Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Skip to content


       Szűrés lista

Napi degenerált: A férfi

Nu, ahogy sixx a hogyvolton megjósolta anno, Benkő csak becsempézte a lantot az egyik arrajárónak. Nevezetesen Andreának. Biztos ő is hallotta Pozsi cimborám legendás felismerését, miszerint a cigánylány pinája 5 fokkal melegebb. Szintén ő mondta, hogy az igazi férfi az első együttlét után, legalább háromszor elfingja magát az ágyban, letesztelendő, hogy a nő mellette marad-e? Ha igen, akkor hosszú kapcsolat lesz! Népi hiedelem szerint. Majd lehet vitatkozni kommentekbe, hogy ki, hogy szereti: pisilés közben, vagy még a takaró alá, tolja ki a nyelét - mint Dániel. Nu, itt a show 1 percben, kikockázva - mondjuk ez nem feltétlenül baj ez esetben asszem.

 

Címkék: tv szex benkő

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr841565853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Agyalap 2009.12.01. 15:07:48

@Roltii: Ha neked lesz, az sem fog hulla csendben ülni melletted a nyaralás alatt. Azt meg te sem gondolod komolyan, hogy akkor vagy 6 évig nem mész sehova?

Roltii 2009.12.01. 15:07:52

@Seduxen:
mit akarsz ezzel mondani? hogy első nap valszeg nem csak titeket idegesített a gyereketek, hanem másokat is? bungalókba, szeparáltabb apartmanokba menni esetleg ok. De szállodába, ahol nem túl vastagak a falak, közös étkezések stb, ott elég necces. Szerinted az okés, hogy xy gyereke zavarja a vacsorádat, amiért nem keveset fizetsz?

"Így is lehet, CSAK a szülőkön múlik. "
én is ezt mondom, a szülők hibája...csak erről nem szokás beszélni mostanság, mert éljen a nagy liberális gyereknevelés, a gyerek majd megtanulja, hogy a konnektorba nyúlni nem jó, ne csapjunk a kezére, ha közelít....pff

"Arról nem is beszélve, hogy talán a gyerekes szülőknek is jár a pihenés, nemde?"
De, lehet, másokat nem zavarva.

" Kifizették ők is a szállást... "
más is

Roltii 2009.12.01. 15:10:09

@Agyalap:
De, komolyan gondolom. ha bevállalok egy gyereket, akkor az azt jelenti, hogy jópár évig minden érte. Kiskorában pedig csak olyan helyre megyek vele, ahol nem zavarok másokat, pl szeparált apartman, bérelt/kölcsön nyaraló stb. Szállodába viszont semmiképp sem.
Ha mégse tudnék ilyenekről lemondani, akkor elintézném, hogy a gyerekre vigyázzon azon a hétvégén valaki más, pl nagyszülők, babysitter vagy tudom is én.
(de gyere át és beszéljük meg..:D)

kuki123 2009.12.01. 15:15:36

ÉS AKKOR CSODÁLKOZNAK AZ EMBEREK MIKOR VONA GÁBOR AZT MONDJA HOGY FÖLDIG ROMBOLJA A TV 2-ŐT MEG A RETEK KLUBBOT?

ZioN 2009.12.01. 15:16:49

@Roltii:
Rossz helyen jártál,a pihenés céljából üzemeltetett hotelbe szokták mondani foglaláskor,hogy gyereket nem kéne hozni.

Roltii 2009.12.01. 15:21:00

@ZioN: Debrecen, Hotel Aquaticum....oké, hogy van élményfürdő része is, de thermál is..mondjuk engem is az élmény érdekelt, de nem is ott zavartak a gyerekek... Az a baj, hogy kell a zsé a hoteleknek is, és rövid távon buli akár gyerekes helynek beállítani, mint ahogy a galyatetőn levő hunguestben is már van xbox szoba...hosszútávon valszeg sok vendéget buknak, de manapság ez kit érdekel...

2009.12.01. 15:25:58

@Roltii: az egyben egy "csúszdapark" is. mégis szerinted az kinek szól ha nem gyerekeknek? vagy ha egy 12éves gyerek üvöltözik melletted és csap össze vízzel az már kellemesebb mintha egy 2 éves gyerek? szerintem te választottál kicsit mellé.

Roltii 2009.12.01. 15:30:18

@anal_intruder:
igen, az élményfürdő.. (nem csúzdapark, mert annak picit szerény...). Mint írtam, a fürdőben nem zavar, mert az másról szól. Ha mondjuk a termál medencébe csinálja ezt egy gyerek, azt elhajtom a sunyiba. Ugyanez igaz a hotel részre is. Egyébként nem kötelező a félpanzió, vannak apartmanok is, nem kell a többi fizető vendéget sipákoló gyerekekkel felbaszni.

Roltii 2009.12.01. 15:33:12

@Roltii: csúszdapark akart lenni...

G_P 2009.12.01. 15:33:16

Retkes cigány mit csinálna, ha nem hazudna? A baj az, hogy totál hülyének néz ez a nő mindenkit. Álszent, rafinált, stb. Tegyük fel, igaz a műsor bullshit sztorija, ez esetben feltételes módban mondom, hogy a nő terve:

1. Benkőhöz hozzámenni
2. Vagyonból később kiforgatni és adni a TESÓKÁKNAK

Tipikus cigány, addig mosolyog, amíg érdekében áll.

Roltii 2009.12.01. 15:36:29

@Grace Park:
csak hogy a tárgyhoz is írjak már valamit:
pont ebben az esetben annyira felesleges cigányozni. Semmivel se kevesebb vagy több mint a többi ottani lány/nő. A cigányozás az esetek nagy százalékában helytálló, de amikor nem arról van szó, akkor ne tegyük már.

z666 2009.12.01. 15:39:50

@volánrulz: Ott a pont!

(Egyébklént én sem merem megnézni...)

