Skip to content


       Szűrés lista

Közel a kampányrajt, Ferenc blogger ébredezik

A lánglelkű bukott miniszterelnök újra életjeleket ad magáról. Én nagyon örülök ennek, még több Gyurcsányt a kampányba!

Jó érzéssel töltötte el, hogy még gondolnak rá a Pártban, és bekerült a Nagy Hatosfogatba, a 6 szoci vezető közé, akikről kampányfotókat készítettek, és akik közül az egyéni jelöltek majd választhatnak, hogy kivel szeretnének egy plakáton, szórólapon szerepelni. Vajon hány jelölt meri bevállalni Gyurcsányt? Mert még Gyurcsány pincsikutyája, Molnár Csaba is Kovács Lacit választotta "társnak" a plakátra... ej, de kínos ...

A kampány hivatalosan még el sem kezdődött, de ugye már "elterjedt", hogy Orbán 100 ezer kínai befogadásáért cserébe eladja az IMF-hitelünket Kínának, ami a legszebb "23 millió román munkavállaló" viharos heteit idézte fel bennem.

Aztán a nyugdíjasok kapcsán nyomtak egy ocsmány pengeváltást, melynek legújabb állomása, hogy "az MSZP már a nyugdíjak privatizálására(!) készül", megy is expressz a Fidesz-levél 1,6 millió nyugdíjasnak,  Lendvai kapásból nyomja riposztot, az MSZP 1,7 millió nyugdíjasnak küld levelet, most meg Gyurcsány is bedobta a legújabb sejtését.

Ügyes. Ugyanazt csinálja, mint 2002-ben. Gátlástalanul, fapofával.

A Fidesz persze cáfolni fog, de erre majd az lesz a válasz, hogy "nézd má', hogy védekeznek ..."

"Ezek" mindenre képesek, "ezek" elveszik a nyugdíjat, "ezek" halálukig dolgoztatnák a magyart, "ezek" visszaállítanák a sorkatonaságot ...  persze fordítva is igaz, de "azok" már bizonyítottak az elmúlt 8 évben.

A nyugdíjasok után jöhetnek a fiatalok. Ügyes.


"A balliberális oldalon sokan felettébb borús képet festenek egy esetleges Fidesz győzelem következményeit latolgatva. 

Egyik oldalon vannak világos kapaszkodók, tudjuk, hogy mit mondott, mit tett a jelenlegi legnagyobb ellenzéki párt. Ebből nagyjából kikövetkeztethető, hogy mit tenne, ha kormányra kerülne. Nyilván lesz egy kis izmozás: a „nemzetvesztőket”, a „hazaárulókat”, a „tolvaj bandát” megpróbálják meghurcolni egy kicsit(?). A végeredménynél gyanítom fontosabb az eljárás maga, a cirkusz, a bosszúvágy legalább mérsékelt kielégítése. Mégis csak adni kell valamit a felheccelt jobboldali radikálisoknak – gondolhatják a fideszes politikai tervezők. Persze egy ilyen esetben sok múlik az igazságszolgáltatáson, azon, hogy mennyire tudja, akarja kivonni magát a politika megrendelés teljesítése alól. Látva az elmúlt éveket, korántsem lennék nagyon magabiztos abban, hogy egyik-másik eljáró hatóság nem keresné a jobboldal kegyeit a nagy „igazságosztó” hadműveletben."


Számolni sem lehet, hány büntetőügy zajlik jelenleg is, nem kell megvárni a Fidesz-kormányt. Ezekről miért nem írsz? Zuschlag, Veres, Szilvásy, Hunvald, Benedek smafu? A "cirkusz" már most is zajlik, nem elég látványos? Mert mi már most is jól szórakozunk, ennél csak jobb jöhet!


"Az alkotmányos szerkezet átalakításának jelentős fideszes győzelem esetén aligha lesz akadálya. A harmadik Magyar Köztársaság nem sokat ér a jobboldal és vezérének szemében, s talán ami a nagyobb baj, hogy a választók széles köréből is hiányzik a mai alkotmányos berendezkedés tisztelete és védelmének szándéka. Mi változhat meg? A parlamentre vonatkozó szabályozás azért, hogy csökkenjen az ellenzék szerepe, a kormány ellenőrizhetősége, beszámoltathatósága. A választási rendszer annak érdekében, hogy a győztes még többet vigyen. Az állam és az egyház kapcsolata amiatt, hogy a történelmi egyházak nagyobb elismerést, több védelmet és jogot kapjanak. A közmédia felügyelete azért, hogy a kormány akadályok nélkül használhassa saját politikájának érvényesítésére. Elképzelhető, hogy visszatér a sorozott hadsereg. De nem folytatom. Talán nem lenne baj, ha a választók tudnák, tudhatnák, hogy mi várhat rájuk."
 


