Skip to content


       Szűrés lista

Szerencsétlen Meggyes-gyerekek

Kész, beálltunk mi is a sorba:
Az Esztergom polgármestere ellen folyó liberálbolsevik lejáratókampány újabb állomása .....

Vicc volt srácok, a tények makacs dolgok.

Ingerküszöbünk edzettsége és a hírtúltengés miatt az már csak aprócska szenzáció életkép, hogy Tomika közpénzből építtet egy tavat a háza elé (egyelőre engedély nélkül), hogy az ablakból "széles vásznú vízi panorámát" láthasson. Mondjuk, szerinte nem is így van, hanem csak az egykori ivadéknevelő tó rehabilitációja folyik, kikotorják az iszapot a mederből, majd összevonják  a Halastóval, és így kapnak majd egy csónakázó tavat. Hogy az ő háza is ott van, az csak véletlen. Körülbelül 50 vagy 100 millió forintba fog ez az egész kerülni, még nem tudják pontosan, de nem kell aggódni. Meggyes megmondta, hogy minden rendben lesz, jó esztergomi gyakorlat szerint ezt a beruházást is hitelből intézik, aminek havonta csak néhány ezer forint lesz a törlesztője. Igaz, hogy a környékbeli ingatlantulajdonosok semmilyen támogatást nem kapnak a víz- és csatorna bevezetéséhez, de hát valamit valamiért. A polgármester is lezáratja az utcáját az autóforgalom elől a tó érdekében....

Összefoglalva:


"- Én tudom, hogy gazemberek tucatjai dolgoznak azon, hogy félrevezettessék újságírókkal az országot. Azt hiszem, hogy valami csúnya háttérgépezet működik, ez így nem mehet tovább - mondja Meggyes Tamás, aki szerint éppen azért élhető nehezen ez az ország, mert a hatóságok az ésszerű, közjót szolgáló intézkedéseket leállítják."
 

Mivel nem vagyok szakember, nem tudok mit kezdeni ekkora fokú skizofréniával. Lapozzunk inkább.

Íme, egy önkormányzati határozat (rákattintva nagyobb), amin azt láthatjuk, hogy az önkormányzat  fejenként 15.000,- Ft gyermekvédelmi támogatást utalt ki Meggyes Tamás gyerekeinek. A pénzt az Aranyhegyi óvoda kapja, kifizetésének elsődleges célja a gyermekek napközis ellátásának költségeinek fedezése.

Kissé furcsa, nem?

Meggyes Tamás polgármester gyerekei segélyt kapnak?

Köztudott, hogy válófélben vannak Kui Rózsával (az előzmények erre), az asszony elköltözött, és egyedül neveli két közös gyermeküket (és egy nagyot az előző házasságából), na de segélyt?! Ennyire rossz lenne a helyzet?

Nos, a nő kommentje alapján igen:

Tehát Meggyes Tamás bruttó 900 ezres fizetéséből nem kerül költ a gyerekeire. Illetve egész pontosan:

Polgármesteri fizetés: havi bruttó 521.800,- forint
Országgyűlési képviselő: havi bruttó 394.230,- forint + 115.950,- forint költségtérítési átalány + 115.950,- forint szállásköltség térítés.
Összesítve: 1 millió 150 ezer forint / hó ...

Lehet mondani, hogy Kui Rózsa hazudik ebben a hozzászólásban, és lejáratási szándékkal adta be a kérelmet, de ugye azt pozitívan el is bírálták. Az meg nem szimpátia, hasraütés alapján megy, hanem szigorú feltételekhez kötött. Vagyis nem véletlen, hogy a Meggyes-gyerekek segélyt kaptak az önkormányzattól.

Mit mond erre Meggyes?

A NOL megkereste és megkérdezte, ő pedig közleményben reagált. Ebben megdöbbenésének adott hangot, és közölte:


"Úgy gondolom, hogy volt feleségem megtévesztette a hatóságot. Gondoskodom gyermekeimről, az előírásokon felül is vállalok kötelezettségeket. Például a volt feleségem első házasságából származó nagyfiúnak is 60 ezer forintot küldtem nyaralásához. Szomorú vagyok, hogy így használják fel ártatlan gyermekeimet."
 

Na Tamás, figyelj!

1, Ha a feleséged meg tudja téveszteni a hivatalt, akkor ott nagy-nagy bajok vannak.

2, Ha valóban gondoskodsz a gyerekekről, akkor miért lettek jogosultak gyermekvédelmi támogatásra? Ja tudom, egyes pont...

3, Nagyon fontos volt kihangsúlyozni ezt a hatvanezer forintot, ahogy a vagyonnyilatkozatodba is feltétlenül bele kellett írnod, hogy "Augusztusban különváltunk  a feleségemmel, ősztől nem voltak megtakarításaim." , sugallva ezzel, hogy minden vasadat tartásdíjra költöd.

4, Igen, az tényleg nagyon szomorú, ha az ártatlan gyerekeket önös érdekből felhasználják. Például a városi tévében jópofáskodni. 

Netán arra játszik Meggyes Tamás, hogy a válóper folyamán tudja lobogtatni ezt a segélyes papírt, hogy "Lám, lám, a feleségem nem képes gondoskodni a gyerekeinkről, nálam kell őket elhelyezni" ???

Mert az valami egészen mocskos dolog lenne. Az aljasságnak olyan foka, ami egy IGAZI ÉDESAPÁNAK eszébe sem juthat.

Címkék: fidesz abszurd meggyes

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr91409653

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magáncélú titkárnő használat 2009.10.02. 23:19:35

Irigylésre méltó Meggyes helyzete. A város szolgálati autót tesz a feneke alá, rég óta húzódó felsőfokú oktatását hosszú évekig a város fizette. A szolgálati mobilhasználat egyértelműen jár. Peres ügyek költsége a város költsége. Persze ne feledkezzünk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.28. 13:03:09

@Marcellusca: azért lehetne szarabb is AngelLand-en, az ott töltött évek alapján közepes osztályzatot adnék neki.

