Skip to content


       Szűrés lista

Harlemi módszerekkel a magyar cigányokért

Meglepetést keltett Magyarországon, mikor Bajnai Gordon tavaly decemberben washingtoni látogatása alkalmával amerikai segítséget kért a roma integrációs programhoz.


"A kormányfő azt kérte, utazzanak amerikai szakértők Magyarországra a roma integrációs program segítésére. Utalt arra, hogy a roma és az amerikai fekete kisebbség integrációja hasonlít egymásra, Magyarországnak ezért szüksége van az Amerikában ezen a téren felhalmozódott tudásra - számolt be a találkozóról magyar újságíróknak Szollár Domokos kormányszóvivő."

 

Négy hónap elteltével kiderültek a konkrétumok.

A New Yorkban sikeres módszer, a Harlem's Children Zone (HCZ) adaptációjáról tárgyal a magyar kormány a HCZ atyjával, Geoffrey Canadával.

A korábban is jótékonysági szervezetet vezető, bronxi születésű férfi a 2000-es évek elején alapította meg a HCZ-t, amely kezdetben Harlem 24 épületblokkjára terjedt ki, és azt tűzte ki célul, hogy az ott élő problémás gyerekek közül az összeset egy sűrű védőháló alá vonja, mert "egy gyerek akkor teljesít igazán jól, ha a körülötte élő összes gyerek jól teljesít".

A HCZ nem csak iskola, hanem társadalmi és egészségügyi szervezet is. A gyerekkel a születésük idején elkezd foglalkozni a szervezet a különféle programokon keresztül, és a felsőokatásig követi őket. Egy kilenchetes képzés már a gyereket váró vagy tervező szülőket is segíti. Képzéseket tartanak a fiatal szülőknek a kicsik nevelésére, vannak bölcsődei, óvodai és iskolai programjaik is. Sokszor házról-házra járnak Harlemben, hogy minél több gyereket találjanak, és akár ajándékokkal (mozibérlet, egyhavi albérletpénz) is rávegyék a szüleiket arra, hogy beírassák őket a HCZ óvodáiba és iskoláiba.

A HCZ és az ennek keretein belül működő Promise Academy (A Remény Akadémiája) iskola gyakorlatilag születésüktől a felsőoktatásig neveli a legszegényebb családok gyerekeit (100 harlemi blokkét!). Ma 500 egykori diákjuk jár főiskolára, és a középiskolai képzés utáni programjaikban részt vevők 90 százaléka később továbbtanul.

Hasonló volt Canada célkitűzése is: "Azt akarjuk bebizonyítani, hogy szegény gyerekek ezrei képesek éppolyan magas színvonalon tanulni, mint a középosztály gyerekei, ha megkapják erre az esélyt."

A HCZ kitalálójával, Geoffrey Canadával a washingtoni magyar nagykövetség vette fel a kapcsolatot, miután a nagykövetnek, Szombati Bélának az az ötlete támadt, hogy a harlemi modell a magyar cigánytelepeken is működhetne. Júniusban Washingtonban kétnapos konferencián találkozik egy magyar kutatócsoport az amerikaiakkal, hogy végiggondolják, vajon a cigány gyerekek nevelésére alkalmas-e a módszer, vagy túl nagyok a különbségek a két közeg között.


"Amikor megkerestük őket, a HCZ vezetői csak nagyon keveset tudtak a cigányságról és Magyarországról, de "nagyon lelkesek voltak" - mondta Szombati az [origo]-nak. A nagykövet szerint az együttműködést a magyaron kívül az amerikai kormány is támogatja, és jó lenne elérni, hogy valamilyen formában a Fehér Ház is megjelenjen a konferencián. Ez azért is jó lenne, mert a publicitás amerikai szponzorokat is vonzhatna a későbbi folytatáshoz. A HCZ ugyanis nagyon drága projekt, Szombati szerint évente több tízmillió dollárba kerül, ezért "az lenne az igazi", ha nem csak magyarországi kormányzati pénzből valósulhatna meg a jövőben, hanem részben alapítványi forrásokból."

 

Nem tudom, mióta ügyködnek egyébként ezen, de természetesen bizottság már van. A HCZ hazai átültetésének előkészítésére alakult munkacsoport vezetője Szalai Júlia (az MTA Szociológiai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója és a CEU tanára) reméli, hogy a következő kormány is támogatja majd az ötletet, de szerinte erre lehet következtetni abból, hogy Járóka Lívia, a Fidesz cigány származású európai parlamenti képviselője melléjük állt. Ha minden jól alakul, egy borsodi vagy nyírségi városban fognak majd kísérletezni a módszerrel, de az előkészítő szakasz akár két évig is tarthatna, ezután indulna csak el a program a kiválasztott terepen.

Tudja valaki, hogy ez hányadik integrációs program lesz?

Tudja valaki, hogy mennyi pénz ment már el ilyesmire?

Tudjátok mit? Szinte már nem is érdekel (bár fájón felszisszentem az "évi több 10 millió dollár" olvastán), csak legyen már valami eredmény.

Legyenek tanult, civilizált, szakképzett, érettségizett, diplomás cigányok.
Legyen szakmájuk, munkájuk, adóbefizetésük.
Legyen vége a leszakadásnak, gettósodásnak, primitívségnek.

Lássák be maguk a cigányok is, hogy nincs más lehetőségük a kitörésre, változásra, csak a tanulás, tanulás, tanulás.

A feltételek (ingyenes oktatás), támogatások (kedvezményes ebéd, tankönyv) adottak, a kívánt hatás mégis elmarad.

Ahogy Szakcsi Lakatos Béla mondta a minap: "A mennyben örömujjongás zeng, ha egyetlen ember visszatalál az Istenhez. Itt nálunk az ad okot végtelen örömre, ha egyetlen cigány fiatal leérettségizik."

 

Címkék: politika társadalom cigány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr41932749

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Valandil 2010.04.19. 12:55:19

Egy dolgot felejt el a sok "jobbító": Aki nem akarja, azon nem lehet segíteni.

Tapmancs 2010.04.19. 12:57:17

Biztos jó a módszer ha ott működött, de:

- mint elhangzott, kurva drága. Akkoriban az USA-ban volt (és van) pénz dögivel, Magyarországon vajon van-e? Kitől fogják elvonni?
- mivel születésüktől a felsőoktatásig nevelik őket, valós eredménye leghamarabb 20-25 év múlva lehet. Addig legfeljebb annyi hogy 200 cigánnyal kevesebb jár lopni.

arlequin 2010.04.19. 12:58:16

amerikában van hozzá vmiféle törvényi háttér (lásd: ha nekimész a rendőrnek, akkor lelőnek mint egy kutyát, illetve a 'castle law', én házam, én váram, s ha bejössz hivatlanul akkor lelőhetlek/agyonüthetlek), ameddig itt nem lesz MINIMUM ilyen, addig nem változik semmi.

Tapmancs 2010.04.19. 12:58:38

@Valandil: ha a purdé a kezdetektől jó környezetben van, nem lesz gond, ő akarni fogja. A szülők meg némi ellenszolgáltatás fejében beíratják.

Kicsit Karcos 2010.04.19. 13:01:33

Nekem nagyon tetszik ez a harlemi program, remélem, össze tudják majd kalapozni rá a pénzt a jogvédők, mint ahogy a többi alapítványi iskola is teszi, ha tematikus képzést akar nyújtani.

Vagy ez a program is csak állami pénzből működik?

CyberPunK 2010.04.19. 13:04:41

@Tapmancs: Most ugye arról beszélünk éppen, hogy az átlag cigányasszony kilenc havonta szül egy új kölköt, amit az állam majd felnevel? És nem csak párat, hanem mindet? Különben nem integrációról beszélünk, hanem kirakat intézkedésről. Ez így most komoly?

