Skip to content


       Szűrés lista

Szolgálati közlemény - Szűrés a békéért

10 hónappal ezelőtt vezettük be a nagy vitát kiváltó Moderálási elveket, mert csöppet elszaladtak a pacik, és követhetetlen lett a kommentáradat. Ezt természetesen nagyrészt Libertének köszönhettük, aki akkortájt szokott ide, és azóta felállította az abszolút rekordot: kb. 23 nickje van kitiltva. A sorok ezután rendeződtek, majd átalakultak. Néhány régi kommentelőnk (more, mind2, Eltiron) eltűnt, de jöttek szép számmal újak. A nagyobb tömeg törvényszerűen nagyobb feszültségek forrása is: "A" nem szereti "B"-t, "B" falra mászik "C"-től, "C" csak nevet mindkettőn, "D" viszont sikítófrászt kap mindegyiktől.

Tudvalevő, hogy a kommentek adják a blog sava-borsát. Egy ügyesen elhelyezett kétsorosnak nincs párja, attól függetlenül, hogy épp százmilliós lenyúlásról vagy VV Anikóról szól a poszt. Örülünk minden okos véleménynek, lelki húrnak, frappáns poénnak az írásaink alatt, és még jobban örülünk a blogot belengő jó hangulatnak ;-)

Mivel az említett szimpátia-kérdések miatt mostanában ezt a vidámságot nem éreztük töretlennek, új funkciót vezetünk be ennek a postnak a megjelenésével egyidőben.

Az ötlet Brunoé, aki a Szakítóson csinált ilyet, Conv pedig megbarkácsolta, hogy nálunk is működjön. Köszönjük neki!

Mostantól mindenki megválogathatja, kinek a hozzászólását szeretné olvasni, és kiét nem. A "Válasz" gomb mintájára van egy "Szűrés" feliratú is, arra kattintva eltűnnek a látóterünkből az illető hozzászólásai. Ha később úgy döntünk, hogy mégis kíváncsiak vagyunk rá, akkor a blog bal felső sarkában ("Szűrés lista") tudjuk visszaállítani.

Bízunk benne, hogy most már csend és béke lesz, használjátok kedvetekre.

Kérdést megelőzendő: Igen, ha valaki zerora és rám nem kíváncsi, minket is kiszűrhet egész nyugodtan. Viszont mindenkinek figyelmébe ajánlom, hogy MI NEM szűrünk senkit, tehát a mocskolódást ezután is kéretik mellőzni.

Reméljük, segítettünk.

Címkék: blog

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr281928234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 14:44:40

@Tigeri:
Ne nyafizz, öt percekre ugrok csak be néha, most is megyek tovább. Lejárt a mosógép és különben is várnak a repülőim.

Horizont 2010.04.18. 14:47:11

@El Topo (Sgt. Elias): Nem rád gondoltam, de ne bízd el magad van még mit javulnod. Trágárság téged minősít, és egyáltalán minden leírt mondatod téged minősít. Ne légy trágár, ne légy közönséges, ne provokálj, és hosszú életű leszel - legalább is itt a blogon. Jó tanács, amit meg is szűrhetsz:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.18. 14:48:59

Ennek a csávónak nem rossz ennyi hülye és primitív ember között?

Donna (Cara)mba 2010.04.18. 14:54:53

@laspalmas: Köszi:) Örülök, olyan szép! Most jöttem meg a "kutyasétából" kutyafáradtan, de ezért picit benézek ide:) És lám, mi fogad: két vers is:)
Most néhány percig szép az élet:)

Nem ismertem a szerzőt, megkerestem, Jean. C . Ibert, a vers címe Mert...Viszont a küldött vers által ráleltem egy jó kis honlapra, verses, oda is tettem a könyvjelzőim közé!

Szal kértem és máris teljesült duplán a kívánságom!
Ha mindig így lenne a való életben is:) még télen is ligetekben andalognék:-)

arlequin 2010.04.18. 15:00:25

topo: "Mint mondottam a szűrés gomb a buták védőhálója."

az ítélkezés pedig a keményszívűeké.
amellett, hogy ez a szűrés egy oltári baromság és olyan kisdedcsitító hangulattal bír. "cssssss"
már csecsemőként utáltam.
szóval hej, gyerekek... elhiszem én hogy a valóság keménynek tűnik, de ez csak a gondolatainkba vetett hit miatt van.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 15:07:18

@Horizont:
Pedig vannak dolgok, amiktől nem tudok eltekinteni. Vannak szituációk, amikor csak kimondottan trágár kifejezések használatával tudom megfelelő hűséggel kifejezni azt, amit gondolok. Sosem kötőszóként, vagy szókincsem szegénységének ellensúlyozására használok alpári szavakat. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tenném szívesen. Vannak akik trágár szavakat használnak, és vannak, akik trágár szavak használata nélkül fejtik ki trágár gondolataikat.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 15:12:30

@arlequin:

Bizonyára nem véletlenül kemény, ami kemény.
Ha jól tévedek Máté írta a következőket: Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!

