Skip to content


       Szűrés lista

A kétegyházi handabanda

Megpróbáljuk megtalálni a nyár legnagyobb kamukirályait, akik pofátlanul kamuznak a rendőr vagy a bíró előtt is, rezzenéstelen arccal. A múlt heti "bodza helyett 3 tonna sárgabarackot loptak" sztori is igen erős versenyző, de nálam már nem ők a favoritok, hanem a kétegyházi srácok ...

Egy szolgálaton kívüli rendőr figyelt fel arra Gerla határában, hogy nagy a mozgolódás az egyik lucernaföldön, utánfutós autóval hoznak ki két, hárommázsás szénabálát.


Mivel itt már 30 ilyen körbálának lába kelt (lásd ezt a cikket), a dobozi körzeti megbízott értesítette kollégáit, akik számon kérték a négy kétegyházi férfit. Mivel alapos volt a gyanújuk, hogy a lucernát lopták, szabálysértési őrizetbe vették az elkövetőket, vagyis a fogdába kerültek.

A tettesek ezt nem akarták elhinni, váltig hangoztatták: ez csak 20 ezer forint alatti szabálysértés, amiért nem lehet zárkába csukni őket. Csakhogy, a mezei lopás olyan szabálysértés, amely elzárással is sújtható, így jogszerű az őrizetbevétel. A családtagok sem akarták tudomásul venni, hogy a négy férfi rács mögé került, Békéscsabán, a főkapitányság épülete előtt verődtek össze és vártak két napon át a tárgyalásra.

Ugyanis gyorsított eljárással két nap múlva már a bíróság előtt is álltak - mindezt nyáron. Nem rossz!

Nade, mivel védekeztek a bíró előtt!? Komolyan, az év kabaréjelenete következik!

A 4 vádlott azt lőtte, hogy dobozi rokonuktól hazafelé menet megálltak kisvécézni, az szántó mellett,  mikor odament hozzájuk egy nagyszakállú motoros (!) és szénabálát ajánlott megvételre. Darabját 1500 forintért, 7 helyett. A hülyének is megéri, gondolták a kétegyháziak és felgurítottak az utánfutóra a két körbálát. Utána meg keresték a motorost, hogy fizessenek, de már sehol sem találták. Ejj!

- Igen, de miért volt Önöknél az utánfutó? - kérdezte a bírónő.
- Az mindig rajta van az autón! - válaszolták ketten is. 

A bírónő ezután, egyenként hallgatta meg a négy szénatolvajt, akiknek a vallomása szinte csak annyiban egyezett meg, hogy a dobozi rokonlátogatás után visszafelé megálltak  csorgatni, és ekkor egy motoros áron alul szénabálákat ajánlott nekik.

Ledílelték az üzletet, majd a négy kétegyházi férfi az utánfutós autóval bement a lucernaföldre, felgurították a két bálát a rozsdásra, aztán keresték a motorost, hogy fizessenek neki. A gépkocsit vezető 48 éves férfi — akit azzal gyanúsítanak, hogy egy korábbi szabadkígyósi szénalopásban is részt vett — elmondta: végül nem fizettek a motorosnak, mert nem találták.

Három társa azonban vallotta, látták, ahogy fizetett a férfi ! A szembesítéskor viszont már ők is visszavonulót fújtak. Egyikük azt mondta, olyan mély volt a gödör, ahol a gyíkot szellőztette és onnan csak annyit lehetett látni, hogy társa valamiért kotorászik a zsebében. A motoros kinézetére is másként emlékeztek az elkövetők, akadt, aki nagyszakállú embert látott, más szerint meg frissen borotvált volt.

A bírónő ezek után  "életszerűtlennek ítélte az előadott mesét" és "csak" fejenként negyvenezer forintos pénzbüntetést szabott ki a négy elkövetőre. A mezei lopás 150 ezer forinttal is sújtható szabálysértés, a bírónő a tettesek szociális körülményeire való tekintettel döntött a 40 ezer forint mellett.

A négy tolvajból kettő rokkantnyugdíjas (sponsored by állam), kettő pedig munkanélküli (sponsored by állam), és mind a négyen több kiskorú gyermekről gondoskodnak. Látjuk, hogy hogyan. Amúgy szeretném megkérdezni, hogy aki rokkantnyugdíjat kap, de a mezőn 300 kg-os szénabálákat pakolászik az utánfutóra, attól ugye azonnal megvonják a rokkantságit?!

