Skip to content


       Szűrés lista

Most aztán tényleg keményen letörik az áram árát

Az a Fidesz csökkenti "kőkeményen" az áram árát, aki az összes törvényjavaslatot, ami a jelenlegi helyzethez vezetett, csont nélkül, teljes egyetértésben az MSZP-vel megszavazott.

Csak Borat-ot tudnám idézni: nice!
 
Az energetikai maffia törvényesen "lopja ki" a milliárdokat a fogyasztók zsebéből, mindezt a parlamenti bábjaik által hozott törvények segítségével. BKV? Nokiásdoboz? Ne röhögtessetek már, aprópénz ...

Érdekes, de ezt az ábrát nem nagyon tolják a Zemberek arcába:

A lakossági villamosenergia‐ár összetevői 2010. I. negyedévében:


Vagyis: Az áram kilowattóránként 48 forint körüli árában mindössze 16,12 forintot tett ki 2010 első negyedévében a szolgáltatók átlagos beszerzési ára.

Az ELMŰ-nél ez így néz ki részletesen:


(Az egyetemes szolgáltatási ár (ESZ) tartalmazza a villamos energia "piaci" termékárát, a megújuló alapú és kapcsolt termelés kötelező átvétele miatt kalkulált felárat, valamint az egyetemes szolgáltatói árrést.)

"Csak" 12 fillér, de a 3 millió család fizeti a villamosenergia-ipari nyugdíjasok áramvásárlási kedvezményét?

De ez mind semmi!
Emlékszünk, tavaly a Bajnai-kormány krízisalapot hozott létre, melybe átpumpálták az  áramszolgáltatók extraprofitjának egy részét, olyan 2,5 milliárd forintot, amelyet amúgy a fogyasztóknak kellett volna visszaadni. A teljes extraprofit amúgy 5 milliárd forint volt

Ez az "extraprofiot" nem is a teljes árból jött, hanem az egyetemes szolgáltatási árból. Vagyis már azon 20 ft/kw áron is extraprofitjuk volt, de ennek ellenére a kormány 2009. július 1-től 7,5%-kal emelte az áram árát.

De lépjünk egyet tovább.

Az Európai Unió statisztikai hivatala összeszedte az EU-s országokból adatokat  a 2009. II. félévéről, és volt képes nyilvánosságra is hozni.

- 2008-hoz képest Európában átlagosan 1,5 százalékkal csökkentek az árak, de Magyarországon is 11,6%-kal nőtt. Ennél jobban csak Luxemburgban, Csehországban, Szlovéniában és Lengyelországban nőttek az árak.
- Azon már meg sem lepődünk, hogy Franciaországban vagy az Egyesült Királyság olcsóbb az áram. Vajon mekkora teher a villanyszámla náluk, az ottani minimálbérből?
- Ezért is jó, hogy európai vásárlóerő-egységben (PPS) is kiszámolták az áram árát, nos, ez alapján Európában nálunk a legdrágább az áram ára.


Május végés jött a hír, hogy jelentősen csökkenni fog az áram ára. Az új kormány arra kérte az energiaipari szereplőket, vizsgálják felül a tarifákat, hogy a szabályozás befolyásolásával vagy egyéb módon miként lehetne mérsékelni a díjszabást.

"Sok tartalék van a rendszerben. Az elmúlt időszakban számos olyan költségtényező épült a rendszerbe, amely szükségtelen, ráadásul a fogyasztóknak is kényelmetlenséget okoz. Ilyen például a túlbonyolított, többoldalas számla vagy a vezetékjogok utólagos telekkönyvi bejegyzése." - nyiltakozta az Elmű– Émász csoport szóvivője.

2002-ben hozták létre a kapcsolt átviteli rendszert, mely alapján értelmében minden megújuló energia termelőtől származó és az 50 MW névleges villamos kapacitás alatti kapcsolt termelésből származó villamos energiát a területi szolgáltatónak kötelessége volt átvenni garantált, hatóságilag rögzített árakon. Az energetikai lobbi azonban 2007-ben ezt úgy módosította, hogy a támogatás hatálya alá kerültek már a nagy kapcsolt erőművek is.


 
"2008. októberig viszonylag stabil volt a KÁT egységár és a becsült piaci ár különbsége, majd ezt követőn jelentős növekedés kezdődött. Ennek a növekedésnek két fő összetevője van: egyrészt a gazdasági válság hatására jelentősen csökkent a német piaci ár, 2009-re 10 Ft/kWhra, másrészt a MAVIR által meghatározott KÁT egységár is növekedésnek indult.  2009 közepére a kettő különbsége megközelítette a 25 Ft/kWh-át. Vagyis jelenleg az átlagos kötelező átvételi ár, amely 2009. júliusában 33.9 Ft/kWh, több mint háromszorosa a piaci árnak.

A 2008-as évben a KÁT termelőknek kifizetett éves támogatás 52 milliárd forint volt, addig csak 2009 első felében a kifizetett támogatás már meghaladta a 70 milliárd forintot. Ez minden egyes elfogyasztott kilowattóra után 3.73 Ft/kWh-os költséget jelentett a fogyasztóknak.
" - írta a Regionális Energiakutató Központ a jelentésében.

Tavasszal az Index-nek adott interjújában még a korrupciókutató is megdöbbenésének adott hangot, hogy milyen pofátlanul írja meg saját maga számára a törvényjavaslatokat az energetikai lobbi, és szavaztattatja meg a Fidesz-szel és az MSZP-vel.

Két képkocka:



Vagyis az KÁT miatt 44 milliárd forinttal fizettünk többet az áramért 2009-ben!
BKV? Szalainé? Nokiásdoboz? Az ne lopás, az zsebpénz ... ez az igazi biznisz, nagykoalíciós támogatással!

De térjünk vissza az áram árához.

Tegnap meg is jöttek a konkrét számok:
A főváros áramellátását végző Elmű területén a csökkenés következtében az eddigi átlagos 47,85 forintos bruttó áramdíj 47 forint 12 fillér lesz kilowattóránként.
Az ÉMÁSZ-nál 49 forint 68 fillérről 46,80-ra csökken az ár.
Az EON-nál pedig 45,91 forintról 43,9 forintra csökken az ár.

Budapesti lakosok, halleluja, 73 fillérrel csökken az áram ára.


Hetvenhárom fillérrel.
Hetvenhárom fillérrel.
Hetvenhárom fillérrel.
Hetvenhárom fillérrel.
Hetvenhárom fillérrel.

Halleluja! Éljen Viktor, éljen a Párt!
Tiszta karácsony!

 

Címkék: politika botrány társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr582052663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 11:47:36

Ez mennyi spórolás egy átlagos családi házban?
Amúgy nyugi.Ez még csak a kezdet.

Tuur Ion (törölt) 2010.06.03. 11:48:53

Na hiszen, ki várta a Fidesz a multik megrendszabályozását? Had röhögjük már körbe őket. Sok szerencsétlen, ámde hasznos hülye alak.
A Fidesz csak egy narancsszínű MSZP. Pont úgy a multik szolgája.

Tuur Ion (törölt) 2010.06.03. 11:50:56

@Tigeri: Aligha, mert most a legnagyobb még a nekibuzdulás és abból is csak ennyire futotta. Ettől már csak kevesebb várható ez után. Jobb, ha minél előbb felébredsz, akkor kisebb lesz a koppanás. A Fidesz nem Jobbik, nem érdekli a nemzet, ténykedése kimerül a szimbólumok szintjén. Eredményeket várni felesleges, de hát ezt elég sokan meg is mondták előre, lettek is érte lenácizva rendesen a fideszistáktól ... ... ...

egigerogat 2010.06.03. 11:51:20

Még azt is érdemes lenne a köztudatba dobni, hogy az alapdíj változtatásai is nagyon érdekesek az energiaszolgáltatóknál. Az e.on például idén januárral majd 80 %-kal (!!!!!!) emelte a gázszolgáltatás alapdíját...

hehehehe 2010.06.03. 11:51:56

birka nép vagyunk :(

hehehehe 2010.06.03. 11:52:58

sry a dupláért, elsőre nem jelent meg, aztán meg mindkettő...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 11:56:31

@Tuur Ion: Bocsi,én soha nem foltam fideszes.:)) Maszop-szavazóból jobbik szavazó.:))
Najó,a "rendszerváltás" környékén még szerettem őket.:))

minimalista 2010.06.03. 11:58:05

VASTAPS!
Kitűnő problémafelvetés és természetesen, hogy egy itteni hozzászólót idézzek: ********!!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.03. 12:01:31

Huhúúú zero, ezért a postért mit kapsz majd :)))) /nem, nem Index címlapot :)))/

hambig 2010.06.03. 12:02:59

A nyugdíjasok nem kerülnek annyiba , mint az sokan sejtetik. Az szdsz is ezen lovagolt sokszor.

Építettél volna te fél életedben 3 műszakban, télen- nyáron villamos hálózatot, erőművet stb. az országban, ami NEM öncélú dolog , ugyebár..
Hogy anyázna mindenki ha elmenne az áram 1 órára.

S.O.A. 2010.06.03. 12:03:11

Álljatok fel, és hangosan, ütemes tapssal kiáltsátok, hogy "Viktor, Viktor!!", tisztelt hölgyeim és uraim! Ahogyan a téren szoktátok...

minimalista 2010.06.03. 12:03:14

Köszönjük meg szépen eddigi kormányainknak, hogy létfontosságú, stratégiai közszolgáltató rendszereinket bagóért kiárusították és ezek új tulajdonosai most a törvény segedelmével kifoszthatnak minket, minden szolgáltatásért!
Ja és hajrá fidesz, valahogy majd visszaosztjátok azt a fránya 73 fillért!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 12:06:18

@Seduxen: Ki fog sebesedni a feje a halántékánál,amikor gépelés közben a fejéhez szorítják a pisztolyt.....Ja nem,most már demokrácia van.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.03. 12:09:48

Nem akartam hogy még hosszabb legyen cikk, ezért ide:
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=447725&place=hirstart

Mártha Imre, az MVM Zrt. vezérigazgatója:

"z MVM stratégiájának egyik kulcseleme, hogy az 1995-ös privatizációban elveszített kis- és középfeszültségű áramhálózatokat legalább részben visszaszerezzük a nálunk maradt nagyfeszültségű hálózatok mellé.

Ez jellemzően a települések vezetékhálózatát jelenti, amely a kilencvenes évek közepén az áramszolgáltatók magántulajdonába került. Már visszavásároltuk magunkat az áramszolgáltatók egy részébe, és ma úgy látom, hogy ez az év végéig az E.On esetében is jó eséllyel befejeződhet.

Fontos leszögezni, hogy a Magyar Villamos Művek a kezdetektől ellenezte a privatizációt. Amikor a társaság látta, hogy a magánosítást nem tudja megakadályozni, több olyan javaslatot tett, amelyek arra vonatkoztak, hogy a privatizáció technikája más legyen, és így a többségi rész a társaságnál maradhasson.

Azt gondolom, 15 év elég volt ahhoz, hogy nagyon sokan rájöjjenek: a privatizáció nem volt szerencsés döntés. Friss tőke lényegében nem érkezett ezekbe a cégekbe; ami modernizációt, beruházást végrehajtottak, az kizárólag a szolgáltatói saját cash-flow-ból történt, és ez erőműveknél ugyanez volt a helyzet.

Inkább az a jellemző, hogy a nyereség osztalék formájában külföldre távozott - márpedig rendkívül nyereséges cégekről beszélünk. "

minimalista 2010.06.03. 12:09:49

@hambig:
Bizony, ritkán gondolunk bele, de ami még (és ami már nem, mert tönkretetteék/hagyták pusztulni) működőképes ebben a kiszipolyozott országban, azt biza mind a mostani 50-80 éves korosztály építette.
Utánuk már mindenki csak pusztított...

Joe.UK 2010.06.03. 12:10:47

Megerositem innen az Egyesult Kiralysagbol...
Az aram olcsobb es az itteni fizuhoz kepest gyk. nem kiadas.

Ami meg erdekesebb:
Az utobbi 3 evben a fogyasztoi gaz ara itt kint kb. 16%-al CSOKKENT...

minimalista 2010.06.03. 12:12:09

@zero: "Azt gondolom, 15 év elég volt ahhoz, hogy nagyon sokan rájöjjenek: a privatizáció nem volt szerencsés döntés."
Úgy néz ki, olyan nagyon sokan még nem jöttek rá...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 12:14:26

Jól látom,hogy arányaiban a benzin árához hasonlít az áram árkalkulációja?Kb egyharmad része csak az áram?

S.O.A. 2010.06.03. 12:15:33

@Joe.UK: Miért van olyan érzésem, hogy az itteni extraprofitok miatt csökken/alacsony az ottani rezsi??

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.03. 12:16:31

Valahol felsír egy villanyóra...

Amúgy az oszlopdiagramon a "tartalom_alap_szurke" valamiféle tudatalatti üzenet? TASZ? :DD

Szvsz a gagyi ajándéknál a semmilyen ajándék is jobb. 73 fillér b+!

@hambig: Mondd, ki bántotta itt a Szent Nyugdíjasokat?

Zetek 2010.06.03. 12:21:39

@Tuur Ion: Minek örülsz hülye gyerek?

89 25 64 2010.06.03. 12:24:22

"A Magyar Energia Hivatal megállapította, hogy túlszámláztak a szolgáltatók, ami által olyan árbevételhez jutottak, amely nem őket illeti (LOPTAK). Az ELMÜ volt az, amelyik legnagyobb mértékben meghaladta a korlátot.

Az Energia Hivatal ezért most arra kötelezte őket, hogy kamatostól fizessék vissza a pénzt (NEM FIZETTÉK VISSZA). A jegybanki alapkamattal együtt a fogyasztókat ötmilliárd forint illeti meg."
www.bppiac.hu/index.php?page=cikk&id=448

Magyar Energia Hivatal sajtóközleménye
www.bppiac.hu/images/headline/esz_hatarozatkozlemeny__2_.pdf

Ismét tartozik az ELMŰ a fogyasztóknak?
www.bppiac.hu/index.php?page=cikk&id=991

Joe.UK 2010.06.03. 12:28:15

@Rettegő {készenlétes Kubatov-szavazó}:

Nem hiszem hogy CSAK az otthoni extraprofit miatt, de valoszinu hogy benne van az is...

Itt lehet csemegezni az elmult evek arvaltozasaibol Angliaban:

www.simplyswitch.com/energy/switchingguide/energypricerisetable.aspx

Erdemes lenne osszehasonlitani a Magyarorszagon is megtalalhato szolgaltatok lejelentett profitjanak valtozasaival...

Igen, errefele VERSENY van es nem csak latszatra mint Magyarorszagon. Kb. 2 percembe telik szolgaltatot valtani ha nem vagyok elegedett.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 12:31:24

Csodálatos ez az ország.Néha az az érzésem,hogy annyi mindent túl éltünk már csak pont ezt a nagy demokráciát nem fogjuk.:((

ketroot 2010.06.03. 12:32:30

@Joe.UK:

Osztom ezt a dolgot. Amerre én laktam, ráadásul elég sok erőmű volt, ott még az autópálya is ki van világítva, a mezei kresztáblákról ne is beszéljünk. Jó, igaz ez Magyarország...

jozicsenko 2010.06.03. 12:34:55

Lámpavas? kötél? mit kapjanak az ilyenek?

ehhhhh, az életkedvem is elment tőlük...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 12:41:14

@jozicsenko: Lámpavas-kötél összetartozik.:)) Golyó-kötél-feldarabolás.Menjünk biztosra!:))

kispista 2010.06.03. 12:43:44

@minimalista:
"azt biza mind a mostani 50-80 éves korosztály építette."

Építették a szocializmust és csődbevitték az országot. És ez a réteg szavaz a maszopra.

@89 25 64: Visszafizették volna, de az állam lenyúlta a "krízisalapnak"

Az meg külön pofátlanság, hogy a gázerőműveket támogatják a zölderőműveknek szánt pénzből.

dr. Aullah 2010.06.03. 12:44:49

NA, ma sincs szükségem KVra :D

fogash 2010.06.03. 12:46:31

ismét csak javaslom a Zeitgeist-Addendum című dok.film megtekintését. A KORLÁTLANUL és OLCSÓN (ingyen) hozzáférhető energia az egész világot átrendezné. Technikailag lehetséges. A Föld felszínét 1,5 óra alatt annyi napenergia éri, amennyi az emberiség 1 éves összenergiafelhasználása. Ehhez képest ma magyarországon (meg sok más helyen) azért gürizik mindenki, hogy az energiára valót megkeresse, illetve a szolgáltatások, termékek árába épült energiaköltséget meg tudja fizetni. Csak ez valakiknek nem érdeke...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.03. 12:48:06

Más országban van ilyen?Fejlett afrikai ország nem játszik!

eszkep 2010.06.03. 12:50:27

"Az a Fidesz csökkenti "kőkeményen" az áram árát, aki az összes törvényjavaslatot, ami a jelenlegi helyzethez vezetett, csont nélkül, teljes egyetértésben az MSZP-vel megszavazott."

Öööö, ha egészen pontosak akarunk lenni, az energiahordozók ÁFA kulcsának változtatását NEM szavazta meg.
Ez az "árcsökkentés" még nem a kormányzat ténykedésének következménye, hanem a HÁROM HONAPJA bejelentett (eredetileg 6%-osnak ígért) "árcsökkentés" lenne...

panki1983 2010.06.03. 12:50:48

szarkazmus on:
Azért ilyen magas az árrés, mert a nyereséget pl szélerőművekbe esetleg napelemekbe vagy akármibe fektetik.
szarkazmus off

Amúgy Dániában miért ilyen magas a villamosenergia, mikor ott tényleg rohadt sok a szélerőmű? (bár ha jól tudom jó, kb csak a 10%-át adja a szükségletnek, de akkor is csökkennie kellene általa, vagy esetleg ott tényleg visszaforgatják újabb turbinák építésébe)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.06.03. 12:55:06

Korrekt cikk. Ezen keresztül is látható, hogy mi megy, és mi fog itt menni Mo-on. :(

Joe.UK 2010.06.03. 13:01:25

@fogash: Zeitgeist-re nem adnek tul sokat... Lattam, vannak benne elgondolkodtato dolgok de nagyon sok csusztatas is igy nalam a hiteltelen kategoriaba megy at.