Elnézést, ha nem szó szerint...

Horizont 2010.04.18. 15:16:15

@El Topo (Sgt. Elias):
Na ezt megcsűrted, csavartad.Nekem nem tetszik, hogy szűrőt kelljen használni, mivel a való világban se használhatok. Pedig néha megszűrném a férjecskémet is így 35 év után:)))
Nálad nem is a trágársággal van baj, hanem úgy tudsz írni bármiről, hogy néha kinyílik a bicska egyesek zsebében. Enyémben már nem, ennyi idősen már másképp látok, hallok. Lehet, hogy ott van a lényeg, hogy nem az a baj amit mondasz, hanem ahogy mondod?? Persze az se jó, hogy van aki meg az ellenvéleményt nem képes elfogadni.Nagymamám mindig azt mondta, úgy szép az élet ha zajlik! Na de ennyire??

arlequin 2010.04.18. 15:18:13

@El Topo (Sgt. Elias):
máté?
arra az idegen hatalmakat kiszolgáló apehos gazemberre gondolsz, aki saját népét sarcolta a nemzetközi birodalom örve alatt? és eredeti neve asszem lévi volt? arra? jó kis csapat kérem.
;-D
de attól még gondolaton rúglak ha kell. keményen.
na szép napot. pihi van.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.18. 15:19:27

A trágárságot egye a fene.De a kukacoskodás...

Donna (Cara)mba 2010.04.18. 15:19:43

@El Topo (Sgt. Elias): Most már, hogy kiszűrhetnek, nyugodtabban eleresztem magam, nálam ez a "klasszikus" offolás esete:-)

Folytatom Petrit Illetve előbbről kezdem a verset):

Hiszen ûzött voltam és zavaros,
mint a fölkavart iszap akkoriban, és
csak ezekben az "Eszpresszókban", "Büfékben"
érezhettem némi álfölényt
a nélkülözés és hajléktalanság valódi nyomorultjai között.
Sokáig vonszolt egy hosszú utcán, hozzám bújt.
Ez kínos volt, de szerves része a törlesztésnek.
Átöleltem,
egy pincében kötöttünk ki, nagyon sok lépcsőt
mehettünk lefelé valami nem tudni honnan
derengésfélében.
Az ágy. Befilcesedett vatelindarabokból összekotort alom.
Nem vetkőzött, csak megoldotta, lejjebb tolta magárol a nadrágját.
"Így szoktam meg, ha bokor alatt dugok"
- mondta közvetlenül. Nem volt ellenemre,
magam is csak a legszükségesebb mértékben,
meg a zakómat dobtam le - inkább legyen koszos, mint gyûrött.
"Csókolj meg." Hát igen, ez elkerülhetetlen.
Avas szájszaga volt, ajka pikkelyes, nyelve,
szájpadlása száraz, mintha egy üres szardíniásdobozban
kotorászna a nyelvem - mindjárt fölvérzi az éles perem.
Rettegtem, hogy menten a szájába hányok,
ettől viszont röhöghetnékem támadt,
ömlöttek durva bőrére a könnyeim, amíg
ura lettem a perisztaltikának. A lába köze
szûk, száraz. Alig tágul, alig se nedvesedik.
"Várjál" - mondta, és belevájt ujjaival
egy megkezdett margarinba, magába maszírozta,
aztán még egy adagot.
"ENNI is fog még ebből?"
"Meg tudom mosni valahol magam?" - kérdeztem később.
Egy csőcsonkra mutatott. A víz kilövellt, merő
lucsok lett a nadrágom, mintha behugyoztam volna.
"Ez is hozzátartozik" - mormoltam. Egy ötvenesem
volt még. A fejét rázta: "Mondtam, hogy egy
huszas, és ez nem az ára. Én akartam, a huszas
meg egyszerûen kell." "Akkor adj vissza" - mondtam -,
"értsd meg, nincs huszasom." "Hülye vagy"
- mondta - "ha vissza tudnék adni ötvenből,
nem kéne a huszasod" - mondta logikusan.
És a következő pillanatban elaludt nyitott szájjal.
Vállat vontam. ("ha ilyen büszke vagy"),
zsebre gyûrtem az ötvenest, megtaláltam a zakóm,
és botorkáltam fel a lépcsőn.
Hogy elérjek a napsütötte sávig,
hol drapp ruhám, fehér ingem világít,
csorba lépcsőkön föl a tisztaságig,
oda, hol szél zúg, fehér tajték sistereg,
komoran feloldoz, közömbösen fenyeget,
émelygés lépcsei, fogyni nem akaró mínusz-emeletek,
nyári hajnal, kilencszázhatvanegy.