@Kartal (a dühös): akkor végülis adott a recept, zárjuk össze őket :) csak lehetőleg tényleg stabilan, légmentesen :)

@bunko_jobbos: azért az önkormányzati határozat elég beszédes. mint ahogy az is beszédes, hogy sehol semmi valós igazolás arról, hogy kérem a hivatal át lett volna verve. a többi ügyet ami felmerül a nevében, nem kommentálnám; csak azt vetném fel, hogy Lengyel Zoltánra emlékeztet a történet erősen...

wladyslawsky (törölt) 2009.09.28. 13:22:34

@eszkep: a jobbiknál is ugyanígy meglesznek - ha már most nincsenek meg - ezek a korrupció(gyanú)s vagy legalábbis erkölcsileg kifogásolható stiklik... ezek ilyen járulékos dolgok a politikai alakulatoknál. hiú ábránd azt gondolni, hogy ez majd megszűnik, legfeljebb abban lehet bízni, hogy nem megy egy bizonyos határon túl, és csak mellékes velejáró lesz, nem pedig maga a fő cél

Rwindx 2009.09.28. 13:23:07

@bunko_jobbos:
meggyes maga a lejáratókampány, a létével.

acel 2009.09.28. 13:46:57

@wladyslawsky:
Ha jól gondolom az indulásnál kapott kormány támogatásokra gondolsz, nem kell ott se sokat keresni a lét.

llll5 (törölt) 2009.09.28. 14:13:04

Az Ogy-ben éppen Meggyesről beszélnek....

PublicEnemy 2009.09.28. 14:30:01

@Kartal (a dühös): Se politikus családba nem születtem,se cigány nem vagyok...csak eltartjuk őket,pedig jobban a "magam" országának érzem,mint ők. Mik vagyunk mi,szolgák?!
Még1szer mondom"valami rohadtul nem stimmel ezzel az országgal!".

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.09.28. 14:52:57

Na várjunk csak! A polgármesterek fizetést kapnak, vagy tiszteletdíjat? Mert ugye a kettő nem ugyanaz. Úgy emlékszem-ha nem jól, akkor tudjátok be a koromnak-, hogy Hunvaldtól azért is nem tudják az el nem végzett munkáért elvenni a juttatását met az nem fizetés, hanem tiszteletdíj. Mint a választott képviselőknél is . Ha valaki tudja a választ írja már meg ,mert egy vitát is eldöntene, ti. hogy apolgármester az nem köztisztviselő állami alkalmazott. Köszi!

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.09.28. 14:56:31

Különben a gyermektartást eddig hat hónapra visszamenőleg lehetett követelni, azúj családjogi törvény szerint, ha jól emlékszem most már öt évre visszamenőleg lehet.

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.09.28. 14:59:22

Nu, lássátok, töküs gyerek ez a Meggyes. Tökös-Meggyes. Megmutatja, miért szavazzanak inkább a Vonó-Baluné párosra. Nekik még nincs tavuk.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.28. 15:02:56

@PublicEnemy: ahogy Botoxlédi is megmondta, "ez egy másik ország lett". az értelmezést rád bízom :-)

@ermi50xn6j2: igen, Hunvald tiszteletdíjként kapja a dellát, viszont ettől még el lehetne zárni a pénzcsapot, ha nagyon akarnák. csak épp nem akarják. arról, hogy ez általános jelenség-e vagy pedig csak Hunvaldföldén érvényes helyi rendelkezés, nem tudok konkrét infot.

Vidéki 2009.09.28. 18:14:16

A cikk a lejárató propaganda iskolapéldája:

A polgármestert lejárató különváltan élő felesége állításait például szentírásnak tekinti, ehhez képest a polgármester nyilatkozatát semmibe veszi.

A mostani mocsár, az egykori ivadéknevelő tó rehabilitációját a szerző így interpretálja: „Tomika közpénzből építtet egy tavat a háza elé.”

Meggyes jól látja az esztergomi helyzetet, mikor ezt nyilatkozza:

„Én tudom, hogy gazemberek tucatjai dolgoznak azon, hogy félrevezettessék újságírókkal az országot. Azt hiszem, hogy valami csúnya háttérgépezet működik,”

Ismeretlen személyi összetételű anarchista klikkek (Esztergomban) próbálják megkérdőjelezni a választók akaratából létrejött önkormányzat szerepét és kivenni a döntés lehetőségét egy legitim intézmény kezéből illegitim klikkek javára.

Ehhez a lejáratás mellett a megfélemlítés eszközeit is igénybe veszik:

A közelmúltban felgyújtatták a polgármester házát és gépkocsiját.

Az elmúlt 48 óra híre, hogy egy képviselőt a nyílt utcán inzultáltak, korábban gépkocsiját kromofággal leöntve abban nagy kárt okoztak.

A szerző ezeket a bűnözőket kívánja támogatni az önkormányzatot lejárató cikkével?

2009.09.28. 18:39:19

" Hát ,te is fiam Meggyes?" Vagy mindegy hogy ki van-lesz hatalmon, de a szabadrablás folytatódik?! Ha Viktor helyett lennék, most az ilyen "meggyesféléket" beáldoznám, mert ez már a fidesznek is ciki! Ha nem teszi meg, akkor marad a jobbik!

2009.09.28. 19:48:55

Hátha ennek csak a fele igaz, már szégyenlje magát...ilyen szégyent, a gyerekei elveszik a szegényebb családok elől a pénzt...