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.12.01. 15:45:11

Jó kis labda Vonának a Benkő műsor,biztos előveszi majd valamelyik felszólalásában.. ;-)

Nézőpont kérdése a műsor megítélése.
Egyik szemszögből egy végtelenül ízléstelen,magamutogatós,perverz,ostoba szar.
Másik oldalról pedig társadalomkritika kezdve a szokásos "én nem nézem,mégis ismerem minden másodpercét (győzike szindróma)" klisétől.Van egy "lantművész",aki nem kell a tévének,ha játszik.Viszont tárt karokkal fogadják ha böfög,fingik,maszturbál.Adott 600 (!) nő,akik szeretnének a felesége lenni (lefordítva:bármit megtesznek tizenöt perc hírnévért meg egy kis pénzért/ez minden kieső nyilatkozatából kiderül).És abból a 600-ból kiválogatott 16 is javarészt csúnya és hihetetlenül ostoba.
Van abban valami torz báj,ahogy a két 30-on felüli nőnemű lény,akik látták meztelenül a Benkőt két olyan tinipicsa szintjén értekezik erről,akik először láttak bránert életükben.Ilyenkor látom csak igazán a fideszes 2/3-ad meg a maszop szavazók "létjogosultságát".Azt a fajta sötétséget,amit ez a műsor megvilágít csak szuperlatívuszokban lehet kifejezni.Ebben rejlik a népszerűsége.

Roltii 2009.12.01. 15:49:14

@Jack/rendetteremt/: a tipikus annyira szar, hogy már jó esete. Hétfő este munka után jól esik ezeket nézni, szórakoztat. Asszem más célja nincs is. (mármint irányomban...)

albino combino 2009.12.01. 15:53:13

na ezt azért se nézem meg.
a komment is csak azért megy mert nagyon kevés jött eddig belőle.
na szép napot.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.01. 16:10:21

@Roltii: kurva egyszerű, ha valakit zavart volna, gondolom SZÓL. Amúgy ez kb délután 3, és este 7 között tartott - akkor se folyamatosan - ráadásul a szöttyedt németek - akikkel TELE volt a szálló - lent áztatták magukat a gyógyvízben :)

Azért kíváncsi lennék majd adott esetben, hogyan bírnád, hogy 2-3 évig CSAK a gyerek. Féléjszakás ébrenlétek, hulla fáradtan hazaérvén fél estét hisztik után, hogy ne menj el pihenni.

Ez esetben az is KURVA NAGY pihenés volt, hogy kiszolgáltak az étteremben. Ahol - hangsúlyozom ÚJRA - tündéri volt a gyerkőc. Mindenkire vigyorgott, és CSENDBEN kajált velünk.

Roltii 2009.12.01. 16:17:12

@Seduxen: lehet hogy a te gyereked tud viselkedni, de ne állítsd már nekem, hogy ez az általános...
Egyébként a szólással több probléma van, pl múltkor az újpesti aquaworldben (hiába, 27 évesen is csúszda és vidámpark mániás vagyok) szóltam, hogy az önkiszolgáló kajáldában esetleg nem kéne engedni a pelenkás gyerekeket tipegni, meg ahogy a kitett kajákba nyúlkáltak az 5 évesek, az is nagy élmény volt...Jah, szóval szóltam,erre visszakérdeztek: ott pelenkázták a gyereket? mondom nem, csak eleve az ottléte engem zavar...mondták hogy ez van, ne zavarjon, tökéletesen normális... (szegény pénztáros is csak nézett a főnökére)

2009.12.01. 16:31:29

@volánrulz: ki van ez találva, mert amíg ezen rágódsz, addig sem foglalkozol politikával, olyan ez mint a gumi cumi, és lásd, még ide is bekerült.

krtek 2009.12.01. 16:32:59

Le megy lassan ez a show is. Hyper high level producernek le kell zárni a tárgyalásokat ezzel a nyomorult megélhetési majommal. Állítólag a következő rézben seggberakja az annyát és megeszi a saját szarát is. Minden le van zsírozva, csak az összegen megy a vita. A prodjúszer álítólagos annya (többen azt mondják nincs is neki, legalábbis olyan aki vállalná) occcsóbbé megcsinálja a cuccot, mint a snyamvadék Benkőé.

Le fog dönteni minden nézettségi rekordot.

LorenzoLamas 2009.12.01. 16:35:40

Gyah, Benkő el lehet eresztve, ha ekkora fekete csíkozást kellett alkalmazni ;-)

2009.12.01. 16:57:22

Nem igazán értem a felháborodásokat. Ezt kötelező volt nézni? Ha nem, akkor mire fel.

tudi 2009.12.01. 17:09:02

Nos mivel én nem nézem ezt a "műsort" talán ha láttam belőle 15 percet, de az is elég volt, főleg mikor láttam mekkora "észlény" teremtésekkel van tele az egész, de ebben ez nem hátrány, hanem előny, hogy miért nézik, talán én is Jack-el értek eggyet, és igazat is adok neki, amit ő leírt az igaz lehet erre a "műsorra".

The Man Who Laughs · http://trashneveles.blog.hu/ 2009.12.01. 17:26:38

Tegnap véletlen láttam a TVben (tényleg véletlen, bementem a Nappaliba és pont ez ment akkor meg már megnéztem ezt a pár percet), de én nem hittem el amit láttok, az életszerűség 100 %ban hiányzik az egész "együttlét" burleszk filmbe illő. - bemelegít előtte, meg ahogy vonaglanak tiszta nevetséges

lótumfaktum 2009.12.01. 18:27:39

@Tapmancs:
A legkisebb lantját tartotta ott azért kelett olyan nagy kitakarás .A mandolint,vagy van kisebb is? az öreg kecske nem sokat telyesített, a roma csaj bizti többhöz szokott.
Hol?a Majtényi nagyságos ön felmondó ORTT ,vagy senki nem jelentette föl még ezért a RETEKLUBOT?

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2009.12.01. 18:38:38

Benkő Dánielnél kevés undorítóbb féreg él ma Magyarországon.

