Skip to content


       Szűrés lista

Nem sportállás, parkolópálya (avagy dolgozik a BKV FB)

Mindig is imádtam a virágnyelvet, ezért különösen örülök, hogy a történet folytatódik. Ott hagytuk abba, hogy miután mi megírtuk, majd a Blikk átvette, és ennek nyomán országosan ismertté vált a BKV három magas beosztásban lévő, ám feladat nélküli munkavállalójának (Bársony László, Drajkó Imre, Drégely István) története, a BKV felügyelőbizottsága bekérte a munkaszerződésüket, és az október 8-i ülésükön tárgyaltak az ügyről. Ezután semmi. Kiadott a cég egy közleményt, hogy vizsgálják a szerződéseket, és ennyi.

Türelmesen vártam, hogy felkerüljön a honlapra az ülés jegyzőkönyve (hisz a kettővel ezelőtti, augusztus 28-i alkalommal megszavazták az anyagok nyilvánosságát), de mivel ez nem történt meg, levélben rákérdeztem. A sajtóosztály gyorsan és kedvesen válaszolt, elküldték a jegyzőkönyvet pdf-ben. Köszönöm nekik, tanulságos mind a 89 oldal.

A sportállásosokról szóló részeket kivágtam Nektek. Kicsit hosszú, de érdemes végigolvasni.

Az ülésen résztvevők:

- a felügyelőbizottság részéről: Székely Gábor elnök, Andó Sándor, dr.Balogh Pál, dr.Kerekes Pál, Schumacher Ferenc, Szabadai Viktor, Szabó István, Szikszay László, Vitézy Dávid

- a BKV Zrt. részéről: dr.Kocsis István, Lazurán József, dr.Sziebert György, Takács Péter, Bolla Tibor, dr.Tomasitz István

- egyéb jelenlévők: Tóthfalusi György, Klados Gusztáv, dr.Bagdy Gábor, Nagy Zoltán, Vagács József

Kocsis beszámolójával kezdődött az ülés, majd ezután az egyszem fideszes delegált belecsapott a lecsóba:

 

Itt egy kis szünet, más téma, majd Vitézy újra:

A PC fogalmazás remekét hallhattuk Kocsistól itt a végén, egyébként meg deja vu az egész beszélgetés.

Az emberek, akik nem tudtak semmiről........ismerős, ugye? De azért a lényeg kiderült: a három fickó mindenképp jól jár (t).

1, Kirúgni nem nagyon akarják őket:

A: maradnak így, ahogy vannak, munka nélkül kapják a fizut, prémiumot

B: mégis kirúgják őket, kapnak 100 millát fejenként, mert "jó" a szerződésük

2, Módosítják a munkaszerződésüket, hogy csináljanak is valamit (legalább papíron):

A: hülyék lennének belemenni, jó az 1/A verzió ----> ekkor viszont kirúghatják őket, jön az 1/B verzió.....

Címkék: bkv abszurd kávé helyett

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr381522104

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szabály az szabály 2009.11.14. 19:25:37

Tegnap nem először történt meg, hogy a 134-es (Békásmegyer-Margitsziget), szinte kongó ürességű viszonylaton a sofőr fülkéjét elhagyva, személyesen keresett fel, hogyaszongya „a szabályok” értelmében leszállítson a buszról, mert „sajn...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.13. 13:28:16

@zero: ez azért is jó lenne, mert akkor stílszerűen a bkv-járműveken is tudnám olvasni e-book olvasóval ezt a fasza kis "királydrámát" :)

2009.11.13. 13:29:16

Én miért nem tudok ilyen munkaszerződést kötni soha?

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.11.13. 13:29:49

szep. ennel tobb nem is kell. vegigolvastam. megerte.

miert nem fizetik ki ezeknek a fejeseknek a premiumabol azokat az ingyeneloket? egybol nem akarnak oket hivatalban tartani.

szanalom. vagy csak: bkv?

2009.11.13. 13:32:02

@Von Siebenbuergen: Abban mondjuk igaza van Kocsisnak, hogy ha ezeket fejenként százmillióval kivágja, akkor meg attól lenne hangos a sajtó, hogy "folytatódik az osztogatás a BKV-nál." Ócska helyzet, itt ő szép lehet, de okos nem. :-(

binike 2009.11.13. 13:33:59

headshot mindegyiknek ... kivétel nélkül.

Krikri 2009.11.13. 13:34:21

csúcsmenedzserek...... Kösz az élméynt laspalmas, az eredeti szöveget ... megyek hányni

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.11.13. 13:35:34

Rohadék egy társaság! Most mondom sokadszor: tűzvihar kell ide, hogy ezek a patkányok kipusztúljanak.

