Skip to content


       Szűrés lista

Házkutatás a kommentelők adataiért a rendőrszakszervezetnél

2009. szeptember 23-án a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet egy közleményt adott ki "A BAJNAI GORDON VEZETTE KORMÁNYZAT ÚJABB RENDŐRELLENES INTÉZKEDÉSÉRŐL" címmel. Ebben többek között az ellen tiltakoztak, hogy az ORFK 122 rendőrségi dolgozót kívánt elbocsájtani Győr-Moson-Sopron megyében, azokat, akik a Határőrség és a Rendőrség 2007-es összevonásakor a rendőrség állományába kerültek a határőrségtől.

De nem csak ezzel a közleménnyel vetette el a kalapácsot ez a rendőri szakszervezet a Gyurcsány, majd a Bajnai kormánynál.

2008 decemberében Bodoky Tamás készített interjút Szima Judit főtitkárral, alezredessel, aki politikai prostitúcióra, korrupcióra és törvénytelenségekre utaló tényeket állítva bírálta a rendőri vezetést. A Budapesti Katonai Ügyészség bujtogatással gyanúsította meg, többek között azért, mert a rendőrök nevében elnézést kért a 2006 őszén történt rendőri túlkapásokért.

Ennek az ügynek a folytatásaként a katonai ügyészség bujtogatással vádolta meg Torzsa Endre rendőrfőhadnagyot, aki a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete honlapján saját nevén regisztrált, és felháborodásának adott hangot, amiért a szakszervezet főtitkárát bujtogatással gyanúsítják a rendőri vezetést kritizáló megnyilvánulásai miatt.

Szima meggyanúsításán háborodott fel Torzsa Endre annyira, hogy - ahogyan a katonai ügyészség később kinyomozta - "a hódmezővásárhelyi lakásában lévő saját tulajdonú számítógépéről" ingerült fórumhozzászólásra ragadtatta magát. Annak a véleményének adott hangot, hogy a katonai ügyészségnek inkább a Szima által megfogalmazott állítások igazságtartalmát kellene vizsgálnia, ahelyett hogy egy több ezer fős tagsággal rendelkező érdekképviseleti szervezet vezetőjét vegzálják, aki a kisrendőrök jogos elégedetlenségéről beszél.
A per végül ítélet nélkül ért véget, mivel a bíróság szerint az ügyészség eljárásjogi hibát vétett a vádemelésnél.
 
Ezek után a 2009. szeptember 23-i közleményt megint bujtogatásnak minősítették, és megindították a nyomozást. A szakszervezet szerint viszont "a szakszervezet főtitkárának kötelessége a munkavállalók védelme érdekében felszólalnia, megneveznie a problémákat és tájékoztatni a magyar állampolgárokat a rendészeti munkavállalókat érintő gondokról."

Viszont most már nem kispályázik a Katonai Ügyészség, nem egy darab hozzászólót akarnak elkapni, akik hozzászóltak (!) ehhez a közleményhez, hanem az összeset.

Lehet, ez az utolsó komment nem kellett volna ...


Szóval a Katonai Ügyészség házkutatást tartott május 31-én a rendőrségi szakszervezetnél.



 


Szima Judit elmondása alapján a TMRSZ Központi Irodájában minden számítógépről minden adatot lementettek az ügyészség eljáró tagjai, holott egyértelműen közölte velük, hogy a honlap nem az irodában lévő gépekről, hanem egy kanadai szolgáltatónál üzemel, a honlapra regisztrált tagokról nem vezetnek nyilvántartást. Ez a módszer csupán adathalászat. Ezzel az ürüggyel olyan különlegesen védett személyi adatokhoz fértek hozzá, melyekhez semmi joguk nem lett volna és semmilyen módon nem hozhatók kapcsolatba a honlapra történt regisztrációkkal. A házkutatásra a Katonai Ügyészek, - 3 fővel, egy szakértővel, egy sofőrrel és egy titkárnővel jelentek meg - rendőröket is vittek magukkal, akik közül az egyik az ügyész külön utasítására a főtitkár kezét hátracsavarta, azaz lefogta.

Szima Judit a Független Hírügynökségnek elmondta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség azt állítja, bizonyítékaik vannak arra, hogy a TMRSZ-nek adatbázisa van a cikkeikhez hozzászólókról. Bár korábban közölték, hogy nincs ilyen adatbázis, hétfőn mégis megjelentek az ügyészek két rendőr kíséretében a szekszárdi irodájukban.

Szima Judit ekkor Kaposváron volt, ott kapta az értesítést a házkutatásról. Kora délután ért oda, az ügyész közölte vele, hogy vagy elviszik a szervert, vagy lemásolják a teljes tartalmát. Vita alakult ki, Szima Judit ugyanis a 8 ezer TMRSZ tag személyes adatainak, illetve a könyvelési adatoknak az elvitelét nem tartotta az aktuális eljárással összefüggőnek, és erre többször is nyomatékosan felhívta az ügyészségi nyomozó figyelmét.

A főtitkár felajánlotta, hogy a szerverről a szükséges adatok leválogatásához minden segítséget megad a szakszervezet. Az ügyészekkel lévő szakértő hajlandó lett volna erre, a nyomozó ügyész azonban a felettesével történt telefonos egyeztetés után arra utasította, hogy a teljes tartalmat el kell vinniük. Ezen összeszólalkoztak Szima Judittal, mire az ügyész arra utasította az egyik rendőrt: fizikai erőszakkal akadályozza meg, hogy a főtitkár a szerver közelébe menjen.

Szima Judit a sérüléséről látleletet vetetett kedden, kiderült, hogy izomhúzódása lett, ami nyolc napon belül gyógyuló sérülésnek számít. A házkutatás ellen panasszal élt, és ha kiderül, hogy az ügyészeknek nem is voltak bizonyítékaik arra, hogy a keresett adatok a TMRSZ-nél vannak, akkor feljelentést tesz. Mint mondta, a hozzászólókról nem tartanak fenn adatbázist. A szakszervezet több tagja jelezte már közben, hogy az adataik elvitele miatt ők is feljelentéssel fognak élni. Szima Judit hozzátette: a jogsértő házkutatás és lefoglalás a Fidesz első kormányzással töltött napján történt, csak remélni tudja, hogy az új kormány nem veszi át elődje módszereit, hanem kivizsgáltatja a hasonló jogsértő eljárásokat.

Vagyis a rendőrségi szakszervezet által üzemeltetett honlapon a kommentelők adatait kívánja megszerezni a Katonai Ügyészség.

És ők pontosan tudni akarják, név szerint, hogy kik merték a véleményüket megírni ezen a honlapon.

Valószínűleg nem a hozzászólok buksijat kívánják megsimogatni. (A Gaskó vezette VDSZSZ-el vajon miért nem keménykedtek ennyire?)

Kommentelni úgy látszik főben járó vétség. Legalábbis rendőrszakszervezeti honlapon. Egyelőre ...

És természetesen a teljes hazai belterjes jogvédő szcéna kussban van. Nincs közlemény, nincs tiltakozás, nincs sajtótéjékoztató. Miért is lenne? Nem ünneplő zsidók, nem drogozó diszkós fiatalok, és még Istent sem említették meg.

Ők "csak" mezei rendőrök.

Címkék: közélet rendőrség abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr492048550

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cenzúra az Index fórumán (?) 2010.06.02. 14:35:17

Nem tudom, ti szoktatok-e “fórumozni”, azaz használjátok-e az Index fórumát. Én igen, és büszkén állíthatom, hogy már a kezdetekkor is ott voltam, és a nickem (Droli) már tizedik életévét töltötte volna be júniusban - ha ki nem nyírják. De ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.02. 09:04:44

'reggelt! na gyorsan egy kis kekeckedés (oszt utána elolvasom a postot is):

"De nem csak ezzel a közleménnyel vetette el a kalapácsot "

Sulykot, bazze, SULYKOT

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.06.02. 09:07:37

hej, nem is tudom, merjek-e meg kommentelni....
aztabudos.
koranreggel kave az agyba...

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2010.06.02. 09:15:53

jól mondta a nagymamám, hogy ezek rosszabbak mint a Rákosi.

Kicsit Karcos 2010.06.02. 09:16:18

Klasszikus koncepciós eljárás. Mégis mi a dolga egy szakszervezetnek, ha nem a tagjai érdekvédelme, a visszaélések szóvátétele? Szimát azért hurcolják meg, mert a munkáját végzi. Példát vehetne róla az állomány és pláne a vezetőség legalább fele! Ehelyett ráuszítanak néhány gorillát, és hátracsavartatják velük a kezét.

Én tizenéves korom óta utálom a rendőröket, pedig nem vagyok bűnöző. Az én bizalmamat már soha nem fogják tudni visszaszerezni.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.02. 09:17:40

@Kicsit Karcos: "Szimát azért hurcolják meg, mert a munkáját végzi. " - szerintem Szimát egészen más miatt hurcolják meg. Egészen konkrétan a TRMSZ egyik együttműködési megállapodása miatt.

emzperx 2010.06.02. 09:23:45

Jogvédő szervezetek. Hát igen:

google: "szima judit" site:tasz.hu

0 találat.

google: "szima judit" site:nja.hu

82 találat.

Többek közt az ilyenekért szavaztam a Jobbikra és nem a Zelempére.

Jurganov 2010.06.02. 09:24:53

szerintem a fityisznek igaza van és minden szép és jó lesz innentől (lassan nem merek mást írni, utálnám ha elvinnének).
igazából meg, annyira nagyon nem lepődhettetek meg ezen. már 98-02 ben is a totális hatalom volt a rendszer. csak nem emlékeznek rá sokan. a jobbik el lesz tüntetve, aki más véleményen van mint a fityisz az is.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.02. 09:25:38

@Seduxen: :D

Akkor már:
"Legalábbis rendőrszakszervezeti honlapon. Egyenlőre ..."
egyelőre =/= egyeNlőre

bocs. :)

:ON:
A vélemény szabad és kész. Főleg ezek a mocskos tolvajok, ezek a korrupt senkik, ezek a karhatalmista leninfiúk ne nyomozgassanak.
Nagytakarítást a rendőrség berkeiben, lesittelni a felüket, és nincsenek ilyen gondok.
És vajon ha kiderül a kommentelők neve, mi lesz a vád ellenük? Álnév alatt interneten kinyilvánított magánvélemény bűntette? Felségsértés?

Pofám leszakad...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.02. 09:27:37

@Jurganov: Legalább az tűnne fel, mikor a sajátjaidat fikázod... Mi köze ehhez a fityisznek?

Jurganov 2010.06.02. 09:30:41

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): lázadás? valamit csak kitalálnak, bár lehet, hogy csak egy kis magánbeszélgetés lesz a családjuk és don pintér emberei között. legközelebb nem kommentelnek hülyeségeket :)
@emzperx: amint látod nem egészséges már olyanokat mondani, hogy:" a jobbikra szavaztam". :)

Jurganov 2010.06.02. 09:32:21

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): okos legyél, gondolkodj. rá lehet szokni és nem akkora gáz mint azt egyesek állítják.

nyílméregbéka 2010.06.02. 09:34:39

1984.
Lesz arról is döntés, mit szabad gondolni? Mert ha esetleg csúnyát, még a végén arra ébredek, hogy a lovam feje ott hever az ágyamban.

Kicsit Karcos 2010.06.02. 09:41:00

Ez már a Pintér-féle elszámoltatás. Nem a szemkilövetőket, nem a korrupt, aggresszív rohadékokat, a nemi erőszakolókat, a minden létező közlekedési szabályt megsértő, vagy éppen fegyverrel rabló "rendőröket" veszi (veteti) elő, véletlenül sem. Miért is tenné, hiszen maga sem különb náluk.

Nem a lincselőket, az életüket lopásra, rablásra, rablógyilkosságra építő előembereket fogják baszogatni, hanem a legapróbb szabálysértést elkövetőket, a füves egyetemistákat, meg a tüntetőket.

Hadd mondjak köszönetet a Fidesz kétharmadának, akik gyakorlatilag szó nélkül lenyelték, hogy ezt a faszfejt ráuszította a Fidesz az országra. Épp úgy lenyelték, mint a szocifanok Drazsét, Gergényit meg a többi bűnözőt.

Várom az elszámoltatást, tudják, hol találnak.

marcinátor (törölt) 2010.06.02. 09:41:06

Ezt úgy hívják, hogy állami terror. Véleménynyilvánítás szabadsága mint olyan, nem létezik.

Na, csengettek is, megyek ajtót nyitni ;)

ketroot 2010.06.02. 09:43:59

@nyílméregbéka:

Judit még a héten viszik a 101-es szobába.

ketroot 2010.06.02. 09:44:36

@ketroot:

*Juditot

Na most lebuktam.

devisionhun 2010.06.02. 09:45:57

Az a borzasztó, hogy gyakorlatilag szabad vélemény nyíévánítás okán, fogták és a tagok összes adatát behúzták, amit aztán a büdös életben senki nem tud követni, hogy hova került.

Ez lesz az eredménye annak, hogy "terrorizmus" vádjával bárkit elvihetnek, bármilyen adatot benyúlhatnak és még csak rosszaló nézést sem kapnak...

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.06.02. 09:46:37

Most erre mit mondjak. Fuggetlen birosagunk cirka egy evszazada nincsen.

Emlekeztek a sracra, aki arra kapta a 80 000 fabatkas buntit, hogy tisztelgett a Himnusz es a Szozat alatt? Nos, a birosag is elkaszalta.

