Skip to content


       Szűrés lista

Álomrandi Cével

Nu, zeroval kb. ott tartunk, hogy már a fene sem akar cigókról posztot írni, mert minek? Kb. csak ugyanazokat a közhelyeket tudnánk pufogtatni, sajnos. Tudjátok, van az olyan típusú ember, ki úgy nyomatékosítja a mondani valóját, hogy bazzmegel a mondat végén, de ha túl gyakran csinálja, akkor csak azt éri el, hogy lesurmózzák. Úgyhogy most kicsit várunk a bazzegolással mi is, hátha olyan történik, amit tényleg megillet. Komolyan mondom, lassan ott tartunk, hogy a fényes nappal Pesterzsébeten agyonrúgdosott bácsi már nem is hír, és az emberből csak annyit vált ki, hogy ingatja kicsit a fejét egykedvűen.

Igazából az sem egy breaking news, ha elmesélem Nektek, hogy megint van egy új, felkapott kisribink, aki minden követ megmozgat a sajtóvisszhangért. Viszont az ilyen kis Koszfészkek szennyét annyira szeretem kiteregetni, hogy ihajj. Persze tudom, a bulvármédia is szereti,  viszont ők csak azért, mert azt hiszik, hogy nekünk ez érdekes. Szerintem csupán szánalmas a MAGÁNéletet közszemlére tenni, dehát nem én dolgozom olyan szakmában, ahol az ismertség és az ismeretség a világ.

A képen látható leányzónak viszont ez a deszka jutott, ő ugyanis modell! Ezzel a testtel! Persze ne legyünk rosszindulatúak, lehet csak akkor kapta el/le pont a paparazzi, mikor rajta volt egy plusz ötös(?). Mondjuk fejre sem egy 18 éves chivas, de szódával elmegy. Mindenek ellenére őt is fotózta a Playboy. Igaz, ahol Cini és Liptai Klaudia is bekerülhet a világ vezető férfimagazinjába, ott nem lepődünk meg már túl sok mindenen. Tőlünk keletre, a lesajnált Románia pop duója a Cheeky Girls pl. így strandol. Nem összehasonlítás képen, csak egyszerűen kb. az ilyen testnél kezdődne egy modell jó esetben...

Szóval a hölgy itt Fogarassy Mariann, és nem azért nem szimpi, mert randácska néha és szépként adják el, azért nem szimpi, mert ennyi elég, hogy eladják. Az "ennyi" mindössze annyit jelent, hogy fényképekre ugrál be híres focisták mellé.

Ugye ő volt az a lány, kit közösen fotóztak Beckhamel, -mikor itt járt a Milan edzőmeccselni- hogy aztán a sok kamu storyval, hírverést csináljanak neki, és megkavarják a szart szerencsétlen focista körül.

"Amikor megtudtam, hogy Budapestre jön a Milan, azonnal elkészítettem a stratégiát – mesélte a Borsnak Mariann. – Megrendeltem a csapatot támogató világcég hivatalos Ronaldinho mezét, majd kiderítettem, hol és hogyan tölt el tíz órát a magyar fővárosban a csapat. Úgy láttam, csak a mérkőzés után lehet esély a találkozóra. A parkolóban észrevettem egy olasz stábot, majd „véletlenül”, a szemük láttára elbotlottam a kábeljeikben. Készségesen oda ugrottak hozzám, és az eredmény: egy zöld karszalag, amellyel mindenhová a Milannal mehettem, csak a buszra nem szállhattam fel. Igaz, a magyar biztonságaikat még meg kellett győznöm, hogy joggal viselem a megkülönböztető jelet. A csapda pedig működött! Előbb David Beckham, majd Ronaldinho sétált bele. Azonnal megtetszettem neki. Amikor kértem tőle egy közös fotót, David szorosan átölelt, s végre mosolygott! Amikor a biztonságiak el akartak tessékelni, nem engedte nekik, intett, hogy maradjak mellette. A brazil Ronaldinho elcsodálkozott a magyar lány szépségén, s még ő köszönte meg a találkozást. Úgy köszöntek el a fiúk: a viszontlátásra. S erre van is remény! Meghívtak jövő héten Milánóba a csapat bulijára és  jövő héten pont Milánóban dolgozom. Repülök Becham után!"

Na, ennyi a szép színes story Mariann szájából, valaki tollából, és ez után robbant ki a botrány, mely szerint Mariann Milánóba repked kúrogattatni magát Becksel. És ez után akart válni Viktória is. Ha igaz! Mariannak akkora bőr volt a pofáján, hogy miután ezt, meg másik sok faszságot összehordott, még perelni akarta az olasz Corriere Della Serra lapot,  mert ők lehozták, hogy látták Daviddel együtt vacsorázni. Ugye erre mondják azt: edd meg amit főztél!

Végül a Beckhames ügy szépen kifutott májusban, de arra jó volt, hogy Mariann arcát megismerje egy ország, és hogy ezt meglovagolja a Playboy, egy sorozatot lőve a lány testéről. Augusztusban aztán volt egy kis erőlködés, hogy újra reflektorfénybe hozzák Mariannt, de a mendemondák a monacói hercegnő exéről és a lány viszonyáról a kutyát sem érdekeltek. Őszintén szólva, én azt sem tudtam, hogy ki a tök az a Daniel Ducruet addig. (Mondjuk nem is nagy story; a hercegnő testőre volt, a pasas majd csinált neki két gyereket. Ezután elvette, hogy egy év után rajtakapják egy medence partján ezzel a csajjal és elváljanak.)