Miért, most milyen az ellenzék szerepe? Bivalyerős? Milyen volt, milyen most a kormány ellenőrizhetősége, beszámoltathatósága? "Trükkök százai", nem rémlik? Most nem a győztes visz mindent a választáson? Nem érdemelnek a történelmi egyházak nagyon elismerést, védelmet? Komolyan, ezzel akarsz "rémisztgetni"? Ezzel akarod felrázni az elcsüggedt szavazóitokat? Közmédia felügyelete? Ki adja a pénzt a közmédiának most is?  És mennyi pénz? És hányan nézik? Ki diktál? Ennyire fájó pont a Nap-Kelte "elvesztése"?

Mi tudtuk 2006 januárjában, hogy mi vár ránk? Te már tudtad baszdki, de kussoltál, csakhogy megnyerd a választást! Azt a kurvaéletbe, micsoda rövid memória, és milyen vastagbőr ...


"Gazdasági kérdésekben kisebb a mozgástér, mint amit a mai ellenzék el akar hitetni a választókkal. Az igazság pillanata gyorsan beköszönt. Az elmúlt évek jobboldali mantrája szerint a nehéz gazdasági helyzetből egyszeri, nagyarányú, legalább ezer milliárd forintos adócsökkentéssel lehet kitörni. Fogadásom van rá, hogy ez nem fog megtörténni. Miért nem? Mert nem tud megtörténni. Helyette trükkök jönnének: kiderül, hogy ezért vagy azért ez mégsem lehetséges. 

Aztán csokorba kell kötni az összes eddig benyújtott fideszes kezdeményezést, módosító javaslatot, hogy kiderüljön, mit mennyire gondoltak komolyan. Lesz itt kérem nagy pofára esés!

És mert éppen a legfontosabb kérdésekben nem lehet azt adni, amit ma ígérnek,  nem lesz folytatható a „kenyeret és cirkuszt” politikája. Kenyér helyett is cirkusz lesz. Kötve hinném, hogy lesz kedvünk tapsolni hozzá."


Végre egyetértünk! Lesz itt még pofára esés. Nektek.
Nem fog megtörténni az 1000 milliárdos adócsökkentés? Lehetséges. De Mesterházy aztán nem szívbajos, ő máris 2000 milliárdból ígérget. Ez teljesen rendben van, ugye?

"Reális, finanszírozható és kivitelezhető ígéreteket akarunk megfogalmazni, ezért nagyon pontosan akarjuk kiszámítani azt, hogy mi mennyibe kerül. De tény, és való, hogy azoknak a választói rétegeknek szeretnénk üzenetet megfogalmazni, akiket a legjobban érint a világgazdasági válság. Vagyis a nyugdíjasok, a fiatalok, a leginkább rászorulók kapnának főleg a segítségből. 2010 után ugyanis, a mostani gazdaságpolitika folytatásával mintegy kétezer milliárd forintos többletet tud termelni.
"

Vajon mikor és ki ígéri meg újra a végső csodafegyvert, 13. havi nyugdíjat???

Címkék: választás mszp gyurcsány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr881684101

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jubileumi záróbuli 2010.01.20. 11:35:39

 Nemzetének hű cenzora, a botox klub tiszteletbeli tagja Lendvai Ildikó pénteken jubileumi szónoklatot intézett pártjához.A "folyton változó MSZP-t" buzdító szavakkal és mérföldkövek kijelölésével erősítette meg Lendvai a katasztrófa elő...

Trackback: A nagy barátság kezdete 2010.01.20. 11:04:03

Azt olvasom, hogy még van esély és még meg lehet állítani a Fidesz 2/3-os győzelmét, csak most aztán tényleg össze kell fogni és igenis elmenni szavazni, nem foglalkozni azzal, hogy már lefutott a meccs. Mert a meccsnek még nincs vége, csak nagy a ...

Trackback: A nagy barátság kezdete 2010.01.20. 11:02:24

Azt olvasom, hogy még van esély és még meg lehet állítani a Fidesz 2/3-os győzelmét, csak most aztán tényleg össze kell fogni és igenis elmenni szavazni, nem foglalkozni azzal, hogy már lefutott a meccs. Mert a meccsnek még nincs vége, csak nagy a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jozicsenko 2010.01.20. 10:09:09

azért nem árt jelezni, hogy mi honnan jön

1. Simicskó István egy nemzetőr v. tartalékos rendszert szeretne kidolgozni: igaza van, kevesebb katonánk van, mint amit pl Trianon engedett és elég egy mezei árvíz a Tiszán majd, nézhetünk, ki megy majd menteni (az In-Kal, bérelt helikoptereken? majd lesznek olyan számlák, mint tavaly a mentett fiatalembernél, aki áfá-s számlát kapott a kimentéséről?)
2. Keller Laci bá is dolgozott, bár neki nem volt eredménye...
3. nyugdíjasok: küldtem e-mailt, majd átnézitek, a lényeg hogy 2002-ig pl a minimálbér magasabb volt az átlagnyugdíjnál, utána csúnyán elszaladt a különbség, a mindenkori kötelező befizetés az állami kasszába a költségvetésből valami iszonyat összegre rúg...
(ki fogja fizetni? az adóból fizetett hiány iszonyat összegre rúg!!!)