A kedves bírónő nem gondolt bele, hogy ez az ítélet mit üzen a környező gazdáknak, akik már mind kaptak halálos fenyegetéseket, és akiktől már szintén loptak el bálákat, és éjjel-nappal saját maguk őrzik a földjeiket?

Címkék: rendőrség abszurd pofátlan megyei hír

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr171283444

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarország kirablása 2009.08.13. 12:18:33

"Az államunk - intézményeivel, költségvetésével, törvényhozásával - átállt a globális tőke oldalára. A magyar kormány tagjai a globális tőke helyi rezidensei, akik a saját tőkeérdekeik mentén mintegy kiszolgálják, előkészítik a terepet...

Trackback: Ájultra vertek a bodzaszedők egy rokkantnyugdíjast... 2009.08.13. 10:45:10

Az eset a mindszenti kompnál történt, az indok pedig: ez a "náczi" rokkant nyugdíjas képes volt rászólni a bodzaszedőkre, mert azok elépofátlankodtak. Bizony, főbenjáró bűn. Néhányszor hasbarúgták, "jutalomból"...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

f.m.j. 2009.08.13. 16:33:07

@csodagyerek:

jaj, neee, ha kérhetem, még komolyan veszi, és mi már ismerjük :):):)))

de végülis mindegy, úgyis az a vége, hogy heccel, aztán ő fakad sírva, és követeli a bloggazdáktól, hogy védjék meg, mert méltatlanul hurcolják itt őtet meg az gaz náci emberek... :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.13. 16:33:32

@Liberté.........................73: hol írtam, én, hogy MAGYAR?

nem tudom, tifelétek mi illik, vagy nem illik egy nővel szemben, de akkor engedd meg nekem óóó mester, hogy megismertesselek egy új - lehet, hogy számodra idegen - szóval: TISZTELET.

mifelénk tiszteljük a gyengébbik nemet, és eszerint bánunk velük. (sky, ha esetleg olvasod: NEM törjük el az orrát egy xx kromoszómás egyednek, mert... nos, mert GÁZ)

Taktikai Atompingvin 2009.08.13. 16:33:52

@Liberté.........................73: Oh te humorzsák, te remek ember, hogy bedőltem rendkívüli furfangosságodnak! Akkor írj magadról ha kérhetnélek!
@laspalmas: Lécci ki ne bannold!Olyan boldog vagyok most!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.13. 16:34:27

@fmj: vagy ha elfogynak az "érvek" (5. komment), akkor pikk-pakk lekopik a "kultúrmáz" :))

Taktikai Atompingvin 2009.08.13. 16:35:08

@fmj: Én őszintén tisztelem őt, ha nem lenne nyílvánvaló

f.m.j. 2009.08.13. 16:36:52

@csodagyerek:

egyszer emlékszem megnyílt mind2-nek, az nagyon vicces volt, majd' beszartam életszagú életén... (Sedux is emlékszik: 6-7- cég, küzdősport, 3 gyerek, valami menő motor, ilyenek..., annyira értékes)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.13. 16:39:15

@fmj: @csodagyerek: @laspalmas: na gyerekek, további jó mulatást nektek, és nem ám belelovallni magatokat a "szabadság-harcba", annyit nem ér.

dikkmáshalom :)

gyerünk haza !

Taktikai Atompingvin 2009.08.13. 16:40:40

@fmj: Dehát mind2 egy nőstény ivarú teremtmény, nem?
Liberté te galád nem elég hogy otthon vár egy háromdiplomás Playmate, mégsem bírsz a véreddel te nőcsábász!

tudi 2009.08.13. 17:03:30

Az ilyen sírva röhögős, röhögtem azon, hogy milyen mesét találtak ki. Bazz a Grimm fivérek tanulhatnának tőlük. Szerintem az egyik gazújnáczifasiszta csalta kelepcébe szegíny (szabad a gazda) cigányokat és a távolban megint felsír egy gyerek. Sírni meg azért sírtam, mert ezért csak 40000 Ft-ra büntették, szerintem, ha én egy tolvajt lelőnék, mert megvédem, ami az enyém, akkor tutti rács mögé kerülnék.