A birono, aki egyebkent a koncepcios itelethozatal egyik profetaja, eleg elmes indoklassal allt elo. Miutan a jogszabalyban meghatarozott "birosag alltal jogellenesnek nyilvanitott tevekenyseg" nem volt, kozolte, hogy mivel az unnepsegen emberunk jol felismerhetoen (sic!) a Magyar Garda kepviseleteben volt jelen, ezert minden cselekmenye jogserto, ugyanis az a szervezet be van tiltva. A csodalkozo kerdesre, hogy "minden?", indulatosan felelte, hogy "minden!". Tovabb is ment. Azt mondta, hogy ha valaki a garda keretein belul csinal barmit, mivel a garda mukodese torvenytelen, ezert minden tevekenyseg torvenytelen, nem csak a birosag alltal betiltottak. Konkret kerdesre azt felelte, hogy igen, torvenytelen a gaton dolgozas, az adomanygyujtes es a veradas is, ha annak barmi koze van a gardahoz. Mert az be van tiltva, ercsuk?!!! A birosagi dontes, az emberi jogi egyezmenyek, az alkotmany es BTK mind nem erdekeltek. O csak vedte tovabb a rendszert.

Namost ilyen birok mellet mi a rossebet vartok? Szokitos Pinter sem fog ezen valtoztatni, mert ahhoz tul melyre kene nyulni, az mar tul radikalis lenne.

Tettrekeszeknek nem az a fubunuk, hogy kritizaltak nehany iszakos, vizfeju forendort, hanem hogy haverkodtak a jobbikkal. Na EZ megbocsajthatatlan. Erre a fidesz kemenyebben csap le, mint az mszp. Mert egy a zaszlo, egy a part, egy a vezer. A fidesztol jobbra csak a fortyogo kaosz es a terror lehetseges, ami ugyebar tuzzel vassal irtando. :D ...es meg a jobbik naczi. LOL

z666 2010.06.02. 09:48:20

@Jurganov: Ha jól tudom, pont 98-02 között ítéltek letöltendőre 1-2 zenészt a dalszövegeik miatt...

Johnny336 2010.06.02. 09:52:08

Beszarok mi megy itt. Rendőr "üt" rendőrt.

Ezek után nem csodálom, hogy kevesen mennek rendőrnek, és az a kevés sem mer tenni sok esetben semmit, mert fél a szankcióktól. Hihetetlen...

Nem csak el lehet menni ebből az országból, el KELL! Megvárni, amig bebörtönzik egymást, éhenhalnak az adófizetők nélkül, aztán visszajönni, a lakatkulcsot beolvasztani, és újraépíteni az egészet.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.06.02. 09:57:43

@Johnny336: A terv jo. A gond ott van, hogy nem lehet lelakatolni az orszagot. Minel tobben megyunk el, annal tobb "egyeb" jon a helyunkre. Nem lenne hova hazajonni. Ki lehetne tenni a tablat a hatarra:
"Magyarorszag erdeklodes hianyaban felszamolasra kerult."

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.02. 09:59:28

@Jurganov: "2009. szeptember 23-án a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet egy közleményt adott ki "A BAJNAI GORDON VEZETTE KORMÁNYZAT ÚJABB RENDŐRELLENES INTÉZKEDÉSÉRŐL" címmel. (...) De nem csak ezzel a közleménnyel vetette el a kalapácsot ez a rendőri szakszervezet a Gyurcsány, majd a Bajnai kormánynál."

A gondolkodás mellett az olvasás is igen nemes, lélekemelő elfoglaltság. ;D

Nw8 2010.06.02. 10:01:16

Na pont ilyen esetek miatt fogom elhagyni az országot. Lassan már Törökországban vagy Ukrajnában is nagyobb lesz a demokrácia.

Jurganov 2010.06.02. 10:04:55

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): ne tévesszen meg az írás, tulajdonképpen a szövegértés sem utolsó dolog. olyan ez mintha a római birodalomról szóló cikkhez kommenteltek volna és a fityiszes rendőrség amiatt akarná megszerezni az adataikat. én megértelek, hogy igyekszel zsigerből reagálni de hidd el, az általam hozott példában sem a római birodalom lenne a bűnös-hiába egy róla szóló cikkhez szólnak hozzá hanem az a kormány amelyik kiküldi a sünöket-ez pedig a fityisz. és persze azért csinálják mert el kívánják tüntetni a jobbikot (a szimpatizánsait is).

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.02. 10:05:53

@Jurganov: Lázadás? Lehet. :) Mondjuk lázadás a Bounty-n. :D

Vagy erős felindultságból, álnéven elkövetett, nyolc napon túl gyógyuló súlyos felségsértés, internettel súlyosbítva. Vagy egyszerűen KACSABESZÉL. :)

Szomorú világban élünk. :(

2010.06.02. 10:11:28

előbb-utóbb az itt kommentelőkre is sor kerül: rasszaizmus, bujtogatás - lásd: LPV , és egyebek.

bomi 2010.06.02. 10:13:43

Ami az ügyet még durvábbá teszi, az az, hogy jó eséllyel a lefoglalások célja nem is kizárólag a kommentelők IRL-adatainak megszerzése volt, hanem – mint az FH hírből is kitűnik – a TMRSZ teljes személyi, könyvelési irataira és ügynyilvántartására fájt a foguk valakiknek.
Részletek a TMRSZ egy korábbi, április 19-i cikkéből ( tmrsz.hu/hirek-aktualis/936-valasz-frsz-regio-tisztsegviselok-valotlan-nyilatkozataira.html ):
"(...) a TMRSZ (szekszárdi) központjá(ban) (itt történtek most a lefoglalások) a TMRSZ legbizalmasabb jellegű iratai kerültek elhelyezésre. Tagjaink személyes adatai, a TMRSZ által vitt bizalmas jellegű ügyekben szereplő adatok, információk olyan értéket képviselnek, amelyek – biztonsági szakértők véleménye szerint – nagyon sok embernek a kíváncsiságát keltik fel.
Az utóbbi időben történtek éppen azt bizonyítják, hogy a rendőrségi objektumokban tárolt adatok, információk kiszivároghatnak és ki is szivárognak, ha adott esetben valamely cél elérésére alkalmasnak tartják azt egyesek. A TMRSZ központja nem rendőrségi objektum, az ilyen jellegű adathalászással szemben meglehetősen jól védett. Talán ennek is köszönhető, hogy az APEH, az ügyészség, a Munkavédelmi Főfelügyelőség munkatársai szinte heti gyakorisággal kíváncsiak újabb és újabb adatokra információkra (...)
A TMRSZ szekszárdi központi irodájából történik az irányítás, valamint az irattározás. A TMRSZ 2009. november 18-án tartott küldöttértekezletén a jelen lévő, oda hívatlanul bepofátlankodó (...) személy(ek) nyilvánvalóvá tették, hogy a TMRSZ iratállományának a megszerzése volt az egyik fő céljuk." stb.

Ganger 2010.06.02. 10:13:53

Valahogy azért nekem is hiányzik, hogy az Amnestytől vagy a marihónajjásoktól sírós hangon kiálljon a kamerák elé valaki, és mondja hogy Strasbourg-hoz fordulnak, illetve hogy az erőszak alkalmazása teljesen elfogadhatatlan egy érdekképviseleti szerv vezetője ellen, és a dél-amerikai banánköztársaságokat idézi. Valahogy hiányzik, de meg nem lepődöm.

jozicsenko 2010.06.02. 10:16:07

@Ganger: cigányt, zsidót bántottak? nem, akkor meg kussoljunk, merjünk kicsik lenni, stb

van jogunk adót fizetni, kussolni és örülni, hogy az életünket még nem vették el

oszt ha ősszel minden 3.polgármester (Borsod megye meg kompletten) jobbikos lesz, majd néznek nagyokat, hogy ezt miért: a magyart ki védi meg?

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.02. 10:16:31

@Jurganov: Hm. Hogy úgy mondjam, őrült beszéd, de van benne rendszer. :)

Ellenvetésem annyi csak, hogy
1) a Fidesz még a sorait rendezi, fura, ha pont ezzel kezdi a takarítást. Egy antiszoci rendőrszakszerv. tavalyi közleményénél, mely az _előző_ kormányt támadja, szinte csak fontosabb teendőjük van ebben az országban.
2) pillanatnyilag a Fidesz még játszhatná a jófiút, maga mellé állíthatná, szövetségesévé tehetné a TMRSZ-t, még ha csak 0,5-1 évre is. Pont elég idő arra, hogy kitakarítsa a rendőrségből a korrupt alakokat és a piridroidokat. Politikai öngól, ha ehelyett nekikront. Persze, a Jobbik is veszélyes rájuk nézve, de ugye "ellenségem ellensége a barátom". Logikusabb lenne szép sorjába, fordított ábécésorrendben haladniuk: MSZP, Jobbik. A kétfrontos háború soha senkinek nem jött be a történelemben...

A fenti okfejtés nem jelenti azt, hogy a legcsekélyebb mértékben is egyetértek a véleményszabadság korlátozásával és a cikkben szereplő nyomozással.

minimalista 2010.06.02. 10:17:35

@Jurganov: @Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
Nem értem mi köze ehhez a fidesznek, az eljárás már 2009 őszén megindult. Sötétítsetek fel légyszi!
@Kicsit Karcos: "Nem a lincselőket, az életüket lopásra, rablásra, rablógyilkosságra építő előembereket fogják baszogatni, hanem a legapróbb szabálysértést elkövetőket, a füves egyetemistákat, meg a tüntetőket."
-bizony, sajnos már 8 éve is ez volt és megint ez lesz. Emlékszem annó egy börtönben készített interjúra egy 19 éves lánnyal, akinek odaadták a füves cigit, beleszívott és továbbadta, és ezért 2,5 év letöltendőt kapott!! És ezzel nem volt egyedül, tucatnyi fiatal életét tették tönkre ezzel fityiszék! Bizony a törvény keze mindenhová elér és ezeket a velejéig romlott fiatalokat keményen megbünteti! Vesd össze: Kulcsár, 30 milliárdos sikítása 2,5 év előzetes és már kinn van, új tárgyalást indítanak...
Ha tömjén zsozsón múlna mindenkit, aki életében már szívott füvet máglyán égetnének el az biztos. És sajnos mást nemigen várhatunk, semmilyen téren: "a világon kétféle törvény létezik: egy azoknak, akiknek van rá pénze és egy mindenki másnak..."

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.02. 10:21:53

@Kicsit Karcos: Na igen. Mindkettő maffiózó.
Sajnos Drazsé és Pintér egy csónakban eveznek. Sajnos nem gályarabként. :-/

minimalista 2010.06.02. 10:24:17

@minimalista:
Nem a füveseket akarom védeni vagy mentegetni - bár hozzá teszem, szerintem mindenkinek az alapvető személyiségi jogaihoz tartozik, hogy mivel teszi tönkre magát,feltéve, ha nincs gondozási/nevelési kötelezettsége senkivel szemben ( az öngyilkosság is ez a kat.) - csak az egyes cselekmények társadalomra veszélyességének és büntetésének súlya közti agyament ellentmondásosságra próbálom felhívni a figyelmet.

Samott 2010.06.02. 10:24:40

@minimalista: a fent linkelt hazkutatasi papiron a datum majus 31, 29-e ota Pinter a belugyminiszter. Van meg kerdes? Szerinted ha akartak volna, akkor mar leallithattak volna? Bizony, a fideszes belugyminiszter is uti a jobbikos rendorszakszervezetet.

2010.06.02. 10:31:35

Az ilyen hülye dolgok helyett, javaslom a katonai ügyészségnek, hogy jó volna a HM-nél és a hozzájuk tartozó intézményeknél kipattant botrányokkal foglalkozni. Vagy ezt eddig nem merték? Vajon miért is? Mert ez csupán " pótcselekvés" és rongyrázás, amelynek célja, hogy megmutassák, hogy ök dolgoznak.De vajon eddig mit csináltak a vakarózáson kivül? Snóbli, kártya, netán távolba nézés?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.02. 10:43:46

@Samott: Isten ments, hogy Sintér Pándort védjem, de mi köze is van ehhez a Belügyminiszternek!?

Véraláfutás2 2010.06.02. 10:46:49

Mindig is a fejétől bűzlik a hal, de a farkát kezdik levágni...
Amúgy ez megmutatja az ügyészség és a rendőri vezetés mentalitását. Megvannak még a régi reflexek. Azokra vadásznak akik pozitív változást akarnak a szervezetnél. Banyek tömény Abszurdisztán. A Fityesz meg vagy a megrendelője ennek, vagy a bamba nézelődője. De csak gratulálni tudok érte nekik is.

Agyalap 2010.06.02. 10:47:23

Egész szépen haladunk a Észak-Korea irányába...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.02. 10:47:38

A rendőrséget, mint intézményt becsülöm, és nagyon sajnálom, hogy sok képviselőjük és cselekedetük nem ad alapot eme érzelmemnek.
Az, hogy egy rendőrszervezet együttműködést köt egy politikai párttal, nem jó, még akkor sem, ha a látszólagos okokkal sokan egyetértenek.
Nem ez a módja a problémák rendezésének.
Aki elvárja, hogy a hatalom legyen független a Fidesztől, MSZP-től, az a Jobbikkal se akarjon ölelkezést. Kettős mérce ugye, "a mienk az más".