Az viszont bztos hogy a korlatlanul rendelkezesre allo ingyen energia lenne a VALODI demokracia es egyenloseg alapkriteriuma. Sajna ez egyenlore science fiction kategoria.

tkgabor 2010.06.03. 13:05:05

A rendszerhasználat meg a KÁT a kurva sok...
Pakoljunk le mégtöbb szélerőművet, meg gázmotort, támogassuk őket 2x annyi ideig, minthogy megtérülne, közben az egész villamosenergia-rendszer hatásfokát nyomjuk le. Ja, hogy erről szólt az elmúlt 10 év...

derelyegrádi szellem 2010.06.03. 13:05:37

@zero:

Ezzel csak egyetérteni, és a célt meg csak helyeselni tudom. Sok sikert Mártha úrnak hozzá.

A Horn-kormány alatti privatizáció egy hazaárulással ért fel. De hát tőlünk nem is lehet mást várni. Ők a gebinesek, mindig is azok voltak.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.03. 13:07:25

@Ásómaci: "...a Pártbizottság "egy jótékonysági egylet" volt, ahol csak "az emberek mentésével foglalkoztak", "egy fagyiért írták meg a jelentéseiket" és hogy saját szerepe egyenlő a "mókus őrsben betöltött mókamesteri szerepével".

Az Alkotmány őre. Remélem az új ávéhá (bocs!), Alkotmányvédelmi Hatóság is ilyenekkel lesz tele, akik csak a Zemberek megmentésével foglalkoznak, tisztán mókamesteri szerepkörben.

A villamos energia árképzése pedig az üzemanyagárakra emlékeztet. Ludas Matyi is háromszor adta vissza, mi is a háromszorosát fizetjük. Elvégre három a magyar igazság.

Marcellusca 2010.06.03. 13:07:59

És pluszban ott a mai téma, miszerint emelkedhet a gáz ára.

De, majd kormányunk ...
Mert az nem járja, hogy a Zemberek 80%-a a keresetéből szinte csak a rezsit tudja kifizetni. :D

minimalista 2010.06.03. 13:08:00

@Joe.UK: @fogash:
OFF
Ha már energia , sci-fi és UK akkor---> MOON! zseniális!

dr. Aullah 2010.06.03. 13:11:01

@minimalista: Lehet, hogy nekünk is azt kéne. Csinálhatnánk mondjuk több ilyen bázist, egymástól függetlent. És akkor felküldhetnénk ilyen Gyurcsány meg Botoxladyket... ha meg nem dolgoznának, akkor teljes sötétség lenne a földön :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.03. 13:16:56

@Joe.UK:

"Kb. 2 percembe telik szolgaltatot valtani ha nem vagyok elegedett. "

Ó, az álom, édes álom ...

Valahol felsír egy becsületesen fizető fogyasztó Budapesten ...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.03. 13:21:50

Pont a minap jött meg az esedékes villanyszámlám:

Energiadíj (n): 6.886
Rendszerhasználat (n): 4.260
Pénzeszközök (csekk): 111
ÁFA (első kettőre): 2.787
Végösszeg: 14.044

Hurrá!

martonx 2010.06.03. 13:22:22

Két megállapításom van ezzel kapcsolatban.

1. Még mindig nagyon nyugodt a lelkiismeretem, hogy a Jobbikra szavaztam. Amit eddig a Fityisz csinált (kettős állampolgárság stb...) csak porhintés. Mihelyst meghozzák az első gazdasági döntéseiket, akkor fog kiderülni, hogy mi is lesz itt, az összes többit leszarom. Az áramdíj csökkentés lehet ennek már az előszele.

2. A 2010-es szavazatunkkal legalább annyit elértünk, hogy idén nem emelkedik az áram ára. Az itt a baj, hogy a komcsik annyira alacsonyra tették a lécet, hogy a hülye Fityisz, féllábú bénaként is játszva átugorja. Így sajnos nem is várhatunk tőlük ennél jobb teljesítményt :-(

martonx 2010.06.03. 13:25:23

@laspalmas: Látod nincs itt semmi baj. Ez most akár 14K alá is lemehet mondjuk 13.999 Ft-ra...
Ha mindehhez hozzáveszed, hogy mennyivel lett idén több a fizetésed (semennyivel), és mennyivel kerül minden más többe mint tavaly (lehet, hogy a 40 col feletti LCD TV-k ára lefelé ment, ezért az infláció csak 5% statisztikailag), akkor máris biztatóbb, a kép,mi?

Kurt S. Earp 2010.06.03. 13:27:19

"Építették a szocializmust és csődbevitték az országot. És ez a réteg szavaz a maszopra."

Kispista úr, kérem tisztelettel, így magunk között szólva, ez azért egy brutálisan dehonesztáló és mélyen igazságtalan megjegyzés volt. Azok az emberek akik ifjú éveiket a Kádár rendszer alá kényszerítve élték le, NEM építettek semmiféle szocializmust, pusztán bejártak a munkahelyükre robotolni, alkotni, lógni, fúrni, helyezkedni, nyalni és törtetni, becsülettel vagy vállukat vonogatva, hogy enni adjanak a gyerekeiknek. Jó esélyük volt arra, hogy fekéllyel, csíkos pizsamában a lepattogzott metlachinos kórházfolyosón töltsék el öreg napjaikat, tekintve az ország katasztrófális egészségügyi adatait, várható életkor és viszonylag korán beszerezhető betegségek tekintetében. NEM kellett csődbe vinni semmit mert Magyarország egyetlen pillanat alatt csődbe került 1948-ban, csak hosszú volt az agónia. És a közhiedelemmel ellentétben, ami a Vastagbőrön egyfajta axióma, az idős emberek nem mind degenerált faszkalapok akik Gyurcsány hímtagjának spermacseppjein tengődnek. Olvasnak, látnak és talán valóban igaz, hogy számarányaikhoz képest kevesebben neteznek de ettől még gondolkodó lények. Ha nem így lenne az MSZP még mindig sikáltatná a szart, az általok oly lenézett és számtalanszor megalázott magyar röglakókkal.

89 25 64 2010.06.03. 13:33:40

@kispista:
Visszafizették VOLNA?!
NE LOPJANAK!!!!
Piszkos maffia...

Agyalap 2010.06.03. 13:33:47

Nekem ez tetszik. Kb 290 ezer forintot spórolok meg vele.
Igaz, hogy 100 év alatt - de azért mégis csak szép summa.

Hogy ez havi 240 Ft-ot jelent? Aki a kicsit nem becsüli... :-(

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.06.03. 13:33:51

""Csak" 12 fillér, de a 3 millió család fizeti a villamosenergia-ipari nyugdíjasok áramvásárlási kedvezményét?"
Ezen tényleg kár rugózni... Annyira piszlicsáré dolog.

jozicsenko 2010.06.03. 13:37:09

@martonx: azért az külön szép, hogy amikor az OGY együtt van, akkor

-az mszp-sek szája sír, hogy egyfeszt megalázzák őket (8 évig kérem dolgozni kellett volna)
-a fideszesek tele szájjal hőbörögnek (mire? dolgoztak már?)

szumma: egyik sem szent, de tetszik hogy az mszp már úgy tenne, mintha ők, az ellenzék nem tudnák az országot megváltani, a fidesz meg már úgy viselkedik, mintha megváltotta volna az országot

csak közben mi pusztulunk bele a rezsibe...

vény 2010.06.03. 13:44:40

@fogash: "Ma magyarországon (meg sok más helyen) azért gürizik mindenki, hogy az energiára valót megkeresse, illetve a szolgáltatások, termékek árába épült energiaköltséget meg tudja fizetni."

Igen. Továbbá a legalizált uzsorakamatokat, és még néhány dolgot...

S.O.A. 2010.06.03. 14:13:36

@hambig: @The Drunken Master: nem azért a 12 fillérért, de mi a bánatért teszünk különbséget fogyasztó és fogyasztó között? A pék meg a bányász meg a kamionsofőr se öncélúan dolgozott, azok is életveszélyben voltak. Én is veszélyes anyagokkal dologozok a vízmű laboratóriumában napi 8 órában, aztán fizetem havonta az ország legdrágább köbméterdíját azért a vízért, amiért én is dolgoztam... Szerintem a fogyasztó az fogyasztó és kész, fizessen mindenki ugyanannyit, aki meg kevesebbet akar fizetni, az takarékoskodjon.

Kérdezzétek meg a kisvállalkozók véleményét, vajon ők is helyeselnek egy-egy ilyen kedvezmény hallatán, mikor a horribilis alapdíjak meg egységárak alapján megkapják az éves elszámolást...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 14:15:46

@fogash: A hozzád hasonló agymosottak szerint értékes az a hulladék.

Remek, hogy az egész Földre ennyi energia érkzik EM sugárzás formájában annyi amennyi. És hogyan csinálsz belőle áramot, te zseni?

- A világon 30 év alatt nem gyárottak annyi napelemet, amivel csak Mo. 1/3-ának csúcsenergiafogyasztása fedezhető lenne és még ma is irgalmatlan drága ez. Szerinted mennyibe fájna és mikorra készülne el emberi áron kb. 2000-szer ennyi? Ja, és x évenként amortizálódik egy ilyen, lehet cseréni...

- Nep egyeneletes eloszlású a leérkező sugárzási tejesítémny sem időben, sem helyi eloszlásban.

Ebből látható, hogy borzalmasan híg a napenergia. A jelenlegi erősen avjtt 2. gen atomrektorok is csípőből agyonvernek minden más alaperőművet hosszútávon. Jelenleg egy család éves villamosenergiafogyasztása urában mérve asszem kb. egy 0,5 cm x 0,5 cm x 0,2 cm nagyságú uránfűtőelem. Ennek kb. 3-5%-a a bombló urán. Tehát ennek a mennyiségnek is ez a része a hasznosúló fűtőanyag. Verhetetlen. Akkor van, amikor én akarom és iszonyat jó tárolható. 0 CO2 és egyéb károsanyag emissziós működés közben. És ez a 2. generációs 40 éves alapokon nyugvó "vacak". A 3. és 4. gen. tenyésztőerektorok ezeknél kb. 100-szor jobban hasznosítják a hasadóanyagot, mert az egyébként ma semmire sem jó U-238 is elhasad és fűtőelemként használható hasadványtermék lesz belőle.

zeitgeis, a pofám leszakad ekkora hülyeség n+1-ik alkalommal történő olvasásán...

soniq 2010.06.03. 14:17:19

Kurva drága nálunk minden közmű EU-s összehasonlításban, főleg vásárlóerőparitással számolva (íreknél pl víz alapból ingyen van). IIRC abban EU elsők vagyunk hogy az átlagfizu hány százaléka megy erre.

Ilyenkor azé' kinyílik az atombomba a zsebemben, eszembe jut a megboldogult SZDSZ, ahogy fröcsögve kioktatott mindenkit, hogy az állam milyen rossz gazda és bizony ezeket a szolgáltatókat privatizálni kell... Meg hát a Kapolyinak se a szél fújta össze azt a pár milliárdot:-)

S.O.A. 2010.06.03. 14:25:43

@molnibalage: ha most greenpeace-es lennék, jönnék a kérdéssel, hogy mondj a világon 1 darab biztonságos nukleáris hulladék lerakót... de hála Istennek nem vagyok greenpeace-es:)))
Nem vagyok én se szél-, se napenergia ellenes, de azt tényleg tudnia kell mindenkinek, hogy az ilyen megújukló zöld erőművek csak akkor életképesek, amikor van még 1 atom- vagy hőerőmű is a rendszerben valahol, aminek a zöld energiával ELLENTÉTBEN szabályozható a teljesítménye a pillanatnyi fogyasztáshoz mérten. Ezt sajnos nagyon kevesen látják be..

Agyalap 2010.06.03. 14:29:21

@The Drunken Master: Azért csak rugózzunk ezen a 12 filléren, mert a nyugdíjas pékek nem kapják engedménnyel a zsömlét...
Pláne, hogy ez havi 50 millió körül kóstál.

minimalista 2010.06.03. 14:39:44

@Rettegő {készenlétes Kubatov-szavazó}:
És a kedvencem: az atomerőművekhez kötözik magukat! Nooormális??? :D

Amúgy hosszú távú, de jövedelmező beruházás lett volna mondjuk 4es metró helyett atomerőművet építeni állami pénzből, ami akár az egész országot elláthatná Pakssal együtt és akkor a többi erőműtulaj multi meg adhatná el a drága energiáját külföldre és mehetne tönkre innen a pi**ába!

S.O.A. 2010.06.03. 14:52:42

@minimalista: azért a kizárólagosságot is érdemes hanyagolni, még az atomenergia esetében is (mert az uránérc is véges mennyiségű, kitermelése és dúsítása meg szintén eléggé ... "környezethasználó"). Szerintem az ideálisan fenntartható az lenne, ha alaprendszer (atomerőművek) + település szintű (vagy 1-1 ipari létesítmény igényét kiegészítő) megújuló KIS erőművek adnák az áramot. Ahol jók az adottságok, ott érdemes beruházni kiegészítő erőművek működésébe, és az alaprendszert csak akkor használni, amikor nincs más lehetőség (ennek a technikai megvalósítására lenne érdemes kutatás-fejlesztést fordítani). Csak az a baj, hogy jelenleg egy darab szélkerék (akármekkora is) szervízelést, karbantartást, szakfelügyeletet igényel, és nem biztos, hogy a megtermelt energiája olcsóbbra jön ki, mint a hagyomásnyos hálózati...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 14:54:56

@Rettegő {készenlétes Kubatov-szavazó

Triviális, az energetika nem törekszik monokultúrára. Az atom az, ami viszont jellemzően nem szabályozható, alaperőművek. Tranziens felfutás és leállítása van, de gyakorlatilag szabályozási limiten belül Paks a névleges teljeseíményen megy vagy 0-án. Franciűáknál volt 80% atom is. Ott a kisebb blokkokat rángatni kellett.

Én már akkor is seggemet verném a földhöz, ha itthon 55-60% atomerenrgia lennne és világszinten lb. 35-38%-ot elérnék már. Ez is kolosszális eredmény lenne.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 14:57:45

@Rettegő {készenlétes Kubatov-szavazó}: Az uránérc véges mennyisége az a tenyésztőrektorokkal számolva annyira véges, hogy csak évmillió éves nagyságrendben elég van a most ismert készletekkel és minimális drágulást számolva. A tengervíz uránját is kivonták kísérletileg japók kb. 25 (!) éve. 2 éve a trendeket figyelme a válság előtt eljött volna az, hogy dolláros olajár felett tartósan megérte volna a tengervízből kivonni az uránt még a 2. gen erőművekhez is talán, de tényésztőreaktoronkál mindenképpen. Ennyire tömény energiahordozó az urán.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.06.03. 15:00:27

de mi az ,hogy 5 mrd(!) extra(?!) profit?hát a kurva anyád...és van politikus nem is kevés aki ezt természetesnek veszi...jah ,hogy nekik nem gond a villanyszámla,gondolom évek óta nem is látott,a benzinpézből kijön az egész rezsi,lehet engem se érdekelne...,nem baj cúnya názik mindenki az a lényeg...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.03. 15:09:39

@Blás Sailor von Wolfhausery:

Hagyján hogy extraprofit, csak nem adták vissza, hanem betolták a krízisalapba ....

BéLóg 2010.06.03. 15:10:52

Aztat vajon nem kellene beszáítani a fideszgyalázásba, hogy EREDETILEG (Libajnaimaszopszadeszgyurcsánykókaveres) az áram ára most X (kábé úgy TÍZ!!!) százalékkal emelődött volna? 27 Ft/KWh helyett mondjuk 31 lett volna?
Mer' tuddjuk, világpijac, forintleértékelődés, nemleszgázáremelés, satöbbi.

Úgyhogy elmehettek szarrágó szoclib maffia maradéka bús picsába!

Annakidején mikor a fidesz képes volt asztalhoz kényszeríteni a gyógyszergyárakat, azok meg lenyelték a békát, bezzeg a baloldaliértékvédők (megbukott apátok-anyátok) egyből felrúgták a megállapodást a gyárak javára...

Savanyú a szőlő, mi?

Mit mondjak. TÉNYLEG vastag a bőr a képeteken!

Roy 2010.06.03. 15:11:51

A gáz árát mikor törik le?
Amikor emelték a gáz, villany árát a Fidesz élénken tiltakozott. Most amikor több min 10%-al emelik a szolgáltatók a gáz árát, lapul Orbán, és csapata. Semmi tiltakozás?

DArchAngel 2010.06.03. 15:19:10

Mondom én, hogy Viktorék jó irányban haladnak, hogy őszre 50% köré építsék le magukat. Röhej, nem vártam tőlük sokat, de még az is jóval több ennél a semmitmondó látszatpolitikánál, amit csinálnak.

Marcellusca 2010.06.03. 15:19:35

@martonx: Ne mongyá illeneket, mer' "szellem" megharagudik, oszt', Te is menel a Toplákos szűrőbe! :D

2010.06.03. 15:20:19

@minimalista: Persze. Az ötvennél fiatalabbak mind csak a farkukat rázzák. Elmentek a búsba ezzel a kádári nosztalgiával.

elfelejtette 2010.06.03. 15:20:31

Elhiszem, hogy ti a Fidesztol csodara szamitottatok mindjart masnap, de kisse koran belelendultetek ebbe a "Fidesz is ugyanolyan" Jobbik temaba.

