Skip to content


       Szűrés lista

A Wieszt-ügy háttere a borítékos embertől

Csütörtökön bombaként robbant a 2 milliót elrakó Wieszt Jánost ábrázoló videó. A felvétel másik szereplője, a boríték átadója ezekben a percekben tart sajtótájékoztatót. Ennek szövegét nekünk már korábban elküldte, két exkluzív videóval együtt.

"Gálfi István vagyok , a QWERTY Computer Kft ügyvezetője.

Én vagyok az a vállalkozó, akiről az elmúlt napokban a fél ország beszélt, és akiről  az újságírók és fórumozók találgattak .

Tekintettel arra, hogy az elmúlt napok hírei kapcsán az interneten „Bartók Béla úti számítástechnikai céget" emlegettek, ami jóformán egyet jelent a QWERTY Computer névvel, egy cég becsülete pedig egyet jelent vezetőjének becsületével, ezért úgy gondoltam haladéktalanul ki kell állnom a nyilvánosság elé, és részletesen elmondani a történteket.  

Cégemet 26 évvel ezelőtt alapítottam, azóta vezetem. Ez a cég az én szellemi gyermekem, 51 évesen szó szerint az életem munkája van benne.  Nekem egyetlen állásom és munkahelyem van, ez a QWERTY Computer Kft. ez biztosítja családom megélhetését.

IGEN ! üzenem azoknak akik kételkednek, hogy a felvétel valódi! Én vagyok az a személy, aki a felvételt készítette és aki a borítékba gondosan megszámolva beletette azt a pénzt, amit a felvételen egy elegáns mozdulattal Wieszt János besöpör. A felvételen valóban az én kezem látszik, ahogyan azt sok barátom már csütörtökön a TV híradóból is felismerte. És IGEN, a borítékban valóban 2.2M ft volt készpénzben.  A felvétel valóban a kamara irodájában készült.

A bérlemény lehangoló állapotban volt, ez láthatta bárki aki a környéken lakott és az Iparcikk kölcsönzőnél bérelt babamérleget. Felújitásunk  során 1995-ben  még egyszer annyit, körülbelül 5 millió forintot költöttünk a helységre, ennyivel növeltük az értékét.

Bérleti díjainkat 15 éven át mindig pontosan fizettük. Egy szép napon mégis levelet hozott a postás az Önkormányzattól melyben ezt a bérleti szerződést indoklás és cserehelység biztosítása nélkül felmondják.

Kereskedő cég lévén az utcai  üzlethelység cégünk működésének alapját képezi,  mondhatnám e nélkül vége a cégnek, melyet ma is a szellemi gyermekemnek tekintek, és helység nélkül veszélybe kerül családom megélhetése és a cég 26 dolgozójának állása is.

Önök mit tennének ha gyermeküket akarnák elvenni önöktől?  Én elszántan küzdöttem érte. Két választás állt előttem:

Vagy elköltözök, otthagyva az akkor már 15 éve bejáratott üzletet és máshol folytatom tovább, melynek következtében elvesztem vevőim egy részét  és szép lassan tönkremegy a cégem és a családom egzisztenciája is megszűnik. Vagy új szerződést kötök többszörös áron, így maradhatok, viszont sokkal gyorsabban tönkremegyek.

Mivel nem szerettem volna tönkremenni megpróbáltam megvásárolni a helységet.

Be is adtam a vásárlási kérelmemet. Ezek után üzent Wieszt János, hogy keressem meg a nem hivatalos fogadó óráján, amit a Rolling Rock sörözőben szokott tartani. Itt elmondta, hogy a vételár 15 millió +Áfa lesz és 10%-ot, azaz 1.5M forintot kell neki fizetnem, különben a bizottság nem dönt számomra kedvezően.

Egy hónap múlva telefonhívást kaptam Wieszt Jánostól, aki közölte, hogy változott a vételár, nem 15M, hanem 18.3M, és nem a nettó, hanem a bruttó 10%-át kéri.


Nem volt más választásom, vagy fizetek és megveszem, vagy előbb utóbb költözhetek, elveszítve a drágán vett bérleti jogot és felújításra fordított milliókat.  Megvettem és fizettem. Nem örültem neki, mert kényszerből cselekedtem.

Az aktusról a jól ismert videót készítettem a saját életbiztosításom céljából. Ezt a felvételt azóta gondosan őriztem és senki sem kapta meg múlt hétfőig, tehát egyes komolytalan cikkekkel ellentétben nem a Hagyó – Molnár párharc miatt készült, és nem járt kézről kézre. Ha így lett volna, akkor valószinüleg Wieszt János nem ilyen megdöbbenten nyilatkozik. Az sem igaz, hogy végig jártam volna bárkit is a felvétellel.

Március elején egy rendezvényen mindenki elmondhatta a problémáit. Én sok egyéb gond mellett elmondtam, hogy az Önkormányzat a „Kulturális városközpont” rémálomszerű terv végrehajtásával a környékbeli vállalkozókat el akarja lehetetleníteni. Elmondtam, hogy ez a terv nem szolgál más célt, mint hogy egy mutyi kocsma fellendítése érdekében hogyan rendezzük át az egész Bartók Béla utat.  Arról is szól, hogy aki nem akar galéria lenni, azt hogyan üldözzék el és így még több mutyizható ingatlan legyen.  Abszurdisztánban Buda Andrássy útja, a Bartók Béla út sorsáról nem felelős szakemberek, hanem művészek (színész, rendező, festő, drámaíró) döntenek. Nézzenek utána a Társadalmi Érték Testületnek.

Nos ezen a fórumon azt a választ kaptam, hogy miért nem fordulok a problémámmal a kamarához. Tudják: ahhoz a kamarához, ahol Wieszt úr fogadott engem. Elöntötte a fejemet a düh, és bizony elkövettem egy hibát: Azt válaszoltam, hogy nem szívesen fordulnék hozzájuk, mert ott egy korrupt vezető van. Amikor megkérdezték, miért gondolom, akkor megmutattam a felvételt egyetlenegy embernek.

Egy héttel ezelőtt egy rendezvényen tudtam meg, hogy Wieszt János képviselőtársai több mint egy hónapja tudnak arról, hogy létezik ez a felvétel. A múlt héten megkeresett egy fekete öltönyös, napszemüveges úriember, aki nem mondta meg a valódi nevét és azt sem, hogy ki küldte, de a felvételről érdeklődött.  Ebben a helyzetben végképp nem volt más választásom, mint hogy a hatóságoknál megtegyem a feljelentést és a nyilvánossághoz forduljak. Természetesen erről is van egy videofelvételem, mostantól ez is megtekinthető az interneten egy erre a témára szakosodott oldalon. Az oldalt Vastagbőr-nek hívják.

 

Eddig azért nem jelentkeztem, mert csak most mertem ezt megtenni. Úgy gondoltam, hogy ha korábban teszek feljelentést, akkor ezt az ügyet biztosan eltussolják.

Tudom, hogy most sokan megvetnek majd és ítélkeznek. Azt is tudom, hogy lehet, hogy a bíróság is elítél. Valószínűleg el is veszítem a vevőim nagy részét. Wieszt úr is megüzente: mindent megtesz, hogy tönkretegyen.

Azóta, hogy kiderült a felvétel  létezése, betörték a kirakatunkat. Semmit sem vittek el, mert az üveg mögött rács van csak romboltak. Az üvegszilánkok közel egymillió forintnyi notebook-ot tettek tönkre. 

Azóta APEH-ellenőrzést kaptam, melynek természetesen állok elébe.

Azóta rakodó teherautóinkat egy hét alatt 8x bírságolták meg majd' negyed millió Ft értékben.

Azóta meg akarnak büntetni , mert „nem esztétikus” a kirakatunk.

Nemcsak azért léptem a nyilvánosság elé, hogy elejét vegyem a sok találgatásnak és szándékos ferdítésnek, van olyan portál, ahol azt írták „Gálfi bűnöző”, hanem azért mert szeretném, ha más megzsarolt károsultak is elő mernek jönni az árnyékból. Ajánlom nekik nézzék meg a BTK 255 paragrafusa A pontja 2. bekezdését.

Sokan úgy gondolják, hogy ez a történet arról szól, hogy egy gazdag vállalkozó kenőpénzért jelentős haszonnal, rizikó nélkül nyúlja le a közvagyont.  Én viszont úgy gondolom, ez a történet arról szól, hogy Abszurdisztánban hányszor lehet egy vállalkozóval kifizettetni a helysége árát.

Először amikor nyilvános árverésen licitálva megveszi a bérleti jogát egy lepusztult helységnek.

Másodszor amikor rákölt még egyszer annyit, a felújítására.

Harmadszor amikor 15 éven keresztül fizeti a bérleti díjat.

Negyedszer amikor ki akarják dobni a bérleményből és ezért megveszi a tulajdonjogot piaci áron (366.000 FT/m2), hiszen az ingatlan jó állapotban van.

És ötödször akkor fizet, amikor még 10%ot kérnek zsebbe, különben nem vehetné meg.

Annak a kérdésnek az eldöntését, hogy itt hatalommal való visszaélés, esetleg zsarolás történt, Önökre bízom. Én mindenesetre szeretnék Abszurdisztánból haza költözni!"

Címkék: mszp botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr512027490

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: János levele Ildikónak 2010.05.26. 19:04:33

Kedves Ildikó! Hidd el, mostanában elég szarul alszom nélküled is, s erre csak rátesz egy jókora felesleges lapáttal, ha a te, tv-ből sipákoló hangodra kell ébrednem. Különösen fáj az a stílus, amivel határidőket szabsz a lemondásomra és bánt, ahogy a ...

Trackback: Lendvai: Néhány napja van Wiesztnek 2010.05.26. 10:21:01

Egy-két napja van Wieszt János MSZP-s politikusnak, hogy tisztázza magát pártja előtt, mondta el Lendvai Ildikó leköszönő MSZP-elnök a Mokkában. Lendvai hozzátette: addig Horváth Csaba a párt főpolgármester-jelöltje, amíg a budapesti szervezet másként nem…

Trackback: Bojkottálják a fideszesek Wieszt munkáját 2010.05.26. 09:27:02

A korrupciós ügybe került Wieszt János nem kérte testületi tagságainak felfüggesztését addig, míg személye tisztázódik, holott korábban erre kérte Molnár Gyula és Steiner Pál is. A Fidesz ezért nem vesz részt azon testületek munkájában, amelyeknek Wieszt…

Trackback: Wieszt ügy: újabb megdöbbentő részletek 2010.05.24. 18:21:38

Blogunk elsőként hozta nyilvánosságra, hogy a Qwerty Kft. lehet a Wieszt ügy érintettje. A videón elhangzott összegek alapján egyértelműnek tűnt, hogy az adott évben kizárólag a Qwerty Kft. részére került értékesítésre egy üzlet. Ma nem győzzük kapkodn...

Trackback: Hogyan ne fogadjunk el kenőpénzt? 2010.05.24. 17:03:34

Kedves Wieszt János elvtárs!Mély megdöbbenéssel olvastam a híreket, miszerint megbuktál 2 millió forint kenőpénzzel, és az utána következő szánalmas magyarázkodásodat is. Hát nem tanultál a többi elvtárstól, hogyan kell ezt csinálni? Okulásul összes...

Trackback: Wieszt János támadásba lendül 2010.05.24. 16:36:55

Wieszt János közleményében közli, "a felvétel tényleges tartalma és annak az értelmezése között fényévnyi távolság van", arra céloz, hogy a hangot és a képet manipulálhatták, és azzal védekezik, hogy ez a felvétel róla "titkoss...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

luf! 2010.05.24. 14:14:45

szerintem valahogy támogatni kellene ezt a Gálfit, hogy tényleg elő merjenek jönni a hozzá hasonló helyzetben lévők

dr. Aullah 2010.05.24. 14:14:58

Jajj, szegényt mindjárt megsajnálom.
Csak előbb még hányok egyet.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.24. 14:18:11

Gálfit ismerem, bemondásra elhiszem neki az egész sztorit.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 14:18:17

@Aullah: Nem veszed észre miről szól ez az egész!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.24. 14:19:31

@Aullah:

Hányjál, csillagom! Szóljál anyádnak is, hányjatok együtt!

kuki123 2010.05.24. 14:21:18

Esetleg ha eddig valaki kételkedett a politikai maffia..és egyéb politikai -alvilág és kapcsolatok urban legendekben.az most kapott egy kis ízelítőt.

én a QWERTY Computer Kft ügyvezetője hejében még tennék egy nyilatkozatot:

Egészségem tökéletes, nem szenvedek semmilyen betegségben nem élek szervezet károsító anyagokkal, életem boldog és kiegyensúlyozott, nem szándékozok öngyilkos lenni. Vagy valami ilyesmi.
(Asszem Juszt Lacinak volt egy emlékezetes kijelentése az egyik necces műsor után)

UI: Várjuk a videót és Mi is szeretnék Abszurdisztánból haza költözni! köszönjük

dr. Aullah 2010.05.24. 14:21:57

@Noname Cowboy: De. Viszont attól még aki belemegy, az is sáros.

Elején hogy sajnáltatta magát brühühü...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.24. 14:23:58

És gondolom ez csak az ügyvédek által átfésült verziója a sztorinak...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.24. 14:24:32

@Aullah:

Igen, amikor megkapta a visszautasíthatatlan ajánlatot, megtehette volna azt is, hogy bezárja a bótot, szélnek ereszti az embereit, és elmegy valahova alkalmazottnak.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 14:26:12

@Aullah: Te mit tennél a helyében??? Mondj egy okosat!
Az összes ilyen genyónak mint ez a Weiszt veszni kell. El kell őket a közélet minden területéről távolítani.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.24. 14:28:26

@Noname Cowboy:

Mégpedig példaadó módon, hosszú szabadságvesztés formájában.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.24. 14:33:07

@Noname Cowboy:

Azt már csak a papírforma kedvéért.
Gondolj bele, ha mondjuk Hagyó tényleg kap egy huszast! Mi lesz belőle, mire kijön?

Canning 2010.05.24. 14:34:12

Azért a remek Gálfi azt nem emliti,hogy a 1994-1998 és 2002- időszakban vastagon benne volt a nagyon vásárlóbarát Sulinet programban (tisztakezű Magyar Bálint - Kóka szisztem). Amikor a sulinet keretében akartál venni tőlük (is) számítógépet,akkor azt csak drágábban lehetett. Szóval úgy látszik a 2 milliójáért már kisebb simlibe tudott csak részt venni Egyébként csak óvatosan kezeljük az ilyen "megvilágosodott" pasasokat. Melléklet laspalmasnak küldve.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 14:45:02

@Canning: Mondjuk a sulinet programban az ország számítástechnikai cégeink legalább 80%-a bent volt. Ha nem több.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.24. 14:45:55

Egyébként az az érdekes, hogy nekünk még a gengsztereink is milyen amatőr, szerencsétlen gyógyegerek.:)
Biztos sok filmet néztem, de nekem a gengszterről mindig ilyen nagyon profi arcok jutnak az eszembe, nem ilyen motyogó, habogó pöcsarcok, mint Wieszt, meg a kifutófiúja.:D

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 14:50:18

@El Topo (Sgt. Elias): Valami hasonló jutott nekem is eszembe. Ezt a Weisztet nevezték a kerület erős emberének. Beszarok. Milyenek lehetnek a többiek???

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.05.24. 14:51:10

"Ezek után üzent Wieszt János, hogy keressem meg a nem hivatalos fogadó óráján, amit a Rolling Rock sörözőben szokott tartani."

Vajon hány millió fordult meg ott?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.24. 14:52:09

@Noname Cowboy:

Cassavetes csinált erről egy egész jó filmet, csak nem jut eszembe a címe.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 14:57:15

@zero: Vagy legalábbis szóban mennyi millió sorsa dőlt el ott.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.05.24. 15:06:15

Mr. Vastagbőr:

"Wieszt János visszatámad"

www.fn.hu//belfold/20100524/wieszt_janos_visszatamad/

Wieszt János a felvétellel kapcsolatban hétfői közleményében azt írja: "a bemutatott felvétel tényleges tartalma és annak az értelmezése között fényévnyi távolság van". Hozzáteszi, hogy a jelenleg rendelkezésre álló verzióról igazságügyi szakértő véleményét kérte, aki "nem zárja ki a hang és a kép manipulálásának lehetőségét".

Felhívja a figyelmet arra is, hogy "egy titkosszolgálati eszközzel készült video ügyéről van szó, ami illegális, ezt a törvény bünteti." "Ezek ismeretében vállalok minden következményt, a valódi eseménysor felderítése érdekében" - fogalmaz közleményében a politikus.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 15:08:06

Kemény történet.

Wieszt elvtárst mindenképpen egy aljas gazembernek gondolom, és tekintettel arra, hogy 12 éve semmi jó dolgot nem tudott a nevéhez kötni, csak álláshalmozást, és legalább az egyik állásában bizonyítottan hagyóista elvek alapján működött, ezért nem tartanám túlzásnak a tényleges életfogyti gályarabságot számára, példamutatásul azoknak, akik ennyi pénzért egy évig vagy kettőig dolgoznak, amit ő egy pacsival, rutinos mozdulatokkal zsebre vágott hatalmával visszaélve.

Gálfi szerepe ellentmondásosabb. Valószínűleg hibát követett el azzal, hogy 15 év alatt nem vett saját üzlethelyiséget, ezáltal kiszolgáltatva hagyta magát és 26 alkalmazottját Ismétlem, ezt hibának gondolom, de nem bűnnek, félreértés ne essék.

Tisztességtelennek tartom azt a gyakorlatot, hogy egy 15 éves bérlőnek nincs legalább elővásárlási joga a bérleményére, amiért mindig pontosan fizetett, tisztességes célra használt, és megfelelően karbantartott.

Azt gondolom, hoy Gálfi helytelenül, bűnösen járt el, hogy belement ebbe a játékba, amit Wieszt elvtárs kezdeményezett, hiszen a bűnnek alternatívája volt a másik üzlethelyiségbe költözés és Wieszt elvtárs feljelentése. Ha Wiesztnek életfogyti gályarabságot adnék, akkor a Querty computert kötelezném, hogy egy általuk kiválasztott általános iskolai évfolyamnak, legalább 60 gyereknek a saját költségükön 3 éven át informatikai oktatást szíveskedjenek tartani.

Period.

UI: Ismételten gratulálok a Vastagbőrnek!

cintu 2010.05.24. 15:15:43

A Vastagbőr megérdemel egy virtuális vállveregetést szerintem.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 15:23:00

@zero: A gyíkharcosnak áll feljebb! :):):) Ahelyett, hogy inkább kussolna. Most majd lehetőség szerint egy-két társhatóság kicsit jobban a körmére néz. Legalábbis remélem. Oszt majd más is kiderül és nézegethet a rácsosablakból.

Patrick Bateman 2010.05.24. 15:26:56

Weisztet (ezért sajnos letöltendőt nem fog kapni) nem is elsősorban a korrupció miatt kell egyszer és mindenkorra eltávolítani minden, árufeltöltőnél nagyobb közbizalmat igénylő beosztás közeléből, hanem amiatt, hogy annyi mész sincs a gerincoszlopában, hogy a múlt heti szánalmas vinnyogását követően behúzza fülét-farkát, tartson egy sajtótájékoztatót, hogyugye nagyot hibáztam és nagyon megbántam, lemondásom postán továbbítva. Azzal, hogy ehelyett egy szemmel jól láthatóan jogászfalka által miniciózusan kifésült közleményben üzenget a közvéleménynek a sajtón keresztül, egyszemélyben testesíti meg azt a morális nihilt, ami elárulta az egész rendszerváltást, és mára az ország erkölcsi és anyagi legatyásodásához vezetett.
Ezzel párhuzamosan az MSZP-nek ugyanezért kell egyszer és mindekorra eltünni abban a politikai kloákában, amely a leszerepelt, önmagukat túlélt és soha, egyetlen mozzanatnyi jószándékot és közérdeknek megfelelést nem mutató politikai mozgalmak gyűjtőhelye kell, hogy legyen. Egy magát valamire tartó párt ilyenkor vállon karolja megtévedt bárányát, elmondja helyette a sajtónak, amit ilyenkor el kell mondani, és a színfalak mögött úgy rúgja farpofán, hogy azontúl szájsebészhez fog proktológiára járni. De ezek tényleg csak a LMPVSból tanulnak.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.24. 15:27:26

@Noname Cowboy:

Hagyónak is nagy volt az arca, amíg nehéz vasban el nem vezették.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.24. 15:28:55

"Azóta, hogy kiderült a felvétel létezése, betörték a kirakatunkat. Semmit sem vittek el, mert az üveg mögött rács van csak romboltak. Az üvegszilánkok közel egymillió forintnyi notebook-ot tettek tönkre."
Milyen meglepő, biztos nem függ össze.

"Annak a kérdésnek az eldöntését, hogy itt hatalommal való visszaélés, esetleg zsarolás történt, Önökre bízom. Én mindenesetre szeretnék Abszurdisztánból haza költözni!""
Á, csak a maszoposok szerint nem volt ez zsarolás :D Nekik kicsit minden másképp van.

"a Bartók Béla út sorsáról nem felelős szakemberek, hanem művészek (színész, rendező, festő, drámaíró) döntenek."
Szerintem ez nem akkora baj, mert ugye minden másról az üzletemberek.
Bár mondjuk valszeg mögöttük is üzletemberek állnak...

Gálfi valszeg csak ott követett el hibát, hogy nem helyből csinált botrányt, amikor megzsarolták.
Bár mondjuk sok teteje akkor sem lett volna.

Gyakorlatilag gyerekek, mutassunk már egy állami szervet, ahol nincs ótvar nagy korrupció?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.24. 15:31:11

@zero: Óvaze. Titkosszolgálati eszköz egy webkamera? Akkor itt pár százezer embernek már van is mit leülnie :D

Ha meg titkosszolgálati? Tekintettel a felderíített korrupciós ügy nagy jelentőségére, a titkosszolgálati eszköz használatáért kap egy ejnyebejnyét a pofa, azt' csók.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 15:32:51

Büntető törvénykönyv

253. § (2) Bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a vesztegető, ha az előnyt azért adja vagy ígéri, hogy a hivatalos személy a hivatali kötelességét megszegje, a hatáskörét túllépje vagy a hivatali helyzetével egyébként visszaéljen.

255/A. § (1) Nem büntethető a 250. § (1)-(2) bekezdésében, a 251. § (1) bekezdésében, a 252. § (1) bekezdésében és a 255. § (2) bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetője, ha a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, a kapott jogtalan vagyoni előnyt vagy annak ellenértékét a hatóságnak átadja, és az elkövetés körülményeit feltárja.

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97800004.TV

Ez alapján Gálfi István nem büntethető, mivel ő hozta a hatóság tudomására a vesztegetést.

Más kérdés, hogy én tennék distinkciót aközött, ha a vesztegetésben résztvevő egyik fél rögtön a hatóság tudomására hozza az eset körülményeit, vagy ha már csak akkor, amikor a tökeit csavargatja a másik fél. A Btk. mindenesetre ezt mondja, ez alapján egyértelmű, hogy Gálfi István nem büntethető. Wieszt persze annál inkább, mivel úgy néz ki, tettei a vesztegetésen kívül más paragrafusokba is ütközhetnek.

Remélem, más vállalkozók is ráéreznek a gazdasági rendszerváltás ízére, és "nem marad semmi véka alatt, mi megtörtént a Nap alatt" (Kárpátia). Ide kell a critical mass, nem a körútra.

dr. Aullah 2010.05.24. 15:37:05

@Noname Cowboy: Én azonnal felnyomtam volna az összes lehetséges hatóságnál. Meg elmentem volna a fityiszesekhez... nem pedig várok 3 évet.

De hát engem így neveltek, én ilyen vagyok.

stulquec 2010.05.24. 15:37:18

Szerintem addig nem lesz béke, szabadság és egyetértés amíg egyetlen egy kis szoci, az utolsó aktivistáig börtönbe nem kerül. Egy viszonylag őszinte baloldali tanárom mondta egyszer, hogy addig itt nem lesz rendszerváltás, amíg azt a volt 800.000 párttagot a Dunába nem lövik- köztük engem is- mondta önkritikusan.

Hát azt hiszem volt ráció a mondandójában.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.05.24. 15:40:04

Azért ne avassuk már szentté ezt az embert...

arlequin 2010.05.24. 15:41:14

hűhehe.

szépen alakul.

éljen a vastagbőr és a vastagbőrűek kinek eme felejthetetlen pillanatokat köszönhetjük.

nameg az olvasók és azok is akik nem olvasták.

a poszt jó. a gáflit majd meglátjuk kicsoda. wieszt... ...szánalmas.hu

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 15:42:44

@Aullah: De akkor sajnos minden területen a párttársai uralkodtak. Hiába megy bárhová. Azóta szerencsére fordult a kocka.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 15:45:45

@Egy kicsit karcos: elnézést, rossz paragrafusokat idéztem:

253. § (1) Aki hivatalos személy működésével kapcsolatban, neki vagy reá tekintettel másnak jogtalan előnyt ad vagy ígér, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a vesztegető, ha az előnyt azért adja vagy ígéri, hogy a hivatalos személy a hivatali kötelességét megszegje, a hatáskörét túllépje vagy a hivatali helyzetével egyébként visszaéljen.

(3) Az (1) bekezdés szerint büntetendő a gazdálkodó szervezet vezetője, illetőleg ellenőrzésre vagy felügyeletre feljogosított tagja vagy dolgozója, ha az (1)-(2) bekezdésben írt bűncselekményt a gazdálkodó szervezet tagja vagy dolgozója a gazdálkodó szervezet érdekében követi el, és a felügyeleti vagy az ellenőrzési kötelezettségének teljesítése a bűncselekmény elkövetését megakadályozhatta volna.

255/A. § (2) Nem büntethető a 253. §-ban, 254. §-ban és 255. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetője, ha a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.

Azt hiszem, ezek a törvények játszanak. Nekem egyértelmű, hogy nem büntethető GI, csak John, akire talán ezek az irányadók:

250. § (1) Az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetőleg a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt
a) vezető beosztású vagy fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy,
b) más hivatalos személy fontosabb ügyben követi el.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt megkülönböztetés szerint két évtől nyolc évig, illetőleg öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az elkövető, ha a jogtalan előnyért hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, illetőleg ha a cselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.24. 15:45:47

@Aullah: @Egy kicsit karcos: Ezt mondtam, ha az MSZP-érában nyomja fel, akkor a faszinak semmi baja nem lett volna.

dr. Aullah 2010.05.24. 15:46:19

@Noname Cowboy: Azért mondom, hogy a fideszesekhez is kellett volna menni, talán fel tudták volna fújni a lufit. Bár azt sem hiszem el, hogy a hatóságok nem csináltak volna valamit, ha így kitudodik.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 15:49:52

@Aullah: Akkor még túl sok minden nem történt volna. Sőt semmi. Mondjuk 1évvel ezelőtt már elkezdődött a mutyik feltárása. Szóval 2007-ben hiába futott volna a fideszhez. Mikor Molnár balhéi (ZP,Rió) is simán el lettek simítva.

Beosztott 2010.05.24. 15:56:10

Azt nem értem, hogy miért kószálhatnak ezek szabadon.
@Aullah:
...na és, ha felnyomta volna azonnal, akkor mi van? Semmi. Ebben az országban csak akkor történik valami, ha már nem fér a szőnyeg alá a mocsok.

Csak változna már jó irányba a rendszer!!!!!!!!!!!!!!!!!

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 15:56:52

@ColT: @Noname Cowboy:

az igaz, hogy a szociknak nagy hatalma volt, van a bíróságok fölött is, ehhez hasonló ügyek esetén sokszor keletkezhetett már az a benyomás, hogy koncepciós eljárásban született meg az ítélet. Ezt GI tudhatja csak, hogy ő hogy látta ezt a kérdést. Bárhogy is látta, a Btk. szerint törvényesen járt el az eset kapcsán.

Horizont 2010.05.24. 15:57:39

Azért egy virtuális gratuláció a Vastagbőrnek. Némi reményem volt, hogy mégse működik nálunk politikai maffia. Belátom, hogy itt van és tombol!! Annyira félelmetes ez az egész. Most tényleg vannak olyanok akik annyira védik az ilyen alja Wieszt féléket, hogy betörik a kirakatot, megbüntetik a teherautókat, ráküldik az APEH-ot? Vagy pénzért lehet mozgósítani ilyen szintén alja embereket?
De a nagy kérdés hogyan lehet egy nagytakarítást megcsinálni? Csak úgy ha nem lesz olyan ember akit megzsarolhatnak, aki kenőpénzt adjon előnyökért, vagy jattoljon. Valahol, valakiknek meg kell állítania ezt förmedvény sorozatot. Tudom naiv vagyok, tudom hogy nem volt könnyű helyzetben a vállalkozó, azt is tudom ha ő nem dől be akkor helyette ugrik egy tucat más valaki aki megteszi és övé a bolt, és pont ez a baj. Utólag nekem innen könnyű okosnak lenni, de ha előtte feljelenti és a felvétel mellett plusz megszámozza a bankjegyeket és tetten érik ezt az ocsmány féregpofájút akkor nehezen tusolhatták volna el. Hibázott a vállalkozó tény, de az orcátlanul felháborító dolog, hogy jelen pillanatban még ő húzza a rövidebbet, neki kell félnie. Sajnálom érte. Meg kell állítani ezt a lejtmenetet, de azzal nem lehet ha fizetünk és az erről készült felvételt 3 évre elzárjuk. Rosszabbul nem járt volna 3 éve se.
Ilyen Wieszt féle patkányokkal meg tele van az ország.
És mint tudjuk a patkányok szívósak és nagy túlélők!

dr. Aullah 2010.05.24. 16:00:58

@Beosztott: Oks, tehát akkor most 4 vagy 8 évig senki ne jelentse ugyanezt, amikor a fidesz csinálja... mert épp ők vannak kormányon, értem.

2010.05.24. 16:02:10

QWERTY? 1997-ben vettünk tőlük egy modemet, ami dadogott, háromszor vittem vissza garanciában, háromszor adták vissza pofátlanul, hogy "kérem, ennek semmi baja nincs" és hiába magyaráztam, hogy a hiba csak néha jelentkezik, hülyére akartak venni. Más kérdés, hogy felszívtam magam a dolgon, körülszikráztattam benne egy pár IC-t a 220-al, utána olyan mausstot lett, hogy már nem mondhatták többet, hogy "uram ennek semmi baja, ön a hülye." Ettől függetlenül egy életre elment a kedvem tőle, hogy bármit is vegyek tőlük, mert ha valaki szemetet árul drágán, akkor legalább egy szó nélkül cserélje ki.

Beosztott 2010.05.24. 16:03:30

@Horizont:
A tisztakezü, becsületes, feddhetetlen embereket nem engedik érvényesülni, mert önjárók é az tisztaságuk miatt. Nem vesznek részt szemétségben. Hidd el, hogy tettestársra van szükség, nem szemtanúra.

Beosztott 2010.05.24. 16:04:54

@Aullah:
Nem ezt mondtam. A rendszer van rosszul összerakva.

Piréz Vitéz 2010.05.24. 16:06:48

Szép kis magyar hozzáállás: aki adja a kenőpénzt az nem sáros, csak aki kapja... Pláne, hogy a videó kvázi véletlenül került ki.

És mi az hogy hányszor fizette ki az ingatlant? Homáros színvonalon azt mondhatnám, hogy bérleti jogot vásárolni nem vall sikeres emberre, de komolyabban is: a bérleti díj az bérleti díj, nem jogosít semmire. Ha 10 évig bérlőként laktam egy lakásban az se jár nekem utána. A bérleti jogot nyilván a felújítandó állapotnak megfelelő áron vette meg, mindenki tudta hogy az utána az fel lesz újítva és a lapok annak megfelelően újraosztódnak. Ettől még lehet az önkormányzat eljárása gerinctelen, de a kedves vállalkozót nehogy már istenítsük. Ha úgy építette fel a vállalkozását és a családja megélhetését, hogy a bérleti jog megszűnése csődbe dönti, akkor megérdemli.

Továbbá a videónak az a része is érdekes, ami a fent beágyazott vágott változatban nem látszik: amikor valami másik üzlettel kapcsolatban célozgat a nemhivatalos útra, de a Wieszt mondja, hogy nem lehet, az tisztán zajlik. Ezek után már az se biztos, hogy az eredeti ötletet ki vetette fel.

Szóval bár Wiesztnek rács mögött a helye, a qwerty-s fazon se szent.

Horizont 2010.05.24. 16:08:27

@csernaja obca: Ennek nem sok köze van ehhez az ügyhöz.

antiparkolo 2010.05.24. 16:08:48

Indexes fórumon írták:

"Gálfi Pisti valami nagyon nem kerek ebben a megható történetben:
A szóban forgó üzlet a VGB határozata szerint a BB 9-ben található (az valamikor notebook üzlet volt volt). A "nagy" QWERTY a BB 14-ben van. A 9-ben most süti pék van.....
Mégis eladta a "gyereket"....
A kenőpénz adása-elfogadása csúnya dolog, csak akkor egy hihetőbb történettel kéne előjönni."

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 16:08:59

@Aullah: De pontosan most kell elkezdeni. Mert nem szabad hagyni, hogy a fidesz is idáig jusson. Meg kell gátolni, hogy elfajuljanak a dolgok. Csak a szociknál ezt már nehezen lehetett volna. Annyira be volt már náluk ez tokozódva.

Marcellusca 2010.05.24. 16:09:10

@Droli: Pontosan.
@Aullah: Úgy, úgy. De ezt már korábban megírtam.
Azonnal nyomozóhatóság, média. Nem évekig őrizni a felvételt, hogy majd akkor jövök elő a farbával, ha nekem tetsző a politikai környezet.
Ha (még rossz rá gondolni is!) maradtak volna a szocik, akkor most ő is kussol még?