Nu szóval,  Mariann háttérbe szorult kicsit, egészen addig, míg el nem jöttek a portugálok múlt héten VB selejtezőt játszani. És bizony velük együtt érkezett a mi kis országunkba az olajosbőrű, kurvapecér Cristiano Ronaldo is. A lányt, gondolom már az őrület kergette, miközben vernyákolva húzta a seggét a szőnyegen, mikor a Bors megkereste, hogy idézném: "megszerveznek neki egy randit" Cével. És igen, a Bors tényleg benyomatta a modellt a portugálok szállodájának halljába, hogy összejöjjön a nagy találka. Itt jön egy idézet a Borsból, vagyis mese habbal, aztán pedig egy videó, hogy igazából mi is történt, és egy elég kínos, gonosz muhaha.

"Ronaldo utolsóként indult vissza a szálláshelyükre, de még mielőtt kilépett volna az utcára, boldogan állt meg Mariannak, hogy személyesen vegye át tőle a Playboy aktuális számát. Igaz, a világsztár annyira zavarban volt a még nála is magasabb szépség közelében, hogy a magazint is elfelejtette volna magával vinni, ha nem figyelmezteti Mariann arra: ez az övé! A modell egy pár soros üzenetet is írt kedvencének az egyik képe fölé portugálul: „Szeretettel és tisztelettel, Mariann! Sok szerencsét!” A villámrandi alig tartott pár percig, ami azonban utána történt, azt senki sem gondolta volna. Alig öt perc elteltével egy portugál melegítőben feszítő férfi jött vissza, s mosolyogva intett Mariannak, beszéde lenne vele. Egy telefonszámot szeretett volna, ki tudja, miért!? Munkatársunk tanácsára Mariann azonban csak egy e-mail címmel tudott szolgálni, amely a jelek szerint portugál szemnek sem lett olvashatatlan, hiszen hazaérve a lányt postaládájában egy új üzenet várta. A feladó nem CR9 volt ugyan, csupán egy közvetítő, aki levelében Ronaldo üzenetét tolmácsolva azt írta, ha Mariannak lenne kedve találkozni a Real Madrid sztárjával, jelezzen vissza.

Azt nem kommentálnám, hogy a nő saját magát mutogatja az újság címlapján, viszont látszik a videón, hogy Cé nagyon beindult rá. Húúúúú! Mindennek ellenére azért Nanival a meccs után nem Fogarassy Mariannt, hanem 4 másik kurvát vittek fel a szállodába, mulatni az időt. De nem kell csüggedni, lassan itt van november 24., és jön a Liverpool, meg Fernando Torres... 

(A hölgy egy masszív Photoshop után már így néz ki: így és így.)

Címkék: bulvár

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr181381412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.09.15. 13:37:38

ha már modell, ez a nő sokkal emberibb, nőiesebb, mint a deszka sovány, anorexiás idióták.
Az a baj, hogy sajnos úgy tűnik, fejben ő sem különbözik tőlük.

f.m.j. 2009.09.15. 13:42:41

@*Kötélgyártó kisiparos*(L42):

oké, de modell létére furcsán röcög a combja (narancsbőrös karfiol)

itt az a nagyobb baj, hogy valaki megint többnek hiszi magát, mint ami valójában...

Tapmancs 2009.09.15. 13:45:46

"mert randácska néha és szépként adják el,"

Bazz, nem semmi a két kép közti különbség.

Amúgy meg el fogjátok veszíteni a rasszista szavazókat, ha nem lesznek cigányos posztok.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.09.15. 13:48:26

Szerintem is valami húzósabb kéne.

Roltii 2009.09.15. 13:48:37

a videón az arca nem olyan rossz...a teste az meg olyan amilyen...kis narancsbőr itt is, ott is...
Egyébként szvsz csak egy kurva aki sajtóviszhangot kapott, volt már ilyen több is...pl VV Anikó

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.15. 13:49:04

ahogyan "Zep" szokta kommentelni a velveten az ilyen híreket:

Leszarom

Tapmancs 2009.09.15. 13:50:24

@Tapmancs: ó bazz, nem a szavazókat, hanem az olvasókat fogjátok elveszíteni. :)

f.m.j. 2009.09.15. 13:53:14

@Tapmancs:

Egyetértek, hogy nem kéne mellőzni a "szintentartást", már így is sok felejtődik, nem kéne hagyni. Az megalkuvás lenne.

Én is leszarom ezt a riheronyot is, meg a többi celeblotyót.

(jobban érdekel, és ezt higgyék el, komolyan mondom, jobban érdekel, hogy mi lesz a celebekkel, mint az, hogy mi lesz az országgal... brrrrrrr.... krrrrrrrrrrrr)

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.15. 13:53:45

@Tapmancs: "Bazz, nem semmi a két kép közti különbség."
a sógornőm profi fotós. egyszer végignéztem, hogy mit művel a képekkel a sz.gépén egy fotósprogrammal, és azóta minden ilyen csajos képet kételkedve nézek....

tokmányos 2009.09.15. 13:58:02

A barátaim szerint ,van egy rendkívüli adottságom: a legcsúnyább nőben is mindig találtam valami szépet.Ettől a kutyabőrős FogarassY picsától a mókus is sírva fogadta volna el a mogyorót olyan rusnya szegényke.De a fürdőruhája színe az odabassssz!