[*]Hülyeség. Aquamarin szemed neked van.
A nőnek? Mit tudom én.
Mint gálicos kádban a víz?
Csak akarok valamit ajándékozni annak a szerencsétlen párának,
mondjuk a szemed színet, meg egy ritka szót,
hogy ne legyen olyan undorítóan elesett,
magam pedig legyek valamivel megérthetőbb.

Hízelgek magamnak azzal, hogy értem a verset. És talán egyszer, nagyon homályosan, rájövök arra mi lakozik egy férfilélekben. Hogyan függ össze a szennybe merülés, az adni vágyás, ami nemes és mit jelenthet egy nem éppen tiszta helyzetben, a tisztaság utáni vágy, a szánalom, az undor, aztán a majdnem érinthetetlen (mert már nincs, vagy nem is volt, mert másra figyelt, nem rá): az "aquamarin" tisztaság.

Egy Orbán Ottó verset olvastam egyszer egy képtelen helyen, a HVG-ben (régen olvastam a HVG-t). Nem jut eszembe a vers, akkor kitépetem azt az odalt a HVG-ből, sokáig megvolt, csak közben költöztünk, így nem lesz könnyű megtalálni. Nem igazán olvasom a verseit, de ez a halál-közeli verse már szinte csak egy dallam volt, egy Requiem.

Ha megatalálom, becopizom. Hátha másnak is tetszik.

Donna (Cara)mba 2010.04.18. 15:20:55

@tesz-vesz: Tulajdonképpen hivatalos nevük: armális nemesek.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 15:29:18

@Horizont:

Ha úgy írok, hogy kinyíljon a bicska, akkor az vagy azért van, mert ez volt a célom, vagy azért, mert már fölbosszantott valami sületlenség.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 15:31:48

@arlequin:

Arra bizony. Arra, aki idegen hatlmat szolgált, meg APEH-es is volt, aztán egyszercsak eldobta a cuccot, mert látott valami fontosabbat. Az meg hogy hogy hívták... hogy jön ide?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 15:33:06

@Donna (Cara)mba:

Igen, igen, ez mind benne van a versben, de nem véletlenül azt a részét tettem be, amit.:D

Donna (Cara)mba 2010.04.18. 15:43:41

@El Topo (Sgt. Elias): Étem én, hogy miért azt a rész tetted be. Kifejezi a tisztaság, igazság iránti hódolatodat. Ezen ideák előtt bizony én is kitárt szívvel és ésszel állok. Persze más gondolunk szépnek, igaznak, tisztának, ez lehetséges. De attól még érthetlek. És lehet egyszer te is megértesz engem, aki mellesleg hozzád képest nagyon-nagyon túloldalon vagyok.
Amit én tettem be, az a rész a kissé furcsa jótettről szól (ami már majdnem szeretet, de legalábbis elfogadás), szóval a könyörületességről, amit ma leginkább toleranciának ferdítenek el néhányan. Nekem a könyörületesség szó jobban tetszik. Mert altmodische vagyok:(
Na, mindegy, helyén van a te idézeted és az enyém is. És egyben válaszoltunk egymásnak valamiképpen.

Most kicsit elmegyek, majd jövök vissza, ki ne szűrj addig is;-DDDDD

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 15:47:24

@Donna (Cara)mba:

Én aztán sosem szűrök.
De most pipa vagyok, mert úgy beleküldtem a taxway-en egy JAL 747-est a KLM 777 seggébe, hogy meghalt mindenki.