És egyébként, hány ilyen és hasonló eset, felvétel van még a Fidesz bírtokában?
Ne legyenek vérmes reményeitek, mert szvsz, a következő min. egy év ilyenekkel lesz tele.
Sorban fognak kiderülni hasonló esetek.

Egyébként meg rohadjon meg börtönben az összes hasonló "kiskirály", hogy akkor szabaduljanak, ha már a meszeléstől összeérnek a falak!
És itt gondolok MINDEN hivatalnokra, aki egy kicsitis visszaél(t) a helyzetével.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.24. 16:10:16

@Egy kicsit karcos: Áhh, a többi durvább ügy is "valahogy" mindig csúszott :S

Horizont 2010.05.24. 16:13:14

@Piréz Vitéz:
Nem istenítjük a vállalkozót de azért ne említsük már a két embert egy lapon? Fényév van köztük.
Ha megnézzük azt is mik és hogyan történtek a videó nyilvánosságra kerülése óta akkor meg...... nem is tudok jelzőt írni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.24. 16:14:43

@Piréz Vitéz: Nem lehet, hogy azért, mert azta akarta, hogy másról is elkottyantson pár érdekességet?

@antiparkolo: Nemtom, de lehet ezek után adta el. :D

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 16:15:24

@Marcellusca: Azért hozta nyilvánosságra mert megjelentek a potentátok emberei, meg mert már rászálltak.

Marcellusca 2010.05.24. 16:20:48

@Noname Cowboy: Ha majd lesz egy kis időm, megsajnálom.

Horizont 2010.05.24. 16:25:50

@Marcellusca: Kicsit szigorú vagy! Oké hibás, oké ne csináljon ilyet, oké nem kellett volna várnia 3 évet, és oké bele se kellett volna mennie egy ilyen ügybe. De mintha Wieszt "urat" nem látnád a vállalkozó takarásából, vagy nem akarod látni. Súlyozni azért lehet, nincs két egyforma bűn, szemétség.

_andris 2010.05.24. 16:29:54

Szóval az üzlet szép csendben megköttetett, és az élet ment tovább. Talán azt gondolta a vállalkozó is, hogy megoldotta okosba, most már nyugta lesz. Csakhogy a városvezetés megint elkezdte szívatni a vállalkozót, aki ezt már nem tudta lenyelni. Remélem ezt a Wiesztet rács mögé dugják, de ebben a másikban sem bíznék feltétlenül.

acsub 2010.05.24. 16:32:03

Örömmel látom, hogy általában az itt kommentelők elítélik a korrupciót.
Igazuk van, ezzel én is egyet értek pártállástól függetlenül.

Azt szeretném megkérdezni, hogy a legújabb Matolcsy-Fónagy törvényjavaslatról mi a véleményük?

"Fura megfogalmazással tenné lehetővé a Fidesz módosító javaslata, hogy az eddigi megkötések se legyenek irányadóak az állami vagyon versenyeztetés nélküli eladásakor. A javaslat annak fényében különösen meglepő, hogy a fideszes politikusok az utóbbi években sokszor hangoztatták, hogy átláthatóbbá kell tenni a privatizációt. A javaslatot jegyző politikusok sem az [origo] kérdéseire, sem az ellenzéki képviselők kritikáira nem reagáltak érdemben.

Az állami kézben lévő vagyon hasznosítása és eladása esetén mellőzhető a verseny, "ha társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb szempontok szerinti közérdekű cél érdekében az adott ügylet megvalósítása kiemelten indokolt, és a kormány erre figyelemmel nyilvános határozatban döntött a versenyeztetés mellőzéséről" - ez áll abban a javaslatban, amit Matolcsy György leendő nemzetgazdasági miniszter és Fónagy János leendő államtitkár kedden terjesztett a parlament elé.

A módosítás mind az állami vagyon versenyeztetés nélküli hasznosítását, mind a versenyeztetés nélküli eladását megengedő konkrét feltételek közé beszúrja az "egyéb szempontok" kitételt, ami gyakorlatilag szabad kezet ad a kormánynak a verseny kiiktatásában. "Azzal, hogy a Fidesz megszünteti a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot és a jelenlegi vagyontörvény az állami vagyon versenyeztetés nélküli hasznosítására, illetve eladására vonatkozó paragrafusaiban szereplő feltételeket kiegészíti az egyéb szempontokkal, kevésbé lesz ellenőrizhető és átlátható a vagyongazdálkodás" - mondta [origo]-nak Lövétei István alkotmányjogász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója."

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100519-matolcsy-es-fonagy-torvenyjavaslata-levetove-teszi-hogy-a-versenyeztetes-nelkuli.html

Írtam erről a Vastagbőrnek is, de ők nem reagáltak. Pedig ez van olyan fajsúlyos, mint a miniszterek fizetése szerintem.

Ez elősegíti a korrupció csökkenését?

u.i.:A Fónagy az a képviselő, aki MSZP-es társával karöltve, tavaly decemberben karácson tajékán az energialobbinak előnyős törvényt fogadott el (KÁP szabályozással kapcsolatban)

Marcellusca 2010.05.24. 16:38:46

@Horizont: Akkor leírom mégegyszer: Nem védem Wieszt-et!
Sőt!
Mint írtam, rohadjon meg a börtöben. Hagyóval és társaival együtt.
Olyanban, amilyet Henrie Charriere írt a Pillangóban.

De ne csináljunk már belőle szentet!

Piréz Vitéz 2010.05.24. 16:42:46

@ColT: Nyilván ez is volt a cél, de ez akkor lenne elfogadható védekezés, ha utána loholt volna a felvétellel a rendőrséghez. Ehhez képest mint tudjuk a terv az volt, hogy ha nincs semmi gebasz, a videó marad nála.

Másik: "Negyedszer amikor ki akarják dobni a bérleményből és ezért megveszi a tulajdonjogot piaci áron (366.000 FT/m2), hiszen az ingatlan jó állapotban van."

Gyors keresés az ingatlan.com-on, Bartók Béla úton utcára nyíló, hasonló méret: ingatlan.com/index.php?page=kereso&ff=reszleteskereso&kereses=1&mod=1&euro=&mod_=1&tipus=7&altipus%5B%5D=28&armin=0&armax=9999&mertekegyseg=1&laktermin=30&laktermax=80&minkiad=0&teltermin=0&teltermax=9999&teltermertek=0&teltermertek2=0&megyecontainter=%2C1%2C&megyek_szama=0&megye%5B%5D=1&kerulet=&kerulet%5B%5D=11&balaton=&pontositas=&telepules=&pontositas=&varosresz=Bart%F3k+B%E9la&pontositas=&pontositas=&szobakmin=0&szobakmax=99.5&allapot=0&szint=0&emeletmin=1&emeletmax=30&tetoterkell=&emlt=&butorozas=&pince=&tetoter=&futes%5B%5D=&lift=&parkolasidij=&parkolasidij_mertekegyseg=1&ferohelyek=&esetlegmin=0&esetlegmax=9999&jog=&szabadszo=&kerulendoszo=&rend=datum

3 találat (2 kétszer van), az egyik nem mérvadó, mert nem a Bartók Béla úton van. A maradék kettő: egyik esetében a bérleti jog 500e/m2, a másiknál a tulajdonjog 1.5 M/m2.

Tudom, hogy a hirdetésekben szereplő kínálati árak mindig jelentősen a tényleges adás-vételi árak fölött vannak, viszont azt is vegyük hozzá, hogy három éve még nem volt válság az ingatlanpiacon, tehát jóval magasabb árak voltak. Ezek alapján a 366e/m2 , mint piaci ár elég érdekes.

Piréz Vitéz 2010.05.24. 16:43:43

bocsánat a monstre linkért, nem tudtam, hogy a bit.ly-s linket kibontja a blogmotor....

Piréz Vitéz 2010.05.24. 16:45:41

És még számolni se tudok. A tulajdonjogot 666e/m2-ért kínálják, a lényegen nem változtat.

Fideszman 2010.05.24. 16:58:07

@El Topo (Sgt. Elias): 10-15-20 év alatt egy jól menő számtech boltból nemtudta magát megszedni annyira, hogy esetleges bezárás költözés ne tegye tönkre? Valamit rosszul csinál vagy ügyesen hazudik és sajnáltatja magát. Egyébként attól hogy x millió ftot ráköltött még nem fog annyival többet érni az ingatlan. Ha én egy 400ezer ftos suzukiba belepakolok 1millió ft értékű hifit azt soha senki nem fogja nekem megfizetni eladásnál.
Az meg érdekes, hogy a megélhetéséért sír a vállalkozó úr. Mit csinált az elmúlt 15-20 évben? Egy ilyen bolt, nem hiszem hogy csak arra elég, hogy éppen megéljél, szépen hozhat pénzt.

strappa 2010.05.24. 16:58:15

@Canning:" Azért a remek Gálfi azt nem emliti,hogy a 1994-1998 és 2002- időszakban vastagon benne volt a nagyon vásárlóbarát Sulinet programban (tisztakezű Magyar Bálint - Kóka szisztem)"
Abban minden, az üzlethez valamit konyító számteches benne volt az országban, nem kellett ahhoz liberálbolseviknak lenni

Roxvox 2010.05.24. 17:03:05

Sajnálom mindkét felet.

Fideszman 2010.05.24. 17:04:11

@Noname Cowboy: még szerencse hogy a fidesznél nincsenek ilyen ügyek, képzeld el mi lenne, ha ott is lennének korrupt kiskirályok. Bárcsak mindenki Kósa Lajos lenne.

Szomszédok teleregény online 2010.05.24. 17:06:08

bazeg a bartók béla 2 km-es körzetében soktízmilliót is össze lehetne szedni évente, és akkor még csak 10-20 üzletről beszélek, ho la többi...

wahed ithnen 2010.05.24. 17:07:53

A törvény bünteti, ha valaki titokban, a másik fél nélkül készít kép,- hangfelvételt ?

A Fidesz éljen a lehetőséggel és módosítson törvényt: ha korrupciót leplez le valaki és később a korrupció vádja Bíróság előtt igazolást nyer, akkor mentesüljön a felvételkészítő minden jogi következmény alól.

Itt a lehetőség Fidesz. Élnek vele, vagy megy minden tovább a korrupció sikamlós talaján ?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 17:17:00

@MORFOLÓGUS: Ha tudnád, hogy milyen árrésekkel dolgoznak rájönnél, hogy nincs benne akkora lehetőség. Csak a giga nagykereknek. CHS, HRP

blacklord 2010.05.24. 17:21:38

Vastagbőr, nagyon komoly pirospont ezért az anyagért (az üzlet kb. 3 percre van a háztól, amiben felnőttem). A következők kellenének még: a parkolási büntetésekről szkennelt anyag (mi a halál lehetett az ürügy? - mert hogy gondolom az első kettő után már kínosan ügyeltek rá, hogy semmi szabályba ütközőt ne tegyenek...), a "boltkép" nem esztétikusságára vonatkozó határozatot, a végzést az APEH-ellenőrzésről, stb. Itt az ideje, hogy az egész köcsög hálózat fel legyen göngyönlítve (10 ilyen ügy után az átfedésekből annyira nyilvánvalóan látszana, hogy kik a korrupt rendőrök, APEH-revizorok és hivatalnokok, hogy elég erősen visszavennének).

füligjimmy77 2010.05.24. 17:21:38

Először is elismerésem a Vastagbőr blognak.

Gálfi Úr története nem rendhagyó, teljesen bevett gyakorlat, amit Weiszt művelt. A "mehetett volna a fideszesekhez" dumán meg csak röhögök, egyszer magam számoltam akkori főnököm utasítására P. képviselő úrnak egy borítékba 5 millió forintot kampánytámogatásra, még 2006-ban. De azt is meg lehet nézni, ami állítólag most Debrecenben zajlik néhány szórakozóhely kapcsán, bár erről csak hallottam.

Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait? (tö 2010.05.24. 17:24:58

Be kell vágni az összes szocit (Lendvaitól Wiesztig) a börtönbe, utána hátha lesz egy kis nyugalom! Biztos van még kismillió ilyen eset!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 17:27:23

@MORFOLÓGUS: A másik, hogy megvette volna tisztán is. Csak akkor lehet, hogy inkább egy haver kapja. S egy bolt költöztetése nem olyan egyszerű mint ahogy bárki elképzeli. S itt nem a technikai oldalára gondolok. Ha kiköltözik a világvégére az olyan mintha bezárná a boltot. Ennyi.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.05.24. 17:33:24

Grat ismét a vastagbőrnek!
Primér forrás :D

csorsza 2010.05.24. 17:35:16

@csernaja obca: 1997 óta ezen rágódsz? Egy szar modem miatt? Ó, ember...

Beosztott 2010.05.24. 17:35:35

@blacklord:
Ne keverd ide az adórevizorok korrutságát! Ők írásban kanak utasítást a vizsgálat elvégzésére. Nincs slternatívájuk. El kell végezni a feladatot. Ettől nem korrutak.

2010.05.24. 17:37:08

@Horizont: Azért szerintem jellemző a "vállalkozónkra". Lefele ő is tapos. Bezzeg ha őt tapossák, akkor picsog meg kamerázik. Aztán alkalom adtán hozzádörgölőzik a fideszhez a felvétellel. Nem kell ezt a faszit sajnálni, nincs ő se rászorulva, se rászolgálva.

füligjimmy77 2010.05.24. 17:39:30

@Beosztott: A munkájuk végzésétől nem korruptak, de attó már igen, hogy kijönnek egy céghez, aztán távoznak némi készpénzzel, és egy garnitúra vadonatúj téligumival.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 17:40:14

@Noname Cowboy: ahogy piréz kolléga fentebb alátámasztotta, a QUERTY kb. féláron jutott az üzlethelyiséghez a piaci árakhoz képest. Ezt fizette meg a tulajdonos a kenőpénzzel. Azért nem kellene odáig kanyarítani a dolgot, hogy semmilyen előnye nem származott a vállalkozásnak a tranzakcióból, csak a törvény adta jogaitól akarták megfosztani nemfizetés esetén.

Személy szerint nem értek azzal egyet, hogy nem büntethető ilyen esetben a vesztegető, de ez a törvény. Fentebb leírtam, én mit tartanék méltányosnak, no nem a vesztegetés bűnébe esett emberekkel, hanem a társadalommal szemben.

egyenlítő 2010.05.24. 17:40:16

1. Elég jó helyen van Gálfi boltja, a Műegyetem mellett, útban a buszmegállótól az egyetemhez. Ez meg is látszik az árszínvonalán.

2. A bolt környékén nyitvatartási időben nem is lehet szabályosan megállni, ott könnyű büntetni.

3. Vajon mennyiért lett a szóban forgó üzlethelység a pékségé időközben?

4. A fideszes urak sem voltak/lesznek különbek az mszp-s elvtársaknál. Mondták már be nekem is a 20 %-ot egy esztergomi közbeszerzésnél, és több eset is előfordult az ismeretségi körömben. Szerencsére "helyzetbe" eddig nem kerültem.

5. A fentiek persze egy hajszállal sem csökkentik Wieszt felelősségét, csak árnyalják kicsit a képet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.24. 17:40:22

@MORFOLÓGUS: Gondolom ha valamennyire is becsületes, akkor az állam jól lenyúlja.

Másik. Olyan kereskedőt a világon nem találsz, aki azt mondaná, hogy most minden fasza.
Azaz ha igen, akkor fel akar vágni, de akkor meg tuti szarban van :D

blacklord 2010.05.24. 17:40:42

@Beosztott: Valaki pedig kiadta az utasítást, azért ekkora véletlenek nincsenek. Érdekes, nekem az lenne a logikus, ha Wieszt-et vetné alá az APEH sürgősséggel vagyonosodási vizsgálatnak ezek után - mielőtt még ideje lenne mindent ide-oda eltüntetni. Erről mikor fogunk hallani?

2010.05.24. 17:41:11

Remelem ezentul bevett szokas lesz minden kisvallalkozonak, hogy kameraval megy a hivatalba. Nagyon hasznos.
A masik amin meg csodalkozom, hogy nem jelent meg egy Galfinal elkeseredettebb vallalkozo, aki egyszeruen mar minden mindegy alapon rajuk gyujtana az A8-asukat a draga tisztesseges kepviselokre.

Piréz Vitéz 2010.05.24. 16:42:46 :
az egy dolog, hogy mennyiert aruljak, az a masik, hogy annyit er, amennyit fizetnek erte, tobbszaz millas villak eladatlanul allnak evekig(neha evtizedekig), attol hogy vmit ennyiert hirdetnek, az nem feltetlen ennyit er, lehet, hogy vki csak egy balekra var evekig. A masik, hogy ez nem 2010-ben tortent, hanem evekkel ezelott.

MORFOLÓGUS 2010.05.24. 16:58:07 :
te aztan nagyon erthetsz a cegvezeteshez, szerinted csak bevetel van, kiadas minek, es mindenki imadja bezarni a mukodo ceget es 30 embert kirugni, szerinted az elmult 20 evben egy cegnel nincsennek hullamhegyek, hullamvolgyek, csak dolnek a milliok exponencialisan, igaz?... Ha lenne neked is egy eppen jolmukodo ceged, az lenne az elso, hogy bezarod ha csunyan neznek rad, aztan a gyerekeidnek meg mondod a panelban, hogy hat ennyire telt, mert az elvtarsak csunyan neznek, ha fut a szeker.

varasd 2010.05.24. 17:41:21

A fideszes újfiúknak meg kemény a szék a parlamentben, a büféből meg hiányzik a puncsosminyon:
altnyil.nolblog.hu/archives/2010/05/24/Torma_es_minyon/
Ej, mindenkivel baj van!

Walter Melone (törölt) 2010.05.24. 17:41:45

hahahaha

mégiscsak ez a faszi vesztegette meg a politikust, nem? Meg is kapta amiért fizetett.

Most meg előáll a nagy leleplezéssel.

Remélem tényleg börtönben végzi, a megvesztegetett politikus haverjával együtt!
Majd ott megbeszélik, hogyan kellett volna ezt okosba csinálni...

Beosztott 2010.05.24. 17:43:58

@blacklord:
Jogos. De a revizoroknak ehhez semmi közük. Őket nem kérdezik meg. Csak erre akartam felhívni a figyelmedet.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.24. 17:45:18

Mondjuk igen, azt megnézem, hogy majd 2 év múlva a Fideszesek mit tudnak korrupcióban felmutatni.
De remélem, hogy amelyik mutyizik, azt nagy ívben küldik ki a pártból + a Parlamentből.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 17:45:42

@Egy kicsit karcos: Milyen féláron??? Halló! Ennyiért kínálta az Önkormányzat. Tehát piaci ár. A kenőpénzre azért volt szüksége mert akkor kibasszák onnan s jön olyan aki tejel. A történet erről szól. Meg arról, hogy valakinek eljárt a szája, hogy van a felvétel. S ekkor jöttek a sameszek. Büntetés, APEH ellenőrzés stb...
Nem védem a QWERY-s csávót ne higyje senki.
Egyébként pedig aki ismeri a Bartók Béla utat tudhatja, hogy nem egy bombaüzlet. Nem arról híres, hogy mindenki odavágyik.

egyenlítő 2010.05.24. 17:46:49

@Walter Melone: Márpedig kell a büntetlenség a feltáró vallomásért, különben csak akkor menne a rendőrségre az egyik fél, ha a kötél vagy az öt év között kellene választania. Kívülről meg elég nehéz a felderítés ilyen esetekben.

Humgor 2010.05.24. 17:48:11

Végigolvastam az írást, és ez tényleg így megy. Le a kalappal Gálfi István előtt. Kurva sokan járnak így, és egy részükben lesz annyi bátorság és/vagy harag, hogy ugyanígy beszélni fog. Ugyanis ha valakit sarokba szorítanak....

Dőlnek itt a szoci dominók, nagyon keményen. És még csak most jön a java...

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 17:48:43

@Noname Cowboy: nem arról lehet szó, hogy a mindenféle wiesztek féláron, negyedáron herdálják el a közvagyont annak, aki a haszonból hajlandó visszatalicskázni nekik a jutalékot, és tartani a száját? Csak kérdezem. Te fizetnél kenőpénzt egy piaci áron kínált ingatlanért pluszban?

Horizont 2010.05.24. 17:50:53

@varasd: Óh egyem a szívüket még feltöri a seggüket a szék:) Anyuci kicsi fiacskái:)

Olvasva a kommenteket erről a vállalkozóról már a 66. bőr le lett húzva, ki lett belezve. Tévedés ne essék hibáztatom őt, kár, hogy jegelte ezt 3 évre, így kapott egy jó nagy gellert a dobása.
A legszomorúbb, hogy így működik az ország. Egyik kiköveteli a másik megadja. A rendes megdöglik.

Walter Melone (törölt) 2010.05.24. 17:51:11

@egyenlítő:

Ha másnap bement volna vele az ügyészségre akkor azt mondom rendben. De mennyi idő is telt el a vesztegetés óta?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 17:54:03

@Egy kicsit karcos: Ez nem úgy megy, hogy a Weiszt meg a hozzá hasonlók kitalálják mennyi az ára. Elvben ezt az Önkormányzat határozza meg. Erre van egy un ingatlankataszteri nyilvántartásuk. Tehát nem erről volt szó. Itt azt kellett megfizetni, hogy ne más kapja meg mert nem élhetett az elővásárlási jogával. Itt az elővásárlási jog került 2.2MFt-be.

Pepe007 2010.05.24. 17:54:17

Wiest korrupt gazember, ez számomra nem kérdés. Gálfi szerepe azonban már nem ennyire egyszerű. A sztori nem tűnik tökéletesnek, a megzsarolás+megfélemlítés ennyi dagonya után nehezen hihető. A legfontosabb azonban az, hogy minderről nyilvánosan vitatkozhatunk! Azt hiszem, hogy az internet korában talán könnyebben lelepleződnek a korrupt közhivatalnokok, de azok is, aki lefizetik őket!

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 17:57:25

@Horizont: természetesen jól tette Gálfi úr, hogy ha későn is, de nem soha, megtette a feljelentést. A Btk. értelmében, mivel ő hozta a hatóság tudomására a vesztegetést, ő nem büntethető, csak Wieszt, azaz a jog nem fogja őt elmarasztalni, legfeljebb a nagyközönség. Azt hiszem, ez így helyénvaló is. Ha rögtön megteszi a feljelentést, valószínűleg a közönség is mellé áll. Szerintem nincs hiba a történetben, akkor lenne, ha Wieszt nem nyerné el méltó büntetését.

belzebubó 2010.05.24. 17:58:03

@antiparkolo: Nem azt adta el amiről szó van,az ott van nagyon régóta. Abban az időben a Bartók Bélán 3 hónap alatt bezárt rengeteg üzlet, aki arra lakik tudja ezt. Ezt eljátszották nagyon sok bérlővel és volt aki nem tudott fizetni.

De nem csak bérlőket zsaroltak, szinte minden nagyobb cégnek kötelessége volt Molnár kampányában részt venni és őt támogatni vagy az általa megjelölt alapitványokat, különben folytonos zaklatásnak voltak kitéve.
Akkor sem előnyt élveztek, hanem nem lettek hátrányosan megkülönböztetve. Mert ez is egy XI.kerületi specialitás volt a moszkovitától és holdudvarától.

Nagy különbség van egy vállakozó és egy képviselő között. Én különbséget látok egy közszolga és egy válallkozó között, annak ellenére, hogy személyesen ismertem olyat akit szintén a XI. kerület zsarolt gyakorlatilag csak még feljebbről nem Wieszt szintről, igy Gálfit megértem.

Szóljon a rendőrségnek, hiszen azok kerültve járnak Molnárékkal, ne szóljak? Többet ártok vele magamnak és a cégemnek vagy nem? Aki nem volt ilyen helyzetben nem értheti meg, nem is várom itt el, sok kommentelőtől. Az egyiket arra hatalamzták fel, hogy a köz érdekében cselekedjen, ne a saját zsebére hanem a kerület érdekeit szemelőtt tartva,ne a saját és főnöke zsebét tömje másiknak pedig üzleti érdekei vannak. Nagyüzemben űzték ezt a XI.kerületben és sok embernek okoztak nehéz napokat.

2010.05.24. 17:58:17

Ha ez igaz, akkor a hájas W.-t bezárni, mint a malacot, ugy 6-8 évre.Legalább fogy egy kicsit , mert elég ocsmány ahogy kinéz. De ha már szóba került G. ur is, neki vajon megérte mindez? Ha igen, akkor most miért sir--igy utólag? Vagy sáros ö is , és ezért kavar? Utálom a lenyulós, zsivány , korrupt szarháziakat, mint a W. ur, de nekem valami nem gömbölyü a G. urnál sem.

Piréz Vitéz 2010.05.24. 17:58:17

@makkmarce: Igen, írtam is, hogy ennél kevesebb a tényleges adásvételi ár, de azért viszonyításnak megteszi, mivel nincs más.

"A masik, hogy ez nem 2010-ben tortent, hanem evekkel ezelott."

Hát éppen ez az. Jelenleg szinte lehetetlen eladni bármilyen ingatlant. 3 éve még aranyárban mentek a forgalmas helyen utcára néző helyiségek.

Watchman 2010.05.24. 18:00:21

A legnagyobb probléma nem is a kommancs zsigeri reakciója, hanem ami utána történt. Az apeh vizsgálat, a megbírságolt teherautók, az üzlet rongálása... Gálfit szépen lassan teszik tönkre, és semmit sem tud ellene tenni. Itt sovány vigasz lesz, ha Wieszt tényleg börtönbe kerül. És ez az igazi üzenet. Fel lehet jelenteni a helyi kiskirályokat, de utána a rendőrség nem véd meg.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 18:02:39

@Piréz Vitéz: "Hát éppen ez az. Jelenleg szinte lehetetlen eladni bármilyen ingatlant. 3 éve még aranyárban mentek a forgalmas helyen utcára néző helyiségek."
De a Bartók Béla üzleti szempontból mióta forgalmas??? Max a úttesten. Különben az üzletek ott a látszattal ellentétben nem éppen a jól menőek. Nézzetek csa körül ott.

Zsola777 2010.05.24. 18:03:08

Életfogytiglani gályarabság: ejj, mekkora üzlet lenne egy ilyen városnéző gálya, csupa politikussal! Stipistopi!

Mr Neanderthal 2010.05.24. 18:03:54

ez egy kivételesen korrekt ember (mármint a qwerty tulaj) többször vettünk tőlük cuccokat, stb, nem az a fajta kinek most majd be akarja a sok politikusbűnöző állítani

balfék 2010.05.24. 18:05:43

Szerintem meg egyszerűen zsarolási céllal született a felvétel. A feketeruhás fenyegetők meg kitaláció. Ennek a Gálfinak is van annyi vaj a fején , hogy kussban maradhatna.

blacklord 2010.05.24. 18:05:56

@Watchman: Akkor éppen rajtunk a sor, hogy megtegyük - ha folytatódik az ember szekálása, akkor kéne valami kerületi összefogást szervezni, hogy teszem azt több kamerával veszik az üzlet környékét folyamatosan emberek éjjel-nappal. Vagy tudom is én. Ez ellen civil fellépés kell, nincs mese!

blacklord 2010.05.24. 18:06:43

@dcx: Én is cseréltem már ott vissza több cuccot is, és soha nem volt velük baj.

balfék 2010.05.24. 18:06:54

@dcx: amennyiben a megvesztegetés nálad erény.

csekk 2010.05.24. 18:07:26

Látszik, hogy nagy a tét.
Még pár maszopos bukás, és megáll az mszp-vel szemben is a maffiavád.

balfék 2010.05.24. 18:09:46

@csekk: Úgy csináltok mintha az ország csak Budapestből állna. Az önkormányzatok 80%-a Fideszes ott biztos csak maszületett bárányok a vállakozók és hivatalok.

2010.05.24. 18:09:57

A sok nagyokosnak uzennem, hogy Mr. G. szerintem csak tipikus magyar vallalkozo, uszik az arral, csak elni szeretne es nem a szellel szemben pisalni. Ha akkor feljelentgetett volna, siman eltusoltak volna (amit lehet, hogy most is megtesznek, vagy eri vmi baleset majd). Szerintem rengeteg ember fizet, hogy elni tudjon, mert a feljelentes utan lehet, hogy masik keruletbe se kapott volna bolthelyseget, nemhogy a kornyeken.

Piréz Vitéz 2010.05.24. 17:58:17 :
ahogy fentebb irtak is, elovasarlasi jogot kapott 2.2-ert, nem pedig visszapenzt egy jol jovedelmezo uzletbol. Nekem meg mindig nem tunik ez a bolt annyira occsonak. a 366 az netto vagy brutto(amit hirdetest talaltal az gondolom brutto), benne van mar a 2 millas kenopenz is?(hisz az is felfele viszi az arat). Ami a masik, hogy valsagnal nem az uzletek lesznek sokszor olcsobbak, hanem a szerencsetlen csodbement devizahitelesek panellakasai es csaladi hazai( itt a kornyeken nehany csaladi haz ara kozel 40%-al ment lentebb)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 18:10:42

@balfék: Azért ne feledjük, hogy kétféle vesztegés létezik.
- köszszolga juttatásért cserébe segítséget ajánl.
- közszolgát juttatásért cserébe seítségre veszik rá.

Az előbbi a veszélyesebb és a mocskosabb. S itt az előbbi áll meg.

Horizont 2010.05.24. 18:13:56

@belzebubó: Azt hiszem sokan nem értik vagy nem akarják érteni. Gálfi nem kerül börtönbe de kicsinálják. Igaz hibás, azonnal kellett volna cselekednie. De lehet, hogy akkor is meghurcolják, kicsinálják és még az üzlet is elveszik. Nem volt helyes amit tett, de nem azért tette, hogy előnye legyen hanem azért, hogy hátránya ne legyen!!!!! Itt a lényeg. Akármennyire akarnék rá haragudni nem megy. Sokan azért is szétcincálják mert a Fideszhez ment. És aki utálja a Fideszt hiába utálja jobban az MSZP-t......

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 18:14:55

@makkmarce: ne mondd már nekem, hogy nem lehet vesztegetés nélkül fenntartani egy üzlethelyiséget, mert elsírom magam. Talán csak önkormányzati tulajdonú kiadó / eladó üzletek vannak? Vagy a főbérlőket is mindet a kezében tartja pár kiskirály? Az én városomban ez nem így van. Ha Budapesten ez így van, akkor ne tessék ilyen Wieszt-féle disznókat megválasztani képviselőnek.

balfék 2010.05.24. 18:16:39

@Noname Cowboy: Ezt te honnan tudod, hogy így volt. Nem Gálfi kért segítséget, amire volt a válasz a találkozó megbeszélése?

Marcellusca 2010.05.24. 18:17:07

Látom - jó magyar szokás szerint - mindenre van magyarázat. :)

Alf (törölt) 2010.05.24. 18:17:33

ismerőseim is kaptak egy hívást mikor megpályáztak egy üzlethelységet egy másik kerületben kulturális célra, hogy mennyit érne meg nekik egy pozitív döntés.

balfék 2010.05.24. 18:19:14

@Horizont: Már miért ne kerülhetne? 3 év haszna volt a vesztegetésének. Azt visszaszolgáltatja a hatóságoknak?

new_kid 2010.05.24. 18:19:47

kicsit "forgatókönyvesítve" van a monológ, a mai világban egy címváltással nem dől össze a világ, ráadásul van más üzlethelyiségük is. Nyugodtan megtehette volna a direktor úr, hogy tisztességes üzletemberként nem veszteget, hanem elköltözik. Veszített volna vele X millió forintot, de igazából ezeket a díjakat gondolom beleépítette a szolgáltatásaiba és a termékeibe, vagyis áthárította a vevőkre. De lényegtelen is, ez a dolog nyilván nem róla kell, hogy szóljon.

És közel 20 éve bennem van, de most végre elmondhatom: kurva nagy elismerés a cég nevéért, akárhányszor ránézek a billentyűzetemre, mindig eszembe jut. Tk. olyan mintha minden keyboard-on rajta lenne a cége neve.

Horizont 2010.05.24. 18:19:55

@balfék:
No fene te többet tudsz mint bárki más?:(((
Lemérted hány centiméter vaj van a fején????És hány cm-nél kell elkezdeni kussolni?
Igazad van a Fideszes önkormányzatok se működhetnek másképp!
És akkor most simogassuk meg Wieszt buksiját???

DeadBodiesEverywhere 2010.05.24. 18:20:12

Ez a Wieszt János vehetne jobb ruhát is ezekből a pénzekből, nem éppen megfelelő az öltözéke :-D

Alf (törölt) 2010.05.24. 18:21:14

@egyenlítő: szerintem is, a korrupció olyan szinten van, hogy csak akkor tehetünk valamit, ha megkötjük ezt a kompromisszumot.

balfék 2010.05.24. 18:21:37

@new_kid: MIért neked nem magyar billentyűzeted van. Nálam qwertz:-)

balfék 2010.05.24. 18:22:27

@Horizont: A vesztegetés nálam elég vastag vaj.

Phaszomkivan 2010.05.24. 18:22:38

respect a qwerty tulajnak, remélem a többiek is követik akik hasonló cipőben járnak, mert sajnos Magyarország a korrupció melegágya, ahol a pénz beszél az átlagembernek meg joga van kussolni és nyelni...

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 18:23:13

@Alf: tőled is kérdezem, az ingatlanos hirdetőoldalakon nincs rendes üzlet, csak amit az önkormányzatnál lehet megpályázni? Vagy az előbbiek túl drágán, az önkorinál meg olcsóbban adják a bugázott ingatlant, még kenőpénzzel együtt is? Hja kérem, a lopott autó is olcsóbb, mint amit a kereskedésben veszel... igaz, cserébe több vele a macera is.