Krikri 2010.01.20. 10:10:14

És már megint Bokros tetszik nekem, aki adósságplafont akar, az Alkotmányba rögzíteni: index.hu/belfold/2010/01/16/bokros_adossagplafont_akar/ (csak az a naaaaaagy ibolya-szdsz stb gombóc ne lenne amit mellé kéne nyelni)

Krikri 2010.01.20. 10:12:04

Feri meg igenis szimpi a nyögdíjasoknak, engem múltkor kutyasétáltatás közben győzködött egy 70-es, hogy higyjem el, Feri sok embert bevonz a választásra (term nyögdíjasokat), nehéz elhinni, de....

Taktikai Atompingvin 2010.01.20. 10:22:04

Remélem, az összes Mszp-s képviselő őt választja maga mellé plakátarcnak

arlequin 2010.01.20. 10:22:41

'Az igazság pillanata gyorsan beköszönt.'

imádom ezt a feri bohócot. kár, hogy álbohóc.

beköszönt a pillanat! figyeljetek jól:

'szevasztok, itt voltam egy pillanatig. megyek is, szevasztok'

magichorze 2010.01.20. 10:23:30

faxa ez a mesterházy, csak éppen van egy elegáns 1.150 milliárdos IMF törlesztési kötelezettség 2011-re kapásból, majd egy 900 milliárdos 2012-ben

Kartal (rezervált) 2010.01.20. 10:28:30

"A balliberális oldalon" - ilyen is van nálunk? Ezt eddig nem is tudtam. Elég nehéz számomra elképzelni bal és liberális milliárdos bankárokat, üzletembereket, rabló bandát... itt tényleg csak a paradox logika segít.

derelyegrádi szellem 2010.01.20. 10:29:56

Ez a feri a fidesz legjobb toborzó őrmesterévé betegített magát. Olyan jó, hogy ezt még a fidesz kampnygurui sem tudják kompenzálni...

kuki123 2010.01.20. 10:30:18

@Krikri: Bokros tervei szépek mázosak mint a cukor csak sajnos olyanok mint a kommunizmus...
a teljes ideál képét írja le...ami egyértelműen kivitelezhetetlen :)

egyébként ez az ötlete kivételesen normális...bár érdekes hogy mikor 94-től ott volt mért nem jutott eszébe...főleg mikor azt mondja hogy már 15 éve már Lengyelországnak...
szóval nem az ő ötlete csak átvette...de csak MOST
véletlen ugye?

na ennyit Bokrosról

Kartal (rezervált) 2010.01.20. 10:31:12

@jozicsenko: ha azt látnánk, hogy az adó a helyére kerül, és nem ellopják, szerintem többen fizetnének adót...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.20. 10:32:06

@Kartal (aki beleszól): tudod ebbe a "balliberálisba" mindenki beletartozik, aki a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka elleni küzdelemre tette fel az életét (legyen az cucialista, libbant, vagy konzervatív)... A patásördög elleni harcban BÁRMIT lehet, mindenki szövetségese mindenkinek.

javasolnám, hogy a maszop és a - néhai - mdf-szadesz állítson KÖZÖS listát
AOL néven. AntiOrbán Liga

kuki123 2010.01.20. 10:32:23

mszp-s polgármesterünk van már most kint van a kurvanagy plakát

arcképe + "Folytassuk együtt"

gondoltam magamban a LOPÁST

lehet ki kéne menni éjszaka 1 flakonnal és oda írni a LOPÁS szót

derelyegrádi szellem 2010.01.20. 10:34:10

@jozicsenko:
"2. Keller Laci bá is dolgozott, bár neki nem volt eredménye..."

ne légy igazságtalan, dehogynem. Egy közvetlen munkatársát a közpénzügyi államtitkárságról egy 10 milliás vesztegetés miatt elítélték, egy általa megvádolt ember öngyilkos lett, és magát kellert is csak a mentelmi jog óvta meg az elítléstől. Méghogy semmit bazmeg, ilyen adatsort kevesen tudtak még a Pártban is, azért ezt neked is el kell ismerned.