Liberté.........................73 2009.08.13. 17:14:29

@Seduxen:

Felénk a tiszteletet ki kell érdemelni.
Nem jár alanyi jogon.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.13. 17:16:54

Azért megnézném a jelenetet, amint bemennek az önkormányzatra rendkívüli segélyt/krízisalapos lóvét igényelni, mert valami gaz motoros lépre csalta őket, a bírónő őméltósága meg nem hitt nekik, és büntit kell fizetniük, miközben alig telik erre-arra a rokiból/segélyből...

f.m.j. 2009.08.13. 17:23:22

@Liberté.........................73:

kiscsillag, már nem vagy aktuális, Sedu bácsi hazament...

és már más se kíváncsi rád

Liberté.........................73 2009.08.13. 17:27:32

@fmj:

Kiscsillagot tartogasd hazafelé a pótmamádnak a téren.

Plutonic 2009.08.13. 18:12:28

@laspalmas: Jaj! Ez szerencsétlen nyomorék már megint hogy került ide????
Ahogy pszichiáter ismerősöm mondta: semmi baj nem lenne a hülyékkel, csak annyi, hogy életben kell őket tartani és SZAPORODNAK IS!!!!! :))))
Bár ez nem annyira vicces...

@Seduxen: Az elmebetegeket az bosszantja a legjobban, ha nem veszik őket komolyan. :DDDDDD

f.m.j. 2009.08.13. 18:38:08

@Liberté.........................73:

Istenem, most valóban megszántalak.
Milyen elme, és idegállapotban lehetsz, ha már egy kedveskedő "kiscsillag" szó is kiveri nálad a biztosítékot...

kiscsillag

Hannibal22 2009.08.13. 18:51:53

@fmj: Maradj inkább a "kis kártékony dögöcske" kifejezésnél:)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.08.13. 19:09:03

Szerintem meg hagyjátok szó nélkül, azt akkó emögy vissza, ahonnan gyütt.
egy régi dakota közmondás is úgy tartja, amelyik lóval nem foglalkoznak, az elmegy másfelé, legelőt keresni. OV után, szabadon..

Kartal (rezervált) 2009.08.13. 19:09:44

@hannibal22(A kettétört gumibot): ne válaszolgassatok neki, és akkor fórumozhat magában. előbb-utóbb megunja :DDD
na, a szomszédok megint nyomatják a "zenét". asszem indítom a slayert :P

Plutonic 2009.08.13. 19:10:49

@fmj: Te náczi!!!!! XDDDDDD
Így kínzod? :DDDDDDDDDDDDDDDD
Herr Mengele tanulhatott volna Tőled!!! :DDDDDDDDD

@hannibal22(A kettétört gumibot): Mint a lótetű? :DDDDDDDDDD

Plutonic 2009.08.13. 19:13:16

@Kartal (a morc): Már megint? :DDDDDD
Nuclear Assault esetleg? :))))))))
Vagy valami fincsi grindcore? :DDDDDDDDD

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.08.13. 19:25:45

4 lucernabála olcsón eladó, fizetni a láthatatlan motorosnál, vagy a krízisalapból felvett segélyből a bíróságon.
Kalányos Leonció

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.13. 19:30:56

@Kartal (a morc): @Plutonic: esetleg egy kis Hammerfall? Manowar? Persze "diszkrét" hangerőn :)))

Marcellusca 2009.08.13. 19:56:01

@Seduxen: Na, vazze, most lebuktál! :)
Vöröscsillagos sör, mi? Csak nem tudol elszakadni a jelképeidtől! :)))

Marcellusca 2009.08.13. 19:59:38

@csodagyerek: Ezek szerint Te tényleg egy csodagyerek vagy. :)

Marcellusca 2009.08.13. 20:03:11

@Kartal (a morc): Közvetíjjél lécci! :)
A Horváth Pista még menő? :)))

Marcellusca 2009.08.13. 20:06:07

@hannibal22(A kettétört gumibot): Há', mer' fílnek a náczikoktúl, vazze!
Ne mongyad mán, hogy nem lehet eztetet megírtenyi! :)

Horizont 2009.08.13. 21:11:36

Egy hasonló hírecske:
Csaknem egy tonna hagymát loptak el egy gazdálkodó földjéről Jászboldogháza határában!
A tettessel megpucoltatnám az összeset:)))

Van aki uborkát lop, van aki szénabálát, van aki meg hagymát, és van aki Andrássy úti bérházakat, van aki kielégítteti magát állami száz milliócskákkal, van aki költségtérítésest játszik számla nélkül, más pályázati EU-s pénzekhez vonzódik, és sorolhatnánk vég nélkül!! És ott állok az út végén ÉN, nekem semmihez nincs lehetőségem, semmit ingyen nem kapok, élem a kis becsületes életecskémet, és csak nézek ahogy lopnak, és lopnak alsó, felső szinten - körülöttem.
Magyarország én (így)szeretlek (?) NEM, és NEM!!!