Marcellusca 2010.05.24. 18:23:56

@balfék: Pontosan.
És eddig - rajtam kívül - ez senkinek nem szúrt szemet.
Ha azzal jön, hogy felvétele van, hogy három évvel ezelőtt Wieszt korrumpáltatni akarta magát, hogy maradhasson a bérleményben/megvehesse azt, de ő nem ment bele, ezért onnan kitessékelték, és emiatt őt mekkora hátrány érte ...
De nem erről szól a történet.
Zsarolták/megvesztegetett egy embert és így tovább folytathatta üzleti tevékenységét.

Feteszem a kérdést: Miért (és miért pont most) borította a bilit?

Pilu · http://www.stonebridge.hu/pilu 2010.05.24. 18:25:18

Minden tisztelet Gálfi Istvánnak bátorságáért!

Platónyi kitartást harcához!
A nehezén már valószínűleg túl van, az ügye akkora hullámokat kavart, hogy bántani tán' már nem fogják, a parkolóőr/APEH csesztetésekhez pedig csak kitartás kell!
Hajrá!

(mert nincs politikusbűnözés, ugye.. )

2010.05.24. 18:26:41

@Egy kicsit karcos: 1. videki vagyok, 2. en ezt egy szoval se mondom, hogy nem lehet vesztegetes nelkul uzletet nyitni..
viszont azt mondom, hogyha van egy JOL BEJARATOTT UZLETED! (innen latszik, hogy kozod sincs a kiskereskedelemhez), akkor iszonyat sokat buksz, ha 10-20 ev utan akar csak 500 metert arrebb kell koltozni, az emberek fele meg se talalja(tapasztalat). Amikor megjelenik Mr. W. mosolyogva, hogy bezony o bezony majd gondoskodik jo penzrt, hogy maradhass, vagy ha nem fizetsz akkro mehetsz, akkor a vallakozo fizet. Egyebkent ezt a sima foberlo is eljatsza, mikor ilyen uri kedve van, hogy ugy akkor toldjuk mar meg par ezerrel az ehavit, mert epp kell a csaladnak... ilyen az orszag, csak itt allami alkalmazott, ott meg maganszemely a zsarolo

belzebubó 2010.05.24. 18:27:24

@Marcellusca: Itt a válasz a posztban,miért most:
"Egy héttel ezelőtt egy rendezvényen tudtam meg, hogy Wieszt János képviselőtársai több mint egy hónapja tudnak arról, hogy létezik ez a felvétel. A múlt héten megkeresett egy fekete öltönyös, napszemüveges úriember,"... Ebben a helyzetben végképp nem volt más választásom, mint hogy a hatóságoknál megtegyem a feljelentést és a nyilvánossághoz forduljak."

balfék 2010.05.24. 18:28:22

@Marcellusca: Mert rájött (állítása szerint) , hogy más is tud a felvételekről és gyorsan lépett még mielőtt a hatóságok is hivatalosan tudomást szereznek róla. Lépés kényszerben volt , mert akkor egy az egyben ráhúzhatják a vesztegetés vádját.

Rwindx 2010.05.24. 18:28:31

Én is úgyvélem hogy ha korábban megy akárhova is a felvétellel lazán eltussolják az ügyet és csak ő üthette volna meg a bokáját. Feltételezem most hogy látta hogy valóban elindultak az mszpsek ellen a korrupciós ügyek, bátrabb lett. De valahol volt ilyen megjegyzése is.

Az meg teljesen mindegy az ügy szempontjából hogy hogyan lehet megítélni Gálfi szerepét, a cél az a hivatali korrupció minnél teljesebb felszámolása. Ezt nem befolyásolja sem egy modem története 1997-ből, sem az hogy ő volt a vesztegető fél.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 18:29:05

@new_kid: @balfék: amikor alakult a QWERTY Computer, még nekem is, meg kb. mindenkinek angol billentyűzete volt. Valamikor a Windows 3.1-95 magasságában válthattam magyarra (QWERTZ), de sokáig még azon sem használtam magyar ékezeteket, idő kellett a megszokásához. Amúgy tényleg jó a név. A termékeiket nem ismerem.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 18:29:11

@balfék: Hát nem úgy tűnik. Inkább látszik eddig az, hogy a Weiszt volt a kérő.

UjBuda · http://ujbuda.blog.hu 2010.05.24. 18:29:39

Újabb megdöbbentő részletek a Wieszt ügyről és Molnár Gyuláék vagyongazdálkodásáról itt:
ujbuda.blog.hu/2010/05/24/wieszt_ugy_nyilvanossag_ele_allt_a_vallalkozo

kafferbivalybalamber 2010.05.24. 18:31:44

Három évvel ezelőtt Wieszt átvette a kenőpénzt, azután teljesítette a mutyiüzlet rá eső részét, a Qwerty megvehette az üzletet. Gálfi eddig hallgatott, az üzlet megköttetett, viszonlátás.
Most viszont úgy látja, nem is volt ez olyan jó üzlet, mert szétcseszik a Bartók Béla utat, üzletnek legalábbis alkalmatlan lesz, mivel autóval megközelíthetetlenné tették/teszik a boltot.
Erre előjön a felvétellel.
Van erre egy régi mondás: egyik kutya, másik eb.

balfék 2010.05.24. 18:32:02

@Noname Cowboy: No ezt sosem fogja senki tudni bebizonyítani.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 18:32:20

@makkmarce: Ezt próbáltam fejlebb is jelezni. Egy bejáratott üzlet elköltöztetése nem egyszerű feladat.

tlac 2010.05.24. 18:33:06

várjuk a Demszkij videót!

balfék 2010.05.24. 18:33:10

@kafferbivalybalamber: Tehát valószínű nem a tisztulás, hanem a zsebe vezette megint.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 18:34:09

@balfék: S az ellenkezőjét???
@kafferbivalybalamber: Persze, hogy hallgatott. Csak közben azok akik átvették a lóvét most mégi ellehetetlenítik. Magyarúl "szerződést" szegnek. Akkor miről beszélünk?

kafferbivalybalamber 2010.05.24. 18:38:34

@Noname Cowboy: Erről szerintem nem szólt a szerződés. Ki a fene tudja megmondani, mi lesz 3 év múlva a Bartók Béla úttal. Különösen, hogy amennyire tudom, az fővárosi kezelésben van, nem kerületiben, tehát a Demszky vadászterülete.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 18:40:21

@makkmarce: csakhogy ha a 80-as évek óta nem tudtak saját ingatlanba költözni, ahol nincsenek kiszolgáltatva a főbérlő kénye-kedvének, akkor miért is kellene sajnálnom őket, amiért csak ócsított, önkormányzattól vesztegetéssel megszerzett ingatlanban tudták folytatni tevékenységüket? Ezzel árban a tisztességesen működő számítástechnikai üzletek alá tudtak menni, ami az én érdekeimet is veszélyezteti. Piréz kolléga hozott linket eladó BB úti üzlethelyiségekről, azoknak duplája volt az eladási áruk, mint az ontopic ingatlannak. Okosba vásárolt, vállalja a következményeit, amik mellesleg még csak nem is jogi természetűek (ti. hogy nem avatom szentté Gálfi urat, amiért Wieszt elvtárs partnereként lemutyizott egy adásvételt).

steve85a 2010.05.24. 18:40:49

20 éve mindig az MSZP-re szavaztam.
Parlamenti, önkormányzati választásokon is.
Ez a disznófejű, dagadt wieszt mer még vádaskodni ahelyett, hogy húzna a picsába?
Ez már nállam is kiverte a biztosítékot.
Egy szavazót biztosan vesztettek!

2010.05.24. 18:41:20

Ugyanmár. 1millió forintos kár üvegtől, ami rácson keresztül érkezett? Persze, Juli néni meg salakmotorral hozza a bablevest. :)
Ha a lecsukott fedelű laptopomhoz hozzávágok egy átlag üveget, akkor jó eséllyel semmi baja nem lesz; esetleg karcolódik picit. Pedig az üveg egyben van induláskor. Ablaküveg törmelék meg még kinyitva sem fog benne különösebb kárt okozni, ha rászóródik. Max lesöprik róla a maradványokat, oszt jóidő. Nem kicsit fel van ez fújva, hogy ha esetleg nyerik a pert, legyen mit behajtani.

A mutyizáson meg félholtra röhögtem magam. :))
Most megnéztem a korábbi videót is. Ha nekem kellett volna bemennem odaadni a pénzt, és egy ilyen szánalmas, tedd ide tedd oda fószer van ott, akkor nagy valószínűséggel először is ráhajtogatom az asztalt és úgy jövök ki; másodszor meg valószínű, hogy még ő fizet nekem, hogy ne csináljak lámpaernyőt a kölykei bőréből.
Ha meg az a fekete ruhás fazon jön oda így hozzám ilyen tutyimutyi kiállással, akkor szerintem árkot röhögök köré, és csak azután hajtogatom rá az asztalt, majd végül elküldöm anyukájába. Annyi határozottság volt benne, mint egy fél marék földigilisztában. Ez a behajtó, bakker? Jobb nem volt? Küldöm a 9 éves unokaöcsémet a játékpisztolyával, az szerintem nagyobb félelmet kelt. :D

Kamu az egész. :)

new_kid 2010.05.24. 18:41:44

@Noname Cowboy: Egy bejáratott üzlet elköltöztetése valóban nem egyszerű, de egyrészt megvalósítható, másrészt törvényes. És azért a prioritási szempontok alapján szerintem a törvényesség előrébb való mint a profit. Egy biztos: a direktor egy kikupálódott üzletember, biztos megtudta volna csinálni. Internet, DM, eDM, ügyféladatbázis korában ez nem olyan nagy dolog...

De hangsúlyozom, ez az ügy nem róla és nem az ő döntéseiről kell, hogy szóljon.

Mondjuk az alábbi hozzászólás, ha tényleg így van, akkor add egy kis pikantériát az ügynek:
@kafferbivalybalamber:

tlac 2010.05.24. 18:42:16

@steve85a: 2010.05.24. 18:40:49 :)
sokáig tartott azért az eszmélésed :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.05.24. 18:42:20

Amúgy nem mondok ha nagyot, ha ez a 10% alap minden önkormányzatnál, minden üzletnél ...vagyis ne döbbenjünk már meg ezen ...így mennek a dolgok a kis hazánkban ....

balfék 2010.05.24. 18:46:15

@steve85a: De ki nyert? Mert ez megy mindenütt, minden színben , minden szinten.

steve85a 2010.05.24. 18:47:34

@tlac:

Jobb későn mint soha.
Még most sem tértem magamhoz teljesen.
Remélem nem fogják a pártból megvédeni azt a disznót.

Rá Dios 2010.05.24. 18:50:23

Persze, veszetegetni nem szabad, de ha muszáj?
Persze, a hivatalnok legyen tisztességes, na de ha nincs olyan?
Persze, a törvény legyen egyértelmű, de akkor hogyan kerüljük meg?
Persze, hogy persze.
Árpád apánk, lóra, vissza Levédiába! Igaz, a szlávok már nem adják vissza az első nagy magyar átverés keretében kapott fehér lovat, marok földet, csupor tiszta vizet.
Akkor maradjunk, most már mindegy.

Rwindx 2010.05.24. 18:50:29

@steve85a:
Tényleg jobb későn mint soha, de kétségeid ne legyenek a megvédéssel kapcsolatban, ha már menthetetlen majd akkor elhatárolódnak tőle, ahogy a többi esetében is történt.

kafferbivalybalamber 2010.05.24. 18:52:38

@steve85a: Szóval (hogy ne menjek messzire) a Hagyó nokiásdoboza, az még nem bosszantott föl. De most, ez a kétmillió, ez azért már mégiscsak túlzás.
Aha. Értem. :)

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 18:52:55

Ezeket az ingatlanokat amúgy milyen módon lehet megvásárolni? Ki van függesztve a hivatalban a faliújságra a tájékoztató, ahol van egy póóstafiókcím, ahová el lehet küldeni ajánlott levélben a pályázati anyagot 3 példányban, felcímzett választborítékkal, és előre leírt szempontok alapján egy bizottság lepontozza a pályázati anyagokat, majd azzal köt szerződést, aki a legmagasabb pontszámot eléri?

Vagy meghirdetik az ingatlan.comon?

Phxmike 2010.05.24. 18:56:04

nem ismerem az illeto vallalkozot de el tudom kepzelni hogy minden ugy tortent ahogy mondja
nekem is szamtech uzletem van nagyon nehez szakma, en sem vagyok joban az onkormanyzattal de en inkabb azert mert azt valasztottam amit az uriember nem
nem fizettem kenopenzt es nem fekudtem le az uraknak inkabb vitatkoztam es kerestem az igazsagot de hiaba
meg is van az eredmenye... most a valsag miatt talan be is zarhatom az uzletet

persze nem itelem el hogy o megvette es kenopenzt fizetett, teny hogy ez az orszag igy mukodott mostanaig
en tamogatom azt az elojovetelt az arnyekbol amit mondott, sok sikert es erot kivanok neki hogy vegig tudja csinalni es masok is vegig tudjak csinalni

lehet hogy o is buntetest kap majd valamennyit de a tulelese es a csaladja tulelese erdekeben ugy gondolom hogy akkor a korulmenyeknek megfeleloen cselekedett
Wieszt nyakaba meg kotelet tennek, mas forumon is irtam mar, szemrebbenes nelkul tette el a ketmillios boritekot
es foleg hogy o kezdemenyezte ezt az egeszet mind arra utal amit o is mondott az interjuban nem csak ketmilliot vettem at sokkal tobbet is atvettem
igen
kenopenzkent...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 18:56:31

@Egy kicsit karcos: Elvileg nyilvánosan meg kell hirdetni. Akár ingatlan.com-on is. De nem csak kifüggesztve az önkorm-ban.

Rwindx 2010.05.24. 18:56:31

@Egy kicsit karcos:
Szerintem az önkormányzat saját tajékoztatási vonalain hirdeti meg, ha meghírdeti egyáltalán és nem csak szólnak pár csókosnak.

pakesz (törölt) 2010.05.24. 18:57:03

az az otszoros megfizettetes az santit azt ugyebar tudjuk :)

hiszen ha pl egybe lett volna 80 milla, akkor jobb lett volna ? csak ugy tisztan, mert a zembereknek bizos jobb lett volna, hiszen abbol lehetett volna a parkban nyirni a fuvet epiteni a jatszotereket :)
meg a berles az berles, utana ha megveszi nem fogja tovabb fizetni a berlest :)

Phxmike 2010.05.24. 18:57:24

@zero: hogy lehet ilyen baromsagot mondani?

miert ne dobbenjunk meg? nyugodjunk talan bele? jo ez igy? fogadjuk el es hagyjuk hogy igy menjen tovabb?? nem birom az ilyen beszolasokat.... :-S

xstranger 2010.05.24. 18:58:46

@Egy kicsit karcos: ilyen ingatlanokat akkor lehet megvenni ha valakinek kell egy uj auto. Elso lepesben a bennelakot zsaroljak meg (a veteli ar tokmindegy, az a lenyeg mennyit teszel a zsebbe). Masodik lepesben valami havert keresnek meg aki szinten zsebbe penzert de meg mindig joval aron alul veszi meg a temat.

Szoval hagyjatok mar ezzel a piaci arral. Szvsz ennek a tobbszoroset is erdemes kifizetni, mert amint elkoltozik egy ceg (akar csak ket utcasarokra) rogton esik a bevetel 30-50%kal. Hozzateszem hova a p***be koltozne a keruleten belul amikor eppen most nem fizette ki a penzt a kerulet egyik "eros" emberenek? Szerinted hany onkormanyzati engedely kell egy uj bolthoz? Hanyszor fog beakasztani neked a faszi amiert nem fizetted ki a zsarolasi penzt?

Aki nem erti a fenti helyzetet az vagy nem Magyarorszagon el, vagy nem teljesen epelmeju vagy alnaiv berkommentelo.

Fideszman 2010.05.24. 18:59:29

@ColT: Lehet hogy ilyet most nem találsz, na de aki az elmúlt 15-20 évben vállalkozó volt az ha jól csinálta akkor pár száz milliót összelapátolt simán.. Hagyjuk azokat a meséket, hogy akinek ilyen boltja van az éppen hogy megél meg hasonlók..

belzebubó 2010.05.24. 19:01:52

Ennek a Wiesztnek a fia jelenleg ezzel foglalkozik tanársegédként a közgázon: "Jelenlegi kutatási témák: Gazdálkodási kultúra, személyes és csoportértékek kapcsolata" LOL

pakesz (törölt) 2010.05.24. 19:02:44

@egyenlítő: "3. Vajon mennyiért lett a szóban forgó üzlethelység a pékségé időközben?"

milyen peksegrol bezelsz ????

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 19:02:55

@MORFOLÓGUS: Mert fogalmad sincs mekkor az árrés az számtech piacon! Kérdezzed @Phxmike: -t. Mesél neked.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 19:03:40

@pakesz: Jelenleg abban az üzletben működik a Süti pékség!

xstranger 2010.05.24. 19:05:21

@MORFOLÓGUS: neked siman fogalmad sincs a vallalkozasrol. Ha igazad lenne Magyarorszagon tobbszazezer (ahany vallakozas van) tobbszazmillioval (amennyit szerinted "siman" lehet keresni) rendelkezo ember lenne. Marpedig nincs.

A masik meg az hogy ok, par szaz misit osszeszedett. Es akkor mi van? Sokat dolgozik, embereknek munkat ad, figyeli a piacot, arukeszletet tart boltokat nyit stb. A vallakozas nem 8oras munka es a profit ennek a jutalma. Az hogy valakinek profitot hozo uzlete van meg nem ok arra hogy uton utfelen lenyuljak csak azert mert gazdag. Marpedig a hivatalok es onkormanyzatok kvazi lenyulogepek fizess buntetest vagy kenj meg alapon.

Azt mindenki csodalkozik hogy olyan a vallakozoi moral amilyen, tisztelet a kivetelnek.

Pennywise 2010.05.24. 19:08:19

Eleg nevetseges volt, amikor a bajszos ember az elso sajtotajekoztaton az udvaron bevallotta, hogy o van a felvetelen.
Meg ez a konspiralo oltonyos balfasz elkepeszto. Ilyenek a magyar titkosugynokok? :))

"Ezek ismeretében vállalok minden következményt, a valódi eseménysor felderítése érdekében" - azert az ilyen kijentesekhez illene hanyaszacskot mellekelni.

sárkányfő 2010.05.24. 19:09:25

Nem semmi...

A 2. videó szövege le van gépelve valahol, mert a felét nem érteni?

Az öltönyös fickóról is kéne egy kivágott a kocka a videóból, ahol viszonylag jól látszik. Nem lennék a helyében, gondolom 24 órán belül ki az.

Mindezzel együtt a fickó korrumpált, és gyanús, hogy a fickó csak most állt elő ezzel, a nyilvánosság ereje nagyobb mindennél. A QWERTYnek úgy tudom több üzlete is van/volt, meg a neten is árul, szóval kicsit melodráma hogy a családja éhen hal ha nincs üzlet a BB úton. Ezzel együtt zsarolták is, ez is igaz.

nemigazmá 2010.05.24. 19:10:31

@MORFOLÓGUS: Te BIZTOS Wieszt embere vagy. Szanalmas vagy!

Rwindx 2010.05.24. 19:12:06

@MORFOLÓGUS:
Érdekes elképzeléseid vannak a vállalkozásokról...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 19:14:06

@ó jaj: pontosan 2 van 1 a Mammutban csak amolyan standféle. a másik a BB 14-ben.

Várúr 2010.05.24. 19:14:30

Döbbenetes az emberi hülyeség. Egyenlőségjelet tesznek az előbb kizsarolt, majd megzsarolt vállalkozó és a zsaroló, a tolvaj, álláshalmozó, Döbrögi szerű, fenyegetőembert küldözgető szoccer vezetők, s a még kormányra sem lépett Fidesz között. Ez az igazi Abszurdisztán. Bartók Béla útról: évek óta üres, elhanyagolt majdani Hadik kávéház (erre célzott mutyihelyként Gálfi), az eszetlen bérleti díj miatt szinte havonta lelakatolt, átpofilírozott üzletek, munkátlan sétálgató szürkék (közterületfelügyelők). Molnár Gyula bürgermeister, aki választási plakátján szoci hovatartozását is letagadta. Sok milliárdos panama a Kopaszi gát értékesítésekor (vizsgálat folyamatban). Kommentársaim megbélyegeznek egy sarokba szorított embert, aki kutyakeményen dolgozik, (eddig egyetlen munkahelye) másik huszonakárhánynak munkát ad, majd jönnek a sorozatos kisstílű kibaszások, büntik, fenyegetések. Wieszt olyan alávalóan hazudik, hogy csak ezért 100 évet kaphatna, ráadásul ő jelenti fel rágalmazásért a fideszes leleplezőt. Ennek az emberfajtának pártjával együtt a bukás kevés, gyomirtó is kéne rájuk. Felfogják a kommentársak, mekkora mocsarat teremtettek az élet minden területén? Hogy "művészek" döntenek Buda egyik főközlekedési útvonaláról, szakértők bevonása nélkül? Berágtam felebarátaim, mi tagadás.

Beosztott 2010.05.24. 19:16:46

@zero:
Na ja. 10-20 %-ban utaznak.
De a közszolga ne tegye!

xstranger 2010.05.24. 19:17:48

@Várúr: Jo hat nem tudom feltunt-e neked hogy itt a Vboron nem mindenki kommentel pusztan uri kedvebol, nehanyuknak ez itt bizony komoly megelhetes.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 19:18:34

@xstranger: az ismeretségi köröm nagyobbik része a tényleges piacról él vállalkozóként vagy alkalmazottként, és soha egyikük sem panaszkodott rá, hogy a főbérlőjük zsarolgatta volna bármivel is. Hogy ez hogy megy állami pénzekkel kapcsolatban, azt látom, és hogy hogy megy egyes önkormányzatokban, arról is olvasom a híreket. Tudom, hogy két út van: vagy kimarad az ember ezekből a baszakodásokból, és a piacról él (cserébe persze elesik okos üzletektől, pályázatoktól), vagy megpróbálkozik különféle okoskodásokkal (áfamentes dízellel, olcsó önkormányzati ingatlannal), de akkor nem fog tudni nyugodtan aludni.

Én megértem azt is, aki rászorulva érzi magát a vesztegetésből származó előnyökre, és él velük, de sajnálni nem fogom érte. Wieszt elvtárs is bizonyára rá volt szorulva egy kis pénzre, építkezéshez az Isten pénze sem elég, ez teljesen jogos szempont. Lebukott, mehet a gályára. Gálfi István olcsón akart ingatlant venni (különben miért ne az ingatlan.comról vásárolt volna), csak elkezdett nőni az ára az olcsó vételnek, ezért borított. Őt mégsem tudom úgy elítélni, mint Wieszt, hiszen nem ő herdálta el az ingatlant, nem ő lépte túl hatáskörét, de ő is bűnösen járt el, jogtalanul szerzett előnyt cégének a piaci körülmények között működő számítástechnikai boltokkal szemben. Más kérdés, hogy a jog szerint nem büntethető.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 19:19:24

@Várúr: A Bartók Béla út évek óta haldoklik. Csak aki nem figyel nem látja. Végig kell sétálni Nézelődni. S meglátni a pusztulást. Parkolni nem lehet. Anélkül pedig egy üzlet halálra van ítélve.

pakesz (törölt) 2010.05.24. 19:21:13

@ó jaj: egyszeru a dolog...
2.2 millat kicsengetett zsebbol mert az úgy JOBBAN megerte neki
nem ez a legnagyobb formatumu amugy, ez egy kis lofasz penz

pl a II ker -ben allam el akarta adni az egyik epuletet, 1 Mrd -ert, na a kis geci onkormanyzati egyesulet (fokent FideSS, de hat ennel mar a parthovatartozas nem szamit!!!) szepen valtoztatasi tilalmat kiadott, az allam 700 millaert tudta csak eladni, ez az egyesulet meg 5 evre ra egy masik egyesuleti ulesen majd szepen feloldja a tilalmat

talalt az a II keruleti vallalkozo 300 millat
biztos orul neki hogy milyen okos es visz Boci csokit nehany embernek halaja jeleul es szepen megkoszoni

belzebubó 2010.05.24. 19:21:34

Az összes többi megzsarolt BB úti most kivár, tönkremegy-e a Qwerty, meghurcolják-e Gálfit? Aztán eldöntik. Remélem olyanok akiket szintén megzsaroltak majd végleg felhagytak a kiskereskedelemmel és emiatt nincs vesztenivalójuk, előjönnek.

@Várúr: Én is csak gratulálni tudok a sok szűklátókörűnek itt és irigylem őket, hogy nekik nem kelett ilyen mocskos dolgokban akaratlanul is részt venniük.

nemigazmá 2010.05.24. 19:21:46

@csíz: Rahajtogatod az asztalt? Te hol elsz, te klaviaturahuszar? El tudlak kepzelni a 18 eveddel es a 72 kiloddal, amint a kockas ingedet majd atszurja a vallcsontod, meg a konyokod. Jezusom, milyen szanalmas vagy, ahogy elkepzeled ezeket a dolgokat. Rahajtogatod az asztalt!!! Hebegnel habognaol mikozben az elvart osszeg ketszereset adnad oda csak hogy tuti legyen a dolog. A behajto meg nem kell nagy ember legyen, eleg ha tisztaban vagy azzal, hogy meddig er el a keze. Te magad ala hugyoznal egy ilyen esetben, te suttyo. Meg en is tudnam hogyan hozzam rad a homalyos latast es a labremegest ( nem tudom feltel-e mar valaha annyira eletedben, hogy tudod hogy mirol beszelek), pedig engem aztan vegleg nem lehet azzal vadolni, hogy marcona a kulsom. Te szerencsetlen!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 19:22:22

@Egy kicsit karcos: De nehéz megérteni. Nem olyan könnyű egy bejáratott üzletet arébb vinni. Ezt Te sem látod úgy tűnik. Nem olcsón akart. Hanem azt amit hosszú évekig bérelt azt megvenni.

pakesz (törölt) 2010.05.24. 19:22:41

@Egy kicsit karcos: "Más kérdés, hogy a jog szerint nem büntethető. "

titkosszolgalati eszkozokkel keszitett jogtalanul felvetelt
ezt buntetik :)

Várúr 2010.05.24. 19:24:18

@xstranger:
Nem beszélve arról, hogy a sokszorosan lenyúlt vállalkozónak ránk, vevőkre muszáj hárítani a kizsarolt lóvé egy részét, hogy Döbrögi-Wieszt és társai gazdagodjanak... Ez az ember kereskedelmi kamarai vezető, vagyongazdálkodási (!) elnök, gazdasági igazgató... Kezdem azt hinni, a jobbágyrendszer százszor tisztességesebb volt.

Videofon 2010.05.24. 19:25:29

@Várúr:
"Döbbenetes az emberi hülyeség. Egyenlőségjelet tesznek az előbb kizsarolt, majd megzsarolt vállalkozó és a zsaroló, a tolvaj, álláshalmozó, Döbrögi szerű, fenyegetőembert küldözgető szoccer vezetők, s a még kormányra sem lépett Fidesz között."
Nem döbbenetes. Természetes. A Fidesz is ugyanolyan mocskos, mint a szocik. Egy különbség van, a Fidesz kinyír, ha szembeszállsz velük. A szocik meggyengültek, ezért bátorodtak fel a hatóságok és a feljelentők.
Az önkormányzatok többsége fideszes. A legnagyobb mocsok az önkormányzatoknál van. Ezt a közvéleménykutatásoktól kezdve a nemzetközi szervezetekig mindenki igazolja. Nem kellene a mocsok mellé állni akkor sem, ha az éppen hatalomra kerül.

xstranger 2010.05.24. 19:26:49

@Egy kicsit karcos: es mi az a misztikus "piac" arra kivancsi lennek, alkalmazott meg nem szamit az teljesen mas teszta.

Latom nem erted. Benne van az urge egy boltban mar x eve. Egyszer csak jon valaki hogy:

1 vagy megy
2 vagy megveszi
3 vagy fizet erte 10szer ennyit

A kov lehetosegek vannak:
1 bezar mert elveszti az ugyfelkoret.
2 megveszi es lejattol az urgenek
3 tonkremegy.

Hat ez meglehetosen egyismeretlenes egyenelt. Es megegyszer mondom amit te az ingatlan.comon latsz az TOKMINDEGY, nem az a lenyeg hogy mennyit fizet magaert az ingatlanert hanem hogy mennyi megy zsebbe. Ha okosba lett volna akkor teszemazt 5millioert veszi meg az uzlethelyseget es 5 millio megy zsebbe. Erted mar? A kozjo gyarapitasa az onkormanyzat szamara huszadrangu ugy.

Száraz Monszun 2010.05.24. 19:28:15

Azért ez az ügy is jól példázza mi élteti a rendszert. Mert tény, hogy a Wieszt egy gazember. Ráadásul a gátlástalan fajtából.

Ugyanakkor az ilyen vállalkozóknak nem 3 év elteltével kellene felháborodni a korrupción, hanem a pénzátadás előtt tenni egy látogatást a rendőrségen, és a videót már a rendőrség kamerájával készíteni, és az ő sorszámozott pénzüket átadni. Amennyiben következetesen elzárkóznának az emberek az ilyen követelésekkel szemben, akkor az ilyen gazemberek sem kapnának vérszemet és nem mernének megzsarolni egyszerű embereket.

De ameddig mindkét fél a görbe utat választja, a morál csak mélyül.

Egyébként azt nem hiszem, hogy az APEH-ot egy ilyen Wieszt féle rá tudna állítani bárkire. Azért ott sokféle ember dolgozik, és nem egy titkosszolgálat az egész, tehát nem alkalmas ilyen támadásokra. Ahhoz nagyon magasról kellene oda benyúlni, ráadásul a választások óta nemigen van már fogadókészség szerintem a közhivatalokban a szoci megbízatásokra.

Várúr 2010.05.24. 19:29:34

@Egy kicsit karcos:
Gálfi kényszerből vette meg a bérelt ingatlant (majdani megzsarolását hirtelen tizenötszörös áremelés készítette elő). Mi a lófütyit tehetett volna? Hagyja ott a bejáratott üzletet? (Én is vásároltam nála, abszolút szolíd árakon).

mirrmur 2010.05.24. 19:30:03

@MORFOLÓGUS: pár majom számtech kereskedés miatt akik Szlovákián keresztül némi áru utaztatással / áfa csalással 2-3%-os árrést képeznek a legjobb "becsületes" nagykereskedő/beszállító árára, azok miatt az ilyen kiskerek mint a Qwerty elég nehéz helyzetben vannak. Mert eladhatsz te egy komplett gépet 200E Ft-ért ha összesen van rajta 6 ezer forint árrésed. Az apehnek meg jó lenne ha összekapná magát és az Ipon/e-digital/többi gerinctelen majom körmére nézne ez ügyben, akik miatt itt tart a magyar számtech kiskereskedések sorsa ahol.
A sok nagyokos meg először nézze meg hogy a Süti pékség csak béreli az üzlethelyiséget a Qwertytől. A régebben ott lévő IQ notebook (Qwerty összeszerelésű Clevo alapú cuccok) pedig át lett költöztetve a BB14-be a gazdasági válság miatt (ha jól tudom már nem gyártják az IQ notikat valami beszállítói balhé miatt aki anno még 2001-ben az Albacomp volt). Úgyhogy nem adta el csak bérbe adta.
Uff én vauvau

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 19:30:17

@Száraz Monszun: Az APEH simán rámegy. Csak az illetőt fel kell jelenteni.

2010.05.24. 19:30:27

@Egy kicsit karcos:
no akkor szamoljunk.. mennyi is az annyi:
(18.3 netto *1.2 = brutto) + 2.2 milla zsebbe = 24.16misi..
a mostani arat visszatesszuk a regi afara:
500/1.25*1.2 = 480e/nm
a 24.16 misi az mekkora uzlethelyisegre is vonatkozott? (amennyiben a berleti dijbol nem vonodott le a felujitasra forditott koltseg, ugy ehhez meg az is hozzajon).. nemtalalom sehol se a nm-t. Talan 40-50-60 nm-es lehetett, tehat 24.16/60=402e brutto nm ar.. Ha raszamoljuk a plussz raforditott felujitast akkor megszarabb a helyzet. 29.16/60 = 486e/nm. Csak akkor van nagy biznic, ha a felujitasi koltseget lelakhatta berlokent .

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 19:31:57

@Noname Cowboy: a törvénytelen út többnyire olcsóbb (ha nem buksz le), mint a törvényes.

minimalista 2010.05.24. 19:32:17

@acsub:
"Örömmel látom, hogy általában az itt kommentelők elítélik a korrupciót.
Igazuk van, ezzel én is egyet értek pártállástól függetlenül.

Azt szeretném megkérdezni, hogy a legújabb Matolcsy-Fónagy törvényjavaslatról mi a véleményük?

"Fura megfogalmazással tenné lehetővé a Fidesz módosító javaslata, hogy az eddigi megkötések se legyenek irányadóak az állami vagyon versenyeztetés nélküli eladásakor. A javaslat annak fényében különösen meglepő, hogy a fideszes politikusok az utóbbi években sokszor hangoztatták, hogy átláthatóbbá kell tenni a privatizációt. A javaslatot jegyző politikusok sem az [origo] kérdéseire, sem az ellenzéki képviselők kritikáira nem reagáltak érdemben.

Az állami kézben lévő vagyon hasznosítása és eladása esetén mellőzhető a verseny, "ha társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb szempontok szerinti közérdekű cél érdekében az adott ügylet megvalósítása kiemelten indokolt, és a kormány erre figyelemmel nyilvános határozatban döntött a versenyeztetés mellőzéséről" - ez áll abban a javaslatban, amit Matolcsy György leendő nemzetgazdasági miniszter és Fónagy János leendő államtitkár kedden terjesztett a parlament elé.