Kopasz4x4 2010.01.20. 10:35:20

Katus mama kérdezi Feri fiát: Jobb lesz valamikor a népnek fiam?
Feri válaszolt: EGY LÓSZART MAMA !

kuki123 2010.01.20. 10:37:30

Remélem egyszer úgy összevesznek a nyugger szavazókon, hogy egymásnak ugranak és baltával kaszával láncfűrésszel agyon verik egymást.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.01.20. 10:47:02

A blogon érdemes egyébiránt a kedves testvére kommentjeit és bejegyzéseit figyelgetni. Kíváló helyesírással rendelkezik a nővérke...

Necro 2010.01.20. 11:05:57

Kezdem kapizsgálni mire megy ki ez az egész. Ezzel a kétoldali anyázós, rettegő kampánnyal nem lehet szavazókat átcsábítani. Minden választó úgyis a saját pártjának a habzó szájú szavait fogja inni, ezzel nem lehet megingatni és átcsábítani senkit. Felhúzni, fanatizálni viszont lehet. A cél az, hogy minél több rettegő, végzettől félő pártszimpatizáns menjen el szavazni. Ennyi.

Krikri 2010.01.20. 11:10:08

@volánrulz: alacsony lett az igényszintem, hála a magyar politikai elit színvonalának, annak is örülök ha a mondatnak van értelme amit "drága" politikusaink mondanak-------------

picur3ka 2010.01.20. 11:11:16

Ok ne szamoljanak ki semmit inkabb, foleg, hogy mi mennyibe kerul 'egesz pontosan'.

Johnny336 2010.01.20. 11:12:45

Azért a 100.000 sárga vs. nuku IMF-hitel...megfontolnám. Max. felépítünk még egy Asia Centert, esetleg kibővítjük a Négy Tigrist, oszt elférnek, meg árulják a "szok-szok, occó pamutzoknit". Mégse "indiánok", hogy bűnözzenek. Hallott már valaki arról, hogy feldühödött nagyszámú kínai család tanárt lincselt?

Szerintem megérné. Nagyon is.

asmodean 2010.01.20. 11:15:52

OFF:
@jozicsenko:
"mint tavaly a mentett fiatalembernél, aki áfá-s számlát kapott a kimentéséről"
Ne ferdítsd el a tényeket, magától mászott ki :)

nyg 2010.01.20. 11:18:54

@Krikri: A probléma csak az, hogy már törvénybe rögzítetten van ilyen, tehát Bokros ismét feltalálta a melegvizet. Tesség olvasgatni:
www.mfor.hu/cikkek/Plafont_szabtak_az_allami_koltekezesnek.html

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.20. 11:21:04

@Johnny336: ez esetben nem lehetne "cserélni"?

1 millió kínaiért cserébe odaadjuk az IMF-hitelt és az 1 millió "bennszülöttet"...

Mourinho már nem a király 2010.01.20. 11:22:44

@Johnny336: cseréljük el, 100.000 indiánt 100.000 sárgára. Ez utóbbiak kussolnak, keveset esznek, napi 12 órát dolgoznak, teljesen megéri. (csak vicceltem persze nem vagyok rásszistá)

Kartal (rezervált) 2010.01.20. 11:23:35

@Seduxen: kihagytad Vonát a számításból :)))))
AOL - azt hittem azt jelenti: Akik Ordasan Lopnak
@órarugógerincű felpattanó: akkor ide is: voteoshop.blog.hu/

bonabear 2010.01.20. 11:24:38

Kisalföld - GYMSM-i napilap, "Megkérdeztük olvasóinkat" rovat, tegnap: 5 embert kérdeztek, 2 nyuggert, a válaszok: Arra adom a szavazatom, aki több nyugdíjat ad.
Kérdés van még?
Kampányolj normális, a magyarság érdekeit szolgáló programmal, cseszheted. A nyuggereknek csak a 13. havi fontos. Ha mindenki más bele döglik, akkor is.

Kartal (rezervált) 2010.01.20. 11:24:39

@Krikri: a drága nem idézőjeles, tényleg kurvára sokba kerülnek nekünk.

Grafithuszar 2010.01.20. 11:31:08

13 nyugdíj? Szerintem még egy hónap és már mindkét oldalról beígérik. A napokban amikor édesanyámmal beszéltem telefonon, azon problémázott hogy a Fidesz megígérte hogy 40 év munkaviszonnyal nyugdíjba lehet menni, ami neki még 5 évet jelent, de 5 év múlva valszeg már nem a fidesz lesz kormányon....Utána azért ő is bevallotta hogy nem nagyon hisz ebben, de mégis gondolatban legbelül mégis azt remélte hogy ez igaz
Szóval nem kell félni, ez még csak a bemelegítés, lesz itt még 14. 15. havi nyugdíj is...

