Skip to content


       Szűrés lista

Ildi néni elaludt

Pihenésképpen egy Képviselőfunkyra kívánkozó vasárnapi móka.

A közel 38.000 lakosú Baja Bács-Kiskun megye második legnagyobb városa.Polgármestere 2006 óta a FIDESZ-KDNP jelöltje, dr. Révfy Zoltán.

A 2001-es népszámláláskor a város 95%-a magyar, 3%-a német, 1%-a horvát, további 1% pedig egyéb nemzetiségűnek (főleg cigány és szerb, de volt néhány szlovák, ukrán, görög, lengyel, arab is) vallotta magát.

Ennek fényében több mint meglepő Mesterházy Attila hirdetése a helyi, magát függetlennek valló, de egyes vélemények szerint Széll Péter korábbi MSZP-s polgármestert szolgáló szoci kötődésű lapban, a Bajai Tükörben.

 

A helyi Fidesz reagálása:


"(...)

Sok bajai polgár fordult hozzánk, mert nem tudják eldönteni: az MSZP hülyét akar csinálni belőlük, vagy pedig annyira lenézi őket, hogy ellenőrzés nélkül egy súlyosan nyomdahibás szóróanyagot kézbesít nekik? Megértjük, hogy az MSZP magyarul már nem mer magyarázkodni az elmúlt 8 évi ténykedése kapcsán, hiszen senki nem hiszi már egy szavukat sem, de ez mégis túlzás! A Baján és környékén élők kikérik maguknak ezt a felháborító stílust!


Zsigó Róbert (Fidesz),
Baja és környéke országgyűlési képviselője" -MTI

 

A helyi MSZP reagálása: 


"Bajai Tükör című újságban Mesterházy Attila kormányfőjelölt Márfai Péter MSZP jelöltet bemutató gondolatai helyén hibás betűcsoportok jelentek meg. Már gondoskodtunk róla, hogy minden postaládába eljusson a pontos szöveg. Az olvasóktól ezúton is elnézést kérünk a hibáért, az újság kiadója elfogadta javítási igényünket.

(...)

Azt külön köszönjük Zsigó képviselőúrnak, hogy, miután előbb szerzett tudomást a sajtóhibáról mint mi, azelőtt szólt, hogy a kiadvány széleskörű terítése megkezdődött volna.

Márfai Péter
MSZP Bajai Területi Szervezetének elnöke" -MTI

 

A Vastagbőr-stáb reagálása:


Lécci, lécci fordítsa le valaki!!

 

Címkék: kampány mszp vicces

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr721734354

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mesterházy és a Lorem ipsum 2010.02.08. 15:07:23

Több email érkezett hozzám tegnap és ma is, hozva a bombahírt, hogy Mesterházy Attila bajai szórólapján latin szöveg áll, legalábbis annak tűnik (l. a fotót). Természetesen a Magyar Nemzet robbantotta a "botrányt", de hozta pl. a Vastagb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.02.07. 09:10:27

:) Barátnőm tud latinul, legfeljebb délután, ha megérkezik.

Kartal (rezervált) 2010.02.07. 09:27:00

És gondolom ezt Sir(telen) Schenkyházy írta az első szótól az utolsóig. Amikor megláttam, én komolyan azon csodálkoztam, hogy nem héberül van :P :D
Elhatárolódok...

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 09:32:07

Ilyet már én is írtam, tördeléskor vakszövegnek, karakterszámoláshoz... :D

Kartal (rezervált) 2010.02.07. 09:33:58

Az Index fórumon lefordította Contempt:
"Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi.
Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt.
Hazudtunk reggel, éjjel, meg este
Húzzatok a picsába!
Lószart mama!
Magyarország, Magyarország
Igen, igen"
Forrás: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9199065&la=97445270

crapman 2010.02.07. 09:35:42

ilyen képet egy fizetési felszólításhoz csatolnék. nincs az archivban egy kellemesebb fotó mesterünkről?

vilam282 2010.02.07. 09:37:12

1867-ig a hivatali nyelv a latin volt. Tudtommal. Tehát ez lesz a következő reform.