A módosítás mind az állami vagyon versenyeztetés nélküli hasznosítását, mind a versenyeztetés nélküli eladását megengedő konkrét feltételek közé beszúrja az "egyéb szempontok" kitételt, ami gyakorlatilag szabad kezet ad a kormánynak a verseny kiiktatásában. "Azzal, hogy a Fidesz megszünteti a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot és a jelenlegi vagyontörvény az állami vagyon versenyeztetés nélküli hasznosítására, illetve eladására vonatkozó paragrafusaiban szereplő feltételeket kiegészíti az egyéb szempontokkal, kevésbé lesz ellenőrizhető és átlátható a vagyongazdálkodás" - mondta [origo]-nak Lövétei István alkotmányjogász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója."

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100519-matolcsy-es-fonagy-torvenyjavaslata-levetove-teszi-hogy-a-versenyeztetes-nelkuli.html

Írtam erről a Vastagbőrnek is, de ők nem reagáltak. Pedig ez van olyan fajsúlyos, mint a miniszterek fizetése szerintem.

Ez elősegíti a korrupció csökkenését?

u.i.:A Fónagy az a képviselő, aki MSZP-es társával karöltve, tavaly decemberben karácson tajékán az energialobbinak előnyős törvényt fogadott el (KÁP szabályozással kapcsolatban)"

Szomorú látnom, hogy acsub eme igen témába vágó (KORRUPCIÓ) kis kitekintését SENKI,még csak egy szóra sem méltatta! Csupa ismerős, korrupciószagra ugró kommentelő és sehol egy "húha" vagy "ebből mi lesz?!"?
Pedig így, csupaszon, elsőre elég komoly SVINDLINEk tűnik és nem prejudikálok, csak azt tartom, hogy minden új szabály, ami könnyíti a korrupt gengszterek dolgát felér egy hazaárulással. És itt, eddig és egyelőre ennek a "kis kiegészítésnek" sajnos csak egy olvasata van...

fülzsír 2010.05.24. 19:32:31

a sok panleproli nagyon nekiugrott a "gazdag vállalkozónak".
Nyugalom elvtársak! Ez a haj(gy)ó már elment. Más idők jönnek, más értékrenddel.

Rókakígyó 2010.05.24. 19:33:33

A nép a forradalmi választáson garantálta további négy évre a korrupciót és a lenyúlást. A fidesz vezetői, bármelyiket leht említeni hasonló kaliberű rendszeert építettek fel. Lehet, h Gálfi Urat ők is meg fogják keresni.

Nge Swazili Mbeko 2010.05.24. 19:34:11

Ez most offtopic lesz (sorry). Nézzétek már meg ezt a tudatlan hájfejű álláshalmozó exmarxista barmot. Hogy örül a lovettának. A rohadék parasztja, menne inkább kapálni. Bár már azt se tud.
QWERTY, megjegyeztem a neveteket, ha valami infotech kell, majd hozzátok megyek, még ha drágább is. Még egyszer, sorry, de ez a mocsok eszembe juttatja a számos tejfokolóból meg fejőlegényből meg gombaszakértőből lett rohadék szoci potentátokat akik osztották nekem az észt diploma, tudás, tapasztalat meg nyelvtudás meg akármi nélkül. Dögöljenek meg a börtönben.

Rwindx 2010.05.24. 19:35:02

@nemigazmá:
Egy korábbi posztból kiderült hogy katona egy ideje, tehát a 18 év és 72 kiló valószínűleg nem illik rá. Nem tudhatod mit tenne, hogyan reagálná le.

Várúr 2010.05.24. 19:35:22

@Videofon:
Kispajtás. Itt egy (1) konkrét ügyről van szó. Szoci polgármester, szoci vagyongazdálkodási (!) elnök, szoci többség a testületben és így tovább. Akkor rinyálj, ha Fidesz ügyekről konkrét tudomásod lesz, addig hülyítsd a jó édes... rokonságod.

Videofon 2010.05.24. 19:35:26

@Noname Cowboy:
Pár nap alatt nem megy rá az apeh. Szerintem itt egy szoci-haver beütöd-e-a-pénztárgépbe revizor találta meg őket. Magánakcióban. Ez a nagy apeh-ellenőrzés. Ne vicceljünk már!

stratez 2010.05.24. 19:35:43

Csak abban lehet bízni, hogy ez a Camorra, amit most éppen MSZP-nek hívnak, elérkezett ahhoz a ponthoz, ahonnan nincs visszaút. A Qwertyt egyébként jól ismerem, egy időben sokat jártam oda vásárolni, és remélem a példáján egyre többen veszik a bátorságot, és kitekerik ennek a magyar polipnak a nyakát.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 19:37:24

@xstranger:

"A kov lehetosegek vannak:
1 bezar mert elveszti az ugyfelkoret.
2 megveszi es lejattol az urgenek
3 tonkremegy."

Az a lehetőség nem játszik, hogy vesz piaci áron egy másik ingatlant, akár ugyanabban az utcában? Vagy a másik 3 üzletbe tolja bele a vételre kifizetett pénzt? Azért ne már, hogy csak törvénytelen megoldások voltak. Van ilyen is, pl. Barna bácsi, amikor jöttek az uborkatolvajok. Na de ez nem az az eset.

mirrmur 2010.05.24. 19:39:22

amúgy meg azért is "védem" :) a Qwertyt mert az egyik előttem való kommentelővel ellentétben nekem a seggem kinyalták a szervizben amikor vettem egy VGA kártyát (igaz hogy kb 6%-al drágábban mint a legolcsóbb árgépes helyen lett volna). Meghibásodott 3 hónap után, visszavittem, és szó nélkül úgy intéztek nekem garanciát amit nagyon ritkán látni bárhol. Úgyhogy inkább teszem be a seggem ha kell valami egy olyan helyre ahol a vevő is ember, mint egy 5 forinttal olcsóbb multiba ahol csak "hús" vagyok a hentespultban.

Videofon 2010.05.24. 19:39:28

@Várúr: A fideszes jó édes anyádról konkrétan tudom, hogy korrumpálták egy zsák homokért a sivatagban szexuális szolgáltatás ügyben.
Vegyél vissza a stílusodból, te zsírparaszt! Értem, hogy a mocskos gazember haverjaidat véded, de anyáddal társalogva használd ezt a stílust. Tudd,. hogy hány kiló vagy, agyhalott kispajtás!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 19:39:45

@Videofon: Miről is beszélsz???? Én nem mondtam semmi llyet. Csak, hogy ha feljelented akkor nagyon valószínű, hogy ugranak.

Kartal (rezervált) 2010.05.24. 19:39:49

@steve85a: ugye viccelsz? A párttársak szerint az egyetlen bűn amit "ez a disznó" elkövetett, hogy hagyta magát lefilmezni. Leírtam már, de leírom megint: Magyarországon a politika a maffia legalizált formája, ahol a családok a pártok. Persze, hogy megvédik a pártból, ahogy védték az összes többi mocskos bűnözőt is.

@Videofon: tartok tőle, hogy ebben van valami.

@Várúr: na ja. Akkor mindenki tudta hol a helye, és nem akartak egy hatalmas "demokrácia" nevű hazugságot lenyomni a torkunkon. Tulajdonképpen most is ott tartunk, mint jó 500 éve, egy maffiaként működő arisztokrácia uralkodik, a többi meg dögöljön éhen.

@Noname Cowboy: egyébként én is egyre kevésbé tudom elhinni, hogy ez így CSAK a hozzá nem értés és a véletlen műve.

@zero: a 15-20% talán reálisabb, de rákérdezek ismerősöknél.

xstranger 2010.05.24. 19:41:24

@Egy kicsit karcos: nyilvan miutan megzsaroltak es nem fizettel konnyu lesz arrebb menni par hazzal es kuncsorogni ugyanennek a zsarolonak engedelyekert hogy megnyisd az uzletedet.

Messzebb meg nem mehetsz mert akkor ugrott az ugyfelkor, nullarol kell ujrakezdeni.

A baj az hogy azt nem erted hogy itt a faszinak nem volt valasztasa, kiszolgaltatott helyzetbe kerult a berlemenye miatt es ezt a Weiszt tudta nagyon jol.

Marcellusca 2010.05.24. 19:41:38

@belzebubó:
@balfék:
Ahaaa!
Szóval 3 évig ücsörgött egy videón (nem feltételezve, hogy ez a talpig becsületes üzletember bárkit is zsarolhatott volna vele), majd mikor úgy érezte, hogy forró a lába alatt a talaj, hogy kitudódhatott a léte (vajh, kitől, honnan???), gyorsan közhírré tette, mert így ő a maszületett bárányka, aki csak kényszerből tette, amit tett.
Értem.

2010.05.24. 19:41:55

@Egy kicsit karcos:
mert minden sarkon jo szamtechbolthely terem ami mar be is van jaratva.. :D loll...
minimum 2-3 ev mig atszoknak a vevok(mar amennyi megmarad belolle).

fülzsír 2010.05.24. 19:42:51

@Száraz Monszun: tegyük hozzá, hogy 2007-ben még olyan rendszer volt itt, hogy egy Zuschlág-szintű maszopos tolvajnak is súghattak, hogy mikortól hallgatja le őt az NBH.
Vagy Kabait akkor sem voltak hajléandók elfogni, amikor a HírTV a háza előtt kérdezgette a szomszédokat, hogy hol bujkál a körözött szoci, mire mindenki megerősítette, hogy otthon van.
És csak pár hónap múlva méltóztattak előállítani, amikor a hírTV órákon át élőben mutatta, hogy egy budai kórházban "gyógyul" a komcsitolvaj.
Az NBH és a komcsik sikeresen tették tönkre az UD Zrt-t is, amely a legnagyobb hazai bank (OTP) titkait őrizte (volna).

Ezek után fordulj rendőrséghez... Persze.
És azért érdemes megnézni, hogy valószínűleg mindkét oldal hasonlóan korrupt, de a komcsik valahogy még rombolnak is mellette. És ez már nem fért bele ennek a kis országnak a költségvetésébe.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 19:43:01

@xstranger: de én azt nem értem, mivel zsarolták a Qwertyt. Hogy kénytelen lesz piaci áron venni üzlethelyiséget, ha nem tejel? Baszki, én mindig mindent piaci áron vásárolok. Ebben mi a zsarolás?

mirrmur 2010.05.24. 19:43:23

@Videofon: hol láttad hogy pár nap? itt olyan "párhétalattaszartisátnézzük" apeh ellenörzésről volt szó ha jól tudom.

Videofon 2010.05.24. 19:43:49

@Noname Cowboy:
Nem ugranak. Ez városi legenda. Simicska óta kemény adminisztrációval jár minden apeh-es lépés.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 19:45:02

@makkmarce: de nem érted, hogy én is hihetetlen királyfaszán élhetnék a mostanihoz képest, ha féláron lopatott, okos dízellel menő autókkal dzsalnék, hozzá jó lopatott motorral, meg még a fát is lopnám a tüzeléshez? Akkor én hogy tudom megállni, hogy mindent a piacon, törvényesen szerezzek be, ahogy bárki más is teheti, Te is?

Marcellusca 2010.05.24. 19:45:50

@csíz: Ugyehogyugye? :)
Ha bejön a pör, akkor mingyá megvan az "átutalt" lóvé fele.
Veszteség csökkentve - pipa.

Vigyázzunk ám, azzal a fegyvernek látszó vízipisztollyal, kérem! :D

Videofon 2010.05.24. 19:46:01

@mirrmur: De akkor már jóval előbb elindították a vizsgálatot, mint amikor az ügy kipattant. A sztorinak ez a része nem stimmel.

balfék 2010.05.24. 19:46:18

@Marcellusca: Ezt ő állította nem én találtam ki(mások is tudomást szereztek a felvételről).

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 19:47:00

@fülzsír: és akkor most a Fidesz alatt akkor 4-8-20 évig senki ne tegyen feljelentést, ha egy fideszes kiskirály találná be valami jó ajánlattal? Vagy most már nyugodtan lehet, mert végre elűztük a komcsikat?

fülzsír 2010.05.24. 19:47:17

@Marcellusca: te olvastad a posztot? Ő maga mondta el márciusban, hogy van egy ilyen videó, amikor a szóban forgó úrhoz irányították egy problémás ügy miatt.
Ezek után te olyan baromságokat kérdezel, hogy "vajh, kitől, honnan???" Legalább olvasni tanulnál meg!

xstranger 2010.05.24. 19:47:55

@Egy kicsit karcos: nem, azzal zsaroltak hogy felemelik a berleti dijat. A berleti dij meg egy olyan dolog hogy vagy kitermeli a bolt vagy nem ha nem, akkor bezarod de mivel az a penz az onkormanyzatnak megy a zsarolot rohadtul nem erdekli neki nem faj ha utana uresen fog allni az uzlethelyseged.

Ez amugy jellemzo hogy onkormanyzatok vallakozashoz nem erto aparatcsikjai az egekbe emelik a berleti dijakat igy aztan minden uresen all vagy penzmosodanak hasznaljak.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 19:48:48

@xstranger: Nem megemelik! Hanem, hogy nem adják neki tovább bérbe!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.24. 19:49:49

@MORFOLÓGUS: Pont ezt mondtam, hogy úgyis mind panaszkodik :)

2010.05.24. 19:53:20

@Egy kicsit karcos:
azzal zsaroltak, hogy mehet onnan a picsaba, ha nem fizet, es keresnek mast, aki majd fizet. Komolyan nehez ezt megerteni? Ha epp lett volna szoci szamtechboltos, akkor egyszeruen kidobtak volna, es megnyilt volna 1 maszopos vezetessel a QWERTZ. Volt szerzodese, lejart, es mondtak, hogy vagy csenget zsebbe, vagy kiteszik, ennyi a tortenet. Nehez felfogni, hogy itt NINCS piacos viszony, ha 50 meterrel arrebb megy, nem fog kapni mukodesi engedelyt se, es szejjelszivatjak. tudod az onkormanyzat nem csak telkeket arul, hanem par engedelyt is kiad... Tehat majdhogynem a varosbol koltozhetett volna. Nagyon jo ha vannak olyan nagyon becsuletes emberek, mint te, akik 20 ev munkajat siman kidobnak az ablakon az elso megkornyekezes utan.

fülzsír 2010.05.24. 19:55:02

@Egy kicsit karcos: 2002-ben egy fél minisztérium foglalkozott az állítólagos fideszes ügyekkel. Eredmény? Én meg úgy vagyok vele, hogy amíg a dolgok rendben működnek, addig felőlem akár még lophatnak is. Nagyon fontos az arányérzék! A komcsik itt hibáztak óriásit. Nulla teljesítmény mellett volt pofájuk extraprofitot kiszedni a rendszerből. Ez így nem megy.

tölgyes 2010.05.24. 19:55:30

@balfék: Ezzel most mit akar mondani?? Menjen a vállalkozó Vásárosnaményba, vagy Mátészalkára, esetleg Bajára és éljen ott?? Vagy mit??,Ha van csaló fideszes akkor azt is le kell leleplezni... Miért nem tülekednek a vállalkozók????Csak nem azért mert nincs miért?? 8 éve a maszop kormányoz!!!

Marcellusca 2010.05.24. 19:56:26

@minimalista: Én kivárom a bloggazdákat.
Hátha rárepülnek a témára.

Egyébként meg nem akartam elterelni a témát, mert egyből megjelentek volna a szemellenzős fityiszesek (Index.címlap!), hogy az nem úgy van.

Úgyhogy marad a zsíros, patkány Wieszt, meg a "talpig becsületes" üzletember téma.

akimellon 2010.05.24. 19:56:53

kedxes computer-es úr!
szerintem az is korrupció, ha valakit a pol. ellenfele lejáratásával vesztegetünk meg.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 19:56:58

@xstranger: de a megemelt bérleti díj az mitől zsarolás? Tegyük már tisztába a szavak jelentését.

Amíg tart a bérleti szerződésed, addig az határozza meg a bérleti díjat. Ha bérelsz D dátumig valamit, akkor semmilyen elvárásod nem lehet a bérbeadóval szemben, hogy mennyit kérjen a bérleményért D után. Annyit kér, amennyit akar, és ha ez megéri neked, kifizeted, ha nem, nem. Ha piaci áron béreltél, akkor hasonló áron kapni fogsz egy hasonló adottságú bérleményt. Erről szól a piac.

Itt nem volt semmi erőszak vagy fenyegetés arra vonatkozóan, hogy tejeljen a QWERTY, azért tejeltek, mert így látták megérősnek a dolgot.

Nem tetszik ez a megközelítés, hogy ki akarták semmizni egyetlen tulajdonából a szegény megélhetési vállalkozót, aki kénytelen volt fizetni. Marhára nem erről van szó. Arról van szó, hogy egy vállalkozó, aki mellesleg egész életében alapvetően az értékteremtéssel foglalkozott, vállalkozásában egy jó vétel megszerzéséért lefizetett egy gyaníthatóan főállású korrupt disznót, az esetről felvételt készített, majd amikor a felvétel miatt elkezdte baszogatni őt a f. k. d., akkor kipakolt.

tölgyes 2010.05.24. 19:58:56

@Egy kicsit karcos: De tegyen feljelentést. Nincs más út!

eml 2010.05.24. 19:59:13

@Zsola777: Ha ez a gálya-buli megvalósul, ingyen vállalom havi egy délután a német nyelvű idegenvezetést.

2010.05.24. 19:59:28

@Egy kicsit karcos: olvasd el amit irtam neked fentebb.. tok8 egyebkent, hogy mennyit ker berleti dijra.. az nem piacszabalyzas, ha vmit irrealis arra emelsz, az kilakoltatas.

tölgyes 2010.05.24. 19:59:54

@Marcellusca: Csak egyszer etesse meg magával valaki a saját kakiját.. mindjárt jobban megérti azt ami itt történt.

Várúr 2010.05.24. 20:00:07

@Videofon:
178 centi vagyok és 90 kiló. Tovább ne akarj társalogni velem. Anyukádat nem bántottam, mivel nem tehet nagyon hülye gyerekéről. Gondolom, nem ilyennek tervezett. Tán drága jó apukád se volt tajtrészeg, amikor készültél. Te rontottál magadon ennyit húgyagyú.

Jonas-R 2010.05.24. 20:00:38

Jo. A QWERTY meg egy egesz jo bolt, (persze kicsit neha pofatlanok, de eletben maradtak, hasznot termelnek, leteznek, ezek kozott a nem piaci viszonyok kozott is, amit jo szanszal azert tudnak megtenni, mert valamennyire tartjak a szinvonalat).

Ugyanakkor ovatosan, ugyanis amit Galfi csinalt az is buncselekmeny, akarhogy is nezzuk, es az nem erv, hogy nem volt mas valasztasa. Azt hiszem utolso migracios okok koze beirom, hogy ha ot hurcoljak meg ezek utan. (Es nagyon tetelesen keszulnek arra, hogy bebizonyitsam, mennyi vetelar, mekkora raforditas, mennyi piaci ertek volt az adott ugylet soran).

A hiba ismet a nep keszulekeben van. Ez partfuggetlen, ez ilyen, igy mukodik, ovartol nyiregyig, csak az arcok valtoznak, meg a logok. Kormanypart x %, ellenzek 0.5X%.

Okos kommenteloknek meg jeleznem, hogy a TSZ elnokok nem voltak feltetlenul ostobak.

fülzsír 2010.05.24. 20:00:40

@Egy kicsit karcos: "Be is adtam a vásárlási kérelmemet. Ezek után üzent Wieszt János, hogy keressem meg a nem hivatalos fogadó óráján, amit a Rolling Rock sörözőben szokott tartani. Itt elmondta, hogy a vételár 15 millió +Áfa lesz és 10%-ot, azaz 1.5M forintot kell neki fizetnem, különben a bizottság nem dönt számomra kedvezően."

ááá... tényleg semmi zsarolás nem volt! :-)

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 20:02:53

@makkmarce: oszt miért szálltak volna rá a QWERTY-re, ha nem fizet? Akkor fizet más, oszt jónapot, egy fillér kár nem érte volna Wieszt elvtárst, hogy keménykedni támadjon kedve. Normál feketepiaci áron hirdette az ingatlant.

tölgyes 2010.05.24. 20:03:04

@Egy kicsit karcos: Ez nem ilyen egyszerű. A szerződést úgy kötik, hogy azt a bérbeadó korrigálni tudja.. és ezen túl is számos eszköze van a bérbeadónak a bérlő kiutálására, ha nem paríroz.

bobo55 2010.05.24. 20:03:05

Mért nem szólt ez a bérlő három éve?Félt? Mi a fasztól félt?Most nem fél,?Hogy elkenik az ügyet,
azért nem szólt, mondja.Ha el akarják kenni most is elkenik,és megvesztegetésért rá is kennek
egy pár évet.Ez a világ erröl szól.

belzebubó 2010.05.24. 20:03:21

@Marcellusca: "Kitudóthatott a léte(vajh, kitől, honnan???)???" Ő mondta el, hogy létezik. Erre fel jelent meg a fekete öltönyös, a kirakatbetörés és a sorozatos molesztálás, további zsarolás Wieszt részéről, majd a mai sajtótájékoztató.

"Elöntötte a fejemet a düh, és bizony elkövettem egy hibát: Azt válaszoltam, hogy nem szívesen fordulnék hozzájuk, mert ott egy korrupt vezető van. Amikor megkérdezték, miért gondolom, akkor megmutattam a felvételt egyetlenegy embernek. "

Hogy ne kérdezd meg mikor, azt is idézem: "Március elején egy rendezvényen mindenki elmondhatta a problémáit."

De ezeket én is a posztban olvasom.

wmanó 2010.05.24. 20:03:25

Egy időben a munkámból kifolyólag bejáratos voltam jó néhány Önkormányzathoz, minisztériumba. Beleláttam a gazdálkodásukba, pénzügyeikbe. Mindegy, hogy az adott helyen milyen színű volt a kiskirály, a pénzek síbolása nagyban ment! Sajnos ez ma a magyar valóság! Egy példa: az Önkormányzat rendelkezik pl. tárgyi eszközökkel, mobil telefon, gépjárművek, stb… A mobil szigorúan papírozva az utolsó kis titkárnő nevére kiírva, a gépjárművek pedig „200x évi gépjárművek összesen Y mill. Ft”. Hány darab gépjárműről beszélünk? Kinek a nevén van? Hol is van? De a ceruzákkal pontosan el tudnak számolni… Az önkormányzat nevén lévő ingatlanokról ne is beszéljünk… Üdvözöllek a Magyar Banánköztársaságban! Ja ne áltasd magad, még egyszer: Az Önkormányzat színe lehet akármi…

blacklord 2010.05.24. 20:03:30

@kafferbivalybalamber: ez ne haragudj, de baromság... Külföldi nagyvárosokban a sétálóutcákban szoktak lenni a legnívósabb üzeletek. Más kérdés, hogy kell melléjük építeni parkolóházakat. Ami még nem látszik, hogy gőzerővel zajlana a környéken, de előbb-utóbb meg fog történni.

Várúr 2010.05.24. 20:03:51

@akimellon:
Hm. Már Wieszt is poltikai ellenfél? A whiskys rabló is? A nokiás Hagyó is? Ráteszek egy lapáttal: a biciklitolvaj cigány is, elég, ha szoc. párttagságára hivatkozik.

Jonas-R 2010.05.24. 20:04:05

@Egy kicsit karcos: en ezzel alapvetoen egyet is ertenek. Viszont az vicces, privat szektorban letezik olyan hogy a aranytalan vagy vissztehermentes szerzodes semmissege, onkormanyzati oldalrol viszont ez nem tamadhato a jelenlegi jogszabalyok szerint (ha jol tudom, de ehhez kene valami nagyonjogasz... nem a kommentelok kozul lehetoleg)

Illetve arrol sem beszelnek hogy mennyit kellett ahhoz tejelni, hogy 15 evre fix es valoszinuleg nyomott berleti dijra rogzitsek a helyseget :)

tölgyes 2010.05.24. 20:04:58

@bobo55: Mondjuk attól, hogy a a nagy maffiának a rendőrség is részese lehet... Gondoljon a haveri kutyákra, akik megtalálják a narkót a kocsiba, amit a haverok előzőleg beletesznek...

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 20:05:34

@fülzsír: tényleg nem volt zsarolás, mivel nem volt sem erőszak, sem fenyegetés. Kenőpénzért volt egy jó vétel, ami vagy köll, vagy nem köll, akárcsak egy csík ukrán cigi. Ha nem veszed meg, eladják másnak, bánja is az árus, hogy megveszed vagy nem. Tudod te, mi az a zsarolás?

Angeleye 2010.05.24. 20:07:13

Attól függetlenül, hogy Wieszt-nek minimum börtönben a helye, a Querty és a XI. ker. Önkormányzat kapcsolata nem tegnap, de nem is négy éve kezdődött. Ezektől függetlenül az is egy kérdés, hogy, hogy tud a környék egyik legdrágább szaküzlete még mindig működni, miközben a Bartók Béla út menti, jóval kedvezőbb árú szakboltok megszűntek, vagy elköltöztek.

Horizont 2010.05.24. 20:07:17

Az hagyján, hogy sok kommentelő nem olvassa el a kommenttársai kommentjeit elvégre 250 felett jár, de az nem dicséretes, hogy se a posztot se a videó felvételeket se a napok óta ránk özönlő híreket ebben a témában nem olvassák el figyelmesen, de a vélemény az kőkeményen bebetonozva!!

tölgyes 2010.05.24. 20:07:30

@wmanó: Lehet, de itt most véletlenül megint egy MSZP-és bukott le.

kafferbivalybalamber 2010.05.24. 20:07:43

@blacklord: Aha. Baromság.
Gálfi nyilván rosszul gondolta, hogy még ezt a balhét is érdemes bevállalnia, csak hogy ne csesszék szét még jobban a boltja környékét.
Szerencse, hogy te jobban tudod. Majd lesz parkolóház. Valahol, valamikor. Aha. Háhogyne.

ucsacsu 2010.05.24. 20:08:19

BB. úton vannak még üzletek ők mennyi lóvét küldtek ennek a mocsoknak?

fülzsír 2010.05.24. 20:08:40

@bobo55: nem félt. Nem volt oka szólni róla, hisz az üzlete megmaradt, a dolog le volt zárva.
De azt leírta, hogy miért most került elő a videó. Mert már megint a szóban forgó úrhoz irányították, és ezt megelégelve mutatta meg egy embernek... aki viszont elpofázta Wiesztnek... és aki ráküldött egy embert. Olvasd el mégegyszer ha valami nem világos.
Ha politika lenne mögötte, akkor már a választások előtt kibukott volna ez az ügy is.

minimalista 2010.05.24. 20:10:19

@Marcellusca:
Remélem, hogy már készül az írás a boszorkánykonyhájukban. E mellett nemigen mehetnek el szó nélkül. Ha már VASTAGBŐR...

Videofon 2010.05.24. 20:10:25

@Várúr:
Kim nem szarja le a testméreteid, te kotonszökevény! Ne szólogass be baromságokat, és nem szólok hozzád. Ha akkora nagy ember vagy, miért nyalsz be csontig a szociknál semmivel sem kevésbé mocskos orbánmaffiának, kispajtás?
Attól, hogy húúúdekemény parasztgyereknek képzeled magad, még nem kellene arcoskodnod olyan témákban, amihez lövésed sincs. Ennyi.
Most pedig kezdheted nyomozni az ip-címem, te rongyember. Ki nem szarja le? Fenyegess csak nyugodtan, ha már agyad nincs a vitához!

tölgyes 2010.05.24. 20:11:17

@Angeleye: Én már évek óta ott vásárolok, ahol a termék megbízható. Az az olcsóbb, nem a gány.

xstranger 2010.05.24. 20:11:17

@Jonas-R: 15ev az 95 vagy ha 2007hez nezed akkor 92 kicsit mas vilag volt akkor, senki nem tudta hogy 15 ev mulva mi lesz sok vagy keves.

wmanó 2010.05.24. 20:11:28

@bobo55: Ha majd egyszer lesz SAJÁT tulajdonod, amiért TE dolgoztál meg, majd megtudod, miért kell félni! A TE kis nyomorult bérlakásodban egyszer csak megjelenik egy helyes bácsi az önkormányzattól, és azt mondja: Perkálj vagy mész az utcára, míg Te gondolkodsz mi van, addig Mi kitaláljuk Mi lesz az ok! Szerencsére ez a Weisz bácsi nem túl okos, remélhetőleg belebukik a buliba! Én abban reménykedem, hogy mások is bátorságot merítenek ebből az esetből, és a börtönök végre megtelnek az odavaló emberekkel! Magyarországnak csak ez az esélye van! Fentről ne várj változást!!!

öcsi55 2010.05.24. 20:13:52

Lopás, csalás,hazudozás a komcsikba bele van kódolva! Csupán ezt tanulták a marxista
egyetemen.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 20:14:51

@tölgyes: és hogy utálja ki a főbérlő a bérlőt? Még a vevőtérbe sem teheti be a lábát nyitvatartási időn kívül.

Azt érzem az ilyen kommentek olvasásakor, hogy az a hozzászólás lényege, hogy nem tehetünk semmit, a Qwertys csávó sem tehetett semmit, meg senki ne is tegyen semmit, mert itt vannak az adottságok, hogy kénytelen az ember féláron bérelni az ingatlant, és ha nem fizet, bérelhet duplaáron a piacról, jajj. Mint mondtam, én ezzel nem tudok azonosulni, én rendes áron, piacról szoktam vásárolni, és ha selejtet kapok, kicseréltetem, ha úgy érzem, szopatnak, akkor sem maradok adós, igaz, nem is a teszkónál költöm el a fizetésem felét, akik ellen esélyem nincs megvédenem az érdekeimet.

Aki korpák közé keveredik, megeszik a disznók, mondta a nagyapám. Én legfeljebb annak tudok itt szurkolni, hogy mindenekelőtt a disznót egyék meg a krokodilok, a többi már annyira nem is érdekel, ja még annyi, hogy ez a tehetetlenkedés ne válljon irányadóvá.

sárkányfő 2010.05.24. 20:15:03

@acsub: ez is jó, meg elég egyértelmű is, de ennek külön poszt kéne, ez a konkrét ügy itt most nyilván sokkal érdekesebb.

VASTAGBŐR! Ha ti értitek a 2. videó szövegét, akkor gépeljétek már le, mert én a felét nem értem olyan zajos. Másik, hogy ki kéne emelni a videóból egy kockát, amelyiken jól látszik a faszi.

Átgondoltam amúgy ismét, ez a Gálfi féle levél azért sok sebből vérzik. Az 5x fizetés egy vicc pl. Meg az is hogy nem mert eddig sehova sem fordulni. Pedig ilyen bizonyítékkal bárhova lehet fordulni, ezt bizony el sem lehet tussolni.
Aztán ha volt 24 misije ingatlant venni, meg nyilván sok milliós árukészlete, meg még egy üzlete a mamutban (meg még ki tudja mije bankszámlákon, stb.) , akkor szó sincs arról, hogy az egzisztenciális megsemmisülés szörnyű réme által fenyegetve szorult rá erre. (Nincs meg valami nyilvános adatbázisban a qwerty forgalma? vagy valami?)
Na szóval ez a levél sem kerek, persze a korrupt szoci meg szimpla bűnöző, akit 2x büntetési tétellel kéne elítélni.

tölgyes 2010.05.24. 20:16:06

Ez az MSZP számára sz@r ügy. Azt bizonyítja, hogy minden ott folytatódik, ahol abba se hagyták. A korrupció átjárja az egész pártot. Ezért is nem várható a megtisztulás...és ebből a szempontból már szinte érdektelen az, hogy a vállalkozó hibázott-e és mekkorát. Ha nincs kényszer, nincs kenőpénz... és ha van megvesztegetési szándék azt akkor is el lehet utasítani. Itt azonban az látszik, hogy az elvtárs lecsapott a pénzre, mint gyöngytyúk a friss takonyra.

wmanó 2010.05.24. 20:17:48

@tölgyes: Véletlen?! Mikor milyen szél fúj. Új seprű jól seper! Amúgy, ki lesz az új belügyminiszter? Az az ember, aki a Józsefvárosi piac „védelméért” komoly harcot vívott annak idején Tasnádival, aki a „nagy küzdelem” során börtönbe került? Ja, hogy már akkor is Ő volt a belügyminiszter?! Olasz módszer: akkor lehetsz igazán nagy gengszter, ha bevásárolod magad a politikába!

Horizont 2010.05.24. 20:20:55

Na ehhez kell Vastagbőr a javából:
Wieszt szerint meghamisították a felvételt: "A [videó] bemutatás napján
nem voltam, nem lehettem tisztában, hogy milyen üggyel kívánják
összekeverni a képen látható pillanatokat ezért az én reakcióm sem
lehetett egyértelmű. Mára világossá vált, hogy ki az illegális
vélhetően jogszerűtlenül birtokolt felvétel tulajdonosa. Így már a
konkrétum ismeretében tudom cáfolni a felvétel sugallta állításokat."