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.13. 23:34:17

Ha a dögkutak mesélni tudnának...

Horizont 2009.08.13. 23:45:37

@min0rity r3port:
Hajaj ez mennyire igaz.
Majd egyszer megindul egy hatalmas járvány tőlük.....

Marcellusca 2009.08.14. 06:45:53

@Horizont: Ne félj Te attól!
Szívósabbak ezek, mint a patkányok vagy a csótányok. :)

f.m.j. 2009.08.14. 08:23:02

@Marcellusca:

ők igen, de mi nem (szerintem Horizont úgy értette:))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 08:39:16

@Marcellusca: tudod, ebben szocializálódtam :) Vörös csillagok, Kádár és Sztálin arcképek lakásszerte, Berija emlékiratai díszkötésben a kedvenc könyvem a mai napig :)))

index.hu/gazdasag/magyar/2009/08/14/borospincet_vett_pakson_az_mvm_panamai_partnere/

egy kellemes hír éhgyomorra :)))

Marcellusca 2009.08.14. 10:50:22

@Seduxen: Mingyá gondútam. :)
Mióta megváltozott (a rohadt nyugati imperialistákok, akik megvették a sörgyárat) a Kőbányia címkéje, azóta aztatsenem iszod, mi?
De megnyugodtál, mert felfedezted a vöröscsillagost. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 11:03:34

@Marcellusca: pffúúúúj, Lóbányait?? akkor má' inkább a csapvíz :)))

még valamikor a '90-es évek elején volt (akkor én még bambit ittam max, sört nem), hogy hétvégi horgászat, aminek ugye nélkülözhetetlen kelléke a SÖR. Nem kevés...

Apám vett is 2, vagy 3 REKESZT. A második ÜVEG már gyanús volt (az első még jó volt), utána mindegyik rekeszből találomra lett kibontva pár üveg, és MINDEGYIKBEN valami meghatározhatatlan "szmlötyi" úszott...

na azóta nem kell nekem lóbányai:)))

Plutonic 2009.08.14. 11:33:48

@Seduxen: Olyan diszkrét hangerőn, ahogy a Manowar szokta! :DDDDDD

Jesszusom, Sedux! :))) Te tényleg csak bambiztál akkor? :)))))
Viszont jó hír, hogy nem az életkorodra jellemző szellemi szinten vagy! :DDDDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 11:48:31

@Plutonic: tekintve, hogy '80-as évjáratú vagyok, szerinted ca 10-11 évesen MIT kellett volna innom?? HP-t, meg "seritalt" ? :)))

Plutonic 2009.08.14. 11:59:54

Jó-jó! :))))
Csak nekem most esett le az évjáratod! :)))
Hogy mit kellett volna innod, az attól is függ, hogy hol nőttél fel. :DDDDDD
Mer' mondjuk egyes vidéken olyan korban tolják már a HP-t is. XDDDDDDD
Bár ha ezt tetted volna, akkor nem lenne ilyen a szellemi szinted! XDDDDDDDDDDDD
Szóval bambi rulez, HP-t meg pótolod eleget szerintem. :DDDDDDDDDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 12:13:24

@Plutonic: háát, igyekszik az ember pótolni a lemaradást, de amióta ott a gyerkőc, már mérsékeltebben, mint előtte :)))

Plutonic 2009.08.14. 12:19:17

@Seduxen: És ez így helyes! :))
Azért a csemete se apuka leheletétől aludjon el! XDDDDD
Mindig.... ;DDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 12:23:31

@Plutonic: én már javasoltam monnyuk asszonynak a "pálinkás kenyér" kombót, hogy jobban aludjon a gyerkőc, de eddig még nem jártam sikerrel :)))

mondjuk sörrel már "megkínáltam". belemártottam a kisújjamat, és lenyalta. na azt az arcot kellene látni: a kutya, mikor dörög az ég, az semmi volt hozzá képest :))