Auris 2009.12.01. 19:11:07

Emlékszem gyerekkoromban minden hétfőn adásszünet volt a tv-ben.
Akkor a népek szexeltek tévézés helyett.
Nem jobb lenne ez mindenkinek most is ?
(Kivéve persze a csenevész Benkőt...)

Horizont 2009.12.01. 19:20:22

@Auris: Tiltakozom! Nemcsak a hétfői adásszünet idején szexeltünk:DDDD

Roxvox 2009.12.01. 19:26:08

@Horizont:
Hanem akár minden másnap :DD

Auris 2009.12.01. 19:27:20

@Horizont: Na jó, írtam hogy még gyerek voltam.....
Így nekem maradt a társasjáték. De te lehet már idősebb voltál akkoriban... :)

Horizont 2009.12.01. 19:35:33

@Auris: Sajnos nem lehet hanem biztos:))) Ha a viccet félretesszük, akkor kevesebb volt a csábítás más irányba, ez tény. Akkor volt a TV egy csatornával,kevés műsorral, hétfőn szünnap, mozi (nem multiplex) lemezjátszó, szalagos magnó és könyv (sok).
Ma mennyi minden van már, bár egy jó szexet semmi nem überelheti felül:))

Roxvox 2009.12.01. 19:39:58

Ennek a Benkőnek vénségére, az összes maradék (ha van) esze a farkába szorult.

Roxvox 2009.12.01. 19:45:02

Miért az ilyen marhákat (Benkő, Győzike........) tömi tele pénzzel a Retekklub?
Kíváncsi leszek, mikor jelennek meg az effajta idióták a Duna tévén, most már ott is van pénz, lehet szórni. :((((

f.m.j. 2009.12.01. 19:49:37

@Roxvox:

szerintem ez egy szerep, amit eljátszik, mert ugye van az a pénz, így aztán semmivel sem alávalóbb, mint bármelyik játékos a politikai palettáról :)

ki ne ismerné az öreg kéjenc figuráját, akit a háta mögött mindenki kinevet, és senki nem veszi komolyan. Csak félő, hogy van a félelmetesebb verziója, aki meg is cselekszi amit elgondol piszkos kis agyában, megront ezt-azt... talán így vezetődik be egy durvább valóság, azért szurkolunk majd, hogy a 4 évest, vagy az 5 évest sikerül beavatni, najó, kicsit elszaladt a ló velem :)

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.12.01. 20:03:40

Roltii+ Talán egyedűli gyerek vagy? Már megbocsáss , látszik, hogy még nincs gyermeked!

Horizont 2009.12.01. 20:19:06

A nézettség az atyaúristen!!!
Elképzelem a következőt. Szerkesztők búsulva isszák holt részegre magukat, mert a Benkő feleséget keres című nagy sikerű agyonreklámozott műsor nem hozza a nézettséget. Hiába dobták be, hogy a nők ölik egymást ezért a tüzes ínyenc pasiért semmi. Meglebegtették a verekedés lehetőségét, semmi! Behívatják Benkőt. Szól a rendező: Dániel, ez nem elég, mutatni kéne valamit, ha van mit. Már azt kipróbáltad, hogy magadhoz nyúltál, kevés. Dániel, kefélni kell! Dániel nyög a szégyentől. Nem megy ez már nekem gyerekek. Sebaj Dániel beléd invesztálunk egy levél Viagrát. A felvételt felgyorsítva adjuk le, meg nem a méret a lényeg, majd kitakarjuk egy nagyobb mérettel! Diszkrét, ízléses lesz, majd a csaj azt mondja utána, hogy nem volt semmi! És lőn megtörtént a csoda Dániel bebizonyította férfiasságát, beharangozták előre, kitették a 18-as karikát és leadták, hurrá, mindent a nézettségért! :(((
Én már megettem a kenyerem javát, szexben is, de egy ilyen löttyedt vén krapek akkor se kéne ha hozzám vágnák.Neki ez a szex? Hűha.. Gusztustalan, beteges műsor. Igazságtalan is. Nehezen képzelem el, hogy egy 62 éves aszott nyanyát szex közben mutogatnának:)))
De egy férfi az más.
Néha úgy érzem ebben mégis igaza van a Jobbiknak: Tv székházakat (TV2, RTL) beszántani, helyét sóval behinteni. Vagy valami ilyesmi!

fokabacsi 2009.12.01. 21:23:53

@Horizont: Elvárnánk , hogy vagy szórakoztató, vagy gondolkodtató műsort sugározzon.
De , egy valószínűleg megzakkant ember hülyeségeit műsorként ! leadni?!?!? Ennél lejjebb? Vagy erre van igény ?

Horizont 2009.12.01. 21:38:07

@fokabacsi: Ki az aki megállapítja az igényt? ki meri kimondani, hogy erre van igény? Ki az aki állítja, hogy egy Győzike show-t 2-3 millió ember nézte, amikor 1500 lakás tévéjére van kapcsolva valami mütyür ami számolja? És ha szerintük ez az igény, nem lehet ezen változtatni, lassan emelni a szintet? Ha ennyire alja szint és erre van igény miért akadnak egy csomóan akik nem alja szintűnek tartják magukat (!!!!) hogy a nevüket adják mindenféle alja, szemét, kretén, emberiség szégyene műsorokhoz? Milyen jó lenne ha azok akik reklámoztatni akarnak, azt mondanák: megtiltjuk, hogy ilyen szemét műsor elé, közé, után rakják a termékemet. De csak rohad minden .....