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2010.04.18. 15:49:50

Bár inkább olvasgatok mint írok, de szerintem ez a szűrő nem fog segíteni a béketeremtésben.
Mert addig válik érdekessé a dolog amíg lehet véleményeket ütköztetni. Eddig is el lehetett beszélni egymás mellett, vagy csak 1-1 oldal véleményére "adni"... ettől ez csak könnyebb lesz...
Persze, ez mindenki egyéni döntése. :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.18. 16:05:36

Ne etesse senki Topo kutyánkat .....

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 16:23:52

@zero:

Na mi a rosseb van már megint?

Marcellusca 2010.04.18. 16:26:39

@Darkwill: Nem a vélemények ütköztetésével van gond.
Hanem a trollkodással.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.04.18. 16:49:16

Remélem, még nézitek itt a kommenteket: Eltiron nem vész el, csak átalakul; úgy emlékszem én ezt Zero-nak megírtam magánlevélben, hogy nicket cseréltem, ha elfelejtettem volna, akkor utólag szólok. Szóval nem sértődésről volt szó, ha emlékeztek rám, akkor tudjátok, hogy amúgy is inkább mediátor típus vagyok, mint troll.
Amúgy csak annyiról van szó, hogy a blogot, amihez az Eltiron nick volt köthető, abbahagytam.

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2010.04.18. 16:50:00

@Marcellusca: Jogos, de ugye még sosem volt olyan, h egy troll-ra reagálva érdekes és tartalmas vélemények születtek? :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.18. 17:39:59

@Darkwill:

Véleményütköztetés oké, viszont a nyavajgás már fárasztó volt.....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.18. 17:40:42

@The Drunken Master:

De jó, de jó, nem vesztél el, csak átalakultál :))

dr.justice 2010.04.18. 18:07:08

A szűrésnél csak egy jobb dolog van, a szúrás. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.18. 18:45:09

@laspalmas: nem folytatni akarom, csak azt hittem lemaradtál.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.18. 18:47:05

@arlequin: ne idézzetek már tőle :D

olyan nincs h a válaszait is törli? :)

arlequin 2010.04.18. 18:54:51

@zero: @tesz-vesz:
márpedig az ég madarai se nem vetnek, se nem aratnak, mégis esznek.
ti pedig egy 'troll'-t akartok éhhalálra hagyni.
szívtelen csürhe.
lehet kicsit savanyú, nem egészen érett (gondolhatja vki), de a miénk.
mellesleg pedig mellesleg.

fogash 2010.04.18. 18:59:11

őőőőőőőőőőőőőő.... nem pont attól lenne VITA (ami ugye nem = veszekedés), hogy a mást/máshogy gondolók véleményét is olvashatjuk? Ez a szűrés gomb egy nagy f@sság, má' elnézést...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.18. 19:00:09

@El Topo (Sgt. Elias): ""Ha kiszűrök mindenkit, aki nem haver, akkor biztosan okos leszek, mert ezek nem mondják, hogy hülye vagyok.""

ezzel már amúgy Sztálin elvtársék is próbálkoztak, csak nem jött össze. hátha zeroéknak igen :))

arlequin 2010.04.18. 19:02:23

@.Pierre Bezuhov.: előre az úttalan úton eftásak! szabaccság!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.18. 19:02:44

@fogash: te most a blog szellemiségével ellentétes véleményt fogalmaztál meg, azaz YOU ARE TROLL!!!!!!!

arlequin 2010.04.18. 19:06:51

@.Pierre Bezuhov.: én is! én is! troll! az! troll. mindjárt betrollok.
tudtátok, hogy a trollok a trollin trollkodnak?

Szű-rés

Szűr-és

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 19:13:42

@arlequin:

Csak te ne sajnálj engem!:D
Én megmondom őszintén, hogy nekem ez a blog se ingem, se gatyám. Ha holnaptól egyáltalán nem létezne, akor is elkaristolgatnék valahogyan. Sőt, ha holnaptól egyáltalán nem lehetne kommentelni sehol, még akkor is.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.18. 19:15:40

@El Topo (Sgt. Elias): most már azért tényleg kíváncsi lennék, hogy téged vagy engem szűrnek-e többen :))
mocskos nagy szégyen lenne, ha ennyi befektetett munka után alulmaradnék :'(

arlequin 2010.04.18. 19:25:34

@El Topo (Sgt. Elias): te csak ne őszintéskedjél itten nekem. egyébként teljesen igazad van abban, hogy én sem ebben a blogban öltözködöm, hiába próbáltam magamra húzni, valami mindig a nyakamon akadt. olykor a merevlemez, máskor a chippendale, izé, a processzor. ha pedig nem lehet kommentelni sehol, hát akkor annyi. attól még süt a nap és dörög az ég.
@.Pierre Bezuhov.: pedig alulmaradtál. nem dolgozol elég keményen. szégyelld magad. mit fogsz mondani atyánknak a mélységben?

