Skip to content


       Szűrés lista

Házkutatás a kommentelők adataiért a rendőrszakszervezetnél

2009. szeptember 23-án a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezet egy közleményt adott ki "A BAJNAI GORDON VEZETTE KORMÁNYZAT ÚJABB RENDŐRELLENES INTÉZKEDÉSÉRŐL" címmel. Ebben többek között az ellen tiltakoztak, hogy az ORFK 122 rendőrségi dolgozót kívánt elbocsájtani Győr-Moson-Sopron megyében, azokat, akik a Határőrség és a Rendőrség 2007-es összevonásakor a rendőrség állományába kerültek a határőrségtől.

De nem csak ezzel a közleménnyel vetette el a kalapácsot ez a rendőri szakszervezet a Gyurcsány, majd a Bajnai kormánynál.

2008 decemberében Bodoky Tamás készített interjút Szima Judit főtitkárral, alezredessel, aki politikai prostitúcióra, korrupcióra és törvénytelenségekre utaló tényeket állítva bírálta a rendőri vezetést. A Budapesti Katonai Ügyészség bujtogatással gyanúsította meg, többek között azért, mert a rendőrök nevében elnézést kért a 2006 őszén történt rendőri túlkapásokért.

Ennek az ügynek a folytatásaként a katonai ügyészség bujtogatással vádolta meg Torzsa Endre rendőrfőhadnagyot, aki a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete honlapján saját nevén regisztrált, és felháborodásának adott hangot, amiért a szakszervezet főtitkárát bujtogatással gyanúsítják a rendőri vezetést kritizáló megnyilvánulásai miatt.

Szima meggyanúsításán háborodott fel Torzsa Endre annyira, hogy - ahogyan a katonai ügyészség később kinyomozta - "a hódmezővásárhelyi lakásában lévő saját tulajdonú számítógépéről" ingerült fórumhozzászólásra ragadtatta magát. Annak a véleményének adott hangot, hogy a katonai ügyészségnek inkább a Szima által megfogalmazott állítások igazságtartalmát kellene vizsgálnia, ahelyett hogy egy több ezer fős tagsággal rendelkező érdekképviseleti szervezet vezetőjét vegzálják, aki a kisrendőrök jogos elégedetlenségéről beszél.
A per végül ítélet nélkül ért véget, mivel a bíróság szerint az ügyészség eljárásjogi hibát vétett a vádemelésnél.
 
Ezek után a 2009. szeptember 23-i közleményt megint bujtogatásnak minősítették, és megindították a nyomozást. A szakszervezet szerint viszont "a szakszervezet főtitkárának kötelessége a munkavállalók védelme érdekében felszólalnia, megneveznie a problémákat és tájékoztatni a magyar állampolgárokat a rendészeti munkavállalókat érintő gondokról."

Viszont most már nem kispályázik a Katonai Ügyészség, nem egy darab hozzászólót akarnak elkapni, akik hozzászóltak (!) ehhez a közleményhez, hanem az összeset.

Lehet, ez az utolsó komment nem kellett volna ...


Szóval a Katonai Ügyészség házkutatást tartott május 31-én a rendőrségi szakszervezetnél.



 


Szima Judit elmondása alapján a TMRSZ Központi Irodájában minden számítógépről minden adatot lementettek az ügyészség eljáró tagjai, holott egyértelműen közölte velük, hogy a honlap nem az irodában lévő gépekről, hanem egy kanadai szolgáltatónál üzemel, a honlapra regisztrált tagokról nem vezetnek nyilvántartást. Ez a módszer csupán adathalászat. Ezzel az ürüggyel olyan különlegesen védett személyi adatokhoz fértek hozzá, melyekhez semmi joguk nem lett volna és semmilyen módon nem hozhatók kapcsolatba a honlapra történt regisztrációkkal. A házkutatásra a Katonai Ügyészek, - 3 fővel, egy szakértővel, egy sofőrrel és egy titkárnővel jelentek meg - rendőröket is vittek magukkal, akik közül az egyik az ügyész külön utasítására a főtitkár kezét hátracsavarta, azaz lefogta.

Szima Judit a Független Hírügynökségnek elmondta: a Budapesti Nyomozó Ügyészség azt állítja, bizonyítékaik vannak arra, hogy a TMRSZ-nek adatbázisa van a cikkeikhez hozzászólókról. Bár korábban közölték, hogy nincs ilyen adatbázis, hétfőn mégis megjelentek az ügyészek két rendőr kíséretében a szekszárdi irodájukban.

Szima Judit ekkor Kaposváron volt, ott kapta az értesítést a házkutatásról. Kora délután ért oda, az ügyész közölte vele, hogy vagy elviszik a szervert, vagy lemásolják a teljes tartalmát. Vita alakult ki, Szima Judit ugyanis a 8 ezer TMRSZ tag személyes adatainak, illetve a könyvelési adatoknak az elvitelét nem tartotta az aktuális eljárással összefüggőnek, és erre többször is nyomatékosan felhívta az ügyészségi nyomozó figyelmét.

A főtitkár felajánlotta, hogy a szerverről a szükséges adatok leválogatásához minden segítséget megad a szakszervezet. Az ügyészekkel lévő szakértő hajlandó lett volna erre, a nyomozó ügyész azonban a felettesével történt telefonos egyeztetés után arra utasította, hogy a teljes tartalmat el kell vinniük. Ezen összeszólalkoztak Szima Judittal, mire az ügyész arra utasította az egyik rendőrt: fizikai erőszakkal akadályozza meg, hogy a főtitkár a szerver közelébe menjen.

Szima Judit a sérüléséről látleletet vetetett kedden, kiderült, hogy izomhúzódása lett, ami nyolc napon belül gyógyuló sérülésnek számít. A házkutatás ellen panasszal élt, és ha kiderül, hogy az ügyészeknek nem is voltak bizonyítékaik arra, hogy a keresett adatok a TMRSZ-nél vannak, akkor feljelentést tesz. Mint mondta, a hozzászólókról nem tartanak fenn adatbázist. A szakszervezet több tagja jelezte már közben, hogy az adataik elvitele miatt ők is feljelentéssel fognak élni. Szima Judit hozzátette: a jogsértő házkutatás és lefoglalás a Fidesz első kormányzással töltött napján történt, csak remélni tudja, hogy az új kormány nem veszi át elődje módszereit, hanem kivizsgáltatja a hasonló jogsértő eljárásokat.

Vagyis a rendőrségi szakszervezet által üzemeltetett honlapon a kommentelők adatait kívánja megszerezni a Katonai Ügyészség.

És ők pontosan tudni akarják, név szerint, hogy kik merték a véleményüket megírni ezen a honlapon.

Valószínűleg nem a hozzászólok buksijat kívánják megsimogatni. (A Gaskó vezette VDSZSZ-el vajon miért nem keménykedtek ennyire?)

Kommentelni úgy látszik főben járó vétség. Legalábbis rendőrszakszervezeti honlapon. Egyelőre ...

És természetesen a teljes hazai belterjes jogvédő szcéna kussban van. Nincs közlemény, nincs tiltakozás, nincs sajtótéjékoztató. Miért is lenne? Nem ünneplő zsidók, nem drogozó diszkós fiatalok, és még Istent sem említették meg.

Ők "csak" mezei rendőrök.

Címkék: közélet rendőrség abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr352048550

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cenzúra az Index fórumán (?) 2010.06.02. 14:35:17

Nem tudom, ti szoktatok-e “fórumozni”, azaz használjátok-e az Index fórumát. Én igen, és büszkén állíthatom, hogy már a kezdetekkor is ott voltam, és a nickem (Droli) már tizedik életévét töltötte volna be júniusban - ha ki nem nyírják. De ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyárfásvezető 2010.06.02. 12:39:38

népszabadság
'Mészárlás a honvédelmi tárcánál'
nol.hu/belfold/_meszarlas_a_honvedelmi_tarcanal_

Mészárlás?
Egy gyengécske figyelmeztetés csak. Sajnos.
Testüregeiket sem motozták... (mint ahogy a 2002-es kormányváltáskor az megtörtént)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.02. 12:39:39

:OFF:

Azért ez is elég érdekes és Vb-gyanús sztorinak tűnik így elsőre:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/02/hell_szikszo

marcinátor (törölt) 2010.06.02. 12:39:55

@öööö...izé: Pont erről beszélek. Még törvénybe is iktatják.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.06.02. 12:49:55

Ja, és Pintér nem talált csontvázakat a rendőrség szekrényében... Alaposan körülnézhetett.
Ha lesz TMRSZes tünti, biztos kimegyek, legalább ennyi legyen.