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.09.15. 14:01:17

@mókusfüles bukósisak:
hmm, épp olyan, mint azok a nők, nagy százalékban, akiknek reklámoz.
A baj ott van, hogy teljességgel hibás az önképe, és a fejében is hiány mutatkozik...bár, ő legalább keres, és ha igaz, jól.

Bambuló Házisárkány 2009.09.15. 14:02:09

Én pedig EDDIG nem tudtam, hogy ez a nő létezik. Szóval ti is futtatjátok.

toxikus 2009.09.15. 14:05:06

ezkiez? honnan kéne ismerni?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.15. 14:06:04

eric!

remélem a "Kölyök"-nek több esze van, már csak ezért is:

m.blog.hu/ca/calciogirl/image/fernando_ollala.jpg

másrészt szerény véleményem szerint a felesége tíz klasszissal jobb nő, mint a postban szereplő khm "hölgy".

Taktikai Atompingvin 2009.09.15. 14:07:02

Hát Mariann nem kicsit baszott rá....
Így jár a qrva aki nőszámba akarja vetetni magát. Odamegy ruhában képet csinál, ahelyett hogy lenge qrvaként fogdosná a f@szát amikor a faszi részeg.

Megélhetési rasszista 2009.09.15. 14:07:08

"Munkatársunk tanácsára Mariann azonban csak egy e-mail címmel tudott szolgálni"

Ezt a baromságot. Valós esetben szerintem bármelyik férfi azonnal elhajtja azt a nőt, aki egy papírt dug oda, hogy pinkpussy099@hotmail.com, erre írhatsz, de ne telefonálj. Miért? Férjed van? Anyuci venné föl a mobilt? Vagy nincs is telefonod, hanem majd fülkéből hívsz. Vagy mi? Vagy én vagyok régimódi?

Naumov 2009.09.15. 14:08:35

@tokmányos: "a legcsúnyább nőben is mindig találtam valami szépet."

Régi vicc:
- Nő: Ugye drágám, azért van bennem valami szép is
- Férfi: Igen, de mindjárt kihúzom..

f.m.j. 2009.09.15. 14:13:28

És még egy: eric, ugye nem akartok ti is abba a hibába esni, mint a reakció? Napok óta unalams posztok, alig 30-as kommentek...

vagy már szóltak fentről, vagy mi?

szmoker (Homo Trollicus) 2009.09.15. 14:18:16

Ha legalább istennő teste és arca lenne... de így csak egy csúnyácska, ostoba, tizenkettő egytucat exhibicionista lotyó.
Molnár II. Anikó, csak fiatalabb és még nincs megplasztikázva.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.15. 14:30:55

@Lecso5-nem védendő fogyasztó!: @Tapmancs:

Jó kis szoftverek vannak erre, bár a strandos képekre odaretusálni a narancsbőrt, az tuti nehéz meló volt.

Geza 2009.09.15. 14:38:34

Basszus, most már értem, hogy miért vetik a bálnák a partra magukat. Ha ennek a nősténynek jobb teste lenne, még érdemes is volna lecserélni a fejét, de így, hát ez a kép akár a Nílusban is készülhetett volna, mert még a krokodilt is egy hétig kell ütni, hogy ráfanyalodjon.

A képét mindenesetre elteszem, mert amikor majd erre ránézve nem _csökken_ a lelkesedés bennem, akkor tudni fogom, hogy az csak azért lehet, mert már nincs hová, azaz utolért az öregkori impotencia. Ez az arc, gyerekek, hát ez valami fantasztikus. Mondanám, hogy 'esze semmi, dugd meg jól', de hát a testéről is az a legpozitívabb vélemény, hogy ez már nem fog számottevően csúnyulni.

Mondjuk amennyire azt a primadonna cérinyáldót útálom, csak azt tudom kívánni, hogy bárcsak a vele kapcsolatos rész igaz lett volna ennek a viszketeg bérnősténynek a történetében :).

Ha lenne a jó öreg 'dugnam.blog' mintájára egy 'a.vilagert.meg.nem.dugnam.meg.reszegen.se.blog' is, hát nyitóhírnek pont megtenné ez a szerencsétlen másodosztályú al-celebpótlék-helyettes.

Bár már tényleg kezd sablonos lenni, inkább mégis cigányos posztot kérnék. Habár ha belegondolok, hogy esetleg a kettőt kombinálva előálltok egy cigányluvnyással, akkor már végképp nem tudom, hogy mi lenne a legjobb :).

Megvan: korsó sör, na természetesen az lenne a legjobb! Sörös posztot, annak korra, nemre, bőrszínre, felekezetre, fajra való tekintet nélkül mindenki örülne, aki meg mégsem, annak meg úgy is kell :) !

Marcellusca 2009.09.15. 14:38:52

Semmi extra.

Mé' van (még mindig) olyan érzésem, hogy itthon a modell=luxuskurva? :)

És a C. Ronaldo nem őt vitte szobára? Ő nem volt a 4 qrwa közt?
Ez kéremszívesen színtiszta RÁSSZIZMUS!!! :D

Marcellusca 2009.09.15. 14:41:29

@Geza: Há', mongyuk én egy jófajta bornak jobban örülnék!
De ezen a sör kérdésen nem veszünk össze!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.15. 14:44:22

@Geza: @Marcellusca (már a moxonidin is kevés): már csak egy kérdés maradt nyitott:

megáll -e a fején a söröskorsó??