Amúgy én beleegyezem egyetlen egy feltétellel: aki az államnak adja vagy elveszik tőle, azt művi úton meddővé kell tenni. Amúgy az állami nevelés se egészen tiszta, mivel az itthoni állami intézmények gyk bűnözőképzők jelenleg, ezt olyan mesélte, aki súlyos éveket dolgozott ilyen helyeken.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.19. 13:05:07

"Amikor megkerestük őket, a HCZ vezetői csak nagyon keveset tudtak a cigányságról és Magyarországról, de "nagyon lelkesek voltak"

Édesistenem, még egy ilyen hülye mondatot....mintha állatkerti látogatáson lettek volna.

Kartal (rezervált) 2010.04.19. 13:06:27

Bassza meg! Az amerikai négerek és a magyar cigányok problémája rohadtul nem hasonlítható össze. Teljesen más kulturális, gazdasági, politikai háttér, más hozzáállás, más mentalitás. Ebből is látszik, hogy a kedves vezetőségnek fingja nincs a cigányság valós helyzetéről, hátteréről, magáról a véres valóságról.
Mindezzel együtt azt mondom, hogy csinálják, próbálkozzanak, mert ez így nem mehet tovább. Ha nem változik semmi, akkor tényleg 20 éve van az országnak, utána ki lehet tenni a táblát: első számú legvegyesebb ország. Laknak itt kínaiak, cigányok, csecsenek, ukránok, szászok, csehek, lengyelek, svábok... ja, meg pár magyar is.

@reKorrekt: azt, hogy TÉNYLEGESEN mennyit költünk cigányokra, nem lehet megmondani. Ide tartozik a segélytől kezdve a börtöntöltelékek eltartási költségén át az általuk tönkretett, megrongált, ellopott értékek kijavítása, és akkor a magántulajdon sérelmére elkövetett bűncselekményeket nem vettük. Valószínűleg 1000 milliárdos nagyságrendű kidobott pénzről beszélhetünk a cigányok kapcsán.

Kartal (rezervált) 2010.04.19. 13:07:22

@Kartal (beleszól): mármint éves szinten értendő az összeg...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.19. 13:07:42

@Kicsit Karcos:

Ott van, hogy "talán beszállnak amerikai alapítványok is", ha nem, akkor sajnos az államkasszából fog menni teljes egészében.

Kartal (rezervált) 2010.04.19. 13:09:39

@laspalmas: még 1000 milliárd, aminek a felét - ilyen-olyan jogcímen - el lehet lopni. Csak így tovább.

Taktikai Atompingvin 2010.04.19. 13:09:51

Szerintem ha az itteni jövőbeli elképzelésekkel összekombózzák kevésbé lesz irritáló. Például az iskolából kirúgott gyerekek szüleinek nem kell mozibérletet fizetni, mert ha nem íratja be, ugrott a családi. Azért ne jutalmazzuk már, hogy a szülő nem képes embert nevelni a gyerekéből.....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.19. 13:10:02

@Denimm:

az élet első 3 éve a meghatározó, ha nem a döntő...ha azzal nem klaffol valami, soha nem lesz a gyerekből érzelmileg/értelmileg egészséges ember

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 13:10:30

@laspalmas: Vagy beszállnak, az állam meg majd betol egy-egy komolyabb összeget az alapítványba. Pl tomlantos alapítvány.

dr. Aullah 2010.04.19. 13:11:46

Ekkora baromságot... szerintem meg tökre nem ugyanaz a feketék meg a cigányok. Már ebből lehet látni, hogy fogalmuk sincs róla mi a helyzet. Megint integráció, ajándékok, pozitív diszkrimináció. Esély hatalmas mutyiknak... és persze ezeket is ki fizeti ki? NA KI?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.19. 13:13:06

@arlequin:

igenigen, csak adással nem lehet nevelni, követelni is kell

r.yeti 2010.04.19. 13:13:46

@reKorrekt: Pedig milyen sok, sokkal értelmesebb helyre lehetne költeni ezt a pénzt:
pl. fiatal MAGYAR családok lakáshoz jutásának megsegítése, egészségügy, magyar oktatás...
De nem, nekünk ezeknek a tetves ingyenélő szemeteknek kell adni! Ez a szomorú az egészben!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 13:15:42

"évi több 10 millió dollár"

Hát akárhogy is nézzük, ez nem egy olyan brutálnagy összeg. Ha 10milliárdért elkezdődik egy ténylegesen működő integrációs folyamat, akkor csak hajrá!

órarugógerincű felpattanó 2010.04.19. 13:15:57

@laspalmas: Ha történt már ilyen, akkor nem előítélet :)

Geza 2010.04.19. 13:18:08

Kicsit radikálisabb motiválási módszert javasolnék:
- az iskolai végzettség minimális cél-eloszlása: egyetem 10%, főiskola 20%, szakközép/érettségi 30%, szakmunkásképző 40%
- ha ezt a kohányok nem tudják hozni, ill. az eloszlásuk a mostanihoz képest jövő ilyenkorra nem javul, akkor azt úgy kell elkönyvelni, hogy igenis alacsonyabb képességűek
- ekkor a szavazójoguk az érettségi alatti rétegüknek ugrik, (és innentől a pártokrácia sem érdekelt a tenyésztésükben)
- a szakmunkás alatti részüknek (mivel a társadalomnak semmi hasznára nincsenek) mindennemű segély is azonnal ugrik

Mivel negatívan megkülönböztetni senkit se származás, se szellemi képességek alapján nem szabad, ezért:
- általános, minden magyar állampolgárra nézve _kötelező_, évi 10 millió Ft-os adó
- általános, minden magyar állampolgárra nézve _kötelező_, évi 12 hónapos 'állampolgári ismeretek' tanfolyam (civil-akadémia, vagy tetszőleges más PC buzzword) az Alföldön
- mindezek alól automatikus felmentés mindenkinek, akinek legalább érettségije van ill. évi legalább 100e Ft adót fizet

Mert pozitíve megkülönböztetni, 'tehetségeseket támogatni' és képzési költségekkel takarékoskodni ugye szabad.

Meg hát persze, lévén szintén szabolcsi, a texasi stílusú fegyver-szabályozással maximálisan egyetértek :) !

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.19. 13:19:28

@CyberPunK:

Távolabbi, eléggé hívő családtagok kivettek egyszer egy 7-8 éves fiút, hogy majd felnevelik, örökbefogadják, mert a saját 2 gyerekük már kirepült, de ők még fiatalok.
Rendezett családi ház, külön szoba, szép ruhák, rendes kaja, szeretet......minden hiába. A srác erőszakos volt, káromkodott, verekedett, lopott tőlük. Imádkoztak, hátha az segít. De mikor a házat is megkísérelte rájuk gyújtani, sírva ugyan, de visszavitték. Magukban keresték a hibát, hogy miért vallottak kudarcot.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.04.19. 13:24:14

Tudjátok mit! Csinálják, jöjjön össze! De egyezzünk meg abban, hogy ez lesz az utolsó!!
Utána jöhetnek a radikális módszerek!

DArchAngel 2010.04.19. 13:24:25

Ötletből, programból már annyi volt, mint égen a csillag. Csak a pénzt lenyúlni volt jó az egész. Adtunk, adunk, eltartunk, kérünk, semmit meg nem követelünk, mégsem változik semmi.
Ennyi remek jó ötlet kudarca után nem kellene újragondolni az alapkoncepciót? Esetleg a követeléseinket lefektetni, és utána megnézni, miben kell segíteni ezek eléréséhez, ha kell egyáltalán?

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.04.19. 13:24:34

repes a szívem, hogy erre az integrációs f4szverésre a jövőben is lesz pénz. hát gratulálok!

asszimiláció, az kell ezeknek, nem integráció...

dr. Aullah 2010.04.19. 13:25:01

@TaTa86.: Végülis 2 milliÁRD évente tényleg nem sok.

Kicsit Karcos 2010.04.19. 13:25:03

@TaTa86.: A 120 milliárd forint is ezekből a tízmillió dollárokból jött össze.

Ez a 120 milliárd forint nem kidobott pénz volt, hanem annál is rosszabb.

Ugye nem Járóka, Farkas vagy Balog a garanciája, hogy ez a pár tízes évente ez másképp lesz elköltve, mint eddig volt?