Dr Smit Plagius 2009.12.01. 21:48:18

@Jack/rendetteremt/: ott a pont! szerintem a benkő kisérletezik, mi az, amit még kifizetnek neki, amit még benyel a közönség! röhög rajtunk! azt a túlélős műsort csak miatta néztem...
ő (meg a soma meg mariann) volt, aki nem unatkozott, megcsinálta a feladatokat és jól érezte magát.
bekaphatjuk, szerinte. lantozhatna 1000 évig, akkor se kellene a kertévének!

dr.justice 2009.12.01. 22:27:40

@Horizont:

Létrehozhatnának egy tematikus tv-t alja embereknek. Alja-TV. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.01. 22:42:46

@Roltii:

"csak eleve az ottléte engem zavar...mondták hogy ez van, ne zavarjon, tökéletesen normális... (szegény pénztáros is csak nézett a főnökére)"

Biztos nem veled van a baj? xD

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.12.01. 22:47:07

nyomorult baromnak nevezem azt aki belenéz ebbe a műsorba és aztán ide jön magyarázkodni, hogy persze ő nem akarta nézni csak véletlen volt.
tapló aki ilyeneket beírkál. ki a szart érdekel, hogy te ugyan nem szoktál ilyet nézni de most muszájból bele kellett? persze.
nem szoktam tévét nézni de most véletlenül pont akkor kapcsoltam oda.... muszáj volt nézni mert.... stb stb. persze muszáj volt :) az hát.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.01. 22:47:37

@Horizont:

"1500 lakás tévéjére van kapcsolva valami mütyür ami számolja"

Ismer valaki egy ilyen embert is? Szerintem ez egy akkora legenda, mint a repülő rénszarvas.

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.12.01. 22:49:18

@dr.justice: 95% azt nézné. másnap meg vagy letagadná vagy jönne magyarázkodni, hogy véletlen kapcsolt oda :)

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.12.01. 22:50:31

@laspalmas: én igen. szegediek. de nem túlzottan foglalkoznak vele. vagyis nem úgy kezelik, ahogy kéne.

dr.justice 2009.12.01. 22:55:45

@laspalmas:

Magyarországon a 840 háztartás országosan mintegy 3,8 millió tévés háztartást, a 2200 személy pedig 9,4 millió, tévés háztartásban lakó személyt reprezentál. Statisztikai értelemben tehát a nézőmérő mintája: panel minta. A panel tagjainak szocio-demográfiai és háztartási adatait a Szolgáltató évente frissíti. Az adatok frissítése alkalmával az adatszolgáltató háztartások egész évi együttműködésükért egy színes katalógusból karácsonyi ajándékot választhatnak. A mérőműszert befogadókat ezeknél az ajándékoknál erőteljesebben motiválja az a lehetőség, hogy személyes műsor-választásukkal gyakorlatilag átlagosan 4200 ember nevében szavaznak, ezáltal saját ízlésüknek megfelelően befolyásolhatják a tévéműsorok szerkesztőit.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.01. 22:59:28

@[imi]:
Köszönöm.

@dr.justice:
A hivatalos verziót is. ;)

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.01. 23:12:13

@Seduxen: A "kölök" már igen rég volt egyéves. De mi már gyakorlatilag 3-4 hónapos kortól vittük magunkkal (a nagyik még nem mentek nyugdíjba, aíkkor nem rokkant még lbele 2/3-ad Magyarország a munkába 40 éves korban:))))

Először persze csk rövidebb utakra, egy-.egy kiruccanásra. Később már komoly, nagy utakra.

Láttál már holland "karavánt"? Aggastyánoktól a csecszopókig az egész család kivonul egy hónapra halidéjre. Ugyanúgy a franciák. Náluk ez teljesen természetes.

A kölköt 3 éves koráben vittük Görögországba, akkor az nagy kaland volt.
Berendeztünk neki egy szabályos kis "gyerekszobát" a hátsó ülésre (még nem volt kötelező a babaülés), kispárnával, takaróval, innivalóval, sok-sok játékkal. Néha játszott magában, néha kérdezősködött, mi az, amit lát az autóból, stb.

A strandot, tengert első perctől imádta.
Persze fel kell komolyan készülni, gyógyszereket kell vinni, ki kell kérni a gyermekorvos tanácsait hosszabb út előtt, ennyi.

Mivel régen sokat csavarogtunk az országban is, a gyerek 5 évesen már jobban tudta a Kreszt, mint a kedves mamája:))))))

Mire felnőtt, bejárta Európát.

Ma már persze nélülünk utazik :-DDDD . Sokat.

Biztos vagyok benne, majd ő is viszi gyermekét nyaralni.
Annyit lehetett útközben beszélgetni, és beszélgetve tanítani, hogy hihetetlen. Soha ennyi felhőtlen, kötetlen időd nincs a gyermekedre máskor.

Mi 1988-ban vágtunk neki egy Daciával finn rokonainkhoz, az akkor éppen felbomló Szovjetunión keresztül, Nem semmi út volt, ma már nem vágnék neki...4 napig tartott az odaút.

Mivel nem komppal mentünk,hanem végig fel a Balti tenger partján, keresztűl Szetntpéterváron, onnan fel Karéliába, hihetetlen távolságokat megtéve úgy, hogy lakott terület egy szál se, csak fenyvesek, fenyvesek, fenyvesek - és mi egyedül poroszkálunk az úton egy Dáciával. Már fehér éjszakák voltak, kísérteties volt az egész, amíg elértünk a Szovjet-Finn határig.

A fiam kapott az útra egy földgömböt, mert ha kiterítettük az akkori Szovjetunió európai részének térképét, azt csak a szőnyegen ülve lehetett megtenni és körbeülni.

Mikor már jól fent voltunk északon, egyszer csak benyögi a kölök: anyu, ugye most már majdnem a föld tetején vagyunk?

Ilyen sztorik esnek meg, és mondhatom, feledhetetlenek.

Én bíztatni szeretnélek, Sedu. Nagy élmény és tudásanyag lesz majd a gyerkőcnek, úgy, hogy piszkosul élvezi az egészet. Megtanulja, hogy vannak más városok, más helyek, esetleg más országok ,szokások, más nyelvek.