Mindettől függetlenül viszont a tagok lecsekkolása, kilistázása roppant gusztustalan, bárki rendelte is meg. A véleménynyilvánítás szabad, sosem a tükör a hibás, ha csúnya képet mutat.

minimalista 2010.06.02. 10:48:18

@Samott:
Persze, ha akarták volna...Azért két nap alatt nem hiszem, hogy minden folyamatban lévő eljárást felül tudnak vizsgálni, főleg nem ha még preferencia-sorrendet is kívánnak felállítani. A malmok közben őrölnek tovább...Egyebekben ez a mondatod nyilvánvalóan igaz és az is lesz a jövőben mindenre, ami jobbikkal kapcsolatos: "Bizony, a fideszes belugyminiszter is uti a jobbikos rendorszakszervezetet."

Jurganov 2010.06.02. 10:50:18

@minimalista: samott már megtette.
@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): két hibát vétettél :)
1: úgy gondolod, hogy a fityisz célja az álomország megteremtése ( korrupció ellenes küzdelem, bűnözők börtönbe vetése meg hasonló idejétmúlt dogmák). pedig nem. céljuk a hatalom megőrzése-ezt látjuk itt, és persze szokjatok már le arról, hogy az mszp-t mint ellenfelet állítjátok be a fityisszel szemben. b.gordon már rég ülhetne, a mentelmi jogát felfüggeszthetnék-ha akarnák. de nem.
2.a fidesznek nem kell a jófiút játszani (azért persze felmerül a kérdés: mekkora médiavisszhangot kapott ez? az emberek tudnak róla? nem. akkor meg?) de akkor is legfeljebb az önkormányzati választásokig kell fenntartani az álcát-utána mindent szabad, és persze minden törvényes. :)

eszkep 2010.06.02. 10:53:09

A kommentelőket vajon mivel akarják megvádolni?
Terrorizmus, szélsőséges szervezetben való részvétel, holokauszttagadás, vagy állam elleni összeeskövés lesz a vád?

Jurganov 2010.06.02. 10:54:06

@laspalmas: jaja, előtte egy párt sem szólt bele a rendőrség dolgába, ők csak reagáltak a jobbik kirívó, vérlázító szerződésére. amúgy miről is szólt az a szerződés?

greybull 2010.06.02. 10:58:32

1. Az ügyészség - a katonai ügyészség is - nincs a kormány alá rendelve. Felügyeleti szerve: az Országgyűlés. Hiába 2/3-ada van a Fidesznek: nem irányítja az ügyészséget - az most olyan, mint a viharos tengeren hánykolódó hajón az elszabadult hajóágyú. Egyébként a szervezet telidestele van szoci csókos fattyakkal!!!
2. Amit csináltak: ---------- nos arra nincs szó (igazság szerint a kigépelt részen trágár szókincsem összes változata lenne a kigépelés helyett, de már azt is unom, hogy leírjam, és nemcsak unom, de iszonyatosan undorodom, nemcsak a szavaktól, de attól az ügytől, amivel kapcsolatban le kéne írnom őket!)
3. Maximálisan együttérzek Szima Judittal. Nagyra tartom, és becsülöm őt, és erőt és egészséget kívánok neki további küzdelmeihez!!!!! (nem vagyok rendőr, csak egy tartalékos honvéd százados).

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.02. 10:59:33

@Jurganov: "b.gordon már rég ülhetne, a mentelmi jogát felfüggeszthetnék-ha akarnák. de nem" - b.gordonnak legjobb tudomásom szerint NINCS mentelmi joga.

greybull 2010.06.02. 11:00:26

@greybull: és még valami: nem a Jobbikra szavaztam, hanem a Fideszre - de az utóbbi idők fejleményei alapján egyre jobban kezd nálam feljönni a Jobbik. Jó lesz, ha a Fidesz vigyáz: az a "forradalmi" 2/3-ad igen gyorsan elillanhat....

greybull 2010.06.02. 11:01:07

@Seduxen: nincs, hiszen nem volt parlamenti képviselő. Úgyhogy mehet a kóterba!

Jurganov 2010.06.02. 11:01:53

@greybull: ne vicceljünk már kéremszépen. :) az ügyészséget már sok év óta a fityisz irányítja.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.02. 11:01:56

Egy a párt, egy a zászló, egy a Vezér. Ilyen szövegek mint Forradalom, meg Alkotmányozó Nemzetgyűlés mást nem is lehet várni, mint "aki nincs velünk az nincs is". Remélem a győztes hadvezér vértkívánó kéjmámora hamar múlik, mert állítólag veszélyben az ország, gazdasági vészhelyzet van és az nem lehet, hogy az emberek a fizetésük 80%-át a rezsire költik.

Idén várható valami olyan döntés ami a dolgozó emberek, és a munkát kereső és dolgozni akaró emberek életén segít, vagy azt majd csak 2011-től?

A kommentelők pedig abszolute terrorcselekményre, puccsra, hatalomátvételre buzdító lázadók, vagy mi. Majd egy ügyes bíró egy mégügyesebb "független" ügyész segítségével elmagyarázza. Hogy lesz ebből háromezerötszázzal több rendőr????

greybull 2010.06.02. 11:03:51

@jános515: a Katonai Ügyészségek a világ legjobb helyei manapság. Hadsereg nincs, ami van az főleg külföldön. Van olyan vidéki ügyészség, ahol 10 óra körül mennek be, és 13 óra körül mennek haza, vagy teniszezni, vagy a barátnőhöz, vagy kocsma, vagy hobbi telek, vagy horgászat, soroljam?

Jurganov 2010.06.02. 11:05:43

@Seduxen: okéoké, akkor gyurcsány vagy puch vagy akárki más akinek sikerült. de legalább annyi, hogy gordont meg a többi adóoptimatizátort kellene zaklatni, de még ez sem. hanem a főellenség-a jobbik :)
@greybull: tényleg felmerül a kérdés, hogy :és akkor mi lesz? mert ugye innen még annyi visszaút sincs mint eddig volt.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.02. 11:13:33

@Jurganov: hát az előző klientúrából kapásból lehetne említeni 3 offsóóór-lovagot, akinek azért járna a faszkorbács, ebben igazad van.

rigó79 2010.06.02. 11:16:04

@Jurganov: "az ügyészséget már sok év óta a fityisz irányítja"

Hogy csinálja?

Zuzu Petals 2010.06.02. 11:17:45

Jó poszt megint, de a nyomorult TASZ-ról le leheetne szállni már. Az esetek igen nagy százalékában igazuk van. Amikor Páty, Balatonring, Margit-híd, etc. témában emelik fel a hangjukat jófejek, de leginkább kuss van arról, hogy jelentős szerepet vállalnak az események feltárásában, de ha néhány csóró füvest védenek vagy kiállnak néhány zsidó mellett, akikhez azért dobtak követ, mert egy vallási szertartást be szerettek volna fejezni este 10 után, akkor egyből seggek.
Megjegyzem,hogy a rendőri túlkapások ellen is szót emeltek, és tudtommal Bodoky munkáját is segítették.
Amúgy meg nem kell itt sírni, lehet a kimaradó ügyek védelme érdekében jogvédő szervezetet alapítani. Hogy is hívják a Jobbik által támogatott ilyen jellegű szervezetet? Ja, hogy nincs. Aham, akkor nincs miről beszélni sem.

Samott 2010.06.02. 11:20:11

@Seduxen: Elmeletileg semmi, gyakorlatilag meg latjuk, hogy hogy is megy ez itt a balkanon. :)

Marcellusca 2010.06.02. 11:22:31

Na, "szép"!
Így legyen valaki szakszervezeti vezető. Ha tényleg a feladatát végzi (nem úgy, mint Gaskó), akkor simán ellehetetlenítik.
És ez nem fog változni - SŐT! - Don Alessandro "uralma" alatt sem.
Nem piskótán nyomják a fijúk.
Tegnap lefejezték a Honvédséget, és ezek szerint a rendőri szakszervezetet is.

Ez az!
Köllött az a 2/3, mi?
De hogy védték őket a fityisz-fanok.
Neszetk, felhatalmazás!
Már akkor megmondtam, hogy pofátlanul, arrogáns módon fognak kormányozni.
Tessék!

És melyik blog lesz a következő?
Vastagbőr, Mandíner, ....

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.02. 11:26:40

ehhez lehet én is hozzászóltam,

megyek a börtönbe

amúgy elképesztő, hogy kommentelőkre adásznak
ezeket nem kéne leváltani miniszter úr?

alkalmasak ezek az emberek az életre?

greybull 2010.06.02. 11:27:01

@rigó79: sehogy. De a Fidesz - ha tisztességes akar lenni - meglépi, hogy az ügyészség a Kormány alá legyen rendelve - ne, ne tiltakozzatok: számos nyugati országban is van ez így - és akkor abszolút világos lesz a képlet, és nem kell találgatni. Ebben az esetben lesz mindennél fontosabb egy tényleg független és TISZTESSÉGES!!!!! bírósági rendszer!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.02. 11:27:33

@Marcellusca: ezek még a kommunisták
csak tegnap volt az első fidesz ülés, hova rohansz marcsi?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.02. 11:28:39

@Zuzu Petals: a tasz a jogvédő szervezetek szégyene

Marcellusca 2010.06.02. 11:30:17

@Seduxen: Megszűnt az IRM, bazzeg! Sanci bácsié lett az utód BM meg NBH meg ...
Szombaton letette a (nagy)esküt, innentől övé a balhé.
Aláírás dátuma meg igenis fontos!

Pörölyfej 2010.06.02. 11:32:41

@Marcellusca: akkor még most határolódjunk el magunktól és tegyünk a házioltárra egy szép kövér narancsot.

amúgy elkalandoztak a gondolataim, mi van ha mezei rendőrök is jelen vannak, akik viszont nem engedik elvinni a szerver adatait? az lett volna az igazán szép :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.02. 11:33:45

@Seduxen: már azelőtt is meghurcolták, hogy "összeállt" a jobbikkal

Jurganov 2010.06.02. 11:34:28

@rigó79: van egy varázs-rádiójuk mint a mesében, és csak megnyomják a gombot majd belemondják mit szeretnének és az megtörténik.
@Zuzu Petals: alapvetően egyetértek veled, a tasz olyan dolgokban is résztvesz amivel egyetértek és olyanban is amivel nem -ez pedig szvsz azt mutatja, hogy jól végzik a munkájukat-bár az, hogy hogyan lett az este 10 után részegen, ordítva bulizó zsidókból egy "be szerettek volna fejezni egy vallási szertartást" az azért érdekelne.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.02. 11:37:26

@eszkep:

Nyugi, biztos kisütnek valami okosat, de adj nekik itten tippeket ...

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.06.02. 11:37:40

@Marcellusca: Pontositsunk...
Az mar nem NBH, hanem AVH.

Ihol a honlapjuk:
www.nbh.hu/

A honved korhazban beszelgetett ket NBH-s. Arrol esett szo, hogy vajon mennyivel fogjak az emberek jobban kedvelni, mi tobb, tisztelni oket, ha ugy kopogtatnak be, hogy "az AVH-tol jottunk". Egyikuk megpenditette, hogy vajon a lodenkabatokat elkezdik most kiosztani, vagy majd csak osszel, tekintettel az idojaras fordulasara. Mire a masik azt felelte, hogy remeli, az autok feketere festese es befuggonyozese miniszteriumi penzbol megy majd, mert szegeny az eklezsia.

Ok legalabb tudtak nevetni sajat magukon.

(Mellesleg csak ugy hivatkoztak a cegre, mint "Pinter muvek")

Marcellusca 2010.06.02. 11:38:15

@greybull: Ezt az 1. pontodat gondold át mégegyszer! :)
Nem az elv a problémás, hanem a megvalósítása.
Ha nem is közvetlenül, de a politika mindigis beleszólt.
Sajnos!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.02. 11:39:49

@Zuzu Petals:

A TASZ egyszer fasza, egyszer meg köcsög. Sajnos nagyon 50%-50%, így nem igazán lehet őket kedvelni ...:-(

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.02. 11:42:12

@Marcellusca:

Gyerekek, ha szombat (05.29) óta én vagyok a kinevezett miniszter, és a fennhatóságom alatt lévő szervezetben 05.31-én olyasmi történik, ami nekem nem tetszik, akkor 06.01-én szépen lépéseket teszek az ügyben.

Mivel sem Hende, sem Pintér nem tett semmit, így kb. ez azt jelenti, hogy nem találnak semmi kivetnivalót az eljárásban ...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.02. 11:42:27

@Marcellusca: és mi a tököm köze van a BM-nek a Katonai Ügyészséghez, ezt értsd már meg bazzeg! Samott megértette.

@tesz-vesz: lehet, de én még élő embertől nem hallottam az "elvetette a kalapácsot" kifejezést.

Marcellusca 2010.06.02. 11:44:18

@tesz-vesz: Lóf@szt!
Ne idegeljél már fel!
Május közepe óta ők hoznak törvényeket (kisebb parlament, állampolgárság), úgyhogy gyakorlatilag ők irányítanak már több, mint 2 hete.
A szombati csak kirakat volt.
Meg Viktor Viktorovics Viktorov személyi kultuszának kialakítása, tömjénezése.