Hetfield 2009.11.13. 13:38:33

Lehet, hogy volt már csak én maradtam le, de ez a 3 mókus a csodás szerződés előtt mit csinált a békávénál?

suski 2009.11.13. 13:41:39

na jó, de akkor ki kötötte meg ezeknek a szerzôdését??? Na annál lehet behajtani a 400 millát.

Krikri 2009.11.13. 13:44:46

De a lényeg nem a 400 milla volt, hanem hogy mit mondjon a Híradóba... Inkább fizetnek...

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2009.11.13. 13:45:50

Pistike és Gabika azon a szinten maradtak, mint amikor még a piros lapin veszekedtek a homokozóban. Csak annyi a különbség, hogy az óvónéni akkor valószínűleg jól nyakon vágta őket.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.11.13. 13:50:13

Egyébként miért nem lehet olyan munkát adni neki ami ha nem jó maguktól menjenek el??
Pl a cinkotai buszgarázsba söprögetni? Vagy valami ilyet??? Aztán minden buszos rajtuik röhögjön. Kirúgni senkit sem tudnak. Viszont rendesen beszopnának.

f.m.j. 2009.11.13. 13:57:04

Komolyan mondom, ezek már mrozseki mélységek, és magasságok

abszurd dráma a lét értelmetlenségéről :):):)
Előadják: fent nevezett csirkefogók, kivéve az egyszem pozitív hőst, a Vitézyt :):):)

f.m.j. 2009.11.13. 14:01:58

22-es capdája, jól kitalálták az elvtársak, hogy .... és most nagyon csúnyákat gondolok, de megtartom, mert a neveltetésem, és a felettük állásom nem engedi a lealacsonyodást hozzájuk...

Marcellusca 2009.11.13. 14:06:37

@Von Siebenbuergen:
@Seduxen:
Egy kicsit (télleg csak ici-picit) hadd védjem Kocsis efftársat.
Tényleg nem ő kötötte azokat a f@sza szerződéseket.
És felajánlotta, hogy kivágja őket, de akkor meg azon megy a rinya, hogy mennyi lóvét kell kifizetni nekik.

Van sapka - nincs sapka.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.11.13. 14:06:50

@Hetfield:

Ők voltak a Troli Igazgatóság, a Villamos Igazgatóság és a Busz Igazgatóság vezetői.
Ezeket megszüntették, központosítottak mindent, a 3 főnök meg munka nélkül maradt :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.11.13. 14:07:44

@Noname Cowboy:

Szerződésmódosítás, nem köteles elfogadnia ..ekkor persze el lehet küldeni -> 100 milliós végkielégítés

Marcellusca 2009.11.13. 14:08:21

@Noname Cowboy: Hááát, azé ennyi lóvéjért szívesen söprögetnék! :)
Még az olajiszapot is kilapátolnám az aknákból. :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.13. 14:08:41

"fejenként 120.....az összesen 240"

3 emberre. Ennél még én is jobb matekos vagyok.....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.13. 14:10:11

@Krikri:

Jaj, nem akartam elrontani a hétvégét :)

beleszolok 2009.11.13. 14:10:11

@laspalmas: tudod mit mondott kocsis, kispénzért csak szar emberek vannak, ebbe gondolom magát is beleértette... :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.11.13. 14:11:25

@zero: Nincs a szerződésük végén a gumimondat, hogy és amit felettese parancsol???
Mert ha igen akkor szopóág. Nem mondhatják, hogy nem. Vagy igen?

2009.11.13. 14:12:16

@Noname Cowboy: És akkor mi van? Nem söprik ki a garázst, Kocsis meg max kirughatja őket 100 millió végkielégítéssel, ha nem tetszik neki az engedetlenkedésük. Ezeket hívták a múlt rendszerben "bebetonozott kádernek."

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.13. 14:12:37

@Marcellusca:

Persze, mindenképp szar helyzet, de valamit csinálni kell, mert így nem mehet tovább, teljesen nonszensz. Gondolom most ezerrel bújják a jogászok a munkaszerződéseket, hogy találjanak valami ütőkártyát. A három fickó meg pont ettől retteg.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.11.13. 14:13:22

@Sörömpőőr: Nem kell onnan kirúgni őket! Tudod ne akard főnököd halált csak tegyél meg ére mindent, hogy önmaga akarja!

2009.11.13. 14:13:52

@Noname Cowboy: nyilván nincs, különben már rég beáldozták volna őket.