2009.09.28. 20:00:30

@Vidéki: ahai!:) Te ezeket honnan tudod, hogy nem igaz,?? Tán te vagy Tamás bátyja??:)

Kravver 2009.09.28. 20:33:59

@Letícia-Charlotte in SBp:
Akkor kunyhóban lakik. Annyira vidéki?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 20:39:49

@Fényhajú:

"Kravver is beilleszkedett jól van:)"

De csak addig, amíg fideszest kell fikázni.;-) Apropó, Meggyes Tamásról már hónapok óta az a véleményem, hogy egy arrogáns, össze-vissza hazudozó satrapa, de azért nem hittem volna, hogy nála még tovább is színesedhet a paletta.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 20:41:17

@laspalmas:

Ahogy Demszkyt is. (Illetve ő még nem is érte be hárommal.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 20:44:37

@laspalmas:

Az egyik lógondozó öregnéni ismerősöm például azért szavazott rá 2006-ban, mert csokinyuszit osztogatott az unokájának, úgyhogy biztos rendes ember. A választók kb. 80%-a - saját tapasztalat kicsiben, házi statisztika - is benyomások alapján szavaz, úgyhogy ezek után nem kell csodálkozni, hogy itt tartunk.:( Cenzusos választást szeretnék.:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 20:49:06

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Én azért elolvastam az indokolást is:

"A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) elutasító végzése a bejelentés és a demonstráció tervezett időpontja közötti nagy időkülönbségre hivatkozik. Azt állítják: mivel a vonulást jövő év szeptember 4-re jelentették be, ezért nem lehet érdemben elbírálni."

Ezek után bejelenteném mondjuk 1 hónappal előre, lássuk, tudnak-e mást kifogásolni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 20:53:24

@Seduxen:

Mi ez a náczifaschiszta avatar? Rosszabb vagy, mint Tőzsér Dániel.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 21:01:12

@llll5:

Ez furcsa, mert amikor én hasonlót írtam, akkor pont azt tetted szóvá. (Bár én a "kisebbik rossz" dumát meghagyom a maszopos nyuggereknek.)

llll5 (törölt) 2009.09.28. 21:02:29

@Vidéki: te érted is amit leírsz vagy csak úgy írkálsz?:))

llll5 (törölt) 2009.09.28. 21:04:30

@Mj: bocs, nem kötekedés, de pontosan mire gondolsz?Nem ugrik be:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 21:04:59

@llll5:

A tüntetők minden esetben haza szoktak menni. A maszopos majálisozók, a fideszes vekkeresek és a jobbikos lámpavasozók is. Kivéve akkor, ha elfoglalják az MTV székházát, ha előbb szétverik őket - pl. 2006. október 23. -, vagy ha ők szeretnének szétverni néhány kukát. Eddig más alternatíva nem volt.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 21:08:49

@llll5:

Nem tudom melyik posztnál beszélgettünk arról, hogy a MIÉP-re fogsz szavazni, Pokorni sem szent, és Csurka is jól elintézte az FKGP-t, de annál írtam.

llll5 (törölt) 2009.09.28. 21:11:41

@Mj: így van:)Eddig...Fricz meg elszúrta ápr.4-ét, akkor 1oooo-en voltak a Kossuth-téren, Budaházy mindent megtett, még a Gárda is, sőt a Fideszesek se akartak hazamenni..aztán jött Viki ukáza és elúszott egy lehetőség...

llll5 (törölt) 2009.09.28. 21:15:15

@Mj: De mit írtál, tényleg nem ugrik be, bocs.A MIÉP és az FKGP között egyébként sosem volt valódi ellentét, higyj nekem.Csurka miért intézte volna el az FKGP-t?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 21:19:26

@llll5:

Tízezrek voltak a Kossuth téren 2006 őszén is - tudom, ott voltam -, aztán mégse lett semmi. Amíg az embereknek még van mit veszteniük, nem is mennek ki az utcára. Budaházy meg csak azt érte el - nem konkrétan akkor, hanem folyamatosan -, hogy csomó ember ellen értelmetlenül folyjon eljárás garázdaság meg egyebek miatt. Mert ugye tömeg nélkül csak puccsot lehet csinálni, forradalmat nem. Aki akart, egyébként átment akkor a Kossuth térre, és ezt is onnan tudom, hogy ott voltam. Vikinek pedig nem jött volna jól, ha a híveit be nem jelentett demonstráción oszlatják fel, mert így tényleg valósan riogathat a Maszop, hogy erőszakos úton akarja átvenni a hatalmat. Inkább kivár, amíg demokratikusan megválasztják.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.28. 21:19:44

@Vidéki:

Nem kérem szépen, én csupán megmutattam az önkormányzati határozatot, miszerint a mélyen tisztelt polgármester úr gyermekei rendkívüli gyermekvédelmi támogatást kaptak, miközben ő egyáltalán nem keres rosszul.
Ez most baj? Az én lelkemen fog száradni, ha Meggyes nem lesz többet polgármester?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 21:20:53

@llll5:

Hülye vagyok, Torgyánt akartam írni. Ha gondolod, utánanézhetsz a lejjebb lévő topicokban - és használd a Ctrl F kombinációt keresésre -, nekem még sok az elmaradásom, és még a vacsival is foglalkoznom kéne.:(

llll5 (törölt) 2009.09.28. 21:27:29

@Mj: bocs, nem fogalmaztam pontosan.Én idén ápr.4.-ére gondoltam:)Jó, megpróbálok utánanézni.Én is vacsizni fogok most-remélem, addig a humorzsákunk nem megy el a másik blogról-neked pedig jó étvágyat!:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 21:38:05

@llll5:

Én is idén április 4-re gondoltam. Köszi, viszont!:)

llll5 (törölt) 2009.09.28. 23:07:59

@Mj: Ja, újraolvastam,ápr.4., stimt:)Nagyrészt igazad van, sajnos:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 23:30:43

@llll5:

De én ennek nem örülök, mert közben tönkremegy a hazám.:(

llll5 (törölt) 2009.09.28. 23:58:18

@Mj: hát, ez az!Pontosan, ez a baj:(

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.09.29. 01:14:33

@laspalmas: Ezt nem magának köszönheti egyedül, hanem a balfasz helyi ellenzékének is, akik indítanak 5-6 jelöltet ellene (Összefogás!? Mi az? :P) és így tördelik szét a szavazatokat.

Ha lenne EGY (azaz 1 db) hiteles jelölt, aki megméretteti magát vele, könnyen a városházán kívül találná magát. Csak itt is ugyanaz megy helyi szinten, mint országosan, mindenki csak a saját karrierjét (avagy pecsenyéjét) építgeti, sütögeti, a polgárt meg nagy ívben leszarják.