Egyébként LMPVS

öööö...izé 2010.06.02. 12:49:58

@marcinátor: nem értek veled egyet. Nyilván egy rendőr nem fogalmazhat meg magánvéleményt egy büntetőügyben a sajtónak, nyilván egy civil cégnél nem nyilatkozhatsz a megkötött szerződésekről...utóbbinál a munkaszerződés ír elő ilyen megkötéseket, előbbinél törvény...mi a különbség???

A kormányszóvivő sem a saját véleményét mondja, hanem a kormányét...annyira furcsa ez???

nem kötelező itt dolgozni, ha meg így döntesz, akkor mérlegeld a következményeket...

nyílméregbéka 2010.06.02. 12:53:47

@Meleardil Eressea Iluvadan: "A birono, aki egyebkent a koncepcios itelethozatal egyik profetaja, eleg elmes indoklassal allt elo. Miutan a jogszabalyban meghatarozott "birosag alltal jogellenesnek nyilvanitott tevekenyseg" nem volt, kozolte, hogy mivel az unnepsegen emberunk jol felismerhetoen (sic!) a Magyar Garda kepviseleteben volt jelen, ezert minden cselekmenye jogserto, ugyanis az a szervezet be van tiltva. A csodalkozo kerdesre, hogy "minden?", indulatosan felelte, hogy "minden!". Tovabb is ment. Azt mondta, hogy ha valaki a garda keretein belul csinal barmit, mivel a garda mukodese torvenytelen, ezert minden tevekenyseg torvenytelen, nem csak a birosag alltal betiltottak. Konkret kerdesre azt felelte, hogy igen, torvenytelen a gaton dolgozas, az adomanygyujtes es a veradas is, ha annak barmi koze van a gardahoz. Mert az be van tiltva, ercsuk?!!! A birosagi dontes, az emberi jogi egyezmenyek, az alkotmany es BTK mind nem erdekeltek. O csak vedte tovabb a rendszert. "

Öööö.... Bazmeg. Ismerősöm épp egy hasonló mentalitású önkormányzati ügyintéző p*csával veszekszik, én meg azzal vigasztalom, hogy ne aggódjon, a bíróságok normálisabbak.
Most felhívom és megmondom neki, hogy mégsem.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.02. 13:04:31

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): Viccelsz, lesz 10 vagy akár 15(!) új munkahely. Az országimázs építése sem smafu. Hell, a magyar energiaital. Lenyomjuk a Red Bull-t.
Mondjuk ha 15 új munkahelyhez ennyi támogatás jár, mennyibe fog kerülni a Fidesz 1 000 000 új munkahelye? :)

Jurganov 2010.06.02. 13:07:44

@Zuzu Petals: azért az eléggé különbség, hogy TE szereted a túrós szusit és majd csinálsz magadnak vagy minta tasz kinyilatkoztatsz bizonyos dolgokat amit magasabb helyeken is figyelembe szoknak venni illetve véleményformáló hatása van.mint pl az sem esik egyforma súllyal a latba, hogy te itt írod le, hogy szereted a túrós szusit vagy mondjuk jay leno a showjában mondja el.

Zuzu Petals 2010.06.02. 13:26:29

@Jurganov: Hja, de a sok jobbikos meg mindenhol hangoztatja, hogy utálja a TASZ-t, mert köcsög részrehajlók, de bégis szarnak csinálni egy hasonló szervezetet, ami értük dolgozik. Ne várjuk már el a tasz-tól, hogy szembeköpje azt, akitől a pénzt kapja, elég jó fordulatszámon pörögnek, ennyi a kapacitás, nyilván azokkal az ügyekkel foglalkoznak, ahonnan cserébe kapját a támogatást/1%-okat. Újra leírom: NEM ÁLLAMI PÉNZBŐL MŰKÖDNEK, így senkinek nem áll jogában bírálni őket azért, mert megválogatják, hogy mire fordítanak munkaórát. Lehet alapítani egy TAELSZ-t (Társaság Az Eddig Leszart Szabadságjogokért), és lehet pénzt kérni a Gárdától, Jobbiktól, egyéb szimpatizánsoktól. Ennyi. Amúgy honnan a picsából tudjuk mi, hogy mire van most épp kapacitásuk? Csak mert elég korrekten foglaltak állást anno a túlkapások során. Eza TASZ-os bekezdés egy faszság volt, durva ferdítés, hogy megint ők lettek kipécézve. Most komolyan, hány fingreszeló ombucmanónk meg egyéb majmunk van, miért kéne csak a TASz-nak pattogni?

Krikri 2010.06.02. 13:33:22

@nyílméregbéka: onnan jövök :( az ügyész végignézte a bizonyítékot, a bíró kérdezett rá az ügyésznél, hogy akkor ezek után fenntartja a vádpontot? (mivel videó bizonyította az ellenkezőjét) Mosolyogva mondta az ügyész h természetesen. És 93%-ban a bírók az ügyészség vádját hozzák meg döntésként... nem folytatom...

átlátó 2010.06.02. 13:44:15

Nem írok semmit. A keretlegények úgyis tudják, hogy hol találnak meg.

bomi 2010.06.02. 13:55:29

@öööö...izé: Ne keverjük a fikciót a valósággal. Itt semmi ilyesmi nem történt, semmiféle büntetőüggyel nem volt kapcsolatos a kifogásolt TMRSZ-cikk. Ráadásul alaptalanul citálod ide a HJT-t, az – mint a nevében is benne van – nem általánosságban a rendvédelmi szervekre vonatkozik, csak és kizárólag a Honvédségre (nem véletlenül, itt sokkal több jogkorlátozás van).
Egyébként ha már ezt a törvényt idézed, akkor idézhettél volna belőle egy olyan szakaszt, ami valóban kapcsolód(na) az ügyhöz (ha honvédségi ügyről lenne szó), és amelyet a "szükségesnél" jóval szélesebb körű lefoglalással vastagon megsértett az ügyészség:
"32. § (2) A Honvédség nem követelheti meg azt, hogy az állomány tagja az érdek-képviseleti hovatartozásáról nyilatkozzék, nem szüntetheti meg az állomány tagjának szolgálati viszonyát, és nem okozhat hátrányt az állomány tagjának az érdek-képviseleti hovatartozása vagy tevékenysége miatt."

Ez a megjegyzésed meg – egy szakszervezeti vezetővel kapcsolatban – mérhetetlenül cinikus (amellett, hogy a benne foglalt burkolt vád is hamis):
"nem kötelező itt dolgozni, ha meg így döntesz, akkor mérlegeld a következményeket... "

bomi 2010.06.02. 14:04:52

@Zuzu Petals: Már többedszer felhozod, hogy miért nem csinál magának a Jobbik egy TASZ-t, ha nem tetszik a tevékenysége.
Ha olvastad volna az első kommenteket, akkor észrevehetted volna @emzperx: hozzászólását, az NJA pl. tekinthető egy ilyen szervezetnek (bár ez sem sokkal "jobbikosabb" szervezet, mint amennyire a TASZ szadszos). És ők igenis foglalkoznak a TMRSZ ügyeivel is. Csak ugye a publicitásuk érthető okokból jóval kisebb...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.02. 14:05:50

@öööö...izé: "Nyilván egy rendőr nem fogalmazhat meg magánvéleményt egy büntetőügyben a sajtónak, nyilván egy civil cégnél nem nyilatkozhatsz a megkötött szerződésekről"

Ez így természetesen igaz.