Plutonic 2009.08.14. 12:34:01

@Seduxen: Te is ismered azt a régi módszert? XDDDDDDD
Akkor biztosan jó, amikor nő a foga, mert érzésteleníti. :))
De nem nagy mennyiségben! XDDDDD
Képed nincs arról az arcról? :)))
Mert élénk a képzelőerőm és ami felmerült bennem, az több, mint vicces! XDDDDDDDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 12:39:48

@Plutonic: azt éppen lekapni nem tudtam :)))
Magamban jót röhögtem, hogy - lévén most 9 hónapos - olyan 14-16 év múlva meg én fogom majd a fejét, miközben a - most még nem szeretett - sörtől a nagy fehér telefonkagylón fogja hívni az Istent :)))

Plutonic 2009.08.14. 13:20:41

@Seduxen: Micsoda áldozatokra készülsz Te! XDDDDDDDD
Én 10 éves koromban utáltam az Unikumnak a szagát is, most meg már a legkeserűbb gyógyegérpiákat is szeretem. :DDDDDDDDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 13:27:59

@Plutonic: na látod, ez nálam pl a mai napig tart :))

ha én szökőévente egyszer unicumhoz nyúlok, ott már nagy a baj :)))

/inkább hp-whiskey-konyak/ :)))

egy jó kis 51 fokos barack/szilva/körte-pálesznél nincs is jobb :)))

/talán csak egy 70 fok környéki alma, de azzal - tapasztalat - nagyon nagy "tisztelettel" kell bánni :))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 13:34:57

@Plutonic: @Seduxen: Mi van itt? Megalakul a Családos Alkoholisták Országos Szövetsége?:)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 13:40:39

@csodagyerek: valami hasonló... *hukk* :))

Tudod engem anno úgy tanítottak a szüleim, hogy amit elém raknak azt meg kell inn... ööö, izé, enni...

na ezt próbálom alkalmazni a "folyékony, csekély alkoholtartalmú élelmiszeripari termékek" kapcsán is :))))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 13:47:45

@Seduxen: "folyékony, csekély alkoholtartalmú élelmiszeripari termékek":"egy jó kis 51 fokos barack/szilva/körte-pálesz"
Egyébként engem is atyám rokonyai vettek védőszárnyaik alá: Szatmári térség, Mátészalka környéke (szilvapálesz), 14 éves gyermek, Szilveszter, házibuli. Összerakod?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 13:58:50

@csodagyerek: óóó, gondolom nem nagyon "csapódott" szét a társaság :)))

Plutonic 2009.08.14. 14:16:47

@Seduxen: Én már durvábbakat szeretem, mert nekem az Unicum már édes. :DDDD
Az utolsó két felsorolással pedig nagyon egyetértek! :)))))
Bár én inkább boros vagyok, de a HP önmagában egy unikum nekem. :DDDD

@csodagyerek: XDDDDD Csak részben!
Lévén, hogy én még nem vagyok családos és talán alkeszek sem vagyunk még. :))))))
De a szövetség lassan stimmelni fog! :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 14:18:54

@Plutonic: @csodagyerek:

különben meg tudjátok hogy tartja a mondás:

"Alkoholista az, aki ugyanannyit iszik, mint mi, csak valamiért ellenszenves..." :))))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 14:19:50

@Seduxen: Hát igen helyesen tettem be a kommentembe az összerakni kifejezést, nagyjából azt kellett velem csinálni...:))
de ennek már 5 éve és én teljesen megváltoztam :DD

Liberté__73 2009.08.14. 14:20:55

@Seduxen:

""Alkoholista az, aki ugyanannyit iszik, mint mi, csak valamiért ellenszenves..." :)))) "

Akutalizálva:
Kötözködő troll az, aki ugyanúgy offol, káromkodik és személyeskedik, mint mi, csak valamiért ellenszenves.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 14:21:32

@csodagyerek: elhiszem :))) már engem sem csap szét annyira egy nagy ivászat, mint 5, vagy 10 éve :)))

inni is ésszel kell :)))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 14:23:01

@Seduxen: Épp szólni akartam hogy Liberté visszatért....

