Politikáskauszt-lol, egy nyelvújító veszett el benned:)

Biomechanoid · http://www.menekulttabor.extra.hu/forum/viewforum.php?f=1 2009.07.15. 18:41:36

Bátorkodtam ma már elsütni azt a kis poénkát, hogy Magyarország nem jogállam, csak joggal rendelkező állam. Ahogy előttem kiválóan megjegyezték, az Alkotmányunk... hmmmm . fércmunka. Nem tükrözi a jelenlegi társadalmi viszonyokat, a magyar társadalom elvárásait a jogrenddel szemben. A jogrend az össztársadalmi igazságosság, a társadalom jobbítása felé kellene, hogy hasson. Nem így teszi. Az AB határozata a jogszabály szövegéből fakad. A jogszabály "szelleme" hazánkban elhalóban van, noha nem a szövege, hanem a célja/szelleme lehel lelket egy jogszabályba. Az AB döntésében benne van a jogrendi bizonytalanság társadalmi jelenségének mérlegelése. A bírák úgy érezték, a jogszabály szöveg szerinti értelmezése ma jobban szolgálja a jogbiztonságot, mint a filozófiai, vagyis tágabb térben való értelmezés. Azt kell mondanom, mentálisan alkalmatlan alkotmány bírónak az a személy, aki a jogfilozófiai alapelvek mentén való értelmezést "veszélyesnek" tartja, mert az a személy nyilvánvalóan nem rendelkezik elégséges intellektuális munícióval.

Biomechanoid · http://www.menekulttabor.extra.hu/forum/viewforum.php?f=1 2009.07.15. 18:46:25

@Bicskas:
Kollégám, ugyan miként lehetne szétválasztani hatalmi ágakat, amikor a végrehajtói hatalmi ág és bíróságok egyazon minisztériumtól kapják a fizut? Minden ajtó mögül Gollam (Drazsé) vigyorog ránk.

jozicsenko 2009.07.15. 19:08:21

@anti_troll: azért pontosítsunk

1. a fidesz a munkaadók járulékterheit csökkentette, de erősen (44%TB-ről 29%-ra, ez van mind a mai napig, elvtársak ott hagyták)

2. erősen nőtt a minimálbér, de nem is kicsit, ami erősebb keresletet generált egy rakás olyan piacon, ami elött hobby v. luxus lehetett volna csak max (késöbb ki a rák vett volna bármit is sulinetre, ha az akkori 100eFtos gép mellé lett volna max 40EFt-os minmálbér? -hogy a mobilokra, internetre ne is gondoljunk, ami akkortájt robbant, lett "mindennapos")

3. bizony ők az iskolakerülést erősen büntették (volna), s a szülőket kényszerítették volna a gyerekek iskoláztatására, terv volt a családi adózás, s egy rakás olyan "náci" dolog, ami azóta Szlovákiát kihúzta a sárból (3. gyerekig pénz, utána adókedvezmény), de nálunk rendszerellenes gondolat felvetni, mert oda a szavazat...

mindegy, szumma: igen, lopna a fidesz, lopni is fog, lesz majd Ezusthajó2, BruceWillissel foglaljuk vissza Pozsonyt egy magyar-amerikai akciófilmben, stb, de biztos lehetsz benne, hogy a mostani megháromszorozott államadósság közelébe se jutnak intézményesített lopás szintjén a Pártnak...

jozicsenko 2009.07.15. 19:13:43

@Bohóc János: jaja, tovább fejlődtünk azóta

akkor volt 20% jövedelemadó az egyháznak és a királynak, meg 1/35öd vámolásnál, ma hagyják hogy halálra dolgozd magad...

gratulálok...

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.07.15. 19:43:22

jozicsenko!

Szerinted ha a FIDESZ kevesebbet lop mint ezek, akkor már minden rendben van? Ha valaki egy tyúkot, vagy milliókat lop mindkettőt tolvajnak nevezik magyarul. Nem szabad bocsánatos bűnnek tekinteni!!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.16. 01:48:21

következő csatát? nem lesz következő "csata" csak csata. kapákkal, kaszákkal.
hát ez vm elképesztő.
én nem is tudom.
a jobbikot nem fogják feloszlatni. ennyire nem lehetnek ostobák. egyébként kívánom, h oszlassák fel a jobbikot, mert csak akkor lehet itt kapa, kasza és Dózsa György unokája vagyok én....
kkbk.blog.hu/2009/07/16/dozsa_gyorgy_unokaja_vagyok_en

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.16. 01:57:29

sokszor megtámadták szilváék a seressmarcsi oldalát, lenullázták 2x 3x.
demokrácia mi?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.16. 03:17:31

és én nem tudom, de sólyom h a k életbe asszisztált ehhez?? mérnem szólt egy szót v valamit?
seress azt mondta a tv2-ben, hogy alkotmányellenes a népszavazást zarrgatni amíg véget nem ér és sólyomnak ezt tudni kellett volna alkotmáynbíróként, részben ő írta
most akkor mi van ??
ez nem igaz, tényleg volt ennyire szar vezetőrétege a magyaroknak valaha már? a törökök? a habsburgok? de egyik se volt magyar, milyen szar ország ez???
nemtudom

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.16. 03:21:37

Aktuális
2009. július 16. csütörtök
2009. július 15.
Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt.

›› Sólyom László levele Szili Katalin házelnöknek

Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvényt.
2009. július 14.
Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a társasházi törvény módosítását tartalmazó törvényt.
›› Sólyom László levele Szili Katalin házelnöknek
Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a társasházi törvény módosítását tartalmazó törvényt.
2009. július 2.
Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a vízgazdálkodási törvény módosítását tartalmazó törvényt.
›› Sólyom László levele Szili Katalin házelnöknek

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.16. 03:22:27

@tesz-vesz: vajon tudják ők ott fent h mit jelent ez a népnek? tudják?

molaris 2009.07.16. 06:09:04

@laspalmas: @tesz-vesz:
Majd jövőre, a választást követő urnanyitás után lesz meglepetés. Jó sokszor megírtam már: a Civil Mozgalom fogja a szocik sírját végképp megásni. Talán be is temetik. Az jó lenne. Ez a mérsékelt bal, és a Jobbik valóban felkavarhatja ezt a posványt, amit ma politikának hívunk.

Marcellusca 2009.07.16. 07:08:17

@Lodogi Pascal: Ez mekkora megaLOL!
És évek óta nem változik SEMMI! Lásd: a poszt lényege!
És a legszomorúbb, hogy biztos így is gondolják. Lásd: átkeresztelés, Alkotmány-módosító nagykoalíció!
Rohadjanak meg!

Ivanhoe 2009.07.16. 08:20:27

@tesz-vesz: Sólyom egy béna kacsa, simán beintenek neki a drágalátos képviselők. Az én szememben az az ember lószart sem ér.
Az utolsó kommentedre reagálva: leszarják, tudják, hogy ez az utolsó lehetőségük a lopásra. Mindent lenyúlnak ami mozdítható és nincs lebetonozva.

eldiablomismo 2009.07.16. 12:39:53

Bezzeg mikor azt mondom (már évek óta), hogy orbánékat el kell hajtani a rákba, mert a mostani bagázst le kell váltani, de nincs mire, akkor mindig én voltam a mocskos zsidó.
Van még olyan elmeroggyant, aki nem látja, hogy igazam van?

süti beállítások módosítása