Skip to content


       Szűrés lista

Nem kell félni a kétharmadtól

Két okból kifolyólag sem kell félni a kétharmadtól.

Az egyik ok, hogy a 20 éves magyar demokrácia történetében nem példa nélküli a kétharmad. És milyen meglepő, pont a rettegő sziréneknek volt kétharmados többségük 1994-1998 között. Emlékeim szerint sem Lendvai Ildikó, sem Kovács László nem adta tudtunkra, hogy páni félelmet okoz bennük a Horn-Kuncze páros tejhatalma ...

Török Gábor remek munkával összegyűjtött egy csokornyi idézetet a 1994-98 közötti időszakról, szépen lassan össze lehet párosítani, hogy mit mondtak anno, és mit mondanak most.
"Szeretném hangsúlyozni - és el kell mondani világosan a közvélemény számára is -, hogy annak semmiféle jogi és politikai kényszere nem volt sem 1994-ben, sem 1995-ben, hogy a koalíció a maga legitim, demokratikus úton szerzett 72 százalékos parlamenti többségét ne használja fel akár az alkotmányozásra vagy akár az alkotmánymódosításra." - 1997. május 21., Vastagh Pál miniszter (MSZP), az Alkotmány módosítása kapcsán.

Ha jól emlékszem, nem dőlt össze a világ, és nem halt meg a magyar demokrácia ...

Ugorjunk egyet, 13 évvel később.

Mesterházy
:
"A második forduló arról szól, hogy lesz-e a kormánynak egy demokratikus kontrollja, ha ugyanis a Fidesz megszerzi a kétharmados többséget, akkor jogilag semmi nem korlátozza majd Orbán Viktor hatalmát."

"A törvény értelmében a Nemzetbiztonsági Bizottság vezető pozícióját mindenképp valamelyik ellenzéki pártnak kell betöltenie, "kétharmados többség esetén azonban ez is kizárólag a Fidesz döntésén múlik".

Milyen szép, még nincs is vége a választásnak, de már azon rettegnek, hogy nem kapnak elég bizottsági elnöki posztot. Mekkora fricska lenne a Fidesz részéről, ha mondjuk ennek a bizottságnak az elnöki posztját a Jobbik nevű ellenzéki pártnak adná oda ...
 
Kovács László:
"A választások második fordulójában dől el, hogy lesz-e hatékony demokratikus kontroll az új kormány felett. Amire Orbán Viktor készül, az Venezuelában vagy Afrika országaiban honos, ráadásul az új vezető 15-20 évre szeretne berendezkedni. Ezért kell a szocialistáknak a jogállamiságot a leghatékonyabban védelmezniük."

Vajon mikor védelmezte a jogállamiságot az MSZP? Mikor csúcsra járatta a szemkilövetést 2006. október 23-án?

Lendvai:
"A választóknak meg kell fontolni, hogy mekkora teljhatalmat akarnak adni a Fidesznek. Amennyiben a párt kétharmadot szerez, úgy akár az alkotmányt is módosíthatja. Ez például a vallási hovatartozást érintő passzusokat is érintheti, amelynek módosításai sérthetik az alapvető szabadságjogokat."

Nagyon helyesen teszi a Fidesz, ha módosítja az Alkotmányt, ugyanis nagyon itt lenne már az ideje.
És sajnos úgy néz, az MSZP nemhogy a demokrácia utolsó védőbástyája sem lesz, de még MSZP sem ...

Fidesz:
Kövér László szerint négy kétharmados törvényt módosítanának. Amennyiben nem jönne össze a Fidesznek a kétharmad vasárnap, akkor sem hinném, hogy ezekhez a törvénymódosításokhoz ne tudnák összeszedni a hiányzó szavatokat az LMP-től, Jobbiktól és a normálisabb MSZP-s képviselőktől.

1. Választójogi törvény.
Kisebb parlament, 200 fővel, vegyes rendszerben (egyéni + listás). Ki szavaz erre nemmel? Orbán valószínűleg komolyan gondolja, hogy ezt keresztülviszi, hiszen valamennyi Fideszes jelöltnek rá kellett erre bólintania. Ide még hozzátenném a következőket: választókörzetek átszabása (mulasztásos alkotmánysértésben van a parlament már éve óta, mivel a 176 választókörzet létszáma durva eltéréseket mutat), mentelmi jog, kopogtatócédula rendszer átalakítása, a képviselők javadalmazásának rendbetétele.

2. Önkormányzati törvény. 
Kevesebb önkormányzati képviselő, kevesebb fővárosi közgyűlési tag, kevesebb megyei közgyűlési tag. Ki szavaz erre nemmel?

Kell 23 kerület szorozva 25-37 önkormányzati képviselő? Csak Budapesten van vagy 600 önkormányzati képviselő. Kell ennyi ember? Nem kell. Kell 66 fős fővárosi közgyűlés? Nem kell.

Kósa Lajos nyilatkozta, hogy mint Debrecen polgármestere a 49 fős debreceni képviselő-testülettel együtt annyi lakost képviselnek és irányítanak (206 ezer fő), mint Nógrád megye lakossága (212 ezer fő). Nógrád megyében viszont nem 1 polgármester van, és nem 49 képviselő ...

3. Határon túli magyarok állampolgársága.
Ebben teljes az egyetértés, valamennyi párt megadná az állampolgárságot. Vagyis ki szavaz erre nemmel? Senki.

4. Médiatörvény.
Előzetesen csak annyi szivárgott ki, hogy összevonnák a közmédiákat (M1, M2, Duna, Kossuth, Petőfi, Bartók), mivel egy picit drága mulatság ennyit finanszírozni, valamint megszüntetnék az MTI-t.

Mesterházy: "Ez azért is riasztó, mert az elmúlt nyolc évben erős jobboldali médiabirodalom alakult ki, márpedig ha a közszolgálati médiumok is a Fidesz befolyása alá kerülnének, akkor megszűnhetne a sajtó szabadsága. A sajtónak, a közszolgálati médiának legyen függetlensége, tudjon kritikai hangot is megfogalmazni."

A "független" magyar sajtó az elmúlt 8 évben olyan "független" és olyan "kritikus" volt, hogy ezt (is) veszélyezteti a Fidesz. Hallatlan, példátlan, döbbenet!

Gyorsan egy idézet az öszödi beszédből:
"És egyszerre kell megpróbálni előrevinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak, bevonni őket ebbe a folyamatba."
 
És hogy mi a másik ok, ami miatt nem kell félni a Fidesz kétharmadtól?

Mert lehetséges, hogy papíron meglesz a kétharmad, de gyakorlatban nem hinném.

Ha a Fidesz szeretne a saját erejéből kétharmados törvényeket megszavazni, akkor ezt ősszel még megteheti (bár szerintem már akkor is csak nagy nehézségek árán), utána egyre neccesebb lesz.

Egy-két-három fővel a kétharmad felett szinte lehetetlen biztosítani, hogy az összes képviselő ott legyen a szavazáskor. Eleve a képviselők egy része kormányzati pozíciókat kap, vagyis hiányoznak az ülésekről, néhányan mindig külföldön vannak, néhányan betegek, stb. ...

Egy ekkor képviselőcsoportnál óhatatlanul megindul a lemorzsolódás: lemondás, kilépés, kizárás (pl.Lengyel Zoltán), ne adj' isten haláleset (ha egyéniben jutott be, akkor új választás) és mindjárt lemegy a frakció létszáma a kétharmad alá.

Szóval nem kell a pánik.
Nem kell félni, nem fog fájni ...

Tetszettek volna jobban kormányozni, kevesebbet lopni és jobb eredményt elérni.
Négy évig pedig ehetik azt, amit 8 évig főztek.

Címkék: politika választás

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr381936620

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FradiDani 2010.04.20. 12:12:18

Komancsék, nem önmagában a 2/3tól félnek, hanem az elszámoltatástól... Mert így gyk olyan lenne mintha nm is lenne mentelmi joguk :)

Marcellusca 2010.04.20. 12:21:38

Na, ja.
Annyit megjegyzésként, hogy (nemcsak) anno a szocik balf@szok voltak és nem tudtak ÉLNI a 2/3 lehetőségével.

z666 2010.04.20. 12:27:35

Na, ez kemény: (Lázár János agyszüleménye)
"...Vagyis nem mehetne legálisan lőtérre, air-softozni, paintball-ozni vagy harcművészeteket tanulni az, akinek ezt a Hatalombiztonsági Hivatal nem kegyeskedik lehetővé tenni...."

barikad.hu/node/51470

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.04.20. 12:29:10

Valami miatt erről oly' kevesen beszélnek...

Mármint h a 2/3 igazi veszélye a mentelmijog-megvonás egyszerűbbé válása. Ehhe...

SilentSound · http://autozz.blog.hu 2010.04.20. 12:32:55

Ez a riogatás az MSZP kampány része. Tulajdonképpen mást nem is nagyon tudnak bedobni ezen kívül.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 12:39:05

Engem inkabb az izgatna, mi a velemenyetek errol itt:

barikad.hu/node/51470

Ha ezzel Amerikaban probalkoznanak, szo szerint fegyveres felkeles torne ki. Gyakorlatilag nemzetbiztonsagi atvilagitashoz kotnek az onvedelemhez valo jogot.

Namost, ehhez ketharmad kell, mert mind az alkotmany, mind a honvedelmi torveny KOTELESSEGKENT jeloli meg azt, amibol most BUNCSELEKMENYT akarnak faragni. Azert ez eleg komoly atalakitas. Ez meg Sztalinnak sem jutott eszebe. Pedig mekkora otlet!

Valandil 2010.04.20. 12:44:32

@Meleardil Eressea Iluvadan: Szegény lézerdzsoni kihagyta a javaslatból a számítógépes célkereszt-szimulátorokat. Micsoda hanyagság! (Ritka nagy balfasz szegény, de ezt eddig is tudtam.)

arlequin 2010.04.20. 12:45:26

@Meleardil Eressea Iluvadan: ez a lázár pedig olyan jóvágású gyerek. csak a szemeitől ráz ki a hideg.

drkovax 2010.04.20. 12:46:23

@Meleardil Eressea Iluvadan: Látom a Jobbik is ugyanazt a rettegő stílust (kitalálunk valamit ami úgy nem jó ahogy mi kitaláltuk, és azt állítjuk hogy ezt akarják, de mi majd jól megvédjük tőle az országot) mint az MSZP. Összenő, ami össze tartozik...

Max. 2010.04.20. 12:47:22

Én félek a kétharmadtól, mert így már 100%, hogy tökölődéssel, semmittevéssel, stagnálással és látszatintézkedésekkel teli négy év elé nézünk (vagyis pont az fog történni, mint eddig, csak más lesz a főszereplő).

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.20. 12:48:03

a jelenlegi választási eredményt tevőlegesen és mulasztással gyak. egyedül az mszp-szdsz koalíciós és nemkoalíciós kormányzás hozta össze az elmúlt 8 évben. megdolgoztak érte, tessék örülni! ez a munka jutalma.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.20. 12:50:05

Bocsi,a határon túli Magyaroknak az állampolgársággal jár szavazati jog?

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.20. 12:50:44

@Meleardil Eressea Iluvadan: pedig a fegyvertartás jogosultsága a körnéyken MO.on a legszigorúbb így is.
kik fosnak így ? és mitől?

kamasuka 2010.04.20. 12:51:25

@Tigeri:
Ha igen, picit átalakul(hat) a romakérdés megítélése ...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.20. 12:52:19

Én azért nem szeretnék olyat,hogy:A legközelebbi választások 10 év múlva lesznek,addig a Gellért-hegyből kifaragnak egy hatalmas Viktor-mellszobrot.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 12:53:48

@drkovax: Apad f*sza no ossze a szamaratok s*ggevel! Ennyire kobol van a fejed, hogy ertelmezni sem tudsz egy torvenyjavaslatot? Ez egyertelmuen arra megy ki, hogy abszolut allami monopoliumma tegye nem csak az eroszakszervezetek mukodteteset, de meg a szervezett onvedelmet is. Ha valaki ilyen agybeteg torvenyt akar meghozni a "nacziveszely" miatt, akkor ki is az, aki igazabol retteg?

tryclops 2010.04.20. 12:56:41

@Tigeri: Jó kérdés. Pillanatnyilag a szavazati joghoz itthoni lakcím is kell. Nem hiszem, hogy ezen a Fidesz akarna változtatni, de ki tudja.
f.

arlequin 2010.04.20. 13:01:45

@fricy: nem akarnak, soha nem is akartak. csak porhintés szintjén volt ez téma.

charlie 2010.04.20. 13:02:38

@Tigeri: mivel nincs Magyarországi lakóhelye, nem.

70. § (1) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt megillet az a jog, hogy az országgyűlési képviselők választásán választó és választható legyen, valamint országos népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen.

önkormányzati képviselő pedig bárki lehet és választhat aki Magyarországon lakik és EU állampolgár. Kivéve a polgármester, neki a magyar állampolgárság követelmnéy.

(2) A Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező minden nagykorú magyar állampolgárt és az Európai Unió más tagállamának a Magyar Köztársaság területén lakóhellyel rendelkező nagykorú állampolgárát megilleti az a jog, hogy a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek választásán választható és - amennyiben a választás, illetve a népszavazás napján a Magyar Köztársaság területén tartózkodik - választó legyen, valamint helyi népszavazásban és népi kezdeményezésben részt vegyen. Polgármesterré és fővárosi főpolgármesterré magyar állampolgár választható.

Viszont önkormányzati választáson menekültek is szavazhatnak, ami azért eléggé gáz.

arlequin 2010.04.20. 13:04:54

@charlie:
"Polgármesterré és fővárosi főpolgármesterré magyar állampolgár választható."

milyen rasszista kirekesztő rohadt egy törvény ez is!

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 13:06:14

@Tigeri: Nem tudom, a fidesz mit es hogyan akar. Csak azt tudom, a jobbik hogyan kepzeli.

Szoval: jarna szavazati jog, amivel kepviseloket delegalhatna a parlamentbe. Azonban csak a felsohazba; a veto es felugyeleti jogokat gyakorolna elsosorban. Az alsohazban, ahol a torvenyhozas tortenne, egyaltalan nem lehetnenek kettos allampolgarok! Ennek igy tobb elonye van. Ha kissebsegi vagy nemzetisegi kepviseletet akarsz a parlamnetbe, akkor valakivel igazsagtalan leszel. Ha aranyosan kepviselhetik magukat, akkor mindig kissebsegben lesznek (nahat!), es semmilyen gyakorlati erdekervenyesito eszkozuk nem lesz. Ha gondoskodsz a szukseges jogokrol, akkor viszont felulreprezentalod oket, es csorbulnak a tobbseg jogai. Ezert is jo megoldas a ketkamaras parlament. A torvenyhozasban CSAK magyar allampolgarok vehetnek reszt, kettos allampolgarok nem. A felsohazban viszont ott lehetnek jelentos szamban a nemzetisegi, kissebsegi, es hataron tuli magyar csoportokat kepviselok elegendo szamban, hogy kontrollt gyakorolhassanak az alsohaz felett. Ez peldaul egy olyan konstrukcio, ahol akkor sem kell remuldozni, ha egy part 80%-ot szerez a valasztasokon.

Tehat a kerdesedre a valasz: igen kapnanak valasztojogot, de nem kapnanak a tovenyhozasban kepviseleti jogot. Kecske+kaposzta. Szerintem mukodokepes elkepzeles.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.20. 13:09:38

Azért egy kicsit tartok ettől,mert most egy olyan ember lesz hatalmon aki szent sérthetetlen tévedhetetlen.Ha normális dolgokat csinálnak akkor viszont hajrá!A szocik megmutatták,hogy bármit meg lehet tenni és nekik nem volt 2/3 uk.Ha a bűnözők mentelmi jogának felfüggesztéséhez használják akkor jó.

spájdernecc 2010.04.20. 13:10:14

@Meleardil Eressea Iluvadan:
röhögni fogsz
az erőszakszervezet állami monopólium
mindenhol, ahol az állam működik

Marcellusca 2010.04.20. 13:12:15

@SilentSound: Helló.
De furcsa, hogy nem vagy beszűrkülve (itt sárgulva). :)))

Egyébként meg mi mással kampánolnának?
Mondom ezt úgy, hogy nem tartom szerencsésnek a 2/3-os többséget.
Egyik pártnak sem.
De főleg nem a Fityisznek. :)

eszkep 2010.04.20. 13:13:42

Az LMP NEM támogatja a kisebb parlament létrehozását. Úgy tűnik,, ha rajtuk múlik, NEM lesz más a politika...

eszkep 2010.04.20. 13:15:23

A kapcsolat.hu-n a 2/3-ad kapcsán egyébként már a királyság kikiáltásánál és az alkotmány eltörlésénél tartanak. Sok ész, hová mész!?

arlequin 2010.04.20. 13:15:24

@spájdernecc: szerintem most elcsaptál a lecsó mellett. nem erről van szó.

esef 2010.04.20. 13:15:40

Komolyan van olyan aki elhiszi, hogy lesz elszámoltatás?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.20. 13:16:19

Azért 16 év alatt kicsit megváltozott a világ.Mondjuk ha másik párttal együtt lenne meg a 2/3 jobban örülnék.De rajtuk múlik,hogyan élnek vele...

öööö...izé 2010.04.20. 13:17:06

@Meleardil Eressea Iluvadan: Majd akkor beszélj törvényjavaslat-értelmezésről, amikor látsz törvényjavaslatot....
én csak egy cikket látok a világszerte elismert és hiteles Szabad Riport Tudósító Iroda tollából, ami forrásként a szintén megkérdőjelezhetetlen Kárpátmedencei Székely-Magyar Nemzetőrség parancsnokságának megbízásából annak egy tagját jelöli meg....

Szerintem az a hülye, aki ezt egy pillanatra is komolyan veszi...ehhh...

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 13:17:16

@spájdernecc: Nem fogok rohogni, mert ezt tudom. :)
Azert a honvedelmi torvenyt atfuthatod ez ugyben, ha akarod.
Amugy arra kernek mindenkit, hogy a torvenyekre valo hivatkozast keruljuk. Ugyanis torvenyt barmirol lehet hozni. Markans pelda a zsidotorvenyek. Mert hat ezen az alapon semmi ertelme holokosztozni, mivel az egesz deportalas torvenyes volt. Nem is lehetett mas, ha egyszer torvenyt hoztak ra! Nem lehetne inkabb a jozan eszre es jo erkolcsre hagyatkozni?

Milyen alapon szabjak meg nekem, hogy kivel es mikor talalkozhatok? Milyen ruhat vehetek fel? Hogy tanulhatok e onvedelmet? Mert eszerint nem lesz jogom:
-megvedeni magam
-megvedeni a szeretteimet
-megvedeni hazamat
Ha erre torekszem, BUNOZO vagyok. De az hagyjan! Ha KEPES vagyok ra, mar akkor is bunozo vagyok, kiveve, ha a Nemzetbiztonsagi hivataltol kulon engedelyt kapok. Tenyleg en vagyokaz egyetlen itt, aki szerint ez tisztan elmebetegseg?

spájdernecc 2010.04.20. 13:19:33

@Meleardil Eressea Iluvadan:
amennyiben az a javaslat tényleg arra fut ki / bocs, a barikád csak erős forráskritikával / az tényleg nettó baromság, rásdásul teljesen ellenőrizhetetlen és betarthatatlan.

eszkep 2010.04.20. 13:19:48

@Tigeri: Ezt már én is olvastam agybutító balos médiában, melynek kapcsán megállapítható, hogy jó balos szokás szerint vagy ennyire hülyék, vagy hazudnak.
Szavazati jog feltétele a magyarországi állandó lakcím. Mint az közismert.
Költői kérdés: miért félnek ettől ennyire a szocik?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 13:20:43

@öööö...izé: Jogos! Tudod, mit? Inkabb legyen neked igazad! Sajnos nem ez az elso forum,ahonnan errol ertesultem. Azert ezt a cikket csatoltam, mert lusta voltam magam irni egyet. Ha mas is dilibajnak gondolja, es a javaslatig sem jut el, az csak jo. Bar ugy tortenne. Mint ahogy a jozan esz es a szabadsagjogok diadalmaskodtak a ket gardatorveny es a holokauszt torveny eseteben is.

eszkep 2010.04.20. 13:21:41

@charlie: "Viszont önkormányzati választáson menekültek is szavazhatnak, ami azért eléggé gáz."

Köszönet a Gyurcsány kormánynak.... No comment.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.20. 13:21:56

Egyébként pont emiatt a képlékeny 2/3-ad miatt kering a pletyka, hogy 2/3-ad helyett minősített többség legyen.
Ha jól emlékszem. Ha jól emlékszem akkor ez is Török Gábor blogjában volt.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.20. 13:23:44

@Noname Cowboy: Na kicsit több volt a jól emlékszem :):):)

spájdernecc 2010.04.20. 13:24:58

@eszkep:
úgy rémlik, hogy azok, akik kaptak már tartózkodási, vagy letelepedési engedélyt
de csak rémlik...

f.m.j. 2010.04.20. 13:26:37

@eszkep: ne félj, azt senki nem akarja... csak a hülye nép

miért, gondolta bárki, hogy az LMP azért jött létre, mert más politikát akarnak? Nem, nem, csak közben felnőttek az öregedő mszp-s, szdsz-es gyerekek, és nekik is kell valami, hát nem?