Hetfield 2009.11.13. 14:14:22

@laspalmas: Pályázhatnál Kocsis helyére :D

@zero: Köszi!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.11.13. 14:14:46

@Noname Cowboy:

menedzsereknél egy picit más a szerződés, ilyen nincs benne :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.13. 14:15:23

@Marcellusca: ez igaz, de ezt egyszer elsütötte, ok, elfogadom.

de basszus, ez ÁLLANDÓAN erre hivatkozik. ki le nem szarja, hogy nem ő kötötte? basszus, nem az lenne a normális, egy "csúcsvezetőtől", hogy miután beleül a bársonyszékbe (ráadásul nem is ez az első bársonyos, amibe beleül), átnézi a szerződéseket (beszerzések, munkaszerződések, etc-etc), mert:

1: tisztában kell lennie, hogy mire, hova, mennyi megy el. ha "racionalizálni" akarja a kiadásokat, akkor nem árt
2: azért is, hogy az esetleges puskaporos hordókat - felrobbanásuk előtt - észlelje.

egy kicsit más lett volna a leányzó fekvése, ha Ő ÁLL KI a nyilvánosság elé, hogy "Nézzék csak, mire bukkantam!", nem?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.11.13. 14:15:26

@Sörömpőőr: Azér tutti minden szerződésben van valami hiba! vessző rossz helyen. különben ahogy hozzáírtak egy 0-át ki is lehet satírozni! :D

2009.11.13. 14:17:02

@Noname Cowboy: No és ha a bkv közelébe se mennek, akkor mi van? Kocsis akkor is csak a közt választhat, hogy megtartja-e őket, vagy végkielégíti őket. Ezektől a fasziktól egy módon tudnának csak megszabadulni: ha mindhármon átmegy a csuklóshetes.

Marcellusca 2009.11.13. 14:17:13

@laspalmas: Persze, hogy szar a helyzet és tenni is kellene valamit.
Csak tennének már!

Híg szar vagy fos?

Döntsenek!

beleszolok 2009.11.13. 14:20:39

Én nem szarakodnék velük sokat, adnék a 3 köcsögnek egy kék kabátot, meg egy karszalagot, aztán beállítanám beengedőnek valamelyik metrólejáratban. Ja, és egy olyan feliratot a kabátra, hogy: "Én ezt a munkát havi X millióért végzem!"

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.11.13. 14:22:31

@beleszolok: Kb ezt javallottam. De ez jobb!!! Vagy legyen BKV ellenőr a 24-es villamoson mind a három

Marcellusca 2009.11.13. 14:23:16

@Seduxen: Én azon is csodálkozom, hogy egy ilyen "csúcsvezetőnek" miért nem jutnak ilyenek az eszébe?
Józan paraszti ésszel én is ezt csinálnám.
Én is kiálltam volna és lobogtatom, hogy mit találtam.
A többi a jogászok dolga, hogy megtalálják a megoldást.
X ideje nem dolgozik? Ki van rúgva! Végkielégítés? Az csak a DOLGOZÓKNAK jár!

Vagy, amit már más is említett: keresni egy "téves" vesszőt, egy "és"-t "vagy" helyett (és vica versa). Mindenhol van kiskapú. Csak meg kell találni!!!!

f.m.j. 2009.11.13. 14:23:36

@beleszolok: :D tuti agyonütik a felhorgadt utasok :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.13. 14:24:41

@Noname Cowboy: "Vagy legyen BKV ellenőr a 24-es villamoson mind a három"

de lehetőség szerint csak sötétedés után :) azt hiszem hamar megoldódna a végkielégítés kérdése. legalább is bízom benne, hogy nincs a szerződésükben olyan, hogy "posthumus végkielégítés" :)))

DArchAngel 2009.11.13. 14:27:41

Azért megemlíteném, hogy egy gerinces, picit is komolyabb ember ennyi pénzért azért azt mondaná, hogy valami melót adjanak már neki. Mert biztos vagyok benne, hogy előtte se szakadtak meg a melóban...

beleszolok 2009.11.13. 14:28:36

@mókusfüles bukósisak: A vállalat saját halottjának fogja tekinteni :D

f.m.j. 2009.11.13. 14:29:12

Bennem az is felmerült, hogy mit tudhat ez a 3, hogy ennyire nem mernek hozzájuk nyúlni?

f.m.j. 2009.11.13. 14:32:52

meg ez a dedó, hogy a Kocsis mondja a Gábornak, hogy te felém mutatsz:D:D
ezen már csak a nyers nyerítés segít... "aki mondja másra, az mondja magára..." döbbenet

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.13. 14:34:10

@DArchAngel: "Azért megemlíteném, hogy egy gerinces"

na a gondolatmeneted itt dőlt meg :)))

DArchAngel 2009.11.13. 14:41:56

@Seduxen: Igen. Sajnos gerinces emberek ilyen állásoknak a közelébe is ritkán kerülnek.