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.04.18. 19:44:48

@El Topo (Sgt. Elias): @.Pierre Bezuhov.:

Biztos, hogy engem fognak többen szűrni :)

Egy 14-16 órás, 800 km levezetős, baromarcokkal közös nevezőre jutós műszak után elengedek itt 3 mschnngwhr-t, meg két lmpvs-t :)
'oszt jónapot :)

legeslegujabbkor 2010.04.18. 19:47:18

@tesz-vesz: Lassan egyedül maradsz, ha arlequint is szűrni fogod.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 19:48:08

@fogash: @.Pierre Bezuhov.:

Hát ne használd :)
Nem a más véleményt hangoztatók miatt van, hanem a semmit, vagy csak faszságot,de azt hangosan hangoztatók miatt.

Másrészt sok más célból is használható, egészen hasznos tud lenni olyankor is, ha ki akarod szűrni mondjuk 500 hsz közül csak két ember párbeszédét, hogy csak azt lásd, mert kíváncsi vagy rá. Gyorsabb ezzel, mint végiglapozni az 5 oldalt és átböngészni. Próbáld ki.

Érdekes, hogy úgy háborogtok itt a dolgon, mintha kötelező lenne használni :)

A liberálisok meg örülhetnének, hogy van, hiszen mindenkinek meg van adva a lehetőség így arra, hogy kiélje magát. A trollok is írhatnak nyugodtan, ugyanakkor akit zavarnak a trollok, annak is meg van adva a lehetőség, hogy ne lássa őket.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 19:52:31

@misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott]:

lehet, és még csak be sem kell lenned jelentkezve a használatához a rendszerbe :)

Ez egy valódi liberális rendszer, nincsen kizárva senki a használatából csak azért mert nincs rege a blog.hu-ra :)
Bezu itt kellene, hogy a nyálán csússzon örömében, erre tessék. Mit csinál? Fikázik. Szerintem nem is liberális, hanem egyszerűen egy grafomán kis netnáczi :)

arlequin 2010.04.18. 19:59:21

@legeslegujabbkor: na gyorsan mondj el hét 'föl-föl ti rabjai a földnek'-et. ezzel méltón vezekelhetsz. tudod a megértés ott kezdődik, hogy egymás fricskázását el tudjuk fogadni. te pedig csak... ennyi. nem bánom, elénekelheted király andrással az 'igen igen'-t. az legalább egy mókás gyerek. nem úgy mint te.
ha tesz-veszt bántod, engem bántasz, ha bezut, akkor is, ha topot, akkor is, ha magadat, akkor is.
jó emésztést.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.18. 20:09:14

@fogash: "Ez a szűrés gomb egy nagy f@sság, má' elnézést... "
Akkor ne hasznald. Tudod, szamos dolog van e foldon, amit egyesek elvezettel vesznek hasznalatba, de komoly lazongas tamadna, ha mindenkinek kotelezove tennek.

Vannak valodi trollok is. Szivesen beszelgetek vagy vitazok barkivel. Egy trollal egyiket sem lehet. Ha ezt nem erted, akkor meg eggyel sem talalkoztal. Egy valodi troll orakra, szerencses "talalat" eseten napokra meg tudja mergezni a handulatod. Na erre nekem nincs szuksegem. Ahogyan massziv messias komplexustol feszulo beszukult nmegmondoemberekre sem. Ujra: a szures gomb jo, mert onkentes.

legeslegujabbkor 2010.04.18. 20:09:53

@arlequin: Ki bántotta? Csak a jövőt vázoltam.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 20:29:40

Tényleg, ha valaki még látja, amit írok, mondja már meg nekem, hogy ez a tesz-vesz csávó valami házi elmebeteg itt?

arlequin 2010.04.18. 20:40:18

@legeslegujabbkor: ja! te próféta vagy? mesélj mester, megnyerem a 2012 évi 38. heti lottónyereményt?