Grafithuszar 2009.09.15. 14:44:23

Hát mit is mondjak. Egy Kiszel Tünde (erőszakosan fotóztatja magát hírességgel) és egy Molnár Anikó (qrva) keverék. Semmi több.

Homeoffice 2009.09.15. 14:47:52

Nem akarok senkit sem megbántani, de nemarról volt szó hogy cigókkal most kivételesen nem foglalkozunk?

Homeoffice 2009.09.15. 14:49:48

+ egy kis off....

Elhunyt Keith Floyd sztárséf

:(

ezért bevállalom a fekete pontot...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.15. 14:54:20

@Gunther: fekete pont?? FASZT! Banánt ide, Herr Oberst!! Egy EGÉSZ ládával :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.15. 15:06:41

@Marcellusca (már a moxonidin is kevés): neked így megáll a hátadon a sörösüveg? vagy ezt hogy kell érteni? :))))))))

Marcellusca 2009.09.15. 15:13:26

@Seduxen: Hüjjje!!!
A csajszi hátán, Te, szexuálisan alúlművelt! :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.15. 15:17:00

@Marcellusca (már a moxonidin is kevés): jaaaa!
bocsánat, én a "hagyományos iskola" híve vagyok: lekapcsolt villany, hálószoba, misszionárius póz :)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.15. 15:20:29

@mókusfüles bukósisak:

Milyen napok óta unalmas posztokról beszélsz?

Zetek 2009.09.15. 15:22:59

Ezt tényleg ki lehetett volna hagyni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.15. 15:26:55

@Zetek:

nem nagyon csípjük amikor a farok csóválja a kutyát ...

Hetfield 2009.09.15. 15:30:55

@zero: avagy, a mézesbödön nyalja a micimackót :))

@Seduxen: + gumibot :D

Hajnalkám, te ezt nem tudhatod! 2009.09.15. 15:33:33

" nyáááár van, alig fürdőruhában ÉGETEM MAGAM a napon..."

hehehehe.....rusnya dög...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.15. 15:33:51

@zero: méjnsztrím, tudod :)))
nem szép dolog banánnal fenyegetni senkit! :)))

apropó: jövő péntek kapcsán van valami előrelépés?

@Hetfield: neked! egy olyan helyre, ahová ritkán süt be a nap :)))

Hajnalkám, te ezt nem tudhatod! 2009.09.15. 15:36:19

@Zetek: dehogyis! Végre megtörtént, hogy elolvasva a legfrissebb posztot, nem kaptam agyérgörcsöt!
Fogd fel egy kis fissítőként! Ha nem tetszik, ne írj hozzá, majd a következőnél kiélheti mindenki az agresszív hajlamait.

Mosolyt kérek! :)

f.m.j. 2009.09.15. 15:37:03

@zero:

a reakción, te kis érzékeny :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.15. 15:50:30

@Seduxen:

nem sok ... nincs helyszín ... túl nagyra nőtt a szűk tábor :)

gidabiga 2009.09.15. 15:51:42

nem lesz valami titkos oldal, ahonnan webkamerán közvetítitek a blogtalit? :DDD
úgy nézném és hallgatnám :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.15. 15:55:39

@zero: akkor ennyi? nebasszámá' fel:)

a múltkor Atrox (asszem) javasolt valamit. az nem működik?

Homeoffice 2009.09.15. 15:59:12

Srácok!

Kossuth Tér?

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.09.15. 16:19:17

nekem nem jelenik meg a videó. van egyáltalán?

molaris 2009.09.15. 16:32:40

"zero", "eric"!!!
Eddig úgy vala, hogy készültem a blogtalira. De!! Most?
Kit rugdostak agyon a szenya nyírségi dakoták? Bácsit???? Ezek szerint, ha odamennék "csókolom- mal" köszönnétek rám?
Na- na! Azért ez már sok lenne.::))

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.15. 16:41:07

@zero: Egyszóval begyulladtatok, van ilyen :o)

molaris 2009.09.15. 16:41:20

A témához is: szóval kicsit ugyan pocakosabb 50 évesen a Feleségem két gyerek után, de annyit nem tudnék itatni vele szeszt, hogy ilyen bután nézzen a világba. A többi testrésze meg egy osztállyal lejjebb. Ezek szerint még féltékennyé kellene válnom, mert a Ronaldó gyerek jóval karcsúbb mint én. Bár a férfi is 100 kilónál kezdődik. Én meg nem vagyok kezdő. Anno, a versenysúlyom is 106 kiló volt. Kockás hassal!!
Szóval ez a lény szépnek hiszi magát? Nincs tükre?
Küldjünk egyet.::))

molaris 2009.09.15. 16:42:57

Ps.: nem tévedés, "lényt" akartam írni.::))

dr.justice 2009.09.15. 16:54:45

Semmivel nem rosszabb mint egy valódi nő. Persze modelleknél lehet más a mérce.