Guild 2010.04.20. 13:27:07

Mekkora a teljhatalom???
Jópofa ez a Lendvai.

Roxvox 2010.04.20. 13:30:54

@eszkep: "Az LMP NEM támogatja a kisebb parlament létrehozását. "

Naná hogy nem hisz akkor a mostani tizenvalahány helyük kb. a felére csökkenne.

öööö...izé 2010.04.20. 13:32:14

@eszkep: nem gondolom, hogy ne lenne joga annak szavazni, akinek az ingatlanával kapcsolatos bárminemű döntést az önkormányzat hozza meg....miben különbözik a szomszédtól e tekintetben??? szerintem semmiben

Én nagyobb baromságnak tartom, hogy az önkormányzati választásokon is pártszínekben indulnak az emberek, ebből kifolyólag többször pártokra szavaznak az emberek, és nem arra, aki esetleg rátermettebb lenne a posztra6 bizonyított már. Inkább ezt tiltanám meg úgy, hogy csak egyéni jelöltek lehetnek, és semmiféle párttámogatást nem kaphatnak a kampányban.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.20. 13:33:58

@öööö...izé: Másrészről pedig a parlamentben szerepet vállaló képviselők se indulhassanak. Tehát olyan indulhasson aki nem parlamenti képviselő! Egy seggel egy lovat!

minimalista 2010.04.20. 13:39:15

@eszkep:

Köszi a linket.
Ugyanakkor Te is bedőltél a szenzációhajhász origo prológusnak: az interjúból kiderül hogy árnyaltabb - jóval! - a kép annál, minthogy az lmp nem támogatja a kisebb parlamentet:

"- A Fidesz több politikusának nyilatkozatai szerint a Fidesz-kormány egyik első intézkedése a parlament létszámának csökkentése lehet. Ezt támogatni fogjab az LMP?

- Ez demagógia, akkor is ezt mondtam, amikor Gyurcsány Ferenc vetette fel. A kisebb parlamenttel csak a frusztrált állampolgárokat lehet etetni. Aki látott már valaha költségvetést, pontosan tudja, hogy a parlamenti létszám megfelezése nem feltétlenül jár a büdzsé csökkentésével, ezen egy tized százalékot sem lehet megspórolni. Nekünk nem vallási kérdés a parlament létszáma, lehet akár kisebb meg nagyobb is, a rendszer a lényeges. Arról szívesen beszélnénk a Fidesszel, milyen intézkedésekkel lehetne visszaállítani az emberek bizalmát, megváltoztatni a választási rendszert. A beszélgetés végén kidobhat a gép egy kisebb parlamentet is, csak az a fontos, hogy ne a gombhoz varrjuk a kabátot."

És valljuk be, nem mondott olyan nagy hülyeséget, tényleg csepp a tengerben.
Ráadásul - szerintem - azért is nyomják most ennyire ezt a "kisebb parlament" szöveget, mert így jóval nehezebben eshetnek majd ki a hatalomból.

Nem rossz lépés, de kb. 1000 előbbre való is van ma kis hazánkban...

spájdernecc 2010.04.20. 13:39:26

@Noname Cowboy:
ez abszolút jogos
a másik fele, hogy az önkormányzatokban csak függetlenek induljanak, vitatom
kis helyeken sem mindig működik, pedig a falusi ÖK-képviselők zöme " független"
ahol már komoly a költségvetés , jellemzően a 10 000 lakos feletti sefalu-seváros kategória kormányozhatatlan 10 " független" fickóval...

Marcellusca 2010.04.20. 13:42:01

@z666:
@Meleardil Eressea Iluvadan:
Ez az! Nesze neked 2/3!

@Valandil:
Az lesz a következő.
Mielőtt megvennél egy legújabb lövöldözős játékot, meg kell kérned az átvilágítást, majd - pozitív elbírálás esetén - mehetsz a szám.gépes-/játékboltba a papírral és megveheted azt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.04.20. 13:42:52

@FradiDani: Soha nem értettem ezt az elszámoltatós dumát. A bíróságoknak és nyomozó szerveknek - elvben - teljesen függetleül kell működni a kormánytól. Tökmidegy, hogy ki van hatlamon, mindenkit nyakon kell csípnie és hűvösre tennie. Teheát, ha EVLIEG a hatalmi ágak szét vannak válme kibszottul mindegy, hogy ki van hatalmon, NEM lehetsége demokratikus keretek között "elszámoltatni"....

szénhidra 2010.04.20. 13:45:48

@Roxvox: minimalista árnyalt, megelőzött :)
ráadásul a felezéssel az LMP egyáltalán nem kapna fele akkora taglétszámú frakciót. valamelyik blogon láttam számításokat, amiből az derült ki, hogy a Fidesz feleződne, a Jobbik sokat veszítene, a Mszp keveset az LMP létszáma meg nem változna.

arlequin 2010.04.20. 13:45:51

@minimalista: ez az emberke minden szavával elárulja magát (mondjuk más is... ;-)))

"Nekünk nem vallási kérdés a parlament létszáma, lehet akár kisebb meg nagyobb is, a rendszer a lényeges. "
ekkora oltári baromságot gyerekek. ez olyan mintha azt mondanám, hogy mindegy mekkora a motor, a kocsi a lényeges. bazz.
továbbá felmerül: nektek (lmp-nek) mi a vallási kérdés, ha ennyire el kell határolódni tőle?

"A beszélgetés végén kidobhat a gép egy kisebb parlamentet is, csak az a fontos, hogy ne a gombhoz varrjuk a kabátot."
tehát szerencsejáték-szerűen beszélgetnének egymással? mit dob a gép? eldobom a zagyam.

szénhidra 2010.04.20. 13:53:03

@arlequin: Nem értitek vagy direkt nem akarjátok megérteni?

A kisebb parlament nem feltétlenül jobb: pl. a bizottságokba is kell ember, és akkor akár több posztot is be kell töltsön egy képviselő, mint eddig, de ez csak egy sarkított pl. Ha a képviselők tiszteletdíjját + költségtérítését egyszer és mindenkorra rendbe tennék (számlás igazolás) és ezzel egy rakás költségtől megmenekülünk, akkor tényleg nem értem mit látsz ebben szerencsejáték.szerűséget. De világosíts fel.

isti77 2010.04.20. 13:57:01

"Tetszettek volna jobban kormányozni, kevesebbet lopni és jobb eredményt elérni.
Négy évig pedig ehetik azt, amit 8 évig főztek."

Legyen inkább 40 év. És akkor még mindig kevesebbet voltak ellenzékben, mint kormányon a XX. század közepe óta. Nem ártana. Mármint az országnak.

isti77 2010.04.20. 13:59:35

Amikor 11-én este Lendvai kimondta nagy kínok között, hogy az MSZP elvesztette a kormányzásra való jogát, eszembe is jutott, hogy ez milyen fájdalmasan ritkán történik meg.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.20. 14:00:09

@Marcellusca: Mert különben egyik pozíció nem végezhető el tisztességesen! S ne dumáljon senki, hogy akkor így a településnek milyen kurva jó.

öööö...izé 2010.04.20. 14:02:16

@Noname Cowboy: Naja...lennének még 5leteim az összeférhetetlenséggel kapcsolatban...

dr. Aullah 2010.04.20. 14:03:23

"Egy-két-három fővel a kétharmad felett szinte lehetetlen biztosítani, hogy az összes képviselő ott legyen a szavazáskor."

A szavazógombra lehulló papírköteget, meg a képviselőket, akik befutnak megnyomni egy gombot amikor hallják, hogy szavazás van-t nem vetted figyelembe :D

"Aki látott már valaha költségvetést, pontosan tudja, hogy a parlamenti létszám megfelezése nem feltétlenül jár a büdzsé csökkentésével, ezen egy tized százalékot sem lehet megspórolni."

A kisebb parlament az kevesebb költség. Ehhez még hozzá vennénk a költségelszámolást, és egy szavunk sem lehetne erre a rendszerre . (Mondjuk ez nem fog megtörténni, mert akkor a fidesz sem tud lopni innen)

arlequin 2010.04.20. 14:04:57

@szénhidra: ácsi ember. nem erről beszélek. ráadásul csak a magam nevében szólhatok és csak amiatt nem haragszom a 'letöbbesszámozásra' (értitek?), mert hatökör vagyok, de félhülye így éppen hárman írjuk ezeket a sorokat.
viccet félre
- vicc el -
nincsenek rendes törvények, ha rendbe teszik őket akkor azt 'nem a gép dobja', hanem az értelem belátásával, az ész kivitelezésével megfogalmaznak egy rendes törvényt. nem a gép dobja. amikor józsipista bemegy a krimóba és beletolja a lóvét a gépbe, na azt a gép dobja, de akkor ez előbb említett feltételek hiányában teszi. amire utaltam az schiffer et. al gondolkozási és felfogási készsége, - ami természetesen az általa használt szavak kontextusából kiderül - nem ad túlzott reményekre okot. és még finom voltam.
a kisebb parlamentet is meg lehet jól csinálni, lehet a bizottságok helyeit csökkenteni stb...
érted?

Roxvox 2010.04.20. 14:05:57

Ha pl. 200 fős lesz (mint ahogy tervezték) a parlament, akkor csak 24 listás hely lesz?

Kartal (rezervált) 2010.04.20. 14:07:05

MSZP kampány lánclevél stílusban:

Figyeljetek! Ez most KOMOLY! Egy barátomtól tudom, akinek unokaöccse egy kollégiumban lakik egy MSZP képviselő távoli nagybátyjának a szomszédjával, szóval TUTI!
Ha a FIDESZ most vasárnap megszerzi a 2/3-os többséget, a Nap lezuhan az égről, és a tengerek VÉRRÉ változnak! Orbán Viktor, a Sötétség Seregeinek Vezénylő Tábornoka meg fogja magát koronáztatni, és a Magyar SZENT Korona spirituális hatalmával feltámasztja HITLERT! Mindenfelé náci hordák fognak randalírozni, akik VONA Gáborra felesküdve tiporják majd lábbal a DEMOKRÁCIÁT!
Orbán Viktor hipnotikus hatalmával ráveszi a képviselőket, hogy szüntessék meg a demokráciáért küzdő HŐSÖK mentelmi jogát, és kohol vádak alapján tömlöcbe veti őket. Visszaállítja a pallós jogot, és minden szembeszegülőnek fejét véteti!!! Ez most KOMOLY!
Ha nem akarod, hogy mindez megtörténjen, a második fordulóban SZAVAZZ AZ MSZPRE! Vigyél magaddal 36 olyan embert, aki szintén az MSZPRE szavaz.
Küldd el ezt a levelet 42 embernek, akiről tudod, hogy a FIDESZ gonosz hatalmára szavaz, és GYŐZD meg őket, hogy NE TEGYÉK, mert szörnyű szerencsétlenség éri az EGÉSZ ORSZÁGOT.
Ha nem küldöd el ezt a levelet 1 órán belül, szörnyű szerencsétlenség ér, NÉGY ÉVIG narancs fogja borítani az országot! Ne habozz! Küldd tovább minden szocialista érzelmű demokratának!

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.04.20. 14:08:47

@esef: Na igen... sajnos ott motoszkál a fejemben egy ideje, hogy nem. Ahogy 2002-ben is hiába vártam a felelősségre vonást, pedig a Fidesz-érának is megvoltak a maga "gyanús" ügyei. Most már tudjuk miért: a szociknak is vaj volt a fejükön, sőt azóta még több lett.

Mint a pár nappal ezelőtti "testvérváros utazási iroda" cikk jól mutatta: maszop-fityisz két jó barát, együtt lop és szídja Vonát. :DD

A Jobbik meg az LMP még egyelőre nincs nálam elkönyvelve korrupt emberek érdekalapú köszösségének - félek, hogy ők is rácáfolnak a bizalmunkra. Adná az ég, hogy ne úgy legyen!

Marcellusca 2010.04.20. 14:09:35

@Noname Cowboy: Pontosan.
Mindig azon rinyálnak, hogy mind a polg.mesteri, mind az ogy.képviselői funkció 24 órás "munkát" igényel.
Akkor hogy tudja mindkettőt megfelelően ellátni?
Arról nem is beszélve, hogy mi van akkor, ha az ogy.-ben a pártérdek pont az ellenkezője, mint a városáé?

@szénhidra: Bocs, nem vagyok matematikus, de:
Kisebb parlament=kevesebb képviselői "tiszteletdíj", költségtérítés, egyéb költségek.

Az, hogy mennyi bizottság van, szintén a parlamenttől függ.
Kisebb parlament=kevesebb (összevont) bizottság.

Egyébkéntis, mi a francnak most is annyi bizottság?
Csak fizetéskiegészítésként "működnek".

eszkep 2010.04.20. 14:11:48

@minimalista:
"Ez demagógia"
"A kisebb parlamenttel csak a frusztrált állampolgárokat lehet etetni."
"hogy a parlamenti létszám megfelezése nem feltétlenül jár a büdzsé csökkentésével, ezen egy tized százalékot sem lehet megspórolni. "
"Nekünk nem vallási kérdés a parlament létszáma"

Bennem lenne a hiba, ha ezek alapján úgy gondolom: az LMP NEM támogatja a kisebb parlamentet?

eszkep 2010.04.20. 14:14:03

@Roxvox: Nem azért, hogy fénnyezzem amgamat, de amit eddig olvastam a tervekről, úgy működne a dolog, amit én ezen a blogon kb. két éve javasoltam: ARÁNYOSAN csökkentik a listás helyeket is és az egyéni körzetek is nagyobbak lesznek. Persze az is kell, hogy a töredékszavazatok rendkívül idióta rendszerét is átdologozzák.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.20. 14:15:12

@Roxvox: én valami olyasmit olvastam, hogy 90-90 egyéni-területi listás lenne, és 20 hely kompenzációs listáról.

De mit szarozunk itt ezzel, háááát, ha 2/3-ad lesz, akkor Viktort úgy is királlyá koronázzák a Duna befagyott jegén, és szélnek ereszti az EGÉSZ parlamentet. (ezáltal beváltva a "kisebb parlament" választási ígéretet is)

eszkep 2010.04.20. 14:15:31

@Kartal (beleszól): Várjál, a koronázást kifelejtetted :-)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.20. 14:16:10

Lex Lázár-t támogatom.
Aki nem katona, az ne játsszon katonásdit, vagy ha mégis akkor ólomkatonákkal.

Roxvox 2010.04.20. 14:19:17

@eszkep: Bizony-bizony benned van a hiba, hát mért nem lehet ezt megérteni na! :)))

arlequin 2010.04.20. 14:20:18

@Kartal (beleszól): azért még csiszolhatsz rajta.
példának okáért nem említetted a lízingelt kacsalábon forgó gyémántpalotákról és arról hogy a házelnök a hétszűnyű koponyányi monyók lesz.
nomeg, hogy el akarják adni a hétmérföldes csizma licencét a kínaiaknak. nem beszélve a klónozott harcászati gépesített turuldandárt a felderítő hétfejű sárkánnyal.
továbbá...
hogy fehérlófia parázs helyett rákapott a nokiásdobozra ésatöbbiésatöbbi...

z666 2010.04.20. 14:20:51

@Kartal (beleszól): "Orbán Viktor, a Sötétség Seregeinek Vezénylő Tábornoka meg fogja magát koronáztatni, és a Magyar SZENT Korona spirituális hatalmával feltámasztja HITLERT!"

Eddig utáltam Orbánt, de ez tetszene! :)

Roxvox 2010.04.20. 14:22:14

@Seduxen: Jóóó van na, nem tettem a végére szmájlit.

arlequin 2010.04.20. 14:22:24

@eszkep: "Orbán Viktor, a Sötétség Seregeinek Vezénylő Tábornoka meg fogja magát koronáztatni, és a Magyar SZENT Korona spirituális hatalmával feltámasztja HITLERT!"
azt nem felejtette ki. azt viszont igen, hogy a parlamenti titoknoki kör beavatási próbája tündér ilona megerőszakolása lesz. hetente.

reKorrekt 2010.04.20. 14:24:11

- Tudtommal az LMP nem támogatja a kisebb parlamentet.
- A kettős állampolgárságról meg ennyit üzennék a szocialistáknak: rohadjanak meg hogy van képük 2004. december 5 után ilyesmit a szemétmocskos nemzetellenes pofájukra venni. 25 millió román mi?! Rohadt szemétládák. Bezzeg a zsidóvédő törvényt elsőszóra...

Kartal (rezervált) 2010.04.20. 14:24:15

@arlequin: jóvanna, minden nem fér bele. de komolyságát tekintve felér a maszop kampánnyal, az biztos.
:D

arlequin 2010.04.20. 14:26:01

@Kartal (beleszól): "a klónozott harcászati gépesített turuldandár a felderítő hétfejű sárkánnyal"
azért ez tetszene, ugye? az egyik kedvencem. ;-)

Roxvox 2010.04.20. 14:28:58

Amúgy nyugalomra semmi ok, ha megváltoztatják a választókörzetek számát, az autómatice új választás (vagy nem?), tehát a kisebb parlament leghamarabb 4 év múlva.

Roxvox 2010.04.20. 14:30:45

@arlequin: Tündér Ilona = Tündér Ildikó?:)

szénhidra 2010.04.20. 14:31:36

@arlequin: úgy látszik nem. vagy elírogatunk egymás mellett. (többeszámozásért bocs)
Nekem a szóhasználat éppenséggel nem jelenti azt, hogy komolytalan, vagy hogy éretlen. A törvényeket a parlamentben hozzák, szavaznak róla, ez tény, de a törvények megalkotása előtt rengeteg bizottsági tárgyalás, egyztetés meg még mittomén mi kell. Na most ez azért eléggé gépnek tűnik, egy kib.szott nagy taposómalom, ahol a józan ész és az értelem, mint eszmeiség, hááát eléggé alulreprezentált. Én éppen laza és nem a józan észtől mentes mondatnak véltem Schiffertől.
@Marcellusca: én sem vagyok matematikus, és éppen ezért igazat is adok neked, minek annyi bizottság? NYilván vannak olyanok, amiket mindenképpen meg kell tartani, és lehet amit meg lehet szüntetni (öszevonni), általában a címeket és "rangokat" lehet csökkenteni.

Kérdés: ha szépen szabályozottan működne az OGY, a képviselők mint a maszületett bárányok, úgy viselkednének, akkor lenne baj az OGY létszuámával? Ugye nem lenne annyira nagy baj a létszám.
Akkor a következő kérdés: ha nem ideális a rendszer most, akkor mi a megoldás? csökkentsünk? hozzunk nagyon jó szabályokat a működésre és javadalmazásra? vagy csökkentsünk és hozzunk jó jogszabályokat a működésre/javadalmazásra?

Ha ebben a kérdésben nem lesz tiszta kép (mert pl. a Házszabályt úgy ahogy van a Fidesz átgyúrja), akkor apolitikus a kérdés ----> tényleg egy játékgép lesz a parlament

arlequin 2010.04.20. 14:42:16

@szénhidra: még1x. a mit dob a gép egy ellenőrizhetetlen véletlenszerű folyamat. semmi köze a józan észhez. mondjuk nekem se, hogy schiffer miatt irogatok ide. ha rajtam múlna, akkor... dehát nem rajtam múlik.
és ne feledd, hogy a játékgépen kettős haszon van a bérlőé 30-40% (ez esetben a képviselők), a tulajé a fennmaradt. ki itt a tulaj? állítólag mi. láttunk mi hasznot ebből a rohadt parlamentből?
továbbá hamár játékgép, akkor program van hozzá. jó programot kell írni. és biztos a haszon...

Geza 2010.04.20. 14:43:22

@Talon Karrde:
Ha katonának azt tekintjük, aki kész és képes akár fegyverrel is megvédeni a hazáját és/vagy nemzetét és/vagy népét és/vagy családját, akkor mindenki katona, mármint mindenki, aki ér is valamit. A többit meg mélységesen sajnálom, mert életképtelen tajgetosz-pozitív stockholm-szindrómás széplélek, akit az első rosszarcú selejt fog lebicskázni/megerőszakolni/kirabolni, aki csak észreveszi, hogy prédára akadt.

Bocs az angol idézetért, de ez így szép, a fordítás csak rontana rajta:
"As I usually say during these type of conversations; is there something in your life that you’d kill or die to protect? Then you need a gun and ammo.
If the answer is no you need a gun too but just one round is enough."

Marcellusca 2010.04.20. 14:49:59

@szénhidra: Igen, igazad van.
De.
Teszem azt megreformálják, ésszerűsítik a parlament működését, akkor is minek ennyi léhűtő, naplopó?
Ha 200 ember el tudja (mert szvsz el tudja) látni a feladatot, akkor ki az az idióta, aki 386-ot alkalmaz ugyanerre a feladatra?
És nem mindegy, az sem, hogy 4 évente hány embert "rúgnak ki", akiknek mindenféle kielégítések és lelépési pénzek járnak.

Szóval, asszem maradhatunk annyiban, hogy egy ésszerűsítés melletti létszámcsökkentésnek nem lennénk ellene. :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.20. 14:50:33

@Geza:
Ez csak duma.
Önjelölt katonákra nincs szükség, lőfegyverre a kezükben pláne nincs szükség
Ha olyan tökös, akkor védje meg a családját puszta kézzel.
You know: KARA-TE.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.04.20. 14:52:30

Van egy-két sántítás az eszmefuttatásban...