Marcellusca 2009.11.13. 14:44:39

@mókusfüles bukósisak: Nem csak ez a 3, hanem a szakszervezet is, akik ragaszkodtak ahhoz, hogy ők ott maradjanak.

suski 2009.11.13. 14:46:37

@Seduxen: de volt már poszthumusz végkielégítés is, tán a 11.kerületben vmi nô az elhalálozott férjét a halála után kirúgta az önkorm. cégtôl és jó zsíros végkielégítést csatolt hozzá? Akinek az egész családja annál a cégnél dolgozott és még az unokák lakásába is céges számlára vettek lámpát, meg hasonlók? Tuti, hogy itt olvastam a ´bôrön.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.11.13. 14:50:39

@suski: igen, itt volt róla post. de - finoman fogalmazva - az nem is igazán volt jogszerű.

ha jól rémlik, ott okiratot is hamisítottak, és még a halála ELŐTTRE dátumozták vissza a felmondást, hogy lehessen fizetni. És a munkáltató FIA vette fel a zsét (asszem...)

suski 2009.11.13. 14:53:41

@Seduxen: ögyes!

és ne hogy azt higgyük, hogy csak a BKV-nál és a XI.kerületben fordulnak elô ilyenek...

Tündér_Lala 2009.11.13. 15:22:37

A frissen kinevezett vezető asztalán 3.db boríték van.
1. Mindent fogj az elődödre.
2. Kérj időt, hogy intézkedhess és azok eredményei beérjenek.
3. Írj három levelet az utódodnak.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.11.13. 16:04:33

Ez a 1,5 év semmit csinálás lesz szerintem az elmúlt évtized legnagyobb szlogenje:) Remélem ez lesz idézőjelbe az mszp és az szdsz fejfájára rávésve:)

Beer Ninja 2009.11.13. 16:15:10

Bocsesz az ízléstelen hozzászólásomért, de 3 golyó pont megoldaná a dolgot. Úgy tűnik, a tetvek nyugdíjig nem dolgoznak a brutál magas fizetésükért, majd utána kapják a szintén irtózatos nyugdíjat is, amiért soha nem dolgoztak meg!

SZVSZ 3 golyó, ennyi jár nekik. A megbízóiknak pedig életfogytos börtön, mellékbüntetésként mindnek vagyonelkobzás.

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2009.11.13. 16:40:36

Akik szerint van kalapja, nincs kalapja, meg egyebek.
Ha ez a faszkalap értene bármihez, vagy valóban olyan kaliberű topmenedzser lenne, aminek eladják nekünk, nem juthatott volna ilyen helyzetbe. Több mint 12 hónapja ott van! Ha azzal kezdi, hogy tisztázza a kétes beszállítói, tanácsadói és munkaszerződéseket (nyilván nem ő személyesen, hanem kiadja a milliókért ott faszt verő embereinek), hiszen hol lenne egyszerűbb és kézenfekvő egy ekkora vállalat felesleges kiadásait tetten érni, hős lett volna. Ki kellett volna állni, kimondani, hogy ezt és ezt kurrta el az előző menedzsment, ez most ennyibe fáj, de így a legolcsóbb túllenni rajta (+ persze munkaügyi és polgári perek indítása, ha megalapozott). De neeeem, tökéletesen beleszart mkindenbe hónapokig, jött a szokásos idióta átszervezési, racionalizálási, meg alulfinanszírozási faszságokkal, majd miután nem kicsit lett forró a lába alatt a talaj MVM ügyben, elkezdték csepegtetni az információkat. Tehát megint csak meg kell kérdeznem: mi a faszt csinált ez a mindenhez értő übermensch 12 hónapon keresztül a BKV-nál? Van kalapja, nincs kalapja, persze : )

Kartal (rezervált) 2009.11.13. 16:44:07

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Dex, nem néznéd meg, hogy néznek ki belülről? Bár ezek nem sorozatgyilkosok sajnos, szóval a szabályaiddal ellenkezne a dolog...

@dr. dodó: támogatom.

@DArchAngel: ismersz másmilyen embert is? Mert a gerinctelen szerintem nem sorolható az ember kategóriába, még ha kinézetre amolyan humanoid-forma is...

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.11.13. 17:54:29

BELESZÓLOK!

Még a három elsőosztályú temetés sem kerül annyiba mint ezek a semmittevők egy hónapban hazavisznek.