A román csajnak nincs csípője, se segge.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2009.09.15. 16:56:36

hát az bizony ott lent hátul egy kiskertre elegendő brokkoli.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 17:07:54

@Marcellusca (már a moxonidin is kevés): @Seduxen:
Rasszizmus hát. De van még egy kérdésem, mint dohányosnak: elég nagy a füle, hogy bele lehessen hamuzni? :D

sarga rozsa 2009.09.15. 18:18:46

Hát, nem semmi a Photoshoppal elért változás. Az után még lehet én is szép lennék, csak én nem úgy reklámoznám magam, hogy én vagyok az a playboy újság címlapján.

tudi 2009.09.15. 18:54:08

Nem nagy szám ez a csaj kis hazánkban futkos belőle jó egypár. Viszont azok a román csajok azok 10-es skálán 10.

molaris 2009.09.15. 18:56:12

Láttátok, hogy mi történt Romániában? A cigók már őrizetben, és vastagon megvádolva. Na ez nálunk, csak diákcsíny lenne. Ott meg életfogytos. Ki van előrébb??

molaris 2009.09.15. 18:59:11

@molaris:
OFF lennék? Nem hiszem, mert a postban, ott a kérdés, ami nálunk elült, és még a tettes sincs neg, ott már meg is oldódott.
Drazsé- pusztulj!!!!!!

Horizont 2009.09.15. 19:35:10

@Marcellusca (már a moxonidin is kevés):
Na ez jó sörreklám volt, vártam még több kezet is:DDDD De nem voltak túlzottan intenzívek így együtt (sem) mert nem borult az az üveg :DDD
A poszthoz: Szegény focisták mennyi nyomulós p...át kell elviselniük. Nem sajnálom őket csak úgy teszek:)
Ennek a csajnak csak a neve szép! Lóg a melle, narancsbőrös a segge, és nem sugároz semmit. Nem irigységből mondom!Vagy mégis?
Ilyen jól működik a Photoshop? Kérek én is egyet!
Vagy hozzám már komoly technika kéne?? :DDDD

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.09.15. 20:10:01

nem jelenik meg a videó csak egy kihagyott üres rész van a cikkben.

2009.09.15. 20:27:15

ez a csaj majd 20 évvel fiatalabb mint én, és már narancsbőre és HASA van??Köszönöm ezt a posztot, bátrabban levetkőzöm ezek után...:DD Iszonyúan néz ki, én mégis örülök..jó, jó a májam kiváló, ezt elismerem!!:))

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 20:32:17

@Letícia-Charlotte in SBp: nyehehe :D minden posztnak van előnye, nem igaz? :D és persze szép estét :)

2009.09.15. 20:48:05

@ylion: így van!:) Köszi, neked is szépségeset!:D

ubi904 (törölt) 2009.09.15. 21:10:50

Kéne tudni, hogy ki ez a csajszi? Mert itt olyan nagyon képbe vagytok vagy legalább is úgy csináltok.

spangol 2009.09.15. 21:13:49

eric!

A csajon van pár kiló, és mégis mutogatja magát. Te abszolút nem tudsz helyesen írni, mégis blogolsz.

Hol itt a probléma?

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.09.15. 21:18:28

"A lányt, gondolom már az őrület kergette, miközben vernyákolva húzta a seggét a szőnyegen, mikor a Bors megkereste, hogy idézném: "megszerveznek neki egy randit" Cével."

Erről nekem az a Sout Park rész jut eszembe, amikor Cartmen macskája meghülyült, mert tüzelt, és folyamatosan így húzta a seggét a szőnyegen. Cartmen meg csak: Nem cicus! Rossz cicus! Csúnya cicus! Cicus!!!

Nah, nekem is ezt jut eszembe erről a csajról. A cicust tessék helyettesíteni a "mocskos, utolsó mocsadék szajha" kitétellel, úgy viccesebb lehet! :)

BadamX 2009.09.15. 21:19:17

Ne féljetek.. mindig csak rosszabb lesz.

A Bekemnek teljesen jó ez a csaj az aszott felesége meg a rondábbnál rondább amerikai-angol csajok mellett.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 21:19:24

@spangol: szép kommentlistád van, látom te az élő kritika vagy. Taníts minket Mester :)

2009.09.15. 21:32:15

@BadamX: ja, de a vagyona az szép kerek!:))

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2009.09.15. 21:34:20

Grupi (groupie) oszt' kész. Mit kell ebből ekkora felhajtást csinálni?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.15. 21:36:07

@flegman: Most miért? Vissza a gyökerekhez, régebben rendszeresen voltak bulváros posztok, csak eric utána lógós lett és keveset postolt.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2009.09.15. 21:39:39

Nahát!
Én is örvendek ennek a posztnak. Majdnem annyira le van pukkanva, mint én :), bár én nem érek rá annyira pukkanni, mint ő :)

jozicsenko 2009.09.15. 21:52:21

hááát, lecsekkoltam a twilightos kiscsaj magyar kommentjeit, erősek, de jók!

nem értelek titeket, 80 éve is voltak ilyenek:

Csortos Gyulát egy "szinésznő" kollégának szólította, mire ő hangosan visszakérdezett:
"kolléga? mióta vagyok én qrva?"

spangol 2009.09.15. 21:57:45

@ylion: Most én tehetek róla, hogy eric nem tud helyesen írni?

Nem tanítok senkit, ez csak a szálka meg a gerenda.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 22:01:08

@spangol: csak végigolvasva kommentjeidet, láttam előszeretettel kritizálsz, de nagyon elismerést nem szoktál osztogatni :) oké, nyilván kell a kritika, de kissé furcsa volt, hogy amikor valami tetszik - mert biztos van olyan is - akkor azt nem méltatod :) igaz, más a felfogásom.