Én egy fillért nem adnék ilyen programokba. Előbb tartsák be a törvényeket legalább olyan szinten, mint mindenki más is, aztán utána megnézhetjük, hogy mi kell még, és az mennyibe fájna. Ez lenne az alap, amire lehet építkezni, nem újabb lilaködös "lelkes" amerikai jogvédők újabb mámoros képzelgése. Komolytalan minden ilyen próbálkozó, aki nem azzal kezdi, hogy mennyi önerővel szállna be a kísérletbe.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.04.19. 13:26:18

@laspalmas: 7-8 évesen már késő. Akkor már az OP rendszer fel van telepítve és egyéb programokkal nem kompatibilis!

Denimm 2010.04.19. 13:26:57

@laspalmas: tehát nálunk jelenleg tök mindegy mit csinálnak,mennyi pénzt ölnek bele esélytelen a dolog :-( f*sz kivan hogy semmi nem történik csak a gond nő a létszámukkal együtt.
Politikai elit,leülhetsz!elégtelen.Amúgy amiről a cikk szól abban van fantázia.De ebben az országban ez kivitelezhetetlen.Vagy 20 év is beletelik mire megvalósul.Sajnos iszonyatosan ostoba emberek ülnek a nyakunkon.El lett pazarolva egy csomó év.És maradt egy kezelhetetlen csorda :-(

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.19. 13:27:10

Rohadt náczik vagytok.
Hát nincs bennetek egy cseppnyi jóérzés, megértés, tolerancia, empátia, szegény elnyomott cigányok iránt?

Az ilyen rasszista hozzáállás miatt nem tudnak elhelyezkedni és emiatt a rasszista megkülönböztetés miatt nem mernek, szégyellnek iskolába menni a cigánygyerekek!

Félelmet keltve gárdáztok meg bakanccsattogtok, irtjátok a cigányokat ti mocskos náczik!
Milyen gondolkodás ez, hogy csak azért mert félnek és elnyomottak szegregálni kell őket, és külön tanítani! ?
Igenis tessék velük emberként viselkedni és meglátjátok milyen nemes és mély érzésű, kultúrált intelligens nép a cigány! Ti rohadt náci gádszók soha nem fogjátok elérni azt a szintet amit a cigányok ápolnak az öket körülvevő természettel és a világegyetemmel, mert kirekesztők vagytok és lenézitek érdemtelenül a cigányokat!
Mit akartok újabb porrajmost?
Szeretnétek mi, hogy ne kelljen szembesülnötök azzal az éles kontraszttal amit a dolgos cigányság mutat veletek szemben, még így is, hogy elnyomjátok és rabszolgaként, kutyákként kényszerítitek élni ezt a békés lelkiekben gazdag népet!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.19. 13:27:38

A biztonság kedvéért megkérdeztem volna Dzsefrit, hogy Ámerikában a kormányzat mennyi pénzt nyúlt le, és TÉNYLEGESEN mennyit fordítottak a programra. Ha ez olyan 10% (lenyúlás) - 90% (program), akkor gondoljon bele, hogy mennyi idő alatt tudna eredményt elérni a magyar viszonylatban, ahol ez az arány optimális esetben is fordított.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.19. 13:28:49

@Conv:

ok. valami zavar van az erőben, hívjatok rám orvost :)

loop80 2010.04.19. 13:29:29

A romaprogramok sokszorosan megbuktak Mo-on, lassan lehetne próbálkozni romapogrommal is. Talán hatásosabb lenne. (Ja, és én kérek elnézést a feketéktől, amiért a romákhoz hasonlították őket!)

Rwindx 2010.04.19. 13:30:31

10millió dollár az kb 2milliárd Ft
Ha elköltenek mondjuk 50 millió dollárt azaz kb 10 milliárd Ft-t, akkor az szvsz lófing a korábbi költésekhez képest.
Persze ez önmagában kevés, távolról sem old meg minden problémát, és hosszútávú dolog. Kell a hosszútávú mellé azonnali is.

@arlequin: A castle law csak az államok egy részében van (azt hiszem nagyobb), és több változata, vagy fogalmazhatunk úgy: szintje van.

loop80 2010.04.19. 13:30:40

@Conv: "Mit akartok, újabb porrajmost?" Te mondtad... :D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.19. 13:31:55

Lehetek ultranáczi? Reggel hallottam a rádióban, hogy Kína valamelyik tartományában JELENLEG IS MŰKÖDIK a kasztrálás (a "túlszaporodás" megelőzése érdekében). Namármost, én úgy tudom, hogy a kínai kormány elég súlyos összegekkel támogatja azokat a családokat, akik csak 1 gyereket vállalnak.

Ezt nem lehetne átültetni a magyar gyakorlatba? Ha már úgy is milliárdokat kúrnak el semmit sem érő programokra, akkor ez lehetne egy megoldás. Igaz, hosszú távon, de csak javulna 50-100 év távlatában a dolog. Ja, és persze ezt a támogatást úgy "belőni", hogy még akkor is több zsét kapjon, ha 1 gyereket vállal, mintha a bevett szokás szerinti 8-10 darabot potyogtatja a világra (gyes+csp)...

reKorrekt 2010.04.19. 13:32:28

@TaTa86.: Ha csak azt vesszük hogy eddig a Gyurcsány-Táncsics Alapítvány is 2,5 millió $-nyi állami pénzt kapott évente, akkor tényleg nem sok.

z666 2010.04.19. 13:33:14

Amerikában 50-60 éve kisérleteznek ilyesmivel, az eredmény:

Iszonyúan elszabadult a bűnözés:
-évi több tízezer gyilkosság, ennek jó része feketék által elkövetve, fehérek kárára (fordítva csak pár tucat)
-évi több százezer nemi erőszak (nagyrészt fehérek kárára feketék által)
-évi több millió erőszakos és vagyon elleni támadás (nagyrészt fehérek kárára feketék által)
Ezeknek több, mint fele rasszista indokból elkövetve (a propaganda által feltüzelve, mint nálunk).

Az adók sokkal magasabbak lettek, mert fizetni kell az elszabadult oktatási és bűnüldözési és szociális költségeket. Ezzel párhuzamosan az oktatás színvonala brutálisan lecsökkent (50 éve még a világ egyik legjobb oktatási rendszere volt az USA-nak.

-még a "fehérgalléros" bűnözésben is 2-3-szor magasabb az arányuk a fehéreknél
-az erőszakos bűncselekményeknél ez az arány 10-30-szoros
-részben az esküdtszékes rendszernek köszönhetően jóval kisebb büntetéseket kapnak ugyanazért a bűncselekményért, mint a fehérek

Nézzük meg Washingtont, ahol az országban a legtöbbet költik az oktatásra (legmagasabb tanári fizetések, legkevesebb gyerek/tanár, legmodernebb felszerelés):
-a washingtoni néger férfiak 75-át letartóztatják legalább egyszer 35 éves koráig
-az ország legrosszabb gyilkosság, nemi erőszak, rablás, droghasználat, AIDSes /lakos mutatója

dr. Aullah 2010.04.19. 13:36:51

@z666: JA.. a Körzet az milyen jó sorozat volt. Mondjuk egy idő után nagyon idegesített a rákos nő... de azt leszámítva jó volt! :D

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2010.04.19. 13:39:55

szerintem sértő a feketékre, hogy a rétinégereket hozzájuk hasonlította BG...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.19. 13:42:01

Kíváncsian várom az eredményeket ... de félek a Borsod vs. Harlem meccsből nem a Harlem fog kikerülni győztesen .. egyszerűn megeszik őket Borsodban ...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 13:42:24

@Aullah: Nem 2 milliárd, mert évente több kétmilliárd, vagyis 10milliárd vagy az a nagyságrend.

@Kicsit Karcos: Én a korbács és méz taktika mellett vagyok. Egyik sem olcsó egyébként, de jobb ha most fizetjük ki. Egyébként nem tudom, hogy mikor lesz alkalmasabb időpont, mint egy 2/3ados jobboldali kormányzás alatt. Ha most sem sikerül, akkor soha!