Marcellusca 2010.06.02. 11:44:59

Már erre a KBM-ra is rátették a kezüket. :DDDD

Zuzu Petals 2010.06.02. 11:45:18

@Jurganov: Akor valaki leírta itt a VB-ön, hogy a Széder estet naplemente után szokás elkezdeni, az ablak nyitva kell legyen, hogy a mittoménki (vagy a lelke) be tudjon jönni a borért és pogiért, és ha betartják a szertartást, akkor az 4-6 órát vehet igénybe. Akkortáj 18:30 környékén ment le a nap, látható, hogy nem fejezhették be 22:00-ra. Tény az is,hogy ilyenkor bebasznak néha a rabbik, ettől nyilván hangosabban énekelnek, de nem az a megoldás, hogy követ dobok, hanem, inkább odaállok elé személyesen, és megkérem, hogy kussoljon a hangoskodó. A zsidók ott vétettek hibát, hogy nem tájékoztatták a szomszédokat (mondjuk nem is a szomszédok dobták a köveket), hogy mi várható. A TASZ-nak teljesméértékben igaza volt. Az tény, hogy szelektívebben kezelik a védeni való dolgokat, de úgy gondolom, hogy ezért nem őket kell basztatni, hanem kell csinálni egy szervet, aki foglalkozik a "maradék" ügyekkel.

Samott 2010.06.02. 11:47:31

@Meleardil Eressea Iluvadan: B+ ezt nem hiszem el, de ezek tenyleg ekkora kretenek... tenyleg AVH lett az uj ceg. Hihetetlen, hogy nem volt ott valaki, hogy ezt azert megse kene, valasszunk mar valami kevesbe borzalmasan csengo nevet. :(

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.02. 11:49:01

@Samott: baszdmeeeg, nekem most esett le, hogy miért az AVH. Anyááám, ez rövidítva tényleg balfaszul hangzik :)))

Zuzu Petals 2010.06.02. 11:50:44

@zero: De nincs törvénybe foglalva, hogy Mo.-n csak egy faking jogvédó társulás lehet. Nem őket kell ekézni, hanem azokat a péniszhuzogatókat, akiknek futná az idejéből foglalkozni egy olyan szervezettel, ami a nemtaszos jogokat védi, de ehelyett inkább fröcsögnek a net előtt. A TASZ nem állami társulás, nem a közösből él, úgyhogy joguk van szelektíven védeni az embereket. Nekem se mondja meg senki, hogy ki/mi mellett álljak ki, mert arconcsapom.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.02. 11:54:24

index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/02/a_tanacstalansag_az_ur_a_regi_penzugyminiszteriumban/?rnd=854

"A miniszter, Matolcsy György nincs a minisztériumban, szombati kinevezése után nyomban négynapos útra távozott Dohába"

Marcellusca 2010.06.02. 11:57:11

@Pörölyfej: Ezzel már rég elkéstünk. :)

Egyébként az a kérdés merült fel bennem, hogy a rendőr, amelyik fizikailag "bántalmazta" Szima Juditot, nem követett-é-e el függelemsértést?
Egy alezredessel szemben min. alezredesnek kellett volna intézkednie.
Vagy mégse?
Mindegy, parancsra tette?

öööö...izé 2010.06.02. 11:59:45

@marcinátor: azért nem árt, ha kicsit tájékozódsz: a rendvédelmi és fegyveres szerveknél a véleménynyilvánítás törvényben van korlátozva, szóval nem igazak az általánosságok...

2001. évi XCV. tv. (HJT)

A véleménynyilvánítás szabadsága

21. § (1) A hivatásos állomány tagja nem lehet tagja pártnak, párt nevében vagy érdekében - az országgyűlési, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon jelöltként való részvételt kivéve - közszereplést nem vállalhat.

(2) A szerződéses állomány tagjának párttagságát szolgálatteljesítése alatt fel kell függesztenie.

(3) Az állomány tagja a részére kiadott parancsot, intézkedést nem bírálhatja, azokról a jog- és érdekérvényesítő tevékenysége körén kívül véleményt nem mondhat, a szolgálati rendet és a fegyelmet sértő nyilatkozatot nem tehet, a sajtónyilvánosság igénybevételével hivatalos eljárásban magánvéleményt nem nyilváníthat.

(4) A szolgálati rendet és a fegyelmet veszélyeztető sajtóterméket az állomány tagja nem állíthat elő, és nem terjeszthet, ilyen tartalmú plakátot, hirdetményt vagy emblémát nem függeszthet ki.

(5) Az állomány tagjai érdek-képviseleti szerveinek a tevékenységi körébe eső hirdetményei a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozhatók.

1996. évi XLIII törvény (HSZT)

A véleménynyilvánítás szabadsága

18. § (1) A rendőrség és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjai nem lehetnek tagjai pártnak, és politikai tevékenységet nem folytathatnak.

(2) A hivatásos állomány tagja pártban tisztséget nem viselhet, párt nevében vagy érdekében - az országgyűlési, az európai parlamenti és az önkormányzati választásokon jelöltként való részvételt kivéve - közszereplést nem vállalhat.

(3) A szolgálati helyen és szolgálati feladat teljesítése közben a hivatásos állomány tagja politikai tevékenységet nem folytathat.

(4) A hivatásos állomány tagja a részére kiadott parancsot, intézkedést - a 69. § esetét kivéve - nem bírálhatja, azokról a jog- és érdekérvényesítő tevékenysége körén kívül véleményt nem mondhat, a szolgálati rendet és a fegyelmet sértő nyilatkozatot nem tehet, a sajtónyilvánosság igénybevételével hivatalos eljárásban magánvéleményt nem nyilváníthat.

(5) A szolgálati rendet és a fegyelmet veszélyeztető sajtóterméket a hivatásos állomány tagja nem állíthat elő, és nem terjeszthet, ilyen tartalmú plakátot, hirdetményt vagy emblémát nem függeszthet ki.

(6) A hivatásos állomány tagjai érdekképviseleti szerveinek a tevékenységi körébe eső hirdetményei a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozhatók.

Kicsit Karcos 2010.06.02. 12:00:09

Javaslom a TMRSZ-nek, hogy költöztesse át tárhelyét Amerikába, hiszen ott nemcsak az alkotmány védi a szólás szabadságát, hanem a jogalkalmazás is.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2010.06.02. 12:00:28

@Seduxen:

a szinonima definíciója:

az a rokonértelmű szó, amit akkor használunk, amikor nem tudjuk az eredetit helyesen leírni. :-]

rigó79 2010.06.02. 12:01:37

@greybull: Valóban.
Bíróságok, ügyészség, rendőrség megtisztítása.
Az NBH teljes állományának kirúgása, és újraépítése.
Az APEH ne legyen ÁVH.
Volt spiclik talán legfontosabb fészkét - illegális foglalkoztatásban élenjáró "biztonsági" vállalkozások - megtisztítani.

@Meleardil Eressea Iluvadan:
"A honved korhazban beszelgetett ket NBH-s. Arrol esett szo, hogy vajon mennyivel fogjak az emberek jobban kedvelni, mi tobb, tisztelni oket, ha ugy kopogtatnak be, hogy "az AVH-tol jottunk".
Gyulára vigyázhattak...

Marcellusca 2010.06.02. 12:02:23

@zero: Hende gyakorlatilag csak a nevét és az arcát adta Fodor bosszújának.

Az, hogy nem tiltakoznak, még nem azt jelenti, hogy jogos, szabályszerű.
De, ha kiderűl, hogy törvénytelen volt, várom az illetékes miniszter(ek) lemondását.

Kicsit Karcos 2010.06.02. 12:03:34

@öööö...izé: ez nagyon szép, de elég lenne egy paragrafust idézni, meg mellétenni azt a tettet, amit Szima Judit elkövetett, és összeegyeztethetetlen vele. Már csak hogy ne maradjunk az általánosságoknál...

öööö...izé 2010.06.02. 12:04:48

@greybull: és melyik az szerinted?
* Budapesti Katonai Ügyészség
* Debreceni Katonai Ügyészség
* Gyõri Katonai Ügyészség
* Kaposvári Katonai Ügyészség
* Szegedi Katonai Ügyészség

Marcellusca 2010.06.02. 12:05:17

@Seduxen: Na, jobb későn ... :)
De ne keverjük!
Az AVH nem ÁVH.
Csak maj'nem úgy néz ki, és csak könnyebb "Á"-val kiejteni. :D

drkovax 2010.06.02. 12:11:23

@Marcellusca: Ugye nem azt akarod mondani, hogy a kirúgott uraknak semmi sincs a rovásán (miért az NNI-nek kellett a korrupciós ügyeket kibuktatni ? hogyhogy voltak ?), csak az hogy Fodor nem szereti őket ?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.02. 12:15:49

@denever: pedig mekkora LOL lett volna, hogyasszondja: súlykot, vagy sujkot, esetleg sújkot :))))

Jurganov 2010.06.02. 12:16:57

@Zuzu Petals: szégyellem, járatlan vagyok a zsidó vallási dolgokban (még nem kötelező) és csak a többi valláshoz tudok viszonyítani, de kb elég nehezen tudok elfogadni egy olyan dolgot ahol este/éjjel részegen üvöltözve kell végrehajtani egy "misét". amúgy meg, hogy mi a megoldás azt talán hagyjuk :) nem voltunk ott, nem ismerjük az "áldozatokat" sem pedig azt/azokat akik a követ dobták. most függetlenül attól, hogy zsidó-nem szidó lehet, hogy pont ez a megoldás.

Marcellusca 2010.06.02. 12:17:48

@drkovax: Persze, persze, tudom, értem én. :)))

Éppen ezért mondom, hogy szeretném látni, mikor egy miniszter lemond, ha valamelyik dolgozója hibázik, törvényt sért.

A KBH vezetőjének elzavarása jogos. Azt még Tömbölnek kellett volna megtennie.
De emiatt kib@szni a VKF-öt?
Elhiheted, itt nem ez volt a háttérben.
Régebbi sérelmek, és ez csak ürügy volt.

öööö...izé 2010.06.02. 12:25:23

@Kicsit Karcos: nem a konkrét eseményre reagáltam, hanem a hozzászólásra, amely azt hiszi, hogy ezen szervezeteknél a véleménynyilvánítás szabadsága ugyanazt jelenti, mint a civilek esetében....

Marcellusca 2010.06.02. 12:29:24

@Seduxen: Ebben a kérdésben majd (ha visszaengedik zero-ék) a Nagy Mester nyilatkozik. :D

Zuzu Petals 2010.06.02. 12:33:03

@Jurganov: Én is csak egy másik hozzászólótól informálódtam, az alapján jogosnak tartottam, hogy a TASZ kifogást emelt. De mindegyis. A lényeg, hogy azért nem illik őket ennyit bäsztatni, mert részrehajlóak. Amíg nem állami pénzből dolgoznak, szívük joga eldönteni, hogy mire használják a kapacitásukat. Ez olyan, mintha pl. azon hisztiznék, hogy egy étteremben nincs túrós szusi, ha annyira kell, akkor majd csinálok magamnak (nem fog a kedvemért bajlódni vele, mert tőlem nem kap annyi pénzt érte, amiért megérné a fáradság neki). Nem lehet azért csesztetni valakit, amiért a pénzét arra költi, amire akarja, és nem pedig arra, ami szerintem helyes lenne.

gyárfásvezető 2010.06.02. 12:39:38

népszabadság
'Mészárlás a honvédelmi tárcánál'
nol.hu/belfold/_meszarlas_a_honvedelmi_tarcanal_

Mészárlás?
Egy gyengécske figyelmeztetés csak. Sajnos.
Testüregeiket sem motozták... (mint ahogy a 2002-es kormányváltáskor az megtörtént)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.02. 12:39:39

:OFF:

Azért ez is elég érdekes és Vb-gyanús sztorinak tűnik így elsőre:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/02/hell_szikszo

marcinátor (törölt) 2010.06.02. 12:39:55

@öööö...izé: Pont erről beszélek. Még törvénybe is iktatják.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.02. 12:49:55

Ja, és Pintér nem talált csontvázakat a rendőrség szekrényében... Alaposan körülnézhetett.
Ha lesz TMRSZes tünti, biztos kimegyek, legalább ennyi legyen.

Egyébként LMPVS

öööö...izé 2010.06.02. 12:49:58

@marcinátor: nem értek veled egyet. Nyilván egy rendőr nem fogalmazhat meg magánvéleményt egy büntetőügyben a sajtónak, nyilván egy civil cégnél nem nyilatkozhatsz a megkötött szerződésekről...utóbbinál a munkaszerződés ír elő ilyen megkötéseket, előbbinél törvény...mi a különbség???

A kormányszóvivő sem a saját véleményét mondja, hanem a kormányét...annyira furcsa ez???

nem kötelező itt dolgozni, ha meg így döntesz, akkor mérlegeld a következményeket...

nyílméregbéka 2010.06.02. 12:53:47

@Meleardil Eressea Iluvadan: "A birono, aki egyebkent a koncepcios itelethozatal egyik profetaja, eleg elmes indoklassal allt elo. Miutan a jogszabalyban meghatarozott "birosag alltal jogellenesnek nyilvanitott tevekenyseg" nem volt, kozolte, hogy mivel az unnepsegen emberunk jol felismerhetoen (sic!) a Magyar Garda kepviseleteben volt jelen, ezert minden cselekmenye jogserto, ugyanis az a szervezet be van tiltva. A csodalkozo kerdesre, hogy "minden?", indulatosan felelte, hogy "minden!". Tovabb is ment. Azt mondta, hogy ha valaki a garda keretein belul csinal barmit, mivel a garda mukodese torvenytelen, ezert minden tevekenyseg torvenytelen, nem csak a birosag alltal betiltottak. Konkret kerdesre azt felelte, hogy igen, torvenytelen a gaton dolgozas, az adomanygyujtes es a veradas is, ha annak barmi koze van a gardahoz. Mert az be van tiltva, ercsuk?!!! A birosagi dontes, az emberi jogi egyezmenyek, az alkotmany es BTK mind nem erdekeltek. O csak vedte tovabb a rendszert. "

Öööö.... Bazmeg. Ismerősöm épp egy hasonló mentalitású önkormányzati ügyintéző p*csával veszekszik, én meg azzal vigasztalom, hogy ne aggódjon, a bíróságok normálisabbak.
Most felhívom és megmondom neki, hogy mégsem.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.02. 13:04:31

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): Viccelsz, lesz 10 vagy akár 15(!) új munkahely. Az országimázs építése sem smafu. Hell, a magyar energiaital. Lenyomjuk a Red Bull-t.
Mondjuk ha 15 új munkahelyhez ennyi támogatás jár, mennyibe fog kerülni a Fidesz 1 000 000 új munkahelye? :)

Jurganov 2010.06.02. 13:07:44

@Zuzu Petals: azért az eléggé különbség, hogy TE szereted a túrós szusit és majd csinálsz magadnak vagy minta tasz kinyilatkoztatsz bizonyos dolgokat amit magasabb helyeken is figyelembe szoknak venni illetve véleményformáló hatása van.mint pl az sem esik egyforma súllyal a latba, hogy te itt írod le, hogy szereted a túrós szusit vagy mondjuk jay leno a showjában mondja el.