Plutonic 2009.08.14. 14:24:13

@Seduxen: XDDDDDDDDD Mekkora igazság! :)))))
A titok meg a piálásnál annyi, hogy közben folyamatosan kell vizet is inni és akkor nincs másnap és nincs aljasodás! ;))))

Plutonic 2009.08.14. 14:26:26

@csodagyerek: Aktualizálva a tudatlanság és az apátia közti különbséget Liberté-re: "Nem tudom ki az és nem is érdekel.!. ;DDDDDDD

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 14:31:22

@Plutonic: ez a víz dolog nem volna rossz, de akkor félő nem fér annyi finomság a tankba:DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 14:32:34

@Plutonic: illetve szerintem némi élelem magunkhoz vétele sem árt.

jó pár céges bulin sikerült beleszaladni abba, hogy csak "chips", popcorn, meg ilyen szarok, és arra keményen inni... boááááá :)))

most már zsíros kenyér a menü, arra lehet nyakalni. meg javarészt fröccs :)))

/bár én inkább sörös vagyok, de hidegebb téli napokon jól esik néhány pohárka villányi vörös borocska.../

Liberté__73 2009.08.14. 14:33:18

@csodagyerek:
Van lefolyó is, és a lényeg a folyamatos átmosás, hogy ne halmozódjon fel a zagy.

ifjunóvatájmín

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 14:44:31

@csodagyerek: szeretném felhívni a figyelmedet az OLAJCSERE fontosságára :))

Plutonic 2009.08.14. 15:01:39

@csodagyerek: Amiatt ne aggódj, a szervezetnek szüksége van rá és nem foglalja a helyet! :))))

@Seduxen: A zsaíroskenyér is tökéletes! :)))
Bár a csipszben annyi az olaj, hogy az is jó lehetne, igaz tápértéke egyenlő a nullával. :DDDDD
Az a borocska a finom!
Veres és száraz, ahogy kell. :))))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 15:11:54

@Seduxen: @Plutonic: Annyi a baj, hogy már lassan a tankot kellene cserélni:D
Nem tudom, hogy nálatok hogy ment a tinédzserkori alkoholizmus, de nálunk az(volt) a "raj" aki minél többet (volt)képes bedönteni.Viszont érdekelne, hogy hogy ment ez a barlangrajzkészítés és a mamutra vadászás között.:p

Plutonic 2009.08.14. 15:42:05

@csodagyerek: Te kis szenya! :DDDDDDDDD
Nos vannak dolgok, amik nem nagyon változnak. :)))
Eleinte mindenben a mennyiség a fontos, de aztán jön a minőség fogalma is a képbe. :)))))))))
Azért azt nem kívánom Neked, hogy ki kelljen cserélni a tankodat, mert az már régen rossz!

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 17:54:07

@Plutonic: Ne mondj ilyet nincs annál szebb amikor bejáratod az új alkatrészt!:D

Plutonic 2009.08.14. 18:02:49

@csodagyerek: Bizonyos dolgokra abszolút igaz ez, de azért egy húgyhólyagra nem mondanám! :DDDDDDD

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 18:06:35

@Plutonic: Alighanem mi vagyunk a legnagyobb Antifasiszták. A cigányos-bűnözős posztot teleszórjuk piás témákkal.:)

Plutonic 2009.08.14. 18:10:18

@csodagyerek: Ezek után viszont már senki nem mondhatja a 'Bőrre, hogy a fasizmus melegágya! :DDDDDDDDDDDD

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 18:14:37

@Plutonic: Nem hát! Már látom a Népszava-cikket:
CIGÁNYOZÁS HELYETT KISKORÚ MEGRONTÁSA
avagy kiégett középkorúak taszítják a romlásba az ártatlan ifjakat!
Rossz ember vagy és kész!:DDDDD

Plutonic 2009.08.14. 18:19:26

@csodagyerek: XDDDDDDDDDDDD
Na bazzz, ezután mindentilől személyit kell kérni, mielőtt válaszolunk? :DDDDDDDDDDDDDDDDD
Sedux meg még nem is középkorú, csak én! :DDDDDDDDDDDDD
Na mondjuk ezzel most nem sok jót tettem magamnak! :DDDDDDDDDDDD

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 18:29:14

@Plutonic: Maradj ahol vagy az NBH már megy érted.
A Star Wars-ot meg töltsd le, hogy Draskovicsék megalapozottan gyanúsíthassanak a galaxis sötétségbe taszításával:)
Amúgy 19,5 vagyok

Plutonic 2009.08.14. 18:45:38

@csodagyerek: Hmmm... nem is kell messzire menniük... ;)))))))
Szóval akkor szorulni fogok minden olyan file-ért, aminek a nevében benne van az aXXo? :DDDDDDDDDDD
Baszki! :))))))
A fiam lehetnél életkorilag! :DDDDDDDDDDDD
Én 39. :)))))))))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 18:49:15

@Plutonic: Tudom. .18 év vagy annál nagyobb korkülönbség: természetes
12-18év korkülönbség: Attól függ milyenek a házibulik arrafelé...