Az persze tény, hogy az ilyen projektek mindig a korrupció melegágyai, hiszen a hatásai legjobb esetben is 10 év múlva kezdenek el látszani.

arlequin 2010.04.19. 13:52:22

@TaTa86.: "Én a korbács és méz taktika mellett vagyok."

még valamikor régen hallottam, hogy kevés értelmes ember van. ezek azok akik maguktól belátják és betartják azt, amit kell. aztán vannak azok, akiket meggyőz a szó ereje, majd vannak akiket csak a pofon.

na most tegye fel a kezét, aki egy pofont sem kapott apjától-anyjától, nagyszülőktől idősebb testvértől okkal-joggal?

Taktikai Atompingvin 2010.04.19. 13:52:38

@z666: A bűnözés és az oktatás két külön dolog.

z666 2010.04.19. 13:57:00

@Taktikai Atompingvin: De az erőszakos integráció bűnözést szül. Az iskolában is: Ha a bünöző vadállat purdékat berakják a leendő áldozatuk mellé, azzal igencsak rásegítenek a bűnözésre.

z666 2010.04.19. 13:58:03

@Aullah: Őőő, nem hallottam arról a sorozatról...

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.04.19. 14:09:32

Én támogatom, de csak magyar pénzekkel. Ha megint mecénás kell, akkor majd a külföldi újságokban hónapoki erről lesz szó: pármillió dollárral támogatja a magyar HCZ ügyet. Erre azért van szükség, mert Magyarország egy HARMADIK VILÁGBELI ország, nincs pénze, ráadásul NÁCZI, a szegény cigányok ELNYOMÁSBAN, RETTEGÉSBEN ÉLNEK, Amerika meg a világ RENDŐRE, MEG LE A FASISZTÁKKAL.

Országimázsnak király lesz, a pénzt meg a cigány fejesek megint ellopják.

öööö...izé 2010.04.19. 14:09:51

@laspalmas: De mint a harlemi példa is bizonyítja mérhetően, nincs igazad...később is változtathatóak alapvető attitűdök (előítéletek, munkához, tanuláshoz való viszony, bűnözéshez, droghoz való viszony), csak nehezebb nyilván.

öööö...izé 2010.04.19. 14:11:22

@laspalmas: Vigyázz, mert gyakorlatilag értelmi fogyatékosnak minősítettél többezer magyar gyermeket, akik állami gondozásban nőnek fel, vagy kezdik életüket...

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.04.19. 14:12:58

Ez úgy hangzik, mint egy LMP-s erotikus álma:S

jozicsenko 2010.04.19. 14:13:39

nem értek egy apróságot

nyomatják itt ezerrel az egyetemre a cigánysággal programot

miközben nincs
-szobafestő
-állványozó
-ács
-kőműves
-szakács
-pék
-autószerelő
-esztergályos
-CNC-marós (mennyit fizetnek egy jó cnc-snek? uuuramisten...)
-lakatos (nem a márió...)
-tetőfedő/bádogos
-villanyszerelő

uramisten: mezei kétkezi munkások kellenek elöbb!!!

olyan, aki megfogja a munkavégét és rájön, hogy megéir 8-10-12 órában gürcölni, mert lakása, kocsija, stb lesz belőle

erre jönnek a megélhetési liberálisok és sírnak, hogy hááát nincs pénz

bakkkkkkker!

az én adómból nincs pénzetek? Mi a fészkes fene van akkor a befizetett iszonyat pénzekből????

emzperx 2010.04.19. 14:14:35

Lehetetlen megállapítani mennyi pénzt öntöttünk ilyen-olyan romaintegrációs bohóckodásra. Ennek oka, hogy a tisztánlátásban tökéletesen ellenérdekelt a cigányok körüli bábáskodást mímeló tolvajbanda.

Donna (Cara)mba 2010.04.19. 14:14:39

Mi a francból már a sok kicseszett milliárd? Honnan? Miből? Kiből kipréselve?
Menjen most már a Fidesz a búsba.

Ezzel kell kezdeni, a fésülködéssel és sminkeléssel, mikor ég a ház a fejünk felett?

Csak én vagyok ennyire retardált, hogy nem győzőm már elégszer leírni (a praktikum kedvéért áttérek a paste-re): előbb pénzt kell termelnünk, aztán majd kigondoljuk, mire szórjuk jódolgunkban? Hát hol áll Mo.gazdasága az USÁ-étól (pedig már annak is alkonyodik)?

Ha nem a gazdasággal és az igazságszolgáltatással kezdi Orbán, sztem megette a fene az egészet. Mármint nekünk,magyaroknak.
Ha csak egyetlen cég is tönkremenne, már az is sok volna. Pedig a trend folytatódik. Egyre többen az utcán.

Mi a francot akar ez a kormány? Miért nem beszélt eddig a prioritásairól? Roma minisztérium. Hungarikum, e köll nekünk: romaminisztérium. Mer' másnak nincs ilyenje, nekünk legyen. Miért, az USA-ban van néger minisztérium? Hol van Európában ilyen? Egyáltalán a világon ilyen? Indiában? Hol?

Tessenek már mondani, Magyarországon élek még?

Ha nem állítják talpra a lecsúszott, adózni képes és adózni hajlandó, mára teljesen kiszipolyozott középosztályt, akkor mégis, kinek a támogatására számítanak?
Vak fog vezetni világtalant, vagy mi? Lesüllyed ez a kizsigerelt középosztály is a segélyszintre, vagy kivándorol?

Na húzok innen lecsillapodni.

Kicsit Karcos 2010.04.19. 14:16:30

@TaTa86.: vajon ez:

Arrest of Hedge Fund Chief Unsettles the Industry
www.nytimes.com/2009/10/19/business/19insider.html?_r=1

lenne a harlemi módszer lényege?

Hogy Steven Nyakóba ojtott Kolompár Orbánok mondják meg újra és újra ugyanazt a tutit?

Az miért nem elég, ha betartatjuk velük az amúgy magunk által is betartott együttélési szabályokat, vagy mi akadálya van annak, hogy kipróbáljuk ezt a megoldást?

Kicsit Karcos 2010.04.19. 14:19:09

www.muckety.com/Query?SearchResult=158682&SearchResult=5673&graph=MucketyMap?_r=2D

Vajon ezek közül hányan terveznekMagyarország harlemizálásában, dél-afrikanizálásában részt venni?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.19. 14:26:24

amerikai rendőrségi mentalitást, tulajdon és személy elleni bcs-ek szankcionálását nem lehetne átvenni? ha már mindent átvettünk, akkor ezt is!
csak egyszer, egy kísérleti programot!

Kicsit Karcos 2010.04.19. 14:28:20

www2.mfor.hu/cikkek/Husz_ev_borton_bennfentes_kereskedesert_.html

Talán még a jó Raj Rajaratnam volt az ötletgazdája ennek a cigányprogramnak.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 14:33:47

@Kicsit Karcos: Azért mert a gettóban nevelkedett cigány alapból magyargyűlölő deviáns emberalatti lény lesz. Sok szó esik itt a pénzről, de minden cigány mellé rendőrt állítani rohadt drága, és az eredmény is kérdéses.

Minden ötletet támogatok, ami cigányokat kiragad az eredeti környezetéből, és embert farag belőle. Egyébként jozicsenkonak abban nagyon is igaza van, hogy nem az egyetemeket kell megcélozni.

picur3ka 2010.04.19. 14:36:11

@vero:

Ezt mondjuk, elfelejtik megemliteni, hogy milyen komoly bunuldozes is folyt Harlemben ezzel parhuzamosan, es hogy az allam mennyit koltott pluszban a terulet fejlesztesere.

A program meg amugy igy kezdodik: Csecsemo Egyetem - azoknak a mamaknak, akik gyermeket TERVEZNEK /varnak...

Meggyozni a szulot arrol, tobbet OLVASSANAK a gyereknek, stb,

Kicsit Karcos 2010.04.19. 14:36:51

www.muckety.com/Query?SearchResult=158682&SearchResult=4166&graph=MucketyMap?_r=2D

Jaj de édes, Soros Gyuri az semmi ilyesmiből sem hiányzik?