Viszont úgy vélem, hogy 2010-ben mind a rendőrnek, mind a multi alkalmazottjának JOGA az, hogy hazaérve fellépjen a netre, és "PálKataPéter007" néven kifejtse magánvéleményét egy fórumon vagy blogon. Arctalanul, rendjel és nyakkendő nélkül. Ott, ahol senki sem tudja, hogy kutya vagy - mint tudjuk. :)

Kicsit Karcos 2010.06.02. 14:13:05

@öööö...izé:ha viszont ezeket a szabályokat - amik mint kiderült, nem is a rendőri állományra vonatkoznak - nem sértette meg Szima, akkor nem értem, hogy jött ide ez a distinkció, ti. hogy nem ugyanazt kell érteni szólásszabadságon a rendőrök esetében, mint a nemrendőröknél.

Meg azt is gondolom, hogy valamennyire azért érdemes konkrétan fogalmaznia egy szakszervezeti vezetőnek, ugyanis ortodox PC nyelven nehezen művelhető egy ilyen jellegű szakma. Annak nem sok haszna van, ha azt mondja, hogy létezett valaha a világon egy olyan egyenruhás vezető, aki szerény személyes véleménye szerint, és ne bántódjon meg senki, olyan dolgot csinált, ami az optimális megoldásnál kevésbé megfelelő. Ennek a kimondásához nem kell rendőrszakszervezet, ehhez elég lettél volna Te is:-)

Kicsit Karcos 2010.06.02. 14:21:05

"Oldalunkra és az oldalon üzemelő fórumra csak akkor regisztrálhatsz, ha a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének tagja vagy."

Vajon betartotta ezt az egyértelmű szabályt az az ÁVH-s, aki áttúrta a hozzászólásokat?

sanyisanyi 2010.06.02. 14:41:20

Úgy látszik a fideszes demokrácia nem sokban fog különbözni az mszmptől megszokottaktól.
Éljen a 2/3-ad....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.02. 14:50:31

@öööö...izé:

A "nem értek egyet, hogy kirúgnak 112 embert a kollégáim közül" pontosan melyik paragrafusba ütközik?

PeterBlau · http://4smallwheels.blog.hu 2010.06.02. 15:08:54

Én nem sajnálok egyetlen rendőrt sem bármi történik vele.
2006 októbere óta leszarom mi történik egy rendőrrel.
Aki úgy viselkedik egy néppel mintha az ellensége lenne, annak az a nép az ellensége lesz.

bomi 2010.06.02. 15:12:22

@zero: megmondom: egyikkel sem. Ráadásul az @öööö...izé: által idézett HJT nem is vonatkozik a rendőrségi állományra, csak a HSZT, ami viszont a véleménnyilvánítással kapcsolatban így rendelkezik:
"18. § (4) A hivatásos állomány tagja a részére kiadott parancsot, intézkedést – a 69. § esetét kivéve (vagyis ha azzal bűncselekményt követ el) – nem bírálhatja, azokról a jog- és érdekérvényesítő tevékenysége körén kívül véleményt nem mondhat, a szolgálati rendet és a fegyelmet sértő nyilatkozatot nem tehet, a sajtónyilvánosság igénybevételével hivatalos eljárásban magánvéleményt nem nyilváníthat."
Itt a véleménnyilvánítási jog korlátozása csak és kizárólag a személyesen őt érintő paranccsal/intézkedéssel kapcsolatos bírálatokra terjed ki, ráadásul a szakszervezet definció szerint "jog- és érdekérvényesítő tevékenységet" is folytat, vagyis még ez esetben sem vonatkozna rá a tiltás.
"(5) A szolgálati rendet és a fegyelmet veszélyeztető sajtóterméket a hivatásos állomány tagja nem állíthat elő, és nem terjeszthet, ilyen tartalmú plakátot, hirdetményt vagy emblémát nem függeszthet ki.
(6) A hivatásos állomány tagjai érdekképviseleti szerveinek a tevékenységi körébe eső hirdetményei a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozhatók."
Ráadásul a (6) bekezdése itt erősen megkérdőjelezi az (5) alkalmazhatóságát is (még ha fel is merülne a "szolgálati rend és fegyelem megsértésének" gyanúja, bármit is jelentsen ez).

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.02. 15:15:53

@bomi:

Akkor megfelelő joga alapja volt a házkutatásnak :-)

Peti80 2010.06.02. 15:21:38

Sanyi bácsi, így nem lesz sok lelkes rendőr az őszi orbántakarodj-ak oszlatására!

helium 2010.06.02. 15:31:35

@Frengi: ez így van.....hozzám rendszeresen jönnek a bm-esek,szekusok....megnézni....már régóta....
és óvakodj főleg a zesztétika szakosoktól!!!!!!

Zuzu Petals 2010.06.02. 15:34:02

@bomi: Lehet, az NJA is szerzett volna egy kis extra hírnevet magának, ha nem CSAK a jobbikos dolgokkal foglalkozik (de mit várhatunk ugye Gaudi-Nagy úrtól?), hanem mondjuk rázizzenek ők is a mutyiügyekre. Nekem Budaházy szabadon engedése hasznot nem hoz (bár ellenzem, amit vele művelnek) éppúgy mint a zsidók jogainak védelme. Viszont Balatonring elkaszálása = 35 mrd, fű legalizálása 4-8 mrd minusz (ami most az üldözésre megy) + 50 mrd bevétel az államkasszába, ergo ők kapnak 1 %-ot, a NJA meg nem. Nem is érdekelnek túlzottan. Ennyi erővel amúgy őket is lehetne csesztetni, hogy miért nem védik a zsidókat/romákat. Tudjuk miért, mint ahogy azt is tudjuk a TASZ miért teszi meg.
Amúgy meg azt is meg lehet nézni, mennyi volt az NJA szerepvállalása a rendőri túlkapásos ügyek esetén, és mennyi a TASZ-é... Ha támogatnának mindenkit érintő durván pénzes ügyeket, akkor írnának róluk is, de nem teszik. A TASZ-t sem kendermagosok vagy a kipások tették igazán ismertté... Ráadásul az NJA-t így hogy ilyen durván jobbikos kötődésű, max. az ország 17%-a veszi komolyan, amaradék vagy leszarja vagy anélkül utálja, hogy tudná, mit is csinálnak...

greybull 2010.06.02. 15:37:39

@öööö...izé: konkrétan a Kaposvári Katonai Ügyészséggel kapcsolatban hallottam abszolút megbízható forrásból.
@Krikri: így van, ilyenek az ügyészek. Keserű vigasz, hogy ezt a magatartást - tehát hogy a 2x2 igazságával vetekedő helyzetben, vagy másképpen fekete-fehér bizonyíték, ellenbizonyítás ellenére is fenntartják a vádat - azért tanúsítják, mert úgy gondolkodnak, hogy b....a isten: ne én ejtsem a vádat (mert akkor én kapom otthon a fejmosást, jutalommegvonást, előléptetésből kihagyást stb.a főnökömtől), mentse fel a bíróság a pasit, legfeljebb majd mondok kígyót-békát, hogy milyen hülye volt a bíró.
@Peti80: lehet, hogy lesz ősszel "orbántakaroggy!" (sic!), de Orbánék nem szoktak kordonozni, meg oszlattatni...

szmoker (Homo Trollicus) 2010.06.02. 16:07:42

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): ne felejtsd, hogy mostantól a pízt nem osztrák alvállalkozókba tolja kifele az országból, hanem itt marad és itt adózik.

kisQtya 2010.06.02. 16:13:06

@nyílméregbéka:" Konkret kerdesre azt felelte, hogy igen, torvenytelen a gaton dolgozas, az adomanygyujtes es a veradas is, ha annak barmi koze van a gardahoz."

És a törvénytelenül adott vérrel mit csinálnak? Kiöntik a földre?
A törvénytelenül erősített gátat lebontják?
A törvénytelenül gyűjtött adományt elkobozzák, vagy azt a gárdista megtarthatja magának? Ha kiosztotta az adományt, akkor vissza kell adni a megadományozottnak?
A gárdista gyereke (amit gárdistaként csinált) szintén törvénytelen gyerek?
Basssssszuskulcs!