T.G 2010.02.07. 09:40:42

:) hu.lipsum.com/

Gondolom a grafikusok elkészítették a vizuális tervet, a szövegírók meg "elfelejtették" a valós szöveget betenni. :)

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2010.02.07. 09:42:02

Az egyik kiadványszerkesztő program ilyen random latin szövegekkel rakja tele az oldalt, hogy lássák, hogyan fog kinézni. Ezt cserélik szövegre.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 09:42:25

A fogatlan idiótáknak nem volt semmi nyilvánvaló, csak az, hogy az mszptől kapnak sört meg virslit. Csak azt nem fogták, hogy az ajánlat csak egy napra szól, a többin szopni fognak.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 09:46:09

@rhynn: jaja, indesign. De én quarkban is tudok hasonlót :D

Paradigma 2010.02.07. 09:47:55

A Tisztelt Honfitársaim meg a miniszterelnök- jelölt mé van magyarul?

tutti_mc_mondo 2010.02.07. 09:49:12

nem-nem, ez már a jövő, a klerikális reakció előszele..
azorbán eltörli a magyart és a latin lesz kötelező

molaris 2010.02.07. 09:50:51

Mivel a német nyelv, melyet Goethe emelt piedesztálra nem erősségem ( kötelező kocsma- és sexkultúrám kívül egy szót se)- szóval mással szeretnék foglalkozni.

Független orgánum! Gondolom az egyensúly kedvéért közölt egy hasonló ellen oldali kiáltványt is.
Ja! Hogy hülye vagyok? Csak gondoltam, ha már független, legalább a látszatra ad.
Persze az is lehet, hogy ebből a színvonalból emitt nem kértek. Talán ismerik a stábot. A kisváros már csak ilyen. Ott nehezebb hazudni, mert a város egyik fele rokon, a másik ismerős.

keserumandula · http://sarnyai.hu 2010.02.07. 10:07:24

Milyen gyász a Bajai Tükör honlapja. Viszont a forráskód metái között egy kis érdekesség:

[META name="Keywords" content="újság, pártfüggetlen, politika, politikus, független, függetlenség, önkormányzat, képviselő, Baja, költségvetés, polgármester, jelölt, hirdető, hirdetés" /]

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.07. 10:22:09

Ildi néni biztos izzítja már a piros ceruzát meg a ceruzafaragót is xD

reKorrekt 2010.02.07. 10:23:08

Nem mellesleg:
"Bajnai Gordon Baján van otthon
Én itt vagyok otthon! – vallja kedves városáról Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter. A bajai országos hallakomák fővédnöke újabban már a fiával villantózik, kedveli a bajai halászlét, ám idén nyáron majdnem elbizonytalanította egy paprikás sült keszeg. A bajai származású miniszterrel készítettünk interjút."
bajainepunnepely.hu/orszagos-hallakomak-versenye/bajnai-gordon-bajan-van-otthon.bajaihalaszle

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.07. 10:27:18

ez nem értelmes, csak egy random generált szöveg amit a kiadványok készítésénél használnak

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.07. 10:29:17

@Conv:

milyen jó, hogy nem olvassa el az ember a hozzászólásokat mielőtt beugat :) úgy tűnik elmondtam sokadszor a tutit :)

elnézést... pedig nem vagyok papagáj.

most pedig eszek egy kis kölest

reKorrekt 2010.02.07. 10:36:42

@Conv: Így lehetsz független és elfogulatlan, mint a bajai tükör :D

Hurkabácsi 2010.02.07. 11:16:26

A Bajnai familiát különösen szeretik Baján. A drága apuka tönkrevágta a két legtöbb embert foglalkoztató céget.

tudi 2010.02.07. 11:22:05

Hát ez ciki, az még elmenne, hogy a választások elött 2 évvel ilyet kiadnak, hisz nem baj tejeltünk a havernak, de most. Ezt bíztos csak az orvosoknak+latintanároknak címezhették, a többi társadalmi csoportnak/nemzetiségnek majd a saját nyelvén/nyelvezetén küldik majd ki a szórólapot.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.02.07. 11:59:15

@reKorrekt: És islorem ipsum-ra gyanakszom.