Várúr 2010.05.24. 20:21:20

@Videofon:
Fenyegessen téged a rák kisfiam. Azt már látom, ceruzavékonyan átkozódsz a fotelből. Vegyél vissza, mer' egyszer valaki tényleg kinyomozza az IP címed. Elvtársaid nem tudnak megvédeni már. Ne sivalkodj, ne toporzékolj, mer' zavarja a szomszédokat. Aludj az ágy alatt, ha ennyire rettegsz. Mára ennyit.

tölgyes 2010.05.24. 20:21:56

@Egy kicsit karcos: beküldi a köjált - most ANTSZ-t, a tűzoltókat, megbünteti a kirakatot, megállni tilos táblát tetet a bolt elé, zaklatja a helyi adó miatt., speciális szigorító szabályokat ír elő a szeméttárolásra, megemeli a veszélyes hulladékok tárolási követelményeit... csak néhány ötlet.. így kapásból

Videofon 2010.05.24. 20:22:05

@tölgyes:
Ez az ország számára szar ügy. Mostantól 2/3-al lehet takargatni a mocskot. A Fidesz egy dologban különbözik: sokkal kifinomultabbak a módszerei.

wmanó 2010.05.24. 20:22:06

@Egy kicsit karcos: Egyet értek a konklúzióval, a lényeget meg Te is leírtad: „nem is a teszkónál költöm el a fizetésem felét, akik ellen esélyem nincs megvédenem az érdekeimet.” Sajnos nem mindenki tud vállasztani, és rengeteg ilyen „Tesco” van!

szamarhegy 2010.05.24. 20:22:22

A történet a kiszolgáltatottságról szól, hogy a önkormányzati tisztségviselőnek álcázott maffiózók, hogyan gazdálkodnak a közvagyonnal, saját zsebük javára. Az ügy mindennapos, viszont tisztelet Gálfinak, hogy saját magát is leleplezve borított. Ki kell állni Gálfi mellett, hogy ha már felbomlott ez a k.rva világ, akkor tisztuljon egy kicsit. Botrányos történet, mocskos önkormányzati emberekről. Ha valaki egy kicsit is ismeri ezt a világot, akkor sejti, hogy Gálfinak milyen alternatívái voltak anno, kb. annyi, amit ő is leírt.

torró 2010.05.24. 20:22:58

Nem kellene a balosoknak rögtön felkapni a vizet ,mert ezt a mentalitást a kádári korszakból hozták magukkal, amikor még FIDESZ-k se híre se hamva nem volt de ők már akkor is szedtek lóvét a vállalkozni akaróktól! Példa erre amikor szerettem volna még egy üzletet kialakítani egy szabad plattzon , az akkor még tanácsi hivataltól nem adták oda,mert azt mondták nem tisztázódott a helyzete.nekem nem merték azt mondani hogy tegyek le 40 rugót,/ez akkor még jó pénz volt 80 évek eleje/ mert ugye helybeli voltam meg hát mindenkivel pertuban voltam és így csűrték csavarták a dolgot. Egy hónap múlva oda adták egy 200km-l jött vállalkozónak, akivel összehaverkodtam hogy meg tudjam mibe került neki a buli? Hát 40 rugóba.
Na szóval ezektől büdösebb disznót nem hordott a föld a hátán. És ez sajnos minden téren tapasztalható volt. Csak ugye azok akik nem próbálkoztak vállalkozást nyitni nem is hiszik el mivel jár az egész, mekkora tortúra és/nem mindenütt/,de sok helyen bizony le kell tejelni mert elakad a dolog. Tehát bizony itt az idő hogy ezek a simlisek oda kerüljenek ahová valók.
Egyik nap erről beszélgettem egy ismerőssel, mondva neki hogy dutyiban lenne a helyük! Mire Ő: nem barátom, kényszer munkán. Elvenni tőlük a harácsolt vagyont kap egy panelt és minimálbért, de melózni! Mondjuk a sztrádák rézsűit kaszálni! Nem a börtönben színes Tv-t nézni.Ennyi!

Várúr 2010.05.24. 20:23:20

@Horizont:
Pár tucat, vagy párszáz felvétel cáfolatát a börtönből kérjük Wieszt eeetárs. Konkrétan, forintra lebontva, névvel, címmel.

tölgyes 2010.05.24. 20:23:30

@wmanó: Szidhatja a minisztert.. mégis mostanhoz képest rend és nyugalom volt.

xstranger 2010.05.24. 20:24:15

@Egy kicsit karcos: "Azt érzem az ilyen kommentek olvasásakor, hogy az a hozzászólás lényege, hogy nem tehetünk semmit, a Qwertys csávó sem tehetett semmit, meg senki ne is tegyen semmit, mert itt vannak az adottságok, hogy kénytelen az ember féláron bérelni az ingatlant, és ha nem fizet, bérelhet duplaáron a piacról, jajj."

Nincs olyan hogy felar meg duplaar meg piac ertsd mar meg. Ez nem egy kib* mobilelofizetes, erted vagy egy autovasarlas. Azt hogy mennyit ker az onkormanyzat az teljesen ex has tortenik gazdasagi realitasa nulla, illetve van, legyen olyan magas hogy neked ne erje meg fizetni.

"Mint mondtam, én ezzel nem tudok azonosulni, én rendes áron, piacról szoktam vásárolni, és ha selejtet kapok, kicseréltetem, ha úgy érzem, szopatnak, akkor sem maradok adós, igaz, nem is a teszkónál költöm el a fizetésem felét, akik ellen esélyem nincs megvédenem az érdekeimet."

Kb ebbol latszik hogy gozod nincsen mirol beszelsz, alkalmazott vagy aki szajkozza a "vegyen a piacrol majd a piac megoldja ha meg nem tudja akkor zarjon be" maszlagot.

Vicc

tölgyes 2010.05.24. 20:24:56

@Videofon: Savanyú a szőlő?? Miért tetszettek elkúrni az elmúlt 8 évet... egyébként is tessék dolgozni..Majd 40% nem ment szavazni.. nyerje meg őket!

Videofon 2010.05.24. 20:26:08

@Várúr:
Szerintem maradjunk ennyiben. :D

Meridian74 2010.05.24. 20:26:21

Tudjátok mi a szomorú a az egészben?
Az APEH ezt a vállalkozót SORONKÍVÜL(!!!) és azonnal ellenőrizte... ugyanakkor én Hagyó Miklóst saját névvel címmel, minden biz-basz adat megadásával felnyomtam, mire kaptam egy levelet, hogy majd talán fél éven belül valamikor le tudják folytatni az eljárást, és továbbá ÉN adjam meg nekik a hozzátartozói nevét címét, mert ha nem akkor őket már nem ellenőrzik vagyonosodási szempontból...(!) Hát én vagyok a hatóság? Én tudok nyomozást lefolytatni? A JÓ KURVA ANYJUKAT az APEH-os csürhének is!

Ott is rendet kell vágni, de nagyon sürgősen! Mert ez nem normális, ami ebben az országban folyik...!

belzebubó 2010.05.24. 20:26:56

@Egy kicsit karcos: Csakhogy egy csik ukrán cigiben nincs benne egy élet munkája. Ilyen összehasonlitást olyan ir akinek semmi vesztenivalója nem lehet.
7-szeresére emelték a bérleti diját! Ha nem veszi meg, lehet megint 7-szeresére emelik.

fokabacsi 2010.05.24. 20:28:06

@xstranger: És ezek az izék, nem is tudom minek írjam őket, az adót fizetőket teszik tönkre. mit érdekli hogy tönkremegy, hiszen a saját zsebét már megtömte! És ezek a férgek , nem végeztek életükben egyetlen nemzeti jövedelmet termelő munkát. Ezeket hívják kullancsnak. Hitvány gerinctelen élősködő, ahelyett, hogy elbújna még verőembert küld figyelmeztetéssel?? Még fel meri emelni a fejét? Ilyen hulladékok garmadái miatt tartunk ott ahol vagyunk. .. . . . .Hátsó Albánia mögött!! kedvem lenne a kínai modellt alkalmazni: fejbelőni a főtéren, déli 12-kor !

wmanó 2010.05.24. 20:29:33

@tölgyes: … hát, hogy a retekbe ne. Előtte szitok egy kis balhét, oszt majd rendet vágok! (Köszönöm gyerekek ezt a kis szívességet. A pénztár a kettes ablaknál!)

2010.05.24. 20:30:22

@Egy kicsit karcos: de, tehetett volna.. szepen kussban csodbemegy, ahogy sokan masok. Kertek a penzt, o adott. Igazad van, helyette csodbe is mehetett volna, az sokkal elegansabb, es akkor biztos boldogabb lennel. Mas opcio nincs. Jade, el lehet menni szlovakiaba :D
De latom mar, veled kar vitatkozni, egy kis alkalmazott vagy, kinek lovese sincs az egeszrol, miaz, hogy 10-20 evig epiteni egy uzletet. Majd 1x megerted, vagynem. Kurvanehez felfogni, hogy nem mehet at 1 utcaval odebb, mert az onkormanyzatnak 1000+1 lehetosege van egy bolt nyitasanak megakadalyozasara? Senki se mondja, hogy o a szent, de az uzlete/alkalmazottai/eddig befektetett munkaja alapjan ezt valasztotta, ami megertheto a rendszer mukodese alapjan. Senki se mondta, hogy ez a normalis. Talan megkene nezni meg1x a postot, hogy ki kit hivott hova, mielott hulyesegeket beszelsz.

Videofon 2010.05.24. 20:31:52

@tölgyes: Közöm nem volt az elmúlt 8 évhez. De engem zavar, ha a gazemberek helyett még nagyobb gazemberek kerülnek hatalomra. Sokan büszkék rá, hogy a komcsi maffia helyett a polgári maffiára szavaztak. Ebben különbözünk. Én elvárnám Orbántól, hogy ha már egyszer sohasem hazudott, vagyis betartja a kormányprogramban ígérteket, akkor a saját pártját is megtisztítja a maffiától. De fideszes bukásoknak nyom sincsen. Miközben mindenki tudja a polgári korrupciós százalékokat.

pakesz (törölt) 2010.05.24. 20:31:53

@bobo55: azert most jott elo a sztorival mert kiderult hogy az az uzlet amit kotott az nem volt rentabilis :)
nem jott be ennyi, hiaba kente meg egyszer (meg elotte evente hogy occo legyen a berleti dij) nem tudta elintezni hogy ne legyen setaloutca a bartok bela, ennyi :)

tölgyes 2010.05.24. 20:31:57

@Meridian74: Az APEH ma MSZP ellenőrzés alatt áll... Nem véletlen, hogy Orbánnál is vagyonosodási ellenőrzést tartottak... amikor azt gondolták, hogy keresni kéne valamit...de ez még rendjén is van, ha a vizsgálat korrekt.. Bezzeg Gyurcsányhoz ki se mentek.. Na az nincsen rendjén.. pedig neki már korábban is voltak elévült bűncselekményei..:::((

Én azt hiszem, hogy Hagyó énekelni fog...

marhaszív 2010.05.24. 20:32:41

Őszintén szólva én a leleplező videó nélkül is kinéztem ebből a Wiesztből mindenféle korrupciót. Valahogy teli vannak a szocik ilyen és ehhez hasonló, gyárilag korrupt fazonnal. És nem véletlenül, hiszen például ez a Wieszt a rendszerváltás előtt itt a XI. kerületben KISZ vezető volt. Volt honnan tanulnia, hiszen aki emlékszik még a kádári időkre, az pontosan tudja, hogy 1980 és '89 között, ahogy egyre inkább erodálódott a rendszer, ezzel párhuzamosan egyre korruptabb és korruptabb lett az apparátus.

tölgyes 2010.05.24. 20:33:47

@Videofon: Ön gyűlölködik és primitíven rágalmaz. Ezzel nem tudok mit kezdeni. 8 évig mindent megpróbáltak a fideszre kenni. Az eredményt láttuk.. ezért vagy tud valamit és akkor volt rá 8 éve, vagy csak rágalmazzon kedvére.

tölgyes 2010.05.24. 20:35:37

@wmanó: Most a BKV ügyre gondol, vagy a Zuschlag ügyre.. mert azt ugyan ki szította???

dover 2010.05.24. 20:35:49

LOL. MIcsoda izolált eset. Mocskos velejéig romlott MSZP, igaz?! :D
Igaz, de pl Szentendrén ugyanezt játssza a Fideszes vezetés, minden vállalkozó akinek köztérre nyíló üzlete van szívja a a nagy lompost. Kenópénzről csak építkezésnél hallottam, de az üzleteket orbaszájba bírságolják minden xirxarért. Aki azt hiszi, hogy ebben az országban egy kormányváltás csodákat hoz és jobb dolga lesz, az szerintem 26éve álmodik és még mindig nem ébredt fel. Magyarországon egyedül hatalmas tőkével=hatalmas befolyással szabad vállalkozni. A kishalak szívni fognak még jódarabig, legalábbis amíg ők is beletörődnek és ügyeskednek. Tisztelet a kivételnek, akik kb tönkre is mennek, ha nem trükköznek. A hazaköltözés helyett a továbbköltözést ajánlanám a kitárulkozónak.

wmanó 2010.05.24. 20:36:47

@fokabacsi: Szerinted ki megy el közhivatalnoknak? Láttam sajnos! Tisztelet annak az 5%-nak aki tényleg ért is valamihez és dolgozni is hajlandó! Az egyetlen felemelkedési lehetőség a TE borítékod! Minnél magasabb a szint, annál vastagabb a boríték...

tölgyes 2010.05.24. 20:39:57

@wmanó: Az AB-nek még mindig egész jó szakértő stábja van.. nem mindenki de a többség...Itt ahol lakom a fidesz vezeti a kerületet. Nem egészen négy év alatt többet tettek, mint az előző 16 évben összesen..pedig a pénz is kevés volt. Mégis.. munkával sok mindent el lehet érni.

Videofon 2010.05.24. 20:40:30

@tölgyes:
Egy egész ország rágalmaz. Hát persze. Sólyom rágalmaz, a TI rágalmaz, a közvéleménykutatók rágalmaznak. Csak a Fidesz. Csak a Fidesz tiszta az utolsó 10%-ig,.

wmanó 2010.05.24. 20:41:02

@tölgyes: Én a teljes színpalettára gondoltam! De, hogy fel ne boruljon a mérleg, pl. az Orbán szőlők ügyére…

Rá Dios 2010.05.24. 20:44:12

@Videofon: "Csak a Fidesz. Csak a Fidesz tiszta az utolsó 10%-ig,."

De most már ez is másképp lesz.
20% lesz.

belzebubó 2010.05.24. 20:45:08

@wmanó: Ugye megadod azt az örömöt nekünk, hogy kajaibrahimozol és josziptotozol is egyet a szőlőbányák mellé? :D

Donor 2010.05.24. 20:45:55

Egyik haverom pont így járt mint a QWERTY-s, csak haveromra 2 hónappal a nyitás után mentek behajtani, amikor még nyeresége sem volt így azonnal be is kellet zárnia...és ez egy másik önkormányzat volt....

wmanó 2010.05.24. 20:46:13

@tölgyes: Vannak kivételek, bár úgy érzem belőled is a tagsági könyv beszél! Próbáltál már objektív lenni? Tudod nem feltétlenül a TE gyereked a legokosabb, a legszebb stb. Próbálj egy kívülálló szemével nézni, egész különös dolgokat fogsz látni! Nem kell félni, csak próbáld ki!

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 20:47:19

@xstranger: nézd, én nem azt mondom, hogy egy önkormányzat vagy egy adott főbérlő mindig piaci áron kínálja a bérleményt, de azt igen, hogy az ingatlanpiacon létező dolog a piaci ár. Attól, hogy az önkori mutyizgat, attól még nem kell senkit sem leszopni egy üzlethelyiségért vagy albérletért, hanem fel kell menni az ingatlan.com-ra meg a többi ilyesmire, és ott szétnézni, vagy ha valaki mindenképpen jóáras önkormányzati bérleményben akar működni, az vállalja fel azt a kockázatot, hogy egyszer csak duplájára emelkedik a bérleti díj. Mellesleg ha én adnék neked bérbe valamit, és a bérlet lejártakor 10x-esére emelném a bérleti díjat, akkor legazembereznél?

A kapitalizmus pedig nem maszlag, tudom, abból élek, abból él szinte minden ismerősöm, a piacmegoldja mantrát pedig ne rajtam kérd számon, hanem az ilyen Wieszteken, amikor ezt mondják. Én köszönöm szépen, törvényesen megélek a munkáimból, és nem kell okosba vennem semmit. Lehet, hogy szerencsém volt, van, lehet, hogy ez nem tart örökké, de tettem és teszek is érte, több pilléren állok, tanultam és folyamatosan tanulom a szakmám újdonságait, a fő hobbim maga a szakmám. Személyeskedés remélem OFF:

Videofon 2010.05.24. 20:48:46

@wmanó:
Az a fölényeskedő, arcoskodó, leereszkedő stílus, amivel érv és intelligencia nélkül utasítják vissza a jobbosok a nyilvánvaló tényeket, elég jól előrejelzi, mire számíthatunk a következő 4 évben.

wmanó 2010.05.24. 20:51:08

@belzebubó: Ha olvastad az előzményeket, próbálom a csónakot egyensúlyban tartani! Ez a csónak a mi országunk, sajna mind a KÉT oldalról próbálják lenyomni! Most a győztes oldal dobálhatja a vízbe a bűnösöket, de ne hidd, hogy a másik oldalon angyalok vannak! P O L I T I K U S O K, de sajna MI fogunk vízbe fulladni!

gpetersz 2010.05.24. 20:52:03

Kell most egy jó bluetooth-os egér és bill. Nálatok veszem.

Boritékos Ember 2010.05.24. 20:56:40

@Egy kicsit karcos:
"A kov lehetosegek vannak:
1 bezar mert elveszti az ugyfelkoret.
2 megveszi es lejattol az urgenek
3 tonkremegy."

Nem teljesen ezt írtam, bocs :

3 tönkremegy mert bevállalja a 7x es bérleti díjat.

De játszhatna az a lehetőség amit Te mondasz, ha lenne piac.
A főútvonali üzletek többnyire nem kaphatóak, mert mind az önkormányzaté.
Amelyiket már megvettek azt meg nem nagyon szokták adni venni.

Az a lehetőség nem játszik, hogy vesz piaci áron egy másik ingatlant, akár ugyanabban az utcában? Vagy a másik 3 üzletbe tolja bele a vételre kifizetett pénzt? Azért ne már, hogy csak törvénytelen megoldások voltak. Van ilyen is, pl. Barna bácsi, amikor jöttek az uborkatolvajok. Na de ez nem az az eset.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 20:57:04

@makkmarce: ha megkérdezhetem, ha nem fizet Gálfi, akkor miért szopatta volna Wieszt? Nem tudta volna másnak kiadni ennyiért az üzletet?

Te is megszopatod a vevőjelöltjeidet, ha végül nem nálad vásárolnak? Ha jól olvastam, Wieszt akkor rágott be, amikor megtudta, hogy van egy ilyen kompromittáló felvétel róla. Ez meg még érthető is. De abban mi a ráció, hogy nem vásárolsz meg egy teljesen kurrens terméket, és ezt megtorolják?

wmanó 2010.05.24. 20:57:10

@Videofon: Félre értesz, nem jobb vagy bal, POLITIKUS = rabló, hazug, hatalmával visszaélő. Bárhol, bármikor! Ne hidd azt, hogy a TE oldalad tisztább, bárhol is állsz! Láttam, ott dolgoztam külsősként több budapesti önkormányzatnál!

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2010.05.24. 21:00:49

Hát izé, én a felvételről érdeklődnék. Ez nagyon nem hangzik fenyegetőnek. Sőt az egész nagyon siralmas. Az a fekete öltönyös napszemcsis? Csak hebeg-habog Egy biztos, valami bűzlik itt. A szoci maffia megy, az új keresztapa (Pintér) meg jön. Ez tény. Erre ihatunk.

tölgyes 2010.05.24. 21:00:52

@wmanó: Ez megint egy rágalmazás..amivel így nem is akarok semmit se kezdeni.Most kezdjem mondani, hogy nincs tagkönyv a zsebemben??? Ugyan minek???A ,maga hite ettől még töretlen...)))
Mégis maradjunk a tényeknél: tény, hogy nem sikerült tömegesen lebuktatni a fideszeseket. Tessék résen lenni és tessék csinálni a dolgot... tessék a rágalmazásnál messzebbre jutni.. én csak ilyeneket hallok, hogy mondjuk Sopronban teherautóra raknak és ellopnak 2006 nyarán 30.000 db útburkoló követ.. átjátszanak egy vállalkozónak egy belvárosi ingatlant.. stb.. aztán jön a fidesz.. és előbb utóbb a dogok egyenesbe kerülnek....vagy ott van Pécs esete, vagy Szeged esete...és a fővárosról már szó se essék.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 21:02:57

@Boritékos Ember:

"A főútvonali üzletek többnyire nem kaphatóak, mert mind az önkormányzaté.
Amelyiket már megvettek azt meg nem nagyon szokták adni venni."

Ezt értem. Akkor végülis az újbudai ingatlanpiac lényege felett az ilyen wiesztek diszponálnak?

tölgyes 2010.05.24. 21:03:19

@wmanó: Orbán szőlők!! Régi nóta. Szabó Zoltán minden szemét megvizsgálta.. és mert nem talált semmit bánatában berúgott és nem volt hajlandó lehelni a rendőrnek.. majd a közeget elküldte a búsba...Ha jól emlékszik rá.. de ha érdeklik a részletek megadom a forrásokat!!

tölgyes 2010.05.24. 21:05:31

@Egy kicsit karcos: A piac nem old meg semmit.. nem is oldott meg soha semmit. Ez amolyan ostoba szadeszos maszlag.

tölgyes 2010.05.24. 21:06:46

@Videofon: Ön meg gyűlölködik meg megverték önöket amúgy rendesen és nem sikerült még feldolgoznia.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 21:08:23

@tölgyes: ha a lózungoknál akarunk maradni, akkor aki szerint a piac nem jó semmire, az komcsi. Kérdés, ezzel előrébb vagyunk-e.

Videofon 2010.05.24. 21:10:48

@tölgyes:
Ön meg félrebeszél, terel, orbánrajong.

Lone Wolf 2010.05.24. 21:12:05

@Boritékos Ember: "Az a lehetőség nem játszik, hogy vesz piaci áron egy másik ingatlant, akár ugyanabban az utcában?"

Ugyanazon a területen, ahol az az ember irányít mindent, aki MÁR ELVE le akarta húzni? És most tekintsünk el attól, hogy volt-e eladó üzlet? +Itt egy bejáratott üzletről van szó. Ha innen elköltözik, csak 2-3 épülettel, azzal már önmagában rengeteg vevőt veszít!

BTW: Minden elismerésem ennek az embernek! Amiért előlépett, és vállalta a mérkőzést, vállalta, az esetleges büntetőjogi következményeket.

De én a helyében SÜRGŐSEN feljelenteném az őt most megrendelésre b*szogató hatóságokat zaklatásért, és hivatali hatalommal való visszaélésért. akárcsak Weiszt, mert máskülönben tényleg tönkremegy, és nem lesz rá módja, hogy az őt, így ért károkat valakin behajtsa! Veszíteni, meg semmit sem tud. Már így-is úgy-is a nyakán vannak.

Passzivista 2010.05.24. 21:12:11

Ez egy mubalhe! Ertsetek mar meg, a Wieszt sokszor banik penzzel!

bobo55 2010.05.24. 21:12:57

Weis Wmanónak! Elég nagy barom vagy,hogy nem tudod hol élsz,nem veszed észre,hogy a
bérlő folyamatosan vesztegetett,mind a kettő sáros de nagyon,Azért ha már itt meguntad
visszamahetsz Izraelbe!

tölgyes 2010.05.24. 21:13:42

@Egy kicsit karcos: A piac nem old meg semmit, az nem azonos azzal, hogy nem jó semmire. Egy azonban bizonyos: nem működik a piaci önszabályozás.. ezt láttuk most a válság előtt, de a korábbi válságok előtt is. A piac csak akkor működik jól, ha egyértelműek a játékszabályok.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.24. 21:15:40

@Patrick Bateman:

"Egy magát valamire tartó párt ilyenkor vállon karolja megtévedt bárányát, elmondja helyette a sajtónak, amit ilyenkor el kell mondani, és a színfalak mögött úgy rúgja farpofán, hogy azontúl szájsebészhez fog proktológiára járni."

10/10, de ugye ez elképzelhetetlen....

tölgyes 2010.05.24. 21:19:14

@Videofon: Ez az orbánrajong pedig egy buta üres szöveg. Én tényeket írtam magának Egy biztos: egy bizottság vizsgálta Orbán ügyeit remek ügyvédekkel (Eörsi) akik megvizsgáltak minden szőlőszemet.. Megállapították, hogy Orbán felesége részben kárpótlási jegyen vett 8 hektár szőlőterületet a tokaji 5200 hektár szőlőből. Azt is megállapították, hogy a 8 hektárból 800 öl volt a termő szőlő, amin megtermett 2000kg szőlő és 160 kg aszú. Ezt Orbán felesége eladta a borgazdaságnak 200.000 forintért...Szabó Zoltán bárhogy is forgatta a szemeket akkor se jött ki 100 forintos ár kilogramonként....Na ez volt a nagy szőlőügylet.. ala maszop.

Egy kicsit karcos 2010.05.24. 21:20:22

@Lone Wolf: nem számíthat büntetőjogi következményekre, mert ő jelezte a hatóságnak az esetet.

Így van, jól tette, hogy előjött az árnyékból, és azzal is egyetértek, hogy jó lenne, ha végigcsinálná. Azt sem bánnám, ha mások is előjönnének.

load error 2010.05.24. 21:23:23

Gálfi úr felemás megítélése kapcsán nekem elsősorban a Kvíz-show című film egyik kulcsmondata ugrik be:
"... senkinek nem jár dicséret azért, mert megmondta az igazat."

tölgyes 2010.05.24. 21:24:45

Most olvasom az origon, hogy Wieszt egyetlen cégének se volt 2 milliós árbevétele... Szóval akkor tehát az már biztos, hogy hazudott.

Videofon 2010.05.24. 21:25:44

@tölgyes:
Foglalkoztam, én pitiáner szőlőügyekkel. Azokkal a miliárdokkal kellene tudni elszámolni, amikbe a fideszes kampányok kerültek 2002 óta.

Videofon 2010.05.24. 21:26:33

Helyesen:
Foglalkoztam én pitiáner szőlőügyekkel? Azokkal a miliárdokkal kellene tudni elszámolni, amikbe a fideszes kampányok kerültek 2002 óta.

Lone Wolf 2010.05.24. 21:27:26

@Egy kicsit karcos: Egyetértek csak az a bej, hogy ha nem lendül ellentámadásba, nem jelent fel minden őt megrendelésre baszogató hatósági személyt, akkor az önkormányzati választások idejére tönkre fog menni. Addig valahogy ki kell húznia! Mert addig ez a banda gyaníthatólag marad a helyén! Vélhetőleg, még ha visszatámad, is tönkremegy de akkor legalább esélye lesz rá hogy kapjon valamennyi kárpótlást.

BTW! Pestiek közül kinek kell valami számtech, vacakot vennie? Ez az ember megérdemli, hogy legalább azzal támogassuk, hogy nála vásárol akinek kell. Persze, ha csak jók az árak. :)

2010.05.24. 21:32:47

@Egy kicsit karcos:
mennyire emelte, annyiert 100%, hogy nem adta volna ki egy jo ideig( ez nem is celja az onkormanyzatnak), viszont 20 ev munka ment volna a lecsoba.. de ahogy nezem te vmi kis 21-22 eves palyakezdo lehetsz ezzel a hozzaallassal, aki elso heten arufeltolto a tescoban, a kov heten meg LCD tv-t szerel ossze a gepsoron. Ha kicsit felfognad, mi az hogy 20 eve mukodo vallalkozas amit sajat magad epitesz, nem kerdeznel ilyen marhasagokat.
Ha meg a piaccal peldalozol , illene megnezni a kovetkezot: miert van az, hogy az osszes kozmu lassan olcsobb a nyugati orszagokba mint nallunk? Ez a te nagy piacod, elarulom a titkot, az, hogy a dajcse(T cegcsoport) telekom olcso netet/telefont adjon a nemeteknek, ahhoz az kell, hogy itt az egekbe emelik, mert a piac mukodik, csak epp nem magyarorszagon, innen finanszirozzak az ottani kedvezmenyeket. Magyarorszagon elore felosztott monopoliumok vannak tavkozlesnel is, csak nehany helyen van verseny (ahol pl a UPC es a T egyutt szolgaltat vagy a Digi a paneleknel), erdemes megnezni a kisebb falvakat, ahol lehet valasztani 1 kozul, es lehet 10 ezret/ho kifizetni 1 megabit-ert. Nagyon nagy a szemellenzod, ideje lenne levenni.
De johetne a bankok egyoldalu szerzodesmodositasi joga, mert semmi se korlatozza oket, azt is a piac szabalyozza igaz? A karterekrol mar ne is beszeljunk :) (bevezettek a valaszthato gazszolgaltatast, mily erdekes mindegyik szolgaltato ugyanazt az arat hatarozta meg 1-2 ft elteressel) Ahol muxik a verseny, az meglepo modon pl a kotelezoknel, ott vmennyire kuzdottek eddig a biztositok, mikor kotni kellett (persze mikor kifizetni, akkor mar nem ilyen lelkesek).
Almodj tovabb kiralylany. Magyarorszagon megoldja a piac.. hahahahahahaha

tururú 2010.05.24. 21:34:43

"Azóta APEH-ellenőrzést kaptam, melynek természetesen állok elébe."

tök édi az APEH, hogy ezek után nem a Wiesztet ellenőrzi.
nevek az APEH részéről?

"Azóta rakodó teherautóinkat egy hét alatt 8x bírságolták meg majd' negyed millió Ft értékben."

nevek?

"Azóta meg akarnak büntetni , mert „nem esztétikus” a kirakatunk."

nevek?

egyébként nekem nem szakad meg a szívem a levéltől: a wiesztek kitalálják, a gálfik meg működtetik, így jön össze egy undorító, élhetetlen, bűnöző elitű, fos ország.

nem szavaztam a fideszre, de ők maradtak az egyetlen esély, ha ezt folytatják, nincs tovább, vége lesz ennek a mutyiországnak, akkor aztán majd nézhetik a wieszek meg a gálfik a lopott audikból, hogy a nép nem érti, hogy az a nornális, hogy a wieszek meg a gálfik lepaktálnak egymással, aztán egymásra mutogatnak, nem érti a buta nép, hanem ehelyett szétveri a gálfik kirakatát, és meglincseli a wieszeket, ahogy athénban is.

szegény gálfi istván, mit meg nem tett a családjáért! szegénynek a nagy kényszerben be kellett állni a bűnözők sorába, úgy de úgy sajnálom!

tölgyes 2010.05.24. 21:38:47

@Videofon: Ön azt gondolja, hogy ha ott lehetett volna a fideszen fogást találni, akkor az MSZP kihagyja???? Mikor szegény kKller elvtárs majd belepusztult abba, hogy semmit se tudott a fideszre ráverni, pedig még Kapolyi elvtárs is beszállt az ügyletbe... egy kis magánpénzzel...:::))

tölgyes 2010.05.24. 21:40:11

@Videofon: Itt most van egy konkrét ügy. Az origó állítása szerint ez a maszopos fickó máris hazugságba keveredett....Majd kiderül az igazság. Ez valamennyiünk érdeke.

Boritékos Ember 2010.05.24. 21:40:21

@Egy kicsit karcos: Pontosan

De a körúti üzletek pl a Fotex tulajdonában vannak.

Tudjátok, hogy a körúton hány Keravill, Ofotért, Ruházati bolt (Kleder Bauer), háztartási bolt (Azúr) stb. van ?

A bemutatott ingatlan hirdetések érdekesek, csak nem reálisak.

Ma plázában nem lehet kapni 800eFt/m2, hacsak nem a Westendről van szó, pedig fehér holló a tulajdon a plázákban.

Ha ennyi lenne az ár (kb 1millio/m2 mint a hirdetésben, akkor még ma éjjel eladnám a boltot)

kafferbivalybalamber 2010.05.24. 21:46:36

@tölgyes: Ez az árbevétel dolog csak terelés. Árbevétel az számlás bevételt jelent, és ha Wieszt elvtárs számlát adott volna a boríték ellenében, akkor ez az egész ügy nem létezne. Szóval teljesen mindegy, hogy menyi volt az árbevétele.

megmondtam?megmondtam 2010.05.24. 21:46:48

nincs mese, kezdeményezni kell az MSZP feloszlatását.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.24. 21:47:52

@xstranger:

"Aki nem erti a fenti helyzetet az vagy nem Magyarorszagon el, vagy nem teljesen epelmeju vagy alnaiv berkommentelo."

Ja, ritkán látni erre ennyi LMP-szavazó idealistát. Most jöttek a Marsról, vagy mi?

megmondtam?megmondtam 2010.05.24. 21:51:37

@Canning: abba mindenki benne volt te szardarab...

nem kis versenyhátrányt jelentett volna kimaradni belőle. az állami buli volt...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 21:53:06

@Nyers Fa: Te tudod miről beszélsz???? Van néhány nagyobb is. Csak tudd használni a google-t!
Csak példák : RUFUSZ, BestByte stb...

martonx 2010.05.24. 21:53:09

Mi számít maffia módszernek, ha nem ez? Ilyenkor sajnálom, hogy a Fityisz pont egy főmaffiózót tett meg belügyminiszterré. Vajon fog-e csoda történni? Lesz-e a rablóból jó pandúr?

Komolyan kíváncsi vagyok, mert mostanra a létünk a tét. Remélem a Fityisz nem fogja eltöketlenkedni a rendrakást. Bár szinte biztosra veszem, hogy érdemben semmi nem fog történni :-(

zrx8 2010.05.24. 21:54:51

ez a Wieszt olyan, mint a kilincsorrú Verók István eftás, csak kicsiben..

Nem hiszem, hogy mindazon hivatalok, akiken keresztül a Gálfi elleni bosszúhadjárat folyik, mind egytől egyik az értékalapú Wieszt eftás fennhatósága alatt lennének. Ha pedig jól hiszem, akkor ezen piszkos húzások felelősei legalább akkora mocskok, mint Wieszt, csak épp még nem buktak le. Érdemes lenne utánuk nézni...

Nyers Fa 2010.05.24. 21:54:53

@bobo55: Weis =Weiss
Weiss=fehér! Németül van és nem lehet minden zsidó ami fehér!
(persze sok zsidót hívnak Weiss-nek, de még több keresztény németet!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.24. 21:55:40

de ez a durva:

Azóta, hogy kiderült a felvétel létezése, betörték a kirakatunkat. Semmit sem vittek el, mert az üveg mögött rács van csak romboltak. Az üvegszilánkok közel egymillió forintnyi notebook-ot tettek tönkre.