Zuzu Petals 2010.06.02. 13:26:29

@Jurganov: Hja, de a sok jobbikos meg mindenhol hangoztatja, hogy utálja a TASZ-t, mert köcsög részrehajlók, de bégis szarnak csinálni egy hasonló szervezetet, ami értük dolgozik. Ne várjuk már el a tasz-tól, hogy szembeköpje azt, akitől a pénzt kapja, elég jó fordulatszámon pörögnek, ennyi a kapacitás, nyilván azokkal az ügyekkel foglalkoznak, ahonnan cserébe kapját a támogatást/1%-okat. Újra leírom: NEM ÁLLAMI PÉNZBŐL MŰKÖDNEK, így senkinek nem áll jogában bírálni őket azért, mert megválogatják, hogy mire fordítanak munkaórát. Lehet alapítani egy TAELSZ-t (Társaság Az Eddig Leszart Szabadságjogokért), és lehet pénzt kérni a Gárdától, Jobbiktól, egyéb szimpatizánsoktól. Ennyi. Amúgy honnan a picsából tudjuk mi, hogy mire van most épp kapacitásuk? Csak mert elég korrekten foglaltak állást anno a túlkapások során. Eza TASZ-os bekezdés egy faszság volt, durva ferdítés, hogy megint ők lettek kipécézve. Most komolyan, hány fingreszeló ombucmanónk meg egyéb majmunk van, miért kéne csak a TASz-nak pattogni?

Krikri 2010.06.02. 13:33:22

@nyílméregbéka: onnan jövök :( az ügyész végignézte a bizonyítékot, a bíró kérdezett rá az ügyésznél, hogy akkor ezek után fenntartja a vádpontot? (mivel videó bizonyította az ellenkezőjét) Mosolyogva mondta az ügyész h természetesen. És 93%-ban a bírók az ügyészség vádját hozzák meg döntésként... nem folytatom...

átlátó 2010.06.02. 13:44:15

Nem írok semmit. A keretlegények úgyis tudják, hogy hol találnak meg.

bomi 2010.06.02. 13:55:29

@öööö...izé: Ne keverjük a fikciót a valósággal. Itt semmi ilyesmi nem történt, semmiféle büntetőüggyel nem volt kapcsolatos a kifogásolt TMRSZ-cikk. Ráadásul alaptalanul citálod ide a HJT-t, az – mint a nevében is benne van – nem általánosságban a rendvédelmi szervekre vonatkozik, csak és kizárólag a Honvédségre (nem véletlenül, itt sokkal több jogkorlátozás van).
Egyébként ha már ezt a törvényt idézed, akkor idézhettél volna belőle egy olyan szakaszt, ami valóban kapcsolód(na) az ügyhöz (ha honvédségi ügyről lenne szó), és amelyet a "szükségesnél" jóval szélesebb körű lefoglalással vastagon megsértett az ügyészség:
"32. § (2) A Honvédség nem követelheti meg azt, hogy az állomány tagja az érdek-képviseleti hovatartozásáról nyilatkozzék, nem szüntetheti meg az állomány tagjának szolgálati viszonyát, és nem okozhat hátrányt az állomány tagjának az érdek-képviseleti hovatartozása vagy tevékenysége miatt."

Ez a megjegyzésed meg – egy szakszervezeti vezetővel kapcsolatban – mérhetetlenül cinikus (amellett, hogy a benne foglalt burkolt vád is hamis):
"nem kötelező itt dolgozni, ha meg így döntesz, akkor mérlegeld a következményeket... "

bomi 2010.06.02. 14:04:52

@Zuzu Petals: Már többedszer felhozod, hogy miért nem csinál magának a Jobbik egy TASZ-t, ha nem tetszik a tevékenysége.
Ha olvastad volna az első kommenteket, akkor észrevehetted volna @emzperx: hozzászólását, az NJA pl. tekinthető egy ilyen szervezetnek (bár ez sem sokkal "jobbikosabb" szervezet, mint amennyire a TASZ szadszos). És ők igenis foglalkoznak a TMRSZ ügyeivel is. Csak ugye a publicitásuk érthető okokból jóval kisebb...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.02. 14:05:50

@öööö...izé: "Nyilván egy rendőr nem fogalmazhat meg magánvéleményt egy büntetőügyben a sajtónak, nyilván egy civil cégnél nem nyilatkozhatsz a megkötött szerződésekről"

Ez így természetesen igaz.

Viszont úgy vélem, hogy 2010-ben mind a rendőrnek, mind a multi alkalmazottjának JOGA az, hogy hazaérve fellépjen a netre, és "PálKataPéter007" néven kifejtse magánvéleményét egy fórumon vagy blogon. Arctalanul, rendjel és nyakkendő nélkül. Ott, ahol senki sem tudja, hogy kutya vagy - mint tudjuk. :)

Kicsit Karcos 2010.06.02. 14:13:05

@öööö...izé:ha viszont ezeket a szabályokat - amik mint kiderült, nem is a rendőri állományra vonatkoznak - nem sértette meg Szima, akkor nem értem, hogy jött ide ez a distinkció, ti. hogy nem ugyanazt kell érteni szólásszabadságon a rendőrök esetében, mint a nemrendőröknél.

Meg azt is gondolom, hogy valamennyire azért érdemes konkrétan fogalmaznia egy szakszervezeti vezetőnek, ugyanis ortodox PC nyelven nehezen művelhető egy ilyen jellegű szakma. Annak nem sok haszna van, ha azt mondja, hogy létezett valaha a világon egy olyan egyenruhás vezető, aki szerény személyes véleménye szerint, és ne bántódjon meg senki, olyan dolgot csinált, ami az optimális megoldásnál kevésbé megfelelő. Ennek a kimondásához nem kell rendőrszakszervezet, ehhez elég lettél volna Te is:-)

Kicsit Karcos 2010.06.02. 14:21:05

"Oldalunkra és az oldalon üzemelő fórumra csak akkor regisztrálhatsz, ha a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének tagja vagy."

Vajon betartotta ezt az egyértelmű szabályt az az ÁVH-s, aki áttúrta a hozzászólásokat?

sanyisanyi 2010.06.02. 14:41:20

Úgy látszik a fideszes demokrácia nem sokban fog különbözni az mszmptől megszokottaktól.
Éljen a 2/3-ad....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.02. 14:50:31

@öööö...izé:

A "nem értek egyet, hogy kirúgnak 112 embert a kollégáim közül" pontosan melyik paragrafusba ütközik?

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.06.02. 15:08:54

Én nem sajnálok egyetlen rendőrt sem bármi történik vele.
2006 októbere óta leszarom mi történik egy rendőrrel.
Aki úgy viselkedik egy néppel mintha az ellensége lenne, annak az a nép az ellensége lesz.

bomi 2010.06.02. 15:12:22

@zero: megmondom: egyikkel sem. Ráadásul az @öööö...izé: által idézett HJT nem is vonatkozik a rendőrségi állományra, csak a HSZT, ami viszont a véleménnyilvánítással kapcsolatban így rendelkezik:
"18. § (4) A hivatásos állomány tagja a részére kiadott parancsot, intézkedést – a 69. § esetét kivéve (vagyis ha azzal bűncselekményt követ el) – nem bírálhatja, azokról a jog- és érdekérvényesítő tevékenysége körén kívül véleményt nem mondhat, a szolgálati rendet és a fegyelmet sértő nyilatkozatot nem tehet, a sajtónyilvánosság igénybevételével hivatalos eljárásban magánvéleményt nem nyilváníthat."
Itt a véleménnyilvánítási jog korlátozása csak és kizárólag a személyesen őt érintő paranccsal/intézkedéssel kapcsolatos bírálatokra terjed ki, ráadásul a szakszervezet definció szerint "jog- és érdekérvényesítő tevékenységet" is folytat, vagyis még ez esetben sem vonatkozna rá a tiltás.
"(5) A szolgálati rendet és a fegyelmet veszélyeztető sajtóterméket a hivatásos állomány tagja nem állíthat elő, és nem terjeszthet, ilyen tartalmú plakátot, hirdetményt vagy emblémát nem függeszthet ki.
(6) A hivatásos állomány tagjai érdekképviseleti szerveinek a tevékenységi körébe eső hirdetményei a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozhatók."
Ráadásul a (6) bekezdése itt erősen megkérdőjelezi az (5) alkalmazhatóságát is (még ha fel is merülne a "szolgálati rend és fegyelem megsértésének" gyanúja, bármit is jelentsen ez).

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.02. 15:15:53

@bomi:

Akkor megfelelő joga alapja volt a házkutatásnak :-)

Peti80 2010.06.02. 15:21:38

Sanyi bácsi, így nem lesz sok lelkes rendőr az őszi orbántakarodj-ak oszlatására!

helium 2010.06.02. 15:31:35

@Frengi: ez így van.....hozzám rendszeresen jönnek a bm-esek,szekusok....megnézni....már régóta....
és óvakodj főleg a zesztétika szakosoktól!!!!!!

Zuzu Petals 2010.06.02. 15:34:02

@bomi: Lehet, az NJA is szerzett volna egy kis extra hírnevet magának, ha nem CSAK a jobbikos dolgokkal foglalkozik (de mit várhatunk ugye Gaudi-Nagy úrtól?), hanem mondjuk rázizzenek ők is a mutyiügyekre. Nekem Budaházy szabadon engedése hasznot nem hoz (bár ellenzem, amit vele művelnek) éppúgy mint a zsidók jogainak védelme. Viszont Balatonring elkaszálása = 35 mrd, fű legalizálása 4-8 mrd minusz (ami most az üldözésre megy) + 50 mrd bevétel az államkasszába, ergo ők kapnak 1 %-ot, a NJA meg nem. Nem is érdekelnek túlzottan. Ennyi erővel amúgy őket is lehetne csesztetni, hogy miért nem védik a zsidókat/romákat. Tudjuk miért, mint ahogy azt is tudjuk a TASZ miért teszi meg.
Amúgy meg azt is meg lehet nézni, mennyi volt az NJA szerepvállalása a rendőri túlkapásos ügyek esetén, és mennyi a TASZ-é... Ha támogatnának mindenkit érintő durván pénzes ügyeket, akkor írnának róluk is, de nem teszik. A TASZ-t sem kendermagosok vagy a kipások tették igazán ismertté... Ráadásul az NJA-t így hogy ilyen durván jobbikos kötődésű, max. az ország 17%-a veszi komolyan, amaradék vagy leszarja vagy anélkül utálja, hogy tudná, mit is csinálnak...

greybull 2010.06.02. 15:37:39

@öööö...izé: konkrétan a Kaposvári Katonai Ügyészséggel kapcsolatban hallottam abszolút megbízható forrásból.
@Krikri: így van, ilyenek az ügyészek. Keserű vigasz, hogy ezt a magatartást - tehát hogy a 2x2 igazságával vetekedő helyzetben, vagy másképpen fekete-fehér bizonyíték, ellenbizonyítás ellenére is fenntartják a vádat - azért tanúsítják, mert úgy gondolkodnak, hogy b....a isten: ne én ejtsem a vádat (mert akkor én kapom otthon a fejmosást, jutalommegvonást, előléptetésből kihagyást stb.a főnökömtől), mentse fel a bíróság a pasit, legfeljebb majd mondok kígyót-békát, hogy milyen hülye volt a bíró.
@Peti80: lehet, hogy lesz ősszel "orbántakaroggy!" (sic!), de Orbánék nem szoktak kordonozni, meg oszlattatni...

szmoker (Homo Trollicus) 2010.06.02. 16:07:42

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): ne felejtsd, hogy mostantól a pízt nem osztrák alvállalkozókba tolja kifele az országból, hanem itt marad és itt adózik.

kisQtya 2010.06.02. 16:13:06

@nyílméregbéka:" Konkret kerdesre azt felelte, hogy igen, torvenytelen a gaton dolgozas, az adomanygyujtes es a veradas is, ha annak barmi koze van a gardahoz."

És a törvénytelenül adott vérrel mit csinálnak? Kiöntik a földre?
A törvénytelenül erősített gátat lebontják?
A törvénytelenül gyűjtött adományt elkobozzák, vagy azt a gárdista megtarthatja magának? Ha kiosztotta az adományt, akkor vissza kell adni a megadományozottnak?
A gárdista gyereke (amit gárdistaként csinált) szintén törvénytelen gyerek?
Basssssszuskulcs!