Meg kell hagyni korrekt dolog. Úgyis kamuszöveg, akkor miért kell, hogy jelentése is legyen?

Auris 2010.02.07. 12:14:29

Szerintem maradhat ez a szöveg.
Sokkal értelmesebbet amúgy sem tudnának írni..:)

smps 2010.02.07. 12:23:25

Biztosan a történelem szakos értelmiség felé akartak ezzel üzenni. Legalább valami kreatív dolgot vezettek be a kampányba. Remélem lesz rovásírásos változat is.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.07. 12:37:20

Következő húzása mi lesz az MSZP-nek? Turult röptetnek a Vérmezőn?

minimalista 2010.02.07. 12:39:53

"Márfai Péter MSZP jelöltet bemutató gondolatai helyén hibás betűcsoportok jelentek meg"

Azért ha egy 10-15 soros szöveg teljes egészében idegen nyelven jelenik meg, ahhoz is kell vastagbőr hogy ezt "hibás betűcsoportoknak " tituláljuk...

Szerintem véletlen egy jobbos nyomdászra bízták a munkát. :-)

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.07. 12:43:01

nem mindegy, mi van odaírva? annyi az értelme, mint annak a szóösszetételnek az alján.

magichorze 2010.02.07. 12:48:01

köztudott, hogy az átlagosan művelt szoci szavazó pihenésképpen vergiliust olvas eredetiben, ez a latin szöveg amolyan tréfa egymás között, a jobber tahók nem értik

Kartal (rezervált) 2010.02.07. 13:07:18

Ezt kellene inkább kirakniuk:
voteoshop.blog.hu/2010/02/07/szivas_36

@magichorze: nem is igaz, Cicerót olvasnak :DDD

kuki123 2010.02.07. 13:27:44

@zero: Ha ez kell hogy nyerjenek

lehet azon a pár szavazaton múlik hogy nem csukják börtönbe az egyik havert akkor simán

:D

Mourinho már nem a király 2010.02.07. 13:29:33

Ha most azt mondom hogy Mesterházy ezen a képen súlyosan kisebbséginek néz ki rásszistá vagyok?

off: index.hu/belfold/2010/02/06/papucsban_menekulo_vietnamiak/
azért ez így elég kemény. még jó hogy a 8 év alatt biztonságos országot csináltak ezek..
on

picur3ka 2010.02.07. 14:32:19

@ingenium rusticus:

a magyarul mar nem mernek magyarazkodni se semmi...

@zero: a hatalomert mindent. Nem hallottad mar a termofoldet is vedik. Koronat fognak usztatni kokardaban 15-en, meglasd.

Kulonben is, mindent lenyulnak...

Horizont 2010.02.07. 14:36:31

Teljesen mindegy mit írnak le. Aki hinni akar bennük az úgyis hisz, aki meg utálja őket úgyis utálja! (egyre jobban)
Az én fordításomban:
Tisztelt Honfitársaim!
Sikerült beetetni benneteket 2002-ben és 2006-ban is. Szeretnénk 2010-ben is ugyanezt teljesíteni. Adjatok még 4 évet mert az előző 8 kevés volt. Nem vagyunk könnyű helyzetben. Nem volt elég a Fidesz most már betesz nekünk a Jobbik is. Ha rájuk szavaztok lesz itt minden, fasizmus, bűnözés, 1 millió munkahely, dolgozhattok, nem kaptok segélyt, a nyugdíjatokat 50 ezerbe maximálják,és elveszik a 11. és 12. havit is, 95 éves korig kell dolgoznotok, a fővárost beszántják a helyét besózzák, pedig mi felvirágoztattuk,legnagyobb kincsünk a BKV volt, óvtuk, őriztük, meggyanúsítottak minket, hogy talicskáztunk, kikérjük magunknak, mi fizikai munkát nem végeztünk, sőt semmilyen munkát sem végeztünk, mégis frankón ment minden és ha nem szól közbe a világválság, már "kissvájc" lennénk. Ha nem ránk szavaztok majd Orbán megkoronáztatja magát, Vona fogja a palástját vinni, és annyi lesz itt mindenkinek.De itt vagyunk mi, csak nektek, csak most. Ránk kell hogy szavazzatok, mert mi lesz velünk, menjünk el dolgozni??
Szavazz ránk és te is megkapod a magadét! Mesterházy a mesterek mestere
:DDDD