Marcellusca 2010.06.03. 15:23:44

@zero: Ja, amiből ide-oda szurrantanak, cseppentenek néhány rászorulónak, akik - alapvetően - ezzel nincsenek kisegítve.

ambor2010 2010.06.03. 15:26:51

Évekig éltem Ausztriában, már 5 éve is közel egyenlő volt az áram ára a magyar ELMÜ árral, nem értettem most sem ezt a táblázatot - ezért közelebbről megnéztem a fenti statisztikát. Ami természetesen statisztikához híven csal, hiszen a havi első 100 kwh órát számolja, ami jelentősen torzít, mert nagyobb fix díjat megállapító országokban az első 100 kwh-ra terheli rá a teljes havi fix díjat, ezért lesz 19,1 euró az osztrák ár. Egyébként meg 17,3575 eurocent a Wienstrom 'Optima' ár, azaz 275-ös forinttal számolva is 47,73 Ft/kwh. Erre jön a évi 41 Euro fix díj, ami már egy nagyobb háztartás 300-400 kwh havi fogyasztásátnál sokkal kevésbé torzítt, és megmutatja hogy nem 25% magasabb az osztrák ár, hanem közel ugyanannyi (és akkor már nem is 250 forintos euróval számoltam....)

mojszipupi 2010.06.03. 15:28:29

Az elmúlt hónapok egyik legjobb posztja. Gratula ;))))
Igazából nem is lehet hozzáfűzni, ez úgy ütős ahogy van. Kíváncsian várom a hatalmi reakciókat, márha lesznek :)

Dolce Vita 2010.06.03. 15:31:10

huu bazz, van itt ertelem.
az uj kormany eddig meg semmilyen intezkedest nem tett (torvenymodositas, uj szabalyozas etc) csak megkerte a szolgaltatokat, hogy szamoljak ok ujra az arakat.
szoval egyelore kar fikazni, hogy ez azert smafu, mert ezt meg csak a szolgaltato tette (nyomasra nyilvan).
az, hogy milyen lesz a kovetkezo idoszak szinten nem kene, hogy picsogasra adjon okot, mert nem hiszem, hogy sok jos van koztetek.
tovabbiakban javaslom minden rinyalas elott vegig gondolni, hogy mennyi ideje is volt eddig a fidesznek? (3 het - szemben a 8 evvel!!)
rinyalni raertek utolag is

mojszipupi 2010.06.03. 15:33:27

@Joe.UK: Na ez a kemény nem a dió :)))

hegyilany 2010.06.03. 15:33:27

@Ásómaci: Korrektnek épp nem nevezném, maximum alapos és demagóg. Ami most történik az áramárral, az nem az 5(!!!) napja beiktatott kormány intézkedésének következménye, úgyhogy még nem kell elkezdeni köpködni, bármennyire jól is esik...

hegyilany 2010.06.03. 15:34:28

@Dolce Vita: Még három hét sincs, csak öt nap...

endre69 2010.06.03. 15:35:35

Áramdíj? pfff.... Amikor minden pusztul, az emberiség a végnapjait éli! Mindenki mindenki ellen, minden drága, semmire sincs pénz, az emberek ölni fogják egymást hamarosan a kajáért! Kannibalizmus lesz nemsoká, csak várjatok! áramdíjon keseregtek? hamarosan áram sem lesz a bombázásoktól!

Manyizga (törölt) 2010.06.03. 15:36:48

Össze kellene hasonlítani, hogy egy átlagos budapesti lakás mennyi áramdíjat fizet havonta és egy hasonlóan átlagos vidéki lakás mennyit.
Ugyanezt pl. szemétszállításra is. Aztán utána lehet siránkozni a 73 filléren.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.03. 15:38:04

Jelentősen megnőtt itt a naridroid-aktivitás...
Pedig ez most nem is Index-címlap...
mindegy, csak úgy megjegyeztem.

Amúgy a piridroidoktól csak két dologban különböznek a naridroidok:
más a színük és több vér frecseg a szájukból. :D

2010.06.03. 15:38:44

@DArchAngel: Basszátok meg, hétőn kezdődött meg a kormányzás átvétele. Ma csütörtök van.
Nem kéne várni egy picit a kormányzati munka minősítgetésével?

Dolce Vita 2010.06.03. 15:41:27

@hegyilany: kormanyon ot nap, de elotte kb ket hetig mar hoztak torvenyeket az uj felallassal. ezekre kopkod a sok okos, hogy latszat intezkedesek.
ahelyett, hogy azt latnak, hogy a kormany megalakulasaig tarto ket hetben sem pihentek a parlamentben, ahogy szoktak, hanem olyan donteseket hoztak meg gyorsan es hatekonyan, amikbol hosszu honapikg tarto vitazasok lettek volna, ha mar van uj kormany. es nyilvan feleslegesen, mert a 67% megszavazza, amit akar, csak kerdes, hogy mennyi idot vesz el ezzel a fontosabb feladatok elol kesobb.
ugy erzem, az emberek csak picsogni akarni valamin, egyebkent egy uj kormany elso ket heteben nem lehetne ennyit rinyalni.

endre69 2010.06.03. 15:43:08

@Manyizga: ugye nem azt akarod állítani, hogy vidéken drágább az áram? vagy a szemétszállítás? Apósomék vidéken évi 10000 Ft-ot fizetnek szemétszállításra (heti 1 alkalom), mi pesten HAVI 3000-et.

Netuddki. 2010.06.03. 15:43:42

Ugyanmár! Belengették a papírt a fidesz politikusoknak is mennyit kapnak ha kussolnak.
A magyar politikusok aprópénzért árulják el a választóikat. Mindegy, hogy vörösek vagy narancssárgák.

nekend · http://www.jtauto.hu 2010.06.03. 15:44:20

Ki van már a töke mindenkinek, hogy fontos ( sokszor STRATÉGIAI) területeket privatizáltak a mocskok.
Ideje lenne visszavenni a privatizált dolgokat Magyarországon, amikről kiderült, hogy nem sikeres a polgárok szemszögéből!!!!!!!!!!!!!!
Még szerencse, hogy a vizet ??EDDIG?? nem privatizálták, pedig voltak törekvések még tavaly is erre!
Nem tudom hogy áll most ez a dolog, valaki tájékoztathatna ezügyben! Előre is köszönöm!

endre69 2010.06.03. 15:44:25

@Dolce Vita: "2 hét alatt rendbeteszik a közbiztonságot" :))) fél hét letelt.

hehehehe 2010.06.03. 15:44:39

a 42%-os THM-es OTP személyi kölcsön (300.000Ft) is megérne egy postot...

szivatos.blog.hu/2010/05/06/42_os_thm_az_otp_ben

endre69 2010.06.03. 15:45:50

@nekend: Ne aggódj, magát a Dunát is privatizálni fogják, amit az állam fog visszabérelni :((( Mindenütt disznóság, ömlik a szar a csapból! BŰZ VAN!

venszivar 2010.06.03. 15:45:52

@endre69: Szabadság híd.......... Én még megvárom mit mond az úr,mert az mindig velünk van.Vagy NEM. BIZTOS, hogy NEM !!! Megoldjuk mi magunk,ne sza..be !!

endre69 2010.06.03. 15:47:11

@venszivar: Mit oldunk meg? A magunk elpusztítását, azt igen.
"beteg a Főőőőőőld, pusztul a Főőőőőőőőld..."

fogash 2010.06.03. 15:48:17

@molnibalage: Na figyelj köcsög! (ha már az agymosással kezdted). Ahogy elnézem, te az atomenergiára élvezel, ami csodás dolog, de (az összes biztonságosságukat figyelembe véve is) mindig lehet egy barom, aki direkt vagy véletlenül elb@sz valamit, ami csernobilhoz vezethet. Mellette gond persze a kiégett fűtőanyagok lerakása is, de gondolom nálad ez NIMBY, a többi meg le van sz@rva...

Híg a napenergia? Azért mert egy átlagos (kőbalta szintű) napelemből nem tudsz megawattokat kicsikarni? Ettől függetlenül lehetne fejleszteni, sőt biztosan fejlesztik is őket.

De ha a napenergia nem elég jó, ott van párszáz méterrel a segged alatt a földhő is, amivel egész Izlandot fűtik. Miért csak Izlandot? Nálunk minden mélyebb kútban termálvíz van, mégis importgázzal fűtünk.

Ahelyett, hogy engem nevezel agymosottnak, ÉRTELMES alternatívákat kellene felsorolni, amik hosszabb távon is fenntarthatóan működhetnek. Köcsög.

ambor2010 2010.06.03. 15:49:20

@Manyizga: megnéztem Eon (Édász) és Edf (Démász) árakat az oldalukon, 1 forintos eltérés van maximum az ELMÜhöz, erre gondoltál ?

endre69 2010.06.03. 15:49:47

Na aggódjatok, 2012-ben megoldódik minden. A maják is tudták előre.

2010.06.03. 15:50:08

Ezen mit csodálkoztok? Ha valójában az áram ára csökkenne, akkor miböl telne egyeseknek, ketteseknek horvátországi vityillóra, meg borospincére? Nekik ez jár, mert megtehetik, mi meg fizetünk, mert ha nem, akkor jön az áramkommandó! Ez a cégvezetés sem különb mint a BKV! Lopni, csalni ezek is tudnak.

Dolce Vita 2010.06.03. 15:50:32

@endre69: ez inkabb rosszindulatu, mint realis.
ket het alatt nyilvan nem lehet megjavitani, ez kepletes volt (ha te elhitted, az rolad szegenysegi bizonyitvany), de lehet ez alatt az ido alatt tobbet tenni erte, mint 8 ev alatt, sajnos tul konnyen is.
es mint mondtam fikazni raersz egy ev mulva is, amikor mar tenyleg latod mi is tortent, nem csak a levegobe, elore.

endre69 2010.06.03. 15:52:02

@jános515: az ilyeneket fogja elsöpörni nemsoká egy világforradalom. Csak az a baj, hogy mindenki belepusztul majd.

endre69 2010.06.03. 15:53:11

@Dolce Vita: Tudtam, hogy lesz valaki, aki félreért, és nem veszi észre a :))) jelet a mondatom után. Tied a pont.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.03. 15:53:48

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): De. Már Index-címlap. Sejtettem... :-/

@hehehehe: A régebbi Providentes 450%-os THM-ekhez képest ez zsebpénz. :D

Kicsit Karcos 2010.06.03. 15:54:00

@Dolce Vita: akkor ez a két hét olyan volt, mint az azonnali, radikális adócsökkentés? Pedig azt már az első ülésnapon le lehetett volna zongorálni ( még mindig le lehet).

indapass90210 2010.06.03. 15:58:05

Ukrajnában 2.6 EUR/100KWh áram :D

Kontkrétan 0.243 UAH/KWH! 1 EUR 9.6 UAH most.

Artie 2010.06.03. 15:58:58

Ismeritek is a (nevében liberális) árampiac működését Európában, vagy csak ugattok bele a nagyvilágba?

Megmondom a választ: ugattok bele a nagyvilágba.

Egyébként: 11% haszon, felnégyelni őket!

Dolce Vita 2010.06.03. 15:59:22

@Kicsit Karcos: dehogy lehetett volna. majd, ha az EU/IMF jovahagyta, addig penzugyeket erinto valtozas nem lehet.
de ezalatt az ido alatt is sok mindent lehetett megtenni. hat hajra

habba habba · http://twitter.com/ezazbazmeg 2010.06.03. 16:02:42

Háááá ez nem is igaz. Bazdmeg húzza le magát a Fidesz is. Annyira éreztem, de annyira hogy ezt fogják csinálni.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 16:03:17

@fogash:

"Na figyelj köcsög! (ha már az agymosással kezdted). Ahogy elnézem, te az atomenergiára élvezel, ami csodás dolog, de (az összes biztonságosságukat figyelembe véve is) mindig lehet egy barom, aki direkt vagy véletlenül elb@sz valamit, ami csernobilhoz vezethet."

Na te köcsög - ha már ilyen hangot ütsz meg - "csernobilhoz" nem vezethet egyetlen baleset sem, mert olyan reaktorok, mint ami ott volt már nem üzemelnek. Sehol másol sem épült, mint a SZU-ban és a baleset után igen komoly átalakításokat csináltak, hogy az üregtényezőt módosítsák és a kedvezőteln visszacsatolási tulajdonságokat megszüntessék. Mellesleg a baleset NEM ÜZEMSZERŰ működés közben törént. Kísérleteztek olyan emberek, akiknek erre nem volt képesítésük. Talán olvassál egy picit, mielőtt köcsögözl meg csernobilozol te féleszű...
-----------------

"Mellette gond persze a kiégett fűtőanyagok lerakása is, de gondolom nálad ez NIMBY, a többi meg le van sz@rva..."

Az urán sokáig a föld alatt volt. Akkor ellenőrzött körülmények között vissza is lehet tenni. Vannak ilyen möködő rendszerek. Érdekes módon a CO2 berakás a légkörbe láthatóan nem zavar ezek szerint. Az atomenergia hulladéka ott van, ahol a fűtőelem. A rekatorban marad. Ja, és ez csak MA hulladék. A jövő erőműveiben ez is fűtőelem lesz.

"Híg a napenergia? Azért mert egy átlagos (kőbalta szintű) napelemből nem tudsz megawattokat kicsikarni? Ettől függetlenül lehetne fejleszteni, sőt biztosan fejlesztik is őket. "

Te szerencsétlen marha. A napenergia maximális teljesítménye adott. Ha 100%-ban áramot csinálnál belőle, akkor is egy vicc még a 2. gen atomerőművekhez képest is. Nézd meg hogy az űrben 6-10 ember ellátására - nem egy otthoni lakás kényelmével - és a tudományos kísérletekhez szükséges energia bizotsításához mennyi napelem kell ott, ahol nincs légkör és időjárás sem.

"De ha a napenergia nem elég jó, ott van párszáz méterrel a segged alatt a földhő is, amivel egész Izlandot fűtik. Miért csak Izlandot? Nálunk minden mélyebb kútban termálvíz van, mégis importgázzal fűtünk."

Itt a kulccsszóé Fűtik te ostoba. Villanyt termelni nem nagyon lehet vele gazadságosan, csak kapcsolat energiatermeléssel. Izlandon átlalában hideg van. Itt az év 12 hónapjából 6-ben, ha kell fűteni és ezekből is 2 hónap lightosabb.

Kibaszott jó, hogy energetikai és más mérnökökkel vitatkozol 0 tudással jelek szerint. Szánalmas vagy.

hehehehe 2010.06.03. 16:04:21

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): De ők uzsorabank hivatalosan is, az OTP meg elvileg "piaci" feltételekkel ad hitelt...csak azért bassza a szemem...

Kartal (rezervált) 2010.06.03. 16:04:38

@Kurt S. Earp: Hűha! Ez aztán hozzászólás! Jó a szöveg :)
Egyébként anyósom a Jobbikra szavazott. Elmúlt hetven éves, és mégis... :)

vol 2010.06.03. 16:09:15

profi munka, nagyszerű írás. index tessen utánamenni, rinyálni, rinyálni, rinyálni! éljen a civil szféra!

endre69 2010.06.03. 16:11:18

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): És ha a Jobbik nyert volna? Akkor bezzeg kánaán lenne itt mi? Ingyen sör lenne, és a nyugdíjakat triplájára emelnék. Ja és 3.60 lenne megint a kenyér. mert kb. ilyen szintű ígéretei voltak a Jobbiknak. Naív emberek:)))

akkor most mi van? 2010.06.03. 16:15:49

@hehehehe: Minden bank kösse fel magát, de ettől függetlenül ha nem a csak a THM-et nézi valaki akkor máris nem olyan nagy csótány az otp. Persze drága, de a havi törlesztője 400Ft-al alacsonyabb mint felette a BB 39%-os THM-el. Ezen kivül nem tudod melyik bank milyen egyszeri költséget tesz rá ami nincs a THM-ben. Pl nekünk szabadfelhasználásunál a raiff simán rátett a havi 50ezres törlesztőre 10e Ft mindenféle kezelési/átváltási/takaritonőfelszopási költséget fél év után.

minimalista 2010.06.03. 16:19:20

@zulu: @Dolce Vita: @BéLóg:
Idézet a cikkből, még egyszer, csak nektek:
"Az a Fidesz csökkenti "kőkeményen" az áram árát, aki az összes törvényjavaslatot, ami a jelenlegi helyzethez vezetett, csont nélkül, teljes egyetértésben az MSZP-vel megszavazott.
"

Olvassatok és értelmezzetek már, az Isten szerelmére!

Aiasz 2010.06.03. 16:26:43

Topik gazda: Mikor a szocik ennyivel emelték a nyugdíjakat, akkor meg a seggüket csókolgattad, hogy milyen nagylelkűek voltak. :-Đ

csárli hárper 2010.06.03. 16:30:06

@minimalista: már hogy értelmeznék? nekik csak az jön le hogy itten báncsák a pártot és a vezért, és az nem is úgy van, mert, és kész, meg különben is, meg egyáltalán, a sok rohadt komcsi, libsibolsi, csak pár napja uralkodnak és itt akkor is, kolbászkerítés, tejjel-vajjal, mert a vezér megmondta, punktum! a pórnép ne gondolkodjon, csak bólogasson és tapsoljon.....aki mégis az hazaáruló!

Sisko86 2010.06.03. 16:31:25

Van sok igazság is a cikkben, de rengeteg csúsztatás is.

Amik így hirtelen feltűntek és égették a szememet:
"Az áram kilowattóránként 48 forint körüli árában mindössze 16,12 forintot tett ki 2010 első negyedévében a szolgáltatók átlagos beszerzési ára."
Ja de ott van, hogy kb ugyanekkora a közműhálózat fenntartása. Nem elég ám az áramot beszerezni, azt el is kell juttatni a fogyasztóhoz, aminek meg költsége van. Ezt minden terméknél kifizeted, így az áramnál is. Az ábrán rajta van, hogy 11% az árrés, ez a tiszta haszon, nem nevezném bődületesnek.