Nézzétek csak meg!:)

Geza 2010.04.19. 14:41:16

@Kicsit Karcos:
A dél-afrikanizálódástól én is tartok kissé, mert sajnos a mi buckalakóink se különbek semmivel az igazi autentikus bozótniggereknél.
Azt meg hadd ne kelljen részletezni, hogy mi lesz, ha ilyen szubhumán irányítás alá kerül vagy ilyen módra 'szocializálódik' egy terület, elég megnézni a Dél-Afrikai Köztársaság esetét:
dojjouubertpark.blogspot.com/
dojoppenheimerpark.blogspot.com/
deathofjohannesburg.blogspot.com/

Anti-apartheid meg demokratikus meg liberális... a f@$zom! Az az ország süllyedt idáig, ahol a világ első szívátültetését végezték és ahol a fene nagy apartheid ellenére (miatt...) a határőrség legnagyobb feladata az volt, hogy kinn tartsa az oda a szomszédos területekről BEszökni akaró kaffereket.
Szóval a fenti integracionalista bölcsészbrigádot szívesen kitenném Johannesburg egyik felében egy fényképezőgéppel, hogy legyen kedves érjen át gyalog a város másik végébe és fotózza végig az utat bizonyságképpen. Ha átér, akkor meg lehetne kérdezni, hogy akarja-e a saját szomszédságát és a kölykei osztályát ilyenekkel integrálni. Ha igen, akkor családostól kiköltöztetni őket oda, hadd legyen meg az örömük, ha nem, akkor meg miről beszél...

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.04.19. 14:47:34

Inkább azt kellene megnézni, hol van ezen a földön 50000négyzetkilométer szabad terület, ahol ki lehet jelölni cigányország, bocs. romaországot. Aztán kérem lehet menniük a saját országukba. Szerintem ezt talán Európa minden országa támogatná, elég pénzt összegyüjtenének , hogy elkezdhessék, ott úgy élhetnének ahogy akarnak.Ez a programféleség itt nem fog menni.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.04.19. 14:57:11

A cigányok és a feketék helyzete történelmileg más. A feketék rabszolgák voltak pár száz évig, számukra az, hogy a munkáért nem csak annyi kaját kapnak, hogy éhen ne dögöljenek a kerti fészerben már önmagában is előrelépés. Ráadásul a valódi jogegyenlőség csak később jött el számukra, a hatvanas években még a busz hátuljába ültették őket. Emellett a rabszolgaságban az eredeti kultúrájukat is elvették, így a felszabadításuk után nagyjából a fehérekét vették át (különbségek persze vannak).

Ezzel szemben a cigányok egy nomád népség voltak, akik már a letelepítésük (merthogy nem önként lettek helyhez kötve...) előtt is erősen szemben álltak a többségi kultúrával (egészen konkrétan törvényen kívüliek voltak, lásd a "cigány" szó eredetét...). Amikor pedig letelepítették őket, a kultúrájukat, szokásaikat megőrizhették - sajnos azokkal az elemekkel együtt, amik alkalmatlanná teszik őket a többséggel való együttélésre. Azok, akik beilleszkedtek ezeket az elemeket levetették. Persze ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy a kultúrájukat, identitásukat feladták, csak azt, hogy a többségéhez illesztették.

A feladat tehát ott kezdődik, hogy a cigányság azon szokásait, amik nem felelnek meg a többségi normáknak ki kell nevelni belőlük. Nem a többségnek kell hozzájuk alkalmazkodniuk, hanem nekik a többséghez. Ha ez megtörténik, az előítéletek (és persze az utóítéletek is) el fognak tűnni, ugyanis a többség nem azért nem szívleli a cigányokat, mert barna a bőrük.

Ha ez a program képes ezt elérni, képes rávenni a cigányokat arra, hogy a többséget is velük egyenértékű embernek tekintse, képes a fejükbe verni, hogy a megélhetés optimális forrása a munka, valamint képes őket rávenni a felelős családtervezésre (asszem, felsoroltam a három legnagyobb problémát), akkor megéri a pénzét. Ha nem, akkor akár ki is hajíthatnák a Parlament erkélyéről a Kossuth-térre, hasznosabb lenne.

2010.04.19. 15:09:38

Már megint miért öket támogatják? Hiszen van itt, Borsodban elég tisztességben megöregedett szegény, aki nehezebb körülmények között él, mint a cigányok. Igaz, ök nem tudnak és nem akarnak lopásból, rablásból, uzsorából megélni. Csupán egyet szeretnének--nyugodtan, tisztességesen élni, hátra lévö éveikben. Aki pedig még mindig azt szajkózza, hogy szegény cigányok, azok vigyék magukhoz őket és fogadják örökbe mindet. Az állam már több milliárdot költött rájuk. De mint látni, feleslegesen. Ök nem munkából akarnak megélni.Arra ott vannak a magyarok--mondják. Igazuk van. Mi meg hülyék vagyunk!

LakatosWinnetou 2010.04.19. 15:20:16

NEM VAGYOK RASSZISTA. Ezt le kell szögeznem, mielőtt tovább olvasnád. DE:

Én nem vagyok hajlandó a továbbiakban pénzt áldozni rájuk. Van egy megoldandó probléma, oldják meg uniós forrásból, vagy amiből csak akarják, kivéve az én adómat. Annyi de annyi pénzt kidobtunk, kidobunk hónapról hónapra rájuk, hogy észveszejtő.

Egy átlag (szerencsés) család vidéken: mindkét szülő dolgzik, keresnek fejenként 70-120 nettó között, azaz a családnak van havonta 2 gyerekkel együtt olyan 160-250. Ebből - nagyon jól tudjuk - visítva lehet csak kijönni, vagy ha apuka-anyuka maszekol még valamit. Fizetik a rezsit, ruhát, kaját, menzát, telefont, mindent.

A múltkorában beszéltem egy ismerős cigányasszonnyal, aki munkanélkül kap 4 gyerek után havi 140-et, egyedül neveli őket. Egy másik cigányaszony, akinek a férje meghalt, havi 300-at kap árvaságival, mindennel 6 gyerek után. Éppenhogy csak elég. De ezért a pénzért ő egy percet nem dolgozott, a gyerekei ingyen esznek, ingyen kapnak ruhát, kapnak lakhatási támogatást, havonta igényelnek egyszeri szociális segélyt. Nem irigylem tőle, vagy nem azt mondom, hogy ne kapja. Itt az arányokkal van a baj. Amíg a cigány többet kap munka nélkül, mint egy teljes kereső család, és a megélhetése olcsóbb, addig van mit háborogni.

Az én adóm kell a szüleim nyugdíjára, az egészségügyi ellátásra, az iskolák, óvodák működtetésére. Más családokat én nem tudok eltartani, és nem is akarok.

Ajánlom a FIDESZnek, hogy kurva gyorsan tegyen rendet. Mindenki ezt várja tőlük, főleg, akik a Jobbik helyett rájuk szavaztak. Mert ha hagyják tovább mérgesedni a helyzetet, meg támogatják a megélhetési gyerekgyártást, akkor hamarosan (nagyon hamarosan) az egész országban olyan lesz a helyzet, mint pl. Ózdon.

Ajánlom a tisztelt politikusoknak, hogy nézzenek körül az országban, járják a vidéket. Megspórolják a sok-sok drága tanulmányt, amit frissen végzett egyetemisták csinálnak, akik azt sem tudják, milyen a szaga a cigánynak. Lássák és és érezzék, mi folyik az országban. Nem Pesten kell kormányozni, mert Pestnek megvan az önkormányzata.

billybabbit 2010.04.19. 15:20:34

Írtam már erről. Nincs olyan cigány család, ahol ne lenne gyerek.
Tanulmányi eredményekhez kötni a segélyt!
Összevonni az összes segélyt és a gyerek tanulmányi eredménye határozza meg a segély összegét. Ezek után az érettségiig rugdosnák purdékat :D és nekünk se kellene az eddigi segélyeknél több integrációs pénzeket fizetni.
Ami igen magas egyéb kiadás lenne, hogy minden tanár mellé rendőri őrizet kellene :S

dr. Aullah 2010.04.19. 15:34:37

@z666: Tényleg nem? Pedig jó kis sorozat. Egy csomószor leadta már a cool meg viasat is.
www.imdb.com/title/tt0247087/
Új rendőrfőnök érkezik Washingtonba, hogy rendet csináljon. Van mindenféle fura módszere, meg szokása...
"A Körzet" a magyar címe.