Kisebb parlament és önkormányzatok? A figyusznak lehet, hogy nagy a szája, de a képviselők mindig egyetértettek abban - akármelyik oldalon is álltak - hogy nem akarnak kisebb zsírosbödönt maguk előtt látni. A lemp és a jobbik sem lesz kivétel, hozzáhasonulnak a két régihez.

Állampolgárság? Lehet, hogy a két jobbos párttal önmagában megvan a kétharmad, de a megvalósítással bajok lesznek. Ukrajnában például nem ismert a kettős állampolgárság jogintézménye, ingatlant (nem földet, ingatlant!!!) viszont csak ukrán állampolgár tulajdonolhat.

Kevesebb média? Ez is kifizetőhely, miért dózerolnák el? Ráadásul biztos az egyetlen értelmes adóval, a Bartókkal kezdenék...

A másfél évtizeddel ezelőtti kétharmadot viszont a szocik nem egymaguk érték el, így nem jó azzal összevetni, hisz hol van már a másik kormánypárt... :-DDD

A meglátás viszont helyes, hogy szűk kétharmadot nehezen lehet majd fenntartani a sok egyszerre lógós és pénzsóvár képviselő miatt...

Geza 2010.04.20. 15:11:35

@Talon Karrde:
Ha nálad a fegyveres civilt jelenti az 'önjelölt katona', akkor igenis van rá szükség, egészen addig, amíg a magasságos állambácsi nem képes mindenkit és minden helyzetben megvédeni.

Lőfegyverre meg pont azért lenne szükség, mert az a fizikai képességektől függetlenül lehetővé teszi mindenki számára azt, hogy eséllyel védje meg magát. Én, mint egyszerű ember élni szeretném a saját kis tyúkszaros életemet, tenni a dolgomat, és mindezt úgy, hogy semmiféle jöttment suttyó ne tudja elvenni tőlem azt, amiért megdolgoztam, ne tudjon se érdekből, se szórakozásból kárt tenni se bennem, se a családomban. Ezt lehetőség szerint úgy szeretném elérni, hogy nekem nincs napi 6-8 órám egy rendes küzdőforma fenntartásán, míg a rablónak (mivel ebből él) van, így pusztakezes esetben előnyben lenne velem szemben.
Úgy, hogy nálam kés van (és nem is látja rajtam), oda az előnye, én hamarabb bontom karajra, mint ahogy ő meg tudna pl. fojtani. Ha nála is kés van, akkor megint oda ez az előnyöm, ott már csak az tud engem megvédeni, ha a szomszéd öregúrnak is megvan a lehetősége, hogy a szomszédjának (=nekem) segítsen, azaz pl. van egy puskája.

Ugyanis minél nagyobb egy fegyver ereje (kéz-bot-kés-lőfegyver), annál kisebb a hatékonyságbeli különbség a célirányosan képzett támadó és az átlagosan képzett védekező között.

> Ha olyan tökös, akkor védje meg a családját puszta kézzel.
Ez nem 'tökösség' kérdése, én meg akarom (és meg is fogom) védeni a családomat _bármi áron_. És kurvára nem fogok semmi előnyről lemondani se a te dumád miatt, se semmi szépelgés kedvéért.

> KARA-TE
Mondd csak, verekedtél már életedben? Nem dodzsóban, ahol van olyan hogy ütni/dobni 'nem szabad', vagy ahol lefújják a menetet, ha a padlóra kerül az egyik fél, vagy ahol feladhatod.
Olyasmi helyzetre gondolok, ahol vagy helytállsz és ütsz és rúgsz és dobsz és szúrsz és mindent, amit csak tudsz, különben felvágott hassal nézheted végig, ahogy a barátnődet végiggyalázzák melletted a járdán?
De hogy csak egyszerűbbet kérdezzek, család ne is legyen érintve: kergettek-e már meg úgy, hogy tudtad, hogy az életedért futsz?

Szerintem ezt még ebből a szempontból nem gondoltad végig. Adja Isten, hogy ne is kelljen, de amíg a gazfickóknak a törvénytől függetlenül ott a fegyver a kezében, addig ne akard a törvénytisztelőnek kivenni azt a kezéből.

És a másik dolog: te azt kérdezed, minek nekem a fegyver. Rossz a megközelítés: demokratikus ország felelősségteljes (=vizsgán átment), büntetlen előéletű és törvénytisztelő polgára vagyok, tehát MIÉRT NE LEHETNE fegyverem? Ha alkalmas vagyok rá (képességre, képzettségre, pszichikailag és fizikailag egyaránt), akkor MIÉRT NE?

"A szabad ember egyik legfőbb ismérve a fegyverviselés joga. Akinek _tilos_ fegyvert viselnie, az vagy fogoly, vagy rabszolga." - Maderspach Viktor

derelyegrádi szellem 2010.04.20. 15:19:37

Ettől a világ nagy fasz Kovács Lacitól (aki még ráadásul külügyminiszter is volt) megkérdezném, egész pontosan melyik afikai országra gondol, ahol demokratikus, szabad, tisztességes választáson egy politikai párt 2/3-os szerzett, és ennek birtokában csinált olyasmiket, amikre ez a félkegyelmű hülye próbál itt célzgatni?

Melyik laci bá bazmeg?

Venezuelában meg egész más rendszer működik te idióta, az egy prezideciláis rendszer, a gyakorlati hatalom az elnök kezében van, és pontosan ugyanannyi a hatalma, ha 50%+1 szavazattal, ha 99.99 %-al nyerte el a posztját. Király példa volt Laci bácsi, gratulálok.

Laci bácsi és arra emlékszel-e, hogy régen, amikor még MSZMP KB osztályvezető voltál, hogy hogynem főleg a Hazafias Népfront jelöltjei nyertek a válsztásokon, olyan csekély 99 %-ot szerezve. Az nem aggasztott? :-)

jozicsenko 2010.04.20. 15:39:43

@minimalista: és a többiek

az lmp az elvekről beszél -szép
a fidesz már a gyakorlatnál tart -bár ott tartana, tényleg szép lenne
az mszp meg ugye magából indul ki (képzeljétek el, mi lett volna, ha GyF-nek lett volna 2/3a: a "reformokat megakadályozó" népszavazásokat valszeg megszüntették volna: láttuk mire jutottak 50%+ segítségével: feldúlták az országot

ha a fidesz 2/3a kell a rendrakáshoz, hát legyen

nade a lényeg:

kb 15ezer képviselő helyét szüntetnék meg: 15e Fő*200eFt/fő*12 hó + 27%járulék

ez együtt, csak egy évre 45 MRD Ft: 30ért tették tönkre az egészségügyet...

s még hány helyen lehet spórolni, te jó ég...
(remélem az összes ejtőernyős elvtársat elzavarják a fenébe és max a felét töltik fel sajátokkal: már súlyos milliárdokat lehet spórolni)

reKorrekt 2010.04.20. 15:41:20

@no-night:
- "A lemp és a jobbik sem lesz kivétel, hozzáhasonulnak a két régihez." - az LMP (Schiffer) meg is mondta ezt, tehát OK. A Jobbiknak viszont még a programjában is benne van a kisebb parlament, csakhogy eddig még nem volt alkalmuk cselekedni ezügyben. NOT OK.
- "a megvalósítással bajok lesznek" - ebben egyetértünk, mivel már a szlovákok is pedzegetnek hasonló szemét húzást. 2004-ben meg kellett volna szavaztatni (úgyértem nem folytatni ellenkampányt) és akkor későbánat-eb...
- "Kevesebb média?" - Kicsit erősnek érzem hogy királyi rádióból 3 is van. Egyik általános, másik fiataloknak, harmadik időseknek. Erre ott vannak a keradók, egy királyi adónak nem ez az elsődleges feladata, tehát nyugodtan lehet 1 (összevont) rádió.
A tv-k esetében ez valóban kicsit bonyolultabb és tagoltabb. Én ott meghagynám az m1-et és beolvasztanám az m2-t a Duna Tv-be (kulturális, nemzeti, határontúli témakörök).
- "A másfél évtizeddel ezelőtti kétharmadot viszont a szocik nem egymaguk érték el" - bármit megtehettek volna, az szdsz az anyját is odaadta volna a zsíros állásokért
- "kétharmadot nehezen lehet majd fenntartani" - komoly döntéseknél fogadunk hogy ott lesz mindenki?

szénhidra 2010.04.20. 15:51:00

@reKorrekt: a rádiók számát nem tartom nagy bajnak, főleg hogy tematikusak. pl. ott a BBC, annak is van annyi rádiója, hogy csak. Annak idején amikor a Petőfi átalakult MR2-vé, emlékszek volt mindenféle felháborodás, meg becsontosodot érdekek védelme, ma pedig igenis a fiataloknak szól. Legalábbis inkább hallgatom az MR2-t, mint a Neo-t vagy a Class Fm-t. Véleményem szerint nem ez a fő baj.

arlequin 2010.04.20. 16:10:01

@reKorrekt: legyen ott az összes, ez a dolguk. hetente/kéthetente 1x igazán be lehet menni dolgozni, nem? érdekes a multik tudják biztosítani a műszakokat.
büntetni is kellene a hiányzást. a régi magyar törvény (1949 előtt) büntette.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 16:36:55

@Geza: "A szabad ember egyik legfőbb ismérve a fegyverviselés joga. Akinek _tilos_ fegyvert viselnie, az vagy fogoly, vagy rabszolga." - Maderspach Viktor

Pontosan. Kicsit hulyen veszi ki magat, hogy a bunozonek lehet fegyvere (merthat attol bunozo, hogy nem izgatja tulsagosan a torveny szigora), a rendor nem ved meg, sot, orulhetek, ha nem kapok a pofamra tole is, de ha magamat akaraom megvedeni, akkor bunozo vagyok. Hat a jo edes anyatokkal szorakozzatok, azt is privatban!

Soha az eletben nem akartam az utcan fegyverrel paradezni. Az viszont kicsapja a biztositekot, hogy ezt kerek perec megtiltjak. S ez meg hagyjan. Harcaszati ismeretek birtoklasa es tovabbadasa! Hat bazdmeg! A leszerelo katonanak is automatikusan lobotomia, vagy borton. A Texasiak is fellazadtak, amikor el akartak toluk vennei a fegyvert. Valami olyasmi volt a jelmondatuk, hogy "aki el akarja venni a fegyveremet, az el akarja venni a szabadsagomat, es a ki a szabadsagomra tor, az az ellensegem". Valami ilyesmi.

Azt azert ne akarja mar senki bemeselni, hogy azert tilos nekem fegyvert birtokolni, onvedelmet, katonai es harcaszati ismereteket tanulni, szervezett csoport tagjanak lenni, mert ezaltal vedik meg az en szabadsagomat es biztonsagomat. Tipikusan olyankor szokas ezeket tiltani, amikor egy hatalomban levo csoport korlatozni akarja az elnyomott csoportot jogai ervenyesiteseben. Nem tegnap peregtem le nagyanyam ozikes falvedojerol, tortenelmet is tanultam, nem keveset. Minden rinyalast es rettegesi gyakorlatot felreteve, ez bizony diktatorikus lepes lenne a javabol. Vajon nekifutnak e?

arlequin 2010.04.20. 16:51:32

@Meleardil Eressea Iluvadan: na akkor már vonulhatunk is a börtönbe...
10 év harcművészet az már büntetendő ugye? vonalkódot kapok a homlokomra?
egyébként ez nyilvánvaló ökörség, hiszen az ember a net korában csak fellövi a böngészőt és bármit megtalál.
mindig is mondtam, hogy a meditációnál jobb fegyver nincs. meg is tiltották a kínaiak a dalai lámának.

arlequin 2010.04.20. 17:02:34

OFF?
Meggyeske kapja az ívet a volt havertól videóinterjúban
barikad.hu/node/51492
'fű, speed miegymás'
ON

eLeMeL (Lehet Máshogy Lopni) 2010.04.20. 17:02:48

1. Elszámoltatás: Erre kiváncsi leszek. Az MDF is így kampányolt 90-ben, hogy a tavaszi nagytakarítás. Jött is a betakarítás. Orbánékat sem számoltatta el senki a legutóbbi 4 évük alatti lopásokért. Legalább Kaya Ibrahim ülhetett volna. Most is csak egy-két műbűnbakot kreált a politikai elit. Ne gondolja senki, hogy ennél nagyobb elszámoltatás lesz.
2. Kisebb parlament: Na ez még egy jó nagy populista népetetés. A nép eszi, hogy a sok léhűtőt, aki nem jár be, ha bent van is inkább kivonul, ja és megszavazza a saját számlanélküli adócsalt juttatást magának, azt haza kéne küldeni. Igaz, akkor nem lenne parlamentünk, na jó, akkor legalább a felét. Aha, ezek a remek fideszes urak, akik megszavazták az adómentes juttatásukat (amúgy meg vagy kivonultak, vagy direkt ellenszavaztak) na pont ezek fogják a saját munkahelyüket leépíteni. Úgy nyomják az igent, hogy tudják, hogy a mellettük lévő egyik ember már nem lesz ott. Ehhez kell a pártfegyelem, hogy önszántamból kirúgassam magam. Jó vicc.
3. Nem kell félni, nem fog fájni? Majd meglátjuk, a szoc-lib kétharmad nem annyira fájt, pedig fostak is tőle a fideszes urak akkoriban. Nem szívesen cserélnének az akkori önmagukkal szerintem. A dolgok mindig más színben tűnnek fel, attól függően, hogy a bré melyik végén vagyunk.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 17:03:03

@arlequin: Biza baromsag. :D Szerinted miert mondotta a "mester", hogy a birtoklast es a terjesztest is buntetni kell? Radasul az NBH adhat ra engedelyt. Mint a regi szep idokben. Ezek szerint ketfele embert nem erint. A sorosuveg vallu, tajgetosz pozitiv, genhibas plazapatkanyokat, valamint a rendszer huseges szolgaloit. A tobbi lapitson!

arlequin 2010.04.20. 17:10:07

@Meleardil Eressea Iluvadan: tiszta középkori kína.
ha igaz!
ráadásul a magyar lelkület nagyon nem szereti, ha nem hősködhet. bárhová nézel rögtön ott terem vagy kéttucat harcművész. ezt a lázárt is össze kellene ereszteni egy tisztességes aikidóssal, aki csak a saját hőzöngését fordítaná vissza rá, ugyanis egy kravmagás szemrebbenés nélkül törné el a kezét... nagyon sötét ez a lázár, figyelem már egy ideje.

szabogyula 2010.04.20. 17:15:53

Inkább rettegek a következő négy évben a kétharmadtól , minthogy ilyen fasza demokráciában éljek , mint legutóbb 8 évig .

hoplita 2010.04.20. 17:28:08

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Ha azt mondom, hogy fel vagyok háborodva, akkor nagyon enyhén fogalmaztam.
A jó kurva édesanyjukat..!!!!
Tettenérhető a fityiszen is a félelem az öntudatos, netán fegyveres polgártól.
Ha más nem is, de ez a napnál világosabban mutatja a közös eszmei gyökereket a szocionistákkal.
Lázárból kinézem ezt, ritka egy gernyó, már ránézésre is.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 17:35:50

@hoplita: Szerencsere ez nem igaz altalaban a fideszre. Azonban a vezetosegben egyre tobb a manias paranoid. Neha az az erzesem, hogy ez feltetele az elomenetelnek. Ezt a javaslatot hallottam mar korabban. Az elmeroggyant gyikjabol kinezem, hogy elo is terjeszti. Remelem a fidesz vezetesnek fontosabb lesz az orszag, mint a pillanatnyi politikai elony...remelem. Eleg halovany remeny, de ha nem valik be, akkor majd eldontom, mit kezdek azzal a helyzettel.

Geza 2010.04.20. 17:55:37

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Hát igen. Nem szokás belegondolni, hogy az ember nem csákknorisz, ellenben a mi lányaink/húgaink/feleségeink/barátnőink is pont ugyanolyan egyszerű nők mint pl. Pénzes Henrietta meg Horák Nóra voltak, a mi édesanyáinkat is pont ugyanúgy elintézheti bárki (kb. akinek van két 'raj' haverja meg tud lopni három szőlőkarót), mint a szegény borsodi nénit, ill. mi magunk se tudunk puszta kézzel sok mindent kezdeni öt-hat 'megélhetési bűnöző' ellen.
(Félretéve a hollywoodi akciófilmeket meg a kravmagás marketinget, már három közepesen képzett támadó is bőven elég bárki ellen, aki nincs napi szinten edzésben tartva.) Megint más a helyzet, ha lőfegyver is van érintve a dologban, mert azt a pár grammos elsütési erőt egy 50 kilós hölgy vagy egy meszes derekú öregúr is pont ugyanúgy fejti ki, mint egy mázsa-huszas kigyúrt bivaly.
A második leggyakoribb 'ellenérv' az szokott lenni, hogy egy utcai támadásnál úgysincs időm fegyvert húzni. Egyrészt messze nem biztos, hogy nincs, másrészt meg -és ez a furcsa- nem is kell, hogy legyen. Ilyen helyzetben ugyanis meglepő módon nem nálam kell, hogy fegyver legyen, hanem a támadóm háta mögötti 40 átlagos járókelőből mondjuk kettőnél :). Így ők a saját épségük kockáztatása nélkül menthetnek meg engem, így ezt jó eséllyel meg is fogják tenni, ellentétben azzal, hogyha puszta kézzel kéne próbálniuk semlegesíteni egy késes támadót. (Természetesen a szerepek fordítva is állnak: ha nálam van fegyver és látom, hogy valakit megtámadnak, akkor értelemszerűen nekem kell őt megvédenem.)
Emlékeztek még a Blaha Lujza téri késelős rabló kiscigányra? Nem kisiskolásokat rabolt ki, hanem meglett, felnőtt embereket, akik csak álltak és átadták az értékeiket, mert _nem tudtak_ és így _nem mertek_ mit kezdeni egy töpszli kis mitugrásszal, mert annál kés volt. Ugye.
Hát ez egyrész azért siralmas, mert ilyen szinten élhetetlenné és önvédelemre képtelenné tett minket ez a társadalmi ideológia, másrészt meg azért, mert ez olyan szinten nyilvánvaló, hogy a kis görcs ezt _meg merte tenni_!
Namármost, azt az esetet, hogy az önvédelmet az állampolgári jogi alapismeretek és az elsősegélynyújtás szintjén oktatnák az általános iskolától kezdve, már ne is nézzük, ez túl illuzórikus. De most gondolj bele, ha csak a járókelők 5%-ának lenne fegyvere, az azt jelenti, hogy a Blaha népsűrűségét nézve a kismocsok háta mögött tíz méteren belül lenne kb. kettő, és a törvényi szabályozás sem csak a mi kezünket kötné, eszébe nem jutott volna ilyesmin még elgondolkozni sem, ha meg mégis megpróbálta volna, kb. a második esetnél kapott volna egy nett kis ólomdarabot a háta közepébe.
De mondom, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy: meglett felnőtt embereket egy kis görcs cigány késsel tud és mer fenyegetni a (nem feltétlen törvényi) retorziótól való félelem nélkül. Na ez a ciki, nem a faláb!
Gyerekek, még ez a nyomorult mocsok törvény is megengedi, hogy az ember legalább gázpisztolyt és/vagy (8 cm-nél kisebb élhosszúságú) kést hordjon magánál. Nos, a _ti_ környezetetekben hányan hordanak (aktívan!) bármit is? Vagy, hányan űznek napi gyakorlat szintjén olyan harcművészetet, amivel képesek eséllyel szembeszállni egy pl. késes támadóval, mondjuk azzal a Blaha téri pulyával?
Más szóval, a környezetetekben lévők hány százalékát lenne képes a kis görcs gond nélkül kirabolni? Nos? 90%? 95? Ha húsz százaléknál több, az már siralmas!
Kérem, ennyit érünk mint társadalom, nem többet! És igen, ez többek között azért van így, mert a mindenkori hatalomnak ez az érdeke, és az agymosás hatásfoka nagyon jól látszik az emberek hozzáállásán is.
A másik vonatkozása a dolognak, hogy ugye ennyit érünk, és ennyire is kell tartania tőlünk bárkinek, azaz velünk bármit nyugodtan meg lehet csinálni, mert hőzöngésen és morgáson kívül több nem telik a társadalom (bocs, nem is társadalom: a lakosság) 95%-ától, azaz ha egy százezres városban nagyon ugat a nép, akkor oda kell küldeni ezer bicskás cigányt, hogy vágjanak le pár tucat embert, és máris kussolva iszkol mindenki az akolba. Na, kb. ezért 'rettegnek' egyesek a Gárdától, mert ha valahol van hat-nyolcezer _szervezetten_ mozgósítható ember, akkor azoknak elég gumibotot adni a kezébe, az ilyen diverzáns ('partizán') akciókat csírájában tudják elfojtani és simán tesznek rendet egy százezres városban.

Szóval ezért tartanék én nagyon-nagyon szívesen éles fegyvert a lőtéren kívül is a kezem ügyében...