Dr Kangörény 2010.06.02. 16:14:15

Szem előtt tartva, hogy ami itt történt a rendőrség részéről (számítógép lefoglalása) az sérti az egészséges erkölcsi érzéket és reményeim szerint jogszabályokat is, azért fontos megjegyezni, hogy ezek a rendőrök, akik most szopóágra kerültek, akár az én számítógépemet is miden lelkismeretfurdalás nélkül simán lefoglalnák, akármilyen piszlicsáré ügyben, és még csak fel sem merülne bennük, hogy csak a releváns adatokat kéne elvinniük, vagy esetleg csak le kéne másolniuk az adatokat.

is 2010.06.02. 16:22:57

itt mindenki -engem is beleértve- azon sopánkodott, hogy a FIDESZ nem készült, és nem is tudja, hogy mit tegyen. hát nem így van, valójában keményen dolgoztak a fiúk. íme az első munkanap évek alatt alaposan kidolgozott terve a miniszterek számára:
- Navracsics Tibor: Borókai Gábor feleségének állás szerzés
- Hende Csaba: vezérkari főnök kirúgása
- Ügyészség: a Jobbik eltakarítása
- Orbán Viktor: kemény pofavizit a lengyel elnöknél

még mondja valaki, hogy nem az ország sorsával foglalkoznak...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.02. 16:26:38

@szmoker /segílyes/: Ennek a részének én is nagyon örülök - de ettől függetlenül kicsit büdös az ügy.

lüke 2010.06.02. 16:28:38

mi bucsuzunk és elmegyünk........................

füligjimmy77 2010.06.02. 16:36:11

Elnézést, mielőtt krokodilkönnyeket hullatnék a tettrekész magyar rendőri akármi tagjai csupa serpico-kaliberű igazság bajnokai? Ide a rpszdás bökőt, hogy dögivel vannak köztük olyanok, akik vígan verték aki a szart a tüntetőkből (akik közül sokan kurvára megérdemelték), majd hirtelen felfedezték magukban a szunnyadó szittyát.

A magyar rendőrség állapota ma olyan, amilyen. De az állomány se sokkal különb. És most konkrétumokat nem mondok, mert rámrúgják az ajtót a kommanók.

pahunrepublic 2010.06.02. 16:36:12

Más országokban a becsületsértési perekkel vetnek gátat a szólásszabadságnak: blog.panamainfo.hu/2010/05/17/az-elnok-drogpenzbol-kampanyolt/
<a href="http://blog.panamainfo.hu/2010/05/17/az-elnok-drogpenzbol-kampanyolt/">blog.panamainfo.hu/2010/05/17/az-elnok-drogpenzbol-kampanyolt</a>

nyílméregbéka 2010.06.02. 16:37:29

@kisQtya: hát ez az - mert ha gárdistaruhában pöröllyel üti a cigánygyereket, akkor OK, hogy törvénytelen. De ha az egyik kezével újraéleszt egy haldoklót, míg a másik karjából éppen vért ad, akkor nem kéne tán figyelmen kívül hagyni azt a kurva mellényt?
De hát, magyar bíróság, magyar ügyészség. (bakker, lassan közhelygyűjtemény leszünk :-/)
A poszthoz meg, hogy még ennyi véleménynyilvánítás se lehessen? banyek, akkor alkalmazzanak androidokat, azoknak majd nem lesz véleményük. Szerintem a zsernyák is kimondhatja, ha szar van a palacsintában. Vagy valaki a Parlament felrobbantására buzdított azon a fórumon?

De most már eldugulok; kezdem félteni a lovamat.

Marcellusca 2010.06.02. 16:48:38

@is: Pontosan.
Nem voltak ők tétlenek az elmúlt 8 évben.
Szinte mindenre kidolgozták a forgatókönyveket.
Lásd (ahogy Te is írod): az első napok "eredményeit"!

blacklord 2010.06.02. 17:01:15

Erősen fogok fogalmazni, mert kegyetlenül felháborító ez a sztori. A kibaszott köcsög kurva anyjukat ezeknek!! Ez szerintük az ország legnagyobb problémája, hogy a becsületes rendőrök konkrétan kifogásolható ügyekben véleményt nyilvánítanak???? Ahelyett, hogy az adott, a rendőrök moráját igen keményen befolyásoló ügyeket kivizsgálnák?! Ez hihetetlen, mintha valaki kommunizmust játszana a demokrácia eszköztárával... Aki ezért felelős, azt el kell távolítani. De rohamléptekkel.

derelyegrádi szellem 2010.06.02. 17:01:41

@is:

Azt kifelejtetted ez 8 éve mivel kezdődött. Minden haver, feleség, szerető, cimbora jól fizető állami állásban helyezésével. Sajnos a pulóvert csak a végéről kezdve lehet visszabontani.

Meg hát közben volt már egy 200 fős Parlamentről törvénytervezet, majd szavazás, meg a kettős állampolgárságról, minisztérimok számáról, stb.. Ezeket miért nagytad ki? Nem kell válaszolni, tudom.

Eddig az volt a végtelenségig mantrázott duma (ezért nem voltak előrehozott választások se) mert a FIDESZNEK NINCS PROGRAMJA. Most az a hasfájásotok, hogy van, és meg is valósítja.

Döntsétek már el a marcelussal most hogy is van ez....

Kartal (rezervált) 2010.06.02. 17:08:10

@Zuzu Petals: Nemzeti Jogvédő Alapítványnak hívják; nézz már utána, mielőtt fikázol valamit!

Kartal (rezervált) 2010.06.02. 17:10:41

@Marcellusca: nekem úgy tűnik, hogy elég pontosan tudják mit akarnak, és véghez is viszik. Nem biztos, hogy örülni fogunk neki.

Marcellusca 2010.06.02. 17:13:09

@derelyegrádi szellem: Program még mindig nincs, csak hangzatos lózungok meg "fűnyíró".

Mindig így csinálják a "kormányváltást". A nagy közigazgatási reformok azzal kezdődnek, hogy az előző klientúrát kipenderítik. Így volt ez '98-ban is.
Csak ezt már elfelejtetted.

Majd, ha tesznek is valami igazán fontos dolgot, ami tényleg elnyeri a többség tetszését, akkor elismerem.
De, amíg csak ilyen látszat és huszadrangú intézkedések lesznek ...

Kartal (rezervált) 2010.06.02. 17:14:01

@nyílméregbéka: én is hozzászóltam azon a fórumon, meg sok másikon is. Lehet, hogy az egyik hozzászólónak lesz igaza, aki azt mondta, hogy a fidesz hatalomra kerülésével el fog tűnni pár törzskommentelő innen is, merthogy a zárkában nincs net.
Apropó! Látta valaki mostanában Arlequint?

Marcellusca 2010.06.02. 17:14:55

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Erről beszélek.
Ezért mondtam/mondom, hogy nem jó az a 2/3!
Nincs semmilyen kontroll.
Azt csinálnak, amit akarnak.
És már most látszik, hogy ennek nem lesz jó vége.

Marcellusca 2010.06.02. 17:16:21

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Biztos most teszi meg az írásos jelentését. :DDDD

Kartal (rezervált) 2010.06.02. 17:16:34

@Marcellusca: ha a többség tetszése a cél, akkor állítsák vissza a Moúúúnika sót, az biztos sokak tetszését elnyeri, de nem hiszem, hogy érdemi előrelépés lenne az ország szempontjából.

Marcellusca 2010.06.02. 17:16:58

Héééé, ales efftás!
KBM!!!

Marcellusca 2010.06.02. 17:18:43

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Ne (derelyegrádi) "szellem"-eskedj már! :)))
Tudod Te is, hogy mire gondolok.

Krikri 2010.06.02. 17:19:25

@greybull: próféta beszéljen belőled...
A Fidesz tevékenységi köréhez még odabiggyeszteném Nagy Róza kinevezését, tegnap láttam a reteken, hogy Pintér kifejtette, minden OK a kinevezésével, ő nem lát próblémát!

Kartal (rezervált) 2010.06.02. 17:33:21

@Marcellusca: Be kell vallanom, egyelőre azt látom, hogy az elmúlt évekkel szemben most azt látom, hogy az állam elindult valamilyen irányba. Nem biztos, hogy tetszeni fog amit csinálnak - majdnem biztos, hogy nem fog tetszeni -, de legalább VAN irány, haladunk valamerre az eddigi fingreszelés helyett. A többit pedig meglátjuk.

Zuzu Petals 2010.06.02. 17:52:39

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Ismerem, később írom is, meg azt is, hogy mi bajom velük... Kérdésem továbbra is él, mitől különb egy jobbikos jogvédő egy liberálistól? Mert ezeket nem basztatja senki legalább havonta egyszer, hogy miért nem állnak ki pl. a zsidók mellett, mert ugye működhetne fordítva is... Bár, ha elérnének valamit 1-2 '40-es évekbeli csendőr igazának elismerésén túl, talán a kutya odafigyelne rájuk a Jobbikon kívül is.

kvadrillio 2010.06.02. 17:55:49

Ideje tudomásul venni, hogy a RENDőrségnél nincs demokrácia !
Ott diktatúrha van !

Méghogy véleményt mondjon....meg még le is írja....hát ember az ilyen ???!

pedig,pedig, egyre több és több lesz az elégedetlen ember.......és eccercsak elérjük a kritikus pontot.
és akkor szaladj te is pajtás !!! :)

derelyegrádi szellem 2010.06.02. 18:11:44

@Marcellusca:

Gondolom ez is a "semmi" része:

"Fokozott rendőri akció kezdődött Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - ezt kedden jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter. Ez azt jelenti, hogy 600-zal több rendőr van ott, mint általában, a csapatokat a térségben az országos rendőrfőkapitány és a Készenléti Rendőrség parancsnoka irányítja.

Az Országos Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint a keddi akcióban 9 embert fogtak el, közülük hármat lopás közben értek tetten, négyüket pedig körözték. Rajtuk kívül még 20 embert állítottak elő, köztük 15-öt bűncselekmény gyanújával, négyen nem tudták magukat igazolni, egy embert véralkohol vizsgálatra kellett vinni."

Ezt a hangzatos lózungok, vagy a "fűnyiró" közé sorlod?

Én magam részéről annak tényét, hogy minden maszopos meg haver kinevezettet kibaszkodnak a helyéről (ahol nem csinál semmit, rosszabb esetben lop is) nem bajnak tartom, hanem kifejezetten elvárom. Ezért szavaztam rájuk.

Vegyük pl szivásy feleségét meg tesóját. Hogy-hogynem az egész szilvásy family az állam intézményeiben "talált" magának állást. Felesége Csáky Bernadett 6 azaz hat minisztériumban fordult meg eddig (mindenhez ért) közben a faterjától vettek vagy 10 millióért festményeket., Nam bajani saját léjéből otthonra magának, neeeem, közpénzből állami intézmény. A tesó az ÁEK élén állt, miközben ott maffiózókat, egyéb gyanús külföldiket operálgattak (több tízmilliós a számlája ennek kis gyerekcsínynek) a magyar járulékfizetők pénzén, hamis adatokkal, TAJ számokkal variálgatva. Csak ezért ki kell rúgni, mert vezetése alatt ilyen történhetett, és még (ez legjobb eset) észre sem vette. Magáról szivásyról meg ne is beszéljünk. Ő volt az, aki az NBH-t egy pártszervvé változtatta vissza a jogállam és demokrácia nagyobb dicsőségére., ő most MNV koordinációs meg mittudomén miafaszom igazgatója. Pályáztatás meg minden nélkül, csak neki hozták létre a titulust.

A vezárkari főnök meg a honvédség többi vezetői is mehetnek nyugodtan, mert ugye minisztáiumban nagyon súlyos korrupciós ügyek történtek (tábornokok, meg ezredesek vannak előzetesben!!!) ami után az a legkevesebb, hogy ők mennek a faszba, hiszen felelősséget kell ezért vállalniuk. Azt csak ez a félmajom Szekeres gondolja, hogy felelősséget úgy kell vállalni, hogy helyünkön maradunk, és felvesszük továbbra is milliós fizetésünket.

Nem értelek bazmeg...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.06.02. 18:30:26

@derelyegrádi szellem:

Szerintem ez, még mindig nem éri el az elvárt minimális szintet, nemhogy valódi eredmény legyen. Másrészt legalább ezt folyamatosan tartani kell, nem összerántani egy hétvégi razziára sok embert oszt puszi.
Szépen hangzik ez a minden borsodi településen van már rendőr duma is, csak semmit nem ér. Kérdezz meg rendőröket, hogy mit jelent ez a bejelentés :)
Nincs valójában, csak beosztás szerint, papíron. Naponta egy rendőr elmegy arra... egy darabig, mert az első héten felhasználták a heti üzemanyag keretet :)

Mondjuk engem az nem zavar, ha valakinek már ez is teljesítmény, örülök, ha javul a közérzet :)

derelyegrádi szellem 2010.06.02. 18:57:59

@Conv:

Félreértetted amit írtam. Az arra volt válasz, hogy itt semmi nem történt csak lózungok meg fűnyíró.

Nem tartom végleges és már minden kész állapotnak ami ez ügyben történt. De jó iránynak tartom, hogy a Készenléti Rendőrséget levezényelték oda, mert ott talán nagyobb szükség van rájuk, mint a laktanyában a Kerepesi úton, meg néhány "fekete mellény" környékén.