Krikri 2010.01.20. 11:32:10

@Kartal (aki beleszól): az idézőjellel erre a vonatkozásra próbáltam hivatkozni.
de ha már volt itt vhol SW: www.indavideo.hu/video/Ebed_a_Halalcsillagon (sokkal vidámabb mint a magyar politika komolyan gondolkodom h vhogy letiltom magam innen)

derelyegrádi szellem 2010.01.20. 11:32:21

@Seduxen:

az lenne a legjobb, abból elég 10 perc is, az is felfüggesztve, és ez esetben azt sem mondhatja, hogy "sokat" kapott. :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.20. 11:43:59

@derelyegrádi szellem: azért én csak lecsukatnám előtte 1-2 évre, mondjuk ide:

hvg.hu/hvgfriss/2010.02/201002_BoRToNREFoRM_oRoSZoRSZAGBAN_Zarkakegyelem.aspx

"Hasonló számokat idézett az Eho Moszkvi hírrádióban az országos bv-parancsnok, Alekszandr Rejmer, de ő arról is beszámolt, hogy tavaly december elsejéig 386 vádlott még a tárgyalás előtt, a vizsgálati fogság idején meghalt."

vagy

"Pedig belőlük, valamint a Magnyitszkij naplója és levelei alapján készült sajtójelentésekből kiderül, hogy a két legismertebb moszkvai börtönben, a Matrosszkaja Tyisinában és a Butirkában töltött vizsgálati fogság alatt a férfi ült olyan zárkában, amelyet bokáig borított a szennyvíz, ahol nemcsak üveg, hanem még keret sem volt az ablak helyén, és megesett, hogy négy ágyra nyolc őrizetes jutott, így csak felváltva tudtak aludni. Magnyitszkij sokszor nem jutott meleg ételhez, tisztálkodási lehetőséghez, nem találkozhatott a családjával, és gyakorlatilag megtagadták tőle az orvosi ellátást, pedig egyre súlyosbodtak hasnyálmirigy- és epepanaszai. Csaknem egy évvel a letartóztatása után, tavaly november 16-án bekövetkezett halálát a hivatalos jelentés szerint szívelégtelenség okozta."

mind2 (törölt) 2010.01.20. 11:52:53

@Kartal (aki beleszól): a másiknál írtál nekem, de itt válaszolok : igen elolvastam a Sorstalanságot, vagyis próbáltam elolvasni,mert kellett az élmény a véleményhez, hogy tudjam miről beszélek :) a stílusa a következő :

na mármost én éppen erre gondolván, arra a nem mindennapi,- de mások által olyannyira el nem utasított, éppen ezért tegnap még felfoghatatlanul kirívó érzésre nem bírván reagálni, ami a jövőbeni elutasítottságom magvait elvetette és méla tünődésekre késztetett, éppen ezért mások számára is hosszú ideig megfejthetetlen volt : miért nem volt só a rántott levesben...

na bazz, ez Kertész Imre irodalmi stílusa,vagy valami ilyesmi, tőlem csak ennyire tellett :))))

Marcellusca 2010.01.20. 11:53:24

Az első "gondolat" nem is akkora hülyeség. Van benne valami.
Szeretném látni a felelősségrevonást! És nem csak tessék-lássék módon.
Mert nem olyan nagy vizionálás, hogy csak "Kelleres" számonkérés lesz. Immel-ámmal.

A többi meg egy kész agyrém.
Mi lesz/lehet, ha majd "ezek" hatalomra kerülnek?

hivatásos naplopó 2010.01.20. 11:53:41

@ Seduxen 2010.01.20. 11:47:33

ahh, lemaradtam 5 perccel, most láttam meg

az ilyen parkolóőrnek kívánom, hogy ha az ő háza ég, ne menjenek oda, mert még akkor is képes büntetni. jó hogy nem a tűzoltóautóra rakta ki a csomagot...

mind2 (törölt) 2010.01.20. 12:01:05

@Seduxen: ahhh, a közelünkben lezártak egy négysávosból 2 sávot. Felbontották, törtek-zúztak-ástak-temettek-tábláztak-eltereltek, mindezt mínusz 15 fokban. Ma sár van, az összes csatlakozó úton kitettek mindenféle egyirányú, behajtani tilos, csak célforgalom, zsákutca táblákat, olyan eszesen, hogy tuti nincs más menekülő utad, csak 1. És ott kik ülnek rendőrautóban, na kik ?
Jól elrejtve magukat 3 hatalmas méretű beton áteresz mögött ?
@derelyegrádi szellem: hú, ez nem merít ki bizonyos fogalmakat ? ;)

mind2 (törölt) 2010.01.20. 12:06:40

Egyébként meg nem is lenne baj, ha valami kis kötelező sorkatonai szolgálat lenne, legalább nem ilyen sápadt, tyúkbelű, abszolút férfiatlan valakikkel lenne tele az ország. Az egyik fele elhízott, a többi meg 200 métert sem tudna lefutni, komolyan a gyerek szalagavatóján néztem a végzős osztályokat, hát úgy néznek ki ezek a srácok, mintha 14 évesek lennének. Se magasság, se vállak, se izom, se semmi. Régen legalább sportoltak, meg ettek rendesen, ma meg msn, chips-cola....