Geza 2010.04.20. 18:08:29

@Geza:
Ja, jut is eszembe, egy hatékony módja a 'megélhetési bűnözés' visszaszorításának:
en.wikipedia.org/wiki/BOPE
Ha ilyesmi osztagok tartanák fenn a közbiztonságot, lehet, hogy még én sem ágálnék a szabad fegyverviselésért... Bár, a sündőrség jelenlegi politikai verőbrigád szerepét nézve inkább mégse.

Szóval éljen a demokrácia, fegyvert MINDENKINEK :) !

Kicsit Karcos 2010.04.20. 18:10:12

@Meleardil Eressea Iluvadan: a Fidesz takarodjon a francba, Orbán meg monnyon le.

Nem hogy MSZP-sedni kezdtek, hanem ez már az SZDSZ-esedés legrosszabb stádiuma.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.20. 18:10:31

@Geza:

Ebben annyira van valami, hogy -nem tudom, tudod-e-, de Izzraelben a hagyományos értelemben vett utcai bűnözés gyakorlatilag ismeretlen. Nem azért, mert ott csupa rendes ember lakik, hanem mert bármelyik banyánál, aki bevásárlókocsival töszörög az utcán fegyver lehet. Sőt, van is.

arlequin 2010.04.20. 18:24:10

@Geza: "Namármost, azt az esetet, hogy az önvédelmet az állampolgári jogi alapismeretek és az elsősegélynyújtás szintjén oktatnák az általános iskolától kezdve, már ne is nézzük, ez túl illuzórikus."

lehet ábrándszerű, de pontosan ezt kellene. a testnevelés órát, nem holmi labdajátékra elpazarolni, hanem 'tisztességes' harcot tanítani. ahogy régen is ment.

@El Topo (Sgt. Elias): nadehát nehogymár bárkiről ellessük azt ami működik...

derelyegrádi szellem 2010.04.20. 18:24:29

@hoplita:

a rénézésre történő véleményalkotáshoz csak gratulálni tudok. csak így tovább!

@Kicsit Karcos:

valami konkrétum, vagy te is csak ránéztél valamelyikre, és kész, punktumm ez így van, ezek beeszdéeszesedtek.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.20. 18:27:29

@arlequin:

Mondjuk a nagyarányú orosz bevándorlás óta azért ott is vannak problémák, de régóta ott élő ismerős mesélte nekem, hogy annak idején teljesen normális dolog volt, hogy a felesége lerakta a piaci kosarát az utcasarkon és később értement. És eszükbe sem jutott, hogy esetleg nem lesz ott.

arlequin 2010.04.20. 18:36:12

@El Topo (Sgt. Elias): bizony az orosz-témát rendesen bekapták. a többiről nem is beszélve. annyira széthullott társadalom talán az egész világon nem létezik. mindenki mindenki ellen és az egész világ ellen. szinte semmi más összetartó erő nincs, csak az a fránya iszlám, meg a rettegés és paráztatás.

fokabacsi 2010.04.20. 18:37:38

@arlequin: A barikád.hu szerkesztősége megkereste Kiss Róbertet, az Új Magyar Gárda főkapitányát, aki kérdésünkre elmondta nem lepődött meg azon, hogy a rendőrség vádemelési javaslattal továbbította az ügyészségnek, hiszen tegnap az iratbetekintés során látta a mintegy 4200 oldalnyi nyomozati anyagot. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy az Új Magyar Gárda soraiban is vannak besúgók és árulók, akiknek immáron a nevüket is tudják. Egyértelművé vált továbbá az is, hogy Magyarországon nincs biztonságos levelezési rendszer, hiszen a magyar állampolgárok e-mail címeit rendszeresen feltörik, annak tartalmát rögzítik.

A rendőrségi közlemény végén olvasható:"a Magyar Gárda katonai hierarchia alapján, parancsuralmi rendszerben felépített és működtetett szervezet, amelynek nyíltan vállalt célja a rendfenntartás a rendőrség mellett vagy helyett, az állam rendfenntartó monopóliumának megtörése". Kiss Róbert szerint tehát olyan bűncselekményt írnak le, ami az alkotmányos rend megtörésére irányul. Kiemelte: az Új Magyar Gárda a vezetői szerint Magyarország a magyaroké, és a ők esetleg börtönbe kerülnek, helyükre jön még tíz, azok helyére még száz hazafi.

fokabacsi 2010.04.20. 18:42:40

@Meleardil Eressea Iluvadan: Ahogy nézem haladunk az általános és teljes banánköztársaság felé!!

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 18:51:16

@fokabacsi: Igy van... Mint ahogyan mar irtam egyszer, Pinter kinevezese egy gyakorlatilag teljhatalmu belugyernek nem veletlen. A fidesz le fog szmolni a jobbikkal, es ugy altalaban minden komolyabb ellenfelevel. Itt most a leszamolast olyan jo maffiasan kell erteni. Persze papiron minden torvenyes lesz. Ha egyszerre van valaki kezeben a rendorseg, a belugy es a titkosszolgalatok, akkor nem gond gyakorlatilag barkit barmiben bunosnek talalni. Ha pedig emellett barmilyen torveny meg lehet hozni, ami ezt a tisztogatast tamogatja, akkor kulonosen konnyu. Nem kotelezo elhinni, amit mondok. :) Meglatjatok.

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 19:04:58

@derelyegrádi szellem: beeszdéeszesedtek, ahogy mondod. Ha nem ismered fel a jeleit, akkor azt kell gondolnom, hogy dobozban élted át az elmúlt éveket.

Ha pedig bírósági ítéletet kérsz forrásként, akkor azt kell gondolnom, hogy magad is beeszdéeszesedtél.

Globus-kozervatív 2010.04.20. 19:08:02

A vastagbőr nyugodtan felvehetné kiegészítő címként a "civil kurázsi " nevet. Tisztességes civilként üti az MSZP-t, Jobbikot, FIDESZT, SZDSZ-t, MDF-et...ilyen fiatalokhoz illő, részlehajlást lehetőleg elnyomó becsületességgel ritkán találkozni elpártosodott világunkban. Őrizzétek is meg ezt a szokásotokat ! Ha bal, ha jobb kézzel lopnak, ha bal, ha jobb lábbal lépnek rosszul: csapjatok le rá és karikírozzátok ki szarkasztikus humorotokkal !

Nagykozári 2010.04.20. 19:22:07

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Te írsz Spartacusként a Népszabadságban is, igaz Ricsi?
Ott is erősíted a fasiszta-rasszista -nácista Magyarország képet. Sok ilyan sorstalan-hontalan dolgozik ellenünk.
Legalább az ékezetetes betűket tanulnád már meg !
Amúgy Texasban nem kell dolgozni kora délután ?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 19:34:12

@Nagykozári: Jujj de erotlen volt! Azert legalabb ket felest lokjel be, mielott valami effelenek ujra nekifutsz, hogy legalabb valami minimalis kurazsit lehessen benne talalni.
Most elkezdhetnem darabokra szedni ezt kis izadsagszagu otsorost, de sajnos ennel tobbre nem tartottam erdemesnek... utolag is elnezest.

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 19:39:00

@Nagykozári: a nácizással le lehet állni, fideszes elvtársam (vagy elvtársaim, ha többen vagytok, mint írod). Hergeljétek magatokat, az országnak nincs rá szüksége, főleg nem 4 ilyen év után.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 19:44:22

@Egy kicsit karcos: Szegenyke...lovese nincs, ugy tunik, kinek szolt be. Azt hiszem nem tortent mas, mint hogy belecsoppent egy tarsalgasba, es abbol a par utolso mondatbol itelt, amit sikerult elcsipnie. Persze anelkul, hogy utananezett volna az elozmenyeknek. Hirtelen felindulasbol elkovetett odamondas esete forog fent. Nem haragszom ra, mert egyaltalan nem lehetett komolyan venni.

Nagykozári 2010.04.20. 19:52:24

@Egy kicsit karcos:
Ezt úgy vastagon elértetted !
32 nevű, általam megszólított, Texasból kommentelő Országunk ( ékezeteket nem használó ) Nagy Barátja szokott minket így ebéd után is lenácizgatni, nem pedig én.
Manapság az a menő, hogy Bruno Waterfield az FT-ben, Gregus Böhm a FAZ-ban, Georg Goldmayer a legolvasottabb norvég lapban szimplán lenáciz minket.

suski 2010.04.20. 19:56:16

A dolog nem egészen fog ilyen simán menni, ha nincs meg a 2/3. Majd a többi pártok elôállnak kifogásokkal, hogy elvben egyetértenek, de a törvény részleteivel nem és máris meg lesz akasztva.

Nagykozári 2010.04.20. 19:57:19

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Spari ! Honnan kommentelgetsz ide Magyarországra ?
Szupremácia ?
A vége mindig a menekülésetek lesz, esetleg kevesebb sikerrel.
Pussz, baby !

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 20:01:25

@Nagykozári: Valaki magyarazza mar el ennek a beszpidezett horcsognek, hogy mennyire el van tevedve! :D Nekem ugysem hinne el. Habar...addig is legalabb jol szorakozok.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.20. 20:02:03

OFF,

UP elfogadta bodoky felmondását
"

bodoky 2010.04.20. 18:41:46
UP elfogadta a felmondásomat. Megegyeztünk hogy nem lesz több biliborogatás, úgyhogy az ügyről annál többet nem nyilatkozom, hogy ragaszkodtam a konszenzusos szerkesztés elvéhez (tehát hogy szerkesztő a megkérdezésem, beleegyezésem nélkül cikkemet nem buzerál), és ezt az index nem fogadta el.
"

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 20:04:08

@Nagykozári: igaz, én még csak 1-2 hónapja írok ide, és csak 1-2 éve vagyok itt olvasó, nem is ismerem túl jól Meleardil Eressea Iluvadant, de "megjegyeztem" a nevét, mert értelmes dolgokat ír normális hangszínben.

Talán félreértettelek, talán te is félreértetted őt. Részemről flame OFF:

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.20. 20:04:40

itt írta:
bodoky.blog.hu/2010/04/19/beleronditunk_az_interpauzaba

---------------------

@zero:
@Conv:

bodokynak tükrözni kellene a blog-ját
AKI TUD SEGÍTSEN !
...
ne legyen rá szüksége, de ott van a de......
pffffff........
://

arlequin 2010.04.20. 20:07:43

@Meleardil Eressea Iluvadan: "beszpidezett horcsognek" LOL! ;-DDD
ez se rossz gyerek szerintem, csak nekiszállt az arcvonalnak.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 20:12:00

@arlequin: "ez se rossz gyerek szerintem, csak nekiszállt az arcvonalnak. "
Ahogy mondod. En is ugy veszem ki, hogy ma reggel osszecserelte az uvegeket, es Nivea helyett Eros Pistaval zuhanyozott. Ezert is mondtam, hogy valaki mas vilagositsa fel, mert nekem ugysem hinne jelen allapotaban.

Nagykozári 2010.04.20. 20:12:54

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Tudom, hogy jól szórakozol. De te nem tudod, hogy mi mit tudunk, baby !
צו געמאכט אַ שריט ווידער די גרענעץ!

hoplita 2010.04.20. 20:13:00

@derelyegrádi szellem:
Mondom ránézésre is egy kis negédes mosolyú sunyi féreg, de ennél azért többet tudok miszter 10%-ról.....ahogyan egyre többen nevezik.
Ezt most attól függetlenül mondom, hogy fideszes a szentem.....bár ez sem véletlen, hogy az ilyen vörös és feketébe illő figurákkal van kistafírozva, széltében-hosszában a fidesz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.20. 20:13:58

Az oké,hogy nem kell tartani a 2/3-tól viszont pl.a kurucon aggódnak Pintér visszatérése miatt,és itt is írtak arról mi lesz ha visszajön Don Pintér.(mondjuk én azt nem étem mit akar még,hiszen az elmúlt néhány évben megszedte magát)

hoplita 2010.04.20. 20:17:22

@Nagykozári:
Én tudom, hogy ki ő, te észkombájn....személyesen is találkoztunk már, igaz nem ezen a nicken ismer, hanem egy másikon.....még a tomcat-művek idejéből.:)))
Jó bringája van, az tuti..
Kár, hogy tekerni kell.:DD

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 20:19:16

@hoplita: Nahat, hoplita! Nem is mondtad! Akkor ezert ertunk egyet annyi mindenben. En nem ismertelek fel a falanxharcos oltozetben.

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 20:20:57

@Tigeri: a szemkilövető Gergényi üzlettársának a nevét csak azért dobták be, hogy Lázár kinevezését megkönnyebbülten fogadjuk. Nem mintha nem lenne jó elvtárs Pintér, csak most nem tenne neki jót a reflektorfény. Aztán lehet, hogy tesznek rá...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.20. 20:24:08

@Egy kicsit karcos: Tegnap mutatták a tv ben a várható következő kormányt.Benne volt Pintér is.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 20:24:24

Segitseg! Valaki forditsa mar le, mifele kabbalista atkokat szor ram ez a Verbalkommandos! Sosem ereztem kesztetest, hogy Mozes nepenek kulturajat tanulmanyozzam, ugyanakkor nem akarok tudatlanul enyeszetre jutni!

hoplita 2010.04.20. 20:25:21

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Nem ilyen...?
Nem tudom......
Nem megbízhatók, náluk az adott szó nem ér szart sem, és nem mennek a szomszédba szemétséget kölcsönkérni.:(
Én nehéz évekre számítok és hasonló támadásokra minden szinten, mint ami eddig is folyt bibsibolsik felől...
Ugyanoda vannak ezek is bekötve.....nézhetjük és ragozhatjuk bármerről.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 20:29:05

@Tigeri: Osszezavartal...hogyan irjak le, hogy isten? Nem tilos nekik megszolitani? Vagy csak a neve tabu? Raadasul a szmajlit is az idezojelbe tetted. Van kulon heber verzio?

arlequin 2010.04.20. 20:29:49

@Meleardil Eressea Iluvadan: egyik kedves ismerősöm egy buliban a hétvégén befeküdt a kádba és összeöntötte az intim szappant az ariellel. szép tiszta lett és nem lett semmi baja. ;-)

@Nagykozári: esetleg nagy-kazári... szokásos kisebbrendűség és rafkóhiszem. hihihi. rettenetesen beszartam tőled.

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 20:31:17

@Tigeri: kedves gesztus Pintér kinevezése a szétvert Fidesz-gyűlés résztvevői, a saját szavazóik felé.

Milyen gesztusokat fognak tenni a jobbikosok és a szocik felé?

hoplita 2010.04.20. 20:32:36

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Na, igen...
Amikor itt vagy, akkor általában én nem vagyok, később bogarászom át a kommenteket és akkor már, 2-3 nap múltán sokszor okafogyott a reagálás, ha meg én vagyok itt élőben, akkor meg te nem, vagy..:))
Utoljára asszem a 2008 szeptember huszadikai, kergetőcskébe torkolló Szabadság téri bulin futottunk össze, együtt vonultunk az Andrássyn, az öcsém is ott volt, Orhan...
Azóta nemigen találkoztunk....ha jól tévedek.

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 20:34:31

@Meleardil Eressea Iluvadan:

"Érdekében Giamachte egy szép Gerena Britt Cidar"

Legalábbis a gugli szerint;)

hoplita 2010.04.20. 20:35:06

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Szerintem szégyenlős és csak így merte beismerni, hogy kecskékkel is szereti.:)

Nagykozári 2010.04.20. 20:37:24

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Texasban most délután fél kettő körül jár, spari ! Neked tényleg csak a dolgod, hogy dologidőben különbféle magyar oldalakon ellenünk agitálj ? Ki fizet téged ezért ?
איז די וועלט אונדזער פאַרמאָג?
Ejnye- bejnye, nem helyes.
נעקאָמע! Érted? Baby.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 20:40:23

@Tigeri: A heber betuket megismerem, mert a magikus hagyomanyokban hasznalljak oket az arkanumok jelolesere. Tudom rola, hogy jobbrol-ballra, meg hogy eredetileg massalhangzoiras, es hogy a nyelv bovulese okan kiegeszitettek pontozassal, amivel maganhangzokat jelolnek. Oszt ennyi. Olvasni sosem tudtam, de azert furja az oldalam, hogy megis mit masolt be ide Idegbajtarsunk. Az is erdekelne, hogy miert pont en lettem a Neurota celpontja. A budos eletben sehol nem hasznaltam mas nevet, mint a Meleardil amiota csak a neten nyuzsgok, aminek immar 17 eve.

hoplita 2010.04.20. 20:42:46

@Nagykozári:
Nem akarod bemondani a kuala lumpuri pontos időt is....?
Meg mér' firkálsz emberi nyelven...:?:))

hoplita 2010.04.20. 20:45:10

@hoplita:
Hopp..."mér' nem"...így kissé ellentétes az értelme..legalábbis a szándékoltnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.20. 20:49:06

"Nem kell félni a kétharmadtól"
Aki a kétharmadtól fél, az azt félti, hogy vége lesz a mismásolásnak, és az egy helyben topogásnak.
Az első eset 1998 óta, hogy valamerre mehet is az ország. Az elmúlt 8 év után igazából már cak jó irányba :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.20. 20:57:29

"Egy-két-három fővel a kétharmad felett szinte lehetetlen biztosítani, hogy az összes képviselő ott legyen a szavazáskor. "
Én pedig szerertném, ha a szavazásokon ott is lenének. Nekem is ott kell lenni a munkahelyemen.
Ezt amúgy kormánytól és színtől függetlenül szoktam hangoztatni, mert valahogy mindig felb*sz a Parlament üres padsorainak a látványa.

Nagykozári 2010.04.20. 20:58:07

@Meleardil Eressea Iluvadan:
A héber betűket megismered, te באָבקעס ! A magyar ékezet, a helyesírásunk ezzel szemben neked miért fárasztó, te באָבקעס. Ricsikém: nem válaszoltál: Texasban Te miért foglalkozol azzal, hogy kommentelgetsz, a texaszi dologidőben, komám?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 21:00:28

@Nagykozári:

Koma Te hülye vagy, ezt jobb ha tőlem tudod :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 21:02:56

@Conv:
קאָך צו עמעץ
מצד שני לא יודע עברית

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 21:03:29

Konyorgom! Valaki szanjon mar meg kozuletek, es cibalja le rolam ezt makimajmot, mert majd megfojt, ugy csimpaszkodik. Ha a fene fenet etkezik tejszinhabbal es malnasodoval, akkor sem allok neki magyarazkodni a Neurotanak! Valahogy ide ette a fene, es en kerultem a dilibaja fokuszaba. Ertem es, hogy rohadt jokat rohogtok most rajtam, de jusson eszetekbe, hogy kerulhettek ti is ilyen helyzetbe. Hat nincs bennetek semmi szolidaritas, semmi empatia? Tobb egyutterzest, nemzettestvereim! :D Vedje mar meg magyar a magyart!

arlequin 2010.04.20. 21:04:42

@Nagykozári: a legundorítóbb zsidó fajta vagy. sajnos. dehát ez is kell. elrettentő példának. ilyenkor szégyellem a családom, a feleségem, az áldást, amit te kis nyomorult véraljas fel se fogsz, neked csak a basztatás és a gecizés jut. hiába kecskeszarozol itt le bárkit kicsiny szerencsétlen. de ha ez vigasztal, van ilyen magyarban is. az is te vagy. alantas kis féreg. jókat röhögünk rajtad. ;-DDD

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 21:05:24

@ColT: akkor már veheted is a sok nyugtatót, mert a Fidesz-Lungo Drom frakció tele van polgármesterrel, ilyen-olyan bizottságok elnökeivel, egyéb álláshalmozókkal, akik vagy innen "hiányoznak", vagy onnan.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 21:07:11

@Nagykozári:

A kómásoknak összetettebb agyi funkciója van mint neked koma :)

Nagykozári 2010.04.20. 21:08:58

@Conv:
Nyulat a bokorból.Pussz!

arlequin 2010.04.20. 21:10:16

@Nagykozári: el kell számolj a fennvalóval. és nem lesz pozitív a recept. ajánlom malakiást. tudod? az utolsó kisprófétát. ja! hogy nem is ismered! hááát ez a te bajod.

folyamatábra 2010.04.20. 21:10:52

"Engem nem fognak lecsukni, attól, hogy nem lesz mentelmi jogom, bocs."
bővebben:
safeaccount.hu/illetve/unatkozik-hasznaljon-emeszpet/

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 21:13:30

@Conv: "jiddis, nem héber "
Mi a kulonbseg? Oszinten kerdem, mert nem tudom.

"Szűrd meg a marhát és kész :) "

Az lesz. amint rajottem, mi a fenet akar. Pillanatnyilag kivancsibb vagyok annal, mint amennyire idegesit. Mar csak azert is, mert olyannyira el van tevedve, hogy az mar szorakoztato. Annyira fogalma sincs, ki vagyok, hogy ennel csak akkor tevedhetne nagyobbat, ha Oszentsegenek szolitana. Az is erdekes, hogy miert szor puszikat mindenkire. Valahol felszedte ezt a kopedelem stilust, es ugy tunik meg senki nem vagta erte szajon, es ezert hiszi azt, hogy ez mindenkeppen nyero. Szivesen neznem eloben a "megvilagosodas" pillanatat, bizonyosan katartikus lesz. A nyulra meg varhat kovetkezo husvetig, tolem ugyanis egy darabot nem kap...meg rantva se.

Nagykozári 2010.04.20. 21:17:04

@Conv:
Ilyen a te adjon Istened. Fordulni fog ismét a kocka, ha érted. Csáó !