Dr Kangörény 2010.06.02. 16:14:15

Szem előtt tartva, hogy ami itt történt a rendőrség részéről (számítógép lefoglalása) az sérti az egészséges erkölcsi érzéket és reményeim szerint jogszabályokat is, azért fontos megjegyezni, hogy ezek a rendőrök, akik most szopóágra kerültek, akár az én számítógépemet is miden lelkismeretfurdalás nélkül simán lefoglalnák, akármilyen piszlicsáré ügyben, és még csak fel sem merülne bennük, hogy csak a releváns adatokat kéne elvinniük, vagy esetleg csak le kéne másolniuk az adatokat.

is 2010.06.02. 16:22:57

itt mindenki -engem is beleértve- azon sopánkodott, hogy a FIDESZ nem készült, és nem is tudja, hogy mit tegyen. hát nem így van, valójában keményen dolgoztak a fiúk. íme az első munkanap évek alatt alaposan kidolgozott terve a miniszterek számára:
- Navracsics Tibor: Borókai Gábor feleségének állás szerzés
- Hende Csaba: vezérkari főnök kirúgása
- Ügyészség: a Jobbik eltakarítása
- Orbán Viktor: kemény pofavizit a lengyel elnöknél

még mondja valaki, hogy nem az ország sorsával foglalkoznak...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.02. 16:26:38

@szmoker /segílyes/: Ennek a részének én is nagyon örülök - de ettől függetlenül kicsit büdös az ügy.

lüke 2010.06.02. 16:28:38

mi bucsuzunk és elmegyünk........................

füligjimmy77 2010.06.02. 16:36:11

Elnézést, mielőtt krokodilkönnyeket hullatnék a tettrekész magyar rendőri akármi tagjai csupa serpico-kaliberű igazság bajnokai? Ide a rpszdás bökőt, hogy dögivel vannak köztük olyanok, akik vígan verték aki a szart a tüntetőkből (akik közül sokan kurvára megérdemelték), majd hirtelen felfedezték magukban a szunnyadó szittyát.

A magyar rendőrség állapota ma olyan, amilyen. De az állomány se sokkal különb. És most konkrétumokat nem mondok, mert rámrúgják az ajtót a kommanók.

pahunrepublic 2010.06.02. 16:36:12

Más országokban a becsületsértési perekkel vetnek gátat a szólásszabadságnak: blog.panamainfo.hu/2010/05/17/az-elnok-drogpenzbol-kampanyolt/
<a href="http://blog.panamainfo.hu/2010/05/17/az-elnok-drogpenzbol-kampanyolt/">blog.panamainfo.hu/2010/05/17/az-elnok-drogpenzbol-kampanyolt</a>

nyílméregbéka 2010.06.02. 16:37:29

@kisQtya: hát ez az - mert ha gárdistaruhában pöröllyel üti a cigánygyereket, akkor OK, hogy törvénytelen. De ha az egyik kezével újraéleszt egy haldoklót, míg a másik karjából éppen vért ad, akkor nem kéne tán figyelmen kívül hagyni azt a kurva mellényt?
De hát, magyar bíróság, magyar ügyészség. (bakker, lassan közhelygyűjtemény leszünk :-/)
A poszthoz meg, hogy még ennyi véleménynyilvánítás se lehessen? banyek, akkor alkalmazzanak androidokat, azoknak majd nem lesz véleményük. Szerintem a zsernyák is kimondhatja, ha szar van a palacsintában. Vagy valaki a Parlament felrobbantására buzdított azon a fórumon?

De most már eldugulok; kezdem félteni a lovamat.

Marcellusca 2010.06.02. 16:48:38

@is: Pontosan.
Nem voltak ők tétlenek az elmúlt 8 évben.
Szinte mindenre kidolgozták a forgatókönyveket.
Lásd (ahogy Te is írod): az első napok "eredményeit"!

blacklord 2010.06.02. 17:01:15

Erősen fogok fogalmazni, mert kegyetlenül felháborító ez a sztori. A kibaszott köcsög kurva anyjukat ezeknek!! Ez szerintük az ország legnagyobb problémája, hogy a becsületes rendőrök konkrétan kifogásolható ügyekben véleményt nyilvánítanak???? Ahelyett, hogy az adott, a rendőrök moráját igen keményen befolyásoló ügyeket kivizsgálnák?! Ez hihetetlen, mintha valaki kommunizmust játszana a demokrácia eszköztárával... Aki ezért felelős, azt el kell távolítani. De rohamléptekkel.

derelyegrádi szellem 2010.06.02. 17:01:41

@is:

Azt kifelejtetted ez 8 éve mivel kezdődött. Minden haver, feleség, szerető, cimbora jól fizető állami állásban helyezésével. Sajnos a pulóvert csak a végéről kezdve lehet visszabontani.

Meg hát közben volt már egy 200 fős Parlamentről törvénytervezet, majd szavazás, meg a kettős állampolgárságról, minisztérimok számáról, stb.. Ezeket miért nagytad ki? Nem kell válaszolni, tudom.

Eddig az volt a végtelenségig mantrázott duma (ezért nem voltak előrehozott választások se) mert a FIDESZNEK NINCS PROGRAMJA. Most az a hasfájásotok, hogy van, és meg is valósítja.

Döntsétek már el a marcelussal most hogy is van ez....

Kartal (rezervált) 2010.06.02. 17:08:10

@Zuzu Petals: Nemzeti Jogvédő Alapítványnak hívják; nézz már utána, mielőtt fikázol valamit!

Kartal (rezervált) 2010.06.02. 17:10:41

@Marcellusca: nekem úgy tűnik, hogy elég pontosan tudják mit akarnak, és véghez is viszik. Nem biztos, hogy örülni fogunk neki.

Marcellusca 2010.06.02. 17:13:09

@derelyegrádi szellem: Program még mindig nincs, csak hangzatos lózungok meg "fűnyíró".

Mindig így csinálják a "kormányváltást". A nagy közigazgatási reformok azzal kezdődnek, hogy az előző klientúrát kipenderítik. Így volt ez '98-ban is.
Csak ezt már elfelejtetted.

Majd, ha tesznek is valami igazán fontos dolgot, ami tényleg elnyeri a többség tetszését, akkor elismerem.
De, amíg csak ilyen látszat és huszadrangú intézkedések lesznek ...

Kartal (rezervált) 2010.06.02. 17:14:01

@nyílméregbéka: én is hozzászóltam azon a fórumon, meg sok másikon is. Lehet, hogy az egyik hozzászólónak lesz igaza, aki azt mondta, hogy a fidesz hatalomra kerülésével el fog tűnni pár törzskommentelő innen is, merthogy a zárkában nincs net.
Apropó! Látta valaki mostanában Arlequint?

Marcellusca 2010.06.02. 17:14:55

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Erről beszélek.
Ezért mondtam/mondom, hogy nem jó az a 2/3!
Nincs semmilyen kontroll.
Azt csinálnak, amit akarnak.
És már most látszik, hogy ennek nem lesz jó vége.

Marcellusca 2010.06.02. 17:16:21

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Biztos most teszi meg az írásos jelentését. :DDDD

Kartal (rezervált) 2010.06.02. 17:16:34

@Marcellusca: ha a többség tetszése a cél, akkor állítsák vissza a Moúúúnika sót, az biztos sokak tetszését elnyeri, de nem hiszem, hogy érdemi előrelépés lenne az ország szempontjából.

Marcellusca 2010.06.02. 17:16:58

Héééé, ales efftás!
KBM!!!

Marcellusca 2010.06.02. 17:18:43

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Ne (derelyegrádi) "szellem"-eskedj már! :)))
Tudod Te is, hogy mire gondolok.

Krikri 2010.06.02. 17:19:25

@greybull: próféta beszéljen belőled...
A Fidesz tevékenységi köréhez még odabiggyeszteném Nagy Róza kinevezését, tegnap láttam a reteken, hogy Pintér kifejtette, minden OK a kinevezésével, ő nem lát próblémát!

Kartal (rezervált) 2010.06.02. 17:33:21

@Marcellusca: Be kell vallanom, egyelőre azt látom, hogy az elmúlt évekkel szemben most azt látom, hogy az állam elindult valamilyen irányba. Nem biztos, hogy tetszeni fog amit csinálnak - majdnem biztos, hogy nem fog tetszeni -, de legalább VAN irány, haladunk valamerre az eddigi fingreszelés helyett. A többit pedig meglátjuk.