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.07. 15:01:43

Végre valaki kultúráltan beszél :)

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.02.07. 15:39:15

tud egyáltalán magyarul ez a senkiházy kutyakölyke?

picur3ka 2010.02.07. 16:33:07

kuruc.info/r/6/54755/

Van ezek kozott nehany igazan jo.

misztikus alfahím 2010.02.07. 17:04:01

Emberek! Ez "Lorem ipsum szöveg" . Rossz cuccot küldtek el nyomdába. Ennyi. Kiadványszerkesztő / grafikus megkapja a feladatot, de még nincs végleges szöveg. Ekkor egy ilyen valódi szövegnek látszó halandzsa szöveget tesz be, amit meg lehet formázni, és meg lehet mutatni a megrendelőnek, hogy ilyen lesz a kész cucc. (pl firefoxhoz is van egy ilyen kiegészítő: Dummy lipsum generator) íme:

Praesent hendrerit mauris eget est dapibus imperdiet. Pellentesque ligula orci, lacinia non mattis quis, sagittis et odio. Nulla placerat placerat lectus, at viverra turpis condimentum ac. Donec ornare lectus vel tortor dictum lacinia eleifend dolor mollis. Aliquam sed cursus quam! Pellentesque nisl dolor, ultricies eu vehicula eget, ultrices vel nunc. Morbi iaculis dignissim est, et imperdiet dui imperdiet eu. Suspendisse potenti. Aliquam at odio sem? Curabitur eget nunc mauris, vitae interdum mi. Vivamus risus nulla, auctor non blandit nec, ultricies ut felis. Nulla semper vulputate sapien, eget feugiat lacus dapibus vitae! Cras molestie nulla nec tortor imperdiet convallis id varius lacus.

Az a lényege, hogy véletlenszerűen generál valódinak tűnő szöveget. A kiadványszerkesztő elbaszta, rossz anyagot adott le nyomdába. Vagy csak szimplán Jobbikos. :D

kisPista (törölt) 2010.02.07. 17:28:31

@misztikus alfahím:
És ha a gépmester "véletlenül" felcserélte volna
a bíbor és a sárga nyomólemezeket, akkor most
a maszopos logó is naracccsárga lehetne...
(meg alkeszvörösbeborult feje a zAttisnak :))

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.07. 17:41:17

@laspalmas:

"a ceruzafaragót is"

ez egy érdeskes nyelvjárás, mert itt nálunk, vidéken ceruzahegyezőnek hívjuk :DDD

molaris 2010.02.07. 17:43:06

@kisPista:
Azért a próbanyomatot meg szokták nézni. Lehet, hogy németül nem tudott a gépmester, de mire hozta a színt, egy párszor korrigált.:D

molaris 2010.02.07. 17:44:35

Most nézem, hogy németezek itt, pedig a szöveg latin. Így lehet érthetően szólni a kisebbséghez.:D:D

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 18:07:53

@kisPista: Szerintem az mszp gázrózsájában, szemre ugyanannyi a magenta, mint a yellow, szal pont az nem nagyon változna a képen, ha felcserélnék :)

Horizont 2010.02.07. 18:09:22

@.Pierre Bezuhov.:
Pierre te kis kötözködő, nem mindegy, hogy hegyező vagy faragó? :DDD
(nálunk ezen a vidéken faragó amúgy )
A lényeg mélyebben leledzik......