Persze lehet még többet, még jobban, csak hát konvertáljuk már arra, hogy az elmúlt 8 évben csak arra volt rendőr, ha 20 faszi gárdistának tűnő egyenruhában megjelent valahol, meg ha nyugdíjasokat kellett elhorcolni titakozó gyűlésekről.

Emlékezz vissza 8 év alatt olyan tömegoszlatás, aminek a bíróság nem állapította volna meg a jogellenességét utólag, nem bírt lenni. A jogtalan és egyébként tök felesleges intézkedésekhez mondig volt rendőr, ha kellett százásával (megyo villája, gesztenyéskert, bégány attila ügye, stb.). Arra, hogy a borsodi falvakban az öregek el merjenek menni legalább templomba, és ne kifosztott házba térjenek haza, arra soha.

Most igen, és én ezt helyesnek tartom. Aztán ha lesz pénz meg idő rá, végeleges megoldásokat is lehet keresni, de egyelőre (egy hete sem áll az új kormány) ennyit lehet tenni. A meglévő erőkkel kell gazdálkodni, új prioritásokat felállítani, amiknél számít a lakosság is. Mert hát a rendőrséget alapvetően az ő adójukból, és nem utolsó sorban értünk tartjuk fenn.

Aki tud jobbat az szóljon.

Marcellusca 2010.06.02. 19:12:27

@derelyegrádi szellem: Lásd: @Conv: !
Látszatintézkedés.
Nem csak most és hirtelen, de azonnal kell ez.
ÁLLANDÓ jelenlét kell.
És nem csak Borsodba.
Tudom, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, mert ehhez idő kell. De ne is állítsák be úgy, hogy mekkorát cselekedtek!
Tudom, van akinek már ez is elég és megkönnyebbülés, hogy legalább azokon a napokon nyugalom volt és elkaptak X bűnözőt.
De ennek minden nap, mindenhol így kellene lennie.

Csak így tovább!!!

Bírom, ezt a miniszternek/nagykutyának le kell(ene) mondania, mert a többtízezres "cégénél" vannak bűnelkövetők.
Akkor kérem, hogy a TESCO Global Ltd. fő-fő-főigazgatója is monnyon le, mer' volt/van/lesz olyan beosztottja, aki bűnelkövető!
Mit gondolsz, az NNI-nek kik adták át az infókat?

De, mondjuk, legyen OK, új kormány, új vezetés, új bizalmi emberek.
Viszont hiányolom a körültekintést, a kivizsgálást, a mindenre kiterjedő vizsgálatokat.
Ha erre a lefejezésre kb. 2-3 hónap múlva került volna sor, akkor egy szavam sem lenne.
Az elegendő idő (lehet) ahhoz, hogy tájékozódjon, úgy, hogy közben korlátozza a mozgásterét.

De ez nem az volt.
Ez szimplán lefejezés volt, hogy a saját seggnyalóikat ültethessék a helyükre.
És, nyakamat rá, hogy Fodor nyá. vezr. van a háttérben.

Kicsit OFF:
Nem tudom, hogy zero szemét miért nem csípi, hogy a belügyminiszter nyugállományú rendőr tábornok, a HM államtitkár nyugállományú honvéd tábornok.
És az ő nyugdíjuk nem 100.000 jómagyarforint!!!
Bezzeg a "talpas" rendőr, a "bokorugró" baka 100.000Ft-os nyugdíja melletti munkavégzés qrvára marta a szemét.

Vagy az, hogy a biztonsági szolgáltatásokban vastagon érintett Don Alessandro, meg akarja reformálni az őrző-védő cégek működését. Pölö úgy, hogy a kisnyugdíjas őröket ki akarja túrni a szakmából.

Na, mindegy, nem vagyunk egyformák, az ingerküszöbeink sem ugyanazon, ugyanott vannak. :)))

ON

táboricsendőr 2010.06.02. 19:32:12

Rendőrségnél, csendőrségnél, honvédségnél szakszervezetnek helye nincs! Parancs van, amit végre kell hajtani! Akinek nem tetszik, szereljen le! Ez a REND!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.06.02. 19:39:18

@derelyegrádi szellem:
teljesen egyetértek ezzel amit írsz, hogy mire lenne szükség azzal azonban nem, hogy ez valóban olyan intézkedés, ami hathatós és fenntartható.
Ez ugyanolyan lózung, mint az OMG kampány. reklám, semmi több.

tudok jobbat:

valódi intézkedési jogkörrel kell rendelkezni a helyi lakosságból pár embernek (nevezzük csendőrségnek) tűzfegyver nélküli szervezetnek, akiknek jogosultsága van igazoltatni, elfogni, visszatartani, járőrözni, és ha ezt teszik nem őket csukják le "félelemkeltő masírozásért".

Az nem megoldás, hogy fenn van tartva egy "melegedő" a napi 2 órára odavezényelt rendőrnek. Ami a jelenlegi megoldás. Minden polgármesteri hivatalban legyen egy iroda amely településen nincs rendőrség, ahol van egy rendőr állandóan a nap 24 órájában, (ez önkormányzatonként 5 rendőrt igényel legalább és e mellé az önkéntes "csendőrség".

Ez a minimálisan elvárható, de legalább egy körzeti megbízott, aki ott él.

Igen amit most csinál a pintér több mint ami eddig volt, de ebben a formában, ahogyan elindította, egy lufi csak.

derelyegrádi szellem 2010.06.02. 19:41:50

@Marcellusca:

1./ Hány nap telt el a kormány megalakulása óta? Hány?
2./ Mitől "látszat" az, hogy megjelent ott 600 rendőr? Látszólag voltak ott? Vagy hogyan?
3./ A Tesco galobal Kft, nem közpénzekből üzemel. És nem egy-két bűnelkövető volt, és nem is piti raktári tolvajok, hanem bűnszervezet alakult a HM-ben, és tábornokok vannak előzetesben, nem tizedesek, mert lenyúlták a kanálgépet. Érted te ezt? Ha -bár az nem közpénzből üzemelő cég, és nincs is olyan szigoró hierarchia - a tesconál kiderül, hogy gazdasági meg a többi igazgató a vezérigazgató szeme előtt bűnszervezetben szétlopják a céget, és csak nem veszi észre, hidd el a tulaj úgy kibassza vezérigazgatót is, mint szart.
4./ Igen a belügyminiszternek egy talpas tizedesnek kellene lennie (nem egy tábornoknak), minden országban úgy szokták...

"De, mondjuk, legyen OK, új kormány, új vezetés, új bizalmi emberek.
Viszont hiányolom a körültekintést, a kivizsgálást, a mindenre kiterjedő vizsgálatokat."

Mint kell ezen vizsgálni? tábornokok ülnek bűnszervezeben elkövetett nagyon súyos cselekmények gyanúja alapján, ami nem egy ízben egyszer, hanem évek óta, szervezetten, és folymatosan, mondhatnám már kialakult rutin szerűen követtek el. Ezt érted?

"Ha erre a lefejezésre kb. 2-3 hónap múlva került volna sor, akkor egy szavam sem lenne."

dehogynem. Akkor meg azt nyomnád, hogy maradhatott a helyén eddig...

A kinyugdíjas őrökről nem tudok semmit, de azt nem bánnám, ha laktanyákat nem cégek őriznék hanem katonák, akiknek ez a dolguk, és ezért is kapják a fizetésüket.

Azt hiszem sikerült elérned azt, amit még senkinek. fel kell tegyelek a szűrőre, mert ez amit te itt csinálsz, az minden, csak nem érvelő értelmes vita. Jobb lenne, ha kimondanád valamiért utálod őket, úgyhogy ők értékelhetőt úgyse tudnak csinálni, és kész. Ehhez legalább lehet viszonyulni, tudomásul venni, de az ilyen tescos szarokhoz sehogyan.

Marcellusca 2010.06.02. 19:55:48

@Conv: Asszem Neked kell válaszolnom, mert szellem nem lát a narancsos szemüvegtől.
Meg, Te érted, hogy mire célzok.
szellem annyira nem akarja megérteni, hogy még azt sem hajlandó elfogadni, amiben részben egyetértek vele.

Én is jónak tartom, hogy megjelentek Borsodban a "kommandósok", de ez volt vagy 3 nap.
És mi van a többiben? Mi van a többi megyében, ahonnan elvonták a rendőröket (mert nem csak a pestiek voltak ott)?
Állandónak kell lenni:

Kettős mérce:
Hány napja vannak kormányon?
a.) MÁR milyen sokat tettek;
b.) MÉG nem volt idő cselekedni.
WTF???
Ha akarja a.) pont, ha úgy akarja b.) pont.

Lehet, hogy tanult, művelt, jogász ember, de őt is elvakította a narancslé.

Bármennyire meg fog haragudni érte, de ki kell mondjam: két bites fityisz szavazó.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.06.02. 20:05:58

2./ Mitől "látszat" az, hogy megjelent ott 600 rendőr? Látszólag voltak ott? Vagy hogyan?

Nem látszat, de csak átmeneti, ez csak egy razzia, nem közbiztonság növelő tartós cselevés. A kifejezés helyes. Voltak.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.06.02. 20:10:08

@Marcellusca:

Hát vannak itt ilyenek.
De miért ne lennének, vannak elvakult libsik, elvakult mszp-sek, elvakult fityiszesek és elvakult jobbikosok. lmp-sek azért nincsenek, mert vakvezetőkutyát nem engednek a blogra, anélkül meg nem találnak ide, csak a libbant oldalakra :)

Ez így van rendjén. Ha mindenki logikusan elvakultság nélkül tudna gondolkodni, nem csak egy szempontot figyelembe véve, nem lenne vita.
Nekem ez jó, mert így mindenkivel tudok vitázni :)

öööö...izé 2010.06.02. 21:16:41

@bomi: @Kicsit Karcos: szövegértés alapfok: első idézetem a HJT, második idézet a HSZT-ből van, ahogy ez a szövegben is egyértelműen szerepel

bomi: nem a szakszervezeti vezetőre mondtam, hogy nem kell itt dolgozni, hanem minden katonára, és rendvédelmi szerv állományának tagjára. Mindenki tudja, mit vállal, illetve lehetősége van megtudni. Még mindig egy szót sem szóltam a cikkhez, kizárólag ahhoz a kommenthez, amely a véleménnyilvánítás szabadságának korlátozásáról a fenti állomány esetében nem vesz tudomást.

Egyébként nem csak azokra a parancsokra vonatkozik, amelyet neked adnak ki, hanem bármely parancsra, intézkedésre.

zero: egyikbe sem, és a szakszervezeti vezető meghurcolása emiatt nyilván nem lenne jogszerű. Várjunk egy kicsit, hogy mi van a háttérben, nyilván nem ez.

acsub 2010.06.02. 21:21:33

@gyárfásvezető:
"Harangozó Tamás szerint Hende Csaba miniszter hitelességből és szavahihetőségből is megbukott, amikor a bizottsági ülésen kérdésére azt válaszolta, nem mondta korábban, hogy fel kellene oszlatni a rendőrséget. A sajtótájékoztatón bejátszották az Echo Tv erről szóló felvételét.

A szocialista képviselő azt kérdezte Orbán Viktor miniszterelnöktől és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestől, hogy ezek után kívánnak-e valaki mást megbízni a honvédség morális és szakmai átszervezésével."

Kicsit Karcos 2010.06.02. 21:27:46

@öööö...izé: a HJT-t teljesen feleslegesen kavartad be. Esetleg gondolkodj el azon, hogy miért értettük félre többen is, amit írtál.

"Egyébként nem csak azokra a parancsokra vonatkozik, amelyet neked adnak ki, hanem bármely parancsra, intézkedésre."

"4) A hivatásos állomány tagja a részére kiadott parancsot, intézkedést - a 69. § esetét kivéve - nem bírálhatja, azokról a jog- és érdekérvényesítő tevékenysége körén kívül véleményt nem mondhat"

Én ezt úgy értem, hogy a hivatásos állomány tagja a alany, a 'részére' ezért rá vonatkozik, nem másra, nem a teljes állományra. A mondat második feléből pedig az is kiderül számomra, hogy egy szakszervezeti vezető még a neki kiadott parancsról is megfogalmazhatja véleményét, hiszen neki hivatalos, fizetett tevékenysége a jog- és érdekérvényesítés.

"Várjunk egy kicsit, hogy mi van a háttérben"

Jól sejthetően a TMRSZ-Jobbik megállapodás - ami szerintem is hiba volt, de nem bűn.

acsub 2010.06.02. 21:41:58

@Conv: no-no!

" lmp-sek azért nincsenek, mert vakvezetőkutyát nem engednek a blogra, anélkül meg nem találnak ide, csak a libbant oldalakra :)"

Meg fogsz lepődni, hogy sok LMP szimpatizáns, jó néhány Jobbik által felvetett gondolttal is egyetért.
No, nem minddel!
Ahogyan olvasgatom a kommenteket, néhány kutya nélkül is idetalál...:-)

Kicsit Karcos 2010.06.02. 21:48:47

@acsub: az LMP perpillanat olyan, mint a lódarázs, félig SZDSZ, félig Jobbik. Néhány dolguk teljesen vállalható, tökös kiállás jó célokért, más dolgaik meg az unalomig ismert SZDSZ-es mantrák felmelegítése. Viszont nem arrogánsak (még?).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.03. 01:40:18

"És természetesen a teljes hazai belterjes jogvédő szcéna kussban van. Nincs közlemény, nincs tiltakozás, nincs sajtótéjékoztató. Miért is lenne? Nem ünneplő zsidók, nem drogozó diszkós fiatalok, és még Istent sem említették meg."