A másik meg, hogy persze, hasonlítgathatunk más országokkal, de semmi értelme, ugyanis jelenleg hazánkban Paksot kivéve mindenki marha drágán állít elő áramot. Egyértelmű, hogy nem versenyezhetünk olyan országokkal, ahol nagyrészt olcsó működésű atomerőművekben állítják elő az áramot, vagy épp kőolaj- és földgázkitermelő nagyhatalmak. Itthon meg égetjük a kis hatásfokú, drága kőszenet, meg az import gázt, akkor ne csodálkozzunk, hogy drága az áram. Ukrajna pl nagyon jó példa. Feleannyiért kapnak gázt mint mi, feleannyiért állítanak elő áramot.

@fogash: Akkora szintű baromságokat írtál, hogy nem is érdemes foglalkozni a kommentjeiddel.

Joe.UK 2010.06.03. 16:34:20

@molnibalage:
Azt pl. nem lehetne hogy kb. 30-70%-ban otvozni a kettot? (Megujulo energia / atom)? A foldho/szel/napenergia(futesre/aramra) hasznalata manapsag mar LEHET hogy rentabilis tud lenni (persze nem kizarolagos alkalmazasra gondolok). A haztartasokat ilyenekkel felszerelni, a hatterben meg mehetnek a reaktorok. Ami `ingyen` van azt sztem nyugodtan hasznaljuk csak ki. A Karpat-medence pl. foldho teren eleg jol all, szelesebb videkeink is vannak.
Igy a reaktorok tejesitmenyigenye csokkentheto lenne.
Nem vagyok energetikai mernok de laikuskent sem latok a kozeljovoben jobb alternativat az atomeromuveknel.

tudi 2010.06.03. 16:38:48

Juhé 2 Ft-tal fizetünk kevesebbet az áramért ez de jó.

hehehehe 2010.06.03. 16:39:13

@akkor most mi van?: hogy rohadjanak meg, minden bankot felgyújtani...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.06.03. 16:40:33

@Rettegő {készenlétes Kubatov-szavazó}:

nincs olyan messze az az idő, amikor a nukleárlis hulladékot felpakoljuk orbitális pályára és egy bazi nagy konténerbe rakva belökjük a napba, oszt jónapot.

addig meg kihúzzuk a középtávú tárolókkal

@molnibalage:

na, na, erre a millió éves készletre valami forrást lökjél már, én sok nagyságreddel kevesebbről tudok.
vízből kinyerhető készletek nélkül, viszont a jelenlegi (25-35 év) energiaigény-növekedési ütemmel számolva max 1000-1500 év.

ha közben át kell állni olajról is uránra, akkor ez minimum harmadolódik. minimum.

minimalista 2010.06.03. 16:40:34

@ezittenkéremmagyarország:
A viktori-ánusz kór beköszöntött...

Dolce Vita 2010.06.03. 16:43:59

@ezittenkéremmagyarország: kapufa. errol nem irtunk (beszeltetek vmi szovegertelmezesrol, ugye?, :D), en nem is gondolom igy, sot nem is kedvelen Orbant.
de az a sotetseg, ami egy 4 eves ciklus elso nehany napja utan ilyen demagog cikkre es kommentekre sarkallja az embert, az zavar. a cikkiro meg a szezont is keveri a fazonnal, mert a mostani aram csokkentes nem a kormany dontese alapjan valosult meg, hanem csak a "keresere"
@minimalista: nem tudom, nekem akartad-e irni, mert ilyenrol nem beszeltem.
de egyebkent szerintem az a megoldas, ami egyik gaydasagi szituacioban megoldas lehet, egy masikban lehet, hogy pont ront a helyzeten (lasd jegybanki alapkamat valtozasok). amugy, ha hibaztunk, azt nyugodtan be lehet ismerni, hogy aztan jo iranyba toljuk a szekeret.
tudom, hogy szar vesziteni es, hogy ezek a forumok sokat segitenek a frusztracio levezeteseben a kedves mszp-jobbik hiveknek, de azert ne hagyjatok, hogy urra legyen rajtatok ez a rosszindulatu sotetseg. amugy is eleg hiteltelen igy a ciklus elejen.

Thera 2010.06.03. 16:45:37

@panki1983:

Egyrészt közel sem akkora a szélenergia aránya (Megujuló energiaforrások jelentős része mezőgazdasági maradékot éget.) másrészt a közhiedelemmel szemben a megujjuló energiaforrások jelenleg drágábban produkálnak áramot mint pl a gáz. Az atom a legolcsóbb (Lásd francia árakat) Azután Gáz/szén és szinte az összes megújuló magasabb.

A legtöbb országban az erőművi áramárak átlaga lesz valahogy az árszámitás alapja. Ezzel szemben dániában az állam mint mindenre a nem környezetbarát árramtermelésre is rátett akkora adót (A számlámon vmi környezetterhelési pótlékként szerepel) mely versenyképessé teszi a környezetbarát energiatermelést.

Egyébként meg szinte bármely termék áráról ha készitenél egy hasonló táblázatot Dániát az élen találnád....

Üdvözöllek a tényleges szocializmusban (Ami meglepően élhető az arab bevándorlókat leszámitva...)

Sisko86 2010.06.03. 16:45:37

@Joe.UK: Dehogynem, ez lenne a hosszútávon jó megoldás. De ehhez az kell, hogy rövidtávon Paks bővítésével megoldani a szükséges energiatermelést, és közben a FEJLESZTÉSBE invesztálni a megújuló energiaforrás területén. Ne vegyünk Ford T-modellt, ha néhány évnyi befektetéssel később vehetünk Ford Focust is, ugyanazon az áron.

Kurt S. Earp 2010.06.03. 16:46:45

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Nem kevesen vannak azok, akik az Ön tisztelt anyósához hasonló korúak és ugyanígy döntöttek, Kartal úr, kérem szépen. Csak ez a Gyurcsány nevű életjelenségeket mutató komcsi droid hiszi azt, hogy "Aki Öreg, Velünk tart!"

minimalista 2010.06.03. 16:47:50

@Sisko86:
"Ja de ott van, hogy kb ugyanekkora a közműhálózat fenntartása. Nem elég ám az áramot beszerezni, azt el is kell juttatni a fogyasztóhoz, aminek meg költsége van."
És egészen véletlenül ez a közműhálózat magánkézbe került és fejlesztése közben nem történt meg ( ugye az egyik érv volt, hogy a tőke majd fejleszti), a rendszer fenntartási költsége egy dolog, de hogy Veled nem e költség tiszta értékét fizetteti meg a szolgáltató, abban biztos lehetsz. Ezért szerintem az a haszonkulcs kerekedik felfelé, elég szépen.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 16:48:10

@mcs: Az a 2. generációs reaktorokkal, de még azzal sem igaz.

google --> uranium supply + breeding reactor.

Kb. 3-4 hete löktem linket valaholva. Talán otthon meg van, itt nincs.

Marcellusca 2010.06.03. 16:53:20

Egyre szórakoztatóbbak a két bites fityisz szavazó naridroidok! :D

minimalista 2010.06.03. 16:55:19

@Dolce Vita:
" Dolce Vita 2010.06.03. 15:31:10
huu bazz, van itt ertelem.
az uj kormany eddig meg semmilyen intezkedest nem tett (torvenymodositas, uj szabalyozas etc) csak megkerte a szolgaltatokat, hogy szamoljak ok ujra az arakat.
szoval egyelore kar fikazni, hogy ez azert smafu, mert ezt meg csak a szolgaltato tette (nyomasra nyilvan).
az, hogy milyen lesz a kovetkezo idoszak szinten nem kene, hogy picsogasra adjon okot, mert nem hiszem, hogy sok jos van koztetek.
tovabbiakban javaslom minden rinyalas elott vegig gondolni, hogy mennyi ideje is volt eddig a fidesznek? (3 het - szemben a 8 evvel!!)
rinyalni raertek utolag is"

Gratulálok a rövidtávú memóriádhoz! Keresd fel kezelőorvosodat vagy gyógyszerészedet!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 16:56:23

@Joe.UK:

"Azt pl. nem lehetne hogy kb. 30-70%-ban otvozni a kettot? (Megujulo energia / atom)? "

Hogyne lehetne? Pontosan ez a cél. Ma a világon kb. 13% asszem a nukleáris energiából származó villamosenergia termelés. Ez szerintem a szükséges igényhez képest szánalamasan kevés, de kolosszálisan sok ahhoz képest, hogy mennyi ideje élünk fosszilis anyagokon. 50 éve híre hamve sem volt gyakorlatialg a civil szférában atomenergiának. Ma 12% a világra vetítva. A
baj az hogy ez sajnos kevés.

------

"A Karpat-medence pl. foldho teren eleg jol all, szelesebb videkeink is vannak."

A hővel az a baj, hogy közel sem viheted olyan messzire mint a villanyt. Mápedig geotermikussal ez a baj. Ha nincs a környének hőigény, akkor nem éri meg ilyen építeni itthon és a legtöbb helyen, mert drága. A geotermiksu energia közel sem olyan, hogy ledugsz egy csövet jön a melegvíz és hurrá áram. Ahogy azt a Móricka elképzeli...

Sosem értettem az olyan konteós dumát, hogy "meg lehetne csinálni, de nem engedig, elnyomják stb.". Ez bullshitz duma. Ha olyan kuva olcsó lenne, akkor mindenki ezt építené és kaszálna rajta ezerrel...

------------------

"Igy a reaktorok tejesitmenyigenye csokkentheto lenne. "

A probléma abból ered, hogy Magyarországon szinte semmien energiahordozó nincs, de még alterntív sem nagyon. Vízierőmű kilőve, sík ország vagyunk két nagy folyónk esése több száz km alatt pár tucat méter. A szélenergiával dettó ez a helyzet. Alig van tartósan szeles hely. Ausztriával könnyű példálózni, hogy mennyi szélerék van ott. Ja, hogy egy fő "szélcsatorna" megy át rajtuk és alpesi ország? Ha mégsincs szél, akkor csak fel kell pörgeti a kb. 12'000 (!) MW-nyi beépített teljesítménnyel bíró (vagy 20 ezer?) - ez Mo. csúcsfogyasztásának kb. kétszese - megfelelő vízierőműveket. Így rohadt könnyű...

É2I 2010.06.03. 16:56:32

@zero: Ebből a krízisalapból finanszírozzák azokat, akiknek már áramra sem telik. Az önkormányzatokon, családsegítőkön keresztül. Ergo, akinek nincs áramra pénze (magánszemély) megkapja segélyként (ha megérdemli, ha nem) . Gondoltam csak szólok.

csárli hárper 2010.06.03. 16:56:40

@Dolce Vita: engem meg az zavar ahogy hitegetik ( már aki beszopja) a birkákat, hogy drasztikus azonnali adócsökkentés, söralátét, fellendülés, meg a többi faszság, erre mi van? kettős-állampolgárság meg trianonozás, de most őszintén ezek olyan kurva fontos dolgok? majd ha minden frankó lesz a határokon belül, na akkor lehet ezekkel is foglalkozni, áll a víz a földeken, falvak vannak veszélyben, emberek egész élete mehet tönkre az árvíz miatt, de pártunk és kormányunk trianon napot szervez....na engem ez zavar, méghogy kormányváltás, lófaszt ugyanaz csak narancssárgában!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 16:59:39

@mcs: A nukleáris hulladék kilövése elég buta ötlet annak fényében, hogy a jövő erőművei tudják használni őket. Még 99,999% megbízhatóság mellett is számold ki, hogy egy balesetnél mennyi sugárzó anyag esne vissza. A szojvet RORSAT máholdakon atomrektorok voltak. Egyszer vagy kétszer nem sikerült pályára állni. Az egyik az óceánba a másik Kanadára - hála istennek laktalan területre - zuhant. A természetet azért sikeresen károsította így is. Csak Pakson évenete 120 tonna nukleáris hulladék keletkezik. (Ez néhány m3.) Egy fullra megpakolt űrsikló visz fel LEO pályára 20-30 tonnát. Szerinted akkor mibe kerülne egy ilyen amúgy is őrült elképzelés megvalósítása?

Nem értem, hogy miért kell folyot ilyen butaságokat olvasnom. Ezeknek utánanézni kb. 5-30 perc.

Sisko86 2010.06.03. 17:00:43

@molnibalage: A geotermikus hő használható közvetlen áramtermelésre is, azt is vedd számításba. Persze jó lenne kutatásokat végezni, hogy ehhez Magyarországon mennyire kell lefúrni és ez mennyire éri meg, de akár még lehet benne potenciál is.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.06.03. 17:02:29

@molnibalage:

háát.
"The OECD estimates that with 2002 world nuclear electricity generating rates, with LWR, once-through fuel cycle, there are enough conventional resources to last 85 years using known resources and 270 years using known and as of yet undiscovered resources. With breeders, this is extended to 8,500 years"
forrás: "Uranium Resources 2003: Resources, Production and Demand" (PDF). OECD World Nuclear Agency and International Atomic Energy Agency. 2008-03. p. 65. www.neutron.kth.se/courses/reactor_physics/NEA-redbook2003.pdf. Retrieved 2008-04-23.

aszongya 8500 év, most a világ energia-igényét kb. 90%-ban nem uránból állítjuk elő, hatásfokokat, tárolást, szállítást, búbánatot figyelembe véve a teljes urán+megújuló átállás után max 800-1000 év.

ez mondjuk még mindig nagyságrenddel nagyobb, mint bármi más.

Sisko86 2010.06.03. 17:03:06

@ezittenkéremmagyarország: ööö... mit vársz árvízzel kapcsolatban? hozzanak törvényt, hogy mostantól nincs árvíz? emelték az árvízvédekezésre fordítható összeget, ennél többet nem tudnak tenni jelen helyzetben.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:03:25

@Sisko86: Technikailag igen, de olyan áron, hogy nem tudod eladni. A tisztességes erőművekben 550 fokos túlhevített gőzzel dolgozol és ez megy rá a turbinára. A geotermikus energiánál szó nincs erről itthon. Azzal a trutyival, ami meg feljön eléggé dolgozni kell és közben még hőt is veszít. Kisebb teljesítményű turbinákat lehet használni, de azok hatásfoka pocsék, ez a Carnot köfolyamatok alapelvéből következik. Viszont a ksiebb turbina után a 120-100 fokos valami vagy pusztán a lekondenzált melegvíz - ha van ilyen egyáltalán - még fűtési célokra haszálható lehet.

Sisko86 2010.06.03. 17:04:51

@mcs: 800-1000 év szerintem bőven elég kell legyen ahhoz, hogy ne csak a Föld energiaforrásait vehessük számba. Meg talán addigra összejön a fúziós erőmű is. :)

Sisko86 2010.06.03. 17:07:05

@molnibalage: Értem én, de ha nagy mennyiségben áll rendelkezésre és le lehet szorítani a beruházás árát, növelni a hatásfokot, akkor akár még meg is érheti. Mondom akár és mondom a jövőben. De ezért írtam, hogy a legfontosabb a fejlesztés ezeknél az energiaforrásoknál.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.06.03. 17:07:36

@molnibalage: én nem a pályára állítás technológiájáról beszéltem, hanem a végső megoldásról.
a sugárszennyezett ruhákat, műszereket, szerszámokat nem fogja a tenyésztőreaktor se újrahasznosítani. azokat tároljuk a végtelenségig.

btw, 30-50 éves távlatban bizonyára megoldódik a 100% balesetmentes pályára állítás technológiája. illetve nyilván a költségek is csökkennek.
mellesleg a föld alatti tárolás se épp filléres tétel.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:08:05

@mcs: Csak ez a hagyományos 2. gen rektorokkal és egyciklulsú üzemanyagélettel szánolva. Ha azonos eneregetikai hatásfokkal számolsz, akkor a tenyésztőreaktroknál a 0,7% U-235 hasznosítás helyett a 99,3% U-238 is bejön és ezek hasadványtermékei is. Tehát bőven elég van elég sok időre. Egyetlan apró gond, hogy atomerőművet építeni drága. Viszont utána elég olcsón ketyeg és nagyon stabil. Leszarja az spekulációt az olajjal, stb. Évekre elég fűtőelem raktározható egy családi ház alapterületén levő létesíményben. Az urán eloszlása egyenletes a Földön, nem mint az olajé és gázá. Az fűtőelem proceszállás terén sincs monopolhelyzet, mint az olaj- és gázlelőhelyek eloszlása. A technológiát birtokló országok politikailag stabil országok.

parlamenter 2010.06.03. 17:10:33

Őszintén szólva vannak kétségeim a posztoló elmeállapotát illetően. Ugyanis nem tudom, hogy vajon mi köze van Orbán Viktornak a 2009-es áradatokhoz. S vajon, június 3.-án, kb. 5 nappal a kormányfői megbízatást követően, hogyan van pofája, egy kb. 1 hónapja befejezett ármeghatározást, a Fideszen számon kérni. Tudom, nagyon xar dolog a béka segge mögül kifigyelni, de inkább a Klubrádióban kellene Gyugyó bá'-val gügyögni, mint ekkora baromságokat beírni. Egyébként, az egész árképlet - kis barátom - azért már eleve rossz, mert a szocik (a barátaid, kis komám)1994-1997 köözött szarért-hugyért eladták profi befektetőknek az energiapiacunkat, és ezt az atyaúristan és Orbán Vitya se tudja már visszacsinálni. S ehhez jön még Szanyi barátunk, meg frakciójának a panelnyugdíjasokat támogató fűtéstámogató akciója, amit - na most figyelj okoska - nem mással, mint az áramfogyasztókkal fizettetnek meg.
Egyébként teccik, amit írtál...:-)

fogash 2010.06.03. 17:10:45

@molnibalage: Ja, mert neked az ENERGIA csak a villamos energiát jelenti... Tudod nekem az energia mindenféle energiát jelent, fűtést, világítást, helyzetváltoztatáshoz szükséges energiát is.