@jozicsenko: azaz, bár én csak Hofi elmesélése miatt ismerem a történetet. viszont amikor hallottam akkor azonnal feküdtem :)

2009.09.15. 22:02:27

@Zsit (nyújtózós macs; E, _nagyon_ E, aki T :D): bíztam benned!:DD És te nem is vagy lepukkanva...!:)

spangol 2009.09.15. 22:13:26

@ylion: kétségtelen 80-20% a -/+ kommentarányom. Mentségemre szóljon, h csak olyan blogokon szoktam kommentelni, amelyeknek lételeme a fikagörgeteg, és hogy sanyarú gyerekkorom volt :)

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.09.15. 22:13:41

na végre meg tudtam nézni a videót mert firefox csücsül fenn és abban nem jelent meg, chromenál jó volt. űberfasza. látszik, hogy cé mocskosul beindult erre a majomra. hahaha

VOGAben 2009.09.15. 22:16:50

Ez egy halálfejű lottyadt pinnedli. Zsírszirén. ÁÁÁÁÁÁÁÁ!

2009.09.15. 22:18:38

@VOGAben: ez mekkora szöveg!:DD És milyen igaz!:DD

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.15. 22:19:20

@spangol: Mätthaus után szabadon: Be positive! :)
Az élet - minden látszat ellenére - szép. Lehet, nem Magyarországon, de azért hátha mégis :)

baliquez 2009.09.15. 22:21:48

Erről nekem a Megasound System korszakalkotó naiv rapzenekar egyik kiváló dala jutott eszembe, refrént idézném: "Egy qrva két dologra jóóó, b@szni és pénzt keressni"

Namost úgy látom hogy mindezeken kívül blogbejegyzésre is. Annyi fotostopptól meg én is jó nőnek tűnnék, ffi létemre. Tipikus dzsípegpicsa, kár vele foglalkozni, süllyedjék.

spangol 2009.09.15. 22:26:29

@ylion: rendben, majd néha elgondolkodom a tippen.

Amúgy Matthäus :D

Vadonatúj 2009.09.15. 22:51:15

Azért a valagán képződőtt narancsbőrből a fóti gyermekváros valamennyi gyermekének 13,5 havi kandírozott narancshéjj mennyisége csont nélkül kijön.
Kopasz és ostoba ő lett az ifjabb kiszel tünde.
gratula néki.

átlátó 2009.09.15. 23:18:16

De sokszor volt, hogy jobbakat se basztunk meg.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.09.15. 23:41:53

"Hallott ön már a narancsbőrről?" :DDD

Tyűhogyazbeztbasszameg!!! Azért egy ennyire karfiolos seggből ilyen olajosan feszes popókát csinálni már arcátlanság!

Ennyi erővel, ha egy vak csimpánz holnap délután 2-kor a Kálvin téren kiválaszt 12 nőt, akkor a Playboynak (vagy bármely másik Photoshop szaklapnak) megvan a címlapja a teljes 2010-es évre.

Űbercikimár ez az egész celebgyártás. :S

indapasssucks 2009.09.16. 03:04:11

"Viszont az ilyen kis Koszfészkek szennyét annyira szeretem kiteregetni, hogy ihajj. Persze tudom, a bulvármédia is szereti,"

rolf. Na irjuk ki szépen a címlapra, hogy 'a nemzetközi globál bulvármédia cégéres tagja'.
Nem kell szégyelni, te ebből csnálsz pénzt. Van úgy, hogy lent van az ember, a legalján, de legalább élvezi, ugye? :D

tokmányos 2009.09.16. 06:09:28

Első ízben tűnt el hozzászólásom.Oka ????????????????Valaki tudja az okait ilyen eseteknek? köszi.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.09.16. 07:00:28

hogy az ilyen karfiolosan löttyedt seggből olajoisan feszes popót csinálnak, az nem a lány bűne.
Kizárólag a szerkesztőé. És miért kéne rá azért haragudni, mert egy újság szerkesztője a feszes popókra áhítozó nyálcsorgató férfinépet kiszolgálja ezzel a látvánnyal?
Nem a nő változtatja olyanná magát, és hülye lenne, ha nem vállalná a melót. Sokat keres vele, akármennyi esze van, és akárhogy néz ki.
Az már más kérdés, hogy ő ettől celebnek /de utálom ezt a szót/ képzeli magát, és el is hiszi, hogy szép. De ez csak a miniatűr agya miatt van. Arról meg senki sem tehet, mennyi értelmet, intelligenciát örökölt a szüleitől.

rolika 2009.09.16. 07:15:25

"miközben vernyákolva húzta a seggét a szőnyegen"

Na, itt kész voltam :-DDD

Panni CsP · http://csajokespasik.blog.hu 2009.09.16. 07:35:03

mondjuk ez nagyon, durva
nekem is van néhány ilyen sztorim, amiben zátonyra fut a női önbecsülés...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.16. 08:20:40

@ylion: pfúúj, perverz :))
az is elég, ha elfér a fején a hamutartó. csak ez esetben óvatosan kell cápázni, nehogy leboruljon a fejéről, és minden csupa hamu legyen :))

óóópardon, hol marad a jólneveltség: cikkhájlos jó reggelt mindenkinek!

aachi2 2009.09.16. 08:25:53

én ezt a beckhames sztorit hallottam és a csajszi mindenhol tagadta hogy igaz lenne. tehát miről is szól ez a post?: valami ronda dagadt csajszi írhatta.

krtek 2009.09.16. 08:39:07

Mondjuk már ki na...

Nem ezzel a szimpla médiakurvával van alapvetően a baj. Szerencsétlen ebből él és amilyen primkó még lehet hogy élvezi is. Büszke kurva. Van olyan.