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 21:18:12

@Meleardil Eressea Iluvadan:

egy kis összefoglaló:

A jiddis nyelv a germán nyelvek családjába tartozik, tehát a németnek, a hollandnak közeli rokona (számos héber, szláv, illetve amerikai változataiban angol jövevényszóval). Mivel a jiddis nyelv a közép-európai askenázi zsidóság nyelve volt, ezérthéber betűkkel írták, írják. Igen ám, de a német nyelv rendszere nem tűri jól meg a mássalhangzóírást, ezért bizonyos héber betűket magánhangzó-jelölésre kezdtek el használni, tehát a jiddis héber betűs, de a magánhangzókat és a mássalhangzókat egyaránt jelölő írást használ (az újhéberben is aránylag gyakori ezen betűk magánhangzó-jelölésre történő használata, matres lectionisnak nevezik őket). Hogy azért még bonyolultabb legyen a dolog, mivel a jiddis nyelvben elég sok a héber jövevényszó (ezek kiejtése nem azonos az Izraelben ma használt, szefárd ejtésen alapuló újhéber kiejtéssel, hanem a közép-európai, askenázi héber kiejtésnek egy hangtörvényektől továbbformált kiejtést, illetve kiejtéseket követnek, merthogy pl. a magánhangzók tekintetében meglehetős a táji tagózódás nem csak a héber jövevényszavak körében), és a jiddis anyanyelvűek szinte kivétel nélkül használták az (askenázi ejtésű) hébert zsinagógai nyelvként, ezen jövevényszavakat, a kiejtéstől függetlenül, héberesen, tehát mássalhangzóírással írták, írják. De hogy még mindig tovább-bonyolítsam a dolgokat, volt a Szovjetunióban egy Birobidzsani Autonóm Köztársaság (vagy valami hasonló nevű szibériai terület), melynek hivatalos nyelve a jiddis volt (az oroszok mintegy anti-Izraelnek szánták, ezért is nem lett a hivatalos nyelvük a cionisták által támogatott újhéber; meg hát az antiszemita szovjet hatalom így a függetlenség jelszavával elintézett egy jó kis száműzetést is). Igen ám, de hogy minél jobban elszigetelhessék a birobidzsaniakat a világ zsidóságától, helyesírási reformot hajtottak végre, és a birobidzsani jiddisben a héber eredetű szavakat is kiejtés szerint kezdték el íratni.
(Még egy érdekesség a jiddis írással kapcsolatban: a héber és a jiddis fonémarendszer jelentősen eltérvén nemcsak a magánhangzókérdést kellett megoldaniuk, hanem kellett csinálni néhány mássalhangóbetűt is [párat viszont elhagytak, s csak héber szavakban használták]. Az egyik ilyen a /zs/ jele, melyet – sajnos, nem tudom, mi okból – a magyarhoz hasonlatosan z+s betűkombinációval jelölnek; nem tudok más írásrendszerről, amely ezzel a megoldással élne, tehát elvben lehet kapcsolat a kettő között; a magyarban mindenesetre a zs jelölésmód meglehetősen kései, fogalmam sincs, hogy a jiddisben mikori; elvben még azt se zárnám ki, bár egyáltalán nem tartom valószínűnek, hogy a magyar a jiddisből kölcsönözte ez a megoldási módot, de a magyarban lehet nyugodtan a szibilánsrendszer jelölésrendszeréből adódó belső fejlemény.)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 21:19:00

@Conv:

ennél sokkal bonyolultabb a dolog, de ez így zanzában elég jól lefedi a dolgot, mi a különbség a héber és a jiddis közt

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.20. 21:22:25

@Egy kicsit karcos: @Tigeri:

pintér személyes hősöm ....

:DDDDDD

the hungarian HERO
/ igen elvettem vágási feritől a címet, grrrr /

tótán egy csokorravalót összegyűjtöttem
[
w.blog.hu/2010/04/14/viragozzek_szaz_virag_1/fullcommentlist/1#c9484381
...itt indul, alatta
a 2.0 + a 3,0 ...
]

de annyira szép a gyűjtemény h szerintem
itt is jól mutat maj'
:))) :P

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.20. 21:23:18

## pintér 1.0

"
szorokin 2010.04.16. 18:56:42
## pintérrül ##

pintér finoman szólva sem eccerű eset ....

én nagyonnem örülök neki,
mivel
kb számomra úgy tűnik h egy keresztapa/maffia főnök kerül a rendőrség élére...
akinek zsebében van OV és cakkpakk az egész fidesz...
----------------------------------------

a Független Korrupciófigyelő Iroda
oldalán, ahol
összes kedvenc honffynk felsoroltatik,
a legnagyobb hazaffyk válogatott társossága

és itt
van egy fasza kis mutató/számláló
(legalábbis nekem teccik:) )
h kiről hány cikk jelent meg:
[
k-monitor.hu/adatbazis/szemelyek
]

itt pintérről nem is sok, csak
CSAK
41 db cikk jelent meg
EBBEN A TÉMAKÖRBEN
(értsd. korrupció)

Tessék nézegetni a cikkeket
van bőven .....
"

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 21:23:32

@Conv: Kosz! Az ember mindig tanul. A Neurotat meg ne bokdosd, mert atugrik a te nyakadba. Pillanatnyilag jol elvan velem, de ki tudja, mire ragadja a kenyszerkepzete, ha piszkaljak.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.20. 21:24:01

szorokin 2010.04.16. 19:08:51
## pintérrül ## 2.0 HC jobbereknek:

kedves olvasó !
ha hc (hardkór) jobber vagy,
vagy sem,
/
ha már a ballibeknek is megfelelő hírforrás a kuruc.info
akkor jöhet akár a szentkoronaradio.com is :))
/

akkor ezt olvasd:
[
szentkoronaradio.com/belfold/2009_11_22_ismerjuk-meg-fideszes-politikusainkat-pinter-sandor
]

vagy itt vannak a kurucz-os összeállítások:

+
Ismerkedjünk tovább Pintér elvtárssal - itt egy újabb összeállítás
[
kuruc.info/r/9/51068/
]

+
Rablóból miniszter, avagy kit hoz a nyakunkra Orbán? Pintér Sándor homályos üzleti ügyei
[
kuruc.info/r/52/57759/
]

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 21:25:07

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Én szeretem a hülyéket. Jól el tudok szórakozni rajtuk, nem zavarnak :) Amikor meg megunom, akkor meg megy a toplákos dobozba :)

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 21:26:27

@Conv: Toplakos doboz! LOL Ezentul ez lesz a neve.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.20. 21:27:49

"
szorokin 2010.04.16. 20:08:15
## pintérrül ## 3.0 egyebek

A FIDESZ belügyminisztere, Pintér Sándor
[
www.gondolkodjunkegyutt.hu/spip.php?article174
]
/
gondolkodjunkegyutt.hu:
az oldal korrekt, tényszerű,
nem szélsőjobbos,
hanem ATTAC-os irányú, azaz balos/globalizáció kritikus/ ....
magyarul TGM/Lányi András-közeli szemléletű
/

--------------------------------------
AZ OLAJ ÜGY - egy rendkívül ellentmondásos perről:
ahol pintér főszereplő volt

www.freeweb.hu/mkdsz1/olajugy.htm

-------------------------------------
egy '99-es fórum,
hmmmmm, érdekes:

forum.index.hu/Article/showArticle?t=9004703

pl
"
Töfröcsó válasz | megnéz 2000.08.30 10:03:26 © (105)
Furcsa egybeesés:
Egy bizonyos Zemplényi terheloen vall ellene - miszerint, Sanyi bácsi ottan is zsákszámra kapta a lovét - majd a Zemplényi hirtelen meghal szívrohamban (régi jó KGB és CIA módszer) és mit tesz isten a rendorség nem vizsgálja az idegenkezüséget.
"

"
jdr válasz | megnéz 1999.10.04 21:29:45 © (96)
Nagyon nagyon halkan már tegnap az internetton elmondtam, hogy bizonyos körülmények igen-igen furcsák. Mintha OVI a tényleges koalíción és kedvenc ellenzékén kívül (MIÉP) kötött volna egy virtuális koalíciót is bizonyos (kevéssé szalonképes) körökkel és ennek eredménye Pintér úr belügyminiszteri kinevezése. A választások idején nagyot durrant néhány robbantás (Szájer könyvtára, mind a két könyv odalett, pedig csak az egyik volt kiszinezve:))), majd 6 hónap haladékot kaptak, Pintér amint nem ismeri fel Clodót, a főbombás stázist, Pintér ott volt ott nem volt, vacsorázott, de nem nyúlt a pisztolyhoz, Pintér magánszemély harca a józsefvárosi piacért. Tonhauser repül, neki van egyedül 30 éves rálátása a szervezett bűnözésre..stb., stb. Azóta sem került elő senki ezekben az ügyekben, noha OVI sejtelmesn aszonta, hogy lehet, hogy mán a börtönben vannak, csak mi nem tuggyuk, a jó életbe de jó poén vót. Vagy nincsenek ott, vagy itt mászkálnak köztünk, vagy... Na ott is lehetnek.
Ttelettel:
jdr
"
"

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.20. 21:28:44

ennyi .

Pintér for President !!!!

Nagykozári 2010.04.20. 21:35:25

@Conv:
Volt idő, mikor majdmem mentetek levesbe, a tengerbe engeszteléskor. Elszemntelenkedtettek megint. " Szegény üldözöttek "
Itt sincs rátok szükség !.

Nagykozári 2010.04.20. 21:40:10

@Conv:
Hű de megerősödtél, te נאָמאַד איד

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 21:40:24

@Nagykozári: Je, meg itt van! Pedig azt hittem, anyu kilenckor agyba dugta, mint azt jo csaladoknal szokas. Igazan elarulhatna, mi az uregesre vajt sutotokot akar, mert magamtol a budos eletben ki nem talalom. A mondatfuzese is kezd finoman szolva kaotikus lenni. Kezdem ugy erezni, hogy ha besetalna egy gyogyaszati boltba, a muszalykabat spontan raugrana a polcrol, kotelessegtudattol vezetve.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.20. 21:41:11

@Geza: "amíg a magasságos állambácsi nem képes mindenkit és minden helyzetben megvédeni."

Még a Jóisten sem tud mindenkit és minden helyzetben megvédeni.

Nem élek olyan környéken, amelyiken ilyesmi előfordulhat és karatéztam elég sokat.
Nem szoktak belém kötni (114kg).

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 21:42:06

@szorokin: ez a Pintér fog majd leszámolni a bűnözéssel? Bakker, ez durvább arc, mint Szilvásy, Draskovics, Csintalan, Tasnádi és Gergényi együttvéve. Még pár hónapja sem gondoltam, de azthiszem, elkezdem festeni a Gyurcsány come back táblákat, és kimegyek a következő Chartára. Ő legalább elkúrta...

arlequin 2010.04.20. 21:42:16

@szorokin: én nem bánom, ha rablóból lesz pandúr, sőt! csinálják csak. alig várom. annak idején amikor volt az aranykéz utcai bummbumm, mindennap ott jártam. aznap kedves idősb kolleganőm megkért, hogy hagy menjen el ő ebédelni hamarabb. mit mondhat erre egy rosszul nevelt ember? persze. elment. ehhez tudni kell, hogy minden nap az aranykéz utcát jártam, mert egy kedves barátomhoz mentem beszélgetni a váci u. 1 (akkor éppen úgy ettem ahogy puffant). szám alá. aznap nem mentem. kicsivel rá, kb. éppen pont akkor amikor ott jártam volna, nagy durranást hallottunk. meglepődtünk. kinéztünk, láttunk füstfelhőt, megdöbbent embereket. ha elmentem volna... akkor minimum kaptam volna egy szép kövér légnyomást. vicces mi?
ezt (is) pintérnek köszönhetem. mert akkor rendet tett és tényleg. kívánom ugyanezt, de ha a gárdát kezdi el basztatni...

Nagykozári 2010.04.20. 21:46:08

@Meleardil Eressea Iluvadan:
פéראַג צו זייַן געהרגעט אַוועק
Baby!

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 21:48:52

@arlequin: a Gárdát majd Lázár elvtárs kapja, aki már a military shopoknál elkezdi felgöngyölíteni a Gárda-jelenséget, és nemzetbiztonsági megfigyelés alá helyezi a bakancsárusokat.

arlequin 2010.04.20. 21:49:30

@Nagykozári: hogy te mennyire egy ökör vagy. hihetetlen. légyszíves ne gyalázd testvéreinket ennyire vérlázító, náci hozzáállással. azt akarod hogy? annyira átlátszó és buta vagy. szegénykém. inkább alijázzál és éljél abban a szép demokráciában, szolgálj le 3 évet a seregben. aztán pofázz. hogy ezt esetleg megtetted? akkor pedig szintúgy húzzál vissza kis gyűlöletgombóc.

Nagykozári 2010.04.20. 21:50:39

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Ricsi! neked miért okoz még mindig nehézséget az ékezetek használata ?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 21:50:44

@Nagykozári:

Nem nomád, szdsz-es helyi zsidó vagyok, már mondtam.

arlequin 2010.04.20. 21:52:33

@Nagykozári: na látom beindult a megelőző csapás. jön irán. fel kell szítani az indulatokat. értem én. csak ez itt nem fog menni. szard össze a saját portád.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 21:53:02

@arlequin: "pintérnek köszönhetem. mert akkor rendet tett és tényleg. kívánom ugyanezt, de ha a gárdát kezdi el basztatni... "

Nezd... en mar emlitettem par embernek, hogy a kettos merce zavar. A cigany patyolgatasa es a gardista cseszegetese kulon kulon kozepesen haboritana fel, de a ketto egyutt nagyon. Itt standolt a setanyon Spaller, valtottam is vele par szot. Latta a sapkan a jelvenyt, hat megkerdezte, hogy en is? Mondtam, hogy ja. Azt is, hogy lenne jobb dolgunk is, mint hogy vasarra vigyuk a borunket. Orban kijelentette nagy arccal, hogy ad ket pofont, es hazazavar. Mondtam Spallernak, hogy erre nincs szukseg. Csinaljanak rendet, es hazamegyunk magunktol. Persze a rendcsinalast nem ugy, hogy mindenkit befenyitunk, es pofa lapos, hanem valodi jogegyenloseget es eros kozbiztonsagot. Bologatott, hogy o is valahogy igy gondolja. Namost vagy a politikusi genjei aktivalodtak, vagy tenyleg ez a velemenye. Remelem, hogy az utobbi.

arlequin 2010.04.20. 21:54:28

@Egy kicsit karcos: lázár egy szarember. hitetlen kutya. sötét jedi ;-))). hatalom mindenek felett. majd vki betéved hozzá és tükröt tart neki. csak van vki hódmezővásárhelyen akinek van gerince és bevállalja.

Nagykozári 2010.04.20. 22:00:42

@Conv:
Ha helyi vagy, akkor viselkedj is helyiként ! Úgy cselekszel helyesen. Norma szerint. Ellenkező esetben kivívod-mint most is-a helyiek neheztelését. Viselkedj !
Illeszkedj be !

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 22:00:51

@Meleardil Eressea Iluvadan: ezt a bólogatást nem inkább úgy értette, hogy "hát ja, de majd eldöntik fenn, nekem más dolgaim vannak"?

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 22:02:13

@arlequin: ha nem is pont Hódmezővásárhelyt, de Toroczkaiék vagy Tyirityánék biztos szívesen készítenek majd vele interjút, ha összefutnak.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 22:04:18

@Egy kicsit karcos: Nem, mert kozben a szaja is mozgott, es olyan szavakat formalt, amivel az egyeterteset fejezte ki. Ahogy mondtam, lehetett egyszeru pavlovi reflex, amit a valasztopolgarok kozelsege valtott ki. Nos, majd meglatjuk.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 22:08:47

@Nagykozári:

Figyi kicsi csikó, ha a Te neheztelésedről beszélsz, arra olyan magasról szarok, hogy odáig fel sem látsz. :)
Én koma olyan jól beilleszkedtem, hogy pontosan látom innen a jó kis helyemről, hogy milyen szerencsétlen kis szarcsimbókos seggű szellemi fogyatékos vagy, és ez engem boldogsággal tölt el, mert van egy ilyen perverzióm, hogy szeretem nézegetni az ilyen nyomorult kreatúrákat. :)
Megelégedéssel tölt el, a változatosság gyönyörködtet, ha látom, hogy micsoda különbségek tudnak lenne az emberformák mint Te és az emberek közt.

arlequin 2010.04.20. 22:11:48

@Conv: szegény gyerek. rendesen korlátozott élete van. képzeld el. te szeretnél ilyen keretek között mozogni? borzalom, mi?

hoplita 2010.04.20. 22:12:21

@Talon Karrde:
Ezért formálok igényt arra az Isten adta jogomra, hogy szabadon megvédhessem magamat, családomat és tulajdonomat.
Ha a szükség úgy hozza, akár lőfegyver használatával is.

Neked nem kötelező ezt a jogot vindikálnod, te várhatsz állambácsira....vagy amire akarsz.
De ne vitasd el az én jogomat, mert rossz néven veszem.

Nagykozári 2010.04.20. 22:14:25

@Conv:
a zsidó felsőbbrendűségi szövegetek alpári előadása.
Egyebet elő tudsz adni (túl azon, hogy kellene a helyünk, biboldókám ?)?

arlequin 2010.04.20. 22:20:45

@Nagykozári: ehelyett egy kis ivritet vártam volna, hogy megerősödhessen bennem a vér. erre ily gojnyaló szöveget adsz elő. hát ez kérem szégyen. hová fajulunk, ha már ide süllyedsz, hogy engedményeket, sőt kibúvókat adsz? iszonyat. kiskazári. ezek szerint te is csak egy ilyen félig kitagadott, mélykeletről származott, tisztátalan vér vagy. kazári? az biza nemtelen vér. nem tudtad? a barbár hordák által felvett iga. lenézni való söpredék. csak tepernek, hogy zsidók legyenek, de valójában csak hasznos idióták, éppúgy mint te. s fröcsögsz, mint az elbaszott kerti tus.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 22:21:11

Te atya ur isten! Ez tenyleg beteg. Sajnos ilyenek is vannak. A nagyobb baj, hogy ha egy tomegben egy ilyen is akad, akkor azt zsezsegik korul az ujsagirok, azt veszik a kamerak. Aztan ez alapjan itelik meg a jobbikot is, es a radikalisokat is a zsibbasztott tevenezok. Pedig ez a siman OPNI erett fajta, es nem mi tehetunk rola, hogy a nagymultu intezmeny bezart. Egyebkent figyelmeztettelek, Conv, hogy ne ingereld, mert a te hajadba fog atcsimpaszkodni.

Amugy tekintsetek meg az adatlapjat. Iden marcius 15.-en regisztralt. Ide eddig 15 kommentet irt. Mit ad isten, ennyi az ossz hozzaszolasainak a szama. Szoval elkepzelheto, hogy valami NBH-s aknamunkas jott ide, es megprobal egy kis uszitassal es mocskolodassal anyagot gyujteni. Eleg pitianer. Persze lehet, hogy meg csak betanulo, es hat minden kezdet nehez.

arlequin 2010.04.20. 22:23:49

@Meleardil Eressea Iluvadan: ez csak szimplán hüje, mégha az nbh/moszad küldte is. nem kell vele foglalkozni. kedélyesen elröhögcsélünk felette oszt kész. hiába uszít, hiába gányol, attól még samu bácsit szeretni fogom.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 22:28:02

@Nagykozári:

én arról beszéltem hol vagy koma, nem arról, hol kellene lenned.

@arlequin: engem szórakoztat, hogy ilyen ostoba :)

Nagykozári 2010.04.20. 22:28:57

@Conv:
Aztán a nagypofájúságotok okán menekülni kellett Babilonból, Egyiptomból, hogy az Újkórt ne is említsem! Ti mindig rátelepedtetek valamely virágzó társadalomra, tönkretettétek, oszt sopánkodtatok, ha ennek okozójaként titeket neveztek meg. Egymilliárd is több fehér embert zaklattok. húsz-harminc millió zsidaja, ha van. Szerintetek ti vagytok a felsőbbrendüek, a kiválasztottak. Vannak vélemények, melyek szerint ez nem így van.
El vagytok szemtelenedve !

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 22:30:12

@Meleardil Eressea Iluvadan:

"Egyebkent figyelmeztettelek, Conv, hogy ne ingereld, mert a te hajadba fog atcsimpaszkodni. "

Engem nem zavar, már mondtam, szórakoztat. :)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.20. 22:30:30

@hoplita: Én nem vitatok el tőled semmit, feltételezem, hogy nem military cuccokban jársz az utcán és ehhez szeretnél eg Uzi-t.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 22:30:55

@Nagykozári:

Hát hiába, én már csak ilyen fajta zsidó vagyok :)

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 22:34:07

@Conv: "szarcsimbókos"

Na de már hogy így?

Lehet ezt szebben, ízesebben is mondani:

bölöncös, paksi mogyorós, betyártalléros!