Ganger 2009.11.13. 17:59:07

Ugye ez úgy megy, ha valakit ki akarnak rúgni, pl. államigazgatásban, akkor ráosztanak olyan feladatot, amit nem tud ellátni (pl. buszokon a tisztaság biztosítása 1 hónapon belül), aztán a határidő után sajnálattal közlik, hogy sajnos nem teljesítette időben/megfelelő szinten, kap egy fegyelmit. Ezt 1x-2x eljátszák, és utána rendkívüli felmondással küldik el. Mivel fel sem tételezem hogy a Kocsis nem ebben szocializálódott, így egyértelmű, hogy ezt a három embert nem akarják kirúgni.

Marcellusca 2009.11.13. 18:18:22

@Von Siebenbuergen: Nu, erre az észrevételem:
"Ha azzal kezdi, hogy tisztázza a kétes (...) munkaszerződéseket (nyilván nem ő személyesen, hanem kiadja a milliókért ott faszt verő embereinek)," - jó az ötlet, de kivel végeztette volna? Elől-hátul doktor Szalainé Nórikával?
Ne nevettess!
Nyugodj meg, megtette. Ő meg jelentette, hogy minden a legnagyobb rendben.

Lehet, hogy nem így volt (mert erre sem volt esze), de így tudom elképzelni. :)

Steve the Great 2009.11.13. 18:18:41

Ez fasza. ha jól értem, már csak 9 évet kell várni, hogy a legutolsó is nyugdíjba menjen...

Roxvox 2009.11.13. 18:19:24

A megoldás: Telenyomni őket munkával, amit még napi 16 óra alatt sem lehet elvégezni, szigorúan beszámoltatni őket, eredményeket követelni, így mielőtt belerokkannának, úgyis leszámolnak maguktól, ergo nem jár a végkielégítés.

Marcellusca 2009.11.13. 18:31:29

@Steve the Great: Hát ez az!
Már kezdtem aggódni, hogy csak nekem szúrt szemet ez a mondat:

"Az egyik kollégának másfél éve van a nyugdíjig, a másiknak két és fél éve, a harmadiknak pedig kilenc."

Hát, ez az, hogy rohadjanak meg!!!!
Finoman sugallja, hogy nem kéne mán b@sztatni szegénykéket, mer' mán alig van a jólmegérdemelt nyugdíjig.
Kapják be!!!!

Roxvox 2009.11.13. 18:48:25

A Trolikból "szivárog" az áram, a volt trolis főnöknek meg nincs munkája. :(((((

Roxvox 2009.11.13. 19:08:26

@DArchAngel:
A párosujjú (hiszen 10-20 ujja van) Patás a gerincesek közé tartozik, pedig mindenért Ő a hibás. :))

united skates 2009.11.13. 20:14:56

én elhiszem, hogy ennek a 3 piócának az esetében nem Kocsis a sáros, de azt nem tudom elhinni, hogy ilyen irreális szerződéseket nem lehetne valahogy megkapirgálni, LEGALÁBB annyira, hogy az előző vezérigazgató elő legyen véve.

és igen, fegyelmit kell adni a 3 tetünek, akkor nem kell végkielégítést fizetni.

amúgy ebben a dologban, ez alapján a jegyzőkönyv alapján Kocsis hozzáállása korrektnek nevezhető, Székely Gábor meg egy tökéletesen alkalmatlan idióta.

Arivistus 2009.11.13. 20:33:08

Ezeket el kéne küldeni valamilyen afganisztáni team-buildingre.
(És ha a tálibok elkapják őket nem fizetünk váltságdíjaaat!!!!)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.13. 21:24:18

@Roxvox:

Még mindig nem érted.
A mostani beosztásukban nincs munka. (Mondjuk képzeld el, hogy te Matáv-főnök vagy, miközben az egészet már rég megvette és intézi a T-Com. Ergo munkád nincs, de a fizut kapod.)
A munkaszerződésk megváltoztatásához meg kell a három mókus beleegyezése.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.13. 21:29:50

@Marcellusca:

Igen, ez valami egészen megdöbbentő...

"Az egyik kollégának másfél éve van a nyugdíjig, a másiknak két és fél éve, a harmadiknak pedig ..........kilenc."
Szerencsére nem 15-öt mondott, mert akkor biztos lefordultam volna a székről. xD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.13. 21:33:44

Egyébként meg én 2007.08.01-re tippeltem kezdődátumként, Kocsis azt mondja 2007.01.01. Vagyis hamarosan három éve, azaz 36 hónapja tart ez az egész!