És annyi de annyi mulatságos sztori marad meg a család emlékezetében:)))))

Roltii 2009.12.01. 23:16:31

@ermi50xn6j2:
nem, van egy 3 évvel fiatalabb húgom (én 27 vagyok). Emlékszem, hogy voltunk nyaralni, de semmilyen közös nagy étkezésekre nem emlékszem. Nyaralókba voltunk, wíkendházakba, esetleg apartmanokba, de nem hotelbe félpanzióval....

@laspalmas:
de, lehet, hogy velem van a baj, nem zárhatom ki a lehetőségét. Mert egyre kevesebben gondolnak erre ugyanúgy mint én. Csak hát nem hiszem, hogy a mi (magyar) társadalmunkban a többség véleménye morálisan/erkölcsileg stb. rendben lenne... Rohadt nagy értékválság van, ami sok szempontból érthető, és külföldi példákat is nehéz hozni, mert elég egyedi Magyarország helyzete (régóta elnyomva, ezután rendszerváltás hiánya stb stb...).
Úgy vélem, hogy külföldön azért erősen rászólnak arra a vendégre egy szállodában, aki mások pihenését zavarja, legalábbis egy Hotel Aquaticum jellegű helyen (nem az olcsó tömegszállodákra gondolok tengerpartokon, mert az megint más). Nem hiszem el, hogy elfogadott lenne pelenkás gyereket étkező idegenek és ételeik közelében tartani, de lehet, hogy velem van a baj. Jah, nincs gyerekem, de ez biztos kiderült...

Roltii 2009.12.01. 23:18:29

@Doña ¡Cara(mba)!:
nem tudom mennyire szólt ez nekem is, de szép amit leírtál, korrektnek tartom én is. Nem is ezzel van a baj, nem azt mondtam, hogy ne vigyen senki sehová gyereket. Csak annyit gondolok, hogy ezzel ne zavarjanak másokat.

Horizont 2009.12.01. 23:23:11

@[imi]: "tapló aki ilyeneket beírkál."
Köszönjük kedves imi! Nagyon kedves tőled ez a kemény vélemény amiben taplónak és nyomorult baromnak nevezel embereket, történetesen minket. Akkor most felvilágosítalak, mint egy nyomorult barom és még tapló is, hogy nagyon lesújtó véleményem van az ilyen műsorokról, amit nem nézek azokat az ajánlókból, reklámból "megismerem" és az is előfordult többször, hogy megnéztem valamit, hogy véleményt alkothassak arról az őrületről ami körül lengi némelyik műsort. Ilyen volt egy Győzike , egy Mónika. Mert csak arról mondhatok karakán véleményt amit ismerek! És csak azokról akiket ismerek! De lehet, hogy azt is becsomagolom egy kissé!

sztrovacsek 2009.12.01. 23:25:20

Ezt a napi "degenerált" fitymanélküli, magamutogató, vénkéjenc, hidegen hagy elnézést kérek, de 20sec-nál leállítottam.....

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.01. 23:33:32

@[imi]:

Imike! Hány éves vagy? Nem az ágyikóban lenne a helyed a kismaciddal?

Szerinted tényleg érdekel ez olyan valakit (nőt, férfit), aki azért már volt szerelmes, is meg csalódott is, meg becsípve is, szeretekezett, mert éppen úgy jött ki a lépés, és azért az nem rossz dolog, vagy szeretkezett olyan vad szenvedéllyel, hogy nincs a világon az a pornó vagy teliképernyős plazmatévés kefélés, ami azok után érdekelné?

Vagy nincs párod, vagy fantáziád, vagy fogalmad nincs szenvedélyről.

Bízom benne, az utóbbi még utolér, és akkor annyira nevetségesek, szánalmas öreg majmok leszenk a Benkő-félék, hogy inkább a szobából, mit, a világból is kifutsz, csak ne kelljen vén nyúlapót látni amint próbálkozik kínnal, keservvel, nyögve-nyeléssel, szintén kinvénhedt nyúlanyókkal, de nem megyen, sehogyan sem megyen, kell a fekete kocka, vágás, trükk, oszt szegény vén nyúlpárát aztán győzi a röhögő stáb valahogy talpra állítani roggyant lábaira:)))))))))))

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.01. 23:35:50

Szerintem is kurva szánalmas beirkálni, hogy 'jaj véletlenül megbotlottam és ráestem a távirányítóra, és magától odakapcsolt, a lábam meg beakadt a kanapé alá és nem tudtam felállni, úgyhogy kénytelen voltam végignézni azt a szart', nem tudom miért kell kamuzni, én pl. minden héten megnézem online, sőt egyenesen várom, fuldokolva fetrengek a röhögéstől a sok primitív luvnyán meg ahogy a Benkő szivatja őket, az valami fergeteges (pl amikor a Tündével közli hogy milyen intelligens, Tünde meg boldogan pislog, hogy jééédejóóó), másnap meg elmegyek az Operába és kiveszek egy görög klasszikus művet a könyvtárból, szóval az egyik kurvára nem zárja ki a másikat.

Roltii 2009.12.01. 23:41:05

@Rékuc: Tünde a maga egyszerűségével a legjobb arc, komolyan. Nem művelt, nem túl intelligens, de van józan paraszti esze, tud inni, jókedvű,mosolyog, elfogadhatóan néz ki, én csípem. Jah, és nem utolsósorban még csak hozzá sem dörgölőzött Benkőhöz, nem hogy smaci vagy mégtöbb...Szerintem fogadás vagy hasonló miatt lehet ott, nagyon kilóg a többi kőostoba luvnya közül.
BTW vicces az egész, semmivel sem rosszabb az év nagyon magasztalt vígjátékánál (másnaposok), sőt... (szerintem a film halálgagyi volt, de hát ízlések és pofonok..)

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.01. 23:44:05

@Roltii: Oké, megértettük egymást. Elárulom, hogy amikor még nem volt saját gyermekem, hát én nem voltam oda a kisgyerekekért, nem puszilgattam, zabálgattam őket, csak kicsit visszahúzódva, mélán nézegettem őket, és el nem tudtam képzelni, hogy mondja arra a lótifuti kajlafülü kölökre az anyukája,: hát nem aranyos? De igen, rebegtem - és kényszeredett mosoly ült ki a szájam szegletébe.. Néha el is töprengtem akkoriban komolyan aggódva, ha majd anya leszek, vajon milyen leszek?