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 22:34:33

@Nagykozári: Figyu! El ne feledkezz mar rolam, he! Nem miattam jottel? Kuldjel meg vicces akombakomokat. Aztan egyszer aruld el azt is, hogy kinek nezel tulajdonkeppen, mert megpusztulok a kivancsisagtol. Ja, es azt is, ha idod engedi, hogy mikeppen vetodtel ide. Mert hogy veletlenul, azt nem hiszem. Az sem baj, ha szemtelenul hazudsz valamit, imadok szines meseket hallgatni. Viszont konyorgok, mond mar meg, hogy ki vagyok, mert hogy szerinted nem az, akinek most hiszem magamat, az vilagos. Ne hagyj tudatlanul. Legyen benned ennyi emberseg!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 22:35:24

@hoplita:

Én nem vagyok ellene a civil fegyverviselésnek, de nagyon kemény feltételekhez kötném.
A megszegését pedig nagyon kemény büntetéssel torolnám meg.
Elsőként pszichológiai teszthez kötném, stressz kontroll vizsgálattal, konfliktuskezelési módszertannal és intelligencia teszttel.
Szóval azért Balog Jóskának a kispirics utca 23 alatti lakos traktorosnak, aki meló után a kocsmát díszíti nem feltétlenül adnám meg, még akkor sem, ha 5 hektár uborkása van a cigánysor mellett.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 22:39:43

@Conv: Mi ertjuk. Egyebkent nem sikerult meg kideritenem, hogy Neurota mit ert es mit nem, mert eddig meg csak frocsogott, erdemben semmire sem reagalt. Tehat reszerol nyugodtan kiindulhatunk egy szep sima flatline-bol, igy aztan azt irsz, es ugy fogalmazod, ahogyan csak akarod, ugyis csak mi olvassuk.

Nagykozári 2010.04.20. 22:41:24

Hja ! Meglátjuk, hogy ki marad így életben: az önelégült zsidaja, vagy én?

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.04.20. 22:45:44

(M1, M2, Duna, Kossuth, Petőfi, Bartók)

Valaki tud mondani egy értelmes érvet arra ,hogy miért nem elég ezekből egy TV és egy rádió?
Azon kívül ,hogy a volt rendszer "hagyományaként" fenntartunk munkahelyeket,mert csak ,ők megérdemlik és JÁR.

arlequin 2010.04.20. 22:49:08

@Nagykozári: kezdesz igazi öngyűlölő képet ölteni. az 'én' pedig senkit nem érdekel. ráadásul zsidózol. remélem magadat jelented fel emiatt. merthogy ez tűrhetetlen kérem. ha pedig zsidózol akkor csak az egész családomat sérted meg vele kicsiny szerencsétlen. én tűrök, te pedig szimplán hisztizel. nevetség tárgya lettél.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 23:05:20

@arlequin:

Nekem tetszik, hogy zsidónak néz mindenkit :)
Jókat röhögök rajta (és adom alá a lovat, hogy had örjöngjön)

arlequin 2010.04.20. 23:09:31

@Nagykozári: hihihi. tényleg ennyire buta vagy? ám legyen. és ne feledd. én minden nap homokozok. hova menjek vissza? hahaha
szegénykém.

arlequin 2010.04.20. 23:10:50

@Conv: nem. ő zsidósítani akar, bármit is jelentsen az. ő maga sem tudja szegény.

Rwindx 2010.04.20. 23:13:55

Ehhez azt hiszem én nem szólnék hozzá, ma már elég elmebeteggel találkoztam a blog.hu-n.

Nagykozári 2010.04.20. 23:14:17

@Conv:
Jól megtanultál magyarul beszélni. De a reakcióid elárulnak.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 23:16:56

@arlequin: Eddig meg mindenkit lezsidozott, akinek a letet sikerult felfognia. Kepzeld, milyen szar lehet neki. Az o vizionalt kenyszerkepzeteben mar megvalosult a zsido vilaguralom. Na ezt add hozza a massziv fobiajahoz. Csoda, hogy meg el!

arlequin 2010.04.20. 23:17:10

@Rwindx: na most miért nem? tiszta szórakozás. röhögcsélünk egy kicsit majd továbbmegyünk. mennyire árulkodó, hogy nem mer válaszolni, hanem kerül. oly viccesek az ilyen kicsiny ördögfattyak. ;-DDD

KwK36 2010.04.20. 23:17:17

@arlequin: @Conv:
Sziasztok:) Kozar egy regenyben(azt hiszem Tarzan) szereplo birodalom aminek a tagjai joreszt kalozkodasbol rablasbol rabszolgakereskedelembol elnek lehet hogy nem tudja megkulomboztetni a valo es a regenyvilagot a "baratotok"

Egy kicsit karcos 2010.04.20. 23:18:07

@Conv: szerintem ő is jól szórakozik:) Meg én is:P Win-win.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 23:18:26

@arlequin: Eddig meg mindenkit lezsidozott, akinek a letet sikerult felfognia. Kepzeld, milyen szar lehet neki. Az o vizionalt kenyszerkepzeteben mar megvalosult a zsido vilaguralom. Na ezt add hozza a massziv fobiajahoz. Csoda, hogy meg el!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 23:18:33

@Nagykozári:

Soha nem titkoltam, hogy szórakoztatnak az idióták.

arlequin 2010.04.20. 23:20:28

s mennyire vicces hogy tépi a száját, de se nem gyakorolja az ősi hitet, se nem képes alázatot gyakorolni.

Rwindx 2010.04.20. 23:22:35

@arlequin: Most nem, majd hétvégén a zsinagógában úgyis megbeszéljük
;)

KwK36 2010.04.20. 23:23:49

@arlequin:
Kozar egy regenyben szereplo hely aminek a lakoi javareszt kalozkodassal es rablas/rabszolgaszerzessel foglalkoznak:) szoval lehet hogy a "baratod" felig a fantasy vilagabol irogat

KwK36 2010.04.20. 23:24:44

@Conv:
Na de ennyire szorakoztatonak lenni :D

Donna (Cara)mba 2010.04.20. 23:30:19

@Meleardil Eressea Iluvadan: Együttérzésem:) Az ilyen eseten nem lehet segíteni, sajnos:(
Szűrni vagy tűrni:-DDDDDDDDDDDD

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 23:32:43

@Rwindx: A, ott tilos pofazni, a rabbi lemeteli a maradek pocsunket is. Majd szombat este...ugyis tabortuz lesz, szalonnasutes kozbe megbeszeljuk.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 23:36:20

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Bazzeg kóser szalonna? ne buktasd már le magad :)

arlequin 2010.04.20. 23:37:20

@Nagykozári: te viszont nem tudsz magyarul beszélni. erre bizonyíték ez:
"Jól megtanultál magyarul beszélni. De a reakcióid elárulnak. "
először ivritül idepofázkodol, lenyomod a zsidódumát, kecskeszarral, mindenmással, majd übermagyarkodni akarsz. ezt mi nem vesszük be. se egyiket, se másikat. pihenj nyugodtan.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 23:40:01

@Conv: Obazmeg! Na jo...meg nincs veszve. Szoval, ez olyan libaszalonna. Tudod, mint amilyenbol a libatoportyu keszul...es a szombat se igazi szombat, mert texasi ido szerint nezzuk!

Nagykozári 2010.04.20. 23:48:29

@Meleardil Eressea Iluvadan:
kurvára félreértettek önteltkéim A fák sem nőnek az égig, de ti sem! Pillanatnyilag rohadtul önelégültek vagytok.. Nem lesz ez mindig így. A világ titeket szolgál? Egyetek még néhány gombócot ! Térde majdl izrael előtt az egész világ? Bibokdók! Hallottatok ti már igazi amerikait, németet, osztrákot, franciát őszintén beszélni ? Hogyan gondolja a zsidó, hogy uralma alá hajthat népeket, országokat?
Elmélkedjetek, fröcsögjetek még egy sort, aztán elmélkedjetek újra.
Egymilliárd fehér embert háborúból háborúba hajt húszmilliónyi zsidó ?

Donna (Cara)mba 2010.04.20. 23:49:36

@Meleardil Eressea Iluvadan: Egyre gyanúsabbá válsz:-DDDDD
Ez a sok magyarázkodás ... :-D

Bár a magyar-ázkodásban szóban benne van a magyar is, de csak megtévesztésként. Helyesen: gój-ázkodás. Magyar ember meg ilyet nem tesz. :))))))))))))))))))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.20. 23:54:00

@Nagykozári:

Bazzeg a rettegés a zsidók dolga.... zsidó vagy? :)

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.20. 23:55:45

@Nagykozári: Egy szoval: igen!
Valasz ez a kerdesedre? Ha nem vartal valaszt, mert koltoi kerdesek voltak, akkor legkozelebb hasznald a koltojelet a kerdojel helyett.

Rwindx 2010.04.20. 23:56:41

@Nagykozári:
Nem gombóc, hanem macesz.

arlequin 2010.04.21. 00:02:47

@Nagykozári: fú hallod. sok bajod lehet. nem lennék a helyedben.

Donna (Cara)mba 2010.04.21. 00:05:36

Sziasztok, jóéjt! Csak kínlódjatok tovább...Minden napnak megvan a maga keresztje:(

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 00:09:27

@Donna (Cara)mba: Ez a debilmegmaradas. Mindig van egy fokreten. Persze ket debil egy csardaban soha, tehat valtjak egymast. Eddig csupa liberalis szelsosegessel birkoztam. Ez az elso igazi fajtiszta zsidogyulolo trollom. Evek ota radikalis korokben forgok, de ilyen beszukult ostulokkal meg soha nem talalkoztam. Olyan ritka peldany, hogy ha egy ujjal is hozzaerunk, hat a WWF fog tiltakozni kozlemenyben!

pimpalini 2010.04.21. 00:10:13

Csak belenéztem a cikkbe, s örülök annak, hogy összehasonlításokkal, logikai levezetésekkel teszik nevetségessé a lendvai által irányított hazugságfolyamot, manipulációt.
Az mszp csak azt folytatja, amit korábban éveken át csinált. Hangulatot kelt, hazudozik, középkori, borzalmas démonokkal, palackból kiszabaduló szellemekkel, sötét sugalmazásokkal fenyeget. Természetesen szokás szerint semmi konkrétummal nem szolgál, pusztán újból megpróbál keresztbe tenni az ország szekerének - mint már annyiszor - a saját, jól körülhatárolható érdeke okán. Ennek látásához nem kell különösebb fidesz-szemüveg. Csak nyilatkozatokat, tetteket kell egymás után sorakoztatni.

Természetesen sültbolond az, aki akkor, amikor autót vesz, arról kezd beszélni, hogy az autó bizonyos esetben egy rosszabb gázfröccstől felrobbanhat. Ráadásul alatta, miközben hátul ülnek a család tagjai, elöl az anyós, a csomagtartóban meg a házikedvenc. Vagy fordítva. De a lényeg az, hogy a lehetőség nem zárható ki. Előfordulhat. Esélye persze minimális. Így kell viszonyulni jelenleg az mszp, s a szócsövei által folytatott manipulációsorozathoz, rémületkeltéshez is. Sokminden lehetséges. Valóban. Még az is, hogy Orbán Viktor 2/3-a eltörli az alkotmányt, s innéttől kezdve egy matekfüzetbe vetett rajzok, hexameterek, számok alapján fogunk a következő X évben élni. De ez igazából egy 3 éves krokodilcsecsemőt kivéve senkinek sem lenne érdeke. Az ég világon senkinek. Itt a hatalmasoknak jelenleg az érdeke egy minél kevesebb hülyeséggel megtömött, nyugalmas kormányzás lefolytatása a következő 4 évben. Mert:
1. A politikusok számára jó, mivelé nem veszítenek népszerűségükből.
2. Az üzletembereknek jó, mert a pénz a nyugalmat kedveli.
3. Az embereknek jó, mert talán történnek olyan dolgok is, melyekből fejlődés származik, s melyből az egész ország profitál. Igaz, hogy unalmasabb lesz, mert a tévé nem fogja nap mint nap a politikusok szócsatáját közvetíteni, de ott lesz helyette Barát, meg a barátok közt. Meg a foci. Orbán is szereti a focit...:)

S igen, elérkeztünk a sor végére, hogy a nyugalom kinek lesz rossz. Igen. Az mszp-nek. Mert hát ők tovább folytatnák a sárdobálást, mivel saját gyengeségük, alkalmatlanságuk így tudják legjobban palástolni. De értük meg nem kár...

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 00:13:42

@pimpalini: Nini! Egy temaba vago, ertelmes hozzaszolas! Mond csak, nem szoktad te baromi maganyosnak erezni magadat?

Nagykozári 2010.04.21. 00:15:11

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Miért kellene a buzipártoló zsidókat nekem szépnek látni ?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 00:19:06

@Nagykozári: Ismet gondban vagyok. Lat kozuletek barki osszefuggest ekozott a beboffentes es barmely altalam irt mondat kozott? Minden megfejtes erdekel!

Ez a zsizsiktenyeszet kezd arra a viccre emlekeztetni engem, hogy hat mi is a kulonbseg egy krokodil kozott? Nos: hosszabb, mint zold!

Rwindx 2010.04.21. 00:27:43

Na én közben dolgoztam is (meg kellett azért néznem nincs-e szombat), mert az is érdekesebb volt mint ez a figura, de most már eltépek aludni. További jó szórakozást. :)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.21. 00:29:22

@Meleardil Eressea Iluvadan:

tandori dezső írta:
"mi a különbség egy pont közt ?"

na jóccakát ;)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.21. 00:32:14

@Meleardil Eressea Iluvadan:

szerintem a wartburg-féltengely.

most, hogy ilyen konkrét választ adtam, azt hiszem mély fájdalommal búcsút veszek fajtársak, Sálam!

Geza 2010.04.21. 09:43:51

@Talon Karrde:
"Nem élek olyan környéken, amelyiken ilyesmi előfordulhat és karatéztam elég sokat."
Ahol a szüleim anno az 'átkosban' lakást vettek, jó környéknek számított. Most már nem az, mert elszaporodtak a térségben a cigányok. Ott értéken lakást eladni nem lehet, ergo elköltözni sem lehet, azaz akarata ellenére 'olyan környéken' él az ember. Ötven-X éves időseknek kicsit sokára jönne össze az 'elég' karate-gyakorlat megszerzése. (Csak megjegyzem, hogy ha az ember a 8 órás munkája mellett másodállást is kell hogy vállaljon, akkor amellett se sok mindenre jut idő és energia.)
Úgyhogy a te esetedben a te megközelítésed biztos helyes és működik is, csak épp az egy (az átlaghoz viszonyítva) szerencsés helyzet, értve ez alatt azt, hogy módod és időd engedi mindazon elővigyázatossági intézkedések megtételét, amire a te környezetedben szükséged van. Abban is valószínűleg igazad van, hogy _neked_ nincs szükséged lőfegyverre, és ebből kifolyólag azok engedélyezése max a felétek ritkán előforduló gazfickókat tenné veszélyesebbé.
Amiben nincs igazad, az az, hogy ezt extrapolálod a teljes társadalomra (vagy csak nem érdekel a te környezeteden kívüli világ sorsa), és ez az, ahol elbeszélünk egymás mellett.
Sajnos egyre több az olyan környék és az olyan helyzet, ahol egy átlagos embernek az amúgy alkotmányos meg emberi meg mittudoménmilyen elvi jogait (élethez, méltósághoz, tulajdonhoz, stb.) gyakorlatban csak fegyverrel lenne módja sajátmagának garantálni, és ezt az állam is csak szóban teszi meg neki.

"Nem szoktak belém kötni (114kg)."
Belém se nagyon (90kg + 2 kg vas), de pl. forr a vérem, mikor az otthoni szomszéd néni meséli, hogy a harmadikon egy öregre rárugták az ajtót és kirámolták a lakását, hogy ő szerencsés, mert neki a piacon csak a táskáját tépték le a válláról, mert az Ilike néni az övét nem akarta elengedni, erre olyan pofont kapott, hogy a fél arca véraláfutásos lett, hogy a jobb szomszédnak a kocsiját törték fel az ablaka alatt, de négy emberre egyedül nem mert kimenni, a zsaruknak meg hiába telefonált ugye, és a többi, és a többi. (Ja, 2008-2009, Nyíregyháza, nem külterületi rész.)

Hidd el, nem mindenki tud nyugis környéken lakni, nem mindenkinek van módja használható szinten harcművészetet űzni, és őket sem védi meg senki. Velük mi lesz? Az egyetlen mód, amivel esélyük lehetne, az a lőfegyver. Nem szép, de tényleg ez lenne az egyetlen. Könnyű persze ezt is megtiltani, de annál nehezebb valami tényleg _azonnal_használható_ alternatívát ajánlani helyette.

A másik dolog meg, hogy egy lőfegyver egy másfél kilós acéldarab, ami -gondatlan használat vagy visszaélés esetén- potenciálisan 6-10 ember életének kioltására alkalmas, mielőtt a használót meg lehetne fékezni. Egy gépkocsi egy tonnás acéldarab, ami -gondatlan használat vagy visszaélés esetén- potenciálisan 6-10 ember életének kioltására alkalmas, mielőtt a használót meg lehetne fékezni. Amely országokban engedélyezett a fegyverviselés és készül statisztika, _mindenütt_ kisebb az egy fegyverre jutó, általa okozott haláleset, mint az egy gépkocsira jutó hasonló.
Ennek ellenére gépkocsi használatára vonatkozó engedélyt sikeres alkalmassági vizsga után alanyi jogon kap bárki, a hatóság nem mérlegelhet és dönthet, hanem ha alkalmas vagy, akkor _köteles_ kiadni. A fegyverviselés viszont más, hiába vagyok alkalmas, kérelmeznem és indokolnom kell, amit a hatóság mérlegel, és ha nem látja szükségesnek (márpedig nem látja), akkor az engedély kiadását külön indoklás nélkül megtagadja.
Hát nem furcsa :) ?

Marcellusca 2010.04.21. 10:08:14

@Conv:
"...megy a toplákos dobozba..." - JÓÓÓÓÓ. :)
Szerintem dúrvább tartalommal bír, mint a "f@szkalap szűrő". :D

Marcellusca 2010.04.21. 10:12:34

@Talon Karrde: Oszt', átvilágosításos engedélyed leszen-é-e a karatéjozásra? :)))
Egyébként meg, nagy ember nagyot tud esni. :DDDD

Marcellusca 2010.04.21. 10:15:26

@Egy kicsit karcos: Aki egy kicsit is járatos vagy utána olvasott a pesti "életnek", az tisztában van, hogy ki is valójában Don Alessandro Pinter.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.21. 10:18:25

@Geza: De, furcsa és mégis van megoldás. Gázspray lehet nálad mindenféle fegyverviselési engedély nélkül, legrosszabb esetben még egy dezodor is megteszi. Bele a szemébe aztán tökönrúgás. Ezt még egy 70-80 éves nénike is képes megcsinálni.
Mellesleg én nem arra céloztam, hogy indokolt esetben sem adják meg a fegyverviselési engedélyt. Az az érdekes, hogy a nagy hőbörgés azért folyik, mert pl. kell majd átvilágítás arra az esetre ha nindzsucu edzésre akarsz járni. Hát legyen is ellenőrzés, mert ott nem olyasmit tanítanak, amit bárki tudhat vagy alkalmazhat ha kedve szottyan. Pl. én a Krav-Maga oktatását is úgy ahogy van speciális engedélyhez kötném, mert csak annyi amennyit én tanultam meg pár éve röpke 3 hónap alatt alkalmas lehet egy ember életének a kioltására még 60-70 kilós elkövető esetében is.

Marcellusca 2010.04.21. 10:18:31

@arlequin:
"én nem bánom, ha rablóból lesz pandúr" - Ezzel csak az a baj, hogy nála pont fordítva történt.
Pandúrként kitanulta a rabló/maffia szakmát. Plusz kiépített magának egy pandúr-kapcsolatihálót.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.21. 10:20:29

@Marcellusca: Én már régen nem járok edzésre, esni meg tudni kell. Azt a judósok megmutatták nekem. Nem nehéz.

Marcellusca 2010.04.21. 10:22:47

@Meleardil Eressea Iluvadan:
"...kozben a szaja is mozgott,..." - Akkor hazudott. :)

Marcellusca 2010.04.21. 10:25:51

@Talon Karrde:
"Nem nehéz. " - Esni? Pofára? :)
Azt a legkönnyebb. :D

(Nehogy behergeld magad! Csak viccölök ám. :D)

Geza 2010.04.21. 11:39:44

@Talon Karrde:
"Gázspray lehet nálad mindenféle fegyverviselési engedély nélkül, legrosszabb esetben még egy dezodor is megteszi. Bele a szemébe aztán tökönrúgás. Ezt még egy 70-80 éves nénike is képes megcsinálni."
Jelentem alássan, szart se ér.
A dezodor max. feldühítésre jó, a gázspré kb. két-három másodperc múlva belassítja vagy egy fél percre, de addigra már le van ütve a nénike, de még az egyszerű ember is, a tökönrúgás meg nem olyan egyszerű, mint gondolnád, már feltéve hogy nem tovább bőszíteni szeretnéd, hanem tényleg ki is akarod ütni. De gondolom edzésen már te is kaptál, úgyhogy tudod, miről van szó.