kisPista (törölt) 2010.02.07. 18:14:15

@molaris:
Próbanyomat:)))
2006 tavaszán én is nyomtattam maszopos
plakátot. Nem tetszett, de hát a munka, az munka.
Mivel a gép fekete/narancs -n állt, azzal a
két színnel csináltam meg a próba ívet.
A művezető csak mosolygott, és mondta,
hogy neki tulajdonképpen teszik, de ha így merem
kinyomni, akkor délután a szőnyeg szélére,
másnap meg az utcára kerülök...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.07. 18:30:32

@Horizont: lehet, bár én nem látom ebben mi a vastagbőr. azon kívül, h benne van a maszop szó... jah, már látom, laspalmas a publikáló., így már vili :D

kisPista (törölt) 2010.02.07. 18:40:37

@órarugógerincű felpattanó:
Na igen:) A komment küldése után én
is lebontottam a képet cymk-ra és tényleg
majdnem egyenlő arányban van a két szín.
De azért tegyük hozzá, hogyha
rendesen színre lett volna bontva a kép, akkor
az a gázrózsa is sokkal mélyebb vörösben "tündökölne".
Pl.: mint Bezu bögréjén.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 18:50:42

@kisPista: Ki tudja, min ment át ez a kép mire ezt a digitális formát elnyerte :) Alapvetően mondtam az mszp-s logot :)

Horizont 2010.02.07. 18:53:21

@.Pierre Bezuhov.:
A faragó - hegyező kérdésben valóban semmi vastagbőrös nincs, de a posztban akad azért! Mondjuk ha nyerni szeretnék akkor csak minőségi munkát engedek ki a kezemből, ja és nem árt előtte jól dolgozni se!!

zsoltix 2010.02.07. 19:05:00

Mit nem lehet ebbõl érteni? Tisztelt Honfitársam! Mi vagyunk a legfaszább csávók. Meseházi Attila, miniszterelnök-jelölt

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.07. 19:14:08

@Horizont:

valamelyik fasz jobbikos vagy Viktor-fan hozta a szokásos jobber humort a nyomdában. nagy cucc! ez olyan meglepő? :)

Shaddam 2010.02.07. 19:17:06

Nézitek a Naplót?Poszt esélyes riport megy éppen...

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 19:23:35

@.Pierre Bezuhov.: Azért olvastad, hogy ez nem szórólap, hanem újságban jelent meg. Szóval az az igazság kis cuclikám, hogy ezt így küldte el az mszp-s kreatív az újságnak, azok meg (jogosan) szarnak rá, hogy ki mit tesz a hirdetésbe, leadják azt, amit kaptak.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.07. 19:37:28

@órarugógerincű felpattanó:
hát, ha én egy korrekt vállalkozó vagyok, aki pénzért szolgáltatást nyújt x-nek, akkor valószínűleg szólok neki, hogy a rosszul menett psd fájlt küldte át véletlenül. de, ha a szerkesztő tibike éppenséggel szombatonként hobbivonulgat a többi varjúval, vagy a helyi polgári gabonakörben játszik, akkor több mint valószínű, hogy szimpla szokásos aljas rosszindulatból hagyta úgy.
Ha meg véletlenül maradt benne, akkor az megint az újság sara - igénytelenek, nem ellenőrzik a munkájukat. Azzal meg, hogy az agyhalottak ebből is károgást csinálnak - mint mondottam - nem meglepő. Sőt, már nem is annyira mulatságos. Inkább szánalmas.

kisPista (törölt) 2010.02.07. 19:44:24

@órarugógerincű felpattanó:
Egyetértek. Lajosmizsei nyomda, ahol ezt az újságot
készítik, nem épp egy kis cég. A gyártás előkészítőtől a
kiadványszerkesztőn, művezetőn, gépmesteren át annyi
kézen megy keresztül a munka, hogy kvázi ilyen blőd dolog
nem fordul elő.
@.Pierre Bezuhov.:
Bár lehet, hogy ez neked meglepő, de akármekkora
fasz jobbikos/viktor fan az a nyomdász, egy ilyen poénért
nem fog a fizetésével/állásával játszadozni.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 19:45:34