A hitelekből való ugrálásnak is vége szakad egyszer és a borsos számlát pedig nekünk kell majd kifizetni...

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.09.29. 01:20:02

@Szekuriti Blogger (régen: Biztonsági Őr):

Amíg a Fidesz pártkasszát tömi Tamásunk (köz)pénzekkel (értsd: minden beruházásból jut vastagon royalty Viktoréknak), addig kvázi szabad kezet kapott. Ez itt, Esztergomban amolyan "nyílt titok". Meg hajlamosak a városfejlesztésben magukénak tudni az állami és magánberuházásokat is, természetesen saját eredményként elkönyvelve...

Nem jobbak a szocik sem, sőt, de ez itt helyi szinten minimum vérlázító.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.09.29. 01:31:10

@Hajnalkám, te ezt nem tudhatod!: A kórkép sajnos meglepően pontos. Volt olyan (helyi) vállalkozó, akinek az összes kávégépét kihajították a közhivatalokból és az ismerősök cégeitől, mivel meg mert jelenni a Szent István Gimnázium védelme mellett tartott szülői tüntetésen. Ez csak ilyen kis adalék, hogy pitiáner módon is képes Tamásunk bosszút állni, szépen hátulról mellbe, ahogyan illik.

Veronikamama 2009.09.29. 07:15:56

@laspalmas: Véleményem szerint legyen bármilyen pártállású, egy polgármester ne a saját családját apanázsolja, különös tekintettel a saját jövedelmére, ami nem a minimálbér kategóriába tartozik.

f.m.j. 2009.09.29. 07:46:43

@Fényhajú:

Kissé aktualitását vesztette a kommentem (tegnap egész nap nem engedett fel a rendszer) de soha ne tévesszen meg Kravver ilyen jellegű hozzászólása, ő sosem fog idetartozni :)
Most azt játssza, hogy ugyanazt a LMPVS-azást süti el nekünk, ami itt őshonos szójárás, mintegy görbe tükröt tartva elénk (amibe sajna ő sosem tekint bele, vagy ha mégis, azonnal el is felejt, amit látott:))
Szóval ne öleljünk valakit a keblünkre, csak ha már tudjuk mi áll mögötte annak, amit mond...

f.m.j. 2009.09.29. 07:53:22

A kommenthez meg csak annyit, hogy én nagyon remélem, hogy a meggyes-féle kiskirályok egyedülálló esetek lesznek, amiket nem fognak hagyni elburjánzani, és semmi esetre sem többesszámban!
Amúgy is ingadozok össze-vissza, hogy kire is szavazzak, és ez nem tesz jót annak, amikor mondjuk a Fidesz felé billen a mérleg, aztán a Jobbiknak sem tesz jót, amikor olyanokat olvasok a Reakción, amit legutóbb (Balczó, és a gáz) tehát teljes tanácstalanság... :)
Viszont egy ismerősöm fiát, meg az osztálytársát a minap kirabolta két cigány a ligetben (15 évesek az áldozatok, az elkövetőknél bicska) a gyerekek lelki sokkot kaptak... az mszp-s barátnőm nyíltan azonnal a Jobbikot kezdte emlegetni bizonyos tavaszi események kapcsán... :)

Vidéki 2009.09.29. 09:06:24

@llll5: Én értem amit leírtam, csak te értetlenkedsz.

Ha képtelen vagy felfogni, amit írtam, tégy úgy, mint Karinthy Frigyes történetének hőse, aki visszakérte az „iskolapénzt”.

Fényhajú 2009.09.29. 09:27:09

@mókusfüles bukósisak: Jó,hát az irónia akkor nem ment át neked:)de,egyébként nem hiszem ,hogy ő akar bárhova is tartozni,még pár év kiköltözik valami erdőbe ahol megeszik a gyilkos hangyák..és végignézi a tükörben.

Vidéki 2009.09.29. 09:36:44

@laspalmas:
Nem a polgármester, hanem különélő felesége fordult segélyért az önkormányzathoz hivatkozva arra hogy főállású anyaként nem tud csak napi 4 órát dolgozni.

Ettől egy az asszonyhoz „jóakaratú” (de a polgármesterrel szemben rosszakaratú) gyámügyi hivatalnoknak megesett a szíve szerencsétlen sorsú asszonyon és meghozta a határozatot a piti összegű segélyről, melyben nem a segély nagysága dominál, hanem az, hogy kiválóan alkalmas a polgármester lejáratására.

Sok főállású anya van hasonló helyzetben, mint a polgármester külön élő felesége, mégis képesek napi négy óránál többet (mondjuk nyolc órát) dolgozni.

Meggyes a Népszabadságnak adott közleményében megdöbbenésének adott hangot, és közölte: „Úgy gondolom, hogy volt feleségem megtévesztette a hatóságot. Gondoskodom gyermekeimről, az előírásokon felül is vállalok kötelezettségeket. Például a volt feleségem első házasságából származó nagyfiúnak is 60 ezer forintot küldtem nyaralásához. Szomorú vagyok, hogy így használják fel ártatlan gyermekeimet."

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 10:02:41

@Vidéki: www.gyerekabc.hu/alanyi-jogon-jaro/65-gyet.html

"Sok főállású anya van hasonló helyzetben, mint a polgármester külön élő felesége, mégis képesek napi négy óránál többet (mondjuk nyolc órát) dolgozni." - csak akkor a gyet nem jár, ha lebukik. lapozzunk, színes oldal.

Vidéki 2009.09.29. 10:21:03

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Jól rámutattál: _A gyermeknevelési támogatásban részesülő személy keresőtevékenységet legfeljebb napi 4 órában végezhet._

Ahhoz képest, hogy a válófélben lévő asszonyka ártatlan, ma született báránynak tünteti fel magát, jól ki van okosítva jogi ismeretekből.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 10:56:26

@Vidéki: bármelyik válófélben való asszonyka nagyon okos tud lenni jogból, mivel egy válásnál nem kevés anyagi tét is lehet, elég csak a gyerektartásra utalni. ezt én nem tartom Meggyes specifikusnak. Egy dolog, hogy adott esetben a cirkuszból most épp mi igaz és mi nem, a konkrét esetet illetően itt és most fölösleges ágálnod.