Geza 2010.04.19. 15:36:55

@billybabbit:
Ne tanulmányi eredményhez, hanem befizetett adóhoz kössék! Ne készpénzben 'járjon' a segély, hanem csak adóból legyen leírható, azaz az első gyerekre még menjen a csp., mert az még akkor is becsúszhat, ha amúgy _még_ nem tervezik, de a másodiktól már csak az adóból lehessen leírni, azaz ha nem fizet adót, ne érje meg neki gyereket csinálni, ha viszont dolgozik, akkor ebben a formában kapjon segítséget a gyerek felneveléséhez.
És ezzel mindenki annyi és csak annyi gyereket vállalna és csinálna, amennyit el is tud tartani.

LakatosWinnetou-hoz hasonlóan nekem is elegem van abból, hogy 'adó' címszóval legalább három cigánypulya ('ciglet') csp-jét fizettetik velem, én meg nem tudok két gyereket vállalni, hogy legalább legyen, aki öregkoromban rólam gondoskodni tudna.

nyílméregbéka 2010.04.19. 15:40:54

Valamiért úgy érzem, hogy a sokat tapasztalt harlemi szakemberek nagyon hangosan fognak koppanni, miután úgy istenigazából beleszagoltak az itteni körülményekbe :-/

(Pedig alapvetően jó az elgondolás, csak hát.,.)

Kicsit Karcos 2010.04.19. 15:51:09

@nyílméregbéka: ha ez olyan jó program szerintük, akkor hajrá, kérjenek rá pénzt Soros bácsitól, és ha sikerült, akkor fizessük ki a költségeket + tisztességes hasznot, de kibiceknek hallgass a neve Amerikában is, meg nálunk is.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 15:53:40

@LakatosWinnetou: "NEM VAGYOK RASSZISTA. Ezt le kell szögeznem, mielőtt tovább olvasnád. DE:"
Nem kell ez a rossz duma. Aki magyarázkodik az félig már bűnös is. Magyarországon kb annyi rasszista van mint boszorkány.

"Én nem vagyok hajlandó a továbbiakban pénzt áldozni rájuk"
Pedig fogsz! Vagy így vagy úgy, de fogsz.

"oldják meg uniós forrásból, vagy amiből csak akarják, kivéve az én adóma"
Szerinted az uniós források mégis miből vannak?
Egyébként ha azt hiszed, hogy az Unió akármit is meg fog oldani helyettünk tévedsz!

tudi 2010.04.19. 16:13:10

Szép program, mármint ami az usa-ban működik, de totál más a fekete-amerikaiak és a cigányság történelme, a feketék nagyobb hányada jár egyetemre, főiskolára mint nálunk a cigányság, ja és gondolom, ezt a programot nem csak az állam támogatja, hanem alapítványok is, valamint gondolom kissebb részét, vagy semennyi részét nem lopják el, itthon meg ami pénzt a cigányok kaptak azt a saját vezetőik lopják el nekik meg csak adnak 1-2 babkonzervet.
Amúgy nekem is tele van a tudatom, hogy csak tömjük beléjük a pénzt eredmény meg semmi.
@Geza: maximálisan eggyetértek.

LakatosWinnetou 2010.04.19. 16:18:01

@TaTa86.: Szal azt mondod rasszista vagyok. Ok, kíváncsi vagyok, hogy a Budai család - jó barátaim - vagy a Galyas család (szomszéd) is így látja ezt, akikkel ugyanilyen nyíltan tudok beszélni a problémájukról. Ami bizony az ő problémájuk is, hiszen az összes mocsok, amit a putriban élő cigányok csinálnak, rajtuk (is) csattan, hiszen eljön az idő, ha nem változik semmi, hogy fellázad a magyar, és akkor itt csúnya világ lesz, és ezt ők is tudják. És ők is megszívják.

Tudom, hogy fogok fizetni, mint pengős malac. Eddig is azt tettem.
De már nagyon unom. Ezért mondom, a Fidesz változtasson. Itt van rá a nép adta felhatalmazás rá.

A legegyszerűbb lenne itthagyni ezt a fostengert, és kiírni, hogy az utolsó kapcsolja le a villanyt.

De az a baj, hogy ez a mi országunk, és nem nekünk kellene odébbálni, ha balhéznak, nekünk lesütni a szemünket, ha méregetnek. Eltűrni, hogy megverjék és kirabolják az iskolában a gyerekeinket, betörjenek, ellopják a házkörüli dolgainkat, kirabolják az idős szüleinket fényes nappal, vagy akár meg is öljék őket.

Egyet mondok: ha hozzám betörnének, vagy súlyosan bántalmaznák bármelyik családtagomat, az biztos, hogy másnap az a Tiszában úszna arccal lefelé. Ha ezer évet kapnék érte, akkor is.

Lehet okoskodni, meg a cinikus hozzászólásokat puffogtatni, leszólni a másikat. Gyere, költözz ide, északra. Kíváncsi vagyok, milyen lenne pár hét után a hozzáállásod.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 17:42:31

@LakatosWinnetou: Olvasd el még egyszer amit írtam.
Pont az a lényege, hogy nem vagy rasszista, de ezzel a szöveggel kvázi elismered, hogy "gyanús" vagy.
Egyszerűen csak irritál az, hogy a magyarok megint ártatlanok ,de megint fejlesütve kell magyarázkodni olyasmi miatt, amit soha nem követtek el.

"Nem vagyok rasszista, DE..."
Ezzel azt mondod, hogy a magyarok bizony rasszisták, olyannyira, hogy neked is hangsúlyoznod kell az elhatárolódásodat minden egyes megszólalásod előtt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.19. 17:43:22

@LakatosWinnetou: "Lehet okoskodni, meg a cinikus hozzászólásokat puffogtatni, leszólni a másikat. Gyere, költözz ide, északra. Kíváncsi vagyok, milyen lenne pár hét után a hozzáállásod. "
Most hogy mondod... Lehet hogy élek a lehetőséggel. Ugyanis én jelenleg kisebbségben vagyok az utcámban. :S

belzebubó 2010.04.19. 17:48:12

Ha arra gondolok, hogy a meg nem valósult kormányzati negyedre kidobtak 14 milliárdot, ahhoz képest pár tizmillió dollár semmi. Ha segitene. De attól tartok a legtöbbjén már csak valami átnevelőtábor és vasszigor segit.

zsoltix 2010.04.19. 19:09:19

Semmi gond skacok, a feneketlen kutba sok penz fer, csak gyozzuk beledobalni.

nyílméregbéka 2010.04.19. 19:21:57

@tudi: én úgy fogalmaznék, teljesen leegyszerűsítve, hogy az amerikai feketék AKARTAK tanulni, csak nem engedték nekik. A magyar cigányok pedig NEM AKARNAK tanulni, holott az állam, a társadalom, a pedagógusok, a szoc. gondozók stb. mind-mind térdenállva könyörögnek nekik, de ők nem akarják.
És Legfelsőbb Szinten nekik adunk igazat, ld. sajókazai iskolábanemjáratós szülőknek adott elnöki kegyelem.
Hát, mi ezt így csináljuk! :-D
Azért mintha a harlemiek lennének a sikeresebbek :-/

zsoltix 2010.04.19. 19:25:28

De egyebkent jo otlet a program, elvegre a new yorki Harlem meg a bivalybasznadi ciganysor megtevesztesig hasonlit egymasra. Koszonjuk a remek cocijologusoknak ezt a frenetikus sikerrel kecsegteto tervet.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 19:27:23

@zsoltix: ha komolyan jót akarnának a cigányoknak, és elhinnék, amit mondanak, akkor idejönnének, és először pár családdal, majd egy kisebb faluval, majd egy megyével, majd az összes cigánnyal végigcsinálnák a programjukat, méghozzá kezdésként abból a pénzből, amit az alapítványuk össze tud rá kalapozni..