Azóta APEH-ellenőrzést kaptam, melynek természetesen állok elébe.

Azóta rakodó teherautóinkat egy hét alatt 8x bírságolták meg majd' negyed millió Ft értékben.

Azóta meg akarnak büntetni , mert „nem esztétikus” a kirakatunk.'

kiirtani, felderíteni mindet! patkányok!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.24. 21:57:00

de azért ezzel csak nő az olvasottság szerencsére, nem?

azért egyedül és először ide küldi el a cikkeket!

a magyar sajtótörténetbe bekerültök, meglássátok
a magyar sajtó szégyene ez is!

Nyers Fa 2010.05.24. 21:57:04

@Noname Cowboy: Fiatal vagy még, ezek sehol nem voltak amikor a Qwerty már működött!
Hallottál már cégellátásról? Önkormányzatok, hivatalok, bankok, magáncégek.

mirrmur 2010.05.24. 21:58:07

@tururú: mondta egy tiszta értéklevű böcsületes embör. Úgymond igazmondó juhász ugyi?
Rakodó autóknál milyen nevek kellenek? a szállítóké? vagy az hogy tök véletlen felszerelésre került egy térfigyelő kamera pont a qwerty sarkába hogy "spontán" büntessenek :) ?
MA néztem meg a boltot és csodák csodája ott egy közteres kamera felszerelve a qwerty épületére amit úgy látszik elkezdtek hasznosan használni egy kis "ráhatásra".
Ha meg nem hallottál az úgynevezett "batrók béla úti kirakatkép" rendezés projektről amit meghirdettek a jóféle MSZP-s kiscickányok (ami egyébként = ha nem tetszik a kirakat a mi szemszögünkből amid van, akkor megbüntetünk, ha nem fogadsz fel egy hivatásos nekünk is tetsző kirakatrendezőt pár százererért ecsém, pofádbefogod jellegű) akko rmeg minek "nevek"-ezel? Majd ha a döntéshozóknál nem lesznek Wiesztek akkor a vállalkozók nem lesznek kénytelenek Gálfik lenni. És most nem védeni akarom a vállakozókat de nézd meg hogy mennyi az egy főre eső munkabér után befizetendő adók mértéke/ dolgozó. Úgyhogy első körben a hivatali kiskirályokat/patkányokat (kinek melyik tetszik) kell kipucolni és megrendszabályozni megfelelő adókkal törvényekkel a vállakozókat hogy ne legyen érdekük de hátrányuk sem abból ha becsületesen foglalkoztatnak valakit, vagy pályáznak valamire.

2010.05.24. 21:58:08

Nyers fa: lehet igazad van, csak ha megnezed, egy lottozonak is iszonyatos forgalma van, csak a haszonkulcs 2-3% :) tehat havi 5 millanal kap a lottos 150k-t, amibol adozhat, es fizetheti a berleti dijat. A birom az ilyen bemondasos szakikat, kik azthiszik, ha vhol sok penz fordul meg, akkor ott tuti szarrakeresi magat mindenki. Egy konyvesboltban 30-40%-os a haszonkulcs, egy szamtechben 5-10%(nem veletlen, hogy sok helyen nem lehet bankkartyaval fizetni). A szamla nelkulisegrol passzolok, de azert lehet szamolni, hogyha 200 millas forgalmad van havonta, 20 milla a bejovo brutto, kifizeted a 26 alkalmazottad, kifizeted a berleti es rezsi koltsegeket, es leadozod a bevetelt, akkor mennyi marad a zsebedben.

Unommáazegészet 2010.05.24. 21:58:22

Hulljon a szocialisták férgese!

No de akkor ki marad?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.24. 22:00:23

@volánrulz: juszt laci ügyfeleinek kéne ilyen nyilatkozatot tenni

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 22:01:21

@Nyers Fa: Cégellátás??? Sokan foglalkoznak ezzel. Te vagy még fiatal barátom. Az önkormányzatok, hivatalok közbeszerzésben utaznak. A magáncégek pedig nem nagyon tartoznak ide. A bankok pedig általában brandelt gépekben utaznak. Ezek pedig általában a nagydealerkkel állnak kapcsolatban. Pl Humansoft stb...
Szóval előbb nézzél kötül mielőtt baromságokat beszélsz.

Nyers Fa 2010.05.24. 22:07:27

@Noname Cowboy: Hetente 4rkp 7115a-s toner, 2 naponta 4karton (256db) Bc 02-es patron, stb...ezek szerinted hova mennek?
Közbeszerzés? önkormányzat? nem tűnik fel valami? Valaki többet fizetett zsebbe és a qwerty kiesett a bizniszből. Aki ezt nem látja az vak (elvakult?), esetleg maga is érintett!

Unommáazegészet 2010.05.24. 22:08:33

Hogy én mennyire gyűlölöm a kommunistát, arra nincs szó, de megnyitnám neki a mecseki uránbányákat, oszt ott pusztuljanak el.

Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait? (tö 2010.05.24. 22:11:45

@Videofon: Meglátjuk mi lesz! Aztán ha ők is elkúrják, oda küldjük el őket, ahova a szocikat! De hátha nem!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 22:14:11

@Nyers Fa: Te ezt honnan tudod egyébként??? Különben pedig aki még BC-02-es partont használ az eléggé kis cég. Kevés helyen használnak már olyat. Nem éppen költséghatékony. Ami esetleges önki beszerzét illeti nem sokat nyom a latban.
Különben pedig hogy jön ez ide??

Disznó Úr 2010.05.24. 22:15:07

A törvény is megkülönbözteti az aktív (aki adja) és a passzív (aki kapja, kéri, elfogadja).vesztegetést. A megítélése a passzív vesztegetőnek súlyosabb, sőt az aktív vesztegető mentesül, ha gyakorlatilag "kizsarolták" belőle a pénzt.

Nem lehet tehát sem jogi, de ami fontosabb: erkölcsi értelemben sem egyenlőségjelet tenni a két magatartás közé.

Szerintem érthető Gálfi úr eljárása, még ha valóban esetleg ő is sértett jogszabályt, vagy íratlan normát. Ezt annak ellenére mondom, hogy még a büdös életben nem kértem és nem fogadtam el kenőpénzt, de könnyű nekem, senki sem kért, vagy ajánlott ilyet.

Azért mindenki a szívére teheti a kezét: emberek vagyunk, esendőek, valóban számít a család, az egzisztencia, ami persze nem lehet mindenre mentség, de ez nem is az az eset.

Ami viszont a legszomorúbb: ezek a gazemberek mocsárba rántanak mindenkit, ezzel a torz világukkal valamilyen szinten mindenkit belekényszerítenek nem kívánt dolgokba, hogy aztán a pofánkba vágják, hogy "lám, mindenki szem a láncban".

kvadrillio 2010.05.24. 22:16:38

Az ilyen emberektől már csak az undor fokozódik az emberekben.

soproni1 2010.05.24. 22:16:58

A video tanulsága, hogy mindannyian tudunk adni és kapni egy kis kivételezés érdekében. Én még akárkit le akartam fizetni - talán egy fiatal orvosnő kivételével - letudtam. Kezdve anno a katonaságnál az összes orvos, katona ismerős, majd a szülészek, aztán, hogy be tudjak szállítani a különböző cégekhez, a rendőr kalandokról nem is beszélve. Ilyen nagy összegeket sosem az munkahelyre és sosem az érintettnek kellett átadni. Ezért lúzer ez a fickó.

soproni1 2010.05.24. 22:21:17

@Noname Cowboy:

Te beszélsz hülyeséget, mert bizonyos összeg alatt nem kell közbeszerezni, ráadásul, ha érdekelté van téve a közszolga, akkor olyat rendel, ami nincs belistázva ( elég csak tipus módosítás, vagy a számlára mást írni). Sőt olyan is van, hogy egyszer szállítanak a beszállítók és négyszer számláznak. Az államnak jó üzlet szállítani, ha van beépített ember ( az mindig van), és van időd a pénzre várni.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 22:25:47

@soproni1: De ami nincs belistáza azt azért meg kell indokolni, hogy miért az és miért nem a listás. Ha van olyan a listán akkor szopás! Akkor azt kell. Kellékanyagok tekintetében nem kötelező a közbeszerzés ha értékhatár alatt maradnak. Ez mondjuk könnyem megoldható. De az nem biznisz. Azt az irodaszer kereskedő cégektől olcsóbban megszerezhető.

stratez 2010.05.24. 22:29:39

Amikor anno néztük a Polip című olasz sorozatot, nem is sejtettük, hogy nekünk is lesz majd ilyen. Igaz, hogy kicsi, savanyú, csak MSZP-nek hívják, de legalább a mienk...

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.05.24. 22:29:44

A Rogán is így adta el a kerületében az ingatlanokat. Egy ügyvéd intézte a megkereséseket. A többi hasonlóan zajlott!

vauvauvau 2010.05.24. 22:30:57

Mért nem vágják sittre azt a mocskos kommunistát?
MSZP=maffia

soproni1 2010.05.24. 22:32:09

@Noname Cowboy:

A beépített ember simán elintéz mindent. Az irodaszer kereskedő visszaad átlag 10%-ot. A kellékanyag meg külön jó dolog, mert ha le van zsírozva, nem eredeti cucc megy, hanem valami utángyártott/töltött, ráadásul a kiürült patronnal is lehet játszani. Az irodaszer meg kifejezetten onánia. Sőt most a tisztítószer lett sláger.

chabba (törölt) 2010.05.24. 22:34:56

Annyi hatása lesz ennek az egésznek, hogy mostantól óvatosabbak lesznek. Egyébként meg minden ugyanúgy megy majd tovább, ahogy eddig.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.24. 22:35:32

@soproni1: Háát azért mindent nem. Bár vannak lehetőségei. De mi köze az alaptémához??

Mikor rendezi az MSZP trilliárdos tartozásait? (tö 2010.05.24. 22:41:05

@Videofon: Ja és akkor még nem tettem hozzá, hogy az időközben elhalálozott pártocskáknak (fkgp,szdsz,mdf,miép) is jó sok korrupt ügyük lehet eltussolva külön-külön! Sok kicsit összeadod, és: összejön egy jó nagy szar! Tán ezeket is ki kéne vizsgálni! :D

flippant 2010.05.24. 22:45:10

Alaptörvény: a kommunista már akkor lop, csal, hazudik mikor levegőt vesz.
Én az összes komcsit megvizsgálnám mert ezeknek még a szemük sem áll jól!

soproni1 2010.05.24. 22:47:44

Ezeknek a pártoknak a korrupt ügyük hol befolyásolja az életünket ? Lényeg, hogy mindig jól jöjjünk a megvesztegetésből. Például a gyerekem tanára, aki megmutatta nekem, hogy a szemét Oszkónak mekkora villája van, némi készpénzért elintézte, hogy a gyereket felvegyék valami csoportba. Így igazságos a rendszer. Jó az lenne, ha a pénz az asztal fölött menne, de ezt meg nem akarjuk.

soproni1 2010.05.24. 22:48:54

@flippant: Igaz !
Ezért tartanak minket posztkommunista országnak a fejlettebb nemzetek.

átlátó 2010.05.24. 23:01:07

Ez a KükLOPSZ kinezetü parej, igen a Weisztre gondolok, nem tüz, viz, sav es golyoallo...

2010.05.24. 23:02:19

@soproni1:
nyugaton ugyanugy megy a mutyi, a gond nem itt van, hanem a blog cimeben: vastagbor, ha kint kiderul egy politikusrol, akkor az szepen kussolva LEMOND es VISSZAFIZET, mondja, hogy bocs sracok, lebuktam, igyjartam, penz vissza. (lasd angoloknal ahol pl a sajat kastelyanak arkat is kozpenzbol takarittatta a politikus). Ahogy ott ezek kiderultek, szepen tavozott az osszes.
Es most tessek szepen megnezni kishazankat, az eset tobb mint egyertelmu, megis jatsza az agyat Mr. W elvtars.

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.05.24. 23:02:57

Nagyon sokat vásároltam a QWERTY Computer-nél, és nagyon meg voltam velük elégedve. Nem disznó módon árazták be a termékeiket, hanem megérte náluk vásárolni, a garanciális ügyeket pedig a feneketlen tónál lévő szervízben végezték. Szóval biztosan hihetetlen mennyiségű munkát kellett elvégezni ahhoz, hogy ezt a kétmilliót ennek a szarfazék képmutató pöffetegnek átadják. Wieszt nem mond le, pedig egyértelmű a helyzet, hanem hazudik, hazudik, hazudik, és röhög a gennyes disznóképű. Röhög a vállalkozón, röhög a fideszen, röhög rajtad és rajtam, mert ezt a fos korrupt rendszert ők alakították ki, és idáig hibátlanul is működött. Csak hát porszem került a gépezetbe, kár, hogy az a vagyon amit így összeszedett a disznaja, már jó eséllyel más nevén van, mint a Hagyó nevezetű vályútársánál. Én kívánom Gálfi István-nak, hogy bírja ki cérnával az ügy végéig, és nagyon drukkolunk neki, egyrészt azért mert tisztességes vállalkozó, másrészt azért, mert végre egy ember, akinek elege lett ebből a disznó munkából, amit ezek a "politikus"-nak nevezett szarháziak csinálnak ebben az országban!

Pennywise 2010.05.24. 23:03:54

Minel elobb megdolgoznam a titkarnot. Hoz egy pohar vizet, kozbe lat mindent, hall mindent. Valszeg tud is mindent. Esetleg azt is tudja merrefele kene papirokat, bizonyitekokat, masik vallalkozokat keresni.

2010.05.24. 23:09:08

pennywise: es szerinted nincs befenyitve? :)

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.05.24. 23:10:03

Na, most ne haragudjatok, de jogállamban élünk. Amikor ez a jóember meghallotta, hogy több mint kétmilliót kér tőle ez a hulladék, akkor be kellett volna rongyolnia a nyomozó ügyészségre/rendőrségre, ahol fogadják és mondani, hogy ekkor és itt ennyi kenőpénzt adok ennek az embernek, legyenek szívesek az átadás közben lekapcsolni. Ehelyett készített egy videót a dologról, amit valószínűleg azért tartott magánál, hogyha esetleg valamit el kéne érnie, akkor tudja mivel zsarolni az önkormányzatot, más okot nem látok, ha példamutatás, törvénytisztelés állt volna a háttérben, akkor vagy az első pont szerint jár el, vagy a videót azonnal átnyújtja a hatóságoknak.

Weisztnek buknia kellett ez tiszta sor. Azok a hulladékok, akiket mi, adófizetők tartunk el nehogy még pluszpénzt akarjanak kicsiholni belőlünk, amikor a dolgukat kéne végezniük.

Az viszont, hogy miért évekkel az események után kerül ki ez a felvétel és eddig miért egy fiók mélyén rejtőzött, az abszolúte nem világos. És nem is lesz az.

A kedves vállalkozó nem törvénytisztelő állampolgárként járt el az adott helyzetben, így aztán a továbbiakban nem várhatja azt, hogy a hatóságok ekképp kezeljék őt, szomorú, de ez van.

Remélem egyszer eljutunk oda, hogy ilyen esetben mindenki azonnal a hatóságokhoz fordul és akkor tényleg lehet valamit elérni korrupció visszaszorítás terén. Az biztos, hogy fiókok mélyén porosodó videókkal, összekacsintással, hallgatással, siránkozással és belenyugvással nem fogunk.

Üdv; Z

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.05.24. 23:16:13

A jogállamiság relatív dolog. Valószínű ahogy berongyolt volna a yarda a vállalkozó, már kapta volna a fülest weiszt is, VAGY ha meg is bukik, az önkormányzat brutálisan befenyíti a vállalkozót. Gondoljátok, hogy weiszt ebből a pénzből nem risztelt másokkal? Dehogynem. Ha komolyabban elkezdenének nyomozgatni, igen sok szarfazék kerülhetne nehéz helyzetbe a XI.-kerületben. Elsősorban a zöldpardonnal, és társintézményeivel kezdeném, és utána jöhet a többi. Weiszt valószínűleg azért ilyen nagyképű, és nyugodt, mert sokan benne vannak a buliban.
Persze ez csak megérzés, de jók a megérzéseim.. :)

soproni1 2010.05.24. 23:17:34

@d.z.:

Erről van szó ! A népmesében a szegény kiszolgáltatott kisember ( itt ügyvezető) megalázkodott ( itt 2 milkával) a földesúr előtt. Szerintem itt is csak a Zsuzsa nővért nem erőszakolták meg a zárdában ( mert ő nem akarta).

Pennywise 2010.05.24. 23:18:32

@makkmarce: Persze vilagos. Meg a titkarnok lojalisak szoktak lenni, de mikor a rendorok szolnak, hogy be kene menni kihallgatasra az meggyozo tud lenni.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.05.24. 23:24:44

@Ленина: Szóval akkor visszatérve. A vállalkozó inkább kifizette a kétmillát és nem tett jogi lépéseket, mint, hogy viselje annak következményeit, hogy nem pozitívan bírálja el ügyét a testület, befenyítsék bizonyos csoportok, stb. És visszatértünk oda, hogy ezzel részt vett a korrupcióban, megszűnt jogkövető állampolgárnak lenni, így aztán ennek a történetnek jogi és morális szempontból is most két bűnöse van.

Az meg, hogy a yardról megkapja fülest Weiszt, az egyáltalán nem ilyen egyszerű dolog. Amennyiben történik ilyen az nagyon nagy gáz a yardnak, felvállalhatatlan, kétlem, hogy ez előfordulhatna, persze az esély meg van rá. Ugyanakkor ott van a bizalom kérdése is. Ha nem bízunk a jogállami keretekben, akkor semmi értelme az egésznek, akkor maradhatunk ebbe a mutyis szarban a középkori jellegű ügyintézéssel és társadalmi viszonyokkal.

Másrészről amennyiben nem bízik a yardban/nyomozó ügyészségben, akkor még mindig ott van az a verzió, hogy megcsinálja a felvételt és azt nyújtja át azonnal.

boldii10 2010.05.24. 23:26:51

Én csak megjegyezném, hogy a helység itt helyiség kb. három helyen.

Kandabula 2010.05.24. 23:28:18

Sötét ügy. A legsötétebb a főszereplő, a második sötét az az illető, aki 2 évig ült a felvételen. Itt egy nagyon határozott nyomozásra van szükség.

2010.05.24. 23:28:33

d.z: ezt a jogallami dumat nem vagom, ahol lepten nyomon arrol hallunk, hogy elore leadjak a drotot, mikor mennek ki, ott szerintem a feljelentes utan csak pofaraeses johet. Esetleg mr W. meg azt is eljatszhatja a rendoroknek, ha tud az akciorol, hogy o a szent hivatalnok, es a gaz vallalkozo meg le akar nyomni a torkan egy kis penzt az uzlethelyisegert.

@Pennywise: nemertesz :) szerinted, ha lathatja az uzletet, akkor
1.: lehet csopog neki is kis penz,
2.: lehet, hogy sajat csokos/tavoli csaladtag, etc.
3.: mr W. siman befenyitheti, hogy elintezi a csaladjat, ha beszel (itt elintezesnel nemfeltetlen testi fenyitest jelent, akar lehet sima szakmai ellehetetlenites, vagy barmi mas, a fantaziatokra bizom)

Perillustris 2010.05.24. 23:32:09

Jó pár éve még vad tiltakozás ment az Önkormányzat részéről a BB út akkori felújítása során kialakítandó kerékpársávról. Nem is lett, kialakítottak pár hasztalan parkolót.

Most meg sétálóutca (lesz?).

Nincs mese, változnak az idők. Mindenesetre örülök a tervnek.

soproni1 2010.05.24. 23:32:58

@Kandabula:

A vállalkozónak a könyveléséből ki kellett vezetni azt a kétmilliót valahogy. Nem véletle, hogy a VPOP rászállt a számtech. forgalmazókra. Egyet-kettőt látványosan bezárattak, majd új néven kinyitottak. Egyik sem volt apáca.

AzHofi 2010.05.24. 23:33:37

Az isten basszon meg a seggednél fogva te geci wieszt. Lámpavasra leszel húzva tetű nyesettfarkú.

2010.05.24. 23:34:39

@d.z.: meglehetne nezni esetleg tarsbaratjat, hagyo urat. Tobb hete tudtak, tettek vmit? nem, megvartak mig hagyo elvtars kiment mindent, majd a vegen letartoztattak. Kerte barki is a mentelmi jog felfuggeszteset elore? a fenet. Kb igy nez ki ez az egesz, ezek is csak azert buknak mert kicsit tobbet akartak az atlagnal/bizonyos erdekek kiadtak oket/tul pofatlanok voltak az atlag mutyihoz kepest.
Ez a legszomorubb az egeszben.
Amig nem derult ki, hogy a szoci brigad 100%, hogy bukik, addig majdhogynem a rendorok se mertek semmitse tenni, csak nyomozgatni, aztan mikor fentrol megjott, hogy hulljon a fergese, akkor alltak neki erdemben dolgozni.

Perillustris 2010.05.24. 23:35:45

@d.z.: Elméletben jól hangzik, amit írsz, de kérlek gondold át annak ismeretében, hogy pár hónapja egy ember elment a Rendőrségre feljelentést tenni, és másnap reggel már nem élt.

(GYK: a csepeli eset.)

hapsi 2010.05.24. 23:38:48

Gratula, vastagbőr!
A sok tini szocinak pedig, akik nem is éltek még '07-ben:
Ha akárhova jelent a vállalkozó, az annyit jelent, hogy 26 embert (köztük anyádat, apádat) elbocsájt, a vállalkozása megszűnik (amibe sok millió forintot ölt már, és úgy gondolta, hogy 2.2-vel drágábban is megéri megvenni az ingatlant, mint az ára, inkább felköhögi). Ha akkor nyilvánosságra hozza, nézhet új állás után mindenki...
Emlékszik valaki a strandos, büfés emberre? Nem jut már eszembe a név, valakinek a fiai követeltek pénzt (nem keveset, politikus gyermekei voltak), hogy a már kifizetett bérleti díjon felül fizessen az ember nekik. Az is felvette, le is játszották (1) tv-ben, mi lett a vége?
Na, ezért csak most adta közre ez is, szerintem. Én is ezt csináltam volna.
Börtönbe mindegyikkel!
Lendvai anno: Miből akarja Orbán fizetni az adócsökkentést?
Én:
-Ildikó! Ha ezek az emberek börtönbe kerülnek, igaz, hogy el kell tartsuk őket, de a megmaradó pénz bőven fedezi az adócsökkentést! És ez csak a jéghegy csúcsa, csak most kezdődik, új börtönöket kell építeni hamar!

Samuzia 2010.05.24. 23:40:05

@dover: És miért nem jelentettek fel még senkit vagy ön aki jól értesült? vagdalkozni lehet...

soproni1 2010.05.24. 23:42:43

@hapsi: A lenyúlt pénz is visszakerül a gazdaságba, Hagyó pl. ingatlanokat vett rajta, a lakást eladók is valamit csináltak a pénzzel. A lakás átiratásnak is van valami illetéke.

Samuzia 2010.05.24. 23:45:05

@d.z.: Mondd csak te melyik országban élsz, ahogy jelenti, lehet már nem is élne...

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.05.24. 23:45:22

@makkmarce: Ha már itt tartunk én meg ezt "lépten-nyomon arról hallunk, hogy előre leadják a drótot" dumát nem vágom, illetve túl magyaroschnak tartom. Szerintem az utóbbi évek ügyei (Zuschlag-ügy, Hunvald-ügy bőven az MSZP kormányzás alatt, BKV, MÁV-botrány) pont arról szólnak, hogy ezek a szervek kezdenek elszakadni a kormányzati és egyéb hatalmi kézi-vezérlés alól és, ha az állampolgár megtiszteli őket a bizalmukkal, akkor igenis tisztességesen eljárnak a bűnözőkkel szemben.

Illetve pont arról szólnak ezek az ügyek, hogy a magyarban benne van, a "nem bízom az államban, úgy se történik semmi"-mentalitás, de azért felnőtt itt egy generáció aki viszonylag keveset tapasztalt a kommunizmusból és ők pedig azt mondták, hogy az Isten bassza meg feljelentem őket! És bejött.

Szóval lehet azt mondani, hogy megy a drót a yardról, de ez tipikusan magyar, sokkal borúsabban látjuk a helyzetet, mint amilyen az valójában hozzáállás. A helyzet egyelőre úgy tűnik, hogy igen jó esélyeid vannak, ha megpróbálsz a jogkövetés útján megmaradni.

Mindenesetre tisztességesnek lenni és belebukni még mindig felvállalhatóbb dolog, mint beállni a bűnözők közé, majd szűzkislánynak kiadni magad, amikor úgy hozza az idő.

Egy próbát szerintem mindenkitől megér, hogy megpróbálja a jogállami keretek között elintézni az ilyen hulladékokat, már csak azért is mert nem egészen értem, hogy min megy itt folyton a sírás, hogy így korruptak, úgy korruptak, amikor egy ember sincsen aki feljelentse őket.

Azért így elég nehéz bármit is csinálni.

Visszatérve, legyél kedves mondani egy ügyet az utóbbi öt évből, ahol ment a füles a yardról, hogy mi fog történni, korrupciós, egyéb ilyen jellegű cselekményhez társítható ügyben.

Üdv;Z

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.05.24. 23:49:09

@Perillustris: Ebben igazad van. Tény.

Akkor maradjunk annál, hogy a dolognak két normális megoldása lett volna. Az egyik, hogy kifizeti a kenőpénzt, elfogadja a dolgok folyását és éli tovább az életét.

A másik az, hogy bízik az igazságszolgáltatásban és azonnal segítséget kér a rendőrségtől/nyomozó ügyészségtől. Én ez utóbbi amúgy jobban preferálnám.

Az, amit emberünk választott, az nem járható út.

hapsi 2010.05.24. 23:50:23

@soproni1: Tévedsz, tanult barátom! A lenyúlt pénz zsebbe megy, nem a gazdaságba. Te bukott szoci lennél, ha a lenyúlt pénzt a gazdaságba visszaforgatnád...

2010.05.24. 23:52:16

d.z.: ha megfigyelned a mostani nagy feljelentgeteseket, az egyik nagy part katonai esnek neki a masik nagy part katonainak, nem maganemberek a partkatonaknak. Az, hogyha a fideszes feljelent egy mszp-st, vagy forditva, annak egymasra nezve nincs sullya, hisz eddig is mocskoltak egymast, de ha egy maganember jelent fel egy partkatonat, akkor az bezony megutheti a bokajat, mert nincs mogotte a part.

hapsi 2010.05.24. 23:56:39

@d.z.: "Mindenesetre tisztességesnek lenni és belebukni még mindig felvállalhatóbb dolog, mint beállni a bűnözők közé, majd szűzkislánynak kiadni magad, amikor úgy hozza az idő."
Ha lenne egy-két gyermeked, elmagyaráznád ezt nekik:
-Gyermekeim, ma (és egy jó darabig) nem eszünk. Apátok így tartja fevállalhatónak.

Ha van gyereked, vállald fel, hogy nem tudsz nekik enni adni! De neked nincs, ez tiszta. Majd ha lesz (nem vagy annyira liberális), akkor gondold át a makogásod újra!

Samuzia 2010.05.24. 23:57:59

@Videofon: És az Mszp-s? x emeletes gyurcsány kép...

Samuzia 2010.05.25. 00:00:03

@d.z.: Még egyszer attól a rendőrségtől amely az mszp zsebében van/ volt?

Samuzia 2010.05.25. 00:01:43

@d.z.: Ahhoz a rendőrséhez amely az mszp zsebében van/ volt?

mokas_gizi 2010.05.25. 00:04:35

Ez az egész ország így működik a velejéig korrupt, igen kevés embernek van ahhoz bátorsága amit ez az ember tett...!!!
Azért a cikkből kiderül, hogy már elkezdték a megfélemlítését, kíváncsi leszek mi lesz ebből szerintem túl sok dolog nem akik eltették a pénzt szerintem max egy felfüggesztettet kapnak vagy még azt sem...emberkét meg tönkreteszik, de talán nem ölik meg legalábbis addig nem amíg a média ennyire foglalkozik a dologgal...

altec 2010.05.25. 00:05:39

igazán tisztelt Gálfi István úr! bátor vagy, sokunkért küzdesz, sokan, sokszor éreztük a tehetetlen düht, ahogyan írod "abszurdisztánban" működő (ál)demokratikus viszonyok miatt, pont úgy mint te! mi a fenét lehet tenni, ha a korrupt, álláshalmozó szemét ember, egyben a főváros etikai bizottságának prominense? mi a fenét tehet az a vállalkozó, aki meg kell hogy vegye - már csak hogy melózni tudjon, ez esetben például a fővárosban (építkezni-bontani), a rendőröket (heti kenő pénz, a megfelelő jelszóval persze, hogy a teherautók dolgozni tudjanak) a kpm-es embereket, hasonló okból, a munkavédelmi felügyelőket (hogy ne én legyek a "kiterített" áldozat) az önkormányzat engedélyező és ellenőrző embereit (hogy hozzákezdhessek és aztán folytathassam a melót) a megbízót, hogy a "közmunka" az enyém legyen.....sokan azt hittük, ebből nincs kiút! hát most nagyon szurkolok neked! a nyilvánosság, a sajtó (amig le nem fogják) melletted van! hajrá ember! őszintén tisztellek! ha kell, hát azt gondolom sokan kiállnak/kiállunk érted!

mokas_gizi 2010.05.25. 00:09:15

@mokas_gizi:

Ahhoz meg túl sok ész nem szükséges, hogy észrevegyük ez az egész csak a jéghegy csúcsa...
Lásd pl ZP/RIO akik évek óta sokkal nagyobb területet fizetnek évek óta büntetlenül szabadon, sajtóba minden évben benne van a hír, de a dolog nem változik...
Most változott a kerület vezetése, de a helyzet sokat nem változott ám, ha esetleg kapnak egy pár milliós büntetést azt meg különböző okoknál fogva sosem fogják befizetni és az állam behajtani sem tudja...

A másik nagy poén, hogy amikor bevezették abban a kerületben a csend rendeletet akkor 22:00 után mindenhol tilos volt alkoholt árulni az egész kerületben, ez a rendelet kettő helyre nem vonatkozott csak, vajon melyik lehetett az a kettő...

mokas_gizi 2010.05.25. 00:17:43

Mindenhol van korrupció, de azért a civilizált országokban nem ennyire és nem ennyire látványosan a emberek előtt és nem ennyire szabadon büntetlenül...

hapsi 2010.05.25. 00:21:00

@d.z.: "Akkor maradjunk annál, hogy a dolognak két normális megoldása lett volna. Az egyik, hogy kifizeti a kenőpénzt, elfogadja a dolgok folyását és éli tovább az életét.

A másik az, hogy bízik az igazságszolgáltatásban és azonnal segítséget kér a rendőrségtől/nyomozó ügyészségtől. Én ez utóbbi amúgy jobban preferálnám."
Olvasni tudsz-e?

"Nem volt más választásom, vagy fizetek és megveszem, vagy előbb utóbb költözhetek, elveszítve a drágán vett bérleti jogot és felújításra fordított milliókat. Megvettem és fizettem. Nem örültem neki, mert kényszerből cselekedtem."
"Az aktusról a jól ismert videót készítettem a saját életbiztosításom céljából."
"Nos ezen a fórumon azt a választ kaptam, hogy miért nem fordulok a problémámmal a kamarához. Tudják: ahhoz a kamarához, ahol Wieszt úr fogadott engem. Elöntötte a fejemet a düh, és bizony elkövettem egy hibát: Azt válaszoltam, hogy nem szívesen fordulnék hozzájuk, mert ott egy korrupt vezető van. Amikor megkérdezték, miért gondolom, akkor megmutattam a felvételt egyetlenegy embernek."

Ha nem érted, nem tudok többet segíteni...

88888888 2010.05.25. 00:23:43

na azért ne higgyük már hogy itt az igazság bajnokai küzdenek a sötét oldal ellen. annyiról van szó, hogy az egyik bűnbanda kikerült a hatalomból a másik meg be és a kisebb bűnözők most helyezkednek az új erőviszonyoknak megfelelően.

tintamin 2010.05.25. 00:26:03

"Azóta, hogy kiderült a felvétel létezése, betörték a kirakatunkat. Semmit sem vittek el, mert az üveg mögött rács van csak romboltak. Az üvegszilánkok közel egymillió forintnyi notebook-ot tettek tönkre.

Azóta APEH-ellenőrzést kaptam, melynek természetesen állok elébe.

Azóta rakodó teherautóinkat egy hét alatt 8x bírságolták meg majd' negyed millió Ft értékben.

Azóta meg akarnak büntetni , mert „nem esztétikus” a kirakatunk."

Aztakurva.
Ezt a tolvaj gengszterbandát fel kell lógatni.
Azt persze kétlem, hogy fideszék nem ugyanígy csinálnák, ám.....

hapsi 2010.05.25. 00:31:49

@88888888: A bűnözőknek börtönben a helyük! Mindnek. Ennyi.

ave 2010.05.25. 00:34:39

Erdekes tortenet ez, azt gondolom.
Ha egy ilyen helyen egy barmilyen allapotu uzlet csak 22m, akkor nincs baj az ingatlanpiaccal.

kergezerge · http://kergezerge.blog.hu 2010.05.25. 00:36:35

@acsub: sőt, fajsúlyosabb, csak kevésbé hördülnek rá föl a nyájas olvasók. :/

elfelejtette 2010.05.25. 01:20:27

Az MSZP-nek ezennel vege. Nincs az a csodaszer, ami kirantana oket ekkora ganebol.

mokas_gizi 2010.05.25. 01:25:31

@elfelejtette:

Ez így van, de lesz helyette más... :)
A másik, hogy szétlopták az országot, de felelősségre vonás nem igazán volt és ha lenne akkor sem kapnának semmit...

turorudi · http://check.blog.hu 2010.05.25. 02:15:44

Gálfi urat egy pillanatig sem tudom elítélni. Próbált túlélni, és ennél okosabban nem is tehette volna. Egy korrupt rendszernek kiszolgáltatva ez volt az egyetlen választható út, szerintem nagyon jó érzékkel nem azonnal vitte nyilvánosság elé az ügyet. Ugyanis meg kellett várni, amíg a fal megreped a hatalmas nyomástól. Nem tudom, hol volt ez a pont, talán a BKV-végkielégítések környékén: azóta valóban érdemes a nyilvánossághoz fordulni, nincsenek elsikált ügyek. Azt gondolom, ebben a blog-szféra is nagyon fontos szerepet játszik, egyre kevesebb olyan ügy van, ami felháborodás, visszhang és következmények nélkül maradna.
Nekem nagyon jó érzés, hogy van miért bátornak lenni. Ja, és éljenek a mobil felvevők!