@El Topo (Sgt. Elias): "ez a tesz-vesz csávó valami házi elmebeteg itt?"
ugyanaz a kategória mint te: szent őrült.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 20:44:48

@arlequin:

Mondjuk ezt azért kikérem magamnak!:D Rettenetesen remélem, hogy viccnek szántad, mert ennek a faszinak két konzisztens szava nem volt még, mióta ezen a nicken nyomul.

arlequin 2010.04.18. 20:50:47

@El Topo (Sgt. Elias): nem tetszik? nem baj. attól még igaz ;-DDD
és egy bolondnak olyat mondani, hogy reméled viccnek szántam... nos, tényleg kezdek komolyan kétségben lenni értelmi képességeid megfelelő használata felől. muhahaha

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 20:51:46

@arlequin:

Nem, attól, hogy nem tetszik nekem, még lehetne éppen igaz, de nem az.

arlequin 2010.04.18. 21:10:22

@El Topo (Sgt. Elias): dehogynem igaz, látod vannak dolgok amiket nem dönthetsz el, mert adottak, ilyen a léted is. persze lehetsz öngyilkos, de utána nagy meglepetésben lesz részed ;-D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 21:14:13

@arlequin:

Az baszna be, ha emiatt lennék öngyilkos!:D Főleg, hogy akkor sem igaz, ha bakot ugrasz.
Még azt is megmondtam, miért nem. Ennél többet sajnos nem segíthetek.:)

legeslegujabbkor 2010.04.18. 21:15:05

Sajnos azt nem tudom. De este 8-kor megjósolhattam volna, hogy ma pocsék napod van és lesz.

arlequin 2010.04.18. 21:24:26

@legeslegujabbkor: nagyon szép napom volt és van, köszönöm. legközelebb nem kérdezlek meg. ;-DDD

@El Topo (Sgt. Elias): nem is tudsz segíteni. magadon sem tudsz úgy tűnik. vezetgesd csak tovább a játékrepülőket. csak vigyázz nehogy egymásnak menjenek. ha pedig a játékrepülőkre sem tudsz vigyázni, hogy veszed a merszed emberekhez?! hahaha
szép estét.

fairi 2010.04.18. 21:28:12

Kipróbáltam Topo-n teljesen jól működik ez a szűrés dolog!
ritkán írok ide,mivel mikor ránézek erre a fórumra,akkor bármely posztnál minimum 200-an irtak...:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 21:32:47

@arlequin:

A játékrepülőgépek jelentősen komplikáltabbak, mint egynémely felebarátunk.

@fairi:

Gratulálok, lassan minden kommentem előtt brékózni fogok és csak akkor kezdek hosszabban gépelni, ha valaki visszabrékóz.:D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.18. 21:46:33

kuruc.info/r/35/58389/

ennek a témának a jogi háttere is megérne egy vastagbőrös postot szerintem, párhuzamba állítva a banki kiköltöztetésekkel

f.m.j. 2010.04.18. 21:50:07

@Conv:

engem nem érdekel, hogy a fidesz mennyit fog lenyúlni, csak ezek a dolgok végre a helyükre kerüljenek
az ilyen esetek biztos nem általánosak, de ebből egy is sok

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.04.18. 22:00:38

Ejh, de jó lenne egy kis Liberté (vagy a számos, hasonló nick-je közül valamelyik), jól megszűrhetném :D Bár, ha a végeredményt nézzük, Zero-ék elvégezték ezt már helyettem egy-egy időben kihelyezett permanens ban formájában :)

arlequin 2010.04.18. 22:13:15

@El Topo (Sgt. Elias): aha. te viszont egyszerű vagy, mint a kőbalta. ugyebár?

Donna (Cara)mba 2010.04.18. 22:20:03

@tesz-vesz: Nem, nem igazán ismerem, csak annyit tudok róla - gondolom ez érdekel - hogy hithű kommunista volt, Miképp Orbán Ottó is. Kár. Orbán Ottót jó költőnek tartom.
De attól még én én maradok:-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 22:20:27

@arlequin:

Hát bizony, én éppen hogy nem.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.18. 22:23:03

@Donna (Cara)mba:

Mármint Petri?:D Hogy hithű bármi lett volna?