De nem, így nem jó.

Csak országos méretekben hajlandóak játszani, persze másik országban. És persze csak állami pénzből működik a program, az ő alapítványuk pénzéből nem.

www.magyarokszovetsege.hu/content/erpataki-mintafalu-forum

Az érpataki módszerrel mi a baj, hogy amerikába kell mennünk tanácsért?

billybabbit 2010.04.19. 19:31:57

@Geza:
1 a már meglévő kölkökkel mit csinálsz?
2 te alkalmaznál egy cigányt? mert ha te sem akkor hogy fog dolgozni, adózni?
Az kell elérni, hogy a szülői minta ne legyen követendő példa, hogy szakítsanak a saját kultúrájukkal. Tanulással ez elérhető, ez egy hosszú folyamat lesz. Ám ha továbbra is csak mismásolnak a vezetők, nem lesz jó vége a dolognak :S

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 19:37:40

@Egy kicsit karcos: itt van az érpataki módszer, nyílt forráskódú, nincs benne semmi ördöngősség, és általános vélemény szerint működik (inkl. polgármester, rendőrség, gyámügy, lakók, cigány vezetők, stb.), sőt, bár tudom, ez nem olyan fontos, de a tények szerint is működik:

www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=23555

abandi 2010.04.19. 19:41:11

A Dunán megy a "Drót"című izé...

www.youtube.com/watch?v=h-67PXLuee4

Esélyünk sincs!

zsoltix 2010.04.19. 20:04:59

@Egy kicsit karcos: Tudtommal csak egy telepulesen akarnak vele kiserletezni. Ettol fuggetlenul marhasagnak tartom, mert mar az elokeszuletekre, ide-oda utaztatasra is elmegy egy vagon penz. Amcsik ide, tanulmanyozni a kokerokat, magyarok oda, tanulmanyozni a negereket. Sikeres a program az amcsiknal, ami evente x millio dollar? 10 ev alatt 500 foiskolas, gratula. Ennyi penzbol? Ez jo eredmeny? Az meg mas kerdes, hogy ott nem feltetlen az eszuk miatt kerulnek a felsooktatasba /mondjuk itt sem/, hanem pl. jol fociznak, vagy kosaraznak.

Egy kicsit karcos 2010.04.19. 20:14:56

@zsoltix: hogy Rajaratnamnak és Sorosnak mi (lett volna) ebben az üzlet, az nem kérdés.

Az a kérdés, mi motivál egy magyar romológust, hogy a harlemi-dél-afrikai módszerre szerezzen pénzt az államtól, és ne az érpatakira.

Talán mert az utóbbi mérhető, rögtön adaptálható, megérti mindenki, és gyorsan elkezdi hozni az első eredményeket?

kranführer 2010.04.19. 20:24:53

Muhaha:-)))
Harlemi módszer cigányoknak? Minek? Már jobban lopnak rabolnak kábítószereznek mint a fekák...

Disznó Úr 2010.04.19. 22:05:37

Ötszáz év tapasztalata nem előítélet. Tegye fel a kezét, aki szerint van esély arra, hogy ennyi sikertelen év után bármilyen csodamódszer eredményt hoz.

Ja, és téves megközelítés, hogy csak azért nem került sor integrációra, mert az ellenséges társadalom ezt megakadályozta. Minden más (messziről jött, így erősen különböző kultúrájú) nép sikeresen integrálódott, úgymint pl. kunok, jászok, örmények. Csak pont a cigányok nem.

Integráción egyébként nem asszimilációt értek, hanem a "játékszabályok" elfogadását. Tényleg meglepő, hogy ez ennyi idő alatt nem ment.

arlequin 2010.04.19. 22:15:02

@Disznó Úr: na meg a zsidók sem, de ez egy másik szint. ;-DD

Geza 2010.04.19. 23:24:54

@billybabbit:
>1 a már meglévő kölkökkel mit csinálsz?
Ha van rá pénz, akkor azoknál marad a jelen rendszer. Ha nincs rá pénz, akkor pedig így jártak, mert ha nincs, akkor még akkor sincs, ha amúgy járna.
Az meg, hogy jut-e avagy sem, az attól függ, hogy az országnak létfontosságú dolgok kifizetése után jut-e (pont úgy, ahogy normális családban az ember eldönti, hogy vállalhatna-e (még) egy gyereket), és itt most az ország számára létfontosságú pl. az, hogy a _már bizonyítottan_ törvénykövetö és adófizetö honpolgárnak lehessen két gyereke valamint lehetösége arra, hogy azokat hasonló módon felnevelje.
Azaz pl. ha másképp nem megy, akkor befagyasztanám _az összes_ segély és ha kell, még a nyugdíjakat is (igen, az én felmenöimét is!), és amilyen gyorsan csak lehet, nekilátnék városokat felhúzni az Alföldön, (állami) gyárakat, üzemeket, gazdaságokat alapítani a valós piaci igényekre, teremtve ezzel munkahelyet és tényleges értéktermelést egyaránt, mert csak és kizárólag abból gazdálkodhatunk, amit megtermelünk.
Függetlenül attól, hogy ki mit b@$zott el, ki mit adott el és kinek, kinek mi jár ill. járna, mi lenne igazságos és mi lenne méltányos, csak és kizárólag abból lehet adni, amink _van_. Ergo termelnünk kell, hogy legyen miböl élni, fennmaradni, hozzájuttatni az öregeket a megérdemelt nyugdíjukhoz, megadni a felzárkózás lehetöségét a szegény liszkányoknak, stb. stb.

Olyan ez, mint egy családi gazdaság, csak nagyban: elb@$zta valaki, megdöglött a ló, a fél brigád b@$zik dolgozni, a negyede a maradék negyedtöl lopkod, aki meg magamagát fogja az eke elé, és persze így nem termel annyit, amiböl mindenkinek jutna. És most tetszik vagy sem, a lógósnak nem szabad adni semmit (mert nem érdemli meg), a nagypapinak csak kenyeret (mert érdemelne többet, de nincs miböl), a maradékból meg lovat meg vetömagot venni, hogy még addig indíthassuk meg a termelést, amíg a maradék egynegyednek van ereje hozzá.

>2 te alkalmaznál egy cigányt?
Persze, napszámban, felügyelet alatt, azzal, hogy ha lógáson kapom, akkor az aznapi fél bérét megkapja, a becsülete meg kitelt, azaz onnantól az életben soha semmi munkát nem kap se tölem, se senkitöl, aki engem ismer.
Ez pontosan így müködött cigányra és magyarra egyformán minden olyan munkánál, amit napszámban lehet csinálni. És ha már a napszámban jól teljesítenek, és lekopik róluk a rossz hírnév, akkor fognak kapni jobb munkát is.
Tettek épp eleget, hogy módszeresen eljátsszák a becsületüket (mint etnikumét, egy az egyben), úgyhogy ne csodálkozzanak, ha a visszaszerzése se fog egyik évröl a másikra menni.
A második-harmadik becsületesen dolgozó generációjuknak már semmi gondja nem lesz, ebben biztos lehetsz.

> mert ha te sem akkor hogy fog dolgozni, adózni?
Mint mondtam, tudnék nekik munkát adni. Az elsö hónapban persze csak hozott ásóval (ha kell, az eszközkopásnak megfelelöen nagyobb napibérért) gödörásást, hogy még ellopniuk se legyen mit, a többit meg mindig az elözö hónap alapján. Mármint ha egyáltalán egy kib@$zott kurva hetet kibírnának rendesen végigdolgozva, ami nem szokásuk. És ez nem rózsadombi álom, hanem tapasztalat, sajnos.

>Az kell elérni, hogy a szülői minta ne legyen követendő példa,
Úgy van. Plusz hogy még a szülök is hagyjanak fel a társadalomra mérgezö életvitelükkel, vagy pedig dögöljenek éhen akár családostól is. Már nincs miböl jótékonykodnunk, nincs hová hátrálnunk.