Horizont 2009.11.13. 21:39:38

Nekem is 9 évem van, de nekem dolgozni kell:(((
Laspalmas "beágyaztad" az idegeimet a hétvégére ezzel a poszttal:)) Erre a jegyzőkönyvre azt hittem valami kabaréféle akar lenni, én naiv.
Először is minek a jegyzőkönyv vezetése, ha csak odaszólnak, hogy most a jegyzőkönyv leáll (és akkor hangzanak el a legfontosabbak)
Az "akkormégneménvoltam" Kocsis a cinikus: megvizsgáljuk, mert 1000 busz cseréjét nem tudjuk megoldani ebből a pénzből. A tetű!
Az elnök meg: "István, ne haragudj én igazán nagyon puha szoktam lenni" Mindig. Egy puhapöcs.
És igenis ki akarják mind a hárommal a nyugdíjukig húzni, szegénykéim. Tényleg milyen lehet emberileg ez a 3?? Munka nélkül nap, mint nap? Milliókért? Vastagbőr mögé bújtatták orcájukat:))
Már csak azt hiányoltam a jegyzőkönyvből, hogy : igenis kérhlek alássan.....
BKV szappanopera! Készülj Laspalmas, mert ennek még nincs vége! Soha nem lesz vége....

dnserror (törölt) 2009.11.13. 21:46:20

ez tényleg egy vicc. ahogy olvastam,olyan volt, mint egy forgatókönyv, mint a família kft... gyomorforgató. és ami a sorok közül kihallik, mindegy mi lesz, csak védjem a seggem... árgh.

netopi 2009.11.13. 21:47:11

@laspalmas: nem lehetne valami exkluzív posztot összedobni erről a három csodálatos úriemberről? Fénykép, család, életrajz, kivel jártak úttörőtáborba, stb, hogy mi, adófizető polgárok megköszönhessük nekik az áldozatos munkájukat ha véletlenül összefutunk valamelyik csövesszaros BKV járaton :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.13. 22:05:48

@Horizont:

Ebbe már én is többször belegondoltam. Milyenek lehetnek ők hárman? Hogy élik ezt meg? Mire gondolnak közben? Talán arra, amit itt mondott egyszer valaki, hogy "de jó, hogy enyém lett a pénz, nem a vakoké" ? Vagy hogy? Felkelnek reggel, aztán bemennek az Akácfa utcába? Vagy nem? Csak hetente-havonta egyszer? Mert az MNO szerint az fb-ülés után Sziebert György azt mondta, hogy nincs is ott irodájuk. Bár ezt utána gyorsan cáfolták egy közleményben, de ki tudja?
Komolyan, olyan kíváncsi lennék az ő verziójukra is.

Horizont 2009.11.13. 22:16:18

@laspalmas:
Azt hiszem ez ügyben (is) tudatlanok maradunk és nem tudunk mi meg semmit, róluk se, tőlük se!
Mint ahogy Eleonórától se hallottunk egy büdös tetves szót se. Pedig olyan kíváncsi lettem volna, hogyan élte meg és hogy ott legbelül szégyelli-e magát? Ja és mennyi pénzt vitt haza abból a sokból? Kérdések amire választ nem kapunk, soha de soha. A francba....Pedig olyan kíváncsi vagyok:))

united skates 2009.11.13. 23:30:37

@laspalmas:

én úgy képzelem, hogy ők már befordultak a célegyenesbe, így hiszik, és nyugodtan hihetik így.

velük már nem történhet nagy gáz.
szarnak rá, ez már biztonság, oda már nem hallatszanak föl hangok.

szerintem sokan vágják már így a centit. nyugodtan, nyíltan, ahogy Demszky is.
lejár a mandátum, beülök a kocsiba, és lezúzok a tengerre. csá!

kuki123 2009.11.13. 23:41:46

@binike: egyetértek de csak is shotgun-nal :)

jozicsenko 2009.11.14. 09:18:17

tetszik, hogy VD-ot leszólják, hogy 1000 buszt nem lehet ebből finanszírozni, de a végére kiderül, hogy az egész vicc szumma 10 busz árát elvinné: 400 millió Ft-ot...

szdsz, így szeretlek!