Kravver 2009.09.29. 11:06:19

@Vidéki:

Meggyesné "rendkívül gyermekvédelmi támogatás"-ban részesült, nem pedig "gyermeknevelési támogatásban" , ott van az irat jobb felső sarkában, a "Tárgy:" után.

Vidéki 2009.09.29. 11:06:54

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Egyáltalán nem ágálok, csak észérvekkel érvelek.
Ha itt és most az észérvek szembe mennek prekoncepcióiddal, arról nem én tehetek.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 11:07:56

@Kravver: az most más miatt került ide:

"Nem a polgármester, hanem különélő felesége fordult segélyért az önkormányzathoz hivatkozva arra hogy főállású anyaként nem tud csak napi 4 órát dolgozni." - ez volt az, ami miatt a gyet egyáltalán szóba került.

Vidéki 2009.09.29. 11:11:57

@Kravver: Miért hivatkozott az aszonyka arra, hogy (sok más hasonló helyzetű asszonytól eltérően) ő csak napi 4 órában képes dolgozni?

Kravver 2009.09.29. 11:13:59

@Vidéki:
Sejtelmem sincs.
Már iliász is felhomályosított, hogy fentebbről kellet volna elkezdenem a kommentek visszaolvasgatását.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 11:16:35

@Vidéki:
"Ahhoz képest, hogy a válófélben lévő asszonyka ártatlan, ma született báránynak tünteti fel magát, jól ki van okosítva jogi ismeretekből." - erre reagáltam, és igen, aki teheti, ha pénzügyi vita van, akkor kiokosítja magát. a gyet jogosultsági feltételeit ráadásul nem tartom elérhetetlen valaminek, simán megmondhatta neki a hivatalban bárki, hogy meg se próbálja máshogy, mert ellenőrzik. A segélyekkel kapcsolatban is tájékoztatnak, ha kéred.

Akkor most ki is prekoncepciózik? Azt hiszem, ez egyértelmű helyzetet teremt. A teljes ügyletnek meg van kb. 100 szála mostmár, nem fogok ítélkezni az egészet illetően, ha jól emlékszem, akkor van egy halom bírósági per már belőle, majd a bíróság ítél. mivel nem esztergomi vagyok, nem engem kell győzködnöd. észérvnek meg a fenti hullagyenge volt.

Vidéki 2009.09.29. 11:38:21

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Felteszed a kérdést: „Akkor most ki is prekoncepciózik?”

A rómaiak már több mint kétezer éve felismerték ezt a valóság jobb megismeréséhez vezető elvet:

„Audiatur et altera pars.”

Vagyis „meg kell hallgatni a másik felet is.”

A cikk szerzője nem ezt teszi, hanem készpénznek veszi a válófélben lévő asszonyka minden állítását és semmibe veszi a másik fél, a polgármester állítását, aki a Népszabadságnak ezt nyilatkozta:

„Úgy gondolom, hogy volt feleségem megtévesztette a hatóságot.”

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 11:55:46

@Vidéki: egy apró dolog, ami felmerül bennem: ha valaki meg tudja téveszteni a hatóságot, biztos, hogy az úgy működik, ahogy kéne?

viszont egy dolgot most látok, valószínűleg nem egyedül: az ügynek a házaspár egyik tagja sem lehet nyertese. olyan vastagon kenik egymásra a kennivalót, hogy igazából maximum anyagi értelemben lesz "győztese" a válásnak.

másrészt, a megtévesztéshez szerintem egyszerűen elég lenne azt bizonyítani, hogy márpedig ő adott pénzt, nem? főleg, hogy elvileg ugye még házasok, tehát - ha nincs házassági szerződés, akkor - vagyonközösség van. A legnagyobb baj az, hogy itt nekem mindkét fél bűzlik, de nagyon.

llll5 (törölt) 2009.09.29. 13:17:26

@Vidéki: semmi gond, nem értünk egyet.Ennyi.

Vidéki 2009.09.29. 14:25:20

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:
Egyetértek: „viszont egy dolgot most látok, valószínűleg nem egyedül: az ügynek a házaspár egyik tagja sem lehet nyertese.”

De, ha megnézed az ügy összefüggéseit, láthatod, hogy a házaspár egyik tagja ellen egy hatalmas lejárató kampány indult, akkor a nagyobb vesztes ez a fél lehet.

A lejárató kampány része laspalmas cikke is.

Ha a cikkből egy hozzászóló (Veronikamama) ezt a következtetést képes levonni:

„Véleményem szerint legyen bármilyen pártállású, egy polgármester ne a saját családját apanázsolja, különös tekintettel a saját jövedelmére, ami nem a minimálbér kategóriába tartozik.”

Akkor laspalmas cikke jó talajra hullt és elérte célját, a polgármester besározását.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.09.29. 15:23:26

@Vidéki: Mondd, te itt élsz Esztergomban talán, mint én, vagy távolról mondod az okosságot? Mert akkor ezek szerint vagy nem ugyanarról a polgármesterről beszélünk, vagy ő a kenyéradó gazdád.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.09.29. 15:34:28

@Vidéki:

"Ettől egy az asszonyhoz „jóakaratú” (de a polgármesterrel szemben rosszakaratú) gyámügyi hivatalnoknak"

Tévedsz. Írt egy cikket a támogatást kiutaló fideszes önkormányzati képviselő is:

www.ekor-lap.hu/onkormanyzati-dontesek/2009/valasztasi-kampany-esztergom-2009-2010

"A hatályos rendeleteink értelmében a támogatás kiutalásának akadályát nem láttam, és aláírtam azt, így a kérelmező 15 ezer forint étkezési hozzájárulásban részesült."