Marcellusca 2010.01.20. 12:08:52

@Seduxen: Mos' mi bajod van? Végre valakik végzik a munkájukat. :)
Tilosban/cetli nélkül parkolt? Nincs apelláta! Büntetést köll fizetnyi. Oszt, jónapot. :D

Hogy ilyenkor miért nem a mentés segítésén, na jó, a nemakadályozásán fáradoznak?!
És még csodálkoznak, hogy utálják az összes közterest/parkolóőrt!

Marcellusca 2010.01.20. 12:12:12

@mind2: Ááááá, tápos, diszkópatkány mind. :)))
Voltak előnyei is a sorkatonaságnak.
Nem véletlen, hogy anno nem vették férfiszámba azt, aki nem volt katona.

mind2 (törölt) 2010.01.20. 12:16:25

@Marcellusca: Gondolj bele, rengeteg a fiatal munkanélküli, seregünk nincs, az általános fizikai állapotuk meg gyalázatos. Nem 2-3 évre gondolok, de azért az hogy néz ki, hogy baj esetén ezek a kölykök azt sem tudnák, hol van a fegyver eleje és hol a vége ? Mondjuk egy svájci megoldás vagy az USA- beli Nemzeti Gárda miért lenne baj ?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.20. 12:28:49

@mind2:
tudod, én elkerültem a katonaságot, nem nem azért mert nem bírtam volna ki fizikálisan (szerintem most is jobb kondiban vagyok mint a velem egykorúak, akkor meg főleg) egyszerűen taszított a közeg, a sok igénytelen láncdohányos link alak. A tekintélyelvűség, hogy egy ember csak azért ugráltasson mert régebb óta ott van. Sajnos a magyar sorkatonai szolgálat az maga volt a megkövesedett szocialista rendszer, abban a formájában. Sok ismerősöm aki bevonult félig alkoholistaként, dohányosként szerelt le (bátyám is ott változott meg,de nagyon durván). A magyar sorkatonai szolgálatban semmi de semmi nevelő, jellemformáló nem volt, azt kell mondjam hogy csak rontott sok ember morálján.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.20. 12:31:47

@mind2:
Legnagyobb problémám ha vásárolnom kell, hogy egyszerűen a mostani XL-es pólókat az általad említett kígyóvállú gyerekekre méretezik:)

kuki123 2010.01.20. 12:32:43

@Krikri:
torokgaborelemez.blog.hu/2010/01/19/40_miert_mennek_le_kutyaba

barikad.hu/node/45289
Hát ez van :D nincsenek bent 20 éve a parlamentben, és megpróbálnak más nyelven beszélni

Hajrá Jobbik

kuki123 2010.01.20. 12:38:00

@Seduxen: b+ ezt a kurva országot

vajon mikor törlik el a parkolási díjat mint szlovákiában ahol alkotmány ellenes (mert nem nyújt érdemi ellenszolgáltatást pl őrzést)

Valandil 2010.01.20. 12:39:50

"Nyilván lesz egy kis izmozás: a „nemzetvesztőket”, a „hazaárulókat”, a „tolvaj bandát” megpróbálják meghurcolni egy kicsit(?)."

Nem kell meghurcolni őket:családostól falhoz az összeset! (Igen a gyerekeket is: a 19-esek és 56-osok (mármint a komcsi/ávós vezetők) leszármazottai uralkodnak rajtunk. Ezek az emberek egyrészt egészen kicsi koruktól abban a tudatban lettek nevelve, hogy ezzel a piszkosfasisztamagyarcsőcselékkel nem lehet másként bánni, másrészt a tőlünk elrabolt vagyonból élnek _nagyon_ jól. Még egyről sem hallottam, hogy bocsánatot kért volna családja tettei miatt (Persze, persze: a fiúk nem felelnek az apák bűneiért. De akkor mi közöm a holokauszthoz pl.?), vagy hogy visszafizette volna a rablott vagyont.)