Feanor 2010.05.25. 03:09:56

Gálfi úrnak és a vastagbőrnek respekt, előbbinek a filmezésért és a (késői) nyilvánosságra hozásért. Vesztegetés nem szép, de bemártás esetén rendben van a büntetlenség, csak így lehet megtisztítani az ilyen férgektől (mint ez a kibaszott W. J. meg polgármester barátja, M. Gy.) ezt az országot. Istenem, várom azt amikor rabosítás végett már csak a monogramokat használhatja az index!

Szimpátiatüntit QWERTY előtt, egy-két malacálarccal és öltönyben?

BKV reszelő 2010.05.25. 06:37:24

@d.z.: Figyelj! Nálunk minden héten van közúti ellenőrzés és a yardról telefonon pár órával előtte ideszólnak, hogy a helyiek vigyék haza az autóikat ha már egész nap kocsmáztak....így csak olyanok buknak meg, akik józanul vezetnek, de mondjuk 51 km/h-val mennek ott, ahol 50 km/h a megengedett. Az ellenőrzés előtt és után a részegek 100 km/h-val közlekednek a két kocsma között, mert félnek, hogy kiszáradnak ha a megengedett sebességgel mennek a 600 méteres útszakaszon. Mi mehet nagyban, ha ilyen kicsiben is ilyen oljozottan és bejáratottan megy a füles ?

BKV reszelő 2010.05.25. 06:39:10

@Feanor: Jó ötlet a szimpátiatüntetés...de nem a bolt előtt, hanem a W lakása előtt, a kölykei iskolája előtt, a felesége fodrásza előtt, a lakókörnyezetében. Szorítsa csak a ruha a nyakát.

Boo 2010.05.25. 07:43:02

"...egy cég becsülete pedig egyet jelent vezetőjének becsületével"

Ok és köszönjük, hogy lelepzeted a korrupt szemetet, de ne felejtsd el. A másik szemét te vagy, aki "2 millával" fenntartja ezt a szép korrupt vezetést.
Miért nem ballagtál el másnap a rendőrségre?

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.05.25. 07:48:51

fura, hogy hirtelen az összes hatóság elkezdte zaklatni, betörték a kirakatát is. ez is a feljelentő igazát hozza, igazolja

Tibike15 2010.05.25. 08:11:25

Ez a világ így müködik, vannak akik elfogadják a kenőpénzt és vannak akik adják. A vállalkozó azt is megtehette volna, hogy a rendőrséghez fordul. Persze, tudom, hogy akkor kicsinálták volna a Wieszt meg a haverjai.
Ettől független ez lett volna a tisztességes megoldás és nem az, hogy lefizeti a Wiesztet.
Qrvaországban egy kérdés maradt csak, hogy a Wieszt ügye mennyire általános. Vajon így csinálja minden politikus és döntéshelyzetben levő ember, vagy a Wieszt, a Zuschlag meg a Hagyó köre csak kivétek?

Bona Fides 2010.05.25. 08:12:53

@Boo: Azért, mert ez itt Abszurdisztán. Egy olyan országban, ahol a hatóságokat (APEH, stb.) zaklatásra lehet felhasználni, ott nem megy el a polgár feljelentést tenni a rendőrségre. Mert a rendőrség is egy hatóság, a rendőrségi vezető állása, a rendőri szervezet költségvetési apanázsa az uralkodó politikai hatalomtól függ.
Ne beszélj már hülyeségeket.....

Bona Fides 2010.05.25. 08:18:13

@Tibike15: Csak komoly civil összefogással lehetne megszüntetni a korrupciót. Olyan szervezettel, ami teljesen független a politikától (korrupció ellenes állami hivatal kizárva a megoldási lehetőségek közül), amelyik anyagilag is tudja támogatni az első vállalkozói kört, amelyik szembe mer szállni. És természetesen sajtónyilvánosság a harcba szállók védelme érdekében. Sajtó alatt azonban nem a politikai elit zsebében lévő sajtót értem.
Van Abszurdisztánban erre alkalmas sajtó? Nincs. Pedig később jó üzlet lenne, én létrehoznám, ha értenék az ilyesmihez.

Bona Fides 2010.05.25. 08:26:57

@BKV reszelő: A szimpátiatüntetés tényleg jó ötlet. A társadalom felelősen gondolkodó polgárainak nem csak egy ninck mögé bújva a neten, hanem fizikai valóságukban, tömegesen megjelenve is meg kellene mutatniuk, hogy elegük van ezekből az emberekből.
Másként nem lesz itt rend.
Minél több lebukás, minél több tömeges korrupcióellenes spontán megmozdulás, minél nagyobb nyilvánosság. Csak így indulhat el a gyógyulás lassú folyamata.

Bougheau Tschichka 2010.05.25. 08:29:31

Lendvai Iildikó lépését várom.

Amikor is előbukkan egy sajttájon, kezében kurucinfós, kinyomtatott lapokkal, és belemondja a mikrofonba, hogy

"Lassan mondom, hogy mindenki megértse: Nincs semmiféle Wieszt-ügy!"

MInt ahogy hasonlóan tette, annak idején, Zuschlag esetében is.
Ettől szép az elvtársi magatartás, ameddig lehet, összetartanak.

Bona Fides 2010.05.25. 08:32:53

@nestrot10: Sajnos a hozzád hasonló emberek miatt tart itt a világ. De ennek vége lesz, mert robbanásközi állapotba túráztattátok az országot. Bolond az, pontosabban paranoiás, akinek még ezek után is, még erről a ronda ügyről is csak a "fideszfikázás" jut eszébe. Szánalom.
Természetesen pártállásra tekintet nélkül, minden korrupt csaló, zsaroló bűnözőt el kell kapni és felelősségre kell vonni.

Bona Fides 2010.05.25. 08:40:34

@Bougheau Tschichka: Szerintem most már más szelek fújnak ott is, akinek sikerült felkapaszkodnia listán a képviselői székbe, és a mentelmi jog biztonságába, az már többé nem fogja exponálni magát maffiózók és bűnözők mentegetésével. Örül, hogy nem jutott Ibi néni sorsára.
Ildi néni örül, hogy lyuk van és szelel. Ha mégis kiáll emellett a tetű mellett, akkor nagyon beletenyerelhet a fekáliába. Ez a vállalkozó informatikával foglalkozik, ki tudhatja, mi van még a tarsolyában? Ilyen hülye bandát! Még egyszer hagyták lefilmezni magukat!!!! Hihetetlen, hogy milyen sötét, buta banda ez, hihetetlen, hogy mennyire biztonságban érzik magukat. Remélem, most megrendült egy kicsit az önbizalmuk.

Boo 2010.05.25. 08:45:53

@Bona Fides: Bárhogyan is védik ezt az "erkölcsös" vállakozót, ő a korrupció egyik fele.
Adóellenőrzés? Ő az adótitok gazdája, engedje meg az APEH-nak a nyilatkozattételt és lássuk. Valszeg érdekli őket a számla nélküli 2 millás kifizetés. Azt is szeretném tudni, hogy az elmúlt 1 évben hányszor büntették meg. Sajnos egy korrupt vállakozó sirámait nem tudom feltétel nélkül elhinni.

Dr Kangörény 2010.05.25. 09:01:34

Azért nagyon érdekes, hogy valaki 3 évig spejzolja a felvételeket, aztán hirtelen megjelenik vele a nyilvánosság előtt.

Ez a wieszt egy köcsög korrupt hivatalnok, akinek börtönben a helye, ez nem kérdés.

A vállalkozónak a további magyarázkodása, vádaskodása számomra hiteltelen.

minimalista 2010.05.25. 09:02:00

@Boo:
A baj itt is a rendszerrel van. Valószínűleg a vállalkozó jól ismerte már, hogyan mennek itt a dolgok és egyszerűen nem érezte magát elég erősnek ahhoz, hogy szembeszálljon az Ő és a MI életünket minden téren meghatározó, politikai-hivatali-hatósági, végletekig összefonódott gennyes korrupcióval. Ahogyan itt már többen írták, egyszerűen kicsinálták volna: a rendőrkapitány, a vámos ezredes, az apehos osztályvezető, az önkormányzati képviselő (stb...!) itt mind haver és kőkeményen összezárnak, ha a szaros kis ügyeikről van szó!

Sajnos Gálfi úr sem Schwarzenegger vagy Harrison Ford és Magyarország sem az universal egyik hollywoodi stúdiója, ahol megtörténhet, hogy a kis vállalkozó legyőzi a gennyes POLIPOT!

Perillustris 2010.05.25. 09:07:42

@Boo: "Valszeg érdekli őket a számla nélküli 2 millás kifizetés."

Azért ez nem olyan nagy durranás. Sok magánember is ki tud ennyit fizetni a megtakarított pénzéből, s annak sem feltétlenül lesz nyoma.

Másrészt elképzelhető, hogy már előre vádalkut kötött a hatóságokkal. Sokkal nagyobb bűnöket meg lehet úszni egy-egy ügyes megbeszéléssel (más ország, de ld. a "bűnbánó maffiózók" esete, ahol egy-két gyilkosságban való részvételt is elnéznek, ha az illető nagyot borít).

BrotherLouie 2010.05.25. 09:46:31

Gratula a cikkhez és az egyre ütősebb anyagokhoz!

2010.05.25. 09:47:13

@Bona Fides: "Sajnos a hozzád hasonló emberek miatt tart itt a világ."

Halkan jegyzem meg, hogy 2010-es választások eredményeként, a mutyi ott folytatódik, ahol abba sem hagyták. Tehát a kaki másra kenegetése helyett, egy kicsit körül lehetne nézni a saját portán is, és megkérdezni magadtól, vajon jó helyre húztam be az ixet?

A cikkel kapcsolatban. A Qwerty computerben számos alkalommal vásároltam, már akkor is, amikor nem volt minden sarkon kompjuterbolt. Vásárlói szemszögből tisztes üzlet, tisztességes kiszolgálással. Alapokról, gondosan épített bolt , nem olyan, mint azok a számítástechnikai láncok, amik egyszercsak berobbantak a köztudatba, gyorsan fejlődtek, aztán néhány éves működés után felszámoltak ilyen-olyan törvénytelenségek miatt, ahogyan volt példa arra a közelmúltban. Bár a kulisszák mögé nem látok, úgy gondolom hogy a Qwerty sikere tisztességes történet. Jóidőben, jó helyen, régóta a piacon van, és beérett a gyümölcs. S mint ilyenért úgy gondolom foggal körömmel harcol az ember, aki létrehozta. Sajnos a játékszabályokat egy mocskos politikai maffia hozza, amit évtizedek óta nem tudunk lehúzni a klotyón.

Spiro 2010.05.25. 09:51:44

A történetben csak az sántít, hogy ha az Ügyészséghez (ez sosem volt MSZP-s fellegvár) fordult volna a vállalkozó a 2M-os korrupcióval kapcsolatban, akkor megspórolta volna a kenőpénzt, de nyilván kockáztatta volna a nyilvános licitből esetleg kialakuló magasabb árat (ha tényleg erre fizette).

Ezt valszeg azért nem tette anno, mert vagy így is olcsó volt a bolt, vagy egyéb közös biznyában is érdekeltek voltak a felek, ami miatt nem érte meg ugrálni (elég közvetlenül beszélgetnek a videón).

Szerintem a tulajdonos (Önkori) azt csinál a tulajdonával, amit akar. Ha el akarja adni, eladja, hiába fizetett addig rendesen a bérlő. Ezen nincs mit szörnyülködnie a bérlőnek.

Tehát a történetből látható, hogy a vállalkozót nem érte kár (kvázi megérte neki a kenőpénz kifizetése, hiszen megúszta a nyilvános licitet, ahol bárki tuningolhatta volna még az árat), de az Önkori károsodott a verseny nélküli értékesítés és a kenőpénz miatt is (ha igaz, hogy azt a boltra fizették).

Ezért mind a pályázat irányítója, mind a vállalkozó vélhetőleg megkárosította az Önkorit, a nyilvános árverés elmaradása miatt. (a helyes eljárás eredeti állapot visszaállítása, az eladás óta esedékes bérleti díjak figyelembe vételével, és nyilvános licit kiírása)

Sokan a bolt vételárából és a felújítási összegből életük végéig elkaristolnának családjukkal, szóval ezért kevesen fognak könnyeket morzsolni a vállalkozóért, hiszen a bolt most is értéket képvisel.

Érdekes, hogy egyre több vállalkozót látni titkosszolgálati módszerekkel „üzletet” bonyolítani.

Én úgy látom, hogy változni látszanak a XI. ker. politikai erőviszonyai lehetőség kínálkozott a vélt, vagy valós sérelmek miatt bosszút állni, vagy a vállalkozó próbálni jóban lenni az új erővel.

Egy kicsit karcos 2010.05.25. 09:52:27

Örömmel olvasom, hogy Wieszt elvtársat mindenki a gályán vagy a sitten szeretné látni, ez helyes értékítéletre utal.

Az viszont furcsa, de nem meglepő nekem, mennyien és milyen elánnal védik Gálfit. Nem lep meg, mert már itt is többször olvastam olyan véleményeket, miszerint aki a seggét akarja menteni, az nem baj, ha korrupt vagy elvtelen.

Nos, én meg azt mondom, hogy az ilyen seggüket védő illetők kétmillióin hízott fel Wieszt is meg a többi korrupt zsírdisznó is, akik az így szerzett hátterükkel tovább visszaélve szopatnak engem, Téged, minket, plusz az ilyen csalárdul szerzett előnyökkel szorítják ki a piacról azokat a vállalkozásokat, akik csak azért is betartják a törvényes utat. Meg lehet kövezni engem, hogy nagyokos vagyok, és én mit tennék; én tudom, mit szoktam ilyenkor tenni, meg is ütöttem már párszor a bokámat az igazságérzetem miatt, de leszarom, éhen nem halok, megtehetem, legalábbis megtehettem eddig.

Bizony, keményebb, rögösebb, drágább a törvényes út, az élet már csak ilyen. Érdekes, arra senki nem reagált semmit, hogy a lopott autó is olcsóbb, senki nem ajánlotta fel, hogy lopassam el az autóját, ha egyszer ez kell az én, a családom elfogadható életszínvonalához. Pedig mennyivel olcsóbb a lopott autó! És mennyi macera lenne, míg teljesen legálisan megvenném! Hát tönkre akarnak engem tenni?!

A hozzászólásokat elolvasva, továbbra is állítom, hogy Gálfinak 2 választása volt:

1) piaci alapon venni egy üzlethelyiséget
2) okosba, az illetékes elvtársat megkenve lemutyizni egy kedvezőbbet

Ő a 2.-at választotta, de mivel ő jelentette a dolgot a hatóságnak, nem büntethető. Azért a szimpátiatüntetést túlzásnak tartom a 3 év hallgatás után. Én nem szeretem, na, ha valaki ilyen felvételeket őrizget, hogy fedezze a saját disznóságait, és sakkban tartson másokat. Nem voltak elég erősek a lapjai, kénytelen volt virítani. Racionális eljárás, de az erkölcsösségtől azért nálam messze van. Persze még mindig jobb így, mintha most is a széf mélyén lenne a felvétel.

civilkontrol 2010.05.25. 10:21:46

@luf!:
Na ez volt eddig a legjobb hozzászólás!
Ha bármi ilyesmire lesz szükségem, tutti, hogy őket látogatom meg!

Marcellusca 2010.05.25. 10:24:07

@Egy kicsit karcos: Minden szavaddal egyetértek.

Az uccsó száz kommentbe csak bele-bele olvastam, de elég is volt.
Még szentet csinánának egyesek ebből a korrupt/korrumpáló vállalkozóból.
Ez nekem sok.

Reggel láttam a TV2-s híreket. A kérdésre nem tudott válaszolni, hogy mi változott a rendőrségen, hogy most feljelentést mert tenni. Azt a dadogást, értetlenkedést.
Pedig a kérdező csak arra utalt, hogy nincs új kormány, nincsenek új törvények és nincsenek új rendőri vezetők, akkor ...

Szóval ez a "talpig becsületes" vállalkozó csak a saját bőrét menti.
Más is tudomást szerzett a felvételről és még mielőtt megütné a bokáját, gyorsan kitálal és nagy-nagy áldozatnak tűnteti fel magát.
Elnézve a híradós képeket, el is tudom képzelni róla.

z666 2010.05.25. 10:28:32

"Azóta APEH-ellenőrzést kaptam, melynek természetesen állok elébe.
Azóta rakodó teherautóinkat egy hét alatt 8x bírságolták meg majd' negyed millió Ft értékben.
Azóta meg akarnak büntetni , mert „nem esztétikus” a kirakatunk."

Ez a legdurvább és legjellemzőbb rész...

z666 2010.05.25. 10:31:03

@Noname Cowboy: "S örökös eltiltással a közügyektől."
A lámpavasról már nem sok beleszólása lenne a közügyekbe.

Marcellusca 2010.05.25. 10:32:34

@Spiro:
"Tehát a történetből látható, hogy a vállalkozót nem érte kár ..." - Pontosan!
Sőt!
Csak haszna származott. Mert - ahogy Te is írod - áron alul, pályáztatás nélkül jutott az ingatlanhoz, az üzletmenete nem sérült, ...

Nagyon nem kerek ez a történet!

Marcellusca 2010.05.25. 10:38:37

@z666: Hát, igen, ez is olyan szánalmas, magyaros "megoldás", reakció.

És felmerül a kérdés: Eddig hogyan tudtak árut szállítani? Miért nem bűntették a cég autóit?
Stb, stb...

doberman 2010.05.25. 10:44:29

A második felvétel kicsit követhetetlen..

Melyik a Gálfi? A pösze?

Vagy mind a kettő pösze?

Olyan béna, mintha egy svéd maffiaburleszkből lenne...

Spiro 2010.05.25. 10:51:20

@z666:
Attól, hogy valaki az igazság bajnoka, neki is szabályosan kell parkolnia. (ha ismerős vagy a környéken tudod, hogy a szélső sávban álandóan valaki áll, akadályozva a forgalmat)
A kérdés az, hogy eddig miért nem basztatták őket. (na miért, amikor még kamera is van a sarkon????)

Rakodáshoz lehet közterület foglalási engedélyt kérni, PÉNZÉRT. (ez egy hónapra töredéke a bírságnak).

jozsiahorgasz 2010.05.25. 10:53:18

Csak azt szeretném még megtudni, hogy a vesztegetős felvételen hallható másik témában (lakás), végül sikerült-e szintén zsarolás áldozatává válni, kedves Gálfi Úr? Vagy ott bekavartak a licitálók?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.25. 11:14:42

@Noname Cowboy:

Basszus, én azt hittem, már rég azok közlekednek!
Ritkán utazom metróval, a K-NY-val meg szinte soha. Amikor utoljára láttam, akkor az összes szerelvény rozsdaboglyának nézett ki.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.25. 11:27:40

OFF egy kicsit, de mégis idevágó, pontosabban a Vastagbőrhöz (is)

Készítettem egy hírgyűjtő oldalt, ennek a tartalmi feltöltéséhez kellene segítség, hogy használható legyen a dolog.

Szóval arról van szó, hogy ha valahol olvasol valami hírt, adatot, ami vastagbőrös, vagy már meglévő/várható témával kapcsolatos hír, adat, akkor azt ebbe a rendszerbe vidd fel aminek a linkjét lejebb megtalálod. Így elég tisztességes hír nyilvántartást lehet készíteni melyben mindenféle paraméter alapján listázhatóak a hírek, többféle összefüggés és adattartalom alapján. (persze, csak ha ki vannak töltve a hírhez tartozó rovatok.)
Ez nagy segítség egy egy anyag összegyűjtéséhez a vastagbőr postíróinak, és a kommentelőknek is, no meg bárkinek aki blogot vezet.
Nem csak vastagbőrös híreket lehet felvinni, hanem bármit.
A rendszerbe hír felvitel és a funkciók nagy része regisztrációval működik, a regisztráció egyenlőre nem visszajelzéses, hanem automatikus elfogadású.
A híreket nem ellenőrzi senki mi van felvíve, bízom benne, hogy nem kamu híreket, a vakvilágba mutató linkeket töltötök fel.

Tehát ha segítenétek egy kicsit a Vastagbőr és a hasonló blogokat vezetők munkáját töltsetek fel mindenféle hírt amit találtok, nem nagy gond, ha egy hír több példányban is fenn van, de azért nézzétek meg, hogy ne rakjátok fel ugyanazt a tartalmat, illetve lehetőleg csak akkor, ha más forrásokra hivatkozás is van benne, mint az eredetiben.

Akinek van kedve, ideje, elhivatottsága, akár az eddigi vastagbőrös postokat is átnézheti, meg a postokhoz tartozó egyéb hivatkozásokat, és feltöltheti.
Egy példát csináltam, hogyan is néz ki a dolog: hirgyujto.i-honlapkeszites.hu/popup.php?sb_id=9

Az oldal elérhetősége: hirgyujto.i-honlapkeszites.hu

ON

Netuddki. 2010.05.25. 11:45:32

Egy másik topikba írtam, de itt is aktuális:

@Bona Fides: Hát azért nem kéne ennyire befosni!

Megnéztem a linkelt oldalt. Ezek szerint, ha a Gálfi nem kottyantja el, hogy létezik egy ilyen felvétel, akkor a busafejű még mindig szabadlábon űzheti a kis üzelmeit?

Ez csak egy eset volt ember! Hány ilyen volt még amivel amúgy sem kis keresetét kiegészítette eme "közfeladatot ellátó" személy?

Betörték a kirakatát? Ez szopás.

APEH ellenőrzés? 2.2milkót kifizetett zsebből, ami után senki nem fizetett adót. Na ez itt tényleg abszurdisztán. E miatt tuti, hogy meg fogják büntetni. Persze minek várt ezzel ennyit. Szerepeltette volna az adóbevallásában az összeget, most tiszta lenne. (legalábbis APEH-ilag).
Mellesleg qrva nagy lett volna, ha mint kifizető befizeti a járulékokat a busafejű jattja után, aztán év végén kiküldi neki az elszámolást.

Teherautók rendkívüli ellenőrzése? Na itt talán a rendőrség saját maga alatt vágja a fát, nemde?

Még mindig azt mondom, hogy a felvétel készítése után rögtön meg kellett volna tenni a feljelentést. Lehet, hogy 3 évet nyert vele az illető, de most sokkal sz@rabb lesz, mert ugyanúgy bukni fog. Nem kicsit, sőt!

minimalista 2010.05.25. 11:47:33

@Seduxen:
Hehehe, árvíz kellős közepén, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ilyen világtalan, satu emberek lézengenek ebben az országban...Csak az izraeli titkosszolgálat lehetett! :D

Marcellusca 2010.05.25. 11:49:17

@Seduxen: Üdv!

Vajh, kik lehettek? :)

Hogy száradt volna le a kezük, amikor rátették!

Marcellusca 2010.05.25. 11:51:38

@minimalista: Ki más? :)

Vagy a vietnámiak. Fű mellett rizst is akartak termeszteni. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.25. 11:58:31

@minimalista: @Marcellusca: szerintem tuti gárdisták voltak: átalakítják a zsilipet, és lámpavasat készítenek belőle. Vagy Ti mire gondoltatok? :)))

derelyegrádi szellem 2010.05.25. 12:17:47

@Marcellusca:

Két eset van. Vagy Noé spanjai, vagy pedig a fémgyűjtő egyáltalánnemcigányok.

minimalista 2010.05.25. 12:26:19

@Marcellusca: @Seduxen:
S@derelyegrádi szellem:
Na jó, akkor a harmadik eset: frissen, víz-mérnök szakon végzett cigány diplomások, akik nem bírták tovább tétlenül nézni a katasztrófavédelem és szakemberei ügyetlenkedését, ezért zsilipet "nyitottak". :-)

alfa.orionis 2010.05.25. 12:26:30

@Boo: Nem gondolnám, hogy az az egyetlen lehetőség, hogy a cégből veszi ki a pénzt.
Fizetheti az adózott jövedelméből is, maximum csikorgatja a fogát...Végül is nem olyan sok, egy olcsóbb főiskola vagy egyetem tandíja.Vagy egy négytagú család viszonylag normális 4-5 éves tengerparti nyaralása.
Szóval a vállalkozó ezeket a dolgokat nem tudja megadni a családjának az ilyen Wieszt-félék miatt!
Ehhez az apehnak meg lóf@sz köze van! Az apehnak a Weiszt úr adóbevallásához van köze! Hol a 2.2 millió? Milyen bevételként könyvelte el??? Tán csak nem kimaradt a bevallásból?? Miért nem attól hangos a sajtó, hogy a zsírdisznó kapott adóellenőrzést???

Pinabajusz 2010.05.25. 12:29:24

Basszus, ez mar annyira felhaborito. Lampavasat az ilyen Wieszt fele komcsiknak!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.25. 13:04:49

@minimalista: ja, és ez volt a "diplomamunka", mi? :)))

minimalista 2010.05.25. 13:07:53

@Seduxen:
Ha igen, akkor karó! hihihi :-))

Marcellusca 2010.05.25. 13:12:35

@minimalista: Nem biztos. Az a kérdés, hogy mi volt a téma?
Lehet, hogy jelesre vizsgáztak. :D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.25. 13:17:23

@Marcellusca: "Nem biztos. Az a kérdés, hogy mi volt a téma?" - ezzel kapcsolatban csak egy esetben lehetne jeles a bizonyítvány, de eme kérdéskört nem a mérnök szakon oktatják, sokkal inkább illik a jogi képzés profiljába :))))

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.05.25. 13:29:39

Most komolyan, nem kellene szervezni valamiféle szimpátia-tüntetést az újbudai önkormányzat épülete előtt Gálfi úrért, vagy aláírásokat gyűjteni, nehogy még őt ítéljék el?

minimalista 2010.05.25. 13:34:18

@Marcellusca:
Lehet hogy mégis csak médiaszakosok és országos hírt kellett generálni?? :-)

Kicsit Karcos 2010.05.25. 13:34:37

@pszicho pete: melyik paragrafus alapján ítélnék el? És miért pont az újbudai önkormányzat elé, miért nem a fővárosi elé?

jozsiahorgasz 2010.05.25. 13:48:07

@pszicho pete: Remélem viccelsz.

Hány ember szerint lehet szimpatizálni azzal, aki hivatalnokokat korrumpál, hogy előnyösebb helyzetbe kerüljön, mint a versenytársai? Szegényt biztosan kurvára megzsarolták, és rosszul is járt, hogy ezen az áron kellett üzlethelyiséget vennie... Jogorvoslatot neki! Pénz vissza, üzlethelyiség vissza, nyilvános licit indul. Legyünk már korrektek.

Kicsit Karcos 2010.05.25. 13:55:22

Volt itt olyan érv, hogy megzsarolták. Nem, a bemutatott felvételeken nem volt szó zsarolásról, csak egy kölcsönösen előnyös üzletről, mármint a zsírdisznó és Gálfi úr között.

Volt, hogy lehúzhatja a rolót a QWERTY, ha nem veszi meg okosba az üzlethelyiséget. Akkor a másik 3 üzlet az smafu? Egyébként a Sciennet is nyereséges lett vón, ha befizeti az adót. Okosba, lebukva már nem volt nyereséges.

Vannak ezek a parkolási bírságok. Jogtalanok? Mert ha nem, és nem láttam, hogy miér lennének jogszerűtlenek, akkor mi vele a baj? Lehet bérelni közterületet rakodáshoz, más is így szokta.

Volt, hogy hány ember megélhetését biztosítja a QWERTY. Ez szép dolog. Na de azok, akiknek az ingatlanjára ment ki a zsírdisznó és GI játéka, azok talán nem tartják el a családjukat, a munkanélkülieket, stb.?

Szimpátiatüntetést? A lófaszt. Vagy fideszesen, mint a holotörvény esetén, akkor legyen szimpitünti Wieszt mellett is. Elvégre is ő is csak az onokájának akart nagyobb játszóteret építeni a kert végibe, már ez is baj?

fogash 2010.05.25. 13:57:31

@Seduxen: most mit vagy úgy oda? Akinek a "vasazás" a munkája, az így dolgozik. Tűzön - vízen át.

amúgy a lepermetezős-agyonverős sztoriról miért nincs már poszt?

Kicsit Karcos 2010.05.25. 14:01:07

@Kicsit Karcos: én a magam részéről GI esetében maradnék annyiban, hogy jutányosan, verseny nélkül megboltolt Wieszt elvtárssal egy ingatlant, ami 3 éve termeli a profitot. Felvételt készített róla gyanús célból, amit most, hogy a többi okosságra (parkolás) rászálltak a hivatalok, virított. A törvény szerint bűncselekményt követett el, ami (nyilván magasabb érdekből) nem büntethető. A szimpátiához azonban ez vajmi kevés, hiszen csak azt tette, amit tenni kellett, de azt jócskán megkésve. Csak azért szimpatikusabb Gyurcsányinál, aki az őszödi kéglit boltolta meg anno Szilvásy György államtitkárral, mert GI valódi értékeket teremtett a kereskedésével, azaz nem életmód jelleggel bűnözött, hanem bűnbe esett, ami jóvátehető. Na de itt semmilyen jóvátételről nem volt még szó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.05.25. 14:02:09

Nem baj a fidesz úgy is jobb lesz.Úgy mint Gyálon,hogy a fideszes pógármester 60 milliót nyúlt valami EU támogatásból.Ő visszaadta,de a haverja nem tudta,így őt elítélték.Fasza lesz.

alfa.orionis 2010.05.25. 14:16:05

Nem nagyon értem a kommentek azon részét, amelyek az üzlethelyiség értékesítésénél az "okosba vásárlást" emlegetik.
Bérlő volt, beadott egy vételi kérelmet. Ezt az önkormányzat elbírálja, ha úgy ítéli meg, hogy eladható az üzlet, eladja. Ezt nem kell pályáztatni. Azt kell, amelyiket eleve felajánlanak vételre, (bár szerintem akkor is lehet a bérlőnek elővásárlási joga.)
Nem azért tette el a lóvét a zsírcsótány, hogy több pályázó közül Gálfit hozzák ki nyertesnek, hanem hogy ne utasítsák el a vételi kérelmét! Ez messze nem ugyanaz!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.25. 14:30:13

@fogash: melyik nézőpontból? a permetezős, vagy a permetezett szemszögéből?

Marcellusca 2010.05.25. 14:33:36

@Seduxen: Huhúúúúú, ez ám a gyaó kérdís, Öccsém! :D

^Clown (törölt) · http://logout.hu/blog/clown_2/index.html 2010.05.25. 14:57:56

És itt "csak" szaros 2 millióról van szó. Ez aprópénz pl. egy autópálya-építkezéshez képest...

LMPVS!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.05.25. 15:07:49

@Marcellusca: hámen nemmííndegy ám idesőőccsém! mérugyájjaz egyírtemmű, hodzsá rásszistááá mádzsár permetezett, déjázz nemmííndegy, hogy mijjjé? merúgyehogyasszondja bájók vóóóttak a kiccsaláddál a fálúbba', dejezz akkó se' megóóódás.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2010.05.25. 15:10:39

@Conv: micsoda aljas spammer vagy te b+

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.25. 15:16:59

@Conv:

Nagyon szuper, gratula!
Egy apró észrevétel csak: hírgyűjtő ;)

Kicsit Karcos 2010.05.25. 15:27:18

@derelyegrádi szellem:

Btk. 255/A. § (2) Nem büntethető a 253. §-ban, 254. §-ban és 255. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetője, ha a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, és az elkövetés körülményeit feltárja.

Horizont 2010.05.25. 15:50:29

Ha én egy sarokba szorított vállalkozó lennék aki hallja, hogy jelentkezzen mindenki akit így vagy úgy megszívattak és megbotlott, a kommenteket végigolvasva tuti, hogy nem jelentkeznék.
Éljenek és virágozzanak tovább a Wieszt félék!

derelyegrádi szellem 2010.05.25. 15:51:50

@Kicsit Karcos:

Akár hiszed, akár nem, tisztában vagyok mindezzel. Csak hogy valakinek javára ezt megálapíthassák, ahhoz előbb fel kell vetni a felelősségét a a felsorolt §-ok valamelyikéért. Aztán ha vonatkozik rá a mentesítés (ezt is külön vizsgálni kell) akkor egy alakszerű határozattal megszüntetik ellene az eljárást.

Kicsit Karcos 2010.05.25. 15:58:24

@Horizont: távol álljon tőlem, hogy a zsírdisznót védjem, de nem látom, mivel szívatták meg a sarokba szorított vállalkozót, hacsak nem azzal, hogy elkezdték megbírságolni engedély nélküli rakodásért, amivel addig nem "szívatták".

@derelyegrádi szellem: ez így teljesen korrekt, hiszen a bűncselekmény megtörtént, csak nem büntethető, ami józan paraszti ésszel sem ugyanaz, mint hogy nem történt bécsé.