Ez valahogy nem lep meg. Ilyenkor valahogy nem hisztiznek.

Amúgy meg ennyire kicsinyes faszságot! Ilyenekre pazarolni az adófizetők pénzét?
Esetleg foglalkozhatnának a különböző bűnszervezetekkel...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.03. 01:43:01

@Kicsit Karcos: A sima állomány meg mondjuk magánemberként elmondja?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 01:46:30

@Marcellusca: @Conv: Látom leálltatok vitatkozni a fideszbirkával.:))
@derelyegrádi szellem: Te meg ne haragudj!Tudod,törődés a szeretet jele.:))

Kurt S. Earp 2010.06.03. 07:34:41

Ha én egy 82 éves bácsi vagyok, aki egy életen át becsülettel gürcöltem a szántóföldön és a kiskertemben és mégis azt kell tapasztalnom, hogy a saját hazám vezetői annyit nem tesznek meg értem, hogy legalább néha odalökjenek a poros falum utcájára valami epebajos, szürke arcú de péklapát méretű tenyérrel bíró rendőrzászlóst aki pofán verné a mindennapjaimat pokollá tevő redves fosztogató csürhe tagjait, akkor nyolc kibaszott hosszú év után igenis elképesztő változásnak tűnik ha végre felbukkan a törvény őre, bekopog a kapumon és megkérdezi tőlem, láttam-e erre gyanús alakokat és megemlíti, hogy most néhány napig, hétig erre fog bóklászni és ha bármi baj van, igyekszik segíteni. Ez tehát pozitívum, még akkor is ha sírtam a röhögéstől amikor Orbán apánk képernyőt szétfeszítő arcberendezéssel belökte, hogy a falvakban 2 hét alatt rendet tesznek, nem csoda, hogy Vona Gábor a szája sarkában nyálfodrokat vető kirobbanni készülő derültséggel küszködve azt válaszolta erre az M1 reggeli műsorában , hogy "Jól van, akkor mi majd 3 hét múlva lemegyünk a falvakba és megnézzük mi a helyzet" mert hát ekkora baromságokat még ő sem mondott soha, pedig nagyon próbálkozik a drága szentem.

Egyébként tegnap bent jártam Pintér Sándor irodájában, mondtam, hogy jöttem lepucolni az ablakokat, nagyon kedvesen fogadott, leköpött, tökön rúgott aztán visszaült az íróasztalához és lapozta tovább azt a nagy halom papírt amivel addig foglalatoskodott. A papírköteg a Vastagbőr elmúlt éveinek teljes printelt változata volt és a Tábornok úr az egyes kommentelők neve mellé halkan fütyürészve kis halálfejeket rajzolgatott. Nem azért mondtam, hogy bárkit megijesszek, csak megemlítettem. Érdekességként.

fokabacsi 2010.06.03. 08:28:53

@Kurt S. Earp: Cumit nem rajzolt, mert engem le is szophatna ! Én meg a pintér neve mellé egy öklöt rajzoltam aminek a középső ujja ki van nyújtva egyenesen felfelé !!! :-))))

Kicsit Karcos 2010.06.03. 08:57:58

@ColT: ha jól értem a törvényt, akkor a számára kiadott parancsot nem véleményezheti. A másoknak kiadottról elmondhatja véleményét este a kocsmában a barátainak.

Kurt S. Earp 2010.06.03. 09:08:15

Nem, cumit azt nem rajzolt fokabácsi úr, kérem tisztelettel, de szabadjon megjegyeznem, hogy Ön ezzel a tűrhetetlen hozzáállással és aggasztóan alacsony szintű szituációs érzékkel nem fogja sokáig húzni ebben a pompásan kikristályosodó nemzeti együttműködés rendszerében ha a szakszervezeti vezető hölgy karjának hátracsavarása és a társadalomra hallatlan veszélyeket jelentő kommentelők adatainak megszerzése a demokratikus berendezkedés fenntartásának apró, ám fontos napi rutinjához fog tartozni. Ezúton szeretném jelezni, hogy nagyon gyáva vagyok ezért én mindennel maximálisan egyetértek amit az Orbán rezsim a következő években végre fog hajtani és mivel 195 cm magas és 107 kg valék nagyon szívesen felajánlom a szolgálataimat amennyiben a Vastagbőr hazaáruló kommentelőit kell egy húgyszagú és dohos pincében átnevelésben részesíteni, egyébként csókoltatom a Tábornok úr kedves családját és Jó Egészséget Kívánok a Méltóságos Uramnak is, kisztihand.

Marcellusca 2010.06.03. 10:12:26

@Kurt S. Earp: LOL!!!

Tetszik, hogy van akinek megmaradt a humorérzéke. :D

Marcellusca 2010.06.03. 10:19:24

@Tigeri: Ezek szerint nem csak nekem ez a megállapításom. :D

Kurt Sz Earp 2010.06.03. 10:20:09

@Kurt S. Earp: akkor egy kis olvasnivalo a tabornokurnak
dryen.xanga.com/

bisztos hamisitvany vagy mi az ijen

Marcellusca 2010.06.03. 10:24:14

@öööö...izé:
@Kicsit Karcos:
Eztetet úgy monnyák a seregben, hogy: Parancsot "megb@szni" nem érdemes, mert csak szaporodik. :D

Egyébként a parancsot végre kell hajtani - kivéve, ha bűncselekmény elkövetésére vonatkozik - , majd utána lehet menni panaszra. De annak is megvan a fóruma, menete.

derelyegrádi szellem 2010.06.03. 10:37:46

@Conv:

Az átmeneti és a látszat magyar szavak között óriási különbség van jelentését tekintve. Ez volt a gond, semmi más.

Igen átmeneti. Mert 3 nap alatt csak átmeneti intézkedéseket lehet hozni. De ezt előre meg is mondták.

Illetve rá kell konvertálni arra, hogy valakiknek 8 év is kevés volt még "átmeneti" intézkedésekre is, nehogy "véglegesekre". Viszont a Kussuth teret, meg a fél várost kétnaponta körbekordonozni, arra mondig volt ember, energia meg pénz. Meg arra is, ha 20 mellényes ember megjelt bárhol.

Értitek ti ezt vagy hiába magyarázom?

Pintér kinevezésével meg egyébként nem is értek egyet, de ezt már leírtam korábban is. De ettől függetlenül egyetértek azzal, és jó ÁTMENETI intézkedésnek tartom, hogy levezényeltek oda 600 készenléti rendőrt. Mert ott nagy szükség van erre.

@Tigeri: Nem haragszom, de ebből a fideszbirkából egy kicsit elég volt, még egyszer előfordul téged is felbaszlak a szűrőre. És se árpádsávosjobbikköcsögözlek.

Értelmes, érveket ütköztető vitában benne vagyok.

Remélem sikerült kellően világosan fogalmaznom.

Kicsit Karcos 2010.06.03. 10:38:32

@Marcellusca: világos, de gondolom, a szakszervezet vezetőjének nem annyi a jogköre, hogy a számára kiadott parancs után - ha azzal nem ért egyet - azzal bemenjen a panaszirodába.

Szerinted túllépte a TMRSZ a törvényi kereteket?

Marcellusca 2010.06.03. 10:42:59

@derelyegrádi szellem:
"Értelmes, érveket ütköztető vitában benne vagyok." - MUHAHA!!!!

Marcellusca 2010.06.03. 10:47:11

@Kicsit Karcos: Nem tudom. Nem ismerem a szakszervezetekre és vezetőikre vonatkozó törvényeket.

Nekem sántít az egész ügy, valami nem kerek.

Egy szakszervezet azért van, hogy a tagok érdekeit képviselje a munkáltatóval szemben, hogy azok ne essenek túlkapásokba.
Rendvédelmi szerv nagyon speciális.
Gondolom a szakszervezeti működés is spec lehet.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 11:34:32

@Marcellusca: @derelyegrádi szellem: Még mindig imádom,ha a szélsőjobbosok marják egymást.:))))

Kurt S. Earp 2010.06.03. 11:40:18

Ejnye, ejnye kedves Kurt Sz Earp, nem szép dolog más nickjével visszaélni, még akkor sem ha az csak hasonlít, az ilyesmi nem finom szokás, nem vall úri modorra, különösen azáltal, hogy a berakott link tények, féligazságok és sejtetések durva, széttartó halmaza amelyre én soha nem utalnék és soha nem kerülhetne be a KONTEÓ-ba, Isten áldja tiborut és a lemiles gyerekeket a nekik köszönhetően interneten töltött felejthetetlen perceimért.
Csányi Sándor-függetlenül attól, hogy van itthon egy őt mintázó viaszbabám, amibe rendszeresen tűket döfködök-sokkal ravaszabb és okosabb ember minthogy ennyire az ellenfelei felé fordított lapokkal zsugázzon, Pintér Sándor megvetése és lebecsülése pedig végzetes hiba mert lehet, hogy nyolc évvel ezelőtt, amikor a Fidesz mélytorkozott a seprűnyéllel és a Tábornok úr távozni kényszerült, fellobogózták a kapitányságokat de azok az emberek akik akkor a zászlókat cipelték most szimplán összetojták magukat..

Tündér_Lala 2010.06.03. 12:00:59

Az intézkedések nyilvánvalóan átmeneteiek. Ugyanakkor szükség volt rájuk.
Hosszú távon az intézkedő rendőr jogköreit kell bővíteni, mert az tarthatatlan, hogy folyamatosan deffenzívában van a bűnelkövetőkkel szemben, fenyegethető, megtámadható, még az önvédelemre sem jogosult és nem áll rendelkezésére eszköz a törvény érvényesítéséhez.
Nem hiszem, hogy a megoldás a minden településen állomásozó KMB. Ő megfenyegethető, zsarolható a családjával. Kistérségi 30-50 fős örsök szükségesek, amelyek járőröznek, szükség esetén komoly erővel felléphetnek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 12:02:40

@Marcellusca: Bocs.Csak még egyet,mert szellem megfenyegetett.:
11.parancsolat:"Ne vitatkozz az fideszbirkával,mert sohasem tudod meggyőzni azt."
Bár szellem azt mondta,neki nem lesz elég,ha csak egy kicsivel jobban kormányoznak.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.03. 12:14:53

@derelyegrádi szellem: "téged is felbaszlak a szűrőre" - ejnye, te kis kirekesztő :))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 12:22:51

@Seduxen: Jaja.Még a többi náczit is kirekeszti.:))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.03. 12:42:00

@Tigeri: tényleg, mi a helyzet azokkal, akik ugyanolyan kirekesztőek a náczikkal szemben, mint amilyenek maguk a náczik a nem-náczikkal szemben!? eehhhh :)

derelyegrádi szellem 2010.06.03. 12:56:36

@Tigeri:

Potosabban: Tájékoztattalak

És nem emlékszem, hogy veled vitatkoztam volna. Egyszerűen lefideszbirkáztál. Ez a "vita" nálad?

Igen, nem lesz elég, de azt nem gondoltam hogy "harmadnapon halottaiból feltámada, és felméne a mennyekbe...."

Találjatok valami valódi témát mint pl. zero, aki - nagyon helyesen - megtalálta dr. Nagy Rózát, aki tényleg jobb lenne ha nem lenne államtitkár, amíg azt a kis hévizi sztorit nem tisztázza, külnösen azóta, hogy tegnap látttam a hírtv-n hogy próbáltak kérdezni tőle (na ennyit egyébként a fidesztévéről, jöjjön elő valaki olyannal, hogy pl ez egyenlítő, vagy az ATV ment volna egy szoci államtitkár után a kinevezésekor, hogy tessék már elmondani, hogy volt ez meg az, ilyen soha nem történt), pont olyan arcot vágott meg viselkedett, mint ibi, vagy bármelyik szoci potentát. Tehát neki semmi helye az államtitkári székben amíg nem tisztázza magát abból az ügyből, annak ellenére, hogy a hatóságok semmivel nem gyanúsítják. De ott volt, vezető pozicióban és minimum tudni kellett róla, de ha nem tudott, akkor meg azért alkalmatlan vezető beosztásra. Mert ez a "nem tudtam róla" már szárazva vagyon csavarva, unjuk. Szoci tempó.

@Seduxen:

Kénytelen vagyok, mert már bosszantanak ezek a fideszbirkázások, érvelés helyett előadva.

öööö...izé 2010.06.03. 15:09:23

@Kicsit Karcos: Igazad van, végülis nem tartozik a tárgyhoz, hiszen itt csak a HSZT-ről van szó, mely szerint

"a szolgálati rendet és a fegyelmet sértő nyilatkozatot nem tehet, a sajtónyilvánosság igénybevételével hivatalos eljárásban magánvéleményt nem nyilváníthat."

Tehát semmilyen hivatalos eljárásban magánvéleményt nem közölhet, valamint a szolgálati rend és fegyelmet sértő megnyilvánulás is elég tágan értelmezhető, hiszen ez konkrétan bármire ráhúzható...

Hozzá kell tenni, hogy a méltatlanság intézményének bevezetésével az is méltatlanná válhat bármely egyenruha viselésére, ha olyan megnyilvánulást tesz, amely az általa képviselt szervezet társadalmi megítélésére negatív befolyással lehet....

MInd1, meglátjuk, mi sül ki ebből, annyira pártatlan-e az igazságszolgáltatás, amennyire gondolom...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.04. 16:13:12

@derelyegrádi szellem: Ezt már megbeszéltük párszor,csak akkor még volt humorérzéked. :D

süti beállítások módosítása