Zuzu Petals 2010.06.02. 17:52:39

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Ismerem, később írom is, meg azt is, hogy mi bajom velük... Kérdésem továbbra is él, mitől különb egy jobbikos jogvédő egy liberálistól? Mert ezeket nem basztatja senki legalább havonta egyszer, hogy miért nem állnak ki pl. a zsidók mellett, mert ugye működhetne fordítva is... Bár, ha elérnének valamit 1-2 '40-es évekbeli csendőr igazának elismerésén túl, talán a kutya odafigyelne rájuk a Jobbikon kívül is.

kvadrillio 2010.06.02. 17:55:49

Ideje tudomásul venni, hogy a RENDőrségnél nincs demokrácia !
Ott diktatúrha van !

Méghogy véleményt mondjon....meg még le is írja....hát ember az ilyen ???!

pedig,pedig, egyre több és több lesz az elégedetlen ember.......és eccercsak elérjük a kritikus pontot.
és akkor szaladj te is pajtás !!! :)

derelyegrádi szellem 2010.06.02. 18:11:44

@Marcellusca:

Gondolom ez is a "semmi" része:

"Fokozott rendőri akció kezdődött Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - ezt kedden jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter. Ez azt jelenti, hogy 600-zal több rendőr van ott, mint általában, a csapatokat a térségben az országos rendőrfőkapitány és a Készenléti Rendőrség parancsnoka irányítja.

Az Országos Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint a keddi akcióban 9 embert fogtak el, közülük hármat lopás közben értek tetten, négyüket pedig körözték. Rajtuk kívül még 20 embert állítottak elő, köztük 15-öt bűncselekmény gyanújával, négyen nem tudták magukat igazolni, egy embert véralkohol vizsgálatra kellett vinni."

Ezt a hangzatos lózungok, vagy a "fűnyiró" közé sorlod?

Én magam részéről annak tényét, hogy minden maszopos meg haver kinevezettet kibaszkodnak a helyéről (ahol nem csinál semmit, rosszabb esetben lop is) nem bajnak tartom, hanem kifejezetten elvárom. Ezért szavaztam rájuk.

Vegyük pl szivásy feleségét meg tesóját. Hogy-hogynem az egész szilvásy family az állam intézményeiben "talált" magának állást. Felesége Csáky Bernadett 6 azaz hat minisztériumban fordult meg eddig (mindenhez ért) közben a faterjától vettek vagy 10 millióért festményeket., Nam bajani saját léjéből otthonra magának, neeeem, közpénzből állami intézmény. A tesó az ÁEK élén állt, miközben ott maffiózókat, egyéb gyanús külföldiket operálgattak (több tízmilliós a számlája ennek kis gyerekcsínynek) a magyar járulékfizetők pénzén, hamis adatokkal, TAJ számokkal variálgatva. Csak ezért ki kell rúgni, mert vezetése alatt ilyen történhetett, és még (ez legjobb eset) észre sem vette. Magáról szivásyról meg ne is beszéljünk. Ő volt az, aki az NBH-t egy pártszervvé változtatta vissza a jogállam és demokrácia nagyobb dicsőségére., ő most MNV koordinációs meg mittudomén miafaszom igazgatója. Pályáztatás meg minden nélkül, csak neki hozták létre a titulust.

A vezárkari főnök meg a honvédség többi vezetői is mehetnek nyugodtan, mert ugye minisztáiumban nagyon súlyos korrupciós ügyek történtek (tábornokok, meg ezredesek vannak előzetesben!!!) ami után az a legkevesebb, hogy ők mennek a faszba, hiszen felelősséget kell ezért vállalniuk. Azt csak ez a félmajom Szekeres gondolja, hogy felelősséget úgy kell vállalni, hogy helyünkön maradunk, és felvesszük továbbra is milliós fizetésünket.

Nem értelek bazmeg...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.06.02. 18:30:26

@derelyegrádi szellem:

Szerintem ez, még mindig nem éri el az elvárt minimális szintet, nemhogy valódi eredmény legyen. Másrészt legalább ezt folyamatosan tartani kell, nem összerántani egy hétvégi razziára sok embert oszt puszi.
Szépen hangzik ez a minden borsodi településen van már rendőr duma is, csak semmit nem ér. Kérdezz meg rendőröket, hogy mit jelent ez a bejelentés :)
Nincs valójában, csak beosztás szerint, papíron. Naponta egy rendőr elmegy arra... egy darabig, mert az első héten felhasználták a heti üzemanyag keretet :)

Mondjuk engem az nem zavar, ha valakinek már ez is teljesítmény, örülök, ha javul a közérzet :)

derelyegrádi szellem 2010.06.02. 18:57:59

@Conv:

Félreértetted amit írtam. Az arra volt válasz, hogy itt semmi nem történt csak lózungok meg fűnyíró.

Nem tartom végleges és már minden kész állapotnak ami ez ügyben történt. De jó iránynak tartom, hogy a Készenléti Rendőrséget levezényelték oda, mert ott talán nagyobb szükség van rájuk, mint a laktanyában a Kerepesi úton, meg néhány "fekete mellény" környékén.

Persze lehet még többet, még jobban, csak hát konvertáljuk már arra, hogy az elmúlt 8 évben csak arra volt rendőr, ha 20 faszi gárdistának tűnő egyenruhában megjelent valahol, meg ha nyugdíjasokat kellett elhorcolni titakozó gyűlésekről.

Emlékezz vissza 8 év alatt olyan tömegoszlatás, aminek a bíróság nem állapította volna meg a jogellenességét utólag, nem bírt lenni. A jogtalan és egyébként tök felesleges intézkedésekhez mondig volt rendőr, ha kellett százásával (megyo villája, gesztenyéskert, bégány attila ügye, stb.). Arra, hogy a borsodi falvakban az öregek el merjenek menni legalább templomba, és ne kifosztott házba térjenek haza, arra soha.

Most igen, és én ezt helyesnek tartom. Aztán ha lesz pénz meg idő rá, végeleges megoldásokat is lehet keresni, de egyelőre (egy hete sem áll az új kormány) ennyit lehet tenni. A meglévő erőkkel kell gazdálkodni, új prioritásokat felállítani, amiknél számít a lakosság is. Mert hát a rendőrséget alapvetően az ő adójukból, és nem utolsó sorban értünk tartjuk fenn.

Aki tud jobbat az szóljon.

Marcellusca 2010.06.02. 19:12:27

@derelyegrádi szellem: Lásd: @Conv: !
Látszatintézkedés.
Nem csak most és hirtelen, de azonnal kell ez.
ÁLLANDÓ jelenlét kell.
És nem csak Borsodba.
Tudom, hogy ez nem megy egyik napról a másikra, mert ehhez idő kell. De ne is állítsák be úgy, hogy mekkorát cselekedtek!
Tudom, van akinek már ez is elég és megkönnyebbülés, hogy legalább azokon a napokon nyugalom volt és elkaptak X bűnözőt.
De ennek minden nap, mindenhol így kellene lennie.

Csak így tovább!!!

Bírom, ezt a miniszternek/nagykutyának le kell(ene) mondania, mert a többtízezres "cégénél" vannak bűnelkövetők.
Akkor kérem, hogy a TESCO Global Ltd. fő-fő-főigazgatója is monnyon le, mer' volt/van/lesz olyan beosztottja, aki bűnelkövető!
Mit gondolsz, az NNI-nek kik adták át az infókat?

De, mondjuk, legyen OK, új kormány, új vezetés, új bizalmi emberek.
Viszont hiányolom a körültekintést, a kivizsgálást, a mindenre kiterjedő vizsgálatokat.
Ha erre a lefejezésre kb. 2-3 hónap múlva került volna sor, akkor egy szavam sem lenne.
Az elegendő idő (lehet) ahhoz, hogy tájékozódjon, úgy, hogy közben korlátozza a mozgásterét.

De ez nem az volt.
Ez szimplán lefejezés volt, hogy a saját seggnyalóikat ültethessék a helyükre.
És, nyakamat rá, hogy Fodor nyá. vezr. van a háttérben.