@laspalmas: Franciaország a munkavállalókat nagyon keményen védi, a szoc.hálójuk fogja őket egyszer tönkretenni: gyakorlatilag nem lehet kirugni az embereket (miközben vidáman elfogják a vezetőket és bezárják: gondoljatok bele, mit írna rólunk az zsdsz megrendelésére a ny-i ballib sajtó, ha egy gyárban a bezárás miatt bennfognák a melósok a vezért, mindegy)

no: ott az a megoldás, hogy feldobják: jővő héttől munka a gyarmatokon (=K-eu, pl), vagy arrébb állhatsz: ezt a három díszmadarat kötelezném a legsz.rosabb, tróger melókra: trolimosásra, csikkszedésre, stb: ha nincs benn 8 órán át, viszlát: felmondás nélkül isten áldjon! nem hiszem el, hogy nem tehetik meg (ha munkájuk nincs, akkor nincs munkaköri leírásuk se, ugye? tehát most lehet egyet írni: a legdrágábban alkalmazott takarítók lesznek, de ez van...)

jozicsenko 2009.11.14. 15:08:17

@derelye vágó: kétlem, ez egy éveleji film, amikor Cosmát temették: nézd meg a bannerben futó hireket: Gyurcsány szerint max 3%os visszaesés lesz idén, stb...

Viktus 2009.11.14. 16:52:30

Vicc engem megnyúznak az adóikkal, és egy ilyen élöskődőre alig amit fokcsikargatva kiszenvedek az apehnak ... fasza ország ez.

Beosztott 2009.11.14. 18:34:49

@jozicsenko:
Ezek a vezetők olyan szerződéssel rendelkeznek, amelyben valami olyan feladat lehet meghatározva, hogy (pl.) írjon minden hónap 4. napjáig jelentést az ágazat forgalmi teljesítményéről, vagy a forgaloba adott járművek mennyiségének napi elemzése, vagy a zavaridő havi elemzése......
Ezeket a feladatokat pedig a fődiszpécser szakszolgálat napra, órára, napszakra pontosan elvégzi. Gyakorlatilag az adatok átemelését kell elvégezni 2,mitttomén hánytized milláért havonta.
Szégyen, gyalázat, hogy ehhez hasonló nívójú feladata van a családtagjaiknak is..

Azt azért megkérdezném VD helyében, hogy eddig hol volt a belső ellenőrzés? Eddig ez miért nem derült ki? A bérgazdálkodást, az anyagjellegű költséggazdálkodást, az energia gazdálkodást (jelentős költségtételként) minden évben vizsgálják.
Engem az is érdekelne, hogy a csökkentett forgalmi teljesítmények (paraméter könyv) miért jártak együtt a felhasznált vontatási energia emelkedésével?!

Beosztott 2009.11.14. 19:01:29

Szívesen venném a belső ellenőrzés válaszát arra is, hogy 2003-2005. időszakban mi a franc volt a BKV-nál, hog y egyidejűleg (figyelembe véve a saját állományú magánnyomozókat és felsőfokú biztonságvédelmi szakembereket is) egyidejűleg foglalkoizatták a Nemzetközi Testőrt, a Marsallt, a Discrate Securityt, a Security Auditot és még a jó Isten tudja, kiket?!!!!
V. D. erre is keresse meg a választ! Ezek a pénzek, bár nem Kocsis idején, de még számonkérhető időszakban folytak el.
Számomra egyébként úgy tűnik, hogy síma időhúzás folyik. Minden nap egy ügy elévúlése (lehet). És mintha ebben minden párt segédkezne....

abandi 2009.11.14. 19:47:08

És a legszörnyűbb dilemma:
Mindezt veszteségből kell kitermelnünk, kedves gáborom demszkíj...
Segíts, most...!
/Sose hallok olyan, gyönyörű nótaszót...)

bonabear 2009.11.14. 23:49:20

Mit rugóztok a szerződések felbontásán? Szerintem simán a jó erkölcsbe ütközőnek minősülnének, egy megfelelő bíróság előtt (a hangsúly a megfelelőn van, amelyik politikailag el nem kötelezett, vagy a nemzeti oldalnak elkötelezett).
Egyből lenne két ítélet: jogosulatlan gazdasági előny megszerzése (3 tetű) és hűtlen kezelés (közvagyon herdálása, aki aláírta a BKV részéről a szerződést).
Ha a társadalom normálisan reagálna egy ekkora disznóságra, ezek az emberek sírva fizetnék vissza a gubát.
Ha meg nem normálisan, egy szélsőséges igazságérzettel megáldott, rákos (még 2 hónapja van hátra) pasi meglátogatná őket egy pumpálós shotgun-nal.
Csak Abszurdisztánban ennek még hírértéke sincs. Bezzeg még most is hallgathatjuk Josip Tot, meg Kaja Ibrahim nevét, mint a közpénzek legnagyobb lenyúlásának tanúbizonyságát.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.11.15. 09:57:44

@Seduxen: és amikor jön az ellenőr, akkor közlöd: "most pedig röhögjünk együtt!" és elkezded hangosan felolvasni.