Én spec a lapszerkesztő/műsorigazgató kedves ribanc annyának adnám átt szivélyes üdvözletem és egy ajándék doboz kotont is (nehogy mégegyszer hülyeséget csináljon).

Krikri 2009.09.16. 08:47:34

Rtl-en láttam a fotózkodást, úgy kommentálták h Kiszel Tündi méltó utódja :-D

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.09.16. 09:08:28

Köszi a posztot eric,jót röhögtem rajta,így jól indul a reggel.. ;-)

vércseharcsa 2009.09.16. 09:10:46

szánalmas ócska egy kurva aki ráadásul a réti négerekre bukik.
mit is tehetnénk ehhez hozzá?

ladislaus 2009.09.16. 09:41:56

Hulye paraszt! Nem csak ronyáldo!!!
Torrest mit baszogatod? tizen akarhany eve egyutt van a felesegevel, gyereket varnak mar... Inteligensebb egy ilyen tetu feregnel mint ez a buzerans cé...

nabazzmeg 2009.09.16. 09:47:16

kurva jó kis poszt, tökéletesen tükrözi a mai lányok jelentős részének az érvényesülésről alkotott elképzeléseinek fő capászirányát....
amúgy a múltkor mailben kaptam egy hasonló összeállítást (before-after avagy ohne make-up mit make-up +massive photoshop) igazi világsztárokról, benne cameron diaztól pink-ig, hááát mitmondjak, cefetül néztek ki önnön mivoltukban.....
1 ébként tényleg, ki a fasz ez a picsa? :-)

errrrrrrrrr 2009.09.16. 09:47:56

rafinált egy ribanc ez...

orv 2009.09.16. 10:49:14

Az a gurgulázó nevetés ,hát az bizony hervasztó.
Amúgy a videón nem egy teljesen átlagos ,udvarias mosollyal kisért lerázást látunk?
Pont így szoktam eltessékelni az ügynököket,baptistákat,stb...
Egy "szexbálvány"-tól többet várnék,minimum pucsítás ,vagy egy véletlen villantás totálplánban,szóval valami szakmabelit ,nem ezt a "mennyi-ötezer-sok" hangulatu semmit.

orv 2009.09.16. 10:50:23

Bocsánat, Jehova tanúit akartam írni,no,biztos a hatás,ami alá kerültem,no...

Bíró Zoltan WWW.grain.hu · www.grain.hu 2009.09.16. 11:13:35

Sziasztok!

Segítsetek, hogy újból MAGYAROK nyerjenek egy nemzetközi versenyt!

Egy barátom bejutott a Wild Wonders of Europe Augusztusi fotópályázatára

www.wild-wonders.com/photo_competition_full.asp?imgid=6978&image=109-2009827-pzs_ww_august_03.jpg&cat=EWW

www.wild-wonders.com/photo_competition_full.asp?imgid=6979&image=109-2009827-pzs_ww_august_insp_nat_03.jpg&cat=IBN

Amennyiben tetszenek a képek, szavazzatok! Lehetőleg 5-öst adjatok a képekre.

Naponta lehet szavazni.

A barátom által készített többi fényképet itt találhatjátok meg: www.palankaizs.hu

Köszönöm:

Bíró Zoltán

Pityke őrmester 2009.09.16. 11:14:44

"a lányt, gondolom már az őrület kergette, miközben vernyákolva húzta a seggét a szőnyegen"

hát ezen konkrétan beszartam

sélli_ 2009.09.16. 11:19:56

Ez nagyon égő... Cé nézte vagy 1 percig az újság címlapját mire leesett neki, hogy 'Ja, ez te vagy'. Na nem mintha szívinfartusos agyvérzést kapott volna tőle...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.09.16. 12:22:21

amúgy ez a Fogarassy Mariann vmilyen rokoni fokon áll F. Árpáddal? :DDD

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.16. 18:40:46

Régen nem voltak "fotosopp", kellettek a szép csajok, most meg már berángatnaka stúdióba egy két nőt, csinálnak róla fotót, aztán gépen kikozmetikázzák úgy, hogy még ő is ámul rajta. Így még belőlem is egy bombázót tudnának csinálni, pedig nem is vagy lány.:D

zsoltix 2009.09.16. 19:37:04

Az lényegtelen,hogy néz ki a csaj. Az se baj, hogy ilyen marhasággal akarja magát híressé tenni. Az a baj, hogy ez sikerül is neki.

2009.09.16. 19:47:44

@átlátó: jóóóóóóó, befogtam!:DD

Hannibal22 2009.09.24. 00:45:06

Találtam egy "csetposztot" ha álmatlanok lennétek. Ezt nem lehet szétbarmolni:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 00:47:43

Ehhehe, nem is rossz ötlet.:) Bár 1-től elvileg kezdődik a Volt egyszer egy Amerika, és én még nem láttam.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.24. 00:52:24

itt meg reggel 6-ig a "Volt egyszer egy adatbázis" című klasszikus megy, ugyanis melózom is közben :-) de jelen :-)

Hannibal22 2009.09.24. 00:52:36

@Mj: ezt még én sem,ígéretesnek tűnik és 228 perc..tejóisten! Lovaglóizmok? Sokáig lovagoltál?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.24. 01:01:25

@hannibal22-73: nem életveszélyes, csak éjszaka melózni azért annyira nem fun :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 01:04:24

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Gondoltam.:P Azért remélem, hogy a te eseted nem gengszterfilm-kategória.:)

Hannibal22 2009.09.24. 01:05:13

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: szóval sajnálni nem kell:) Én is megszoktam az éjjeli melót..