Vagyis semmi rosszindulatú hivatalnok, ezt Meggyes egyik közvetlen munkatársa intézte.

llll5 (törölt) 2009.09.29. 15:42:34

@KuKori: Én ugyan Bp-i vagyok, de Pécs után Esztergom a kedvenc városom.Kb. 2 év után néhány hónapja voltam ott és megdöbbentem a változásokon.Mindenhol fizetőparkolás,-hétvégén is-ennek következtében a Bazilikából ki-be rohangáló turisták, aggódva, hogy megbüntették-e őket.Vendéglősök panaszkodtak, hogy amióta bevezették a fizetőparkolást, jelentősen csökkent a vendégek száma.Úgyhogy márcsak ebből az egy példából kiindulva is átérzem az esztergomiak problémáit.Ui:és ezt nem személyes sértettségből írom , mert én ingyenesen parkoltam:)

Vidéki 2009.09.29. 15:43:10

@KuKori:
Nem vagyok esztergomi lakos, de ez nem is feltétele annak, hogy egy cikkel kapcsolatban véleményt nyilváníthassak.

Gondolom az esztergomi lakosok sem mind vélekednek ugyanúgy mint te.

Azon viszont te is elgondolkodhatnál, kik voltak azok akik felgyújtották a polgármester lakását és gépkocsiját, ki vert meg a nyílt utcán a napokban egy önkormányzati képviselőt, kik folytatnak lejárató sajtóhadjáratot a képviseleti demokrácia intézményei ellen Esztergomban?

Vidéki 2009.09.29. 15:52:27

@cserepj:
Ezzel szerinted jót, vagy rosszat tett a hivatalnok a polgármesternek?

Ez a pitiáner ügy, amit a válófélben lévő asszonyka indított útjára, lehetőséget adott laspalmasnak, hogy vihart kavarjon egy teáscsészében.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.09.29. 16:44:30

@Vidéki:

Mégegyszer, hogy megértsd: nem hivatalnok döntött. A Fidesz frakció egyik tagjaként dr. Osvai László orvos, a szociális bizottság tagja, Fidesz tag, a Kórház régi KISZ titkára, jelenleg városi képviselő, a képviselőtestület tagja, ha úgy tetszik Meggyes egyik közvetlen kollégája a városházán - ha valamit kihagytam majd szóltok - döntött. Hogy jót, vagy rosszat tett - igazából ebben a helyzetben mind a kiutalásnak, mind a megtagadásnak a média szempontjából kb. egyforma hírértéke lehet - tehát a szerepe szerintem indifferens.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.09.29. 17:34:54

@Vidéki: egyrészt ez még nem bizonyított, másrészt pedig akit vádolnak, azt a helyi vállalkozót jogellenesen megbüntették néhány tíz milliócskára, amitől kvázi tönkre is ment. Ez nem az első olyan lépés a polgármester (és utasítottjai) részéről, ami nemhogy törvénysértő egyszerűen, hanem szembe megy érvényes bírói ítéletekkel és magával a jogrendszerrel is. Egy "remek" példa, maga a "jegyző ügy", ami már elég sokba került nekünk (eddig csak a jogerősen kiszabott bírságok 1,7 millió forintot tesznek ki), esztergomi adófizető polgároknak. A munkaügyi bíróság által megítélt 24 millió forint kártérítést (2007-ben! Azóta mennyi is lehet az új összeg?) is csapjuk hozzá az egyenlethez. Hány buszmegálló, szemetes, játszótér áráról beszélünk?

www.kemma.hu/komarom-esztergom/kozelet/az-esztergomi-jegyzo-evek-ota-nem-dolgozhat-hivatalaban-255823

www.kemma.hu/komarom-esztergom/kozelet/felmillios-birsag-mert-nem-engedik-dolgozni-a-jegyzot-256739

Szóval ha megkérhetlek, ne ítélj pártutasításra, mert ezt mi itt minden nap tapasztaljuk.

f.m.j. 2009.09.29. 18:02:34

@Vidéki:

egy gáz van Vidéki: jelen esetben maga Meggyes a hatóság, ő az önkormányzat feje, mégis hogyan tudta megtéveszteni?

f.m.j. 2009.09.29. 18:06:45

@Vidéki:

ehhez -ahogy te nevezed: lejárató kampányhoz- azért ez a meggyes csávó is kellett...

Amúgy miért véded? Ami szar, az szar, még ha Fideszes is, sajnos engem nem vígasztal, hogy az mszp-sek még nagyobb szarok...

Vidéki 2009.09.29. 20:44:38

@KuKori:
Nem bizonyított, hogy a polgármester házát és autóját felgyújtották és a közelmultban inzultáltak egy képviselőt Esztergomban?

Vito Spatafore (törölt) 2009.09.29. 21:09:46

Mivel a Jobbik már a múltkor célba vette a polgármestert nem lepődtem meg, hogy ti is.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.29. 21:13:06

@Vidéki:

Ne nézz hülyének és olvasd el a postot kommentelés előtt. Tudom, hogy a nő igényelte a segélyt.

Vito Spatafore (törölt) 2009.09.29. 21:14:43

Érdekes a médiában úgy jön le, hogy Meggyes egy köcsög kiskirály. Ennek ellentmond, hogy már másodszor választották újra, ráadásul egyre nagyobb arányban, illetve az EU választáson a körzetében tarolt a Fidesz:
www.valasztas.hu/hu/ep2009/7/7_0_index.html

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.29. 21:18:27

@Vidéki:

Meggyes gondolatai vs. önkormányzati határozat....hm, nehéz kérdés.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.09.29. 21:21:49

@Vidéki: Az nem bizonyított, hogy az tette, akit vádolnak vele.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.09.29. 21:22:28

@Vidéki: Mellesleg nem ott lakik, holott már régen kész a ház.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.29. 21:22:31

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Mindig a gyerekek szívnak.