Gondoskodik arról a természet. Miután saját gyerekem lett, azóta minden gyerek érdekel, minden gyerekért aggódok, Pedig a fene se nézte volna ki addig belőlem, még én sem magamból:)))))
A fiam szintén 27 éves, pont mint te. És még nincs gyereke, nem jött el az ideje. Ezt neki kell tudnia, nem nekem..
Amikor a fiam született, én is 27 voltam:-)))) "Véletlen" eset volt, de milyen jó, hogy így történt! Hát ilyen a természet kiigazító hatalma:)))))

sztrovacsek 2009.12.01. 23:47:18

A másik témában (gyermek) én is érintett .
Ötgyermekes családként eljárunk eljárunk párnapos wellness bulikra.
Lehetőleg úgymond gyerekbarát szállodákba megyünk, viszont ez Magyarországon még nem igazán terjedt el. a két pici 1,5, és 3,5 évesek, szerencsére nem igazán hangosak, de hát egy héttagú család -pláne a miénk - az nem ép csendes, viszont még soha nem szóltak ránk hangoskodás miatt!

Ellenben kérdeznék valamit, mit szóljak ahhoz mikor is a délutáni csendes pihenő alkalmával a nyugdíjasnémet szekció zajongva közlekedik, beszélget, vagy este tíz után, hangosan boroznak, (nem házibuliról beszélek) pedig ők már nem gyerekek. (vagy persze, ki tudja)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.12.01. 23:48:59

@Roltii: hát azt, hogy egy nő tud inni, nem tartom valami kiemelkedő erénynek, irtó nőietlen dolognak tartom, ha egy nő leissza magát, tántorog és kolbászosat okád a terepjáróba, vagy hogy is volt az az epizód, amit Tüncike oly büszkén mesélt. Szóval ez inkább szégyellnivaló szerintem, bár ezzel eléggé egyedül vagyok :)
egyéb tekintetekben tényleg kirívó alak Tünde, nekem az tetszik, hogy nincs lelakva, nem az a borzalmas kiélt feje van, mint a többinek, meg valóban nem bájolog Benkőnek, hanem lazán viselkedik és kb élvezi az ingyen kajapiát meg kirándulásokat. Ez nekem is szimpatikus benne.

sztrovacsek 2009.12.01. 23:52:43

@sztrovacsek:
ui: "érintett vagyok" , eljárunk szimplán......
Már fáradok bocsi.

Roltii 2009.12.01. 23:53:53

@Rékuc: amikor Benkővel ivott, nekem Marion ugrott be a Nepáli kis kocsmából az egyik kedvenc filmemből. Ahogyan én felnőttem, körülöttem baromi sok csaj ivott és rúgott be gyakran, lehet hogy ezért zavar. A kolbászos story tényleg nagyon gáz volt, azon a szinten már nem szimpi.

@sztrovacsek: az üvöltő nyugdíjas ebből a szempontból ugyanaz. Rá kell szólni, ha ez nem m
űködik ki kell dobni. Csak hát pont ezért jön MO-ra, mert itt mindent szabad, mert ez egy ilyen hülye liberális ország. Senki nem szól rá senkire, mindenki blazírt nyugalommal tűri ha kibaszarintanak vele, sőt, aki szólni mer, azt lehülyézik, hogy miért nem kussol, miért kell pattogni stb.. (igen, engem szoktak leugatni, hogy maradjak már nyugton, miért baszom fel az agyam mindenen...)

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.12.02. 00:41:35

írkáljatok amit akartok :) attól még gyökerek maradtok, hogy itt magyarázkodtok, hogy miért kellett belenéznetek kötelező jelleggel a műsorba.

megnéztétek, belenéztetek. és? nincs azzal semmi baj. senki nem gondol rólatok semmi rosszat. de egyszerűen szánalomas amikor azzal kezditek, hogy "belenéztem MERT..." és akkor itt fel van sorolva mindenféle random baromság.

- a párom odakapcsolt de én tovább akartam lépni ...viszont az elem a távirányítóban lemerült, ezért végig kellett néznünk. nem? ezt a verziót beírná valaki?

komolyan mondom nem marad könnyem néhány topik végére a comment comon amikor azt kell olvasnom minden második kommentelőtől, hogy neki _tévéje sincs_ de különben is miért tették át péntekről a sorozatot szerdára?

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.12.02. 00:44:02

@Doña ¡Cara(mba)!: @Horizont:
ti ketten elolvastátok, hogy kiket neveztem annak?

Hannibal22 2009.12.02. 03:18:17

off Nem igazán szeretem a kuruc humorát de ezen a címen hangosan felröhögtem:" Késsel támadt a kaffer a sünre" :)) Vannak jó pillanataik!

Putyur 2009.12.02. 08:45:45

Most... Nem mondjátok komolyan, hogy ezt TÉNYLEG leadták...? Úristen. Még mindig van lejjebb, mindenhez képest...?
Ez a (volt) lantművész meg nagyon szégyellheti magát. Valamikor gyerekkoromban felnéztem rá. :-(
Tényleg csak egy nézhető műsor van már ezen a moslékcsatornán: a F1. (Egyesek szerint az is határeset.)

redriot77 2009.12.02. 09:11:26

@Roltii: " Tünde a maga egyszerűségével a legjobb arc, komolyan. Nem művelt, nem túl intelligens, de van józan paraszti esze, "

Van esze? Ezt mikor villantotta meg? Az néhány pár szó-fight amivel bepróbálkozott? Kb. 15 éves diszkóspicsa style. Nem is tudom mit keres az adásban, mert az ordít róla hogy nem benkő kell neki. Talán össze akar hozni egy kis hírnevet és egy aktfotózást piNánási művész úrnál? Utána már meghívnák a Vacsoracsatába, lenne róla kis hírecske a Fókuszban, aztán a Velveten megírnák hogy "Benkő Tündi egyszer majdnem gondolt rá hogy rakat egy második piercinget is a köldökébe." Ebből már faszán meg tudna élni.