@bonabear: mire az végigmegy, a 3-ból 2 már nyugdíjas. ha Mexikóba anno tudott menni jégcsákányos, akkor mehetne hozzájuk is egy körre.

jozicsenko 2009.11.15. 10:53:42

@Beosztott: Vitézi Dávidban az a szimpatikus, hogy a VEKE szineiben absz. civilként mondhatta, hogy mit hogy kellene jobban csinálni, hol lehetne javítani, stb

mivel kivülről egy szót sem hallottak tőle, pártalapon viszont jó a háznál a szakember, ezért a fidesz beemelte

nainnnentől a ballibeknél végleg elrugta a pöttyöst: fideszes is, meg valami nagybátyja is érdekelt (hogy tényleg vagy sem, nem érdekel: addig nem volt fontos, most az lett?), tehát mint érintett fél kussoljon és asszisztáljon végig a lopáshoz: köszönöm, ez az, amiért a teljes zsdsz-t Recskre küldeném alagutat ásni...

molaris 2009.11.15. 10:54:51

Remélhetőleg a választás után lesz olyan jogász aki megoldja az ügyet. Persze a mai Magyarországon az előzetesben lévő is kap fizut. Azt viszont remélem, hogy jogerős bírói ítélet esetén nem kell végkielégítést. Minden bizonnyal a jelentősebb ügyek között fog szerepelni, a kormányzati negyeddel és a King City- vel egyetemben.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.15. 11:16:26

@jozicsenko:

A nagybátyja, Vitézy Tamás milliárdos üzletember, a jobboldalisága csípi sokak szemét.
www.managermagazin.hu/magazin.php?page=article&id=824

Illetve VD-t szokták még azzal támadni, hogy Orbán rokona, nos "tényleg": az apja első felesége Orbán anyjának a testvére volt xD

Ennyi "vádat" tudnak felhozni ellene, gondolom az nem tetszik nekik, hogy szakmailag ott van, tényleg tenni akar valamit, és nincs rászorulva a pénzre, tehát nem tudják eltántorítani.

kispista2 2009.11.15. 12:51:01

@laspalmas: És a lauderbe járt, vagyis egy zsidó fidesznáci orbánista, aki elvenné szegény budapestiektől a 4-es metrót, amit demszky már 8 éve a saját kezével ás ki.

Roxvox 2009.11.15. 13:14:12

@laspalmas:
Ahhoz, hogy valakit feladattal lássunk el, nem kell munkaszerződésmódosítás.
A munkaszerződés a nevéből adódóan, a szervezeti egység és a munkavállaló között létrejött megállapodás egy bizonyos feladat ellátására, melynek kötelezően tartalmaznia kell sokféle dolgot, többek közt a feladatot is, amit később a munkaköri leírásban konkretizálnak.
Amennyiben a munkaszerződés nem tartaltalmaz feladatmeghatározást, úgy az a szerződés érvénytelen.
De mint mondtad tényleg nem értem az egészet.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.11.16. 13:40:59

www.armorarms.com/images/tac50_package_McMillan.jpg + képzett tag, 3 lőszer. Ez mennyivel kevesebb, mint sokszáz milla?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.11.16. 13:50:39

@Marcellusca: Mióta is a főnök? Na AKKOR KELLETT volna kibaszni őket.

Tudod, ha egy főnök megérkezik valahova talán legalább a felső vezetés körén nézzen már szét, hogy mi folyik az bassza már meg...

A méltánytalan szerződés és jó erkölcsbe ütközés itt hogyan is nem áll? Leperelni róluk a zsét.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.11.16. 13:57:09

@Von Siebenbuergen: Ja. Megáll az ész. Mitől jó topmenedzser ez a fasz? Egy 14 éves elolvassa a szerződés két sorát és még ő is tudná, hogy akkor ez most mi a kisfaszom.

Mithez ért ez az ember? Kár, hogy nem megasfeszültséghez...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.16. 14:16:32

Legfrissebb:

www.blikk.hu/blikk_aktualis/700-milliot-megtarthatnak-a-bkv-vezerek-2004420/

"Hiába indult el munkaügyi perek sokasága, számos egykori BKV-s nagykutya biztosan megtarthatja a végkielégítésből szerzett tízmillióit."

Roxvox 2009.11.16. 14:38:49

Nálunk ez a demokrácia nem fog örökké tartani, mint "nyugaton", majd jön egy diktatúra aztán borulnak sorra a kétharmados törvények. :(((((

süti beállítások módosítása