@.Pierre Bezuhov.: El vagy te tévedve. Soha nem nyúlunk bele a hirdetések tartalmába. Egyébként ilyen anyagokat többnyire pdf-ben vagy tiff-ben küldik. Csak olyankor nyúlunk hozzá, amikor fekete + kisérőszín anyagot leadnak úgy, hogy a hobbihozzáértőből lett grafikus négyszínre bontott feketéval adja át. De akkor sem a tartalomhoz nyúlunk, hanem csak annyit javítunk, hogy úgy jelenjen meg, ahogy küldik. Bár azért ekkora hülyeségre talán lett volna telefonálgatás. De ha így megjelenik, akkor sem az újság sara, hanem aki beküldte, főleg, ha ez egész oldalas, mert akkor tényleg benne van, hogy a kutya nem néz rá. Ha olyan oldalon van, amit olvas korrektor és/vagy szerkesztő, akkor van esélye kiderülni.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 19:46:55

@órarugógerincű felpattanó: Mármint, hogy úgy jelenjen meg, ahogy szerették volna, nem ahogy küldik.

martonx 2010.02.07. 19:55:00

Szerintem értelmes ember már rég nem olvas komcsi kampány kiadványokat. Csodálom, hogy bárkinek egyáltalán szemet szúrt, hogy csak üres szöveg van a hirdetésben.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.07. 19:55:38

@kisPista: @órarugógerincű felpattanó:

erre mondtam a második opciót. igénytelen munka, igénytelen szolgáltatás.
egyértelmű, hogy hibás fájlt kaptak. márpedig ha egy cég professzionális, akkor az az ügyfél érdeket nézik és szólnak. nem tették, ezzel nagyon durva hátrányt okoztak a megrendelőnek.
a helyükben én pl így soha a büdös életben nem rendelnék tőlük többet. ennyi, nem több.

Osthanes 2010.02.07. 19:59:19

Kedves kommentelők, a szöveg nem latin. Hasonlít hozzá, de nem az. Azt hiszem, szakszóval "szövegkitöltőnek" nevezik, amúgy meg halandzsa. Ld. "lorem ipsum"

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 20:02:00

@.Pierre Bezuhov.: Nem igénytelen a szolgáltatás, hanem így működik. Aki igénytelen szolgáltatást végzett, az vagy a kreatív, aki csinálta, vagy az aki a készítésnél továbbengedte. Na onnan nem kell rendelni többet.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.07. 20:07:16

@órarugógerincű felpattanó:
nem tudom minek erőlködsz a kérdésben. azok a szerkesztők, akik nem olvassák át, hogy mit adnak ki a kezük közül, igénytelenek. pont.
persze az, hogy a maszop-tól már rosszul jött ki az anyag szintén zenész, de ott amúgy is csak balfaszok "dolgoznak" általában. tőlük felesleges lenne elvárni bármiféle profizmust.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 20:07:25

@órarugógerincű felpattanó: Csak hát ugye ne feledjük el, hogy a szociknál hatványozottan ismeretség alapján vannak ezek a melók leosztva, szal nem csoda, ha hibádzik belőle a profizmus.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.07. 20:08:25

@.Pierre Bezuhov.: mert ezt nem ők adják ki a kezük közül. Ennyi.

esef 2010.02.07. 20:19:00

@vilam282:
Volt 40 évnyi próbálkozás az orosszal, az nem jött be. Most majd megpróbálják az ivritet, de az sem fog bejönni, mert annyi lesz a rézbőrű újmagyar, hogy a lovári lesz a hivatalos államnyelv...

picur3ka 2010.02.07. 20:36:40

@dr. Grünwald Ottó:
A lovas durva nekem, de a masik jo.

@martonx:
Milyen igazsagod van!