Plutonic 2009.08.14. 18:55:39

@csodagyerek: Ahhoz képest, hogy még nincs is gyermekem.... :)))))
De remélem, hogy ez múlandó állapot. :DDDDD
Azok a bulik, amikre én gondolok, háááát... elég karcosak tudtak lenni, de azért nem volt túl sok "baj". :))))
Tudod? Honnan? :O

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 18:57:37

@Plutonic: Nincs gyereked? Pedig az jó dolog. Kérdezd apámat....

Marcellusca 2009.08.14. 19:01:07

@Plutonic: Vazze, ne mán!!! Mijazhogy középkorú? :)
Kikkkérem magamnak! :)
Én is 39 vagyok, de még fiatalnak érzem/tartom magam. :)
Majd akkó kezdel igazándibúl öregednyi, ha majd leszen gyereköd. :)))

Plutonic 2009.08.14. 19:01:18

@csodagyerek: MÉG nincs. :))) Szerintem is jó dolog és remélem, hogy előtte nem kerülök hat lábnyi mélységbe vagy a lángok közé. :))))
Apádat????
Miért van olyan érzésem, hogy ismerős vagy valahonnan és mégsincs lövésem se, perpillanat? :)))
Segítesz?

Marcellusca 2009.08.14. 19:02:42

@csodagyerek: Biztos vagy Te abban, hogy faterod pozitív élményeket mesélne, ha Plutonic megkérdezné? :D

Plutonic 2009.08.14. 19:03:54

@Marcellusca: Én csak gondoltam. :DDDDDD
Csodagyerekkel is milyen jól beszélgetünk és fel sem reült bennem a korkülönbség. :DDDD
És azért nem mondtam, hogy nem vagyunk fiatalok!
Mert azok vagyunk, de éveink számát tekintve nagyjából ott tartunk. :DDDDDDDDDDDDD
De megkövetlek, ne legyen ezért rossz a hétvége! :DDDDDDDDDDDD

Plutonic 2009.08.14. 19:04:32

@Marcellusca: Ne légy genya! XDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Marcellusca 2009.08.14. 19:08:09

@Plutonic: Köszi, azé' megnyugtattál. :D
Én már a múltkoriban levettem az infót, hogy "csodagyerek" még csak egy kis tejfelesszájú. :)))
Nemrég írta, hogy mostanában éretttségizett. Úgyhogy vagy nagyon fiatal (, de ezt is írta) vagy sokszor bukott. :)
Viszont az utóbbit nehéz elképzelni, mert elég normálisakat kommentel. :)

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 19:09:08

@Marcellusca: @Plutonic: Apám megkérdezhetőségét illetően némi iróniával fogalmaztam, nyertetek,na:)
Amúgy genetikailag teljesen illeszkedem apuci vérvonalába.(anyám rokonai szerint a leginkább):D
Na most vesézzük ki a ti gyerekkorotokat, rólam már annyit tudni! Ki kezdi?

Marcellusca 2009.08.14. 19:09:59

@Plutonic: Á, dehogy! :)
Csak egy kicsit fel kell készíteni a fijatalságot, hogy nem biztos, hogy minden úgy van az ÉLETben, ahogy az látszik, vagy amilyennek képzeli. :DDDD

Plutonic 2009.08.14. 19:11:21

@Marcellusca: Én is olvastam, de valahogy nem nagyon ragadnak meg bennem az életkorok, ha valaki normális. :))))
A világon semmi hiba nincs a kommentekkel, szerintem. :)))
Bukni meg nem csak unintelligenciából lehet, hanem öntörvényűségből is. :DDDDDD

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 19:16:16

@Plutonic: "Bukni meg nem csak unintelligenciából lehet, hanem öntörvényűségből is. "
Ezzel telibe találtál! első sulimból kivágtak a viselkedésem miatt, egy évig iskolába sem jártam, utána egy alapítványi suliban érettségiztem 4,8-as átlaggal magántanulóként, úgy hogy két évet raktam egy alatt.