A kaputelefonomban komolyabb proci van mint Tünde fejében.

Mourinho már nem a király 2009.12.02. 09:14:55

off:
" Martonyi János: A Fidesznek nem lesz kétharmados többsége
A volt külügyminiszter Washingtonban arról beszélt, hogy az MSZP szerinte 15-20, a Jobbik 8-10 százalékos eredményt fog elérni."
-ez hogy számol? 20+10=30, 100-30=70%, azaz bőven 2/3-ad. Vagy szerinte bejut a szadesz meg a zemdéef is? :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.02. 09:33:57

@Doña ¡Cara(mba)!: nem-nem, a "holland karaván" azok mi voltunk :)

pedig csak 4 napra mentünk Egerbe. Egy kombi Ford Focussal (ami ugye nem pici). De konkrétan NEM LÁTTAM KI a visszapillantó tükörben hátrafelé annyi cekkerünk volt (vagy 4 nagytáska, 1 bőrönd, 1 hűtőtáska, babakocsi, stb.)

Nem mondom, hogy életem legjobb "nyaralása" volt (a seggünk is befagyott), de élveztük, pihentünk, nagyokat sétáltunk a városban, a "kisember" is élvezte.

Szerintem nem kell ennyire "kiakadni" @Roltii: -ra, látható, hogy nincs gyereke (meg ő maga is mondta), majd változik ez a hozzáállása. 2 évvel ezelőtt - a gyerekvállalás előtt - én sem különösebben voltam kisgyermek-párti. Nem mentem oda "ugyulibugyulizni" kisgyerekekhez, nem igazán tudtam mit kezdeni velük.

Majd ha saját gyereke lesz, megérti.

Mondjuk én annak sem vagyok híve, hogy a kisgyerekes embereké legyen a világ, és nekik mindent lehet. Meg kell találni - szerintem - egy arany középutat :)

Roltii 2009.12.02. 09:38:00

@redriot77: "Kb. 15 éves diszkóspicsa style."
77-es születésű vagyol-e? Mert ha igen, akkor érthető amiért ezt gondolod, de egy 15 éves sokkal de sokkal butább...:D Tünde simán hozza egy átlagos 22 éves vidéki pultos csaj értelmi színvonalát...Tény, hogy nem egy eltés bölcsész, de ki tudja kinek jobb:D

@Seduxen: "Mondjuk én annak sem vagyok híve, hogy a kisgyerekes embereké legyen a világ, és nekik mindent lehet. Meg kell találni - szerintem - egy arany középutat :)"
ámen

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.02. 10:04:47

@Seduxen: Szép jó reggelt, kedves Uram!
Örülök, hogy hallom a hangját (akarom mondani, olvasom).

Ez volt a beköszöntő:-D

Köszi, hogy odafigyeltél Roltiira és rám. Tegnap nagyon nagy hevülettel álltam a világ dolgaihoz, jót tesz ilyenkor egy baráti figyelmeztetés, én a legjobb lélekkel és hálával fogadom. A férjem a megmondhatója, rám fér néha a finom helyreigazítás és után visszaáll az egyensúly.

Roltii-tól bocsánatot kértem, megértettük egymást. Még azt is megírtam neki, hogy én sem voltam egy "öngyömböngyöm", amíg nem volt saját gyerekem. Addig többször is gondolkodtam azon, vajon milyen anya leszek én, mikor egyáltalán nem hoz lázba egy 10 hónapos csecsemő, sőt lehetőleg jó messze legyen tőlem? Az újszülötteket meg csúf kis békáknak láttam - mindaddig a napig, amit a természet úgy rendezkedett, hogy onnantól a gyerek-kérdés totál más síkra és megvilágításba kerüljön nálam:)))))))

Igen, a helyesen működő ösztönök a maguk idején mindent helyretesznek. Azóta tudom, soha elfogulatlan nem leszek saját gyerekemmel, mert ő a világ közepe, 27 évesen is. Ha én 127 éves leszek, és ő 107 éves, akkor is ő lesz a világ közepe:-DDDD

Azóta minden gyereket szeretek, a másét is. Én magam nem néztem ezt ki magamból, mielőtt gyerekem született:-D

Szóval mindent tisztáztam Roltii-val. Én Roltii-t tisztelem, ha nem értenék vele egyet és elveszíteném a fejem, utána akkor is bocsánatot kérnék, mert miképpen gondolkodhatnánk egyformán: ő 27, pont mint a fiam, én meg 52?

A fiam is hol elmarasztal, hol megdicsér egy-egy cseledetetemért, és ennek nagyon örülök, mert rengeteget tanulok én is tőlük, tőletek, fiataloktól.

esef 2009.12.02. 10:06:31

MEGA OFF:
Tényleg lemondott Drazsé???

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.02. 10:10:14

@Seduxen:
Ui.
És kritizál. De még mennyit. A munkámat, a munkatempómat. Elkészítek valamit, mutatom nagy boldogan, a fiam összevonja a szemöldökét, komolyanmegnézi, mait elkészítettem, aztán elkezdi, pontokba szedi:
- ez itt túlzsúfolt, mire ide akkora színorgia, csillivilli kiállításra készíted? Elég ez meg ez, a többit töröld.
- ez itt aránytalan, nem látod? Na jó, én megmondtam, különban úgy csinálod, ahogy akarod. De akkor meg minek kérdezel?