hoplita 2010.01.20. 12:50:21

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
Amit írsz abban sok igazság van, én sem a komcsi hadsereget sírnám vissza....bár tudomásul kell venni a sereg a világon mindenhol, ideológiától, társadalmi berendezkedéstől függetlenül az, ami. Sereg...és nem angolkisasszonyok gyülekezete.:D
Ugyanakkor alakulata is válogatta egyrészt, másrészt pedig én úgy mentem be másfél évre, hogy ha már ott vagyok, akkor meg is tanulok mindent, amit csak meglehet.
Az 536 nap fele csak unalmas faszverés volt, de a másik fele alapjában véve hasznosnak is bizonyult.
Nem lettem láncdohányos.....már akkor bagóztam, amikor bementem.:D
Nem lettem iszákosabb.....amit meg lehetett, már megittam előtte is.:D
De tanultam harcászatot, harcszolgálatot, készségszinten kezelni fegyvereket, eligazodni terepen, összeütni egy tűzvázlatot....szóval csupa hasznos dolgot.:)
Mellette pedig szereztem egy csomó életreszóló barátságot...vagyis a szaldó inkább pozitív.

Az EREDETI 2010.01.20. 13:53:43

"Reális, finanszírozható és kivitelezhető ígéreteket akarunk megfogalmazni"
Nem csak igéreteket kéne fogalmazgatni B+

eszkep 2010.01.20. 14:19:04

„Gazdasági kérdésekben kisebb a mozgástér, mint amit a mai ellenzék el akar hitetni a választókkal.”
Gyurcsány szájából ennek így kellett volna elhangoznia: „Gazdasági kérdésekben kisebb a mozgástér, mint amit a mai ellenzék el tud képzelni, köszönhetően nekem, amiért elkúrtam amit el lehetet, és a valós adatokat is a legpofátlanabb módon meghamisítottuk, eltitkoltuk.”

„Helyette trükkök jönnének: kiderül, hogy ezért vagy azért ez mégsem lehetséges.”
Hihetetlen pofátlanság, hogy Gyurcsány egyáltalán a szájára meri venni az ta szót, hogy „trükkök”, ráadásul még vádaskodik is vele!

„És mert éppen a legfontosabb kérdésekben nem lehet azt adni, amit ma ígérnek, nem lesz folytatható a „kenyeret és cirkuszt” politikája.”
Helyesen így fogalmazhatott volna Gyurcsány: „És mert éppen a legfontosabb kérdésekben nem lehet azt adni, amit ma ígérnek, nem lesz folytatható a „kenyeret és cirkuszt” politikája, ahogy azt az MSZP-SZDSZ kormányok – javarészt az én miniszterelnökségem alatt - művelték 6 évig, romba döntve az országot.”

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.20. 14:22:39

@Johnny336:

Borsodot odaadnám a 100 ezer ferdeszeműnek ....

arlequin 2010.01.20. 14:33:27

@zero: kínaicigány. az kemény lesz ember.

eszkep 2010.01.20. 14:38:19

@Krikri: Ez az ötlet (adóságplafon), egy interkontinentális baromség, ne is haragúdj, de teljesen komolytalan...
Gondolj bele: ne adj' Isten, mégegyszer hatalomra jut az MSZP valamikor. Szokásukhoz híven 4 év alatt ismét tönkreteszik az országot, hitelfelvételben kimerítik az adóságplafonban rögzített keretet, a gazdaság teljesaítőképessége egy nagy nulla (mint most...). A törvény gondolom 2/3-os lenne, az őket leváltó kormány 60%-os eredményt ér el. MÉGIS MI A HALÁL FASZÁT FOGNAK CSINÁLNI SZERINTED????????????

Bourne 2010.01.20. 15:10:43

lófaszt a seggébe fernc bloggernek!

Marcellusca 2010.01.20. 15:23:19

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Vazze, ne a kínai piacon vegyél pólót! :)
Vagy min két X-szel nagyobbat. :D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.20. 16:01:38

@zero:
Szóval sárga lángba borítanád szülőföldemet???? (a la Török Zsóóóóti)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.20. 16:04:34

@Marcellusca:
Plázába járok bassza meg:) De nem tehetek hogy az a divat, hogy egy fiú legyen minél emo-sabb testalkatú, tudod bevasalt séró 54cm mellbőség, 14 cm felkar vállszélesség 32,5 cm. jól néznek ki a pólók, csak mellkason meg hátamon nem igazán áll jól:)

tudi 2010.01.20. 16:24:01

"Számolni sem lehet, hány büntetőügy zajlik jelenleg is, nem kell megvárni a Fidesz-kormányt. Ezekről miért nem írsz? Zuschlag, Veres, Szilvásy, Hunvald, Benedek smafu? A "cirkusz" már most is zajlik, nem elég látványos? Mert mi már most is jól szórakozunk, ennél csak jobb jöhet!"
Naná föleg egykis lámpavas partival megspékelve, a Kossuth-téren egy nagy népünnepély keretében. De vissza a valóságba, Feri bazzeg te ezekról mit tudtál? Mert ha semmit akkor te nem voltál alkalmas miniszterelnöknek. Ha tudtál akkor bűnrészes, hisz miért nem tettél ellene valamit. Ha te is benne voltál, akkor bűnös vagy, és akkor neked is köztük a helyed. Bár csak látnám, ahogy bilincsben vezetnek el.