Kicsit OFF:
Nem tudom, hogy zero szemét miért nem csípi, hogy a belügyminiszter nyugállományú rendőr tábornok, a HM államtitkár nyugállományú honvéd tábornok.
És az ő nyugdíjuk nem 100.000 jómagyarforint!!!
Bezzeg a "talpas" rendőr, a "bokorugró" baka 100.000Ft-os nyugdíja melletti munkavégzés qrvára marta a szemét.

Vagy az, hogy a biztonsági szolgáltatásokban vastagon érintett Don Alessandro, meg akarja reformálni az őrző-védő cégek működését. Pölö úgy, hogy a kisnyugdíjas őröket ki akarja túrni a szakmából.

Na, mindegy, nem vagyunk egyformák, az ingerküszöbeink sem ugyanazon, ugyanott vannak. :)))

ON

táboricsendőr 2010.06.02. 19:32:12

Rendőrségnél, csendőrségnél, honvédségnél szakszervezetnek helye nincs! Parancs van, amit végre kell hajtani! Akinek nem tetszik, szereljen le! Ez a REND!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.06.02. 19:39:18

@derelyegrádi szellem:
teljesen egyetértek ezzel amit írsz, hogy mire lenne szükség azzal azonban nem, hogy ez valóban olyan intézkedés, ami hathatós és fenntartható.
Ez ugyanolyan lózung, mint az OMG kampány. reklám, semmi több.

tudok jobbat:

valódi intézkedési jogkörrel kell rendelkezni a helyi lakosságból pár embernek (nevezzük csendőrségnek) tűzfegyver nélküli szervezetnek, akiknek jogosultsága van igazoltatni, elfogni, visszatartani, járőrözni, és ha ezt teszik nem őket csukják le "félelemkeltő masírozásért".

Az nem megoldás, hogy fenn van tartva egy "melegedő" a napi 2 órára odavezényelt rendőrnek. Ami a jelenlegi megoldás. Minden polgármesteri hivatalban legyen egy iroda amely településen nincs rendőrség, ahol van egy rendőr állandóan a nap 24 órájában, (ez önkormányzatonként 5 rendőrt igényel legalább és e mellé az önkéntes "csendőrség".

Ez a minimálisan elvárható, de legalább egy körzeti megbízott, aki ott él.

Igen amit most csinál a pintér több mint ami eddig volt, de ebben a formában, ahogyan elindította, egy lufi csak.

derelyegrádi szellem 2010.06.02. 19:41:50

@Marcellusca:

1./ Hány nap telt el a kormány megalakulása óta? Hány?
2./ Mitől "látszat" az, hogy megjelent ott 600 rendőr? Látszólag voltak ott? Vagy hogyan?
3./ A Tesco galobal Kft, nem közpénzekből üzemel. És nem egy-két bűnelkövető volt, és nem is piti raktári tolvajok, hanem bűnszervezet alakult a HM-ben, és tábornokok vannak előzetesben, nem tizedesek, mert lenyúlták a kanálgépet. Érted te ezt? Ha -bár az nem közpénzből üzemelő cég, és nincs is olyan szigoró hierarchia - a tesconál kiderül, hogy gazdasági meg a többi igazgató a vezérigazgató szeme előtt bűnszervezetben szétlopják a céget, és csak nem veszi észre, hidd el a tulaj úgy kibassza vezérigazgatót is, mint szart.
4./ Igen a belügyminiszternek egy talpas tizedesnek kellene lennie (nem egy tábornoknak), minden országban úgy szokták...

"De, mondjuk, legyen OK, új kormány, új vezetés, új bizalmi emberek.
Viszont hiányolom a körültekintést, a kivizsgálást, a mindenre kiterjedő vizsgálatokat."

Mint kell ezen vizsgálni? tábornokok ülnek bűnszervezeben elkövetett nagyon súyos cselekmények gyanúja alapján, ami nem egy ízben egyszer, hanem évek óta, szervezetten, és folymatosan, mondhatnám már kialakult rutin szerűen követtek el. Ezt érted?

"Ha erre a lefejezésre kb. 2-3 hónap múlva került volna sor, akkor egy szavam sem lenne."

dehogynem. Akkor meg azt nyomnád, hogy maradhatott a helyén eddig...

A kinyugdíjas őrökről nem tudok semmit, de azt nem bánnám, ha laktanyákat nem cégek őriznék hanem katonák, akiknek ez a dolguk, és ezért is kapják a fizetésüket.

Azt hiszem sikerült elérned azt, amit még senkinek. fel kell tegyelek a szűrőre, mert ez amit te itt csinálsz, az minden, csak nem érvelő értelmes vita. Jobb lenne, ha kimondanád valamiért utálod őket, úgyhogy ők értékelhetőt úgyse tudnak csinálni, és kész. Ehhez legalább lehet viszonyulni, tudomásul venni, de az ilyen tescos szarokhoz sehogyan.

Marcellusca 2010.06.02. 19:55:48

@Conv: Asszem Neked kell válaszolnom, mert szellem nem lát a narancsos szemüvegtől.
Meg, Te érted, hogy mire célzok.
szellem annyira nem akarja megérteni, hogy még azt sem hajlandó elfogadni, amiben részben egyetértek vele.

Én is jónak tartom, hogy megjelentek Borsodban a "kommandósok", de ez volt vagy 3 nap.
És mi van a többiben? Mi van a többi megyében, ahonnan elvonták a rendőröket (mert nem csak a pestiek voltak ott)?
Állandónak kell lenni:

Kettős mérce:
Hány napja vannak kormányon?
a.) MÁR milyen sokat tettek;
b.) MÉG nem volt idő cselekedni.
WTF???
Ha akarja a.) pont, ha úgy akarja b.) pont.

Lehet, hogy tanult, művelt, jogász ember, de őt is elvakította a narancslé.

Bármennyire meg fog haragudni érte, de ki kell mondjam: két bites fityisz szavazó.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.06.02. 20:05:58

2./ Mitől "látszat" az, hogy megjelent ott 600 rendőr? Látszólag voltak ott? Vagy hogyan?

Nem látszat, de csak átmeneti, ez csak egy razzia, nem közbiztonság növelő tartós cselevés. A kifejezés helyes. Voltak.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.06.02. 20:10:08

@Marcellusca:

Hát vannak itt ilyenek.
De miért ne lennének, vannak elvakult libsik, elvakult mszp-sek, elvakult fityiszesek és elvakult jobbikosok. lmp-sek azért nincsenek, mert vakvezetőkutyát nem engednek a blogra, anélkül meg nem találnak ide, csak a libbant oldalakra :)

Ez így van rendjén. Ha mindenki logikusan elvakultság nélkül tudna gondolkodni, nem csak egy szempontot figyelembe véve, nem lenne vita.
Nekem ez jó, mert így mindenkivel tudok vitázni :)

öööö...izé 2010.06.02. 21:16:41

@bomi: @Kicsit Karcos: szövegértés alapfok: első idézetem a HJT, második idézet a HSZT-ből van, ahogy ez a szövegben is egyértelműen szerepel

bomi: nem a szakszervezeti vezetőre mondtam, hogy nem kell itt dolgozni, hanem minden katonára, és rendvédelmi szerv állományának tagjára. Mindenki tudja, mit vállal, illetve lehetősége van megtudni. Még mindig egy szót sem szóltam a cikkhez, kizárólag ahhoz a kommenthez, amely a véleménnyilvánítás szabadságának korlátozásáról a fenti állomány esetében nem vesz tudomást.

Egyébként nem csak azokra a parancsokra vonatkozik, amelyet neked adnak ki, hanem bármely parancsra, intézkedésre.

zero: egyikbe sem, és a szakszervezeti vezető meghurcolása emiatt nyilván nem lenne jogszerű. Várjunk egy kicsit, hogy mi van a háttérben, nyilván nem ez.

acsub 2010.06.02. 21:21:33

@gyárfásvezető:
"Harangozó Tamás szerint Hende Csaba miniszter hitelességből és szavahihetőségből is megbukott, amikor a bizottsági ülésen kérdésére azt válaszolta, nem mondta korábban, hogy fel kellene oszlatni a rendőrséget. A sajtótájékoztatón bejátszották az Echo Tv erről szóló felvételét.