Biztos, hogy a nő sem 100% angyal, elvégre hosszú éveket élt egy állítása szerint szörnyű házasságban. Ezt egyébként már a múltkori, "verekedős" postnál sem értettem nála. Minimum lelki sérült lehet.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.29. 21:24:19

@Vidéki:

Megint valaki, aki belelát a gondolataimba......*ásít*

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.09.29. 21:34:09

@Vito Spatafore:

Hunvaldot pontosan ugyanannyiszor választották újra, mint Meggyest. Egyéb érv?

Vidéki 2009.09.29. 21:36:20

@cserepj:
Azt neked is be kellene látni, hogy akármilyen döntést hoz az önkormányzat a válófélban lévő asszonyka kérrelme ügyében, az mindenképpen ürügyet ad a lejárató sajtónak az óbégatásra.

Ha teszem azt elutasították volna, akkor a lejárató kórus most azon óbégatna, hogy a gonosz Meggyes megakadályozta, hogy felesége jogos igényét (a segélyt illetően) kielégítsék.

Vito Spatafore (törölt) 2009.09.29. 21:47:14

@cserepj: Csak 1-szer választották újra.
Egyéb érv: 2009 EU vál..
Ennek mi lehet az oka?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 22:30:21

@laspalmas: itt csak annyi a különbség, hogy minden más résztvevő is szív, mivel a kultúrált viselkedést nem tanították meg a kedves felmenőknek. szülőknek nem nevezném őket, mert akkor éreznének felelősséget a gyerekek iránt, és nem azzal lennének elfoglalva, hogy minél vastagabban kenjék egymásra a szart.

@Vidéki: lejárató kampány része egy önkormányzati határozat? akkor szarban lehet Meggyes, hamár a saját önkormányzata is lejáratja... másrészt igazából nekem nagyon is úgy tűnik, hogy Meggyes is tesz azért rendesen, hogy legyen egy rakat botrány. Például most is, ha nagyon összeesküdtek ellene, akkor elég lett volna egy átutalási bizonylatot bemutatni (mivel a külön élés és egymásra szarkenegetés miatt nyilván nem kíváncsi a nejére, viszont a vagyonközösség még fennáll), ami cáfol. A másik, amit NAGYON nem értek: állítólag nem csak biológiailag apja a gyerekeknek, legalábbis pózolni tud velük. Ha annyira szereti őket, a válását miért nem intézi csöndesebben? Nagyon is emlékeztet Lengyel Zoltánra az esete, már ott tart, hogy perel mindenkit mindenért, és őt is perelgetik.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.09.29. 22:45:50

@Vito Spatafore:

Esztergom Fideszes város. Még szép, hogy az EU választáson a Fideszre szavaztunk. De én még egyszer azt a hibát nem követem el, hogy Meggyesre szavazok, ezt megígérhetem neked.

@Vidéki:

Például foghatja magát Meggyes, felhívhatja Rózsát, hogy "ne szivassuk már egymást, holnap utalom a pénzt, ezt a papírt meg vond vissza". Igazi európai, kulturált megoldás lett volna. Ehelyett Esztergom és vezére balkanizálódása tovább folytatódik. Remélem már nem sokáig.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.09.29. 23:21:14

@Vito Spatafore:

Egyébként higyjétek el, ezt a Meggyes rezsimet meg kell tapasztalnotok ahhoz, hogy megértsétek mi megy végbe Esztergomban. Pestről vagy Törökbálintról ezt nem lehet megérteni. Amíg 2005-ben haza nem költöztem Esztergomba én sem hittem el semmit amit olvastam. Kéthetente hazajárva a szüleimhez azt láttam, hogy egyre újabb dolgok épülnek a városban. Igaz egy idő után bezavart, hogy szombat délelőtt fizetős lett a parkolás a belvárosban - azután már csak szombatonként jártam haza és csak egy éjszakát maradtam. Elég erős fideszes társaságba kerültem a feleségem révén, aki a pázmányon végzett jogot - a baráti társasága teljes egészében budapesti fidesz aktivistákból állt, voltam velük tusnádfürdőn tusványosi egyetemen, szóval sokmindent el lehet rólunk mondani, de azt nem, hogy szoci befolyás alatt álltunk, állunk. Közben egyre jobban elegem lett Demszkygrádból, a megtakarításaim is szépen gyűltek - úgy gondoltuk, hogy ideje lenne kicsit felgyorsítani a saját lakás/ház projektet és ennek érdekében hoztunk egy rossz döntést: hazaköltöztünk Esztergomba (feleségem kecskeméti btw). Jött 2006, választási időszak, és az addig a városban kvázi egyedüliként működő online fórum (egominfo.hu) erőteljesen bevörösödött. Mivel én sem mentalitásban, sem gondolkodásmódban nem vagyok híve a balos eszméknek, ráadásul 2001-ben már egyszer eljátszottam a gondolattal, hogy kéne csinálni egy esztergomi portált (a diplomamunkám keretében gondoltam, hogy felajánlom a városnak, hogy ingyen megcsinálom az esztergom.hu-t, de nem válaszoltak), szóval 2006 tavaszán elindult a szeretgom.hu. Hogy hogyan lett ebből mára az ami, az egy nagyon hosszú történet, de mindenképpen kellett hozzá egy extra paranoiás, sőt ki merem jelenteni, hogy hosszadalmas pszichiátriai kezelésre szoruló városvezetés is.

Biztos vagyok benne, hogy Meggyesék jelenleg is nem egy PR céget megfizetnek arra, hogy "befolyásolást" végezzenek mindenhol, ahol megjelenik valami negatív információ róluk. Erre még van pénz talán most is, amikor jönnek a városban a nagy leépítések és milliárdos hiányt prognosztizál év végére pár ember. A szakadék szélén egyensúlyozik a város, és a Fidesznek most kell elgondolkodnia azon, hogy mi a jobb: ha köze van még ehhez az emberhez, ehhez a rezsimhez - ezzel kockáztatva, hogy a szakadékba Meggyesék ne egyedül essenek - vagy, ha nincs.

abandi 2009.09.29. 23:35:29

@cserepj:
Nekem pesti és békéscsabai tapasztalataim vannak a fideszesekről...
Valami móriczos-krúdis vissza a jővőbe, vagy moldovába öntött elsőgenerációs-kétdiplomás leiszommagam emberekről beszélünk?
fegyverbe, lámpavasak!