Mellesleg az ALAPhozzászólásom lényege az volt, hogy van többféle megoldás is az olcsó és bőséggel hozzáférhető energia termelésére, ennek ellenére pár érdekcsoport az egész bolygó tökét a markában tartja, mi meg (a rabszolgakamatok kitermelése mellett) azért güzülünk, hogy meg tudjuk fizetni a benzint a kocsinkba, amivel dolgozni megyünk, hogy legyen pénzünk benzinre.

Tudod a képzettségeddel kérkedni olyan, mint a kukid hosszával. Akinek elég hosszú, az nem beszél róla, akinek kicsi, az meg folyton dicsexik, hogy hány nőt tett gerincre. Tudom, az én anyámat...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:11:01

@mcs: Azok nagyrész kis aktivitású hulladékok, pár év után veszélytelenek. Semmi értelme fellőni semmilyen hulladékot. Ez teljesen elvetélt öltlet.

Azzal kellene tisztában lenni, hogy egy hasadóanyag vagy nagy aktivitású - ekkor viszont gyorsan feleződik - vagy kis aktvitású, de veszélytelen sugárzási szintet produkál. Az sima U*238 felezési idje 4,5 milliár év. Mégse fél senki nyer uránt a kezébe venni, mert olyan típusú és sugárzt bocstát ki amilyet és olyan kis aktivitással hogy ehaj. Ami nagy aktivitású és viszonylag hosszú felezéi ideje van, azt meg fűtőelemnek hívják és a reaktorban a helye. :)

2010.06.03. 17:11:03

ja és ne feledjük a béreket sem

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:15:47

@Sisko86: A technológia bemenő paraméterei ezt nem teszi lehetővé. A legpocsékabb kapcsolt energia termelés is ma 75-80%-os hatásfokot ad. Ha 80% mellett sem éri meg a kis teljesítménysűrűség miatt, akkor 90%-kal sem fogja.... A nagy erőművek 90-92%-os pillanatnyi hatásfokot is el tudnak érni adott üzemállapotban. Egész működési ciklusban ennyi nem megy mert nem mindg kell sok hő.

A szerelő 2010.06.03. 17:15:51

ne személyeskedjetek már és ne köcsögözzetek! igenis érdemes átgondolni az atomerőműveket, de a zeitgeist sem egy baromság, ott is vannak jó ötletek, csak tudni kéne azt is megfelelően értelmezni. ott a világ monetáris berendezkedésére van helyezve a hangsúly, a többi csak ötlet. ne várd el, hogy tálcán nyújtja a megoldást, mint ahogy az atomenergia sem. ugyanis baromi drága egy atomerőmű, ráadásul igen hosszű idő a felépítése. és ugye amikor a tőkét a bankok adják, akkor az extra profit egy része is hozzájuk vándorol, tehát nem lesz egy csapásra SOKKAL olcsóbb az energia.
viszont még nem volt szó az alternatív energiaforrások kutatásáról, ugyanis nem csak atom, gáz, szél, nap .. stb. létezik. viszont az is elgondolkoztató, hogy a világ hivatalos kutatásinak mekkora részét teszik ki ezen források kutatása. kb. semekkorát. vajon miért nem költenek rá? nincs rá igény? feltételezésem szerint azért, mert lehetővé válhatna a központi rendszertől független energiatermelés, lokálisan (hogy ez mekkora szegmensekben lenne, azt egyenlőre nem tudni, hisz ez csak feltételezés ). na, ez odatenne a politikának is, nem csak a gazdasági vezetőknek.

fogash 2010.06.03. 17:16:00

@Sisko86: "@fogash: Akkora szintű baromságokat írtál, hogy nem is érdemes foglalkozni a kommentjeiddel. "

Mit is írtam? hogy a földhőből lehet áramot csinálni? Érdekes, két hozzászólással később már te győzködöd ugyanerről a hasonszőrű haverodat.

Mit írtam még? Hogy bénák vagyunk, és a napelemeink olyan gyatrák, hogy alig hasznosítják a ráeső fény energiáját?

Ja, meg azt is írtam, hogy tartok egy újabb csernobiltól. Ami ugye akkor történt, amikor te születtél. (Tán azért vagy ilyen...) És szarok bele, hogy nem üzemszerű körülmények között történt. Lehet fokozni a biztonságát, de MINDIG lehet üzemszerűtől eltérő körülmény, vagy szabotázs, vagy bármi, aminek az eredménye üresre söpörheti a Kárpát-medencét.

fogash 2010.06.03. 17:17:53

@molnibalage: "z fűtőelem proceszállás terén sincs monopolhelyzet, mint az olaj- és gázlelőhelyek eloszlása. A technológiát birtokló országok politikailag stabil országok."

Irán, Észak-Korea, Oroszország, India (?), Pakisztán (?) egyik stabilabb, mint a másik...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:20:26

@fogash:

"Ja, mert neked az ENERGIA csak a villamos energiát jelenti... Tudod nekem az energia mindenféle energiát jelent, fűtést, világítást, helyzetváltoztatáshoz szükséges energiát is. "

Tényleg. Nem mondod? Egy mérnökhöz beszélsz.... :)

--------------------------------------------

"Mellesleg az ALAPhozzászólásom lényege az volt, hogy van többféle megoldás is az olcsó és bőséggel hozzáférhető energia termelésére, ennek ellenére pár érdekcsoport az egész bolygó tökét a markában tartja, mi meg (a rabszolgakamatok kitermelése mellett) azért güzülünk, hogy meg tudjuk fizetni a benzint a kocsinkba, amivel dolgozni megyünk, hogy legyen pénzünk benzinre. "

Elmerovos látott már? Tudod akkor ezzel az erővel soha nem lett volna se repülő, se gáztüzelésű erőmű, mert a léghajólobbi és a szénlobbi kinyírta volna. A kőkorszak sem azért ért véget, mert elfogyott a kő...

Mellesleg az álalad vízionált nem bőséges és végképp nem olcsó. Te csak egyet neveztél meg és azt is műszakilag bizonyíthatóan nevetséges szemlélettel. Attól, mert a szarból sok van, attól az még nem lesz jó. Attól, mert az egfész Földgolyóra nézve sok napenergia érkezik, attól még a teljesítménysűrűsége kicsi.

-----------------------

"Tudod a képzettségeddel kérkedni olyan, mint a kukid hosszával. Akinek elég hosszú, az nem beszél róla, akinek kicsi, az meg folyton dicsexik, hogy hány nőt tett gerincre. Tudom, az én anyámat... "

Nem kérdekedés, de te láthatólag kibaszottul nem értesz hozzá. Én meg nálamnál sokkal okosabb és tapasztaltabbaktól tanultam és még tanulom is jó sokáig azt, amit írok. Úgyhogy nagyon kérlek ne pattogj, hanem esetleg figyelj, mert esetleg még ragad is rád valami az utca piszkán kívül.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:21:26

@fogash: Ezek nem exportálnak fűtőelemet senkinek, de oda se neki. Én ilyen államokra gondolok, hogy Fr. USA, Ausztrália és társai.

Iszonyatosan nagy troll vagy barátom...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:24:28

@A szerelő: Semekkorát? Már ezek FELESLEGES alkalmazására töményelen pénz megy el... A kutatásba meg tolják a pénzt, hogy értelmes helyeken értelmes súllyal lehessen használni őket.

Az egyedi energiatermelés nagyrészt nem megoldaható vagy az erősen urbánus környezet miatt, vagy a gazdasági környezet miatt. A mezei végefelhasználónak - átlagpolgár - erre nincs zsebből több milliója (forintban) a világ nagy részén. Ellátásbiztonságszempontjából sem jó. Egy szintig el lehet vele menni, de jelen állás szerint szép nagy masszív erőművekre még nagyon nagyon sokáig szükség lesz.

Melchi Zadok 2010.06.03. 17:24:46

@parlamenter: te meg is értetted, amit olvastál? vagy már reflexből megy nálad fülkeforradalmár öntudat?

Joe.UK 2010.06.03. 17:25:53

@molnibalage: Javits ki ha tevedek de a lakossagi aramfogyasztas nagyresze a futesre es melegviz eloallitasra megy el. Geotermikus energiaval az aram->meleg energiaatalakitasi lepcso kihagyhato lenne. Persze a kezdeti beruhazas nem olcso es ha jol tudom csak uj epitkezeseknel kivitelezheto. Viszont nem kell szallitani.
Moricka ugy kepzeli hogy (epitkezes elott) "ledugsz egy csovet" es utana a hazad futese/melegvized meg van oldva minimalis plusz energia raforditassal (gondolok itt a hoszabalyzo/keringeto szivattyu/stb. aramigenyere). Tehat geotermikus energiat NEM aramma kellene alakitani hanem kozvetlenul futesre hasznalni. Ha az ilyen modon epult hazikod tetejet meg megszorod nehany napelemmel (jelenleg meg nem gazdasagos, de arrafele haladnak az arak, mind a napelem mind a "megvett" energia arai) akkor ha nem is onfenntarto de minimalis energiaigenyu lakoepuleted lesz. Persze utopia, de ha M.o.-on minden haz ilyen lenne akkor talan egyedul Paks is tudna fedezni a lecsokkent energiaigenyt.
Szerintem a jovo utja mindenkeppen valami hasonlo lesz, hacsak nem tortenik valami rendkivuli attores az energia eloallitas/tarolas teren.

SteveJobs · http://16bit.blog.hu 2010.06.03. 17:27:10

A Fidesz hogy jött most ebbe az egészbe? 8 év eredménye ez szar ami az energetikába van.. Fidesz meg egy hete sincs :/ Vagy mi a faszomat vártál? Legalább eszed legyen.. :[

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.06.03. 17:28:30

@Joe.UK:

amit írsz, az sima valóság. évek óta tervezek ilyen jellegű házakat. pár apró probléma van vele jelenleg, csak a kiépítés kerül olyan 4-10 millióba / családi ház és e mellett még áramot is fogyaszt, igaz elég keveset.

Sisko86 2010.06.03. 17:28:31

@fogash: Gondolom hajóra se szállnál, mert a Titanic elsüllyedt. Sőt orvoshoz se menj, mert érvágással és piócákkal gyógyítanak. Arról nem is beszélve, hogy azok a légcsavaros, vászonból és fából készült gépek iszonyúan nem biztonságosak, ne is ülj repülőre.

Ja hogy a technika fejlődik? És mondjuk egy mai repülőgép nem ugyanazt a biztonsági szintet nyújtja mint az, amivel a Wright fivérek repültek? Ezt komolyan meg kell magyarázni?

Ami meg orbitális baromság volt a hozzászólásodban, az a gonosz lobbi, akik rákényszerítik a világot az olcsó és hatékony energiaforrásokra. Nem mintha manapság energiaterületen nem a megújuló lenne a legnagyobb üzlet és nem mindenki onnan próbálná meg leakasztani a pénzeket...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:30:20

@fogash: Talán tanulmányozd a hagyományos, ma elerjed 2. generációs reaktorblokkok alapvető működési elvét.

Grafit és gőz nem érintkezhet közvetlenül a mai reaktorokba. Tudod Csernobil ettől robbant fel és nem nuleáris robannástól. A hűtvőíz ellforrt és érintkezett a grafittal. A te kedvedért elárulom,h hogy ez régen városi gáznak hívták... Még ekkor sem lett volna baj, ha a mérnöki gátakat nem spróolják ki, és masszív reaktorcsarnok lett volna, mert akkor a sugárzás a reaktorblokk falán beül maradt volna. a SZU viszont akkoriban már spórolós volt...

A mai elterjed 2. generációs reaktorokban fizikai törvények garantálják azt, hogy a cseronbili típusú és súlyú baleset nem lehetséges. Csernobillal példálózni olyan, mint azt mondani, hogy autózni ma folyamatos életsveszély, mert a Sziklás-hegység földútján T-modellel autozó részeg Joe-t 1920-ban megtámadta egy medve és ezért a szakadéka hajtott. Na kb. ilyen szintű baromkodás vezetett csernobilhoz,, csak add hozzá, hogy feltesszük, hogy a kormány tervezési hibás volt és Joe még nem vezetett soha autót.

PillaMilla 2010.06.03. 17:31:06

saját szélkereket mindenkinek!!!!!! és még jól is néz ki:)

Sisko86 2010.06.03. 17:33:06

@Joe.UK: Nem is a lakossági fogyasztás a probléma. Az energiafogyasztás túlnyomó többsége az ipari fogyasztás.
Amit leírtál az pedig működik, sokan építkeznek így, ugyan rádob valamennyit a ház árára, de visszajön az évek alatt. Viszont ez csak kertvárosban, falun működik, ott van erre lehetőséged, ez pedig még a hazai viszonyok között is csak a lakosság kisebbik fele.

fogash 2010.06.03. 17:33:11

@molnibalage: anyázást félretéve: a reaktorba betolod az U238-at, ami ott hasad. Meddig hasítják? Mekkora a kikerülő kiégett fűtőanyag felezési ideje? A természetes uránbánya (ahol ugye a dúsítatlan urán lakik) sem egy wellnesshotel, a reaktorban meg gondolom nem hagyják nulláig hasadni a cuccot.

Szóval ok, hogy te nagyvonalúan a kis aktivitásúak közé sorolod, de ugye nem óvodakerítés lesz belőle. Szóval tetszik, nem tetszik, gond az még egy ideig, hogy hová teszik.

A hülyeségeimről, meg csak ennyit:
In the Sahara desert, with less cloud cover and a better solar angle, one can obtain closer to 83 W/m². The unpopulated area of the Sahara desert is over 9 million km², which if covered with solar panels would provide 750 terawatts total. The Earth's current energy comsumption is around 13.5 TW at any given moment (including oil, gas, coal, nuclear, and hydroelectric power).

1,5m2 napelem névleges 200 watt körül tud, az négyzetméterenként 130. Szóval a Szahara lakatlan részein nagyjából elférne annyi napelem, amivel az emberi összenergia-fogyasztás ötszörösét lazán ki lehetne termelni. És a napelem nem okoz sugárfertőzést.

venszivar 2010.06.03. 17:33:43

@minimalista: Ki árusították szarért-húgyért .Fejleszteni csak akkor,ha triplán visszajön nekik a befeccölt lóvé. Kevés pénzért megvették a készet,most mint az összes más egyéb,mint a bankok is,CSAK EXTRA profitra mennek,mert a befektetőik.............ROHADNÁNAK MEG !!!!Mi meg összedobjuk nekik.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:35:38

@Joe.UK:

"Javits ki ha tevedek de a lakossagi aramfogyasztas nagyresze a futesre es melegviz eloallitasra megy el."

Nem. Villamos áramból melegvizet senki sem csinál távfűtéshez. Semmi. A gázturbina füsgázának hulladékhőjéből olyan burtálisan lehet fűteni hogy ehaj. A lakosság elenyészően kis része fűt árammal, ez nagyon kevés államra igáz a világon.

---------------------------------------------------------

" Geotermikus energiaval az aram->meleg energiaatalakitasi lepcso kihagyhato lenne."

Csak ilyen lépcső nincs. :) A geotermikus energia problémája a brutális vízkezelési technológia. Mind nagyipari technológiára igaz gyakorlatilag, hogy minél kisebb gépet építesz - kisebb teljeseítmény - annál gazdaságtalanabb és lassabban megtérülő. Egy gazadagabb németországi mezőgazdasági családi vállalkozás számára bigoáz erőmű megtérülés ideje 6-7 év. Egy 2-3 MW-os biogáz erőműé megfelelő helyen - no meg állami támogatással - kb. 2-3 év. (Azért ez picit reklámanyagszerű, de kb. ez az arány.)

Chuck Taylor (törölt) 2010.06.03. 17:36:30

mit érünk mi a filléres csökkentésekkel, ha egy réteg így is, úgyis nyomorban van ezerféle másik probléma miatt?

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.06.03. 17:36:54

@fogash: nézzél már után, hogy mekkora a világ éves napelem gyártási kapacitása, ahhoz milyen anyagokat kell bányászni, mekkora mennyiségben (egy kobaltbánya szintén nem zen kert) aztán szorozd már össze, hogy 9m km2 napelemet mennyi idő legyártani.

arról nem is beszélve, hogy oké, ott a sok áram és mit csinálsz vele? bedugod merülőforralóként a földközi tengerbe?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:38:39

@mcs: Mi az ööö? 10 MW? Ez egy többezer lakosú kisvárosnak elég. Japánban ennek talán lehet értelme, mert ott nagyon magas szinten van a nukleáris üzemeltetési és fejlesztési kultúra. Az atomenergia azrét nem olyan, hogy minden sarokra kellene belőle. Számtalan (biztonsági és pénzügyi) ok van, ami miatt a centralizáltságát és nagy teljesíményét érdemes megőrizni.

Egyébként a szojveteknek volt mobil nukleáris reaktora. Ilyen kompakt hordozóható reaktronak esetleg lehet értelme ott, ahol katasztrófa után gyorsan kell sok áram. Ez mondjuk nem olyan, de lehet alapja egy ilyen fejlesztésnek.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.06.03. 17:40:36

@molnibalage: drágamérnökúr, azért óvatosan az ilyen kijelentésekkel:
"Villamos áramból melegvizet senki sem csinál távfűtéshez. Semmi. "

egyrészt de, nagyon sok lakásban működik árammal a bojler, vagy a fali vízmelegítő. vagy a teafőző. simán milliós háztartás, csak itthon.

aztán a jelenleg igen divatos (nap-lég-föld) kollektoros fűtési rendszerek mindegyike árammal megy. kb. a tényleges hőigény hatoda-hetede áramként kerül be a rendszerbe.

Énbagoly 2010.06.03. 17:42:23

Na ehhez most kb annyit tudok hozzászólni, hogy a jó, kurva ..................................................