Kicsit Karcos 2010.05.25. 16:04:08

@Horizont: GI nem azért borított, mert megvilágosodott, hanem mert elkezdett veszteségessé fordulni a pár éve még jó üzletnek tűnő mutyija Wieszttel, amikor W. megtudta, hogy GI zsarolásra alkalmas felvételt tart magánál. Osztott-szorzott, majd borított. Egyébként helyesen, és nem hiszem, hogy a vastagbőrös kommentek hatására megbánta volna a borítást. De kérdezd meg tőle, tegnap vagy tegnapelőtt még írogatott ide pl. Borítékos ember nicken.

Horizont 2010.05.25. 16:29:30

@Kicsit Karcos:
Jól kibeleztétek! Már olyanokat is olvasok a jól értesültektől ami el sem hangzott. Sokan többet tudnak mint maga GI. Igen hibázott, nagyon helytelenül cselekedett 3 éve. Ha büntethető büntessék meg ezért!!!! Csak a súlyozás azt hiányolom. És ha meg is botlott de most legalább kiállt, szerinted azért mert "elkezdett veszteségessé fordulni a pár éve még jó üzletnek tűnő mutyija Wieszttel". Te ilyet honnan veszel???? Ez az ország így működik évek óta pártállástól függetlenül. Aki ezt nem veszi figyelembe az nem tudom hol él. MEG KELL ÁLLÍTANI EZT A FOLYAMATOT! Meg kéne. Szerinted majd Orbán hoz egy rendeletet és csitt mindenek vége?Nem. Sajnálatos, hogy ez is 3 évet késett de csak így lehet megállítani, hogy előjönnek azok is akik nem maradtak szentéletűek! Csak a nyilvánosság segít, mindent napvilágra kell hozni!(Fideszest is!) De ha ennyire ellenségesen állnak hozzá egy vállalkozóhoz, hogy már már nagyobb szemét rohadéknak van lehordva mint aki a nagyobb bűnt elkövette, akkor inkább fizet, csendbe marad és szarik arra, hogy milyen mélységekbe süllyed az ország.Inkább biztatni kéne mindenkit, hogy hibáztatok, hogy adtatok, de gyertek elő, és csináljuk ki őket ott fenn akik kérnek, követelnek hivatalukkal visszaélve!!!
Összefogás nélkül nem fog sikerülni. Összefogás meg nincs. Tehát minden marad a régiben!

Kicsit Karcos 2010.05.25. 16:42:34

@Horizont: nézd, a bűnbánó vesztegető a törvény szerint mentesül a büntetés alól. Ennyi nem elég?

Én mindig kiálltam a fenyegetettek, zsaroltak mellett, akkor is, ha túlreagálták a védekezést. Ha valakit megzsarolnak, és a megzsarolt kinyírja a zsarolót, én ugyan egy szóval sem fogom őt elítélni, még ha láttam is véletlenül a megoldást, akkor sem láttam semmit. Barna bácsit sem ítéltem el, sőt, azt tette, amit tehetett, megsértett egy rossz törvényt, hogy védje az életét, a vagyonát, részemről még ki is tüntetném érte.

Na de kérdem én, tényleg ez itt a helyzet? Milyen ellehetetlenülésről is beszélünk? Azért azt ne mondja már nekem senki, hogy az ellehetetlenülés, ha kihagy az ember egy fű alatti üzletet, és piaci áron kell megvennie az üzlethelyiséget! Ezzel közvetve engem is megkárosított a QWERTY, mert így árban alá tudott menni a tisztességes számtech boltoknak! A zsírdisznó az újbudaiakat károsította meg, azt majd lerendezik vele az újbudaiak meg az igazságszolgáltatás.

Helyeslem, kerüljenek csak szépen nyilvánosságra meg a hatóságok elé az ilyen esetek, és az mérlegelés után hozzon olyan ítéleteket, amik felszámolják a korrupciót, mint normát. De nekem azért ugye lehet saját véleményem, amit a saját értékrendem, saját érdekeim és saját nézőpontom alapján alakítok ki? Ha Gálfit felmagasztalom, akkor mit tegyek azokkal az ismerős számtech boltosokkal, akik páros lábbal rúgják ki az ócsított RAM eladásával próbálkozó kufárokat? Őket nem lehetetleníti el, hogy piaci áron kell megvenniük az üzlet működtetéséhez szükséges matériákat?

Kicsit Karcos 2010.05.25. 16:46:34

@Kicsit Karcos: szerintem éppen elég, ha felhívja ez az ügy arra a figyelmet, hogy akinek takargatnivalója vesztegetés miatt, az jogi megtorlás nélkül szépen feljelentheti magát meg a megvesztegetettet.

Btk. 255/A. § (2)

A többi font füst és rongybicikli, persze jó rajta csámcsogni, én is azt teszem.

Horizont 2010.05.25. 16:57:03

@Kicsit Karcos: Csámcsogunk egy jót ez igaz:DDDD Neked is igazad van, meg nekem is. Én egy olyan ritka barom vagyok aki 55 éve tisztességesen élek, sőt a szüleim is. Nem részletezem hol tartunk. Annyira felháborítónak tartom amit a felvételen láttam, a borítékolást, hogy mindent elfogadok (és elnézek) csak kapják el. Érdekes, hogy az ember a milliárdos csalásokat fel sem tudja összegszerűen fogni, de ez a 2,2 milliócska kiverte a biztosítékomat, ahogy lezseren félredobta az a féreg a másfél éves béremet!

Munkáslevelező 2010.05.25. 17:53:56

Azt hiszem mindenkit felháborít, hogy efféle anyagok ide kikerülhetnek. Ha L. Ildikó nem lenne ellehetetlenítve akkor az ilyen videók beküldői lennének lehetetlenné téve.
A beküldőt a piac szabályai szerint el kell lehetetleníteni: menjetek a boltjaiba, vegyetek egy pécét, s mikor a Lenovo, HP, Dell, ... már nem képes feltölteni a pultokat és kirakatokat ez a haladás-ellenes kft. egyszerűen eltűnik.

Rwindx 2010.05.25. 21:20:35

@Munkáslevelező:
Az a baj, ha paródia usernek szántad ezt, akkor ki kell ábrándítsalak, ennyire szerencsétlen hülyék a valóságban is vannak, ennek tudatában annyira ez nem mulatságos. Ha meg nem annak szántad, akkor meg...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.05.25. 21:32:40

Szerintem meg kár bonyolítani! 15 év szigorított kőbánya minden ilyenért, teljes vagyonelkobzás (a családi trükközéseket is fel lehet számolni - ha akarják). Az összes hason coci meg mennyen a k..va anyukájába. Szerintem ezek a barmok még mindig nem értik, hogy az ilyen és ehhez hasonló állatok voltak azok, akik miatt kb. 30 %-ot veszettek, mert még a fanatikus cocik marháknak is már tele lett a tökük (héhány, coci "elkötelezettségű" ismerős ezért nem ment el szerencsére szavazni, pedig aztán elvakult Fecó rajongok voltak szegénykéim).

Schernhardt 2010.05.25. 21:47:47

@altec: Én is csak megköszönni tudom, hogy kiállt Gálfí és elmondta, vállalva mindezzel járó meghurcolást kaszinó-kapitalzmusunk eddigi uraitól. Mert nehogy azt higyjük, hogy azért mert elvesztették a választást a közelmúltban, azért a maffiájuk és annak üzemeltetői elbátortalanodtak volna. Sőt ilyenkor harapnak igazán, telve bosszúval, hogy a csapok lassan bezáródhatnak előttük. Igen álljunk ki azért az emberért, aki legalább meg merte tenni, amit oly sokan nem teszünk meg, mert félünk, hogy elveszítjük, amit így megkaphatunk vagy csak mert nincsen hozzá elég bátorságunk megtenni és vállalni a következményeket.
Köszönjük Gálfi és tudd, hogy sokan büszkén nézünk rád és mögötted-veled vagyunk!

arlequin 2010.05.25. 21:55:24

@derelyegrádi szellem: mi lenne. a hétvégén a stohl bucival bulizott. ott két utca fekete koksz felhúzása után ma már csak pálinkázni tudott, de amikor a maszoposok felszólaltak, akkor a jóféle kisüstit az agyba szállította az ördögi kacaj. ilyen tudatállapot után te még csodálkozol?

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.05.25. 22:23:17

Értem én baszki, hogy én vagyok a hülye a felvetésemért (aki lemaradt volna: szimpátia-tüntetést dobtam be GI mellett), csak azt felejtitek el, hogy ez a faszi saját (cég)nevével vállalta a dolgot, amit sokan nem vállalnak. Ő vállalta érte a felelősséget, tudta, hogy kiszabadítja a szellemet a palackból. Én is láttam, hogy működnek a dolgok (visszaosztás, megkenés, stb.), és közületek biztos sokan. Ha ez így van, akkor mindannyiónkat jól be kellene varrni a kóterba, mert mi még bizony ennyire sem vállaltuk az arcunkat, nem szóltunk senkinek. Valóban nem volt jó ötlet a szimpátia-tüntetés, de attól még ki lehetne vonulni felőlem a fővárosi önkormi elé tüntetni Demszky, Wieszt, és a többi korrupt fosarc ellen.

@Marcellusca: ez a válasz nem elégséges, Kicsit Karcos legalább megindokolta, azt el lehet fogadni. De az is látszik, hogy kurvasok itt az okos, mind mondjátok a magatokét, ezen kívül meg itt ültök a hínárban. Kíváncsi vagyok, megmozdulnátok-e bármi miatt? Elég sok olyan ügyet soroltak itt fel a blog írói, amik kiverték a biztosítékot, és mit csináltatok a pofazörgésen kívül? Semmit. Okoskodni, az megy, csinálni valamit, értelmesen (nem úgy, ahogy mondjuk a Magyar Gárda, hanem ésszel), az már kevésbé, pedig elég sok ember van itt, akik már kitesznek egy kritikus tömeget. Így tovább. Remek cikkek, lelkiismeretes feltárása a dolgoknak, és mindezt miért? Azért, hogy naponta elolvassátok, dühöngjetek egyet, kommenteljetek, és le is van tudva részetekről.

arlequin 2010.05.25. 22:36:30

@Horizont: na némá'. még itt kacagsz a szelencsétlen proletálokon, mint én. bolzalom. lettegetek!

Egy kicsit karcos 2010.05.25. 22:50:49

@pszicho pete: nos.

Nem vagy hülye, és ezt szerintem nem is mondta senki. Ha az ötletedet hülyeségnek is tartom (annak tartom), ennek semmi köze ahhoz, hogy hülye vagy vagy nem, ami amúgy mint rosszindulatú személyeskedés nem is túl hasznos egy társalgás során.

Lehet, hogy a társalgás iránya folytán kevesebb szót vesztegettem a Gálfi melletti érvekre, de kétségkívül helyesen cselekedett, amikor végre előállt a farbával. Hogy ezért miért nem magasztalom, azt leírtam. Igazából nem is tartom fontosnak a személyét az országban dúló korrupció témakörében, egy erről szóló kézikönyv első kötetébe alighanem bele sem férne, sajnos.

Wiesztet már érdekesebbnek látom, hiszen ő egy igazi kiskirály lehet, 10 állással, számtalan nála is nagyobb geci számával a telefonkönyvében és a határidőnaplójában. Az ő kicsinálása már országos érdekként is felfogható, hiszen, mint tudjuk, a statuálás fontos dolog. Na de ha ő egyedül eltűnik, akkor lesz helyette más, egy Kővágóné a közgyűlésben, meg 3 másik zsírdisznó a többi posztján. Ez önmagában nem old meg semmit, ettől még nem lesz lefejezve a polip.

Demszky elszámoltatását is felejtősnek gondolom, az ő politikáját, városirányítási "szakértelmét" 4x legitimálták Budapest polgárai, ha eddig nem volt vele semmi baj, akkor őt már basszus hagyni kell a francba, nemsoká úgyis elhúzza a belét. Hány tüntetés volt 20 év alatt Demszky ellen? 0? Na, erről beszélek.

Én valami olyasmit látnék megoldásnak a polip lefejezésére, hogy menjen ki egy "választási" bizottság a Kossuth térre egy napra, vigyenek egy urnát, és fogadják oda a feljelentéseket korrupcióval kapcsolatban. Ha összegyűlik egy előre meghatározott számú feljelentés (pl. 1000 db.), akkor a bizottság szépen vigye el a rendőrségre az egészet, különben adja vissza annak, aki adta. Egy ilyesmi dologban látnék fantáziát, és bár feljelenteni valóm nincs ez ügyben, de ezt tudnám támogatni.

Tüntetést olyan dolog kapcsán tartok jó eszköznek, amire fel kell hívni a társadalom figyelmét. Azt, hogy a politikusaink egy jó része korrupt disznó, az nem újdonság senkinek, ezért felesleges tüntetni.

Horizont 2010.05.25. 22:52:09

@arlequin:
Néha (na nem mindig) olyan ütőseket, vagy humorosakat tudsz írni.
Jelezni akartam neked, hogy jól mulattam.
Meg kell becsülni ha jó egy komment, mert kihalófélbe van.))

arlequin 2010.05.25. 23:19:05

@Horizont: én is már csak hálni járok ide. néha sikerül és akkor belehálok, néha nem. de ez így jó. nem bízom el magam. oly sok 'értelmes' ember ragad bele az általa megtanultakba, hogy szinte szégyellem magam, mikor közvetlen ösvényről kell beszéljek, de muszáj. hogy ez mit jelent? olyan 'ütőst, esetleg humorost', ami feloldja az ellentéteket.
légy jó, isten megáldjon, no meg persze az olvasókat is.

arlequin 2010.05.25. 23:20:23

Kínlódó
Betegek
Memoranduma

Horizont 2010.05.25. 23:29:30

@arlequin:
Jó ez az avatar! Vannak becsben tartott blogtársak akiknek ki nem hagynám a véleményét. És a kommenterdőben könnyű ezzel megtalálni valakit. Most bekavarodtam egy kicsit, mert van egy kommenttársunk : Kicsit Karcos és egy másik : Egy kicsit karcos :DDD
Ez már bonyolult a női agyamnak, vagy csak öregszem:DDD
Telítődtem a Borítékos Ember ügyével:( Jó éjt neked!

arlequin 2010.05.25. 23:39:28

@Horizont: várom a borítékot. jövő héten számlafizetés és kellene a boríték 1/40-e. nem vagyok én falánk, csak ha libamájról van szó.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.26. 06:48:02

a korrekt megoldás az lett volna, ha a rolling rock-ban (micsoda egy undorító mocskos, arrogáns hely amúgy az is!) történt beszélgetésről készítesz felvételt és azt hozod azonnal nyilvánosságra, stb.. persze akkor még vastagon ezek a rohadék szocialista bűnözők voltak hatalmon... eh, sehogy se jó ez. ezeket az undorító férgeket el kell takarítani az országból, ez így nem mehet tovább.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.26. 06:50:23

az egész mszp egy maffia, ez teljesen nyilvánvaló. nem tudom, miért nem varrják be az egészet úgy ahogy van a mocskos bűnöző holdudvarával és önkormányzati polipjával együtt a sittre, ahova való. ez vegytiszta szervezett bűnözés.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.26. 08:33:22

@Bukowszky: ki varrná be őket? pintér? így orbán?

Kicsit Karcos 2010.05.26. 08:52:10

@tesz-vesz: van az úgy, bár egy indoklással ütősebb lenne a Te véleményed is...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.26. 09:48:47

@Horizont:

A két nick egy és ugyanaz a személy, csak valami miatt váltogatja őket :)

Kicsit Karcos 2010.05.26. 09:58:47

@Horizont: @laspalmas: ja igen, a két gépemen másik nicket használok:) Eldobható emailcímmel regeltem, és már meg sem tudom nyitni őket. mailinator.com, hasznos, mondjuk pont nem ilyenre:) De spamektől jól véd.

Marcellusca 2010.05.26. 10:15:32

@pszicho pete: Korábban már kifejtettem, hogy mi a véleményem az egészről.
És ebben benne volt az is, hogy messzemenőkig elítélve Wieszt-et (és hasonszőrű társait), miért nem kívánok szentet csinálni Gálfiból.
Ha ezeket is elolvasod, akkor érted (és nem kíván részemről több magyarázatot), hogy miért írtam kategórikusan egy nemet.

Marcellusca 2010.05.26. 10:17:05

@Horizont: Ez arra is jó, hogy bizonyos emberek kommentjeit kihagyd. :)))
Egyébként: ja. :D

@Kicsit Karcos: Akko', mos' mindkettő Te vagyol? :)
Mondjuk nagyon egyformát írogattok. :D

Horizont 2010.05.26. 17:14:57

@Kicsit Karcos:
Hahahaha! Milyen jó az ifjú embereknek:) Képzeld el én örülök, hogy egy gépet tudok használni, egy nicknévvel, sőt egy jelszót használok mindenhová nehogy elfelejtsem!:DDDD
Tutira kell mennem, mert ajaj:)
Bekavarsz itt nekem ezzel a Karcos sorozattal:)))

Kicsit Karcos 2010.05.26. 18:17:49

@Marcellusca: @Horizont: no, össze tudtam gyógyítani a nickjeimet:) Nickcsorda over, Egy kicsit karcos ment a levesbe:)

Horizont 2010.05.26. 18:33:26

@Kicsit Karcos: Na ha minden ilyen gyorsan megjavulna, de jó is lenne:)) Köszi!

Zeedius 2010.05.27. 03:02:22

Tisztelt hozzaszolok. Nagyjabol atolvastam a forumot es nagyon elrugaszkodott vegiggondolatlan hozzaszolasokat lattam. En vallalkozo vagyok es teljesen igazat adok Galfi Urnak. Szerintem ezek a politikusok nem ezeken az osszegeken hiztak fol, ezek a tetelek regen is voltak, nyugaton is jelen vannak, kalkulalnak is veluk, meg a legfejlettebb orszagokban is. Nalunk az aranyok az elmult evekben nottek betegesre es gondolok itt az autopalyakra, viaduktokra, kormanyzati negyedre, 4-es metrora, BKV, MALEV, es meg egyeb multikra. Ezeket az 1000 milliardos lopasokat egy Zuhslaggal uggyel el lehet terelni (70Millio), nevtseges. Az aki azt mondja, hogy a penz atadasa utan rendorsegre kell menni es kesz, azt nem tudom melyik vilagban el!!!??? Magyarorszagon??? Itt egy ilyen feljelentes utan egy visszatamadas tortenik (mint ahogy meg is tortent), es egy nagyon hosszu procedura kezdodott volna, egy olyan kornyezetbe, ahol Weisz van otthon (MSZP). Nah itt probalj meg okos lenni ! Ugyved, targyalasok sorozata evekig, illetekek, ido, energia, idegeskedes, boltod rottyra megy kozbe, vagy nyersz , vagy nem. Ha buksz - amit lassunk be konnyen lehetseges lett volna, amikor a miniszterelnok volt a legnagyobb peldakep, ahogy az erdekkor megvedte a libas ugyben - akkor buktad a koltsegeket is. Egy ilyen kiszamithatatlan uzleti vilagban ezt megkockaztatni nagyon veszelyes, de helyesebb ha azt mondom uzleti ongyilkossg. Persze innen kintrol jol nezett volna ki, igaz hogy ez a Galfi csodbe ment, romokban az elete, alkalmazottak kirugva, na de milyen vaganyan kiallt a korrupcio ellen!!! Kedves hozzaszolok, nem tetszik, hogy ilyen korrupcios osszegeket zsarolnak ki uzletemberektol??? Hat nem kellett volna megvalasztani ezt az exkommunista tarsasagot es akkor ez nem ilyen mertektelen lenne. Nem veletlenul kialtottak ki a nem kameranak latszo felvevoeszkozoket kemtargyaknak az ellmult evben. Hat nem minket akartak vedeni azzal, hogy akinel ilyen van 5-15ev !!! Ezt ugye mindenki belatja, mert ha ez az MSZP ilyen figyelmes akkor miert koroznek folottunk kemrepulok ??? Nem pont az ilyen esetektol feltek ,mert mar annyira elszemtelenedtek, annyi ilyen ugyuk volt, hogy mar lattak ennyibol ha nem lepnek, ki fog egypar derulni, mint ahogy ki is derult. Tovabbi jo forumozast.
UI: (Semmilyen parttal nem szimpatizalok, egyszeruen utalom az MSZP-t) :-)

Logan Grimnar 2010.05.27. 16:15:31

@Zeedius: egyetértek, jól látod a lényeget!

Horizont 2010.05.27. 16:45:09

@Zeedius: Teljesen igazad van! Kár, hogy kevesen látják így ezt a kérdést.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.05.28. 07:26:59

@Zeedius: Kalapemeles a jozansagnak. Koszonet a hozzaszolasert. Tiszta viz a poharban.

fokabacsi 2010.05.28. 09:19:47

@Zeedius: "(Semmilyen parttal nem szimpatizalok, egyszeruen utalom az MSZP-t) :-) "
Látod mégis van az országban egy csomó agyhalott, aki még mindig összehozott nekik majd 20 %-ot.

fokabacsi 2010.05.28. 09:23:47

@Munkáslevelező: Ragadj össze a cenzor L. ildikóddal! Éppen összeilletek. A kiöregedett ribanc meg a vén strici. Ó be szép pár !

Kicsit Karcos 2010.05.30. 01:07:42

Wieszt elvtárs kölcsönkapta a kétmilliót, legalábbis ezt hazudta az Echo TV-n:

index.hu/belfold/2010/05/29/wieszt_most_ugy_emlekszik_kolcson_kapta_a_ketmilliot/

fokabacsi 2010.05.30. 07:28:53

@Kicsit Karcos: Eeeeeelhisssszük ! Hát hogyne ! A "torkos maca" meg még ártatlan !! Jaaaaa.
Hülye fszkalap . Ennyi esze van !

amergin 2010.05.30. 08:52:57

Sajnos itt szembe kell mennem a kommentelők elsöprő többségével.

A bűn az bűn. A vesztegetés az vesztegetés. Minden megvesztegetéshez minimum két ember kell. Egy megvesztegetett és egy MEGVESZTEGETŐ.

Nem hiszek a védelmi pénz dumában. Nem hiszek abban, hogy Gálfi attól tartott, hogy a rendőrség eltussolja az ügyet.

Nem ítélem el őt azért, mert ilyesmire kényszerült AKKOR. De egy ilyen ügyet minden állampolgárnak KURVA KUTYA KÖTELESSÉGE abban a szent minutumban jelenteni, amint kiderült. Akkor basszus akkor ott kellett volna elmennie a rendőrségre a videóval.

De Gálfi csak a kedvezőbb politikai széljárásra várt. Remélem, hogy a rendőrség előveszi őt is. Már ha van igazság ebben az országban.

fokabacsi 2010.05.30. 10:31:51

@amergin: Most , hogy a felvétel napvilágra került , egyből közterület felügyelettől kezdve a kirakat kinézetét ellenőrzőkig mindenkit ráküldtek, mint a maffiában, mégis mit gondolsz, mi lett volna, ha ezt a cuccilista éra közepén teszi? Simán ellehetetlenítik tönkreteszik mint az UD.Zrt-t a kalaposék. A "titkosszolgálat " aktív közreműködésével??!! Te itthon élsz?

amergin 2010.05.30. 13:33:53

@fokabacsi: Kedves Fokabacsi! Igen, teljesen meggyőztél, száz százalékig igazad van. Sőt, Te is Lone Wolf! Visszakozom, bocsánat, igazatok van. A törvényeket nem kötelező mindenkinek betartani.

amergin 2010.05.30. 13:38:12

Sőt! vannak helyzetek, amikor a vesztegetés igenis megengedett és igazolható! még csak vesztegetésnek sem kell hívnunk! - hanem mondjuk védelmi pénznek. És még csak vastagbőr sem kell hozzá.
Teljesen barom vagyok, hogy nem láttam egyből, röstellem magam őszintén.

fokabacsi 2010.05.30. 13:50:32

@amergin: Megpróbálta, aztán 2,2, millió mínusz lett a vége !

Lone Wolf 2010.05.30. 13:53:58

@amergin: . "A törvényeket nem kötelező mindenkinek betartani."

De igen kötelező! Pontosabban, kötelező >LENNE< De ilyenkor kurvára nincsen választása az embernek! VAGY fizet, VAGY kicsinálják! Ennyi.

Mert nem léphetsz fel valaki ellen, aki MAGA A HATALOM! Márpedig, ez az ember annak a helynek a kiskirálya volt! Ilyenkor, az egyetlen dolog amit tehetsz, hogy félreteszed az ügyet, de nem felejtesz. Kivársz, amíg a körülmények neked kedveznek.

Nincs értelme fejjel nekirohanni a falnak!

És ha ezt te nem tudod felfogni, akkor sajnálom! De a hiba nem a mi készülékünkben van!

-"A bosszú egytálétel hidegen tálalva a legjobb!" (Klingon közmondás)

Kicsit Karcos 2010.05.30. 13:59:41

@Lone Wolf: még mindig nem értem, mi abban a kicsinálás, ha egy vállalkozónak piaci alapon kell üzlethelyiséget vásárolnia?

Lone Wolf 2010.05.30. 14:03:48

Mit gondolsz a hirtelen 7X-esére emelt üzlethelyiség ára mi volt? Ezt az ember már eleve le akarták húzni. Vagy így, vagy úgy! Ezek után csak nyitotta volna ki a száját, próbált volna tiltakozni, bíróságra rendőrségre menni! Így is úgy is megvágták volna.

Kicsit Karcos 2010.05.30. 14:05:06

@Lone Wolf: úgy érted, eredetileg a megérős ár hetedéért kínálták neki?

amergin 2010.05.30. 14:07:31

@Lone Wolf: Nos, ilyenkor a kicsinálás, amennyire az összefüggést értettem, az lett volna, hogy nehezen felépített boltját elveszi tőle az önkormányzat.

Két eshetőség: az önkormányzat vagy ad ellentételezést az okozott anyagi veszteségért, vagy nem. Ha ad: 1. akkor elmegyünk máshova, a boltba beleölt milliókat hátrahagyva, (a veszteség mérséklése okán), az esetet megírjuk és a szélesebb nyilvánossághoz fordulunk. 2. Nem ad: minden lehetséges fórumot megjárunk, mivel ez sima rablás, amit a Magyar Állam törvényei nem hagynak büntetlenül. Még egy önkormányzat esetén sem. Még akkor sem, ha a patáslábú szocialisták követik el.

Ha rosszak a törvények, akkor mozgalmat kell indítani a törvény megváltoztatására. Ha a törvény túl nagy kezet ad a helyi ügyek intézőinek, akkor azt szóvá lehet tenni.

Nem hiszek abban, nem hiszem el (és itt élek! csak - alas! - nem vagyok vállalkozó, így aztán kvázi-kívülálló vagyok), nem hiszem el, hogy a törvénytelenség az egyetlen lehetséges út. Vannak helyzetek, amikor az. Ez nekem nem tűnik olyannak.
Itt nekem az a benyomásom, hogy van két simlis ember. Az egyik nagyobb simlis mint a másik - ez volna a szocialista delikvens. A szocialista delikvenst bemártó másik simlis viszont össznépi hőssé avanzsál - és ahogy én látom pusztán annak okán, mert az a gazember, akit bemártott merő véletlenségből éppen szocialista.

Hadd ne kelljen már benne népi hőst látnom - sem egy jogaiban megtiport szerencsétlen figurát. Ha akkor, három évvel ezelőtt - ahogy Te mondod: - fejjel megy a falnak, és Kolhaas Mihályként vagy Don Quijoteként igenis szembeszáll a hatalommal, akkor a szememben népi hős. Most nem. És nincs az az érvelés, amely három év után annak tudná láttatni számomra.

Lone Wolf 2010.05.30. 14:08:00

@Lone Wolf: Csórikámnak ez mindenképpen egy vesztes-vesztes szituáció volt. Annyit tehetett hogy kiválasztja azt a megoldást, ahol a legkevesebbet veszíti ez volt az üzlethelyiség megvásárlása.

Lone Wolf 2010.05.30. 14:14:12

@Kicsit Karcos: NEM! Az eredeti bérleti ár 7X-eséért tudta volna tovább bérelni az üzletet.

@amergin:

"Két eshetőség: az önkormányzat vagy ad ellentételezést az okozott anyagi veszteségért, vagy nem. Ha ad: 1. akkor elmegyünk máshova, a boltba beleölt milliókat hátrahagyva, (a veszteség mérséklése okán), "

HOL ÉLSZ TE??? Egy bejáratott üzlethelyiséget ebben a kategórában nem lehet elhagyni, odébb költöztetni csak úgy, mert az a biztos anyagi csőd.

"az esetet megírjuk és a szélesebb nyilvánossághoz fordulunk. 2. Nem ad: minden lehetséges fórumot megjárunk, mivel ez sima rablás, amit a Magyar Állam törvényei nem hagynak büntetlenül. Még egy önkormányzat esetén sem. Még akkor sem, ha a patáslábú szocialisták követik el."

Megint csak HOL A JÓ BÜDÖS FRANCBAN ÉLTÉL TE AZ ELMÚLT 8 ÉVBEN???

Lone Wolf 2010.05.30. 14:22:54

@amergin: "igenis szembeszáll a hatalommal, akkor a szememben népi hős. Most nem. És nincs az az érvelés, amely három év után annak tudná láttatni számomra."

Népi hős, és halott ember! Nagy nyereség nem mondom...

Egyébként ebben igazad van tényleg nem az. Kényszerből cselekedett, akkor is, és most is. De legalább most a helyes választást hozta.

Zeedius 2010.05.30. 14:49:31

@amergin: Kedves Amergin. En egyetlenegy hozzaszolast irtam, amit nem vitainditonak, hanem tenykozlesnek szantam, es nem is kivantam tovabbiakat hozzafuzni. De ahogy vegigolvastam az uj kommenteket, ugyereztem meg egyet azert irok.
"Hadd ne kelljen már benne népi hőst látnom - sem egy jogaiban megtiport szerencsétlen figurát. Ha akkor, három évvel ezelőtt - ahogy Te mondod: - fejjel megy a falnak, és Kolhaas Mihályként vagy Don Quijoteként igenis szembeszáll a hatalommal, akkor a szememben népi hős. Most nem. És nincs az az érvelés, amely három év után annak tudná láttatni számomra. "

Hat ne haragudj, nem akarlak megbantani, de szerintem a nepi hos, illetve az igazsagos mesefigura az te vagy. Te vagy az aki szerint "a kiskiralyfi nekugrik a 12 feju sarkanynak es lekaszabolja". A Don Quijote megjegyzes meg megallja a helyet, mert ha akkor tamad be, amikor tortent a dolog, akkor az valoban egy naaagy, koooltseges, hossszu, szelmalomharc lett volna, es elarulom hogy a szelmalom szanaszet daralta volna a mi hosunket :-)
En nem akarlak meggyozni, de remelem, hogy iromanyom legalabb egy ket gondolatot ebreszt benned. Mi ebben az esetben az erdekes? Egy olyan kormanyzas alatt, ahol te masikkal szimpatizalsz, vagy egyszeruen nem vagy benne es ezaltal aldozatnak szamitasz, tortenik veled egy igazsagtalansag. Hidd el, hogy nem futyorteszve ment megkenni, meg sulyos milliokat fizetni a boltra. Hidd el, hogy duhos volt, kihasznalt es sarokbaszoritott. Uszott az arral es varta mikor tud elszamolni az elkovetovel. Jott egy biztonsagosabb esetleg szimpatizans vezetes , es vegre elegtetelt vehetett. Sztem ennyi a sztori.

Tovabbi szep napot

fokabacsi 2010.05.30. 18:54:12

@Zeedius: Próbált volna ellenszegülni ! Majd megnézhette volna magát , mint az UD Zrt .

meglátó 2010.05.31. 01:55:14

Gyerekek, ne ítéljünk indulatból! Azért, mert a p-ánk kilóg a gatyából, még ne utáljuk Gálfi jólmenő vállalkozót. Elsősorban azért sem, mert ő csinált valamit, amikor megnyitotta üzletét, kockázatot vállat, a mi igényeinket elégíti ki azóta is, és ráadásul kapja a konkurenciát ezerrel nap mint nap. Természetes, hogy számol, természetes, hogy csak azután (jóval) jelent fel, amikor már az üzletet megkapta, s a Fidesz bejött, és az is természetes, hogy még így is áron alul kapta meg a boltot. De! De számunkra nem ez a lényeg. Mert ilyen volt eddig ezer (kb. annyi, amennyi boltot eladnak ezek a szemét önkormányzati képviselők). A lényeg az, hogy most valaki feldobta a zsíros disznót. Hoigy érdekből, vagy igazságérzetből, nem érdekes. A lényeg, hogy végre valaki nem hallgat, nem csöndben zsarol megbabrált felvételével, hanem a közt hívja segítségül. Tudván tudva, hogy nem csak APEH ellenőrzést kap jó néhányszor, de soha többé nem fognak szóba állni vele a Korruptak, és így igen jó üzletektől esik el a jövőben. Ezért becsülöm döntéséért Gálfi urat.

fokabacsi 2010.05.31. 07:33:42

@meglátó: Egyetértek. Gondolkodott, és tett róla ,hogy ne maradjon teljesen védtelenül. Hihetetlen, hogy különféle "bizottságokban" benne levő (kb havi 1,5 milliót) magát betegre kereső pofátlan hájfejű barom, nem elégszik meg azzal ami van, hanem még zsarol is.

smartdrive 2010.05.31. 14:50:39

ugya megmondtam, hogy mindent archiválni kell

Horizont 2010.06.10. 16:02:01

@lyken: Szorul a hurok... Kár, hogy nem a nyakán:)

derelyegrádi szellem 2010.06.15. 13:21:32

Úgy tűnik az ügyészségi nyomozók nem kajázták a Wieszt dumáját, miszerint éppen csak kölcsönt kapott vagy adtak vissza neki, úgyanis éppen házkutatnak nála, majd beviszik kihallgatásra. :-)

lyken 2010.06.17. 20:35:39

Csomagolhatja a vazelint lassan.

süti beállítások módosítása