@.Pierre Bezuhov.:
A farago a bicska/kes, kedves Pierre. Innen a szovaltozat. Azon osi idokbol, mikor nem volt meg hegyezo es a nem europeer irastudok azzal eleztek a cerkajukat.

zsoltix 2010.02.07. 20:59:49

@esef: Pont ma hallottam, hogy a lovári nem lovári, hanem lohári, csak egy 19. századi nyomdahiba, egy elütés miatt lett v a h betũbõl. Úgyhogy vigyázzunk a nyomdahibákkal, mert a végén a lohári mellett a kamulatin is hivatalos nyelv lesz:)

picur3ka 2010.02.07. 21:22:51

@vero:

A szegfu valojaban eleg rassiszta szimbolum, merlegelve, hogy a test/hus szobol - carne/ carnation - szarmazik a nev, bort/szint jelol meg tobb nyelven, inkabb tegyuk egy SS sapkara.

Thulsa Doom (törölt) 2010.02.07. 22:20:34

Ebből a sztoriból egy a lényeg!

Az MSZP reagálása: "Azt külön köszönjük Zsigó képviselőúrnak, hogy, miután előbb szerzett tudomást a sajtóhibáról mint mi, azelőtt szólt, hogy a kiadvány széleskörű terítése megkezdődött volna."

Na szóval, ez a fideszes Zsigó egy idióta faß! Há mé' kellet előtte szólni??? Hát ez Nooormális?
Ennyire hülye nem lehet valaki!

martonx 2010.02.07. 22:22:34

Ezt láttátok? www.youtube.com/watch?v=E0Py0AEUyFA

A legjobbak a kommentek :-)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.07. 22:37:43

@martonx: maszopos marhaságok, bunkó jobber kommentek.
mi ebben most a meglepő???

picur3ka 2010.02.07. 22:54:11

@martonx:

istenem, akkor szolalna meg csak, ha van mondandoja. Bezu is csak kapkod levegoert.

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.02.07. 23:50:19

@.Pierre Bezuhov.: látom mandinerblogon is aktív tetszik lenni, idézem: "olyan, hogy csahos kutya díj nem lesz osztva?ez azoknak járna, akik egyből ugranak mindenkire aki bántsa a gazdit"
ahhoz képest, hogy most tették ki indexre, elég gyorsan reagáltál, vagy mondhatni "csaholtál" ;)

Thulsa Doom (törölt) 2010.02.08. 00:15:41

@martonx:
úúúúúúúúú, bakker! Ezt a szánalomhegyet! Ez a baromarcú teljesen kompatibilis Nyakóval! A szockóknál már csak ilyen szarcsimbókok maradtak? Hová lettek az olyan nagyformátumú, széleslátókörű politikusok, mint Hiller Pifti vagy Lendvai nyanya? höhöhö...

Valandil 2010.02.08. 08:27:30

Ceterum censeo mszp esse delendam.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.08. 08:35:20

@dr. Grünwald Ottó:

nyugi van kiskuruc, én nem a főoldalról járok a VB-re.
amúgy meg mennyé haza, és zsidózgassál, Te, hülyegyerek! :)

hoplita 2010.02.08. 09:05:00

@.Pierre Bezuhov.:
Mi van Bezu, berágtál?
Szar lehet egyedül baszni.:)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.08. 09:10:37

@hoplita:

né'csak! itt egy link neked:
images.google.hu/images?hl=de&um=1&sa=1&q=puska&btnG=Suche&aq=f&oq=&start=0

ha kell, majd keresek puskás bácsit is. addig is játszadozz ezekkel :)

hoplita 2010.02.08. 09:15:35

@.Pierre Bezuhov.:
Juj, de kedves vagy, igazán nem kellett volna fárasztanod magad.Viszont sajnálattal állapítom meg, hogy az általam kedvelt feketeporos vasak nincsenek köztük.
Keress még nekem, lécci....hálából megígérem, hogy nem lövök rád.:)

krtek 2010.02.08. 11:17:32

Szerintem tökmind1 mi van nyomtatva arra a papírra. Nekem is bedobtak ilyen paraszthülyítő lapokat. A kukám a levelesláda alatt van. Biztosan van rengeteg idióta, aki azt hiszi az aktuál haszonleső pártfaszkap Őt akarja megszólítani, pedig a lényeg: szavazz rám, aztán dögölj meg.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.02.08. 12:53:00