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.06.03. 17:43:02

@molnibalage: igen, ez arra vonatkozik, hogy nincs értelme decentralizált kis atomerőműveket telepítni.

de, van.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:44:25

@mcs: 9 km2-nél picit több kell szerinem. Mo. 10 millió ember - kb. 6000 MW csúcskapacitás. Mondjuk az, hogy a világon minden ember csak fele ennyi fajlagos fogyasztással rendelkezzen, Akkor az mekkora csúcsteljesímény? Na ehhez kell egy m2 ár.? A jelenlegi tempóval néhány ezer vagy tízezer év alatt meg is lesz.

Egészen apró gond, hogy a világ nagy része picit messza van a Szaharától és ott sem mindig süt a nap.

Komolyan nem értem hogy ilyen hülyeségekkel minek foglalkoznak egyesek. Ez a legvadabb sci-fit is feülmúlja... (Nem rád értetettem)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:44:54

@mcs: 9 km2-nél picit több kell szerinem. Mo. 10 millió ember - kb. 6000 MW csúcskapacitás. Mondjuk az, hogy a világon minden ember csak fele ennyi fajlagos fogyasztással rendelkezzen, Akkor az mekkora csúcsteljesímény? Na ehhez kell egy m2 ár.? A jelenlegi tempóval néhány ezer vagy tízezer év alatt meg is lesz.

Egészen apró gond, hogy a világ nagy része picit messza van a Szaharától és ott sem mindig süt a nap.

Komolyan nem értem hogy ilyen hülyeségekkel minek foglalkoznak egyesek. Ez a legvadabb sci-fit is feülmúlja... (Nem rád értetettem)

ayatollah 2010.06.03. 17:46:44

Bammeg azt nálunk még atomerőmű is van. Mennyit kérnének, ha az se lenne?????

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 17:47:51

@mcs: Ipari méretekben értettem. A távfűtés nagy része nem hulladékhővel megy. Tisztán gázt vagy mást égetnek és abból lesz melegvíz. Az otthoni bojleres vízmelegítés sokszor X ember, te az összetelesítmény * idő az baromi kevés egy folyamatos fűtési szezonhoz képes.

Ott kezdődik, hogy sok ipari üzem fűtése űbereli egy városét. Pl. Százhalombattán télen -5 foknál csak a csövek fűtése asszem 20 MW táján van. Ez egy 10'000-es kisváros villamosáram és talán részben fűtési igénye is itthon este 6 táján.. Ezzel csak csöveket fűtenek, hogy ne álljon le a technolgóia...

fogash 2010.06.03. 17:49:44

@molnibalage: "Én meg nálamnál sokkal okosabb és tapasztaltabbaktól tanultam és még tanulom is jó sokáig azt, amit írok. "
Ja, hogy már az első féléved is megvan? Az mindjárt más...

"Ezek nem exportálnak fűtőelemet senkinek, de oda se neki. Én ilyen államokra gondolok, hogy Fr. USA, Ausztrália és társai." Ha jól tudom, mi is az oroszoktól vesszük, és ott is egy ember akaratán múlik, hogy kinek és mit adnak. Az orosz urántól függés mennyivel jobb, mint az orosz földgáztól függés? Az USA meg - mint jól tudjuk - egy sima hazugsággal ("tömegpuszító fegyverek, Alkaida = szaddám) simán lerohanta azt a nagy olajtartalmú országot, amit kinézett magának. Gondolod, hogy minket nem tűzne a farka végére, ha azt diktálná az Ő érdeke?!

Mellesleg nem vagyok a barátod, és ha így folytatod, nem is leszek...

A csernobilos levezetésedhez csak annyit, hogy bár a technológia folyamatosan fejlődik, MINDIG lesz "ha", mindig lesz elmebeteg, mindig lesz, aki berobbantja a hűtővízcsatornát, vagy mittudomén, amitől megszaladhat a reaktor. Kontrollált körülmények között, megfelelő fegyelemmel működhet, de nekünk kis országnak ehhez is csak 2 dolog hiányzik:
1.) dúsított urán (vagyis valakitől függni fogunk)
2.) politikától független szakmai felügyelet és pénz a megfelelő üzemeltetéshez. A "nincs pénz" pedig a fegyelem bomlásához vezet, ami egyenes út az üzemzavarhoz. :(

Ha meg már autózunk, szerinted - az autók biztonsági fejlődését kétségbe nem vonva - biztonságosabb ma autóba ülni, mint 1922-ben? Ha jobban megnézed, ma mindenki túlbecsüli a mindenható hárombetűseket (ABS, ESP, stb.) és vezetői hiba miatt sokkal többen halnak meg, mint korábban. Igaz, sokan olyan baleseteket is túlélnek ami még 20 éve is halálos lett volna, de ettől függetlenül _ma_nagyobb_eséllyel_halsz_meg_autóbalesetben_mint_20_éve. Ha minden bokorban atomerőmű lenne, szerinted nem fokozódna a baleset valószínűsége?

fogash 2010.06.03. 17:52:52

@molnibalage: a szovjetek mobil nukleáris reaktorát Kurszknak hívták, az amerikaiakét meg USS Ronald Reagan-nek, USS-Nimitznek, stb...

himpellér 2010.06.03. 17:56:12

Mér? A Zorbán emeli az áram árát?Eddíg meg a ludmilla hablatyova vót a tettes?

T-akonypunpa 2010.06.03. 17:58:50

Franciaországban a villenergia 80%-át olcsó atomerőmű állítja elő. Mo-n az ostoba nép leszavazta az olcsó nagymarosi vízerőművet (sőt, éveken át jó nagy büntit fizettünk a hülyeségünkért), folyamatosan olcsó atomenergia ellen ágál és állandóan brutálisan drága zöldenergiát akar. Megépítették a rengeteg irtó drága szélerőműveket egy olyan országban, ahol alig van szél (csak el kell menni megnézni és csodálkozni, hogy szinte mindig áll az összes). Ezt akartuk, megkaptuk!

fogash 2010.06.03. 17:59:33

@molnibalage: képzeld el a projekt egyik fő kérdése a Szaharában termelt/termelhető nagymennyiségű villamos energia tárolása és szállítása. Azért, mert ma sci-finek tűnik, nem kizárt, hogy 20 év múlva működik. Gondolom te még nem éltél abban a korban, amikor vezetékes telefonon beszéltek az emberek egymással és papír térképeket gyűrögettek, ha eltévedtek.

Ma meg van pár átjátszótorony meg műhód, oszt mindenkinek ott a GPS képes mobil a zsebében. Furcsa, hogy mérnökként (egyébként már végeztél?) ilyen ex-cathedra elvetsz irányokat, amelyek ma még nem kiforrott és alkalmazott technológiák...

Emléxel, amikor Marie Curie játszott valami szürke fémdarabbal 1903-ban? Szerinted hányan gondolták akkor, hogy Franciaország 4/5-ének áramellátását az a szürke fém fogja megoldani?

gabest1 2010.06.03. 18:02:23

Tessék venni részvényt, osztalékban visszaadják az befizetett csekkeket májusban.

fogash 2010.06.03. 18:07:02

@T-akonypunpa: lehet, hogy rosszul tudom, de:
A Fertő-tó környéke, az Alpokalja Magyarország legszelesebb vidéke. Ha a _politikai_ határ túéoldalán folyton pöröghetnek a propellerek, akkor ugyanazon a földrajzi területen valami más oknak kell lenni, hogy a mieink nem pöröghetnek.

Egy jó indok pl., hogy a szenes/gázos/atomos erőművek állami kézben vannak, a propellerek meg nem. A propeller csak akkor termel áramot, ha fú a szél. Az országos rendszer össztermelését kénytelenek a fogyasztáshoz igazgatni (nagy mennyiségben ugye nem tudunk áramot tárolni). Ha most a nagy szél pont kevés ármigénnyel párosul időben, akkor ugye az állami erőműnek kellene visszavenni, hogy a szeles áram is beférjen a rendszerbe.

Namost ha tied lenne a hálózat (MAVIR) meg az erőmű is (ami ugye 2 bevételi forrás, akkor vajon lekapcsolnád-e az erőművet (elengednéd-e az árbevételed) a szeles energia javára (adnál-e át profitot a versenytársadnak)?

Talán EZÉRT nem forognak azok a propellerek...

A Nagymarossal egyetértek, azt f@szság volt nem befejezni. Mellesleg a Szigetköz sorsának megoldását most is pesti megélhetési zöldek akadályozzák, nem a helyi vízügy és a szakma.

Sisko86 2010.06.03. 18:07:08

@fogash: Bármikor jöhet egy elmebeteg, aki a fejedbe állítja a napelemet, rád borítja a szélerőművet és felrobbantja a geotermikus erőművet, szóval egyértelműen el kell ezeket a megoldásokat vetni, hiszen láthatóan veszélyesek.
Ja és követelem a teljes vegyipar leállítását, mert onnan jönnek azok az anyagok, amikből bombát lehet gyártani.
Le a számítástechnikával, hiszen vírusokat írnak, meg bármikor uralomra törhet a Skynet is!

Amúgy meg a Szaharából importált áramod vajon mennyibe kerülne kWh-nként? 500? 1000? 2479 ft? Komolyan zseniális ötleteid vannak.

Sisko86 2010.06.03. 18:08:23

@fogash: Győr környéke tele van szélerőművekkel. Igaz sokat állnak. Szóval ennyit a nagy összeesküvésedről.

ZöldszemM2 2010.06.03. 18:08:41

@nekend: Márhogyne privatizálták volna. Pl. Pécsen volt nagy paláver a visszavételből.

Aztán Pesten is külföldi kézben van az ivóvíz. A szennyviz meg drágább mint a tiszta ivóvíz !

fogash 2010.06.03. 18:13:49

@Sisko86: nem kéne válaszolnom, de megteszem.

Ha ott a szahara közepén valaki kiirt 30 km2 napelem-táblát, annak nincs hosszú távú kihatása sem a lokális, sem a tágabb környezetre. Ha Paks elpukkan, akkor Slotának új ellenséget kell keresni, mert nekünk harangoznak...

Száz éve automobillal csak a gróf úr családja közlekedett. Ma mindenkinek van. Szerinted az áram "fuvarozásának" technológiája nem fog fejlődni? Nem lesz olcsóbb? Engem titulálsz maradinak, mert nem vagyok atom- és vegyipar-rajongó, közben minden mondatod abból indul ki, hogy innét nincs tovább fejlődés, a mai technológiákból (és költségszinten) kell választani...

T-akonypunpa 2010.06.03. 18:16:26

@fogash: Tévedsz; a szélerőművek KÁT-ba tartoznak. Folyamatosan a maximális teljesítményt próbálják kihozni belőlük, nem terhelik vissza őket szándékosan soha (legfeljebb karbantartás miatt). Az pedig lehet, hogy az Alpokalja Mo legszelesebb vidéke, de a közelébe sem fingik a tengeren levő szélnek, ahová valójában tervezték a szélerőműveket.

Sisko86 2010.06.03. 18:17:37

@fogash: A különbség kettőnk között, hogy én látom, hogy milyen irányban van fejlődési lehetőség és milyen irányban nincs (mert például még kutatási terület sincs).
És PAkson meg akkor lesz atomrobbanás, ha atomot dobnak rá. Akkor meg mindegy hogy van-e ott atomerőmű, de ezt se érted, nem is akarod megérteni. Az jó a fizikában, hogy még az emberi gonoszság/hülyeség/akármi sem tudja áthágni a törvényeit.

fogash 2010.06.03. 18:20:25

@T-akonypunpa: Burgenlandban mégis sokkal többet pörögnek, mint Móvár környékén...

fogash 2010.06.03. 18:21:55

@Sisko86: te 24 évesen bazmeg biztos tudod, mit lehet, és mit nem...

mára ennyi, kész vagyok tőled

fogash 2010.06.03. 18:23:47

@T-akonypunpa: a KÁT csak annyit jelent, hogy amennyit termelnek, azt fix (magas) áron veszik át tőlük. De ha a MAVIR aszongya, hogy bocsi fiúk, de most nem fértek bele a rendszerbe, akkor mit tudnak csinálni?

Aztán megy a susmus mindenféle engedélyeztetési macerákról is, szóval nem egy leányálom itten beüzemelni egy szélkereket.

T-akonypunpa 2010.06.03. 18:24:40

@fogash: Nem tudom, hogy ott mennyire pörögnek, de amit írtam, az tény. Ha egy KÁT-os erőművet visszaterheltetnének, akkor az ugyanúgy megkapná a semmiért az energiadíjat, mintha megtermelte volna az energiát. Ha Mo-n nem forog egy szélerőmű, akkor az azért van, mert nincs szél (esetleg túl erős).

T-akonypunpa 2010.06.03. 18:27:02

@fogash: Nem; a KÁT nem azt jelenti. Azt jelenti, hogy bármennyit termelnek, azt kötelező átvenni (a magas ár ettől függetlenül valóban igaz).

Sisko86 2010.06.03. 18:34:02

@fogash: Én 24 évesen már tudok olvasni és mivel ez a szakmám, foglalkozom vele, utána nézek, gyarapítom a tudásomat, így van valamennyi rálátásom.
De akkor legyél szíves mondjál nekem egy marha jó módszert, ami mondjunk 20 éven belül megoldja az olcsó, nagy távolságú energiaszállítást. Ha meg nem tudsz semmi ilyet, akkor a levegőbe puffogtatsz, hogy "majd-a-tudósók-biztos-megoldják", miközben ez egy elég nagy bullshit szöveg. Akkor ennyi erővel én meg bedobom azt, hogy legyen inkább a napra épített erőmű, ami sugározza vissza a Földre az energiát, mert az tök jó lenne. Majd a tudósok megoldják, ha meg szerinted ez az ötlet baromság, akkor szűk látókörű vagy, mert honnan tudod te azt, hogy nem oldják meg.

kvadrillio 2010.06.03. 18:48:23

Extraprofitja volt az ELMŰ-nek.
És a többi energiaszolgáltatónak is.
Birom az ilyen libi-bibi-kóka játékot.
Leviszem az áram árát, felviszem a távfűtését.
Leviszem a távfűtését, felviszem a Díjbeszedőét.
Leviszem a nemviszemle, felviszem a gáz árát...stb...stb.....
Ilyen hülye emberek még nem voltak a történelemben, aminek Isten az ura. :O)

Joe.UK 2010.06.03. 18:54:41

@molnibalage:
""Javits ki ha tevedek de a lakossagi aramfogyasztas nagyresze a futesre es melegviz eloallitasra megy el."

Nem. Villamos áramból melegvizet senki sem csinál távfűtéshez."

Ezt honnan vetted hogy villamos energiaval csinal valaki melegvizet TAVFUTESHEZ???
Melegvizet (Boiler) csinal arammal (furdeshez pl.) ES ESETLEG fut arammal (villanyradiator)

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"" Geotermikus energiaval az aram->meleg energiaatalakitasi lepcso kihagyhato lenne."

Csak ilyen lépcső nincs. :)"

WTF??? Add vissza a diplomadat.... (Boiler, villanyradiator hogy hetkoznapi elnevezeseket hozzak).

Joe.UK 2010.06.03. 18:58:39

@mcs: Koszonom, tudom hogy letezik a technologia es mukodik is. JELENLEG nem tul gazdasagos es csak uj epuleteknel kivitelezheto, de a technologia es az aram aranak varhato alakulasa egyre inkabb rentabilissa teszi. En ha most epitenek hazat magamnak akkor valoszinuleg ilyet terveznek. Termeszetesen 100% onellatas nem megoldhato (egyenlore, bar lattam mar ilyet is), szoval meg egy ideig szukseg lesz eromuvekre. Azok meg legyenek atomeromuvek, meg mindig az a legkevesbe szennyezo.

vény 2010.06.03. 18:58:40

@É2I:
"Ebből a krízisalapból finanszírozzák azokat, akiknek már áramra sem telik. Az önkormányzatokon, családsegítőkön keresztül. Ergo, akinek nincs áramra pénze (magánszemély) megkapja segélyként (ha megérdemli, ha nem) ."

A krízisalap a bajnai-kormány szemfényvesztése volt. Amit a krízisalapból kaphatott egy közüzemi tartozást felhalmozott háztartás, az egy RAKÁS SZARRAL volt egyenlő, a semminél alig több.

"megkapja segélyként (ha megérdemli, ha nem)"
Ezt a velőtrázó baromságot honnan vetted?
Van fogalmad arról, milyen FELTÉTELEKKEL adták a szar krízissegélyt?
Ráadásul NEM volt elég, ha tartozás halmozódott fel, az sem ha pl. a gázt kikapcsolták, feltétel volt, hogy a gáz, és az áram is ki legyen kapcsolva - együtt.

A krízisalap másra volt jó: a szolgáltatók által LOPOTT pénz eltüntetésére, pénzmosásra (VPOP nyomoz?), néhány bűnöző politikus fényezésére.

gorcsev54 2010.06.03. 19:05:39

@endre69: Ha a Jobbik nyert volna akkor sem lenne" kánaán " tehát ez hülyeség az viszont nem , hogy 70% haszon van igaz abból sok sok féle adót kéne fizetni az államkasszába,mondom fizetni ez egy lényeges mondat.(akkor jutna másra is ha már ez az istenverte nép mindent drágán kap.De jó lenne ha az a sok kis vállalkozás is 70% haszonnal dolgozna és abból fizetne adót.) meg persze az Ő szolgáltatásukat munkájukat is ugyanúgy meg kéne fizetni persze ha lenne miből.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.03. 19:06:28

@parlamenter:

nekem meg a te szövegértési képességedről van erős véleményem

A Fidesznek csak annyi köze van hozzá, hogy
1, megszavazták a törvényeket

2,"Szakértők figyelmeztettek azonban arra, hogy miközben a Fidesz az áram árcsökkentése mellett érvel, addig tavaly decemberben az MSZP-vel együtt szavazták meg, hogy azok a létesítmények, amelyek 2009. őszén a MEH-nél kérvényezték a kát-rendszerben maradásukat, - a Hivatal hozzájárulása esetén - 2015. végéig továbbra is a piaci árnál jóval magasabb átadási árat számolhassanak el a szolgáltatóknál."