Beer Ninja 2010.01.20. 17:13:52

Feri még szabadlábon van? Én úgy módosítanék törvényt (alkotmányt?), hogy gazdasági bűncselekmények ne tudjanak elévülni...

Doña ¡Cara(mba)! 2010.01.20. 18:05:15

@dr. dodó: Jaj, aFeri nem csak gazdasági bűncselekmény. Ő egymaga egy darab nyúlgerinc, egy darab farkasfog, egy darab hiéna-kiváró-kitartása, egy haaaaaaaaatalmas darab hataloméhség - mely csillapíthatatlan és gyógyíthatatlan, egy darab undor, egy darab öklöndözés, ha becsületes ember csak ránéz a képesfelire.
Ezt nem számítanád be az alkotmány-módosításba? Hogy valahogy kiküszöbölhessük azt, hogy ennyi fermedvény megférhessen egyetlen ember testében-lelkében?

kuki123 2010.01.20. 18:49:55

OFF

Bajnai:

"Magyarországnak széles politikai megegyezésre van szüksége, fel kell számolni azt a vasfüggönyt, amely politikai táborokra osztja fel az országot" - elevenítette fel az árokbetemetés témáját az MSZMP utódpártjának miniszterelnöke. Erről a Die Presse című lapban beszélt, ahol megemlítette azt is, hogy olyan összefogásra lenne szükség, ami "karanténba helyezi a Jobbikot".

Amikor a "szélsőségekről" kérdezték, azt válaszolta, hogy "a Jobbik és más hasonló csoportok nem a gazdasági válság termékei". Szerinte sokkal inkább az éles politikai megosztottság, "az egyre támadóbb politikai diskurzus" készítette elő a talajt "az ilyen szélsőséges mozgalmak számára".
Hozzátette, hogy a Jobbikot politikailag "nagyon veszélyesnek, fertőzőnek" tartja. Úgy látja, hogy "karanténba kéne helyezni" ezt a pártot, ez pedig a meghatározó politikai erők feladata lenne.
(MTI - FN nyomán)

igazi demokrata....

ON

picur3ka 2010.01.20. 18:58:19

@volánrulz:

Ja, a nepfront, Gordonkam, mint a haboru utan. Demokracia? Mako Jeruzsalem.

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.01.20. 19:11:22

"A harmadik Magyar Köztársaság nem sokat ér a jobboldal és vezérének szemében"

Helyesen: "A harmadik Magyar Népköztársaság." [sic!] Még a legutóbbi választások utáni eufóriádra sem emlékszel, te csökött pöcs? Az egy dolog, hogy Bangó Margitot lecserélted Gréczy Zsótira, de ennyire ne legyél már reformer, vagy gondolatban már a válságkezelői "reformok" után az államformát is (vissza)megújítanád? xD

jpmjpm 2010.01.20. 20:29:44

Egy kis üdítő Ferenc blogger után:

anti-gyurcsany.blog.hu/2010/01/19/kenyer_helyett_is_cirkusz_lesz

Remélem nem gond, hogy belinkeltem.

arlequin 2010.01.20. 20:58:28

@jpmjpm: nem gond. de nem is felüdülés...

Lake 2010.01.20. 21:31:05

Őrület, de sajnos igaz: a kommunizmus valójában csak akkor fog megszűnni, ha kihalnak a szüleink/nagyszüleink....na most erre várni eléggé macerás dolog, ezt kivánni meg egyenesen szörnyű....

kamasuka 2010.01.20. 23:36:25

Az SZDSZ úgy ment(het)i át magát 2010-2014-re, hogy:

1. nem indul
2. nem tud listát állítani
3. nem lenne képes 1%-ot elérni, még a charteresek segítségével sem
4. nem létezik, mint párt

Ennek ellenére csak Budapesten ott vannak az 1. 3. 4. helyen. :D

index.hu/belfold/2010/valasztas/a_fovarosi_mdf_egyuttmukodne_az_szdsz-szel/

Rorgosh 2010.01.21. 20:51:55

Hát megkezdődött... És ami rosszabb, sokan hinni fognak neki...

süti beállítások módosítása