A szocialista képviselő azt kérdezte Orbán Viktor miniszterelnöktől és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestől, hogy ezek után kívánnak-e valaki mást megbízni a honvédség morális és szakmai átszervezésével."

Kicsit Karcos 2010.06.02. 21:27:46

@öööö...izé: a HJT-t teljesen feleslegesen kavartad be. Esetleg gondolkodj el azon, hogy miért értettük félre többen is, amit írtál.

"Egyébként nem csak azokra a parancsokra vonatkozik, amelyet neked adnak ki, hanem bármely parancsra, intézkedésre."

"4) A hivatásos állomány tagja a részére kiadott parancsot, intézkedést - a 69. § esetét kivéve - nem bírálhatja, azokról a jog- és érdekérvényesítő tevékenysége körén kívül véleményt nem mondhat"

Én ezt úgy értem, hogy a hivatásos állomány tagja a alany, a 'részére' ezért rá vonatkozik, nem másra, nem a teljes állományra. A mondat második feléből pedig az is kiderül számomra, hogy egy szakszervezeti vezető még a neki kiadott parancsról is megfogalmazhatja véleményét, hiszen neki hivatalos, fizetett tevékenysége a jog- és érdekérvényesítés.

"Várjunk egy kicsit, hogy mi van a háttérben"

Jól sejthetően a TMRSZ-Jobbik megállapodás - ami szerintem is hiba volt, de nem bűn.

acsub 2010.06.02. 21:41:58

@Conv: no-no!

" lmp-sek azért nincsenek, mert vakvezetőkutyát nem engednek a blogra, anélkül meg nem találnak ide, csak a libbant oldalakra :)"

Meg fogsz lepődni, hogy sok LMP szimpatizáns, jó néhány Jobbik által felvetett gondolttal is egyetért.
No, nem minddel!
Ahogyan olvasgatom a kommenteket, néhány kutya nélkül is idetalál...:-)

Kicsit Karcos 2010.06.02. 21:48:47

@acsub: az LMP perpillanat olyan, mint a lódarázs, félig SZDSZ, félig Jobbik. Néhány dolguk teljesen vállalható, tökös kiállás jó célokért, más dolgaik meg az unalomig ismert SZDSZ-es mantrák felmelegítése. Viszont nem arrogánsak (még?).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.03. 01:40:18

"És természetesen a teljes hazai belterjes jogvédő szcéna kussban van. Nincs közlemény, nincs tiltakozás, nincs sajtótéjékoztató. Miért is lenne? Nem ünneplő zsidók, nem drogozó diszkós fiatalok, és még Istent sem említették meg."

Ez valahogy nem lep meg. Ilyenkor valahogy nem hisztiznek.

Amúgy meg ennyire kicsinyes faszságot! Ilyenekre pazarolni az adófizetők pénzét?
Esetleg foglalkozhatnának a különböző bűnszervezetekkel...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.03. 01:43:01

@Kicsit Karcos: A sima állomány meg mondjuk magánemberként elmondja?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 01:46:30

@Marcellusca: @Conv: Látom leálltatok vitatkozni a fideszbirkával.:))
@derelyegrádi szellem: Te meg ne haragudj!Tudod,törődés a szeretet jele.:))

Kurt S. Earp 2010.06.03. 07:34:41

Ha én egy 82 éves bácsi vagyok, aki egy életen át becsülettel gürcöltem a szántóföldön és a kiskertemben és mégis azt kell tapasztalnom, hogy a saját hazám vezetői annyit nem tesznek meg értem, hogy legalább néha odalökjenek a poros falum utcájára valami epebajos, szürke arcú de péklapát méretű tenyérrel bíró rendőrzászlóst aki pofán verné a mindennapjaimat pokollá tevő redves fosztogató csürhe tagjait, akkor nyolc kibaszott hosszú év után igenis elképesztő változásnak tűnik ha végre felbukkan a törvény őre, bekopog a kapumon és megkérdezi tőlem, láttam-e erre gyanús alakokat és megemlíti, hogy most néhány napig, hétig erre fog bóklászni és ha bármi baj van, igyekszik segíteni. Ez tehát pozitívum, még akkor is ha sírtam a röhögéstől amikor Orbán apánk képernyőt szétfeszítő arcberendezéssel belökte, hogy a falvakban 2 hét alatt rendet tesznek, nem csoda, hogy Vona Gábor a szája sarkában nyálfodrokat vető kirobbanni készülő derültséggel küszködve azt válaszolta erre az M1 reggeli műsorában , hogy "Jól van, akkor mi majd 3 hét múlva lemegyünk a falvakba és megnézzük mi a helyzet" mert hát ekkora baromságokat még ő sem mondott soha, pedig nagyon próbálkozik a drága szentem.

Egyébként tegnap bent jártam Pintér Sándor irodájában, mondtam, hogy jöttem lepucolni az ablakokat, nagyon kedvesen fogadott, leköpött, tökön rúgott aztán visszaült az íróasztalához és lapozta tovább azt a nagy halom papírt amivel addig foglalatoskodott. A papírköteg a Vastagbőr elmúlt éveinek teljes printelt változata volt és a Tábornok úr az egyes kommentelők neve mellé halkan fütyürészve kis halálfejeket rajzolgatott. Nem azért mondtam, hogy bárkit megijesszek, csak megemlítettem. Érdekességként.

fokabacsi 2010.06.03. 08:28:53

@Kurt S. Earp: Cumit nem rajzolt, mert engem le is szophatna ! Én meg a pintér neve mellé egy öklöt rajzoltam aminek a középső ujja ki van nyújtva egyenesen felfelé !!! :-))))

Kicsit Karcos 2010.06.03. 08:57:58

@ColT: ha jól értem a törvényt, akkor a számára kiadott parancsot nem véleményezheti. A másoknak kiadottról elmondhatja véleményét este a kocsmában a barátainak.

Kurt S. Earp 2010.06.03. 09:08:15

Nem, cumit azt nem rajzolt fokabácsi úr, kérem tisztelettel, de szabadjon megjegyeznem, hogy Ön ezzel a tűrhetetlen hozzáállással és aggasztóan alacsony szintű szituációs érzékkel nem fogja sokáig húzni ebben a pompásan kikristályosodó nemzeti együttműködés rendszerében ha a szakszervezeti vezető hölgy karjának hátracsavarása és a társadalomra hallatlan veszélyeket jelentő kommentelők adatainak megszerzése a demokratikus berendezkedés fenntartásának apró, ám fontos napi rutinjához fog tartozni. Ezúton szeretném jelezni, hogy nagyon gyáva vagyok ezért én mindennel maximálisan egyetértek amit az Orbán rezsim a következő években végre fog hajtani és mivel 195 cm magas és 107 kg valék nagyon szívesen felajánlom a szolgálataimat amennyiben a Vastagbőr hazaáruló kommentelőit kell egy húgyszagú és dohos pincében átnevelésben részesíteni, egyébként csókoltatom a Tábornok úr kedves családját és Jó Egészséget Kívánok a Méltóságos Uramnak is, kisztihand.

Marcellusca 2010.06.03. 10:12:26

@Kurt S. Earp: LOL!!!

Tetszik, hogy van akinek megmaradt a humorérzéke. :D

Marcellusca 2010.06.03. 10:19:24

@Tigeri: Ezek szerint nem csak nekem ez a megállapításom. :D

Kurt Sz Earp 2010.06.03. 10:20:09

@Kurt S. Earp: akkor egy kis olvasnivalo a tabornokurnak
dryen.xanga.com/

bisztos hamisitvany vagy mi az ijen

Marcellusca 2010.06.03. 10:24:14

@öööö...izé:
@Kicsit Karcos:
Eztetet úgy monnyák a seregben, hogy: Parancsot "megb@szni" nem érdemes, mert csak szaporodik. :D

Egyébként a parancsot végre kell hajtani - kivéve, ha bűncselekmény elkövetésére vonatkozik - , majd utána lehet menni panaszra. De annak is megvan a fóruma, menete.

derelyegrádi szellem 2010.06.03. 10:37:46

@Conv:

Az átmeneti és a látszat magyar szavak között óriási különbség van jelentését tekintve. Ez volt a gond, semmi más.