Plutonic 2009.08.14. 19:18:16

@csodagyerek: Na akkor megnyugodtam, már kezdtem azt hinni, hogy teljesen hülye vagyok. :)))))

Azt hiszem a gyermekkoromat nem lenne ildomos ide kitenni, mert meredek lenne és nem is lenne nehéz azonosítani sok embernek. :DDDDDD
Mondjuk úgy, hogy eléggé önfejű, rebellis, öntörvényű, bevállalós emberke voltam.
És mostanra ezek a dolgok megmaradtak, csak finomodtam azért. :DDDDDDDD
Ha meg esetleg a facebook-on fent vagy, akkor a Vastagbőr közösségben megtalálsz.
Ha nem, akkor kérdezz és válaszolok. :DDDD
De nem most, mert szaladnom kell és majd csak a jövő héten leszek újra. :DDD
Asszem. .)))))

Szóval legyetek rosszak,de szobatiszták! :DDDDDD
Ciao daweil

Plutonic 2009.08.14. 19:20:24

@csodagyerek: :DDDD Remélem nem baj, ha nemkezdek el szónokolni, hanem csak szimplán gratulálok! :))))))
De komolyan riszpekt!
Csípem a magamfajta bolondokat. :DDDD

Marcellusca 2009.08.14. 19:22:03

@csodagyerek: Hehe!
Alapítványi suli meg magántanuló. Akkó kicsit zizi vagy? :DDD /Bocs, magas labda volt!/

Plutonic 2009.08.14. 19:23:45

@Marcellusca: Jóféle kettyent! :DDDDD
Van olyan érzésem, hogy Téged (Csodagyerek) itt meg fognak kedvelni. :))))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 19:24:36

@Marcellusca: Ez PC nyelvezetben úgy mondják, hogy speciális nevelési igényű

Plutonic 2009.08.14. 19:24:55

@csodagyerek: Egy csúnya fekete fejkendős, szakadék bőrdzsekis figurát keress. :)))))))

Marcellusca 2009.08.14. 19:28:26

@csodagyerek: Ja, ja. Mondom én, hogy bolon'. :DDD
A mi időnkben nem volt ilyen. Nem bírt magával? Kapott egy nagy sallert a tanerőtől, osztjóvan. :D
A szülőket meg behítták a suliba, hogy otthon meg kéne nevelni a gyerököt. :)

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 19:29:54

@Marcellusca: Kb apám azért fizette az alapítványi pénzt amikor még bejártam(2.-osként), hogy ne őt bosszantsam otthon

Marcellusca 2009.08.14. 19:35:16

@csodagyerek: Az igazsághoz tartozik, hogy én örülök, hogy vannak már ilyen iskolák is.
Ha másért nem, akkor azért, mert lehet, hogy A Főnök is esélyes lehet egy ilyenre. :)
Nem rossz vagy hiperaktív, csak másként cseperedik, más érdekli, mint a társait.

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 19:42:28

@Marcellusca:nálam mindig ez volt a helyzet, mindig más érdekelt.Meg imádtam sokkolni: most, amikor apám kérdezte mit csinálok, azt válaszoltam, hogy két vadidegen, középkorú férfival beszélgetek a gyerekkoromról:)

Marcellusca 2009.08.14. 19:50:44

@csodagyerek: "középkorú férfival beszélgetek" - még jó, hogy nem két vén trotty, vazze! :DDD

És mit mondott? :)

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 19:53:43

@Marcellusca: Semmit, mert levágja, hogy bosszantom.
A vén trotty tényleg jobb, minél nagyobb a korkülönbség, annál inkább veszélyben az ártatlanságom:)

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 19:59:27

@Plutonic: inkább majd te keress meg engem.Egy sertés nike jellel az oldalán na az lennék én.:)

Viktus 2009.08.24. 12:12:19

index.hu/bulvar/hirek/2009/08/24/elektromos_kerekesszeket_loptak_szegeden/

"A helyszínre érkező járőröknek a fiatalok azt mondták, hogy eszük ágában sem volt ellopni a széket, csak ki akarták próbálni, és amúgy is azt hitték, hogy valaki kidobta azt."

Nocsak szegény cigányok mindig csak a csúnyaságot gondolja róluk a jónép, mikor ők csak jótét naív lelkek.

süti beállítások módosítása