3, Azt mondták, hogy JELENTŐSEN fog csökkenni az ár.
"júliustól érdemben csökkenhet az áram ára a háztartások számára, miután az új kormány az energiatarifák felülvizsgálatát kérte az iparági szereplőktől."

Joe.UK 2010.06.03. 19:15:47

Ugy erzem elbeszelgetunk egymas mellett. Szoval en ugy latom a jovoben a haztartasok EGYEDI energiatermeleset kellene eroltetni/tamogatni (szigeteles, napelem/kollektor, uj epiteseknel geotermikus futesi rendszer, stb.) ezzel csokkentve a lakossagi energiaraszorultsagot. Persze eromuvekre tovabbra is szukseg lesz, de talan nem ennyire novekvo mertekben. Es mivel az atomeromunek jelenleg nem latom alternativajat (az esetleges kockazatokat is belekalkulalva), mindenkepp szukseg lenne egy Paks-II-re. Minel elobb.
Nagymaros egy elbaltazott alapotlet volt, de ha mar belevagtunk akkor vegig kellett volna csinalni. Igy most koltseg van (kornyezeti, gazdasagi, stb.), haszon nincs belole...

hagymásbab85 2010.06.03. 19:26:04

Viktor király, magyar király, vágtat fakó lován...........
A 73 fillér is pénz, tessék megköszönni Viktornak. Ő megcsinálta!! Ne legyetek hálátlanok, mert felkerültök a listára, aztán nektek annyi.
Lehet ám gyertyával is világítani, meg senkinek nem kötelező 5 tévét, 3 számítógépet tartani.

eszes68 2010.06.03. 19:59:24

A cikk több megállapítása helyes, összeállításában és következtetéseiben helytelen információkat tartalmaz.
Az árrés például nem 11, 8 %. Az áramszolgáltatók árrése maximalizált 1,98 Ft/kWh. Az új árakra vetítve ez 4,2 %-os árrést jelent.
Aki erre azt mondja, hogy sok, az indítson be egy vállalkozást ilyen feltételekkel. Nem lesznek sokan, az biztos.
Az viszont igaz, hogy a magas áramár a KÁT díjnak köszönhető. Amit valóban együtt szavazott meg a FIDESZ és az MSZP az elmúlt években. Sőt azt is, hogy a földgáz tüzelőanyaggal működő erőművek is bekerüljenek ebbe a körbe, mint megújuló energiafelhasználók. :) Az így megtermelt energiát aztán a piacinál jóval magasabb áron kötelesek megvenni a szolgáltatók, ami éppen a magasabb ár miatt, felfelé mozgatja az árakat. Ez az oka, hogy míg a piaci árak lefele mozdultak el a válság miatt, nálunk mégis növekedtek az árak.
A korrupciókutató-központ jelentése, pont a KÁT bővítése miatt mutogatott az energialobbira. De ebbe a körbe nem az áramszolgáltatók tartoznak, mivel nekik nincs ilyen erőművük, hanem az Magyar Villamos Művek és a kisebb, de jó politikai kapcsolatokkal rendelkező erőművek.

ZioN 2010.06.03. 20:17:46

@fogash:
Nézzél utána mennyibe kerül egy 300-500 méter mély kutat fúrni.Kettőt egymás mellé.

átlátó 2010.06.03. 21:05:35

Az írás végére jól fölbasztam magam. Így most nem hangoskodnék, ellenben csöndesen akasztani van kedvem. Mindegy kit ezek közül.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.06.03. 21:09:12

de röhögtem a végén

jó volt

dr. médiafigyelőbété 2010.06.03. 21:16:00

Ez a 73 fillér is a semmivé olvadhat,ha a debreceni polgármester,és a többi szélhámos haverja továbbra is hülyeségeket beszél...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 22:44:43

@fogash:

"Ja, hogy már az első féléved is megvan? Az mindjárt más..."

Így egy sör után az jön ki elsőnek belőlőem, hogy a jó kurvaédesanyádat azt. Ezt azt jelenti, hogy én is részt veszek a tervezésben, de nem én viszem a zászlót elrő. Nehéz is kenne azok között akik ebben vannak 20-35 éve....

------------------------------------------

"Mellesleg nem vagyok a barátod, és ha így folytatod, nem is leszek..."

Hát ilyen szarházi gyökér barátságára nem is vágyom...

---------------------------------------

"Ha meg már autózunk, szerinted - az autók biztonsági fejlődését kétségbe nem vonva - biztonságosabb ma autóba ülni, mint 1922-ben? Ha jobban megnézed, ma mindenki túlbecsüli a mindenható hárombetűseket (ABS, ESP, stb.) és vezetői hiba miatt sokkal többen halnak meg, mint korábban. "

Akkor 20 km/h órás ütközéseket nem éltek túl. Ma már elég nagy baromságot kell csinálni, hogy meghaljál. A magyar utakon meg finoman szólva nem a legújabb és legjobb műszkai állapotú modellek futnak. Százalékkos arányban biztosan tudom, hogy kevesebben halnak meg - ezt egy "autóbuzi" mesélte kb. 4 éve - csak éppen sokkal nehezebb körülmények között. Ergo, ha szernted ma egy autó nem biztonságosabb, mint 80 éve, akkor még hülyébb vagy, mint gondoltam.

-----------------------------------------

"Igaz, sokan olyan baleseteket is túlélnek ami még 20 éve is halálos lett volna, de ettől függetlenül _ma_nagyobb_eséllyel_halsz_meg_autóbalesetben_mint_20_éve."

Csak ez nem igaz. Itthon is egyre többen aútóznak, de mégis kevesebben halnak meg évről évre...

---------------------------------

"Ha minden bokorban atomerőmű lenne, szerinted nem fokozódna a baleset valószínűsége?"

Az autós példa is mutatja, hogy nem. Repülőgépek is sokkal többet repülnek a 30 évvel ezelőttihez. Akkor bőven 1000 feletti ember halt meg éves átlagban nagy kereskedelmi gépen. Ma ez már bőven 1000 alatt szokott lenni, bár a szórás nagy, mert +/- 1 gép balesete is jelenthet +/- 200 halottat. Mellesleg valamit minél többen használnak annál több gyakorlat lesz vele és annák biztonságosabb. Az üzemeltetési kultúrán is sok múlik. Ez a vadászgépek baleseti statisztikáján mégjobban látszik. Mondjak erre is konkrét példákat?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 22:46:20

@fogash: Ha a mobile niuclear plant begépleése nem megyí a google-ba, szerintem ne próbálj viccelni, mert kibaszott szarul áll és csak magadat égeted.

englishrussia.com/index.php/2009/03/17/russian-mobile-nuclear-power-plants/

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 22:49:01

@fogash: Mind mind rossz példa. Miért? Mert akkor nem voltak ismertek a módszer korlátai. A napsugárzás viszont nem fog változni te nagyon te. Annak az energiasűrűsége adott....

20 éven belül meg bizots,hogy nem lesz, mert ha 1000-szeresére növelnéd a napelem gyártókapacitást még az sem lenne elég. Még a gyártás sem tudok 20 év alatt felfuttatni.

Komolyan mondom, hogy az eszem megáll rajtad. Ilyenkor érzem azt, hogy a magyar lakosság 90%-a - vagy még több - totáliusan természettudományos analfabéta. Halvány gőzöd nincs arról, hogy mit pofázol.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 22:53:20

@fogash:

"A Fertő-tó környéke, az Alpokalja Magyarország legszelesebb vidéke. Ha a _politikai_ határ túéoldalán folyton pöröghetnek a propellerek, akkor ugyanazon a földrajzi területen valami más oknak kell lenni, hogy a mieink nem pöröghetnek."

Igen pöröghetnek itt és ott is. Csak a nagy difi, hogy Ausztriában NEM CSAK OTT pörög és ahogy írtam, van hozzá gigantikus mennyiségű víziengergia. Magyaroszág kb. 2-3%-án van olyan szélviszony, amit a legpocsékabb osztrák viszonyokkal kb. azonos. Széltérképet nézni smafu ugye?
-----------------------------------

"Egy jó indok pl., hogy a szenes/gázos/atomos erőművek állami kézben vannak, a propellerek meg nem."

Komlyan mondom, hogy agyfaszt kapok tőled. Tudod, hogy ma mi van állami tulajdonban az állami cégeken keresztül? Paks, a gyöngyösi erőmű és talán az ajkai asszem, amit csak azért tartanak fent, hogy a bányászokat ne kelljen kirúgni, mert - ha jól emlékszem - évi cirka 30 milliárdos veszteséget termel. Minden mást eladtak te nagyokos. A hálózat kezelés van még állami tulajdonban. Majd megkérdezem pontosan a főnököt, ha visszajön, de legutóbbi beszélgetésből ez rémlik. Jó lenne utánanézni a dolgoknak szájkarata helyett...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 22:55:00

@fogash: Tudod te, hogy a napelem előállítása mennyire nem környezetbarát? Persze a sötétzöldek ezt is szeretik ellhallgatni. Ez igaz a szélerőművekre is. A hi-tech kompozit minden csak nem környezetbarát és az alapanyogat szintén szintetikusan kőolajból nyerik nagyrészt. Ugye milyen zseniális?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 22:56:36

@fogash: Nem a kor számít. Fingom nincs, hogy te hány éves vagy te attól tudatlan és gyökér is vagy. Az egyiken elvben lehetne segíteni, ha legalább figyelnél és talán használnád a keresőket, de nem konteó oldalak és egely féle hülyeséget irányában...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 23:00:14

@fogash: Az "susmus" az, hogy a villamos rendszerirányítás ennyi bír el. Adott % felett a szélerőművek ingadozása nem kompenzálható te hatökör. A magyar villamosenergia termelő erőművek nagy része olyan elavult és öreg szar, hogy tisztességesebb országokban azonnal bezárnák vagy fejlesztenék őket.

Ja, Németországban volt olyan, hogy a szélerőművek kiesése miatt 4 vagy 5 óra alatt 6000 MW (!) kapacitás tűnt el. Hát vért izzadtak, hogy ne pukkanjon le a hálózat. A szélerőművek kapacitását adott % felett meg hagyományos erőműben is meg kell építeni, pont az ilyen esetek miatt. Tényleg kurva jó "spórolás", hogy felépíted 80%-ban azt, amit ki akarsz váltani és az idő nagy részében áll, mert csak backup.

A szélenergia az pont egy olyan valami, mint az olajlobbi, csak ez ellen valamiért senki nem emeli fel a szavát, de sok zöldippi még táncol is örömében. Agyrém...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 23:04:57

@Joe.UK:

"Javits ki ha tevedek de a lakossagi aramfogyasztas nagyresze a futesre es melegviz eloallitasra megy el."

"Ezt honnan vetted hogy villamos energiaval csinal valaki melegvizet TAVFUTESHEZ???
Melegvizet (Boiler) csinal arammal (furdeshez pl.) ES ESETLEG fut arammal (villanyradiator)"

Ipari léptékről beszélek. Ott van a nagy gond. Az, hogy te 10 perce felhúzod a pár száz wattos bojelrt napi x pecig az nevetséges. A lakások nagy része meg gázzal melegít vizet. Viva, FÉG és egyéb kazánok. Teli van velük az ország. Ahogy írtam. Télen mindem lakásban több száz kW fűtés meg X órában gázzal vagy távfűtéssel, ami szintén nagyrészt gáz. Ehhez mérd már a bojlerezgetésed. És akkor az ipari és technológiai vízfelhasználásról még szó sem volt.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"WTF??? Add vissza a diplomadat.... (Boiler, villanyradiator hogy hetkoznapi elnevezeseket hozzak). "

Ezek milyen lépcsők? A lécsők egymás után jönnek. Ez meg két párhuzamos valami. A geotermikus energiával lehet önmagában áramot termelni, csak pocsék. Melyik részét nem érted ennek?

Esetleg láttál már valaha komplett erőművi hősémát különböző üzemállapotokra?

Komlyan mondom, hogy megáll az eszem egyeseken. Lehet, hogy irritáló vagyok, de én legalább tudom, hogy mit írok le.

ZioN 2010.06.03. 23:21:09

@molnibalage: Nekem a szaki minium 300 max 600 métert emlegetett.Mikor összegileg faggatóztam,inkább vettem egy kandallót és 10 évig veszek bele fát.Meg 30-40 fokosnál melegebb vizem is van.

ZioN 2010.06.03. 23:25:26

De figyeljétek meg,és emlékezzetek rá:Én megmondtam,hogy a hidrogén egy változata lesz a megoldás.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 23:26:56

@ZioN: Pont ezért írtam, hogy kevés. Valamiféle fűtésre esetleg. Áramtermeléshez "picit" lejebb kell menni.

Izlanddal példálózni meg hülyeség ezen a térn. (Tudom, nem te voltál, csak megemlítem.). Az egy vulkanikus sziget, egy tektonikus törésvonalon. Mo-n igen, nagyobb a geotermikus gradiens, de ez olyan, mintha egy atombombát versenyezetnél egy termonukleáris fegyverrel. Nem egy súlyscsoport a kettő, bár mindkettő magfizikai elveket használ fel.

ZioN 2010.06.03. 23:31:12

@molnibalage: Azért kegyetlenek ezek az izlandiak. Ilyen pártot akarok én is :) -> www.youtube.com/watch?v=xxBW4mPzv6E

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.03. 23:38:21

@ZioN: Atomlazák. Egy magfizikus meg mit összeröhöghet ezen a kifejezésen. :)

A szerelő 2010.06.04. 00:02:31

@molnibalage: látom nagyon otthon érzed magad a témában :) egely szerintem nem hülye, de nem szeretnék ilyen téren hozzászólni, csak róla jutott ez eszembe, hogy mitől forog az egely kerék, azt még mindíg nem sikerült megfejtenie a tudományos mérnök uraknak :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.04. 00:06:43

@A szerelő:

Ez nem igaz. Ezt csak érintőlegesen tettem be. (A gépet meg asszem nem is engedte megvizsgálni. Vicc az az ember...)

A szerelő 2010.06.04. 00:13:28

az nem egy gép, lehet azzal kevered, amire szabadalmat próbált szerezni, de nem kapta meg és nem is tette publikussá. én a vitalitásmérő néven futó egely-wheel-re gondolok.
www.egely.hu/?page=vitalmero&id=4&lang=hun
és hogy hogyan jön ez ide? egyrészt, mert eszembe juttattad :), másrészt pedig ez egy bizonyíték arra, hogy léteznek olyan erők, amelyeket még nem ismerünk, létezhetnek olyan energiák, amiket szintén nem ismerünk. korábban ezek kutatására céloztam, amit te egy mozdulattal lesöpörtél azt hiszem a haszontalan jelzőt használva.

fogash 2010.06.04. 07:11:22

@molnibalage: megjelensz egy blogon, aztán egy sör után egyből kurvaanyázol kisfiú? Nincs neked valami önértékelési zavarod? Remélem jól alutál...

gusson 2010.06.04. 07:46:23

@molnibalage: Minden tiszteletem a Tied. A pincében élő született vakoknak magyarázod, hogy milyen szép tud lenni egy naplamente.

gusson 2010.06.04. 07:52:09

@fogash: "Ja, mert neked az ENERGIA csak a villamos energiát jelenti... Tudod nekem az energia mindenféle energiát jelent, fűtést, világítást, helyzetváltoztatáshoz szükséges energiát is."

Igen, Rátóton is megoldották a ház világítását. Zsákokban hordták be a napfényt!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.04. 08:03:13

@fogash: Való igaz, hogy én neveztelek agymosottnak. Csak az a zeitmiafaszom alapján kezd el energetikáról vitatkozni, az a nevetséges kategórián "picit" túl van.

Műszkai tartalmú érvelést azt még nem láttam tőled...

@gusson: Szép hasonlat. :)

gusson 2010.06.04. 08:10:19

@eszes68: "Sőt azt is, hogy a földgáz tüzelőanyaggal működő erőművek is bekerüljenek ebbe a körbe, mint megújuló energiafelhasználók. :) "
Nem, mi (kombinált ciklus, kapcsolt energiatermelés) nem ezért tartozunk KÁT-os körbe. Csak fűtési szezonban (okt.15-ápr.15) van KÁTos eleme a menetrendünknek.

Joe.UK 2010.06.04. 09:28:05

@molnibalage: Ha mar idezel es arcoskodsz idezd az egesz odavago reszt:

"Joe: Geotermikus energiaval az aram->meleg energiaatalakitasi lepcso kihagyhato lenne."

Molnibalage: Csak ilyen lépcső nincs. :)"

Joe: WTF??? Add vissza a diplomadat.... (Boiler, villanyradiator hogy hetkoznapi elnevezeseket hozzak).

Molnibalage: Ezek milyen lépcsők? A lécsők egymás után jönnek. Ez meg két párhuzamos valami. A geotermikus energiával lehet önmagában áramot termelni, csak pocsék. Melyik részét nem érted ennek?"

Akkor lassan irom hogy Te is megertsd: arammal meleget eloallitani az egy energiaatalakitasi lepcso. Ami lehet hogy nem nagy szelete az aramfelhasznalasnak (lakossagi szinten ezen azert lehet vitatkozni) de letezo szelete. Ez geotermikus energia hasznalaval nem kellene.

Stilusbol vegyel vissza pls.

Noname Watanabe 2010.06.04. 09:29:10

Ja kérem, nem kellett volna '95-ben privatizálni az áramszolgáltatókat... 8%-os garantált haszonnal.