Igen átmeneti. Mert 3 nap alatt csak átmeneti intézkedéseket lehet hozni. De ezt előre meg is mondták.

Illetve rá kell konvertálni arra, hogy valakiknek 8 év is kevés volt még "átmeneti" intézkedésekre is, nehogy "véglegesekre". Viszont a Kussuth teret, meg a fél várost kétnaponta körbekordonozni, arra mondig volt ember, energia meg pénz. Meg arra is, ha 20 mellényes ember megjelt bárhol.

Értitek ti ezt vagy hiába magyarázom?

Pintér kinevezésével meg egyébként nem is értek egyet, de ezt már leírtam korábban is. De ettől függetlenül egyetértek azzal, és jó ÁTMENETI intézkedésnek tartom, hogy levezényeltek oda 600 készenléti rendőrt. Mert ott nagy szükség van erre.

@Tigeri: Nem haragszom, de ebből a fideszbirkából egy kicsit elég volt, még egyszer előfordul téged is felbaszlak a szűrőre. És se árpádsávosjobbikköcsögözlek.

Értelmes, érveket ütköztető vitában benne vagyok.

Remélem sikerült kellően világosan fogalmaznom.

Kicsit Karcos 2010.06.03. 10:38:32

@Marcellusca: világos, de gondolom, a szakszervezet vezetőjének nem annyi a jogköre, hogy a számára kiadott parancs után - ha azzal nem ért egyet - azzal bemenjen a panaszirodába.

Szerinted túllépte a TMRSZ a törvényi kereteket?

Marcellusca 2010.06.03. 10:42:59

@derelyegrádi szellem:
"Értelmes, érveket ütköztető vitában benne vagyok." - MUHAHA!!!!

Marcellusca 2010.06.03. 10:47:11

@Kicsit Karcos: Nem tudom. Nem ismerem a szakszervezetekre és vezetőikre vonatkozó törvényeket.

Nekem sántít az egész ügy, valami nem kerek.

Egy szakszervezet azért van, hogy a tagok érdekeit képviselje a munkáltatóval szemben, hogy azok ne essenek túlkapásokba.
Rendvédelmi szerv nagyon speciális.
Gondolom a szakszervezeti működés is spec lehet.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 11:34:32

@Marcellusca: @derelyegrádi szellem: Még mindig imádom,ha a szélsőjobbosok marják egymást.:))))

Kurt S. Earp 2010.06.03. 11:40:18

Ejnye, ejnye kedves Kurt Sz Earp, nem szép dolog más nickjével visszaélni, még akkor sem ha az csak hasonlít, az ilyesmi nem finom szokás, nem vall úri modorra, különösen azáltal, hogy a berakott link tények, féligazságok és sejtetések durva, széttartó halmaza amelyre én soha nem utalnék és soha nem kerülhetne be a KONTEÓ-ba, Isten áldja tiborut és a lemiles gyerekeket a nekik köszönhetően interneten töltött felejthetetlen perceimért.
Csányi Sándor-függetlenül attól, hogy van itthon egy őt mintázó viaszbabám, amibe rendszeresen tűket döfködök-sokkal ravaszabb és okosabb ember minthogy ennyire az ellenfelei felé fordított lapokkal zsugázzon, Pintér Sándor megvetése és lebecsülése pedig végzetes hiba mert lehet, hogy nyolc évvel ezelőtt, amikor a Fidesz mélytorkozott a seprűnyéllel és a Tábornok úr távozni kényszerült, fellobogózták a kapitányságokat de azok az emberek akik akkor a zászlókat cipelték most szimplán összetojták magukat..

Tündér_Lala 2010.06.03. 12:00:59

Az intézkedések nyilvánvalóan átmeneteiek. Ugyanakkor szükség volt rájuk.
Hosszú távon az intézkedő rendőr jogköreit kell bővíteni, mert az tarthatatlan, hogy folyamatosan deffenzívában van a bűnelkövetőkkel szemben, fenyegethető, megtámadható, még az önvédelemre sem jogosult és nem áll rendelkezésére eszköz a törvény érvényesítéséhez.
Nem hiszem, hogy a megoldás a minden településen állomásozó KMB. Ő megfenyegethető, zsarolható a családjával. Kistérségi 30-50 fős örsök szükségesek, amelyek járőröznek, szükség esetén komoly erővel felléphetnek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 12:02:40

@Marcellusca: Bocs.Csak még egyet,mert szellem megfenyegetett.:
11.parancsolat:"Ne vitatkozz az fideszbirkával,mert sohasem tudod meggyőzni azt."
Bár szellem azt mondta,neki nem lesz elég,ha csak egy kicsivel jobban kormányoznak.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.03. 12:14:53

@derelyegrádi szellem: "téged is felbaszlak a szűrőre" - ejnye, te kis kirekesztő :))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 12:22:51

@Seduxen: Jaja.Még a többi náczit is kirekeszti.:))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.03. 12:42:00

@Tigeri: tényleg, mi a helyzet azokkal, akik ugyanolyan kirekesztőek a náczikkal szemben, mint amilyenek maguk a náczik a nem-náczikkal szemben!? eehhhh :)

derelyegrádi szellem 2010.06.03. 12:56:36

@Tigeri:

Potosabban: Tájékoztattalak

És nem emlékszem, hogy veled vitatkoztam volna. Egyszerűen lefideszbirkáztál. Ez a "vita" nálad?

Igen, nem lesz elég, de azt nem gondoltam hogy "harmadnapon halottaiból feltámada, és felméne a mennyekbe...."

Találjatok valami valódi témát mint pl. zero, aki - nagyon helyesen - megtalálta dr. Nagy Rózát, aki tényleg jobb lenne ha nem lenne államtitkár, amíg azt a kis hévizi sztorit nem tisztázza, külnösen azóta, hogy tegnap látttam a hírtv-n hogy próbáltak kérdezni tőle (na ennyit egyébként a fidesztévéről, jöjjön elő valaki olyannal, hogy pl ez egyenlítő, vagy az ATV ment volna egy szoci államtitkár után a kinevezésekor, hogy tessék már elmondani, hogy volt ez meg az, ilyen soha nem történt), pont olyan arcot vágott meg viselkedett, mint ibi, vagy bármelyik szoci potentát. Tehát neki semmi helye az államtitkári székben amíg nem tisztázza magát abból az ügyből, annak ellenére, hogy a hatóságok semmivel nem gyanúsítják. De ott volt, vezető pozicióban és minimum tudni kellett róla, de ha nem tudott, akkor meg azért alkalmatlan vezető beosztásra. Mert ez a "nem tudtam róla" már szárazva vagyon csavarva, unjuk. Szoci tempó.

@Seduxen:

Kénytelen vagyok, mert már bosszantanak ezek a fideszbirkázások, érvelés helyett előadva.

öööö...izé 2010.06.03. 15:09:23

@Kicsit Karcos: Igazad van, végülis nem tartozik a tárgyhoz, hiszen itt csak a HSZT-ről van szó, mely szerint

"a szolgálati rendet és a fegyelmet sértő nyilatkozatot nem tehet, a sajtónyilvánosság igénybevételével hivatalos eljárásban magánvéleményt nem nyilváníthat."

Tehát semmilyen hivatalos eljárásban magánvéleményt nem közölhet, valamint a szolgálati rend és fegyelmet sértő megnyilvánulás is elég tágan értelmezhető, hiszen ez konkrétan bármire ráhúzható...

Hozzá kell tenni, hogy a méltatlanság intézményének bevezetésével az is méltatlanná válhat bármely egyenruha viselésére, ha olyan megnyilvánulást tesz, amely az általa képviselt szervezet társadalmi megítélésére negatív befolyással lehet....

MInd1, meglátjuk, mi sül ki ebből, annyira pártatlan-e az igazságszolgáltatás, amennyire gondolom...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.04. 16:13:12

@derelyegrádi szellem: Ezt már megbeszéltük párszor,csak akkor még volt humorérzéked. :D

süti beállítások módosítása