Amúgy az egész nem-halálos cucc nem ér szart se, mert ez -mint talán már mondtam- nem dojo meg nem kooperatív partneres formagyakorlat, hanem körbeáll három-négy suhanc és szarik a szabályokra, és már véged is van. Mármint ha körbe _mer_ állni, amit jelenleg gond nélkül meg mer tenni, mert max. a dezodort meg a könnygázt kockáztatja, az meg nudli, mert még a gázpisztoly töltetét telibe kapva is negyedóra múlva rendben vagy és mégy tovább.
Pont az lenne a dolog lényege, hogy biztos lehessen benne, hogy ha megpróbálja, akkor abba bele fog halni, és így elmenjen a kedve a dologtól. És erre csak és kizárólag a halálos hatásra képes fegyverek képesek.

Amúgy meg mielőtt 'dezodort' meg ilyesmit ajánlasz bárkinek is önvédelemre, légy szíves először gondolj bele, hogy ezzel mekkora veszélybe sodrod. A KM-ről nem sok jót hallottam, de ha igaz az, hogy nincs 'éles' gyakorlás, mondván 'túl veszélyes', akkor nincs a dologban több bizodalmam, mint egy késben, amit nem nyithatok ki és nem próbálhatok ki még egy csülkön se, de 'biztos tuti halálosan működik'. Tényleg ennyire színház a dolog, vagy ez csak rosszindulatú híresztelés?

H"át legyen is ellenőrzés, mert ott nem olyasmit tanítanak, amit bárki tudhat vagy alkalmazhat ha kedve szottyan."
Hát b+ (már elnézést), ki a fészkes fene milyen jogon akar beleszólni abba, hogy én mit tudhatok és mit nem? Ennyi erővel dugni se tudhasson az ember, mert azzal erőszakolni is lehet, már bocsánat a kifejezésért! Gondolatrendőrség van itt, vagy azért még van ennyi szabadságunk?
Ha ennyi kapacitásuk van, akkor talán inkább a ténylegesen törvényszegőket derítsék fel és regulázgassák, ne pedig a ténylegesen törvénytisztelőket vegzálják olyasmivel, hogy ők 'potenciális törvényszegők'. Ártatlanság vélelme? 'Innocent until proven guilty'?

De nézzük csak a technikai oldalról, tfh. mondjuk a jitsuhoz C kat. átvilágítás kell. Oké. Akkor gondolom a funkcionális anatómia előadás hallgatásához is, mert az kb. 60%-át adja az alapnak, plusz súlyzót is csak az nbsz boltjában lehet kapni, mert az meg az erőnléthez kell.
Aztán kihúzhatjuk a középiskolai kémiakönyvekből az 'ammóniumnitrát oxidációja' c. reakcióegyenletet és a gazdaboltban se lehessen csak úgy műtrágyát kapni, mert abból robbanóanyagot lehet összehozni.
Aztán mészáros-tanulónak se vehessenek fel akárkit, mert az embert is lehet úgy szúrni-vágni, mint a disznót, ugye.
Sőt, tiltsuk be a stratégiai játékokat is, mert azok is 'katonai jellegű tevékenységre' készítenek fel, pont mint a paintball.
És ha már itt tartunk, cenzúrázzuk az internetet is, mert onnan simán elérhető minden, a lőfegyverek szerkezeti és kezelési kézikönyveitől a harcművészeti technikák 3D-ben forgó sematikus és oktató által bemutatott leírásain át a robbanóanyagkészítésig minden.

Nonszensz. Olyasmit akarsz cenzúrázni, amit nem lehet, nem szabad, de még csak nem is érdemes. Úgyhogy már csak egy kérdés marad: végső soron mit akarsz/akartok elérni ezzel, hogy még kiszolgáltatottabbá tennétek az embereket?

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.04.21. 11:57:53

@Geza: "Olyasmit akarsz cenzúrázni, amit nem lehet, nem szabad, de még csak nem is érdemes. Úgyhogy már csak egy kérdés marad: végső soron mit akarsz/akartok elérni ezzel, hogy még kiszolgáltatottabbá tennétek az embereket?"

Szerintem te el vagy tévedve.
Én nem akarok cenzúrázni semmit, ha elolvastad hoplitához címzett hsz-emet akkor láthatod, hogy csak azzal nem értek egyet, hogy Counter Strike-on felnőtt gyerekek élesben nyomják ugyanazt az utcán. Ez nem cenzúra. Ha fegyvert akarsz, akkor iratkozz be egy lőklubba, tanuld meg a használatát és ha minden feltételnek megfelelsz, használd, de ne csak azért legyen nálad, hogy a 17-18 éves suhancot agyonlőjed abban az esetben ha már hárman vannak, mélyen a szemedbe néz és megkérdezni hogy van-e egy tüzed. Pont a lényeget nem érted. Ilyen alapon a cigók szamurájkardja is teljesen ok kell legyen. Mindenki Duncan MacLeod-nak képzelheti magát ezután, mert meg kell védje magát???

Rwindx 2010.04.21. 12:39:20

@Geza:
Csak a gázsprayhez szólnék hozzá. A dezodor tényleg semmit sem ér, legfeljebb pár secre megijed a támadó, de azért megkérdezném téged fújtak-e már le gázsprayjel? Engem igen (nem, nem azért megtámadtam valakit:), hanem egy hülye haverom szórakozásból), és azért ha valaki nincs hozzászokva akkor 10-15percig kb az azonnaltól, csak a taknyával, nyálával és könnyeivel van elfoglalva, a szemét ki sem tudja nyitni, mert úgy érzi mintha egy marék homok lenne a szemhéja alatt.
Több támadó ellen nem sokat ér, de egyet meg lehet vele állítani azonnal. Ez jobbára igaz a gázpisztolyra is.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 12:46:37

@Talon Karrde: "Mindenki Duncan MacLeod-nak képzelheti magát ezután, mert meg kell védje magát???"
Husz eve fel sem merult. Tiz eve meg nem volt altalanos, de azert elofordult. Ma? Hat, ma mar szinte muszaly! Harminc evig ugy laktam videken, ugy maszkaltam egyedul, hogy soha senki nem kotott belem, es soha nem feltem attol, hogy agyonutnek. A dolgok egy kisse atalakultak az elmult evekben. Most mar vannak olyan falvak, ahol ha az egyik vegen besetalsz, roppant valoszinutlen, hogy a masik vegen valaha is elobukkansz. Erdekes, hogy pont a cigok katanait hozod fel peldanak. Ugyanis nekik MAR van fegyveruk, es mit ad az eg, toluk SENKI nem szedi el. Persze ha te csak gondolni is mersz ra, hat irany a dutyi. Fura, hogy mikozben peldalodzol vele, nem lattod a visszassagat.

A kozbiztonsagot nem lehet ugy javitani, hogy ujabb torvenyeket hozol, amiket ugyanolyan erotlenul alkalmazol, mint az addigiakat. Ez legfeljebb a a rendorseg maradek tekintelyeek a rombolasara alkalmas, mert annyival tobb a szabaly, amire a bunozo tojhat, es anyival tobb, amivel a torvenytisztelo tobbszeget szivatni lehet.

A lenyeg folott tovabbra is atsiklotok. Ez a torveny az onvedelmi szervezodesek ellen szuletne. Mint amilyen a garda, a nemzeti orsereg, es hasonlok. A tarsadalmi kovetkezmenyei es a kozbiztonsagra gyakorolt tovabbi rombolo hatasa erdekli a legkevesbe a kiagyalojat. Remelem, hogy megmarad agybeteg vizionak. Bar a holokoszt torvenyrol is azt hittuk. Meg a "majdasolyom es majdazAB" eltorli. Na persze. Kiveve, ha az uralkodok ugy rendelik.

Donna (Cara)mba 2010.04.21. 12:50:44

@Meleardil Eressea Iluvadan: Sztem egy durva provó csimpaszkodott a nyakadba:(
Rázd le, ha tudod. Az a legeslegundorítóbb állatfaj a Linée rendszerben: a provokátor.
Véredet szíjjjjják mint a vámpírok:-( És soha nem laknak jól:-(

Geza 2010.04.21. 13:33:38

@Talon Karrde:
"Ha fegyvert akarsz, akkor iratkozz be egy lőklubba, tanuld meg a használatát és ha minden feltételnek megfelelsz,"
Alakul, eddig pont így gondoltam én is (meg amúgy így is tettem, de ez mellékes).

"használd, de ne csak azért legyen nálad, hogy a 17-18 éves suhancot agyonlőjed abban az esetben ha már hárman vannak, mélyen a szemedbe néz és megkérdezni hogy van-e egy tüzed."
Egyrészt egy egyesületi tagság (plusz versenyeredmények) alapján max. tartásit kapsz, viselésit semmiképp, azaz ha nálad van az utcán (és nem szállítási formában), akkor az ugyanúgy fegyverrel való visszaélés.
Másrészt meg nem az ártatlan suhancok lelövöldözgetésére kéne, hanem pl. a kardos cigányok ellen a tyúkszaros életem megvédésére.

"Ilyen alapon a cigók szamurájkardja is teljesen ok kell legyen."
Ott van a kezükben, nem? Függetlenül attól, hogy OK vagy sem, nem? Lincselnek embereket büntetlenül? Igen. Vannak utcák, ahol már fehér ember nem tud/mer megmaradni? Vannak.
Akkor most miről beszélünk? Ha az állam képtelen elérni egy olyan helyzetet, hogy a kohányok ne _merjenek_ kardot húzni az utcán, ill. ne _merjenek_ rátámadni valakire, akkor emiatt most hagynom kéne magam meglincselni? Na neeee....

@Rwindx:
"de azért megkérdezném téged fújtak-e már le gázsprayjel"
Még szép. Ha bárki valami nem halálos cuccot szerzett a társaságból, első dolgunk volt kipróbálni magunkon, zsákbamacskát választani nem lenne valami szerencsés.
Csak megerősíteni tudom azt, amit írtál: kb. negyedóráig elvoltam azzal, hogy a taknyomat megpróbáljam a nyálamtól külön csorgatni, de (talán a rajtam lévő szemüveg miatt), ez előtt volt vagy 2 másodperc, amíg még bírtam. Ez kb. öt méter megtételére meg egy szúrásra elég.
De megint mondom: pont a nyom nélkül elmúló hatása miatt nincs elrettentő ereje. Az egyszeri rablovics az égvilágon semmit se kockáztat azzal, hogy megpróbál valakit kirabolni: ha mázlija van (90%), akkor övé a zsákmány, ha balszerencsés (10%), akkor ugrott egy csomag papírzsebkendője plusz kap két pofont, mert ennél nagyobb kárt nem _szabad_ okoznod benne. Hát most csodálkozunk, hogy megpróbálja?

"Több támadó ellen nem sokat ér, de egyet meg lehet vele állítani azonnal. Ez jobbára igaz a gázpisztolyra is."
Úgy van. Én 9mm-es CS és OC-t próbáltam, mocsok jószág mindkettő és a sprével ellentétben 4-5 méterről hat és jóval nagyobb pillanatnyi nyomása van, azaz a CS azonnal az orrmanduláig mar, az OC meg instant éget minden szabad bőrfelületen, és az a 4-5 m elég ahhoz, hogy ha lövés közben hátrálsz (_gyorsan!_), akkor jó eséllyel kiérsz egy szúrás távjából. Mint írtad is, ez egy irányból jövők ellen működhet, de a hátrálás szüksége miatt pl. félkörben állóknál már beszarik a mutatvány.

De megintcsak: mit kockáztat a rablovics? Negyedóra taknyadzást, esetleg egy-két óra égető érzést, mínusz persze a tudat, hogy mindez gond nélkül fog elmúlni. Ez lenne hivatott visszatartani, eltántorítani a rablás kísérletétől? Mert erkölcsi gátlás nincs benne, törvényi elrettentő erő nincs, a rendőrség tehetetlen, az áldozatnak meg tilos védekeznie, mármint olyanformán, aminek elrettentő ereje lenne.

Már a tudat, hogy a kiszemelt áldozatnál ill. a környezetében állóknál _lehet_ fegyver, és hogy a rablási kísérlet _lehet_, hogy az életébe kerül, már annak visszatartó ereje lenne!

Na ez az, amit én leginkább szeretnék: elvenni a rablók kedvét még az előtt, hogy bárkin egy karcolás is esne. Kérdés: tudtok-e ennek elérésére a széleskörű fegyverviselésnél biztosabb és elérhetőbb módszert?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 13:41:48

@Geza: "Kérdés: tudtok-e ennek elérésére a széleskörű fegyverviselésnél biztosabb és elérhetőbb módszert?"
Igen. Ha szinte mindenhol eselyes, hogy balhe eseten ket peren belul ott terem egy jaror, es ha csak a zsebed fele nyulsz kilukaszt. Nekem tokminegy, hogy rendor, csendor, avagy Megvagy Hadnagy a tornyos sapkaban gumibotot ragcsalva. A lenyeg, hogy a bunozo biztos legyen benne, hogy ha meglat egy egyenruhast, akkor vagy bortonbe megy, vagy meghal, egyeb alternativa nincs. Na ebben az esetben nem kell hogy meg tudjam vedeni magam. Kerdeznem az itt lezengo pacifistakat: hasrauteses becsles szerint hany szazalekos a felderitesi rata manapsag? Keretik beleszmolni a bejelentetlen es az elsuvasztott eseteket is.

Sólyom Bátor 2010.04.21. 14:02:40

A Horn kormány akkoriban egyedül is kormányt alapíthatott volna, de ezt nem akarta, és most sem mond mást, mint hogy egyetlen párt (főleg, ha az a Fidesz :-)) nem jó, ha kormányoz. De még tovább lehet menni. valóban két harmados többségben volt az akkori koalíció, de ez koalíció volt, vagyis nem egyetlen, kizárólagos akarat számára adott lehetőség. Arról nem is beszélve, hogy az SZDSZ és az MSZP valódi ellenfelei voltak egymásnak sok mindenben. Más kérdés, hogy volt-e értelme ennek a koalíciónak az SZDSZ részéről. A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy nem volt.
Teljesen jogos az MSZP aggodalma, ha ezt most csak kampányfogásként puffogtatják is: A Fidesz a második legkártékonyabb dolog, ami Magyarországgal történt. Az első a Jobbik választási eredménye, pontosabban a magyar emberek választási eredménye, aminek eredőjelént egy kétharmados többséget bíró beteg ember kormányoz, és legerősebb ellenzéke egy még ennél is idiótább, fasiszta szekció.

Geza 2010.04.21. 14:14:31

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Biztosabbnak biztosabb, személy szerint szimpatikusabbnak is találnám, csak az elérhetőségével kapcsolatban vannak kételyeim.
Tudod, egy ilyesmi felállásban nem biztos, hogy bajlódnék fegyverviseléssel, mint ahogy még a '80-as években sem merült ez fel senkiben, mert pl. az általános iskolás gyerekeket nyugodtan el lehetett küldeni iskolába, nem kellett kísérgetni. Ja igen, megvolt amit mondtál: a rendőr nem maszopdroid verőlegény volt, hanem a nevének megfelelően a rend őre.

Gondolom, olvastál az elmúlt évben azon esetekről, amikor a drappok egész egyszerűen kivették az intézkedő járőr kezéből annak a szolgálati fegyverét (ha nem, előkereshetem a linkeket). Szerinted mikorra lehetne ebből tényleges rendfenntartásra alkalmas csapatot csinálni?
Én benne vagyok, legyen ilyesmi rendőrség (basszus, ha meg lehet belőle élni rendesen, még be is zupálok :)...) de a választási ígéretektől nem lesz rend, tehát amíg a parlamenti népviselőink jól megbizottságozzák a témát (meg eldöntik, hogy kinek a szeku cége legyen az új rendőrség), addig valahogy csak jobban szeretném én egy 9mm-es megnyugtató jelenlétét érezni az oldalamon. Már persze nem a csöve felől, természetesen :).
Van késem és mégsem gyilkoltam még vele, van lőcsöm de nem erőszakoskodtam soha, kezem is van 'oszt mégsem lopok, permetszert is használtam már és nem mérgeztem vele kutat, hát higgyétek el, ha fegyverem lenne, akkor se lenne belőlem texasi mészáros :). "Bízzatok bennem, nem vagyok én politikus!"

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 14:44:55

@Geza: Szerinted mikorra lehetne ebből tényleges rendfenntartásra alkalmas csapatot csinálni?

Nagyjabol hat honap alatt. Elfogasra extra penz, tetteneresre a triplaja. Eronleti es onvedelmi edzesek, extra penzzel az elvegzett eredmenyert. A sima reszvetelert semmi. Mezoort felfegyverezni, teljesitmenyert extra penz. Polgarort hivatalos szemellye nyilvanitani. Nem baj ha nem fegyveres, de ha csak valaki lekopi, akkor kijonnek a sunok, es talptol tetoig gyorskotozobe csomagolva elviszik a csulagepet. Eltavozas legkorabban hat honap mulva. Keszenleti rendorseget nem a tuntetok ellen bevetni, hanem a korzetek rendelkezesere bocsajtani. Lelkukre kotni, hogy ha kihivtak oket, akkor "intezkedjenek" is valamit. Kiszallas koltseget a bunozonek tokkal vonoval kiszamlazni. Aki fegyverrel hadonaszik, es elso felszolitasra nem hajitja el szeles ivben, az olommergezesben hunyjon el. Nagyjabol karacsonyra tobbe kevesbe rend lenne. Most ezeket csak ugy hirtelen felindulasbol soroltam. Valodi rendfenntartok egy csoportja egy het alatt megvalosithato csomagtervet tudna az asztalra tenni. Keretik nem rinyalni, hogy "honnan lenne ra penz". Mintha a bunozes maga nem okozna szazszor annyi kart, mint amibe ez kerulne...

Geza 2010.04.21. 15:00:11

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Ööö, ezt már láttad: en.wikipedia.org/wiki/Bope Keress rájuk a jútúbon, tetszeni fog :).
Egyébként mélységesen egyetértek, egy ilyesmi tényleg megoldaná a problémát.

Apropo, ha egy ilyesmi életbe lépne, még megfejelném azzal, hogy a fenti képzéseket önköltségesen hadd végezze el bárki civil is, és ha alkalmasság és képesség terén megüti a rendőrség tagjaitól elvárt mércét (erőnlét, jogi ismeretek, konfliktuskezelés, fegyverismeret, stb. terén mind), akkor ő is hadd csatlakozzon önkéntes (és ingyenes) alapon egyfajta 'tartalékos' vagy 'helyettes' csapathoz, ami akár lehetne a polgárőrség is egyben. Na, mivel ők alkalmasság terén kvázi rendőr-értékűek, nekik nyugodtan lehetne eszközt is adni a kezükbe.

Sólyom Bátor 2010.04.21. 15:28:11

@Meleardil Eressea Iluvadan: Az a tréfás, hogy ez a fajta buta, lázító, át nem gondolt szöveg egy kissé rigorózusabb társadalomban már bűn lenne. Vagyis, egy ilyen társadalomban Te bűnöző lennél, aki ha meglát egy rendőrt, semmi egyéb alternatívája nincsen, mint vagy börtönbe megy vagy meghal. Ha Te lányos zavarodban a zsebed felé nyúlsz, joggal lőhetne le egy sündisznó is akár.
A bűnözésre az egyetlen gyógyír, hogy Te (és én, és mindenki más) ne váljon bűnössé. Az igazi kérdés az, hogy olyan-e a társadalmunk, ami a bűnös embereket kezeli bűnözőként? Vagyis nem csupán arról van szó, hogy minden a köz által bűnözőnek tartott egyén elkap-e, megbüntet-e, hanem az, hogy amik alapján bűnözőnek nyilvánítunk valakit, azok a dolgok bűnök-e?! Ez nagyon fontos kérdés. Ha ezt nem válaszoljuk meg, akkor hiába küzdünk (helyesen) a munkanélküliség, a rasszizmus, az erőszakosság ellen.
Én azt mondom, itt Európában már réges régen nem a bűnösöket tartjuk bűnözőknek, hanem a balekokat, a semmirekellőket, a szerencsétleneket, az érzékenyeket és a másokat. Ez a baj.

Geza 2010.04.21. 15:57:40

@Sólyom Bátor:
Hm, ezt még értelmezem, mert tömény lett egy kicsit így ebéd után, addig csak annyit kérdeznék, hogy nálad a 'tartjuk bűnözőknek' azt jelenti, hogy 'a törvény tiltja', vagy azt, hogy 'a törvény bünteti', vagy azt, hogy 'a rendfenntartás fellép ellene', vagy azt, hogy 'az emberek nagy része szerint csúnya dolog'?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 16:08:31

@Sólyom Bátor: Okleves Naiv. :) Ha egy sarkitott peldat te azonnal szelsosegesen fogsz fel, akkor melyikunk a szelsoseges? Csak akkor nem fogsz "felreerteni" mindent, ha gondoson korulirva, a temat korbetyancolva a szadbaragom, termeszetesen csakis a polkorrekt szotar hasznalataval? Orulnek neki, ha nem kellen erre a szintre sullyedni.