> hogy szakítsanak a saját kultúrájukkal.
A zenét, a nyelvet, a vallást, a neveket, a meséket, a legendákat, a 'szertartásokat' (esküvö, keresztelö, stb.) tartsák csak meg nyugodtan, ez is az egyetemes kultúra egy színfoltja. Azzal szakítsanak, ami nem egyeztethetö össze a társadalom többi részének életével. De azzal viszont megalkuvás nélkül szakítson! Mi is szakítottunk azon szokásunkkal, hogy a nekünk nem tetszöket lóhátról lenyilazzuk a pitsába, úgyhogy ök is konszolidálódjanak csak nyugodtan.
Vagy - legyen teljes szabadság, de akkor ne csodálkozzanak, ha az utolsó, amit látnak az az lesz, hogy bal szemmel kacsintok rájuk az irányzék mellett.

> Tanulással ez elérhető, ez egy hosszú folyamat lesz.
Rajta, lássam, hogy tanulnak. Én tudtam úgy iskolába járni és tanulni, hogy este a kútról hozott vízben lavórban fürödtem, mert vezetékes vizünk és fürdökádunk sem volt. Rajta, lássam a képességeitöl függetlenül szorgalmas és törekvö cigánypulyák sorait! Lássam, ahogy a szüleik elviszik öket az iskolába. A csermanek-érában az általános iskolát még úgy-ahogy komolyan vetettük velük, a gengszterváltás óta viszont már a második generációjuk jön a világra, plusz eltelt húsz év, ami alatt az általános iskolától a doktoriig jut el egy ember. Lássam hát a doktoris cigányokat. A cigány mérnököket. A technikusaikat. De úgy általában, a 25-30 éves cigány mesterembereket.
Nem látom. Mert statisztikailag _nincs ilyen_. Mert nem tanulnak, akár mert nem tudnak, akár mert nem akarnak.

Amúgy meg elvileg kapitalizmus van, 'nincs ingyen ebéd', nekünk ezt mondták, amikor fizetös lett pl. az egészségügy. Jó, hát akkor ne legyen. De nekik se! Akkor ne legyen ingyen ebéd, és dögöljön éhen, aki nem dolgozik, mikor pedig tudna. Az nem megy, hogy valaki a jogoknál állampolgár, a kötelességeknél meg kisebbség.

> Ám ha továbbra is csak mismásolnak a vezetők, nem lesz jó vége a dolognak :S
Meg ha maguk a kohányok mismásolnak, akkor se lesz. Mert az lehet, hogy a vezetök nem buzdítják öket tanulni, de 'szórakozásból' gyilkolni sem, azt maguktól csinálják.
És a tanár és a védönö igenis buzdítja öket arra, hogy taníttassák a purdét, mégsem teszik.

És tudod mit, egy határon túl már nem érdekes, hogy miért nem. A magyarázatot a kifogástól az különbözteti meg, hogy a magyarázat után igyekszik másképp csinálni az ember, a kifogás után meg hagy mindent a régiben. És a kifogás olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senkit sem érdekel a másiké.

RussoSS (törölt) · http://devizaspekulans.blog.hu 2010.04.20. 01:31:31

@Geza: Tökéletes írás, viszont, ha beleköthetek:
"És a kifogás olyan, mint a segglyuk: mindenkinek van, de senkit sem érdekel a másiké. "
A kifogást ki kellene cserélni véleményre és oké. :)

f.m.j. 2010.04.20. 07:37:32

@Geza: egyetértek, most már biztos, hogy rasszista vagyok :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.20. 07:49:09

már megint kedvezményekben akarnak vkit jutatni mert cigány. értsétek meg ez rasszizmus.
és igazságtalan. mi az h nekik ingyenoktatás jár?

tébolyodott és öngyilkos nemzet az, mely értelmiségét nem elsősorban a saját fajtájából kívánja rekrutálni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.20. 07:55:50

@Disznó Úr: mondjuk a cigányok asszimilációja azért sem történt meg részben, mert ők külsőleg is mások

de a kommunizmusban akár mondhatjuk h sikerült nekik? nem teljesen?

arlequin 2010.04.20. 08:11:42

@Geza: "Mi is szakítottunk azon szokásunkkal, hogy a nekünk nem tetszöket lóhátról lenyilazzuk a pitsába, úgyhogy ök is konszolidálódjanak csak nyugodtan."

bazze, jó hogy szólsz, ez totál kiment a fejemből. mindjárt én is szakítósat játszok...

viccet félretéve, teljesen egyetértek.

Kartal (rezervált) 2010.04.20. 08:50:37

@Geza: szép összefoglaló. Ez sajna tényleg így van.

Még annyit tennék hozzá, hogy azért akad egy nagyon vékony réteg, amelyik dolgozik erőn felül, és valahogy nincs megkülönböztetve. Volt több cigány munkatársam - van ma is -, akikről csak utólag tudtam meg, hogy cigány, mert a barna bőrükön kívül semmi nem árulkodott származásukról, erősen barna bőrűek meg a székelyek között is vannak szép számmal. Na őket miért nem diszkriminálják? Szóval ha egy cigány emberként él, emberként viselkedik, akkor semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri.

Egyébként én is úgy nőttem fel, hogy kezdetben fürdőszobánk sem volt, lavórban fürödtünk, eztán felnőttkoromig fatüzelésű bojlert használtunk, vagyis a fürdéshez fát kellett vágni, be kellett gyújtani... mégsem voltunk büdösek. Olyan szegények voltunk, mint a templom egere, de földet műveltünk - én is, iskola után, szünetben pláne -, állatot tartottunk - etettem és ganéztam őket eleget -, de a büdös életben nem loptunk egy szöget sem.

Lehet magyarázkodni kulturális meg etnikai különbségekről, leszarom. Amikor a hajó végveszélyben van, akkor a potyautasokat vagy munkára fogják, ha kell tűzzel-vassal, vagy a tengerbe dobják őket a cápáknak, mivel ha nem teszik, mindenki elpusztul. A potyautasok is, így az ő érdeküket (is) szolgálja a munkára fogás - még ha ezt felfogni képtelenek is.

Persze a legnagyobb baj, hogy mi itt hiába eszelünk, hiába dobunk fel jobbnál jobb ötleteket, odafenn, a parlament elefántcsonttornyában saját szemellenzős módszereik szerint fognak cselekedni az elvtársak és az urak. Az pedig, látjuk eddig hová vezetett.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.04.20. 09:08:20

10 millió dolcsi/év semmiség az eddig eredménytelenül elköltött 120 milliárd forinthoz képest. Oké, akkor legyen 10 milliárd forintos/év program, ha már muszáj lopni ebből is, csak működjön.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.04.20. 10:42:37

@tesz-vesz: Megint mondom: szerintem ha annyi lenne a különbség a cigány meg a fehér között, hogy az előbbinek barna a bőre, akkor az emberek 99%-ának nem lenne velük baja. Az előző rendszerben meg nem igazán asszimiláció folyt, hanem sokkal inkább kordában tartás. Nem azért hajították ki a cigányokat első körben az üzemekből '90 után, mert az igazgatók olyan fene nagy rasszisták voltak, hanem azért, mert ha már nem volt kötelező a teljes foglalkoztatás, akkor a kapun belüli munkanélküliséget fel kellett számolni, hiszen már nem az ötéves terv teljesítése volt a lényeg, hanem a profit. Ebbe pedig nem fér bele, hogy az alkalmazottak 10-20%-a nem csinál semmit.

devisionhun 2010.04.20. 12:21:14

Az a gond, hogy ez nem ELSŐKÉNT jutott eszükbe. A know-how ott volt már 20éve is.
És ott tényleg úgytűnik, hogy működik. A hazai cigányság, olyan mint egy rossz gyerek. Nem lehet nekik csak úgy odaadni a pénz és azt várni, hogy jobb gyerek lesz. Fogni kell a kezüket.

Nagyon örülnék ha ez működne, bár elszomorít, hogy az eddig elköltött pénzekből miért nem lehetett rögtön egy működő rendszert finanszírozni... (persze, tudom a választ)

süti beállítások módosítása