Vito Spatafore (törölt) 2009.09.30. 06:42:25

@cserepj: Ahhoz képest, hogy "fideszes" vagy az esztergomi linkeden ezerrel fikázzák őket, nemcsak Meggyest, hanem a megtámadott fideszes képviselőt is. De amúgy nagyon hiteles amit írsz.
Engem Fótra emlékeztet a szitu. Az önkormányzat kirúgatta a fideszes polgmestert, majd a nép 75%-al egy másik fideszest újraválasztott, akit újra el akarnak lehetetleníteni.

Vidéki 2009.09.30. 09:50:52

@cserepj:
A szeretgom talán tehetne valamit azért, hogy olyan félőrültnek látszó újságírók?/úriemberek?, mint például Bejó Pál, ne járassák le azzal, hogy elvakult gyűlölettől vezérelt förmedvényeiket megjelentetik a lapban.

Nem rég a „Meggyes a hibás” portálon olvastam cikkét „Tien An Men itt kisért” címmel.

Cikke az Esztergomban kialakult helyzetet a Tien An Men téri vérengzéssel hozta párhuzamba. (Ahol a vérengző hatalom szerepét a Fideszes önkormányzatra és a polgármesterre húzza rá.)

Teszi ezt olyan helyzetben, amikor köztudott, hogy a polgármester házát és gépkocsiját gyújtották fel és a napokban egy fideszes önkormányzati képviselőt rugdosott össze támadója a nyilt utcán, akinek autóját korábban kromofággal leöntötték abban hatalmas kárt okozva.

Vidéki 2009.09.30. 10:01:01

Korrigálok: Bejó keresztneve: Gábor.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.09.30. 12:14:38

@Vito Spatafore:

A megtámadott fideszes képviselő fiával napi kapcsolatban vagyok: mindkettőnk véleménye, hogy elmebeteg az öreg. Ezt megint nehéz elhinni Budapestről, vagy Törökbálintról, meg kell tapasztalnod, venned kell a fáradtságot és ellátogatni Esztergomba, eltölteni pár napot, beszélgetni az emberekkel. Én elhiszem, hogy kívülről úgy néz ki mintha itt valami nagy ellenfidesz kampány folyna, de valójában nem erről van szó. Ezek a helyi fideszes emberek visszaélnek a narancs színnel.

@Vidéki:

A Szeretgomra BÁRKI küldhet be cikket. Bejó is, Meggyes is, akárki. Bejó küld, Meggyes nem küld. Erről én nem tehetek.

Ami a Tien An Men-t illeti, én is megrökönyödéssel hallgattam, ahogy Meggyes valamelyik műsorban azt ecseteli, hogy kikockázták a tüntetésen készült képeket, és ennyi meg ennyi embert számoltak össze, abból annyi meg annyi ilyen szavazó. Ezt te nem furcsálod?

A ház és gépkocsifelgyújtás ügyében elég érdekes információk lappanganak egyelőre - ha annak a tizedét tudnád, amit sikerült kiderítenünk, azt hiszem hangosan követelnéd Orbántól, hogy azonnal oldja meg az esztergomi helyzetet...

llll5 (törölt) 2009.09.30. 12:30:24

@cserepj: a ház-és -gépkocsifelgyújtás ügyében nem a /biztositási/csalás alapos gyanúja áll fenn?

Vidéki 2009.09.30. 12:50:28

@llll5:
Ha gyanúd alapos lenne, bizonyítékaidat a nyomozóhatóságok elé kellene tárnod, ha olyan kiváló állampolgár vagy.

Alaptalan pletykákat, netán rágalmakat viszont kiváló esztergomi állampolgárnak nem illik terjeszteni.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.09.30. 13:17:34

@llll5:

Nem, annál sokkal de sokkal durvább a történet.

llll5 (törölt) 2009.09.30. 13:18:00

@Vidéki: 1, én Bp-i vagyok 2, csak kérdeztem, nem állitottam semmit 3, a Btk. szerint egyébként ez esetben nincs feljelentési kötelezettség

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.09.30. 13:19:19

@Vidéki:

Vidéki, szóval képzeld el mi lenne, ha Gyurcsány bejelentette volna, hogy kikockázták a Fidesz tüntetés képeit, és az azokon azonosított emberek között ennyi, meg ennyi ilyen és ilyen polgárt találtak... Botrány lenne?

llll5 (törölt) 2009.09.30. 13:21:06

@cserepj: elhiszem.Nem kérem, hogy bővebben mesélj, mert halottam, hogy Meggyes szeret pereskedni:)

Vidéki 2009.09.30. 19:42:43

@cserepj:
Meggyest mindenáron lejáratni akaró érvelésed amerikai krimifilmekből a rendőrök figyelmeztető mondatát juttatja eszembe:

"Bármit mond, az felhasználható ön ellen."

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2009.10.01. 01:32:14

@Vidéki:

Meghajlok érveid tonnás súlya alatt...

Kodomo 2009.10.01. 15:03:54

1. Meggyes keres havi 1 millát.
2. (ex)Felesége gyermekei ellátása érdekében segélyért folyamodik a hivatalhoz, amit meg is kap.

A nő nem hiszem, hogy túlságosan ki lenne művelve jogból.
Vagy rosszindulatúan hazudik (pl. kap pénzt Meggyestől, de nem hivatalosan, amit aztán letagad).

Kartal (rezervált) 2009.10.17. 09:41:49

Esztergom polgármestere pénteken a város főterén tartott demonstráción arról beszélt, hogy motorról, géppisztollyal készültek merényletet elkövetni ellene. A rendőrség az MTI érdeklődésére azt közölte, hogy az említett ügyben emberölés előkészülete miatt folyik eljárás.
Forrás: szentkoronaradio.com/belfold/2009_10_17_meghato-meggyes-tamas-ellen-merenylet-keszult

süti beállítások módosítása