Ezzel a malyvacukros szoveggel meg, hogy "A bűnözésre az egyetlen gyógyír, hogy Te (és én, és mindenki más) ne váljon bűnössé", ballagj el egy maffia bandahoz, vagy egy cigany galerihez, es csinaj beloluk buddhistat a te fenylo szavaiddal. Gondolom a te univerzumokat ativelo toleranciad nemcsak a holtakat tamasztja fel, de meg egy atomcsapast is siman elharitana a varos folul.

arlequin 2010.04.23. 00:22:50

Jutalomcsont helyett útilapu: kirúgással hálálta meg Fidesz-Fricz hatalomra jutott pártja az üleptisztogatást

"Nyolc nappal a választási győzelmünk után tegnap kirúgott az intézetből az új igazgató, aki a Fidesz alapító tagja. Íme tehát, elkezdődött a Fidesz-korszak!! S íme, elnyertem méltó jutalmamat azért a munkáért, amit az elmúlt nyolc-tíz évben végeztem!" Így kesereg egyik ismerősének írt levelében Fricz Tamás, a Civil Összefogás Fórum nevű, csak nevében civil szerveződés alapembere, aki az elmúlt években több gőzlevezető megmozdulást is szervezett, gondosan ügyelve minden alkalommal arra, nehogy tényleges kormánykergetésbe torkolljon a tüntetés, arra pedig még jobban vigyázott, hogy egyértelművé tegye: csakis - az akkor Gyurcsányék hatalmát tétlenségével erősítő - Fidesz lehet a megváltó, a Jobbik és a Gárda pedig szélsőségesek nemkívánatos gyülekezete.

Tesznek rá, akiket segített felfelé - Fricz itt is egy fő fideszes ülepe közelében

Most viszont mehet a mór - derül ki a Kuruc.info birtokába jutott levélből. Fricz az MTA Politikai Tudományok Intézeténél dolgozott, ahol eddig a jelek szerint jól elvolt az eddigi szoci-komcsi igazgatókkal, januártól azonban új vezető érkezett, név szerint Körösényi András. Körösényi a Zsidesz alapító tagja, felesége, Gém Erzsébet a 1998-2002 közötti Fidesz-kormány tisztségviselője volt. Az ősfideszes pedig neki is állt a "rendcsinálásnak" (újabban Orbán használja ezt a jobbikos kifejezést is), de, amint a mellékelt ábra mutatja, nem a komcsikat, libsiket, zsidókat stb. távolította el az elvileg fontos szerepet betölteni hivatott intézményből - ami azért sokat sejtet a jövőre nézve is. És a történet java még csak ezután következik.
Az álcivil, egykori hűséges pártkatona ugyanis így kiált fel levelében: "Arra kérlek, kedves ..., hogy ezt a hírt terjeszd, ahol csak lehet, hogy mindenki tudja: itt valami nagyon bűzlik, itt valami nagyon nincs rendben, itt valamit nagyon helyre kell tenni, mert ha nem tesszük, a liberalizmus uralma jön el újra a fidesz által is."
Nocsak. Egy volt fideszes mondja el ugyanazt, amit évek óta ismételgetünk rendületlenül mi, a Fideszt alaptalanul rágalmazó szélsőségesek. Hogy a Zsidesz ugyanazokat az urakat szolgálja, ugyanazt képviseli és juttatja hatalomra, amit a többi Izrael- és felvásárlóbarát, nemzetközi tőke-imádó magyarenes párt: csak éppen nemzetiszínű álarc mögé rejtve. Fricz pedig, úgy tűnik, nem volt elég liberális (sőt, bűne talán az, hogy valamilyen megfontolásból Fidesz-Jobbik összefogásra szólított fel júliusban - az új igazgató ugyanis nem indokolta tettét, csak azt mondta, nem tud együttműködni vele), s ha őszintén hitt pártjában, ő is azokkal a tulajdonságokkal ruházta fel, amelyeket szeretett volna megtalálni benne - s melyet persze hazudtak is magukról -, akárcsak a többi sok százezer naiv Orbán-hívő, nem véve észre, hogy Soros tanítványai csak a paletta minél biztosabb elfoglalása érdekében szakítottak az SZDSZ-szel annak idején.
"Fricz Tamás számára az a választási győzelem, amit annyira várt, s amiért annyit dolgozott vért és verejtéket nem kímélve és talán emberek sokaságának reményt és örömöt adott az elmúlt tíz évben, szóval Fricz Tamás számára ez a győzelem meghozta a legnagyobb személyes bukást és egzisztenciális elszegényedést. Ezért dolgoztam vajon?" - teszi fel a kérdést az elkeseredett ember. Mi is megkérdezzük leendő sorstársaitól: tényleg csak akkor veszitek észre, hogy "a liberalizmus uralma jön el újra a Fidesz által is", ha a saját bőrötökön tapasztaljátok meg, apropó "jövel oh, kétharmad"?
Kuruc.info

ez is kamu vajh, testvérek?

Sólyom Bátor 2010.04.23. 17:03:26

@Sólyom Bátor: A gondolatmenetemben a "bűnözőnek tart" a példáid első háromjának értelmében használtam, de valóban nem egyértelmű.Viszont nálunk azért az, hogy a törvény tiltja, bünteti és a végrehajtó hatalom fellép ellene, azt is maga után vonja, hogy a többség elítéli. Az a bajom, hogy nem azokat ítéljük el (sem törvényileg, sem magánmorálunkkal, akik a szó eredeti értelmében bűnösök, hanem olyanokat, akik legfeljebb hibáznak, vétenek, miközben az igazi bűnösök nagyon jól elvannak. Sőt, bűneiket erényként kommunikálják esetenként. Nekem ez a bajom.

Sólyom Bátor 2010.04.23. 17:30:04

Akkor váltsunk nyelvet! Mert én tudok. Te tudsz? Ha kicsit mégis összeszedett leszek, azt nézd el, másképp nem megy nekem :-)
Nem akarok úgy tenni, mintha nem értenélek, mert értelek. Mármint azt is értem, mitől félsz, mit szeretnél. Szeretnéd biztonságban érezni magadat, szeretteidet, nem? De. Nem szeretnéd kényelmetlenül érezni magadat, ha egy népesebb cigány vircsaft közelébe kerülsz, nem? Azt gondolod, hogy a bűnözés azzal szüntethető meg, ha a rendőröknek, polgárőröknek nagyobb hatalmat adnánk. Azt gondolod, hogy megfelelően felkészített civilek (és rendőrök) kellően szigorú törvényekkel rendet teremthetnek Magyarországon. Azt gondolod, a rend a legfontosabb, de legalábbis nagyon fontos. Azt gondolod, hogy a rend alapja minden esetben erkölcsi.
Ha szorongsz cigányok között, azt magad kell megoldanod. Ha nem érzed magadat és családodat biztonságban, azt is magad kell megoldd. Ami nagyon fontos, hogy ezt magadban kell megoldanod! Te szorongsz, te félsz, te nem érzed magadat jól.
A polgárőrségünk egy nagy szar (szemben a rendőrségünkkel, ami egyre európaibb). A kivénhedt, kiszuperált, megbukott rendőrök és a legbutább faszfejek csapata. Vannak kivételek, de ez az alap.Ha ezek kezébe több hatalom kerül, agyonbasznak téged az utcán (amit már most is megtesznek néhány esetben, tudnék példákat mondani). Nem szabad nagy hatalmat adni olyan embereknek, akik kicsik. És itt Magyarországon szinte mindenki nagyon kicsi, jellemtelen és csak a saját érdekét nézi. Akár rendőr, akár polgárőr. A nagyobb hatalommal nagyobbat basznak a fejedre (meg az enyémre).
A rend nem érték önmagában. Az állami rendek mögött semmiféle erkölcs nincsen Európában. Hogyan akarsz rendet, amikor semmiféle alap nem maradt. A kereszténység romokban, a saját romjaiban, mivel a legtöbb gyilkosságot, a legtöbb szörnyűséget magasan ők követték el (mi követtük el) a világon. Erkölcs nélkül nincsen rend. A kereszténységgel a keresztény erkölcsnek is vége.
Mit akarsz?
Bolhafaszányi alapod sincs (ahogy szinte senkinek nincsen) eldönteni, hogy amit valaki más tesz, mint te, az bűn. Jössz a cigányokkal? Tudod, mi a magyar zenei kultúra külföldön? 99%-ában cigány zene. És még azt is megmondom neked, hogy a magyar zene 5 hangon szól, a roma zene mind a 12 hangon. Ennyivel több. Nem másokat kell megregulázni, mert ahhoz semmiféle kiindulási alapunk nincsen jelenleg. Ezt írtam az előbb is.

Sólyom Bátor 2010.04.23. 17:33:59

@Meleardil Eressea Iluvadan: És nem állítottam, hogy szélsőséges vagy. A véleményed egyáltalán nem az, nagyon sokan így gondolják. Sajnos. :-)

arlequin 2010.04.23. 17:49:21

@Sólyom Bátor:
"Tudod, mi a magyar zenei kultúra külföldön? 99%-ában cigány zene. És még azt is megmondom neked, hogy a magyar zene 5 hangon szól, a roma zene mind a 12 hangon. Ennyivel több"

na látom te is konzervatóriumot végeztél. és bizony, ez a sólyom nem vak, á, dehogy, csak éppen mint a cigány kupec lova: bátor...

pimpalini 2010.04.24. 00:14:59

@Sólyom Bátor:

Az írásod nagyobbik fele minimum elgondolkodtató, de vitázni mindenképp érdemes vele.

De most csak erre a szörnyűségre reagálnék:
"Tudod, mi a magyar zenei kultúra külföldön? 99%-ában cigány zene"
Hát ez az, ami borzalmas. Mert a magyar zene nem a cigányzene. Az úgynevezett cigányzenének semmi köze sincs a magyar népzenéhez, legalábbis közel sem annyi, minthogy azt Európában hiszik. Ez megint a buta, nyomorék magyar PR egyik hatalmas hibája. Egy a sok közül. A cigányzene műdal, köze sincs a népdalkultúránkhoz, azokhoz a zenei értékekhez, melyeket a század első felében gyűjtöttek. Inkább ezeket kellene külföldön reklámozni, ha már magyar zenéről beszélünk. S nem arról van szó, hogy ami cigány az rossz. Egyszerűen arról, hogy ez egy önhazugság. Kb. olyan leegyszerűsítés, mint a csikós meg a gulyás. De az összes közül ez a legbosszantóbb.
Az már egy teljesen szubjektív álláspont, hogy nekem speciel a szőr feláll a hátamon, ha meghallom. De még ha tetszene is, akkor is elvi kérdésként jön elő a fenti probléma, s igazság: a magyar zene nem a cigányzene. Aki ezt Európában "hirdette", illetve így hirdette, az egy szánalmas senkiházi.

Ez az egész kb. olyan, mintha azt mondanánk, hogy a svéd zene az ABBA, a brit zene a skót dudanyektetés, az amerikai zene egyenlő a rapzenével, az orosz zene meg a balalajkaborítgatás.

pimpalini 2010.04.24. 00:19:57

@Sólyom Bátor:

"Bolhafaszányi alapod sincs (ahogy szinte senkinek nincsen) eldönteni, hogy amit valaki más tesz, mint te, az bűn."

Ez az a vélemény, amelynek mögöttes tartalma, illetve a megszületését jelentő gondolkodásmód hosszútávon anarchiához, továbbá ököljoghoz vezet.

Mert lehet elméleti síkon gondolkodni, lehet szabadjára engedni sokmindent, de mint tudjuk objektív, hatékony, igazságos igazságszolgáltatás a gyakorlatban nem létezik. Kb. úgy vannak vele az emberek, mint az egészségüggyel: addig jó, amíg nem kényszerülsz igénybe venni a szolgáltatásaikat. Be kell ismerni. Az úgynevezett igazságszolgáltatás, a magántulajdon védelme, az egyéni állampolgári jogok védelme csúfos kudarcot vallott.

pimpalini 2010.04.24. 00:36:33

@Sólyom Bátor:
"Teljesen jogos az MSZP aggodalma, ha ezt most csak kampányfogásként puffogtatják is: A Fidesz a második legkártékonyabb dolog, ami Magyarországgal történt. "

Butaság. Zagyvaság. Hazugság. Manipulatív csúsztatás. Az aggodalmuk nevetséges, hisztérikus, leképezi az mszp kártékony és önző politikájának lényegét.
Te nem ebben az országban éltél az utóbbi 8 évben? Vagy netán a hímtag kellemesebb végén vettél részt az mszp által az országra erőszakolt orális szexben?

pimpalini 2010.04.24. 00:45:30

@Sólyom Bátor:

"Teljesen jogos az MSZP aggodalma, ha ezt most csak kampányfogásként puffogtatják is: A Fidesz a második legkártékonyabb dolog, ami Magyarországgal történ"

Butaság.
Az utóbbi 20 év országunk számára legrosszabb eseménye az mszp léte, kormányzása, a magyar politikában, közéletben történő részvétele volt.
Mindig rácsodálkozom az mszp-t védő emberekre, fideszfóbiásokra, mert sokukról kiderül, hogy az utóbbi 8 évben valahol máshol éltek. Gondolom te sem ebben az országban töltötted ezt az időszakot.

Mivel nincs kedvem szélmalomharchoz, s sok borsó felesleges falrahányásához, csak bemásolom egy fentebbi hozzászólásom:

Az mszp csak azt folytatja, amit korábban éveken át csinált. Hangulatot kelt, hazudozik, középkori, borzalmas démonokkal, palackból kiszabaduló szellemekkel, sötét sugalmazásokkal fenyeget. Természetesen szokás szerint semmi konkrétummal nem szolgál, pusztán újból megpróbál keresztbe tenni az ország szekerének - mint már annyiszor - a saját, jól körülhatárolható érdeke okán. Ennek látásához nem kell különösebb fidesz-szemüveg. Csak nyilatkozatokat, tetteket kell egymás után sorakoztatni.

Természetesen sültbolond az, aki akkor, amikor autót vesz, arról kezd beszélni, hogy az autó bizonyos esetben egy rosszabb gázfröccstől felrobbanhat. Ráadásul alatta, miközben hátul ülnek a család tagjai, elöl az anyós, a csomagtartóban meg a házikedvenc. Vagy fordítva. De a lényeg az, hogy a lehetőség nem zárható ki. Előfordulhat. Esélye persze minimális. Így kell viszonyulni jelenleg az mszp, s a szócsövei által folytatott manipulációsorozathoz, rémületkeltéshez is. Sokminden lehetséges. Valóban. Még az is, hogy Orbán Viktor 2/3-a eltörli az alkotmányt, s innéttől kezdve egy matekfüzetbe vetett rajzok, hexameterek, számok alapján fogunk a következő X évben élni. De ez igazából egy 3 éves krokodilcsecsemőt kivéve senkinek sem lenne érdeke. Az ég világon senkinek. Itt a hatalmasoknak jelenleg az érdeke egy minél kevesebb hülyeséggel megtömött, nyugalmas kormányzás lefolytatása a következő 4 évben. Mert:
1. A politikusok számára jó, mivelé nem veszítenek népszerűségükből.
2. Az üzletembereknek jó, mert a pénz a nyugalmat kedveli.
3. Az embereknek jó, mert talán történnek olyan dolgok is, melyekből fejlődés származik, s melyből az egész ország profitál. Igaz, hogy unalmasabb lesz, mert a tévé nem fogja nap mint nap a politikusok szócsatáját közvetíteni, de ott lesz helyette Barát, meg a barátok közt. Meg a foci. Orbán is szereti a focit...:)

S igen, elérkeztünk a sor végére, hogy a nyugalom kinek lesz rossz. Igen. Az mszp-nek. Mert hát ők tovább folytatnák a sárdobálást, mivel saját gyengeségük, alkalmatlanságuk így tudják legjobban palástolni. De értük meg nem kár...

Kartal (rezervált) 2010.04.24. 07:30:07

@arlequin: ez a sólyom nem vak. tisztelném is a bátorságát, ha nem tudnám, hogy az idiótasága szüli.

arlequin 2010.04.24. 09:08:22

@Kartal (beleszól): nálam az idiotizmus csereszabatos a szellemi vaksággal. de azért ez a bátor sólyom nagyot 'nézne', ha elmenne mondjuk japánba és a cigányzenével kezdene kereskedni, mint 'magyar' zene. a japánok vagy idiótának néznék és kellemesen-udvariasan mosolyognának neki, vagy egyszerűen le se köpnék.

Sólyom Bátor 2010.04.24. 09:36:38

@arlequin: Ha ez azt jelenti, hogy szerinted nem igaz az állítás, akkor tudatlan vagy. Kérdezz meg akárkit, aki nem magyar!

Sólyom Bátor 2010.04.24. 09:43:44

@pimpalini: Teljesen igazad van abban, hogy a cigány zene és a magyar zene egészen más. Abban viszont súlyosat tévedsz, hogy a magyar zene régebbi eredetű lenne, mint a cigány. A cigány zene eredete India, ami több, mint 10 000 éves kultúra, ennek megfelelően a cigány zene is annyi. A magyar legfeljebb egy-két ezer éves lehet. A magyar zene zeneileg sokkal kevésbé izgalmas, fino, mint a cigány zene. Ezt minden zeneértő (és nem elfogult) ember tudja. Erre mondtam, hogy a magyar zene pentaton, vagyis öt hangból áll, míg a roma zene egy oktávon belül nem csupán hogy mind a 12 hanggal képes dolgozni (vagyis zongoránál a fekete billentyűkön is), de még olyan roma zenészek is vannak, akik hegedűn ehhez képest is képesek más hangokat játékba vonni, anélkül, hogy szétesne a zene. Félre ne értsél, nagyon szeretem a magyar zenét, az autentikus népzenét, közelebb is áll a lelkemhez, de a cigány zene sokkal erősebb, értékesebb, mint a magyar. Ez van, de nem kell szégyellni, mivel van vagy 10 000 év hátrányunk az ő kultúrájukkal szemben.

Sólyom Bátor 2010.04.24. 09:51:59

@pimpalini: Én a rendőrség részéről nem vagyok elégedetlen, a félelmem a civil erőszervezetekkel szemben van.
Nem anarchiáról beszélek, hanem arról, hogy kezdje el mindenki magában, könyvekben, műalkotásokban megkeresni, megteremteni azokat az értékeket, ami alapján változtatni akarna a jelenlegi helyzeten. Ha ez megvan, akkor önmaga kezdjen el ezen értékek szerint élni, de úgy, hogy az ne mások arcán csattanjon. Ha fontos a család, akkor kezdjünk el kevésbé félrekúrni, kevésbé gondolni a szomszédnőre, miközben a feleségünkkel vagyunk, és ilyenek. Ha ezt megtenné mindenki, hidd el, ez a rendőrség bőségesen elegendő lenne.
Ideálként el tudok képzelni egy rendőrség nélküli társadalmat, de a legkevésbé sem erről beszélek most.

Sólyom Bátor 2010.04.24. 09:58:50

@pimpalini: Amit az MSZP művelt, pontosabban az, hogy egy helyes irányt kezdtek (kényszerből, nem érdemből, lsd. Öszöd), majd a gázos posztokra SZDSZ-eseket tettek, akiknek a faszával elkezdték verni a csalánt, az erkölcstelen. Ahogy ebből még ezek után ki is hátráltak, az botrányos.Eddig (pontosabban a négy éves kormányzásuk után)mindig a Fidesz ellen szavaztam, és eddig ez az MSZP-t jelentette. De ez nem elkötelezettség volt, csak kényszer. Nem az MSZP véleményét mondom, hanem a sajátomat, amikor azt állítom, hogy minden tekintetben kártékony a Jobbik térhódítása. Mindenki, aki számít (itthon és külföldön) úgy értékeli ezt a jelenséget, mint a zavarodottság jelét. Nem örül ennek a jobboldali magyarokon kívül senki, hidd el. Külföldön még a kissé jobboldaliak is fintorogva nézik, mi lesz itt.
Ami a Fideszt illeti, az ő 2/3-uk az közbotrány. Demagógiával, süketeléssel és egy nagyon rossz atmoszférájú vezetővel ezt el lehet érni egy európai országban, az nagyon durva.

Sólyom Bátor 2010.04.24. 10:08:33

@pimpalini: Na most teljesen komolyan mondok valamit Neked, mert úgy látom, intelligens ember vagy. Sem MSZP, sem semmilyen párt felé nem vagyok elkötelezett hívő, aszerint szavazok, ahogy látom a teljesítményeket. Ez az alap.
Azt tapasztalom jobboldali blogokban, hogy egészen idióta szűk látókörrel, a saját politikusaik érvei mentén zöldségeket beszélnek ezek az emberek. Hogyan állíthatod azt, hogy az MSZP sárt dobál, amikor a Fidesz 8 éves munkája annyi volt, hogy "Nem!", "Nem", "Mondjon le!"? A Fidesz semmi mást nem csinál, amióta liberális pártból vérkonzervatívvá vált, mint dobálja a semmitmondó, semmit sem jelentő népbutító szövegeit. Családról, hazáról. Eljátssza a nagy magyar vagyok, és a határon kívülieknek adok mindenféle jogokat. Miközben pontosan tudja, hiszen jogász (vagy közgazdász), hogy nem adhat semmiféle plusz jogokat román állampolgároknak Magyarországon. Ennyi. Nem értem, hogyan lehet bedőlni ennyi badarságnak.
Azt mondod, nem lesz ennyi vita politikusok között. Ez a diktatúra egyik kis erecskéje, nem tudnak az emberek semmit arról, hogy vannak ellenvélemények. Nem attól akarok nyugodt lenni, hogy nem hallhatok ellenvéleményt, hanem attól, hogy a vitákban a kormánynak van igaza. Ez a boldogság, és nem az eltitkolt feszültségek.

süti beállítások módosítása