Előbb durcogok, aztán elkezdek gondolkodni, kitörlöm, amit soknak talált, átalakítom - és belátom, a kölök igazat szólt. Nem mismásolt.
No, ezért IS szeretem.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2009.12.02. 10:26:39

Lemondott Drazsé, hogy Köztársasági elnök lehessen. Az még úgy sem volt.

kuki123 2009.12.02. 10:29:54

CSodatörtént Lemondott drazséééééé

index.hu/belfold/2009/12/02/lemondott_draskovics_tibor/

látom 2dik vagyok pííbe

kuki123 2009.12.02. 10:32:57

ez vastagbőr írást kíván :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.02. 10:41:00

@Ásómaci: "Lemondott Drazsé, hogy Köztársasági elnök lehessen. Az még úgy sem volt."

Sőt, akasztott ember sem volt még....

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2009.12.02. 10:46:36

@Seduxen: Pedig akasztott emberként mindenki megelégedésére ténykedhetne

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.02. 10:54:56

@Ásómaci: azt hiszem, hogy ebben nagy igazságod vagyon... kellemes tavaszias nap, séta az Andrássy úton, és az enyhe szellőben az egyik lmpvs-n drazsé "lengedezne"...

ez lehetne a "Jövő elkezdődött!"-kampány bevezetője :))))

esef 2009.12.02. 11:32:45

@Seduxen:
@Ásómaci:
Az akasztott ember egy neki való, komoly, felelősségteljes pozíció. :)

esef 2009.12.02. 11:33:41

@Seduxen:
@Ásómaci:
Esetleg mehetne Latin-Amerikába szervdonornak. Ott nem gond ha még él a donor...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.02. 11:36:38

@esef: esetleg Pripjaty-ban történő állandó lakhatással egy bizonyos építőipari munkát tudnék neki javasolni. Lassacskán aktuális lenne a "szarkofág" befoltozása. "Védőruhát" persze biztosítanánk neki. Rövidgatya + C.C.C.P feliratú rövidújjú póló + strandpapucs :)))))

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.02. 13:01:26

@[imi]: Én ma alig győzöm helyrehozni, amit tegnap elszúrtam.
Piszok egy napom volt, ez megmagyaráz valamit, hogy olyan ingerülten és felületesen olvastam esetleg több beírást, de nem ment fel a hülyeségem alól.
Most tőled is elnézést kérek, és szerintem, ha végignézem a reagálásokat, legjobb ha vágólapra helyezem, hogy: elnézésedet kérem.

Magamnak ígérem, hogy jobban odafigyelek ezentúl, ha nagyon rossz napom van, nem kommentelek. De azt még magamnak se tudom ígérni, hogy mindig képes leszek

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.02. 14:41:05

@Talon Karrde: Hi, Talon!
Kik ezek a majomhátsó-kinézetű ábrázatú lények (nem tom besorolni őket Linnée alapján sehova:)))

Mik ők? Növény, állat, ásvány, mégis, mi? Ha tudod, előre is köszönöm felvilágosító válaszod. Mint látod el vagyok nagyon maradva "műveltségileg", rászorulok a segítségre...

Az a valami, ami embernél a szája szokott lenni, az a hátsó felük? És azt is valami súlyos betegség deformálta ilyenné?
Talán ez ellen az orvostudomány is tehetetlen?

f.m.j. 2009.12.02. 14:49:15

@Talon Karrde:

kommenteltem is, képzeld, de előzetese moderációnak vetik alá mielött ,megjelenik... hihetetlen, tisztára, mint a kaccsolaton, de hát nem is értem mit fél, ha egyszer kijön a sötétség a napfényre, akkor miért bújik el holmi moderációk mögé? :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.02. 14:50:24

@Doña ¡Cara(mba)!: Szia Donna, mint már mondtam ő (Réti Martina) a holnapi degenerált, szegény nagyon beteg lehet tényleg, ha ilyen példaképet talált magának. Ja, ott is lehet kommentelni, már van 12 komment!

f.m.j. 2009.12.02. 14:55:28

@mókusfüles bukósisak: nem jelent meg :) hehehe
pedig nem írtam semmi rosszat, csak hogy szerintem Tinka egy fake (nem vagyok angolos, hogy kell írni? :)), és hogy jó a görbe tükör, és biztos nem olyan sötét igaziból, mint ahogy itt látszik :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.02. 15:06:56

@mókusfüles bukósisak:
óh, Istenem, ha az iwiw hiteles forrásnak tekinthető akkor Tink@ valós személy... fejemet verem belefele a zasztalba...

f.m.j. 2009.12.02. 15:14:11

@Talon Karrde:
Annyit nem ér az egész, de közben találtam egy jó blogot (ha szereted a filmeket):
asanisimasa.blog.hu/

bonabear 2009.12.02. 16:55:27

A Benkővel az a gond, hogy nem egy buta ember. Ő tudatosan, önként és dalolva kurvult el arra a szintre, ahol a Maunika és Józsi barát só résztvevői leledzenek.
Véleményem szerint a tudatos lealjasodás sokkal rosszabb erkölcsi szempontból, mintha valaki csak szimplán tudatlan és egyszerű.
Emberileg annyira mélyen van, hogy 15 perc hírnévért szó szerint bármit megtesz.
Marha elkeseredett ember lehetett, mielőtt a média megtalálta. Remélem most élvezi, ahogy a mocsokban fetreng.

Agyalap 2009.12.03. 09:59:08

@mókusfüles bukósisak: Az enyém is moderációra szorult... Pedig csak a hejjessirássy hibákra mutattam rá...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.03. 12:22:40

@Agyalap:

Én csak megkérdeztem, hogy komoly-e a dolog :)))

f.m.j. 2009.12.03. 12:36:39

@laspalmas:
nekem még mélt is írt, de nem írtam vissza, mert nem akarom, hogy ez az izé tudja a becses nevemet, biztos azt hitte, észhez tértem, és intő szavai célba találtak :)
továbbítom neked, olyan mulatságos, hogy moderál, mintha egy állambiztonsági adatkezelő lenne. Fura, de ha már kijött a netre eme remek bloggal, miért áll ellen a szabad véleménynyilvánításnak? :) abból csak tanulhatna

süti beállítások módosítása