Atz iylen Lorem Ipsumoknak nincs értelme, ügyes halandzsa latin szóelemekből.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.02.08. 12:54:49

azelőtt szólt, hogy a kiadvány széleskörű terítése megkezdődött volna."

de nem a nyomtatása, barmok elszórják a pénzünket

kamasuka 2010.02.08. 13:08:13

Kb így jártak:

bonfire.blog.hu/2009/12/03/szoveg_egyeni_alakzatba_illesztese

Biztos a tutorial náluk se volt befejezve, kimaradt a "valós szöveg beszúrása" rész. :D

iMan 2010.02.08. 13:38:40

Sztem az lehetett,hogy valakinek qvára nem volt kedve legépelni a hülyeségeket. Ilyet én is tudok,csak össze vissza kell nyomogatni a gombokat: Ahboi zg zgfbg ogu qertv sipou ouifhgb dskoaeop uhrosh iojef uihds iuf o iou fhiu fzuh vdsfu wfu sg vsizf vgszutf fzgff.....

Corry 2010.02.08. 21:10:22

@burqus:
Pedig én aszittem, hogy az öszödi beszéd van ott latinra fordítva ROTFL :-)

A quaturi nem azt jelenti, hogy elqrtuk?

f.sz.cs.p. 2010.02.08. 21:38:27

"Ugyan meddig élsz vissza, Mesterházy, még a türelmünkkel? Meddig űz még eszeveszett dühöd gúnyt belőlünk? Mely határig hányja-veti magát zabolátlan vakmerőséged? Hát sem a Palatium éjjeli őrzése, sem a nép rettegése, sem a legderekabbak összesereglése, sem a senatus üléshelyének megerősítése, sem a senatorok arca-tekintete, semmi sincs rád hatással? Terveid lelepleződtek, nem veszed észre? Bilincsekbe verve valamennyiünk tudatában összeesküvésed, nem látod? Hogy a mára virradó meg az előző éjjel mit műveltél, hol voltál, össze kiket hívtál, velük mifélékről tanácskoztál, melyikünk nem tudja, mit gondolsz?
Óh idők, óh erkölcsök! A szenátus mindezt tudja, a konzul is látja, ez itt mégis tovább él. Él?? Sőt, még a szenátusba is eljön, részt vesz az üléseken, és szemeivel egyenként választ ki, jelöl meg minket legyilkolásra". ...CICERO egy az egyben!!!...milyen igaz még ma is ugye bajaiak és magyarok???

Új hozzászólás beküldése

f.sz.cs.p. 2010.02.08. 21:43:23

Bár CICERO az ókor legnagyobb szónoka volt, mindig a rossz oldalon állt. Mesterházy talán ezért választotta CICERO idézetét, igaz kicsit gagyin. ...de ő is a rossz oldalon áll. Talán ez a magyarázat erre a bajai kamu CICERO idézet halmazra. ...vagy a másik lehetséges ok, CESARnak érzi magát! szerintem ez a tutkó!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.09. 05:51:15

Wazze ilyen fejre alapból börtön jár...

Egyébként a Fidesz is hülye, hogy ilyeneken rugózik. Simán csak hagynák, hogy lejárassa magát a csillagos/szegfűs brigád, akkor is menne a választásnyerés.

Pikk 2010.02.09. 14:11:53

Lehet, hogy nem figyeltem, de ki vállalta a röplap kiadója szerepét ?
Egykor létezett olyan, hogy mielőtt bármit sokszorosítottak volna, legalább egy írástudó egyszer elolvasta.
Itt vagy nem volt ilyen, vagy valami egészen más történt.

süti beállítások módosítása