Joe.UK 2010.06.04. 09:46:21

Molnibalage:
Idezz legyszives hol emlitettem hogy geotermikus energiaval kellene aramot eloallitani...
Pont azt vauvau hogy NEM kellene, hanem a foldhot KOZVETLENUL futesre, melegviz eloallitasra kellene hasznalni (itt jon be a lepcso, meg a kihagyas....) NEM kozponti hanem egyedi szinten (lakohazak, tarsashazak levalasztasa a tavfutesrol, hosszabb tavon a tavfutes teljes kivaltasa)
Emlitettem hogy ez a technologia csak uj epitkezeseknel lehetseges es hogy a lakossagi futes/melegvizeloallitas kozponti energiaigenyet lehetne ezzel csokkenteni. Arrol lehet vitazni hogy ez mekkora szelete a lakossagi energiafelhasznalasnak (osszes energiafelhasznalasnak) errol nincsenek infoim.
Irtad hogy a lakossag nagy resze gazt hasznal futesre/melegviz eloallitasra. Na pont ez nem jo. Gazunk nincs, kulfoldrol kell behoznunk. Geotermikus energiank van. Csokkentheto lenne a kulfoldtol valo fugges. Vezessem le tovabb vagy ennyi eleg lesz?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.04. 09:48:34

@Joe.UK:

"Akkor lassan irom hogy Te is megertsd: arammal meleget eloallitani az egy energiaatalakitasi lepcso. Ami lehet hogy nem nagy szelete az aramfelhasznalasnak (lakossagi szinten ezen azert lehet vitatkozni) de letezo szelete. Ez geotermikus energia hasznalaval nem kellene."

Nagyipari szinten NINCS ilyen lépcső. Mennyire lassan írjam, hogy megértsed? Otthon a kisfogyasztónál ez előfordul mosás, mosogatás, fürdővíz melegítés közben, de ez elenyésző ahhoz képest, hogy hol én mennyi melegvizet használsz másra és az teljes villamos fogyasztához képest meg végképp. Télen a fűtés nyomja le, nyáron meg a légkondik fogyasztása és egyéb nagyipari fogyasztók minden esetben. Számokat is adtam mellé, hogy picit emészd. A nagyságrend remekül látszott rajta.
-----------------------------------------

"Stilusbol vegyel vissza pls. "

Akkor én meg kérlek, hogy figyelj arra, amit írok. Nem vicbből koptatom a klaviatúrát... Te kérted, hogy javítsalak ki. Megtettem. :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.04. 09:57:36

@Joe.UK: Csökkenthető, csaj sajnos sokat kell költeni rá. Nehéz úgy, hogy az ország és a lakossága is kőkeményen el van adósodva és a jövedelmek meg a béka segge alatt vannak.

Magyarország úgy rá lett szoktatva a gázra, mint a drogos a kemény anyagra. Igen nehéz lesz leszoktatni róla sajnos az országot. Nyomokban sem látom, hogy erre komoly próbálkozás lenne.

Egy 2400 MW-nyi plusz villamosáram termelő erőművet húzának fel, csak telekjogi problémák miatt nem indulhat el az építkezés. Egy meglevő erőműben meg kb. + 1100 MW-nyi 100% gázról mükődő blokk épült 2008 évge óta.

Na, ez a magyar módszer a gázfüggés megszüntetésére...

cso zsi 2010.06.04. 10:02:26

@molnibalage: "Ott van a nagy gond. Az, hogy te 10 perce felhúzod a pár száz wattos bojelrt napi x pecig az nevetséges. A lakások nagy része meg gázzal melegít vizet. Viva, FÉG és egyéb kazánok. Teli van velük az ország."
Párszáz watt? 10 percre? Van bojlered? Egy átlagos, 80-120 liter közötti bojler felfűtési ideje 3-4 óra első feltöltéskor. 1200 wattos. A 80 literes naponta bekapcsol legalább négyszer, 10-20 percre a hőtartáshoz. Az esti fürdés után megy egy órácskát. A Föld órája okán volt egy blogbejegyzés, ahol megírtam, hogy gyakorlatilag letojhatom az egészet, mert mindenhol energiatakarékos égőim vannak, viszont a hűtőm az 15 éves, de egy modernebb is megy napi 3 órát összességében. A bojler meg úgyis űbereli az egészet.
Építészeti okból sem lehet minden háztartásban gázbojler, mert a kéménybélelés (ahol van egyáltalán kémény) elviszi a költséget.Meg a gázbevezetés is jó móka forintban. Közösségi fűtés 50-60 éve van, közösségi melegvíz a panelokban terjedt el. Az kb 1 milliónyi lehet. A többieknek egyéni megoldások jutnak.

cso zsi 2010.06.04. 10:16:50

@molnibalage: Volt egy időszak, amikor az elektromos fűtést preferálták, még támogatás is volt a kisebb hűtőláda méretű eszközök beszerzésére. Elég sok fővárosi lakóépületnél a konvektoros fűtés a megoldás jó ideje. A kályhát váltották ki vele úgy 40 éve. Nálunk pl. "csak" főzésre, és fűtésre használható. Viszont télen a parkettát kell tábortűznek használni, ha valami nagy baj lenne.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.04. 10:30:46

@eszes68:

Ok, igazad van ... de ez a KÁT nagyon durva ... ha van egy erőművem, ami mondjuk 20 forintért állít elő áramot, akkor is kötelező átvenni, amit termelek a magas KÁT-os áron. Vagyis garantált durva extraprofit.

Ki volt az a hülye aki ezt kitalálta?

Vélemény Pécs 2010.06.04. 10:37:44

amúgy a gáz árát meg most növelték 9%-kal, ami nekünk évi 12.000,-Ft.
ha az áramot csökkentik kb. 3%-kal (nálunk állítólag ennyit terveznek) akkor 2800,-Ft-tal lesz kevesebb évente, vagyis azért az egyenleg mégiscsak mínusz 9.200!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.04. 10:38:12

@cso zsi: Az elmúlt 30 évben épült lakások igen komoly része gázfűtéses és gázmelegítőt használ.

Marcellusca 2010.06.04. 10:49:01

@cso zsi: Ezt eljátszották (szinte) mindennel.
Preferálták a szilárd tüzelést -> felemelték a szén és a fa árát, olajfűtésre ösztönöztek -> megemelték a fűtőolaj árát....

Joe.UK 2010.06.04. 12:14:25

@molnibalage: kezdunk kozeledni...
Ipari fogyasztasrol nem irtam eddig egy szot sem mert fogalmam sincs hogy lehetne az ottani gazfuggoseget semlegesiteni. Kisfogyasztokrol (haztartasokrol) irtam. Ott (reszben) ki lehetne valtani a gazt hosszu tavon olcsobb geotermikusra. (Ujra: nem aramrol, energiarol beszelek).
Tudom, nem ez a fo szegmense a fogyasztasnak. De iranynak jo lenne. Talan kivalthato lenne ezzel par elavultabb eromu legalabb mig az uj atom megepul. Hosszu tavon idealis lenne 2-3 atomeromu, haztartasok felszerelese alternativ energiaforrasokkal (napelem/kollektor, geotermikus futes/melegviz, esetleg helyi viszonyokhoz alkalmazott szelkerek). Igy lassan kivalthato lenne a gaz, legalabbis erosen csokkentheto a szukseglet.
Tudom hogy amit irok utopia a koltsegek miatt, de minel elobb elindulunk ebbe az iranyba annal jobb. Kezdetnek egy Paks-II es egy eros allami/Eu tamogatas az alternativ energiak egyeni hasznalatara megfelelo lenne.
Lusta vagyok utanakeresni (mea culpa) de par eve itt Angliaban volt valami program arra hogy a lakoepuleteket "napelemesitsek". Komoly penzeket lehetett igenyelni erre, kormanyzati v. EU forrasokbol. Ami ha az eghajlatra gondolsz mar eleve egy vicc...:D
De volt ilyen program. (Abban szinte biztos vagyok hogy a hazak szigetelesenek tamogatasa most is megy). Magyarorszagon tamogatna valaki ha teszem azt a hazam energiafuggeset szeretnem drasztikusan csokkenteni? (koltoi kerdes)

Joe.UK 2010.06.04. 12:23:02

@cso zsi: ott a pont...

Egy lakohazban ahol NEM gazzal futenek / melegitenek vizet ott a boiler a legnagyobb aramfogyaszto. Hogy az ilyen haztartasok mekkora aranyban allnak a gazhasznalokhoz kepest arrol nincsenek infoim.

ZioN 2010.06.04. 12:31:44

@Joe.UK:
Én utánajártam már,megnyugtatlak,támogatni nem támogatnak semmiben.Akadályozni,azt fognak,kétszázhat különféle kérelemmel(természetesen mindnél a vastag boríték a megfelelő tényező),engedéllyel.Szerintem ha te is elkezdesz utánajárni,te is csak legyinteni fogsz,hogy akkor b&##átok meg.

nazális menyétpornó 2010.06.04. 12:37:55

@The Drunken Master: De a 20 szénfillér elvétele miatt leszek munkanélküli....

cso zsi 2010.06.04. 12:56:32

@molnibalage: Csak épp nem mindegy, hogy hasznosítod. Ahol cirkó van, ott télen-nyáron mennie kell, csak a fűtéskör lesz kiiktatva. Ahol konvektor van, akkor fűtesz be, amikor jólesik, és nem függsz a közösségi hőtől. Gázbojlerrel nőttem fel, az is csak akkor fogyasztott, ha valóban használtam. Pár éve forgalmaztak "azonnali forróvizet" készítő 2 kilowattos áramzabálót, már nem nagyon reklámozzák.

Joe.UK 2010.06.04. 13:15:16

@ZioN: Nem Magyarorszagon elek szoval nem szallok be ebbe a korhintaba...
Itt tamogatjak de egyenlore nincs sajat hazam szoval nem vagyok erintett.
Csak neha elgondolkozom hogy merre kellene haladni...

fogash 2010.06.04. 13:25:25

@Joe.UK: "Csak neha elgondolkozom hogy merre kellene haladni..."

Passzivház?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.04. 13:28:49

@Joe.UK: Paks II alatt egy teljesen új erőművet vagy új blokkot értesz? Nem tudom, hogy Paks mellett lehetséges e mégegy erőművet tenni. Nem vagyok benne biztos, hogy oda kellene tenni azt. Paks X fokkal melegíti a Dunát, nem kell ezt még súlyosbítani lokálisan. A Duna felső folyása, ha alkalmas, akkor én oda tenném. Legalább ez eloszlás is egyenletesebb lenne. Ne legyen ennyire egyközpontú a magyar energetikai struktúra.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.04. 13:30:57

@Joe.UK: Első körben a lakóházak tisztességes szigetelése és fejlettebb fűtéssszabályzás is nagyon jó lenne, hogy télen egyes házak ne az utcát fűtsék. Ezek filléresek ahhoz képest, hogy kockázattal is rendelkező geotermikus cuccokkal hintsed tele az országot. Ugyanis a legtöbben hajlamosak arról elfeledkezni, hogy ezek teljesítménye sem állandó. Volt már olyan erőmű, amit be kellett zárni mert elapadt a hőforrás. Hogy mitől azt nem tudom. Nem vagyok sem bányász sem geológus.

Joe.UK 2010.06.04. 13:35:27

@fogash: termeszetesen...
Sajna meg az science fiction kategoria plane ha a koltsegeket nezzuk...

Joe.UK 2010.06.04. 13:40:54

@molnibalage: Paks-II alatt egy eljovendo eromuvet ertek. A reszletek kidolgozasat a szakemberekre biznam hogy ez most uj blokk vagy komplett uj eromu...
A fo cel a nem tul gazdasagos egyeb eromuvek kivaltasa lenne.
Strategiai szempontbol szvsz mindenkepp egy uj eromu kellene lehetoleg Pakstol minel messzebb.

Termeszetesen a szigetelessel kellene kezdeni, az a regebben epult epuleteken is kivitelezheto. A geotermikus energia elapadasarol nem hallottam meg, koszi az infot. Ezek szerint meg egy dolog amit figyelembe kell venni... Nem egyszeru dolog a haztartasok zero energiabevitel fele kozelitese.... :(

ZioN 2010.06.04. 13:45:03

@Joe.UK: Biztosítalak,már jó irányban indultál,ha nem élsz itt.

fogash 2010.06.04. 14:40:29

@Joe.UK: Bennem most mászkál a moly, és találtam olyan passzívházat, ami 230eFt/m2 áron (30mio, 130m2) épült meg, ami nem tűnik irrealitásnak. Bár nem részletezték ki, hogy ez szerkezetkés, gépészkész, vagy kulcsrakész állapot, illetve hogy nettó vagy áfás ár-e?

Ha viszont a saját házam 2200m3 éves gázfogyasztásával nézem össze (fűtés+melegvíz, 2009ben nem egészen 300eFt volt a gázszámláim összege), és optimistán elhiszem a 85%-os energiamegtakarítást, akkor évente kb 1/4 milliót spórolhatok meg. 12 éves megtérülést megcélozva a passzívház 3millióval lehetne csak drágább a "hagyományos" technológiánál. Ami elég kevés mozgásteret ad.

Ugyanígy vagyok a fényforrásaim ledesítésével is. Az azonos fényű (melegfehér, jó fényerejű) kiváltás kerülne vagy 300eFt-ba, miközben a teljes villanyszámlám (2,2kW villanysütővel, mosógéppel) is csak 120eFt körül van évente. Ez megint 10 év feletti megtérülést ad ki.

Szóval amíg az energiaárak nem szorítanak brutálisan a fejlesztés irányába (= max. 3-5 év megtérülés), vagy az állam nem áll mellé valami emészthető támogatási rendszerrel, addig sajna nem csak kényelmesebb, de olcsóbb is az utcát fűteni, meg százas izzóval világítani...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2010.06.04. 18:55:07

@fogash: a passzívház azért elég nagy parasztvakítás. a hőszigetelés gyártókon kívül nem nagyon éri meg senkinek. irreális a megtérülési rátája normális családi jelenlét-használat esetén.

ha valakit érdekel részletesen, kifejtem szívesen, jópárat átszámoltam már, meg terveztem is.

aki passzív házat akarna építeni, az nagyon alaposan számoljon át előtte mindent.

Rorgosh 2010.06.04. 20:04:41

Mire számítottál? A jelenlegi árak az idióta piaci szabályozás következményei, és a szabályozás jelenleg is továbbél. A szolgáltatók átnézték a költségeiket, és a piac viszonyai miatti kiadáscsökkenést most továbbadták a fogyasztóknak. Azonban a szolgáltatóknak még mindig nem kell versenyezniük a lakossági piacon, és még mindig ott vannak a hibás szabályok.

Verseny hiánya + rossz szabályok = magasabb ár.

cso zsi 2010.06.04. 22:17:15

Passzív ház, energiatakarékosság? Apámék házában (panelkor előtti betonszerkezetes tégla, 6 emelet) 50 éve gáztűzhely, és gázbojler van, valamint távfűtés. Anno a fürdőben kialakított szellőzés szabad levegőre, valamint az ajtó alul, és felül szellőzővel ellátva. Konyhaajtó szintén. Tavaly ablakcsere, mert cúgos a lakás. Azóta 2 fokkal melegebb volt. Idén az egész lakóközösség cseréltetett ablakot. Jöttek a gázosok, és le akarták szerelni a gázórát életveszély miatt, a szagelszívót "kéményhatás", vagy mi miatt. A (ház)gyári szellőzés nem érdekelte őket. Végül a konyhaablakra szellőzőnyílások lettek felszerelve. Mi a nyereség, és mi a veszteség? Újra hűvösebb van, csak épp kirepült az ablakon párszázezer forint.

gusson 2010.06.11. 17:47:42

@cso zsi: Kollégámnál hasonló szitu, gáztűzhely a böszmenagy amerikai konyhában (ablakok, teraszajtó, családi ház). Gázművek embere jöve, nem engedélyez. Nyolcvanezerért automata szellőző zsalu beépítését előírja. Kolléga kénytelen beszerelni, használatbavételi engedélyre pecsét rákerül. A lakás cúgos, fűtésszámla emelkedett (nesze neked korszerűsítés). Kolléga anyáz, beszerez párezerért CO érzékelőt, aut.zsalut kib@ssza a francba. Cúg eltűnt, veszély nincs (nem fűtés, csak gáztűzhely!)

nagyon_buta 2010.07.05. 13:17:34

Azt hiszem ez a hír az igazi kávé, szóval nemcsak a gázártámogatás viszi a pénzt a nagy f@szt, egy egész lenyúlós (távfűtési) hálózat épült a KÁT-ra,:index.hu/gazdasag/magyar/2010/07/05/szazezreknek_tizezrekkel_dragulhat_a_tavfutes/
A lelkesen legkorszerűbbnek beállított központi gázmotoros hőtermelés egy lenyúlás: www.gtm.hu/cikk.php?cikk_id=134,http://www.gyorho.hu/cgi-bin/index.php?m=hu,gazmotoros, szóval mikor az áramot piaci áron lehet eladni az egész projekt mehet a kukába és maradnak a régi gázkazánok .......

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.08. 22:16:13

@gorcsev54: Nem az áramszolgáltatónak van haszna, hanem az MVMT-nek meg egyes erőműveknek. Nézd meg @eszes68:-t.
Amúgy meg az ábrán a sárga rész messze nem haszon (próbálj meg közvetlenül az erőműtől vagy a világpiacról áramot beszerezni a lakásodba :-). Az ugyebár el kell juttatni odáig, beleértve a távolsági szállításhoz a feltranszformálást, utána a letranszformálást, a hálózat vezérlését, annak biztosítását, hogy terheléstől függetlenül mindig 380/220 voltot kapj stb. stb. Gáz esetében ugyanez, csak ott nyomásfokozás és -csökkentés van két fokozatban, mindkettőnél van hálózatkarbantartás - ez mind nem ingyen van.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.12.08. 22:18:16

@nagyon_buta: Ez a gtm egy komoly szaklap, valóban... A linken meg egy üres oldal jön be...

süti beállítások módosítása