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 01:05:43

@hannibal22-73:

Akkor nézzük együtt.:) 11 éves koromtól folyamatosan lovagoltam kb. 18 éves koromig. Azóta sajnos már csak alkalmanként, meg inkább tanítom, mint csinálom.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 01:06:28

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Viszont szabad a délutánod.:) Meg különben is, te vállaltad, nem?:P

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.24. 01:08:38

@Mj: @hannibal22-73: rajongani sose fogok érte azért :-) mindenesetre ez van, legalább magyar szinten viszonylag megfizetik, igaz, 3 műszak cserébe. gengszterfilmnek meg ott a Parlamenti Napló :D

Hannibal22 2009.09.24. 01:10:37

@Mj: Folytatni kell!! Jó tvzést! akár Mcleod lány is lehettél volna:)

Hannibal22 2009.09.24. 01:11:46

@Mj: A rablás közelebb áll az igazsághoz:) bár önkéntes és erőszakmentes:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.24. 01:13:57

@Mj: @hannibal22-73: jó mulatást :-) még a végén kiderül, hogy hannibal kórboncnok? :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 01:20:59

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Nem mindenkinek lehet a munkája a hobbija.:P Viszont te munka közben még mindig csinálhatod a hobbidat.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 01:22:36

@hannibal22-73:

Ahhoz olyan ló is kéne.:( (Sorra öregszenek ki és mennek tönkre a lovak, a helyükre meg csak csikók jönnek.)
Az a másik "előző életem" verzió.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 01:23:23

@hannibal22-73:

Mások idejének rablása? Esetleg vagyonőr?:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 01:24:40

@hannibal22-73:

Na ez lett volna az utolsó, amire tippelek!:D

Hannibal22 2009.09.24. 01:27:56

@Mj: A csikókból nem lesz ló?:) ezt nem értem.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.24. 01:41:15

@hannibal22-73: na akkor közösen megbénítunk pár helyet majd :) persze kell hozzá nem kis koordináció, de megoldható. az egyik - nem magyar - légitársaság bűnlajstromát gyarapítom a puszta létemmel :-)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.24. 01:49:51

@hannibal22-73: már látom, te Belabacsit akarod akkor utolérni mi? már a linkelt video alapján :-)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.24. 03:08:51

@hannibal22-73: szép stílusparódiában megírt vélemény, csak látom a sok gádzsózás miatt nem nagyon bírják olvasni a népek :-)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.24. 03:11:49

@hannibal22-73: konkrétan második olvasatra a stílusparódiát tartom, de egyben az elkövetőjét meg emberparódiának gondolom :) felháborodni meg nem érdemes, idiótákból mindig volt és lesz :)

Hannibal22 2009.09.24. 03:26:39

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Nem hiszem,hogy valaki is fizetné(bár,nem zárom ki) A másik posztba írt kommentedhez : te tényleg bolond vagy:)) (értem itt a rebisz meccset)

Hannibal22 2009.09.24. 03:32:38

@hannibal22-73: Biztos,hogy nem Debrecenben laksz?:) Ugyanis naponta látlak:)

Hannibal22 2009.09.24. 03:33:25

@hannibal22-73: Fasza vagyok,magamtól kérdezem meg..

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 03:37:04

@hannibal22-73:

Na ló biztos nem, ugyanis hamarabb elrontják őket. Úgyhogy maximum gebét mondanék.:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 03:39:08

@hannibal22-73:

Jézusom, borzasztó unalmas.:) Életemben egyszer pókereztem pénzben, és akkor is vesztettem egy kétszázast.:) (Illetve kétszer pókereztem, de a másiknál nem pénzben játszottunk.:))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 03:40:23

@hannibal22-73:

Én simán elhittem volna.:) Izgibb, mint az éjjeli pókerjátékos.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 03:41:21

@hannibal22-73:

De nem ám, mert ő kizárt, hogy ne legyen fake.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 03:42:25

@hannibal22-73:

:D Hát, aki nem alszik sokat az éjjel, az előbb-utóbb hallucinálni fog.:P Apropó, kéne is mennem aludni.:P

Hannibal22 2009.09.24. 03:42:40

@Mj: Megnéztem a képeket,szép lehetett! Biztos van olyan hely ahol nem rontják el...
Póker: tényleg nagyon unalmas,droid módjára csinálom de legalább jövedelmező és kötetlen.

Hannibal22 2009.09.24. 03:44:34

@Mj: Jó éjt ha indulsz aludni,én még hisztiből,dühből megnézem az angyali érintést:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.24. 03:50:52

@hannibal22-73:

És micsoda élmények voltak, hát igen, mesélhetnék...:) Van rengeteg hely, ahol jó lovak vannak, csak ott nem haver a tulajdonos, ergo nincs ingyen a lovaglás.:-/
Akkor miért nem tőzsdézel inkább? Ott még szerencsefaktor sincs benne feltétlenül a dologban, ráadásul nem is kell annyi időt eltölteni vele.:)
Azt bezzeg nem rakták át, mi?:-S Na, jó éjt, jó filmezést, jó melót!:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.24. 03:54:22

@Mj: további derűs estét :)
@hannibal22-73: jó mulatást :) amúgy biztosnak tűnik, most is épp rálátok a melóhelyről alföldilandra

süti beállítások módosítása