Donna (Cara)mba 2010.04.18. 22:32:34

@El Topo (Sgt. Elias): Jó, utána nézek az életrajzának. De Orbán vallva vallotta magáról: baloldali. Én őrá mondtam: Kár, mármint az én szempontomból kár, mert én meg másoldali vagyok.
DE: azt is kifejeztem, ez nem jelent semmit, csak ennyit.
Művészembert művei alapján ítélek meg. Nem nézted ki belőlem, ugye? Sajnos én még Brechtért is rajongok:( De ezt már mondtam.

f.m.j. 2010.04.18. 22:48:07

@Donna (Cara)mba:

Petrinél szerintem nem is annyira a kommunistasága érdekelné tesz-veszt :) az még hagyján, nézd meg az arcélét, azokra jobban haragszik :)
amúgy egy gyökértelen posztmodern volt,
Orbán Ottó viszont akármi volt, fordított Vonnegutot, úgyhogy nálam már jó :)

arlequin 2010.04.18. 22:50:53

@El Topo (Sgt. Elias): bonyolult vagy? minek? nem elég összetett az élet, hogy még bonyolítsad is magaddal? nem vagy túlzottan racionális, legalább is nem hinném, hogy bárki megvádolhatna ezzel.

Donna (Cara)mba 2010.04.18. 23:19:17

@f.m.j.: Kösz, hogy reagáltál! Nem mertelek egy másik posztnál megszólítani, mert nem mertem szembenézni a valósággal: hátha kiszűrsz:( Az nagyon elkeserített volna:(
Nálam valahogy nem működik ez a játék, de mivel a többség úgy tűnik így látja jónak, a demokrácia nevében, elfogadom:)

Bár, ha jól belegondolok, mégis izgalmas dolog megtudni, kit érdekel a véleményem?
Bíztatom is magam: csak bátorság Donna, az igazság legtöbbször fáj! Annyi minden fájt már az életben, mi ahhoz képest annak kiderülése, hogy van akinek abszolut nem érdekes,mit mondok. Hát ki vagyok én?;-D Néptanító, akire mindenki odafigyel, lélegzetvisszafojtva:-DDDDDD Ezen aztán jót nevettem magamban és lenyugodtam:)

Olvasásban megvan a magam ízlése, és abból nem tudok engedni. Aki elfogad, elfogad ezzel együtt, aki meg nem, az ha fájna is, ezen a téren nem akarok már változtatni. Kialakult az ízlésvilágom, olyan amilyen.

Coelhot például nem kedvelem, felkapottnak tartom, de ha már Latin-amerikai, akkor inkább Asturias vagy Garcia Marquez.

Donna (Cara)mba 2010.04.18. 23:35:36

Jó éjt itt is mindenkinek! A kiszűrteknek is! Nálam senki nincs törölve.
Nekem így (is) szép az élet!:)

arlequin 2010.04.18. 23:45:23

@Donna (Cara)mba:
gyengeidegzetűeknek nem ajánlom, a következőket:

Szűrés

Szűrés

Szűrés

SS-űr-rés

Szűk-rés (szüzek előnyben)

Szűr-és (és mi? na mi? hát bunda kérem)

Szűrreál és?

Szűrés

Szűrés

gidabiga 2010.04.19. 00:04:08

minden alkalommal, amikor a szűrés szót meglátom, a rákszűrés, meg a tüdőszűrés jut eszembe :D
ha másra nem is, arra jó lesz, hogy azt el ne felejtsem :DDD

Taktikai Atompingvin 2010.04.19. 01:49:01

Na ez akár még működhet is :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.19. 06:29:20

Kravver, Kravver hol vagy?
Kravver hol vagy, gyere gyere gyorsan,
Gyere, gyere, hol vagy?
Kravver hol vagy?
Szűrni akarok!!!

f.m.j. 2010.04.19. 07:46:32

@Talon Karrde: Kravver emlékeim szerint a jóemlékű Liberté_73, úgyhogy ha ez is a 23 kitiltott változatba esik, akkor itt nem találod :)

f.m.j. 2010.04.19. 07:49:11

én se szűrök, elég erős vagyok, hogy eldöntsem ki seggfej, és ki nem
a seggfejeket eddig is átugrottam :)

f.m.j. 2010.04.19. 07:57:59

@Donna (Cara)mba:

na, ez új, hogy én téged bármiért is kiszűrnélek, melyik posztnál írtam valamit, amiben nem értettünk egyet? :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.19. 08:16:10

LOL, akkor mindegyikőtöket kiszűrlek a 'csába, és lesz egy saját vastagbőr blogom :)

velkám cú dö opni-vörld :)))

spájdernecc 2010.04.19. 08:27:02

@Seduxen:
akkor hogyan tudod meg, hogy szellem milyen bort akar inni ?
kétélű fegyver ez barátaim :))

arlequin 2010.04.19. 08:30:49

@spájdernecc:
szellem egy palackban?
kétélű ez a dugó kéremalássan.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.19. 08:38:09

@spájdernecc: @arlequin: milyen szellem? milyen bor? milyen palack?

én nem tudok semmiről, tagadok mindent :)))

arlequin 2010.04.19. 08:53:31

@Seduxen: én csak hallomásból félfüllel tudok tanúskodni, de mintha lett volna egy palack régente, aminek vagy volt dugója, vagy nem volt és csak dörzsölni kellett és valami tolvajféle (lehet ősmszpés valaki) szórakozott vele, amíg nem lett belőle egy szellem, vagy fordítva?
borra nem emlékszem a történetből,
lehet hogy az ifjú tolvaj berúgott később amikor az erősebb rablókat átvágta és azok kirekesztődtek a barlangból?
ez is meglehet.
homályos ügy ez. kísérteties. grádok meg grádicsok, meg gárdisták pettyezik kacskaringós ösvényét péksütemények közepette.

Donna (Cara)mba 2010.04.19. 11:53:18

@f.m.j.: Semmelyiknél, de én rendszeresen etetem Topot, mert bedob nekem koncnak egy-egy verset, amit aztán rághatok;-DDDDDD

Félretéve a viccet, te tudod, mennyire el akartam üldözni Topot, ketten nők ebben bizony igen aktívak voltunk, (te és én, néha azét Horizont is beszállt:), semmi fáradtságot nem sajnáltunk. Felváltva tettük: hol én, ha meg kifáradtam, folytattad te magadért, a blogért, megy helyettem is.

Azóta szükségem lett egy teljesen másik világra is, hogy onnan vessek egy pillantást az enyémre, meg hogy megértsem amennyire pontosan csak lehet, azt a másik világot is, abból jobban megértem a magamét, talán - de mi Topoval mindig a képletes ideológiai barikád ellentétes oldalán fogunk állni.

Alólam kicsúszhat akárhány párt, a világnézetem marad, vagy alakul, de ebben nem tűrök tényleg semmi kényszert. Topo is keményfejű, talán ezért is érdekel a véleménye, mégha a falat kaparom is miatta nem egyszer, vérnyomás meg az egekben.
Meg tudod, a kíváncsiságom...Ezt már nem növöm ki:(

Ha te soha az életbe többet nem szólnál hozzám (ami ezek szerint abszurd felvetés), én akkor is szólnék hozzád, legfeljebb nem a képernyőn, hanem magamban...

Na, ennyi off, mert jogos bünti lesz belőle számomra:-DDDDDD

Donna (Cara)mba 2010.04.19. 12:02:46

@arlequin: Hogy a csudába is emlékeznél a borra? Pláne, ha jó volt:-D Ha meg már kiittad, minek dugtad volna vissza a dugóját? Aztán persze hogy amikor kinyitottad, kiszabadult a szőlőt-termő áldott föld szelleme a palackból. A föld-archetípus isteni-démonja ha megszállja a testet s lelket, az bizony okoz némi öntudatvesztést - átmenetileg:-D

Másnap meg már nem akartál semmire sem emlékezni, csak szűrni, szűrni, és tűrni a főfájást meg a szívrendellenességet;-DDDD

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.19. 12:39:03

szigorúan szakmai szempontból csináltam egy próbaszűrsét tesz-vesz kollégán (csak nehogy véletlen elfelejtsem feloldani : ))) és azt kell látnom, h Conv nagyon profin "display:none"-t használt, semmi hidden vagy valami feedback...így még lelkiismeretfurdalása sincs az embernek, csak boldog tudatlanság :)

arlequin 2010.04.19. 12:49:41

na akkor most

Szűrés

KBM!

Szűrés

Sikerült!

picur3ka 2010.04.19. 15:51:35

Haha!

Azt hittem, hogy ez valami maszopos poszt lesz...

picur3ka 2010.04.20. 20:03:40

Barki latja ezt, valaszoljon! Csak ellenorzeskepen, hogy mivel is van dolgunk....

picur3ka 2010.04.20. 20:12:29

@arlequin:

Te egy benfentes fasz vagy, az nem er.

süti beállítások módosítása